összes elm pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

163 nyertes a hungarikum pályázaton

Megjelent a ,,Családbarát Ország 2015 pályázat










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

elm pályázatok

A magyar lovaskultúra - rajzpályázat

2015. május 3. 

A kiíró mint az Őrség és hazánk elkötelezettje, hagyományainak és értékeinek őrzője, idén negyedik alkalommal rendezi meg az Őrállók Napját, az Őrség legnagyobb történelmi hagyományőrző rendezvényét 2015. május 22-24-én, Pünkösdkor, Szalafőn, a sportpályán. Ennek keretében hagyományőrző kulturális programokat szervez évről évre, ahol a látogatók gyönyörű természeti környezetben élvezhetik a változatos műsorokat, és ismerkedhetnek a lovaglás és a táj szépségeivel. A programok között lesznek vitézi viadalok, harci bemutatók, lovasíjászat, történelmi játszópark, gyermekbirodalom, csikótombola. Rendezvény jellegéből adódóan szeretné megismerni a fiatalok véleményét, elképzelését, fantáziavilágát a magyar lovas kultúrával kapcsolatban, s ezen gondolat hívta életre ezt a kreatív pályázatot.

Módosult a fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére című felhívás

2015. április 29. 

A Környezet és Energia Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterve 4. prioritásának módosításáról szóló 1841/2014. (XII. 29.) Korm. határozat alapján módosult a ,,Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére című (KEOP-2014-4.10.0/K kódszámú) pályázati felhívás, amelynek értelmében a napelemes rendszerek fejlesztésére irányuló beruházási igény nettó 500 000 Ft/kW fajlagos mértéket meghaladó részének finanszírozását a támogatást igénylők biztosítják.

Módosult a fotovoltaikus rendszerek kialakítását támogató felhívás

2015. április 29. 

A Környezet és Energia Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterv 4. prioritásának módosításáról szóló 1841/2014. (XII. 29.) Korm. határozat alapján módosult a ,,Fotovoltaikus rendszerek kialakítása című (KEOP-2014-4.10.0/N kódszámú) pályázati felhívás, amelynek értelmében a napelemes rendszerek fejlesztésére irányuló beruházási igény nettó 500 000 Ft/kW fajlagos mértéket meghaladó részének finanszírozását a támogatást igénylők biztosítják.

Étterem - és büfé üzemeltetése

2015. április 27. 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem, mint kiíró (a továbbiakban: Kiíró) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet alapján
PÁLYÁZATOT ír ki
a Magyar Állam tulajdonában és a Kiíró vagyonkezelésében lévő 1062. Budapest, Andrássy út 69-71. szám alatti ingatlanon található épület alagsorában 87 m2 alapterületű büfé és étterem helyiség és a hozzátartozó 32 m2-es konyha, valamint a 1062 Budapest, Bajza u. 41. szám alatti ingatlanon található V. épület földszintjén 7 m2 alapterületű büfé és a hozzátartozó 16 m2 vendégtér (a továbbiakban: bérlemény) bérbeadás útján történő hasznosítására.
1. A pályázat célja

2015. szeptember 1-től 2018. szeptember 1-ig az ingatlanrész legkedvezőbb feltétellel történő hasznosítása bérbeadás útján, az alábbi szolgáltatások biztosításával:
A 1062. Budapest, Andrássy út 69-71. szám alatti ingatlanon található épület alagsorában büfé és étterem üzemeltetése a Magyar Képzőművészeti Egyetem dolgozói, hallgatói állománya és vendégei részére, térítési díj ellenében, legalább szorgalmi- és vizsgaidőszakban.
Minimálisan elvárt nyitva tartási idő:
munkanapokon hétfőtől – csütörtökig 7.30 órától 15.30 óráig
pénteken 7.30 órától 14 óráig;
Minimálisan elvárt szolgáltatások és árukészlet:
meleg ebéd biztosítása 12.00-14.00 óra között a következők szerint: legalább kétfajta leves és háromfajta főétel, melyek közül egy főzelék feltéttel;
legalább háromfajta üdítő, sós és édes aprósütemény, édesség, szendvics;
kávé, ásványvíz;
melegszendvics.
A 1062 Budapest, Bajza u. 41. szám alatti ingatlanon (a továbbiakban: Epreskert) található V. épület földszintjén büfé üzemeltetése a Magyar Képzőművészeti Egyetem dolgozói, hallgatói állománya és vendégei részére, térítési díj ellenében, legalább szorgalmi- és vizsgaidőszakban.
Minimálisan elvárt nyitva tartási idő:
munkanapokon hétfőtől – csütörtökig 7.30 órától 15.30 óráig
pénteken 7.30 órától 14 óráig;
Minimálisan elvárt szolgáltatások és árukészlet:
legalább háromfajta üdítő, sós és édes aprósütemény, édesség, szendvics;
kávé, ásványvíz;
melegszendvics.
Kiíró az ingatlanrészekről pályázati dokumentációt nem bocsát a Pályázók rendelkezésére.
Alvállalkozót a Pályázó a meleg étel beszállítása vonatkozásában vehet igénybe.
Kiíró részajánlat tételi lehetőséget nem biztosít.
2. Kapcsolat

A pályázati eljárással valamint a helyszínbejárással kapcsolatban további felvilágosítás, információ kérhető a Kiíró képviselőjétől munkanapokon 9-15 óráig:
Név: Ködmön Zsolt
Telefonszám: 70/776-3637
Cím: 1062 Budapest, Andrássy út 69-71. Üzemeltetési Osztály (földszint)
E-mail: kodmon.zsolt@mke.hu
3. Az ingatlanrészek üzemeltetési módja

Bérbeadás útján történő hasznosítás büfé és étterem szolgáltatás biztosításával. A bérleti díj tartalmazza a közműdíjakat.
4. A bérbeadás feltétele:

A bérleményben a hatósági engedélyében meghatározottakon kívül más kereskedelmi tevékenységet nem folytathat.
Alkoholos italok árusítása tilos.
Az epreskerti büfében melegszendvics sütő és mikrohullámú sütő kivételével tűzhelyet, egyéb főző, sütő berendezést nem használhat.
A működéshez szükséges engedélyek szerződéskötéstől számított 60 napon belüli beszerzése.
Kötelezően vállalt ajánlati kötöttség: az ajánlattételi határidő lejártának napját követő 30 naptári napig.
5. A pályázat benyújtásának határideje

2015. június 1. 10.00 óra.
6. A pályázat nyelve:

magyar.
7. A pályázat beadásának módja
A bérletre vonatkozó pályázati ajánlatot
Postai úton
1384 Budapest, Pf.: 761.
címre kell benyújtani zárt borítékban;

Személyesen
1062 Budapest, Andrássy út 69-71.
Kancellári Titkárságán (Főépület I. emelet)
kell leadni zárt borítékban.
A csomagoláson kerüljön feltüntetésre a
„Üzemeltetési Osztály részére
PÁLYÁZATI ANYAG – Helyiség bérlet”
felirat.
A pályázatot két példányban (egy eredeti, egy másolat), magyar nyelven, oldalanként szignálva kérjük eljuttatni Kiíróhoz.
A Pályázó köteles az eredeti példányt megjelölni „Eredeti” felírással. Ha a Pályázó ezt elmulasztja, a Kiíró választ egyet a beérkezett példányok közül, amely a továbbiakban az eredeti példány funkcióját tölti be. Ha a pályázatok között eltérés adódik, az így megjelölt pályázatban foglaltak az irányadóak.
8. A helyszínbejárás időpontja és helye

1062 Budapest, Andrássy út 69-71.: 2015. május 14. 10.00 óra
1062 Budapest, Bajza u. 41.: 2015. május 14. 12.00 óra
9. A pályázatok bontása

A pályázatok bontására 2015. június 2-án 10:00 órakor a 1062 Budapest, Andrássy út 69-71. Rektori Tárgyalójában kerül sor, amelyen a Kiíró képviselőin és megbízottjain kívül csak a Pályázók vagy az általuk írásban meghatalmazott személyek vehetnek részt. Jelen pályázati felhívás egyben meghívó is, külön értesítést Kiíró nem küld.
10. Elbírálás

Kiíró az érvényes ajánlatokat az összességében legelőnyösebb ajánlat alapján értékeli. Mindegyik részszempontra ajánlatot kell adni. Többváltozatú ajánlat nem adható. Nem adható olyan ajánlat, amely más, az itt nem felsorolt szempontra vonatkozik. Az alábbi szempontokat kell figyelembe venni:
Megajánlott havi bérleti díj mértéke Ft/hó (súlyszám 50)
Forgalmazni kívánt termékek választéka, ára mely esetében pályázó vállalja, hogy a termékek árára vonatkozóan a bérleti szerződés megkötését követő egy éven belül 5%-nál magasabb áremelést nem hajt végre (súlyszám 40)
Költségvetési intézményben szerzett üzemeltetési tapasztalat hossza, referenciák száma (súlyszám 10)
Súlyszám szerinti bírálat: Az ajánlatok értékelése úgy történik, hogy mindegyik, az 1-3 bírálati részszempontra minimum 1, maximum 10 pont adható. A részszempontra adott legjobb ajánlat kap 10 pontot, a többi ajánlat pontszáma az egyenes arányosítás képletével kerül meghatározásra, azaz a legmagasabb értéket tartalmazó ajánlat kapja a maximális pontszámot:

A kapott pontszámok a résszemponthoz tartozó súlyszámmal megszorozva képezik a rész-szempontra adott ajánlat pontszámát. Az a Pályázó lesz a nyertes, akinek a részszempontokra kapott összes pontszáma a legmagasabb.
11. Eredményhirdetés

Az eredményhirdetés az ajánlattételi határidő lejártát követő 15 munkanapon belül, írásban történik.
12. Kiíró fenntartja jogát, hogy

a nyertes Pályázó visszalépése esetén a pályázat soron következő helyezettjével kössön szerződést;
a pályázati felhívást az ajánlattételi határidő előtt indoklás nélkül visszavonhatja, amelyről Kiíró a pályázókat faxon, vagy elektronikus úton az eredményhirdetést megelőzően tájékoztatja;
a Pályázó által közölt adatokat ellenőrizze;
egy alkalommal legfeljebb 15 nappal meghosszabbítsa a pályázati határidőt.
13. A pályázati ajánlatnak tartalmaznia kell:

A Pályázó adatait (név, lakcím, levelezési cím, gazdasági társaság esetén cég neve, székhelye, képviselő neve), aláírási címpéldány másolatát, 30 naptári napnál nem régebbi cégkivonatot vagy a változás-bejegyzés folyamatba tételét igazoló cégeljárási igazolást, tevékenység folytatására jogosító engedély másolatát.
A Pályázó részletes elképzeléseit a büfé és étterem üzemeltetéséről, melyen belül külön részletezést igényel a forgalmazni kívánt termékek választéka, ára.
Referenciákat a Pályázó korábban vagy jelenleg üzemeltetett vendéglátóipari egységeinek tulajdonosaitól (legalább 2 darab).
A HUF-ban fizetendő bérleti díj (mely tartalmazza a közüzemi díjakat is) megjelölését.
A pályázati feltételeket elfogadó nyilatkozatot.
A Pályázó nyilatkozatát arról, hogy nyertessége esetén vállalja a bérleti szerződés megkötését.
A Pályázó nyilatkozatát arról, hogy nyertessége esetén vállalja a bérleti szerződésben foglaltakat.
Számlavezető pénzintézet által kiállított, 30 napnál nem régebbi keltezésű nyilatkozat eredeti példányát a készpénzforgalomról, sorban álló lejárt követelésekről, a számlavezetés időpontjáról, a számlavezetés rendszerességéről.
A Pályázó szakirányú (vendéglátóipari, belkereskedelmi) legalább alapfokú végzettségének igazolását.
14. Kiíró a pályázathoz az alábbi dokumentumok csatolását kéri:

A Pályázó nyilatkozata arról, hogy alvállalkozót kíván-e bevonni. Amennyiben alvállalkozó útján tervezi megoldani a Pályázó a melegétel beszállítást, az alvállalkozónak is meg kell felelnie minden, a Pályázóra előírt követelménynek, melyért a Pályázó felel.
A 2007. évi CVI. Törvény 25.§ (1) bekezdés a) pontra vonatkozóan:
A Pályázó tekintetében (az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű) eredeti vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozat másolati példánya arról, hogy csőd-, vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt nem áll.
A 2007. évi CVI. Törvény 25.§ (1) bekezdés b) pontra vonatkozóan:
A Pályázó tekintetében (az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű) eredeti vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozat másolati példánya arról, hogy tevékenységét nem függesztette és függesztették fel.
A 2007. évi CVI. Törvény 25.§ (1) bekezdés c) pontra vonatkozóan:
A Pályázó tekintetében (az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű) köztartozást nyilvántartó hatóság (területileg illetékes APEH) által kiállított nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolati példánya arról, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Törvény 178. §-ának 20. pontja szerinti, hatvan napnál régebben lejárt esedékességű köztartozása nincs vagy ha van, milyen időpontban járt le, és annak megfizetésére halasztást kapott-e.
A 2007. évi CVI. Törvény 25.§ (1) bekezdés d) pontra vonatkozóan:
A Pályázó tekintetében (az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű) eredeti vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozat másolati példánya arról, hogy az alábbi bűncselekmények elkövetése miatt nem büntetett előéletű:
- da) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény XV. fejezet VI. címében meghatározott közélet tisztasága elleni vagy XVII. fejezetében meghatározott gazdasági bűncselekmény,
- db) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXVII. Fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmény, XXXVIII. Fejezetében meghatározott pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmény, XXXIX. Fejezetében meghatározott költségvetést károsító bűncselekmény, XL. Fejezetében meghatározott pénzmosás, XLI. Fejezetében meghatározott gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmény, XLII. Fejezetében meghatározott fogyasztók érdekeit és a gazdasági verseny tisztaságát sértő bűncselekmény vagy XLIII. Fejezetében meghatározott tiltott adatszerzés és az információs rendszer elleni bűncselekmény;
A 2007. évi CVI. Törvény 25.§ (1) bekezdés e) pontra vonatkozóan:
A Pályázó tekintetében (az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű) eredeti vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozat másolati példánya arról, hogy gazdálkodó szervezetben vagy gazdasági társaságban vezető tisztség betöltését kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll, illetve tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdése alapján a bíróság jogerős ítéletében nem korlátozta
A 2007. évi CVI. Törvény 25.§ (1) bekezdés f) pontra vonatkozóan:
A Pályázó tekintetében (az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű) eredeti vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozat másolati példánya arról, hogy állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi eljárásban hamis adatot nem szolgáltatott és ilyen eljárásból ki nem zárták.
Áremelésről nyilatkozat, melyben a Pályázó nyilatkozik, hogy a szerződéskötéstől számított 1 éven belül az ajánlatban feltüntetett termékárakhoz képest maximum 5%-kal emeli árait.
Nyilatkozatot arról, hogy a bérleti szerződésben foglaltakat elfogadja.
Nyilatkozatot, hogy a Pályázónak nincsen a Kiíróval szemben fennálló lejárt fizetési kötelezettsége.
15. Az ajánlat költségei

Az ajánlat elkészítésével, benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie.
16. Hiánypótlás

Kiíró a pályázati felhívásban az ajánlat részeként benyújtásra előírt egyéb iratok utólagos csatolására, hiányosságainak pótlására, valamint egyéb, az ajánlattal kapcsolatos formai hiányosságok pótlására az eljárás során egy alkalommal lehetőséget biztosít. A Kiíró a hiánypótlás körébe tartozó hiányokról, és a pótlás határidejéről írásban tájékoztatja a pályázókat.
17. Az ajánlatok elbírálása

A benyújtott pályázatok borítékbontását és értékelését, elbírálását a Kiíró által megbízott „Bíráló Bizottság” végzi. Kiíró az érvényes pályázatokat „az összességében legelőnyösebb ajánlat” szempontja alapján értékeli. Mindegyik részszempontra ajánlatot kell adni. Többváltozatú ajánlat nem adható. Nem adható olyan ajánlat, amely más, az itt nem felsorolt szempontra vonatkozik.
18. Szerződéskötés

Az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő Pályázóval Kiíró bérleti szerződést köt.
A bérleti szerződés megkötésének előfeltétele, hogy a nyertes Pályázó a szerződés megkötésének időpontjáig egyhavi bérleti díj összegét egy összegben, HUF-ban a Kiíró Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01426751-00000000 számú egyszámlájára átutalja, vagy csekken, vagy postautalványon befizesse, valamint ezt bizonylat bemutatásával igazolja.
19. A szerződéses feltételek:

A szerződés „Bérleti szerződés büfé és étterem helyiség üzemeltetése céljából” tárgyban kerül megkötésre.
A szerződés határozott időtartamra 2015. szeptember 1-től 2018. szeptember 1-ig terjedő időtartamra, de legfeljebb a Kiíró tárgy szerinti ingatlanra vonatkozó vagyonkezelési jogának fennállásáig szól.
Fizetési feltételek: a nyertes Pályázó a bérleti díj összegét havonta egy összegben előre, a tárgyhó 5. napjáig Kiíró által kiállított számla ellenében köteles a Kiíró Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01426751-00000000 számú egyszámlára készpénz útján megfizetni.
Felmondási jog:
rendes felmondás esetében, mindkét fél jogosult, írásban 60 napos határidővel;
rendkívüli felmondás esete:
Kiíró (Bérbeadó):
fizetési kötelezettségének a szerződésben megállapított határidőig a nyertes Pályázó (Bérlő) nem tesz eleget,
a nyertes Pályázó (Bérlő) a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt egyéb lényeges kötelezettségét nem teljesíti;
a nyertes Pályázó (Bérlő) vagy az ő jogán a bérleményben tartózkodó személy a Bérbeadóval szemben az együttélés következményeivel ellentétes, botrányos, tűrhetetlen magatartást tanúsít;
a nyertes Pályázó (Bérlő) vagy az ő jogán a bérleményben tartózkodó személy a bérelt ingatlant, a közös használatra szolgáló helyiséget, illetőleg területet rongálja vagy a rendeltetésükkel ellentétesen használja.
Kiíró az Andrássy úti ingatlanban működtetett büfé és étterem üzemeltetéséhez szükséges székeket, asztalokat, gázzsámolyt, hárommedencés rozsdamentes mosogatót és melegítő pultot biztosítja. Bérlő biztosítja a tevékenység ellátásához szükséges további eszközöket, így különösen a büfépultot, az ételek melegítéséhez szükséges mikrohullámú sütőket, valamint egyéb elektromos eszközöket. A Bérlő által biztosított eszközök és berendezési tárgyak nem kerülnek az Egyetem tulajdonába, ezek bekerülési költsége a Bérlőt terheli.
Kiíró napi egyszeri takarítást biztosít, a bérbe adott helyiségek napközbeni tisztán és rendben tartása a Bérlő feladata.
20. Érvénytelen a pályázati ajánlat, ha:

az a pályázati felhívásban meghatározott, illetve szabályszerűen meghosszabbított benyújtási határidő lejárta után került benyújtásra;
olyan Pályázó nyújtotta be, aki a Kiíróval szemben fennálló korábbi fizetési kötelezettségét nem teljesítette;
Pályázó a pályázatot nem írta alá, a pályázat oldalai nem kerültek szignálásra;
a benyújtott pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek;
a Pályázó valótlan adatokat közölt;
a hiánypótlási felhívásnak nem vagy nem a meghatározott időn belül tett eleget.
21. Eredménytelen a pályázati eljárás, ha

nem érkezett pályázati ajánlat;
kizárólag érvénytelen pályázatok érkeztek;
amennyiben a Pályázók 150.000 Ft/hó bérleti díj összegnél kisebb bérleti díj ajánlatot tesznek (mely tartalmazza a közüzemi díjakat is);
valamely Pályázó az eljárás tisztaságát vagy a többi Pályázó érdekeit súlyosan sértő cselekményt követ el.
Budapest, 2015. április 23.
Rakonczai Éva s.k.
kancellár

Roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatása / ROM-RKT-15

2015. április 22. 

A pályázat közvetlen célja a roma kulturális események megvalósításán keresztül: - a cigány nyelvek (romani és beás) ápolása és fejlesztése; - a roma hagyományok megőrzése, korszerű újraértelmezése, átadása fiatalabb korosztályoknak; - a roma nemzetiség kulturális örökségeinek, ünnepeinek, történelmének és múltjának megismerése (zene, képzőművészet, tánc, filmművészet, iparművészet, és mások); - a különböző kultúrából származó emberek kölcsönös elfogadásának elősegítése.

Kreatív pályázat a jövő közlekedéséről

2015. április 22. 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához csatlakozva ismét meghirdeti egyéni, családi és csoportos kreatív pályázatát.

Módosítás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal integrált irányítási és ellenőrzési rendszerének kiterjesztését támogató kiemelt felhívásban

2015. április 21. 

Módosult ,,Az MVH Integrált irányítási és Ellenőrzési Rendszerének kiterjesztése (IIER2) és felkészítése a 2014-20-as KAP ciklus követelményeinek kiszolgálására című, EKOP-1.2.24 kódszámú kiemelt felhívás ,,A1.

RANDOM:15 – Fotópályázat

2015. április 19. 

A kortárs fotográfiát, digitális média és videó projekteket is bemutató RANDOM kiállítás sorozat 2015-ben is meghirdeti csoportos kiállításra invitáló pályázati felhívását. A RANDOM:15 2015. november 6. és december 11. között a  kArton galériában lesz látható, kurátora Böröczfy Virág művészettörténész. A 2015-ös kiállítás témája: ÉLET-TEREK A kiállítás az emberi élettér, az őt körülvevő környezet viszonyrendszere körül épül fel. Ez a tér lehet természetes vagy épített, ember által konstruált tér, illetve ennek valamilyen együttese. Az emberi környezetbe beletartozik a személyes terünk, amiben a mindennapokat éljük éppúgy, mint azok a helyek, ahol nap, mint nap megfordulunk, vagy csak néha áthaladunk rajta. Óhatatlanul kialakítunk közben bizonyos viszonyt ezekkel a helyszínekkel, vannak köztük olyanok, amelyeket fontosnak tartunk, kedvelünk, másokat pedig éppen ellenkezőleg. Vannak olyan helyek, amik megmaradnak az emlékezetünkben, másokat pedig észre sem veszünk. Tevékenységünkkel pedig folyamatosan formáljuk, átalakítjuk a körülöttünk élő világot. Felmerülhet a kérdés: mit árul el az emberi környezet a benne élőkről? Milyenné alakítjuk saját életterünket, hogyan élünk benne, milyen nyomot hagyunk magunk után? Pályázati feltételek: A kortárs vizuális művészet területén tevékenykedő alkotók pályázatát várjuk életkortól és  nemzetiségtől függetlenül. A hagyományos fotográfiai munkák mellett, fotó installációkkal, digitális média és videó  projektekkel is lehet jelentkezni. A pályázó vállalja, hogy az általa digitálisan beadott pályázat alapján a műtárgyat az általa leírt  eredeti koncepció és installáció szerint kiállításra kész módon készíti el. A pályázó vállalja, hogy nyertes pályázata esetén 2000 Forinttal hozzájárul a kiállítás létrejöttéhez. Beadási feltételek: A ,,Pályázat tárgyal megjelölt e-mailt a randomxhibition@gmail.com emailcímre várjuk az alábbiak szerint: Alkotónként maximum 10 kép, vagy 3 digitális/video munka. Fotográfiák beadási paramétere: 72 dpi, hosszabbik oldal 600 pixel, jpg/RGB formátum. Fájlnév: alkotó neve_kép címe_sorszám. Pl.: MarcosLopez_PopLatino_1 Video munkák beadási paramétere: Video megosztó portálra feltöltött munkák elérhetőségét várjuk. (Jelszóval védett megosztónál kérjük a jelszó megadását is!) A munka rövid szöveges bemutatása (max.300 szó). Az alkotó művészeti munkásságát bemutató önéletrajz. Nevezési díj nincs, a nyertes pályázó vállalja a 2000 Ft-os hozzájárulást. Pályázati munkák beérkezésének határideje: 2015. június 7., vasárnap 24:00 óra. Info: https://www.facebook.com/RANDOM.EXHIBITION randomxhibition@gmail.com A RANDOM:15 – Fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Tájékoztatás egyéb weboldalakon megjelenő pályázatokról

2015. április 17. 

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a www.mvtfa.hu weboldalon ,, A Magyarországi Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások Web-fejlesztésének támogatására címmel megjelent pályázati kiírás nem kapcsolódik uniós forrásokhoz. Sem a Miniszterelnökség, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium nem írt ki ilyen felhívást.

Magánlakások felújításához is lehet uniós támogatásra pályázni

2015. április 15. 

Glattfelder Béla nyitotta meg az idei Construma építőipari szakkiállítást a Hungexpo vásárközpontban szeptember 15-én. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára elmondta: az új uniós pályázatok mielőbbi kiírásával az építőipari beruházások száma jelentős mértékben növekszik a jövőben.

,,Erdőket éltető víz

2015. április 13. 

A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. a fenti címmel alkotópályázatot hirdet az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából általános iskolai alsó tagozatos diákok számára. A pályázaton egy erdei élményről szóló, kézírásos, maximum két oldalas beszámolóval (fogalmazással) és egy hozzá tartozó, illusztráló fotóval lehet részt venni. Ezen kereteken belül az írások témája, stílusa kötetlen. A pályamunkákat az erdőgazdálkodás, a pedagógia, a fotózás és a média világából választott négytagú zsűri értékeli, mind a négy szakterület szempontjait figyelembe véve. A fő bírálati kritérium a hiteles, őszinte, gyermeki ábrázolása az erdei élménynek. Az íráshoz tartozó fotót felnőtt is készítheti, ha hozzájárul a kép felhasználásához. Előnyben részesítjük azokat a pályázatokat, ahol a fotó az élmény alapjául szolgáló kirándulást mutatja be. Az alkotásokat digitális (JPG és/vagy PDF) formában az info@kaeg.hu e-mail címre kell beküldeni 2015. június 5-ig. A fájlokat a következő séma szerint kell elnevezni: „vezetéknév.keresztnév.település.sorszám.jpg”. A csatolt fájlok együttes mérete ne haladja meg a 10 MB-ot. A beküldés akkor érvényes, ha az e-mailben megadják a pályázó gyermek nevét, lakcímét, iskolai osztályát, értesítési e-mail címét, továbbá a fotó szerzőjének nevét. A részvétel feltétele, hogy az e-mail tartalmazza a következő mondatot: „“A beküldött szöveg és fotó készítői, valamint a képen szereplő személyek hozzájárultak az anyag felhasználásához, nyilvánossá tételéhez.”” A pályázatokat a zsűri június 15-ig bírálja el, az eredményeket a www.kaeg.hu weblapon tesszük közzé. A nyerteseket a megadott e-mail címen is értesítjük. – Az első öt helyezett értékes könyv- illetve tárgyjutalmakbanrészesül. – A pályázat fődíja egy 15 ezer forint értékű, könyvutalvány. – A beküldött pályamunkák legjobbjait közzé tesszük az erdőgazdaság honlapján illetve Facebook-oldalán. – Az iskolai kirándulásokról szóló fogalmazások legjobbját azzal díjazzuk, hogy az érintett osztálynak nem számítunk fel programdíjat (maximum 5 napig) a Ravazdi Erdei Iskola látogatása esetén. A tavaszi időszak kiválóan alkalmas kirándulások szervezésére, ráadásul több jeles nap ad apropót a természet felé fordulásra: március 21. –- Erdők Nemzetközi Napja április 22. –- Föld Napja május 10. –- Madarak és Fák Napja június 5. –- Környezetvédelmi Világnap Felhívásunk célja, hogy minél több fiatal fedezze fel az erdőt, ismerje meg szépségét, értékeit. A pályázók nevezésükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a beküldött írást és fotót a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. térítésmentesen nyilvánossá tegye, illetve felhasználja. A munkákat – a szerzők nevének megadásával – különböző internetes és nyomtatott anyagainkban használhatjuk fel. Győr, 2015. március 17. Orbán Tibor vezérigazgató A ,,Erdőket éltető víz bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Módosult a Közszolgálat a közigazgatásban felmérés-sorozat című kiemelt projekt útmutatója

2015. április 13. 

Módosult a ,,Közszolgálat a közigazgatásban felmérés-sorozat című (ÁROP-1.1.12 kódszámú ) kiemelt projekt útmutatójának ,,C7. A projekt befejezése és a pénzügyi elszámolás végső határideje című pontja és az ,,E1. Monitoring mutatók című pontja

Tchibo Munkahelyi Sztori Pályázat

2015. április 7. 

Gondolta volna, hogy a vezetői értekezleten született döntések információi már akár 3 perc alatt is eljuthatnak a dolgozókhoz? Különösen igaz ez akkor, ha egy mindenkit érintő – csoportérdeknek is tekinthető – témáról van szó. A kávézás, a parkoló, az ebéd, a közös aula pedig kiváló helyet, alkalmat ad egy kis céges pletykálkodásra. Szinte nincs olyan munkavállaló, aki ne emlékezne legalább egy különleges, megindító, kényes vagy vicces munkahelyi sztorira. A Tchibo Munkahelyi Sztoripályázata most ezeket a soha nem hallott, de mindenkit érdeklő történeteket várja áprilisban.
A kezdeményezés szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a munkahelyi történetek komoly szerepet játszanak nemcsak a cégek, de az ott dolgozók életében is. Az emberek többsége ugyanis a munkahelyen tölti élete felét, így nem mindegy, hogy milyen közösségben, milyen miliőben élik mindennapjainkat, milyen témákról beszélgetnek.

Pénz7 2015

2015. április 3. 

A Pénz7 program keretében meghirdetésre kerülő pályázat célja alap- és középfokú oktatási intézmények ösztönzése önálló, – a diákok pénzügyi ismereteit, tudatosságát elősegítő – alternatív programok kidolgozására és megvalósítására az iskolák saját szervezésében.

A pályázatra két kategóriában lehet jelentkezni:

• Az I. kategóriában az iskola, mint intézmény egészére irányuló tematikus program (nyílt nap, tanulmányi kirándulás, vetélkedő, családi rendezvény, stb.) részletes kidolgozásával és költségtervével lehet jelentkezni, amely segíti a tanulókat a Pénz7 program által közvetített információk mélyebb megértésben, vagy kiegészíti azt.

• A II. kategóriában egy iskolán belüli közösségre (osztály, tanulócsoport, szakkör) irányuló tematikus program (nyílt nap, tanulmányi kirándulás, vetélkedő, családi rendezvény, stb.) részletes kidolgozásával és költségtervével lehet jelentkezni, amely segíti a tanulókat a Pénz7 program által közvetített információk mélyebb megértésben, vagy kiegészíti azt.

A pályázatra jelentkezők közül az I. kategóriában nyertes programot kidolgozó intézmény legfeljebb 600 000 forint támogatást nyerhet el a program megvalósítására, míg a II. kategóriában a nyertes iskolán belüli közösség számára legfeljebb 350 000 forint kerül odaítélésre a program megvalósítására. (amennyiben a pályázatok nem merítik ki a kategóriánként rendelkezésre álló keretösszeget, úgy kategóriánként több nyertes is lehet)

A pályázat kiírója a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány szakmai támogatásával. A pályázat lebonyolítója az LA Communications Kft.

Általános pályázati feltételek

1. A pályázók köre

A pályázatra minden hazai alap- és középfokú oktatási intézmény, illetve ezen intézmények egyes csoportjai pályázhatnak.

2. A részvétel feltételei

• A benyújtott pályázat kizárólag olyan programra vonatkozhat, amely 2015. december 31-ig megvalósítható.
• A pályázatot benyújthatja a pályázó iskola vezetője vagy felhatalmazással bíró megbízottja.
• A pályázat benyújtásához pénzügyi önrész nem feltétel, a megvalósítandó program, ötlet, terv teljes egészében finanszírozható a pályázati díjból.

3. A pályázat ütemezése

• A pályázat meghirdetése: 2015. március 26.
• A pályázatok leadási határideje: 2015. május 4.
• Ünnepélyes eredményhirdetés: 2015. május 13.
• A program lebonyolítása és elszámolás benyújtási határideje: 2015. december 31.

4. Csatolandó dokumentumok

A pályázatot Microsoft Word, PowerPoint és/vagy Excel segítségével készítsék el a pályázók.

Az érvényes pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell:

• A hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapot, az adatok és a nyilatkozatok aláírásával (1. sz. melléklet)
• A programterv leírását (maximum 2 gépelt oldal)
• A részletes költségtervet (maximum 1 oldal) az időzítés és a felmerülő költségek szerinti részletezésben, valamint az esetleges pályázati forráson kívüli költségeket

5. Pályázat benyújtása

A pályázat benyújtása elektronikus formában történik „Pénz7 2015 pályázat” megnevezéssel a info@penz7.hu e-mail címre.

A pályázatok beküldési határideje: 2015. május 4.

A késve vagy hiányosan leadott pályázat, valamint nem a pályázati célnak megfelelő pályázat kizárja magát.

6. Költségkeretek, finanszírozás, igazolások

A nyertes pályázat kihirdetését követően a felek szerződést kötnek a pályázatban foglaltak megvalósítására. A szerződéskötést követően a nyertes pályázatok megvalósításának finanszírozása előfinanszírozással történik. A pályázaton nyert összeg folyósítása az iskola, vagy kapcsolódó alapítványának bankszámlájára, átutalással történik.

Az elszámolás a pályázatban leadott költségvetés szerint az iskola vagy alapítványa nevére kiállított bizonylatok alapján, tételesen történik. A bizonylatokon kívül a megvalósított esemény fotódokumentációja is szükséges, lehetőség szerint digitális formában, valamint dátummal ellátva. A pályázati anyagban feltüntetett esemény megvalósításától eltérni csak a pályázat kiírójának előzetes írásbeli hozzájárulásával van mód. A megvalósítás meghiúsulása vagy az attól való elállás a folyósított pályázati előleg azonnali visszafizetését vonja maga után.

7. Értékelés

Az értékelést szakmai zsűri végzi. A pályázat elbírálásának szempontjai:
- a pályázat megvalósítása mennyire szolgálja a Pénz7 program céljait
- technikai, pénzügyi megvalósíthatóság, ötletesség

Az értékelés határideje: 2015. május 13.


Egyéb

• A II. kategóriában több osztály együtt is pályázhat.
• Egy pályázó különböző célokra több pályázatot is benyújthat, azonban egy pályázati adatlapon csak egy cél jelölhető meg. Minden egyes pályázat esetében külön adatlapot kell kitölteni, és minden egyes pályázathoz mellékelni kell a csatolandó dokumentumokat is.
• A pályázati anyagokat a kiíró bizalmasan kezeli, más jogi vagy egyéb felelősséget a pályázattal, illetve pályázóval szemben nem visel.
• A kiíró a pályázati anyagokat nem őrzi meg és nem küldi vissza.
• A pályázó hozzájárul, hogy a feldolgozásban és értékelésben résztvevő és közreműködő megbízottak és szakértők a pályázati anyagokat megtekintsék és megismerjék.
• A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázatot érvénytelennek nyilvánítsa, valamint arra is, hogy kategóriánként több nyertest hirdessen a kategóriadíj megosztásával.
• A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy ha pályázatát a zsűri nyertesként értékeli, nevét, címét, pályázatának tartalmát a kiíró - az általa megbízott kommunikációs ügynökség közreműködésével - nyilvánosságra hozza, valamint hogy a nyertes pályázatot, annak megvalósításáról, illetve a megvalósítás szakaszairól készült dokumentációt a nyilvánosságnak bemutassa.
• A pályázó hozzájárul, hogy ha pályázatát a zsűri valamely kategória nyerteseként értékeli, a kiíró vagy megbízottja, a megvalósítás menetét ellenőrizze.
• Ha a kiíró a pályázat nyertesével/nyerteseivel a szerződés feltételeiben nem tud megállapodni és 2015. június 19-ig a szerződés nem jön létre, úgy a kiíró jogosult új nyertest hirdetni, és vele szerződést kötni.
• A lebonyolítással megbízott kommunikációs ügynökség a pályázati kategóriák nyertesével/nyerteseivel szerződést köt, amelyben a felek meghatározzák a pályázati terv megvalósításával és a pályázati díj utalásával kapcsolatos részleteket.
• A pályázó tudomásul veszi, hogy a pályázaton elnyert összegre a kifizetéskor hatályos adójogszabályok vonatkoznak.
• A pályázók a pályázat benyújtásával hozzájárulnak ahhoz, hogy a benyújtott szakmai programjukat, valamint annak részét képező vizuális, audiovizuális dokumentációjukat a Pénz7 program felhasználhassa, továbbá azokat jó példaként bármely adathordozón közzétegye (terjessze, a nyilvánossághoz közvetítse), valamint bemutassa a pályázóknak nyújtott külön ellenszolgáltatás nélkül.

A MEOSZ új portáljának elkészítése

2015. március 31. 

A kiíró Magyarország egyik legnagyobb, mintegy kétszázezer fős taglétszámmal rendelkező, közhasznú civil szervezete, mely a mozgássérült emberek érdekeinek képviseletével és védelmével foglalkozik.

E.ON - Gondold újra a jövőt pályázat!

2015. március 30. 

Az E.ON - Gondold újra a jövőt! pályázaton új ötleteket, víziókat várunk a jövő energetikai kihívásainak megoldásához. Alakítsd gondolataiddal a jövőt, hiszen…

Te vagy a jövő energiahasználója!

Képzeld el, hogy 2040-ben járunk, amikor 8,3 milliárd ember él a Földön, miközben a magyar lakosság alig éri el a 9,2 milliót. A Világon az Internetet közel 7 milliárd ember használja, míg itthon ez eléri a 8,5 milliót.

Mindeközben a lakosság átlagéletkora folyamatosan nő, azaz öregszik a lakosság. A nők várható élettartama 83 év, míg a férfiaké 76,5 évre nő. Ez azt jelenti, hogy a 65 év felettiek aránya eléri a 25%-os arányt. Szerencsére a gyermekvállalás nőni fog, és megközelíti az 1,8-as termékenységi rátát.

A jelenlegi fiatal (Y, Z) generáció tagjai addigra családos szülők lesznek, és egyben jelentős felhasználói is az energiának.

Ezért képzeld el, hogy 2040-ben élsz és aktív használója vagy az energiának, mely az élet nélkülözhetetlen része lesz akkor is.

Gondold végig a következő kérdéseket, ezekre várjuk válaszaidat:

• Milyen energiát szeretnél használni?
• Hogyan fogják előállítani?
• Hogyan jut el Hozzád, mint fogyasztóhoz, ha egyáltalán el kell juttatni?
• Mi lesz a fontos számodra az energiaszolgáltatásban?

Ezeken a kérdéseken túl bármilyen innovatív gondolatot szívesen fogadunk, szóval fókuszálhatsz ötleteiddel a következő kérdések valamelyikére, vagy akár többre is:

• Milyen kényelmi szolgáltatásokat szeretnél az energiaszolgáltatáshoz kapcsolódóan?
• Hogyan hat az energia a közlekedésre?
• Milyenek lesznek a jövő lakóházai, irodái, közterei energiafelhasználás szempontjából?
• Beszélhetünk-e energiaközösségekről?
• Milyen esetleg újszerű energiaforrások, tárolások épülhetnek be mindennapjaitokba?

Amennyiben érdekesek a témák, és vannak ötleteid, hogy hogyan is fogjuk használni az energiát 2040-ben, akkor 2-3 fős csapatban barátaiddal dolgozzátok ki elképzeléseiteket!

Pályázati feltételek
Részvételi feltételek

• aktív hallgatói jogviszony (nappali, esti, levelező, passzív féléves is számít)
• 1986. 12. 31. utáni születési dátum

A pályázati dokumentáció feltételei
Az ötleteiteket a következő formában várjuk:

• 1 oldalas áttekintő (rövid leírás, a főbb elemek felsorolása) pdf formátumban
• PowerPoint vagy prezi.com formátumban az ötletek, víziók bemutatása
• A teljes feltöltött dokumentáció maximális mérete: 20 Mbyte

A jelentkezési határidő: 2015. április 10. 24:00
A pályázat beadási határideje: 2015. április 17. 24:00

A pályázatra regisztrálni, és a pályázatokat feltölteni a www.eonjovo.hu oldalon lehet.

Nyeremények
1.helyezett csapat: 200.000 Ft-os műszaki ajándékutalvány
2.helyezett csapat: 150.000 Ft-os műszaki ajándékutalvány
3.helyezett csapat: 100.000 Ft-os műszaki ajándékutalvány

A pályázatok értékelése
A pályázat érvényességének vizsgálata

Valamennyi beérkező pályázat iktatásra kerül, a beérkezést követően a pályázat formai vizsgálatára kerül sor.

A formai bírálat szempontjai:

• a beküldés dátuma,
• előzetes érvényes regisztráció,
• a pályázónak a pályázat benyújtására való jogosultsága a részvételi feltételek alapján.

A pályázat érvénytelen a következő esetekben:

• A pályázatnak egy, illetve több része vagy egésze nem érkezik be a kiírt határidőkre.
• A pályázó nem felel meg a kiírásban szereplő feltételeknek.
A pályázat értékelési szempontrendszere
A beadott pályázatok értékelését az E.ON szakemberei végzik, a következő szempontok figyelembe vételével:
• Innovativitás, újszerűség (nem mindennapi, de a jövőben elképzelhető)
• Megvalósíthatóság (2040-re nem irreális)
• Rendszerszemlélet
• Formai áttekinthetőség: szerkezet, design, stílus, nyelvhelyesség

Az elbírálás határideje
A pályázatokat a kiíró 2015. április 30-ig kiértékeli.

A kiértékelés formája
A pályázatokat a fenti szempontok alapján pontozzák (0-100 pontos skálán). A pontszámokat 2015. április 30-ig tesszük közzé a www.eonjovo.hu weboldalon.

Hozzájárulás

Pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázattal (vagy annak egy részével) kapcsolatban korlátozásmentes, térítésmentes felhasználási jogot enged a Szervezőnek, amelynek eredményeképp megilleti a Szervezőt a mű kizárólagos, az Szjt. 17.§-ában meghatározott valamennyi módon történő felhasználás iránti joga bel- és külföldön, magyar és bármely idegen nyelven
.
A Szervezőt megillető kizárólagos felhasználási jog magában foglalja az Szjt.-ben írt valamennyi felhasználási módot, beleértve ebbe az átdolgozás iránti jogot is és a digitális műfelhasználást is, mely jelenti a művek digitális formában történő tárolását elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítását is, mint pl. a számítógép merevlemezére történő letöltése, a számítógépi programok futtatása, művek közönséghez közvetítése számítógépes hálózaton keresztül. A Szervező a pályázati hozzájárulással megszerzett felhasználási jogot minden korlátozástól mentesen (korlátlan alkalom és példányszám vonatkozásában) gyakorolhatja.

Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj

2015. március 24. 

A ROBERT CAPA KORTÁRS FOTOGRÁFIAI KÖZPONT NÉVADÓJA SZÜLETÉSÉNEK ÉVFORDULÓJÁN MEGALAPÍTJA AROBERT CAPA MAGYAR FOTOGRÁFIAI NAGYDÍJAT ÉS KIÍRJA A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ PÁLYÁZATOT AZON ALKOTÓK MUNKÁJÁNAK ELIMERÉSEKÉPPEN, AKIK KIEMELKEDŐ TELJESÍTMÉNYT NYÚJTANAK A MAGYAR FOTOGRÁFIA TERÜLETÉN. A Capa-nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot. A Capa Központ a díj alapításával is hangsúlyozni szeretné elkötelezettségét a társadalmat gazdagító kreatív művek elkészülése mellett. A díj az alkotók további fejlődését és jövőbeni kísérletezésének előmozdítását szolgálja. A Capa-nagydíj elnyerése pályázathoz kötött, jelölésre nincs mód. A pályázat nem anonim. A díjra egyéni alkotók vagy kis létszámú (max. 5 fő) alkotócsoportok jelentkezhetnek. A pályázaton magyar vagy Magyarországon élő külföldi állampolgárok indulhatnak. Alkotócsoportok esetén a pályázók legalább fele vagy többsége kell, hogy megfeleljen ennek a feltételnek. Pályázni már folyamatban lévő, de még nem publikált munkával és a munka folytatását vagy befejezését felvázoló szinopszissal lehet. A pályázatra olyan pályaműveket és szinopszisokat várunk, amelyek társadalmilag elkötelzett alkotói módokról tesznek tanúbizonyságot. A zsűri a pályázat első szakaszában három ösztöndíjast választ ki, akik a leadott szinopszisuk alapján folytatják a már megkezdett munkát és erről beszámolnak a zsűrinek. Ezek után, a pályázat második szakaszában a zsűri kiválasztja a nagydíjast a három ösztöndíjas közül. PÁLYÁZATI DÍJAK Az ösztöndíjasok 500-500 ezer forint ösztöndíjban részesülnek. A nagydíjas további 3 millió 500 ezer forintot vehet át. ZSŰRI Az ösztöndíj és a díj odaítéléséről neves magyar és nemzetközi szakemberekből álló, héttagú független zsűri dönt. A zsűri munkáját a titkár segíti, akinek szavazati joga nincs. A zsűrizés zártkörű. A zsűri tagjai: Horányi Attila, a zsűri elnöke művészettörténész, esztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének adjunktusa Kopek Gábor médiaművész, egyetemi tanár Regina Anzenberger az Anzenberger Galéria tulajdonosa és vezetője Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus Dimitri Beck a Polka magazin főszerkesztője Perenyei Monika művészettörténész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet munkatársa Clare Grafik a The Photographers’ Gallery főkurátora titkár: Virágvölgyi István, a Capa Központ szakmai igazgatója A NEVEZÉS SZABÁLYAI 2015. február 15., vasárnap – pályázatok feltöltésének kezdete 2015. április 5., vasárnap – pályázatok beadási határideje 2015. május 26., kedd – eredményhirdetés, a három ösztöndíjas megnevezése (Capa halálának évfordulója május 25., amely 2015-ben pünkösdhétfőre esik) 2015. szeptember 27., vasárnap – elkészült munkák, beszámolók leadási határideje az ösztöndíjasok számára 2015. október 22., csütörtök – a nagydíj átadása (Capa születésének évfordulója) A pályázatot két nyelven, magyarul és angolul, kizárólag elektronikus úton, a www.capa-nagydij.hu weboldalon lehet benyújtani, amelynek tartalmaznia kell: 1. A PÁLYÁZÓRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓKAT: adatokat, elérhetőségeket, fényképet – az állampolgárságot vagy lakhelyet igazoló dokumentumot a szervezők a pályázat teljes ideje alatt kérhetnek 2. A PÁLYAMŰVET: a már készülő munka bemutatása (képek, képsorozatok, videók, videósorozatok, dokumentáció stb.) 3. SZINOPSZIST, PROJEKTTERVET: maximum két-két A4-es oldal minkét nyelven, amelyben a pályázó kifejti, hogy a készülő munkát hogyan kívánja folytatni, vagy befejezni (tartalmi kifejtés és ütemterv) 4. RÉSZLETES ÖNÉLETRAJZOT 5. PORTFÓLIÓT: maximum öt korábbi munka A Capa Központ a díjazott műveket népszerűsíti és bemutatja. A Központ nem szerez szerzői jogot a készülő munkák felett, de korlátlanul használhat minden nyertes pályamunkát és az ahhoz kapcsolódó tartalmakat (fotókat, videókat, dokumentációt, könyvet stb.) a díj népszerűsítésével, kommunikációjával kapcsolatban. A pályázat szabályainak vagy a határidők be nem tartása a pályázatból való kizárást vonhatja maga után. A leadott pályaművek tartalmáért az azt leadó pályázó viseli a teljes jogi felelősséget és annak minden következményét, amely lehet a pályázatból való kizárás is. A pályázat (ösztöndíj vagy díj) korábbi nyertesei nem vehetnek részt újra a pályázaton két évig. Tecnikai Feltételek ITT A pályázatra nevezni és további információt megtudni a www.capa-nagydij.hu címen lehet. A Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Megjelent az állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések támogatását célzó felhívás

2015. március 16. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent az ,,Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések - A vizek kártételeinek elhárítását szolgáló létesítmények fenntartását és az azokon történő védekezések végrehajtására szolgáló eszköz, gép és műszer beszerzés című (KEOP -2.1.1/B/15 kódszámú) felhívás.

Módosult a gazdaságban esélyegyenlőségi célcsoportokat támogató felhívás beadási határideje

2015. március 16. 

Figyelemmel a projektek előkészítésének komplex jellegére és a Felhívás 2015. március 2-án történt módosítására, az ügyfélszolgálatra beérkezett visszajelzések alapján az ,,Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban - megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató vállalkozások támogatása című (GOP-2015-3.5.1/A kódszámú) pályázati felhívás esetében a támogatási kérelmek benyújtási határideje meghosszabbításra kerül 2015. március 20. napjáig.

Enge-Menge, vagy amit akartok - receptek és versek

2015. március 14. 

A pályázat célja: ráirányítani a figyelmet az ízes (magyar) ételekre és a jó irodalomra!

Építőművészet és Örökségvédelem Kollégium pályázata

2015. március 14. 

Pályázati cél: hazai és nemzetközi építészeti (város-, táj-, kert-, belsőépítészeti), valamint kulturális örökségvédelmi (műemléki, régészeti) célok megvalósításának támogatása.

Tájékoztatás a DRB bankcsoportnál, illetve a Quaestor-nál vezetett számlákra történő kifizetésekkel kapcsolatban

2015. március 13. 

Felhívjuk azon kedvezményezettek és szállítóik figyelmét, akiknek a támogatás folyósítása céljából megadott számlájuk valamely, a pénzügyi szektorban zajló, kedvezőtlen folyamattal érintett hitelintézetnél kerül vezetésre (DRB bankcsoport, Quaestor), hogy az ezen számlára történő kifizetések felfüggesztésre kerülnek. A kifizetések biztosítása érdekében kérjük, hogy változásbejelentés keretében egy másik számlára vonatkozó adatot nyújtsanak be.

Módosult a versenyképes IKT szektor fejlesztését támogató felhívás beadási határideje

2015. március 11. 

Ügyfélszolgálati visszajelzések alapján, a ,,Versenyképes IKT szektor fejlesztése című (GOP-2015-3.3.4 kódszámú) pályázati felhívás esetében a támogatási kérelmek benyújtási határideje meghosszabbításra kerül 2015. március 16. napjáig.

Beadási határidő hosszabbítás a kiemelt természetvédelmi fejlesztéseket támogató felhívás esetében

2015. március 6. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent KEOP-3.1.4/2015 kódszámú, ,,Kiemelt természetvédelmi fejlesztések című kiemelt projekt felhívás beadási határidejét meghosszabbítottuk.

Te miért dolgozol? Indul a Terézanyu pályázat! - írások és videókészítés női sorsokról

2015. március 1. 

Az idei pályázattal szeretné a pályázat elérni, hogy a nők elmondják, hogyan élik meg a munkájukkal járó nehézségeket, hogyan kezelik az előítéleteket és miért dolgoznak valójában.

Pályázatot hirdet a Falitarto.hu webáruház „Milyen fali tartót vegyek?" címmel

2015. február 24. 

Pályázat célja:
A Falitarto.hu webáruházban kapható fali tartó konzolok választásában szeretnénk segítséget nyújtani ügyfeleinknek.

Sokaknak okoz problémát a fali tartó vásárlás, nem tudják, hogy milyen fali tartó konzolt válasszanak a készülékeikhez.
Egy rövid videóban szeretnénk szemléltetni ügyfeleink részére, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venniük fali tartó választásakor.
Ennek megvalósítására elsősorban olyan ANIMÁTOROK és GRAFIKUSOK pályázatait várjuk, akik egy 50-120 másodperces animációt/videót készítenek el, mely leegyszerűsíti a döntést.

A videó összeállításához a pályázati segédletben megtalálhatók, azok a leírások, melyek lépésről lépésre elmagyarázzák a választás folyamatát.
Pályázat menete:
1.) Jelentkezés pályázatra:
A pályázati űrlap kitöltése: http://falitarto.hu/palyazat
2.) E-mail visszaigazolás:
Munkatársaink elküldik a pályázathoz és az animációhoz szükséges tartalmi anyagokat és kötelező elemeket.
3.) Kérdések és egyeztetés:
Kérdéseket a projekttel kapcsolatban a kisker@falitarto.hu címre elküldött levélben lehet feltenni. Munkatársaink munkanapokon 24 órán belül válaszolni fognak.
4.) Elkészült projekt feltöltése:
http://falitarto.hu/palyazatbeadasa
Díjazás:
A nyertes 20 000 Ft egyszeri jutalékban részesül, továbbá egy QUER Mobile PowerBank 2200mAh hordozható töltővel lesz gazdagabb.
Határidő:
Elkészült projekt leadási határideje: 2015.04.17 (péntek) 22:00.

Eredményhirdetés:
2015.04.24. – E-mailben és Facebook oldalunkon (http://facebook.com/falitarto)

Egy pályázó több anyaggal is pályázhat.
A webáruházról bővebben: http://falitarto.hu
További információ a kisker@falitarto.hu e-mail címen kérhető.

A pályázat kiírója fenntartja az eredménytelenség jogát. Ha nem érkezik be olyan pályázat, ami a célnak és a kritériumoknak megfelel, a pályázat eredménytelennek minősül. Ebben az esetben a beküldött pályázatokat a kiíró nem használhatja fel.

Előzetes igényfelmérés információs napra a TÁMOP-5.4.12-14/1 pályázathoz kapcsolódóan

2015. február 23. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság (EMMI EFVF HÁT) előzetes igényfelmérést végez a TÁMOP-5.4.12-14/1 kódszámú, ,,Az egyházi fenntartásban lévő szociális szolgáltatók és intézmények alap- és szakellátási feladatainak fejlesztése című pályázattal kapcsolatban.

Így írunk mi (Mindenkiben egy költő veszett el)

2015. február 21. 

ÍGY ÍRUNK MI címmel a kiíró az elmúlt évek nagy sikerére való tekintettel ismét meghirdeti versíró versenyét, kicsiknek és nagyoknak, témamegkötés nélkül.

Hobbim az elektrotechnika pályázat 2015

2015. február 18. 

A pályázat célja, hogy a villamosipar területén érdekelt vállalatok figyelmét felhívja tehetséges, fiatal szakemberekre, valamint lehetőséget és alkalmat biztosít a jelenleg középiskolai tanulmányukat folytató fiatal tehetségek számára, hogy betekintést nyerjenek a jövőbeni, potenciális munkáltatóik tevékenységébe.

Elérhető a késedelmet szenvedő állami és önkormányzati projektek listája

2015. február 17. 

A 2007-2013-as finanszírozási időszak késedelmet szenvedő állami és önkormányzati projektek listája megtalálható a fejlesztéspolitikai honlapon.

Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2015 - Mobilitás és alkalmazkodás kollégium / NEA-MA-15-SZ

2015. február 14. 

A pályázat célja Az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, polgári védelem, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása.

„Verstónus 2015” könyvdíjas versíró pályázat

2015. február 14. 

A verspályázat témája kötetlen, tehát bármilyen verssel lehet nevezni!
A versenyre 14 éves kortól nevezhetnek a versírók a világ bármely pontjáról. A pályázatra nem csak új versekkel, régiekkel is lehet nevezni.

Nevezési díj nincs!

Egy pályázó maximum három verset küldhet!

Kötettel rendelkező alkotók is pályázhatnak!!
Nem lehet pályázni szonett-koszorúval, valamint a versek terjedelme nem haladhatja meg a három A/4-es oldalt 12-es betűmérettel!! A verset vagy verseket wordben kérjük!!

A pályázatra nem nevezhetnek a zsűriben résztvevők családtagjai, az Édentől Északra csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagjai, valamint azok az alkotók sem, akik már a hálózat valamelyik verspályázatán első helyezést értek el!!


A verseket hétfős zsűri bírálja el.

Nevezési határidő:

2015. március 1. 23 óra 30 perc

Nem elegendő számú pályázati vers esetén a nevezési időt meghosszabbítjuk!

Díjazás:

I. díj 10 ezer Ft értékű könyvcsomag
II. díj 7 ezer Ft értékű könyvcsomag
III. díj 6 ezer Ft értékű könyvcsomag
IV. díj 5 ezer Ft értékű könyvcsomag
V. díj 4 ezer Ft értékű könyvcsomag

Különdíj:

A legjobb helyezést elért - nem az első ötben szereplő - 25 év alatti versíró 5 ezer Ft értékű könyvcsomagot kap.

A verset, vagy verseket – maximum hármat - a tenyforras@gmail.com e-mail címre kell küldeni. A levélben kérjük a pályázók életkorának feltüntetését és postázási címüket, valamint pár soros nyilatkozatot arról, hogy a beküldött mű saját szellemi termék!!

Nevezési díj nincs!

A legjobbnak ítélt beérkező 40-50 alkotást a következő zsűri bírálja el:


Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat, Édentől Északra Csoport, Éden Irodalmi Műhely vezetője, és a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese.
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914748

Márté Zs. Fruzsina költő, az Édentől Északra Csoport tagja.
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914742

Mátyás Ferenc költő, az Édentől Északra Csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagja. http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=36497411&nid=6547724

Sánta Zsolt – költő, az Édentől Északra Csoport tagja
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906779

Szecsődy Kristóf író, költő, filozófus, az Édentől Északra Csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagja.
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906779

Varga Nóra író, költő, az Édentől Északra Csoport tagja.
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906841

Zsigmond Eszter – költő, az Édentől Északra Csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagja.
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735

A verspályázat döntőjébe jutottak névsora március 8-án, az Éden Művészeti Hálózatba tartozó Édentől Északra Csoport honlapján lesz olvasható, míg az eredményhirdetés március én késő este lesz olvasható.
A döntőbe jutásról és az elért helyezésről külön e-mailben senkit nem értesítünk. Mindezek időpontjai megtalálhatóak a kiírásban, valamint az Éden oldalon lehet tájékozódni.

A pályázat eredményének közlésekor táblázatban közöljük a döntőbe jutott 40-50 versíró zsűritől kapott pontszámait – de nem csak az összesített pontszámot, hanem azt is, hogy az adott vers milyen lebontásban kapta a pontokat a zsűritagoktól. Ez merőben szokatlan a versírópályázatoknál, ugyanakkor igen érdekes és izgalmas.
Valamint az összes döntős vers is felkerül az oldalra.

Egyedi lehetőségek pályázata!
A verspályázat döntőjébe jutott versek közül 25 elhangzik majd az Éden Versklub irodalmi műsorában, amely a Spinoza Színházban kerül megrendezésre. Az eddig lezajlott versklubok fotói az alábbi linken tekinthetők meg:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=35371684

A pályázat kiírója az Éden Művészeti Hálózat.

A hálózat honlapja, ahol a régebbi pályázatok eredményei és versei megtekinthetőek:

http://edentol.gportal.hu/

Módosult a kiemelt természetvédelmi fejlesztéseket támogató pályázat dokumentációja

2015. február 12. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent Kiemelt természetvédelmi fejlesztések című (KEOP-3.1.4/2015 kódszámú) kiemelt projekt felhívás adatlapja módosult, a 31. pont (Megújuló energia arányának növelése a teljes energiafelhasználáson belül) harmadik kategóriája, az ,,összes anyag (t) adminisztratív ok miatt törlésre került. Továbbá kiegészült a dokumentáció a Pénzügyi segédtáblával, a Költség-haszonelemzési útmutatóval, a Támogatási nyilatkozatokkal, a Területkimutatási táblázattal, az Adatlap útmutatóval és az Ütemezés tervezővel.

Docler Holding Új Generáció - Gábor Dénes ösztöndíj 2015

2015. február 10. 

A kíiró kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek, ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék Docler Holding Új Generáció Gábor Dénes Ösztöndíjra azokat az általuk szakmailag ismert, 1979. december 31. után született, magyar állampolgársággal rendelkező, kreatív, az innovációt aktívan művelő (kutató, mérnök, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket.

KlímaSztár 2015 - Felhívás

2015. február 10. 

Helyi válaszok a klímaváltozásra. Felhívás önkormányzatoknak a legjobb megvalósított éghajlatvédelmi tevékenységért járó díjért. A kiíró Magyarországon 2011 és 2013 után harmadik alkalommal hirdeti meg a KlímaSztár felhívást, ezzel is hangsúlyozva a helyi szintű tevékenységek fontosságát.

Re-bútort az aulába! - diákok bútortervezése

2015. február 8. 

Olyan lelkes diákok jelentkezését várja a kíiró, akik számára nemcsak a környezetvédelem, hanem az is fontos, hogy aktívan részt vegyenek az iskolai közeg alakításában. Nem mindegy, hogy a szünetet hol lehet kényelmesen eltölteni!

Nézd a tavaszt, oly csodás!

2015. február 6. 

A pályázat célja: Ráirányítani a figyelmet e szép évszakra; a természet ébredésére s ezen keresztül az emberi érzelmekre és azok fontosságára.

Módosult ,,Az Ifjúsági Garancia című kiemelt felhívás beadási határideje

2015. február 4. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az Ifjúsági Garancia kiemelt felhívás beadási határideje meghosszabbításra kerül 2015. február 27-re.

Társadalmi egyeztetésen az állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések támogatását célzó felhívás tervezete

2015. február 4. 

Elindult az ,,Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések - A vizek kártételeinek elhárítását szolgáló létesítmények fenntartását és az azokon történő védekezések végrehajtására szolgáló eszköz, gép és műszer beszerzés című (KEOP -2.1.1/B/15 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.

A szerelem 4 évszaka - fotópályázat

2015. február 1. 

Minden évszaknak megvan a maga varázsa, szépsége. A harmonizáló színek és a természet összhangja mindig tökéletes munkát végez! Neked van olyan inspiráló fényképed, ahol megjelenik a szeretet esetleg a szerelem a fényképen?! A kiíró várja azokat az alkotásokat ahol sejtelmesen, esetleg drasztikusan jelenik meg mindez.

Mozdony matrica pályázat

2015. január 26. 

A villanygép felmatricázására nyilvános pályázatot hirdetnek a kiírók, amelyen bárki részt vehet - akár a határon túlról is.

Szociális intézmények és dolgozóik, valamint magánszemélyek részére, akkreditált programokon való kedvezményes részvétel; valamint kihelyezett workshopok, előadások és tréningek kedvezményes szervezése - mentálhigiénés lelki egészségvédelem

2015. január 21. 

A pályázat célja: - a kiégés megelőzése; - a mentálhigiénés kultúra fejlesztése és terjesztése;, - alkalmazott pszichológiai ismeretek használatának támogatása a munkaterületeken; - alkalmazott pszichológiai ismeretek használatának támogatása a dolgozók személyes egészségének védelmében; - az intézmények munkájának segítése; - az intézményeken belüli együttműködés javításának elősegítése; - hozzájárulás az ellátás minőségének javításához; - az intézmény eredményességének javítása; - belső stressz csökkentése.

Internetes Természetvédelmi Vetélkedő a Nimfea Természetvédelmi Egyesületnél / PTKF/429/2014

2015. január 21. 

A kiíró ebben az évben is több fordulós, internetes vetélkedőt hirdet Tanulj játékosan a Zöld Jeles Napokról címmel általános iskola felső tagozatos diákjai részére.

A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet 100 % -os társadalmi ösztöndíj elnyerésére

2015. január 20. 

Mindannyian érzékeljük azokat a terheket amelyek egyre érthetetlenebbül és egyre nagyobb mértékben rakódnak ránk. A körülöttünk kialakuló világ pénzben próbálja meg kifejezni és értelmezni életünk minden összetevőjét. Az ember számára legfontosabb fogalmak, a minket legjobban kifejező belső lényeg meghatározására azonban ez a mértékegység alkalmatlan és értelmezhetetlen. És ezért mintha épp a azok akik a bizalom, szeretet, az érdek nélküli egymás felé fordulás és az ehhez hasonló értékek mentén próbálják meg vezérelni az életük, egyre érthetetlenebb és fölöslegesebb jelenségnek érezhetnék magukat. Bízunk benne, hogy ezek az értékek sokunknak fontosak, ezért a Szellemkép Alapítvány a maga módján igyekszik kifejezni szimpátiáját azok felé akik még kitartanak.

Így tudásunk, munkánk, 20 éves tapasztalatunk legkomolyabban vétele mellett egy olyan osztályt indítunk iskolánkban mely, szimbolikus mintavételezéssel, a teljesség igénye nélkül, teljesen ingyenesen biztosít lehetőséget a vizuális kommunikáció, a képi gondolkodás, a fotográfia működésének, az önkifejezés és az egymás között vizuális közlés ismereteinek elsajátítását fontosnak tartó és az iránt érdeklődők számára:

1 fő óvónő
1 fő általános iskolai tanár
1 fő középiskolai tanár
1 fő állami felsőoktatásban dogozó tanár
1 fő másodképzésben tevékenykedő tanár
1 fő rendőr
1 fő orvos
1 fő ápoló
1 fő diplomával rendelkező tartósan munkanélküli
1 fő felsőoktatásban önfinanszírózó módon résztvevő diák
1 fő külföldi nagyvállalattól frissen elbocsájtott állás nélküli
1 fő kényszerűségből külföldön minimum 2 évet eltöltött diplomás
1 fő szlovákiai magyar állampolgár
1 fő romániai magyar állampolgár
1 fő szerbiai magyar állampolgár
1 fő a Szellemképbe járó olyan tanuló aki az új szakképzési rendelkezések nyomán 27% ÁFÁ-val terhelt és kényszerűségből megemelt tandíjat nem tudja kifizetni

A pályázó 35. életévét betöltött magyar állampolgár lehet. A pályázathoz mellékelni kell minimum 5 év szakmájában eltöltött gyakorlati évet és jelenlegi szakmai munkaviszonyt igazoló hiteles dokumentumokat.

A részvétel ugyanakkor 3 körös felvételihez kötött:

-Kézzel írott fényképes önéletrajz, a fotós érdeklődés, a tervezett életpálya ismertetése a motivációs szempontok kiemelésével
-15 db saját fotó, vagy portfolió beküldése
- szóbeli beszélgetés

A pályázatok beküldési határideje: január 30.
A beérkező munkákat a következő e-mail címre várjuk: szellemkep.palyazat@gmail.com. (A levél tárgya: Szellemkép Alapítvány 100%-os ösztöndíjpályázata 2015)

A jelentkezők képeiket kidolgozott módon, de nézőkép méretben, max. 500 kb-os, jpg formátumú file-okban várjuk. (Fotómegosztó oldalak linkjeit nem fogadjuk el). A portfólió összeállításánál fordítsanak figyelmet arra, hogy az összeállított anyag alapján legyen jól felmérhető a szakmai felkészültség, a műfaji preferencia és reprezentálja a jelentkező fotográfiai érdeklődését. Egyaránt küldhető be fekete-fehér és színes anyag is, akár mindkettő.
A Szellemkép Alapítvány a döntést teljesen saját hatáskörébe vonja. Indoklást, visszaigazolást nem ad. Értesítést és választ csak a továbbjutóknak küld.

A pályázók a a benyújtás tényével a feltételeket elfogadják.
Az ösztöndíj 1 félévre vonatkozik. Az ösztöndíj egyszer vehető igénybe, át nem ruházható és későbbi időpontra nem odázható. Iskolánkban további tanulmányokra a normál körülmények mentén jogosít.

Világélelmezési Program (WFP) szakértői csoportjába jelentkezés

2015. január 15. 

A Világélelmezési Program tapasztalt szakértőket keres az éhezés megszüntetésére irányuló programjába.

Gera Mihály-díj 2015

2015. január 15. 

Gera Mihály fotótörténész szakíróra emlékezve fotókönyv pályázatot hirdet a kiíró, amelyre az elmúlt öt évben (2010. január 1. és 2014. december 31.) magyar, határon túli magyar, vagy Magyarországon élő külföldi szerző(k) által fényképezett, megjelent könyvet várunk.

48. Országos Középiskolai Fotókiállítás

2015. január 14. 

