összes álom pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Pályázat európai uniós fenntarthatósági díj elnyerésére

Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium pályázata










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

álom pályázatok

Bárány Péter Az Év Agrárembere 2020-as kiírásának közönségdíjasa!

tegnap 09:04 

Immár hetedik alkalom került meghirdetésre Az Év Agrárembere kitüntető díj, ahol 30 jelölt 10 kategóriában szeretné elnyerni a kitüntető címet. A döntőbe jutott versenyzők nem csak a kategória győzelemért versengenek, hanem egy online szavazás segítségével akár a közönségdíjat is elnyerhetik. Ezen a szavazáson Bárány Péter 1104 szavazattal elnyerte a közönségdíjat. A Master Good cégcsoport ügyvezetője […]

Magyar Kémiaoktatásért-díj 2021 – Pályázat kémiatanárok elismerésére

2021. május 6. 

A Richter Gedeon Nyrt. javaslattételi pályázati felhívása a Magyar Kémiaoktatásért-díj 2021. évi odaítélése céljából, általános iskolai, a középiskolai, valamint középfokú szakképzésben résztvevő kémiatanárok munkájának elismerésére. A rangos elismerés személyenként 500 ezer forint pénzjutalommal jár.

Új kezdet. Új vízió. Új város. – Nemzetközi videópályázat

2021. május 6. 

A Világörökség Városok Szervezete és Budapest Főváros Önkormányzatának pályázati felhívása 14-21 év közötti fiatalok számára Budapesttel kapcsolatos, a világörökség szempontjából készített, legfeljebb 5 perc hosszúságú, angol/francia/spanyol nyelvű videók készítésére és beküldésére. A Kiíró a szakmai zsűri előzsűrizését követően kategóriaként 1-1 pályamunkákat küld tovább a nemzetközi megmérettetésre. A nemzetközi zsűrizést követően a 14-17 év közöttiek kategóriájának győztese 1.500 CAD, a 18-21 év közöttiek kategóriájának győztese 3.000 CAD pénzjutalomban részesül.

IV. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely

2021. május 5. 

A 2021-es szóládi kortárs művész alkotótelepen való részvétel elnyerésére Művészeti Mentor: Batykó Róbert, festőművész A Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre azzal a céllal, hogy támogassa az önálló művészeti tevékenységet folytató fiatal festőművészek szakmai fejlődését, hazai, valamint nemzetközi karrierjének az előmozdítását.

Az épített környezet szépségei – 2021. évi fotópályázat

2021. május 4. 

A Magyar Építész Kamara fotópályázati felhívása amatőr és hivatásos fotósok számára Magyarország településeinek és régióinak építészeti, városépítészeti, valamint tájépítészeti értékeit bemutató alkotások beküldésére. Fődíj: 200.000 Ft pénzjutalom; Kategória 1. díj: 100.000 Ft értékű tárgyjutalom; Kategória 2. díj: 50.000 Ft értékű tárgyjutalom.

Energiahivatal: Itt az új megújuló-tender, júliusban lehet beadni a pályázatokat

2021. április 30. 

Harmadik alkalommal hirdették meg a METÁR programot. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is […]

Az Év Természetfotósa 2021 - Fotópályázat hivatásos és amatőr fotósoknak

2021. április 28. 

A naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége Egyesület fotópályázati felhívása hivatásos és amatőr fotósok számára természetfotók beküldésére. A kategóriák díjazottjai és a különdíjakat elnyerő képek szerzői tárgy- és/vagy pénzjutalomban részesülnek.

Az Év BISEL fotósa 2021 – Fotópályázat diákoknak

2021. április 28. 

Az Agrárminisztérium fotópályázati felhívása 7-12. évfolyamos diákok számára a vízfolyások (ér, csermely, patak, folyó, csatorna) élővilágának megörökítő alkotások beküldésére. Minden, a zsűri által online, illetve élő kiállításra javasolt pályamű alkotóját minisztériumi elismerő oklevélben, kategóriánként az első három helyezettet értékes jutalomban is részesítik.

Pályázat európai uniós társadalmi vállalkozási versenyben való részvételre

2021. április 27. 

Pályázati felhívás társadalmi vállalkozási versenyben való részvételre, melynek idei témája: a holnap készségei - a zöld és digitális jövő. A kiválasztott elődöntős projektek mentorálási támogatást kapnak projektjük továbbfejlesztésére. Az innen továbbjutó döntősök további oktatási csomagot és előadási lehetőséget kapnak. Minden évben a legjobb 3 társadalmi innovációs projektet díjazzák, egyenként 50.000 EUR pénzjutalommal. Jogi személyek pályázhatnak (profitorientált és non-profit is, de közigazgatási szervezetek nem). A pályázati kiírás nyelve angol.

