összes Ösztöndíj pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Támogatott és térítésmentes részvételi lehetőség drámapedagógiai képzésen és/vagy műhelymunkán

A kutatói kezdeményezésű témapályázatok 2016. évi nyertesei

Megjelent a VÁLLALATI KFI_16 pályázati felhívás kitöltőprogramja










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

Ösztöndíj pályázatok

Bridge Budapest Ösztöndíj Tehetségeknek

2016. július 27. 

A kiíró hat hónapos fizetett ösztöndíj programot indít fiatal tehetségeknek (alapszakos hallgató, mesterszakos hallgató, friss diplomás), hogy tapasztalatot és inspirációt szerezhessenek a Magyarországról indult innovatív és ígéretes startupoknál. A program során az ösztöndíjasok szakmailag fejlődhetnek és tapasztalatot szerezhetnek a startup kultúrát és környezetet illetően. A Bridge Budapest ösztöndíjasai amit az egyetemen tanultak gyakorlati munkatapasztalattá fordítják és igazi értéket teremtenek kimagasló üzleti hatású feladatokon dolgozva.

Kárpátok Esélyegyenlőségi Ösztöndíj Pályázat

2016. július 17. 

A kiíró Magyarország Frederick C. Robey támogatásának és az adó 1%-os felajánlásoknak köszönhetően ösztöndíj pályázatot hirdet a 2016/2017-es tanévre.

Magyar-Francia TÉT / TÉT_16_FR

2016. július 12. 

A Magyar - Francia Kétoldalú Tudományos és Technológiai együttműködés keretein belül fontos célkitűzés egyrészt az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramjában történő magyar részvételek bővítésének elősegítése, másrészt a fiatal kutatók bevonásának elősegítése az aktuális kutatási folyamatokba. Az első célkitűzés érdekében a pályázatok nemzetközi Vegyes Bizottság általi döntés előkészítése során előnyt élveznek a Horizont 2020 prioritásaiba illő tudományos célkitűzések. A második célkitűzés tekintetében, a Magyar doktoranduszok franciaországi tartózkodására a francia kormány külön ösztöndíjrendszert tart fenn, ezért jelen felhíváson belül a kölcsönösség jegyében lehetőséget biztosítunk francia doktoranduszok, PhD hallgatók projektbe történő bevonására a Magyarországi tartózkodási költségeiknek a biztosításával. További célkitűzés az új együttműködések támogatása, így a nemzetközi Vegyes Bizottság döntés előkészítése során előnyt élveznek azok a projektek, amelyek ugyanezen program előző kiírása során nem részesültek támogatásban.

A Vásáry Tamás Ösztöndíj 2016. évi nyertesei

2016. július 11. 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Vásáry Tamás Ösztöndíjról szóló 1/2014. (I.13.) EMMI utasítás alapján meghirdetett pályázatról hozott döntése alapján 2016-ban ösztöndíjban részesül:

Aaron Swartz ösztöndíj

2016. július 1. 

A kiíró éves ösztöndíj programot indít a bölcsészet-, társadalomtudományok és a műszaki tudományok, illetve a technológiai megoldások határterületein dolgozó fiatal és ígéretes műszaki tehetségeknek, tudósoknak és aktivistáknak.

Aaron Swartz ösztöndíj 2016/2017

2016. június 29. 

A Vera and Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum (Blinken OSA), az open access mozgalom egyik kezdeményezője, éves ösztöndíj programot indít a bölcsészet-, társadalomtudományok és a műszaki tudományok, illetve a technológiai megoldások határterületein dolgozó fiatal és ígéretes műszaki tehetségeknek, tudósoknak és aktivistáknak. Az ösztöndíj elsősorban olyanoknak szól (az egyetemi diploma nem feltétel), akiknek erős gyakorlati tudással […]

Új pályázati lehetőségek - 30%-kal nőtt a posztdoktorok pályázói kedve

2016. június 22. 

Bővültek a fiatal kutatók pályázati lehetőségei, miután az NKFI Hivatal az idei évben jelentősen átalakította a posztdoktori kutatások és ösztöndíjak támogatásának rendszerét. Ennek célja, hogy a kutatói életpálya posztdoktori szakaszát támogató pályázati konstrukciókon belül - követve a nemzetközi gyakorlatot - világosan elkülönüljön a bérjellegű támogatást nyújtó klasszikus ösztöndíjprogram és a kutatói projektek finanszírozása.

Atlas Corps ösztöndíj non-profit szervezetek fiatal vezető munkatársainak

2016. június 15. 

Az Atlas Corps 6-18 hónapra szóló ösztöndíjat biztosít non-profit szervezetek fiatal vezető munkatársainak. Az évente háromszor meghirdetett program résztvevői egy amerikai non-profit szervezetnél dolgozhatnak, kapcsolatokat építhetnek, s hasznos elméleti ismeretekre tehetnek szert az Atlas Corps képzési programja keretében. Jelentkezési határidő a 2017. évi januári ösztöndíjra: 2016. július 15. Az Atlas Corps a non-profit vezetők és […]

Fotográfiai ösztöndíj pályázat

2016. június 13. 

Balatónus Művésztelep – XXII. Szellemkép Fotográfus és Filmes Alkotótábor Szóládon. Az ösztöndíj  lehetőséget biztosít a fotográfiai művésztelep programjain, kurzusain való térítésmentes részvételre. A tábor tematikájába beletartoznak az archaikus képkészítési technikák, a portréfotózás, az autonóm riport és streetfotó műfaja, kreatív fotográfiai gyakorlatok, a fekete-fehér analóg labor technika. A pályázatra jelentkezés feltétele: Egy fekete-fehér és egy színes sorozat beküldése elektronikus formában (összesen minimum 10 […]

Örök értékek a változó világban

2016. június 12. 

A kiíró ösztöndíjpályázatot ír ki Jövőnk értékei témakörben.

Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében / ÚNKP-16-2

2016. június 2. 

A pályázat célja: A 2016/2017. tanévre kiírt Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj célja a mester (osztatlan) képzésben részt vevő tehetséges felsőoktatási hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció (tudományos cikk, szakdolgozat vagy TDK-dolgozat), vagy egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, továbbá a doktori tanulmányok megkezdésére való felkészülés

Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében / ÚNKP-16-3

2016. június 2. 

A pályázat célja: A jelen, 2016/2017. tanévre szóló Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíjpályázat (a továbbiakban: ösztöndíjpályázat) célja a kiemelkedő tudományos eredményeket felmutató felsőoktatási doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint a doktori disszertáció megfelelő előkészítése, megalapozása.

Kerekasztal ösztöndíj-program II.

2016. június 1. 

A kiíró pályázatot hirdet 4 fő, színészi tapasztalattal rendelkező, színész-drámatanári ambíciókkal rendelkező, 20-35 éves fiatal számára.

Pályázat Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására 2016/2017

2016. május 11. 

Pályázat felsőoktatásban tanuló/dolgozó fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, oktatók és a felsőoktatási intézmények nem oktató beosztású, adminisztratív munkatársai számára, akik a 2016/2017-es tanévben Erasmus+ mobilitási ösztöndíjat nyertek el kifelé irányuló mobilitásra. A támogatás célja egyenlő esélyt nyújtani a felsőoktatás területén is a speciális ellátást igénylő kiutazók számára az Erasmus+ programban. Kik pályázhatnak? Az Erasmus+ […]

Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj 2016

2016. május 7. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága az Emberi Erőforrások Minisztere 2016. évi Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjára anyanyelvű és kétnyelvű - amely nemzetiségnél ilyen nincs, nyelvoktató - nemzetiségi program szerint működő középfokú iskolák és tanulóik részére pályázatot hirdet.   A pályázat célja: a magyarországi nemzetiségekkel kapcsolatos állami feladatok ellátása keretében - felsőfokú oktatási intézményben történő […]

Otto Bayer Ösztöndíj

2016. május 5. 

Otto Bayer ösztöndíj Németországba A Bayer ösztöndíj-pályázata a biológia, biotechnológia,gyógyszerészet területén végzett kutatások, képzések támogatására hallgatóknak és friss diplomásoknak. Szakterületek: biológia, molekuláris biológia, biotechnológia, bioinformatika, gyógyszerészet, gyógyszerkutatás. Pályázható ösztöndíj: az ösztöndíj fedezi a hallgató megélhetését, utazási- és projektköltségeit. Az alapítvány tanácsa egyénileg határoz a pontos összegről a pályázó által benyújtott költségtervezet alapján. Pályázható idő: 1 év. […]

Múzeum határok nélkül ösztöndíj

2016. május 4. 

A program célja - a már sikeresen futó Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok program mintájára és azzal összehangolva - a Kárpát-medencei fiatal magyar muzeológusok közös munkavégzésének, tapasztalatcseréjének, szakmai együttműködésének elősegítése, támogatása. A résztvevőknek az Országgyűlési Múzeumban eltöltött két hét során lehetőségük nyílik a múzeum újraalapításának, állományának, szolgáltatásainak, működésének, digitális és tárgyi gyűjteményezési koncepciójának megismerésére; gyakorlati munkavégzésre, saját szakmai tevékenységük bemutatására; kapcsolatépítésre; közös szakmai […]

Megnyílt a Marie Curie Egyéni ösztöndíjak pályázati felülete

2016. április 27. 

A Bizottság megnyitotta a H2020 Marie Skłodowska - Curie Actions Egyéni Ösztöndíjak (MSCA Individual Fellowships) online pályázati felületét.

Felsőoktatási ösztöndíj program

2016. április 26. 

A Roma Education Fund (REF) Ösztöndíjprogram (REF SP)nyílt felsőoktatási pályázatán azok a roma hallgatók vehetnek részt, akik valamely államilag elismert felsőoktatási intézményben alap, mester vagy doktori képzésben folytatnak tanulmányokat az alábbi országok valamelyikében : Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Cseh Köztársaság, Magyarország, Koszovó, Montenegró, Moldova, Románia, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Törökország, Ukrajna.

Alkotóházi ösztöndíj Norvégiába, Flaggfabrikken - Center of Contemporary Art

2016. április 24. 

Alkotóházi ösztöndíjat hirdet a kiíró a 2016. október 1. és 31. közötti időszakra művészeknek.

Továbbtanulás Ausztriában, Németországban és Svájcban

2016. április 16. 

Ösztöndíj lehetőség leendő 12. osztályosoknak.

Az EMC utazási és projektpályázata - Európai Zenei Fórum

2016. április 16. 

Utazási ösztöndíjra, valamint előadó-művészeti projektek támogatására hirdet pályázatot a 2016. májusi Európai Zenei Fórum keretében a kiíró.

Pályázat a Philippe Braunschweig-ösztöndíjra

2016. április 12. 

Átképzési ösztöndíjat hirdet professzionális táncosoknak a kiíró .

Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj / NTP-NFTÖ-16

2016. április 5. 

A kiíró a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015-2016. évi cselekvési programja alapján nyílt ösztöndíj pályázatot hirdet a Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatására.

Kiemelt ösztöndíj lehetőség roma vezetőknek

2016. március 30. 

A kiíró 2016 áprilisában induló Meridián és 2016 szeptemberében induló Navigátor vezetőfejlesztő programján ismét 95%-os kedvezménnyel vehetnek részt tapasztalt roma vezetők.

Kutatói ösztöndíjak

2016. március 25. 

Kutatói ösztöndíjak.

Már több mint 3400 rezidens maradt itthon az ösztöndíj programnak köszönhetően

2016. március 25. 

Minden érvényes és a szakmai feltételeknek megfelelő pályázatot benyújtó szakorvos-jelölt támogatásban részesül az idei Rezidens Támogatási Program keretében. A program decemberi meghirdetése után minden eddiginél több, 917 sikeres pályázó felelt meg a feltételeknek.

Phd-tanulmányok támogatása

2016. március 18. 

A kiíró hazai tanulmányi ösztöndíjat hirdet a 2016/2017-es egyetemi tanévre, PhD-tanulmányok támogatására.

Milestone Merit ösztöndíj

2016. március 9. 

A Milestone Merit ösztöndíja a Milestone Intézet, a tehetséges magyar középiskolások alma matere által 2012-ben alapított ösztöndíj.

Festőművészeti ösztöndíj

2016. március 3. 

Néhai Katona Kiss Ferenc nyug. műszaki egyetemi tanársegéd, középiskolai rajztanár, festőművész, feleségével néhai Túri Júlia tanítónővel közösen képzőművészeti alapítványt hozott létre 1 000 000 Ft-os tőkével, 40 éven aluli festőművészek részére, abból a célból, hogy tehetségüket gondtalan körülmények között teljesíthessék ki.

Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj

2016. február 25. 

Cél az, hogy kiépüljön és megerősödjön a külföldi magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez. Jelen programot annak érdekében hozták létre, hogy a diaszpóra magyarságának magyar nyelvtudását fejlesszük, a magyar közösségekben való tevékenységet és a Magyarországgal való kapcsolattartást ösztönözzük, azaz a magyar identitást megerősítsük.

Göllesz Viktor Ösztöndíj

2016. február 24. 

A kíiró pályázatot hirdet tehetséges értelmi fogyatékossággal élő fiatalok számára a Göllesz Viktor Ösztöndíj elnyerésére.

Campus Mundi ösztöndíj rövid külföldi tanulmányúthoz

2016. február 23. 

A pályázat célja, hogy a hallgató az itthoni tanulmányaihoz szorosan kötődő rövid tanulmányúton vegyen részt, mely biztosítja a nemzetközi hallgatói tudományos életbe történő bekapcsolódást, megjelenést, kutatási tevékenységet, szakmai és interkulturális tapasztalatszerzést, mely hazai képzésébe beépül, és a magyar munkaerőpiacon való elhelyezkedésben előnyt biztosít.

Az internetes művészet decentralizációja

2016. február 23. 

Internetes ösztöndíjat hirdet a németországi Schloss Solitude Akadémia Az internetes művészet decentralizációja címmel.

Alkotói ösztöndíj

2016. február 20. 

A kiíró egy évre szóló, 42 ösztöndíjat hirdet havi 790 RON értékben, harmincöt év alatti romániai magyar alkotóknak az irodalom, a vizuális művészetek, a zeneművészet, a színházművészet, a film és a televízió területén. A pályázat célja az erdélyi magyar kultúrát gazdagító művek létrehozását ösztönző alkotói feltételekhez való hozzájárulás, a művészet társadalmi közmegbecsülésének kifejezésre juttatása.

Új ösztöndíjra pályázhatnak felsőoktatási hallgatók

2016. február 12. 

Campus Mundi néven új ösztöndíjprogramot indított el az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a program első félévi pályázati felhívása pénteken jelenik meg - jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár a Miskolci Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

Babits Mihály műfordítói ösztöndíj

2016. február 1. 

Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez, hogy kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú műfordítói tevékenységhez.

Örkény István drámaírói ösztöndíj

2016. február 1. 

Az ösztöndíj célja, hogy segítse új magyar színművek létrejöttét, valamint lehetőséget adjon azon fiatal pályakezdő drámaírók részére, akik eddigi irodalmi vagy színházi munkájukkal igazolják vonzódásukat a műfajhoz.

Danube Institute Internship Programme - négyhónapos gyakornoki ösztöndíj

2016. január 27. 

A kiíró szerény anyagi támogatással pályázatot hirdet felsőfokon tanuló hallgatóknak.

EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) - Felso?oktatási intézményko?zi egyu?ttmu?ko?dési projektek (M4)

2016. január 23. 

Az Ösztöndíj program célja, hogy elősegítse a nemzetközi együttműködések és a kölcsönös mobilitási programok megvalósítását annak érdekében, hogy ezzel fokozza Magyarország részvételét a lisszaboni / koppenhágai / bolognai folyamatokban, valamint hozzájáruljon Magyarország és donor országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein) intézményei közötti hosszú távú kapcsolatok és szakmai együttműködések kialakításához.

EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) - Személyzeti/oktatói mobilitás egyéb, nem felso?oktatási oktatási/képzési intézmények számára (M3)

2016. január 22. 

Az Ösztöndíj program célja, hogy elősegítse a nemzetközi együttműködések és a kölcsönös mobilitási programok megvalósítását annak érdekében, hogy ezzel fokozza Magyarország részvételét a lisszaboni / koppenhágai / bolognai folyamatokban, valamint hozzájáruljon magyar és donor országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein) intézményei közötti hosszú távú kapcsolatok és szakmai együttműködések kialakításához.

Fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíja

2016. január 22. 

A kíiró pályázati felhívása fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjára.

Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj

2016. január 14. 

Az ösztöndíj célja, hogy segítse az önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges fotográfusok pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését, és kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához.

Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj

2016. január 14. 

Az ösztöndíj célja, hogy segítse a tehetséges alkotóművészek pályakezdését és művészi fejlődését, valamint összetett támogatási rendszerrel kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához.

Pécsi József fotográfusi ösztöndíj 2016

2016. január 13. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit. Kft. (MANK) pályázata fiatal alkotó fotográfusok részére a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj elnyerésére. A ösztöndíj célja Az ösztöndíj célja, hogy segítse az önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges fotográfusok pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését, és kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához. A pályázók köre Magánszemélyek. Új pályázóknál az 1981. január 1. után születettek, korábbi ösztöndíjasoknál (akik még nem töltötték ki a 3 ösztöndíjas intervallumot) az 1979. január 1. után születettek. A pályázat részletei Ösztöndíjban részesülhet évente: legfeljebb 10 fő Az ösztöndíj időtartama: 12 hónap, a 2016. január - december 31. közötti időszakra Az ösztöndíj összege Bruttó 100.000 Ft/hó A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a MANK által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Az elbírálás szempontjai: A pályázó szakmai előélete, a bemutatott művek kvalitása A pályázat benyújtása Határidő: 2016. február 3. Személyesen vagy postai úton a MANK-hoz Elektronikus úton További információ Ványa Zsófia tel.: +36 26 500 195/205 mellék e-mail: osztondijak@alkotomuveszet.hu; zsofia.vanya@alkotomuveszet.hu Hivatalos pályázati kiírás és nevezési lap letöltése A Pécsi József fotográfusi ösztöndíj 2016 bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Henry Moore Intézet ösztöndíja

2015. december 23. 

A kiíró ösztöndíjat hirdet szobrászoknak a Henry Moore Intézet a 2016/2017-es évre.

Törőcsik Mari Ösztöndíj

2015. december 17. 

A pályázat célja: Színművész szakon tanulmányokat folytató hallgatók szakmai munkájának, művészeti tevékenységének ösztönzése.

Határon túli magyar oktatói ösztöndíj fiataloknak

2015. december 9. 

A kiírók pályázatot hirdetnek fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató román vagy szerb vagy szlovák vagy ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.

Művészeti ösztöndíj Teheránba

2015. december 7. 

A kiíró alkotóházi ösztöndíjat hirdet művészeknek, kurátoroknak, kutatóknak, íróknak és filmeseknek.

Ösztöndíjas fotográfus képzés

2015. december 3. 