A Pécsi Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola fotókiállítást rendez Pécsett, az iskola aulájában a beküldött és a zsűri által kiválasztott képek felhasználásával. A képek beérkezésének határideje: 2015. február 08. 23:59 Online eredményhirdetés: 2015. március 10. 10:00 A kiállítás ünnepélyes megnyitója és a díjak kiosztása: 2015. április 01. 11:00 A kiállítás 2015. április 24-ig tart nyitva minden nap 8 és 16 óra között. Helye: Pécs, Malomvölgyi út 1/B. RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK A pályázaton részt vehet minden rendszeres középfokú oktatásban részesülő nappali tagozatos tanuló, személyenként legfeljebb nyolc (8) darab (országos pályázaton még nem díjazott) – fekete-fehér, színes, vagy monokróm – digitális képpel. A pályázat elektronikus formában zajlik. A képeket regisztráció után, méretezve kell feltölteni a http://www.okfp.hu weblapra. A képek hosszabbik oldala 2835 pixel legyen és 300 dpi felbontású, mely így 24 cm-es levilágítási (nyomtatási) méretnek felel meg. Kiterjesztésük JPEG, digitális méretük egyenként ne legyen nagyobb, mint 5 MB. A kiírástól eltérő méretű képek nem vehetnek részt a pályázaton. (kép méretezése) Regisztrációkor és a képek feltöltésekor az összes adatot (név, iskola pontos neve, lakcím, képcím, stb.) a magyar helyesírásnak megfelelő nagy- és kisbetűkkel, szabályos szóközzel kell beírni. Témák szerinti kategóriákat nem határozunk meg, a képek témája a jó ízlés határain belül legyen, ezért a szerző felelősséget vállal. A regisztrációt követően a képek akkor válnak zsűrizhetővé, ha a pályázó befizette a képszámtól független 2.000,-Ft nevezési díjat banki, vagy postai készpénz átutalással. Bankszámlaszám: 50100112-12010790 (Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola Dolgozóiért és Diákjaiért Alapítvány). Banki átutalásnál feltétlenül fel kell tüntetni a pályázó nevét és postacímét (erre a címre küldjük a számlát), valamint az ,,OKFP-2015 azonosítót. Postai készpénz átutalás esetén a ,,címzett rovatba a 50100112-12010790 számlaszámot és “Budapest 1910″-et, a közlemény rovatba az ,,OKFP-2015- öt kell beírni. (kitöltési minta) A beküldési határidőig a képek és adatok cserélhetők, javíthatók, törölhetők, a határidő lejárta után erre már nincs lehetőség. A kiállításon szereplő papírképek a rendező tulajdonában maradnak. A befizetett összegről intézményünk számlát készít és postázza a megadott címre. Amennyiben intézmény fizeti a nevezési díjat, kérjük feltüntetni az intézmény nevét, címét, a számla postázása miatt, és a pályázó(k) nevét is, a pályázó(k) azonosítása miatt. A nevezési díj hiánya a képeket kizárja a pályázatból. A díjazott és kiállított képekről a megnyitóra digitális katalógus készül, mely a kiállítás megnyitóját követően a honlapról letölthető lesz. A pályázatra beküldött képek a sajtóközlés és a kiállítás propagandája céljából szabadon és szerzői jogdíj nélkül felhasználhatók. A beküldött képeket országosan elismert fotóművészekből és szakemberekből álló zsűri értékeli és meghatározza a díjakat. A zsűrizés során külön kategóriában történik a szakirányú fotóoktatásban részesülő és az ilyen oktatásban nem részesülő tanulók képeinek elbírálása. Az összesítésben legjobb eredményt elért iskola egy évre birtokba veheti a külön erre a célra készült ,,Zelesny Károly vándorserleg-et. A pályázat díjai a befizetett nevezési díjakból, a szponzorok által felajánlott támogatásokból és a szervezők által összeállított tárgyjutalmakból állnak össze. A díjak átvétele csak a helyszínen lehetséges, a díjakat a kiállítás megnyitóját követően a kiállítás nyitva tartásának időpontjáig őrizzük meg. További információ kérhető a 06-72-550-715 (Domján Endre, Böröcz István) telefonszámon és a www.okfp.hu weblapon a kapcsolat menüpontban. Minden egyéb felmerülő kérdésben a bíráló bizottság határoz, melynek döntése végleges, ellene fellebbezésnek helye nincs. A résztvevők a képek elektronikus úton történő beküldésével alávetik magukat a kiállítás feltételeinek. Képeik beküldését szeretettel várja és megköszöni: Pécsi Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola Déri Tibor igazgató Böröcz István, Domján Endre szervezők A 48. Országos Középiskolai Fotókiállítás bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

,,Az ezerarcú Kárpát-medence fotópályázat

2015. január 12. 

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) és a Magyar Földtani Védegylet Egyesület (MFV) közös fotópályázatot hirdet ,,Az ezerarcú Kárpát-medence címmel. A fotópályázat célja: a Kárpát-medence sokoldalú természeti és kulturális értékeinek bemutatása és népszerűsítése. A fotópályázat kategóriái: 1. Ember és környezet 2. Földtudományi érték 3. Tájképi érték A fotópályázat követelményei: - Fotóival pályázhat minden 18. életévét betöltött európai uniós állampolgár, nemtől, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. - A pályázóknak nevezési lapot kell kitölteni. - Egy pályázókategóriánként 1-1, azaz maximum 3 darab fekete-fehér vagy színes képpel nevezhet (egy példányos nevezési lappal). - A fotóknak kapcsolódniuk kell a feltüntetett kategóriák egyikéhez és a fotópályázat címéhez. - A pályázaton olyan képek nevezhetőek, melyek a szervezők által kiírt korábbi fotópályázatokon még nem kerültek kiállításra. A képeket e- mailben kell beküldeni, JPEG formátumban. - Az e-mailben történő jelentkezéskor fel kell tüntetni a pályázó nevét, címét és telefonszámát, valamint a beküldött fotók címét, specifikációját, készítésének idejét és helyét. A sorozat nem számít egy képnek, tehát a pályázónként maximálisan beküldhető képek száma így sem haladhatja meg a 3 darabot. A sorozatot a zsűri megbonthatja, amennyiben a szerző ezt írásban nem tiltja meg. A pályázó a pályázati anyag beküldésével: - elfogadja a pályázati feltételeket - nyilatkozik, hogy az általa elküldött digitális képek szerzői joga őt illeti - kijelenti, hogy a zsűri döntését elfogadja, az ellen panaszt nem tesz, azt bíróságon és egyéb fórumon meg nem támadja - továbbá kijelenti, hogy képei kiállításra kerülhetnek a pályázat kiíró szervezők által Amennyiben a szerző alkotásai nem felelnek meg a pályázati kiírásnak, nem kerülnek zsűrizésre. A fotókat egy szakmai tagokból álló zsűri fogja elbírálni. A fotók beküldési határideje: 2015. február 15., a fotók érkezési sorrendben kerülnek fel az MFV facebook oldalára (www.facebook.com/vedegylet) és honlapjára. A fotók beküldési címe: 1000arcukarpatmedence@gmail.com Nevezési díj: 2000 Ft, amelyet az alábbi számlaszámra kérünk átutalni: 10102842-09612500-01003001 (Magyar Földtani Védegylet Egyesület). Az átutalás közlemény rovatában kérjük feltüntetni: ,,Fotópályázat 2014. A banki igazolást, illetve a befizetést igazoló csekkszelvény szkennelt másolatát a pályázati képek beküldésével egyazon e-mailben kérjük mellékelni a megadott címre. Díjazás: 1. helyezett: o 2 fő/ 2 éjszaka a Zempléni-hegység szívében lévő, pálházai Megálló Fogadóban (www.megallofogado.hu), teljes ellátással o 2 fő részére belépőjegy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba (Látogató Központ, Skanzen, Nomád Park, Rotunda kiállításai (kivéve: Panoptikum), Feszty-körkép)(http://www.opusztaszer.hu/) o 2 fő részére Segway élménytúra Mórahalmon (www.nedoljhatra.hu) 2. helyezett: o a paksi Fabro Pincészet (http://fabropince.hu/) által felajánlott borcsomag 15.000 Ft értékben o 2 fő részére belépőjegy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba (Látogató Központ, Skanzen, Nomád Park, Rotunda kiállításai (kivéve: Panoptikum), Feszty-körkép)(http://www.opusztaszer.hu/) o 2 fő részére Segway ,,Ökotúra Szegeden (www.nedoljhatra.hu) 3. helyezett: o a Borigo (www.borigo.hu) c. folyóirat által felajánlott vadonatúj kiadású Boratlasz o 2 fő részére belépőjegy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba (Látogató Központ, Skanzen, Nomád Park, Rotunda kiállításai (kivéve: Panoptikum), Feszty-körkép)(http://www.opusztaszer.hu/) o 2 fő részére Segway séta Szegeden (www.nedoljhatra.hu) A különdíjat az MFV facebook oldalán közzétett és legnépszerűbb fotó kapja. Díj: családi belépőjegy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba (Látogató Központ, Skanzen, Nomád Park, Rotunda kiállításai (kivéve: Panoptikum), Feszty-körkép). Kiállítás megnyitó és díjátadó: 2015. április 05. (ÓNTE, Puszta Háza) A díjátadón beszédet mond: Kertész Péter (ügyvezető igazgató, ÓNTE) Richard Toy (fotós, The Royal Photographic Society) Dr. Páll Dávid Gergely (elnök, MFV) Nevezési lap letöltése A ,,Az ezerarcú Kárpát-medence fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Társadalmi Megújulás Operatív Program - Területi emberi erőforrás fejlesztési komplex programok támogatása / TÁMOP-6.1.5/14

2015. január 8. 

A pályázat közép- és hosszútávú célja: - A lakosság foglalkoztathatóságának javítása az alapvető életvezetési készségek javításával és a lelki és fizikai egészség fejlesztésével. - Az elmaradott térségek gazdasági és társadalmi hátrányainak csökkentése, tőkevonzó képességük és gazdasági teljesítményük javítása az ehhez szükséges humán erőforrás bázis megteremtésével, a gazdaság fejlesztéséhez szükséges egészséges munkaerő biztosítása. - Foglalkoztatási (vállalati és önkormányzati) igényekhez igazodó egészségfejlesztési programok meghatározása. - Egészségfejlesztési igények definiálása.

A művészet az elmondhatatlan tolmácsa

2015. január 6. 

Január 27-e, a holokauszt nemzetközi emléknapja tiszteletére a kiíró immár harmadik alkalommal hirdet művészeti pályázatot általános iskola felső tagozatán tanuló és középiskolás diákok számára.

Szerelem - Irodalmi pályázat

2015. január 6. 

Irodalmi pályázat, témája: szerelem, Valentin-nap, szerelmi csalódás.

Tájékoztatás biztosítékmentesség esetéről

2014. december 30. 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Kedvezményezetteket, hogy a 358/2014. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján, a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 33. § (8) bekezdés l) pontja és a 2014-2020 programozási időszakban egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 84. § (1) m) pontja értelmében 2015. január 1-jétől nem köteles biztosítékot nyújtani az a kedvezményezett, amely rendelkezik legalább egy lezárt, teljes (12 naptári hónapot jelentő) üzleti évvel, és szerepel az Art. 178. § 32. pontja szerint közzétett köztartozásmentes adózói adatbázisban.

Klebelsberg Kunó Ösztöndíj

2014. december 28. 

A pályázati kiírás célja Az ösztöndíj névadójának szellemiségét követendő, elsősorban a Collegium Hungaricumok-ban és külföldi magyar intézetekben, valamint kivételes esetben egyéb helyszíneken: - a magyar nyelv és irodalom, történelem és kultúra külföldi írott és tárgyi emlékeinek tanulmányozása; - a feltárásukat, megóvásukat, és forráskiadásukat szolgáló könyvtári, kézirat-, illetve levéltári, múzeumi, valamint oral history tárgykörébe tartozó kutatások, illetve kulturális és tudományos célú külföldi szakmai tanulmányutak támogatása, - a külföldi magyar intézetekben folyó kultúrdiplomáciai és szakmai munka sikeres megvalósításának elősegítése, - a nemzeti közművelődési intézetek, közgyűjtemények és egyéb művészeti intézetek munkatársai esetében az EU-normákkal összhangban, a kultúrafinanszírozással-, és művészetfinanszírozással, a közművelődési és közgyűjteményi tevékenység modernizálásával összefüggő kérdések tanulmányozásának támogatása (különös tekintettel az állományvédelmi rendszerek és módszerek tanulmányozására) - a tematikus éveket és nemzeti évfordulókat előkészítő forrásfeltáró kutatások támogatása.

Módosul ,,A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása című felhívás kitöltőprogramja és kitöltési útmutatója

2014. december 23. 

Felhívjuk szíves figyelmüket a Fiatalok vállalkozóvá válása című kitöltő és a kitöltési útmutató a beérkezett ügyfélszolgálati visszajelzések alapján az alábbiak szerint módosult:

Módosul a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása című felhívás benyújtási határideje

2014. december 22. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a támogatást igénylői visszajelzésekre, valamint a 2014. év végén és a 2015. év elején összetorlódó munkaszüneti napokra tekintettel, a ,,Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása című felhívás esetében a támogatási kérelmek benyújtási határideje meghosszabbításra kerül 2015. január 30-ra.

Módosult a ,,Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című és a ,,Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című felhívás dokumentációja

2014. december 19. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a ,,Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című felhívás támogatási kérelmében és az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszerben a gazdálkodási formakódok az egyéni cégek formakódjával (228) kiegészítésre kerültek. Ezen kívül a ,,Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című felhívás 5.9 Az egyes támogatási kategóriákra vonatkozó egyedi szabályok d) pontja módosítása miatt a támogatási kérelem és az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszer nyilatkozati része módosításra került.

Biztonságos Internet verseny

2014. december 15. 

A  (SIP) magyarországi konzorciuma a 2015-ös Biztonságosabb Internet Nap alkalmából versenyt hirdet a hazai középiskolások és felsőoktatásban részt vevők számára rövidfilm, animáció vagy riport készítésére. A verseny célja, hogy a fiatalokat, ,,digitális bennszülötteket motiválja médiatartalmak előállítására a biztonságos internet témájában és ezáltal hívja fel a figyelmet az internet számtalan lehetőségére és lehetséges veszélyeire. A pályamunkák […]

A jobb internet közös ügyünk! - Biztonságos Internet verseny

2014. december 12. 

A kiíró 2015-ös Biztonságosabb Internet Nap alkalmából versenyt hirdet a hazai középiskolások és felsőoktatásban részt vevők számára rövidfilm, animáció vagy riport készítésére. A verseny célja, hogy a fiatalokat, digitális bennszülötteket motiválja médiatartalmak előállítására a biztonságos internet témájában és ezáltal hívja fel a figyelmet az internet számtalan lehetőségére és lehetséges veszélyeire.

Módosult ,,A rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban - A munkáltatói átvilágítást végző szervezetek kiválasztása és az átvilágítás lefolytatása című felhívás kitöltési útmutatója

2014. december 12. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Széchenyi 2020 keretében 2014. október 10-én megjelent Rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban című kitöltő és a kitöltési útmutató a beérkezett ügyfélszolgálati visszajelzések alapján az alábbiak szerint módosult:

Felfedezettjeink 2015

2014. december 11. 

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács évek óta nagy érdeklődés mellett hirdeti meg Felfedezettjeink pályázatát. Jelen felhívásunkkal a 2013, illetve 2014 folyamán felfedezett fiatal tehetségekre szeretnénk figyelmet fordítani.

Kiegészült a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban című felhívás dokumentációja

2014. december 9. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Széchenyi 2020 keretében 2014. október 10-én megjelent Rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban című felhívás az alábbi, a támogatási kérelemhez csatolandó mellékletek minta dokumentumaival egészült ki:

Közösségi Energia jó példákat keresünk!

2014. december 8. 

A kiíró a Közösségi Energia program keretében számos hazai lakossági, önkormányzati vagy más közösségi energiás kezdeményezéssel ismerkedtek meg az elmúlt időszakban.

Kiss Dénes magyarsága és hazaszeretete versei tükrében

2014. december 7. 

A Kiss Dénes Emlékbizottság fenti címmel meghirdeti éves rendes pályázatát. A pályázat célja, hogy a közelmúltban elhunyt író, költő, szerkesztő, magyar nyelvkutató és lelkes hazafi emlékét ébren tartsa, munkásságát ápolja, árván maradt fáklyáját tovább vigye. A pályázás feltételei Állampolgárság, végzettség és életkor megkötés nincs. A pályázás díjmentes. A pályázó csak saját szellemi termékével pályázhat, amely […]

Fenntartható fényforrás afrikai otthonoknak - dizájnverseny

2014. december 2. 

A kiíró csaknem 75 éve dolgozik azon, hogy az ingyen rendelkezésre álló természetes napfénnyel javítsa az emberek lakó- és életkörülményeit. A vállalat a közelgő születésnapját páratlan kezdeményezéssel kívánja emlékezetessé tenni: a Little Sun társadalmi vállalkozással együttműködve nemzetközi versenyt hirdet dizájner hallgatók számára napelemes lámpa tervezésére. Célja, hogy olcsó, fenntartható fényforrást kínáljon a legelmaradottabb afrikai térségekben élőknek.

A kkv-szektort támogatja a kormány közbeszerzésekre vonatkozó legújabb döntése

2014. december 2. 

A kormány jelentősen csökkentette a közbeszerzések alkalmassági követelményeit, annak érdekében, hogy egyre több kis- és közepes vállalkozás vehessen részt a közpénzekből megvalósuló beruházások kivitelezésében.

Büszkeség és balítélet kritikapályázat (III. forduló)

2014. december 1. 

A Litera meghirdeti Büszkeség és balítélet című kritikapályázatának harmadik fordulóját. Az első és második fordulóhoz hasonlóan kritikai szövegeket várnak. Az első és második fordulóhoz hasonlóan kritikai szövegek megalkotására buzdítja az olvasókat és leendő szerzőket a Litera. Kb. 4-6 ezer karakter terjedelmű, érvelő, értelmező, igényesen megformált kritikákat várnak a következő könyvek valamelyikéről: Kőrösi Zoltán: Szívlekvár, Libri, […]

Az ezerarcú Kárpát-medence fotópályázat

2014. november 27. 

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) és a Magyar Földtani Védegylet Egyesület (MFV) közös fotópályázatot hirdet ,,Az ezerarcú Kárpát-medence címmel. A fotópályázat célja: a Kárpát-medence sokoldalú természeti és kulturális értékeinek bemutatása és népszerűsítése. A fotópályázat kategóriái: Ember és környezet Földtudományi érték Tájképi érték A fotópályázat követelményei: Fotóival pályázhat minden 18. életévét betöltött európai uniós állampolgár, […]

Módosult a Komplex Térségfejlesztési Környezettudatos Munkáltatói Program a hátrányos helyzetű, alulképzett munkaerő tömeges foglalkoztatása érdekében című kiemelt projekt felhívás

2014. november 26. 

A ,,Komplex Térségfejlesztési Környezettudatos Munkáltatói Program a hátrányos helyzetű, alulképzett munkaerő tömeges foglalkoztatása érdekében című (TÁMOP 2.4.3.F-14/1 kódszámú) kiemelt projekt útmutatójának módosítása vált szükségessé a Társadalmi Megújulás Operatív Program prioritásaira rendelt források felhasználásának részletes szabályairól és egyes támogatási jogcímeiről szóló 32/2012. (VI. 8.) NFM rendelet módosításáról szóló 5/2014 (X.31.) MvM rendeletben foglalt, az új állami támogatási szabályok alkalmazására vonatkozó követelmények miatt. A módosítás okán egyéb adminisztrációs, illetve jogszabályi változásból adódóan szükséges módosítások is átvezetésre kerültek.

Fejlesztés Európai Éve (EYD2015) / KKM-2014-NEFE

2014. november 25. 

A pályázat célja - a határozatban foglaltakkal összhangban - olyan tevékenységek támogatása, amelyek alkalmasak arra, hogy a) tájékoztassák a magyar állampolgárokat az Unió és Magyarország által folytatott fejlesztési együttműködésről, kiemelve az Unió és Magyarország által az eddigiekben elért eredményeket, és azt, hogy Magyarország és az Unió a jövőben is hasonló eredményekre törekszik a 2015 utáni időszakra vonatkozó és jelenleg alakuló átfogó globális fejlesztési és fenntartható fejlődési keretrendszerrel (Post-2015 Agenda) összhangban, b) ösztönözzék a magyar állampolgárok és érdekelt felek közvetlen bekapcsolódását, kritikus gondolkodását és aktív érdeklődését a fejlesztési együttműködés terén, többek között a szakpolitikák kidolgozásában és végrehajtásában,felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar és uniós fejlesztési együttműködés nemcsak a magyar és uniós segélyek kedvezményezettjei számára, hanem a magyar és uniós polgárok számára is rejt előnyöket, hogy szélesebb körben megismertessék a politikák fejlesztési célú koherenciáját, illetve, hogy erősítsék Európa és a fejlődő országok polgáraiban a felelősségérzetet, a szolidaritást és az adandó lehetőségek iránti fogékonyságot ebben a változó és egyre inkább egymásra utalt világban,bemutassák a Post-2015 folyamatot, különösen a fenntartható fejlődési célokat, kiemelve Magyarország szerepét a folyamatban,mindezt speciálisan a magyar társadalmi-gazdasági környezethez igazítva.

Gálaműsorral és vándorkiállítással zárul a Keleti sün éve

2014. november 25. 

A Vadonleső Program sünkampányának köszönhetően megduplázódott az észleléseken alapuló elterjedési adatok száma. A kezdeményezés keretében idén a keleti sünt választották az év emlősének, hogy ezáltal is jobban ráirányítsák a figyelmet erre a különleges fajra - hívta fel a figyelmet V. Németh Zsolt a rendezvénysorozat zárásaként megtartott ,,Titokzatos süntörténetek elnevezésű országos mese- és képregényíró pályázat legjobb munkáit bemutató gálaműsoron.

Eljött a te időd! Fiatalok a szabadságjogokról! kisfilmpályázat

2014. november 20. 

Cenzúra van Magyarországon? Cenzúra van Magyarországon? Semmi értelme elmenned szavazni? Úgy érzed, senki nem hallgatja meg a véleményed, pedig te pontosan látod mi a baj a segélyek megvonásával, a kirekesztő véleményekkel vagy a tüntetésekkel? Eljött a te időd! Játék menete: Reflektálj, érvelj, vitatkozz, magyarázz, szóban, táncban, zenével, ritmussal, egyedül vagy csoportosan a jobboldali képen megjelenő […]

Eljött a te időd!

2014. november 20. 

A kiíró egy érvelős, vitatkozós, meg- és kibeszélős videójátékot indít 20 éves születésnapi kampányának részeként. Mi évek óta kardoskodunk a szabadságjogok védelme érdekében, de most rád vagyunk kíváncsiak! Készíts egy maximum 1 perces videót egy általunk előre megadott, provokatív vagy éppen meghökkentő állítással/kérdéssel kapcsolatban, majd töltsd fel azt a TASZ oldalára (http://www.tasz.hu/20).

Műteremlakások bérlése - Magyar Mecénás Program

2014. november 19. 

A kiíró a bérlőkijelölési jogával érintett üresen álló műteremlakások határozott időre szóló bérlésére nyilvános pályázatot ír ki. A műteremlakások bérlésére pályázhat minden olyan alkotóművész, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni és csatlakozott a Magyar Mecénás Programhoz.

„Gondolatmontázs 2014” könyvdíjas versíró pályázat

2014. november 19. 

A verspályázat témája kötetlen, tehát bármilyen verssel lehet nevezni!
A versenyre 14 éves kortól nevezhetnek a versírók a világ bármely pontjáról. A pályázatra nem csak új versekkel, régiekkel is lehet nevezni.

Nevezési díj nincs!

Egy pályázó maximum három verset küldhet!

Kötettel rendelkező alkotók is pályázhatnak!!
Nem lehet pályázni szonett-koszorúval, valamint a versek terjedelme nem haladhatja meg a három A/4-es oldalt 12-es betűmérettel!! A verset vagy verseket wordben kérjük!!

A pályázaton a zsűri tagjainak családtagjai és az Édentől Északra csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagjai nem vehetnek részt!!
A verseket hétfős zsűri bírálja el.

Nevezési határidő:

2014. december 4. 23 óra 30 perc

Nem elegendő számú pályázati vers esetén a nevezési időt meghosszabbítjuk!

Díjazás:

I. díj 10 ezer Ft értékű könyvcsomag
II. díj 7 ezer Ft értékű könyvcsomag
III. díj 6 ezer Ft értékű könyvcsomag
IV. díj 5 ezer Ft értékű könyvcsomag
V. díj 4 ezer Ft értékű könyvcsomag

Különdíj:

A legjobb helyezést elért - nem az első ötben szereplő - 25 év alatti versíró 5 ezer Ft értékű könyvcsomagot kap.

A verset, vagy verseket – maximum hármat - a tenyforras@gmail.com e-mail címre kell küldeni. A levélben kérjük a pályázók életkorának feltüntetését és postázási címüket, valamint pár soros nyilatkozatot arról, hogy a beküldött mű saját szellemi termék!!

Nevezési díj nincs!

A legjobbnak ítélt beérkező 40-50 alkotást a következő zsűri bírálja el:


Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat, Édentől Északra Csoport, Éden Irodalmi Műhely vezetője, és a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese.
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914748

Balázs László költő, az Édentől Északra Csoport tagja
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=6065908

Márté Zs. Fruzsina költő, az Édentől Északra Csoport tagja.
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914742

Mátyás Ferenc költő, az Édentől Északra Csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagja. http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=36497411&nid=6547724

Szecsődy Kristóf író, költő, filozófus, az Édentől Északra Csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagja.
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906779

Varga Nóra író, költő, az Édentől Északra Csoport tagja.
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906841

Zsigmond Eszter – költő, az Édentől Északra Csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagja.
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735

A verspályázat döntőjébe jutottak névsora december 7-én, az Éden Művészeti Hálózatba tartozó Édentől Északra Csoport honlapján lesz olvasható, míg az eredményhirdetés december 14-én késő este lesz olvasható.
A döntőbe jutásról és az elért helyezésről külön e-mailben senkit nem értesítünk. Mindezek időpontjai megtalálhatóak a kiírásban, valamint az Éden oldalon lehet tájékozódni.

A pályázat eredményének közlésekor táblázatban közöljük a döntőbe jutott 40-50 versíró zsűritől kapott pontszámait – de nem csak az összesített pontszámot, hanem azt is, hogy az adott vers milyen lebontásban kapta a pontokat a zsűritagoktól. Ez merőben szokatlan a versírópályázatoknál, ugyanakkor igen érdekes és izgalmas.
Valamint az összes döntős vers is felkerül az oldalra.

Egyedi lehetőségek pályázata!
A verspályázat döntőjébe jutott versek közül 25 elhangzik majd az Éden Versklub irodalmi műsorában, amely a Spinoza Színházban kerül megrendezésre. Az eddig lezajlott versklubok fotói az alábbi linken tekinthetők meg:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=35371684

A pályázat kiírója az Éden Művészeti Hálózat.

A hálózat honlapja, ahol a régebbi pályázatok eredményei és versei megtekinthetőek:

http://edentol.gportal.hu/

Sajtótörténeti aukcióra sajtótörténeti érdekességeket várnak!

2014. november 17. 

Kuriózumnak tekinthető sajtófotókból, karikatúrákból, nevezetes lapszámokból, szerkesztőségi levelekből, egyéb sajtótörténeti érdekességekből szervez jótékonysági árverést december 3-án a Szolidaritás Alapítvány és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A támogatók felajánlásait november 20-ig várjuk. Olyan sajtótörténeti ritkaságokat, érdekességeket szeretnénk kollégáink és barátaink segítségével összegyűjteni a következő hetekben, melyeket tulajdonosaik megőriztek és most, egy értelmes és nemes cél érdekében […]

Visszajelzések alapján pontosításra került a felhívások általános mellékletét képező Általános tájékoztatás című dokumentum

2014. november 12. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a felhívások általános mellékletét képező Általános tájékoztatás című dokumentum a beérkezett visszajelzések alapján pontosításra került, és kiegészült a támogatási szerződés és támogatói okirat mintával, az általános szerződési feltételekkel és a konzorciumi együttműködési megállapodás mintával. ( A támogatási szerződés és támogatói okirat minta, illetve a konzorciumi együttműködési megállapodás minta honlapunkon letölthető formátumban is elérhető.)

Ügyeletet tart ma a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési programok ügyfélszolgálata

2014. november 12. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési programok ügyfélszolgálata a november 12-én megnyíló támogatási kérelmek benyújtási ütemezésére való tekintettel, a megszokott nyitva tartási rendtől eltérően, 18 óráig elektronikus ügyeletet tart.

Legyen más a szenvedélyed! - országos alkotói verseny a prevenció tükrében / TÁMOP-5.2.9/13/1

2014. november 4. 

A Nemzeti Drogellenes Stratégia fő üzenete a tiszta tudat, a józanság fontosságának hangsúlyozása, a megelőzéssel és ellátással kapcsolatos tudás átadása, az egészséges életmód tudatosítása, és a közösségi részvétel megteremtése. A Legyen más a szenvedélyed! projekt célja, elérni az ifjúsági korcsoportokat, az izgalmakat és élményeket kereső, szórakozni vágyókat, a fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Az üzenete mindenkinek szól, azoknak is, akik nemet tudnak mondani a kábítószereknek - számukra támogatást, megerősítést nyújt, és azoknak, akik szerfogyasztók, vagy kipróbálók, a felépülés, egészséges élethez való visszatérés reményét közvetíti a stratégia.

Green-Go Rövidfilmverseny 2014

2014. november 4. 

A Green-Go Rövidfilm Verseny idén is várja a kreatív, sokkoló, vices, de mindenképp különleges és szemléletformáló kisfilmeket az alábbi három kategóriában:

Természet nyújtotta javak és szolgáltatások

Ügyfélszolgálat, autószerviz, ökoszisztéma szolgáltatások? Így van, a természet nekünk dolgozik! Fák nélkül nem tudnánk lélegezni, vizes élőhelyek és fák nélkül nem lenne tiszta vizünk, mikroorganizmusok nélkül nem lenne termékeny talajunk és élelmiszerünk. Alapvető szükségleteinken kívül a természet egészségünkért is felel és boldoggá tesz – a természetben sportolunk, házainkat zöldövezet mellett vesszük, és a természetbe utazunk el kikapcsolódni. A természet gazdaságunk alapja is – munkahelyet teremt és sokunk megélhetését biztosítja: gazdálkodókét, halászokét, kertészekét, természetvédelmi őrökét, idegenvezetőkét, de még a gyárakét is.
Mutasd meg, hogyan dolgozik nekünk a természet, vagy, hogy mi történne a szolgáltatásai nélkül!


Fenntartható családi gazdálkodás

50% az esély arra, hogy a reggeli sonkád tojással és a tej családi gazdálkodásból származik. 500 millió olyan családi gazdaság van a világon, ahol a mezőgazdasági tevékenységeket család végzi. A világ élelmiszertermelésének 70%-át ezek a gazdák és kisüzemi halászok biztosítják, akik megőrzik a biológiai sokféleséget, a hagyományos tudást és technikákat. Sokaknak a megélhetést is biztosítják, hiszen a fejlődő országokban 3 milliárd vidéki közül 2,5 olyan családokban él, ahol családi gazdálkodás folyik.
Mutasd meg a családi gazdaságok, kisüzemi mezőgadaság és hagyományos tudás fontosságát, valamint a fenntartható mezőgazdaság és a felelős fogyasztói választás szükségességét!


A klímaváltozás és annak hatásai

A 2060-as évekre 4°C-os globális hőmérsékletemelkedés történhet, míg a természeti katasztrófák és szélsőséges időjárás helyzetek száma nőni fog, ami több halálesetet és gazdasági hanyatlást hoz magával. Erre fel kell készülünk, alkalmazkodnunk és enyhítenünk kell ezek hatását.
A természet a leghatékonyabb fegyverünk a klímaváltozás és annak hatásai ellen. A Föld szénkészletének 15%-a – 312 gigatonna – védett területeken található szerte a világban. A természet puffer-területként is szolgál a katasztrófák ellen, mely teret biztosít az árvizek eloszlatásához, stabilizálja a talajt földcsuszamlásos területeken és vihardagályokat akadályoz meg. Kiszámolták, hogy az Egyesült Államok évi 23,2 milliárd dollárt takarít meg a tengerparti vizes élőhelyek szolgáltatásain keresztül az árvízvédelemmel szemben. De kisebb léptékben is gondolkodhatunk: csupán egy fa elültetése annyit ér el, mint 10 légkondicionálónak a hatása. Helyi fajták használata a mezőgazdaságban nagyobb termést eredményez, egy pár hektárnyi zöld felület a városban csökkentheti az árvízveszélyt és a hőszigeteket – és ezzel együtt az egészségügyi kockázatokat.
Mutasd meg, hogyan veszélyeztet minket a klímaváltozás, hogyan tudunk a klímaváltozás ellen egyszerű, természetes megoldásokkal küzdeni, vagy, hogy milyen megoldások léteznek már ma.


Követelmények

A kisfilm legyen:

VAGY

maximum 60 másodperces kampányfilm,
VAGY

60 másodperc és 4 perc közötti hosszúságú kisfilm,
A filmek bármilyen műfajban készülhetnek (rajzfilm, animációs film, bábfilm, dokumentumfilm, riportfilm, stb.).

A filmek értékelésénél a témához való illeszkedésen túl előny, ha sokkolóan, meghökkentően, vagy épp pimasz, esetleg vicces, de mindenképp hatásos és szem-felnyitó módon mutatja be a témát.

elentkezési követelmények:

HIÁNYTALANUL

kitöltött online jelentkezési lap



Az alábbi fájlküldő weblapok segítségével (2 GB-ig WeTransfer vagy 5 GB-ig My Air Bridge) a contest@greengofest.eu címre eljuttatott nagyfelbontású (minimum 720 pixel széles) eredeti filmfájl, bármilyen lejátszható formátumban
A filmmel együtt kérjük beküldeni:
Időkódolt feliratot angolul .srt formátumban. Akkor is csatolni kell angol feliratot, amennyiben beszéd nem, de feliratok vannak a filmben! Kizárólag angol feliratot tudunk elfogadni.
3 állóképet a filmből (.jpg formátumban)
Határidő: 2014. december 10. 18:00
Egy pályázó maximum három filmmel pályázhat (minden egyes filmhez külön jelentkezési lapot kell kitölteni és külön kell elküldeni a filmeket és a csatolmányokat)
Amennyiben a fent említett követelmények nem teljesülnek, úgy nem áll módunkban elfogadni a pályázatot!


A beküldött pályaműveket az alábbi szempontok szerint értékeljük:

kreativitás
eredetiség
a környezeti és természetvédelmi üzenet erőssége
szakmaiság
Minden kategóriában zsűri értékeli majd a pályaműveket a fenti szempontok alapján. A zsűri tagjai között egy újságíró, egy filmes szakértő és a témafelelős civil szervezet képviselője lesz. A zsűri minden kategóriából 1-1 nyertest választ 2014. december 19-én.

Ezenfelül a beérkezett videókra online is lehet szavazni 2014. december 12. 13:00 órától 2014. december 19. 13:00 óráig. A legtöbb szavazatot kapott videó lesz a Green-Go közönségdíjasa.

Módosult az ,,Ifjúsági Garancia című felhívás

2014. november 3. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a felhívás a beérkezett visszajelzések alapján pontosításra került, és az alábbiak szerint módosul:

Sajó Károly Kárpát-medencei környezetvédelmi csapatverseny

2014. október 30. 

A verseny pedagógiai célja: több műveltségterületet átfogó komplex programként a Nemzeti alaptanterv I.1.1. Fejlesztési területek - nevelési célok/Fenntarthatóság, környezettudatosság kiemelt területhez illeszkedve, a Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseinek megvalósítását segíti elő.

Göllesz Viktor Ösztöndíj értelmi fogyatékossággal élő fiatalok számára

2014. október 28. 

Az ösztöndíj célja: a magyarországi értelmi fogyatékos fiatalok kiemelkedő képességeinek elismerése és továbbfejlesztése, közösségi tevékenységük és beilleszkedésük támogatása és erősítése.

Téli néphagyományok játékosan Rendezvényekre

2014. október 25. 

A pályázat célja: a régi magyar hagyományok, szokások, játékos formájában bemutatni, feleleveníteni, belopni az emberek tudatába. Ezekről pozitív élményekhez juttatni a számítógépes világunk gyermekeit, felnőtteit. Megmutatni azt, hogy őseink szórakozása, játékai ugyanolyan örömöt, jó hangulatot biztosítanak most is, mint annak idején elődeinknek.

Te és a környezeted rajzpályázat

2014. október 21. 

Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet szakmai támogatásával ORSZÁGOS RAJZVERSENYT HIRDET 10-15 éves tanulók részére ,,Te és a környezeted. Mit tehetünk környezetünk védelméért itthon és Európában? címmel. A pályázaton résztvevők köre: Általános iskola felső tagozatába járó tanulók, alapfokú művészeti oktatásban résztvevő 10-15 éves diákok pályázhatnak egyéni és csoportos alkotásokkal. […]

Építőművészet és Örökségvédelem Kollégium szakmai támogatásai - jelenlét nemzetközi szervezetekben, valamint kulturális örökségvédelmi (műemléki, régészeti) célok megvalósítása

2014. október 20. 

Pályázati cél: nemzetközi szakmai szervezetekben való jelenlét, valamint kulturális örökségvédelmi (műemléki, régészeti) célok megvalósításának támogatása.

Sándor Imre PR-Díj 2014

2014. október 17. 

A kiíró ismét meghirdeti szakmai díját, amelynek névadója Sándor Imre (1933-2007), a hazai kommunikációs iparág egyik elméleti megalapozója, professzor emeritus, a Corvinus Egyetem Média, Marketingkommunikáció és Telekommunikáció Tanszékének korábbi vezetője.

Módosult a területi együttműködést segítő programok kialakítását az önkormányzatoknál támogató kiírás adatlapja

2014. október 15. 

Módosult az ÁROP-1.A.3-2014 kódszámú, ,,Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című konstrukció adatlapja. Az I. melléklet (adatlap csatolt word dokumentuma) által tartalmazott kötelező és választott tevékenységek százalékos arányának előírása törlésre került. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy csak a pályázati felhívás és útmutató F3. pontjában felsorolt dokumentumok csatolása szükséges.

Fókuszban a bíróság – az OBH fotópályázata

2014. október 12. 

Az Országos Bírósági Hivatal Fókuszban a bíróság címmel fotópályázatot hirdet amatőr fotográfusoknak. A pályázat célja, hogy a magyarországi bírósági épu?leteket újszerű látásmóddal, kreatívan mutassa be. A pályázat nyílt, amelyen bárki részt vehet, aki elfogadja a pályázati feltételeket. Egy alkotó legfeljebb 5 pályaművel pályázhat. Beku?ldhető egyedi fénykép vagy legfeljebb 5 darabból álló sorozat. A pályázatra fotóval és képszerkesztő programmal módosított fényképpel egyaránt lehet nevezni. PÁLYÁZNI A KÖVETKEZŐ KATEGÓRIÁKBAN LEHET: 1. Bírósági épu?letek, épu?letrészletek 2. Bírósági épu?letbelsők, termek 3. Tárgyi környezet a bíróságon 4. Életkép a bíróságon A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA: A jelentkezési lap, a pályázati nyilatkozat és a DVD vagy CD beérkezésének végső határideje: 2014. OKTÓBER 31., 14 ÓRA A PÁLYÁZAT FORMAI ÉS TECHNIKAI KÖVETELMÉNYEI: A pályázatra kizárólag digitális képek ku?ldhetők be. Analóg technika használata esetén nagy felbontású digitalizálást követően ku?ldhető be a pályamű, amely az értékelés során a digitális technikával készu?lt képekkel azonos megítélés alá esik. A képeken utómunka végezhető. A pályázatot DVD-n vagy CD-n kérju?k benyújtani kétféle formátumban: 1., A kép hosszú fele minimum 1024 képpont, maximum 1280 képpont legyen, RGB színmódban. A file maximum 10 megabájt méretű és JPEG formátumú lehet. 2, A kép hosszú fele minimum 4000 képpont (12 megapixel), a kép CMYK színmódban és 300 dpi felbontásban, digitális JPEG vagy TIF formátumban legyen. Szkennelt fotó esetében a hosszabbik oldal elérje az 50 cm-t 360 dpi felbontás mellett. 2 A file-okat kérju?k elnevezni: Kategória és név megjelölésével: pl: KAT1_Minta_Janos_01.jpeg, KAT_Minta_Janos_01_kicsi.jpeg Kategóriák jelölése: 1. Bírósági épu?letek, épu?letrészletek (KAT1_név_kép_sorszáma) 2. Bírósági épu?letbelsők, termek (KAT2_név kép_sorszáma) 3. Tárgyi környezet a bíróságon (KAT3_név kép_sorszáma) 4. Életkép a bíróságon (KAT4_név kép_sorszáma) A beku?ldés helye: Országos Bírósági Hivatal Sajtó és Kommunikációs Osztály (Budapest 1055 Szalay utca 16.). Amennyiben a pályázati anyag 2014. október 31-én, 14 óráig nem érkezik meg a beku?ldési címre, a pályázatot nem áll módunkban elfogadni. A PÁLYÁZAT ELBÍRÁSÁLA, EREDMÉNYHIRDETÉS ÉS DÍJAZÁS: A beku?ldött pályaműveket 4 fős Bíráló Bizottság bírálja el. A Bíráló Bizottság tagjai: – dr. Handó Tu?nde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a Bíráló Bizottság elnöke – dr. Németh Zoltán, a Budapest Környéki Törvényszék Közigazgatási és Munkau?gyi Bíróságának elnöke – Molnár Zoltán, fotóművész – Klenovics Róbert, építész, az OBH Épu?letfejlesztési és Fenntartási Osztály vezetője A Bíráló Bizottság minden kategóriában egy nyertest választ. Az egyes kategóriák nyerteseinek díja: 200.000.- Ft. A pályázat lezárultát követő két hétben a http://fotopalyazat.birosag.hu weboldalon lehet szavazni a legjobb fényképre, amelyet az Országos Bírósági Hivatal közönségdíjban részesít. Közönségdíj: 100.000.- Ft. A díjak összegéből a mindenkori járulékok és adóterhek levonásra keru?lnek. Az pályázat eredményéről a Bíráló Bizottság 2014. november 30-ig e-mailen tájékoztatja a nyerteseket. 3 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: A pályaművek benyújtásának feltétele a kitöltött és aláírt jelentkezési lap és pályázati nyilatkozat kitöltése. A Pályázó a pályázati nyilatkozat kitöltésével a beku?ldött alkotás szerzői vagyoni jogairól az Országos Bírósági Hivatal javára lemond, a felhasználás jogát az Országos Bírósági Hivatalra ruházza át. A pályázó hozzájárul, hogy beku?ldött alkotásait az Országos Bírósági Hivatal a bíróságok épu?letein belu?l kiállítsa, interneten és intraneten, valamint saját kiadványaiban közzétegye, illetve bármilyen más módon felhasználja. A felhasználás során az Országos Bírósági Hivatal az alkotó nevét köteles feltu?ntetni. A Pályázó a pályázati nyilatkozat kitöltésével kijelenti, hogy a művén esetlegesen szereplő személyeknek a kép elkészítésével kapcsolatos engedélyével a Ptk. 2:48.§ (1) bek. szerint rendelkezik. A Bíráló Bizottság a pályázatból kizárja mindazokat, akik a pályázati feltételeknek nem felelnek meg, illetve a formai és technikai követelményeket nem, vagy hiányosan teljesítik. Nem nevezhetők közízlést sértő képek. A pályázat kiírója a pályázati kiírást bármikor visszavonhatja, módosíthatja, és a bíráló bizottság döntése alapján eredménytelennek nyilváníthatja. A pályázattal kapcsolatos további kérdéseivel a sajtoszoba@obh.birosag.hu e-mail címen tud érdeklődni. Budapest, 2014. szeptember 24. Regisztrációs lap letöltése A Fókuszban a bíróság – az OBH fotópályázata bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Ausztriai (Tirol) utazáshoz kedvezményes szállás+ellátás elnyerése

2014. október 8. 

Pályázat célja: - Kedvezményes szállások (+ellátás) biztosításával támogatni és elérhetővé tenni a németül tanuló gyerekek/fiatalok számára a nyelvgyakorlást anyanyelvi környezetben. - Felhívni a fiatalok figyelmét Tirol természeti kincseinek, látnivalóinak, programjainak, hagyományainak szépségeire, érdekességeire.

Komárom-Esztergom megye természettudósai plakáttervező pályázat

2014. október 8. 

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Csoportja és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület a fenti címen pályázatot hirdet a XIV. Tatai Vadlúd Sokadalom alkalmából. A XV. Tatai Vadlúd Sokadalom plakát tervének elkészítése A 2015. évi rendezvény témája Komárom-Esztergom megye természettudósainak élete és munkássága. Dr. Skoflek István, Dr. Sághy […]

Címlaptervezői pályázat

2014. október 7. 

A pályázat célja, hogy a résztvevők a művészi alkotás és befogadás élményét a tervező grafika eszközeivel megörökítsék és megosszák az olvasókkal.

Üzletfejlesztési Díj, II.

2014. október 6. 

A kiírók meghirdetik a 2014. ÉVI ÜZLETFEJLESZTÉSI DÍJ PÁLYÁZATOT. Pályázni lehet új termékkel, új szolgáltatással, marketinginnovációval, innovációval a stratégiában, technológiai innovációval, folyamatinnovációval, új termelési-vezetésikereskedelmi eljárás bevezetésével, a piaci eredményességet elősegítő szervezeti változtatással (új szervezet, kultúraváltás, stb.) vagy új üzleti modellel.

Ősz húrja zsong...

2014. október 6. 

"Ősz húrja zsong..."
folyamatos beadási , beküldési lehetőség 2014. november 20-ig.

Az Országos Mécs László Irodalmi Társaság és a Lyra Irodalmi Antológia Szerkesztősége "Ősz húrja zsong..." címmel meghirdettünk amatőr írók, költők számára irodalmi alkotások bemutatását , megjelentetését lehetővé tevő pályázatot.
Az alkotásokat folyamatosan várjuk a palyazatok@hotmail.com vagy a omlit@hotmail.hu címre.
Az emailben kérjük megadni: pályázó (író) nevét , címét , elérhetőségét.

A beérkezett alkotásokból válogatunk, s csak a válogatottak jelennek meg az alábbi honlapokon:

www.facebook.com/mecslaszloirodalmitarsasag

www.mecslaszlotarsasag.webnode.hu

A prózák terjedelme: max.3 oldal lehet.

Magyarország – érdekesebb, mint gondolnád imázsfilm pályázat

2014. október 3. 

A Buda Entertainment és Gastrot üzemeltető Új Udvar Kft. – együttműködésben a Daazo.com-mal – pályázatot hirdet imázsfilm készítésére. A pályázat címe: ,,Magyarország – érdekesebb, mint gondolnád” Benyújtásának határideje: 2014. október 6., éjfél A pályázat célja: Imázsfilm készítése Magyarország kultúrájáról, történelméről, tájegységeiről, egyéb jellegzetességeiről – egyedien és tömören. A film alapvetően külföldi nézők számára készül, tehát az értékelés […]

Módosult az ÁROP pályázatokhoz kapcsolódó kifizetési kérelmek benyújtásához szükséges dokumentáció

2014. október 3. 

A mai napon módosult az ÁROP pályázatokhoz kapcsolódó kifizetési kérelmek benyújtásához szükséges dokumentáció.

KPMG Felelős Társadalomért Program, 2014

2014. október 2. 

A kiíró 2014-ben is meghirdeti pályázati programját, amelynek célja a közhasznú szervezetek fenntartható, hatékony és átlátható működésének támogatása. Ennek keretében komplex együttműködési lehetőséget kínálunk oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi területen működő, Magyarországon bejegyzett, közhasznú nonprofit szervezetek vagy civil alapítású társadalmi vállalkozások számára.

Első könyvforgató

2014. október 2. 

A pályázat célja: Iskolai, tábori keretekben működő programok, aktivitások, alkalmak tervezése és szervezése, amelyek a szünidei olvasást teszik lehetővé, érdekessé és izgalmas szabadidős tevékenységgé, ezáltal népszerűsítve a szünidei olvasást. Továbbá cél, hogy a gyermekek számára ingyenesen elérhetővé váljanak a korosztályuknak megfelelő ifjúsági könyvek (haza tudják vinni, kikölcsönözhessék, csere-berélhessék), annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is lehetőséget kapjanak olvasmányélményeik gyarapítására, valamint olvasáskészségük fejlesztésére.

Városi Kertészek Program

2014. október 1. 

A Városi Kertészek Program a pályázaton kiválasztott résztvevőknek arra ad lehetőséget, hogy az otthoni, házikerti kertészkedéshez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket megszerezzék. A Program három részből áll.

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram / ZBR-NY/14

2014. szeptember 30. 

A Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram lehetőséget nyújt a lakosság számára, hogy a nyílászárócserékkel hozzájáruljanak az ország klímavédelmi céljaihoz, egyszersmind csökkentsék energiafogyasztásukat és a belőle eredő kiadásaikat.

Nikon Photo Contest 2014-2015

2014. szeptember 29. 

A Nikon Europe felhívja az ambiciózus fényképészeket, hogy hódoljanak szenvedélyüknek, és nevezzék be ismét munkáikat a 35 éves Nikon Photo Contest versenyre. A verseny történetében először valamennyi fénykép- és videokategóriában a szervezők bármilyen digitális készülékkel előállított pályaművet elfogadnak, így ezek között az okoseszközökkel készített felvételeket is várják. Ebben az évben a nevezési lehetőség szakmai hátterüktől függetlenül a profi és amatőr fényképészek számára egyaránt nyitva áll 2014. szeptember 15-től december 15-ig. Az 1969 óta évente megrendezett, nagy tekintélynek örvendő Nikon Photo Contest verseny (NPC) a profiktól az amatőrökig egyformán lehetőséget biztosít a fényképészeknek arra, hogy egymással kommunikálva gazdagítsák a világ fotókultúráját. Az elmúlt évi versenyre rekordszámú, 99 339 pályázat érkezett a világ 153 országából, a művek pedig a kifejező tájképektől kezdve a különleges portrékig minden lehetséges témát felöleltek. A 2014-2015-ös verseny négy új kihívással bővült: o A fénykép- és videokategóriák mindegyikében újonnan bevezetett ,,Otthon tematika a pályázók egyedi értelmezéseit várja az ,,Otthon fogalmának személyes hangú felfogásának tükrében. o A szervezők ezentúl bármilyen digitális képalkotó készülékkel (köztük akár okoseszközökkel és videokamerákkal) megörökített pályázatot elfogadnak a fénykép- és videokategóriák mindegyikében. o A videokategóriákban 6-180 másodperc hosszúságú videopályázatokkal lehet nevezni, tekintettel az adott területen beérkező rendkívül kifejező és kreatív pályázatokra. o A verseny új, ,,N-generáció díját az összes kategória körében a legfeljebb 19 éves pályázók közül 10 kiválasztott fogja megkapni. Az idei versenyre beérkező pályaműveket egy 17 tagú, változatos nemzetközi zsűri fogja értékelni, amelyben kiemelkedő kortárs fényképészek, filmrendezők, kreatív vezetők és vizuális szakemberek képviseltetik magukat. Ők lesznek felelősek az egyes kategóriákban a 96 első, második és harmadik helyezett, valamint a verseny nagydíját elnyerő pályázat kiválasztásáért. A fénykép- és videokategóriák nagydíjának nyertese a verseny trófeáján kívül egy oklevelet, 1 000 000 jen értékű Nikon-termékeket, valamint 500 000 jen összegű pénzdíjat kap. Az egyes tematikus kategóriákban a verseny trófeája, egy oklevél, valamint egy Nikon-termékekből álló, 500 000 jen értékű csomag lesz az első díjak nyerteseinek jutalma. Az egyes kategóriákban kiosztott díjak részleteiért az érdeklődők keressék fel a www.nikon-photocontest.com/en/ weboldalt. A győztesek névsorát 2015 júniusában hirdetjük ki, majd kiállítást szervezünk a díjnyertes pályaművekből. Takami Cucsida, a Nikon Europe elnöke a következőket mondta: ,,A Nikon Photo Contest verseny zsűrijét minden évben lenyűgözi és megihleti a világ számos pontjáról fényképészektől beérkező pályaművek rendkívüli sokszínűsége. Mindez leginkább a fényképészet ünnepléséről, valamint az emberek ezen művészeti ág iránt érzett szenvedélyéről szól – épp ezért tesszük versenyünket minden pályázó számára elérhetővé. Együttműködő partnerünkkel, a Western Digital Technology társasággal közösen ezúton intézünk felhívást a fényképészekhez: kezdjék összeszedni az idei versenyen való indulásra vonatkozó ötleteiket, mi pedig izgatottan várjuk, hogy végre saját szemünkkel lássuk a beküldött pályázatokat. A zsűrielnökök bemutatása Két világszerte elismert, széles körű és igen változatos tapasztalatokkal rendelkező kreatív vezető, Stephen Mayes és John C Jay fogadta el a felkérést a fénykép- és videokategóriákat értékelő zsűrielnökök szerepének betöltésére. A Fényképészet kategória zsűrielnöke: Stephen Mayes A Videó kategória zsűrielnöke: John C Jay A Fényképészet kategória zsűrielnökének szerepét betöltő Stephen Mayes jelenleg a Tim Hetherington Alapítvány*1 ügyvezető igazgatója. Az elmúlt 25 év folyamán élvonalbeli fényképészek és alkotók munkáját, valamint pályafutását egyengette különféle területeken, a fotóművészettől kezdve a divat- és sajtófotózáson át egészen a kereskedelmi célú fényképezésig. A World Press fotóverseny titkáraként 2004-től 2012-ig végzett munkája mellett világszerte számos kreatív cég részére készített sikeres üzleti terveket, valamint formálta át a vállalatok működését. A Videó kategória zsűrielnökének felkért John C Jay egy stratégiai és kreatív tanácsadócég elnöki, valamint ügyvezető kreatív igazgatói feladatait látja el, aktív szerepet vállalva az új vállalkozások, termékek és szolgáltatások fejlesztésében. A Graphic Design USA magazin olvasói az elmúlt 50 év tíz legbefolyásosabb művészeti vezetői közé sorolták, továbbá beválasztották a rangos New York-i Művészeti Vezetők Klubja*2 hírességeinek csarnokába. *1Tim Hetherington brit fotóriporter volt. Munkássága során a konfliktushelyzetek dokumentálására összpontosított, fényképeinek egyikét pedig a World Press fotóversenyén a 2007-es év fotójának választották. A Tim Hetherington Alapítvány célja, hogy megőrizze Hetherington szakmai pályafutásának hagyatékát, a fizikai anyagok biztonságos archiválásától kezdve a riporter munkáinak szellemi és művészeti felhasználásának gondozásáig. *2A legrégebbi, művészeti vezetőket tömörítő szervezet a világon (a New York-i központú ADC klubot 1920-ban alapították). A New York-i Művészeti Vezetők Klubja évente odaítélt nemzetközi ADC-díjaival a reklám- és tervezőgrafika területén ismeri el a művészeti igazgatás terén elért kiválóságot. A Nikon Photo Contest versennyel, a kategóriákkal és a pályázati feltételekkel kapcsolatban a következő weboldal nyújt bővebb tájékoztatást: www.nikon-photocontest.com/en/ forrás: fotoklikk.hu A Nikon Photo Contest 2014-2015 bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Akár több százezer forintot is spórolhatnak a családok a lakossági energiahatékonysági pályázatokkal

2014. szeptember 27. 

A kormány célja, hogy a családok rezsikiadásai tovább csökkenjenek. A kormány támogatásával most ki lehet cserélni az elavult kazánokat, hűtőket, fagyasztókat, nyílászárókat - hívta fel a figyelmet kormányszóvivő.

Fotópályázat 6 érzékre

2014. szeptember 24. 

A pArt12 Designer Geléria fotópályázatot hirdet, elsősorban amatőr fotósok részére a Design Hét Budapest 2014 keretében. A Galéria Design Hét-hez kapcsolódó programsorozata - 6Art Fesztivál - érzékeinkhez, érzékelésünkhöz kapcsolódó élményeinket kíséri végig 2014. október 6. és 11. között, minden nap más-más programot kínálva a látogató közönségnek. A programok között művészeti és kézműves workshopok, bemutatók szerepelnek, […]

Fények vakondja

2014. szeptember 23. 

Pályázat célja: Országos irodalmi verseny amatőr írók részére. A pályázatban elsősorban valós élményeken alapuló, esetleg fiktív születésnapi események novellában való megörökítését várjuk, természetesen a Fények Vakondja humoros, ironikus szemével megírva.

Környezettudatos gazdálkodás folyik Kishantoson

2014. szeptember 23. 

A Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) valótlanságokat állít, mikor vegyszerezéssel vádolja a kishantosi gazdálkodókat. Az agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG) foglalt kötelezettségeknek minden új családi gazdálkodó is maradéktalanul eleget tett. A 2013 októberében megkötött haszonbérleti szerződések értelmében az első gazdasági évben biogazdálkodtak a pályázat nyertesei. Az új haszonbérlők önkéntes nyilatkozatban vállaltak kötelezettséget az AKG minimumkövetelmények további betartására is, a haszonbérleti kontraktusok lejártáig.

Pályázat 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulója tiszteletére

2014. szeptember 22. 

A pályázat célja: az egyetemi hallgatókban felkelteni, ébren tartani és elmélyíteni az 1956-os nemzeti forradalom és szabadságharc története és szellemisége iránti érdeklődést. Az Alapítvány ezzel a pályázatával is elő kívánja segíteni, hogy 1956 történelmi szerepének ismerete és megítélése méltó helyet foglaljon el az utókor emlékezetében.

Tudni, tenni, emberhittel - Egy jobb világért, írásművek közzététele

2014. szeptember 20. 

A pályázat célja: reális kezdeményezésekkel jobbá, igazságosabbá, szebbé és értelmesebbé tegyük életünket.

Energiahatékonyság és energiatudatosság a mindennapokban - 14-18 éves (9-14. évfolyamos) gyermekek alkotásai

2014. szeptember 20. 

A pályázat célja: a meghirdetett pályázat a korábbi évek rendkívül sikeres pályázatait folytatva a köznevelésben részt vevő, a fenntartható fejlődés és az energiahatékonyság iránt elkötelezett, a meghatározott témában elmélyedni, és önmagukat kreatívan kifejezni képes tanulók, valamint az őket nevelő oktatási intézmények támogatását és munkájuk elismerését szolgálja.

Pályázat az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulója tiszteletére

2014. szeptember 19. 

A Múzeum 1956 Emlékére Alapítvány pályázatot hirdet egyetemi és főiskolai hallgatók számára az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulója tiszteletére.   A pályázat célja: Az egyetemi hallgatókban felkelteni, ébren tartani és elmélyíteni az 1956-os nemzeti forradalom és szabadságharc története és szellemisége iránti érdeklődést. Az Alapítvány ezzel a pályázatával is elő kívánja segíteni, hogy 1956 történelmi […]

Pécs nyerte el elsőként a ,,Fogyasztóbarát Település címet

2014. szeptember 18. 

A települések fogyasztókért tett intézkedéseit kívánja elismerni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közelmúltban meghirdetett pályázatán - jelentette ki Koszorús László 2014. szeptember 18-án, Pécsett. A fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár az első ,,Fogyasztóbarát Település címet Páva Zsoltnak, Pécs polgármesterének adta át.

Önkéntességért Díj 2014

2014. szeptember 15. 

Az idén is novemberben kerül sor az önkéntesség társadalmi elismertségének növelése céljából alapított díjak átadására. Az 5 kategóriában meghirdetésre kerülő Önkéntességért díjakra a mai naptól lehet pályázni. Az elmúlt évek során a kisebb helyi közösségek önkéntes kezdeményezéseitől a civil szervezeteken át az önkormányzati fenntartású intézményekig egyre többen ismerték fel, hogy mennyire fontosak az önkéntesek által végzett tevékenységek céljaik eléréséhez. Eközben hazánkban is évről-évre nő azon vállalatok és magánszemélyek száma, akik csatlakoznak olyan programokhoz, melyek által szűkebb illetve tágabb környezetüknek segíthetnek. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) 2014. évben is meghirdeti az „Önkéntességért Díj” pályázatát.

Az ÖKA egyik alapvető célja volt mikor 2009-ben létre hozta az Önkéntességért Díjat, hogy még többek számára vonzóvá tegye az önkéntes tevékenységet, és hogy az önkéntesség társadalmi megítélését még kedvezőbb irányba mozdítsa. Az ÖKA tapasztalatai szerint folyamatosan nő hazánkban az önkéntesség elismertsége, az önkéntesek száma. Egyre többen érzik azt, hogy az önkéntes tevékenység során fejlődik személyiségük, új kapcsolatokat építenek ki úgy, hogy mindeközben rászorulókon segítenek

2014-ban az alábbi 5 kategóriában nyújthatóak be pályázatok:

I. Az Év önkéntese (magánszemélyeknek)


II. Az Év önkéntes programja (civil szervezeteknek és közintézményeknek)


III. Az Év vállalati önkéntes programja (cégeknek)


IV. Az Év Pro Bono kezdeményezése (cégeknek) (pro bono, szakmai önkéntes programot működtető cégnek)


V. Az Év Közösségi Kezdeményezése 2014. (közönségdíj)


(Helyi kezdeményezés olyan helyi kis szervezetek vagy helyi közösségek számára) akik saját maguk helyben végeznek valamilyen kiemelkedő tevékenységet önkéntesekkel. Ezt közönségdíj formájában adjuk ki, melyre online formában a Facebookon létrehozott oldalon keresztül várjuk majd a szavazatokat 2014. október 21. és november 11. között)

https://www.facebook.com/OnkentesKozpont/app_1467103133543174

Otthonteremtő pályázat szociálisan rászoruló nevelő szülői illetve örökbefogadó szülői családok lakhatási célú támogatására (2014 / III /1.)

2014. szeptember 14. 

A Humanitás Szociális Alapítvány az OTP Bank Nyrt. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával pályázatot ír ki nevelőszülői családok és örökbefogadott gyermek(ek)et nevelő családok támogatására annak érdekében, hogy e kis közösségeket lakásuk korszerűsítésével jobb életkörülményekhez segítse. A Program kiírásának indokai A gyermek megfelelő testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének alapvető feltétele, hogy szerető, támogató […]

EIT ICT Labs ötletverseny

2014. szeptember 10. 

Az EIT ICT Labs idén második alkalommal hirdeti meg az Idea Challenge elnevezésű ötletversenyt tehetséges ICT csapatok és vállalkozók számára. A verseny keretében a következő kategóriákra lehet pályázni: Smart Energy Systems (okos energiarendszerek) Security & Privacy (kiberbiztonság és magánadatok védelme) Internet of Things (dolgok internete) Urban Life & Mobility (városi élet és mobilitás) A legjobb […]

Migráció és identitás Európában

2014. szeptember 9. 

Milyen okokból hagyják el az emberek hazájukat? Hogyan élik meg az emberek az Európai Unióban létrejövő új társadalmat? Mi segít abban, hogy a határokat áthidaljuk? - Ezekre a kérdésekre kell választ keresni az kiíró által kiírt pályázatban résztvevőknek, akik történeteket, képeket, tapasztalatokat, pillanatfelvételeket, aktuális és történelmi kutatásokat is beküldhetnek.

Fogyasztóvédelemi referens program / ETÁM71-2014

2014. szeptember 8. 

A kiíró pályázatot hirdet Fogyasztóvédelmi referens támogatott hatósági képzésen való részvételre. A 2013. évi CCXXXI. törvénnyel módosított fogyasztóvédelmi törvény 2014. február 1-jétől meghatározott vállalkozások részére előírja, hogy fogyasztóvédelmi referenst foglalkoztassanak.

A szőlőtermesztés hagyományainak megőrzésére hívta fel a figyelmet V. Németh Zsolt

2014. szeptember 6. 

A szőlőtermelők, a szántóföldeken gazdálkodók és az erdészek munkáját is jelentősen megkönnyíti az új makadámút - jelentette ki V. Németh Zsolt Bérbaltaváron, a szőlőültetvényhez vezető út átadásán. A beruházásra az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból, a mezőgazdasági utak fejlesztésére kiírt pályázaton nyertek mintegy 22,5 millió forintot.

,,Mert kutatni mindenki szeret...- tudománykommunikációs esszé, rajz- és fotópályázat

2014. szeptember 4. 

A NanoTudomány Nemzetközi Közössége – folytatva az elmúlt évek hagyományait - esszé, rajz és fotópályázatot hirdet középiskolásoknak és egyetemistáknak ,,Mert kutatni mindenki szeret... címmel, kapcsolódva a KUTATÓK A NETEN 2014 - IV. Kutatói Blog és Weboldal Találkozóhoz (2014. november 10-16.). Az idei pályázat azt a célt tűzte ki, hogy feltérképezze a középiskolások és kezdő egyetemisták […]

Környezetbarát Szolgáltatás

2014. szeptember 3. 

A kiíró pályázatot hirdet a környezetbarát takarítási módokat magában foglaló új feltételrendszer, a KT 64. Követelményrendszer a magyar nemzeti Környezetbarát Szolgáltatás minősítő védjegy elnyeréséhez.

Megmentésre váró értékeink!

2014. szeptember 2. 

Kiíró: Harmónium Független Kommunikációs Egyesület
Határidő: 2014. 11. 03.
Tárgykör: Alkotói, cikkírói pályázat
Pályázhat: Minden határon túli magyar, aki szeretné bemutatni és felhívni a figyelmet a településén vagy környékén található és megmentésre váró kulturális értékre, örökségre (előny, ha a szórvány területeken található).

A budapesti Harmónium Független Kommunikációs Egyesület pályázatot hirdet elsősorban határon túliak számára azzal a céllal, hogy minél több megmentésre váró helyi örökséget bemutasson.
Pályázhat mindenki, aki szeretné megismertetni települése számára fontos emlékét. Például régi iskoláját, templomát, tájházát, várát, kastélyát, kúriáját, történelmi kertjét. Az építmények mellett várunk jellegzetes dallamokat, hagyományleírásokat, mondákat, recepteket, viseleteket stb.

Két korcsoportban és kategóriában bíráljuk el a műveket: 18 év alattiak és 18 év fölöttiek, valamint „Építmények” és „Egyéb emlékek”.
A pályázat a "Hírnök" programmal is összefügg – amelynek lényege, hogy a szórvány területeken élők hírt adjanak településük eseményeiről egy közös felületen –, hiszen a legkiemelkedőbb alkotókat felkérjük a weboldalon való rendszeres publikálásra.

Zsűri: Rajz-és magyartanárok értékelik majd a beérkezett munkákat.

Díjazás: a kiemelkedő munkák a szerzők, alkotók feltüntetésével kikerülnek oldalunkra, valamint a képekből kiállítást rendezünk 2014. decemberében Budapesten. Az első 3 helyezett részt vehet a kiállítson, a legaktívabbak pedig, állandó szerzők lehetnek honlapunkon, illetve bekapcsolódhatnak az adott épületek megmentését célzó csapatmunkába!

Fődíj: a zsűri által legjobbnak ítélt 12 alkotás pedig szerepelni fog 2015-ös naptárunkban! A legjobb 3 fő (16 évnél idősebb közép-, vagy főiskolás, egyetemista) részt vehet „Hírnökképző” táborunkban Budapesten (a képzés ingyenes)!

Kérjük, hogy a pályázatokkal együtt írják meg a pályázó korát, mert a zsűrizésnél ezt is figyelembe kell venni!

Bővebben: www.hatartalan.net, www.harmonium.hu

Megmentésre váró értékeink! alkotói, cikkírói pályázat

2014. szeptember 1. 

A budapesti Harmónium Egyesület pályázatot hirdet “Megmentésre váró értékeink!” címmel elsősorban határon túliak számára azzal a céllal, hogy minél több megmentésre váró helyi örökséget bemutasson. Pályázhat mindenki (magyarországi személy is), aki szeretné megismertetni települése számára fontos emlékét. Célunk, hogy minél több felújításra, feldolgozásra váró határon túli kulturális emléket be tudjunk mutatni, ráirányítani a közvélemény figyelmét. […]

Diplomadíj - Terület- és Településrendezési Tagozat

2014. augusztus 30. 

A településtervezési diplomamunkák megmérettetésének célja a diplomázók munkájának és egyben a szakterület egyetemi képzésének áttekintésével a legkiemelkedőbb teljesítmény díjazása. A díj ösztönzést is kíván nyújtani azoknak, akik a településtervezői pályára lépve komolyan elmélyülnek feladatuk kimunkálásában és minőségi eredményt nyújtanak.