Mesék a Zümmögő birodalomból – Meseíró pályázat a beporzó rovarokról

2021. április 27. 

Az Agrárminisztérium irodalmi pályázati felhívása óvodások, általános- és középiskolások, pedagógusképző intézmények hallgatói és pedagógusok (óvodapedagógusok, tanítók és tanárok) számára a beporzó rovarokhoz kapcsolódó mesék beküldésére. A pályázat nyertesei díjazásban részesülnek, és a bírálók által legjobbnak ítélt meséket elektronikus kiadványban teszik közzé.

Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2021

2021. április 26. 

Tavaly év végén jelent meg harmadik alkalommal Az év magyar science fiction és fantasynovellái válogatásunk, amelyet évről évre egyre több olvasó vár. Külön büszkeség számunkra, hogy a kötetek a Márai-program segítségével határon túli könyvtárakba is eljutnak, valamint a megújult Zsoldos Péter-díj jelöltjei között számos 2019-ben és 2020-ban megjelent, antológiás novella megtalálható. Idén pedig egy új, tematikus horror és weird antológiánk is megjelenik, Légszomj címmel.

A fogyatékosság megélése a koronavírus-járvány idején

2021. április 23. 

A pályázat alapvető célja, hogy fogyatékossággal élő embertársaink az irodalom eszközeivel mutassák be, miként élték, élik meg a koronavírusjárvány előidézte helyzetet, számukra mit jelentett ez az időszak, s miként hatott, illetve hat életükre ez az elhúzódó világjárvány.

Erősödő Roma Közösségek 2021

2021. április 21. 

Az emberség erejével CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány (továbbiakban Emberség Erejével Alapítvány) a Nyílt Társadalom Alapítványokkal együttműködésben támogatási programot hirdet meg a dél-dunántúli (Baranya, Somogy és Tolna megye) régióban roma közösségekkel foglalkozó szervezetek és informális csoportok számára.

Filléres emlékeink – Pályázat zenekaros relikviákról szóló történetek beküldésére

2021. április 21. 

A Volt egyszer egy beatkorszak-blog szerkesztőségének pályázati felhívása a hazai beat, pop és rock rajongói számára zenekarokhoz, koncertekhez vagy klubokhoz kapcsolódó, fotókkal illusztrált anekdoták, tárcák és egypercesek beküldésére. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt három írás szerzője 50.000, 30.000, illetve 20.000 forintos jutalomban részesül.

Jelek 2021 – Irodalmi pályázat

2021. április 20. 

Az Algyői Könyvtár irodalmi pályázati felhívása amatőr, kezdő és már publikáló szerzők számára a magyar irodalomban magunk után hagyott jelekkel kapcsolatos versek és novellák beküldésére. Díjazás kategóriánként: 1. helyezett: Elismerő oklevél + 25.000.-Ft; 2. helyezett: Elismerő oklevél + 15.000.-Ft; 3. helyezett: Elismerő oklevél + 10.000.-Ft.

Öröm – Fotópályázat

2021. április 15. 

A Szent Imre plébánia Ifjúsági Szerkesztőségének fotópályázati felhívása az öröm témájában készült alkotások beküldésére. Az első három helyezett 40, 30, illetve 20 ezer Ft jutalomban részesül. A közönségdíj 10 ezer Ft.

Történetek az online oktatásról – Pályázat erdélyi / romániai hallgatóknak

2021. április 15. 

A kolozsvári Bálványos Intézet pályázati felhívása román állampolgárságú, egyetemi alap- és mesterképzéses hallgatók számára az online oktatással kapcsolatos érdekes történetek összegűjtésére, interjúk készítésére. A három legjobb pályamunkát benyújtó hallgató személyenként 500 lejes pénzjutalomban részesül. Határidő: 2021. április 18. (!!!)

Színekkel a közösségekért

2021. április 13. 

Tizedik alkalommal hirdetik meg idén a Lets Colour Településszépítő Egyesület pályázatát, melynek keretében 800 négyzetméter kültéri vagy beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket lehet megnyerni.

Pályázat erdélyi / romániai magyar művészeknek alkotói ösztöndíj elnyerésére

2021. április 13. 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázati felhívása 35 év alatti romániai magyar alkotók számára ösztöndíj elnyerésére az irodalom, a vizuális művészetek, a zeneművészet, a színház- és mozgásművészet, a film, televízió, rádió és multimédia területén.