A kiíró pályázatot hirdet ösztöndíjas fotográfus képzésre.

Alkotóházi program Luxemburgban

2015. december 1. 

Alkotóházi ösztöndíjat hirdet a Casino Luxembourg - Forum dart Contemporain 2017-re.

2016. évi színész, musicalszínész, színházrendező, táncművész Esztrád művészeti ösztöndíj

2015. november 29. 

Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiatal művészeknek a pályakezdéshez segítséget nyújtson.

Klebelsberg Kunó-ösztöndíj

2015. november 25. 

A pályázati kiírás célja Az ösztöndíj névadójának szellemiségét követendő, elsősorban a Collegium Hungaricumok-ban és külföldi magyar intézetekben, valamint kivételes esetben egyéb helyszíneken: - a magyar nyelv és irodalom, történelem és kultúra külföldi írott és tárgyi emlékeinek tanulmányozása; - a feltárásukat, megóvásukat, és forráskiadásukat szolgáló könyvtári, kézirat-, illetve levéltári, múzeumi, valamint oral history tárgykörébe tartozó kutatások, illetve kulturális és tudományos célú külföldi szakmai tanulmányutak támogatása, - a külföldi magyar intézetekben folyó kultúrdiplomáciai és szakmai munka sikeres megvalósításának elősegítése, - a nemzeti közművelődési intézetek, közgyűjtemények és egyéb művészeti intézetek munkatársai esetében az EU-normákkal összhangban, a kultúrafinanszírozással-, és művészetfinanszírozással, a közművelődési és közgyűjteményi tevékenység modernizálásával összefüggő kérdések tanulmányozásának támogatása (különös tekintettel az állományvédelmi rendszerek és módszerek tanulmányozására) - a tematikus éveket és nemzeti évfordulókat előkészítő forrásfeltáró kutatások támogatása.

Alkotóházi ösztöndíj Azerbajdzsánba

2015. november 25. 

A kiíró alkotóházi ösztöndíjat hirdet 2016-ra művészeknek.

Ösztöndíj a Róma Nemzetközi Iskolába

2015. november 25. 

Ösztöndíjat hirdet a 2016/2017-es évre diákoknak a kiíró.

Anita Borg-ösztöndíj

2015. november 20. 

A kiíró pályázatot hirdet női graduális és posztgraduális hallgatóknak az Anita Borg-ösztöndíj odaítélésére.

Horvát állami ösztöndíj doktori részképzésre (12.)

2015. november 13. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé horvátországi ösztöndíjakra vonatkozóan mesterdiplomás vagy nappali tagozatos PhD képzésben részt vevő hallgatók részére, 1-10 hónapos PhD részképzés céljából.

Horvát állami ösztöndíj részképzésre (12.)

2015. november 13. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé horvátországi ösztöndíjakra vonatkozóan horvát nyelv és irodalom szakos nappali tagozatos hallgatók/ nappali tagozatos hallgatók részére, 5 hónapos/ 3-10 hónapos nyelvi részképzésen (BA- vagy MA-vagy osztatlan tanulmányok folyamán)/ részképzésen (BA- vagy MA-vagy osztatlan tanulmányok folyamán) való részvétel céljából.

Horvát állami ösztöndíj nyári egyetemre szakembereknek (11. F)

2015. november 13. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé horvátországi ösztöndíjakra vonatkozóan oktatók, kutatók és kulturális szakemberek részére, 2 hetes nyári egyetemen való részvétel céljából.

Horvát állami ösztöndíj teljes képzésre (18.A)

2015. november 13. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé horvátországi ösztöndíjakra vonatkozóan érettségivel, illetve BA/BSc végzettséggel rendelkezők részére, teljes egyetemi képzés (3-4 év BA/BSc és/vagy 1,5-2 év MA/MSc) céljából.

Horvát állami ösztöndíj hosszú tanulmányútra (11. D)

2015. november 13. 

A kíiró pályázati felhívást tett közzé horvátországi ösztöndíjakra vonatkozóan posztdoktorok, a felsőoktatás szakemberei, oktatói, docensek, vagy annál magasabb beosztású, illetve PhD-t végzett tudományos kutatók, vagy predoktori képzésen részt vevők részére, min. 10 nap - max. 10 hónapos tapasztalatcsere, előadások tartása, nemzetközi konferencián való részvétel, kutatás / szakmai továbbképzés céljából.

Szlovák állami ösztöndíj hosszú tanulmányútra (0.9 b)

2015. november 12. 

Szlovák állami ösztöndíj hosszú tanulmányútra.

Szlovák állami ösztöndíj rövid tanulmányútra (0.10)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé szlovákiai ösztöndíjakra vonatkozóan felsőoktatásban dolgozó oktatók, tudományos munkatársak, szak-, és középiskolai tanárok, oktatásügyi, szakoktatási szakemberek részére, 2-5 napos előadások tartása, konzultációk, tudományos konferenciákon - meghívásra - való részvétel céljából.

Román állami ösztöndíj rövid kutatói tanulmányútra (19. E)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé romániai ösztöndíjakra vonatkozóan tudományos fokozattal rendelkező vezető oktatók és kutatók részére, 3-21 napos kutatás céljából.

Litván állami ösztöndíj hosszú tanulmányútra (6.2.2.)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé litvániai ösztöndíjakra vonatkozóan mesterfokú diplomával rendelkező posztgraduális hallgatók részére, 1-10 hónapos posztgraduális képzés céljából.

Korea - 2016 HUFS diplomáciai ösztöndíjprogram

2015. november 12. 

A kiíró Nemzetközi Diplomáciai Ösztöndíjprogramjának keretében ösztöndíjakat ajánl fel külföldi hallgatók részére alapképzésre.

Kutatói ösztöndíj-lehetőségek a H2020 programon belül - lengyel felhívás

2015. november 12. 

Szlovák állami ösztöndíj nyári egyetemre hallgatóknak (0.12)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé szlovákiai ösztöndíjakra vonatkozóan nyelvszakos hallgatók részére, 1 hónapos nyári egyetemen való részvétel céljából.

Litván állami ösztöndíj nyári egyetemre hallgatóknak (6.2.4.)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé litvániai ösztöndíjakra vonatkozóan főiskolai, egyetemi hallgatók, részére, 3-4 hetes nyári egyetemen való részvétel céljából.

Szlovák állami ösztöndíj nyári egyetemre szakembereknek (0.12)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé szlovákiai ösztöndíjakra vonatkozóan oktatók, kutatók és kulturális szakemberek részére, 1 hónapos nyári egyetemen való részvétel céljából.

Szlovák állami ösztöndíj doktori részképzésre (5.) nappali tagozatos egyetemi, főiskolai hallgatóknak

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé szlovákiai ösztöndíjakra vonatkozóan szlovák szakos nappali tagozatos egyetemi, főiskolai hallgatók részére, 5 hónapos részképzés céljából.

Litván állami ösztöndíj részképzésre (6.2.1.)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé litvániai ösztöndíjakra vonatkozóan litván (balti) szakos nappali tagozatos egyetemi hallgatók részére, 3-10 hónapos részképzésen való részvétel céljából.

Lett állami ösztöndíj nyári egyetemre hallgatóknak (10.)

2015. november 11. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé lettországi ösztöndíjakra vonatkozóan lett szakos egyetemi hallgatók részére, 2-4 hetes nyári egyetemen való részvétel céljából.

Ösztöndíj - részképzés Kínában

2015. november 11. 

Részképzés a 2016-2017-es tanévben, Kínában valamennyi tudományterületen, kiemelten a kínai nyelv és irodalom területére, felsőoktatási intézményekben. Az ösztöndíjat nappali tagozatos, jelen tanévben valamely magyarországi, államilag elismert felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemi vagy főiskolai hallgatók pályázhatják meg. A magyar hallgatóknak a fogadó ország nyelvét szakként/specializációként kell tanulniuk vagy megfelelő szintű kínai nyelvtudással kell rendelkezniük ahhoz, hogy tanulmányaikat kínai nyelven folytassák!

India - kutatói ösztöndíj

2015. november 11. 

A kiíró pályázatot hirdet magyar pályázók részére posztgraduális képzésekre és kutatói programokra (2-10 hónap) a 2016-os évtől kezdődően a hindi nyelv tanulmányozására, illetve valamennyi tudományterületen.

India - ösztöndíj teljes doktori képzésre

2015. november 11. 

A kiíró pályázatot hirdet magyar pályázók részére teljes doktori képzésre a 2016-os évtől kezdődően valamennyi tudományterületen.

India - Ösztöndíj teljes alapképzésre

2015. november 11. 

A kiíró pályázatot hirdet magyar pályázók részére teljes alapképzésre a 2016-os évtől kezdődően valamennyi tudományterületen.

Litván állami ösztöndíj tanulmányútra (6.2.3.)

2015. november 11. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé litvániai ösztöndíjakra vonatkozóan egyetemi diplomával rendelkező oktatók, kutatók részére, 1 hónapos kutatómunka céljából.

Macedónia - Ösztöndíj egyetemi részképzésre

2015. november 11. 

A kiíró pályázatot hirdet magyar pályázók részére egyetemi részképzésre (10 hó ill. 1-2 szemeszter) a 2016-os évtől kezdődően.

Lengyel állami ösztöndíj részképzésre (8. a)

2015. november 11. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé lengyelországi ösztöndíjakra vonatkozóan nappali tagozatos egyetemi hallgatók részére, 5 hónapos részképzésen való részvétel céljából.

Szlovák állami ösztöndíj doktori részképzésre (5.)

2015. november 10. 

A kíiró pályázati felhívást tett közzé szlovákiai ösztöndíjakra vonatkozóan nappali tagozatos PhD képzésben részt vevő hallgatók részére, 5 hónapos PhD részképzés céljából.

5 hónap a dán Vestjyllands Hojskolera népfőiskolán

2015. november 6. 

A kíiró programjában 18 év feletti angolul jól tudó magyar fiatalok jelentkezhetnek ösztöndíjjal a dán Vestjyllands Hojskolera.

Ösztöndíj pályázat

2015. október 29. 

A kiírók egyéves ösztöndíj pályázatot hirdetnek 14-17 éves fiataloknak, akik érdeklődnek a civil önkéntesség iránt.

Piarista Diákszövetség ösztöndíj pályázata

2015. október 26. 

A kíiró céljainak megfelelően a piarista iskolákba járt, egyetemen vagy főiskolán továbbtanuló diákok támogatására pályázat útján elnyerhető ösztöndíjalapot létesít 1.000.000 Ft éves összeggel.

Megjelent az Ösztöndíj és mentorálási támogatás hátrányos helyzetű tanulóknak - útravaló ösztöndíjprogram című kiemelt felhívás

2015. október 8. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent az ,,Ösztöndíj és mentorálási támogatás hátrányos helyzetű tanulóknak - útravaló ösztöndíjprogram című (EFOP-3.1.4-VEKOP/15 kódszámú) kiemelt felhívás.

Ösztöndíj a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytatott határon túli magyar hallgatók részére

2015. október 4. 

A kíirók közösen pályázatot hirdetnek a 2014/2015-ös tanévben a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytatott határon túli magyar hallgatók részére szülőföldi szakmai gyakorlatok ösztöndíjazására.

DAAD nyári egyetemi ösztöndíj hallgatóknak és Bachelors fokozattal rendelkező okleveleseknek / Hochschulsommerkurse in Deutschland für ausländische Studierende und Graduierte

2015. szeptember 27. 

DAAD nyári egyetemi ösztöndíj hallgatóknak és Bachelors fokozattal rendelkező okleveleseknek / Hochschulsommerkurse in Deutschland für ausländische Studierende und Graduierte

DAAD ösztöndíj egykori DAAD/NDK ösztöndíjasoknak / Wiedereinladungen für ehemalige Stipendiaten

2015. szeptember 27. 

DAAD ösztöndíj egykori DAAD/NDK ösztöndíjasoknak / Wiedereinladungen für ehemalige Stipendiaten

DAAD kutatói ösztöndíj tudományos fokozattal rendelkező főiskolai, egyetemi oktatóknak és kutatóknak / Forschungsaufenthalte für Hochschullehrer und Wissenschaftler

2015. szeptember 27. 

DAAD kutatói ösztöndíj tudományos fokozattal rendelkező főiskolai, egyetemi oktatóknak és kutatóknak / Forschungsaufenthalte für Hochschullehrer und Wissenschaftler

DAAD graduális ösztöndíj művészek és építészek számára/Stipendien für Künstler und Architekten

2015. szeptember 27. 

DAAD graduális ösztöndíj művészek és építészek számára/Stipendien für Künstler und Architekten

Bécsi Collegium Hungaricum (CH/Junior) - ösztöndíj kutatóknak

2015. szeptember 24. 

Az ösztöndíjra az osztrák-magyar kapcsolattörténet egyetemi diplomával (mesterfokú vagy azzal egyenértékű végzettség) rendelkező kutatói pályázhatnak, akik a bécsi központi közgyűjteményekben, levél- és kézirattárakban, könyvtárakban, múzeumokban és egyetemi vagy állami kutatóhelyeken a XVI-XX. századi magyar történelem, gazdaságtörténet, várostörténet, művelődés, irodalom, művészet, filozófia, pszichológia és jogtudomány stb. terén általános elméleti, valamint forrásfeltáró, illetve forrásfeldolgozó kutatásokat kívánnak végezni. Indokolt esetben más szakterületek képviselői is pályázhatnak.

Bécsi Collegium Hungaricum (CH/Senior) - ösztöndíj kutatóknak

2015. szeptember 24. 

Az ösztöndíjra az osztrák-magyar kapcsolattörténet egyetemi diplomával (mesterfokú vagy azzal egyenértékű végzettség) rendelkező kutatói pályázhatnak, akik a bécsi központi közgyűjteményekben, levél- és kézirattárakban, könyvtárakban, múzeumokban és egyetemi vagy állami kutatóhelyeken a XVI-XX. századi magyar történelem, gazdaságtörténet, várostörténet, művelődés, irodalom, művészet, filozófia, pszichológia és jogtudomány, stb. terén általános elméleti, valamint forrásfeltáró, illetve forrásfeldolgozó kutatásokat kívánnak végezni. Indokolt esetben más szakterületek képviselői is pályázhatnak.

Területi Közigazgatási Ösztöndíj

2015. szeptember 24. 

A kiíró a Területi Közigazgatási Ösztöndíjról és egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 377/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 3. § a) pontja alapján pályázatot hirdet a 2015. évi Területi Közigazgatási Ösztöndíjra a területi közigazgatási életpálya iránt elhivatott, idegen nyelveket beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok részére.

CEEPUS mobilitási pályázat kötelező az oktatási tevékenységgel, amelyhez társulhat kutatás, konferencián való részvétel is

2015. szeptember 24. 

Oktatóként egyéni mobilitási pályázat benyújtása kétféleképpen lehetséges: 1. Hálózati együttműködések keretén belüli mobilitások A küldő intézmény által kiírt pályázati felhívásnak megfelelően a lehetséges ösztöndíjasok kiválasztását a hálózat helyi koordinátora végzi. 2. Hálózaton kívüli, freemover mobilitások.

A Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogram pályázati felhívása

2015. szeptember 23. 

A Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogram a Kormány által alapított közigazgatási ösztöndíj, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a területi közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása.

Tervezz magadnak ösztöndíjat a divatszakmába! - divattervező és kivitelező pályázat - 3. forduló

2015. szeptember 15. 

A THÉBA Művészeti Akadémia öltözéktervező pályázatának 3. fordulójában már nemcsak papíron kell trópusi hangulatú kollekciót tervezni, hanem a tervek közül egyet el is kell készíteni. Elő a varrógépekkel, rég elfelejtett vagy még nagymamától megtanult kézműves technikákkal, szekrény mélyén szunnyadó textilekkel, kissé ósdinak tűnő ruhadarabokkal, kiegészítőkkel! Pályázók köre: 16 éves kortól bárki (kivéve a divat- vagy jelmeztervező szakot végzettek). Azok is, akik az első vagy a második fordulóban részt vettek. Beadási határidő: október 9. (személyesen vagy postán). A pályaműveket eredményhirdetéssel egybekötött kiállításon lehet megtekinteni a Párizsi Udvarban). Díjazás: tanulmányi ösztöndíj a THÉBA Művészeti Akadémián, profi szakmai portfólió elkészítése és pénzjutalom. Inspirációs és tervezési segédlet az első lépésekhez: http://thebadivattervezo.wordpress.com oldalon.
További információk http://theba.info

Horizons ösztöndíj

2015. szeptember 7. 

Alkotóházi ösztöndíjat hirdet művészeknek a kiíró Horizons címmel.

Alkotóházi ösztöndíj Kínába

2015. szeptember 7. 

Alkotóházi ösztöndíjat hirdetnek a 2015 ősze és 2016 tavasza közötti időszakra Kínába az kiírók.

Indian Technical and Economic Cooperation (ITEC) ösztöndíj

2015. szeptember 1. 

A kiíró 10 ösztöndíjat ajánl fel magyar pályázóknak az Indian Technical and Economic Cooperation (ITEC) program keretében a 2015-16-os akadémiai évre.

Út a felsőfokú szakképzettséghez - ösztöndíj- és önköltség-támogatási program / UFSZ-15

2015. augusztus 23. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) nyílt pályázatot hirdet a 2015/2016. tanév őszi és tavaszi félévre a felsőoktatási szakképzési esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási programban való részvételre.

Tervezz magadnak ösztöndíjat a divatszakmába! - divattervező pályázat - 2. digitális forduló

2015. augusztus 15. 

A THÉBA Művészeti Akadémia öltözéktervező pályázatának 2. fordulójában az inspirációs téma változatlanul a trópusok, melyre 3 darabos nyári kollekció terveit várjuk, de a digitális technikákat, képszerkesztő programokat segítségül hívva. Pályázók köre: 16 éves kortól bárki (kivéve a divat- vagy jelmeztervező szakot végzettek). Beadási határidő: aug. 25. (e-mail-ben az iskola@theba.info címre). Eredményhirdetés: szeptember 1. 10:00, a THÉBA Művészeti Akadémia tanévnyitóján. Díjazás: tanulmányi ösztöndíj a THÉBA Művészeti Akadémián, profi szakmai portfólió elkészítése.
Részletes pályázati kiírás, inspirációs és tervezési segédlet az első lépésekhez: http://thebadivattervezo.wordpress.com oldalon, illetve az iskola honlapján: http://theba.info

Young Leaders Program - japán ösztöndíj fiatal köztisztviselőknek

2015. augusztus 15. 

A Young Leaders Program (YLP) Magyarországon az állami köztisztviselői képzés 2001, az önkormányzati köztisztviselői képzés pedig 2003 óta működik.

Ösztöndíj fiatal újságíróknak

2015. augusztus 9. 

A kiíró ösztöndíjban részesít évente egy 30 év alatti újságírót (aki 2015. december 31-ig tölti be 30. életévét) - az írott vagy az elektronikus média bármely területén -, aki publikációiban kiállt az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért.