Angliai természetvédelmi ösztöndíj 2013-2015 / LdV-HU-13-PLM-2001

2014. augusztus 27. 

Munkavállalók, munkakeresők, pályakezdők és munkanélküliek angol nyelvű szakmai továbbképzése a természetvédelem szakterületén: az elhelyezkedési esélyek növelése szakmai és nyelvi képzésen keresztül.

Poéták 2014 - versíró pályázat

2014. augusztus 27. 

Az Éden Művészeti Hálózat „Poéták 2014” címmel saját kötet és pénz-fődíjas versíró pályázatot hirdet.

A verspályázat témája kötetlen, tehát bármilyen verssel lehet nevezni!
A versenyre 14 éves kortól nevezhetnek az amatőr, elismerésre és megmérettetésre vágyó, alkotószellemű versírók a világ bármely pontjáról. Nem csak új versekkel, régiekkel is lehet nevezni a versíró pályázatra.
Kötettel rendelkező költők is pályázhatnak!!
Nem lehet pályázni szonett-koszorúval, valamint a versek terjedelme nem haladhatja meg a három A/4-es oldalt 12-es betűmérettel!! A verset vagy verseket wordben kérjük!!
A pályázaton a zsűri tagjainak családtagjai és az Édentől Északra csoport tagjai nem vehetnek részt!!
A verseket nyolcfős, izgalmas összetételű zsűri bírálja el!
Friss hírek bal oldalon fent a Beszámolok 2014 menüpont alatt http://edentol.gportal.hu/

Nevezési határidő:

2014. november 12. 23 óra 30 perc

a nevezési díj utolsó feladási időpontja november 14. 20 óra, de feladás, utalás után azonnal jelezzék e-mailben mindezt, hogy érvényes legyen a nevezés!!

Nem elegendő számú pályázati vers esetén a nevezési időt meghosszabbítjuk!

Kérnénk a pályázókat, hogy a versküldést és a befizetést lehetőleg ne az utolsó napokra hagyják, mert ez az eredményhirdetés csúszását eredményezheti!! Várjuk a pályázók mihamarabbi nevezését. Köszönjük.

Díjazás:

I. díj Az első helyezést elért szerzőnek elkészítünk egy A/5-ös méretű, 50 oldalas, puha kötésű, kettő színből álló, borítójú verseskötetet 20 példányban.
II. díj 7 ezer Ft + 7 ezer Ft értékű könyvcsomag
III. díj 10 000 Ft értékű könyvcsomag
IV. díj 7 000 Ft értékű könyvcsomag
V. díj 5 000 Ft értékű könyvcsomag

Különdíj:

A legjobb helyezést elért - nem az első ötben szereplő - 25 év alatti versíró 5000 Ft értékű könyvcsomagot kap.

A verset a tenyforras@gmail.com e-mail címre kell küldeni. A levélben kérjük a pályázók életkorának feltüntetését és postázási címüket, valamint pár soros nyilatkozatot arról, hogy a beküldött mű saját szellemi termék!!

Nevezési díj:

1000 Ft/vers.

Az Éden Művészeti Hálózat a nevezési díjakból befolyt összeget az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan irodalmi estek színházbérleti díjára, tehetséges alkotók versantológiákban való szerepeltetésére, támogatására fordítja!!
Legutóbb a „Rejtélyes lélekrezdülések” antológia megjelenését
http://edentol.gportal.hu/picview.php?prt=412510&gid=2582534&index=13
valamint 10. Éden Versklub rendezvényét támogattuk, amely a Lélekrezdülések 2013 című pályázattal volt kapcsolatos – a helyszín a Spinoza Színház Téli Kertje volt:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=35371684&gid=2929043

A nevezési díjat rózsaszín postai utalványon, a következő címre lehet elküldeni, legkésőbb az utolsó feladási időpontig. Kérésre számlaszámot is tudunk adni:

Beri Róbert
Budapest
II. ker. Érmelléki út 15. als. 2.
1026

Kérnénk mindenkit, hogy adatait a csekken olvashatóan tüntesse fel!
Pályázni akár több verssel is lehet, a nevezési díj ebben az esetben értelemszerűen annyiszor 1000 Ft, amennyi verssel nevez a pályázó.

A legjobbnak ítélt beérkező 40-50 alkotást a következő zsűri bírálja el:

Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914748

Csák Gyöngyi – költő, író, a Magyar Írószövetség tagja
http://www.muveszetek.hu/csakgyongyi/

Gyimesi László – költő, irodalmár, a Magyar Írószövetség tagja
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyimesi_L%C3%A1szl%C3%B3_Lajos

Lajtai Gábor – költő, a Napsziget Irodalmi Folyóirat szerkesztője
http://www.muveszetek.hu/lajtai/

Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós
http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29

Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473

Serfőző Attila – költő, író, festőművész, a Héttorony irodalmi portál vezetője
http://www.serfozoattila.hu/

Zalán Tibor – költő, író, dramaturg
http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home


A verspályázat döntőjébe jutottak névsora november 16-án, az Éden Művészeti Hálózatba tartozó Édentől Északra Csoport honlapján lesz olvasható, míg az eredményhirdetés november 23-án késő este lesz olvasható.
A döntőbe jutásról és az elért helyezésről külön e-mailben senkit nem értesítünk. Mindezek időpontjai megtalálhatóak a kiírásban, valamint az Éden oldalon lehet tájékozódni.

A pályázat eredményének közlésekor táblázatban közöljük a döntőbe jutott 40-50 versíró zsűritől kapott pontszámait – de nem csak az összesített pontszámot, hanem azt is, hogy az adott vers milyen lebontásban kapta a pontokat a zsűritagoktól. Ez merőben szokatlan a versírópályázatoknál, ugyanakkor igen érdekes és izgalmas.
Valamint az összes döntős vers is felkerül az oldalra.

Egyedi lehetőségek pályázata!
A verspályázat döntőjébe jutott versek közül 25 elhangzik majd az Éden Versklub irodalmi műsorában, amely a Spinoza Színházban kerül megrendezésre. Az eddig lezajlott versklubok fotói az alábbi linken tekinthetők meg:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34831719&nid=6302359

A hálózat honlapja, ahol a régebbi pályázatok eredményei és versei megtekinthetőek:

http://edentol.gportal.hu/

Dr. Kamilo Feher-díj a Magyar Innovációs Kiválóságért

2014. augusztus 26. 

A pályázat célja: - a fiatalok részére a szellemi alkotások hazai vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenység támogatása, - a kiváló magyar fiatal innovátorok támogatása, és - az ifjú tudós jelöltek tudományos és műszaki kutató munkájának folytatásának elősegítése.

Élet Óceánjai fotópályázat

2014. augusztus 23. 

A BirdLife dél-afrikai társszervezete új fotópályázatot hirdet az Élet Óceánjai (Oceans of Life) címmel. A pályázat célja, hogy a tengerek és azok élővilága védelmének, megőrzésének fontosságára felhívja a figyelmet. A pályázatra a fotósok a világ bármely részéről nevezhetnek. A fotók témája a tengeri élet kell, hogy legyen, annak gazdagságát, szépségét kell bemutatni. Díjazás: A nyílt verseny első helyezettje egy 12 napos Antarktiszi utat nyer. A legjobb 18 év alatti fotós egy Canon EOS 70D digitális kamerát és egy EF 18-55 mm objektívet nyer. A nevezési díj 10 dollár. A pályamunkák beküldési határideje 2014. szeptember 5. További információk a hivatalos weboldalon. A Élet Óceánjai fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Egyedül nem megy! filmpályázat - szelektív hulladékgyűjtés

2014. augusztus 21. 

Újra meghirdeti Filmpályázatát az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ). Az immár második alkalommal megvalósuló megmérettetés, amelynek mottója: Egyedül nem megy!, célja, hogy fiatal, tehetséges filmkészítők segítségével vigye közelebb az emberekhez a hulladékkal kapcsolatos környezetvédelmi és társadalmi problémákat.

A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet ösztöndíjas fotográfusképzésre

2014. augusztus 21. 

A pályázaton két módon is indulhatnak a jelentkezők:

1. A pályázat feltétele egy 12-18 képből álló portfólió beküldése, illetve elbeszélgetésen való részvétel. A sikeresen pályázók elnyerhetik az alapítvány 50%-os tandíjtámogatását a Szellemkép Szabadiskola szeptemberében induló fotográfus képzésére, amelyet legfeljebb 4 személynek ítél oda az alapítvány.

2. Az ösztöndíj elnyerésére lehetőség van nemcsak egyszeri, az ösztöndíj-konzultációval egybekötött elbeszélgetés során, hanem az alkotótábori részvétel szakmai teljesítménye alapján is.

A pályázat beküldésének határideje 2014. szeptember 10.
A kiértékelés és elbeszélgetés időpontja: 2014. szeptember 17. szerda, 16 óra
A beérkező munkákat a következő e-mail címre várjuk:szellemkep.palyazat@gmail.com. (A levél tárgya: Szellemkép Alapítvány ösztöndíjpályázata 2014)

A jelentkezők képeiket kidolgozott módon, de nézőkép méretben, max. 500 kb-os, jpg formátumú file-okban várjuk. (Fotómegosztó oldalak linkjeit nem fogadjuk el). A portfólió összeállításánál fordítsanak figyelmet arra, hogy az összeállított anyag alapján legyen jól felmérhető a szakmai felkészültség, a műfaji preferencia és reprezentálja a jelentkező fotográfiai érdeklődését. Egyaránt küldhető be fekete-fehér és színes anyag is, akár mindkettő.

A munkákat értékelik: Molnár Zoltán fotográfus; Pályi Zsófia fotográfus; Fejér János fotográfus, az iskola tanárai, Fuchs Lehel fotográfus, operatőr a Szellemkép Szabadiskola művészeti vezetője.

Bővebb információ: www.szellemkep.hu

Aposztróf Kiadó és Corvin Művelődési Ház novellapályázat 2014

2014. augusztus 18. 

Az Aposztróf Kiadó szerkesztősége és a Corvin Művelődési Ház hatodik közös novellapályázatát hirdeti meg. Tematikus megkötés nincs. Egy-egy szerző legfeljebb három saját művel pályázhat. Eddig még nem publikált pályaműveket fogadunk el. Akár nyomtatásban, akár elektronikus formában közönség elé tárt novellák automatikusan kizárják magukat a pályázatból. Terjedelmi korlátok: minimum 2000 leütés (szóközökkel, kb. 1 A/4 oldal), […]

Docler Holding Új Generáció - Gábor Dénes ösztöndíj

2014. augusztus 16. 

A kiíró kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék Docler Holding Új Generáció Gábor Dénes ösztöndíjra azokat az általuk szakmailag ismert, 1978. december 31. után született, magyar állampolgársággal rendelkező, kreatív, az innovációt aktívan művelő (kutató, mérnök, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik az informatikai/infokommunikációs szakterületen: - kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak, - jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre, - innovatív tevékenységükkel hozzájárultak cégük/intézményük innovációs készségének és képességének megalapozásához és fenntartásához.

Komplex energiahatékonysági felmérés lakóközösségek és üzleti fogyasztók részére - Budapest

2014. augusztus 16. 

Komplex energiahatékonysági felmérésre pályázhatnak a lakóközösségek és üzleti fogyasztók a FŐTÁV-nál.

“Zsidó közösség a rendszerváltás után” fotópályázat

2014. augusztus 15. 

A Bálint Ház által, 20. születésnapja alkalmából meghirdetett “Zsidó közösség a rendszerváltás után” fotópályázatra várja profi és amatőr fotósok műveit. Minden pályázónak legfeljebb 3 darab, fekete-fehér vagy színes digitális felvétel beküldésére van lehetősége. A pályaműveket a fotopalyazat@balinthaz.hu címre várják. Technikai követelmények: A beküldött fotók minimális felbontása 1500×2102 pixel (vagy ehhez közeli értékek, illetve a nyomtatási méret beállítása esetén: 18×24 cm) Az emailben küldött JPG kiterjesztésű képek levelenkénti mérete ne haladja meg a 20 MB-ot. Díjazás: Az első helyezett nyereménye: 20 000 Ft / Bálint Ház ajándékcsomag 20 000 Ft értékben /Két belépő a Robert Capa Múzeumba / Tizenkét hónapos Magyar Narancs előfizetés / Bálint Ház Hűség Kártya mellyel ingyen jöhetsz jelzett programjainkra / Menü a Bálint Ház Sabre Kávézójában A második helyezett nyereménye: 15 000 Ft / Bálint Ház ajándékcsomag 15 000 Ft értékben / Két belépő a Robert Capa Múzeumba / Bálint Ház Hűség Kártya mellyel ingyen jöhetsz jelzett programjainkra / Menü a Bálint Ház Sabre Kávézójában A harmadik helyezett nyereménye: 10 000 Ft / Bálint Ház ajándékcsomag 10 000 Ft értékben / Két belépő a Robert Capa Múzeumba / Bálint Ház Hűség Kártya mellyel ingyen jöhetsz jelzett programjainkra / Menü a Bálint Ház Sabre Kávézójában A három közönségdíjas nyereménye: Libri könyvcsomag / Páros menü a Bálint Ház Sabres Kávézóban / Bálint Ház tagsági kártya A fotók beküldésének határideje: 2014. szeptember 12. A részletes pályázati kiírás ITT olvasható. A “Zsidó közösség a rendszerváltás után” fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Kiállításra jelentkezés - 7. Fenntarthatósági Nap

2014. augusztus 12. 

Idén sem marad el a feltörekvő, fontos ügyek bemutatkozási lehetősége, ezért ha tudsz olyan társadalmi szervezetet, vállalatot, vagy kezdeményezést, amely... - társadalmi, gazdasági és/vagy környezetvédelmi témában hiteles és érdekes - megoldásait a jövőorientált, elkötelezett, és felelősen gondolkodó látogatóinknak is látniuk kellene - és szívesen részt venne a 7. Fenntarthatósági Napon mint kiállító ...akkor szólj neki, mert most pályázhat!

Augusztus 12-e a Fiatalok Világnapja

2014. augusztus 12. 

Kiemelt figyelmet érdemelnek és kapnak hazánkban a fiatalok - ezt bizonyítják az elmúlt években bevezetett új szemléletű ifjúságpolitikai intézkedések is, melyek amellett, hogy segítettek a fiatalok testi-lelki egészségének megőrzésében, hozzájárultak munkaerő-piaci helyzetük megerősítéséhez, az ösztöndíjak, pályázatok, diplomamentő, munkahelyteremtő és -védő programok pedig segítették a boldogulásukat.

TEDxYouth@Budapest 2014 pályázat

2014. augusztus 5. 

Újra lehet jelentkezni a TEDxYouth következő éves eseményére! Legyél előadó, mondd el történeted! Jelentkezés: 2014. szeptember 10. Tökéletes káosz. Öleld magadhoz, csodáld, építsd! Van olyan jó történeted, elméleted, ötleted, ami másokat is inspirálhat? Jelentkezz előadónak a TEDxYouth@Budapest 2014 konferenciára, ahol idén számtalan új nézőpontból igyekszünk újrarendezni a káoszt. Történetek, amelyek megtanítanak értékelni a jelent. Ötletek, […]

Az Év fiatal divattervezője

2014. augusztus 4. 

Az Év fiatal divettervezőjét keresi a Marie Claire! A pályázati díjak (3 féle díj): 200 000 Ft. Beküldési határidő: 2014. szeptember 10. Mitől lesz egy öltözék egyszerre elegáns egy kellemes vacsorához, alkalmi egy ünnepélyes koccintás mellé, szenvedélyes egy fergeteges partihoz és kellően kényelmes a hajnali napfelkelte érintéséhez? Azokat a - dominánsan kék - darabokat keressük, […]

The Children of the World fotópályázat

2014. augusztus 2. 

A Nemzetközi Oltóanyag-kutató Intézet (IVI) fotópályázatot hirdet abból a célból, hogy a figyelmet a vakcinák felfedezésének, előállításának és a rászorulókhoz való eljuttatásukra irányítsák. A pályázat három témája: Mosolygó gyermekek Különböző kultúrák gyermekei Gyermekek a fejlődő országokban A szervezők több győztest is választanak a résztvevők közül, az alábbiak szerint: A Fődíjért oklevél és 2000 dollár pénzjutalom jár Az Arany Díjért oklevél és 1000 dollár pénzjutalom jár Az Ezüst Díjért oklevél és 500 dollár pénzjutalom jár 2 résztvevőnek A Bronz Díjért oklevél és 200 dollár pénzjutalom jár 6 nevezőnek A Részvételi díjért oklevél és IVI szuvenírok illetnek 50 embert A pályázat a világ minden fotósa számára nyitott, részvételi díjat nem kell fizetni. A pályaművek beküldési határideje 2014. augusztus 31. Részletek a hivatalos weboldalon. A The Children of the World fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Pályázat formaruha kollekció tervezésére

2014. augusztus 1. 

A Szegeden található emmaroz női méretes szabóság és szalon pályázatot hirdet fiatal, kezdő divattervezők számára a szalon saját formaruha kollekciójának megtervezésére. A pályázat keretében olyan sikkes és elegáns de ugyanakkor modern 6-8 darabból álló kényelmes kollekció megtervezése a cél amely illeszkedik a szalon arculatához, de mindemellett funkcionális és kényelmes viselet. A nyertes tervezővel egy éves […]

Tájékoztatás félrevezető pályázati kiírásról

2014. július 30. 

Felhívjuk a pályázók és a kedvezményezettek figyelmét, hogy a www.forrasteremto.hu weboldalon Tudásmágnes címmel megjelent pályázati kiírás nem kapcsolódik uniós forrásokhoz. Sem a Miniszterelnökség, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium nem írt ki ilyen felhívást.

Döntsd le a falakat! alkotáspályázat

2014. július 29. 

Idén három nagy történelmi sorsfordulóról emlékezünk meg: 100 évvel ezelőtt kirobbant az I. világháború, 25 évvel ezelőtt leomlott a berlini fal, 10 évvel ezelőtt Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. Mindegyik esemény, különböző előjellel a határokhoz, falakhoz kapcsolódik. Számodra melyek azok a keretek, amelyek a szabadságod és a biztonságod letéteményesei, és melyek azok, amelyek épp ellenkezőleg, gátolnak személyes fejlődésedben? Milyen falakat győztél már le életedben, vagy mit tudsz tenni azért, hogy ledönts olyan a falakat, amelyek korlátoznak a szabadságodban? Az Európai Unió a határok meghaladásáról, lebontásáról is szól. Te hogyan tudsz élni ezzel a szabadsággal, az ebből fakadó lehetőségekkel? Hogyan érinti ez az életedet, a környezetedet? Gondold végig, mit jelentenek számodra a falak, a határok vagy ezek hiánya! Egyáltalán szükség van-e rájuk? Legyél nyitott, alkoss, és pályázz a határok nélküli Európáért!

Kritikus szemmel

2014. július 25. 

A Kortárs Költő Liga irodalmi pályázatot hirdet kritika műfajban.
A kritika témája lehet irodalmi mű, kiállítás, televíziós/rádiós műsor, internetes tartalom.
A legjobbak ítélt alkotás helyet kap a Polikróm folyóirat decemberi lapszámában, illetve a szerzőnek lehetősége
adódik széles közönség előtti bemutatkozásra a periodikában.
Egy pályázó több munkával is pályázhat, terjedelmi megkötés nincs.

Az alkotásokat 2014. október 1-ig várják az alábbi e-mail címre: koltoliga@gmail.com

A beérkezett pályaműveket az alábbi zsűritagok bírálják el:
Egri László, költő
Szilágyi Gábor, a Polikróm művészeti lap szerkesztője

Fotovoltaikus rendszerek kialakítása - Környezet és Energia Operatív Program / KEOP-2014-4.10.0/N

2014. július 25. 

Magyarország a felhasznált energia több mint 75%-át importálja. Az Új Széchenyi Terv keretében helyi önkormányzatok és intézményeik1 is változtathatnak a helyzeten. A kisebb bekerülési költségű, az épületek energia-felhasználásához kapcsolódó, a megújuló energiaforrás-hasznosító technológiákat magukban foglaló projektek gyorsan juthatnak támogatáshoz. A pályázat lényegesen egyszerűsíti a pályázói feladatokat, követelményeket: mintadokumentációt használ, így rövidíti a döntési eljárást is.

Száz év tükrében az erőszak 1914-2014

2014. július 22. 

Ismeretterjesztő történelmi klip-, illetve kisfilmvetélkedő középiskolásoknak és egyetemistáknak az első világháborúban, illetve a huszadik században eluralkodó erőszakról, illetve annak a század végére való visszaszorulásáról.

KETTES Fotópályázat

2014. július 18. 

Amatőr és profi fotósok jelentkezését egyaránt várja a Carbon Solutions fotópályázata, melynek témája a ,,Kettes. Ez lehet a kettes mint szám, mennyiség vagy épp maga a forma – határt csak a képzelet szabhat. Pályázati feltételek Minden kép kizárólag digitálisan pályázható, emellett a pályázó köteles megjelölni a kép készítésének módját, eszközét. Egy pályázó maximálisan 2 darab képpel pályázhat, melynek hosszabbik oldala fekvő kép esetében 1400 pixel, álló kép esetében 1000 pixel, a legjobb minőségű JPEG formátumban elmetve. A képek módosításához képfeldolgozó programok használata tilos. Ez alól kivétel, hogy a hirdető a márkajelzések eltüntetését kifejezetten kéri, ebből a célból bármely képfeldoldozó használható. Díjazás díj: 30 000 forint értékű digitális fényképezőgép/fotós tartozék díj: 20 000 forint értékű külső winchester díj: 10 000 forint értékű pendrive és SD-kártya Hátáridő: augusztus 20. Részletek és jelentkezés ITT. A KETTES Fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Felsőoktatási ösztöndíjak

2014. július 17. 

A kiíró felsőoktatási ösztöndíjprogramjának pályázati felhívásáról, a pályázat lebonyolításáról és a kérelmek pontozásáról szóló határozat (elfogadva 2014. június 17-én H/6/2014 iratszám alatt), a Tanács elnökének A Magyar Nemzeti Tanács által 2014. évben a júliusi pályázati felhívás alapján odaítélendő ösztöndíjakra vonatkozó pályázati felhívás kiírásáról szóló határozat (meghozva 2014. július 10-én MNT-001335/K/2014 - J/388/1 iratszám alatt) és A Magyar Nemzeti Tanács által a 2014. évi júliusi pályázati felhívás alapján a szakfőiskolai szakokon és egyes túlreprezentált akadémiai szakokon tanuló hallgatók részére kiosztható ösztöndíjak számának maximálásáról szóló határozat (meghozva 2014. július 10-én MNT-001336/K/2014 - J/388/2 iratszám alatt) rendelkezései alapján pályázatot hirdet ösztöndíjak odaítélésére.

Északi Gólyahír Fotópályázat

2014. július 16. 

A Cserhát Természeti és Kulturális Értékeiért Alapítvány, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület összefogásának köszönhetően, a Svájci Civil Alap támogatásával kerül idén meghirdetésre az Északi Gólyahír elnevezésű fotópályázat. A pályázat célja, hogy a fehér gólya világát ismételten közelebb hozza a modern emberhez. Ennek megfelelően a képek témája a fehér gólya élete, azaz a költés, a kirepülés, a táplálkozás, valamint a gólyavédelem. Feltételek Egy szerző maximálisan 5 képpel nevezhet, melyek digitálisan korrigálhatóak, azonban nem manipulálhatóak. A nevezésnek különleges feltétele nincs, a pályázók két kategóriában indulnak, a 18 év alatt, valamint a 18 év feletti kategóriában. A beküldött pályaműveknek a hosszabb oldala minimálisan 1200 pixel kell, hogy legyen, mérete maximálisa 1MB, és azokat a cserhatalapitvany@gmail.com e-mail címre kell megküldeni, a pályázó nevének, e-mail címének, telefonszámának megjelölésével. Díjazás A díjak mindkét kategóriában azonosak: helyezett: 15 000 forint értékű ajándékcsomag helyezett: 10 000 forint értékű ajándékcsomag helyezett: 5 000 forint értékű ajándékcsomag   További feltételek ITT. A Északi Gólyahír Fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

NO Hattyú – Értelmezd újra a Balatont! pályázat

2014. július 15. 

Az ART&ME Galéria és a Kultkikötő Balatonföldvári Szabadtéri Színház képzőművészeti pályázatot hirdet ,,NO HATTYÚ - Értelmezd újra a Balatont címmel. A pályázat célja a Nagyon Balaton kezdeményezéssel összhangban, hogy friss, előremutató, kortárs műveket mutasson be, melyek a ,,Balaton hívószóra reflektálnak. A szervezők arra számítanak, hogy az alkotók továbbgondolva az ismert témát, olyan előremutató alkotásokat hoznak […]

Európai Visszatérési Alap 2013. évi program keretében harmadik nyílt pályázati felhívás / BM/8157-2/2014

2014. július 10. 

Stratégiai célok: II.) Stratégiailag jobb összpontosítás az uniós szabályokra olyan tevékenységek végrehajtása által, melyek a Visszatérési Irányelv által előírt követelményekhez kapcsolódnak III.) A nemzeti képességek javítása a más tagállamokkal történő együttműködés révén.

Madárbarát kert

2014. július 9. 

Ezúton szeretnénk felhívni figyelmüket ismételten az óvodák között meghirdetett versenyre, mely a Jubileumi 20. Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Szakkiállítás és Vásár keretében kerül megrendezésre Szigetszentmiklóson a Nagybani Virágpiacon.

A munka világa V. fotópályázat és kiállítás 2014

2014. július 7. 

Az idei évben már ötödik alkalommal kerül megrendezésre ,,A munka világa fotópályázat és kiállítás. A pályázat az ,,Értéket teremtek, vállalkozom címet viseli, célja pedig a hazai kereskedők, iparosok, szolgáltatók, kézművesek munkájának művészi ábrázolása. A pályázaton való részvétel egyetlen feltétele, hogy a pályázó betöltse a 18. életévét. A nevezés feltétele a nevezési lap megküldése, illetve az 1500 forintos nevezési díj megfizetése. Fotók paraméterei: JPG képek, melyek mérete 300 dpi, illetve 21*30 cm (azaz 3543*2380 pixel) - a hosszabbik oldal 30 centiméteres lehet. Egy pályázó maximálisan 5 művel pályázhat, ennek megfelelően a beküldött fotók nevének tartalmaznia kell a sorszámot, a pályázó nevét, illetve a kép címet, alsó vonással elválasztva. A pályaművek beküldhetően digitális formátumban, azaz CD-n vagy DVD-n a BKM Kereskedelmi és Iparkamara címére (6000 Kecskemét, Árpád krt. 4), illetve e-mailben a pejo.zoltan@bkmkik.hu címre. Határidő: 2014. augusztus 15. Részletek és pályázati kiírás megtekinthető ITT. A A munka világa V. fotópályázat és kiállítás 2014 bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

NemMELLékes! Fotópályázat 2014

2014. július 6. 

NemMELLékes! címmel hirdet fotópályázatot az Európai Nők Szervezete. A szervezők olyan képeket várnak, melyek célja a nők öntudatra ébresztése, a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvételről való meggyőzés. A képek lehetnek megdöbbentőek, beszédesek, kreatívak, a lényeg, hogy támogassa a nőket abban, hogy jobban odafigyeljenek önmagukra és a betegségek elleni védelemre. A pályázaton profi és amatőr fotósok egyaránt részt vehetnek, a nevezési díj 2000 forint. Formai és technikai követelmények kizárólag nem manipulált képek pályáztathatóak (nem manipuláció: hagyományos korrekció, fényerő, felvétel közben keletkezett hibák eltávolítása) JPEG formátum, minimálisan 2592*1944 pixel (5Mpixel) a képek megnevezése: beküldő neve, kép címe Díjazás helyezés: wellness hétvége 2 személy részére a Kék Duna Wellness Hotel Ráckeve felajánlásával helyezés: romantikus hétvége 2 fő részére a tököli Airpost Szállóban helyezés: 3 nap, 2 éjszaka a füzesgyarmati Kastélypark Fürdőben További díjak sóterápiás kúra a Tátra Sóbarlangban 3 db öntött zománckép Pótka György ,,Teremtés sorozatából kétfogásos vacsora 2 fő részére a Mozsár Kávézóban Szerelemlakat szolgáltatáscsomag Közönségdíj: PC mentés.hu által felajánlott, 20 000 forint értékű ajándékcsomag Határidő: 2014. július 31. Hivatalos weboldal ITT. A NemMELLékes! Fotópályázat 2014 bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Átadták a Magyar Kézműves Remek elismeréseket

2014. július 2. 

Átadták a Magyar Kézműves Remek elismeréseket szerdán Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pályázatára beadott 97 pályaműből 39 kapta meg a díjat, közülük négyet magas színvonala alapján külön is méltattak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Főosztályok Titkársága nyitva tartása

2014. június 27. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Főosztályok Titkársága (KSZFEFT) 2014. július 1-én, a 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 93.§ (2) bekezdése értelmében a Kormánytisztviselői napon zárva tart.

nemMELLékes fotópályázat

2014. június 25. 

“nemMELLékes címmel az Európai Nők Szervezete fotópályázatot hirdet. A fotópályázat célja: a női mellet érintő betegségekre való figyelemfelhívás, különös tekintettel a mellrák megelőzésre és a szűrés fontosságára valamint a női öntudat felébresztésére, a testi-lelki egészségünk védelmére. A pályázatra amatőr és profi fotósok jelentkezését várjuk, a megmérettetés mindenki számára nyitott. Pályázni kizárólag elektronikus úton, az Európai Nők […]

Emberséges Hatalom Díj

2014. június 25. 

A kiírók emberi jogi díjat alapítottak. Az Emberséges Hatalom Díjra olyan civilek pályázhatnak, akik bátran elmesélik megrendítő és sorsfordító találkozásukat a hatalom emberséges arcával.

FÉNY/érték fotólypályázat

2014. június 23. 

Fény-érték címmel hirdet fotópályázatot az idei évben az Őrállók Öröksége című projekt, melynek célja, hogy a mindennapi életben a hagyományok és a környezeti értékek sokszor láthatatlan szerepére hívja fel a figyelmet. A pályázaton bárki részt vehet, életkori, illetve foglalkozásköri megkötés nincs, így a zsűri profi és amatőr fotósok pályázatait egyaránt várja portré, életkép, tájkép, természeti vagy épített környezeti örökségről készült fotók, fotósorozatok formájában. Egy személy maximum 5 művel nevezhet, azonban a 3 fotóból álló fotósorozatok egy műnek minősülnek. A fotók paraméterei: grafikai elemek alkalmazása és digitális manipuláció a kép üzenetének erősítése érdekében engedélyezett, RGB színvilág, JPG formátum kötelező, a kép hosszabbik oldalának mérete pontosan 2500 pixel legyen, az eredeti műveket minimum 5 megapixel méretben a zsűri bármikor bekérheti a pályázóktól. Nevezési díj nincs, a beküldött képeket professzionális zsűri értékeli. A képek beküldési határideje: 2014. július 10. Részletek és regisztráció ITT. A FÉNY/érték fotólypályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Ki lesz az ÉV CIO-ja idén? - díj

2014. június 22. 

2014-ben is meghirdeti a kiíró az Év CIO-ja pályázatot, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára.

Fortepan-mesék alkotói pályázat

2014. június 19. 

A Fortepan-mesék első alkotói pályázata – Írj verset, elbeszélést vagy novellát a megadott négy kép valamelyikéről! A legnépszerűbb mű alkotója gazdagabb lesz egy Üresek városa kötettel (Ransom Riggs tollából) – a Kossuth Kiadói Csoport felajánlásában. A képek a “Fortepan-mesék I. alkotói pályázat” c. albumban találhatók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.295278957318995.1073741829.294418327405058 Terjedelmi korlát nincs. Egy pályázó több alkotással is jelentkezhet. Az írás(oka)t […]

Mutasd meg a római kort! fotópályázat

2014. június 17. 

A római kor hazai emlékeinek bemutatását tűzte ki célul az Aquincumi Múzeum, valamint a műemlékem.hu közös pályázatával. A fotópályázat címe ,,Mutasd meg a római kort!, melynek kettős célja is van. Elsősorban természetesen Aquincum római emlékeinek egyedi képi megjelenítésével lehet pályázni, másrészt a kiírók az ország bármely pontjáról várják a római emlékeket. A pályázatnak részvételi feltétele nincs, korlátlan számú fényképpel pályázhat bárki. A fotókkal szembeni követelményrendszer értelmében csak olyan saját készítésű képekkel lehet pályázni, melyek legalább 3 megapixelesek, rövidebbik oldaluk minimálisan 1000 pixel, maximális méretük pedig 10MB. Díjazás A nyertes pályázó kiemelt múzeumi díjat, illetve könyvjutalmat kap. Szintén könyvvel jutalmazzák a második, illetve harmadik helyezettet is. Különdíjat nyer továbbá a legjobb nem aquincumi kép beküldője, melynek díjazása szintén kiemelt múzeumi díj és könyvjutalom. Végezetül a közönségdíjas művet a Facebook-os szavazók választják majd ki, 2014. augusztus 21. után. Ingyenes belépő a regisztrálóknak A pályázat kiírója azoknak, akik részvételüket június 27-ig, illetve augusztus 5-ig regisztrálják, június 28-ra, illetve augusztus 6-ra ingyenes belépési lehetőséget biztosít az aquincumi romterület, a múzeum, illetve a Festőház területére. Pályázni természetesen korábban, más alkalommal készült képekkel is lehet. A pályamunkák beküldésének határideje: 2014. augusztus 19. Regisztrálni és a pályamunkákat beküldeni a pályázat eredeti oldalán, ITT lehet. A Mutasd meg a római kort! fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Tájékoztatás a 2013-2014-es támogatói döntéssel rendelkező mikrovállalkozások fejlesztését támogató pályázatok záró kifizetési kérelmeinek végső benyújtási határidejéről

2014. június 16. 

Tekintettel a 2013-2014-es támogatói döntéssel rendelkező Mikrovállalkozások fejlesztése című (GOP-2011-2.1.1/M kódszámú) pályázatok esetében felmerült záró kifizetési kérelmek végső benyújtási határideje okozta teljesítési nehézségekre a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága Közreműködő Szervezete (továbbiakban:GFP KSZ) saját hatáskörben eljárva engedélyezheti a Támogatói Okirat hatálybalépésétől (Támogatói Okirat keltétől) számított 12 hónapos fizikai megvalósítási, illetve a projekt fizikai befejezéstől/megvalósítástól számított további 30 napos - a pénzügyi elszámolás (záró kifizetési igénylés) benyújtására vonatkozó - határidőt, azon Kedvezményezetteknek, akik erre kérelmet nyújtanak be, vagy a benyújtott kifizetési igénylésük alapján indokolt.

Több mint hatmilliárd forint a kisgyerekes szülők életét megkönnyítő pályázatokra

2014. június 15. 

Az elmúlt négy évben fokozatosan erősödött a családon alapuló értékrend társadalmi megítélése, és a különféle családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően néhány százalékkal emelkedett a házasságkötések száma, ugyanakkor kevesebben váltak el - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) főosztályvezetője az MTI-nek.

II. Syngenta Photography Award

2014. június 13. 

Második alkalommal is egy komoly téma közös vizsgálatára invitálja a profi és amatőr fotósokat a Syngenta Photography Award pályázata. A tavalyi évben a városi és a vidéki környezetek ábrázolása volt terítéket, idén pedig a hiány és a túltermelés közötti kapcsolatot megjelenítő, megragadó fotókat vár a pályázat. A profi és a mindenki számára nyitott kategóriák győztesei összesen 65 ezer dollár pénzjutalomban részesülnek. Azok, akik a Professzionális kategóriában kívánnak versenyezni, 5-10 fotóból álló, tematikus sorozatot kell, hogy beküldjenek, amelyek nem idősebbek 10 évnél. A képeknek egyetlen címet kell adni, és mellékelni egy 350 szavas angol nyelvű leírást, amelyben részletezésre kerül a fotók készítésének helye, ideje és módja. A projektről egy másik, 500 szavas leírást kell mellékelni. Követelmények jpeg formátum legalább 300 dpi 1200 x 2500 pixel minimális méret 5 MB maximális fájlméret A kategóriában három győztest választanak, akiket az alábbiak szerint díjaznak: I. helyezett: 15 ezer dollár, és további legfeljebb 25 ezer dollár saját projekt megvalósítására II. helyezett: 10 ezer dollár III. helyezett: 5 ezer dollár Azok, akik a Nyílt kategóriában kívánnak versenyezni, legfeljebb 3 önálló fotót kell beküldjenek azok elírásával együtt. Követelmények: jpeg formátum legalább 300 dpi 1200 x 2500 pixel minimális méret 5 MB maximális fájlméret A kategóriában három győztest választanak, akiket az alábbiak szerint díjaznak: I. helyezett: 5 ezer dollár II. helyezett: 3 ezer dollár III. helyezett: 2 ezer dollár Minden pályaművet a Syngenta fotópályázat hivatalos oldalán keresztül kell beküldeni: http://www3.syngenta.com/global/photo2014/en/home/Pages/home.aspx A pályaművek beküldésének határideje: 2014. szeptember 15. A II. Syngenta Photography Award bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Az utolsó magyar polihisztor Herman Ottó halálának 100. évfordulójára ötletpályáza

2014. június 11. 

Az évforduló alkalmából a kiíró egyedülálló módon egy Mk48-as típusú mozdonyának tematikus felmatricázásával kíván tisztelegni a nagyszerű tudós emléke előtt. A hazánkban első kisvasúti reklámmozdonyon megjelenő motívum megtervezésére ötletpályázatot hirdetünk, melyre bárki jelentkezhet elképzeléseivel.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által elfogadott, kezességvállalást nyújtó garanciaszervezetek (VISSZAVONVA!)

2014. június 10. 

Az uniós források felhasználásakor a támogatások esetleges visszafizetésének biztosítéka a garanciaszervezet által vállalt kezesség lehet. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a következő garanciaszervezetek kezességvállalását fogadja el: Start Tőkegarancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt., Unió Garancia Szövetkezet és Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány. Felhívjuk továbbá szíves figyelmét, hogy a Garantiqa Hitelgarancia Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál 2011. június 1-vel megszüntetésre került a támogatási szerződésekhez közvetlenül vállalt készfizető kezességvállalás, mint pályázati garancia termék.

Fotópályázat hazánk legidiótább, legbutább, legfeleslegesebb vidékfejlesztési beruházásaiból

2014. június 4. 

A kiíró a magyar vidékfejlesztés elmúlt 10 esztendeje címmel országos fotópályázatot hirdet hazánk legidiótább, legbutább, legfeleslegesebb vidékfejlesztési beruházásaiból.

Új elektronikus szolgáltatások segítik a projektek gyorsabb, hatékonyabb megvalósítását

2014. június 4. 

Az uniós forrásokat kezelő intézményrendszer az elmúlt években a hazai közigazgatásban elsők között vezetett be ügyfélbarát szolgáltatásokat. A pályázatkezelés, a projektvégrehajtás európai szinten is példaértékű elektronizálása nyomán a pályázók, kedvezményezettek munkáját - a pályáztatás több kulcsfontosságú szakaszában is - papírmentes, internetes ügyviteli folyamatok támogatják.

Megjelent a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék turisztikai fejlesztését támogató felhívás

2014. június 2. 

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a ,,Kiemelt turisztikai attrakciók- és szolgáltatások fejlesztése című, ÉMOP-2.1.1/F-14 kódszámú kiemelt projekt felhívás, melyre az 1324/2014. (V. 30.) Kormányhatározat értelmében projektjavaslatot a Tokaji Borvidék településeinek helyi önkormányzatai és a Széchenyi Programiroda Nkft. konzorciuma nyújthat be.

Közlemény az aszfaltkeverő telepek használatának közbeszerzési gyakorlatára vonatkozóan

2014. május 30. 

Az Európai Bizottság kifogásainak megfelelően változtatni szükséges az aszfaltkeverő telepek, üzemek alkalmassági követelményein az uniós forrásból finanszírozott fejlesztések közbeszerzési eljárásaiban.

Tájékoztatás a 2013-2014-es támogatói döntéssel rendelkező mikrovállalkozások fejlesztését támogató pályázatok záró kifizetési kérelmeinek végső benyújtási határidejéről 2014. május 19.

2014. május 27. 

Tekintettel a 2013-2014-es támogatói döntéssel rendelkező Mikrovállalkozások fejlesztése című (GOP-2011-2.1.1/M kódszámú) pályázatok esetében felmerült záró kifizetési kérelmek végső benyújtási határideje okozta teljesítési nehézségekre.

Irodalmi/történelmi pályázat

2014. május 26. 

A kiíró irodalmi/történelmi pályázatot hirdet 1956. október 23. tiszteletére Kárpát-medencei magyar középiskolások, valamint I-II. éves főiskolások/egyetemisták részére.

Pályázat Zöld Óvoda és Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére 2014

2014. május 26. 

A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Mezőgazdasági Múzeum pályázatot hírdet óvodák számára. A pályázat célja: A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) - a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján - fontosnak tartja, hogy az óvodás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő élményekre és tapasztalatra építő, azaz tevékenységorientált környezeti nevelésben […]

Út a középiskolába és Út az érettségihez – MACIKA ösztöndíjprogram

2014. május 22. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet a 2014/2015. tanévben az Útravaló – MACIKA Ösztöndíjprogram Út a középiskolába és Út az érettségihez esélyteremtő alprogramjaiban való részvételre.     A támogatás utófinanszírozású, 100%-os támogatási intenzitású, azonban a teljes támogatási összeg 100%-ának folyósítása a kedvezményezett kérelmére egy összegben, támogatási előleg formájában is történhet. A támogatás formája: vissza nem térítendő bruttó támogatás. […]

Nyári tábor a Tiszazugban kedvezményes áron

2014. május 20. 

Pályázat célja: 7-14 éves gyermekek bőséges testmozgással egybekötött élménytáboroztatása kedvező áron.

Tájékoztatás a 2013-2014-es támogatói döntéssel rendelkező GOP pályázatok záró kifizetési kérelmeinek végső benyújtási határidejéről

2014. május 19. 

Tekintettel a 2013-2014-es támogatói döntéssel rendelkező GOP pályázatok esetében felmerült záró kifizetési kérelmek végső benyújtási határideje okozta teljesítési nehézségekre a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága Közreműködő Szervezete (továbbiakban:GFP KSZ) saját hatáskörben eljárva engedélyezheti a Támogatói Okirat hatálybalépésétől (Támogatói Okirat keltétől) számított 12 hónapos fizikai megvalósítási, illetve a projekt fizikai befejezéstől/megvalósítástól számított további 30 napos - a pénzügyi elszámolás (záró kifizetési igénylés) benyújtására vonatkozó - határidőt, azon Kedvezményezetteknek, akik erre kérelmet nyújtanak be, vagy a benyújtott kifizetési igénylésük alapján indokolt.

Titokzatos sün-történetek mese- és képregényíró pályázat

2014. május 16. 

A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, 2014. A KELETI SÜN ÉVE alkalmából ,,Titokzatos sün-történetek címmel mese- és képregényíró pályázatot hirdet. A keleti sün, hazánk egyetlen őshonos sünfaja, Magyarország majd […]

Filharmónia: élmény + érték

2014. május 15. 

A pályázat célja: olyan imázsfilm készítése, melynek középpontjában a 60 éves Filharmónia hagyományos értékeinek és új törekvéseinek szemléletes bemutatása áll. A Filharmónia hatóköre országos, programjai kiemelkedő minőségűek, tevékenysége sokszínű (komolyzenei koncert-, fesztivál- és versenyszervezés, ösztöndíjkezelés), gyermek- és ifjúsági programjai lendületesek, újszerűek.

Megmentésre váró templomok! - cikkek, képek szakrális emlékekről

2014. május 13. 

A kiíró pályázatot hirdet elsősorban határon túliak számára, hogy minél több sürgős beavatkozást igénylő épületet be tudjunk mutatni, ráirányítani a közvélemény figyelmét. Pályázhat mindenki (akár magyarországi személy is, aki utazása során talált rá az elhagyott emlékre), de a műveket két korcsoportban bíráljuk el: 18 év alattiak, valamint 18 év fölöttiek.

Megújuló Energiapark selfie-fotópályázat

2014. május 13. 

#mep #selfie

Szeretsz magadról fényképeket készíteni az okostelefonoddal?
Már szép gyűjteményed van, de nem értékelik a selfie-fotóidat facebookon?
Csak negatív kommenteket kapsz a szelfijeid alá? (pl. „Már te is kezded?”)
ENNEK MOST VÉGE!
A debreceni Megújuló Energiapark (MEP) tematikus selfie-fotópályázatot hirdet!
Manapság óriási méreteket öltött a „szelfizés”. Nincs már olyan fiatal, aki ne tudná ennek a szónak a jelentését, és a facebook-felhasználók 99%-ának van ilyen profilképe. A selfie olyan fotó, amelyet saját magáról készít az ember (legtöbbször a telefonjával), többnyire azzal a céllal, hogy valahol (facebook, instagram stb., csak hogy a legnépszerűbb oldalakat említsük) megossza azt, lehetőleg minél előbb. A kifejezés a 21. században jött létre, már az Oxford English Dictionary-ben is szerepel, de már nem csupán az angol nyelvterületeken, hanem tulajdonképpen világszerte előszeretettel használják.
NA DE MIT IS VÁRUNK TŐLED?
Ha szeretsz kreatív képeket csinálni, akkor rád vár a nyár, hogy olyan selfie-ket csinálj magadról, ahol megújuló energiákkal, vagy ezeket hasznosító eszközökkel fotózkodsz.

Lehet ez:
- vízesés/vízerőmű/víztározó/vízi malom (vízenergia)
- naplemente/napelem/napkollektor (napenergia)
- szélerőmű/szélmalom (szélenergia)
- szalmabála/erdő/kályha (biomassza)
… illetve bármi egyéb, ami még ebben a témában eszedbe jut!

A legkreatívabb fotókat értékes nyereményekkel díjazzuk!
Fontos szempont, hogy a fotók minősége most nem számít, tehát telefononnal készített képeket is elfogadunk! Egy ember max. 10 képet tölthet fel.
A helyezettek díjazását szakértő zsűri végzi majd.
1. helyezett: 20.000 Ft
2. helyezett: 10.000 Ft
3. helyezett: Megújuló Energiapark ajándékcsomag
Ezen kívül a helyezést nem elérő, de legjobb fotók készítői között 5 db póló, 5 db bögre, és 100 db toll kerül kiküldésre.
Feltöltési határidő: 2014. augusztus 1.
A képek feltölthetők a honlapunkon (www.megujuloenergiapark.hu) a Selfie-pályázat aloldal felületén, regisztrációt követően.

A STUDIUM AKADÉMIA a 2014/15-es tanévre meghirdeti egyetemi előkészítő Ösztöndíj programját.

2014. május 12. 

Jeles tanulmányi eredményed van?
Jól beszélsz németül?
Szeretnél külföldi elitegyetemen továbbtanulni?
Ha ezekre a kérdésekre “Igen!” a válasz, akkor a STUDIUM AKADÉMIA egyetemi előkészítő ösztöndíj programja neked lett kitalálva!
A pályázat célja, pályázók köre:
A STUDIUM AKADÉMIA ösztöndíj programot hirdet a 2014/15-es tanévben 11. és 12. évet kezdő azon középiskolai diákok számára, akik:
• az elmúlt két tanévet jeles tanulmányi eredménnyel zárták, ezen belül is német nyelvből jeles minősítést kaptak, vagy
• országos középiskolai tanulmányi versenyen jelentős eredményt értek el (1-10. hely), és
• felsőfokú tanulmányaik egy részét, vagy egészét német nyelvterületen (elsősorban Ausztriában vagy Németországban) kívánják folytatni.

Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 14.
A 2014 szeptemberében kezdődő félévre folyamatosan lehet pályázni.
Felvételi napok: 2014. május 31., június 21., augusztus 30., szeptember 13., szeptember 27.
A beadási határidő után benyújtott jelentkezések nem kerülnek befogadásra.

A pályázat beadási módja:
Az ösztöndíj odaítélését felvételi beszélgetés előzi meg.
A 2014/15-ös tanévre ösztöndíjjal felvételt nyerhet: 20 fő.
Az ösztöndíjak elnyerését befolyásolja: tanulmányi eredmény, jelentkezés sorrendje.
A felvételi beszélgetésre a jelentkezés leadása elektronikus formában az alábbi oldalon történik:
http://www.osztraknemetegyetem.studiumakademia.com/jelentkezes

A pályázható támogatás mértéke: Az ösztöndíj programba kerülő diákok 50 %-os vissza nem térítendő támogatásban részesülnek a STUDIUM AKADÉMIA kurzusdíjaiból.

Pályázat kiírója, lebonyolítója
STUDIUM AKADÉMIA
Telefonszám: 06 70 420 2700
E-mail: info@studiumakademia.com
Honlap: www.studiumakademia.com
Facebook: www.facebook.com/studiumakademia
Cég neve: NORGER Consulting Kft.
Székhely: 1134 Budapest, Lőportár u. 20/B I/12
Cégjegyzék száma: Cg.01-09-173457
Adószám: 24359779-1-41
Bankszámlaszám: 10300002-10596878-49020014

MÚLTPAPLAN – JÖVŐPÁRNA művészeti pályázat

2014. május 10. 

A Design Depo Kft. a cprogram keretében nyílt pályázatot hirdet alkotóművészek (18. életévét betöltött magánszemélyek) részére a  2014. évi június 15 – 25. között megrendezendő művészeti alkotótáborban való részvételre. A “MÚLTPAPLAN – JÖVŐPÁRNA” címet ef Zámbó István képzőművész közelmúltbeli kiállításának címe ihlette. A cím jól jellemzi az alkotótáborban zajló szabad művészeti tevékenységet. Olyan szürreális, konstruktív, […]

„Áramló lélekversek” könyvdíjas versíró pályázat

2014. május 8. 

A verspályázat témája kötetlen, tehát bármilyen verssel lehet nevezni!
A versenyre 14 éves kortól nevezhetnek a versírók a világ bármely pontjáról. A pályázatra nem csak új versekkel, régiekkel is lehet nevezni.

Nevezési díj nincs!

Egy pályázó maximum három verset küldhet!

Kötettel rendelkező alkotók is pályázhatnak!!
Nem lehet pályázni szonett-koszorúval, valamint a versek terjedelme nem haladhatja meg a három A/4-es oldalt 12-es betűmérettel!! A verset vagy verseket wordben kérjük!!

A pályázaton a zsűri tagjainak családtagjai és az Édentől Északra csoport tagjai nem vehetnek részt!!
A verseket nyolcfős zsűri bírálja el.

Nevezési határidő:

2014. május 28-ig. 23 óra 30 perc

Nem elegendő számú pályázati vers esetén a nevezési időt meghosszabbítjuk!

Díjazás:

I. díj 10 ezer Ft értékű könyvcsomag
II. díj 7 ezer Ft értékű könyvcsomag
III. díj 6 ezer Ft értékű könyvcsomag
IV. díj 5 ezer Ft értékű könyvcsomag
V. díj 4 ezer Ft értékű könyvcsomag

Különdíj:

A legjobb helyezést elért - nem az első ötben szereplő - 25 év alatti versíró 5 ezer Ft értékű könyvcsomagot kap.

A verset, vagy verseket – maximum hármat - a tenyforras@gmail.com e-mail címre kell küldeni. A levélben kérjük a pályázók életkorának feltüntetését és postázási címüket, valamint pár soros nyilatkozatot arról, hogy a beküldött mű saját szellemi termék!!

Nevezési díj nincs!

A legjobbnak ítélt beérkező 40-50 alkotást a következő zsűri bírálja el:


Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat és az Édentől Északra Csoport vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914748

Balázs László költő, az Édentől Északra Csoport tagja
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=6065908

Fábián József – költő, a Magyar Parnasszus szerkesztője
http://magyarparnasszus.hu/fabijoe?page=1%2C0%2C5

Kádár Valéria – költő, író – az Ars Poetica Versklub vezetője
http://kadarvaleria.blogspot.hu/

Márté Zs. Fruzsina költő, az Édentől Északra Csoport tagja
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914742

Szecsődy Kristóf író, költő, filozófus, az Édentől Északra Csoport tagja
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906779

Varga Nóra író, költő, az Édentől Északra Csoport tagja
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906841

Zsigmond Eszter – költő, az Édentől Északra Csoport tagja
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735

A verspályázat döntőjébe jutottak névsora május 30-án, az Éden Művészeti Hálózatba tartozó Édentől Északra Csoport honlapján lesz olvasható, míg az eredményhirdetés június 8-án késő este lesz olvasható.
A döntőbe jutásról és az elért helyezésről külön e-mailben senkit nem értesítünk. Mindezek időpontjai megtalálhatóak a kiírásban, valamint az Éden oldalon lehet tájékozódni.

A pályázat eredményének közlésekor táblázatban közöljük a döntőbe jutott 40-50 versíró zsűritől kapott pontszámait – de nem csak az összesített pontszámot, hanem azt is, hogy az adott vers milyen lebontásban kapta a pontokat a zsűritagoktól. Ez merőben szokatlan a versírópályázatoknál, ugyanakkor igen érdekes és izgalmas.
Valamint az összes döntős vers is felkerül az oldalra.

Egyedi lehetőségek pályázata!
A verspályázat döntőjébe jutott versek közül 25 elhangzik majd az Éden Versklub irodalmi műsorában, amely a Spinoza Színházban kerül megrendezésre. Az eddig lezajlott versklubok fotói az alábbi linken tekinthetők meg:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34831719&nid=6302359

A pályázat kiírója az Éden Művészeti Hálózat.

A hálózat honlapja, ahol a régebbi pályázatok eredményei és versei megtekinthetőek:

http://edentol.gportal.hu/

Mentem. Láttam. Hazajöttem. - Campus Hungary újságcikkíró-verseny

2014. május 5. 

Campus Hungary ösztöndíjjal utaztál külföldre és meg szeretnéd osztani élményeidet? Pályázz az újságcikkíró versenyünkre és küldd el pályázati anyagodat a press@campushungary.hu e-mail címre!

Felsőoktatás nemzetközi fejlesztéséért díj - Campus Hungary / TÁMOP-4.2.4.B/1-11/1-2012-0001

2014. május 2. 

A felhívás célja, hogy a Tempus Közalapítvány által a Campus Hungary program keretében szervezett szakmai képzések során elsajátított tananyagok intézményi hasznosulására ráirányítsuk a figyelmet.

Módosult a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők gyakornoki programjának támogatása érdekében kiírt pályázat beadási határideje

2014. május 1. 

Felhívjuk a tisztelt pályázók figyelmét, hogy a TÁMOP-2.3.4.A-13/1 jelű, ,,Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban c. kiírás beadási határideje meghosszabbításra került.

Szeged Vasútja 160 éves - fotópályázat

2014. április 28. 

A pályázat és fotókiállítás célja: az előző kilenc országos vasutas fotópályázatunk hagyományait követve széles körben bemutatkozási lehetőséget adni mindazoknak, akik a fotózással igényesebben örökítik meg a vasutat - példát mutatva, hogy minél többen fényképezzék le a vasúton szerzett élményeiket, benyomásaikat; valamint átfogó, reprezentatív képet adni vasutunkról a szakmai és kívülálló közönség számára.

2014. évi EGSZB-díj - A kiválóság jutalmazása a civil társadalmi kezdeményezésekben

2014. április 27. 

Az évente kiadott díj konkrétabb célja civil szervezetek, illetve magánszemélyek olyan kezdeményezéseinek az elismerése és ösztönzése, amelyek nagyban hozzájárultak az európai identitás és integráció elősegítéséhez. A díj általános célkitűzése az, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a civil szervezetek, illetve a magánszemélyek milyen fontos szerepet játszhatnak az európai identitás és polgárság létrehozásában, mellyel egyben az európai integrációt erősítő közös értékeket is megszilárdítják.

A mi utcánk, a mi jövőnk! - rajz-, fotó- és családi pályázat a környezettudatos, közösségbarát közlekedés jegyében

2014. április 24. 

A kiírók idén is közös kreatív pályázatot hirdetnek az Európai Mobilitási Hét alkalmából. A pályázat témája megegyezik a szeptember 16-22 között Európa-szerte megvalósuló közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozat szlogenjével: A mi utcánk, a mi jövőnk!

Az Év Természetfotósa pályázat 2014 - GDF SUEZ

2014. április 24. 

Hazánk, Magyarország, a Kárpát-medencei ökorégió és Földünk természeti értékeinek, csodálatos tájainak, egyedülálló élővilágának és a természet ritka pillanatainak bemutatásán keresztül a természetvédelmi és biológiai ismeretterjesztés, a társadalom szemléletformálása és esztétikai értékítéletének fejlesztése érdekében, a Magyar Természetfotósok Szövetsége - a naturArt, immár huszonkettedik alkalommal hirdeti meg Magyarország legnagyobb természetfotó pályázatát, melynek névadó támogatója idén is a GDF SUEZ.

Syngenta Nemzetközi Fotópályázat

2014. április 24. 

Újból meghirdette nemzetközi fotópályázatát a Syngenta, amelyre hazánkból is várják szeptember 15-ig professzionális és amatőr fotósok jelentkezését. Az összesen 65 ezer dollár összdíjazású pályázat ismét egy globális kihívás, a hiány és túltermelés súlyos aránytalanságára hívja fel a figyelmet.

A Syngenta Photography Award célja, hogy kiváló fotókon keresztül kulcsfontosságú globális kihívásokra világítson rá, mondta Michael Mack, a cég vezérigazgatója. Az első nemzetközi pályázaton a Vidék – Város témakörben több mint 2500 fotós nevezett, a legjobb fotókból nyílt kiállítást több ezren tekintették meg.

Ebben az évben a hiány és túltermelés súlyos aránytalanságának bemutatására bíztatják a fotósokat. Az elmúlt 50 évben a világ természeti erőforrások iránti igénye megduplázódott. Ha továbbra is ilyen mértékben nő az igény, 2030-ra kicsi lesz a jelenlegi Földünk. A népesség gyarapodása és a gazdasági fejlődés a fogyasztás növekedésével járt, egyre több mezőgazdasági területre, élelmiszerre, vízre van szükség. A világ egyes részein ez súlyos problémákat eredményezett: szűkült a mezőgazdasági terület, az óceánokat túlhalászták, esőerdők tűntek el, folyók zsugorodtak és száradtak ki. Napjainkban egymilliárd ember éhezik és minden harmadik embert vízhiány sújt.

Ezzel szemben vannak olyan országok, ahol óriási túltermelés, pazarlás folyik. Az Egyesült Királyságban a növényi kultúrák harmada kárba vész, mert nem felel meg a keresleti szabványoknak. Indiában az összes gyümölcs és zöldség 40 százaléka tönkremegy a rossz tárolási és közlekedési rendszer miatt. Európa-szerte és az Egyesült Államokban a megvásárolt élelmiszer fele a kukában landol. Csak az Egyesült Államokban évente 100 millió tonna háztartási hulladék kerül a lerakókba. Jakartában a vezetékes ivóvíz 39 százaléka, Londonban a negyede egyszerűen elszivárog a rossz rendszerből.

Ebben a világban hogyan biztosítható a föld, az élelmiszer és a víz mindenki számára? Hogyan őrizhetjük meg a létfontosságú ökoszisztémákat és hogyan segíthetjük a biodiverzitást? Mit tehetünk az innovatív közösségek segítése, újrafelhasználás és újrahasznosítás terén?

A második Syngenta Photography Award ennek a képi megjelenítésére buzdítja a fotósokat, akiknek jelentkezését ebben az évben is két kategóriában várják. A Professzionális kategóriába 10 évnél nem régebben készült 5-10 fotóból álló tematikus sorozattal nevezhetnek, míg a Nyílt kategóriába a szervezők legfeljebb 3 egyedi képet várnak egy szerzőtől.

A fotópályázat részletes kiírása és a nevezés itt található, nevezési díj nincs. A képeket neves szakértőkből álló nemzetközi zsűri bírálja el. A két kategória első három helyezettje több ezer dolláros pénzjutalmat kap, a Professzionális kategória győztese ezen felül egy 25 ezer dolláros, saját ötleten alapuló fotóprojektet is megvalósíthat. A díjakat jövő márciusban egy kiállítás keretében adják át a győzteseknek.

Szabadnapló 2014 naplópályázat

2014. április 22. 

A Litera Szabadnapló 2014 címmel egész éves netnapló-pályázatot hirdet. A próbanaplók beküldési határideje folyamatos. A Netnapló 12 éve a Litera egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rovata.  A 2012-ben elindított Szabadnapló című pályázat a napló új formáját kívánta meghonosítani. A pályázatra egy 2 flekk (kb. 3000 karakter) terjedelmű próbanaplót kell beküldeni, bármely napról. A próbanaplókat a szerkesztőség tagjai bírálják el. Havonta egy […]

Tanulmányi kiránduláson részvétel - Radnóti nyomában

2014. április 18. 

A kiíró a magyar Holokauszt Emlékév keretében, a Nemzeti Emlékezet Program folytatásaként Radnóti nyomában címmel komplex élményszerű tanulmányi kirándulást szervez tanároknak és diákoknak Radnóti Miklós életének egyes fontos helyszíneire.

Elutasította a Sláger Rádió keresetét a nemzetközi választottbíróság

2014. április 17. 

A Sláger Rádió befektetői 2011 decemberében nyújtották be választottbírósági kérelmüket a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (ICSID*). A tulajdonosok szerint Magyarország 2009-ben az országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogra vonatkozó pályázat lebonyolításával és az abban hozott döntéssel megsértette a Hollandiával, Svájccal és Luxemburggal kötött kétoldalú beruházásvédelmi egyezményeket. A felperes 83,3 millió USD (jelenlegi árfolyamon mintegy 18 milliárd forint) összegű kártérítésre tartott volna igényt.

Történelmi emlék - fotópályázat az új rockopera szervezésében

2014. április 16. 

Félmillió forint értékű összdíjazással ingyenes fotópályázat indul a nyár elején bemutatásra kerülő Vazul Vére történelmi rockoperához kapcsolódóan.

Egyszerűbb lesz pályázni az EU forrásokra

2014. április 15. 

A Kormány döntése értelmében a MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. feladatainak jelentős részét mától a Nemzetgazdasági Minisztérium látja el. Az intézményrendszer átalakításának célja, hogy hatékonyabb legyen az uniós fejlesztésekkel és pályázatokkal kapcsolatos feladatok ellátása és megvalósuljon az ,,egyablakos pályázatkezelési rendszer - mondta a cég állománygyűlésén Komoróczki István, tervezéskoordinációért felelős államtitkár.

Legyen a vendégfényképészünk 2014!

2014. április 14. 

Fotópályázatot hirdet a kiíró webszerkesztősége. Ha szeret fényképezni, érdeklik az aktuális európai kérdések és szeretné viszontlátni képeit az EP honlapján és közösségi oldalain, akkor itt az alkalom, hogy a szó szoros és átvitt értelmében is megvillantsa tehetségét! Minden hónapban egy-egy aktuális témával kapcsolatban várjuk a képeket.

Nyomozz növények után az irodalomban! alkotói pályázat

2014. április 14. 

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Nemzeti Botanikus Kertje az ,,Athenaeum az interneten című TÁMOP-3.2.4-09/1/KMR-2010-0025 számú projekt keretében meghirdeti a ,,Nyomozz növények után az irodalomban! című pályázatát. A pályázat célja, hogy a gyerekek kreativitásának segítségével felhívja a figyelmet a növényvilág szépségeire, sokféleségére és a növények életünkben, kultúránkban játszott elengedhetetlen szerepére, valamint hozzájáruljon az olvasáskultúra fejlesztéséhez. A pályázatra általános iskolás korosztályból […]

Közép-Európai energiabiztonság pályázat

2014. április 14. 

Az Antall József Tudásközpont Kül- és biztonságpolitika első kézből pályázatának célja, hogy elősegítse a fiatal, tehetséges és biztonságpolitika iránt érdeklődő hallgatók szakmai kitörését, továbbá, hogy lehetőséget biztosítson a publikáláshoz, és az adott témában való elmélyüléshez. Ennek fényében a Tudásközpont Közép-Európa energiaellátásának biztonságpolitikai kihívásai témakörében kutatásra ösztönzi a téma iránt érdeklődő hallgatókat és pályázatot ír ki a […]

Magyar Művészeti Akadémia 2014. évi művészeti programtámogatása / MMA-14-P

2014. április 11. 

A kiíró a művészeti élethez kapcsolódó közfeladatai ellátása érdekében a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez, művészeti szakmai programok megvalósításához pályázati felhívás alapján elnyerhető támogatást nyújt.

Történelmi emlék

2014. április 10. 

Fotózz és mutasd meg különleges történelmi emlékeinket.

EUROSCOLA-játék – pályázz Strasbourgi utazásért!

2014. április 10. 

Elindult a tavaszi EUROSCOLA-játék, melyen középiskolák indulhatnak, és 24 fős csapatok nyerhetnek strasbourgi utazást. A versenyidőszak még egy hétig, azaz 2014. április 15-ig tart. Mi az EUROSCOLA-játék?  Ez egy internetes tudásalapú kvízjáték, Európa földrajzához, történelméhez, gazdaságához és az Európai Unióhoz kapcsolódó feleletválasztós kérdésekkel. Célja, hogy ti, középiskolás diákok, játékos formában felmérjétek, és fejlesszétek Európával kapcsolatos […]

Szimfónia / TÁMOP-3.3.16-13/1

2014. április 9. 

A konstrukció alapvető célja a köznevelési intézményekben tanuló hátrányos helyzetű tanulók társadalmi beilleszkedésének elősegítése a zenére, mint közös nyelvre, illetve a hangszeres zenélés együttes élményére építve. A konstrukció célja a társas, szociális kompetenciákat és koncentrációs képességeket fejlesztő zenei integrációs program kidolgozása.

,,Az úgy volt... XI. Janikovszky Éva meseíró pályázat

2014. április 9. 

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Könyvkiadó meghírdette ot. A 2014. évi meseíró pályázat 2014. április 3-án indul és április 27-én zárul. A pályázók három korcsoportban indulhatnak: I. korcsoport: 7-9 évesek, II. korcsoport: 10-13 évesek, III. korcsoport: 14-16 évesek. Tematikai megkötés nincs, bármilyen témát választhatnak a pályázók. Terjedelmi […]

TransNatura Nemzetközi Természetfotó pályázat

2014. április 7. 

A sepsiszentgyörgyi VADON egyesület meghirdeti az I. ot. A pályázat nyílt, amatőr és profi fotósok egyaránt benevezhetnek a világ bármely pontjáról, kivételt képeznek a zsűri tagjai és a szervezők. Alapkövetelmény, hogy a felvételeknek természetes élőhelyeken kell készülniük anélkül, hogy megzavarnának az élővilágot. A felvételeken csak vadon élő állatok szerepelhetnek, fogságban tartott állatokról készült […]

Magyar Formatervezési Díj - Design Management Díj

2014. április 4. 

A kiíró kezelésében álló 2014. évi aktuális pályázati felhívásokat (a hazai kreatív ipar legrangosabb elismeréseit), a Magyar Formatervezési Díj pályázatot és a Design Management Díj felhívást ajánljuk szíves figyelmükbe.

Honvédelmi Minisztérium ellátási körébe tartozóknak sport-támogatás / HM TKHKF SPORT-2014

2014. április 3. 

A pályázat célja: a katona állomány fizikai követelményeknek történő megfelelésének, a fizikai képességek megőrzésének, ezzel a harcképességek szinten tartásának segítése, a HM ellátási körébe tartozók sportolási feltételeinek támogatása, az emberi erőforrások folyamatos megújítása, a nemzetközi sportkapcsolatokból adódó feladatokra való felkészítés és versenyzés biztosítása, a honvéd sportegyesületek szerepvállalásának erősítése az amatőr sportbajnoki rendszer szervezésében, valamint a Magyar Honvédség társadalmi kapcsolatainak fejlesztése a sport eszközeivel.

TASZ design és logópályázat

2014. április 3. 