Közlekedési Innovációs Díj 2021 – Pályázat a közlekedéssel foglalkozó tehetséges fiatal szakemberek elismerésére

2021. április 13. 

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület pályázati felhívása Közlekedési Innovációs Díj 2021. évi odaítélése céljából, a hazai közlekedési ágazatban kimagasló eredményt elért, 40 év alatti fiatalok elismerésére. A díj az elismerést igazoló műtárgyból és oklevélből, valamint nettó 1 millió forint pénzjutalomból (csoportos nevezés esetén csoportszinten) áll.

Önkéntesség Magyarországi Éve 2021 – Felhívás csatlakozásra

2021. április 12. 

Az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021 kezdeményezés felhívása civil szervezetek, intézmények, önkormányzatok és vállalatok számára a kezdeményezéshez való csatlakozásra, az önkéntesség hazai társadalomban való népszerűsítése céljából.

Pályázat szépirodalmi témájú nyomtatott sajtótermékek megjelentetésének támogatására

2021. április 9. 

Sajtótermék-kiadási tevékenység és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot nagy hagyománnyal rendelkező, vagy innovatív, irodalmi és irodalom-értelmező (kritikai vagy irodalomtörténeti) kulturális értékkel bíró országos, vagy fontos regionális szereppel rendelkező magyarországi kiadású és határon túli magyar nyelvű szépirodalmi témájú nyomtatott sajtótermékek megjelentetésének támogatására. A pályázat keretösszege 267.500.000 Ft.

Pályázat szépirodalmi témájú internetes sajtótermékek megjelentetésének támogatására

2021. április 9. 

Sajtótermék-kiadási tevékenység és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot nagy hagyománnyal rendelkező, vagy innovatív, irodalmi és irodalom-értelmező (kritikai vagy irodalomtörténeti) kulturális értékkel bíró országos, vagy fontos regionális szereppel rendelkező magyarországi kiadású és határon túli magyar nyelvű szépirodalmi témájú internetes sajtótermékek megjelentetésének támogatására. A pályázat keretösszege 60.000.000 Ft.

Padon ülő ember – Fotópályázat

2021. április 9. 

A Prizma Kör fotópályázati felhívása ülő emberekről, valamint fiatal-, középkorú, és idős emberekről készült portréalkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

A Szépirodalom Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

2021. április 9. 

Pályázati cél: Nagy hagyománnyal rendelkező, vagy innovatív, irodalmi és irodalom-értelmező (kritikai vagy irodalomtörténeti) kulturális értékkel bíró országos, vagy fontos regionális... The post A Szépirodalom Kollégiuma nyílt pályázati felhívása appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Pályázat magyar-francia társadalomtudományi projektek megvalósításának támogatására

2021. április 7. 

Pályázati felhívás magyarországi felsőoktatási intézmények és felsőoktatási intézménnyel társult cégek számára magyar-francia kétoldalú, két év időtartamra szóló projektek megvalósításának támogatására a társadalomtudományok terén. A támogatás összege 500.000 Ft/év.

Hubert Curien-Balaton Program 2022-23

2021. április 6. 

Pályázati felhívás magyar-francia társadalomtudományi projektek megvalósítására

Óvodai Képes Biblia pályázat

2021. április 1. 

Az Alapítvány célja, hogy az óvodák és óvodai csoportok (beleértve a nem vallásos hátterű óvodásokat is), életkoruknak megfelelő kiadásban, értékteremtő céllal, kézbe vehessék, megismerjék az európai kultúrában alapvető műveltség részét képező Biblia legfőbb történeteit, mint a későbbi oktatásban következő irodalom és a történelem tananyag részét, az erkölcsi nevelés fontos kiegészítő forrását. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekekért felelősséget hordozó óvodapedagógusok - akik a jelen járványidőszakban hűséggel és gondoskodással vannak jelen a gyermekek között - is megkaphassák ezt az értékes kiadványt.

Pályázat nemzetközi környezetvédelmi filmmaratonon / filmversenyen való részvételre

2021. április 1. 

Pályázati felhívás nemzetközi környezetvédelmi filmmaratonon / filmversenyen való részvételre, 24 óra alatt elkészített, 60 másodperc hosszúságú rövidfilmek beküldésére. A rendezvény célja, hogy a film tudatformáló eszközeivel hívja fel a figyelmet a fogyasztói szokások megváltoztatásának szükségességére, a mindennapi életvitel során. A szervezők a verseny kezdetén, időzónánként több elemet ismertetnek, melyből egy elemet kötelező beépíteni a versenyfilmbe. A versenyre bárki jelentkezhet életkori megkötés nélkül. A nyertesek értékes pénz-, és tárgyjutalomban részesülnek.