A szórványban folyó oktatás támogatása a 2015/2016-os tanévben / 37034/2015/KOKAB

2015. augusztus 1. 

A pályázat célja: Romániában, Ukrajnában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovákiában közoktatási (nem felsőfokú vagy felsőoktatási képzés) szórványterületen dolgozó pedagógusok és tanulók ösztöndíjának biztosításához, utazási, valamint kollégiumi ellátási költségekhez történő hozzájárulás.

Pályázat miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2015/2016-os tanév őszi szemeszterében horvát állampolgárságú magyaroknak

2015. augusztus 1. 

A kiírók közösen pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2015/2016-os tanév őszi szemeszterében

Pályázat miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévre azon a 2008/2009-es, vagy a 2009/2010-es, vagy a 2010/2011-es, vagy a 2011/2012-es, vagy a 2012/2013-as, vagy a 2013/2014-es, vagy a 2014/2015-ös tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe nap

2015. augusztus 1. 

A kiírók közösen pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévre azon a 2008/2009-es, vagy a 2009/2010-es, vagy a 2010/2011-es, vagy a 2011/2012-es, vagy a 2012/2013-as, vagy a 2013/2014-es, vagy a 2014/2015-ös tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe nappali munkarendű - alap- és egységes (osztatlan) képzésre, illetve - mesterképzésre, első évfolyamra felvételt és ezen időszakra pályázati úton miniszteri ösztöndíjat nyert határon túli magyar nemzetiségű hallgatók számára, akik a 2015/2016-os tanévben államilag támogatott / magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben folytatják megkezdett tanulmányaikat.

Pályázat miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű alap- és egységes, osztatlan képzésére, vagy mesterképzésére felvételt nyert ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára

2015. augusztus 1. 

A kiírók közösen pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű - alap- és egységes, osztatlan képzésére, vagy - mesterképzésére felvételt nyert ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.

Pályázat miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű alap- vagy egységes, osztatlan képzésére, vagy mesterképzésére felvételt nyert szlovén állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számá

2015. augusztus 1. 

A kiírók pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű - alap- vagy egységes, osztatlan képzésére, vagy - mesterképzésére felvételt nyert szlovén állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.

Pályázat miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2015/2016-os tanév őszi szemeszterében szerb állampolgárságú magyaroknak

2015. augusztus 1. 

A kiírók közösen pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2015/2016-os tanév őszi szemeszterében.

Pályázat a 2015/2016-os tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2015. évi doktori felvételi

2015. augusztus 1. 

A kiírók közösen nyílt pályázatot hirdetnek a 2015/2016-os tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2015. évi doktori felvételi eljárásban nappali munkarendű képzésre jelentkeztek és a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges PhD/DLA képzésre kerültek besorolásra.

Pályázat miniszteri ösztöndíjra magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű mesterképzésre első évre felvételt nyert, magyar állami ösztöndíjjal támogatott formában a 2015/2016-os tanévben tanulmányokat folytató csángó-magyar és szlovákiai

2015. augusztus 1. 

A kiírók közösen pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjra magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű mesterképzésre első évre felvételt nyert, magyar állami ösztöndíjjal támogatott formában a 2015/2016-os tanévben tanulmányokat folytató csángó-magyar és szlovákiai magyar nemzetiségű hallgatók számára, akik a 2008/2009-es tanévtől a 2014/2015-ös tanévig terjedő időtartamban a magyarországi felsőoktatási intézmények alapképzésén miniszteri ösztöndíjasként végezték tanulmányaikat

AVON Globális Mellrákellenes Klinikai Ösztöndíjprogram

2015. július 28. 

A kiíró idén harmadik alkalommal hirdeti meg Globális Mellrákellenes Klinikai Ösztöndíjprogramját.

Tervezz magadnak ösztöndíjat a divatszakmába! - divattervező pályázat - 1. forduló

2015. július 27. 

A THÉBA Művészeti Akadémia öltözéktervező pályázatának inspirációs témája a trópusok, melyre 3 darabos nyári kollekció terveit várjuk. Pályázók köre: 16 éves kortól bárki (kivéve a divat- vagy jelmeztervező szakot végzettek). Beadási határidő: aug. 7. (személyesen vagy postán). A pályaműveket eredményhirdetéssel egybekötött kiállításon lehet megtekinteni a Párizsi Udvarban). Díjazás: tanulmányi ösztöndíj a THÉBA Művészeti Akadémián, profi szakmai portfólió elkészítése és pénzjutalom.
Inspirációs és tervezési segédlet az első lépésekhez: http://thebadivattervezo.wordpress.com oldalon.

Szerb Köztársaság Magyar Nemzeti Tanácsa 2015-2016. évi felsőoktatási ösztöndíjpályázata

2015. július 19. 

Pályázati felhívás a Magyar Nemzeti Tanács 2015-2016. évi felsőoktatási ösztöndíjpályázatára.

Ösztöndíj ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében a 2015/2016-os tanévben

2015. július 4. 

A kíirók közösen pályázatot hirdetnek ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre a 2015/2016-os tanévben.

Ösztöndíj román állampolgárságú, csángó-magyar nemzetiségű személyek számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében a 2015/2016-os tanévben

2015. július 4. 

A kíirók közösen pályázatot hirdetnek román állampolgárságú, csángó-magyar nemzetiségű személyek számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre a 2015/2016-os tanévben.

Ösztöndíj szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében a 2015/2016-os tanévben

2015. július 4. 

A kiíró közösen pályázatot hirdetnek szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre a 2015/2016-os tanévben.

3+1 hónapos kutatói ösztöndíj - Madrid

2015. július 3. 

A pályázat célja a vészkorszak idején Spanyolországba került magyar zsidók életének feltérképezése, megmenekülésük körülményeinek dokumentálása, interjúk készítése a túlélőkkel, spanyolországi sorsuk és beilleszkedésük (esetleges továbbutazásuk irányának) bemutatása, a túlélők névjegyzékének összeállítása.

3HATÁR FOTÓTÁBOR

2015. július 1. 

Szellemkép Alapítvány szervezésében

Fotográfiai ösztöndíj!
Az ösztöndíj lehetőséget biztosít, ingyenesen a fotográfiai művésztelepen való részvételre, workshoporkra, kezdő és mesterkurzusokon való részvétere.
A tábor tematikájába beletartoznak az archaikus képkészítési technikák, az autonóm riport és streetfotó , kreatív fotográfiai gyakorlatok, a fekete-fehér analóg labor technika, és labor használat.


Beküldendő:
Lehetőség szerint egy fekete-fehér és egy színes sorozatot, összesen 15 kép terjedelemben,
elektronikus formába,
felbontás: megközelítőleg 1500x1000 pixel, vagy 9x13 cm, 300dpi
Képek elnevezése: monogram_sorozat címe_sorszám pl.: rb_kozep_12

Beküldési határidő:
július 20, hétfő 12 óra
cím: szellemkep.palyazat@gmail.com

Elérhetőségek:
Szellemkép Szabadiskola
http://www.szellemkeptabor.hu/
www.szellemkep.hu
www.szellemkeponline.hu
www.facebook.com/szellemkep

1072 Budapest, Dob utca 20.
tel.: +36-70-6374953, +36-1-781-6410

A pályázat a Szellemkép Alapítvány és az NKA segítségével jöhetett létre.

Felkai András Ösztöndíj

2015. június 23. 

A Felkai András Ösztöndíj célja, hogy a magyar gazdasági és pénzügyi szektor olyan szakemberekkel gazdagodjék, akiket Felkai Andráshoz hasonlóan pozitív beállítottság, hozzáértés és nemzetközi látókör jellemez. A díj e cél elérése érdekében fiatal magyar gazdasági szakemberek és végzős hallgatók posztgraduális tanulmányainak folytatásához nyújt pénzügyi támogatást.

Dr. Szegő Tamás-díj újságíróknak

2015. június 3. 

A kiíró ösztöndíjban részesít évente egy 30 év alatti újságírót (aki 2015. december 31-ig tölti be 30. életévét) - az írott vagy az elektronikus média bármely területén -, aki publikációiban kiállt az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért.

CEEPUS Freemover mobilitások Magyarországra az őszi félévben

2015. május 27. 

A 2015/16-os tanév őszi félévben is fogadhat Freemover ösztöndíjasokat Magyarország.

Romaversitas ösztöndíj - közép- és felsőoktatási előkészító képzés

2015. május 6. 

Ha felvételt nyersz, a kiíró havi ösztöndíjjal és személyre szabott képzési programmal segíti a tanulmányaidat. Havonta tart tematikus képzési hétvégéket; igényelhetsz tutort, felkészítő tanárt, nyelviskolai tanfolyamot, részt vehetsz prezentációs tréningen, álláskeresési kurzuson, hazai és külföldi képzéseken; segítünk tájékozódni, ha Erasmus+ programon szeretnél részt venni.

PCOS Ösztöndíj Program hölgyek kivizsgálási és indító terápiás költségeinek fedezetére

2015. május 3. 

A kiíró nyílt pályázata Pályázat a felsőoktatásban tanuló, PCOS-ben érintett hölgyek kivizsgálási és indító terápiás költségeinek fedezetére.

Japán - posztgraduális, kutatói ösztöndíj

2015. április 28. 

Posztgraduális, kutatói ösztöndíj.

2015/2016. tanévi köztársasági ösztöndíj

2015. április 28. 

A kiíró köztársasági ösztöndíjat adományoz - tanévenként - a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére.

CEEPUS - Oktatók mobilitása

2015. április 23. 

Oktatóként egyéni mobilitási pályázat benyújtása kétféleképpen lehetséges: 1. Hálózati együttműködések keretén belüli mobilitások A küldő intézmény által kiírt pályázati felhívásnak megfelelően a lehetséges ösztöndíjasok kiválasztását a hálózat helyi koordinátora végzi. 2. Hálózaton kívüli, freemover mobilitások Ha az oktató a saját intézményében nem talál megfelelő CEEPUS hálózatot, akkor freemoverként van lehetősége bekapcsolódni a programba, amennyiben a hálózatok nem használták fel a rendelkezésükre álló kereteiket. Freemover pályázat beadására így kizárólag a második szemeszterre van lehetőség.

Stipendium Hungaricum ösztöndíj

2015. április 19. 

A Stipendium Hungaricum program oktatáspolitikai célja, hogy az Európai Unió valamint az Európai Felsőoktatási Térség irányelveivel összhangban elősegítse a magyar felsőoktatás nemzetköziesítését, minőségfejlesztését, erősítse a magyar tudományos elit nemzetközi kapcsolatait, növelje a felsőoktatási intézménynek kulturális sokszínűségét és népszerűsítse a világban a versenyképes magyar felsőoktatást.

Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj

2015. március 24. 

A ROBERT CAPA KORTÁRS FOTOGRÁFIAI KÖZPONT NÉVADÓJA SZÜLETÉSÉNEK ÉVFORDULÓJÁN MEGALAPÍTJA AROBERT CAPA MAGYAR FOTOGRÁFIAI NAGYDÍJAT ÉS KIÍRJA A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ PÁLYÁZATOT AZON ALKOTÓK MUNKÁJÁNAK ELIMERÉSEKÉPPEN, AKIK KIEMELKEDŐ TELJESÍTMÉNYT NYÚJTANAK A MAGYAR FOTOGRÁFIA TERÜLETÉN. A Capa-nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot. A Capa Központ a díj alapításával is hangsúlyozni szeretné elkötelezettségét a társadalmat gazdagító kreatív művek elkészülése mellett. A díj az alkotók további fejlődését és jövőbeni kísérletezésének előmozdítását szolgálja. A Capa-nagydíj elnyerése pályázathoz kötött, jelölésre nincs mód. A pályázat nem anonim. A díjra egyéni alkotók vagy kis létszámú (max. 5 fő) alkotócsoportok jelentkezhetnek. A pályázaton magyar vagy Magyarországon élő külföldi állampolgárok indulhatnak. Alkotócsoportok esetén a pályázók legalább fele vagy többsége kell, hogy megfeleljen ennek a feltételnek. Pályázni már folyamatban lévő, de még nem publikált munkával és a munka folytatását vagy befejezését felvázoló szinopszissal lehet. A pályázatra olyan pályaműveket és szinopszisokat várunk, amelyek társadalmilag elkötelzett alkotói módokról tesznek tanúbizonyságot. A zsűri a pályázat első szakaszában három ösztöndíjast választ ki, akik a leadott szinopszisuk alapján folytatják a már megkezdett munkát és erről beszámolnak a zsűrinek. Ezek után, a pályázat második szakaszában a zsűri kiválasztja a nagydíjast a három ösztöndíjas közül. PÁLYÁZATI DÍJAK Az ösztöndíjasok 500-500 ezer forint ösztöndíjban részesülnek. A nagydíjas további 3 millió 500 ezer forintot vehet át. ZSŰRI Az ösztöndíj és a díj odaítéléséről neves magyar és nemzetközi szakemberekből álló, héttagú független zsűri dönt. A zsűri munkáját a titkár segíti, akinek szavazati joga nincs. A zsűrizés zártkörű. A zsűri tagjai: Horányi Attila, a zsűri elnöke művészettörténész, esztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének adjunktusa Kopek Gábor médiaművész, egyetemi tanár Regina Anzenberger az Anzenberger Galéria tulajdonosa és vezetője Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus Dimitri Beck a Polka magazin főszerkesztője Perenyei Monika művészettörténész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet munkatársa Clare Grafik a The Photographers’ Gallery főkurátora titkár: Virágvölgyi István, a Capa Központ szakmai igazgatója A NEVEZÉS SZABÁLYAI 2015. február 15., vasárnap – pályázatok feltöltésének kezdete 2015. április 5., vasárnap – pályázatok beadási határideje 2015. május 26., kedd – eredményhirdetés, a három ösztöndíjas megnevezése (Capa halálának évfordulója május 25., amely 2015-ben pünkösdhétfőre esik) 2015. szeptember 27., vasárnap – elkészült munkák, beszámolók leadási határideje az ösztöndíjasok számára 2015. október 22., csütörtök – a nagydíj átadása (Capa születésének évfordulója) A pályázatot két nyelven, magyarul és angolul, kizárólag elektronikus úton, a www.capa-nagydij.hu weboldalon lehet benyújtani, amelynek tartalmaznia kell: 1. A PÁLYÁZÓRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓKAT: adatokat, elérhetőségeket, fényképet – az állampolgárságot vagy lakhelyet igazoló dokumentumot a szervezők a pályázat teljes ideje alatt kérhetnek 2. A PÁLYAMŰVET: a már készülő munka bemutatása (képek, képsorozatok, videók, videósorozatok, dokumentáció stb.) 3. SZINOPSZIST, PROJEKTTERVET: maximum két-két A4-es oldal minkét nyelven, amelyben a pályázó kifejti, hogy a készülő munkát hogyan kívánja folytatni, vagy befejezni (tartalmi kifejtés és ütemterv) 4. RÉSZLETES ÖNÉLETRAJZOT 5. PORTFÓLIÓT: maximum öt korábbi munka A Capa Központ a díjazott műveket népszerűsíti és bemutatja. A Központ nem szerez szerzői jogot a készülő munkák felett, de korlátlanul használhat minden nyertes pályamunkát és az ahhoz kapcsolódó tartalmakat (fotókat, videókat, dokumentációt, könyvet stb.) a díj népszerűsítésével, kommunikációjával kapcsolatban. A pályázat szabályainak vagy a határidők be nem tartása a pályázatból való kizárást vonhatja maga után. A leadott pályaművek tartalmáért az azt leadó pályázó viseli a teljes jogi felelősséget és annak minden következményét, amely lehet a pályázatból való kizárás is. A pályázat (ösztöndíj vagy díj) korábbi nyertesei nem vehetnek részt újra a pályázaton két évig. Tecnikai Feltételek ITT A pályázatra nevezni és további információt megtudni a www.capa-nagydij.hu címen lehet. A Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Oktatói ösztöndíjak

2015. március 19. 

Fulbright oktatói ösztöndíjra azok a magyar állampolgárok pályázhatnak, akik PhD fokozattal valamint kiváló angol nyelvtudással rendelkeznek és az Egyesült Államok valamely felsőoktatási intézményében szeretnének tanítani.

Sikeres a Rezidens Támogatási Program

2015. március 17. 

Minden érvényes pályázatot benyújtó szakorvos-jelölt támogatásban részesül az idei Rezidens Támogatási Program keretében. A program januári meghirdetése után minden eddiginél több, 827 fiatal nyújtott be érvényes pályázatot valamely szakorvos-jelölti ösztöndíjra és az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ valamennyi pályázatot támogatja, összesen csaknem 1 milliárd forinttal.

Hubert H. Humphrey ösztöndíj

2015. március 14. 

A pályázat célja, hogy létrejöjjön egy tematikus kiállítás a Tárt Kapu Galériában, majd a későbbikben megvalósuljon egy budapesti és vidéki óvodákba utazó kiállítás Föld, tűz, víz, levegő címmel.

Berki Viola ösztöndíj 2015

2015. március 6. 

A kiíró pályázatot ír ki 60. életévét 2015-ben betöltött vagy annál idősebb, Magyarországon élő képzőművész támogatására.

Docler Holding Új Generáció - Gábor Dénes ösztöndíj 2015

2015. február 10. 

A kíiró kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek, ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék Docler Holding Új Generáció Gábor Dénes Ösztöndíjra azokat az általuk szakmailag ismert, 1979. december 31. után született, magyar állampolgársággal rendelkező, kreatív, az innovációt aktívan művelő (kutató, mérnök, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket.

Ösztöndíjjal tanulhatnak forgatókönyvírást a fiatal magyar tehetségek

2015. február 6. 

Új televíziós sorozatíró generáció nevelődhet ki hazánkban egy egyedülálló tehetséggondozó startup mentorprogram keretén belül. Az ösztöndíjas képzésre 2015.02.18-án lehet jelentkezni, egy meghatározott témájú és történetű forgatókönyvterv on-line küldésével.

CEEPUS Hallgatók mobilitása

2015. február 4. 

Hallgatóként egyéni mobilitási pályázat benyújtása kétféleképpen lehetséges: 1. Hálózati együttműködések keretén belüli mobilitások A küldő intézmény által kiírt pályázati felhívásnak megfelelően a lehetséges ösztöndíjasok kiválasztását a hálózat helyi koordinátora végzi. 2. Hálózaton kívüli, freemover mobilitások Ha a hallgató a saját intézményében nem talál megfelelő CEEPUS hálózatot, akkor freemoverként van lehetősége bekapcsolódni a programba, amennyiben a hálózatok nem használták fel a rendelkezésükre álló kereteiket. Freemover pályázat beadására így kizárólag a második szemeszterre van lehetőség.

Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj 2015.

2015. február 1. 