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pályázatot írt ki logójának megtervezésére. A TASZ 20 éve foglalkozik az állampolgárok jogainak védelmével. Ingyenes jogsegélyt nyújt a rászorulóknak, és törekszik csökkenteni az egyenlőtlenségeket az állam és a polgárok viszonyaiban. A szervezet a huszadik születésnapja alkalmából arculati megújulást is tervez, aminek fontos eleme lesz egy új logó. Mi a TASZ? […]

Social Innovation Tournament 2014

2014. április 1. 

A Social Innovation Tournament célja, hogy felkutassa és jutalmazza az olyan innovatív ötleteket, melyek jelentős társadalmi haszonnal kecsegtetnek, valamint bemutasson megfogható és mérhető eredményeket felmutató jógyakorlatokat.

Magyar Formatervezési Díj 2014

2014. április 1. 

A nyilvános pályázatot a Namzetgazdasági Miniszter a Magyar Formatervezési Tanács közreműködésével hirdeti meg. A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése.    PÁLYÁZATI KATEGÓRIÁK Termék: Kereskedelmi forgalomban kapható, kis és nagy szériában gyártott termékek, termékrendszerek, szolgáltatások. Vizuális kommunikáció: Termékek, termékrendszerek, szolgáltatások megvalósult, komplex vizuális arculata, beleértve a csomagolási és információs rendszereket, webes felületeket, interaktív alkalmazásokat, média design, […]

Módosultak a regionális programok felhívásaihoz kapcsolódó egyes indikátor adatlapok

2014. április 1. 

Az egyértelműség érdekében egyes magyarázatokkal bővítettük a ,,Lakossági elégedettség (933) és a ,,Beruházásba bevont magántőke nagysága (9667) indikátorok adatlapjait.

Az erdő hőse rajzpályázat

2014. március 28. 

Az erdők világnapja  alkalmából a Diósjenői Erdei Szabadidőpark rajzpályázatot hirdet általános iskolások részére ,,Az erdő hőse” címmel. Számodra ki az erdő hőse? Rajzold le és küldd el nekünk! Szebbnél-szebb díjak várnak rád! Pályázók köre: 6-8 év, 9-11 év, 12-15 év A pályaművek formai követelményei: max. A3 méret, az elkészítés technikája szabadon választható szabadkézi technika. A […]

Füvészkert haikuíró verseny

2014. március 26. 

A Füvészkertben megrendezett Sakura ünnephez kapcsolódva a t hirdet.     A haiku néhány szóból felépülő, sajátos szerkezetű, költői mondat, a költő élményének tizenhét szótagba foglalt eszenciája. A meghitt, bensőséges természetszeretet döntően meghatározta a haiku tartalmát. A haiku költői a természetben, az emberi létben az érdekeset, a furcsát, különöset igyekeztek megragadni és azt […]

Keressük az Év Anyavállalatát!

2014. március 26. 

A kiíró 2014-ban ötödik alkalommal osztja ki az Év Anyavállalata díjat annak az anyának, aki gyermekek mellől az olvasóink által is legnagyobb teljesítményt nyújva építette fel cégét. Célunk felhívni rá a figyelmet, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerőpiaci helyzetből is van kiút: a verseny során olyan anyukákat mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat - és ezzel példát mutatnak minden anyukának!

Nyílt ismételt pályázat az Európai Visszatérési Alap 2013. évi programjának keretében / BM/3382-1/2014

2014. március 24. 

A pályázat stratégiai céljai: I.) Az önkéntes visszatérési tevékenységek további fejlesztése és javítása II.) Stratégiailag jobb összpontosítás az uniós szabályokra olyan tevékenységek végrehajtása által, melyek a Visszatérési Irányelv által előírt követelményekhez kapcsolódnak III.) A nemzeti képességek javítása a más tagállamokkal történő együttműködés révén.

A komplex vízvédelmi beruházások Duna-Tisza közi Homokhátság vízháztartásának javítását támogató konstrukció lezárása

2014. március 19. 

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent ,,Komplex vízvédelmi beruházások - Duna-Tisza közi Homokhátság vízháztartásának javítása című (KEOP-2.2.1/B kódszámú) konstrukció a rendelkezésre álló keret várható kimerülése miatt lezárásra kerül.

Az állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztéseket támogató konstrukció lezárása

2014. március 19. 

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent ,,Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések című (KEOP-2.1.1/09-11 kódszámú) konstrukció a rendelkezésre álló keret kimerülése miatt lezárásra kerül.

"Vakvezető kutyákkal a tömegközlekedésben" című rajz pályázat

2014. március 18. 

Magyarországon több, mint ötvenezer látássérült ember él, de kevesebb, mint egy százalékukat segíti a leghűségesebb négylábú segítőtárs, a vakvezető kutya. Sok gyerek még sohasem találkozott vakvezető kutyával közlekedő látássérült emberrel, nem tudja, mit is gondoljon róluk. Az ismerethiány enyhítésére a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola rajzpályázatot hirdet az alábbiak szerint:

Pályaművek témája:
Vakvezető kutyákkal a tömegközlekedésben.
Rajzold le, hogyan képzeled el a vakvezető kutyákat, ahogy aktív részesei a tömegközlekedésnek: buszra, villamosra, trolira, vonatra szállnak. Odavezetik gazdájukat a megállót jelző táblához, a járművek nyitott ajtajához, helyet keresnek a járműveken, használják a mozgólépcsőt.
A téma megismeréséhez ajánljuk figyelmedbe honlapunkat és az ott található videót:
http://barathegyisegitokutya.hu/iskola/rajzpalyazat-2014

Pályázhatnak:
5 és 14 éves kor közötti gyerekek három korcsoportban:
I. korcsoport: óvodások 5-6 évesek
II. korcsoport: alsó tagozatosok 7-10 évesek
III. korcsoport: felső tagozatosok 10-14 évesek

Pályaművek követelménye:
Mérete A/4.
Technikája szabadon választott. Ceruza, festék, filctoll, zsírkréta alkotások mellett kollázsokat és digitális technikával készült pályázatokat is elfogadunk.
Egy gyermek több rajzzal is nevezhet.

A pályázat benyújtásának módja: .jpg formátumban (szkennelve) a barathegyirajz@gmail.com címre küldve.
Minden pályamunkát kérjük külön e-mailben küldeni! Az e-mailben kérjük megadni: az alkotó nevét, életkorát, az óvodája vagy iskolája nevét és címét.
A művek felkerülnek a Facebook oldalunkra, ott lehet rájuk szavazni (liekolni): https://www.facebook.com/barathegyivakvezeto

Elbírálás: a beérkezett pályaművek közül korcsoportonként egyet jutalmazunk. A nyertesekről a vakvezető kutyák kiképzésével foglalkozó szakemberekből és grafikusokból álló zsűri dönt majd. Közönségdíjas a legtöbb lájkot kapott mű lesz.

Nyeremény: a négy győztes felejthetetlen élményt nyer osztálytársai, óvodai csoporttársai és természetesen saját maga számára, hiszen a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola munkatársai vakvezető kutyákkal keresik fel őket egy felejthetetlen bemutatóval óvodájukban, iskolájukban. Ennek során többek között azt is ki lehet majd próbálni, hogy hogyan „vezet” a vakvezető kutya. Minden résztvevő díszoklevelet, a korcsoportok győztesei pedig ajándékcsomagot is kapnak.

A díjazott alkotásokat a vakvezető kutyák világnapja (április 27-én) alkalmából tartott rendezvényünkön is bemutatjuk a nagyközönségnek.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2014. április 15. Kedd 24:00.
A szavazás (lájkolás) lezárása: 2014. április 20. Vasárnap 24:00
Az eredményhirdetést: április 27-én, a vakvezető kutyák világnapján tartjuk.
Az eredményt a Facebook oldalunkon és a honlapunkon is ismertetjük.

Megjelentek a külhoni magyar felsősök éve program pályázati felhívásai

2014. március 18. 

Megjelentek a külhoni magyar felsősök éve program pályázati felhívásai: az osztályfőnökök továbbképzésen való részvételre jelentkezhetnek, és kérelmek adhatók be óvoda- és iskolapedagógusok együttműködésének támogatására is.

A Kormányzati Információs Központ közleménye

2014. március 18. 

A Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetségének (PÁTOSZ) pénteki közleményére reagálva a Miniszterelnökség felhívja minden vállalkozás figyelmét, hogy sem az egykori NFÜ, sem a jogutód Miniszterelnökség és a szaktárcák sem kértek és a jövőben sem kérnek regisztrációs díjat hazai vagy uniós források pályázatai kapcsán.

TÁMASZFAL képzés - társasházak környezettudatos üzemeltetése

2014. március 14. 

A Fejér megyei társasházi képviselők részére kiíró képzést hirdet a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Gazdaság Háza a fenntarthatóbb életmódért - mintaprojekt Fejér megyében elnevezésű, KEOP-6.2.0/B/11-2011-0022 azonosítószámú program keretében, 2014 tavaszán, illetve az év második felében is, két csoportban.

ÉlményKép – fotó- és videopályázat a Művészetek Palotája rendezésében

2014. március 13. 

A Művészetek Palotája fotó- és videopályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai diákja, valamint egyetemi, főiskolai hallgatója számára ÉlményKép címmel. A Művészetek Palotája egyedülálló módon A ÉlményKép – fotó- és videopályázat a Művészetek Palotája rendezésében bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Fotó és videopályázat

2014. március 11. 

A Művészetek Palotájában olyan művészekkel, előadásokkal, személyiségekkel találkozhat az ide látogató, akikkel a hétköznapi életben nem lenne lehetősége párbeszédbe elegyedni. A Müpa igyekszik olyan különleges helyzetbe hozni a művészetek rajongóit, művelőit és leendő, felnövekvő közönségét, hogy az alkotásokon, közös élményeken, egymásra hangolódáson keresztül ők maguk is közelebb kerülhessenek a művészetekhez és ezáltal egymáshoz is. A 2014-es pályázat célja ennek az élménynek, ezeknek a pillanatoknak, illetve közvetlen és közvetett hatásainak bemutatása maximum 10 darab egyedi fotóban, minimum 3 - maximum 10 darabos fotósorozatban vagy legfeljebb 5 perces videoklipben.

ÉlményKép fotó- és videopályázat

2014. március 7. 

A Művészetek Palotája fotó- és videopályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai diákja, valamint egyetemi, főiskolai hallgatója számára ÉlményKép címmel.   A Művészetek Palotája egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly-, könnyű-, jazz- és világzenének, operának, új cirkusznak, kortárs táncnak és balettnek, irodalomnak, filmnek egyaránt. A Müpa a különböző műfajok és a közönség találkozóhelyeként a […]

Rendszerváltás vetélkedő

2014. március 5. 

A verseny célja: közelmúltunk történetének jobb megismerésén keresztül a diákok szóbeli és írásbeli kifejező készségének fejlesztése. Egy olyan elfeledett, illetve nem tanított történelmi esemény tényeinek és történéseinek széles körben való terjesztése és megismertetése.

Természetfotó Fotópályázat

2014. március 2. 

A Gyermekekkel a Természetért Egyesület a természeti értékek védelme, a környezettudatosság erősítése és a szemléletformálás jegyében természetfotó kategóriában Fotópályázatot hirdet, 2014. január 1. – 2014. november 30. között.
Várjuk azon természetbarát fotósok – amatőrök és hivatásos fotósok – pályázatait, akiket nemcsak megérintett a természeti környezet szépsége, de a megörökített tájak és életképek fényképfelvételeit szívesen meg is osztanák a nyilvánossággal.

“Kép-percesek, kétpercesekben”‘ novella pályázat

2014. február 28. 

“Kép-percesek, kétpercesekben”‘ novella pályázat

Kiíró: Garbo Kiadó (Budapest)
Beküldési határidő: 2014 március 20
Beküldési cím: szutsdiana@gmail.com
Kapcsolattartó::Szüts Diana
Telefonszám:0620/9420-529

Pályázók köre: Bárki pályázhat



Pályázati kiírás: Pályázni olyan igényes novellákkal lehet melyet a megadott kép ihletett, és amelyek eddig még soha nem jelentek meg nyomtatásban. Az írott anyagok terjedelme nem haladhatja meg 2 gépelt oldalt. 3600 leütés, A/4,Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5 sortávolság, 2,5 margó).


A bíráló bizottság tapasztalt írókból,szerkesztőkből áll.
Díjazás
A szerzők bemutatkozási lehetőséget kapnak író-olvasó találkozókon, könyvbemutatókon, az írott és elektronikus sajtóban.

Eredményhirdetés: A pályázat résztvevőit díjjazás végéig értesítjük az eredményről, melyről a www.garbokiado.hu internetes oldalon is tájékozódhatnak.
Pályázati díj nincs.
(A megadott kép a mellékelt webcímen látható.)

Megújuló energiaforrások felhasználásával kapcsolatos képzésen való részvétel biztosítása / HU03-C1-2014

2014. február 19. 

Jelen pályázati felhívás az Általános Pályázati Útmutató az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014-es időszakára vonatkozóan című dokumentummal (a továbbiakban: Általános Pályázati Útmutató) együtt nyújt tájékoztatást a pályázati feltételekről. Azon esetekben, amelyekben jelen felhívás nem ad iránymutatást, az Általános Pályázati Útmutató értelmezendő. A felhívás kidolgozása a Program Megállapodás, az Általános Pályázati Útmutató kidolgozása pedig az EGT Megállapodás 38b jegyzőkönyv 8.8 cikke értelmében a donor országok által kibocsátott, az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakának végrehajtására vonatkozó szabályzat figyelembevételével történt.

Közösségi rendezvények támogatása: hangtechnika, gyermekműsor és sztárfellépő térítésmentes biztosításával (ÖM-PA-2014/2)

2014. február 19. 

A pályázat célja:
Olyan Magyarország területén megvalósuló rendezvények támogatása, melyek hozzájárulnak különböző – főként hátrányos helyzetű - társadalmi célcsoportok közösségi élményeinek kialakításához.

A pályázat keretében:
- komplett hangtechnikai szolgáltatást (8-12 órás időtartamra)
- Egészségnevelő – interaktív – gyermekműsort (50 percben)
- Egy sztárfellépőt (45 perces műsorral)
biztosítunk a nyertes pályázó rendezvényére 500 000 Ft összértékben.

A pályázat benyújtásának határideje: 2014. március 31.

Ötletpályázat Gábor Áron, a székely ágyúöntő, a szabadságharc őrnagya születésének 200. évfordulója alkalmából - Történelmi Székely Gyors

2014. február 18. 

A különvonat hetedik útját (2008-2014) a MÁV, valamint a szervező, egyben 2008-ban a (Történelmi) Székely Gyors útját kezdeményező és megszervező Indóház Közlekedési Kiadó felmatricázott, a magyarság történetéhez fűződő motívumokkal díszített mozdonnyal kívánja még emlékezetesebbé tenni. A nagyszabású matrica díszítés kialakításához olvasóink vizuális elképzeléseit is várjuk, egy ötletpályázat keretében.

Élelmiszerbank adományszétosztási együttműködés

2014. február 17. 

A pályázat célja, hogy a kiíró 2014-es évre vonatkozóan együttműködési megállapodást kössön partnerszervezetekkel, amelynek keretében a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől térítésmentesen átvett élelmiszereket a szerződő szervezetek az általuk gondozott rászorulóknak juttatják el ingyenes adomány formájában.

Három cég nyert jogosultságot a bányászati koncessziós szerződés megkötésére

2014. február 14. 

A nemzeti fejlesztési miniszter a pályázatok értékelésére létrehozott minősítő bizottság javaslata alapján meghozta döntését a szénhidrogén és a geotermikus energia kutatási területekre kiírt bányászati koncessziók megadásáról. A döntés értelmében szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Battonya-Pusztaföldvár észak és a Szegedi-medence nyugat területére) és a Vermilion Exploration B.V. (Battonya-Pusztaföldvár dél területére), míg geotermikus energia kutatása, kinyerése és hasznosítása céljából a CEGE Közép-Európai Geotermikus Energia Termelő Zrt. (Jászberény területére) nyert jogosultságot koncessziós szerződés megkötésére.

Webtapasz rajzpályázat

2014. február 13. 

A Webtapasz Dizájnstúdió rajzpályázatot hirdet hazai közoktatási- és magánoktatási intézmények tanulói és óvodások részére. A pályázók a formai követelmények megtartásával bármilyen témában adhatnak be tetszőleges technikával készült képeket, alkotásaikkal iskolájuknak nyerhetnek új honlapot és maguknak értékes ajándékcsomagot.   A pályázat célja A pályázat célja, hogy olyan honlapok készítését ajándékozza különböző oktatási intézmények számára, melynek alapvető […]

Németh Gyula-díj 2014

2014. február 12. 

A kiíró 2014-ben is - oklevéllel és pénzjutalommal - tünteti ki azt a pályája elején járó, a nyomtatott vagy az elektronikus sajtóban dolgozó fiatal sportújságírót, aki munkájával felkeltette a sportújságírók elismerő figyelmét, akit szakmai és emberi tisztesség, felkészültség, választott sportágának feltétlen szeretete és szakmája iránti nemes alázat jellemez.

Születésnapi kalandozások

2014. február 10. 

A pályázat célja: Vetítettképes előadás révén bemutatni valamely, a pályázó saját szervezésű utazásán szerzett szakmai tapasztalatait, élményeit. Ezáltal szeretnénk továbbvinni Fábián Tamás tanári-előadói szemléletét, módszereit, szakmai felkészültségét, a földtudományok és a természet sokszínűségének megismertetése iránti elkötelezettségét.

Rosinante lakberendezési pályázat

2014. február 8. 

A Szentendrei-sziget déli csücskében van egy tündérdoboz, egy kicsi szálloda, amelynek csapata, most szeretné újragondolni azt az etno-eklektikus környezetet, amit az elmúlt évek során létrehoztak. A pályázat célja, hogy a ház arculata, a közösségi terek, a vendégszobák és a kert egységesebben tükrözzék a vintage, country és romantikus hangulatot. Mit szeretnének látni a pályamunkákban? Egységes stílust képviselő […]

Budapest Bank Budapestért Alapítvány pályázat 2014/I.

2014. február 7. 

A Budapest Bank Budapestért Alapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki olyan közcélú, közérdekű, megvalósítandó tevékenységek, civil kezdeményezések támogatására, amelyek kizárólag a fővároshoz kötődnek,  a főváros szellemi, művészeti, kulturális életének színvonalát emelik,  felkarolják Budapest épített és természeti értékeinek védelmét, a kulturális örökség megóvását, és hozzájárulnak a fővárosban élők esélyegyenlőségének, szociálisan és egészségileg hátrányos helyzetének, életminőségének javításához.  Pályázatot nyújthatnak […]

Népi Játékok Rendezvényekre

2014. február 4. 

A pályázat célja: a nemzetet éltető hagyományok, szokások, játékok őrzése és tovább éltetése, ezekről pozitív élményekhez juttatni a számítógépes világunk gyermekeit, felnőtteit. Megmutatni azt, hogy őseink játékai ugyanolyan örömöt, önfeledt szórakozást biztosítanak gyermekeinknek, mint annak idején elődeinknek.

Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása - Vidéki kulturális és természeti örökség megőrzése - EGT Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014 / HU07PA16-A2-2013

2014. február 3. 

A felhívás keretében támogatott projekteknek illeszkedniük kell az alábbi alcélok valamelyikéhez: 1. A hagyományos vidéki életmódhoz, a természetközeli területhasználathoz és tájgazdálkodáshoz kapcsolódó épített örökségi érték és táji környezet fenntartható módon, a helyi szereplők bevonásával történő helyreállítása, megőrzése és élményszerű bemutatása. 2. A kulturális örökségvédelmi jelentőséggel is rendelkező védett természeti értékek, területek, ezen belül kifejezetten a kunhalmok, földvárak, fülkés sziklák, kulturális örökségi jelentőségű barlangok és környezetük megőrzése, fenntartása, helyreállítása, az eredeti funkció, működés élményszerű bemutatása.

Itt a farsang, áll a bál! kreatív pályázat

2014. február 3. 

Készítsd el a saját farsangi maszkodat, jelmezedet, fotózd le magad benne, küldd át nekünk a szalayzz@szalaykonyek.hu e-mail címre, mi pedig feltöltjük a Facebook oldalunkra. Ezután nincs más dolgod, mint 2014. február 28-ig megszerezni hozzá a legtöbb lájkot a www.facebook.com/szalayzz oldalon, és begyűjteni a fődíjat, ami egy 10 darabos kreatív könyvcsomag!  No tags for this post.

Az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 PA16 - Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása program - Kétoldalú partnerségi együttműködések előkészítésének segítése / HU07PA16- 2013

2014. január 30. 

Jelen felhívás célja a Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása program keretében megjelenő kulturális és természeti örökségi infrastruktúra fejlesztését valamint a kétoldalú kulturális és természeti örökségvédelmi együttműködést célzó pályázati felhívások kiegészítéseként, rövidtávú tevékenységek támogatása annak érdekében, hogy segítse a lehetséges donor partnerekkel való kapcsolatfelvételt vagy a már élő kapcsolat megerősítését a projektek előkészítési szakaszában.

Budapest Ösztöndíj program

2014. január 29. 

A BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM célja: - A pályázatot elnyerő felsőoktatási képzésben résztvevő ösztöndíjasok betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét; - A diplomamunka megírásához biztosított szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségekkel járuljon hozzá a felsőoktatásban megszerzett elméleti tudás gyakorlatban történő alkalmazásához.

Budapest ösztöndíj

2014. január 29. 

Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM keretében pályázatot hirdet.   A BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM célja:  A pályázatot elnyerő felsőoktatási képzésben résztvevő ösztöndíjasok betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét; A diplomamunka megírásához biztosított szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségekkel járuljon hozzá a felsőoktatásban megszerzett elméleti tudás gyakorlatban történő alkalmazásához.  A […]

Visszatérés irodalmi pályázat

2014. január 28. 

A tanítványi láncolat irodalmi műhely ,,Visszatérés címmel vers és kispróza pályázatot hirdet! A pályázat témája: A ,,Visszatérés fogalomkörének értelmezésében és a témakidolgozásban a pályázó szabad kezet kap. Beküldött írások szólhatnak az önmagunkhoz való visszatérésről, egy számunkra kedves, vagy éppen ellenkezőleg, felzaklató, de meghatározó személy visszatéréséről, jelenléte által okozott hatásról, ugyanakkor egyéb létélményekről is, mint példál a […]

Energiafüggők – forgatókönyvírói pályázat

2014. január 27. 

Az élet egyre több területén, növekvő mértékben csatlakozunk az ellátó rendszerekhez, technológiákhoz. Emiatt kiszolgáltatottságunk és függőségünk észrevétlenül, de rohamosan növekszik. A Zöld kör forgatókönyvírói pályázatán a legfrissebb elmék is megmutathatják, hogyan fejeznék ki gondolataikat egy rohamosan erősödő civilizációs kockázattal – az energiafüggőséggel – kapcsolatban. Mindegy, hogy van már tapasztalatod a tollforgatásban, vagy épp most tennél szert […]

New York-i ösztöndíj lehetőség

2014. január 25. 

A kiíró New York-i irodájába keres a külhoni magyar közösségek nemzetközi jogvédelme iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot.

New York-i ösztöndíj

2014. január 23. 

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) New York-i irodájába keres a külhoni magyar közösségek nemzetközi jogvédelme iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot. A programra olyan magyar állampolgárságú, magyarországi felsőoktatási intézményben, nappali képzés keretében tanuló vagy már diplomát szerzett fiatalok jelentkezését várjuk, akik 12 hónapra el tudják kötelezni magukat szervezetünknél. A gyakornoki munka kezdete 2014. október. […]

Pályázat a fenntartható fogyasztási és életpályaminták népszerűsítésére Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2014. január 22. 

A Zöld Akció Egyesület alkotópályázatot hirdet a fenntartható élelmiszer termelés és fogyasztás témakörben. A pályázat során szabad stílusban, bármely művészeti ágban alkothatnak a nevezők. Nevezni egyénileg vagy maximum 5 fős csapatokban lehet. A pályaművek legnagyobb kiterjedése maximum 50 cm lehet. A legjobbnak ítélt alkotások készítői fenntarthatósági hétvégén (3 nap/2 éjszakás program, teljes ellátással) vehetnek részt Gömörszőlősön. […]

Az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek megalkotása / KKETTKK-CP-03

2014. január 21. 

A pályázati program célja, hogy az első világháborúval kapcsolatos társadalmi emlékezet ébren tartásával hozzájáruljon a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapul- európai identitás erősítéséhez. A pályázat célja továbbá, hogy a filmművészeti alkotások tervezetein keresztül is erősítse a toleranciát és a kölcsönös megértést, tiszteletben tartva és népszerűsítve a kulturális és nyelvi sokszínűséget, a történelmi jelenségek többszempontú megközelítését. Ennek érdekében támogatja olyan filmművészeti alkotások forgatókönyveinek létrejöttét, amelyek a korszakkal kapcsolatos emlékanyagok, ismeretek feldolgozását tartalmazzák.

Az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális programok, művészeti tevékenységek támogatása / KKTTKE-CP-04

2014. január 21. 

A pályázati program célja, hogy az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programokat, művészeti tevékenységeket támogasson, így az első világháborúval kapcsolatos társadalmi emlékezet ébren tartásával hozzájáruljon a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló európai identitás erősítéséhez.

Sáppusztai Pálinkás címke újratervezése pályázat

2014. január 20. 

Pályázat a Sáppusztai Pálinkás címke újratervezésére.    Megbízó A Sáppusztai pálinkafőzde 2005-től bérfőzéssel, 2012-től pedig kereskedelmi értékesítéssel és kizárólag prémium minőségű pálinkák gyártásával foglalkozik. Jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében értékesítenek, a jövőben ezt országos szintre kívánják emelni. A márka és a főzde megismerése miatt mindenképpen nézzék meg  a pálinkafőzde weboldalát és termékeit! Weboldal: Sáppusztai pálinka Feladat: Meglévő […]

A magyar kultúráért és oktatásért Vajdaságban

2014. január 19. 

A pályázat célja A Szerbiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által. A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

A magyar kultúráért és oktatásért Felvidéken

2014. január 19. 

A pályázat célja: A Szlovákiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által. A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

Az Európai Unió éves irodalmi díjának megszervezése és odaítélése - Kreatív Európa program / EAC/S12/2013

2014. január 16. 

A pályázat céljai a következők: - a kortárs európai szépirodalom gazdagságának kiemelése; - a könyvszektor figyelmének felhívása Európa irodalmi sokszínűségére; - a szerzők ismertebbé tétele külföldön, valamint segítségnyújtás számukra, hogy új olvasóközönségeket érhessenek el; - az európai könyvszektorlánc erősítése, valamint a más európai országokban született alkotások kiadásának, fordításának, értékesítésének és olvasásának támogatása; - az irodalom nemzetek közötti terjesztésének ösztönzése.

A Tehetséged nem csak a tiéd! Steps Ahead program Vol. 2.

2014. január 16. 

A Steps Ahead program, képzést biztosít a fiatal táncosoknak, médiásoknak, zenészeknek és művészeknek, hogy professzionális workshop vezetőkké váljanak. A fő hangsúly a tanítási és önismereti tudás elmélyítésén van. Fontos része a programnak továbbá az üzleti, marketing és vezetési képességek elsajátításán van, hogy mindenki a lehető legjobban menedzselje magát a munka világában. Összesen 10 résztvevő kap lehetőséget […]

Szakmai gyakorlat megszerzése

2014. január 14. 

A kiíró pályázatot hirdet környezetvédelmi területen diplomázott egyetemi hallgatók részére szakmai gyakorlat megszerzésére Németországban.

V. Odú- és műfészekkészítő verseny

2014. január 14. 

A verseny célja a körülöttünk élő odúlakó madarak és emlősök megmaradásának, védelmének segítése. A verseny keretében “A”, “B”, “C”, “D” (több típus) és kuvik odú, fecske műfészkek és gólyafészek készíthető, illetve építhető. Az odúk anyaga lehet természetes farönk, gyalulatlan deszka vagy OSB lap. FONTOS, hogy az odúk tetejének víz ellen szigeteltnek, a zárt odúk esetében […]

Esszéíró pályázat az Albanegra Kiadónál

2014. január 13. 

Az Albanegra Kiadó történelmi esszéíró pályázatot hirdet.
Jelentkezni a megadott témákhoz kapcsolódó esszékkel lehet.
Meghirdetett témáink jeles történelmi események évfordulójához kötődnek:

814 – 1200 éve
- Császárrá koronázzák Nagy Károlyt

1314 – 700 éve
- A bannokburni csatában, a Robert Bruce vezette skót sereg legyőzi II. Edward angol király seregét. Skócia visszanyeri függetlenségét.
- Károly Róbert seregei visszafoglalják, Csák Mátétól Esztergomot.
- Kivégezték Jacques de Molayt, a templomos lovagok nagymesterét
1514 – 500 éve
- A Dózsa György vezette parasztlázadás.

1714 – 300 éve
- Franciaország és a Habsburg Birodalom megköti a spanyol örökösödési háborút lezáró rastatti békeszerződést.

1764. – 250 éve.
– A madéfalvi veszedelem.

1914 – 100 éve
- Kirobban az I. világháború.

1944 – 70 éve
- A második világháborús hadiesemények elérik Magyarország területét.

Nevezési díj: 1000Ft
A jelentkezők életkor szerint két kategóriában indulhatnak:
I. kategória: 18 éves korig /elsősorban az általános és középiskolás diákokra gondoltunk, így azok a középiskolás diákok, akik 19 évesek még indulhatnak ebben a kategóriában/.
- terjedelmi elvárások: 2-4 A/4-es oldal, 12-es betűméret, kb. 8000-16000 karakter
II. kategória: 18 év felettiek / a középiskolát már befejezett pályázókat várjuk ebben a kategóriában/.
- terjedelmi elvárások: 2-8 A/4-es oldal, 12-es betűméret, kb. 8000-24000 karakter

Az esszének önálló munkának kell lennie, saját szellemi terméknek. A felhasznált forrásokat, szakirodalmat kérjük feltüntetni. Javasoljuk, hogy használjanak hivatkozásokat lábjegyzetes formában.

Beküldési határidő: 2014. március 31.
Eredményhirdetés: 2014. április 11.
Díjazás: Kategóriánként az első három helyezett könyvjutalomban részesül, illetve vásárlási utalványt kap. Az első kategória pályázóinak felkészítő tanárai is könyvjutalomban részesülnek az első három helyezett esetében.
Az első tíz helyezett elismerő oklevélben részesül. Az Albanegra Kiadó által meghirdetett további pályázatok nevezési díjából és kiadványaiból 25%-os árengedményt kap.
Tervezzük, hogy a beérkező esszékből egy könyvet állítunk össze, amelynek elektronikus /ebook/ változatát minden pályázó ingyen megkap, a nyomtatott változatot pedig kedvezményesen vásárolhatják meg.
A könyveket /nyomtatott és ebook változatot egyaránt/ eljuttatjuk az ország legnagyobb könyvtáraiba, így az Ön műve a nagy közgyűjtemények részévé válik.

A pályamunkákat a kiadó email címére kérjük eljuttatni: info@albanegra.hu

Kérjük, tüntesse fel: A pályázó nevét, címét, életkorát, felkészítő tanára nevét. A választott témát jelölő évszámot.
A részletes feltételek a kiadó honlapján olvashatóak: www.albanegra.hu

IKF 2014. - Ifjú Koreográfusok Fóruma

2014. január 13. 

A Közép-Európa táncszínház pályázati felhívása! A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az első darabjukra pályázó alkotók egyre kevesebben és egyre kevesebb támogatást kapnak, ha kapnak egyáltalán. Új stratégia kidolgozására vállalkozunk tehát, hogy folytathassuk a legfiatalabb alkotókkal való együttműködést, illetve új távlatokat is nyithassunk az efféle munkáknak.  A 2013-ban útjára indított IKF programunk visszaigazolta kezdeményezésük szükségességét: három […]

Sikerrel zárult a karcagi Kátai Gábor Kórház intézményvezetői posztjára meghirdetett pályázat

2014. január 9. 

A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi XXXVIII. törvény (Ttv.) 11. § (3) bekezdése értelmében, a Kátai Gábor Kórház főigazgatói álláshelyére 2013. október 14. napján kiírt pályázat sikerrel zárult.

MVM Partner – a vállalkozások energiatudatosságáért pályázat

2014. január 9. 

Az MVM Partner – a vállalkozások energiatudatosságáért című pályázatot a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások számára írták ki. A pályázat célja az (1) energiatudatos magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások felkutatása és díjazása, (2) a vállalkozások segítése energiatudatossági törekvéseik megvalósításában és (3)  példamutatás és szemléletformálás a mikro-, kis- és középvállalati szektor számára. A pályázatot kiíró szervezet: MVM Partner Energiakereskedelmi […]

ICOMOS-díj 2014

2014. január 7. 

A kiíró a nemzetközi célkitűzésekkel összhangban folyamatosan azon fáradozik, hogy a társadalom minden tagjának és szervezetének figyelmét felhívja az építészeti és kulturális örökség valamennyi elemének folyamatos és szakszerű gondozására megőrzésük és továbbörökítésük érdekében.

DBU környezetvédelmi ösztöndíj (Németország)

2014. január 6. 

A Deutsche Bundesstiftung Umwelt német szövetségi környezetvédelmi alapítvány féléves németországi szakmai gyakorlati ösztöndíja környezetkutatással, környezetvédelemmel foglalkozó végzős egyetemi hallgatók, fiatal diplomások, doktoranduszok részére. A 2014. szeptemberében kezdődő gyakorlatra pályázat benyújtásának határideje: 2014. március 1. A  program  a  fiatal  környezetkutatóknak  nyújt  továbbképzési  lehetőséget,  egy  németországi szakmai gyakorlat keretében. Az  ösztöndíj  megpályázása  és  a  kapcsolatfelvétel  az adott  országban,  a […]

Katalizátor-díj 2013

2014. január 5. 

A tranzit.hu idén negyedik alkalommal hirdeti meg a Katalizátor-díjat. A díjjal kiemelkedő művészeti tevékenységekre kívánják felhívni a figyelmet. Emellett – idén először – egy olyan folyamatot is létre kívánnak hozni, amelyben a szakmának lehetősége nyílik saját, bevett gyakorlataira reflektálni. A Katalizátor-díjak kiosztását ezért egyúttal egy önvizsgálati folyamat részévé teszik, melynek két kiemelkedő eseménye lesz: a kiválasztást megelőző Nyitott fórum, […]

Nők, édesanyák a sportban – Szocsi 2014

2014. január 3. 

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a MOB Nők a Sportban Bizottsága a 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok alkalmából művészeti pályázatot hirdet a Procter & Gamble (P&G) támogatásával. A pályázat a téli olimpiai játékokra és az azon részt vevő női sportolókra kívánja felhívni a figyelmet, egyben a sportolók mögött álló édesanyák kitartó támogatása, elkötelezettsége és […]

A hagyományokkal rendelkező és az új általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai tanulók számára meghirdetett, országos, felmenő rendszerű tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének, továbbá hazai tanulók/fiatalok

2014. január 1. 

A pályázat célja 1.1. A 2013/2014. tanévre országos, felmenő rendszerű tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása. 1.2. Hazai tanulók/fiatalok és csapatok részvétele nemzetközi versenyeken.

Fürdőbelépő nyugdíjasok részére – Erzsébetprogram pályázat

2013. december 27. 

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázata fürdőbelépő nyugdíjasok részére Erzsébet Kártyán 2014. A pályázat célja: A  Magyar  Nemzeti  Üdülési  Alapítvány  az  Erzsébetprogram  keretében  -  az  egészség  megőrzéséhez  szükséges  aktív kikapcsolódás elősegítése  érdekében  -  nyugdíjasok  számára  pályázatot  hirdet.  A  pályázattal elnyerhető támogatást az Alapítvány gyógyfürdőkbe szóló belépőjegyek  formájában nyújtja.  A jelen  pályázattal elnyerhető gyógyfürdőkbe szóló belépőjegyekre kizárólag a felhívásban  meghatározott  követelményeknek  maradéktalanul […]

A kulturális örökségvédelmi elismerések 2014. évi kitüntetettjei

2013. december 23. 

Felhívás a kulturális örökségvédelmi elismerések 2014. évi kitüntetettjeire történő javaslattételre.

Zöld forrás 2014 pályázat

2013. december 21. 

Megjelent a  a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött civil szervezetek részére, állami feladatok átvállalására, a Nemzeti Környezetvédelmi Program céljainak megvalósítása érdekében. A Vidékfejlesztési Minisztérium meghírdette a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött, a nemzeti környezet- és természetvédelmi célok elérésében közvetlenül feladatot vállaló civil szervezetek (egyesületek és alapítványok) számára nyilvános Pályázati Felhívását. A pályázat forrás: A tervek […]

Csaknem 90 millió forint értékben kapnak háztartási eszközöket a nevelőszülők

2013. december 20. 

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) keretében ellátott és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) gondoskodásában lévő gyermekek, illetve nevelőszülők és családok számára kiírtak egy pályázatot 89 millió forint értékben, amelyből olyan eszközök megvásárlását támogatják és adnak át, amelyek a mindennapjaikat segíthetik - jelentette be sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emmi szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Módosították a turisztikai tevékenységek ösztönzése című Leader pályázatot

2013. december 17. 

104/2013. (XI. 14.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló VM rendeletben foglalt támogatási kérelmek benyújtási határideje 2014. január 15-re módosult. Leader turisztikai tevékenységek ösztönzése pályázat új, módosított beadási határideje:  2014. január 15.  Letölthető dokumentum Közlemény Tovább a pályázatra: http://palyazatok.org/turisztikai-tevekenysegek-osztonzese-leader-palyazat/ Pályázatírás Pályázati kategóriák: LEADER […]

2013 egészségügyi kommunikációs szakembere

2013. december 16. 

A Nemzeti Egészségügyi és Egészségipari Kommunikációs Közhasznú Egyesület (NEEK) pályázatot hirdet a ,, ” cím elnyerésére. A pályázat nyílt, azon olyan személyek vehetnek részt közvetlenül vagy közvetetten – tehát mások általi ajánlás alapján -, akik 2013-ban a pályázók közül a legtöbbet tették az egészségügyi kommunikáció (marketing, public relations és reklám stb.) elmélete és gyakorlata terén. A pályázati […]

Erste Alapítvány PATTERNS Lectures program

2013. december 16. 

Az ERSTE Alapítvány újra pályázati felhívást írt ki a PATTERNS Lectures programjára. A kezdeményezés olyan egyetemi kurzusokat hivatott támogatni, melyek témája a művészettörténet, a kulturális elmélet és a kulturális tanulmányok, és amelyek célja a közép-, kelet-és délkelet-európai közelmúltban végbemenő kultúrtörténeti változások kutatása és megértése. A program olyan tanfolyamokat támogat, melyek a kulturális jelenségeket vizsgálják az 1960-as évektől […]

Pályázati felhívás nagycsaládos pályázók számára - Erzsébet-program (egyéni pályázat)

2013. december 15. 

A kiíró az Erzsébet-program keretében - az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében - nagycsaládosok számára pályázatot hirdet. A pályázattal elnyerhető támogatást az Alapítvány üdülési szolgáltatás formájában nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Fürdőbelépő nyugdíjasok részére Erzsébet Kártyán

2013. december 15. 

A kiíró az Erzsébet-program keretében - az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében - nyugdíjasok számára pályázatot hirdet. A pályázattal elnyerhető támogatást az Alapítvány gyógyfürdőkbe szóló belépőjegyek formájában nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető gyógyfürdőkbe szóló belépőjegyekre kizárólag a felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Honvédelmi tábor - Erzsébet-program (egyéni pályázat)

2013. december 12. 

A kiíró az Erzsébet-program keretében Erzsébet-tábor pályázatot hirdet. A pályázattal elnyerhető támogatást az Alapítvány üdülési szolgáltatás formájában nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Klasszikus dilemmák mellett mindig vannak új kihívások is az EU-ban

2013. december 12. 

Az Európai Unióval kapcsolatos klasszikus dilemmák tovább élnek, de mindig felmerülnek új kihívások - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön a Parlamentben, amikor kihirdették a Magyarország az Európai Unióban, az Európai Unió a világban címmel kiírt pályázat idei nyerteseit.

Molnár István-díj tördelői pályázat

2013. december 9. 

A 32. Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítással párhuzamosan, a Magyar Újságírók Országos  Szövetsége  Fotóriporteri  Szakosztálya tördelői  pályázatot  hirdet. Emlékezve  a  2012-ben  elhunyt  neves  tervező-szerkesztőre,  a  Molnár  István-díjra olyan  tipográfusok, grafikusok,  képszerkesztők,  tervező-szerkesztők  jelentkezését várjuk, akik fontosnak tartják a fotográfia méltó megjelenítését a sajtóban. PÁLYÁZATRA JELENTKEZÉS MENETE A pályázat terjedelme nem haladhatja meg a 10 oldalpárt. A pályázatra jelentkezni egy szabadon […]

Trafikpályázat – 2013.12.03-i pályázat

2013. december 6. 

Nyilvános koncessziós pályázati felhívás dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére. Pályázók köre Pályázó lehet minden olyan,  18. életévét betöltött  bel-  és külföldi természetes személy,  aki megfelel a Pályázati kiírásban megfogalmazott követelményeknek. A  koncesszió-köteles  tevékenység  folytatásának  feltétele,  hogy  az  eredményhirdetéstől számított 90 napon belül a pályázat nyertesének meg kell szereznie vagy igazolnia kell: az egyéni vállalkozásra való jogosultságot, vagy saját részvételével […]

Kihelyezett intézményi programok

2013. december 5. 

A pályázat célja: - a kiégés megelőzése; - a mentálhigiénés kultúra fejlesztése és terjesztése; - alkalmazott pszichológiai ismeretek használatának támogatása a munkaterületeken; - alkalmazott pszichológiai ismeretek használatának támogatása a dolgozók személyes egészségének védelmében; - az intézmények munkájának segítése; - az intézményeken belüli együttműködés javításának elősegítése; - hozzájárulás az ellátás minőségének javításához; - az intézmény eredményességének javítása; - belső stressz csökkentése.

Módosult a megújuló energia alapú villamos energiát, kapcsolt hő és villamos energiát, valamint biometán termelést támogató kiírás

2013. december 5. 

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent ,,Megújuló energia alapú villamos energia, kapcsolt hő és villamos energia, valamint biometán termelés című (KEOP-2012-4.10.0/C) pályázati felhívás C2. Nem támogatható tevékenységek című fejezete a Környezet és Energia Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterve 4. prioritásának módosításáról szóló 1838/2013. (XI. 18.) Korm. határozat értelmében a következő új ponttal egészül ki :

Szállj be a glam ringbe

2013. december 5. 

Egyedülálló lehetőség, hogy ismert reklámarc legyél Magyarország legszínvonalasabb online stílmagazinjának modelljeként! Legyél Te az, aki a Style.hu oldalain mosolyog majd ránk! Ezenkívül 300 000 Ft értékű portfóliót is készítünk a nyertesről, akit olyan neves szakmai zsűritagok fognak kiválasztani, mint Schiffer Miklós, Molnár Dorka, Fábián Éva, vagy Maklári Tót Attila. Szállj be a glam ringbe a félmilliós fődíjért!

XXII. Magyar Innovációs Nagydíj

2013. december 3. 

Az év legjelentősebb innovációját elismerő Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítményeket további, összesen hat kategóriában is dijazzák: Ipari-, Agrár-, Környezetvédelmi-, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díjai.

Turisztikai tevékenységek ösztönzése – Leader pályázat

2013. december 3. 

A turisztikai tevékenységek ösztönzését célzó pályázatra 2013. november 25-től december 20-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket a LEADER Helyi Akciócsoportokhoz. A dokumentumot postán kell eljuttatni, hiánypótlásra nincs lehetőség. Pályázatok benyújtási határideje: 2013 december 20. Az intézkedés célja a vidéki települések életminőségének javítása, melynek keretében négy célterületen igényelhető támogatás: falusi szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakításához, már működő falusi szálláshelyek […]

Az NFÜ sikeres pályázatot nyújtott be az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz

2013. november 29. 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2013 májusában pályázatot nyújtott be a brüsszeli székhelyű Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF), ahol első alkalommal sikerült az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét szolgáló pályázattal nyernie.

Greennovációs Nagydíj, III.

2013. november 26. 

A kiíró Magyarország legnagyobb szaklapkiadója. Havonta megjelenő szaklapjai: az Élelmiszer, a GyártásTrend, a Turizmus Trend/Vendég és Hotel, a Medical Tribune és a Kreatív elhivatottak a fenntarthatóság népszerűsítésében, a környezeti értékek és a humán tőke megőrzésében, ezért 2013-ban meghirdetik a III. Greennovációs Nagydíjat.

Greennovációs Nagydíj

2013. november 26. 

A kiíró Magyarország legnagyobb szaklapkiadója. Havonta megjelenő szaklapjai: az Élelmiszer, a GyártásTrend, a Turizmus Trend/Vendég és Hotel, a Medical Tribune és a Kreatív elhivatottak a fenntarthatóság népszerűsítésében, a környezeti értékek és a humán tőke megőrzésében, ezért 2013-ban meghirdetik a III. Greennovációs Nagydíjat.

Klímaváltozás elleni küzdelem – környezetvédelmi pályázat (Norvég Alap)

2013. november 25. 

,,Klímaváltozás elleni küzdelem” - Együttműködés ösztönzése a donor országok és Magyarország között a környezetvédelem területén. Ennek keretében cél a tudatosság és a társadalmi felelősségérzet erősítése a környezetvédelem vonatkozásában, a lakosság klímaváltozásra vonatkozó tudatosságának fejlesztése, a klímaváltozás lassítására vonatkozó, és az alkalmazkodás terén szerzett tapasztalatok cseréje. Támogatási összeg Az egyes beavatkozási területeken 150.000 euró támogatási összeg áll rendelkezésre […]

RFH Ecospinning Díj 2013 - példaértékű vállalkozóknak és önkormányzatoknak

2013. november 21. 

Ma is akadnak Magyarországon szép számmal sikeres, fejlődő vállalkozások, illetve gazdasági értelemben is példaértékű önkormányzati fejlesztések, amelyek képesek utat mutatni másoknak, amelyek rendelkeznek a fellendüléshez szükséges képességekkel és pluszokkal. A kiíró úgy gondolja, az ilyen vállalkozások és az ilyen önkormányzati projektek méltóak a magyar társadalom figyelmére és elismerésére, ezért 2013-ban ismét kiírja Ecospinning Díjat vállalkozói és önkormányzati kategóriában.

Napokon belül igényelhető támogatás a turisztikai fejlesztésekhez

2013. november 21. 

A turisztikai tevékenységek ösztönzését célzó pályázatra 2013. november 25-től december 20-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket a LEADER Helyi Akciócsoportokhoz. A dokumentumot postán kell eljuttatni, hiánypótlásra nincs lehetőség.

Pályázat a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére

2013. november 19. 

2013. november 25-én 8 órától forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. december 13-án 18 óráig lehetőség nyílik az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2013 (XI. 8.) VM rendelet alapján támogatási kérelmek benyújtására a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz . A támogatás a fenti jogszabállyal […]

RFH Ecospinning Díj 2013 pályázat

2013. november 18. 

Ma is akadnak Magyarországon szép számmal sikeres, fejlődő vállalkozások, illetve gazdasági értelemben is példaértékű önkormányzati fejlesztések, amelyek képesek utat mutatni másoknak, amelyek rendelkeznek a fellendüléshez szükséges képességekkel és pluszokkal. Az RFH Zrt. úgy gondolja, az ilyen vállalkozások és az ilyen önkormányzati projektek méltóak a magyar társadalom figyelmére és elismerésére, ezért 2013-ban ismét kiírja Ecospinning Díjat vállalkozói […]

Taníts ökosan! Kreatív környezeti nevelés pályázat fiatal pedagógusoknak

2013. november 18. 

Taníts Ökosan! Unod már az iskolapadot, de szeretnél fejlődni? Nincs még munkatapasztalatod? Kreatív vagy és a csapat munka sem jelent számodra gondot? Akkor várjuk jelentkezésedet az Egerben megrendezésre kerülő 4 napos programunkra. A Harmónium Egyesület fiatal tanárok és pedagógia szakos hallgatók jelentkezését várja környezetvédelmi témájú táborára. A Nemzeti Alaptanterv előírásai szerint a környezetvédelem nem önálló tárgyként, […]

Erénynek erejével novella- és esszépályázat 2013

2013. november 18. 

Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola a platóni Akadémia megalapításának 2400. évfordulóját egyéves rendezvénysorozattal ünnepli meg világszerte. Programsorozatunkban és ezévi pályázatunk kiírásában is a Platón tárgyalta legfontosabb gondolatokból kiindulva, az emberi élet alapvető kérdéseiben vizsgálódva keressük az életet teljesebbé tevő elveket és célokat. Ezek mentén megszülethetnek bennünk a lehetséges stratégiák a mindennapjainkban felmerülő számos konfliktus kezelésére, döntéshelyzetek és […]

Félmilliárd forint jut az első világháborús megemlékezésekre

2013. november 16. 

Félmilliárd forintot fordít a kormány pályázati úton az első világháború százéves évfordulójával kapcsolatos méltó megemlékezésekre - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a veszprémi Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság szombati ülése utáni sajtótájékoztatón.

Állattartási és élelmiszeripari technológiák fejlesztésére új pályázatok nyílnak

2013. november 15. 

Állattartási és élelmiszeripari technológiák bevezetésére és korszerűsítésére írnak ki újabb pályázatokat a vidékfejlesztési alapba visszakerülő forrásokból. A Vidékfejlesztési Minisztérium a támogatási jogosultságot elveszítő, nyertes pályázók által fel nem használt támogatási keretösszegre decemberben ír ki pályázatot - jelentette ki szerdán a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár Békéscsabán a vidékfejlesztési konferencián.

Módosítás történt az állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések érdekében kiírt pályázat dokumentációjában

2013. november 14. 

Módosult a pályázható tevékenységek köre az Új Széchenyi Terv keretében megjelent Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések című (KEOP - 2.1.1./09-11 kódszámú) pályázati felhívás esetében.

...az én 40%-om - Atomenergiainfo

2013. november 12. 

Az Atomenergia Info játékának célja, hogy ezt mindenki megértse. Az atomenergia nem félelmetes dolog! Bizonyítsd be, hogy te is így gondolod! Mutasd meg, hogy neked mit jelent ez a 40%!

Ösztöndíj pályázat középiskolásoknak

2013. november 11. 

Jeles tanulmányi eredményed van?
Jól beszélsz németül? Szeretnél külföldi elitegyetemen továbbtanulni? Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor a STUDIUM AKADÉMIA ösztöndíj programja neked lett kitalálva!
A STUDIUM AKADÉMIA egyetemi előkészítő ösztöndíj programot hirdet a 2013/14-es tanévben 11. és 12. évet kezdő azon középiskolai diákok számára, akik: #az elmúlt két tanévet jeles tanulmányi eredménnyel zárták, ezen belül is német nyelvből jeles minősítést kaptak, vagy # országos középiskolai tanulmányi versenyen jelentős eredményt értek el (1-10. hely), és felsőfokú tanulmányaik egy részét, vagy egészét német nyelvterületen (elsősorban Ausztriában vagy Németországban) kívánják folytatni.

Jelentkezési határidő: A 2014. februárjában kezdődő félévre folyamatosan lehet pályázni. A beadási határidő 2014. január 12. A beadási határidő után benyújtott jelentkezések nem kerülnek befogadásra.

A pályázható támogatás mértéke: Az ösztöndíj programba kerülő diákok 50 %-os vissza nem térítendő támogatásban részesülnek a STUDIUM AKADÉMIA egyetemi előkészítő kurzusdíjaiból.

A pályázat beadási módja: Az ösztöndíj odaítélését felvételi beszélgetés előzi meg. A felvételi beszélgetésre a jelentkezés leadása elektronikus formában történik.

Jogvédelmi gyakorlatok átadása - civil szervezetek kapacitásfejlesztése

2013. november 10. 

A pályázat célja, hogy helyi civil szervezetek kapacitásfejlesztése révén erősítse a civil társadalmat az észak-magyarországi régióban és megerősítse a TASZ partnerhálózatát.

Budapest Film Academy reklámfilm ötlet

2013. november 9. 

A Budapest Film Academy diákjai által készített reklámfilmhez várunk forgatókönyveket, ötleteket.

A legjobb ötlet beküldőjét több előadásunkra is meghívjuk.

Határidő: November 17. (Vasárnap)

Részletek:

- A pályázat tárgya: METROPOL reklámfilm elkészítése

- Cél: Olyan spot legyártása, amelynek vírushatást kiváltó utóélete lesz/lehet különböző online platformokon (YouTube, Facebook, stb.).

- A reklám-spot hossza: 10 (vagy 15 vagy 20 másodperc)

- A rendezői változat, melyben a történet tovább folytatódik - alternatív befejezés, extra poén és csavar: 45 másodperc

- Megjelenés (rövid verzió): köztévé, kereskedelmi csatornák, kábelcsatornák, mozik

- További megjelenés: videómegosztók

- Elvárás: A rövid verziónak már önmagában hordoznia kell a márkához kapcsolódó üzenetet.

- Lehetséges témakörök, mondanivalók:

--- frissesség, humor
--- több, mint egy újság
--- ingyenesség
--- "A hír mindenkié"
--- országos

- Háttéranyagok a Metropolról:

--- nemzetközi háttér: http://www.metropolbusiness.hu/rolunk/metro-international
--- Metropol Magyarországon: http://www.metropolbusiness.hu/rolunk/metropol-magyarorszag
--- olvasók, célcsoport: http://www.metropolbusiness.hu/media-tervezes/olvasóinkról

A filmet vizuális effektusok nélkül, minimális költségvetéssel forgatjuk, egy-két helyszínnel, így könnyen kivitelezhető ötleteket várunk. A hangsúly ne a látványon, hanem inkább a frappáns alapötleten legyen.

Ide várjuk az ötleteket: coordinator@budapestfilmacademy.com

Atlas Corps ösztöndíj

2013. november 6. 

Az Atlas Corps 12-18 hónapra szóló ösztöndíjat biztosít non-profit szervezetek fiatal vezető munkatársainak. Az évente háromszor meghirdetett program résztvevői egy amerikai non-profit szervezetnél dolgozhatnak, kapcsolatokat építhetnek, s hasznos elméleti ismeretekre tehetnek szert az Atlas Corps képzési programja keretében. Az Atlas Corps a non-profit vezetők és szervezetek nemzetközi hálózata, melynek programjait az USA Külügyminisztériuma is támogatja. A májusi ösztöndíjra [...]

Pályázat a kozugyes.hu fogyasztóvédelmi adminisztrációs rendszerének üzemeltetésére

2013. november 5. 

Pályázat a kozugyes.hu fogyasztóvédelmi adminisztrációs rendszerének üzemeltetésére

Egy nap Bugaszegen kulturális kísérőprogramokkal / ÖM-PA-2014/1

2013. október 31. 

A pályázat célja: olyan Magyarország területén megvalósuló közösségi kirándulás támogatása, mely hozzájárul különböző - főként hátrányos helyzetű - társadalmi célcsoportok közösségi élményeinek kialakításához.

Új forrás és változások az Önerő Alapban

2013. október 29. 

Az EU Önerő Alap 2012 őszén 30 milliárd Ft-tal feltöltött kerete idén nyár elejére kimerült. Az Önerő Alap új forrással történő feltöltése a 2013. évi központi költségvetésről szóló törvény ez év októberi módosításával vált lehetővé. Az Önerő Alap ily módon további 20 milliárd Ft forráshoz jutott, mely lehetővé teszi az EU önerő igényre beérkezett kérelmek elbírálását.

Göllesz Viktor Ösztöndíj

2013. október 28. 

A kiíró pályázatot hirdet tehetséges értelmi fogyatékossággal élő fiatalok számára a Göllesz Viktor Ösztöndíj elnyerésére.

,,Nincsen számukra hely fotópályázat

2013. október 28. 

A Magyar Református Szeretetszolgálat által meghirdetett ,,Nincsen számukra hely c. pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a társadalom perifériájára szorultak helyzetére. A A ,,Nincsen számukra hely fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Otthon, szelektíven - Hűtőmágnes tervezési pályázat felsősöknek

2013. október 28. 

Emlékeztess a családban mindenkit a szelektív hulladékgyűjtésre!

Tervezz hűtőmágnest, ami a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívja fel családtagjaid figyelmét! Legyen figyelemfelkeltő, legyen vicces, legyen olyan, ami mindenkit emlékeztet arra, hogy szelektáljon! A legszebb és a közönségdíjas tervet megvalósítjuk!

Részvételi feltételek:
• A versenyben olyan tanulók vehetnek részt, akik a 2013-14-es tanévben az általános iskola 5–8. osztályába – illetve ennek megfelelő iskolai évfolyamokba – járnak.
• A filctollal készült pályázatokat A5-ös papírra rajzolva várjuk!
• A képek hátulján kérjük, tüntesd fel az alábbi adatokat: név, cím, telefonszám, iskola, osztály.
• Beküldési határidő: 2013. november 30.
• Ahová a pályamunkákat várjuk: Issues Management Kft., 1027 Budapest, Bem rakpart 30.

Közösségi kirándulás pályázat: "Egy nap Bugaszegen kulturális kísérőprogramokkal" (ÖM-PA-2014/1)

2013. október 27. 

Magyarország területén megvalósuló közösségi kirándulás támogatása, mely hozzájárul különböző – főként hátrányos helyzetű - társadalmi célcsoportok közösségi élményeinek kialakításához. Csoportos kirándulás formájában egy teljes napot tölthetnek el a támogatottak ingyenesen a Bugaszegi Téglagalériában kulturális- és egyéb kísérőprogramok (színházi előadás; zenés felnőtt- vagy gyermekműsor; animációs program; állatsimogató), ebéd, valamint útiköltség hozzájárulás igénybevételével.

Kedvezményes szállás téli és tavaszi időszakra a Magas-Bakonyban pályázat

2013. október 25. 

A Breuer László Oktatóközpont üzemeltetője, a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület pályázatot hirdet ,,Kedvezményes szállás téli és tavaszi időszakra a Magas-Bakonyban címmel. Pályázat célja: Az erdei iskolai szálláshely népszerűsítése Pályázók köre: alap- és középfokú oktatási intézmények osztályközösségek diákönkormányzatok alapítványok egyesületek Támogatás mértéke: 30%-os árengedmény a szállásköltségből Kedvezményes ár: 1200 Ft/fő/éj + ÁFA (18 %) = 1 [...]

Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2014 (Mobilitás és alkalmazkodás kollégium) / NEA-MA-14-SZ

2013. október 24. 

Élet és vagyonbiztonság, közbiztonság, polgári védelem, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása.

Raklapfestő pályázat

2013. október 24. 

A Mályvavirág Alapítvány ,,a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért raklapfestő pályázatot hirdet: ,,FESD LE! a ,,NŐK EGÉSZSÉGÉNEK VÉDELME témában. Pályázat célja: felhívni a nők figyelmét a méhnyakrák megelőzés fontosságára! A versenyre 16 éves kortól jelentkezhetnek a kreatív alkotók vagy alkotó csoportok, nők és/vagy férfiak,  egy festménnyel, A/4-es méretben, bármely technikával, papír alapon. A beküldött [...]

Gyurgyalag, az év madara rajz- és meseíró pályázat

2013. október 24. 

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom megyei Csoportja és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület a fenti címen pályázatokat hirdet a XIII. Tatai Vadlúd Sokadalom alkalmából. Gyurgyalag, az év madara Választható témák A) A gyurgyalag élete, szokásai (élőhelye, táplálkozás, fészkelés), természetvédelmi problémák a gyurgyalag védelmében. B) A gyurgyalagok életéhez, szokásaihoz [...]

Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2013

2013. október 17. 

A Támogatás célja olyan munkák elvégzésének a segítése, amelyek az épületnek olyan részeit, tartozékait, díszítéseit, általában olyan értékeit újítják fel, állítják vissza, amelyek a fővárosi védettség alá helyezést indokolttá tették.

Siculicidium 250.

2013. október 17. 

A pályázat célja olyan, klasszikus és kortárs művészeti eszközökkel létrehozott műalkotások megszületésének serkentése, amelyek személyes és közösségi, szimbolikus vagy konkrét, kérdésfeltevő vagy értelmező módon fogalmazzák újra és ugyanakkor helyezik el a tragikus madéfalvi történelmi eseményt a XXI. századi kollektív, nemzeti emlékezetben.

A környezet és energia program keretében a Természeti értékeink jó kezelése című prioritás pályázati kiírásainak lezárása

2013. október 17. 

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent ,,Élőhelyvédelem, és -helyreállítás, élettelen természeti értékek védelme, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése, gyűjteményes növénykertek, védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása című (KEOP-3.1.2/09-11 kódszámú) konstrukcióra az utolsó benyújtási határnapig, 2013. szeptember 30-ig beérkezett pályázatok befogadásával a teljes 3. prioritásra (Természeti értékeink jó kezelése) rendelkezésre álló keret várhatóan kimerül. Ezért a KEOP-3. prioritás alábbi, többnyire felfüggesztett konstrukciói, valamint a KEOP-7. prioritás 3. prioritásra benyújtható pályázatok előkészítését támogató korábban felfüggesztett konstrukciói lezárásra kerülnek:

Indul a STEP UP zöld szakértői program - éghajlatvédelmi területen gyakornoki munka

2013. október 16. 

A program célja egyrészt, hogy hazai szervezetek az éghajlatváltozás témakörét érintő adott projektjeikre megfelelő tudással rendelkező hazai szakembert találjanak, másrészt hogy a szabad kapacitással rendelkező (akár pályakezdő) szakértők éghajlatvédelmi területen gyakorlati munkatapasztalatot szerezzenek, és elsajátítsák a projektszemléletű, innovatív gondolkodást.

Ujvári János diplomadíj-pályázat a szellemitulajdon-védelemről

2013. október 16. 

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy szakdolgozatuk, illetve diplomamunkájuk témájának szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait feltérképezzék.

Dinamótól Harry Potterig

2013. október 15. 

A pályázat célja, hogy olyan kreatív óravázlatok készüljenek, amelyek az egyes tantárgyak oktatási anyagához kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi témákat a diákok számára érdekesen és gyakorlatiasan dolgozzák fel, ezzel segítve a téma megértését és rávezetve a diákokat a szellemi tulajdon tiszteletének fontosságára.

Capa Projekt - Kortárs vetített képek

2013. október 15. 

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ névadója születésének 100. évfordulója alkalmából kiállítást rendez, amelynek célja, hogy Robert Capa újító, eredeti látásmódjához híven kortárs alkotók új munkáinak bemutatásával ünnepelje a névadó máig ható szellemiségét. A pályázat alapján szerveződő kiállítás rendhagyó, mivel az egykor Ernst Lajos által építtetett kiállítóteret ideiglenesen vetítőteremmé alakítja, amelyben 2013. december 3-tól lesznek megtekinthetőek a nyílt pályázat alapján gyűjtött és kiválasztott alkotások.
A kiállítás a vetített kép némileg háttérbe szorult médiumának bemutatására szerveződik, amely azonban meghatározó szerepet tölt be a kortárs vizuális kultúrában, s kifejezetten teret enged
a kísérletezésnek, a fotográfia és a mozgókép médiumára reflektáló attitűd bemutatásának.
A kiállítás megnyitójára 2013. december 2-án kerül sor a Fotográfiai Központban
(Budapest VI. kerület Nagymező u. 8.). A kiállításról, az alkotókról és a Központ további terveiről a Capa Központ Facebook oldalán https://www.facebook.com/capakozpont és a vernissage-ra megjelenő kiadványból tájékozódhat a látogató.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ pályázatot hirdet egyéni alkotók, alkotócsoportok, valamint művészeti képzéssel foglalkozó közép- és felsőfokú oktatási intézmények részére. (Az oktatási intézményektől beérkezett legjobb pályamunkát a zsűri különdíjjal jutalmazza.) A felhívás célja, hogy pályázati úton gyűjtsön össze egy rendhagyó, vetített álló- és mozgóképeket bemutató kiállítási anyagot a Capa centenárium alkalmából.
A Robert Capa Központ hosszú távú célja a vizuális kultúra bemutatása, ezért az első tárlatára a tágan értelmezett médiumhasználat köréből vár alkotásokat. (Bármilyen vetített álló és/vagy mozgóképet előállító analóg és digitális megjelenítő eszköz alkalmazható, például írásvetítő, diavetítő, projektor, monitor, lightbox, digitális képkeret stb. A témához kapcsolódó vetített fotográfiát, videót, fényeffektust felhasználó installációkkal, intermediális alkotásokkal is lehet pályázni).
A zsűri merőben újszerű, egyedi elgondolásokat, tágabb értelmezésben megvalósított munkákat vár és az alábbi szempontokkal szeretné inspirálni, ám nem befolyásolni a résztvevőket:
- Capa-parafrázis
- in memoriam Robert Capa
- a háború Capa szemével
- a sajtófotó, ahogy Capa ma exponálna
A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri egyrészt dönt a kiállításra bekerülő alkotásokról, másrészt meghatározza a díjazott műveket. A pályázat 1,6 millió forint összdíjazású.
A díjátadóra a kiállítás megnyitóján kerül sor, 2013. december 2-án a Capa Központban.
A zsűri tagjai:
Féner Tamás, fotóművész
Kincses Károly, fotómuzeológus
Maria Kapajeva, fotóművész, egyetemi oktató
Olga Jürgenson, fotóművész, kurátor
Peternák Miklós, az MKE Intermédia Tanszékének vezetője
Telek Balázs, fotográfus, képzőművész, kurátor
Uhl Gabriella, művészettörténész, kurátor


A pályázat benyújtásának módja
A pályaművek kizárólag digitális formában, a megadott szerverre történő feltöltés útján adhatók be, a http://capa-fotopalyazat.fotoklikk.hu oldalon történt pályázati regisztráció után 2013. szeptember 23-tól.
A feltöltés időtartama 2013. szeptember 23. – november 3.
A szerveren minden felhasználónak csak a saját adatállományaihoz van hozzáférési joga. A zsűrizés anonim módon történik.
A megadott adatokat a Capa Központ az adatbázisában tárolja, azokat harmadik félnek nem adja ki.
A pályázó a regisztrációval hozzájárul, hogy személyes adatait a Capa Központ rögzítse és a hatályos jogszabályok szerint kezelje. A pályázó a regisztrációval hozzájárul, hogy a Capa Központ a nevét a pályázattal kapcsolatban nyilvánosságra hozza.
A pályázat anyagai és a kiállítás dokumentációja, nézőkép méretű változatai a kiállítás után a Capa Központban folyamatosan kutathatók és megtekinthetők lesznek, a Központ digitális archívumának részét képezik majd.
A pályázaton a kiállításba bekerült művek felhasználási jogát a kiállítás zárását követően 3 éves időtartamra a Capa Központ részére átadja. A Capa Központ a művekből kiállításokat szervez itthon és külföldön egyaránt. A művek tulajdonosával a felhasználás feltételeit a felek külön megállapodásban rögzítik.
A pályázat végső feltöltési határideje: 2013. november 3. 23:59 óra

Technikai és egyéb feltételek
A pályázati anyagok beadása digitális formában történt regisztrációt követően lehetséges.
A pályázati anyagok beadásakor minden résztvevő köteles a pályázati leírásban feltüntetni a pályamű megalkotásakor használt technikát (eszköz, valamint képfeldolgozó szoftver).
Képfájlok technikai paraméterei
File-típus: JPEG a legmagasabb (legjobb) képminőséggel elmentve
Méret: hosszabbik oldal, fekvő kép esetén 1400 pixel, állókép esetén 1050 pixel. (A pályázó tudomásul veszi, hogy a zsűri döntése után az utólag bekért nagyfelbontású képek feltöltése hiányában a kiíró kizárhatja őt a kiállításból és a pályázatból).