Pályázat az Európa Innovációs Fővárosa cím elnyerésére

2021. március 31. 

Pályázati felhívás az Európa Innovációs Fővárosa cím elnyerésére, a közösségeikben az innovációs tevékenységeket legsikersebben előmozdító városok elismerésére. A díjat két kategóriában ítélik oda, melyek a következők: Európa Innovációs Fővárosa, valamint Európa Feltörekvő Innovációs Városa. Az első kategóriára 250.000 fő lakosságszám fölötti, a második kategóriára 50.000 - 249.999 fő lakosságszám közötti városok jelentkezhetnek. A kategóriánkénti díjazottak pénzjutalomban részesülnek, melynek összege az első kategória első helyezettje esetében 1.000.000 EUR, a két további helyezett esetében 100 -100.000 EUR. A második kategória első helyezettje 500.000 EUR, a két további helyezett 50 - 50.000 EUR díjazásban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

2. körös felhívás a ,,Felsőoktatási intézmények infrastrukturális, szervezeti és oktatásfejlesztési reformja felhíváshoz kapcsolódó támogató szakmai vélemény kéréséhez

2021. március 30. 

A felhívás célja, hogy Magyarország RRF Tervének ,,egyetemek megújítása kiemelt területének tervezése érdekében felmérje és értékelje a magyarországi felsőoktatási intézmények komplex intézményfejlesztési projektterveit (infrastruktúrafejlesztés, szervezetfejlesztés, humán erőforrás fejlesztés, valamint képzésfejlesztés), amelyek a kormányzat felsőoktatás átalakítására vonatkozó céljaihoz hozzájárulnak. Az RRF Terv keretében tervezett felsőoktatás-fejlesztési konstrukció általános célja annak az átalakításnak a támogatása a felsőoktatási intézmények komplex fejlesztésével, amelynek segítségével a felsőoktatás társadalomformáló és gazdaságalakító szerepe meghatározóvá válik Magyarországon

A tudomány vonzásában – Tanulmányíró pályázat

2021. március 29. 

A TéKa Társulás pályázati felhívása felsőoktatási intézményben tanuló, 35 év alatti, szlovákiai magyar MA hallgatók, doktoranduszok, doktorjelöltek és fiatal kutatók számára történelmi, egyházi, kisebbségi, gazdasági, kulturális vagy oktatási témájú tanulmányok beküldésére. Az MA kategória győztese 150 EUR; a doktorandusz és fiatal kutatói kategória győztese 250 EUR pénzjutalomban részesül.

Felhívás az UNESCO Kreatív Városok Hálózatába való jelentkezésre

2021. március 25. 

Pályázati felhívás városi önkormányzatok számára Kreatív Városok Hálózatba való jelentkezésre. Az immáron több, mint 80 ország 246 városát összefogó hálózathoz irodalom, filmművészet, zene, design, népművészetek, médiaművészetek és gasztronómia kategóriában lehet csatlakozni.

Pályázat a tudományt, a technológiát és a művészetet ötvöző projektek támogatására

2021. március 24. 

Pályázati felhívás dizájnerek, művészek, kutatók és egyéb szakemberek számára a tudományt, a technológiát és a művészetet ötvöző, transzdiszciplináris együttműködési projektek támogatására. Olyan pályázatokat várnak, amelyek kritikusan kapcsolódnak a jelenhez, és alternatívákat javasolnak a jelenlegi fejleményekre és zavarokra, reflektálva arra, ami emberré tesz minket, és megvizsgálják a társadalommal, a bolygóval és magával az élettel való kapcsolatunkat. A pályázat keretében összesen hét projektet választanak ki, melyek jelentős támogatást kapnak a prototípus kifejlesztéséhez. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat politikatudományi vagy társterületeken végzett tudományos munka és ennek magyar nyelvű publikációjának támogatására

2021. március 23. 

Az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely Politikatudományi Intézet pályázati felhívása BA, MA, illetve PhD képzésre beiratkozott felsőoktatási hallgatók számára politikatudományi vagy társterületeken végzett tudományos munka és ennek magyar nyelvű publikációjának támogatására. A támogatás összege: bruttó 100.000 Ft.

MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj 2021 – Pályázat fiatal kutatóknak

2021. március 22. 

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj 2021. évi elnyerésére, a tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók környezetvédelmi kutatási eredményeinek elismerésére. A nyertes Pályadíj oklevéllel és pénzjutalommal jár. Az elismeréshez adható jutalom összege pályadíjanként bruttó 200.000 Ft.