Az ösztöndíj célja: elősegíteni a hazai formakultúra fejlődését és elterjedését, a design integrációját az innovációs folyamatokba, a gazdaságba. Segíteni az önálló alkotói munkát folytató tervezők szakmai fejlődését, tehetségük kibontakoztatását. Lehetőséget biztosítani saját kezdeményezésű, vagy meghatározott témával, és/vagy gyártói háttérrel együtt pályázók munkáinak, illetve teoretikus, oktatásfejlesztéssel, kutatással, innovációval foglalkozó pályázatok megvalósítására.

A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet 100%-os társadalmi ösztöndíj elnyerésére, a tavaszi félévre - fotográfusképzés

2015. február 1. 

A kiíró egy olyan osztályt indít iskolájában mely, szimbolikus mintavételezéssel, a teljesség igénye nélkül, teljesen ingyenesen biztosít lehetőséget a vizuális kommunikáció, a képi gondolkodás, a fotográfia működésének, az önkifejezés és az egymás között vizuális közlés ismereteinek elsajátítását fontosnak tartó és az iránt érdeklődők számára.

Pályázati felhívás Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra / KCSP 2015

2015. január 28. 

A kiíró célja az, hogy kiépüljön és megerősödjön a külhoni magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez. Jelen programot annak érdekében hozta létre, hogy a diaszpóra magyarságának magyar nyelvtudását fejlessze, a magyar közösségekben való tevékenységet és a Magyarországgal való kapcsolattartást ösztönözzi, azaz a magyar identitást megerősítse.

Ösztöndíj sajátos nevelési igényű határon túli magyar diákoknak

2015. január 6. 

Döntés született az EMMI és a Balassi Intézet által meghirdetett, a magyarországi közoktatási intézményekben tanuló, sajátos nevelési igényű határon túli magyar diákok részére, a 2014/2015-ös tanévre kiírt ösztöndíjpályázatról.

Ösztöndíj felsőoktatási intézmény hallgatói számára a konvergencia régióban - Campus Hungary / TAMOP4.2.4B/2-11/1-2012-0001

2014. december 28. 

A Balassi Intézet a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó, nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése konvergencia program című projektek keretében ösztöndíj pályázatot hirdet a konvergencia régióban.

Campus Hungary Pályázati Felhívás konvergencia régióban tanuló hallgatók számára / TAMOP4.2.4B/2-11/1-2012-0001

2014. december 28. 

A Balassi Intézet a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó, nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése konvergencia program című projektek keretében ösztöndíj pályázatot hirdet a konvergencia régióban.

Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó, nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése konvergencia program / TAMOP4.2.4B/2-11/1-2012-0001

2014. december 28. 

PÁLYÁZAT CÉLJA: a tapasztalatcserét, hálózatépítést szolgáló ösztöndíjas tevékenység járuljon hozzá az intézmény vagy az országos program szintjén a magyar felsőoktatás nemzetköziesítéséhez és/vagy az ösztöndíj rendszerek fejlesztéséhez, működtetéséhez hosszú távon.

Benjamin Franklin Transzatlanti nyári ösztöndíj

2014. december 14. 

Amerikai teljes finanszírozással! Ha 16-18 éves diák vagy, folyékonyan beszélsz angolul és érdekelnek a nemzetközi kapcsolatok, akkor a Benjamin Franklin Nyári Intézet Transzatlanti Ösztöndíj Programja pont neked való! Ami rád vár: globális problémák megvitatása európai és amerikai fiatalokkal, vezetői készségek fejlesztése, média tréning a kritikus és gondolkodó olvasáshoz, együttműködési projektfejlesztés, közösségi munka, tanulmányi út és […]

Pályázat társadalmi projektek támogatása

2014. december 11. 

A kiíró ösztöndíjpályázatot hirdet az Open Society Foundations projektek támogatására.

Táncművészeti alkotóház Franciaországban

2014. december 10. 

Alkotóházi ösztöndíjat hirdet táncosoknak a 2015. június 8. és 20. közötti időszakra Neyrac-les-Bains-ba (Franciaország) a kiíró.

UWC ösztöndíjak hátrányos helyzetű fiataloknak

2014. december 2. 

A kiíró két ösztöndíjat hirdet meg állami gondozott, leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségben lakó ill. roma származású diákok számára, kétéves időtartamra.

Képzőművészeti ösztöndíj - Római Magyar Akadémia

2014. november 27. 

Pályázati cél: A magyar képzőművészek számára Rómában lehetőséget biztosítani a szakmai tájékozódásra, a galériák, gyűjtemények és múzeumok megismerésére, szakmai kapcsolatok teremtésére, annak érdekében, hogy Róma és az itáliai kultúra nyújtotta inspiráció elősegítse az ösztöndíjas művészetének továbbgazdagodását.

Ösztöndíjpályázat műszaki tanulóknak

2014. november 26. 

A kiíró pályázatot hirdet a műszaki tanulmányokat folytató Bsc-, MSc-, PhD-hallgatók részére.

UWC ösztöndíj középiskolásoknak

2014. november 25. 

Az UWC Magyarországi Egyesülete meghirdeti a 2015-2017-es tanévekre szóló ösztöndíjpályázatát. A pályázat keretében az UWC (United World Colleges, www.uwc.org) tagiskoláinak kétéves nemzetközi ösztöndíjaira lehet jelentkezni.

Az iskolákról és a Nemzetközi Érettségiről
Az 1962-ben alapított UWC-hálózat ma 14 iskolát tart fenn világszerte. Magyar diákokat fogadtak már Walesben, Kanadában, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Hong Kongban, Indiában, Norvégiában, Costa Ricán, Szingapúrban, Hollandiában, Németországban és Örményországban.
Az iskolákba több mint 80 országból érkeznek érettségi előtt álló diákok, hogy két évig együtt tanuljanak angol nyelven a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése és a kultúrák harmóniája jegyében. A kultúrák keveredése és az otthonitól eltérő környezet nagymértékben formálja a személyiséget, fejleszti a problémamegoldó készséget, toleranciára, felelősségtudatra nevel, továbbá fogékonnyá teszi a fiatalokat a világban jelen lévő, globális problémákra. Az itt szerzett tapasztalatok birtokában a végzett diákjaink képessé válnak arra, hogy akár nemzetközi környezetben is képviseljék a magyar kultúrát és tudományt.
A diákok két év alatt a Nemzetközi Érettségi (International Baccalaureate, IB) programját végzik el. Ez egy világszerte egységesen elismert, színvonalas képzési rendszer — a továbbtanulási arány ezekből az iskolákból gyakorlatilag száz százalék. A Nemzetközi Érettségi Program a „teljes ember” nevelésére törekszik, így a megszokott tantárgyak teljesítése mellett a diákok részt vesznek sportfoglalkozásokon, kreatív tevékenységekben, illetve szociális vagy ökológiai jellegű önkéntes tevékenységet végeznek.

Kik pályázhatnak?
Az egyesület általános pályázatán pályázásra jogosultak azok a 16-18 éves (a megpályázható ösztöndíjak első tanévének szeptember 1-jén 16. életévüket már betöltött, de 19.-et még be nem töltött) szakközépiskolai vagy gimnáziumi képzésben résztvevő személyek, akik érettségi vizsgájukat 2016-ban vagy 2017-ben tennék le, és
1) magyar állampolgársággal rendelkeznek és középiskolai tanulmányaikat magyarországi oktatási intézményben folytatják, vagy korábban legalább 5 iskolai tanévet magyarországi oktatási intézményben végeztek;
2) nem magyar állampolgárok, de az ösztöndíj beadásakor legalább három megkezdett tanéve magyarországi oktatási intézményben tanulnak és magyarul beszélnek.

Hogyan lehet pályázni?
– A pályázat nagy részét az UWC Magyarország webes pályázási felületén kell kitölteni és beküldeni. A felületet várhatóan az ősz folyamán tesszük elérhetővé az UWC Magyarország honlapján (www.uwc.hu).
– A pályázat tartalmi elemeit (a kérdéseket) már október közepétől pdf formátumban feltesszük a honlapra, így azon már lehet addig is dolgozni, amíg a webes felületet megnyitjuk.
– A pályázat egyes oldalait a webes kitöltést követően, a felületen leírt követelményeknek megfelelően postán kell beküldeni a következő címre: 1394 Budapest, Pf. 395

A pályázati anyagok postára adásának és a webes felület lezárásának határideje: 2015. január 7. szerda éjfél

Tájékoztató a pályázóknak:
Az iskolák által felajánlott ösztöndíjak többnyire fedezik a tanulás, a szállás és a teljes ellátás költségeit. (Ez iskolától függően évenként 50.000-90.000 USD, azaz a két év során nagyságrendben 10-18 millió Ft). Azokban az esetekben, ahol az ösztöndíj-felajánlás nem teljes, az UWC Magyarország ezt ösztöndíjalapjából kiegészíti, az ösztöndíjasnak tehát ingyenes a tanulás, a szállás és az ellátás. A kiutazás és a személyes költségek (zsebpénz és biztosítás) általában a kiutazót terhelik. Szociális helyzettől függően erre a célra visszatérítendő támogatás igényelhető az egyesülettől.
Számítunk viszont az ösztöndíjalapunkat támogató hozzájárulásra azon ösztöndíjat nyert diákok családjától, akiknek jövedelmi helyzete ezt megengedi. Ez teszi lehetővé, hogy a jövőben is módunk legyen a részleges ösztöndíjak kiegészítésére, az ösztöndíjak számának növelésére. A támogatás módjáról és ajánlott mértékéről részletes tájékoztató található az UWC Magyarország honlapján (www.uwc.hu). Ennek alapján a felajánlás összegéről a család dönt. Az így befolyt támogatásokat a következő években meghirdetett részleges ösztöndíjak kiegészítésére fordítjuk, hogy ezzel is biztosítsuk a magyar diákok folyamatos jelenlétét az UWC iskolákban.
A pályázatok elbírálását, az ösztöndíjak odaítélését a pályázók pénzügyi háttere nem befolyásolja.

Kérdéseikkel forduljanak bizalommal az UWC Magyarország munkatársaihoz az alábbi elérhetőségeken:
- info@uwc.hu
- pénteken 17.00-19.00 között a +36 30 87 59 157–s telefonszámon
- szombaton 14.00-16.00 között +36 30 87 59 157–s telefonszámon
Egyesületünk képviselőivel találkozhatnak a várhatóan 2014. decemberében Budapesten, illetve az ősz és tél folyamán az ország több nagyvárosában is megrendezésre kerülő nyílt napjainkon. További információért figyeljék honlapunkat és iratkozzanak fel válogatási hírlevelünkre honlapunkon (uwc.hu/hu/emailalerts.html), valamint oldalunkra a Facebookon (facebook.com/uwc.hu)!

Erasmus Mundus közös mesterképzések

2014. november 19. 

A pályázattípus célja: az Erasmus Mundus Közös Mesterképzések (Erasmus Mundus Joint Master Degrees) célja, hogy az európai felsőoktatási intézmények kimagasló színvonalú - közös, kettős vagy többes diplomához vezető - mesterképzéseket nyújtsanak a világ minden tájáról érkező hallgatók számára. Az Európai Bizottság a kiválasztott konzorciumok számára átalánytámogatást, a részt vevő hallgatóknak pedig ösztöndíjat, részvételidíj- és útiköltség-támogatást kínál.

2015. évi BOM ösztöndíj

2014. november 12. 

A kiíró a kiemelkedő sporttevékenységet folytató diákok részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából ösztöndíj pályázatot hirdet 2014. november 15.-december 31. között.

BCSDH Jövő Vezetői Tehetségprogram Ösztöndíj - Légy TE a jövő vezetője!

2014. november 4. 

El tudnád képzelni, hogy 15-20 év múlva vállalatvezető legyél? Kíváncsi vagy arra, hogy hogyan lehet egy vállalatot felelősen és etikusan irányítani? Érdekel, hogy az egyének és a vállalatok mit tudnak tenni a fenntartható fejlődésért? Akkor ez a felhívás NEKED szól!

Velux ösztöndíjak hátrányos helyzetű fiataloknak

2014. október 25. 

A kiírók két ösztöndíjat hirdetnek meg állami gondozott, leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségben lakó ill. roma származású diákok számára, kétéves időtartamra.

Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram

2014. október 20. 

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szerezzenek.

Nyári egyetemi kurzus

2014. október 14. 

A kiíró pályázatot hirdet - a Magyarország és partnerországaival kötött bilaterális oktatási munkatervekben és a Felhívás külföldi állampolgárok részére magyar állami ösztöndíjra (pool) felhívásban meghatározottak alapján - magyarországi felsőoktatási intézmények, illetve a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, mint állami, szakképzési és felnőttképzési szerv által akkreditált szervezetek részére, 2015. évi nyári egyetemi kurzusok szervezésére és lebonyolítására a magyar mint idegen nyelv, hungarológiai és tematikus (nem nyelvi) képzések témakörben, külföldi (nem magyar anyanyelvű) résztvevők számára.

Ösztöndíjra pályázhatnak a határon túli sajátos nevelési igényű diákok

2014. október 10. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet magyarországi közoktatási intézményekben tanuló, sajátos nevelési igényű határon túli magyar diákok ösztöndíjára a 2014/2015-ös tanévre.

A Goethe Intézet EU-tanfolyami ösztöndíja

2014. október 1. 

A Német Külügyi Hivatal és a Goethe Intézet a Europanetzwerk Deutsch program keretében az EU-tagországok vagy más államok magasabb beosztású minisztériumi köztisztviselői számára ösztöndíjat biztosít azoknak, akik hivatali tevékenységükhöz fejleszteni szeretnék német nyelvi ismereteiket, akik már jelenleg is magas szintű (B2/C1) német nyelvtudással rendelkeznek, akiknek feladatköre tematikusan kapcsolódik az EU-hoz és akik németországi vagy európai […]

Robert Rauschenberg pályázat kurátoroknak

2014. szeptember 26. 

A Robert Rauschenberg Alapítvány és az Artsy pályázatot hirdet pályakezdő kurátoroknak Robert Rauschenberg-pályázat címmel. A pályázat nyertesének egyeteme vendégül láthat egy Rauschenberg-kiállítást. A pályázat keretében egyetemi hallgatók, diplomás kurátorok és posztdoktori munkatársak mérhetik össze tudásukat a digitális források használatáról, Robert Rauschenberg munkásságáról, az új kurátori lehetőségekről és ösztöndíjakról. A verseny 2014. szeptember 22-én indult. Pályázati […]

Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj 2015

2014. szeptember 24. 

A Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj (a továbbiakban Ösztöndíj) a hazai tudományos, gazdasági és kulturális  élet  legtehetségesebb  fiatal  szakembereinek  külföldi  rész-továbbképzését,  külföldi kutatóhelyeken,  alkotóműhelyekben  kutatói,  illetve  művészeti  munkában  való  részvételét  teszi lehetővé. Pályázásra jogosultak A  jogszabály  alapján  pályázhat  minden,  40  évesnél  nem  idősebb  (1975.  március  1.  után született),  felsőoktatási  intézményben  mesterfokú  (vagy  azzal  egyenértékű)  diplomát  szerzett […]

Domus magyarországi ösztöndíj pályázat 2014

2014. szeptember 23. 

A pályázat célja: a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény (a továbbiakban: MTAtv.) 3. § (1) bekezdés i) pontja, valamint az akadémiai Alapszabály (a továbbiakban: Alapszabály) 5. § (1) és (2) bekezdése szerint a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: Akadémia) kapcsolatot tart a külföldön élő, magyar nyelvű és tárgyú tudományos kutatások művelőivel, támogatja a határon túli magyar tudományosságot.

Graduális tanulmányi ösztöndíj bármely tudományterület számára

2014. szeptember 16. 

Az ösztöndíj bármely tudományterületen végzett magyar hallgatók számára azt a lehetőséget kínálja, hogy német felsőoktatási intézményben mester- vagy egyéb graduális képzésen vegyenek részt a német végzettség megszerzése céljából.

Graduális ösztöndíj művészek és építészek számára

2014. szeptember 16. 

Az ösztöndíj a képzőművészet, formatervezés, filmművészet, zeneművészet, építészet, belsőépítészet, tájépítészet, várostervezés, vidéktervezés, valamint előadóművész (színművészet, rendezés, tánc- és mozdulatművészet stb.) magyar hallgatóknak azt a lehetőséget kínálja, hogy a német felsőoktatási intézményben egy egyéves végzettség nélküli szakirányú továbbképzésen, illetve kiegészítő művészeti képzésen vegyenek részt, vagy graduális képzés során egy német végzettséget (pl. Master/diploma) szerezzenek meg.

Vera Molnár Ösztöndíj

2014. szeptember 16. 

A Program célja, hogy olyan művészeket támogasson, akik a tudomány-technika-művészet kapcsolatával foglalkoznak és a tudományos felfedezéseket, legújabb technikákat kihasználva előre mutató, újszerű alkotásokat hoznak létre.

Szent Imre-ösztöndíj 2014

2014. szeptember 3. 

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-15. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal. A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre jutó jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel […]

Kerekasztal színházi ösztöndíj

2014. szeptember 1. 

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ pályázatot hirdet egy fő dramaturg/írói és egy fő rendezői ambíciókkal és tapasztalatokkal rendelkező, 22-30 éves, tanulmányait folytató vagy pályakezdő fiatal számára. Az ösztöndíj célja, hogy a színházi nevelés iránt érdeklődő fiatal művészek megismerkedjenek a Kerekasztal módszereivel, és alkotó részvételükkel hozzájáruljanak a Kerekasztalban és a színházi nevelésben folyó innovatív kísérletezéshez. Az […]

Kerekasztal színházi ösztöndíj-program

2014. augusztus 30. 

A kiíró pályázatot hirdet egy fő dramaturg/írói és egy fő rendezői ambíciókkal és tapasztalatokkal rendelkező, 22-30 éves, tanulmányait folytató vagy pályakezdő fiatal számára.

Megjelent a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2015. évi pályázati fordulójának kiírása

2014. augusztus 28. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) közzétette a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2015. évi pályázati fordulójának dokumentumait.

Pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására

2014. augusztus 22. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézet közreműködésével nyílt közoktatási pályázatot hirdet a szórványban folyó oktatás támogatására a 2014/2015-ös tanévben. A pályázat célja: Romániában, Ukrajnában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovákiában közoktatási (nem felsőfokú vagy felsőoktatási képzés) szórványterületen dolgozó pedagógusok és tanulók ösztöndíjának biztosításához, utazási, valamint kollégiumi ellátási költségekhez történő hozzájárulás. A szórványban folyó oktatás támogatására kiírt […]

A Corvin Rajziskola művészeti ösztöndíja

2014. augusztus 18. 

olyan tehetséges fiatalok felkutatása, segítése, akik anyagi keretei nem engedik a magas szintű művészeti iskolákban működő kurzusok megfinanszírozását, így hátrányból indulnak a művészeti egyetemek felvételi vizsgáin

Canon Alapítvány kutatói ösztöndíjai

2014. augusztus 16. 

A kiíró kutatói ösztöndíjakat hirdet legalább mesterszakos diplomával rendelkező európai és japán kutatóknak.

Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF) alkotóházi ösztöndíja

2014. augusztus 16. 

Alkotóházi ösztöndíjat hirdet vizuális és hangművészeknek a kiíró.

Augusztus 12-e a Fiatalok Világnapja

2014. augusztus 12. 

Kiemelt figyelmet érdemelnek és kapnak hazánkban a fiatalok - ezt bizonyítják az elmúlt években bevezetett új szemléletű ifjúságpolitikai intézkedések is, melyek amellett, hogy segítettek a fiatalok testi-lelki egészségének megőrzésében, hozzájárultak munkaerő-piaci helyzetük megerősítéséhez, az ösztöndíjak, pályázatok, diplomamentő, munkahelyteremtő és -védő programok pedig segítették a boldogulásukat.

Kárpátok Esélyegyenlőségi Ösztöndíj Pályázat a 2016/2017-es tanévre

2016. július 10. 

A kiíró ismét meghirdeti ösztöndíj pályázatát a 2016/2017-es tanévre vonatkozóan.

Sarasvati Ösztöndíj Program 2016

2016. július 1. 

Pályázat jógaoktató képzésre –  . A Sarasvati Alapítvány 50% támogatást nyújt a képzés teljes összegéből négy pályázónak: pályázat útján elnyerhető 1db hely a 300 órás egy éves tradicionális jóga oktatói programban. (képzés leírása ITT található) pályázat útján elnyerhető 1db hely a 200 órás Sarasvati női jóga oktatói programban (képzés leírása ITT található) pályázat útján elnyerhető […]

Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj

2016. június 25. 

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2016. évi Egyéb támogatások előirányzat, valamint a 2017. évi költségvetése terhére. A pályázat célja: A Magyar Állandó Értekezlet által 2011. november 24-én teljes egyetértésben elfogadott ,,Magyar Nemzetpolitika - a nemzetpolitikai stratégia kerete dokumentum átfogó célként jelöli meg a külhoni magyar közösségek számbeli, szellemi, gazdasági […]

Jövő Borásza

2016. június 21. 

A kiíró meghirdeti a Borászok Borásza Ösztöndíj Programot! Pályázhat minden fiatal magyar, az Alapítvány partnerintézménynél felsőfokú szőlész-borász alapképzésen részt vevő hallgató. Cél a jövő Borászok Borászának megtalálása, aki választott hivatása iránt elkötelezett, határozott jövőképpel rendelkezik és számára a tökéletes bor elkészítése mellett a közösség építése, ápolása egyaránt fontos.

Jövőnk értékei ösztöndíjpályázat

2016. június 15. 

A Kortárs folyóirat ösztöndíjpályázatot ír ki Jövőnk értékei témakörben. Az ösztöndíj időszaka (3 hónap) alatt egy legalább 40 000, legfeljebb 50 000 leütés terjedelmű tanulmányt vagy tudományos esszét kell készíteni a megjelölt témakörben. A dolgozathoz konkrét tartalmi megkötés nem kapcsolódik, de a szerzőnek azt a kérdéskört kell megvizsgálnia, hogy miként lehet biztosítani, hogy a napjainkban értékesnek tartott […]

A francia kormány csaknem 80 magyar hallgató franciaországi képzését támogatja idén

2016. június 13. 

Eric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete 26 új magyar ösztöndíjasnak adta át a támogatásukról szóló oklevelet. A francia kormány velük összesen 79 magyar hallgató képzését támogatja 2016-ban. A francia nagykövetség kulturális osztálya, francia és magyar egyetemi oktatók, valamint a Magyarországon működő francia cégek képviselőiből álló zsűri választotta ki azt a huszonhat magyar hallgatót, akik mester- vagy […]

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében / ÚNKP-16-1

2016. június 2. 

A kiíró pályázatot hirdet alapképzésben részt vevő hallgatók számára, akik felsőoktatási intézmény keretében az ösztöndíjas jogviszony alatt kutatási tevékenységet végeznek.

Felsőoktatási Posztdoktori Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében / ÚNKP-16-4

2016. június 2. 

A pályázat célja: Jelen, a 2016/2017. tanévre kiírt Felsőoktatási Posztdoktori Kutatói Ösztöndíjpályázat (a továbbiakban: ösztöndíj, ösztöndíjpályázat) célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató fiatal, tehetséges felsőoktatási oktatók, kutatók, művészek kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás.

ENSZ Civilizációk Szövetsége ösztöndíj

2016. június 2. 

Az ENSZ Civilizációk Szövetsége (United Nations Alliance of Civilizations, UNAOC) két hetes ösztöndíjprogramot hirdet 25 és 38 év közötti fiatalok részére. Az idei program témája az idegengyűlölet és szélsőségesség megelőzése az oktatás eszközével, a kultúrák és vallások közötti párbeszéd jegyében. A program célja a kultúrák és vallások közötti párbeszéd és kölcsönös megértés elősegítése egyrészt az […]

Kiemelt geopolitikai ösztöndíj

2016. május 27. 

Kiemelt ösztöndíj, angol és magyar nyelvű kurzusok, külföldi részképzések, konferenciák. A Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolája a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvánnyal (PAGEO), a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvánnyal (PADA) és a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvánnyal (PADS) együttműködve felvételt hirdet a Geopolitikai Doktori Programra. A doktori program címe: Geopolitika, geoökonómia és politikai földrajz közép-európai perspektívából. Programunk célja, hogy […]

Varsói művészeti ösztöndíj

2016. május 9. 

A varsói Polin Museum of the History of Polish Jews 3 hetes rezidens programot hirdet. Pályázók köre: zsidó identitással és a holokauszt emlékezetével foglalkozó művészek Az ösztöndíj tartalmazza: utazási költségek félpanziós szállás anyagköltség asszisztensi és mentori segítség bemutatkozási lehetőség A program időtartama: 3 hét Az ösztöndíj megvalósításának lehetséges időpontjai: 2016. július 11.-31., 2016. szeptember 19.- […]

Ösztöndíj pályázat 2016/17

2016. május 5. 

Pályázz ösztöndíjjal a Studium Akadémia 2016/17. évi komplex tanácsadás programjára, ha ausztriai, németországi vagy svájci egyetemen szeretnél továbbtanulni!

Művészeti ösztöndíj Varsóban

2016. május 4. 

A kiíró alkotóházi ösztöndíjat hirdet 2016 második felére, valamint 2017 elejére művészeknek.

Soós Kálmán ösztöndíjprogram

2016. április 30. 

A kiíró a 2016/2017-es tanévre ismét meghirdeti a Soós Kálmán ösztöndíjprogramot. Az ösztöndíjprogram célja, hogy a Kárpátalján működő magyar nyelvű felsőoktatási szakok és intézmények együttműködését elősegítse. Segítse azokat a magyar hallgatókat, akik felsőoktatási szakjukat nem tanulhatják magyar nyelven, illetve ösztönözze a régióval kapcsolatos kutatómunkák végzését.

Kutatói ösztöndíj Hollandiába

2016. április 26. 

Különc gyakorlat címmel kutatói ösztöndíjat hirdet a hollandiai Van Abbemuseum.

Alkotóházi ösztöndíj Norvégiába, Schloss Solitude Akadémia

2016. április 24. 

Alkotóházi ösztöndíjat hirdet művészeknek és kreatív szakembereknek a németországi Akademie Schloss Solitude.

Tájékoztató a 2016/2017. tanévi köztársasági ösztöndíjról

2016. április 19. 

A nagy múltra visszatekintő köztársasági ösztöndíjat az oktatásért felelős miniszter adományozza egy tanév időtartamára (10 hónapra) a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diákköri munkában illetve szakmai téren kimagasló munkát végző hallgatók részére, a hallgatók tevékenységének pénzbeli elismeréseként, elért eredményük fenntartásának támogatása céljából. A pályázatot a felsőoktatási intézmények írják ki, majd a bírálatot követően felterjesztik a miniszter részére ezen ösztöndíjra javasolt hallgatóik nevét.

Alkotóházi ösztöndíj Linzbe

2016. április 16. 

A kiíró alkotóházi ösztöndíjat hirdet Linzbe 2016 végére és 2017 elejére hanggal, zenével és halláskutatással foglalkozó művészeknek.

LORÉAL-UNESCO Magyar Ösztöndíj a Nőkért és a Tudományért

2016. április 14. 

Az ösztöndíj célja, hogy a fiatal tudós nőket és kutató szakembereket kiemelkedő és gyakorlatba vehető tudományos eredmények elérésére serkentse, továbbá ösztönözze és előmozdítsa a magyar nők helyzetét a tudományos és kifejezetten kutatói pályán, a legkülönbözőbb kutatási területeken.

K&H alkotói ösztöndíj program

2016. április 11. 

A Kiíró ösztöndíj és egyszeri műtárgyvásárlási programot hirdet fiatal képzőművészek számára. Az ösztöndíj célja, hogy anyagi támogatással segítse az alkotóművészek pályakezdését és művészi fejlődését.

Kiemelt ösztöndíj lehetőség fogyatékkal élő vezetőknek

2016. március 30. 

A kiíró 2016 áprilisában induló Meridián és 2016 szeptemberében induló Navigátor vezetőfejlesztő programján ismét 95%-os kedvezménnyel vehetnek részt fogyatékkal élő vezetők.

Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak

2016. március 25. 

Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak.

Oktatói ösztöndíjak - Fulbright

2016. március 25. 

Oktatói ösztöndíjak.

Tanulmányi ösztöndíj az Egyesült Államokba

2016. március 18. 

A kiíró tanulmányi ösztöndíjat hirdet a 2016/2017-es tanév őszi szemeszterére (négy hónap) az Egyesült Államokba - University of New Mexico, Albuquerque.

Phd-felkészülés támogatása

2016. március 18. 

A kiíró hazai tanulmányi ösztöndíjat hirdet a 2016/2017-es egyetemi tanévre a tudományos pályára készülő fiatalok felkészülésének támogatására.

2016. Global Korea Scholarship (GKS) - Koreai ösztöndíj

2016. március 4. 

2016-ben Magyarországról összesen 6 fő kerül majd kiválasztásra, három fő a Koreai Nagykövetség jelöltjeként, további három fő az egyetemeken keresztül történő jelentkezési procedúra résztvevőjeként.

Berki Viola Ösztöndíj 2016

2016. március 3. 

A Berki Viola Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki 60. életévét 2016-ban betöltött vagy annál idősebb, Magyarországon élő képzőművész támogatására. A támogatás – melynek összege 200 000 Ft, - elnyerhető egy részletes szakmai önéletrajz és fotókkal illusztrált művészi bemutatkozás benyújtásával, melyből kiderül a pályázó tevékenységi köre, eddigi szakmai életútja (CD-t is elfogadunk).
Kérjük a Tisztelt Pályázót, a jelenlegi munkásságának bemutatása mellett – az örökhagyó Berki Viola művésznő rendelkezése alapján – jelenlegi életkörülményeit, jövedelmi viszonyait is tüntesse fel; ezek a jellemzők az azonos minőségű pályázatok esetében sorolási szempontként kerülnek számbavételre. A Kuratórium a feltételeknek megfelelő pályázók között előnyben részesíti azokat, akiknek művészete Berki Viola stílusával összhangban van.

Pályázat beadásának határideje: 2016. május 18.
Postacím:
Kiskunhalas Város Önkormányzatának Thorma János Múzeuma Kiskunhalas
Köztársaság utca 2.
6400

A borítékra kérjük ráírni:
Berki Viola Ösztöndíj 2016

A díjazott személyéről a Berki Viola Közalapítvány Kuratóriuma dönt.
A pályaművek benyújtása csak postai úton lehetséges.
Eredményhirdetés: 2016. június 15.
A pályázattal kapcsolatos további információk:
Kocsisné Varga Zsuzsanna Berki Viola Közalapítvány titkár Tel.: 77/422-864

Petőfi Sándor Program ösztöndíj

2016. február 25. 

Cél: hogy kiépüljön és megerősödjön a Kárpát-medencei magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a magyar nemzet összefogásának erősítéséhez. Jelen programot annak érdekében hozták létre, hogy a magyar szórványközösséget támogassuk és az anyaországgal a kapcsolattartást ösztönözzék.

Campus Mundi ösztöndíj külföldi részképzéshez

2016. február 23. 

A pályázat célja, hogy a hallgató a külföldi partneregyetemen teljesített tanulmányai alatt az itthoni tanulmányaihoz szorosan kötődő kurzusokat teljesítsen, és interkulturális tapasztalatot szerezzen, mely hazatérését követően a magyar munkaerőpiacon való elhelyezkedésben vagy további tanulmányaihoz előnyt biztosít.

Campus Mundi ösztöndíj külföldi szakmai gyakorlathoz

2016. február 23. 

A pályázat célja, hogy a hallgató a külföldi cégnél, fogadó szervezetnél teljesített szakmai gyakorlata alatt tanulmányaihoz szorosan kötődő szakmai tapasztalatokat, kompetenciákat és készségeket szerezzen, melyek hazatérését követően a magyar munkaerőpiacon való elhelyezkedésben előnyt biztosítanak.

Alkotói ösztöndíj az erdélyi magyar kultúrát gazdagító művek létrehozásáért

2016. február 20. 

A kiíró egy évre szóló, 42 ösztöndíjat hirdet havi 790 RON értékben, harmincöt év alatti romániai magyar alkotóknak az irodalom, a vizuális művészetek, a zeneművészet, a színházművészet, a film és a televízió területén. A pályázat célja az erdélyi magyar kultúrát gazdagító művek létrehozását ösztönző alkotói feltételekhez való hozzájárulás, a művészet társadalmi közmegbecsülésének kifejezésre juttatása.

Lezárult az idei rezidensösztöndíj-program

2016. február 12. 

Lezárult az idei rezidensösztöndíj-program, mindenki meg fogja kapni az ösztöndíjat, aki formailag alkalmas pályázatot adott be - közölte az egészségügyért felelős államtitkár újságírókkal.

2016. évi Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjpályázat

2016. február 1. 

Elősegíteni a hazai formakultúra fejlődését és elterjedését, a design integrációját az innovációs folyamatokba, a gazdaságba. Segíteni az önálló alkotói munkát folytató tervezők szakmai fejlődését, tehetségük kibontakoztatását. Lehetőséget biztosítani saját kezdeményezésű, vagy meghatározott témával, és/vagy gyártói háttérrel együtt pályázók munkáinak, illetve teoretikus, oktatásfejlesztéssel, kutatással, innovációval foglalkozó pályázatok megvalósítására.

Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíj

2016. február 1. 

Az ösztöndíj célja, hogy segítséget nyújtson a tehetséges fiatalok pályakezdéséhez.

Már 604-en jelentkeztek a Rezidens Támogatási programra

2016. január 28. 

2016. február 3-ig lehet pályázni a kormány szakorvos-jelöltek támogatását célzó rezidens támogatási programjára. Az ösztöndíjasok a szakmai területtől függően havi nettó 100-150-200 ezer forintban részesülhetnek. A 2016. évi költségvetésben biztosított közel 1,8 milliárd forintos keretösszeg lehetővé teszi, hogy minden, előző évben végzett orvos részesülhessen a támogatásban, ha a pályázati kiírásban meghirdetett feltételeket vállalja.

Snétberger Zenei Tehetség Központ ösztöndíj 2016

2016. január 27. 

Újra lehet jelentkezni a Snétberger Zenei Tehetség Központba ösztöndíjas diáknak! Ha tehetségesnek tartod magad, vagy csak szeretsz muzsikálni, ha jól bánsz a hangszereddel, ha nyitott vagy a klasszikus zenére vagy a jazzre, ha már elmúltál 12, de nem vagy még 20, ha szeretnél világhírű művészektől tanulni és akarsz jó zenekarban muzsikálni, akkor jelentkezz meghallgatásra! Sikeres felvételi […]

Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjpályázat

2016. január 23. 

A kiíró meghirdeti a 2016. évi Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjpályázatot.

Rozsnyay Mátyás emlékverseny - Hungaropharma Ösztöndíj

2016. január 22. 

A kíiró az előző évhez hasonlóan Pályázatot ír ki a 2016. május 20-22-én, Gödöllőn megrendezésre kerülő Rozsnyay Mátyás Emlékversenyen induló fiatal gyógyszerészek támogatására.

A kormány kibővítette a rezidens támogatási programot - Február 3-ig lehet pályázni

2016. január 19. 

A kormány a betegellátás színvonalának javítása, az egészségügyi hiányszakmák mérséklése es az orvosok itthon tartása érdekében kibővítette a rezidens támogatási programot, amelynek eddig is jelentős eredménye van a szakorvos jelöltek támogatásában. A most megjelent ösztöndíj pályázati felhívások is ezen törekvést hivatottak segíteni. Az ösztöndíjasok a szakmai területtől függően havi 100-200 ezer forintban részesülhetnek. A kormány a programra eddig összesen közel 5 milliárd forint költségvetési forrást biztosított.

Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíj

2016. január 14. 

Az ösztöndíj célja, hogy segítse az önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges kézműves-iparművészek pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését, és kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához.

Kállai Ernő művészettörténészi-műkritikusi ösztöndíj

2016. január 14. 

Az ösztöndíj célja, hogy segítse a kortárs képzőművészet, iparművészet, fotóművészet, építőművészet illetve határterületeik kutatását, feldolgozását és publikálását.

Ösztöndíjat hirdet a Miniszterelnökség fogyatékossággal élő hallgatóknak

2016. január 8. 

A Miniszterelnökség pályázatot hirdet közigazgatási ösztöndíjra fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók számára.

FAO-VM Ösztöndíjas program

2015. december 17. 

FAO-VM Ösztöndíjas program.

Útravaló Ösztöndíjprogram - Út a szakmához / UTR-15-USZ

2015. december 17. 

A kiíró nyílt pályázatot hirdet a 2015/2016. tanév Útravaló Ösztöndíjprogram esélyteremtő Út a szakmához alprogramjában való részvételre, összhangban - az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet, - az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, - az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseivel.

Alkotóházi ösztöndíj Helsinkibe

2015. december 7. 

A kií alkotóházi ösztöndíjat hirdet média- és digitális művészeknek.

Oktatói ösztöndíj a 2015/2016-os tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató román, szerb, szlovák, ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára

2015. december 6. 

A kiíró pályázatot hirdet fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató román vagy szerb vagy szlovák vagy ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.

Hátrányos helyzetű fiatalok számára indít ösztöndíjpályázatot az MTVA és a Nemzeti Kulturális Alap

2015. december 3. 

Kapcsolódj be a közvetítésbe! címmel egy éves szakmai gyakorlatra szóló ösztöndíjprogramot indít az MTVA és a Nemzeti Kulturális Alap hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok számára. Az ösztöndíj 48 millió forintos keretösszeggel járul hozzá a fiatalok tapasztalatszerzéséhez a média világában. Az ösztöndíjra 2015. december 3-tól 2016. január 6-ig lehet pályázni.

Római Magyar Akadémia - Képzőművészeti ösztöndíj

2015. november 30. 