A pályázóknak az adataikat nevezéskor az online regisztrációkor, a képekhez tartozó képcímeket és képaláírásokat pedig a képek feltöltésekor szükséges megadniuk. A file nevek lehetőleg ne tartalmazzanak szóközt vagy egyéb speciális karaktert. Kérjük a pályázókat, hogy minden egyes feltöltött alkotás mellé csatoljanak egy rövid leírást, melyben megfogalmazzák a keletkezett művel kapcsolatos gondolataikat, illetve leírják a pályázati mű eredetijének pontos technikai paramétereit és a pályamű megalkotásakor használt technikát (eszköz, valamint képfeldolgozó szoftver), valamint a képek eredeti felbontását!
Mozgóképfájlok technikai feltételei
Fájltípus: amit a YouTube vagy Vimeo támogat (minimum: 720p - HD)
Maximális hossz: 10 perc

A képektől eltérően a videókat a YouTube vagy Vimeo videómegosztó oldalra kell feltölteni (nem publikus, link birtokában megnézhető), majd a pályázati felületen megadni a videó egy jellemző képkockáját, a videó beágyazó kódját, címét. Kérjük a pályázókat, hogy a feltöltött videó mellé csatoljanak egy rövid leírást az alkotásról.

Amennyiben a zsűri az alkotást beválogatja a kiállításba, akkor mozgókép esetében, amennyiben a beadott pályamű tartalmaz bármilyen nem a pályázó által készített művet vagy annak részletét (zene, film, fotó), akkor az installálás idején csatolni kell a felhasznált mű készítőinek (kiadó, illetve jogtulajdonos) írásos beleegyezését.





Intermediális alkotások, installációk technikai feltételei
Installációk, intermediális alkotások esetén a pályaművet bemutató képek, kiállítási és megvalósítási tervek, alaprajzok képsorozatként tölthetők fel, részletes technikai és tartalmi leírással kiegészítve.
Pályázati naptár
Regisztráció kezdete: 2013. szeptember 23. 0:00 óra
Beadás (feltöltés) kezdete: 2013. szeptember 23. 0:00 óra
Beadási (feltöltési) határidő: 2013. november 3. 23:59 óra

A pályázaton résztvevők a zsűri döntéséről a kiállításon való részvételről, illetve annak elutasításáról 2013. november 8-ig e-mailen kapnak értesítést.
A kiállításra beválogatott művek alkotóival a későbbiekben közös konzultációt tart a kiállítás kurátora Telek Balázs, és a kiállítás háttéranyagának szerkesztője Uhl Gabriella.

Az ünnepélyes díjátadás és a kiállítás megnyitója: 2013. december 2. 18.00 óra
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest, 1065 Nagymező utca 8.

Újabb pályázatok nyílhatnak meg az év végéig technológiafejlesztésre

2013. október 13. 

Várhatóan még ez év végéig újabb élelmiszeripari, esetleg állattenyésztési technológiafejlesztésre kiírt pályázatok nyílhatnak meg a magyar gazdák számára - közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton az Erdőtelek határában fekvő Pintér-tanyán tartott vidékfejlesztési konferencián.

Átadták a Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréseket

2013. október 10. 

Az elmúlt három év egyik kiemelt célja az volt, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember dolgozzon Magyarországon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára. Fülöp Attila hozzátette: ezt szolgálta és szolgálja ma is az a rendszer-átalakítás, ami érinti mind a pályázati, mind a támogatási területet.

Ösztöndíjprogram vidékfejlesztő roma fiataloknak

2013. október 9. 

Az anyagi támogatás célja: A felsőoktatásban tanuló roma származású fiatalok tanulmányainak eredményes befejezésének elősegítése. A program céljaival megegyező, konkrét feladatvégzés díjazása havi rendszerességgel. Szakmai mentorálás célja: A kedvezményezettek felkészítése a település és közösségfejlesztés területén a helyi lakosság aktivizálásának, társadalmi cselekvőképességének, kezdeményező-készségének fejlesztésére, melynek során cél a közösségi megoldások érvényre jutásának segítéséhez szükséges módszerek megismertetése, azok elsajátításában való segítségnyújtás elméleti tudás és gyakorlati tapasztalat biztosítása révén.

LMBTQ verspályázat

2013. október 8. 

A Queer Kiadó irodalmi pályázatot ír ki leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer tematikában. A szokásos toposzok mellett (szerelem, kiközösítés, hate crime, coming out stb.) külön várjuk az újszerű megközelítéseket is. Pályázni máshol még nem megjelent művekkel lehet, az egyes versek terjedelme ne haladja meg a 2 A/4-es oldalt. Egy pályázó maximum 10 munkával jelentkezhet. A [...]

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv tagjainak kiválasztása

2013. október 7. 

A felhívás célja az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Tszszt.), valamint a Teljesítésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: TSZSZ Kmr.) szerint 2013. július 1-től a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (továbbiakban: MKIK) mellett független szervezetként működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (a továbbiakban: TSZSZ) tagjainak kiválasztása.

Műszaki és természettudományi ismeretek élményszerű elsajátítása

2013. október 7. 

A kíiró szeretne hidat képezni az egyetem és a középiskolák között. Pályázati tevékenységével, immár ötödik alkalommal, hozzá kíván járulni a műszaki és természettudományi ismeretek élményszerű elsajátításához, igyekszik felkelteni a jó képességű diákok érdeklődését az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) színvonalas műszaki és természettudományos képzése iránt.

Szellemitulajdon-védelmi óravázlat pályázat tanárok részére

2013. október 7. 

A dinamótól Harry Potterig. Mi a közös a dinamóban és a Harry Potter-sorozatban? Az, hogy mindkettő az alkotó ember kreatív munkájának eredménye, szellemi tulajdon! A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a szellemi tulajdon védelmében elkötelezett együttműködő partnereivel karöltve, ezzel az óravázlatíró pályázatával egy felfedező utazásra hívja a tanárokat, hogy megismerjék, hányféleképpen van jelen a szellemi tulajdon [...]

Innovatív vállalkozások, technológiáik megismertetése / keresleti és kínálati oldal feltérképezésével, adatbázisban és honlapon való megjelentetés, közvetítői tevékenység

2013. október 6. 

A cél a magyar vállalkozói-kutatói, vállalkozói-vállalkozói együttműködések kialakításának segítése a keresleti és kínálati oldal feltérképezésével, adatbázisban és honlapon való megjelentetésével, valamint aktív közvetítői tevékenységgel, melyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara területi kamarái végeznek.

Kabalafigura Rajzpályázat

2013. október 4. 

Kedves Anyukák, Apukák, Nagymamák, Tanár nénik, Tanár bácsik!

A Tantakiban célul tűztük ki, hogy a gyerekeknek megmutassuk a tanulás játékos oldalát, hogy a tanulásban sikerélményeik legyenek, miközben játékosan rátalálnak saját személyiségüknek megfelelő érdeklődési körükre. Nagyon fontos, hogy már gyerekkorban megalapozzuk a tudás iránti folyamatos érdeklődést, kíváncsiságot, hogy felnőtt korra se múljon el a fejlődési vágy. Tapasztalataink és eredményeink minket igazolnak. Ha játékosan közelítjük meg az élet feladatait, hamarabb jutunk győzelemhez.

Ennek szellemében hirdetjük meg rajzpályázatunkat, melynek témája, hogy a gyerekek megálmodják és lerajzolják a Tantaki kabalafiguráját. Azt a figurát, amelyik a játékos tanulást szimbolizálja számukra; egy hozzájuk közel álló, kedves alakot, amely révén máris közelebb kerül hozzájuk ez a téma.


Kedves Tanuló!
 Jó a képzelőerőd?
 Ügyesen rajzolsz?
Segíts kitalálni kabalafiguránkat!

Nézz szét a játékos www.tantaki.hu oldalunkon, és rajzold le, hogyan képzelnéd el a Tantaki kabalafiguráját!

Hogy milyen is ő?

Néhány fontos tulajdonságot elárulunk róla:
 vidám, mert számára játék a tanulás
 szereti a gyerekeket
 sok tantárgyban ügyes, pl. szereti a matekot, nyelvtant, történelmet, földrajzot, kémiát, fizikát, biológiát és még az angolt is!
 sokat segít barátainak, ha nehezen megy a tanulás
Kíváncsian várjuk rajzodat, hogy végre megismerhessük őt a valóságban is!


Pályázat részletei

Ha elmúltál már 7 éves, de még nem múltál el 14, akkor rajta, itt a lehetőség!

Használhatsz bármilyen eszközt, bármilyen technikát, a lényeg, hogy a rajzodon jól lássuk, milyennek is képzeled a Tantaki kabalafiguráját!
Rajzodat A4-es papírra készítsd el, és ne felejtsd el mellé megírni az alábbi fontos információkat:
- Milyen nevet adsz a kabalafigurának:
- A Neved:
- Hány éves vagy:
- Postai címed:
- Szülő/Pedagógus neve:
- Szülő/Pedagógus telefonos elérhetősége:
- Szülő/Pedagógus e-mail címe:

Beküldési határidő: 2013. december 16. (Legkésőbb ezen a napon kell feladni postára!)

Díjazás:
A beküldött rajzokat feltesszük a wwww.tantaki.hu oldalra, ahol szavazni lehet a legkedvesebb kabalafigurákra.
A legnépszerűbb figura tulajdonosait jutalmazzuk.

Két korcsoportban díjazunk:
7-10 éves korcsoport, 1-3. helyezések
11-14 éves korcsoport, 1-3. helyezések
Like-olj bennünket a facebook-on és figyeld híreinket, hogy mikortól lehet szavazni!

Milyen díjakat nyerhetsz?
A helyezetteknek értékes játékokat és kikapcsolódási lehetőségeket, tanulást segítő eszközöket csomagolunk be. További izgalmas részletekkel folyamatosan jelentkezünk.


Beküldés módja:

Rajzodat postán várjuk az alábbi címünkre:
Tantaki Kft. 1011 Budapest, Mária tér 1. földszint 17.
A borítékra ne felejtsd el ráírni: Tantaki Kabalafigura

Kérdés esetén érdeklődj az info@tantaki.hu e-mail címen!


Eredményhirdetés és kiállítás:

Az elkészített rajzokból 2014 januárjában nyílt kiállítást szervezünk irodánk előterében, és a versenyt egy színvonalas, programokkal egybekötött díjkiosztóval zárjuk.

Mindenkit szeretettel vár a Tantaki – a tanulás játékos oldala!

Vadvonal karikatúra- és képregénypályázat

2013. október 3. 

Örüljünk mi is az európai biodiverzitásnak! A CEEweb a Biológiai Sokféleségért karikatúra-pályázatot hirdet két kategóriában. Készíts egy karikatúrát vagy rövid képregényt, amiben bemutatod: (1) Milyen hasznunk származik a természetből, és hogyan hagyhatjuk örökül a gyermekeinknek. Rajzold le, hogyan ad nekünk a természet egy pohár tiszta vizet, élelmet, kikapcsolódási lehetőségeket, stb. VAGY  (2) Mutasd be, milyen katasztrofális következményekkel járhat a társadalomra, [...]

Tájékoztatás EKOP projektek esetében a rendezett tulajdonviszonyok követelményeivel kapcsolatos módosulásról

2013. október 1. 

Az EKOP -ban meghirdetett kiemelt és pályázati konstrukciók esetében keretében megvalósuló projektek vonatkozásában a rendezett tulajdonviszonyok igazolásához nem szükséges az MNV Zrt. részéről tulajdonosi hozzájárulás kiadása az állami tulajdonú ingatlanokon végzett beruházások esetén.

Önként és dalolva - önkéntesek a közgyűjteményekben – jó példákat bemutató szervezetek jelentkezését várják

2013. október 1. 

Egy társadalmi szervezetben, valamilyen közintézményben végzett önkéntes munka, az aktív állampolgár Nyugat-Európában évtizedek óta jól működő rendszer, és az elmúlt években Magyarországon is egyre több intézmény indított önkéntes programot. 2012-ben az középiskolás diákoknak a sikeres érettségi feltételéül szabott 50 órás önkéntes szolgálat a diákokra is kiterjesztette azoknak a körét, akik önkéntes munkát vállalhatnak a közintézményekben. [...]

Tanulás 2.0 videópályázat

2013. szeptember 27. 

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja videópályázatot hirdet ,,Tanulás 2.0 címmel középiskolások számára.    ,,Jöjj, ha jó vagy és még jobbként távozz! Magyarország vezető elitképző intézményének Középiskolás Programja várja a pályázatodat! A pályázat célja: Az MCC videópályázatának célja, hogy olyan kreatív videóanyagok keletkezzenek, amelyek felhívják a figyelmet a tanulásra, a tanulás modern eszközeire és lehetőségeire. [...]

Pályázat a dunai régióban – az árvízzel vagy az amiatt kialakult belvíz által okozott károkkal sújtott – gyermekekkel foglalkozó – intézmények részére

2013. szeptember 27. 

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítványa (AmCham Alapítvány) pályázatot hirdet az alábbi címmel: Segítsük A Dunai Árvíz 2013 Gyermekkárosultjait a Dunai régióban – az árvízzel vagy az amiatt kialakult belvíz által okozott károkkal sújtott – gyermekekkel foglalkozó – intézmények részére. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítvány (AmCham Alapítvány) nyílt pályázatot hirdet a Dunai régióban árvízzel sújtott települések részére [...]

Csipegető csibe fotópályázat

2013. szeptember 27. 

A Játék Anno országos pályázatot hirdet, névvel. A pályázat célja, bemutatni a Magyar Lemezgyár egy emblematikus darabját a Csipegető Csibét, fotómontázs formában. A cél, hogy az elméjét megmozgassa a pályázó és a Csipegető Csibét minél érdekesebb, kreatívabb formában ábrázolja. Pályázók köre: Mindenki, aki 14. életévét betöltötte. A pályázat részletei Egy Játékos tetszőleges [...]

Vadulj a Vadvonal karikatúra és képregény-pályázaton!

2013. szeptember 26. 

Az európaiak még mindig büszkék lehetnek a vén kontinens gazdag természeti értékeire, például a barna medvére, a kerecsensólyomra, a kökörcsinekre vagy a pannon homoksztyeppek enyhe lankáira. Élvezzük szépségüket, elfogadjuk mindazt, amit nyújthatnak nekünk, és magunkra vállaljuk a felelősséget, hogy megőrizzük őket a jövő generációi számára. Az Európai Unióban védelmüket az Élőhelyvédelmi Irányelv (valamint a Madárvédelmi Irányelv), és a Natura 2000 élőhelyek hálózata biztosítja. Ezek összesen több mint 1000 állat- és növényfajt és több mint 200 úgynevezett élőhely-típust védenek.

Segítsük a Dunai Árvíz 2013 gyermekkárosultjait! - gyermekintézmények támogatása Pest megyében

2013. szeptember 25. 

A kíiró nyílt pályázatot hirdet a Dunai régióban árvízzel sújtott települések részére - 18 év alatti gyermekekkel foglalkozó intézményei számára - annak a megsegítő programnak a keretében, amelyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara tagjai a rendkívüli helyzetre való tekintettel június elején elindítottak.

A számlával szembeni követelmények módosulása ÁROP és EKOP projektek esetében

2013. szeptember 24. 

Az ÁROP és EKOP projektek tervezési felhívás és útmutatójának F4. pontjából törlésre kerül a következő szabályozás: ,,Ez a számlák esetében azt jelenti, hogy egy teljesítésről két számlát kell a szállítótól kérni.

Rakjátok össze ti a jövő múzeumát! rajzpályázat

2013. szeptember 23. 

Tudtátok, hogy a világ 2000 óta minden októberben ,,Big Draw, azaz ,,Nagy Rajzolás-lázban ég? Ennek az Angliából indult akcióprogramnak az a célja, hogy minél többen kezdjenek el rajzolni, és ezáltal közösen gondolkodni, felfedezni és rajzolva kommunikálni egymással. Idén a jelmondat ,,Draw tomorrow!, vagyis a jövő megrajzolása a feladat. Vigyázat, a kampány ragályos! A nemzetközivé szélesedett [...]

Biciklis vagy gyalogtúra tábor, osztálykirándulás kedvezményes áron 2014-ben

2013. szeptember 19. 

Pályázat célja: 9-14 éves gyerekek bőséges testmozgással egybekötött élménytáboroztatása kedvező áron, ill. tervezett osztálykirándulások megvalósítása.

Svájci Hozzájárulás

2013. szeptember 18. 

Olyan fotók vagy fotóetűdök elkészítése, melyek összefüggésben állnak a Svájci-Magyar Együttműködési Program fejlesztési területeivel és a fejlesztés szükségességére, a támogatás segítségével megvalósuló pozitív változásokra hívják fel a figyelmet.

Biotechnológiai verseny start-up cégeknek

2013. szeptember 18. 

A francia Genopole Bioklaszter, a Kutatási, a Környezetvédelmi, az Ipari Minisztérium, valamint a Chimex és a Bongrain támogatásával hirdet start-up cégeknek versenyt, melynek célja, hogy a fiatal innovatív cégek segítséget kapjanak projektjük megvalósítása során. A versenyre első sorban a környezetvédelmi (sárga biotechnológia), ipari (fehér biotechnológia) és mezőgazdasági (zöld biotechnológia) célú innovációval jelentkezhetnek azon projekttulajdonosok, akik [...]

Történelmi séták a pesti zsidónegyedben program kortárs vezetői képzésén való részvételre – felhívás diákok számára

2013. szeptember 17. 

Pályázati felhívás középiskolás és egyetemista diákok számára a Történelmi séták a pesti zsidónegyedben program kortárs vezetői képzésén való részvételre. A Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért folytatja diákvezető-képzési programját. “A fiatalok által felkutatott, felfedezett, feltérképezett és megtanult zsidónegyed, melyen keresztül-kasul sétákat is vezetnek, nemcsak a tradícióját őrző, de modernizálódó zsidóság, hanem a modernizálódó Budapest, sőt a modernizálódó, szabad [...]

Művészet vagy pénz? – Steps Ahead program

2013. szeptember 17. 

A Steps Ahead program, képzést biztosít a fiatal táncosoknak, médiásoknak, zenészeknek és művészeknek, hogy professzionális workshop vezetőkké váljanak. A fő hangsúly az üzleti, marketing és vezetési képességek elsajátításán van, hogy mindenki a lehető legjobban menedzselje magát a munka világában. Fontos része a programnak továbbá a tanítási és önismereti tudás elmélyítése is. Összesen 9 résztvevő jelentkezését várják! [...]

Ritka nyelvvel ritka nagy szerencséd lehet! - videós élménybeszámolók ritka nyelv tanulásával kapcsolatban

2013. szeptember 17. 

Van olyan élményed ritka nyelv tanulásával kapcsolatban, amely különlegesen fontos a számodra? Kerültél valaha váratlan vagy vicces helyzetbe, amiből aztán kivágtad magad? Új kultúrát ismertél meg, netán barátokat szereztél? Kaptál egy remek állásajánlatot? Hogyan befolyásolta ez a tapasztalat az életedet? Oszd meg velünk a történeted!

Nyári élmények pályázat

2013. szeptember 17. 

Szeptember végéig nyújthatóak be a pályamunkák a Nyári élmények pályázatra, amelyet a szünidőben Erzsébet-táborban nyaraló fiataloknak hirdetett a kiíró.

Verseszenciák

2013. szeptember 16. 

Az Éden Művészeti Hálózat „Verseszenciák” címmel versíró pályázatot hirdet.

A verspályázat témája kötetlen, tehát bármilyen verssel lehet nevezni!
A versenyre 14 éves kortól nevezhetnek az amatőr, elismerésre és megmérettetésre vágyó, alkotószellemű versírók a világ bármely pontjáról. Nem csak új versekkel, régiekkel is lehet pályázni a vers író pályázatra.
Kötettel rendelkező költők is pályázhatnak!!
Nem lehet pályázni szonettkoszorúval, valamint a versek terjedelme nem haladhatja meg a három A/4-es oldalt 12-es betűmérettel.!!
A pályázaton a zsűri tagjainak családtagjai és az Édentől Északra csoport tagjai nem vehetnek részt!!
Nyolc fős, izgalmas összetételű zsűri bírálja el a verseket!!

Nevezési határidő:

2013. október 11. 23 óra 30 perc

a nevezési díj utolsó feladási időpontja október 16.

Nem elegendő számú pályázati vers esetén a nevezési időt meghosszabbítjuk!

Kérnénk a pályázókat, hogy a versküldést és a befizetést lehetőleg ne az utolsó napokra hagyják, mert ez az eredményhirdetés csúszását eredményezheti!! Várjuk a pályázók mihamarabbi nevezését. Köszönjük.

Díjazás:

I. díj 15 ezer Ft + 10 ezer Ft értékű könyvcsomag
II. díj 7 ezer Ft + 7 ezer Ft értékű könyvcsomag
III. díj 10 000 Ft értékű könyvcsomag
IV. díj 7 000 Ft értékű könyvcsomag
V. díj 5 000 Ft értékű könyvcsomag

Különdíj:

A legjobb helyezést elért - nem az első ötben szereplő - 25 év alatti versíró 5000 Ft értékű könyvcsomagot kap.

A verset a tenyforras@gmail.com e-mail címre kell küldeni. A levélben kérjük a pályázók életkorának feltüntetését és postázási címüket, valamint pár soros nyilatkozatot arról, hogy a beküldött mű saját szellemi termék!!

Nevezési díj:

1000 Ft/vers.

Az Éden Művészeti Hálózat a nevezési díjakból befolyt összeget az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan irodalmi estek színházbérleti díjára, tehetséges alkotók versantológiákban való szerepeltetésére, támogatására fordítja!!
Legutóbb az 5. Éden Versklub rendezvényét támogattuk, amely a „Megújulás - Költők szabadsága” című pályázattal volt kapcsolatos – a helyszín a Spinoza Színház Téli Kertje volt:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=35371684&gid=2897364

A nevezési díjat rózsaszín postai utalványon, a következő címre lehet elküldeni, legkésőbb a beküldési határidőig, kérésre számlaszámot is tudunk adni:

Beri Róbert
Budapest
II. ker. Érmelléki út 15. als. 2.
1026

Kérnénk mindenkit, hogy adatait a csekken olvashatóan tüntesse fel!
Pályázni akár több verssel is lehet, a nevezési díj ebben az esetben értelemszerűen annyiszor 1000 Ft, amennyi verssel nevez a pályázó.

A legjobbnak ítélt beérkező 50 alkotást a következő zsűri bírálja el:

Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese
http://www.poet.hu/user/Bero

Csák Gyöngyi – költő, író
http://www.muveszetek.hu/csakgyongyi/

Kőhalmi Ildikó - költő
http://kohalmi.gportal.hu/

Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós
http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29

Pethes Mária - költő
http://alkoto-haz.hu/?q=node%2F2348

Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473

Serfőző Attila – költő, író, festőművész, a Héttorony irodalmi portál vezetője
http://www.serfozoattila.hu/

Zalán Tibor – költő, író, dramaturg
http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home


A verspályázat döntőjébe jutottak névsora október 17-én, az Éden Művészeti Hálózatba tartozó Édentől Északra Csoport honlapján lesz olvasható, míg az eredményhirdetés október 22-én.

A pályázat eredményének közlésekor táblázatban közöljük a döntőbe jutott 50 versíró zsűritől kapott pontszámait – de nem csak az összesített pontszámot, hanem azt is, hogy az adott vers milyen lebontásban kapta a pontokat a zsűritagoktól. Ez merőben szokatlan a versírópályázatoknál, ugyanakkor igen érdekes és izgalmas.
Valamint az összes döntős vers is felkerül az oldalra.

Egyedi lehetőségek pályázata!
A verspályázat döntőjébe jutott versek közül 25 elhangzik majd az Éden Versklub irodalmi műsorában, amely a Spinoza Színházban kerül megrendezésre. Az egyik lezajlott verspályázat döntős verseiből is készült műsor, az alábbi linken megtekinthető a beszámoló és fotók:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34831719&nid=6302359

A hálózat honlapja, ahol a régebbi pályázatok eredményei és versei megtekinthetőek:

http://edentol.gportal.hu/

Vállalkozási ötleted van?

2013. szeptember 15. 

A kíiró támogatja az innovatív vállalkozókat, vállalkozásokat, hogy bővíteni tudják üzleti tudásukat és kapcsolataikat hazai szinten és azon túl. Keressük az innovatív technológiákban, megoldásokban érdekelt kkv-kat, különösen az élelmiszeripar, az egészségipar és a megújuló energia szektor területén.

Ezt tettem nyáron a környezetért! - környezetvédelmi rajzpályázat alsó tagozatos általános iskolások részére

2013. szeptember 15. 

Környezetvédelmi rajzpályázat alsó tagozatos általános iskolások részére.

Ritka nyelvvel ritka nagy szerencséd lehet! videópályázat

2013. szeptember 15. 

A Tempus Közalapítvány felhívása rövid videók beküldésére. Van olyan élményed ritka nyelv tanulásával kapcsolatban, amely különlegesen fontos a számodra? Kerültél valaha váratlan vagy vicces helyzetbe, amiből aztán kivágtad magad? Új kultúrát ismertél meg, netán barátokat szereztél? Kaptál egy remek állásajánlatot? Hogyan befolyásolta ez a tapasztalat az életedet? Oszd meg velünk a történeted! Olyan rövid videókat [...]

Komáromi Jókai Színház drámapályázata

2013. szeptember 14. 

A Komáromi Jókai Színház pályázatot hirdet szlovákiai magyar szerzők számára olyan színpadi librettó megírására, melynek központi témája a felvidéki magyar identitás fejlődése, alakulása a történelmi események tükrében. Olyan – akár személyes ihletésű történeteket várunk, melyek a 1900-tól napjainkig követik, és híven tükrözik a felvidéki magyarság sorstörténetét. Fontos, hogy az egyes jelenetekben ne verbálisan bontakozzanak ki [...]

Ezt tettem nyáron a környezetért! rajzpályázat

2013. szeptember 13. 

A környezeti-hatasvizsgalat.hu oldal a környezeti nevelés és a környezetvédelmi felelősségvállalás jegyében környezetvédelmi rajzpályázatot hirdet alsó tagozatos általános iskolások részére. A pályázat témája: ,,Ezt tettem nyáron a környezetért! A jelentkező gyerekek rajzban ábrázolhatják, mit tudtak tenni környezetük védelme érdekében a nyáron. A pályázat olyan alkotni vágyó, kreatív gyerekeknek ad teret, akiknek szívügyük a környezetvédelem, és akik készek [...]

Módosítás az élőhely és élettelen természeti értékek védelme érdekében kiírt pályázat dokumentációjában

2013. szeptember 12. 

A jövőben minden pályázatot benyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 2. § (1) bekezdésének t) pontja, az 50. § (1) bekezdésének c) pontja és ezek alapján a nemzeti vagyonról szóló 2011. CXCVI. törvény (Nvtv.) 3. § (1) bekezdésének 1. pontja szerinti átláthatósági követelményeknek való megfelelésről, kivéve azokat a szervezeteket, amelyek az Nvtv. 3. § (1) bekezdésének 1. a) pontja szerint a törvény erejénél fogva átláthatónak minősülnek.

AmCham Női Kiválóság Díj 2013

2013. szeptember 12. 

Az AmCham hetedik alkalommal rendezi meg az éves Esélyegyenlőségi konferenciát 2013. november 13-án. Ehhez kapcsolodóan idén negyedik alkalommal adjuk át az AmCham N?i Kiválósági Díjat, amelynek témája: Eredményes Női Vállalkozók. Milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy egy nő sikeres legyen vállalkozóként? Kreativitás? Magabiztosság? Kitartás? Felkészültség? Rugalmasság? Ezeknek a különleges elegye? Erre keressük idén a választ az Amerikai Kereskedelmi Kamara Női [...]

A Vidékfejlesztési Programban alapkövetelmény lesz a környezetvédelem

2013. szeptember 11. 

A 2007-2014-es időszakban a megújuló energiaforrások elterjesztésének ösztönzése az összes ÚMVP konstrukcióban önálló célterületként jelenik meg, a pályázati pontozás során eddig is előnyt jelentett - mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az ,,Energianövények termesztési és felhasználási lehetőségei 2020-ig című szakmai tanácskozás megnyitóján Gödöllőn.

Lázár János: átláthatósági nyilatkozat nélkül eláll a nyertes pályázattól az NFÜ

2013. szeptember 10. 

Azonnal eláll visszamenőlegesen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azoknak a folyamatban lévő uniós projekteknek a kifizetésétől, amelyek kedvezményezettjei nem nyújtanak be határidőre átláthatósági nyilatkozatot, vagy nem felelnek meg az alkotmányban rögzített átláthatósági követelményeknek - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Nyilvános ötletpályázat - köztéri alkotás Győrben

2013. szeptember 9. 

A pályázat célja: olyan műalkotás témájának vagy tematikájának meghatározása, amely méltó arra, hogy Győr belvárosában, a Dunakapu téren köztéri alkotás formájában megjelenjen, miközben a városképet meghatározó esztétikai értékkel is bír. A köztéri alkotás lehet szobor, emlékmű vagy olyan turisztikai látványosság, amely innovatív módon (zenével, fénnyel stb.), akár játékos formában vonja magára a figyelmet.

APP4INNO – ötletpályázat agrár- és élelmiszeripari KKV-k számára

2013. szeptember 9. 

A ,,Dél-Kelet Európai Operatív Program keretében megvalósuló APP4INNO – Establishment and promotion of new approaches and tools for the strengthening of primary sectors competitiveness and innovation in the South East Europe, projekt célja, hogy új megközelítések létrehozásával és népszerűsítésével fokozza az innovációt és a technológiai transzfert a primer szektorban. A projekt vezető partnere az olasz [...]

Élő történelem – pályázat a honfoglaláskorának viseletének interaktív megismerésére

2013. szeptember 8. 

A VID-MA Oktatási és Környezetvédelmi Alapítvány országos pályázatot hirdet a honfoglaláskorának viseletének interaktív megismerésére. A projekt keretében a pályázókkal leegyeztetett időpontban Alapítványunk munkatársa megjelenik az előre egyeztetett helyszínen a honfoglaló magyarok korhű öltözékével és fegyvereivel, aminek segítségével személéletesebb a honfoglalás korának oktatása – bemutatása, és a résztvevők az öltözéket és a fegyvereket kézbe vehetik, akár [...]

Ingyenes Vállalkozásfejlesztési képzés Egerben

2013. szeptember 5. 

A kiíró ingyenes turisztikai képzést tart Egerben a Faiskola u. 15 szám alatt a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében 2013. szeptember 9-től 2013 decemberéig.

Határozottabb fellépés az offshore cégek ellen

2013. szeptember 5. 

A korábbinál határozottabban lép fel az offshore cégekkel szemben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - jelentette ki az MTI-nek Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön. Elmondta, a napokban kapja meg a felszólítást újabb nyilatkozat kitöltésére az a 44 ezer pályázó, amely korábban az NFÜ pályázatai során uniós támogatást kapott.

Önkéntességért Díj 2013

2013. szeptember 4. 

Az Önkéntes Központ Alapítvány az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idén 5. alkalommal hirdeti meg az . pályázatot. A díj megvalósításában az ÖKA partnere idén már 3. alkalommal a Budapest Bank, az Év Vállalati Önkéntes Programja 2009. évi nyertese, amely a díj anyagi és szakmai támogatásán túl idén is különdíjjal ismeri el az [...]

Calasanctius Ösztöndíj – ösztöndíj pályázat az Egyesült Államokba

2013. szeptember 3. 

Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyesült Államokba a Calasanctius Training Program keretében 2014. januári kezdéssel, a (1) Master of Business Administration - Niagara University és Master of Business Administration - Canisius College szakokon.    Általános CTP követelmények: kiemelkedő felsőfokú, szakmai eredmények, alap- vagy mesterdiploma magas szintű angol nyelvtudás munkatapasztalat önkéntes feladatvállalás civil szervezetnél keresztény értékrend Az [...]

Móricz Zsigmond színház pályázat – pályázat középiskolásoknak és nemrég végzett középiskolásoknak

2013. szeptember 2. 

A nyíregyházi Móricz Zsigmond színház pályázatot hirdet középiskolásoknak és néhány éve már nem középiskolásoknak! A pályázat témája: Középiskolások: a pályázók írják le, ,,Hogyan látják magukat 25 év múlva? Mi a legoptimistább és mi a legpesszimistább forgatókönyv? Vágyak? Álmok? Rémálmok? Néhány éve már nem középiskolások: A pályázók írjanak személyes történeteket pályaválasztásról, családról, barátokról, szerelmekről. Hogyan jöttél [...]

Szombaton adták át az M0 déli és keleti szektorait összekötő utat

2013. szeptember 2. 

2013 szeptemberétől az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően biztonságosabban és kényelmesebben lehet utazni az ország legfontosabb tranzitútján, amely nemcsak a fővárosi és elővárosi lakosságnak kiemelt közlekedési szakasza, hanem komoly nemzetközi teherforgalmat is bonyolít.

Ingyenes képzés a Bevezetés a turizmusba témakörben

2013. augusztus 31. 

A VIN Vidékfejlesztési Innovációs Nonprofit Kft ingyenes képzést tart Egerben a Faiskola u. 15 szám alatt a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében.   Időpont: 2013. szeptember 9. - 10. - 11. Ideje: 9-órától - 14 óráig Hely: Eger Faiskola u. 15. Kinek ajánljuk: A turisztikai képzés elsősorban a szektorban most kezdő vállalkozásoknak nyújt segítséget, de [...]

Mentor Díj a Tehetségek Gondozóinak

2013. augusztus 30. 

Szeretnénk felhívni a közvélemény figyelmét azokra a tanárokra, nevelőkre, edzőkre, mentorokra, akik tehetséges fiatalokat fedeztek fel, a háttérből segítik tanítványaik első lépéseit, akiknek áldozatvállalása, munkája nagyban hozzájárul egy-egy fiatal képességeinek kibontakozásához. Keressük azokat a nevelőket, mentorokat, akik ösztönzik a tehetséges gyermekeket, mellettük vannak, keresik számukra a továbblépés lehetőségét, felkészítik őket a versenyekre, ha kell, pályázatot nyújtanak be helyettük. Keressük azokat a szakembereket, akik tudásuk továbbadásával több generáció tehetségeit segítették kiemelkedő eredményekhez, akik azonban a háttérben maradtak, akiknek a munkája sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kapta meg a megfelelő elismerést. Ha ismer ilyen tanárt, edzőt, mentort, jelölje őt a tehetségek gondozói számára létrehozott mentor díjra!

Egyházaskesző Jövőjéért Egyesület Pályázati Felhívása Falugondnoki szolgálatok működési támogatására

2013. augusztus 30. 

Egyházaskesző Jövőjéért Egyesület

Pályázati Felhívása

Falugondnoki szolgálatok működési támogatására

Pályázati támogatás célja és háttere:


I. A konstrukció célja az 1993. évi III. törvényben ( Szociális törvény) nevesített Falugondnoki szolgálatok működési támogatása, eszközfejlesztése, azon Falugondnoki szolgálat számára, mely a már nyújtott ellátások mellett az Egyházaskesző Jövőjéért Egyesület kulturális és közművelődési tevékenységének támogatásában is aktív szerepet vállal.

II. Háttere: A falugondnoki szolgálat gépkocsija részt vesz az Egyházaskeszőn működő egyesület rendezvényeire az idősek és gyermekek szállításában és szerepet vállal az egyesület keretén belül működő felnőtt néptánccsoport tagjainak fellépésekre való utaztatásában.

A rendelkezésre álló forrás és elbírálás szabályai:

A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló összeg: 2013 évben 200.000,-Ft, az azt követő 3 évben az éves Személyi jövedelem adó 1%-ából befolyó bevétel összege, mely maximum évi 50.000,-Ft.
A pályázati támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A pályázati összeg tárgyévi felhasználásáról, minden év december 31-ig írásos beszámolót kell a pályázatot kiíró felé benyújtani .

Jelen pályázati felhívás keretében támogatott pályázatok száma: 1 db, jelen pályázati felhívás keretében támogatott pályázatok egyfordulós eljárás keretében kerülnek kiválasztásra.
A támogatás egyszer megállapított, vissza nem térítendő forrás kiegészítés. A támogatás célirányos felhasználása érdekében a döntéstől számított 15munkanapon belül – amely határidő egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítható – támogatási szerződést köt a kedvezményezett pályázóval, és a támogatás felhasználását; a program megvalósítását pénzügyi és szakmai beszámolókon keresztül a szerződésben rögzített módon ellenőrzi.
A támogatási szerződésben rögzített céltól eltérő felhasználás, vagy a feladat megvalósításának elmaradása esetén a támogatási összeget vissza kell fizetni.
Ezen felül megfizetendő a támogatási összeg jegybanki kamata vagy a jegybanki kamatának kétszerese, attól függően, hogy a program nem szerződésszerű teljesítése felróható-e a támogatottnak.

A befogadott pályázatok a tartalmi és formai követelményeknek való megfelelése alapján kerülnek elbírálásra. Hiánypótlásra nincs lehetőség.
A pályázatok elbírálását az Egyesület Elnöksége végzi. A pályázati feltételek teljesítése nem jelent jogosultságot a pályázatban megjelölt összegű költségvetési támogatás igénybevételére. A támogatás igénybevétele szempontjából a pályázatot szerződéskötési ajánlatnak kell tekinteni.
A pályázatok a benyújtás határidejét követő 15 napon belül feldolgozásra. A döntést követően a tájékoztatást 5 munkanapon belül a pályázók levélben kapják meg az Egyesülettől.
A támogatásban részesített pályázó a pályázati kiírás megjelenési helyén közzétételre kerül.
A pályázatot elutasító döntést indokolni kell, a döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.
A pályázat elfogadásáról szóló értesítés a szerződéskötési ajánlat elfogadásának minősül.

Pályázók köre:

Jelen pályázati felhívás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak:

- Falugondnoki szolgálatot fenntartó helyi önkormányzatok
- Falugondnoki szolgálatot fenntartó önkormányzatok jogi személyességgel rendelkező Társulásai
- Falugondnoki szolgálatot fenntartó nonprofit szervezetek közül: egyesületek, egyház, alapítvány

Pályázat tartalma:

A támogatható tevékenységek köre: kizárólag azok a projekt javaslatok támogathatók, amelyek a pályázati program célkitűzéseivel összhangban álló tevékenységeket tartalmaznak, azaz az egyesület alapszabályában és a falugondnoki szolgálat szakmai programjában is megtalálhatók. A pályázati kiírás keretében kizárólag az alábbi tevékenységek megvalósítására igényelhető támogatás:
- az idősek és a gyermekek szállítását lehetővé tevő eszközök beszerzése, mely a falugondnoki jármű tartozéka ( idősek és mozgáskorlátozottak ki és beszállását segítő magasító, biztonsági gyermek ülések) Csak új eszköz beszerzése támogatható.

- az egyesület keretén belül működő felnőtt néptánccsoport tagjainak fellépésekre és táncpróbákra való utaztatásához üzemanyag támogatás.

A támogatott szervezet a támogatás igénybevételével kötelezettséget vállal a támogatott cél szerint működő program, ellátás meghatározott ideig való működtetésére. Az ellátási és egyéb kötelezettségek részletei:
- a pályázat megvalósítását követően a támogatott kötelezettséget vállal a programban meghatározott falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatást három évig fenntartja

Pályázat mellékletei:

- pályázati adatlap
- a pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy nincs esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása, mely nyilatkozatban ki kell térni arra, hogy a pályázó:
- tudomásul veszi, hogy 60 napon túli köztartozás esetén a támogatás nem illeti meg, illetve az esedékes támogatás folyósítása felfüggesztésre kerül, és az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében – a támogatás ellenében vállalt kötelezettséget nem érintő módon – visszatartásra, illetve a köztartozást követő állami szerveknek átutalásra kerül,

- önkormányzati pályázó esetén a képviselő-testület döntését a program támogatásáról és az esetleges saját erő vállalásáról,
- eredeti, vagy hitelesített másolatban aláírási címpéldányt;

A benyújtás határideje, helye:

A pályázat benyújtásának határideje: 2013. szeptember 16. A pályázatot ajánlott küldeményként kell postára adni.
A benyújtási határidő módosítására nincs lehetőség. A határidő után postára adott pályázatok nem kerülnek elbírálásra.
Pályázatot kizárólag postai úton, 2 példányban, csak a kiírás mellékletét képező pályázati adatlapon lehet benyújtani a szükséges mellékletekkel ellátva. A pályázati felhívás és a pályázat benyújtásához szükséges „Adatlap” letölthető a www.egyhazaskeszo.hu / szervezetek / E.J. Egyesület / Pályázati kiírás

A pályázat benyújtásának helye az Egyesület levelezési címe, székhelye: 8523 Egyházaskesző, Vasút u. 8.
































Pályázati adatlap

„Falugondnoki szolgálatok működési támogatására”


1. A PÁLYÁZÓ ADATAI

A pályázó szervezet:
Neve:



Település: Utca, hsz:
Megye: Megyekód:
Járás neve:

Telefon: ...... / ........................ Fax: ..... / .......................... E-mail: ..................................

Bírósági bejegyzés, végzés száma:………………………………………………..
(nem önkormányzati fenntartású szervezetek esetén)

A pályázó szervezet adószáma:


A pályázó szervezet vezetője, képviselője: (önkormányzat esetén polgármester)
neve:
beosztása:

Kapcsolattartásra kijelölt személy adatai, amennyiben eltér a szervezet képviselőjétől:
neve:
beosztása:

Telefon: ...... / ........................ Fax: ..... / .......................... E-mail: ..................................


A pályázó számlájának, a támogatási összeg átutalásához szükséges adatai:

A számlavezető pénzintézet megnevezése, székhelye:

A számla tulajdonosának neve és székhelye:
max. 32 leütés
A pályázó szervezet számlaszáma:
3  8 számjegy


A PROGRAM TELJES MEGVALÓSÍTÁSÁNAK (BEFEJEZÉSÉNEK), A VÁLLALT ELLÁTÁS MEGKEZDÉSÉNEK TERVEZETT IDŐPONTJA:
év hó nap
Kérjük a megvalósítás várható időpontját megközelítő pontossággal megadni. A támogatási szerződésben a feladat teljesítésének határideje ehhez az időponthoz igazodva kerül meghatározásra.


2. A TELEPÜLÉSRE VONATKOZÓ ADATOK:

Lakosságszám 2013. I. 1-jén:

Település lakosságszáma: …………………… Fő
ebből: Belterületi lakos: …………………… Fő
Külterületi lakos: …………………… Fő
Egyéb belterületi lakos: …………………… Fő

Ha a település közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozik, akkor székhelye:……………………

Nyújtott-e be a korábbiakban hasonló célra pályázatot Uniós, vagy hazai fejlesztési támogatás elnyerésére? IGEN NEM

Ha igen, melyik év(ek)ben? 2009 2010 2011 2012 2013


A település közlekedési feltételeinek bemutatása

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...



3. Mutassa be a falugondnoki szolgálat eddigi tevékenységét:

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...



Jelen pályázati cél megvalósítása, hogyan illeszkedik a falugondnoki szolgálat szakmai programjába:

…………………………………………………………………………………………………..

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………..

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………..

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………...





4. KÖLTSÉGTERV

A pályázati program költségvetése főbb tételekben:

Megvalósítás
A teljes költség és a tervezett források összetétele

A megvalósítás során kifizetésre kerülő költségek és forrásaik teljeskörűen (eFt)
Költségfajta tervezett költség
igényelt támogatás jóváhagyott támogatás***
1.
2.
3.
4. 
5.
Összesen:

A döntés után a véglegesen jóváhagyott támogatási összeg figyelembevételével a táblázatokban szereplő költségvetési tételeket újra kell tervezni, ha a megítélt támogatás alacsonyabb a kért támogatásnál. A tábla a támogatási szerződés mellékletét képezi. Döntés után a táblákban szereplő egyes sorokon meghatározott összegektől 20%-nál nagyobb mértékben eltérni csak szerződésmódosítással lehet. Szerződésmódosításra csak különösen indokolt esetben kerülhet sor.


A pályázott állami támogatás igénybevételének ütemezése

A támogatási összeg felhasználásának tervezett időpontjai (egy összegben való felhasználás is lehetséges):
(A támogatás első ütemének átutalása legkorábban a pályázat beadását követő két hónap elteltével tervezhető.)

Felhasznált támogatási összeg Számla benyújtásának időpontja








Támogatás mindösszesen:
Záradék:
Büntetőjogi felelőségem tudatában kijelentem, hogy a pályázati adatlapban és az előzőekben felsorolt …...... db csatolt mellékletben közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

………………………, …………….

………………………………….
szervezet képviselőjének aláírása

Az Izraeli Kormány ösztöndíjai külföldi hallgatók számára

2013. augusztus 29. 

Az Izraeli Kormány külföldi diákok számára ösztöndíj pályázatokat hirdet. Az ösztöndíjra magyar állampolgárok is pályázhatnak. Az ösztöndíjak típusai: (1) Nyári nyelvtanfolyamok (2) 1 tanévre szóló ösztöndíjak vagy kutatási ösztöndíjak. Alapvető követelmények: (1) legalább BA vagy BSC diploma, jó tanulmányi eredmény, (2) 35 év alatti állampolgár, (3) angol vagy héber nyelvtudás és (4) a kérelmezőnek meg [...]

Svájci Hozzájárulás fotópályázat

2013. augusztus 28. 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség valamint a Svájci Hozzájárulás Program Hivatala által meghirdetett fotópályázatra olyan fotókat vagy fotóetűdöket várnak, melyek összefüggésben állnak a program fejlesztési területeivel és a fejlesztés szükségességére, vagy éppen a támogatás segítségével megvalósuló pozitív változásokra hívják fel a figyelmet. A pályázat 2 fő témaköre:  A.    TERMÉSZET B.    EMBER ÉS TÁRSADALOM A két fő [...]

A repülő osztály

2013. augusztus 27. 

A kiíró egy vadonatúj, műveltségi vetélkedő keretében keresi a történelmi Magyarország legokosabb, legügyesebb, legtalpraesettebb osztályát.

Gyakornoki lehetőség a Romedia Foundation-nál

2013. augusztus 27. 

. Jelentkezési határidő: 2013 szeptember 15. A gyakornokkal szemben elvárt nyelvi követelmény: német-magyar nyelvű fordítás és emelt szintű angol nyelvtudás. A gyakornok csekély összegű havi ösztöndíjban részesül. APPLICATION DEADLINE:  15th of September, 2013 Internship Dates: 1st of October - 31st of December, 2013 The Romedia Foundation is a Romani non-governmental organization [...]

Bécsi Collegium Hungaricum (CH/2 mtp.)

2013. augusztus 26. 

Az ösztöndíjra az osztrák-magyar kapcsolattörténet egyetemi diplomával (mesterfokú vagy azzal egyenértékű végzettség) rendelkező kutatói pályázhatnak, akik a bécsi központi közgyűjteményekben, levél- és kézirattárakban, könyvtárakban, múzeumokban és egyetemi vagy állami kutatóhelyeken a XVI-XX. századi magyar történelem, gazdaságtörténet, várostörténet, művelődés, irodalom, művészet, filozófia, pszichológia és jogtudomány stb. terén általános elméleti, valamint forrásfeltáró, illetve forrásfeldolgozó kutatásokat kívánnak végezni. Indokolt esetben más szakterületek képviselői is pályázhatnak.

Bécsi Collegium Hungaricum (CH/1 mtp.)

2013. augusztus 26. 

Az ösztöndíjra az osztrák-magyar kapcsolattörténet egyetemi diplomával (mesterfokú vagy azzal egyenértékű végzettség) rendelkező kutatói pályázhatnak, akik a bécsi központi közgyűjteményekben, levél- és kézirattárakban, könyvtárakban, múzeumokban és egyetemi vagy állami kutatóhelyeken a XVI-XX. századi magyar történelem, gazdaságtörténet, várostörténet, művelődés, irodalom, művészet, filozófia, pszichológia és jogtudomány, stb. terén általános elméleti, valamint forrásfeltáró, illetve forrásfeldolgozó kutatásokat kívánnak végezni. Indokolt esetben más szakterületek képviselői is pályázhatnak.

Ciao! Beszéljünk olaszul? Pályázat az olasz nyelvet oktató magyar általános iskolák 6-8. osztályos tanulói számára

2013. augusztus 26. 

Pályázat az általános iskolák 6-8. osztályos tanulói számára. Olaszországot úgy tartják számon, mint ,,kisvárosok ezreinek és  városok százainak országát.  Mindez azt jelenti, hogy Olaszország egyetlen egység, mely megsokszorozódik a történelmi kisvárosok,  kisebb  és  nagyobb  városok,  tengerparti  és  hegyi  települések  ezrein  keresztül, melyek  egyedülálló  panorámát  nyújtanak  egy  nyelvben és  kultúrában  gazdag  és  a hagyományok,  valamint  a [...]

Találkozások Bulgáriával fotópályázat

2013. augusztus 26. 

Bulgáriai látogatása során milyen benyomások érték? Hogyan örökítette meg érdeklődésének tárgyát fényképezőgépe segítségével? Szeretné minél nagyobb közönséggel megosztani bulgáriai élményeiről készült fényképeit?  A pályázat feltételei: A pályázók munkáik átadásával automatikusan elfogadják a pályázat feltételeit, valamint beleegyeznek abba, hogy a szervezők díjtalanul felhasználhassák és publikálhassák a pályaműveket. A pályázaton kizárólag amatőrök vehetnek részt saját maguk által [...]

Az élelmiszerlánc-biztonság jövője - tudományos műhelymunka fiatal kutatókkal

2013. augusztus 23. 

A felhívás célja olyan fiatal kutatók bevonása az élelmiszerlánc-biztonság fejlesztését megalapozó tudományos műhelymunkába, akik képesek a tudományban megszokott kritikai kérdésfeltevéssel közelíteni a jelenlegi rendszer működésének sajátosságaihoz, és új ötletekkel, elképzelésekkel rendelkeznek, amelyeket képesek megvalósítani, ha kellő szakmai támogatást és erőforrásokat kapnak hozzá.

Mesél a múlt pályázat diákoknak

2013. augusztus 23. 

,,Mesél a múlt címmel Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzata, a Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete és a Szenior Tanácsadók Társasága pályázati felhívással fordul a Veszprém város általános és középiskolás diákjaihoz. A generációs kapcsolatok erősítésének jegyében az idősügyi koncepció szellemében, a fiataloktól olyan írásokat várnak, amelyekben idős emberek, Veszprém múltjának ismert és megbecsült személyiségei mondják el emlékeiket, [...]

Kolozsvár környéki természetvédelmi projekt logópályázata

2013. augusztus 22. 

Logópályázatot hirdet az Apáthy István Egyesület. Olyan pályamunkákat várunk, amelyek a Kolozsvári Bükk-Malomvölgy (ROSCI0074), Szentiváni rét (ROSCI0356) és a Kis-Szamos (ROSCI0394) közösségi jelentőségű területeken élő 18 védett fajhoz, élőhelyekhez vagy azok valamelyikéhez kapcsolódnak, és kifejezik a természetvédelem, környezettudatosság, a biodiverzitás védelmét célzó közösségi akarat értékeit. A Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének háttérintézményeként működő [...]

Pegazus Könyvek Antológia 2014

2013. augusztus 21. 

Pályázati díj: 0 Ft, azaz nulla forint.
Céljaink: A 2012-es antológia sikerének megismétlése. Most is sikerre szeretnénk vinni az eddig egymaguk próbálkozókat. Megismertetni a világgal, hogy egy „kis ember” is lehet „nagy”, mert a tehetség és az akarat számít, nem a multinacionális bulvármédia sztárcsináló pénze!
Téma: Bármi, kivéve politika, vallás, szex, ezoterika, miszticizmus, okkultizmus, uszítás, izgatás, rágalmazás.
Formátum: word, vagy wordx dokumentum, szerkesztve a következők szerint:
Szerző neve vagy művészneve (ekkor, ha nem kíván polgári nevén megjelenni, a csatolt önéletrajzban ezt a szándékát egyértelműen ki kell fejeznie, és jognyilatkozatot tenni külön arra, hogy álneve „szabad” és csak ő használhatja.)
A mű címe
A mű alcíme
A mű: 12-es Times New Roman betűvel, A/5-ös oldalon (148x210 mm), egy hasábban, normál sortávolsággal, minden oldalon 2-2 cm margókkal, kivéve fent, ahol 3 cm a margó.
(Versek esetében a vers középre tördelve, képverset jpeg fotóként fogadunk csak el, minimum 2480x3508 méretben)

Kísérő dokumentumok: Önéletrajz: fotó és néhány sor, amelyet önmagáról az alkotó fontosnak tart. Pl.: lakhely, végzettség, hol jelentek már meg írásai, mióta ír, sikerei, céljai-álmai stb.
Jognyilatkozat, az alábbi szerint:

Szerző adatai:
Szerző családi és utóneve:
Szerző anyja neve:
Szerző születési adatai: ………év,……….hónap…….nap
Szerző lakcíme:
Szerző telefonos elérhetősége:
E-mail címe:
Szerző művészneve:

A pályázó mű/művek címe/címei:
Én, ……………………………………………. büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem és szavatolom, hogy az általam a nevem alatt átadott mű/művek az én szellemi tulajdonomat képezik, azon másnak sem személyhez fűződő, sem vagyoni joga, követelése nem áll fenn. Tudomásul veszem, hogy a Kiadó nem felelős semmiféle olyan kárért, amely ezen szerződéses rendelkezés megszegéséből ered. Hozzájárulok, hogy nevem alatt a Kiadó a művet/műveket megjelentesse. Hozzájárulok, hogy a Kiadó a nevemet, művésznevemet, és legalább e-mail elérhetőségemet, vagy telefonszámom, webcímemet megjelentesse. Hozzájárulok, hogy a Pegazus Könyvek antológiát kevés számú pályázó esetében is megjelentesse, de technikai és gazdaságossági okokból egy, a PegazusTv Média és Oktató Kft. szépirodalmi kötetében, mint húzókötetben, annak szerves részeként.
Szerzői nyilatkozat:
Tudomásul veszem, hogy a valótlan adatok megadásából származó kárért felelős vagyok. Hozzájárulok, hogy a Kiadó személyes adataimat tárolja és kezelje.
A könyv megjelenése: nyomtatott, hagyományos könyvként és részleteiben e-formában a Kiadó honlapján, vagy/és a www.pegazustv.hu online folyóiratban.
Pályázati díj: 0 Ft, azaz nulla forint.

Megjelenési hozzájárulás: Csak a megjelenésre elfogadott művek szerzőitől kérünk megjelenési hozzájárulást, amely tartalmazza a mű szerkesztését, gondozását, nyomdai előkészítését, nyomtatását, terjesztését, marketingköltségeit, a köteles példányok költségét, a sajtónak és más szervezeteknek, személyeknek eljuttatott tiszteletpéldányok költségét, az e-közzététel költségeit, a könyv bemutatásának költségeit, valamint a tiszteletpéldányok szerzőkhöz eljuttatásának a költségeit.
Összege: Minden megkezdett oldal után 3000 Ft (alanyi adómentes), melyről a szerzők hivatalos számlát kapnak.
Ez az összeg a szerzők önreklámja (önéletrajza, elérhetősége) ½ oldalban, a művek után szerkesztve.

Egy szerző által minimum pályázható oldal: 2 oldal.
Egy szerző által maximum pályázható oldal: 10 oldal.

Szerzői tiszteletpéldány: minden megjelent szerző 2 oldalanként 1 db tiszteletpéldányra jogosult, amelyet vagy a Kiadó irodájában vehet át, vagy pedig címére eljuttatjuk.
Szerzői kedvezmény: minden pályázó, nem csupán a megjelentek, hanem akiknek munkája nem került bele a kötetbe, a kötet fogyasztói árából 35% kedvezményre jogosult.

A pályázatot e-mailben siker@pegazustv.hu címre kell küldeni.
Beküldési határidő: 2013. december 31.
Elbírálási határidő: 2014. március 31.
Jó munkát, jó alkotást kíván a PegazusTv Média és Oktató Kft csapata!
Ülj fel a PegazusTv.hu hátára, és sikerre visz!

A tervezettnél több nyertes az OTP Társasházi pályázaton

2013. augusztus 17. 

Az OTP Bank ötödik alkalommal megrendezésre kerülő társasházi és lakásszövetkezeti pályázatát újból nagy érdeklődés övezte. A tradicionálisan három kategóriában - környezetvédelem, közösségépítés és életminőség-javítás - meghirdetett megmérettetésre a tavalyinál is több, összesen 1 025 nevezés érkezett.   A korábbihoz hasonlóan 2013-ban ismét a környezetvédelmi kategória bizonyult a legnépszerűbbnek. Az összes induló mintegy 42%-a ezzel a csoportmegjelöléssel regisztrált. Újdonság viszont, hogy az [...]

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagfelvételt hirdet

2013. augusztus 14. 

A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok és a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek, továbbá a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és nemzetközi fórumokon, valamint más szervezetekkel való együttműködések [...]

Megjelent a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal integrált irányítási és ellenőrzési rendszerének kiterjesztését támogató kiemelt felhívás

2013. augusztus 13. 

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent ,,Az MVH Integrált irányítási és Ellenőrzési Rendszerének kiterjesztése (IIER2) és felkészítése a 2014-20-as KAP ciklus követelményeinek kiszolgálására című (EKOP-1.2.24 kódszámú) kiemelt felhívás.

Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló nyilvános koncessziós pályázati kiírás szövege

2013. augusztus 12. 

A magyar állam nevében a nemzeti fejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény és a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény alapján a 2013. július 27-én megjelent pályázati felhívással nyilvános pályázatot írt ki a magyar állam dohánytermék-kiskereskedelmi monopóliumának koncessziós szerződéssel történő átengedésére.

Bentlakásos közintézmények energiahatékonyságának növelését szolgáló napkollektorok alkalmazása, használati melegvíz igény részbeni kielégítése céljából / ÚSZT-ZBR-NAP-KÖZINT-2013

2013. augusztus 6. 

A kiíró szakirányítása alá tartozó, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartása alatt álló, közfeladatot ellátó, szakosított szociális vagy otthont nyújtó gyermekvédelmi szakellátást biztosító nonprofit intézmények kezelésben lévő épületek széndioxid-kibocsátás csökkentését eredményező, energiahatékonyság javítását célzó, napenergiát hasznosító rendszerek (használati melegvíz előállítására szolgáló napkollektoros rendszerek) telepítésének támogatása, utófinanszírozású nyílt pályázati eljárás keretében. A pályázat során telepítendő napkollektor rendszernek szervesen illeszkednie kell az épület meglévő gépészeti rendszeréhez és egész évben működőképesnek és használat alatt állónak kell lennie.

Aposztróf Kiadó és Corvin Művelődési Ház novellapályázata 2013

2013. augusztus 3. 

Az Aposztróf Kiadó szerkesztősége és a Corvin Művelődési Ház ötödik közös novellapályázatát hirdeti meg. Tematikus megkötés nincs. Egy-egy szerző legfeljebb három saját művel pályázhat. Eddig még nem publikált pályaműveket fogadunk el. Akár nyomtatásban, akár elektronikus formában közönség elé tárt novellák automatikusan kizárják magukat a pályázatból.   Terjedelmi korlátok: minimum 2000 leütés (szóközökkel, kb. 1 A/4 [...]

Környezetvédelmi gyakornoki program

2013. július 31. 

A kiíró gyakornoki programot hirdet felsőoktatási tanulmányokat folytató hallgatók és diplomás pályakezdők számára. A program célja, hogy a résztvevők első kézből szerezzenek tapasztalatot az államigazgatás környezetügyi oldalának működéséről, és betekintést nyerjenek a minisztérium és a felügyelete alá tartozó környezetvédelmi és természetvédelmi szervek munkájába.

A Duna MÁSIK arca rajzpályázat

2013. július 31. 

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság “A Duna MÁSIK arca” címmel gyermekrajzpályázatot hirdet az árvízzel érintett megyékben. A dunai árvízzel érintett megyékben élő általános iskolások küldhetik el rajzukat 2013. szeptember 16-ig. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ,,A Duna MÁSIK arca címmel gyermekrajzpályázatot ír ki a dunai árvízzel érintett megyékben élő általános iskolások számára. A gyermekek képeiken keresztül megmutathatják, milyennek [...]

GÁBOR DÉNES-díj 2013

2013. július 30. 

A kiíró Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket.

Jobb adni, mint kapni - alkotások az önkéntességről

2013. július 30. 

A pályázat célja: lehetőséget biztosítani a gyerekek számára önálló ismeretszerzésre, ismereteik, gondolataik és véleményük kifejtésére az önkéntességgel kapcsolatban. Az Alapítvány ezzel kívánja előmozdítani a középiskolai tantervi követelmények teljesítését, az önkéntesség lényegének megértését.

Pályázati felhívás környezetvédelmi gyakornoki programra

2013. július 30. 

A Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkársága gyakornoki programot hirdet felsőoktatási tanulmányokat folytató hallgatók és diplomás pályakezdők számára. A program célja, hogy a résztvevők első kézből szerezzenek tapasztalatot az államigazgatás környezetügyi oldalának működéséről, és betekintést nyerjenek a minisztérium és a felügyelete alá tartozó környezetvédelmi és természetvédelmi szervek munkájába.

Nyilvános koncessziós pályázati felhívás dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére

2013. július 27. 

A Magyar Állam nevében a nemzeti fejlesztési miniszter a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény és a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény (a továbbiakban: Fdvtv.) alapján nyilvános pályázatot ír ki a Magyar Állam dohánytermék-kiskereskedelmi monopóliumának koncessziós szerződéssel történő átengedésére.

Kovács Attila díj 2013 - Az év informatikai újságírója

2013. július 24. 

A kiírók olyan újságírót kívánnak díjazni a nyomtatott és az elektronikus (TV, rádió, internet) médiumok képviselői közül, aki műveivel az infokommunikációs technológia adta lehetőségek széles körű kiaknázására ösztönöz, átfogó képet ad az információs társadalom életminőséget javító képességeiről, felhívja a figyelmet az új lehetőségekkel járó új típusú veszélyekre, azok elhárításának módjaira, beszámol a modern infokommunikáció mindennapi életre gyakorolt hatásáról.

PharmaOnline Gyógyszerkommunikációs Verseny

2013. július 22. 

A kiírók meghirdetett reklámversenyére az elmúlt két év legjobb alkotásaival nevezhetnek gyógyszerészek és laikusok számára készült kommunikációs anyagokkal vényköteles gyógyszer, OTC gyógyszer és gyógyhatású készítmények/étrendkiegészítők kategóriákban a gyártók, forgalmazók és az ügynökségek.

Félmillió alá csökkent a regisztrált álláskeresők száma

2013. július 19. 

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal legfrissebb adatai szerint 500 ezer alá csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - közölte a foglalkoztatáspolitikai államtitkár pénteken Nyírkátán, egy munkahelyteremtő pályázat aláírásán.

Módosult az egészségfejlesztési szakmai hálózatok fejlesztése érdekében kiírt felhívás címe és a projektjavaslat benyújtási határideje

2013. július 19. 

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent TÁMOP-6.1.1/12/1 ,,Egészségfejlesztési szakmai hálózatok fejlesztése című kiemelt felhívás esetében a konstrukció neve a 1328/2013 (VI.12.) Korm. Határozatban foglaltak értelmében megváltozott. A változás átvezetésre került a Pályázati Dokumentációban. További változás, hogy a projektjavaslat benyújtására a pályázati dokumentáció honlapon való megjelenésétől számított 60. napig van lehetőség.

Facebook alkalmazás készítése a szervezet népszerűbbé tételére

2013. július 16. 

A kíiró céljául tűzte ki, hogy mindennapi munkája mellett a lehető legtöbb figyelmet, időt és energiát szenteljen a fenntartható fejlődésre, társadalmi felelősségvállalásra, így immár második alkalommal hirdetjük meg pályázatunkat alapítványok, közhasznú és egyéb nonprofit szervezetek számára.

V. NEMZETKÖZI FOTÓPÁLYÁZAT Kiskunfélegyháza 2013

2013. július 16. 

A pályázat célja: a fotográfia népszerűsítése a Magyar Fotográfia Napja időpontjában. A beküldött fotókkal szemben támasztott követelmények: A pályázaton bárki részt vehet. A beküldendő képek témája kötetlen. Egy pályázó maximum 5 db fekete-fehér vagy színes fotót küldhet be 1 példányos […]A V. NEMZETKÖZI FOTÓPÁLYÁZAT Kiskunfélegyháza 2013 bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

STREET FASHION BUDAPEST

2013. július 15. 

Tervezd meg Te a STREET FASHION BUDAPEST új arculatát! Adj új értelmet az utcai divatnak és mutasd meg a kreativitásod online felületeinken!

ReSzütyő Pályázat

2013. július 15. 

A Nejlonzacskómentes Nap alkalmából táskakészítésre buzdít a kiíró mindenkit, aki érez magában egy kis kreativitást, és szeretne a jó ügy mellé állni, a nejlonzacskók okozta környezetszennyezésre felhívni a figyelmet.

Lezárult a képzési díj és ösztöndíj támogatása érdekében kiírt pályázat a Közép-magyarországi Régióban

2013. július 15. 

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent TÁMOP-6.2.2/A/KMR/11/1 jelű, ,,Képzési díj és ösztöndíj támogatása az intézmények számára a Közép-magyarországi Régióban című könnyített pályázati kiírás forráskimerülés következtében, a 4/2011 (I. 28.) Korm. rendelet a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről 21. § (10) értelmében lezárásra került.

Keretösszeg módosítás a Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer fejlesztését támogató felhívás esetében

2013. július 15. 

A 1122/2013. (III.11.) számú Korm. határozat értelmében a Kormány döntött az Új Széchenyi Terv keretében megjelent ,,Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer kiterjesztése (KKIR2) című, EKOP-1.1.4 kódszámú kiemelt felhívás támogatási keretösszegének bruttó 100 millió forinttal történő emeléséről, melynek eredményeképpen a keretösszeg 5,66milliárd forintra változott.

Street Fashion Budapest arculattervezési pályázat

2013. július 13. 

Tervezd meg Te a Street Fashion Budapest új arculatát! Adj új értelmet az utcai divatnak és mutasd meg a kreativitásod online felületeinken! A STREET FASHION BUDAPEST várja minden olyan amatőr, kezdő illetve profi grafikus, designer, fotós, Photoshop guru logóterveit, akik szívesen támogatnánk a munkánkat azzal, hogy megtervezik az SFB új arculatát. Alapvető elvárások: Az SFB [...]

Kínai 15. Nemzetközi Fotóművészeti Kiállítás

2013. július 12. 

A Kínai Fotográfus Szövetség pályázata 15.Nemzetközi Fotóművészeti Kiállításon való részvételre. A pályázatra nők, valamint szabad téma kategóriákban lehet jelentkezni. A nők kategóriában csak dokumentarista, a szabad téma kategóriában pedig dokumentarista, művészi, valamint kereskedelmi alkotásokkal lehet pályázni. Pályázatok beadási határideje: 2013. július 31. Greetings from China Photographers Association. China 15th International Photographic Art Exhibition is open now. We will highly appreciate if you can do us a favour and [...]

Az alföldi tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatása / TP-1-2013

2013. július 10. 

A pályázat célja: a tanyai termékek nagyobb arányú piacra jutásának elősegítése, a külterületi föld- és dűlőutak karbantartásának gép- és eszköztámogatása, a villany nélküli tanyák villamosenergia-ellátásának javítása, a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése, valamint megyei tanyafelmérések elvégzésére.

Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes elhelyezési és környezetalakítási ötletpályázat

2013. július 10. 

Az ötletpályázat elsődleges célja a Múzeumi Negyed (részei: az Új Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum, a Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, a Magyar Fotográfiai Múzeum, valamint a Magyar Építészeti Múzeum) elhelyezési koncepciójának kidolgozása, és ezzel összefüggésben a 29732/1 helyrajzi számú telek (továbbiakban Városliget) optimális hasznosításának vizsgálata. A múzeumépületek elhelyezése mellett kiemelt figyelmet kell szentelni a Városliget környezetrendezésnek, azaz az egységes zöldfelületi, tájépítészeti, közlekedési és energetikai koncepció kialakításának. A Kiíró célja a pályaművekben javasolt telepítési helyek, városszerkezeti kapcsolatok és az épületegyüttes városképi szerepének körvonalazásával a területre vonatkozó fővárosi és kerületi szabályozási terv módosítását célzó tanulmány megalapozása, valamint a Múzeumi Negyedre kiírandó nemzetközi tervpályázat előkészítése. A Pályázónak javaslatot kell adni alternatív energiák felhasználására, a fenntarthatóság szempontjainak érvényesítésére.

Pulitzer Szülővárosának Díja, Makó

2013. július 10. 

A pályázat célja: Méltó emléket állítson a makói születésű sajtómágnásnak, Pulitzer Józsefnek, valamint, hogy segítse és támogassa a fiatal, pályakezdő tollforgatókat, felhívja a figyelmet az újságírás mint közéleti tevékenység fontosságára, az (online) nyilvánosság erejére.

Meghatározott versenyjogi és versenypolitikai, illetve piacelméleti, valamint a tudatos fogyasztói döntéshozatallal és védelmével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó programok támogatása

2013. július 5. 

A kiíró nyílt pályázatot hirdet meghatározott versenyjogi és versenypolitikai, illetve piacelméleti, valamint a tudatos fogyasztói döntéshozatallal és védelmével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó programok támogatására.

GOOGLE GROUND elméleti és gyakorlati AdWords képzés diákoknak

2013. július 4. 

A GROUND a Google új tehetséggondozó programja, mely a Forum Corvinummal és a Google Minősített Partnereivel együttműködésben az online marketing szakma iránt érdeklődő tehetséges egyetemi diákoknak biztosít elméleti és gyakorlati AdWords képzést.   A program lényege, hogy a Google által nyújtott elméleti, valamint a Google Minősített Partnerei által biztosított gyakorlati képzés során a diákok elsajátítsák a Google [...]

Pályázat a felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányt folytató hallgató számára

2013. július 3. 

A pályázat célja: a Szombathelyhez történő kötödés erősítése, a tanulmányok ideje alatt felmerülő költség enyhítése és a szombathelyi hiányszakmákban az utánpótlás biztosítása

Közel 5 milliárdos üzemfejlesztés a Henkel körösladányi gyárában

2013. július 3. 

Az új gyártórészleget 2013. július 2-án adták át. Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a kormány eltökélt célja, hogy az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési időszakában a Magyarország által felhasználható uniós források 60 százalékát a gazdaság fejlesztésére, és így minél több munkahely létrehozására fordítsa. A 4,6 milliárd forintos beruházáshoz a vállalat két sikeres pályázatával összesen 907 millió forintos támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében. A komplex technológiafejlesztési program eredményeként 16 új munkahely jött létre a cégnél.

Teljesítménytől függően nőhet az ösztöndíj az Útravaló programban

2013. július 2. 

Az elmúlt két évben jelentősen megújult az Útravaló Ösztöndíjprogram. Az újragondolt rendszerben a tanulók részére nyújtott ösztöndíjak összege a következő tanévtől megemelkedik és a tanulmányi eredménytől függ, valamint a pályázati kiírások hamarabb jelennek meg. A pályázatokat az online felületen július 30. éjfélig lehet leadni, postai jelentkezés esetén a határidő július 31. éjfél.

Újra Szeretem Szolnokot - írásművek

2013. július 2. 

Tavaly első alkalommal írtak ki a kiírók a Szeretem Szolnokot! pályázatot, melyre meglepően sok és színvonalas pályamunka érkezett minden korosztályból a legváltozatosabb formában. A hagyomány folytatódik, ismét várjuk a pályázatokat, amelyekben elmondják, kifejezik, miért szerethető városunk.

VII. Színházi befogadói pályázat

2013. július 1. 

2013. június 28-án, hetedik alkalommal hirdeti meg színházi befogadói pályázatát a Bakelit Multi Art Center, aktuálisan a 2013/2014-as színházi évadára; független, alternatív, illetve struktúrával nem rendelkező hazai és határon túli társulatok számára már bemutatott előadásaik továbbjátszására, valamint premier előadásokra lehet pályázni. Műfaji meghatározás nincs. Az elmúlt évek szakmailag folyamatosan erősödő befogadói pályázataink sikerére való tekintettel, hazai-és [...]

Ösztönzés az Európai Unió 7. Kutatási-, technológiafejlesztési és demonstrációs keretprogramjában (FP7) és egyéb közös EU-s kezdeményezésekben való magyar részvétel támogatása / EU_KP_12

2013. július 1. 

Magyarország részvétele az EU K+F programjaiban lényegesen elmarad az EU átlagától, különösen az elnyert támogatási összegek tekintetében. A komoly kitörési lehetőséget biztosító nemzetközi pályázatok hosszú felkészülési időt igényelnek többnyire, csak az egyetemek és kutatóintézetek vannak intézményileg felkészülve az FP7-es részvételre és koordinációra. A KKV-k számára komoly megterhelést jelentenek anyagi és humán erőforrás tekintetében is a felkészülési, partnerkeresési és pályázatírási feladatok. A konzorciumépítő pályázat ezen munka sikeréhez és a kockázatok csökkentéséhez kíván hozzájárulni.

Magyar szellemi alkotások hazai és külföldi iparjogvédelmi oltalmának támogatása – beadási határidő hosszabbítás

2013. június 28. 

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent ,,Magyar szellemi alkotások hazai és külföldi iparjogvédelmi oltalmának támogatása című (IPARJOG_12 kódszámú) felhívás beadási határidejét meghosszabbították. Meghosszabbított határidő: 2013. december 31., de legkésőbb a rendelkezésre álló pénzügyi keret kimerüléséig. Tovább a pályázatra: Magyar szellemi alkotások hazai és külföldi iparjogvédelmi oltalmának támogatása Pályázati kategóriák: Magyar szellemi alkotások hazai és külföldi iparjogvédelmi [...]

Az ELMŰ-ÉMÁSZ és az ARC plakátpályázatot hirdet

2013. június 28. 

A kiírók plakátpályázatot hirdetnek. Engedd el magad, és mutasd meg, hogyan fogod vissza magad az energiafogyasztásban!

Ferencvárosi életutak - önéletírói pályázat időseknek, nyugdíjasoknak

2013. június 27. 

A kiírók pályázatot hirdetnek a városrész közelmúltjának személyes sorsokban tükröződő megírására, az itt élő vagy valamilyen életeseményük révén ide kötődő emberek sorsának, fontos életeseményeinek bemutatására, a személyes életutakban feltáruló történelem (minor history) továbbörökítésére. Pályázatunk célja egyszersmind, hogy a személyes történetek elbeszélése, megismerése segítségével felébressze a fiatalabb generációk érdeklődését, megértését és megbecsülését az idősebb nemzedékek iránt, és ezáltal erősítse a társadalmi összetartozás-tudatot, az egymásra utaltság érzését.

Pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutatóhálózatok továbbfejlesztése és kiszélesítése / TÁMOP-4.1.2.B.2.-13/1

2013. június 26. 

A TÁMOP-4.1.2.B.2.-13/1 konstrukció általános célja az Új Széchenyi Terv Tudomány- Innováció kitörési pontjához kapcsolódva és a Társadalmi Megújulás Operatív Program 4. prioritástengelyének figyelembevételével a felsőoktatás minőségének javítása, a felsőoktatás szerepének bővítése a foglalkoztathatóság növelésében. Ennek érdekében cél, hogy a felsőoktatási pedagógus (tanító, tanár és egyéb pedagógia) képzések valamint ezek gyakorlata megfeleljen a tudásalapú gazdaság kihívásainak, a valós társadalmi elvárásoknak, alkalmazkodva a köznevelési rendszer követelményeihez.

Sárvár - Kristálytiszta Élmény - 2013

2013. június 24. 

A pályázat célja, hogy az elkészült képek révén még többen ismerkedhessenek meg a város kulturális örökségeivel, természeti adottságaival, történelmi hagyományaival, rendezvényeivel, fesztiváljaival és azzal a gyógyhellyel, amely évente sok százezer látogató pihenését, kikapcsolódását, gyógyulását segíti.

Nemzetközi Rövidfilm Verseny indult

2013. június 24. 

A Green-Go Nemzetközi Rövidfilm Verseny idén is várja a világ minden tájáról a fiatalok gondolatébresztő és kreatív rövidfilmjeit. A legjobbnak ítélt kisfilmeket a Green-Go Fesztiválon túl az októberben a Külügyminisztérium által rendezett Budapesti Víz Világtalálkozón is vetítik majd. A győztes filmek pénzjutalomban részesülnek.

Idén harmadik alkalommal került meghirdetésre a Green-Go Nemzetközi Rövidfilm Verseny. A szervező három magyar civil szervezet (CEEweb Egyesület, Diverziti Egyesület és ELTE-EKSZ) célja, hogy kreatív és gondolatébresztő kisfilmek készítésére ösztönözze a Föld valamennyi lakóját. Idén három aktuális és égető témában várják a kisfilmeket. Az első kategóriát - mivel az idei évet az ENSZ a Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Évének nyílvánította - a szervezők a víz témájával foglalkozó filmeknek szentelték. A témában legjobbnak ítélt rövidfilmeket az októberben a Budapesti Víz Világtalálkozón is vetíteni fogják. A Világtalálkozó számos illusztris állam- és kormányfőt fogad, a vendégek közt szerepel és nyitóbeszédet tart többek között Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára és Benedito Braga, a Víz Világtanács elnöke is.

A második kategóriába olyan kisfilmekkel lehet nevezni, amelyek a fajok védelmét és a fajok egyre gyorsuló ütemben történő kihalásának témáját mutatják be. A kategória aktualitását a veszélyeztetett fajok illegális kereskedelmét szabályozni hivatott Washingtoni Egyezmény fennállásának negyvenedik évfordulója adja. A harmadik kategóriába a hulladék és a hulladékkezelés kérdéskörét körbejáró kreatív filmekkel lehet pályázni.

A szeptember 30-ig beérkezett kisfilmek közül a zsűri október első napján kategóriánként 3-3 jelöltet hirdet ki, de hogy a jelöltek közül melyik alkotás kapja a legjobb filmnek járó pénzjutalmat, az csak az október közepén megrendezett fesztiválon fog kiderülni. A korábbi évekhez hasonlóan a fesztiválon a filmvetítések mellett a szervezők egész napos szórakoztató, kreatív és interaktív programokkal is várják az érdeklődőket.

A verseny felhívása 12 nyelven érhető el, a pályázatokat a Green-Go honlapján keresztül lehet benyújtani.

A Budapest Bank az oktatásért és a magyar pénzügyi kultúráért Alapítvány a 2013-as pályázatán összesen 7,7 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesített 13 pályázót

2013. június 24. 

Összesen 7,7 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesített 13 pályázót a ,,Budapest Bank az oktatásért és a magyar pénzügyi kultúráért Alapítvány a 2013-as pályázatán. Az elnyert összeget többek közt középiskolai képzési programokra, nyári egyetemre, pénzügyi rendezvényekre és szakkönyv-beszerzésre fordíthatják a pályázók. A Budapest Bank által 1991-ben létrehozott Alapítvány az elmúlt 22 évben 626 szervezet, [...]

Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjának fejlesztése, informatikai korszerűsítése / KEOP-1.1.1/C/13

2013. június 22. 

A konstrukció keretében a hulladék lerakástól történő eltérítéséhez szükséges eszközök támogathatóak. A konstrukció a települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjának fejlesztése és informatikai korszerűsítése révén hozzájárul a hazai hulladékgazdálkodás jogszabályi hátterének átalakításával, kiemelten a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) hatályba lépésével jelentkező új feladatok, kötelezettségek teljesítéséhez. A konstrukció egyik célja a piaci viszonyok átrendeződéséből, a közszolgáltatási rendszerek átalakulásából adódó kieső szállítási és kezelő kapacitások helyettesítése a szolgáltatás fenntarthatóságának érdekében. A lerakási járulék bevezetésével a környezetvédelmi szempontokon túlmenően gazdaságilag is indokolttá válik a hulladék lerakás előtti kezelése, és ezzel a lerakott hulladék mennyiségének csökkentése.

Testet ölt: a Liget alkotói pályázat

2013. június 21. 

TESTET ÖLT: a LIGET folyóirat következő tematikus számának ez a hívó kifejezése. A témához bárhogyan kapcsolódó, tetszőleges formában és hangnemben alkotott, a folyóirat terjedelmi lehetőségeinek figyelembevételével készült műveket várunk kizárólag postai úton a szerkesztőség címére: LIGET | 1122 Budapest, Kissvábhegyi út 4. Tematikus számunkkal egy időben jelenik meg (korábbi antológiáink, a Verses öröknaptár, a Vigyél [...]

Magyar úszás napja a világbajnokság jegyében

2013. június 19. 

,,A kormány támogatja a 2021-es vizes világbajnokság megrendezésének szándékát, és bízik a sikerben - közölte Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért és ifjúságért felelős államtitkára. A Magyar Úszás Napja és a Magyar Úszó Szövetség 2021-es pályázata kapcsán rendezett sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta: ,,Fontos, hogy Magyarország ne csak a sportnagyhatalmi státuszt tartsa fenn, hanem világversenyeket is képes legyen megrendezni.

Pályázat Teljesítésigazolási Szakértői Szerv tagjainak nyilvántartásba vételére

2013. június 19. 

A vállalkozások pénzügyi stabilitása érdekében létrehozott Teljesítésigazolási Szakértői Szerv jogintézményének lényege, hogy - az önkéntes kifizetés elmaradása esetén - a szerződésből eredő teljesítések után járó ellenszolgáltatás főként polgárjogi eszközökkel történő kikényszerítését felgyorsítja. A TSZSZ az érintett fél kérelmére és megbízásából kizárólag az építészeti-műszaki, tervezési, építési kivitelezési szerződések teljesítéséhez kapcsolódó szakkérdéseket vizsgálja.

Pályázat Krúdy Gyula prózájához

2013. június 19. 

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság pályázatot hirdet mester szakos, illetve doktorandusz hallgatók számára. Pályázni olyan, legfeljebb 30.000 leütés terjedelmű tanulmánnyal lehet, amely Krúdy Gyula prózájához az imitáció és/vagy a stilizálás fogalma felől közelít. További tematikus megkötés nincs: például egy adott művet, az életmű egy korszakát, egy poétikai problémát, egy műfaj megidézését stb. egyaránt tárgyalhatja a dolgozat. [...]

Szerzőket keres az Utóiskola kulturális-irodalmi webportál

2013. június 19. 

Az Utóiskola egy irodalmi-kulturális webportál, melynek szerkesztői szegedi (volt) egyetemisták és doktoranduszok, és amely azért jött létre, hogy teret adjon fiatal humán értelmiségiek és művészek írásainak. A Szerkesztőség folyamatosan várja mindazok írásait és fordításait magyar és angol nyelven, akik egyetértenek a portál céljaival és működésének alapelveivel. A weboldal elsősorban olyan esszéisztikus vagy zsurnalisztikai önálló munkák vagy fordítások közzétételét [...]

Mától lehet beadni a LEADER Program pályázatait

2013. június 17. 

Június 17-étől lehet pályázni a LEADER Program összesen 30 milliárd forintos támogatására a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2013. augusztus 31-én 18:00 óráig. A kérelmeket elektronikus úton kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A pályázatot harmadszor hirdette meg a Vidékfejlesztési Minisztérium. Közlemény.

Élelmiszeripari ismeretterjesztő kiadványok elkészítése

2013. június 14. 

Cél: Olyan ágazati ismeretterjesztő kiadványok-, könyvek nyomdai költségeinek támogatása, melyek népszerűsítik a minőségi magyar élelmiszereket, valamint mindazt a hagyományt, örökséget, tudást és fejlesztést, mely biztosítja a fogyasztókat a kül- és belföldi piacon a magyar termékek és élelmiszerek megbízható minőségéről.

Kultur Bridge

2013. június 14. 

A KULTUR BRIDGE elsődleges célja, hogy bemutassa Európa művészeti, kulturális, kiskereskedelmi és kulináris sokszínűségét, egy képletes hidat építve a kiválasztott európai városok között. A hidak földrajzi kapcsolatok létesítése mellett a gazdaság, a tudás és a tehetség szabad áramlásának szimbólumai.

devPortal Oldal-design pályázat

2013. június 11. 

Elérkezett az idő, hogy kedvenc fejlesztői portálunkat picit megfrissítsük. A devPortal.hu-t mind designjában mind struktúrájában át szeretnénk alakítani, hogy a felhasználók számára használata kényelmesebb legyen. Ez a ráncfelvarrós frissítés 1-2 évente bekövetkezik, de most egy picit  szokásostól eltérő módon szeretnénk ezt az átalakítást elvégezni. Korábban ehhez a művelethez mindig megkértünk egy céget, hogy végezze el [...]

Mintegy félmilliárdos felújítási program indul

2013. június 10. 

A közeljövőben megkezdődik Jászfényszarun a település úthálózatának fejlesztése és felújítása, ugyanis az önkormányzat képviselő-testülete május 8-i ülésén döntött a fejlesztést célzó közbeszerzési eljárás lezárásáról. A beruházás kapcsán útépítést, csapadékvíz elvezetést, vízvezeték cserét, járdaépítést terveznek. A munkálatokra összességében több mint félmilliárd forintos összeget szán költségvetéséből a város. Győriné dr. részletek

Pályázati felhívás a XIV. Míves Emberek Sokadalmán való részvételre

2013. június 10. 

A Míves Emberek Sokadalma  szervezői pályázatot hirdetnek kárpát-medencei  iparművészek, kézművesek, népművészet és hagyomány ápolással foglakozó  szervezeteknek,  a sokadalmon való részvételre( SZÉKELYUDVARHELY 2013 július 19-21 ( péntek-szombat – vasárnap –a Székely Támadt vár), Pályázni olyan programokkal lehet, amelyek bemutatják a pályázó szervezetnek a fesztivállátogató közönség számára hasznos tevékenységeit, illetve amelyekkel a résztvevők figyelmének felkeltésére, illetve programjaiban való aktív részvételére ösztönöznek.

Kedvenc Patikám - felmérés

2013. június 7. 

A kampány legfontosabb célja a betegek patikai szolgáltatásokkal való elégedettségének felmérése.

Június 15-én újra megrendezik az Uniós Fejlesztések nyílt napját

2013. június 7. 

Látványos kulturális, közlekedési, szabadidős és turisztikai célú fejlesztések, történelmi helyszínek, valamint ipari és tudományos jellegű beruházások állnak a középpontjában az idén második alkalommal megrendezendő Uniós Fejlesztések nyílt napja - séta a kulisszák mögött elnevezésű programnak. Az ország szinte minden pontján felkereshető rendezvényeken június 15-én az Új Széchenyi Terv révén megvalósuló beruházásokat, fejlesztéseket tekinthetik meg, próbálhatják ki a látogatók. A részletes program a http://nyiltnap.uszt.gov.hu/ weboldalon érhető el.

Környezettudatosan fűt a nyugdíjas

2013. június 6. 

A gazdasági válság és az egyre növekvő energia- és élelmiszerárak sokakat arra késztetnek, hogy ott spóroljanak, ahol csak lehet. A jászárokszállási Boros Zoltán nyugdíjas évei előtt kőművesként dolgozott. Mindig érdekelték a különböző környezetbarát, költségkímélő technológiák, a papírbrikettgyártás munkaigényes folyamat és nyáron is bőven ad napi elfoglaltságot a nyugdíjasnak. Első lépés a papír begyűjtése - mondta Boros Zoltán - minden, ami papírból van használható. részletek

Az Év Szakembere és Az Év PR-szakembere Díj

2013. június 6. 

A magyarországi public relations szakmában meghatározó szerepet játszó, szakmai tevékenységükkel példamutató, vagy szakmai figyelmet érdemlő PR-szakemberek jelölését várja a kiíró a most meghirdetett Az Év PR-Szakembere díjra.

Védjegyet kapnak a nemzeti parkok ízei, termékei

2013. június 5. 

A Vidékfejlesztési Minisztérium nemzeti park igazgatóságokkal közös célja, hogy a Nemzeti Parki Termék védjegy bevezetésével támogassa a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken működő helyi vállalkozásokat, gazdálkodókat és szervezeteket. A közelmúltban összesen nyolc nemzeti park igazgatóság tett közzé pályázati felhívást a védjegy használati jogának megszerzésére. A pályázatok eredményeként a Nemzeti Parki Termék címet mára 70 pályázó több mint 150 terméke nyerte el. A tanúsító oklevelet a győztes pályázók ünnepélyes keretek között vehetik át pénteken Debrecenben, a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2013 rendezvénysorozat keretében. Közlemény.

A köznevelésben tanuló diákok természettudományos, matematikai és műszaki tudásának elmélyítéséhez, gyakorlati alkalmazásához kapcsolódó nyári tehetségsegítő programok támogatása / NTP-KTMK-MPA-12

2013. június 4. 

A pályázat célja: A szakmatanuláshoz kapcsolódó kompetenciákat elmélyítő nyári tehetséggondozó programok kidolgozása és megvalósítása. A tehetséges tanulók természettudományos, matematikai és műszaki pályaorientációjának támogatása. Nyári táborok szervezésének támogatása, amelyek a természettudományos ismeretek gyakorlatban történő elmélyítését segítik.

Szimbólumok a köztéren fotópályázat

2013. június 4. 

Emlékművek, utcai jelzőtáblák, városi jelek, logók... Környezetünk jelképekkel, szimbólumokkal van tele. Ha 16 és 25 év között vagy, akkor egy ,,fotóvita keretében megmutathatod, mit jelentenek számodra a városi és történelmi szimbólumok, emlékművek. A legjobb alkotásokat egy szakavatott zsűri választja ki. A budapesti, pozsonyi, prágai, vilniusi és varsói Goethe Intézetek közös fotóversenye. Pályázat időtartama: 2013.05.27. és [...]

OMÉK Növénytermesztési Díj és OMÉK Kertészeti Díj

2013. június 1. 

A pályázat célja: elismerésben részesíteni azokat a cégeket, amelyek a szakmai zsűri megítélése szerint a közelmúltban a legtöbbet tettek a növénytermesztéshez kapcsolódó agrotechnikai, növény-genetikai, agrárinformatikai ismeretek, termékek fejlesztéséért, ezáltal a magyar növénytermesztés és kertészet eredményességének és versenyképességének javításáért.

OMÉK NÉBIH Díj

2013. június 1. 

A pályázat célja: Az élelmiszerlánc bármely szegmensében tevékenykedő cégek az élelmiszerlánc-biztonság emeléséért tett fejlesztési törekvéseinek, eredményeinek elismerése.

Segítség a helyi élelmiszer-feldolgozáshoz

2013. május 31. 

Mobil kemencét és gyümölcsaszalót kapott a ceglédi tanyagondnoki szolgálat. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően jutottak a hasznos eszközökhöz, amelyekkel a külterületeken élők mindennapjait szeretnék segíteni. Kenyeret, kalácsot, de akár malacot is lehet sütni a vadonatúj mobil kemencében. részletek

Légy Te is láncszem! - Kreatív pályázat középiskolásoknak

2013. május 30. 

Tudod, mit jelent az élelmiszerlánc-biztonság és kik a szereplői? Mutasd be akár egy fotósorozaton, akár egy kisfilmben, akár egy általad rajzolt képregényben, hogy Te hogyan képzeled el az élelmiszerlánc-biztonság megvalósulását, illetve szerinted Neked, mint fogyasztónak, milyen szereped lehet ebben.

Helmut Newton fotópályázat

2013. május 29. 

Ha úgy érzed, hogy Helmut Newton-i szemed van a fotózáshoz, de a tehetségedet eddig még senki nem fedezte fel, akkor itt a lehetőség! Lépj Helmut Newton nyomdokaiba, készíts fotót a következő kategóriák valamelyikében – Tükörkép, Tűsarok, RobotNő, Street Fashion -, és töltsd fel őket az alkalmazásunkba. Küldd be saját készítésű fotódat, és nyerj 10.000 Ft-os [...]

13. ARC pályázat

2013. május 29. 

Marakodunk, szorongunk, vádaskodunk, panaszkodunk. Van rá okunk. Vagy nincs.  Tele vagyunk sérelmekkel, sérülésekkel, sebekkel. Kaptuk őket. Vagy mi okoztuk. Szavakkal, eszmékkel, tettekkel. Nem tudunk tőlük szabadulni. Ellenségeink vannak, akiknek mi lettünk ellenségei. Egymást tettük ellenséggé. Miért is? Mi fáj? Nem értjük, hogy miért nem értenek minket. Mi sem értjük őket. Kiket? Hiszen ők is mi [...]

Módosult a Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása az agrár-, élelmiszeriparban című pályázati felhívás

2013. május 28. 

Módosult az Új Széchenyi Terv keretében megjelent ,,Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása az agrár-, élelmiszeriparban című (AGR_PIAC_13 kódszámú) pályázati felhívás.

Év háza 2013 - díj

2013. május 27. 

A kiírók 2013. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot hirdetnek megépült lakóépületek építész tervezői részére, valamint e Pályázat segítségével keresi a Visegrádi Négyek Családi házai utazó kiállítás magyar résztvevőit is az elmúlt évekhez hasonlóan.

Május 31-én lejár a határidő

2013. május 27. 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja az érintettek figyelmét, hogy kifizetési kérelmet kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, 2013. május 31-én éjfélig lehet benyújtani. részletek

„Légy Te is láncszem!” – Kreatív pályázat középiskolásoknak

2013. május 27. 

Tudod, mit jelent az élelmiszerlánc-biztonság és kik a szereplői?

Mutasd be akár egy fotósorozaton, akár egy kisfilmben, akár egy általad rajzolt képregényben, hogy Te hogyan képzeled el az élelmiszerlánc-biztonság megvalósulását, illetve szerinted Neked, mint fogyasztónak, milyen szereped lehet ebben. Például mit tehetsz a vásárlás során, vagy otthon azért, hogy a családod biztonságos élelmiszerhez jusson?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az élelmiszerlánc-biztonsági stratégia fontos elemének tartja a fogyasztók tudatosságának fokozását, illetve az élelmiszer-biztonsági alapelvek megismertetését. Kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre, meglátásaidra is. Szeretnénk, ha mindezt mások számára is inspiráló módon jelenítenéd meg. Ezért hirdetjük meg a „Légy Te is láncszem!” – Kreatív pályázatot középiskolások számára.

Kik pályázhatnak?
14 – 19 éves kor közötti középiskolai tanulók az ország bármely középiskolájából.

Hogyan lehetsz mindennek a részese?
Küldj be nekünk 2013. szeptember 30-ig egy 3-10 db fotóból álló fotósorozatot (fotóméret: minimum 1 Mb) vagy egy 3-5 perces kisfilmet vagy egy képregényt (A4-es méret, max. 9 képkocka) arról, amin bemutatod, hogy hogyan képzeled el az élelmiszerlánc-biztonságot és az ebben való szerepedet.

Az elkészült műveket a pmo@nebih.gov.hu e-mail címre várjuk „JÖVŐ NEMZEDÉKE” jeligére. Fontos, hogy az alkotásod mellett ott legyen a hiánytalanul kitöltött Nevezési lap is – amelyet a www.nebih.gov.hu honlapon találsz meg letölthető formában!

Természetesen, ha mindhárom kategóriában szeretnéd megmutatni tehetséged és tudásod, akkor csak rajta! Ha úgy érzed, egyedül kicsit bátortalan vagy, akkor alkoss csapatot barátaiddal, és készítsetek egy kisfilmet közösen! Ugyanis a Fotó és a Képregény
kategóriában csak egyéni, de a Film kategóriában akár csoportos (max. 4 fő) pályázás lehetséges.

Ne habozz; gondolkodj, kutakodj és végül alkoss!

A kiírásnak megfelelő pályázatokat a NÉBIH szakembereiből álló, 5 tagú zsűri fogja elbírálni.

Miért is érdemes nevezned?

Fődíjak:
A Fotó kategóriában a fődíj egy 1 napos intenzív digitális fotótanfolyam a D1 Fotóiskola felajánlásából, ahol profiktól leshetsz el még több trükköt, technikát.
A Film kategória győztes csoportja, valamint a Képregény kategória győztese egy napot tölthet el a Korda Filmparkban egy, a filmpark által felajánlott páros belépő révén, ahol betekintést nyerhet a forgatások világába.

Ha nem Te vagy az első, akkor sem kell csüggedned, mert a második és harmadik helyezettjeink sem maradnak üres kézzel egyik kategóriában sem!

A 2. helyezettek nyereménye fejenként 10.000 Ft értékben mobiltelefon-feltöltőkártya és egy NÉBIH-es pendrive.

A 3. helyezettek díja pedig fejenként egy-egy 5000 Ft értékű könyv a Scolar Kiadó jóvoltából, mely révén otthon sajátíthatnak el újabb megoldásokat a digitális technikákban.

Az eredményeket 2013. október 7-én tesszük közzé a NÉBIH oldalán (www.nebih.hu) és ezzel egyidejűleg a NÉBIH hivatalos Facebook oldalán (www.facebook.com/nebih).

A nyeremények ünnepélyes átadására a 2013. október 15-én kerül sor. Természetesen nyerteseinket e-mailben értesítjük a nyeremények átvételének körülményeiről.

Várjuk az alkotásodat, és ne felejtsd: Légy Te is láncszem!

Szózuhatag 2013 (irodalmi pályázat)

2013. május 27. 

„Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység.“
Rain mottója

„Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság,
a sötétség összes árnyalata az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.“
Park Chan-wook rendező (Oldboy, I’m A Cyborg, But That’s OK, Stoker)


A pályázat témája:
Rain, koreai művésznevén Bi (비, ejtsd: Pi), valódi nevén JUNG Ji-hoon énekes-táncos-koreográfus előadóművész, színész, harcművész, divat- és szexikon, producer életével, személyiségével vagy munkásságának bármely elemével (dalával, koreográfiájára, filmjeiben, koncept-fotóin, akár reklámjaiban megformált karakterével) kapcsolatban álló vagy azok által inspirált, azokat továbbgondoló alkotások készítése.
Mivel Rain hazánkban még nem túl ismert, ezért a pályázók ezen a felületen segítséget kaphatnak a róla való tájékozódáshoz: http://www.IncredibleRain.blogspot.hu

A pályázat kiírója: CLOUD HUNGARY (Rain magyar kedvelőinek közössége)

A művek feltöltésének határideje: 2013. június 23. 24:00 (A határidő után beérkezett műveket a zsűri nem veszi figyelembe.)

Eredményhirdetés: 2013. július 13-án
(a 비-Day: Incredible RAIN nap keretében)
A pályázók e-mailben kapnak értesítést és a Cloud Hungary webes felületein is tájékozódhatnak a pályázat eredményéről.



Pályázati díjak: A szponzorok által felajánlott tárgyjutalmak vagy utalványok, melyeket a július 13-i rendezvényen adnak át.

1. helyezett – 100.000.- Ft értékben
2. helyezett – 50.000.- Ft értékben
3. helyezett – 25.000.- Ft értékben
Közönségdíj – 25.000.- Ft értékben


Kiket várunk pályázóink közé?
Mindenkit, aki örömmel ismeri fel másban is a tehetséget, és hajlandó saját tehetségét
rezonáltatni arra.

A beküldhető művek:
Bármilyen lírai, drámai vagy epikai alkotás, beleértve a dalszövegeket vagy forgatókönyveket is, melynek terjedelme nem haladja meg a 20.000 karaktert (szóközökkel együtt).

Megkötések:
Az alkotásokat magyar nyelven kell beküldeni.
A pályaműveket alkotócsoportok is elkészíthetik, de a csoportok egy pályázónak számítanak.
Minden versenyműnek szoros kapcsolatban kell állnia a témabeli meghatározással.
A beküldött művek nem lehetnek Rain személyiségére, szakmai munkásságára, a köz- és jóízlésre sértő, etikailag kifogásolható tartalmúak. Kizáró ok a vulgáris vagy kizárólagosan az erőszakra, szexualitásra, pornográfiára koncentráló tartalom. A yaoi műfaja e pályázat keretében nem elfogadható.

Minden beküldött pályázati anyagnak egyedi alkotásnak, az alkotója tulajdonában álló szellemi terméknek kell lennie, valamint újnak, máshol még nem publikáltnak. Ezekről jogi nyilatkozatot is kérünk.
A kiírók fenntartják annak jogát, hogy amennyiben nem érkezik megfelelő számú vagy színvonalú pályamunka, akkor elálljanak a pályázattól.

A pályázati művek értékelése:
A beküldött alkotásokat a szervezők által felkért szakmai zsűri fogja elbírálni, melynek tagja lesz a Cloud Hungary képviselője is.
A bírálat irányadó szempontjai: az írás érdekessége, eredetisége, kifejezőereje, valamint a megvalósítás minősége.




A pályázatok beadásának módja:

Pályázónként maximum egy alkotás küldhető be, szóközökkel együtt maximum 20.000 karakter terjedelemben (a lírai pályázatok több műből is állhatnak, de összességükben nem haladhatják meg az előírt terjedelmet). Az írásokat másfeles sortávolsággal, 12-es betűmérettel, Times vagy Times New Roman betűtípussal kérjük beküldeni.
.
Minden beküldött pályamunkának külön-külön tartalmaznia kell az alábbi dokumentációt:

1. Jelentkezési adatlap - 1. számú melléklet, letölthető innen:
https://docs.google.com/document/d/1OdQaPfhvZAyBoULc4on7TAVFpPPcZ19hnHGwT0vRSU0/edit?usp=sharing

2. Jogi nyilatkozat - 2. számú melléklet, letölthető innen:
https://docs.google.com/file/d/0B0rxkIO1_wFISnBPWTFxTEN5UXc/edit?usp=sharing

3. Pályamunka

A pályázatokat a következő e-mail címre kérjük elküldeni: jjh.rainart@gmail.com , valamint a jogi nyilatkozatot aláírva postán is kérjük feladni erre a címre:
Cloud Hungary, 1061 Budapest, Király u. 24.


A pályázatra beküldött művek a Cloud Hungary internetes felületein a közönség számára elérhetőek lesznek, a közönségszavazatok gyűjtése ezeken a felületeken történik.
Blog: http://www.IncredibleRain.blogspot.hu
Facebook: http://www.facebook.com/IncredibleRain

Ferencvárosi életutak

2013. május 26. 

A kiírók A teljesség felé Idősügyi koncepció keretében pályázatot hirdetnek a városrész közelmúltjának személyes sorsokban tükröződő megírására, az itt élő vagy valamilyen életeseményük révén ide kötődő emberek sorsának, fontos életeseményeinek bemutatására, a személyes életutakban feltáruló történelem (minor history) továbbörökítésére. Pályázatunk célja egyszersmind, hogy a személyes történetek elbeszélése, megismerése segítségével felébressze a fiatalabb generációk érdeklődését, megértését és megbecsülését az idősebb nemzedékek iránt, és ezáltal erősítse a társadalmi összetartozás-tudatot, az egymásra utaltság érzését.

Fröccsöntőgép pályázati segítséggel

2013. május 24. 

A Gazdaságfejlesztési Operatív Programtámogatásának köszönhetően fejlesztette mikrovállalkozását a Kincses Szerszám Szerszámkészítő, Műanyag-fémfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. A beruházás összköltsége több mint kilencmillió forint volt, amelyhez négymillió forint támogatást nyertek el. A támogatás összegének 85 százaléka az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjából, 15 százaléka pedig a magyar költségvetéséből származik. A projekt megvalósítása 2011 augusztusában kezdődött. részletek

Zemplén Bakancslistájának Fotópályázata

2013. május 24. 

Az Abaúj-Zemplén Értékeiért Közhasznú Egyesület fotópályázatot hirdet a Zempléni Tájvédelmi Körzet  megalakulásának 30 éves évfordulója alkalmából. A pályázat célja, a Zempléni Tájvédelmi Körzet és a tájegység értékeire történő figyelemfelhívás. Az Abaújba és Zemplénbe érkező turisták számára képes gyűjtemény formájában kézbe adható legyen, mit érdemes megnézni, ha tájegységünkbe látogatnak. Formai és technikai követelmények: elsősorban színes képeket várunk a felvételek [...]

Exkluzív hírek, kulisszatitkok a Bánkitóról!!!

2013. május 22. 

Idén lesz öt éves a Bánkitó Fesztivál, ezért arra gondoltunk, hogy korunkhoz méltóan, játszva nyomjuk végig július 19-21-ét Bánkon – megőrizve az eddigi irányvonalunkat, de tovább is építve a szabad közösségi létezés kereteit. Évről-évre több ezren bizonyítottátok, hogy van élet a kereskedelmi fesztiválokon túl. Ezért megint meg fogjuk mutatni, hogy igenis lehetséges úgy összerakni egy [...]

Előnyös a Balaton-törvény módosítása

2013. május 22. 

Elősegítheti a keszthelyi turizmus fejlesztését a Balaton-törvény közelmúltban elfogadott módosítása, hangzott el Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Pálinkás Róbert alpolgármester május 2-i sajtótájékoztatóján. Előbbi elmondta: a jogszabályt 2008-ban elfogadott átfogó átalakítása óta nem vizsgálták felül. A mostani módosítás legfontosabb elemei zöld- és erdőterületeket, csónakkikötőket, tájvédelmi kérdéseket is érintenek. részletek

A Múzeumok Majálisán is bemutatkozott a skanzen

2013. május 22. 

Az idén a Szennai Skanzen fíliájaként működő Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény is bemutatkozott éves programkínálatával, valamint múzeumpedagógiai ajánlójával a Múzeumok Majálisán a budapesti Múzeumkertben. A fővárosban tartott programmal párhuzamosan Kaposváron, a Corso Kulturális Fesztiválon is színvonalas programokkal várta a látogatókat a skanzen, ahol kicsik és nagyok kézműves foglalkozáson ismerhettek meg népi játékokat, betekinthettek a csuhébáb-készítés rejtelmeibe és a néprajzi gyűjtemény mindennapjaiba. részletek

Rotary Világbéke Egyetemi Ösztöndíj

2013. május 21. 

A kiíró célja, hogy olyan képzettséget biztosítson, ami nemzetközi szinten a konfliktusok feloldására, a béke biztosítására alkalmassá tegye az ebben szolgálatot vállaló szakembereket, továbbá, hogy a népek és a nemzetek közti megértést, az éhező világ számára tartós élelmiszer ellátást, járványok leküzdését, oktatást és nevelést, analfabétizmus leküzdését, környezetvédelmet, az elszegényedés elleni küzdelmet, gazdasági felemelkedést szolgálja.

Szerzői Jogdíjbevételek Felhasználásáról Döntő Ideiglenes Kollágium pályázata

2013. május 20. 

A közös jogkezelő szervezetek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 89. § (8) és (10)-(11) bekezdései értelmében a jogdíj- és egyéb bevételeik kulturális célú felhasználásra szánt részét a Nemzeti Kulturális Alap számára történő átadással - az átvétel tárgyában kötött megállapodás és a jóváhagyott támogatási politika rendelkezései szerint - használják fel kulturális célra.

Gyalogoshidak épülhetnek Budapesten

2013. május 17. 

A Hídépítők Egyesülete 2013. május 16-án rendezte meg először a hidak és hídépítők napja alkalmából tartott ünnepséget. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára elmondta, hogy a tárca nevében nyilatkozatot írt alá a budapesti hajózás fejlesztésének támogatásáról, amelyre megfelelő pályázatok esetén európai uniós források állnak majd rendelkezésre.

Ételszobrász

2013. május 17. 

A kiíró a januárban indult tudatformáló, tudatosságot hirdető Ételt csak okosan! Élelmiszerbiztonság mindenkinek! kampányának részeként meghirdeti az Amatőr Ételszobrász versenyt.

Az Albanegra Kiadó vers- és novellaíró pályázata

2013. május 16. 

Az Albanegra Kiadó ingyenes vers- és novellaíró pályázatot hirdet. Költeményekkel és novellákkal lehet jelentkezni, amelyeknek vagy a témája, vagy a szerzője kapcsolódik a Beregi térséghez, vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez. Életkorbeli és terjedelmi megkötéseket előzetesen nem szabunk meg. Beküldési határidő: 2013. augusztus 31. Eredményhirdetés: 2013. szeptember 14. Díjazás: A legjobb pályamunkák bekerülnek a ,,Beregi irodalmi antológia című [...]

Ismét találkoztak a ,,Festetics városok

2013. május 15. 

Ez évben is megtartották a hagyományőrző Festetics Városok Találkozóját. Az 1997-től minden évben megszervezett találkozón idén Csurgó látta vendégül Hévíz, valamint Keszthely diákjait, résztvevőit. A több mint másfél évtizedes múltú rendezvény történelmi alapokon indult. Mindhárom település szellemiségét, gondolkodását áthatja ma is a Festetics család múltja, építő tevékenysége. részletek

Élménygazdasággal bővült a majormúzeum

2013. május 15. 

Baromfiudvar, fűszerek kertje, szőlőültetvény, harangláb, és számos egyéb látnivaló várja ezentúl a Magyar Mezőgazdasági Múzeumhoz tartozó Georgikon Majormúzeum látogatóit, köszönhetően annak, hogy európai uniós pályázaton csaknem kétszázmillió forintot nyertek élménygazdaság, valamint látványtár kialakítására. részletek

Klímavédelmi fotópályázat

2013. május 14. 

A kiírók klímavédelmi fotópályázatot hirdetnek.

Ismét tavaszünnep Gyenesdiáson

2013. május 14. 

Megtartották Gyenesdiáson a település hagyományos tavaszköszöntő ünnepét, a Rügyfakadást, amelyre színes programokkal várták az érdeklődőket. A tavaszünnepet a Forrásvíz Természetbarát Egyesület - az önkormányzattal közösen - 15. alkalommal szervezte meg. A kétnapos programra látványos felvonulással hívták fel a figyelmet: az érdeklődők a Gyenesdiási Huszárbandérium és a III. Szegedi Honvéd Zászlóalj tagjaihoz, valamint a Boombatucada zenekar dobosaihoz csatlakozhattak, s velük vonulhattak a Nagymezőre. részletek

Kulturális támogatási keret

2013. május 13. 

A pályázat célja: olyan kulturális értékek létrehozásának, ápolásának vagy közvetítésének támogatása, amelyek Szeged hírnevét növelik és a város polgárai számára kulturális és művelődési lehetőségeket, vagy művészi élményt nyújtanak.

Játékos tanulás a földtani értékekről

2013. május 13. 

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság - mint a Bakony-Balaton Geopark irányítója - idén immár ötödik alkalommal hirdette meg a Bakony-Balaton Geopark Vetélkedőt. Felhívásuk célja, hogy megismertessék és népszerűsítésék a nemzeti park páratlanul gazdag földtani, felszínalaktani örökségét, hangsúlyozva ennek fontosságát. A vetélkedőn a tanulók játékosan, élményszerűen ismerkedhettek meg a Bakony-Balaton Geopark elsősorban földtudományi értékeivel. részletek

Barangolások az értékek és élmények nyomában

2013. május 13. 

A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet közreműködésével június 7. és 16. között rendezik meg a Magyar Nemzeti Parkok Hete eseménysorozatot. A rendezvény ideje alatt az ország több pontján változatos programokkal, túrákkal várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. részletek

Sajtóközlemény a Ludwig Múzeum igazgatói pályázatáról

2013. május 10. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mint fenntartó újra felhívja a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatójának öt évre szóló megbízatása 2013. február 28-án lejárt, emiatt s a jogszabályi előírásoknak megfelelően az intézmény igazgatói posztjára pályázatot írt ki a tárca. A sajtóban megjelent, az Összefogás a Kortárs Művészetért tagjai által hirdetett ezzel ellentétes információk tévesek.

Saját céget alapított a himodi önkormányzat

2013. május 10. 

A Győr-Moson-Sopron megyei Himodon a közelmúltban jött létre a település önkormányzati tulajdonú gazdasági társasága. ,,Az önkormányzati kft.-t a járásközpont, Kapuvár hasonló cégének tapasztalatai nyomán hoztuk létre. Elsődleges feladata a himodi költségvetés bevételeinek növelése - tájékoztatott Garabné Gulyás Mária alpolgármester. részletek

Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság pályázata

2013. május 9. 

A kiíró nyilvános pályázatot hirdet a II. kerületében élő lakosok számára biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátásokhoz kapcsolódó programok támogatása.

Elfogadták az MNVH módosított Cselekvési Tervét

2013. május 9. 

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) 120 tagot számláló Tanácsa május 8-án tartotta éves ülését az alsóörsi Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér épületében. Mezőszentgyörgyi Dávid főtitkár nyitóbeszédében elmondta, van ok az örömre, hiszen számos pozitív eredményről számolhat be a Hálózat, amelynek tevékenységére a vidékfejlesztésben érdekelt civil szereplők és a politikai döntéshozók is egyre nagyobb mértékben támaszkodnak. részletek

Adatvédelmi állásfoglaláson és a hatályos jogszabályokon alapult a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válasza

2013. május 8. 

Internetes portálok és civil szervezetek a dohánykoncessziós pályázatokkal kapcsolatban közérdekű adatigényléssel fordultak a fejlesztési tárcához, melyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) e tárgyban kiadott egyértelmű állásfoglalásához igazodva, a jogszabályi előírásoknak megfelelően válaszolt meg a minisztérium 2013. május 7-én.

Digitális talajtérkép a Balaton vízgyűjtőjéről

2013. május 8. 

A Georgikon Térképszerveren a közelmúltban publikálták a Balaton vízgyűjtő 1:200000 méretarányú talajtérképének vektoros változatát. Ez a térkép a hazánk teljes területét lefedő digitális talajtérképek közül a legrészletesebb. A raszteres állomány feldolgozásával és a vektoros digitalizálással egy térinformatikai munkára alkalmas állomány jött létre a Balaton vízgyűjtőjére. részletek

Gellért, a divat strandja! fürdőruha tervezői pályázat

2013. május 7. 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a Sonia Produkciós Kft., valamint a Nők Lapja Évszakok magazin  pályázatot hirdet a 1940-es, 1950-es évek strandöltözékeinek modern szemléletű, mai értelmezésű feldolgozására, illetve beemelésére a hazai divatszakma iránt érdeklődő közönség látóterébe. A PÁLYÁZAT TÉMÁJA A pályázó feladata 2-3 darabos fürdőruha/strandkollekció tervezése az 1940-es, 1950-es évek vonalvezetése, alapanyagai, színvilága felhasználásával szabad [...]

Haluskafőzéssel is őrzik a berényi hagyományokat

2013. május 6. 

Közös haluskafőzést rendezett a közelmúltban a Mezőberényi Szlovákok Szervezete és a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat. A rendezvény célja a szlovákok gasztronómiai hagyományainak felelevenítése, a metélt tésztának vagy haluskának a megismertetése, népszerűsítése volt. Siklósi István, a Békés megyei település vezetője a rendezvényen a nemzetiségi programok jelentőségét, a hagyományok ápolásának fontosságát emelte ki. részletek

Bujtor István Filmfesztivál filmes pályázat

2013. május 6. 

A Latinovits Zoltán Művelődési Ház, Balatonszemes Önkormányzata és Latinovits Zoltán Alapítványa, a Magyar Versmondók Egyesülete  BUJTOR ISTVÁN EMLÉKÉRE FILMFESZTIVÁLT rendez független/amatőr filmes alkotók, alkotóközösségek számára 2013. augusztus 19-20. között Balatonszemesen, a Nyár-marasztaló rendezvénysorozat keretében. A fesztivál célja: emléket állítani a közelmúltban elhunyt Bujtor Istvánnak. Nevezni lehet:  A) Olyan kisjátékfilmek alkotására és bemutatására szólítjuk fel a független filmes alkotókat, alkotóközösségeket, amelyek Bujtor [...]

Európai Mobilitási Hét

2015. április 23. 

A kiírók Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához csatlakozva kreatív pályázatot hirdetnek.

II. TransNatura Nemzetközi Természetfotó pályázat

2015. április 22. 

A sepsiszentgyörgyi VADON Egyesület meghirdeti a II. TransNatura Nemzetközi Természetfotó pályázatot. A pályázat nyílt, amatőr és profi fotósok egyaránt benevezhetnek a világ bármely pontjáról, kivételt képeznek a zsűri tagjai és a szervezők. Alapkövetelmény, hogy a felvételeknek természetes élőhelyeken kell készülniük anélkül, hogy megzavarnák az élővilágot. A felvételeken, csak vadon élő állatok szerepelhetnek, fogságban tartott állatokról készült felvételekkel nem lehet a pályázatra benevezni. A művekkel két kategóriában lehet nevezni: A kategória: Vizek birodalma Kizárólag olyan természetfotókkal lehet benevezni, amelyek vizes élőhelyeken készültek; B kategoria:  Wild Absztrakt Absztrakt természetfotókkal lehet benevezni; Benevezési határidő: 2015. június 30. Az alkotások zsűrizése: 2015. július 01.-26. Eredményhirdetés: 2015. augusztus 15. Kiállításmegnyitó: 2015. szeptember 25. A beérkezett alkotásokat a következő nemzetközi zsűri bírálja el: - Radisics Milán, Magyarország; - Orosz György, Magyarország; - Florin Andreescu, Románia; - Damokos Csaba, Románia - Găină Gerendi ?tefan Dorel, Románia; A verseny keretében összesen 7 díj kerül kiosztásra: TransNatura díj (fődíj): 1.000 euró; A kategória:  I. díj - 600 euró II. díj - 400 euró III. díj - 200 euró B kategória: I. díj - 600 euró II. díj - 400 euró III. díj - 200 euró Nevezési feltételek: Egy pályázó kategóriánként legtöbb 4 képpel nevezhet be. A pályázatra a képeket digitális, jpg formátumban kell benevezni. A fotók hosszabbik oldala 1920 pixel kell legyen, 300 dpi-s felbontásban, de a mérete nem haladhatja meg a 10 MB-ot. A fotóknak RGB színterűeknek kell lenniük. A felvételek lényeges képi elemeinek módosítása nem megengedett. A kép feldolgozása során csak a következő, teljes képre vonatkozó digitális korekciók megengedettek: szintek (levels), gradációs görbék (curves), színegyensúly (color balance), színezet/telítettség (hue/saturation) és fényerő/kontraszt (brightness/contrast), árnyékok/csúcsfények (shadow/highlight). A szervezőknek jogukba áll bekérni az eredeti felbontású felvételeket, amennyiben a pályázó nem küldi be a szervezők által kért felvételt kizárható a pályázatról. A pályázatra beküldött pályamunkák semmilyen feliratozást, vízjelt nem tartalmazhatnak. A díjazott és kiállításra beválogatott képeket, a szervezők utólag nagy felbontásban is bekérik, a pályázóktól. Az utólag bekért képek jpg formátumban, 300 dpi-s felbontásban, a rövidebb oldala legalább 60 centiméter kell legyen és a hosszabik oldala nem haladhatja meg a 90 centimétert. A pályázó a beküldött képeket a következő képpen kell, elnevezze: Kategória_Családnév Keresztnévsorszám_kép címe Példa: A_SzaboIstvan_01_Magany .jpg A pályázó a fotók feltöltésével vállalja, hogy a feltöltött felvételek a saját szellemi termékei, ezért korlátozás nélkül, szabadon teljes körű joggal rendelkezik felettük. A pályázó a felvételek feltöltésével tudomásul veszi, hogy a felvételek bemutatásával okozott bármely személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség Őt terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A szervezők  nem vállalnak felelősséget az ezek hiányából eredő jogvitákban. A felvételeket a pályázók a www.vadon.ro, honlapra tölthetik fel, regisztráció után. A regisztrációkor megadott címeknek egyezniük kell a digitális felvételek címével. Az eredményről mindenkit e-mailben értesítünk. A nevezés egy kategóriába díj 10 euró, két kategóriába 15 euró (vagy az ennek megfelelő lej érték a hivatalos napi árfolyam szerint) amelyet a RO52BTRLRONCRT0235072401 (RON) vagy RO02BTRLEURCRT0235072401 (EUR) számlaszámra kell utalni, vagy PayPal rendszeben a transnatura@vadon.ro címre. Kérjük utaláskor a pályázó nevének feltüntetését. Bank SWIFT kódja: BTRLRO22 A szervezők a nevezést csak a nevezési díj befizetésének időpontjától tekintik érvényesnek. A kiállítás anyagából készült elektrónikus vagy digitális katalógus letölthető lesz a www.vadon.ro honlapról a kiállításmegnyitót követően.  A pályázó a regisztrációval elfogadja a pályázati feltételeket, és hozzájárul ahhoz, hogy a szervezők a felvételeket a kiállítás népszerűsítésének érdekében szabadon, a szerzői jog felhasználása nélkül használja.  Azok a pályázati munkák, amelyek nem felelnek meg a fent leírtaknak automatikusan kizáródnak a versenyből, valamint a feltételek el nem fogadása is kizárást jelent. További információ a transnatura@vadon.ro e-mail címen igényelhető. A II. TransNatura Nemzetközi Természetfotó pályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Könyvforgató

2015. április 21. 

A pályázat célja: Iskolai, tábori keretekben működő programok, aktivitások, alkalmak tervezése és szervezése, amelyek a szünidei olvasást teszik lehetővé, érdekessé és izgalmas szabadidős tevékenységgé, ezáltal népszerűsítve a szünidei olvasást. Továbbá cél, hogy a gyermekek számára ingyenesen elérhetővé váljanak a korosztályuknak megfelelő ifjúsági könyvek (haza tudják vinni, kikölcsönözhessék, csere-berélhessék), annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is lehetőséget kapjanak olvasmányélményeik gyarapítására, valamint olvasáskészségük fejlesztésére.

Az NGM továbbra is várja a projektgazdáktól az elszámolásokat

2015. április 21. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium változatlanul, továbbra is várja a nyertes pályázóktól a gazdaságfejlesztési pályázatok számláit, elszámolásait, hiánypótlásait - hívta fel a figyelmet az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

Zöld Generáció - környezetvédelmi program középiskolásoknak

2015. április 19. 

A kiíró a Toyota Fund for Europe támogatásának köszönhetően 2015 tavaszától környezetvédelmi fókuszú tehetséggondozó programot indít 14-16 éves középiskolás tanulók számára.

Stiefel Tudományos Kaland

2015. április 15. 

A Heti Kísérlet blog és a Stiefel Science pályázatot hirdet, a 2014/2015-ös tanévben 6-12. évfolyam azon osztályai/csoportjai számára, amelyek a tudomány irányt aktívan érdeklődnek és szeretnének a Stiefel Tudományos Kalandon részt venni.

Pályázat címe: Stiefel Tudományos Kaland

Téma: fizikai-, kémiai-, biológiai kísérletek

Pályázat időtartalma: 2015. április 15. - 2015. június 15.

Pályázók köre: 6-12. évfolyam osztályai/csoportjai

Feladat: A fizika vagy kémia vagy biológia témakörébe tartozó 2 db kísérlet elvégzése, az ezekből készült videókísérletek megadott határidőkig történő beküldése., melyet a szakmai zsűri a Csodák Palotájával közösen értékel.

Határidők:
Jelentkezési határidő: 2015. május 31.
I. videó beküldésének határideje: 2015. május 31.
II. videó beküldésének határideje: 2015. június 15.

Jelentkezés: Heti Kísérlet blog (www.hetikiserlet.blog.hu)

Nyeremények:
I. hely: Ingyenes részvétel az egész napos Stiefel Tudományos kaland osztálynak/csoportnak tartott rendezvényen Magyarország valamely hegyvidékén, tudományos mérésekkel, feladatokkal fűszerezve (várható ideje 2015. szeptember).
II. hely: - Lab Gear monokuláris mikroszkóp
III. hely: i-H2GO - Okostelefonnal, tablettel vezérelhető hidrogén üzemanyagcellás autó

Jelentkezés feltétele:
1. Jelentkezési adatlap kitöltése. - Jelentkezéshez kattints IDE.
2. Hetikísérlet facebook oldalának lájkolása, megosztása.
3. Kísérletek elvégzése során a biztonsági előírások maradéktalan betartása.
4. Videókísérletek megadott határidőkig való beküldése, videókísérlethez tartozó adatlap kitöltése.
(5.) GYIK - Gyakran ismételt kérdések (GY.I.K) átolvasása.

Videókísérlettel szemben támasztott követelmények:
1. A kísérletet amennyiben a biztonsági előírások engedélyezik a tanulóknak kell végrehajtani. A magyarázó szöveget minden esetben a diákoknak kell prezentálni!
2. A kísérlet kivitelezésében a lehető legtöbb tanulónak részt kell vennie. A két kísérletet lehetőség szerint más diákok végezzék. Értékelési pontrendszer részét képzi az osztály/csoport aktív (akik a videón megjelennek, feladatot vállalnak) létszáma.
3. Hossz: min. 3 perc - max. 10 perc
4. Jó (látható és érthető) kép és hangminőség, a magyarázó szövegnek jól érthetőnek kell lennie. Kizárólag a diákság előadásában elfogadható!
5. Beküldött videókísérleten feltétlenül szerepelnie kell: az iskola nevének, évfolyam/csoport, segítő tanár nő/úr neve, kísérlet címe ... + egyéb fontosnak vélt információk
6. Videó feltöltése Google Drive tárhelyre, amelyhez a segédlet ITT olvasható.
7. Videókísérlethez tartozó adatlap kitöltése.

Videókísérletek beküldésének határideje:
I. videó: 2015. május 31.
II. videó: 2015. június 15.

Pontrendszer:
- szakértő zsűri által adott pontok 1-10-ig (Heti Kísérlet blog + Csodák Palotája)
- a beküldött videókat elhelyezzük a Hetikísérlet facebook oldalon, ahol a közönségszavazatok, lájkok alapján pontok 1-10 ig
- összpontszám súlyozottan kerül kiszámításra: 70 %-ban a szakértő zsűri által adott pontok + 30 %-ban a közönségszavazatok

Amennyiben további kérdéseidre a GY.I.K.-ben sem találtál választ, keress minket a fizika@stiefel.hu e-mail címen.

Csaknem tízmilliárd az adósságkonszolidációból kimaradt önkormányzatoknak

2015. április 15. 

A kormány döntése értelmében 9,6 milliárd forintot kapnak azok a kétezer lakosnál nagyobb települések, amelyek kimaradtak az adósságkonszolidációból, a pályázatok a nyár elején jelennek meg - jelentette be Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

„Belső fényspirál 2015” versíró pályázat - Meghosszabbított nevezési idő!!

2015. április 13. 

Meghosszabbított nevezési idő!!

Az Éden Művészeti Hálózat „Belső fényspirál 2015” címmel saját kötet és pénz-fődíjas versíró pályázatot hirdet.

A verspályázat témája kötetlen, tehát bármilyen verssel lehet nevezni!
A versenyre 14 éves kortól nevezhetnek az amatőr, elismerésre és megmérettetésre vágyó, alkotószellemű versírók a világ bármely pontjáról. Nem csak új versekkel, régiekkel is lehet nevezni a versíró pályázatra.
Kötettel rendelkező költők is pályázhatnak!!
Nem lehet pályázni szonett-koszorúval, valamint a versek terjedelme nem haladhatja meg a három A/4-es oldalt 12-es betűmérettel!! A verset vagy verseket wordben kérjük!!

A pályázatra nem nevezhetnek a zsűriben résztvevők családtagjai, az Édentől Északra csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagjai, valamint azok az alkotók sem, akik már a hálózat valamelyik verspályázatán első helyezést értek el!!

A verseket nyolcfős, izgalmas összetételű zsűri bírálja el!
Friss hírek bal oldalon fent a Beszámolok 2015 menüpont alatt http://edentol.gportal.hu/

Nevezési határidő:

2015. május 10. 23 óra 59 perc

a nevezési díj utolsó feladási időpontja május 12. 20 óra, de feladás, utalás után azonnal jelezzék e-mailben mindezt, hogy érvényes legyen a nevezés!!

Nem elegendő számú pályázati vers esetén a nevezési időt meghosszabbítjuk!

Kérnénk a pályázókat, hogy a versküldést és a befizetést lehetőleg ne az utolsó napokra hagyják, mert ez az eredményhirdetés csúszását eredményezheti!! Várjuk a pályázók mihamarabbi nevezését. Köszönjük.

Díjazás:

I. díj Az első helyezést elért szerzőnek elkészítünk egy A/5-ös méretű, 50 oldalas, puha kötésű, kettő színből álló, borítójú verseskötetet 20 példányban.
II. díj 7 ezer Ft + 7 ezer Ft értékű könyvcsomag
III. díj 10 000 Ft értékű könyvcsomag
IV. díj 7 000 Ft értékű könyvcsomag
V. díj 5 000 Ft értékű könyvcsomag

Különdíj:

A legjobb helyezést elért - nem az első ötben szereplő - 25 év alatti versíró 5000 Ft értékű könyvcsomagot kap.

A verset a tenyforras@gmail.com e-mail címre kell küldeni. A levélben kérjük a pályázók életkorának feltüntetését és postázási címüket, valamint pár soros nyilatkozatot arról, hogy a beküldött mű saját szellemi termék!!

Nevezési díj:

1000 Ft/vers.

Az Éden Művészeti Hálózat a nevezési díjakból befolyt összeget az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan irodalmi estek színházbérleti díjára, tehetséges alkotók versantológiákban való szerepeltetésére, támogatására fordítja!!
Legutóbb a „Vers-esszenciák” antológia megjelenését
http://edentol.gportal.hu/picview.php?prt=412510&gid=2582534&index=14
valamint 11. Éden Versklub rendezvényét támogattuk, amely a Vershajtások és a Belső fényspirál című pályázatokkal volt kapcsolatos – a helyszín a Spinoza Színház Téli Kertje volt:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=35371684&gid=2942772

A nevezési díjat rózsaszín postai utalványon, a következő címre lehet elküldeni, legkésőbb az utolsó feladási időpontig. Kérésre számlaszámot is tudunk adni:

Beri Róbert
Budapest
II. ker. Érmelléki út 15. als. 2.
1026

Kérnénk mindenkit, hogy adatait a csekken olvashatóan tüntesse fel!
Pályázni akár több verssel is lehet, a nevezési díj ebben az esetben értelemszerűen annyiszor 1000 Ft, amennyi verssel nevez a pályázó.

A legjobbnak ítélt beérkező 40-50 alkotást a következő zsűri bírálja el:

Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat, Édentől Északra Csoport, Éden Irodalmi Műhely vezetője, és a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914748

Csák Gyöngyi – költő, író, a Magyar Írószövetség tagja
http://www.muveszetek.hu/csakgyongyi/

Gyimesi László – költő, irodalmár, a Magyar Írószövetség tagja
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyimesi_L%C3%A1szl%C3%B3_Lajos

Lajtai Gábor – költő, a Napsziget Irodalmi Folyóirat szerkesztője
http://www.muveszetek.hu/lajtai/

Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós
http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29

Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473

Serfőző Attila – költő, író, festőművész, a Héttorony irodalmi portál vezetője
http://www.serfozoattila.hu/

Zalán Tibor – költő, író, dramaturg
http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home


A verspályázat döntőjébe jutottak névsora május 13-án, az Éden Művészeti Hálózatba tartozó Édentől Északra Csoport honlapján lesz olvasható, míg az eredményhirdetés május 19-én késő este lesz olvasható.
A döntőbe jutásról és az elért helyezésről külön e-mailben senkit nem értesítünk. Mindezek időpontjai megtalálhatóak a kiírásban, valamint az Éden oldalon lehet tájékozódni.

A pályázat eredményének közlésekor táblázatban közöljük a döntőbe jutott 40-50 versíró zsűritől kapott pontszámait – de nem csak az összesített pontszámot, hanem azt is, hogy az adott vers milyen lebontásban kapta a pontokat a zsűritagoktól. Ez merőben szokatlan a versírópályázatoknál, ugyanakkor igen érdekes és izgalmas.
Valamint az összes döntős vers is felkerül az oldalra.

Egyedi lehetőségek pályázata!
A verspályázat döntőjébe jutott versek közül 25 elhangzik majd az Éden Versklub irodalmi műsorában, amely a Spinoza Színházban kerül megrendezésre. Az eddig lezajlott versklubok fotói az alábbi linken tekinthetők meg:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34831719&nid=6302359

A hálózat honlapja, ahol a régebbi pályázatok eredményei és versei megtekinthetőek:

http://edentol.gportal.hu/

Add Friend dalszövegíró verseny

2015. április 11. 

A Disney ,,Add Friend kampánya keretében meghirdetett dalszövegíró pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az általános iskolás és középiskolás (6-18 éves) korosztály körében előforduló online gyűlölködés, zaklatás problémakörére.

Zöld forrás 2015 - állami feladatokat átvállaló környezet- és természetvédelmi civil szervezeteknek Nemzeti Környezetvédelmi Program

2015. április 4. 

2015. évi ZÖLD FORRÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött civil szervezetek részére, állami feladatok átvállalására, a Nemzeti Környezetvédelmi Program céljainak megvalósítása érdekében.

Félmilliárd forint múzeumszakmai pályázatokra

2015. április 2. 

Összesen 506 millió forintra pályázhatnak önkormányzatok az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére idén az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán. Közlemény.

A Földművelésügyi Minisztérium meghirdeti a 2015. évi Zöld Forrás pályázatot

2015. március 31. 

A tárca az idei évben is meghirdeti a több mint 20 éves múltra visszatekintő Zöld Forrás pályázatot, melyből támogatást a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában közreműködő, a felhívásban közzétett feltételeknek megfelelő környezet- vagy természetvédelmi célú társadalmi szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) igényelhetnek.

Erdei élményem

2015. március 26. 

A kiíró a fenti címmel alkotópályázatot hirdet az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából általános iskolai alsó tagozatos diákok számára.

Gyerekeket érintő esélyteremtő programokról egyeztetett az EMMI

2015. március 23. 

A ,,Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottság ülésén Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta, számos olyan lépés történt a gyermekek védelmében, a Biztos Kezdet Gyerekházaknak kiírt pályázatoktól a gyermekétkeztetés kibővítésén át az Ételcsomag program előkészítéséig, amelyeket a bizottság korábban már megtárgyalt és most eredményként mutatható be. Közlemény.

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás

2015. március 16. 

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a kiíró pályázaton elnyerhető díjat létesít a 2015 júniusában végzős hallgatók részére.

Húsvéti irodalmi pályázat

2015. március 14. 

A pályázat célja: ráirányítani a figyelmet e szép ünnepre, a népi hagyományokra, szokásokra, a társas kapcsolatok fontosságára.

Pro Progressio-díj középiskolai tanárok és középiskolák részére

2015. március 14. 

A kiíró az elmúlt évek pályázati tapasztalatait hasznosítva immár hetedik alkalommal hirdet pályázatot magyarországi középfokú oktatási intézmények (gimnáziumok, szakközépiskolák) részére két kategóriában

Közösségi kirándulás pályázat: "Egy nap Bugaszegen kulturális kísérőprogramokkal" (ÖM-PA-2015)

2015. március 13. 

A tavalyi sikerre való tekintettel, az Őszinte Mosoly Közhasznú Alapítvány idén újra meghirdeti közösségi kirándulás pályázatát.

A pályázat célja:
Olyan Magyarország területén megvalósuló közösségi kirándulás támogatása, mely hozzájárul különböző – főként hátrányos helyzetű - társadalmi célcsoportok közösségi élményeinek kialakításához.

A pályázat keretében:
Csoportos kirándulás formájában egy teljes napot (10:00-tól 16:00-ig) tölthetnek el a támogatottak ingyenesen a Bugaszegi Téglagalériában az alábbi szolgáltatások igénybevételével:
- kulturális- és egyéb kísérőprogramok (színházi előadás; zenés felnőtt- vagy gyermekműsor; állatsimogató)
- ebéd
- igény esetén bruttó 90Ft/km útiköltség hozzájárulás

Pályázók köre:
Pályázatot nyújthatnak be nevelési-oktatási intézmények (óvodák, általános iskolák, szakiskolák, középiskolák, alapfokú művészetoktatási intézmények, gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmények, többcélú intézmények); szociális intézmények, egyházak és azok intézményei, önkormányzatok; civil szervezetek; alapítványok; egyesületek.

Mi, az etikus hackerek – fotópályázat

2015. március 11. 