Ösztöndíj Oroszországba

2015. november 26. 

A kiírók ösztöndíjat hirdetnek 2016 májusára művészeti és kulturális területen dolgozó szakembereknek.

Művészvédelmi Alap

2015. november 25. 

A kiíró ösztöndíjat hirdet Művészvédelmi Alap címmel veszélyben lévő művészeknek.

Alkotóházi ösztöndíj Oroszországba

2015. november 25. 

Alkotóházi ösztöndíjat hirdet kiíró 2016 nyarára művészeknek.

CentrArt Ösztöndíj 2015

2015. november 20. 

A kiíró művészettörténeti kutatások elősegítése érdekében díjat alapítottak 2010 őszétől az egyesület részére felajánlott SZJA 1%-os összegből, amely 2015. évben 77 963 forint volt.

Alkotóházi ösztöndíj Svájcba

2015. november 20. 

A kiíró ösztöndíjat hirdet 2016 áprilisára Az állandóság kultúrája címmel.

Horvát állami ösztöndíj részképzésre horvát nemzetiségűeknek (18.)

2015. november 13. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé horvátországi ösztöndíjakra vonatkozóan csak horvát nemzetiségű nappali tagozatos hallgatók részére, 5 hónapos/ 3-10 hónapos nyelvi részképzésen (BA- vagy MA tanulmányok folyamán)/ részképzésen (BA- vagy MA tanulmányok folyamán) való részvétel céljából.

Horvát állami ösztöndíj teljes doktori képzésre mesterdiplomásoknak (12.)

2015. november 13. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé horvátországi ösztöndíjakra vonatkozóan mesterdiplomás pályázók részére, 36 hónapos teljes PhD képzés céljából.

Horvát állami ösztöndíj nyári egyetemre hallgatóknak (11. F)

2015. november 13. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé horvátországi ösztöndíjakra vonatkozóan nyelvszakos hallgatók részére, 2 hetes nyári egyetemen való részvétel céljából.

Szlovák Állami Ösztöndíj hallgatók, oktatók, kutatók, művészek részére 2016-2017

2015. november 13. 

Szlovák Állami Ösztöndíj hallgatók, oktatók, kutatók, művészek részére.

Horvát állami ösztöndíj rövid és hosszú tanulmányútra (11. E)

2015. november 13. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé horvátországi ösztöndíjakra vonatkozóan posztdoktorok, a felsőoktatás szakemberei, oktatói, docensek, vagy annál magasabb beosztású, illetve PhD-t végzett tudományos kutatók, vagy predoktori képzésen részt vevők részére, 3-10 napos tudományos kutatómunka, szakmai továbbképzés céljából.

Román állami ösztöndíj hosszú kutatói tanulmányútra (19. E)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé romániai ösztöndíjakra vonatkozóan tudományos fokozattal rendelkező vezető oktatók és kutatók részére, 1-10 hónapos kutatás céljából.

Román állami ösztöndíj hosszú tanulmányútra PhD fokozattal rendelkezőknek (19. D)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé romániai ösztöndíjakra vonatkozóan PhD fokozattal rendelkező pályázók részére, 1-10 hónapos posztdoktori kutatás céljából.

Román állami ösztöndíj hosszú tanulmányútra (19. B)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé romániai ösztöndíjakra vonatkozóan mesterszintű egyetemi diplomával rendelkező pályázók részére, 1-10 hónapos kutatás vagy posztgraduális képzés céljából.

Ösztöndíj - kolumbiai részképzés

2015. november 12. 

A kiíró ösztöndíjakat hirdet Kolumbiában folytatható posztgraduális tanulmányokra.

Kutatói ösztöndíj-lehetőségek a H2020 programon belül - lengyel

2015. november 12. 

Szlovén állami ösztöndíj nyári egyetemre hallgatóknak (7. b)

2015. november 12. 

A nyári nyelvi kurzusokra elsősorban a felsőoktatási intézmények szlovén szakos hallgatói, oktatói pályázhatnak.

Szlovén állami ösztöndíj nyári egyetemre hallgatóknak, egyetemi oktatóknak és kutatóknak (7. b)

2015. november 12. 

A kíiró pályázati felhívást tett közzé szlovéniai ösztöndíjakra vonatkozóan egyetemi oktatók, kutatók részére, 2 hetes nyári egyetemen való részvétel céljából.

Litván állami ösztöndíj nyári egyetemre oktatóknak (6.2.4.)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé litvániai ösztöndíjakra vonatkozóan főiskolai, egyetemi oktatók részére, 3-4 hetes nyári egyetemen való részvétel céljából.

Román állami ösztöndíj doktori részképzésre (19.C/2.)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé romániai ösztöndíjakra vonatkozóan nappali tagozatos PhD/DLA képzésben részt vevő hallgatók részére, 10 hónapos PhD/DLA részképzés céljából.

Román állami ösztöndíj részképzésre (19. A)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé romániai ösztöndíjakra vonatkozóan nappali tagozatos egyetemi, főiskolai hallgatók részére, 5-10 hónapos részképzés céljából.

Román állami ösztöndíj teljes doktori képzésre (19. C/1.)

2015. november 12. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé romániai ösztöndíjakra vonatkozóan mesterdiplomával rendelkező pályázók részére, 3x10 hónapos teljes PhD/DLA képzés céljából.

Pallas Athéné Hungary Cambridge Ösztöndíj

2015. november 11. 

A kíiró meghirdette a londoni magyar nagykövetség és az egyetem együttműködése nyomán tavaly kezdeményezett, több körben egyeztetett, magyar diákok számára cambridge-i ösztöndíj lehetőséget biztosító programot.

Kína - részképzés

2015. november 11. 

Részképzés a 2016-2017-es tanévben, Kínában valamennyi tudományterületen, kiemelten a kínai nyelv és irodalom területére, felsőoktatási intézményekben. Az ösztöndíjat nappali tagozatos, jelen tanévben valamely magyarországi, államilag elismert felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemi vagy főiskolai hallgatók pályázhatják meg. A magyar hallgatóknak a fogadó ország nyelvét szakként/specializációként kell tanulniuk vagy megfelelő szintű kínai nyelvtudással kell rendelkezniük ahhoz, hogy tanulmányaikat kínai nyelven folytassák!

Lengyel állami ösztöndíj rövid tanulmányútra (4.)

2015. november 11. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé lengyelországi ösztöndíjakra vonatkozóan egyetemi oklevéllel rendelkező, köz- és felsőoktatásban dolgozó szakemberek, kutatóintézeti tudományos munkatársak részére, 5-15 napos tudományos kutatómunka céljából.

India - ösztöndíj teljes mesterképzésre

2015. november 11. 

A kiíró pályázatot hirdet magyar pályázók részére teljes mesterképzésre a 2016-os évtől kezdődően valamennyi tudományterületen.

Lett állami ösztöndíj hosszú tanulmányútra (13.)

2015. november 11. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé lettországi ösztöndíjakra vonatkozóan egyetemi és főiskolai oktatók, kutatók részére, 1-3 hónapos kutatómunka céljából.

Litván állami ösztöndíj rövid tanulmányútra (6.2.5.)

2015. november 11. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé litvániai ösztöndíjakra vonatkozóan egyetemi PhD diplomával rendelkező oktatók, kutatók részére, 7-21 napos rövid tanulmányút céljából.

Lett állami ösztöndíj doktori részképzésre (11.)

2015. november 11. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé lettországi ösztöndíjakra vonatkozóan nappali tagozatos PhD képzésben részt vevő hallgatók részére, 12 hónapos PhD részképzés céljából.

Lengyel állami ösztöndíj nyelvi részképzésre (9.)

2015. november 11. 

A kiíró pályázati felhívást tett közzé lengyelországi ösztöndíjakra vonatkozóan lengyel szakos nappali tagozatos főiskolai/egyetemi hallgatók részére, 5 hónapos részképzésen való részvétel céljából.

Szlovén állami ösztöndíj tanulmányútra (7. a)

2015. november 10. 

Szlovén állami ösztöndíj tanulmányút

Velux ösztöndíj

2015. november 3. 

A kiíró két ösztöndíjat hirdet meg állami gondozott, leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségben lakó illetve roma származású diákok számára, kétéves időtartamra.

Több mint ezer határon túli magyar hallgató kap ösztöndíjat a 2015/2016-os tanévre

2015. október 27. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet közös pályázatán 25 pályázati kiírásra jelentkezhettek a határon túli magyar hallgatók. Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének döntésével az ösztöndíjat elnyerők teljes állami ösztöndíjas képzéseken, részképzéseken, doktori-, illetve felsőoktatási felzárkóztató képzéseken folytatott tanulmányaikhoz kapnak támogatást.

Délvidékért ösztöndíj

2015. október 26. 

A kíiró ösztöndíjpályázatot ír ki délvidéki magyar kutatók magyarországi kutatóhelyeken végzendő tudományos munkájának támogatására. A tudományterületet az alapítvány nem korlátozza, tehát mindhárom nagy tudománycsoport (az élő és az élettelen természettudományok, valamint a társadalomtudományok) területéről várja a jelentkezőket.

ABB Ösztöndíj

2015. október 5. 

A Kiíró, ABB ösztöndíjat hirdet végzős főiskolai és egyetemi hallgatók számára. A program létrehozásával az ABB célja, hogy a diákok már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

Stipendium Hungaricum program - felsőoktatási ösztöndíjak

2015. szeptember 29. 

A Stipendium Hungaricum program oktatáspolitikai célja, hogy az Európai Unió valamint az Európai Felsőoktatási Térség irányelveivel összhangban elősegítse a magyar felsőoktatás nemzetköziesítését, minőségfejlesztését, erősítse a magyar tudományos elit nemzetközi kapcsolatait, növelje a felsőoktatási intézménynek kulturális sokszínűségét és népszerűsítse a világban a versenyképes magyar felsőoktatást.

DAAD graduális tanulmányi ösztöndíj bármely tudományterület számára / Studienstipendien für Graduierte aller wissenschaftlicher Fächer

2015. szeptember 27. 

DAAD graduális tanulmányi ösztöndíj bármely tudományterület számára / Studienstipendien für Graduierte aller wissenschaftlicher Fächer

DAAD kutatói ösztöndíj doktoranduszoknak és fiatal kutatóknak / Forschungsstipendien für Doktoranden und Nachwuchswissenschaftler

2015. szeptember 27. 

DAAD kutatói ösztöndíj doktoranduszoknak és fiatal kutatóknak / Forschungsstipendien für Doktoranden und Nachwuchswissenschaftler

DAAD ösztöndíj felsőoktatási oktatóknak a művészet és építészet szakterületéről / Stipendien für Künstler und Architekten (Arbeitsaufenthalte für Hochschullehrer)

2015. szeptember 27. 

DAAD ösztöndíj felsőoktatási oktatóknak a művészet és építészet szakterületéről / Stipendien für Künstler und Architekten (Arbeitsaufenthalte für Hochschullehrer)

Magyarországi közoktatási intézményekben tanuló, sajátos nevelési igényű határon túli magyar diákok ösztöndíja a 2015/2016-os tanévre / 46187/2015/KOKAB

2015. szeptember 27. 

A pályázat célja: sajátos nevelési igényű, a 2015/2016. tanévben a szakértői vélemény alapján meghatározott magyarországi közoktatási intézményben tanulmányokat folytató diákok ösztöndíjának biztosítása a tanév 10 hónapos időtartamára 10 000 Ft/fő/hó összegben.

Bécsi Collegium Hungaricum (CH/Junior)

2015. szeptember 24. 

Az ösztöndíjra az osztrák-magyar kapcsolattörténet egyetemi diplomával (mesterfokú vagy azzal egyenértékű végzettség) rendelkező kutatói pályázhatnak, akik a bécsi központi közgyűjteményekben, levél- és kézirattárakban, könyvtárakban, múzeumokban és egyetemi vagy állami kutatóhelyeken a XVI-XX. századi magyar történelem, gazdaságtörténet, várostörténet, művelődés, irodalom, művészet, filozófia, pszichológia és jogtudomány stb. terén általános elméleti, valamint forrásfeltáró, illetve forrásfeldolgozó kutatásokat kívánnak végezni. Indokolt esetben más szakterületek képviselői is pályázhatnak.

Bécsi Collegium Hungaricum (CH/Senior)

2015. szeptember 24. 

Az ösztöndíjra az osztrák-magyar kapcsolattörténet egyetemi diplomával (mesterfokú vagy azzal egyenértékű végzettség) rendelkező kutatói pályázhatnak, akik a bécsi központi közgyűjteményekben, levél- és kézirattárakban, könyvtárakban, múzeumokban és egyetemi vagy állami kutatóhelyeken a XVI-XX. századi magyar történelem, gazdaságtörténet, várostörténet, művelődés, irodalom, művészet, filozófia, pszichológia és jogtudomány, stb. terén általános elméleti, valamint forrásfeltáró, illetve forrásfeldolgozó kutatásokat kívánnak végezni. Indokolt esetben más szakterületek képviselői is pályázhatnak.

CEEPUS ösztöndíj kötelező az oktatási tevékenységgel, amelyhez társulhat kutatás, konferencián való részvétel is

2015. szeptember 24. 

Oktatóként egyéni mobilitási pályázat benyújtása kétféleképpen lehetséges: 1. Hálózati együttműködések keretén belüli mobilitások A küldő intézmény által kiírt pályázati felhívásnak megfelelően a lehetséges ösztöndíjasok kiválasztását a hálózat helyi koordinátora végzi. 2. Hálózaton kívüli, freemover mobilitások.

CEEPUS mobilitási pályázat féléváthallgatással, rövid távú hallgatói mobilitással vagy speciális kurzusokon való részvétellel

2015. szeptember 24. 

Hallgatóként egyéni mobilitási pályázat benyújtása kétféleképpen lehetséges: 1. Hálózati együttműködések keretén belüli mobilitások A küldő intézmény által kiírt pályázati felhívásnak megfelelően a lehetséges ösztöndíjasok kiválasztását a hálózat helyi koordinátora végzi. 2. Hálózaton kívüli, freemover mobilitások

Tervezz magadnak ösztöndíjat a divatszakmába! - THÉBA Művészeti Akadémia öltözéktervező pályázata

2015. szeptember 19. 

Teremts divatot és tervezz 3 darabos nyári kollekciót jövő nyárra, amelynek inspirációja a trópusokból építkezik, és a kollekció egyik darabját készítsd is el!

A tehetség kincs!

2015. szeptember 14. 

A kíiró 2015/2016 tanévben elindítja a Nyilas Misi Ösztöndíj Programot.

Alkotóházi ösztöndíj Varsóba

2015. szeptember 7. 

A kíiró alkotóházi ösztöndíjat hirdet művészeknek a zsidó örökséggel és a kulturális sokszínűséggel kapcsolatos projektek megvalósítására.

CEEPUS freemover mobilitások Magyarországra az őszi félévben - ösztöndíjak

2015. szeptember 1. 

A 2015/2016-os tanévben már az őszi félévben (2015. szeptember 1. - 2016. január 31.) is fogadhatnak CEEPUS Freemover ösztöndíjasokat a magyarországi felsőoktatási intézmények.

Megjelent a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2016. évi pályázati fordulójának kiírása

2015. augusztus 26. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) közzétette a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2016. évi pályázati fordulójának dokumentumait.

ÚT A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZETTSÉGHEZ

2015. augusztus 23. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) nyílt pályázatot hirdet a 2015/2016. tanév őszi és tavaszi félévre a felsőoktatási szakképzési esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási programban való részvételre.

Ösztöndíj fogyatékossággal élők számára

2015. augusztus 15. 

A kiíró projekt keretében online, angol nyelvű MBA képzési lehetőséget és hozzá 10 000 euró értékű tanulmányi ösztöndíjat ajánl fogyatékossággal élők számára.

A Szellemkép Alapítvány pályázata

2015. augusztus 10. 

A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet ösztöndíjas fotográfusképzésre. A pályázaton két módon is indulhatnak a jelentkezők: 1. A pályázat feltétele egy 12-18 képből álló portfolió beküldése, illetve elbeszélgetésen való részvétel. A sikeresen pályázók elnyerhetik az alapítvány 50%-os tandíjtámogatását a Szellemkép Szabadiskola szeptemberében induló fotográfus képzésére, amelyet legfeljebb 4 személynek ítél oda az alapítvány. A pályázat beküldésének határideje 2015. szeptember 10. A kiértékelés és elbeszélgetés időpontja: 2015. szeptember 22. péntek, 16 óra A beérkező munkákat a következő e-mail címre várjuk:szellemkep.palyazat@gmail.com (A levél tárgya: Szellemkép Alapítvány ösztöndíjpályázata 2015) A jelentkezők képeiket kidolgozott módon, de nézőkép méretben, max. 500 kb-os, jpg formátumú file-okban várjuk. (Fotómegosztó oldalak linkjeit nem fogadjuk el). A portfólió összeállításánál fordítsanak figyelmet arra, hogy az összeállított anyag alapján legyen jól felmérhető a szakmai felkészültség, a műfaji preferencia és reprezentálja a jelentkező fotográfiai érdeklődését. Egyaránt küldhető be fekete-fehér és színes anyag is, akár mindkettő. A munkákat értékelik: Molnár Zoltán fotográfus; Pályi Zsófia fotográfus; Fejér János fotográfus, az iskola tanárai, Fuchs Lehel fotográfus, operatőr a Szellemkép Szabadiskola művészeti vezetője. Szellemkép Alapítvány 1072 Bp., Dob u. 20. II/25. Tel.: +36-30-519-3588, 06-70/637-4953 szellemkep@gmail.com www.szellemkep.hu www.szellemkeponline.hu A A Szellemkép Alapítvány pályázata bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Az egyedi fejlesztést biztosító ösztöndíjak támogatása / NTP-EFÖ-P-15

2015. augusztus 4. 

A pályázat célja: a kiemelkedően tehetséges fiatalok egyedi fejlesztés alapú ösztöndíjának támogatása.

Pályázat miniszteri ösztöndíjas egyéni teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2015/2016-os tanév őszi szemeszterében ukrán állampolgárságú magyaroknak

2015. augusztus 1. 

A kiírók pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjas egyéni teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2015/2016-os tanév őszi szemeszterében.

Pályázat miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe nappali munkarendű magyar állami ösztöndíjjal támogatott alap- vagy egységes (osztatlan) képzésre felvételt nyert azon határon túli, magyar nemzetiségű hallg

2015. augusztus 1. 

A kiírók közösen pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe nappali munkarendű magyar állami ösztöndíjjal támogatott alap- vagy egységes (osztatlan) képzésre felvételt nyert azon határon túli, magyar nemzetiségű hallgatók számára, akik a 2014/2015-ös tanévben az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet közös pályázata alapján a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésén vettek részt ösztöndíjasként.

Pályázat miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2015/2016-os tanév őszi szemeszterében román állampolgárságú magyaroknak

2015. augusztus 1. 

A kiírók közösen pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2015/2016-os tanév őszi szemeszterében.