Mi, az etikus hackerek Kerülj be képeiddel a Kongresszusi Központba, gyakorolj hatást a tömegek etikus hackerekről alkotott  véleményére, jelenj meg magas látogatottságú hírportálokon PR-kampányaink során! — A NetAcademia Oktatóközpont fotópályázatot hirdet információbiztonság ábrázolása témakörben, melynek elsődleges célja az etikus hackerekről alkotott kép pozitív irányba mozdítása és a blackhat hackerektől (bűnözőktől) való megkülönböztetése. — A pályázat hátterében: A magyarországi IT-biztonság kutató szakemberek, úgynevezett etikus hackerek világszinten nagy elismertségnek örvendenek. Rengeteg multicég kifejezetten a magyar IT-szakembereket keresi külföldön, ha biztonságtechnikáról van szó. Mondhatjuk, hogy szaktudásunk ezen kiemelkedő mértéke már hungarikumnak számít. Ez a tény azonban elkerüli a legtöbb ember figyelmét, kevesen vannak tisztában vele, hogy kik is azok az etikus hackerek, mivel foglalkoznak és mi különbözteti meg őket a (blackhat) hackerektől (bűnözőktől). Fotópályázatunk és a ráépülő kampányunk célja tehát a tömegek figyelmének felhívása erre a ritka, de annál fontosabb mesterségre, életformára. Több figyelmet és kevesebb negatív sztereotípiát érdemelnek az etikus hackerek. — Díjazás: helyezett: 60.000 Ft pénznyeremény   helyezett: 40.000 Ft pénznyeremény   III. helyezett: 20.000 Ft pénznyeremény   // Az elbírálási folyamat a pályázati kiírás második részében található .   A pályázati anyagok beadásának határideje: 2015.04.01 // részletek a pályázati kiírás második részében találhatóak.   —- Milyen témájú, jellegű képeket várunk:   A pályaműfelvételek nézőkre gyakorolt hatásának egyeznie kell a pályázat céljával. Ezen kívül nem szeretnénk szorosan megkötni a művészek kezét. Minden olyan jellegű kép támogatott tehát, ami az etikus hackerek munkáját érdekesen, izgalmasan mutatja be, utal a gép-ember kapcsolatra, a szoftver-ember kapcsolatra, vagy a virus-gép kapcsolatra (az etikus hackert, mint megoldást, a fertőzést meggátló személyt feltüntetve.) Fontos, hogy a képek ne a blackhat, azaz rosszindulatú hackereket mutassák be, azonban a kontraszt pontosabb bemutatása érdekében a kép egy részlete tartalmazhat rosszindulatú hackert, ha ennek célja a jó-rossz közti kontraszt érzésének megjelenését célozza.   Az etikus hacker munkáját nem feltétlenül a klasszikus gép előtt dolgozó szemüveges informatikus módon kellene értelmezni. Akár a cybervilág lovagjai aspektusban is lehet értelmezni, a vírusok és bűnözők elleni  harcát megjeleníteni.   Az IT-biztonságtechnikai szakemberek hihetetlen tudást  halmoznak fel, ráadálsul naponta frissítik ezt, hogy naprakészek legyenek a behatolók ellen. Agykapacitásuk, problémameglátó és -megoldó képességük kiemelkedő, ezért akár az etikus hacker agyát bemutató műveket is várjuk. Olyan képeket, amik a zsenifaktor felől közelítik meg a szakemberek bemutatását. (A kiemelkedő szakemberek egyébként nagyon gyakran valóban a zseni kategóriába tartoznak.)   Hogyan látja az etikus hacker a hétköznapi tárgyakat/ a világot: Ez is lehet a képek témája. Itt nem magát a az etikus hackert, hanem a szemén átszűrődő tárgyakat lehet bemutatni. Lehet hogy ugyanarra a mindennapi dologra teljesen másként néznek, mint egy hétköznapi ember.   Rólunk: Cégünk Magyarország legnagyobb, IT témakörben, élő online videókon keresztül tanító oktatási intézménye. Az idén nyolcadik évébe lépő, a szakmában legelismertebb rendezvény, az Ethical Hacking konferencia szervezője.   Hol kerülnek kiállításra a képek?   A legjobb képek / képsorozatok (legjobbaknak választás folyamata később.) 40x50cm cm-es printben kerülnek kiállításra a Kongresszusi Központban, május 8.-án. Ezen a napon kerül megrendezésre az éves Ethical Hacking konferencia, 1800 férőhellyel. A konferencia szüneteiben tartott állófogadások során lesz lehetősége a közönségnek a képek megtekintésére, közönségszavazásra. Természetesen minden kép mellett fel lesz tüntetve a fotós neve, a kép/képsorozat címe és igény szerint egy rövid leírás. (A kiállításra cégünk biztosítja a fotók nyomtatását, a papír nagyítását, így a Konferencia után a képeket a NetAcademia oktatóközpontban állítjuk ki, itt a tanfolyamainkon résztvevőknek lesz lehetőségük megtekinteni.)   Online megjelenések:   Továbbá a legjobb képeket feltüntetjük a konferencia weboldalán, közösségi média oldalainkon, kampányaink során. A legjobb képek közül néhány megjelenik a rólunk írt PR-közleményekben. (rendszerint 15-20 magas látogatottságú hírportálra kerülnek ki a konferenciáról szóló közlemények) — Milyen képeket várunk/ technikai paraméterek: A pályázaton részt vehet saját alkotásával minden magyar, vagy Magyarországon élő külföldi állampolgár. Szabadon választott technikával készült felvételeket várunk. A kép készítésének dátumát nem vesszük figyelembe, régebbi, eddig csak szűk körben megjelent képeket is várunk beküldésre. Minden pályázó akár több képsorozattal/ képpel is nevezhet. Nincs minimum képszám megkötés, azaz egyetlen jól sikerült képpel/montázzsal is lehet pályázni, nem csak sorozattal. A fájlméretet/képfelbontást sem alulról sem felülről nem korlátozzuk. (Az arra kiválasztott képek azonban printben, képaránytól függően, de kb 40x50cm-es printben kerülnek megjelenítésre, tehát nem csak webes méretű képeket várunk.) A képarányban sincs megkötés, tehát pl.: 1:1 képarányú képekkel is lehet pályázni. Képmanipuláció: A képeken tetszőleges mennyiségű utómunka végezhető, akár teljesen absztrakt módon eltorzítható az eredeti kép, amennyiben ez segíti az üzenet vizuális átvitelét, a kép megtekintőjére való minél erősebb hatás gyakorlását. Számítógép álltal generált képeket, grafikákat, feliratokat is tartalmazhat a pályamű. Jogi felelősség: A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott alkotások elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázatot beadó szerzőt terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.   A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal kapcsolatos publikációkban a reprodukciókat térítésmentesen használják, valamint a pályázattal kapcsolatos valamennyi internetes felületen azokat megjelenítsék. - A kiállítás megfelelő propagálása céljából a képeket a rendező szabadon, szerzői jog érvényesítése nélkül felhasználhatja (CD, sajtó, TV). A szerzők a kép beadásával tudomásul veszik a pályázati feltételeket. - A pályázónak teljes mértékű szerzői és személyiségi jogokkal kell rendelkeznie a beadott pályamű fölött. A szervező nem vállal felelősséget az ezek hiányából eredő jogvitákban. Az elbírálás módja: A pályázatok elbírálásának két lépése lesz. A printre érdemes képeket a NetAcademia Oktatóközpont Kft. munkatársai és oktatói fogják a cégközpontban kiválasztani. Itt a kiválasztásnál a következő szempontokat fogjuk figyelembe venni: A kép milyen hatást gyakorol a nem etikus hacker kollégákra, milyen érzésük lesz a kép láttán, mennyire itélik meg pozitívan a sugallt összhatást A kép milyen hatást gyakorol az etikus hacker kollégákra, mennyire tartják elfogadhatónak a róluk festett képet, akarnák-e, hogy a tömeg előtt ilyen módon látszódjanak. Egy pályázótól maximum 5 kép kerülhet printbe. Ettől még lehet pályázni több képpel, de a céges zsűri kiválasztja a minimum 0, maximum 5 legjobban sikerültet. Második kör, közönség szavazás: Május 8.-án a kongresszusi központban közönségszavazással dől el a pályázat végkimenetele. Minden néző kap 3 szavazószelvényt a belépőjegy mellé, amit a kiállított képek alatt lévő szavazóládába dobhat. A legtöbb szavazatot gyűjtő képhez tartozó pályázó lesz a nyertes, azonban ugyanazon pályázó bármely más képe a második legtöbb szavazatot éri el, nem kapja meg a második díjat is A szavazás végeredményét másnap tesszük közzé weboldalunkon, a pályázókat emailben értesítjük. Képek beadásának módja: A pályázatra való jelentkezés két lépésből áll. Lépés Amikor a pályázó dönt róla, hogy elindul a pályázaton, szükséges a jelentkezési űrlap kitöltése. Ezen keresztül még nem kell elküldeni a képeket, csupán jelezni, hogy számíthatunk az adott pályázótól későbbi pályamű beadására. Ezzel a pályázó feliratkozik a pályázattal kapcsolatos hírlevelünkre, ahol további tájékoztatásokat nyújtunk, illetve válasz levélként további kérdéseket/ kéréseket szívesen fogadunk. Pályázati Jelentkezési Űrlap itt A jelentkezés határideje: 2015.03.19 11:59   (A jelentkezési és beküldési határidő meghosszabbításának jogát fenntartjuk, nem elégséges számú jelentkező esetén sor kerülhet a határidők változására, amelyről a jelentkezetteket értesítjük. lépés: Pályázat beküldési űrlap A képek beküldésével kapcsolatos minden további információt emailben küldünk el a pályázati jelentkezési ürlap kitöltőinek. A pályázati anyagok beadásának határideje: 2015.04.01 Várunk szeretettel minden pályázati anyagot!   Üdvözlettel: A NetAcademia Oktatóközpont Kft. csapata A Mi, az etikus hackerek – fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Az Új Akropolisz 20. Erénynek erejével novella- és esszépályázata 2015

2015. március 9. 

A kiíró a 20. írói pályázatára is olyan írásokat vár, amelyek bemutatják az etikai és közösségi értékek szerepét korunkban - vagy bármely más képzelt vagy valós történelmi korban -, és segítenek a ma emberének az elszigeteltség leküzdésében, az igazság, szépség és jóság keresésében.

„Belső fényspirál 2015” saját kötet és pénz-fődíjas versíró pályázat

2015. március 5. 

Az Éden Művészeti Hálózat „Belső fényspirál” címmel saját kötet és pénz-fődíjas versíró pályázatot hirdet.

A verspályázat témája kötetlen, tehát bármilyen verssel lehet nevezni!
A versenyre 14 éves kortól nevezhetnek az amatőr, elismerésre és megmérettetésre vágyó, alkotószellemű versírók a világ bármely pontjáról. Nem csak új versekkel, régiekkel is lehet nevezni a versíró pályázatra.
Kötettel rendelkező költők is pályázhatnak!!
Nem lehet pályázni szonett-koszorúval, valamint a versek terjedelme nem haladhatja meg a három A/4-es oldalt 12-es betűmérettel!! A verset vagy verseket wordben kérjük!!

A pályázatra nem nevezhetnek a zsűriben résztvevők családtagjai, az Édentől Északra csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagjai, valamint azok az alkotók sem, akik már a hálózat valamelyik verspályázatán első helyezést értek el!!

A verseket nyolcfős, izgalmas összetételű zsűri bírálja el!
Friss hírek bal oldalon fent a Beszámolok 2015 menüpont alatt http://edentol.gportal.hu/

Nevezési határidő:

2015. április 12. 23 óra 45 perc

a nevezési díj utolsó feladási időpontja április 14. 20 óra, de feladás, utalás után azonnal jelezzék e-mailben mindezt, hogy érvényes legyen a nevezés!!

Nem elegendő számú pályázati vers esetén a nevezési időt meghosszabbítjuk!

Kérnénk a pályázókat, hogy a versküldést és a befizetést lehetőleg ne az utolsó napokra hagyják, mert ez az eredményhirdetés csúszását eredményezheti!! Várjuk a pályázók mihamarabbi nevezését. Köszönjük.

Díjazás:

I. díj Az első helyezést elért szerzőnek elkészítünk egy A/5-ös méretű, 50 oldalas, puha kötésű, kettő színből álló, borítójú verseskötetet 20 példányban.
II. díj 7 ezer Ft + 7 ezer Ft értékű könyvcsomag
III. díj 10 000 Ft értékű könyvcsomag
IV. díj 7 000 Ft értékű könyvcsomag
V. díj 5 000 Ft értékű könyvcsomag

Különdíj:

A legjobb helyezést elért - nem az első ötben szereplő - 25 év alatti versíró 5000 Ft értékű könyvcsomagot kap.

A verset a tenyforras@gmail.com e-mail címre kell küldeni. A levélben kérjük a pályázók életkorának feltüntetését és postázási címüket, valamint pár soros nyilatkozatot arról, hogy a beküldött mű saját szellemi termék!!

Nevezési díj:

1000 Ft/vers.

Az Éden Művészeti Hálózat a nevezési díjakból befolyt összeget az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan irodalmi estek színházbérleti díjára, tehetséges alkotók versantológiákban való szerepeltetésére, támogatására fordítja!!
Legutóbb a „Vers-esszenciák” antológia megjelenését
http://edentol.gportal.hu/picview.php?prt=412510&gid=2582534&index=14
valamint 11. Éden Versklub rendezvényét támogattuk, amely a Vershajtások és a Belső fényspirál című pályázatokkal volt kapcsolatos – a helyszín a Spinoza Színház Téli Kertje volt:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=35371684&gid=2942772

A nevezési díjat rózsaszín postai utalványon, a következő címre lehet elküldeni, legkésőbb az utolsó feladási időpontig. Kérésre számlaszámot is tudunk adni:

Beri Róbert
Budapest
II. ker. Érmelléki út 15. als. 2.
1026

Kérnénk mindenkit, hogy adatait a csekken olvashatóan tüntesse fel!
Pályázni akár több verssel is lehet, a nevezési díj ebben az esetben értelemszerűen annyiszor 1000 Ft, amennyi verssel nevez a pályázó.

A legjobbnak ítélt beérkező 40-50 alkotást a következő zsűri bírálja el:

Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat, Édentől Északra Csoport, Éden Irodalmi Műhely vezetője, és a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914748

Csák Gyöngyi – költő, író, a Magyar Írószövetség tagja
http://www.muveszetek.hu/csakgyongyi/

Gyimesi László – költő, irodalmár, a Magyar Írószövetség tagja
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyimesi_L%C3%A1szl%C3%B3_Lajos

Lajtai Gábor – költő, a Napsziget Irodalmi Folyóirat szerkesztője
http://www.muveszetek.hu/lajtai/

Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós
http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29

Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473

Serfőző Attila – költő, író, festőművész, a Héttorony irodalmi portál vezetője
http://www.serfozoattila.hu/

Zalán Tibor – költő, író, dramaturg
http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home


A verspályázat döntőjébe jutottak névsora április 15-én, az Éden Művészeti Hálózatba tartozó Édentől Északra Csoport honlapján lesz olvasható, míg az eredményhirdetés április 20-án késő este lesz olvasható.
A döntőbe jutásról és az elért helyezésről külön e-mailben senkit nem értesítünk. Mindezek időpontjai megtalálhatóak a kiírásban, valamint az Éden oldalon lehet tájékozódni.

A pályázat eredményének közlésekor táblázatban közöljük a döntőbe jutott 40-50 versíró zsűritől kapott pontszámait – de nem csak az összesített pontszámot, hanem azt is, hogy az adott vers milyen lebontásban kapta a pontokat a zsűritagoktól. Ez merőben szokatlan a versírópályázatoknál, ugyanakkor igen érdekes és izgalmas.
Valamint az összes döntős vers is felkerül az oldalra.

Egyedi lehetőségek pályázata!
A verspályázat döntőjébe jutott versek közül 25 elhangzik majd az Éden Versklub irodalmi műsorában, amely a Spinoza Színházban kerül megrendezésre. Az eddig lezajlott versklubok fotói az alábbi linken tekinthetők meg:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34831719&nid=6302359

A hálózat honlapja, ahol a régebbi pályázatok eredményei és versei megtekinthetőek:

http://edentol.gportal.hu/

Népi Játékok Rendezvényekre / 2015 - NJ - KJ

2015. március 1. 

A pályázat célja: a nemzetet éltető hagyományok, szokások, játékok őrzése és tovább éltetése. Ezekről pozitív élményekhez juttatni a számítógépes világunk gyermekeit, felnőtteit. Megmutatni azt, hogy őseink játékai ugyanolyan örömöt, önfeledt szórakozást biztosítanak gyermekeinknek, mint annak idején elődeinknek. Népszokások megismertetése játékos formában.

Élelmiszerlavina

2015. február 23. 

A kiíró Élelmiszerlavina címmel hirdet pályázatot azzal a céllal, hogy helyi összefogással rászorulók élelmiszertámogatáshoz juthassanak.

5. Naptárfotó pályázat

2015. február 21. 

A kiíró 2015-ben is meghirdeti a Naptárfotó pályázatot, és az elmúlt 4 év sikerére támaszkodva a legtöbb feltétel változatlan maradt.

Hobbim az elektrotechnika 2015 - villamos jelenséget demonstráló eszköz létrehozása

2015. február 18. 

A pályázat célja, hogy a villamosipar területén érdekelt vállalatok figyelmét felhívja tehetséges, fiatal szakemberekre, valamint lehetőséget és alkalmat biztosít a jelenleg középiskolai tanulmányukat folytató fiatal tehetségek számára, hogy betekintést nyerjenek a jövőbeni, potenciális munkáltatóik tevékenységébe.

Levélművészeti pályázat

2015. február 17. 

Levélművészeti pályázatot hirdet a kiíró.

Cikkírás a Turista Magazinba

2015. február 14. 

Jól írsz, és ezt szeretnéd megmutatni a nyilvánosságnak is? Kedvenc hobbid a túrázás, és szívesen megosztanád az élményeidet másokkal? Most itt a lehetőség! Küldd el a cikked a kiírónak.

Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2015 - Nemzeti összetartozás kollégium / NEA-NO-15-SZ

2015. február 14. 

A pályázat célja A Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása.

,,VANNAK VIDÉKEK LEGBELÜL Fotópályázat

2015. február 12. 

A Monor Környéki Strázsa Borrend együttműködésben Az ihatóbb Magyarországért Egyesülettel a BORTÁRS Filmfesztivál 2015 keretében fotópályázatot hirdet “Vannak vidékek legbelül” címmel, bor és szőlőkultúra témában. A pályázaton profi és amatőr fotósok egyaránt részt vehetnek. Várjuk a fotópályázatokon még nem szerepelt, az elmúlt 5 évben készült digitális fotókat a következő kategóriákban: – Borvidékek (Táj és építészet) – Szőlősgazdák és borászok (emberek, arcok és tevékenységek) – A szőlő/bor lelke (lírai hangulatok, képköltészet) Beküldési határidő: 2015. május 1. Egy szerző legfeljebb 3 képet küldhet be. Nevezési lap Részvételi Feltételek: a pályázaton felső korhatár nélkül részt vehet minden 18. életévét betöltött hobbi és hivatásos fotográfus, aki a megadott részvételi feltételekkel készíti el pályázati anyagát. Nem küldhetők be digitális módon keretezett, feliratos és dátummal ellátott képek. A kép egyes részeinek módosítása, illetve retusálása nem megengedett! Képelemek eltávolítása, hozzáadása nem megengedett, a keletkezett technikai hibák eltávolítása megengedett. A képek fekete-fehérré alakítása megengedett. A beküldött fotók technikai követelményei: – 100% minőségű JPEG formátumban – Beágyazott Adobe RGB színprofillal – Felbontás: hosszabbik oldal 2500px (széles panoráma kép esetén hosszabbik oldal 3500px). (Az eredeti kép legalább 6mpx-es kell hogy legyen.) A pályázó fotókat az info@monoripincefalu.eu e-mail címre várjuk. Fődíj (kategóriánként): 50.000Ft pénzdíj  Az alkotásokat értékelő zsűri tagjai: Eifert János fotóművész – zsűrielnök; Fábry Péter fotóművész és grafikus; Somogyi Márk fotóművész. Mindkét fotópályázat esetében a zsűri döntése után a legjobbnak ítélt képek kiállítási méretre való nagyítása a szervezőket terheli. A kiállított nagyítások a KultPince gyűjteményébe kerülnek. A szerzői jog figyelembevételével, a szerzők engedélyezhetik a képeik promóciós céllal való nyilvános megjelenését a copyright tulajdonos megjelölésével. Díjkiosztó a Borvidékek Hétvégéje fesztivál napján, 2015. június 6-n. A legjobb, illetve díjnyertes képek a Borvidékek Hétvégéje fesztiválon és azt követően a monori Vigadó Kulturális és Civil Központban kerülnek kiállításra. hivataloas oldal: http://monoripincefalu.eu/vannak-videkek-legbelul-orszagos-fotopalyazat A ,,VANNAK VIDÉKEK LEGBELÜL Fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Felhasználóbarát honlap díjat nyert a palyazat.gov.hu oldal

2015. február 12. 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által szervezett Biztonságosabb Internet Nap rendezvényen díjazták a leginkább és a legkevésbé felhasználóbarát weboldalakat is. A palyazat.gov.hu oldal a Felhasználóbarát honlap kategóriában 2. helyezést ért el. A díjakat Dr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke adta át.

KlímaSztár 2015 - díj

2015. február 10. 

Helyi válaszok a klímaváltozásra. Felhívás önkormányzatoknak a legjobb megvalósított éghajlatvédelmi tevékenységért járó díjért. A kiíró Magyarországon 2011 és 2013 után harmadik alkalommal hirdeti meg a KlímaSztár felhívást, ezzel is hangsúlyozva a helyi szintű tevékenységek fontosságát.

Müpa fotó- és videópályázat!

2015. február 9. 

A Művészetek Palotája fotó- és videopályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai diákja, valamint egyetemi, főiskolai hallgatója számára 10 címmel. A 2014/2015-ös évadban 10. születésnapját ünneplő Művészetek Palotája pályázatának célja a téma bemutatása: maximum 10 darab egyedi fotóval, minimum 3 - maximum 10 darabos fotósorozattal, legfeljebb 5 perces videoklippel, korlátlan mennyiségű egyedi fotóval az instagram webes felületén. Egy pályázó kizárólag egy, maximum 5 perces videoklipet, egyedi fotó esetében maximum 10 különálló fotót, a fotósorozat kategóriában egy minimum 3 - maximum 10 képből álló fotósorozatot, illetve instagram egyedi fotó esetében korlátlan mennyiségű egyedi fotót adhat be. A pályázati téma megvalósításában nem elvárás, hogy a pályamunkák a Művészetek Palotája épületében készüljenek. A Müpa azon pályaművekkel kapcsolatban, amelyeket kampányaiban, kiadványaiban szeretne felhasználni, külön megállapodásokat köt. A pályaművek beadása kizárólag digitális formában lehetséges, melyeket egy megadott szerverre kell feltölteni, az oldalon történt pályázati regisztrációt követően. Az instagram-ra a ,,#mupafoto10pályázati hashtag-gel feltöltött, és ilyen módon a pályázatra automatikusan benevezett fotók alkotói a feltöltéssel fogadják el a pályázati feltételeket. Mindenki csak a saját maga által készített fotókkal/videoklippel pályázhat. A pályázat beküldési határideje: 2015. március 20. éjfél A pályaműveket zsűri értékeli: A zsűri elnöke: Korniss Péter - Kossuth- és Pulitzer-díjas fotográfus, fotóriporter A zsűri tagjai: Káel Csaba - filmrendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója Lajos Tamás - operatőr, a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem oktatója Réz András - filmesztéta, reklámszakember Egri Gábor - értékesítési és marketing igazgató, Művészetek Palotája Szombat Éva - fotóművész Pályi Zsófia - fotóművész A zsűri mind a fotó-, mind instagram fotó, mind a fotósorozat-, mind a videoklip kategóriában egy 1., egy 2., egy 3. díjat adhat ki. A zsűrinek joga van sorozatból kiemelkedő képet egyedi kategóriába áttenni és díjat nem kiadni. A legjobb – a kiállításra kiválasztott – pályamunkákat online közönségszavazásra bocsátjuk Művészetek Palotája hivatalos facebook oldalán. Pályázati naptár: Pályázat meghirdetése: 2015. február 9. hétfő Regisztráció kezdete: 2015. február 9. hétfő Müpa fotózás/videofelvétel-készítés: 2015. február 9. - március 20. Beadás (feltöltés) kezdete: 2015. február 9. hétfő 0.00 órától Beadási (feltöltési) határidő: 2015. március 20. péntek 24.00 óráig A zsűrizés (zárt, online közvetítéssel) időpontja: 2015. március 23. 14.00 Közönségszavazás (on-line): 2015. március 25. - április 7. Kiállításra kerülő képek - nagyfelbontású verzió beadása: 2015. március 27. Ünnepélyes díjátadás és kiállítás megnyitója: 2015. április 9. 18.00 Müpa Kiállítás: 2015. április 9 - május 31. Díjak: A Művészetek Palotája kategóriánként egy 1., egy 2. és egy 3. díjat oszthat ki 1. díj: 125 000,- Ft értékű Fujifilm ajándékutalvány, 35 000,- Ft értékű jegyvásárlási lehetőség a Müpa saját szervezésű programjaira a 2015/2016-os évadban, valamint megjelenési lehetőség a Művészetek Palotája kiadványaiban/honlapján, külön megállapodás alapján. 2. díj: 75 000,- Ft értékű Fujifilm ajándékutalvány, 30 000,- Ft értékű jegyvásárlási lehetőség a Müpa saját szervezésű programjaira a 2015/2016-os évadban, valamint megjelenési lehetőség a Művészetek Palotája kiadványaiban/honlapján, külön megállapodás alapján. 3. díj: 25 000,- Ft értékű jegyvásárlási lehetőség a Müpa saját szervezésű programjaira a 2015/2016-os évadban, valamint megjelenési lehetőség a Művészetek Palotája kiadványaiban/honlapján, külön megállapodás alapján. Közönségdíj: A Művészetek Palotája minden kategóriában 1 közönségdíjat oszthat ki 20 000,- Ft értékű jegyvásárlási lehetőség a Müpa saját szervezésű programjaira a 2015/2016-os évadban, valamint megjelenési lehetőség a Művészetek Palotája kiadványaiban/honlapján, külön megállapodás alapján. Pályázati anyag leadása interneten: A pályázati anyagokat a pályázók előzetes regisztráció után tölthetik fel egy központi szerverre. A szerveren minden felhasználónak csak a saját adatállományaihoz van hozzáférési joga. A megadott adatokat a Művészetek Palotája adatbázisában rögzíti, azokat harmadik félnek nem adja ki. Az instagram-ra a ,,#mupafoto10 pályázati hashtag-gel feltöltött, és ilyen módon a pályázatra automatikusan benevezett fotók alkotói a feltöltéssel fogadják el a pályázati feltételeket. A pályázó elfogadja továbbá, hogy díjazása esetén a kiíró erről a tényről pályamunkája alatt egy bejegyzésben/megjegyzésben tájékoztatja. Egyúttal tudomásul veszi, hogy ebben az esetben díjátadást megelőzően a pályázó okostelefonján a kiíró jelenlétében belép a nyertes képet tartalmazó profiljába A pályázó a regisztrációval hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez és a pályázatban szereplő feltételek szerinti kezeléséhez, továbbá nevének a pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához. A szerver 2015. február 9. 0.00 órától 2015. március 20. 24.00 óráig fogad el feltöltéseket! Az utolsó napokban a feltöltés lassulhat, ezért kérjük, lehetőség szerint minél hamarabb kezdjék meg a pályázati anyagok beadását. A zsűrizés többfordulós, bizonyos szakaszokban nyilvános. A szakmai zsűri (már a pályázati idő alatt) online (zárt rendszerben, nem nyilvánosan) szűkíti a pályaművek számát. A nyilvános zsűrizés elé csak a formai feltételeknek, valamint a kategória tartalmának megfelelő, etikailag kifogásolhatatlan, előzsűrizett fotók, videoklipek kerülhetnek, amelyek közül a szakmai zsűri 2015. március 23-án választja ki a nyertes alkotásokat, illetve a kiállításra szánt fotókat. A zsűrizés folyamata csak online, a www.fotoklikk.hu címen követhető. Az online zsűrizés közvetítése a nyertes képek és videoklipek, valamint a kiállításra kerülő képek és videoklipek kiválasztásával befejeződik. Az eredményhirdetésre a díjátadás napján, 2015. április 9-én, a Művészetek Palotájában kerül sor. A nyertes képek, videoklipek, valamint a zsűri által kiválasztott, kiállításra szánt alkotások 2015. április 9 - május 31. között megtekinthetők a Művészetek Palotájában. Közönségszavazás A kiállításra kiválasztott képeket és a legjobbnak ítélt videókat közönségszavazatra bocsátjuk. A közönség a Müpa facebook oldalán szavazhat, a KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS menüpontban leírtak szerint. Minden kategória esetében a pályaművekre leadott ,,like-ok száma dönt a közönségdíjról. Technikai és egyéb feltételek A pályázati anyagok beadása digitális formában, regisztrációt követően lehetséges. A pályázati anyagok beadásakor minden résztvevő köteles feltüntetni a pályamű megalkotásakor használt technikát (eszköz, valamint képfeldolgozó szoftver). Mindenki csak a saját maga által készített fotókkal/videoklippel pályázhat. Egy pályázó kizárólag egy, a korábbi évek Müpa pályázatain még nem nevezett, maximum 5 perces videoklipet, egyedi fotó esetében maximum 10 különálló fotót, a fotósorozat kategóriában egy minimum 3 - maximum 10 képből álló fotósorozatot, illetve instagram fotó esetében korlátlan mennyiségű egyedi fotót adhat be.  Egy kép csak egyszer adható be, nem szerepelhet egyedi képként és sorozat részeként, ha mégis, az a kép vagy sorozat kizárását vonja maga után. Videoklip esetében, amennyiben a beadott pályamű tartalmaz bármilyen, nem a pályázó által készített művet vagy annak részletét (zene, film, fotó), akkor a pályamunkához csatolni kell a felhasznált mű készítőinek (kiadó, ill. jogtulajdonos) írásos beleegyezését. Szabadon felhasználható zeneművek: http://freemusicarchive.org A pályázati anyagok formai és technikai követelményei: A Művészetek Palotája mind a fotó-, instagram fotó, mind fotósorozat, mind a videoklip kategóriában elfogadja a mobiltelefonnal készített pályamunkákat. Képfile technikai feltételei: File-típus: JPEG, a legmagasabb képminőséggel elmentve Méret: hosszabbik oldal, fekvő kép esetén 1400 pixel, álló kép esetén 1000 pixel Minimális eredeti méret: 2592 x 1944 pixel (5 Mpixel) Mobiltelefonnal készített fotók esetében: 800 x 600 pixel, illetve érvényes EXIF információk A pályázaton legalább 5 megapixel (2562×1936) felbontású eredeti képpel lehet részt venni, melynek kicsinyített 1400×1050 pixeles változatát kell feltölteni. A kiállításra kerülő képekről külön értesítés után feltöltendő a nagyfelbontású változat maximum 10 megapixel (3648 x 2736 pixel) méretű változata. A megadott paraméterektől eltérő digitális anyagokat nem áll módunkban elfogadni. A pályázó adatait az online regisztrációkor, míg a képekhez tartozó képcímet és képaláírást a képek feltöltésekor kell megadni. Kérjük a pályázókat, hogy minden egyes feltöltött fotó vagy sorozat mellé csatoljanak egy-egy rövid leírást, amely elmagyarázza, hogyan kapcsolódik a fotó/videó a pályázati kiíráshoz és mire szeretnék vele felhívni a figyelmet. Pályázó tudomásul veszi, hogy a bekért nagyfelbontású képek feltöltése hiányában a kiíró kizárhatja őt a pályázatból. Instagram fotó esetében: a ,,#mupafoto10 hashtaggel jelölt képek automatikusan indulnak a pályázaton. A fenti technikai feltételek az instagram-os fotókra nem vonatkoznak. Videofile technikai feltételei: File-típus: amit a youtube vagy vimeo támogat, lehetőleg mp4 formátum, (min.: 720p) Maximális méret: 5 perc A képektől eltérően a videókat a youtube vagy vimeo videómegosztó oldalra kell feltölteni (youtube esetében NEM LISTÁZOTT, vimeo esetében Rejtett / Hide beállítással – nem publikusként, de a link birtokában megnézhetőként), majd a pályázati felületen megadni a videó egy jellemző képkockáját, a videó linkjét, beágyazó kódját, címét, leírását. A megadott paraméterektől eltérő digitális anyagokat nem áll módunkban elfogadni. A pályázó adatait az online regisztrációkor, a videóhoz tartozó címet és aláírást a videó feltöltésekor kell megadni. Kérjük a pályázókat, hogy a feltöltött videó mellé csatoljanak egy rövid leírást, amely elmagyarázza, hogyan kapcsolódik a videó a pályázati kiíráshoz és mire szeretnék vele felhívni a figyelmet. A file-nevek nem tartalmazhatnak szóközt, egyéb speciális karaktert! Szerzői és személyiségi jogi feltételek: Pályázni kizárólag olyan fotókkal és videóval lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személyek személyhez fűződő jogait. Amennyiben a beadott fotók/videoklip mégis más személyek szerzői vagy egyéb személyhez fűződő jogait megsértik, akkor az abból fakadó bármilyen igény tekintetében a pályázó teljes jogi felelősséggel tartozik és köteles a Művészetek Palotáját mindennemű jogi igény érvényesítése alól mentesíteni. Pályázó a pályázat megküldésével díjigényéről kifejezetten lemond az alábbi felhasználások tekintetében, illetve a fotók/videó pályázatra való elküldésével díjigény nélkül engedélyezi, hogy: 1. a Művészetek Palotája a fotókat, videókat a pályázat idején a pályázattal kapcsolatos felületeken, köztük a Müpa hivatalos facebook oldalán és a pályázat kapcsán rendezett kiállításon közzé tegye; 2. a pályázat zsűrizésével kapcsolatosan a fotók/videók a fotopalyazat.mupa.hu oldalon zárt formában, kizárólag a zsűri tagjai számára, online módon hozzáférhetőek legyenek; 3. a fotók és videók a Művészetek Palotája által rendezett kiállítás keretében. 2015. április 9 - május 31. napjáig a nyilvánosság számára hozzáférhetők legyenek; 4. a Művészetek Palotája archívumában időbeli korlát nélkül tárolhassa a fotókat/videókat. A fenti célok érdekében a Művészetek Palotája jogosult a fotók/videók tárolására digitális formában, illetve elektronikus eszközön. Arra, hogy a fentiektől eltérő célokra használja a Művészetek Palotája a fotókat/videókat, csak külön szerződés alapján jogosult. A Művészetek Palotája a fotók/videók esetleges kiállítása során biztosítja, hogy a pályázó neve fel legyen tüntetve. A Müpa épületében 2015. február 9 - március 20. között van fotózásra és videofelvétel készítésére lehetőség. A Művészetek Palotája épületében történő fotózáshoz, illetve videofelvétel készítéshez pályázati azonosító szükséges, melyet minden regisztrált résztvevő a helyszínen az Információs Pultban igényelhet. A Müpa épületében 2015. február 9 - március 20. között készíthetők fotók és videók a közönségforgalmi területeken. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Fesztivál Színházban, a Kék teremben, az Előadóteremben és az Üvegteremben csak a Művészetek Palotája által előzetesen megadott időpontokban készíthetők épületfotók és videók. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Fesztivál Színházban, a Kék teremben, az Előadóteremben és az Üvegteremben történő fotózási lehetőség időpontjáról és feltételeiről a FOTÓZÁS menüpontból informálódhatnak. A Művészetek Palotája épületében készített videofelvételek kizárólag a pályázathoz használhatók, bármilyen, ettől eltérő célú publikációhoz a Művészetek Palotája nem járul hozzá. Az előadásokon a kiíró nem tud fotó- és videofelvétel készítésére lehetőséget adni. hivatalos oldal: http://fotopalyazat.mupa.hu/ A Müpa fotó- és videópályázat! bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Módosult ,,A felsőoktatás területi, társadalmi, gazdasági szerepének fejlesztése című pályázati felhívás

2015. február 6. 

Felhívjuk a tisztelt projektgazdák figyelmét, hogy ,,A felsőoktatás területi, társadalmi, gazdasági szerepének fejlesztése című (TÁMOP-4.1.1.F-15/1/Konv kódszámú) pályázati felhívás dokumentációja a mai napon megváltozott.

Módosult a ,,Felzárkóztató ápolói egészségügyi szakképzési program című kiemelt felhívás beadási határideje

2015. február 4. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Felzárkóztató ápolói egészségügyi szakképzési program kiemelt felhívás beadási határideje meghosszabbításra kerül 2015. május 31-ig.

Megjelent a kiemelt természetvédelmi fejlesztéseket támogató felhívás

2015. február 4. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a ,,Kiemelt természetvédelmi fejlesztések című (KEOP-3.1.4/15 kódszámú) kiemelt projekt felhívás.

A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet 100 % -os társadalmi ösztöndíj elnyerésére, a tavaszi félévre

2015. február 2. 

Mindannyian érzékeljük azokat a terheket amelyek egyre érthetetlenebbül és egyre nagyobb mértékben rakódnak ránk. A körülöttünk kialakuló világ pénzben próbálja meg kifejezni és értelmezni életünk minden összetevőjét. Az ember számára legfontosabb fogalmak, a minket legjobban kifejező belső lényeg meghatározására azonban ez a mértékegység alkalmatlan és értelmezhetetlen. És ezért mintha épp a azok akik a bizalom, szeretet, az érdek nélküli egymás felé fordulás és az ehhez hasonló értékek mentén próbálják meg vezérelni az életük, egyre érthetetlenebb és fölöslegesebb jelenségnek érezhetnék magukat. Bízunk benne, hogy ezek az értékek sokunknak fontosak, ezért a Szellemkép Alapítvány a maga módján igyekszik kifejezni szimpátiáját azok felé akik még kitartanak.

Így tudásunk, munkánk, 20 éves tapasztalatunk legkomolyabban vétele mellett egy olyan osztályt indítunk iskolánkban mely, szimbolikus mintavételezéssel, a teljesség igénye nélkül, teljesen ingyenesen biztosít lehetőséget a vizuális kommunikáció, a képi gondolkodás, a fotográfia működésének, az önkifejezés és az egymás között vizuális közlés ismereteinek elsajátítását fontosnak tartó és az iránt érdeklődők számára:

1 fő óvónő
1 fő általános iskolai tanár
1 fő középiskolai tanár
1 fő állami felsőoktatásban dogozó tanár
1 fő másodképzésben tevékenykedő tanár
1 fő rendőr
1 fő orvos
1 fő ápoló
1 fő diplomával rendelkező tartósan munkanélküli
1 fő felsőoktatásban önfinanszírózó módon résztvevő diák
1 fő külföldi nagyvállalattól frissen elbocsájtott állás nélküli
1 fő kényszerűségből külföldön minimum 2 évet eltöltött diplomás
1 fő szlovákiai magyar állampolgár
1 fő romániai magyar állampolgár
1 fő szerbiai magyar állampolgár
1 fő a Szellemképbe járó olyan tanuló aki az új szakképzési rendelkezések nyomán 27% ÁFÁ-val terhelt és kényszerűségből megemelt tandíjat nem tudja kifizetni

A pályázó 35. életévét betöltött magyar állampolgár lehet. A pályázathoz mellékelni kell minimum 5 év szakmájában eltöltött gyakorlati évet és jelenlegi szakmai munkaviszonyt igazoló hiteles dokumentumokat.

A részvétel ugyanakkor 3 körös felvételihez kötött:

- kézzel írott fényképes önéletrajz, a fotós érdeklődés, a tervezett életpálya ismertetése a motivációs szempontok kiemelésével
-15 db saját fotó, vagy portfolió beküldése
- szóbeli beszélgetés

A pályázat beküldésének határideje 2015. február 10.


A beérkező munkákat a következő e-mail címre várjuk: szellemkep.palyazat@gmail.com. (A levél tárgya: Szellemkép Alapítvány 100%-os ösztöndíjpályázata 2015)

A jelentkezők képeiket kidolgozott módon, de nézőkép méretben, max. 500 kb-os, jpg formátumú file-okban várjuk. (Fotómegosztó oldalak linkjeit nem fogadjuk el). A portfólió összeállításánál fordítsanak figyelmet arra, hogy az összeállított anyag alapján legyen jól felmérhető a szakmai felkészültség, a műfaji preferencia és reprezentálja a jelentkező fotográfiai érdeklődését. Egyaránt küldhető be fekete-fehér és színes anyag is, akár mindkettő.

A Szellemkép Alapítvány a döntést teljesen saját hatáskörébe vonja. Indoklást, visszaigazolást nem ad. Értesítést és választ csak a továbbjutóknak küld.

A pályázók a benyújtás tényével a feltételeket elfogadják.
Az ösztöndíj 1 félévre vonatkozik 152.400 FT értékben. Az ösztöndíj egyszer vehető igénybe, át nem ruházható és későbbi időpontra nem odázható. Iskolánkban további tanulmányokra a normál körülmények mentén jogosít.

Bővebb információ az iskoláról: www.szellemkep.hu

VII. Országos lovas rajzpályázat

2015. január 28. 

A kiírók pályázatot hirdetnek óvodák, általános- és középiskolák számára. A pályázat témája: Óvodások és alsó tagozatosok számára: lovakkal, a lovak gondozásával, lovaglással kapcsolatos élmények megörökítése. Óvodások, általános- és középiskolások számára: lovakkal kapcsolatos versekhez, mesékhez, regényekhez és más irodalmi művekhez illusztráció készítése.

HILD JÁNOS-DÍJ 2015 - urbanisztika terén elért kimagasló teljesítmény

2015. január 25. 

Az egyéni Hild János-díj célja: a kiíró Hild Jánosról, az első budapesti városrendezési terv készítőjéről nevezte el a Hild János-díjat, amelynek egyéni változatát az urbanisztika terén elért kimagasló személyes elméleti és gyakorlati szakmai teljesítmények elismerése érdekében adományozza.

Pályázati kiírás Szociális intézmények és dolgozóik, valamint magánszemélyek részére, akkreditált programokon való kedvezményes részvételre; valamint kihelyezett workshopok, előadások és tréningek kedvezményes szervezésére

2015. január 21. 

A pályázat célja: - a kiégés megelőzése; - a mentálhigiénés kultúra fejlesztése és terjesztése;, - alkalmazott pszichológiai ismeretek használatának támogatása a munkaterületeken; - alkalmazott pszichológiai ismeretek használatának támogatása a dolgozók személyes egészségének védelmében; - az intézmények munkájának segítése; - az intézményeken belüli együttműködés javításának elősegítése; - hozzájárulás az ellátás minőségének javításához; - az intézmény eredményességének javítása; - belső stressz csökkentése.

Módosult az egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok közvetítését támogató kiemelt projekt felhívás a fogyasztóvédelmi intézkedések megfelelő racionalizálása érdekében

2015. január 21. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent TÁMOP-6.16-14/1 jelű, ,,Az egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok közvetítése a fogyasztóvédelmi intézkedések megfelelő racionalizálásával című kiemelt projekt útmutatója.

Erdő, ahogy én szeretem

2015. január 16. 

1. Pályázat szervezője: Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. (székhely: 8500 Pápa, Jókai u. 46., cg: 19-10-500227) továbbiakban Szervező 2. Pályázat célja, témaköre: A pályázat célja, hogy az amatőr fotósok megmutassák alkotásaikat. Bemutassák mi az a hangulat, ami miatt szeretik az erdőt, valamint, hogy megmutassák az erdőben található növény- és állatvilág szépségeit. 3. A Pályázaton résztvevő személyek: A Pályázaton részt vehet minden nagykorú, cselekvőképes személy, amatőr fotós, kivéve a Szervező illetve a Pályázat szervezésében vagy lebonyolításában esetlegesen közreműködő természetes személyek, illetve jogi személyek tulajdonosai, vezetői tisztségviselői, alkalmazottai és mindezek közeli hozzátartozói. 4. Pályázat leírása és menete: A pályázók legfeljebb 5 db, saját maguk által készített digitális felvétellel nevezhetnek, melyeknek teljes felhasználási jogával rendelkeznek. A pályázaton való részvétel ingyenes, nincs nevezési díj, regisztrációs díj. A fotókat 2015.02.22-ig lehet email-ben elküldeni, a palyazat@bakonyerdo.hu címre, az email-ben feltüntetve a pályázó nevét, címét és elérhetőségét. Az elküldhető képek mérete min. 5 mp, max. 10 mp. A képeket jpeg formátumban kérjük beküldeni. A pályázónak minden fotó mellé leírást kell mellékelni, mely tartalmazza a készítés időpontját és helyszínét. A Szervező fenntartja a jogot, hogy a pályázatokat saját szempontjai alapján megszűrje, és pályázatban szereplő témától jelentősen eltérő illetve a vulgáris, obszcén pályázatokat kizárja a pályázatból külön értesítés nélkül. A pályázaton való részvétel hiányosságáért/ hibájáért, a megküldés sikertelenségéért, az internetes illetve a levelező rendszer lassúságért, leállásáért a Szervező nem vállal felelősséget. 5. Pályázatok elbírálása: A beérkezett pályázatokat a szervező gazdasági társaság keretein belül létrehozott zsűri bírálja el és 1-3. helyezett valamint különdíjas kerül kiválasztásra. A nyertes képek készítőit 2015.02.27-én 16 óráig email-ben értesíti a Bakonyerdő Zrt. 6. Nyeremények: A Szervező a Pályázat nyerteset elektronikus úton, email-ben értesíti 2015. 02. 27. 16.00 óráig a nyereményről és annak átvételének menetéről. A nyeremények másra át nem ruházhatóak, és készpénzre át nem válthatóak. I. helyezett nyereménye: családi élménypihenés az alsópáhoki Kolping Hotelben II. helyezett nyereménye: egy éjszaka 2 fő részére a Huszárokelőpusztai Vadászházban III. helyezett nyereménye: Erdőbenő ajándékcsomag (Erdőbenő, a Természet Háza kabalafigurájából összeállított ajándékcsomag) 7. Szerzői jog és adatvédelem: A pályázó a pályázaton való részvétellel feltétel nélküli, visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy a pályázat rendezője a beküldött képekkel kapcsolatban, valamennyi szerzői jogi jogosítványát, külön díjazás nélkül gyakorolhassa határozatlan időre akár verseny zárása után is, azonban köteles a szerző nevének feltüntetésére. A pályázati anyag beküldése igazolja, és tanúsítja, hogy a pályázaton részt vevő elfogadja a jelen részvételi feltételeket és a beküldött felvételek a pályázó szellemi termékei, ezért korlátozás nélkül, szabadon teljes körű joggal rendelkezik felettük, valamint a fotók felett harmadik személy semmilyen jogokkal nem rendelkezik, a képeken esetleg látható személy személyiségi jogait nem sérti. A pályázó, a pályázaton való részvételével tudomásul veszi, hogy a fotók bemutatásával okozott bármely személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a Pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. Pályázó a pályázaton való részvétellel kifejezetten hozzájárulását adja ahhoz, hogy személyes adatait a Szervező a pályázat lebonyolítása céljából a vonatkozó törvényi rendelkezéseknek megfelelően kezelje, és azt díjmentesen és jogszerűen felhasználják, és a lebonyolítás illetve a nyeremény felhasználása érdekében azt harmadik félnek e célból átadja. Pályázó a pályázaton való részvétellel hozzájárulását adja ahhoz, hogy a nyertes nevét, és lakóhelye városának nevét és a nyerés tényét az ajándék megjelölése mellett a Szervező az internetes honlapján nyilvánosságra hozza. A pályázó bármikor visszavonhatja képeit, egy a fent említett email címre küldött levéllel. A pályázat szervezője fenntartja a jogot, hogy előzetes bejelentés nélkül módosítsa a pályázat feltételeit, ill. a lebonyolítás menetét, határidejét. hivatalos oldal: http://bakonyerdo.hu A Erdő, ahogy én szeretem bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Gera Mihály-díj 2015 - fotókönyv

2015. január 15. 

Gera Mihály fotótörténész szakíróra emlékezve fotókönyv pályázatot hirdet a kiíró, amelyre az elmúlt öt évben (2010. január 1. és 2014. december 31.) magyar, határon túli magyar, vagy Magyarországon élő külföldi szerző(k) által fényképezett, megjelent könyvet várunk.

Ingyen út az erdei iskolába

2015. január 15. 

A kiíró célja, hogy az erdei iskolák során szerzett tapasztalatok, élmények megélésének lehetősége a nehéz anyagi körülmények közt élő családok gyermekeinek számára is elérhető legyen.

Módosult a környezetvédelmi és energetikai kiírásokhoz tartozó Általános Pályázati Útmutató

2015. január 13. 

A Környezet és Energia Operatív Program kiírások mellékletét képező Általános Pályázati Útmutató című dokumentumban módosultak a záró elszámolási csomag benyújtására, valamint a biztosítékadási mentességre vonatkozó feltételek.

Pályázati felhívás a Világélelmezési Program (WFP) szakértői csoportjába történő jelentkezéshez

2015. január 12. 

A Világélelmezési Program tapasztalt szakértőket keres az éhezés megszüntetésére irányuló programjába. A kiválasztott szakértők 12 hónapig maradnak az adatbázisban, ezalatt rövid- és hosszútávú nemzetközi megbízásokat kaphatnak.

Területi emberi erőforrás fejlesztési komplex programok támogatása / TÁMOP-6.1.5/14

2015. január 8. 

A pályázat közép- és hosszútávú célja: - A lakosság foglalkoztathatóságának javítása az alapvető életvezetési készségek javításával és a lelki és fizikai egészség fejlesztésével. - Az elmaradott térségek gazdasági és társadalmi hátrányainak csökkentése, tőkevonzó képességük és gazdasági teljesítményük javítása az ehhez szükséges humán erőforrás bázis megteremtésével, a gazdaság fejlesztéséhez szükséges egészséges munkaerő biztosítása. - Foglalkoztatási (vállalati és önkormányzati) igényekhez igazodó egészségfejlesztési programok meghatározása. - Egészségfejlesztési igények definiálása.

Arany Sas Díj

2015. január 6. 

Történelmi Novellapályázat.

FÉNYképek – Fotópályázat a Vescot rendezésében

2015. január 4. 

Pályázati felhívás a Vescot Kortársművészet Mentorprogramjának keretében megrendezésre kerülő kiállításra. Pályázati kiírás Vescot Kortársművészet Mentorprogram pályázatot hirdet fotográfusok számára! 2015 márciusában, cégünk alapításának 10. évfordulóján, ismét kiállításra készülünk. Idei pályázatunkra pályakezdő fotóművészek munkáit várjuk. Témánk: a fény, a mesterséges fény, a világítás és ezzel együtt az energiatakarékos megoldások. A kiállítás címe ,,FÉNYképek Nyertes művészeket az általuk benyújtott alkotások alapján szakmai zsűri választja ki a kiállításra. A Vescot mérnökiroda a LED világítástechnikával bővíti profilját, éppen ezért felkérjük a pályázó művészeket olyan pályamunkák benyújtására, amelyek témájukban a fény erejét, a mesterséges világítás hatását mutatják be. Célunk rávilágítani, hogy a fény mindennapi életünkben mekkora szerepet foglal el. A fények által irányíthatóvá válik, hogy mit akarunk megmutatni egy adott térben, láthatóvá válik a láthatatlan. Pályázati anyag: Minimum 2 maximum 10 egyedi kép vagy maximum 3 sorozat (maximum 10 kép/sorozat) leadása a megadott témakörben A pályázati anyag képeit 1 darab PDF-be kérjük elküldeni, melyhez ezt az elnevezést kérjük használni: vezetéknévkeresztnév.pdf A PDF-ben kérjük az alábbi adatokat a képek alá írni: cím, év, médium, méret Pályázati feltételek: A pályázaton minden 18-30 év közötti fotóművész indulhat Feltétel, hogy a pályázó valamely felsőoktatási intézmény művészeti szakán hallgató legyen vagy az elmúlt legfeljebb 2 évben diplomázott Pályázatok benyújtásának határideje: 2015.01.31. A kiállítandó képek alkotóit email-ben értesítjük az eredményről legkésőbb 2015.02.15. éjfélig A kiállítás megnyitója: 2015.03.26. csütörtök 18 óra, az A38 Hajó kiállítóterme A pályázat akkor érvényes ha: Kitölti a jelentkezési lapot: Jelentkezési lap elküldi a pályázati anyagot a megadott email címre sarolta.acs@vescot.hu Nyeremény Kiállítási lehetőség a Vescot Kortársművészet Mentorprogramban I. Helyezett kép díjazása: HUF 300.000 Zsűri tagjai -Auth Attila: Grafikus művész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Adjunktusa -Glázer Attila: Fotográfus, az Év Építészeti Fotója díj nyertese 2014 -Tóth Pál Sándor: Tóth Gyűjteménykezelés alapítója -Vanyúr István: Szobrászművész Képek értékesítésének lehetősége A Vescot Kft. értékesítheti a kiállított képeket a szerző előzetes, írásbeli hozzájárulásával, mellyel kapcsolatban minden anyagi és jogi tartalmat külön szerződésben rögzít a kiállító művésszel. A Pályázat jogi háttere Pályázhat minden természetes személy, aki a pályázati kiírás feltételeit elfogadja. A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelen. A pályázó a kép beküldésével egyben a pályamunkájáról ki is jelenti, hogy az saját szerzői műve, azzal nem sért más szerzői jogot, valamint tudomásul veszi, és magára nézve elfogadja a szerzői és felhasználói jogokról szóló tájékoztatást. A pályázat kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá a pályaművekből rendezendő kiállítás népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek díjmentes felhasználására minden esetben, a pályázó nevének feltüntetése mellett. A kiíró díjmentesen jogosult a művek kiállítására, továbbá díjmentesen használni az alkotást a kiállításhoz kapcsolódó reklámok offline és online megjelenéseihez. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályaműről készült reprodukciót -esetlegesen- könyv alakban, illetve elektronikus formában megjelentesse és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett. A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja. A pályázat kiírója a hozzá benyújtott adathordozókat nem őrzi meg, nem tárolja. A kiíró a pályaműveket fokozott gondossággal kezeli. A határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni. A FÉNYképek – Fotópályázat a Vescot rendezésében bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Ösztöndíj-konzultáció és nyílt nap a Szellemképben

2014. december 29. 

FOTÓPÁLYÁZAT
A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet ösztöndíjas fotográfusképzésre.

A pályázaton két módon is indulhatnak a jelentkezők:

1. A pályázat feltétele egy 12-18 képből álló portfólió beküldése, illetve elbeszélgetésen való részvétel. A sikeresen pályázók elnyerhetik az alapítvány 50%-os tandíjtámogatását a Szellemkép Szabadiskola szeptemberében induló fotográfus képzésére, amelyet legfeljebb 4 személynek ítél oda az alapítvány.

2. Az ösztöndíj elnyerésére lehetőség van nem csak egyszeri az ösztöndíj-konzultációval egybekötött elbeszélgetés során, hanem az alkotótábori részvétel szakmai teljesítménye alapján is.

A pályázat beküldésének határideje 2015. január 20.
A kiértékelés és elbeszélgetés időpontja: 2015. január 27.
A beérkező munkákat a következő e-mail címre várjuk: szellemkep.palyazat@gmail.com. (A levél tárgya: Szellemkép Alapítvány ösztöndíjpályázata 2015)

A jelentkezők képeiket kidolgozott módon, de nézőkép méretben, max. 500 kb-os, jpg formátumú file-okban várjuk. (Fotómegosztó oldalak linkjeit nem fogadjuk el). A portfólió összeállításánál fordítsanak figyelmet arra, hogy az összeállított anyag alapján legyen jól felmérhető a szakmai felkészültség, a műfaji preferencia és reprezentálja a jelentkező fotográfiai érdeklődését. Egyaránt küldhető be fekete-fehér és színes anyag is, akár mindkettő.

A munkákat értékelik: Pályi Zsófia fotográfus, Molnár Zoltán fotográfus; Fejér János fotográfus, az iskola tanárai, Fuchs Lehel fotográfus, operatőr a Szellemkép Szabadiskola művészeti vezetője.

NYÍLT NAP

Az ösztöndíj-konzultációval egy időben nyílt napot tartunk. Gyere el, és nézz körül nálunk! Találkozz tanárainkkal, és ismerd meg iskolánk szemléletét!

FELVÉTELI

Az ösztöndíj-konzultációval és a nyílt nappal egy időben felvételit tartunk a felsőbb évfolyamokba, a már előképzettséggel rendelkezők számára. Hozd magaddal eddigi munkáidat, és vegyél részt egy személyes elbeszélgetésen!

Tales From The Blog 2. novellapályázat

2014. december 25. 

Üdvözlöm Önöket.

Örülnénk neki, ha az alábbi pályázatunkat megosztanák, előre is köszönjük!

Végre megjelent első novelláskötetünk, a Bohóckodás és hamarosan a második is napvilágot lát. Első novellapályázatunk sikerén felbuzdulva úgy érezzük (több mint 110 mű érkezett szerkesztőségünkbe), folytatnunk kell ezt a kezdeményezést.

Így hát a Tales From The Blog horror novellapályázatot hirdet 2014-ben is. Pályázatunk célja, hogy felkutassuk és egy elektronikus antológiában megjelenési lehetőséget biztosítsunk tehetséges íróknak, kedvenc műfajunkon belül. Jelenlegi pályázat során kifejezetten rövid, csattanós történeteket várunk!

A legjobb pályázatok Borzalom a sorok közt: Egyperces rémálmok c. kötetben jelennek majd meg.

Csakis olyan horror novellákat várunk, melyek még nem jelentek meg semmilyen nyomtatott vagy digitális könyvben, újságban, folyóiratban, e-bookban vagy magazinban.
Csak magyar nyelven íródott pályaműveket fogadunk csak el.
Nevezési díj nincs.
Csak horrornovellákat fogadunk el.
Minden szerző legfeljebb 3 novellát küldhet be.
Egy novella minimum 3000, maximum 8000 karakter terjedelmű lehet (kb. 3/4-2,5 oldal), A/4-es méretben 12-es Times New Roman betűtípussal.
A pályaműveket word-formátumban emailben kell eljuttatni a borzalomasorokkozt@gmail.com címre. Az e-mail tárgya Novellapályázat legyen.
Helyesírási és fogalmazási hibákkal teli műveket nem fogadunk el! Tanácsoljuk mindenkinek, hogy beküldés előtt egy magyar szakos vagy jó helyesírású ismerősével nézesse át!
Az írás beküldésével a szerző hozzájárul ahhoz, hogy a Tales From The Blog a Borzalom a sorok közt c. sorozatában felhasználhassa, publikálhassa. A Blognak semmilyen anyagi haszna nem származik belőle.

Továbbá amire figyelj az írás során:
Új bekezdést egy tabulátorral készíts.
Bekezdés végén a pont után ne tegyél szóközt.
A 3 db pont külön speciális karakter! Nem egyenlő három sima pont egymásmellé ütésével
A kötőjel nem egyenlő a gondolatjellel! Gondolatjelet a ctrl és - gombok együttes lenyomásával tudsz létrehozni.
Ne használj Shift+Entert!


Beküldési határidő: 2015. január 31. éjfél.

A nyertes műveket szerkesztőségünk egy ingyenesen letölthető e-book formájában kiadja. Szerkesztőségünk semmilyen hasznot nem kíván szerezni a beérkezett művekből! Az eddig elkészült első novelláskötet letölthető innen. A második kötet hamarosan letölthető lesz.

Írásra fel!

Megjelent az egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok közvetítését támogató kiemelt projekt felhívás a fogyasztóvédelmi intézkedések megfelelő racionalizálása érdekében

2014. december 23. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Az egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok közvetítése a fogyasztóvédelmi intézkedések megfelelő racionalizálásával című (TÁMOP 6.1.6-14/1 kódszámú) kiemelt projekt felhívás.

Módosult ,,A rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban - A munkáltatói átvilágítást végző szervezetek kiválasztása és az átvilágítás lefolytatása című felhívás

2014. december 22. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a támogatást igénylői visszajelzésekre, valamint a 2014. év végén és a 2015. év elején összetorlódó munkaszüneti napokra tekintettel, a ,,Rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban című felhívás esetében a támogatási kérelmek benyújtási határideje meghosszabbításra kerül 2015. január 30-ra.

33. Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás

2014. december 16. 

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporteri Szakosztálya ismét meghirdeti a Magyar Sajtófotó Pályázatot. A hagyományokhoz híven a pályázatra elsősorban a hazai és határon túli sajtó munkatársainak jelentkezését várjuk, de a megmérettetés - a korábbi évekhez hasonlóan - nyitott amatőr fotósok számára is. A Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás a magyar fotóriporter szakma legnagyobb seregszemléje. Azon kevés hazai kulturális rendezvény-sorozat egyike, amelyet alapítása (1971) óta töretlenül, minden évben megrendezünk. Független magyar márka, amely amellett, hogy a pillanat nyelvén mutatja be egy év történéseit, számtalan egyetemes értéket képvisel. A pályázatra jelentkezni 2014. január 1. - december 31. között készült képekkel lehet az egyedi képek és a képriport kategóriában. Ez az időbeli korlátozás nem érvényes a többi sorozat-kategóriára, ahol több éven átívelő, elemző anyagokat is várunk, de ezekben az anyagokban is kell, hogy szerepeljen 2014-ben készült felvétel. A pályázatra korábbi években díjat nyert képek nem adhatók be. Egy pályázó összesen 30 pályaművet küldhet be a pályázatra, kategóriától függetlenül. A pályamű állhat egyedi képből vagy képsorozatból, ez utóbbi maximum 10 képet tartalmazhat. Egy kép csak egyszer adható be, nem szerepelhet egyszerre egyedi képként és sorozat részeként is. Pályázni az alábbi kategóriákban lehet: 1. Hír-eseményfotó (egyedi) 2. Képriport (sorozat) 3. Emberábrázolás-portré (egyedi) 4. Emberábrázolás-portré (sorozat) 5. Művészet (egyedi) 6. Művészet (sorozat) 7. Sport (egyedi) 8. Sport (sorozat) 9. Természet és tudomány (egyedi) 10. Természet és tudomány (sorozat) 11. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) 12. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) 13. Bulvár, humor, (egyedi vagy sorozat) Pályázni kizárólag online módon lehet a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás hivatalos honlapján, a www.sajto-foto.hu/palyazat oldalon. Itt kell a pályázatra jelentkezni és a pályaműveket feltölteni, itt láthatók az előválogatott képek és a fotósok szakmai portfóliója. A pályázat és a zsűrizés technikai lebonyolítását az eContest pályázatkezelő rendszer támogatja, ez a rendszer garantálja a zsűrizés anonimitását és átláthatóságát is. is. Képeket feltölteni - előzetesen regisztráció után - 2014. december 15. 12:00-tól 3 héten át lehet. A feltöltött pályázati anyagokat a jelentkezés lezártáig, 2015. január 4. 24:00-ig, a pályázók szabadon módosíthatják. A feltöltött pályaművek a zsűri által történt előválogatást követően válnak nyilvánossá a honlap látogatói számára. A Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás hivatalos honlapján 2007-ig visszamenőleg megtekinthetők a zsűri által előválogatott pályaművek és a díjazottak portfóliói. A pályamunkákat a kiíró által felkért zsűri bírálja el a 2015. január 16-18-ig, részben nyilvános zsűrizésen. A zsűri tagjainak névsora 2014. december 10-től nyilvános. Molnár István-díj és Gera Mihály-díj A sajtófotó pályázat mellett a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztály két, a fotográfiával szoros kapcsolatban lévő pályázatra is várja a pályaműveket. A Molnár István-díj pályázatra olyan tipográfusok, grafikusok, képszerkesztők, tervező-szerkesztők jelentkezését várjuk, akik fontosnak tartják a fotográfia méltó megjelenítését a sajtóban. A pályázatra jelentkezni 2015. február 20-ig lehet. A felhívásra beadott anyag lehet valamely magazinban megjelent munka, vagy még csak tipográfiai tervként létező, valóságos vagy fiktív magazin. A műveket tördelőkből, képszerkesztőkből álló zsűri bírálja el. A leadott anyagok terjedelme nem haladhatja meg a 10 oldalpárt. További információk www.tipografus.hu oldalon 2014. december 3-től. Gera Mihály-díjat alapított a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztálya. Gera Mihály fotótörténész szakíróra emlékezve fotókönyv pályázatot hirdetünk, amelyre az elmúlt öt évben (2010. január 1-2014. december 31.) magyar, határon túli magyar, vagy Magyarországon élő külföldi szerző(k) által fényképezett, megjelent könyvet várunk. Az elbíráláskor a zsűri a fotóanyag minőségén és eredetiségén kívül a tipográfia és a nyomtatás minőségét is figyelembe veszi. A megjelent könyveket a MÚOSZ címén, 1064. Budapest Vörösmarty utca 47/A., 2015. január 30-ig lehet leadni. További információk a www.sajtó-fotó.hu oldalon 2014. december 3-tól. A 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás 2015 márciusában a Capa Központban (Budapest, Nagymező utca 8.) nyílik meg, a Gera Mihály-díjas könyv és a Molnár István-díjas tipográfiai anyag is itt lesz látható. A budapesti bemutatót követően a kiállítás anyaga az ország több városában is megtekinthető lesz. Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporteri Szakosztály A 33. Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Még több fiatal gazda jut támogatáshoz

2014. december 15. 

A kormány továbbra is elkötelezett az ifjú agrárvállalkozók támogatása mellett, ezért a fiatal gazdák számára idén negyedik alkalommal kiírt pályázatok ponthatárát 90 pontra csökkentette. Ezáltal - a 2014. május 1-15. közötti időszakban beérkezett kérelmek közül - meghaladja a kétezret azon fiatal gazdálkodók száma, akik a gazdaságuk fejlesztéséhez induló támogatásban részesülnek.

Kimerült a borászati gépek beszerzésére kiírt pályázat kerete

2014. december 12. 

Tájékoztatjuk a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésére támogatási kérelmet még benyújtani szándékozó gazdákat, hogy a 83/2011. (VIII. 31.) minisztériumi rendelet alapján nyújtható támogatási keret a 2014. október 16-tól megnyíló pénzügyi évre vonatkozóan kimerült.

Módosult ,,Fiatalok vállalkozóvá válása című felhívás kitöltési útmutatója

2014. december 12. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Széchenyi 2020 keretében 2014. október 10-én megjelent a Fiatalok vállalkozóvá válása című kitöltő és a kitöltési útmutató a beérkezett ügyfélszolgálati visszajelzések alapján az alábbiak szerint módosult:

Kiegészült a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása című felhívás dokumentációja

2014. december 9. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Széchenyi 2020 keretében 2014. október 10-én megjelent Fiatalok vállalkozóvá válása című felhívás az alábbi, a támogatási kérelemhez csatolandó mellékletek minta dokumentumaival egészült ki:

„Ihletfonál” versíró pályázat

2014. december 9. 

Az Éden Művészeti Hálózat „Ihletfonál” címmel saját kötet és pénz-fődíjas versíró pályázatot hirdet.

A verspályázat témája kötetlen, tehát bármilyen verssel lehet nevezni!
A versenyre 14 éves kortól nevezhetnek az amatőr, elismerésre és megmérettetésre vágyó, alkotószellemű versírók a világ bármely pontjáról. Nem csak új versekkel, régiekkel is lehet nevezni a versíró pályázatra.
Kötettel rendelkező költők is pályázhatnak!!
Nem lehet pályázni szonett-koszorúval, valamint a versek terjedelme nem haladhatja meg a három A/4-es oldalt 12-es betűmérettel!! A verset vagy verseket wordben kérjük!!

A pályázatra nem nevezhetnek a zsűriben résztvevők családtagjai, az Édentől Északra csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagjai, valamint azok az alkotók sem, akik már a hálózat valamelyik verspályázatán első helyezést értek el!!

A verseket nyolcfős, izgalmas összetételű zsűri bírálja el!
Friss hírek bal oldalon fent a Beszámolok 2014 menüpont alatt http://edentol.gportal.hu/

Nevezési határidő:

2015. február 10. 23 óra 30 perc

a nevezési díj utolsó feladási időpontja február 12. 16 óra, de feladás, utalás után azonnal jelezzék e-mailben mindezt, hogy érvényes legyen a nevezés!!

Nem elegendő számú pályázati vers esetén a nevezési időt meghosszabbítjuk!

Kérnénk a pályázókat, hogy a versküldést és a befizetést lehetőleg ne az utolsó napokra hagyják, mert ez az eredményhirdetés csúszását eredményezheti!! Várjuk a pályázók mihamarabbi nevezését. Köszönjük.

Díjazás:

I. díj Az első helyezést elért szerzőnek elkészítünk egy A/5-ös méretű, 50 oldalas, puha kötésű, kettő színből álló, borítójú verseskötetet 20 példányban.
II. díj 7 ezer Ft + 7 ezer Ft értékű könyvcsomag
III. díj 10 000 Ft értékű könyvcsomag
IV. díj 7 000 Ft értékű könyvcsomag
V. díj 5 000 Ft értékű könyvcsomag

Különdíj:

A legjobb helyezést elért - nem az első ötben szereplő - 25 év alatti versíró 5000 Ft értékű könyvcsomagot kap.

A verset a tenyforras@gmail.com e-mail címre kell küldeni. A levélben kérjük a pályázók életkorának feltüntetését és postázási címüket, valamint pár soros nyilatkozatot arról, hogy a beküldött mű saját szellemi termék!!

Nevezési díj:

1000 Ft/vers.

Az Éden Művészeti Hálózat a nevezési díjakból befolyt összeget az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan irodalmi estek színházbérleti díjára, tehetséges alkotók versantológiákban való szerepeltetésére, támogatására fordítja!!
Legutóbb a „Rejtélyes lélekrezdülések” antológia megjelenését
http://edentol.gportal.hu/picview.php?prt=412510&gid=2582534&index=13
valamint 10. Éden Versklub rendezvényét támogattuk, amely a Lélekrezdülések 2013 című pályázattal volt kapcsolatos – a helyszín a Spinoza Színház Téli Kertje volt:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=35371684&gid=2929043

A nevezési díjat rózsaszín postai utalványon, a következő címre lehet elküldeni, legkésőbb az utolsó feladási időpontig. Kérésre számlaszámot is tudunk adni:

Beri Róbert
Budapest
II. ker. Érmelléki út 15. als. 2.
1026

Kérnénk mindenkit, hogy adatait a csekken olvashatóan tüntesse fel!
Pályázni akár több verssel is lehet, a nevezési díj ebben az esetben értelemszerűen annyiszor 1000 Ft, amennyi verssel nevez a pályázó.

A legjobbnak ítélt beérkező 40-50 alkotást a következő zsűri bírálja el:

Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat, Édentől Északra Csoport, Éden Irodalmi Műhely vezetője, és a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914748

Csák Gyöngyi – költő, író, a Magyar Írószövetség tagja
http://www.muveszetek.hu/csakgyongyi/

Gyimesi László – költő, irodalmár, a Magyar Írószövetség tagja
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyimesi_L%C3%A1szl%C3%B3_Lajos

Lajtai Gábor – költő, a Napsziget Irodalmi Folyóirat szerkesztője
http://www.muveszetek.hu/lajtai/

Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós
http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29

Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473

Serfőző Attila – költő, író, festőművész, a Héttorony irodalmi portál vezetője
http://www.serfozoattila.hu/

Zalán Tibor – költő, író, dramaturg
http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home


A verspályázat döntőjébe jutottak névsora február 13-án, az Éden Művészeti Hálózatba tartozó Édentől Északra Csoport honlapján lesz olvasható, míg az eredményhirdetés február 19-én késő este lesz olvasható.
A döntőbe jutásról és az elért helyezésről külön e-mailben senkit nem értesítünk. Mindezek időpontjai megtalálhatóak a kiírásban, valamint az Éden oldalon lehet tájékozódni.

A pályázat eredményének közlésekor táblázatban közöljük a döntőbe jutott 40-50 versíró zsűritől kapott pontszámait – de nem csak az összesített pontszámot, hanem azt is, hogy az adott vers milyen lebontásban kapta a pontokat a zsűritagoktól. Ez merőben szokatlan a versírópályázatoknál, ugyanakkor igen érdekes és izgalmas.
Valamint az összes döntős vers is felkerül az oldalra.

Egyedi lehetőségek pályázata!
A verspályázat döntőjébe jutott versek közül 25 elhangzik majd az Éden Versklub irodalmi műsorában, amely a Spinoza Színházban kerül megrendezésre. Az eddig lezajlott versklubok fotói az alábbi linken tekinthetők meg:
http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34831719&nid=6302359

A hálózat honlapja, ahol a régebbi pályázatok eredményei és versei megtekinthetőek:

http://edentol.gportal.hu/

Technikai segítség a ,,Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című konstrukcióban Támogatói Okirattal rendelkező kedvezményezettek számára

2014. december 8. 

Felhívjuk a Dél-Alföldi, Dél-Dunántúli, Észak-Alföldi, Észak-Magyarországi és Nyugat-Dunántúli régióban nyertes kedvezményezettek figyelmét, hogy a költségvetések módosításához a pályázathoz benyújtott xzip file módosítása is szükséges. Azon kedvezményezettek számára, akik nem rendelkeznek az ehhez szükséges kitöltőprogrammal, lehetőséget biztosítunk arra, hogy ismét letöltsék és telepítsék a pályázat benyújtásakor használt kitöltőprogramot. Kérjük, hogy körültekintően válasszák ki a megfelelő programot, mert csak a régiónak és igényelt támogatás összegnek megfelelő program letöltésével tudják elvégezni a javításokat a költségvetésben.

Írjunk együtt színdarabot!

2014. december 5. 

A pályázat lényege, hogy az embereket minél közelebb juttassuk a színészethez, és a színpad mögötti munkákba. A pályázáshoz csak annyi a dolgod, hogy eljuttatod hozzánk a max. 50 oldal (A/4) terjedelmű általad írt színdarabot, és csatolod hozzá a pályázati adatlapot is. Pályázni lehet csapatosan, egy személy formájában, civil szervezettel, céggel, sőt színtársulat nevében is! A cél az, hogy írj egy színdarabot, és küldd el nekünk, a takacszolika913@gmail.com vagy a kbtkungos@mailbox.hu e-mail címre, majd a beküldött színdarabokat ellenőrizzük, és pontozzuk. A díjátadásra minden pályázót meghívunk! A pályázat benyújtásának határideje: 2015. január 31. 24:00
Kérlek, hogy ne a webről másold le a színdarabot, mert az a színmű, amely szerepel az Interneten, automatikusan törlődik a pályázatok listájáról!
A pályázati adatlapot e-mail címünkön igényelheti! Tárgyként kérem, levelében jelölje meg: Pályázat 2014-2015
Bővebb információt kaphatsz:
takacszolika913@gmail.com
06-20/526-5754 (Kedd és Péntek 17:00-18:00 óráig)

Fenntartható fényforrás afrikai otthonoknak

2014. december 2. 

A kiíró csaknem 75 éve dolgozik azon, hogy az ingyen rendelkezésre álló természetes napfénnyel javítsa az emberek lakó- és életkörülményeit. A vállalat a közelgő születésnapját páratlan kezdeményezéssel kívánja emlékezetessé tenni: a Little Sun társadalmi vállalkozással együttműködve nemzetközi versenyt hirdet dizájner hallgatók számára napelemes lámpa tervezésére. Célja, hogy olcsó, fenntartható fényforrást kínáljon a legelmaradottabb afrikai térségekben élőknek.

Pályázat az egyházi célú program-típusú központi költségvetési hozzájárulások támogatási lehetőségeire

2014. december 1. 

A pályázat célja felmérni azon igényeket, melyeket az egyházi jogi személyek a 2015. költségvetési év során hitéleti, illetve közösségi célú beruházások, épületrekonstrukciók, valamint közösségi célú programok szervezése terén terveznek megvalósítani. Az alábbi két előirányzat egyikére nyújtható be egy darab egyedi igénybejelentés: 1. EGYH-KCP-15 Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása Az  előirányzat  célja  az  egyházi  […]

Szabadnapló 2014 novellapályázat

2014. december 1. 

A Netnapló 12 éve a Litera egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rovata. A 2012-ben elindított Szabadnapló című pályázat, a napló új formája, amelyet a Litera szerkesztősége kíván meghonosítani. 2014-ben még mindig van lehetőség a naplóíráshoz kedvet érző tollforgatónak, hogy megcsillantsa tehetségét, megossza gondolatait az olvasókkal. A pályázatra egy 2 flekk (kb. 3000 karakter) terjedelmű próbanaplót kell […]

Raoul Wallenberg-díj

2014. november 26. 

A kiírók - az elmúlt évek hagyományát követve és figyelemmel a Holokauszt Emlékévre - Raoul Wallenberg-díj elismerésben részesítik az arra érdemes személyeket és szervezeteket.

A Fejlesztés Európai Éve (EYD2015) keretében magyar civilszervezetek programtámogatása / KKM-2014-NEFE

2014. november 25. 

A pályázat célja - a határozatban foglaltakkal összhangban - olyan tevékenységek támogatása, amelyek alkalmasak arra, hogy a) tájékoztassák a magyar állampolgárokat az Unió és Magyarország által folytatott fejlesztési együttműködésről, kiemelve az Unió és Magyarország által az eddigiekben elért eredményeket, és azt, hogy Magyarország és az Unió a jövőben is hasonló eredményekre törekszik a 2015 utáni időszakra vonatkozó és jelenleg alakuló átfogó globális fejlesztési és fenntartható fejlődési keretrendszerrel (Post-2015 Agenda) összhangban, b) ösztönözzék a magyar állampolgárok és érdekelt felek közvetlen bekapcsolódását, kritikus gondolkodását és aktív érdeklődését a fejlesztési együttműködés terén, többek között a szakpolitikák kidolgozásában és végrehajtásában,felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar és uniós fejlesztési együttműködés nemcsak a magyar és uniós segélyek kedvezményezettjei számára, hanem a magyar és uniós polgárok számára is rejt előnyöket, hogy szélesebb körben megismertessék a politikák fejlesztési célú koherenciáját, illetve, hogy erősítsék Európa és a fejlődő országok polgáraiban a felelősségérzetet, a szolidaritást és az adandó lehetőségek iránti fogékonyságot ebben a változó és egyre inkább egymásra utalt világban,bemutassák a Post-2015 folyamatot, különösen a fenntartható fejlődési célokat, kiemelve Magyarország szerepét a folyamatban,mindezt speciálisan a magyar társadalmi-gazdasági környezethez igazítva.

Hulladékcsökkentési program

2014. november 25. 

A kiíró óvodások és általános iskolások számára rajzpályázatot, oktatási intézmények részére élelmiszerhulladék-napló vezetési pályázatot hirdet.

UWC ösztöndíj középiskolásoknak

2014. november 25. 

Az UWC Magyarországi Egyesülete meghirdeti a 2015-2017-es tanévekre szóló ösztöndíjpályázatát. A pályázat keretében az UWC (United World Colleges, www.uwc.org) tagiskoláinak kétéves nemzetközi ösztöndíjaira lehet jelentkezni.

Az iskolákról és a Nemzetközi Érettségiről
Az 1962-ben alapított UWC-hálózat ma 14 iskolát tart fenn világszerte. Magyar diákokat fogadtak már Walesben, Kanadában, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Hong Kongban, Indiában, Norvégiában, Costa Ricán, Szingapúrban, Hollandiában, Németországban és Örményországban.
Az iskolákba több mint 80 országból érkeznek érettségi előtt álló diákok, hogy két évig együtt tanuljanak angol nyelven a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése és a kultúrák harmóniája jegyében. A kultúrák keveredése és az otthonitól eltérő környezet nagymértékben formálja a személyiséget, fejleszti a problémamegoldó készséget, toleranciára, felelősségtudatra nevel, továbbá fogékonnyá teszi a fiatalokat a világban jelen lévő, globális problémákra. Az itt szerzett tapasztalatok birtokában a végzett diákjaink képessé válnak arra, hogy akár nemzetközi környezetben is képviseljék a magyar kultúrát és tudományt.
A diákok két év alatt a Nemzetközi Érettségi (International Baccalaureate, IB) programját végzik el. Ez egy világszerte egységesen elismert, színvonalas képzési rendszer — a továbbtanulási arány ezekből az iskolákból gyakorlatilag száz százalék. A Nemzetközi Érettségi Program a „teljes ember” nevelésére törekszik, így a megszokott tantárgyak teljesítése mellett a diákok részt vesznek sportfoglalkozásokon, kreatív tevékenységekben, illetve szociális vagy ökológiai jellegű önkéntes tevékenységet végeznek.

Kik pályázhatnak?
Az egyesület általános pályázatán pályázásra jogosultak azok a 16-18 éves (a megpályázható ösztöndíjak első tanévének szeptember 1-jén 16. életévüket már betöltött, de 19.-et még be nem töltött) szakközépiskolai vagy gimnáziumi képzésben résztvevő személyek, akik érettségi vizsgájukat 2016-ban vagy 2017-ben tennék le, és
1) magyar állampolgársággal rendelkeznek és középiskolai tanulmányaikat magyarországi oktatási intézményben folytatják, vagy korábban legalább 5 iskolai tanévet magyarországi oktatási intézményben végeztek;
2) nem magyar állampolgárok, de az ösztöndíj beadásakor legalább három megkezdett tanéve magyarországi oktatási intézményben tanulnak és magyarul beszélnek.

Hogyan lehet pályázni?
– A pályázat nagy részét az UWC Magyarország webes pályázási felületén kell kitölteni és beküldeni. A felületet várhatóan az ősz folyamán tesszük elérhetővé az UWC Magyarország honlapján (www.uwc.hu).
– A pályázat tartalmi elemeit (a kérdéseket) már október közepétől pdf formátumban feltesszük a honlapra, így azon már lehet addig is dolgozni, amíg a webes felületet megnyitjuk.
– A pályázat egyes oldalait a webes kitöltést követően, a felületen leírt követelményeknek megfelelően postán kell beküldeni a következő címre: 1394 Budapest, Pf. 395

A pályázati anyagok postára adásának és a webes felület lezárásának határideje: 2015. január 7. szerda éjfél

Tájékoztató a pályázóknak:
Az iskolák által felajánlott ösztöndíjak többnyire fedezik a tanulás, a szállás és a teljes ellátás költségeit. (Ez iskolától függően évenként 50.000-90.000 USD, azaz a két év során nagyságrendben 10-18 millió Ft). Azokban az esetekben, ahol az ösztöndíj-felajánlás nem teljes, az UWC Magyarország ezt ösztöndíjalapjából kiegészíti, az ösztöndíjasnak tehát ingyenes a tanulás, a szállás és az ellátás. A kiutazás és a személyes költségek (zsebpénz és biztosítás) általában a kiutazót terhelik. Szociális helyzettől függően erre a célra visszatérítendő támogatás igényelhető az egyesülettől.
Számítunk viszont az ösztöndíjalapunkat támogató hozzájárulásra azon ösztöndíjat nyert diákok családjától, akiknek jövedelmi helyzete ezt megengedi. Ez teszi lehetővé, hogy a jövőben is módunk legyen a részleges ösztöndíjak kiegészítésére, az ösztöndíjak számának növelésére. A támogatás módjáról és ajánlott mértékéről részletes tájékoztató található az UWC Magyarország honlapján (www.uwc.hu). Ennek alapján a felajánlás összegéről a család dönt. Az így befolyt támogatásokat a következő években meghirdetett részleges ösztöndíjak kiegészítésére fordítjuk, hogy ezzel is biztosítsuk a magyar diákok folyamatos jelenlétét az UWC iskolákban.
A pályázatok elbírálását, az ösztöndíjak odaítélését a pályázók pénzügyi háttere nem befolyásolja.

Kérdéseikkel forduljanak bizalommal az UWC Magyarország munkatársaihoz az alábbi elérhetőségeken:
- info@uwc.hu
- pénteken 17.00-19.00 között a +36 30 87 59 157–s telefonszámon
- szombaton 14.00-16.00 között +36 30 87 59 157–s telefonszámon
Egyesületünk képviselőivel találkozhatnak a várhatóan 2014. decemberében Budapesten, illetve az ősz és tél folyamán az ország több nagyvárosában is megrendezésre kerülő nyílt napjainkon. További információért figyeljék honlapunkat és iratkozzanak fel válogatási hírlevelünkre honlapunkon (uwc.hu/hu/emailalerts.html), valamint oldalunkra a Facebookon (facebook.com/uwc.hu)!

Eljött a te időd! Legyen a te véleményed a legmenőbb! - videójáték

2014. november 20. 

A kiíró egy érvelős, vitatkozós, meg- és kibeszélős videójátékot indít 20 éves születésnapi kampányának részeként. Mi évek óta kardoskodunk a szabadságjogok védelme érdekében, de most rád vagyunk kíváncsiak! Készíts egy maximum 1 perces videót egy általunk előre megadott, provokatív vagy éppen meghökkentő állítással/kérdéssel kapcsolatban, majd töltsd fel azt a TASZ oldalára (http://www.tasz.hu/20).

Európai emlékezet projektek

2014. november 20. 

A program célja: - hozzájárulni az Európai Unió történelmének és sokszínűségének jobb megértéséhez - felhívni a figyelmet a megemlékezés, a közös történelem és értékek fontosságára

Műteremlakások pályázatai

2014. november 19. 

A kiíró a bérlőkijelölési jogával érintett üresen álló műteremlakások határozott időre szóló bérlésére nyilvános pályázatot ír ki. A műteremlakások bérlésére pályázhat minden olyan alkotóművész, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni és csatlakozott a Magyar Mecénás Programhoz.

Tájékoztatás a KEHOP kiemelt felhívásokra történő támogatási kérelmek beadásáról

2014. november 17. 

A 2014. október 10-én megjelent KEHOP kiemelt felhívásokra történő támogatási kérelmek beküldése a honlap E-ügyintézés, 2014-2020 menüpontja alatt elérhető kitöltőprogram segítségével a mai naptól lehetséges.

Az őrség ízei, arcai és harcai

2014. november 12. 

Logóterv az Őrállók Napja történelmi hagyományőrző rendezvényhez.

Tájékoztatás a Mikro- kis-, és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című felhívás Ágazati fókusz mellékletével kapcsolatban

2014. november 12. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az Európai Bizottsággal folyamatban lévő tárgyalások miatt a Mikro- kis-, és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című felhívás Ágazati Fókusz című mellékletéből törlésre kerül a 3832 Hulladék újrahasznosítása tevékenység, így - az ilyen tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések a pályázat keretében nem támogathatóak; - továbbá nem nyújtható támogatás olyan vállalkozások részére, amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző három lezárt üzleti éves beszámolója alapján az árbevételének (egyéni vállalkozó esetén az adóalapba számított bevételének) legalább 50%-a ezen tevékenységből származik.

Megjelent a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztését támogató kiemelt felhívás

2014. november 11. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent az ÁROP-1.2.24-2014 kódszámú, ,,A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése című kiemelt felhívás.

Alkotótevékenység a prevenció tükrében

2014. november 4. 

A Nemzeti Drogellenes Stratégia fő üzenete a tiszta tudat, a józanság fontosságának hangsúlyozása, a megelőzéssel és ellátással kapcsolatos tudás átadása, az egészséges életmód tudatosítása, és a közösségi részvétel megteremtése. A Legyen más a szenvedélyed! projekt célja, elérni az ifjúsági korcsoportokat, az izgalmakat és élményeket kereső, szórakozni vágyókat, a fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Az üzenete mindenkinek szól, azoknak is, akik nemet tudnak mondani a kábítószereknek - számukra támogatást, megerősítést nyújt, és azoknak, akik szerfogyasztók, vagy kipróbálók, a felépülés, egészséges élethez való visszatérés reményét közvetíti a stratégia.

Plakát a X. Balassi-fesztiválhoz pályázat

2014. november 3. 

A több évezredes múltban gyökerező mai magyar műveltség szerelmeseinek, az európai életérzés iránt fogékony fiataloknak legkedvesebb fesztiválja a Bálint napi Balassi-fesztivál - az európai életérzés ünnepe. Az Európai Balassi-kultusz központja, pályázatot hirdet tehetséges magyar képzőművészeknek a X. Bálint napi Balassi-fesztivál plakátjának megtervezésére. A fesztivál alcíme ez alkalommal: Balassi, az édes haza versbe foglalója. Én édes […]

Módosult a ,,Fiatalok vállalkozóvá válása című felhívás

2014. november 3. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a felhívás a beérkezett ügyfélszolgálati visszajelzések alapján pontosításra került, és az alábbiak szerint módosul:

Ötmilliárd forint fogyatékossággal élő emberek foglakoztatási esélyeinek növelésére

2014. október 30. 

Czibere Károly, az EMMI államtitkára a Rehabilitáció - Érték - Változás elnevezésű kiemelt projekt eredményeit bemutató záró rendezvényén elmondta, mintegy kétszer annyi, csaknem 80 ezer fogyatékos, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű ember dolgozik az elmúlt években megújított pályázati rendszernek köszönhetően.

Téli néphagyományok játékosan Óvodában / Iskolában

2014. október 25. 

A pályázat célja: a régi magyar hagyományok, szokások, játékos formájában bemutatni, feleleveníteni, belopni az emberek tudatába. Ezekről pozitív élményekhez juttatni a számítógépes világunk gyermekeit, felnőtteit. Megmutatni azt, hogy őseink szórakozása, játékai ugyanolyan örömöt, jó hangulatot biztosítanak most is, mint annak idején elődeinknek.

Verspályázat

2014. október 23. 

A győri Zichy Ferenc Látogatóközpont verspályázatot hirdet „Adventi gyertyalángok”címmel, amelyre szeretettel várjuk amatőr írók, költők verseit. A pályaművek fő témája a Karácsony előtti várakozás, az adventi ünnep.

Pályázati kategóriák:

· 18 év alatti diákok

· 18 év feletti amatőr, alkotószellemű versírók

Egy pályázó maximum 2 verssel pályázhat. A versek terjedelme nem haladhatja meg a három A/4-es oldalt 12-es betűmérettel. A műveket word formátumban kérjük! A kész pályaműveket az alábbi e-mail címre kérjük elküldeni: info@kaptalandomb.hu

Postai úton is várjuk az alkotásokat:

Zichy Ferenc Látogatóközpont

9021 Győr, Káptalandomb 11-13.

A verseket az eredményhirdetést követően visszaküldeni nem áll módunkban.

Kérjük a tisztelt pályázókat, hogy alkotásukhoz az alábbi adatokat csatolják: név, születési hely, idő, értesítési cím, e-mail cím. A nyertes alkotókat postán, ill. e-mailben értesítjük!

Eredményhirdetés helye, ideje: Zichy Ferenc Látogatóközpont, Győr, Káptalandomb 11-13. A díjátadó ünnepség időpontjáról a díjazottakat előzetesen tájékoztatjuk!

Nevezési díj: nincs

Beküldési határidő: 2014. november 24. (hétfő) 17 óra

Díjazottjaink értékes tárgynyereményekben részesülnek.

Egyéb elérhetőségek, tájékoztatás:

Tel: 06-96/524-643

www.kaptalandomb.hu

Sikerekben gazdag munkát kívánunk,

Zichy Ferenc Látogatóközpont

Menjek, vagy maradjak? művészeti pályázat

2014. október 21. 

Olyan kortárs művészeti alkotásokat várunk bármilyen médiumban - festmény, grafika, szobor, installáció, fotó, film, multimédia stb., - amik a Menjek, vagy maradjak? témakörét járják körül. Utazások alatt folyamatosan felmerülő dilemma az, hogy hol, miért és meddig maradunk egy bizonyos helyen. Mit jelent számunkra egy bizonyos helyszín, mikor állunk tovább és miért, milyen érzésekkel távozunk? Mik […]

Megjelent a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet által a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark fejlesztését célzó kiemelt projekt felhívás

2014. október 18. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent az Észak-Magyarországi Operatív Program ,,Kiemelt turisztikai termék- és attrakciók fejlesztése című, ÉMOP-2.1.1/A-14 kódszámú kiemelt projekt felhívása. A 1555/2014. (X. 1.) Korm. határozat értelmében projektjavaslatot a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet nyújthat be.

Holdat néző Guanyin kreatív pályázat

2014. október 16. 

“A szépség szíve. Ötezer év kínai remekművei” című időszaki kiállításhoz kapcsolódó kreatív pályázatunk a kínai kiállítás egyik kiemelkedő alkotására, a ,,Holdat néző Guanyin szobrára hívja fel a figyelmet. A felhúzott lábbal ülő, egyik karján támaszkodó, kecses figura ábrázolása a ,,Holdat néző nevet viseli, annak ellenére, hogy a ,,jelenetben nincsen Hold. Ennek oka az, hogy az […]

Módosítás a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság informatikai infrastruktúrájának fejlesztését támogató felhívásban

2014. október 13. 

Módosult A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság informatikai infrastruktúrájának komplex fejlesztése című, EKOP-1.1.7 kódszámú kiemelt felhívás C7. A projekt befejezése és a pénzügyi elszámolás végső határideje című pontja, valamint az ,,E1. Monitoring mutatók című pontja.

KPMG Felelős Társadalomért Program 2014

2014. október 9. 

A KPMG 2014-ben is meghirdeti pályázati programját, amelynek célja a közhasznú szervezetek fenntartható, hatékony és átlátható működésének támogatása. Ennek keretében komplex együttműködési lehetőséget kínálunk oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi területen működő, Magyarországon bejegyzett, közhasznú non-profit szervezetek vagy civil alapítású társadalmi vállalkozások számára. Előnyt élveznek a hátrányos helyzetű gyermekek egészségét, vagy pénzügyi, gazdasági fejlesztését kiemelten kezelő szervezetek. […]

Bécsi művészeti rezidenciaprogram 2015 - művészek, kurátorok és a kortárs művészet területén dolgozó elméleti szakemberek számára

2014. október 8. 

A tranzit öt független, nonprofit intézmény hálózata Ausztriában, Csehországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. 2002 óta a tranzit kritikai megközelítéssel, a helyi és a globális kultúra közötti állandó párbeszédet támogatva valósít meg művészeti és kulturális eseményeket.

Herman Ottó a madarak hasznosságáról képregényíró pályázat

2014. október 8. 

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Csoportja és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület a fenti címen pályázatot hirdet a XIV. Tatai Vadlúd Sokadalom alkalmából. Képregényíró pályázat Herman Ottó a madarak hasznosságáról írt megfigyeléseiről. két korosztályban: 7-12 éves korig és 13-18 éves korig Maximum 5 db A/4-es oldalon minimum […]

Tájékoztatás az ÁROP és EKOP pályázatok kifizetési kérelmeinek tipikus hibáiról

2014. október 7. 

A 2007-13-as programozási időszak lezárásához közeledve különös jelentősége van annak, hogy a kifizetések felgyorsuljanak. Közös célunk, hogy a projektek kifizetési kérelmeinek összeállítása és ellenőrzése is gördülékenyebben valósuljon meg. Ehhez elengedhetetlen, hogy a kifizetési kérelmek teljes körűen, a hatályos pályázati és pénzügyi útmutatóknak megfelelően kerüljenek benyújtásra a Kedvezményezettek részéről, a hiánypótlások elkerülése végett.

Két tannyelvű iskoláknak hirdet pályázatot az Epson

2014. október 6. 

Két tannyelvű általános iskolák pályázhatnak a kiíró kiírására. A cél, hogy felmérjék nyomtatási szokásaikat és felhívják a figyelmet a megfelelő nyomtató kiválasztásának fontosságára az intézmények költséghatékonyabb működéséért.

Közlemény kitöltőprogram frissítéséről

2014. október 6. 

Felhívjuk a Tisztelt Projektgazdák figyelmét, hogy a kiemelt projektek kitöltőprogramját módosítottuk (ellenőrzések beállítása, választógombok, legördülő menük megjelenítése, stb.).

Tengerparti Játszótér videó pályázat

2014. október 3. 

Most, hogy már majdnem mindenki hazatért a nyaralásból, és újra megteltek az óvodák, iskolák és a munkahelyek, egy vidám lehetőségre hívnánk fel a figyelmet. Tengerparti játszótér című számunkhoz home videókból szeretnénk összeállítani egy klipet. Ha van olyan nyári videótok, ami témájában illeszkedik a dalhoz (akár lehet más vízpart -Balaton, folyópart,stb.) és az összes rajta szereplő […]

KPMG Felelős Társadalomért Program, 2014 - oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi szervezetek működéstámogatása

2014. október 2. 

A kiíró 2014-ben is meghirdeti pályázati programját, amelynek célja a közhasznú szervezetek fenntartható, hatékony és átlátható működésének támogatása. Ennek keretében komplex együttműködési lehetőséget kínálunk oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi területen működő, Magyarországon bejegyzett, közhasznú nonprofit szervezetek vagy civil alapítású társadalmi vállalkozások számára.

Első könyvforgató - szünidei olvasás népszerűsítése és olvasáskészség fejlesztése az észak-magyarországi régió általános iskoláiban

2014. október 2. 

A pályázat célja: Iskolai, tábori keretekben működő programok, aktivitások, alkalmak tervezése és szervezése, amelyek a szünidei olvasást teszik lehetővé, érdekessé és izgalmas szabadidős tevékenységgé, ezáltal népszerűsítve a szünidei olvasást. Továbbá cél, hogy a gyermekek számára ingyenesen elérhetővé váljanak a korosztályuknak megfelelő ifjúsági könyvek (haza tudják vinni, kikölcsönözhessék, csere-berélhessék), annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is lehetőséget kapjanak olvasmányélményeik gyarapítására, valamint olvasáskészségük fejlesztésére.

Rejtő Jenő képregény pályázat

2014. október 2. 

Pályaművek:
A pályázat témája Rejtő Jenő irodalmi alkotásainak újragondolása, a bennük szereplő, mára kultikussá vált regényhősök megformázása. A témában benyújtható képregény, önálló grafika, karikatúra, esetleg könyvborító terv. Az alkotás témája, valamelyik Rejtő Jenő regény szabadon választott részlete.
‒ Csak magyar nyelvű vagy szöveg nélküli képregénnyel lehet pályázni.
‒ A képregények minimális terjedelme 1 (pl. strip), maximális terjedelme 4 oldal.
‒ Az alkotásokat, kérjük, szabványos, álló A4-es (210×297 mm) arányra tervezni.
‒ Ha ennél nagyobb vagy egyedi méretezésű képpel szeretne valaki pályázni,
akkor gondoskodnia szükséges, hogy a munkáját a leadási határidő előtt személyesen eljuttassa a Budapesti Művelődési Központba (XI. ker., Etele út 55.).
‒ Egy pályázó kategóriánként 1 db alkotást nyújthat be.

A pályázatra fekete-fehér, szürkeárnyalatos és színes alkotásokat/munkákat/műveket egyaránt várunk. Az alkotások elkészítésénél technikai megkötés nincs, kézzel és digitális technikával készült alkotásokat egyaránt várunk.

A pályázati anyag:
A közlésre kész képregény-oldalakat (mérete: 2480×3508 pixel) és egyéb munkákat képernyőn jól olvasható méretben, 300 dpi felbontásban a kepregenypalyazat@bmknet.hu e-mail címre kérjük küldeni.
A beadandó munkákat JPG formátumban kérjük csatolni az e-mailhez, akár egyenként (nem beágyazva), akár egyetlen fájlba tömörítve ZIP vagy RAR kiterjesztéssel.
Az anyagot arról az e-mail címről kérjük elküldeni, amelyen a zsűri el tudja érni a pályázót értesítés céljából. (A rosszul megadott vagy nem használatos e-mail címből származó hibákért felelősséget nem vállalunk.)
A tárgymezőben, kérjük, feltüntetni, melyik kategóriában nevezi az alkotást (képregény, önálló grafika, karikatúra, könyvborító terv).

Határidők:
Beküldési határidő: 2014. október 20.
Eredményhirdetés: 2014. október vége

Díjazás:
Az első három helyezett alkotásaiból online és nyomtatott kiadványt készítünk.
Ezen felül a zsűri által kiválasztott, legjobbnak ítélt alkotót 30 000 Ft pénznyereményben részesítjük. A pályaművek szerzői joga az alkotók kizárólagos tulajdonában marad.
Valamennyi résztvevő kijelenti, hogy hozzájárul pályaművének a bmknet.hu honlapon történő közzétételhez.

További információ: Csák Orsolya 371-2782

Környezeti hatások és ellenszerei! - környezetvédelmi pályázat

2014. szeptember 30. 

Környezetvédelmi rajzpályázat alsó tagozatos általános iskolások részére.

A környezetvédelmi gyermekrajz-pályázat témája:
„Környezeti hatások és ellenszerei!”

A jelentkező kreatív és tettre kész gyerekek rajzban mutathatják be, mit tudnak az egészséges környezetet érő hatásokról és a hatások csökkentésére és megszüntetésére milyen megoldásokat ismernek a környezetük védelme érdekében.
A környezetvédelmi gyermekrajz-pályázaton 6-10 éves, alsó tagozatos általános iskolai tanulók indulhatnak. Egy tanuló csak egy alkotást készíthet. A környezetvédelmi rajzok bármilyen kézi technikával készülhetnek, de A4 méretűnek kell lenniük. A rajz hátoldalán nyomtatott betűkkel, jól olvashatóan, fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, szülő elérhetőségét, továbbá a felkészítője (tanára) nevét.
A rajzpályázat célja a környezeti nevelés és a környezetvédelmi felelősségvállalás elősegítése, környezettudatos gondolkodásra való nevelés.

A rajzok beadási határideje: 2014. október 17.
A pályaműveket a 1157 Budapest, Páskom park 5. 7/45. címre kell postán feladni.

A rajzpályázat részletei az alábbi linken olvashatók:
http://www.kornyezeti-hatasvizsgalat.hu/palyazat/kornyezetvedelmi-rajzpalyazat-2014

A beadás után zsűri választja ki a legjobb alkotásokat. A legjobb három rajz készítőjének jutalma egy-egy érdekes környezetvédelmi és természetvédelmi témájú könyvajándék. A legjobb alkotások a http://www.kornyezeti-hatasvizsgalat.hu oldalára is felkerülnek.
A FÖLDÜNKÉRT VILÁGNAP alkalmából az eredményhirdetés 2014. október 21-én lesz.
Az egy évvel korábbi rajzpályázatra több száz pályamunka érkezett az egész ország területéről, valamint a határon túlról is. Bízom benne, hogy idén is sokan ceruzát ragadnak, hogy megmutassák, tudják mit kell tenniük a Föld érdekében, a Földért.

Ahol a kurta farkú malac - rövidfilm-pályázat diákoknak

2014. szeptember 30. 

Az Illaberek című előadáshoz kapcsolódóan hirdet rövidfilm-pályázatot a Katona József Színház és a Daazo.com. A felhívás célja, hogy középiskolás és egyetemista diákok elmondhassák történetüket, gondolataikat, érzéseiket, a mai magyar társadalmat erősen érintő ki- és elvándorlás jelenségéről. A maximum egy perces pályaművek lehetnek meghatóak, viccesek, abszurdak, vagy épp felemelőek, a lényeg, hogy az elmúlt évek elvándorlási […]

SZERETET

2014. szeptember 27. 

SZERETET címmel fotópályázatot hirdet

a DaDalia Galeria, a Dr Brusznyai Árpád Művelődési ház és Könyvtár Integrált
Közösségi Szolgáltató Tér, a Derekegyházért Közhasznú Egyesület, valamint a agyar Nemzeti Vidéki Hálózat Csongrád Megyei Információs Pontja.
Szeretet… Az emberi kapcsolatok legfontosabbika. Lehet kicsi, nagy, látványos, lehet rejtett, van odaadó, esetleg önfeláldozó…
A pályázat lezárása közel kerül karácsonyhoz. A karácsonyhoz, amit a szeretet és béke ünnepének hívunk.
De felmerülhet egy kérdés, a mai rohanó, hajszolt világban hova lesz a szeretet, a béke, a jóság, ha lekapcsoljuk a fenyőfa fényeit, elfújjuk a gyertyákat, leszedjük a csillogó villogó díszeket?
Az ünnep, a meghittség, a szeretet és béke jelképe a fenyőfa kopasszá válik, kiszárad, egyszerűen kidobjuk. …..Az érzéseket is kidobjuk vele együtt?
"Nincs karácsony szeretet nélkül…. De van e szeretet karácsony nélkül?"
A pályázat témája a szeretet, de szeretnénk, ha pályázóink minél messzebb készítenék fotóikat magától a karácsony ünnepétől. Hétköznapi, de meghitt, bensőséges emberi kapcsolatokról várunk fotókat, tehát a mindennapi szeretetről.
---------------------------------------------------------------------------

A pályázatra 2 kategóriában várunk színes vagy fekete fehér fotókat.

Kategóriák: A.) Szeretet
B.) kötetlen
Egy pályázó kategóriánként 3-3 képet küldhet a pályázatra.

A pályázat nyitott, foglalkozástól, életkortól és lakóhelytől függetlenül bárki pályázhat.
A képek készülhetnek analóg vagy digitális technikával egyaránt, de csak digitális JPG formátumban tölthetők fel a fotók, regisztráció után a DaDaliaGaleria pályázati oldalára.( http://dadaliagaleria.hu/race )
A feltöltési határidő lejárta előtt, a pályázó bármikor beléphet feltöltési oldalára, a regisztrált felhasználó nevével és jelszavával, törölheti, cserélheti a képeit, vagy figyelemmel kísérheti nevezésének adatait.

A nevezéssel
 A pályázó hozzájárul, hogy a beküldött fotókat a szervezők a pályázat és a kiállítás megfelelő propagálása (de csak is annak) céljából az alkotók nevének feltüntetésével szabadon, szerzői jog érvényesítése nélkül felhasználhatja (CD, sajtó, TV, weboldal). Továbbá a kiállításon részt vett fotók a DaDalia Galeria digitális archívumába kerülnek, ott az esemény leírásával és az alkotók megnevezésével együtt hosszabb ideig megtekinthetők lesznek.
 A pályázó garantálja, hogy a beküldött fotók felett teljes mértékű szerzői és személyiségi jogokkal rendelkezik. Felmerülő kétségek esetén ezt igazolni is képes. Ebből eredő esetleges vitákban a szervezők nem érintettek, felelősséget nem vállalnak, a viták teljes következményeit a pályázó viseli.
 A pályázó elismeri, hogy a zsűri döntése végleges és nem vitatható.

Feltöltés
Az oldalra az eredeti fotó kisméretű nézőképét kérjük feltölteni. A következő paraméterekkel:
 a kép hosszabbik oldala maximum 2000 pixel lehet, de 800 pixelnél kisebb ne legyen.
 a fájlok mérete maximum 1 Mb. lehet.
 A zsűrizés után a szervezők a pályázaton díjazott, valamint a kiállításra válogatott képek nagy felbontású változatát nyomtatásra bekérik a pályázóktól.

A pályázatra nevezőknek nevezési díjat nem kell fizetni.

A zsűri tagjai:
Nagy István fotóművész (Szentes)
Marton Ferenc fotográfus (Mindszent)
Konstantin Horeftosz a MyletosArt képviseletében (Derekegyház)
Díjazás
A zsűri kategóriánként 3 -3 helyezettet választ.
 1. helyezett oklevél és a pályázat emlékplakettje.
 2. helyezett oklevél és a pályázat emlékplakettje.
 3. helyezett oklevél és a pályázat emlékplakettje.

 Ezenkívül 3 különdíjat oszthat ki a zsűri, egy-egy oklevél kíséretében,
a Derekegyházhoz köthető kapcsolattal rendelkező,
lokálpatrióta nevezők legjobb képeinek.
(lakhely, származás, családi, vagy egyéb kötődés)

Nevezés, regisztrálás, fotók feltöltése a DaDalia Galeria pályázati oldalán.
( http://dadaliagaleria.hu/race )

Pályázati naptár
Beküldési határidő : 2014 november 20.
A DaDalia Galeria pályázati oldala szeptember 20-án 00:00 órától
november 20-án 24:00 óráig fogad képfeltöltést.

Zsűrizés : november 21-23 között.
A zsűri által díjazott és a kiállításra javasolt fotók jegyzéke a DaDalia Galeria oldalán megtekinthető lesz november 24. től.
E képek alkotóinak 7 nap áll majd rendelkezésre a nyomtatáshoz szükséges
nagy felbontású fájlok feltöltésére.

Hivatalos eredményhirdetés, díjátadó, kiállítás-megnyitó : 2014. december 06.
Helye : Dr. Brusznyai Árpád Művelődési ház
Derekegyház Köztársaság tér 8.

Információk a DaDalia Galeria [ http:/dadaliagaleria.hu ]oldalon.
Érdeklődni a dadalia@vipmail.hu az info@dadaliagaleria.hu mail címen.
Kapcsolat : DaDalia Galéria : +36 70 324 4337

Keressük Magyarország kedvenc autós útvonalait

2014. szeptember 25. 

A Shell küldetésének tekinti, hogy szenvedéllyé tegye a vezetést minden magyar autós számára, ezért most egy országos verseny keretében keresi a legizgalmasabb élményt nyújtó hazai autós útvonalakat.
Az élményteli vezetés minden autós számára mást jelent. Ez sokkal több annál, mint egyszerűen eljutni egyik pontból a másikba. Legyen szó egy különleges motor hangjáról, az elnyűtt bőr illatáról, egy rádióban felcsendülő dalról, vagy valaki igazán különlegesről, aki velünk tart az úton – mindannyiunknak más és más adja a valódi vezetési élményt. Most a Shell V-Power Nitro+-nak köszönhetően itt az alkalom, hogy mindenki megossza, számára mitől lesz az autózás a legizgalmasabb vezetési élmény!

Ehhez nincs más teendő, mint a www.shell.hu/legizgalmasabbautosutak honlapon egy saját fényképpel vagy videóval nevezni és megosztani, hogy Ön számára melyik a legizgalmasabb magyarországi autós útvonal. A kedvenc autós útvonalukat megosztók között kéthetente egy, összesen négy egyedi Ferrari élményvezetést sorsolunk ki, a versenyben szavazók közül pedig szintén négy szerencsés egy-egy praktikus Nikon COOLPIX S2800 fényképezőt nyer, hogy az utazás élményét bárhol, bármikor megörökíthesse. Az az autós pedig, akinek a feltöltött egyedi vezetési élménye a legtöbb szavazatot kapja, ellátogathat másodmagával az autósport egyik legismertebb szentélyébe, a maranellói Ferrari gyárba.

Most a Shell V-Power Nitro+ nemcsak lehetőséget biztosít vásárlóinak, hogy megosszák kedvenc vezetési élményeiket, hanem keresi Magyarország tíz legizgalmasabb autós útvonalát a leadott szavazatok alapján. A legizgalmasabb magyarországi útvonalak közül néhányan bekerülhetnek a Shell V-Power Nitro+ “A Világ 100 Legizgalmasabb Autós Útvonala” nemzetközi összeállításba.

“Reményeink szerint ez a kezdeményezés még élménytelibbé varázsolja a vezetést a magyar autósok számára, és lehetőséget ad arra, hogy a kiváló minőségű Shell V-Power Nitro+ üzemanyagok támogatásával megismertessük Magyarország legizgalmasabb útvonalait a világgal” - mondta Juhász Péter a Shell Hungary Zrt. kiskereskedelmi üzemeltetési igazgatója.

A Shell V-Power Nitro+ termékek a Shell eddigi legjobb teljesítményt elősegítő üzemanyagai, amelyeket arra terveztek, hogy tisztítsák és védjék a motor kulcsfontosságú alkatrészeit, hozzájárulva a még tökéletesebb vezetési élményhez az utakon.

A Shell V-Power Nitro+ üzemanyagok mögött, több mint 60 éves innováció és a teljesítmény iránti szenvedély áll, amelynek legjobb bizonyítéka a Ferrarival való együttműködés az autósport arénájában. Ezt a teljesítményt bárki megtapasztalhatja, amennyiben Shell V-Power Nitro+ üzemanyagot tankol bármelyik hazai Shell töltőállomáson.

Fények vakondja - irodalmi verseny

2014. szeptember 23. 

Pályázat célja: Országos irodalmi verseny amatőr írók részére. A pályázatban elsősorban valós élményeken alapuló, esetleg fiktív születésnapi események novellában való megörökítését várjuk, természetesen a Fények Vakondja humoros, ironikus szemével megírva.

Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) Alprogram / ZFR-KAZ/14

2014. szeptember 23. 

Jelen támogatás célja elsődlegesen a klímavédelem. Az éghajlatváltozás növekvő kockázata miatt a környezetvédelmi beavatkozások egyik legalapvetőbb formája a fosszilis energiahordozókból származó üvegházhatású gázok emissziójának csökkentése. Ez nemzetközi kötelezettség számunkra, ami egyúttal nemzeti érdek érvényesítését is jelenti.

Csaknem félmilliárdból újul meg a karcagi városközpont

2014. szeptember 23. 

Közintézmények újulnak meg mintegy 450 millió forintos pályázati forrásból Karcag központjában - jelentette be kedden a földművelésügyi miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a településen tartott sajtótájékoztatón.

Miért hiszek az emberben? Miért hiszek magamban? - írások

2014. szeptember 20. 

A pályázat célja megosztani az emberbe és a magunkba vetett hit meghatározó élményeit, tapasztalatait, gondolatait.

Energiahatékonyság és energiatudatosság a mindennapokban - 6-10 éves (1-4. évfolyamos) gyermekek alkotásai

2014. szeptember 20. 

A pályázat célja: a meghirdetett pályázat a korábbi évek rendkívül sikeres pályázatait folytatva a köznevelésben részt vevő, a fenntartható fejlődés és az energiahatékonyság iránt elkötelezett, a meghatározott témában elmélyedni, és önmagukat kreatívan kifejezni képes tanulók, valamint az őket nevelő oktatási intézmények támogatását és munkájuk elismerését szolgálja.

Energiahatékonyság és energiatudatosság a mindennapokban - 10-14 éves (5-8. évfolyamos) gyermekek alkotásai

2014. szeptember 20. 

A pályázat célja: a meghirdetett pályázat a korábbi évek rendkívül sikeres pályázatait folytatva a köznevelésben részt vevő, a fenntartható fejlődés és az energiahatékonyság iránt elkötelezett, a meghatározott témában elmélyedni, és önmagukat kreatívan kifejezni képes tanulók, valamint az őket nevelő oktatási intézmények támogatását és munkájuk elismerését szolgálja.

Fotópályázat Ember és természet címmel

2014. szeptember 18. 

A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás fotópályázatot hirdet Ember és természet címmel. A fejlesztési társulás fő célja hosszú távú együttműködési kapcsolatok kialakítása és fenntartása Hargita megyei önkormányzatokkal, olyan projektek megvalósítása, amelyek fellendítik és népszerűsítik a megyei turizmust, illetve elősegítik a természetvédelmi területek megőrzését. A pályázatra nyári tematikus fényképeket várnak három fő témakörben. Az első a Vissza a természetbe, a városi hétköznapjait a betondzsungelben töltő, hétvégén vagy egyedi alkalommal a természetben néhány órát, napot eltöltő emberek találkozása a lehengerlő tájjal, a tiszta levegővel, a színkavalkáddal. Másik fő témakör A táj szépsége, amikor előtérben van az ember, háttérben a természet. Harmadik témakör a Család a természetben, amelyben a családi pillanatokat megragadó fényképeket kell készíteni, amikor együtt a család, közös program, lehengerlő a környezet, maradandóak az élmények. Mivel emberről és természetről van szó, az eredetiséget, természetességet, emberközelséget, ember és természet kiegészítését bemutató fotókat várnak, úgymint túrázó, sziklamászó emberek vagy bicikliző család, esetleg lehet kaszáló, munkálkodó ember stb. A fotópályázat első helyezettje 400 lejt és egy fotókönyvet kap a beküldött munkákból, a második helyezett 250 lejjel és egy fotókönyvvel gazdagodik a beküldött munkákból, a harmadik helyezett pedig 150 lejt és ugyancsak egy fotókönyvet kap a benevezett alkotásokból. A díjazás nem témánként lesz, hanem összesített formában. A beküldés határideje 2014. szeptember 25., az eredményhirdetés szeptember 30-án lesz. A fotókat az info@adiharghita.ro e-mail címre várják, minden pályázótól maximum 5 darab pályamunkát fogadnak el. Beküldéskor fel kell tüntetni a nevet és telefonszámot, valamint a fénykép készítésének helyszínét. Csak Hargita megye területén készült fotókkal lehet pályázni. Elfogadják, ha a fénykép a verseny kiírása előtt készült, de beleillik a témakörbe. A képeket a következő linken lehet nyomon követni: www.facebook.com/ADI.Harghita vagy a www.adiharghita.ro honlapon. Ugyanakkor a pályázaton részt vevők elfogadják és egyetértenek azzal, hogy a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás bárhol, bármikor felhasználhatja és közzéteheti a beküldött anyagokat a készítő nevének megjelölésével. A nyerteseket telefonon és e-mailben értesítik. Csíkszereda, 2014. augusztus 27. forrás: http://adiharghita.ro/hu/nd/115/fotopalyazat-ember-es-termeszet-cimmel A Fotópályázat Ember és természet címmel bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) pályázatok ügyfélszolgálati elérhetősége megváltozott

2014. szeptember 16. 

A kormány tagjainak feladat és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 4. § 8. pontja értelmében 2014. június 6-tól a KTIA feletti rendelkezési jog a Miniszterelnökséget vezető minisztert illeti. A Kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően a KTIA átadás-átvétele több lépcsőben zajlik, melynek eredményeképpen módosultak a KTIA-hoz kapcsolódó információs csatornák elérhetőségei az alábbiak szerint:

Bioélelmiszer plakát- és rajzpályázat

2014. szeptember 15. 

A Biokultúra Közép-magyarországi Egyesület rajz- és plakátpályázatot hirdet általános- és középiskolai tanulók részére 10-19 éves korig. A diákok az alábbi témákból választhatnak:

- Milyennek láttam, vagy milyennek képzelek el egy biogazdaságot?
- Miben különbözik a biogazdaság a vegyszereket használó nagyüzemi gazdaságtól?
- Miért egészségesebbek a biozöldségek, biogyümölcsök?

A pályázat eredményhirdetésére szeptember 20-án szombaton délután fél 3-kor kerül sor a Pesthidegkúti Ökopiacon tartandó Ökopiaci Sokadalom rendezvényei keretében.
I. díj: Kétnapos családi kirándulás Villányba, bioszőlészet meglátogatása
II. díj: Egynapos családi kirándulás a gödöllői biogazdaságba
III. díj: Tradicionális magyar kerámia főzőedény tele biofinomsággal
További 10 helyezett bio élelmiszercsomagot kap ajándékba.
A pályaműveket A4 méretű rajzlapon 2014. szeptember 20-án reggel 9 óráig lehet leadni a Klébelsberg Kúnó Kultúrkúriában vagy beküldeni az okopiacisokadalom@gmail.com e-mail címre.
Az ökogazdálkodásról további ismereteket lehet szerezni a
http://www.biokultura.org/ a
http://www.biokontroll.hu/ és a
http://www.okogarancia.hu/ honlapon.

Pályázat Civil Konzultációs Testületben való részvételre

2014. szeptember 14. 

Az  alapvető  jogok  biztosa  a  kínzás  és  más  kegyetlen,  embertelen  vagy  megalázó bánásmód  vagy  büntetés  elleni  egyezmény  fakultatív  jegyzőkönyvének  kihirdetéséről  szóló 2011.  évi  CXLIII.  törvény  3.  cikke  szerinti  nemzeti  megelőző mechanizmusként,  a  Magyarországon  nyilvántartásba  vett  és  működő  szervezetek szabadságuktól  megfosztott  személyekkel  való  bánásmód  területén  szerzett  kiemelkedő  gyakorlati  és/vagy  magas  szintű  elméleti  ismereteinek  hasznosítása  céljából  Civil […]

Nyerj 500 eurót! Migráció és identitás Európában - pályázat fiataloknak

2014. szeptember 9. 

Milyen okokból hagyják el az emberek hazájukat? Hogyan élik meg az emberek az Európai Unióban létrejövő új társadalmat? Mi segít abban, hogy a határokat áthidaljuk? - Ezekre a kérdésekre kell választ keresni az kiíró által kiírt pályázatban résztvevőknek, akik történeteket, képeket, tapasztalatokat, pillanatfelvételeket, aktuális és történelmi kutatásokat is beküldhetnek.

Nyári élményeim az erdőben

2014. szeptember 8. 

Biztosan kirándultatok és sok élménnyel gazdagodtatok a nyári szu?netben. Ezeket szeretné a kiíró felidézni bennetek a rajzpályázattal, amelyet Nyári élményeim az erdőben címmel hirdet meg.

Garfikai verseny 14

2014. szeptember 7. 

A VERSENY TÉMÁJA: Végy alapul egy ismert, valós történelmi eseményt, vagy egy mese, vagy egy rajzfilm, vagy egy film történetét.

Közbiztonság Javítása Digitális Eszközökkel, Önkormányzatoknak

2014. szeptember 4. 

Pályázat célja: az Önkormányzatok részére olyan digitális, védelmi lehetőség biztosítása, mellyel jelentősen javíthatják településükön, a lakosság és a beavatkozó szervezetek kapcsolatát, illetve valós segítséget nyújthatnak polgáraiknak.

„Mert kutatni mindenki szeret…”- tudománykommunikációs esszé, rajz- és fotópályázat középiskolásoknak és egyetemistáknak

2014. szeptember 4. 

A NanoTudomány Nemzetközi Közössége – folytatva az elmúlt évek hagyományait – esszé, rajz és fotópályázatot hirdet középiskolásoknak és egyetemistáknak „Mert kutatni mindenki szeret…” címmel, kapcsolódva a KUTATÓK A NETEN 2014 – IV. Kutatói Blog és Weboldal Találkozóhoz (2014. november 10-16.).

Az idei pályázat azt a célt tűzte ki, hogy feltérképezze a középiskolások és kezdő egyetemisták körében legkedveltebb tudománynépszerűsítő programokat, internetes portálokat, rendezvényeket. A benyújtott pályaműveknek egy-egy, a pályázó érdeklődési körére jelentős hatást gyakorló, pályaválasztását befolyásoló tudománynépszerűsítő – az iskolai tanórákhoz szorosan nem kötődő – programot, rendezvényt vagy internetes portált kell bemutatnia.

A pályázat két kategóriában zajlik:

kategória: középiskolások (14 év felett)
kategória: főiskolai/egyetemi hallgató
A pályázat témái:

tudománynépszerűsítő programmal, rendezvénnyel, weboldallal kapcsolatos szabadon választott témájú esszé
A témakörben a pályázat terjedelme I. kategóriában legalább 3 gépelt oldal, II. kategóriában legalább 5 gépelt oldal.

rajzpályázat
A pályaművekhez maximum 1 gépelt oldalnyi magyarázatot kell mellékelni, mely részletezi a tudománynépszerűsítő program, rendezvény vagy internetes tartalomhoz történő kapcsolódást.

fotópályázat
A pályaművekhez maximum 1 gépelt oldalnyi magyarázatot kell mellékelni, mely részletezi a tudománynépszerűsítő program, rendezvény vagy internetes tartalomhoz történő kapcsolódást.



A fotókat, rajzokat és a szöveges pályázatokat elektronikus formában várjuk, beküldési határidő: 2014. október 31. A pályázati űrlapot a www.kutatok.net/palyazat címen lehet online kitölteni, a pályaműveket elektronikus úton az editor@nanopaprika.eu címre küldjék.

További információ: info@nanopaprika.eu

HAUG Design verseny 2014

2014. szeptember 2. 

Hungarian adobe user’s group Design verseny’14 – 2014.09.01. - 10.05. Kreatív grafikai verseny tervezz és pályázz! A VERSENY IDEJE Nevezési időszak:  2014. szeptember 1. 0:00 óra – 2014. október 5. 24:00 óra A díjátadó időpontja: 2014. november 23. szombat 15 óra – Design Terminal A VERSENY TÉMÁJA Végy alapul egy ismert, valós történelmi eseményt, vagy […]

Pályázat a X. Bálint napi Balassi-fesztiválhoz

2014. szeptember 1. 

“Óh, én édes hazám, te jó Magyarország Balassi, az édes haza versbe foglalója” A több évezredes múltban gyökerező mai magyar műveltség szerelmeseinek, az európai életérzés iránt fogékony fiataloknak legkedvesebb fesztiválja a Bálint napi Balassi-fesztivál. Az európai Balassi-kultusz központja - a www.balassi.eu - pályázatot hirdet önkormányzatoknak, művelődési intézményeknek, könyvtáraknak, civil […]

Felhívás iskolák számára

2014. szeptember 1. 

A NEO Magyar Segítőkutya Egyesület az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatásával szakmai, érzékenyítő (térítésmentes) programsorozatot valósít meg a 2014/15-ös tanévben, melyhez várja együttműködő iskolák jelentkezését (minden tanintézménybe egyszer látogatunk el).

A PROGRAM LEÍRÁSA
Programunk célja, hogy hallás-, látás- és mozgássérült előadóink közös ismeretterjesztő foglalkozás keretein belül hozzájáruljanak a fogyatékos emberek elfogadtatásához, esélyegyenlőségének elősegítéséhez. A program keretén belül különböző sérüléssel élő gazdák és segítőkutyáik látogatását valósítjuk meg közintézményekben, tanintézményekben, és ezek a foglalkozások során többféle sérülés típussal ismertetjük meg a diákokat és az érdeklődőket A sérüléssel élők helyzetének bemutatása - a segítőkutyáik révén - nyitott megközelítést tesz lehetővé, ami különösen fontos, hiszen a fogyatékosságokat tabuként kezeli sok esetben a társadalom.

A tréningen saját élményeken keresztül mutatjuk be:
- mit jelent az akadálymentesítés mozgás-, hallás- és látássérültséggel élők számára,
- milyen segédeszközöket használnak a különböző fogyatékossággal élők,
- hogyan tudnak mások segítséget nyújtani számukra,
- miben különböznek, és miben egyeznek az egyes sérülés típusok,
- a sérülések ellenére az épekkel együtt közös a világunk.

Célunk nem csak a fogyatékosok integrációjának elősegítése, hanem az ép iskolás gyermekek szociális készségének fejlesztése (pl. elfogadás, segítőkészség, empátia, együttműködő készség), személyiség-, közösségfejlesztés.
Törekszünk a változatosságra és a különböző igények figyelembevételére: a speciális tanóránk módszerei között szerepelnek interaktív és szituációs játékok, kiscsoportos megbeszélések, segédeszközök kipróbálásának lehetősége, közös csapatépítő foglalkozás egy-egy négylábú „játékvezetővel” (pl. paraagility akadálypálya), valamint egy rövid segítőkutya-bemutatót is láthatnak a tanulók.

A program egy foglalkozásból áll, egy osztály számára 45 percig tart. Egy intézményben, a fogyatékossággal élő gazdák és a segítőkutyák kapacitásától függően, 2-3 foglalkozást tudunk vállalni (2-3x45 perc). A csoportdinamika befolyásolja a programunk sikerességét, így osztályokat összevonni, bontani nem tudunk, a tematikát egy osztályközösség számára építettük fel.

PÁYÁZÓK KÖRE
Budapesti és vidéki tanintézmények (részvételi kör: a tanintézmény döntése szerinti osztályok, a tanulók 6-18 évesek lehetnek).

A PROGRAM HELYSZÍNE
A segítőkutyák bevonásával tartott egy-egy foglalkozást az adott, nyertes fogadó intézmény épületében bonyolítjuk le (pl. tornaterem, osztályterem).

IDŐKERET
Egyesületünk a 2014/15-ös tanévben összesen 30 osztályt látogat meg a program során, mely nem jelent anyagi terhet a fogadó intézmények számára (a tényleges útiköltségünk finanszírozása az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásával valósul meg).

A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ
2014. szeptember 20.

A JELENTKEZÉS MENETE
A felhívás és a hozzá kapcsolódó online jelentkezési lap elérhető a következő linken: www.segitokutya.net/palyazat. A jelentkezési lapot kérjük kitölteni. A szakmai és gazdasági szempontú értékelést követően a honlapunkon olvasható majd a programba bekerült intézmények listája, ezenkívül minden intézmény emailen értesítést kap a döntéssel kapcsolatban. A programban való részvételhez intézményvezetői hozzájárulás kötelező (együttműködési megállapodás). Az értékelés lezárultjával a kapcsolattartónk felveszi Önökkel emailban a kapcsolatot. Amennyiben a hozzájárulás nem érkezik meg a kapcsolatfelvételtől számított 15 napon belül, akkor az Egyesület helyette más pályázót választ.

Az értékelés szempontjai:
- motiváció
- intézmény földrajzi elhelyezkedése (rendelkezésre álló útiköltség-keret)
- előnyt jelent: a parkolóból akadálymentesen megközelíthető terem és kerekesszékkel is használható mosdó az intézményben vagy az iskola környékén

További információk:
Honlapunkon (www.segitokutya.net/palyazat)
Facebookon (www.facebook.com/segitokutya)
Emailben (Loványi Eszter, lovanyieszter@segitokutya.net)

Hétmérföld 2014 – Képző-, fotó- és filmművészeti pályázat

2014. augusztus 28. 

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 2014-ben ismét kiírja Hétmérföld című képző-, fotó- és filmművészeti pályázatát, lehetőséget adva a részvételhez kedvet érző diákoknak, hogy képzőművészeti alkotásokkal fejezzék ki, mit jelent számukra a Vajdahunyadvár történelmi épületegyüttese. A pályaművek témája: A Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak otthont adó Vajdahunyadvár és környezete, a Városliget, a Széchenyi-sziget, az épület története, szobrai, és bármi, […]

Hétmérföld 2014

2014. augusztus 27. 

A kiíró 2014-ben ismét kiírja Hétmérföld című képző-, fotó- és filmművészeti pályázatát, lehetőséget adva a részvételhez kedvet érző diákoknak, hogy képzőművészeti alkotásokkal fejezzék ki, mit jelent számukra a Vajdahunyadvár történelmi épületegyüttese.

Hétmérföld 2014 - Képző-, fotó- és filmművészeti pályázati felhívás

2014. augusztus 26. 

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 2014-ben ismét kiírja Hétmérföld című képző-, fotó- és filmművészeti pályázatát, lehetőséget adva a részvételhez kedvet érző diákoknak, hogy képzőművészeti alkotásokkal fejezzék ki, mit jelent számukra a Vajdahunyadvár történelmi épületegyüttese.

A pályaművek témája:
A Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak otthont adó Vajdahunyadvár és környezete, a Városliget, a Széchenyi-sziget, az épület története, szobrai, és bármi, ami a Vajdahunyadvárral kapcsolatba hozható.

A múzeumról és épületéről szóló, pályázatot segítő háttér-információk letölthetőek többek között a www.mmgm.hu, www.wikipedia.hu oldalakról.

Altéma javaslatok:
Értékőrzés, hagyomány, kultúra

• Az évszakok és az ünnepek színei a Vajdahunyadvárban
• A magyar hungarikumok
• Gasztronómiai csodák, mondák, legendák
• A mezőgazdaság sokfélesége – biodiverzitás és fenntarthatóság
• Mezőgazdasági vásárok – kirakodóvásárok
• A Széchenyi-sziget flórája és faunája
• Az erdei és a városi madárdal lá-pentatonjai

Élményemlékek
• Élménygazdaság – Élménygazdagság
• Évszakváró: „a természet vetkezi ruháját, de helyébe újat szőnek már”
• Az ősfák árnyékában
• Naplófirkák
• A pöttyös bögre meséi
• Családi élmények a múzeumban
• Régi fotók a nagymamám sublótjában, fiókos szekrényében

(A pályázati tematikában leírtak csak irányadók, a kreatív megoldásokat szívesen fogadjuk.)

Pályázati feltételek
A pályázók köre:
1. Az általános iskola alsó tagozatos diákjai (betöltött 6–10 éves korig)
2. Az általános iskola felső tagozatos diákjai (betöltött 11–14 éves korig)
3. Középiskolások, főiskolások és egyetemisták (betöltött 15–26 éves korig)
Egyéni és csoportos jelentkezők alkotásait várjuk. Egy személytől, csoporttól kategóriánként egy pályamunkát fogadunk el.

Pályázati kategóriák:
1. rajz, festmény, montázs, kollázs
2. fotók: referenciális - portré, hír, dokumentum, tárgy, művészeti, zsáner
3. filmek: animáció, reklám, dokumentum

Pályázati feltételek a különböző kategóriákban:

1. Rajz, festmény, montázs, kollázs
• méret: A/4-es, A/3-as (álló vagy fekvő)
• technika: vegyes
Használható eszközök: ceruza, zsírkréta, toll, tus, szén, festék (anilin, vízfesték), tempera
Az alkotásokat postai úton vagy személyesen várjuk.
2. Digitális fotó
• méret: minimum 1200 pixel (bármilyen méretarányban), illetve minimum 1 MB
• formátum: jpg
A képeken való utómunkálatok, képszerkesztésre alkalmas szoftverek használata megengedett. A fotót és a hozzá kapcsolódó, legfeljebb 1000 karakteres szöveges történetet CD-re, DVD-re kiírva, postai úton vagy személyesen várjuk.
3. Film, animációk
• időtartam: maximum 10 perc
• választható alkategóriák: pl. riportfilm, reklámfilm (pl. egy adott termékről, hungarikumról), dokumentumfilm
Kérjük, hogy az alkotók – a jogdíjakra való tekintettel – csak szabadon felhasználható zenei aláfestést és irodalmi alkotásokat (saját szerzeményt is beleértve) alkalmazzanak a film készítése során. A filmet CD-re, DVD-re kiírva, postai úton vagy személyesen várjuk.

A beérkezett pályázati anyagnak tartalmaznia kell:
• az alkotást (rajz, festmény, montázs/kollázs, film és fotó CD-n vagy DVD-n)
• a kitöltött, aláírt jelentkezési lapot
Kérjük, a borítékra minden esetben írják rá: Diákpályázat

Amennyiben egy alkotó több kategóriában pályázik, minden egyes pályamunkához külön jelentkezési lapot kell kitölteni!

A pályázati alkotások beküldésének határideje: 2014. október 13.

A pályamunkák zsűrizése: 2014. október 20.

A pályamunkák díjazása:
• kategóriánként egy-egy nyertes pályázó kerül díjazásra

A pályamunkák jutalmazása:
• az alkotás a nagyközönség számára is látogatható kiállításon való szerepeltetése. (A sikeres pályamunkákat 2014. november 8-tól kiállításon szerepeltetjük.)
• a múzeum honlapján történő megjelenés
• a múzeum hivatalos Facebook oldalán való bemutatkozás
• film esetén a múzeum hivatalos YouTube csatornáján való bemutatkozás
• családi belépőjegyek a múzeumba
• csoportoknak múzeumpedagógiai foglalkozások, tárlatvezetések
A pályázó a pályázati dokumentáció elküldésével egyidejűleg a pályázatban foglalt feltételeket elfogadja, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum a pályázati munkámról készült fotókat, audiovizuális műveket és egyéb, ezekről készült promóciós anyagokat a pályázat ajánlása és népszerűsítése céljából szabadon, területi korlátozás nélkül, határozatlan időtartamig kizárólagosan, harmadik személynek átengedhető módon, további díj fizetésének kötelezettsége nélkül felhasználja, így a többi között nyilvánosságra hozhatja, sokszorosíthatja, terjesztheti, nyilvánossághoz közvetítheti (pl. bármely, tetszőleges honlapra felteheti) és kiállíthatja.

A hiányosan kitöltött jelentkezési lapokat és a határidőn túl érkező alkotásokat nem fogadjuk be. A beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban visszaküldeni az alkotónak.

További információ:
Wellisch Maya
múzeumpedagógus, drámatanár, művészeti menedzser
E-mail: wellisch@mmgm.hu
Telefon: 06/1 363-1117/157

Egynyári virágágytervezés a fény jegyében

2014. augusztus 26. 

FŐKERT Nonprofit Zrt. idén is meghirdeti virágágy tervező pályázatát kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A pályázat célja, hogy felhívja a gyerekek és felnőttek figyelmét arra, hogy a városi tér a lakosságé, az Ő kikapcsolódásukat, rekreációjukat hivatott szolgálni A pályázaton résztvevőknek lehetősége nyílik arra, hogy megtervezzék az egyik budapesti virágágyat, melyet 2015. tavaszán a FŐKERT Nonprofit Zrt. munkatársai a pályázati helyszíneken megvalósítanak.

FN7 kiállítói pályázat

2014. augusztus 22. 

Idén sem marad el a feltörekvő, fontos ügyek bemutatkozási lehetősége, ezért ha tudsz olyan társadalmi szervezetet, vállalatot, vagy kezdeményezést, amely... társadalmi, gazdasági és/vagy környezetvédelmi témában hiteles és érdekes megoldásait a jövőorientált, elkötelezett, és felelősen gondolkodó látogatóinknak is látniuk kellene és szívesen részt venne a 7. Fenntarthatósági Napon mint kiállító ...akkor szólj neki, mert most pályázhat! […]

MediaDesign Verseny 2014 - médiatermékek megmérettetése

2014. augusztus 21.