Pályázat miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe nappali munkarendű alap- és egységes (osztatlan) képzésre, nappali munkarendű mesterképzésre felvételt nyert, szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallg

2015. augusztus 1. 

A kíirók közösen pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe - nappali munkarendű alap- és egységes (osztatlan) képzésre, - nappali munkarendű mesterképzésre felvételt nyert, szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.

Pályázat miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű alap- vagy egységes, osztatlan képzésére, vagy mesterképzésére felvételt nyert horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számár

2015. augusztus 1. 

A kiírók pályázatot hirdetnek miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű - alap- vagy egységes, osztatlan képzésére, vagy - mesterképzésére felvételt nyert horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.

Pályázat a 2015/2016-os tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2015. évi doktori felvételi el

2015. augusztus 1. 

A kiírók közösen nyílt pályázatot hirdet a 2015/2016-os tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2015. évi doktori felvételi eljárásban nappali munkarendű képzésre jelentkeztek és a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges PhD/DLA képzésre kerültek besorolásra.

Pályázat a 2015/2016-os tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2015. évi doktori felvételi e

2015. augusztus 1. 

A kíirók közösen nyílt pályázatot hirdetnek a 2015/2016-os tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2015. évi doktori felvételi eljárásban nappali munkarendű képzésre jelentkeztek és a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges PhD/DLA képzésre kerültek besorolásra.

Fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíj

2015. július 30. 

A Program célja a szakmailag elhivatott, munkatapasztalattal nem rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett hallgatók ösztöndíj támogatással megvalósuló szakirányú munkatapasztalat szerzésének biztosítása.

THÉBA Művészeti Akadémia öltözéktervező pályázata

2015. július 28. 

Tervezz magadnak ösztöndíjat a divatszakmába!

Ösztöndíj művészpályára készülő fiatalok számára

2015. július 27. 

Pályázat célja: olyan tehetséges fiatalok felkutatása, segítése, akik anyagi keretei nem engedik a magas szintű művészeti iskolákban működő kurzusok megfinanszírozását, így hátrányból indulnak a művészeti egyetemek felvételi vizsgáin.

Útravaló Ösztöndíjprogram - Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program / UTR-UD-15

2015. július 15. 

Az esélyteremtő ösztöndíj- és önköltségtámogatási program célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma/cigány hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítása, felsőfokú végzettséghez jutásának támogatása.

Ösztöndíj szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében a 2015/2016-os tanévben

2015. július 4. 

A kiírók közösen pályázatot hirdet szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre a 2015/2016-os tanévben.

Ösztöndíj horvát, vagy középiskolai tanulmányaikat Horvátországban végző szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében a 2015/2016-os tanévben

2015. július 4. 

A kiíró közösen pályázatot hirdet - horvát, vagy - középiskolai tanulmányaikat Horvátországban végző szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre a 2015/2016-os tanévben.

Ösztöndíj Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő részvételre a 2015/2016-os tanévben azon külhoni magyar hallgatók számára, akik ösztöndíjasként részt vettek a 2014/2015-ös tanévben a Balassi Intézet magyarországi felsőo

2015. július 4. 

A kiírók közösen pályázatot hirdet a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő második ösztöndíjas részvételre a 2015/2016-os tanévben azon külhoni magyar hallgatók számára, akik ösztöndíjasként részt vettek a 2014/2015-ös tanévben a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében, azonban a 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban nem nyertek felvételt egy magyarországi, magyar állami ösztöndíjjal támogatott alap- vagy osztatlan képzésére sem.

3Határ fotótábor - ösztöndíj

2015. július 1. 

Az ösztöndíj lehetőséget biztosít, ingyenesen a fotográfiai művésztelepen való részvételre, workshoporkra, kezdő és mesterkurzusokon való részvétere.

Felkai András Ösztöndíj - gazdasági és pénzügyi

2015. június 23. 

A Felkai András Ösztöndíj célja, hogy a magyar gazdasági és pénzügyi szektor olyan szakemberekkel gazdagodjék, akiket Felkai Andráshoz hasonlóan pozitív beállítottság, hozzáértés és nemzetközi látókör jellemez. A díj e cél elérése érdekében fiatal magyar gazdasági szakemberek és végzős hallgatók posztgraduális tanulmányainak folytatásához nyújt pénzügyi támogatást.

Tanulmányi ösztöndíj fogyatékossággal élők számára

2015. június 14. 

A kíiró pilóta projekt keretében online, angol nyelvű MBA képzési lehetőséget és hozzá 10 000 euró értékű tanulmányi ösztöndíjat ajánl fogyatékossággal élők számára.

Dr. Szegő Tamás-díj

2015. június 3. 

A kiíró ösztöndíjban részesít évente egy 30 év alatti újságírót (aki 2015. december 31-ig tölti be 30. életévét) - az írott vagy az elektronikus média bármely területén -, aki publikációiban kiállt az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért.

Romaversitas ösztöndíj - közép- és felsőoktatási előkészítő képzés

2015. május 6. 

Ha felvételt nyersz, a kiíró havi ösztöndíjjal és személyre szabott képzési programmal segíti a tanulmányaidat. Havonta tart tematikus képzési hétvégéket; igényelhetsz tutort, felkészítő tanárt, nyelviskolai tanfolyamot, részt vehetsz prezentációs tréningen, álláskeresési kurzuson, hazai és külföldi képzéseken; segítünk tájékozódni, ha Erasmus+ programon szeretnél részt venni.

Romaversitas ösztöndíj

2015. május 6. 

Ha felvételt nyersz, a kiíró havi ösztöndíjjal és személyre szabott képzési programmal segíti a tanulmányaidat. Havonta tart tematikus képzési hétvégéket; igényelhetsz tutort, felkészítő tanárt, nyelviskolai tanfolyamot, részt vehetsz prezentációs tréningen, álláskeresési kurzuson, hazai és külföldi képzéseken; segítünk tájékozódni, ha Erasmus+ programon szeretnél részt venni.

Azerbajdzsán - ösztöndíj egyetemi BA, MA és PhD képzésre

2015. április 28. 

Ösztöndíj egyetemi BA, MA és PhD képzés.

Japán - ösztöndíj egyetemi alapképzésre

2015. április 28. 

Ösztöndíj egyetemi alapképzés.

Kiírásra került a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjpályázat

2015. április 24. 

A Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjra a nemzetiségi anyanyelvű és nemzetiségi kétnyelvű középfokú oktatást végző iskolák, az ilyen intézménnyel nem rendelkező nemzetiségek esetében pedig a nemzetiségi nyelvoktató iskolák által ajánlott diákok jelentkezhetnek. Közlemény.

CEEPUS - Hallgatók mobilitása

2015. április 23. 

Hallgatóként egyéni mobilitási pályázat benyújtása kétféleképpen lehetséges: 1. Hálózati együttműködések keretén belüli mobilitások A küldő intézmény által kiírt pályázati felhívásnak megfelelően a lehetséges ösztöndíjasok kiválasztását a hálózat helyi koordinátora végzi. 2. Hálózaton kívüli, freemover mobilitások Ha a hallgató a saját intézményében nem talál megfelelő CEEPUS hálózatot, akkor freemoverként van lehetősége bekapcsolódni a programba, amennyiben a hálózatok nem használták fel a rendelkezésükre álló kereteiket. Freemover pályázat beadására így kizárólag a második szemeszterre van lehetőség.

Esélyt a képességeknek program és Üdülj és Okosodj tábor 2015

2015. március 31. 

A kiíró Esélyt a képességeknek programja keretében ösztöndíjpályázatot ír ki nagycsaládos, kiemelkedően teljesítő, tehetséges és szociális helyzetüket tekintve hátrányt szenvedő általános iskolai diákok számára.

MINISZTERI PÁLYÁZAT KÉPZŐMŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ TÁMOGATÁSÁRA A RÓMAI MAGYAR AKADÉMIA KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

2015. március 23. 

Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak - Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram

2015. március 19. 

Az ösztöndíj továbbtanulási illetve kutatási lehetőséget biztosít bármely* tudományterületen vagy művészeti ágban fokozatot nem adó (Non-Degree) egyetemi képzésben vagy fokozatot adó (Degree: Masters, PhD vagy DLA) egyetemi képzés egy tanévében illetve PhD fokozat megszerzéséhez kapcsolódó kutatás végzése (Visiting Student Researcher) céljából.

Deák Dénes ösztöndíj

2015. március 16. 

A kiíró pályázatot hirdet művészettörténész, várostörténész, illetve e tudományterületek doktori iskola hallgatója részére.

Jelentkezési felhívás a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre

2015. március 14. 

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj a kiíró által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szerezzenek.

Fotós és filmes képzés / oktatás, nyári tábor, fotográfia iskola és workshop - a Szellemkép Szabadiskola ösztöndíj és fotópályázata

2015. február 19. 

A kiíró nyári táborokat, évközi workshopokat, fotós és filmes képzéseket hirdet, melyekre folyamatosan lehet jelentkezni.

Fényes MAGYAROK - Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj 2015

2015. február 10. 

A 115 éve született Gábor Dénes Nobel-díjas mérnök, fizikus, társadalmi gondolkodó emlékére, a kiíró pályázatot hirdet Fényes MAGYAROK Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj 2015 elnyerésére.

CEEPUS-ösztöndíj, hallgatók mobilitása

2015. február 4. 

Hallgatóként egyéni mobilitási pályázat benyújtása kétféleképpen lehetséges: 1. Hálózati együttműködések keretén belüli mobilitások A küldő intézmény által kiírt pályázati felhívásnak megfelelően a lehetséges ösztöndíjasok kiválasztását a hálózat helyi koordinátora végzi. 2. Hálózaton kívüli, freemover mobilitások Ha a hallgató a saját intézményében nem talál megfelelő CEEPUS hálózatot, akkor freemoverként van lehetősége bekapcsolódni a programba, amennyiben a hálózatok nem használták fel a rendelkezésükre álló kereteiket. Freemover pályázat beadására így kizárólag a második szemeszterre van lehetőség.

A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet 100 % -os társadalmi ösztöndíj elnyerésére, a tavaszi félévre

2015. február 2. 

Mindannyian érzékeljük azokat a terheket amelyek egyre érthetetlenebbül és egyre nagyobb mértékben rakódnak ránk. A körülöttünk kialakuló világ pénzben próbálja meg kifejezni és értelmezni életünk minden összetevőjét. Az ember számára legfontosabb fogalmak, a minket legjobban kifejező belső lényeg meghatározására azonban ez a mértékegység alkalmatlan és értelmezhetetlen. És ezért mintha épp a azok akik a bizalom, szeretet, az érdek nélküli egymás felé fordulás és az ehhez hasonló értékek mentén próbálják meg vezérelni az életük, egyre érthetetlenebb és fölöslegesebb jelenségnek érezhetnék magukat. Bízunk benne, hogy ezek az értékek sokunknak fontosak, ezért a Szellemkép Alapítvány a maga módján igyekszik kifejezni szimpátiáját azok felé akik még kitartanak.

Így tudásunk, munkánk, 20 éves tapasztalatunk legkomolyabban vétele mellett egy olyan osztályt indítunk iskolánkban mely, szimbolikus mintavételezéssel, a teljesség igénye nélkül, teljesen ingyenesen biztosít lehetőséget a vizuális kommunikáció, a képi gondolkodás, a fotográfia működésének, az önkifejezés és az egymás között vizuális közlés ismereteinek elsajátítását fontosnak tartó és az iránt érdeklődők számára:

1 fő óvónő
1 fő általános iskolai tanár
1 fő középiskolai tanár
1 fő állami felsőoktatásban dogozó tanár
1 fő másodképzésben tevékenykedő tanár
1 fő rendőr
1 fő orvos
1 fő ápoló
1 fő diplomával rendelkező tartósan munkanélküli
1 fő felsőoktatásban önfinanszírózó módon résztvevő diák
1 fő külföldi nagyvállalattól frissen elbocsájtott állás nélküli
1 fő kényszerűségből külföldön minimum 2 évet eltöltött diplomás
1 fő szlovákiai magyar állampolgár
1 fő romániai magyar állampolgár
1 fő szerbiai magyar állampolgár
1 fő a Szellemképbe járó olyan tanuló aki az új szakképzési rendelkezések nyomán 27% ÁFÁ-val terhelt és kényszerűségből megemelt tandíjat nem tudja kifizetni

A pályázó 35. életévét betöltött magyar állampolgár lehet. A pályázathoz mellékelni kell minimum 5 év szakmájában eltöltött gyakorlati évet és jelenlegi szakmai munkaviszonyt igazoló hiteles dokumentumokat.

A részvétel ugyanakkor 3 körös felvételihez kötött:

- kézzel írott fényképes önéletrajz, a fotós érdeklődés, a tervezett életpálya ismertetése a motivációs szempontok kiemelésével
-15 db saját fotó, vagy portfolió beküldése
- szóbeli beszélgetés

A pályázat beküldésének határideje 2015. február 10.


A beérkező munkákat a következő e-mail címre várjuk: szellemkep.palyazat@gmail.com. (A levél tárgya: Szellemkép Alapítvány 100%-os ösztöndíjpályázata 2015)

A jelentkezők képeiket kidolgozott módon, de nézőkép méretben, max. 500 kb-os, jpg formátumú file-okban várjuk. (Fotómegosztó oldalak linkjeit nem fogadjuk el). A portfólió összeállításánál fordítsanak figyelmet arra, hogy az összeállított anyag alapján legyen jól felmérhető a szakmai felkészültség, a műfaji preferencia és reprezentálja a jelentkező fotográfiai érdeklődését. Egyaránt küldhető be fekete-fehér és színes anyag is, akár mindkettő.

A Szellemkép Alapítvány a döntést teljesen saját hatáskörébe vonja. Indoklást, visszaigazolást nem ad. Értesítést és választ csak a továbbjutóknak küld.

A pályázók a benyújtás tényével a feltételeket elfogadják.
Az ösztöndíj 1 félévre vonatkozik 152.400 FT értékben. Az ösztöndíj egyszer vehető igénybe, át nem ruházható és későbbi időpontra nem odázható. Iskolánkban további tanulmányokra a normál körülmények mentén jogosít.

Bővebb információ az iskoláról: www.szellemkep.hu

Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakorvosjelöltek Méhes Károly ÖSZTÖNDÍJa

2015. február 1. 

Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerben részt vevők támogatásával összefüggő feladatok végrehajtásához szükséges intézkedésekről szóló 1248/2011. (VII. 18.) Korm. határozat 1.a)-b) pontjaiban foglaltakkal összhangban a Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakorvosjelöltek Méhes Károly Ösztöndíjának célja, hogy a csecsemő- és gyermekgyógyász egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben részt vevőket támogatásban részesítse, segítve ezzel a fiatal szakorvosjelölteket pályájuk kezdetén a szakmai gyarapodáshoz elengedhetetlenül szükséges anyagi biztonság megteremtésének érdekében.

Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj / KCSP 2015

2015. január 28. 

A kiíró célja az, hogy kiépüljön és megerősödjön a külhoni magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez. Jelen programot annak érdekében hozta létre, hogy a diaszpóra magyarságának magyar nyelvtudását fejlessze, a magyar közösségekben való tevékenységet és a Magyarországgal való kapcsolattartást ösztönözzi, azaz a magyar identitást megerősítse.

A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet 100 % -os társadalmi ösztöndíj elnyerésére

2015. január 20. 

Mindannyian érzékeljük azokat a terheket amelyek egyre érthetetlenebbül és egyre nagyobb mértékben rakódnak ránk. A körülöttünk kialakuló világ pénzben próbálja meg kifejezni és értelmezni életünk minden összetevőjét. Az ember számára legfontosabb fogalmak, a minket legjobban kifejező belső lényeg meghatározására azonban ez a mértékegység alkalmatlan és értelmezhetetlen. És ezért mintha épp a azok akik a bizalom, szeretet, az érdek nélküli egymás felé fordulás és az ehhez hasonló értékek mentén próbálják meg vezérelni az életük, egyre érthetetlenebb és fölöslegesebb jelenségnek érezhetnék magukat. Bízunk benne, hogy ezek az értékek sokunknak fontosak, ezért a Szellemkép Alapítvány a maga módján igyekszik kifejezni szimpátiáját azok felé akik még kitartanak.

Így tudásunk, munkánk, 20 éves tapasztalatunk legkomolyabban vétele mellett egy olyan osztályt indítunk iskolánkban mely, szimbolikus mintavételezéssel, a teljesség igénye nélkül, teljesen ingyenesen biztosít lehetőséget a vizuális kommunikáció, a képi gondolkodás, a fotográfia működésének, az önkifejezés és az egymás között vizuális közlés ismereteinek elsajátítását fontosnak tartó és az iránt érdeklődők számára:

1 fő óvónő
1 fő általános iskolai tanár
1 fő középiskolai tanár
1 fő állami felsőoktatásban dogozó tanár
1 fő másodképzésben tevékenykedő tanár
1 fő rendőr
1 fő orvos
1 fő ápoló
1 fő diplomával rendelkező tartósan munkanélküli
1 fő felsőoktatásban önfinanszírózó módon résztvevő diák
1 fő külföldi nagyvállalattól frissen elbocsájtott állás nélküli
1 fő kényszerűségből külföldön minimum 2 évet eltöltött diplomás
1 fő szlovákiai magyar állampolgár
1 fő romániai magyar állampolgár
1 fő szerbiai magyar állampolgár
1 fő a Szellemképbe járó olyan tanuló aki az új szakképzési rendelkezések nyomán 27% ÁFÁ-val terhelt és kényszerűségből megemelt tandíjat nem tudja kifizetni

A pályázó 35. életévét betöltött magyar állampolgár lehet. A pályázathoz mellékelni kell minimum 5 év szakmájában eltöltött gyakorlati évet és jelenlegi szakmai munkaviszonyt igazoló hiteles dokumentumokat.

A részvétel ugyanakkor 3 körös felvételihez kötött:

-Kézzel írott fényképes önéletrajz, a fotós érdeklődés, a tervezett életpálya ismertetése a motivációs szempontok kiemelésével
-15 db saját fotó, vagy portfolió beküldése
- szóbeli beszélgetés

A pályázatok beküldési határideje: január 30.
A beérkező munkákat a következő e-mail címre várjuk: szellemkep.palyazat@gmail.com. (A levél tárgya: Szellemkép Alapítvány 100%-os ösztöndíjpályázata 2015)

A jelentkezők képeiket kidolgozott módon, de nézőkép méretben, max. 500 kb-os, jpg formátumú file-okban várjuk. (Fotómegosztó oldalak linkjeit nem fogadjuk el). A portfólió összeállításánál fordítsanak figyelmet arra, hogy az összeállított anyag alapján legyen jól felmérhető a szakmai felkészültség, a műfaji preferencia és reprezentálja a jelentkező fotográfiai érdeklődését. Egyaránt küldhető be fekete-fehér és színes anyag is, akár mindkettő.
A Szellemkép Alapítvány a döntést teljesen saját hatáskörébe vonja. Indoklást, visszaigazolást nem ad. Értesítést és választ csak a továbbjutóknak küld.

A pályázók a a benyújtás tényével a feltételeket elfogadják.
Az ösztöndíj 1 félévre vonatkozik. Az ösztöndíj egyszer vehető igénybe, át nem ruházható és későbbi időpontra nem odázható. Iskolánkban további tanulmányokra a normál körülmények mentén jogosít.

Ösztöndíj-konzultáció és nyílt nap a Szellemképben

2014. december 29. 

FOTÓPÁLYÁZAT
A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet ösztöndíjas fotográfusképzésre.

A pályázaton két módon is indulhatnak a jelentkezők:

1. A pályázat feltétele egy 12-18 képből álló portfólió beküldése, illetve elbeszélgetésen való részvétel. A sikeresen pályázók elnyerhetik az alapítvány 50%-os tandíjtámogatását a Szellemkép Szabadiskola szeptemberében induló fotográfus képzésére, amelyet legfeljebb 4 személynek ítél oda az alapítvány.

2. Az ösztöndíj elnyerésére lehetőség van nem csak egyszeri az ösztöndíj-konzultációval egybekötött elbeszélgetés során, hanem az alkotótábori részvétel szakmai teljesítménye alapján is.

A pályázat beküldésének határideje 2015. január 20.
A kiértékelés és elbeszélgetés időpontja: 2015. január 27.
A beérkező munkákat a következő e-mail címre várjuk: szellemkep.palyazat@gmail.com. (A levél tárgya: Szellemkép Alapítvány ösztöndíjpályázata 2015)

A jelentkezők képeiket kidolgozott módon, de nézőkép méretben, max. 500 kb-os, jpg formátumú file-okban várjuk. (Fotómegosztó oldalak linkjeit nem fogadjuk el). A portfólió összeállításánál fordítsanak figyelmet arra, hogy az összeállított anyag alapján legyen jól felmérhető a szakmai felkészültség, a műfaji preferencia és reprezentálja a jelentkező fotográfiai érdeklődését. Egyaránt küldhető be fekete-fehér és színes anyag is, akár mindkettő.

A munkákat értékelik: Pályi Zsófia fotográfus, Molnár Zoltán fotográfus; Fejér János fotográfus, az iskola tanárai, Fuchs Lehel fotográfus, operatőr a Szellemkép Szabadiskola művészeti vezetője.

NYÍLT NAP

Az ösztöndíj-konzultációval egy időben nyílt napot tartunk. Gyere el, és nézz körül nálunk! Találkozz tanárainkkal, és ismerd meg iskolánk szemléletét!

FELVÉTELI

Az ösztöndíj-konzultációval és a nyílt nappal egy időben felvételit tartunk a felsőbb évfolyamokba, a már előképzettséggel rendelkezők számára. Hozd magaddal eddigi munkáidat, és vegyél részt egy személyes elbeszélgetésen!

Ösztöndíj felsőoktatáai intézmény hallgatói számára a konvergencia régióban - Campus Hungary / TAMOP4.2.4B/2-11/1-2012-0001

2014. december 28. 

A Balassi Intézet a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó, nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése konvergencia program című projektek keretében ösztöndíj pályázatot hirdet a konvergencia régióban.

Ösztöndíj felsőoktatási intézmények munkatársai részére - Campus Hungary / TAMOP4.2.4B/2-11/1-2012-0001

2014. december 28. 

PÁLYÁZAT CÉLJA: a tapasztalatcserét, hálózatépítést szolgáló ösztöndíjas tevékenység járuljon hozzá az intézmény vagy az országos program szintjén a magyar felsőoktatás nemzetköziesítéséhez és/vagy az ösztöndíj rendszerek fejlesztéséhez, működtetéséhez hosszú távon.

Klebelsberg Kunó Ösztöndíj

2014. december 28. 

A pályázati kiírás célja Az ösztöndíj névadójának szellemiségét követendő, elsősorban a Collegium Hungaricumok-ban és külföldi magyar intézetekben, valamint kivételes esetben egyéb helyszíneken: - a magyar nyelv és irodalom, történelem és kultúra külföldi írott és tárgyi emlékeinek tanulmányozása; - a feltárásukat, megóvásukat, és forráskiadásukat szolgáló könyvtári, kézirat-, illetve levéltári, múzeumi, valamint oral history tárgykörébe tartozó kutatások, illetve kulturális és tudományos célú külföldi szakmai tanulmányutak támogatása, - a külföldi magyar intézetekben folyó kultúrdiplomáciai és szakmai munka sikeres megvalósításának elősegítése, - a nemzeti közművelődési intézetek, közgyűjtemények és egyéb művészeti intézetek munkatársai esetében az EU-normákkal összhangban, a kultúrafinanszírozással-, és művészetfinanszírozással, a közművelődési és közgyűjteményi tevékenység modernizálásával összefüggő kérdések tanulmányozásának támogatása (különös tekintettel az állományvédelmi rendszerek és módszerek tanulmányozására) - a tematikus éveket és nemzeti évfordulókat előkészítő forrásfeltáró kutatások támogatása.

Magyar Közigazgatási Ösztöndíj 2015

2014. december 12. 

A Miniszterelnökség pályázatot hirdet a 2015. évi Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra a közigazgatási életpálya iránt elhivatott, idegen nyelveket beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok részére. A Magyar Közigazgatási Ösztöndíj a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása. A program keretében a felvételt nyert […]

Brit szobrászati ösztöndíj

2014. december 11. 

A kiíró művészeknek, kutatóknak és kurátoroknak hirdet alkotóházi ösztöndíjakat négy, illetve hat hétre a leeds-i Henry Moore Intézet.

UWC Ösztöndíjfelhívás

2014. december 2. 

A kiíró örömmel értesít benneteket, hogy idén is meghirdeti kétéves külföldi ösztöndíjaira szóló pályázatát!

Hallgatói szakmai gyakorlati - Campus Hungary

2014. november 30. 

A kiíró a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó, nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése konvergencia program című projekt keretében ösztöndíjpályázatot hirdet 2014. október 1. és 2015. július 31. között megvalósítható szakmai gyakorlati mobilitásra a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára.

Képzőművészeti ösztöndíj

2014. november 27. 

Pályázati cél: A magyar képzőművészek számára Rómában lehetőséget biztosítani a szakmai tájékozódásra, a galériák, gyűjtemények és múzeumok megismerésére, szakmai kapcsolatok teremtésére, annak érdekében, hogy Róma és az itáliai kultúra nyújtotta inspiráció elősegítse az ösztöndíjas művészetének továbbgazdagodását.

Nokia Siemens hallgatói és kutatói ösztöndíjpályázat

2014. november 26. 

A kíiró pályázatot hirdet a Villamosmérnöki és Informatikai Kar hallgatói és oktatói részére hallgatói, illetve kutatói ösztöndíj elnyerésére.

Fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíj

2014. november 22. 

A kíirók pályázatot hirdetnek fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2014/2015-ös tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató román vagy szerb vagy szlovák vagy ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.

BCSDH Jövő Vezetői Tehetségprogram Ösztöndíj

2014. november 17. 

El tudnád képzelni, hogy 15-20 év múlva vállalatvezető legyél? Kíváncsi vagy arra, hogy hogyan lehet egy vállalatot felelősen és etikusan irányítani? Érdekel, hogy az egyének és a vállalatok mit tudnak tenni a fenntartható fejlődésért? Akkor ez a felhívás NEKED szól! ,,A jövő vezetői tehetségprogram az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (World Business Council for Sustainable […]

Fischer György Képzőművészeti Ösztöndíj

2014. november 6. 

A ZAZEE Kulturális Egyesület (8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Adószám: 18969513-1-20) pályázatot hirdet Zala, Somogy, Veszprém és Vas megyében élő fiatal alkotók részére az Egyesület gondozásában működő elnyerésére. Az ösztöndíj célja: A célja, hogy segítse azoknak a fiatal alkotóknak a pályán maradását, akik érettségi vizsga után tervezik, […]

Göllesz Viktor Ösztöndíj értelmi fogyatékossággal élő fiatalok számára

2014. október 28. 

Az ösztöndíj célja: a magyarországi értelmi fogyatékos fiatalok kiemelkedő képességeinek elismerése és továbbfejlesztése, közösségi tevékenységük és beilleszkedésük támogatása és erősítése.

Magyarországi közoktatási intézményekben tanuló, sajátos nevelési igényű határon túli magyar diákok ösztöndíja a 2014/2015. évi tanévre

2014. október 20. 

A pályázat célja: sajátos nevelési igényű, a 2014/2015. tanévben a szakértői vélemény alapján meghatározott magyarországi közoktatási intézményben tanulmányokat folytató diákok ösztöndíjának biztosítása a tanév 10 hónapos időtartamára 10 000 Ft/fő/hó összegben.

Nyári egyetemi kurzus - ösztöndíj

2014. október 14. 

A kiíró pályázatot hirdet - a Magyarország és partnerországaival kötött bilaterális oktatási munkatervekben és a Felhívás külföldi állampolgárok részére magyar állami ösztöndíjra (pool) felhívásban meghatározottak alapján - magyarországi felsőoktatási intézmények, illetve a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, mint állami, szakképzési és felnőttképzési szerv által akkreditált szervezetek részére, 2015. évi nyári egyetemi kurzusok szervezésére és lebonyolítására a magyar mint idegen nyelv, hungarológiai és tematikus (nem nyelvi) képzések témakörben, külföldi (nem magyar anyanyelvű) résztvevők számára.

Még egy hétig lehet jelentkezni a Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram idei pályázatára

2014. október 13. 

Még egy hétig lehet jelentkezni a Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram idei pályázatára. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a programra az idén 343 millió forint áll rendelkezésre.

Sztehlo Gábor Ösztöndíj

2014. október 9. 

A kiíró országos presbitériuma tehetséges, de szociálisan rászoruló, egyházi középiskolában tanuló evangélikus diákok támogatására Sztehlo Gábor Ösztöndíjat ír ki.

Balog Zoltán átadta a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjakat

2014. szeptember 29. 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere átadta a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjakat a Vígadóban. Idén a pályázat benyújtására jogosult 24 iskolából 20 intézmény tanulója, tíz német, négy roma, két horvát, két szlovák, egy román és egy szerb nemzetiségű diák vehette át az ösztöndíjat.

A svájci kormány ösztöndíjak

2014. szeptember 26. 

A Svájci Államszövetség kutatói, posztdoktori, valamint művészeti mesterképzés elvégzésére irányuló ösztöndíjat hirdet a 2015-2016-os tanévre. Letölthető dokumentumok: Call for application – Fine arts scholarship Call for application – Postdoctoral scholarship Call for application – Research scholarship   Jelentkezési határidők: Művészeti ösztöndíj:  2014. október 15. Posztdoktori ösztöndíj: 2014. október 15.  Kutatási ösztöndíj: 2014. október 15.  Az […]

Domus magyarországi ösztöndíj 2014 - kutatóknak

2014. szeptember 23. 

A pályázat célja: a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény (a továbbiakban: MTAtv.) 3. § (1) bekezdés i) pontja, valamint az akadémiai Alapszabály (a továbbiakban: Alapszabály) 5. § (1) és (2) bekezdése szerint a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: Akadémia) kapcsolatot tart a külföldön élő, magyar nyelvű és tárgyú tudományos kutatások művelőivel, támogatja a határon túli magyar tudományosságot.

Könyvtár, ami összeköt - Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködésére ösztöndíj

2014. szeptember 20. 

A program célja a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok közös munkavégzésének, tapasztalatcseréjének, szakmai együttműködésének elősegítése, támogatása.

DAAD graduális ösztöndíj művészek és építészek számára német felsőoktatási intézményben a 2014-2015. tanévben

2014. szeptember 16. 

Az ösztöndíj a képzőművészet, formatervezés, filmművészet, zeneművészet, építészet, belsőépítészet, tájépítészet, várostervezés, vidéktervezés, valamint előadóművész (színművészet, rendezés, tánc- és mozdulatművészet stb.) magyar hallgatóknak azt a lehetőséget kínálja, hogy a német felsőoktatási intézményben egy egyéves végzettség nélküli szakirányú továbbképzésen, illetve kiegészítő művészeti képzésen vegyenek részt, vagy graduális képzés során egy német végzettséget (pl. Master/diploma) szerezzenek meg.

Magyar Tudományos Akadémia - Sasakawa Young Leaders Fellowship Fund

2014. szeptember 16. 

A kiíró pályázatot hirdet diplomás fiataloknak - a magyar gazdaság és kultúra fejlődését szolgáló, ugyanakkor egyetemes, humanitárius szempontokat is érvényesítő - társadalomtudományi továbbképzési ösztöndíj elnyerésére.

Társadalomtudományi továbbképzési ösztöndíj – Sasakawa Young Leaders Fellowship Fund

2014. szeptember 15. 

Az MTA-SYLFF (Fiatal Vezetők Ösztöndíja Alapítvány) pályázatot hirdet diplomás fiataloknak – a magyar gazdaság és kultúra fejlődését szolgáló, ugyanakkor egyetemes, humanitárius szempontokat is érvényesítő – társadalomtudományi továbbképzési ösztöndíj elnyerésére. A Kuratórium előnyben részesíti a nemzetközi beágyazottságú, korunk aktuális társadalmi és gazdasági problémáinak megoldását célzó kutatásokat. A továbbképzési ösztöndíj nyertesei 2015. január 1-től akadémiai vagy egyetemi […]

EGT Finanszírozási Mechanizmus Ösztöndíj program – Felsőoktatási mobilitási pályázatok 2014

2014. szeptember 2. 

Az Ösztöndíjprogram célja, hogy elősegítse a nemzetközi együttműködések és a kölcsönös mobilitási programok megvalósítását annak érdekében, hogy ezzel fokozza Magyarország  részvételét a lisszaboni / koppenhágai / bolognai folyamatokban, valamint hozzájáruljon magyar és donor országok intézményei közötti hosszú távú kapcsolatok és szakmai együttműködések kialakításához. A program keretében köz- vagy felsőfokú oktatásban, valamint képzésben érintett egyéb intézmények […]

Ösztöndíj Komáromy Gábor emlékére

2014. augusztus 30. 

A kiírók ösztöndíjat hirdetnek Komáromy Gábor emlékére, a 2014/2015-ös tanévre.

Komáromy Gábor-ösztöndíj 2014/2015

2014. augusztus 28. 

A Cook Communications és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ösztöndíjat hirdet Komáromy Gábor emlékére, a 2014/2015-ös tanévre. A Cook Communications teljes körű kommunikációs szolgáltatást nyújtó PR-ügynökség, amely irodáival Budapesten, Prágában, Szófiában, Bukarestben és Varsóban van jelen.  A Komáromy Gábor-ösztöndíjat 2010-ben alapította a Cook Communications és az MCC, ezzel ösztönözve a média kritikus megközelítését, és segítve […]

Angliai természetvédelmi ösztöndíj 2013-2015 / LdV-HU-13-PLM-2001

2014. augusztus 27. 

Munkavállalók, munkakeresők, pályakezdők és munkanélküliek angol nyelvű szakmai továbbképzése a természetvédelem szakterületén: az elhelyezkedési esélyek növelése szakmai és nyelvi képzésen keresztül.

A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet ösztöndíjas fotográfusképzésre

2014. augusztus 21. 

A pályázaton két módon is indulhatnak a jelentkezők:

1. A pályázat feltétele egy 12-18 képből álló portfólió beküldése, illetve elbeszélgetésen való részvétel. A sikeresen pályázók elnyerhetik az alapítvány 50%-os tandíjtámogatását a Szellemkép Szabadiskola szeptemberében induló fotográfus képzésére, amelyet legfeljebb 4 személynek ítél oda az alapítvány.

2. Az ösztöndíj elnyerésére lehetőség van nemcsak egyszeri, az ösztöndíj-konzultációval egybekötött elbeszélgetés során, hanem az alkotótábori részvétel szakmai teljesítménye alapján is.

A pályázat beküldésének határideje 2014. szeptember 10.
A kiértékelés és elbeszélgetés időpontja: 2014. szeptember 17. szerda, 16 óra
A beérkező munkákat a következő e-mail címre várjuk:szellemkep.palyazat@gmail.com. (A levél tárgya: Szellemkép Alapítvány ösztöndíjpályázata 2014)

A jelentkezők képeiket kidolgozott módon, de nézőkép méretben, max. 500 kb-os, jpg formátumú file-okban várjuk. (Fotómegosztó oldalak linkjeit nem fogadjuk el). A portfólió összeállításánál fordítsanak figyelmet arra, hogy az összeállított anyag alapján legyen jól felmérhető a szakmai felkészültség, a műfaji preferencia és reprezentálja a jelentkező fotográfiai érdeklődését. Egyaránt küldhető be fekete-fehér és színes anyag is, akár mindkettő.

A munkákat értékelik: Molnár Zoltán fotográfus; Pályi Zsófia fotográfus; Fejér János fotográfus, az iskola tanárai, Fuchs Lehel fotográfus, operatőr a Szellemkép Szabadiskola művészeti vezetője.

Bővebb információ: www.szellemkep.hu

A Szellemkép Alapítvány fotópályázata

2014. augusztus 18. 

Ösztöndíjas fotográfusképzést nyerhetnek azok, akik részt vesznek a Szellemkép Alapítvány legújabb fotópályázatán. A pályázatra egy 12-18 fotóból összeállított portfólió beküldését várják a résztvevőktől. A képeket kidolgozott módon, legfeljebb 500 kb méretben, jpg formátumban kell beküldeni a szellemkep.palyazat@gmail.com e-mail címre. A kiválasztott legfeljebb négy nyertes az alapítvány 50%-os tandíjtámogatását kapja a Szellemkép Szabadiskola szeptemberében induló fotográfus képzésére. A pályázat beküldésének határideje 2014. szeptember 10. Részletek a pályázatról az alapítvány oldalán találhatóak. A A Szellemkép Alapítvány fotópályázata bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Docler Holding Új Generáció - Gábor Dénes ösztöndíj

2014. augusztus 16. 

A kiíró kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék Docler Holding Új Generáció Gábor Dénes ösztöndíjra azokat az általuk szakmailag ismert, 1978. december 31. után született, magyar állampolgársággal rendelkező, kreatív, az innovációt aktívan művelő (kutató, mérnök, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik az informatikai/infokommunikációs szakterületen: - kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak, - jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre, - innovatív tevékenységükkel hozzájárultak cégük/intézményük innovációs készségének és képességének megalapozásához és fenntartásához.

Szórványban folyó oktatás támogatása a 2014/2015-ös tanévben

2014. augusztus 16. 

A pályázat célja: Romániában, Ukrajnában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovákiában közoktatási (nem felsőfokú vagy felsőoktatási képzés) szórványterületen dolgozó pedagógusok és tanulók ösztöndíjának biztosításához, utazási, valamint kollégiumi ellátási költségekhez történő hozzájárulás.


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!