Pályázat fiatal kutatóknak a Selyemúttal kapcsolatos kutatások támogatására

2021. március 19. 

Pályázati felhívás 35 év alatti kutatók számára a Selyemúttal kapcsolatos ösztöndíj elnyerésére, további kutatásaik támogatására. Pályázatot hat területen lehet benyújtani, melyek a következők: tudomány és technológia; tradicionális tudás és mesterségek; vallás és szellemiség; nyelv és irodalom; művészetek és zene; tradicionális sportok és játékok. Összesen 12 fő kap támogatást, melynek összege 10.000 USD. A pályázati kiírás nyelve angol.

Gloria Victis 2021 – Felhívás Kárpát-medencei középiskolai történelmi vetélkedőben való részvételre

2021. március 19. 

A Rákóczi Szövetség pályázati felhívása Kárpát-medencei, 3 fős középiskolás csapatok számára Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőben való részvételre, melynek központi témája Magyarország az Árpád-korban. Valamennyi döntőbe és középdöntőbe jutott csapat értékes könyvjutalomban részesül, a legjobb három csapat tagjai, valamint a felkészítő tanáraik pedig egy színvonalas, többnapos kirándulásra is meghívást kapnak.

Egyházi közösségszervezéshezkapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatása / MFP-EKEB/2021

2021. március 18. 

Magyarország Kormánya célul tűzte ki a kistelepülések népességmegtartó erejének növelését, a fiatalok helyben maradását, az elvándorlás visszaszorítását. A vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú érték- és közösségteremtő tényezői, a nemzeti identitástudat ápolásával, erősítésével fontos szerepet töltenek be az ország életében.

Civic Europe, Idea Challenge 2021 pályázati felhívás

2021. március 18. 

A kiírás fejlesztési célja: Úgy gondoljuk, hogy az állampolgárok társadalmi folyamatokban való részvétele előfeltétele egy befogadó, nyitott és működő polgári demokráciának, amely fogalom sokkal többet jelent egy politikai terméknél. Olyan közösségi fejlesztéseket támogatunk, amelyek megteremtik annak lehetőségét, hogy az emberek megértsék, megtanulják és éljenek a társadalmi részvétel kompetenciáival, a párbeszéd eszközével. Különösen olyan - elsősorban vidéki - helyszíneken megvalósuló projekteket szeretnénk támogatni, ahol rosszul működik, vagy hiányos a civil társadalmi infrastruktúra. Nemcsak finanszírozási lehetőséget biztosítunk, hanem együttműködési környezet, amelyben a civil társadalmi szereplők elképzeléseiket fenntartható megoldássá alakíthatják, kezelni képesek a helyi szintű problémákat és a hosszú távú, pozitív változásokat érnek el.

Konzultáció az Izland, Liechtenstein és Norvégia által Magyarországon támogatott új Civil Alapról

2021. március 18. 

A Finanszírozási Mechanizmus Iroda nyilvános konzultációt tart a magyar civil társadalom támogatására létrehozott új EGT programról, a Civil Alapról (Active Citizens Fund). A civil szervezetek és más érdekelt felek véleményeiket és prioritásaikat 2021. április 9-ig küldhetik el. Tematikus területek: Demokrácia, aktív állampolgárság, jó kormányzás és átláthatóság; Emberi jogok és egyenlő bánásmód a faji vagy etnikai származáson, valláson vagy világnézeten, nemen, fogyatékosságon, életkoron, szexuális irányultságon vagy nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni küzdelem révén; Társadalmi igazságosság és a társadalmilag sérülékeny csoportok integrációja; Nemek közötti egyenlőség és nemi alapú erőszak; Környezetvédelem és éghajlatváltozás.

Így segítek én! – Rajzpályázat

2021. március 11. 

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom rajzpályázati felhívása óvodás és általános iskolás gyermekek számára a szülők, a gyerekek vagy a család által a lakásban, a házban, a ház körül közösen végzett ,,láthatatlan munkáról készült alkotások beküldésére. Az ajándékok között könyvutalvány, családi belépők és további értékes nyeremények szerepelnek.

Módosult a ,,VEKOP-1.2.8-20 Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támog

2021. március 9. 

Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása című (VEKOP-1.2.8-20 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […]

K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2021

2021. március 5. 

A K&H Csoport és a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány pályázati felhívása a magyarországi, agrárképzést folytató egyetemek és főiskolák alap-, mester- és PhD képzésben résztvevő hallgatói számára K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíj 2021. évi elnyerésére, a fenntartható agráriummal, ezen belül kiemelten a körkörös/körforgásos gazdaság témakörében készült dolgozataik elismerésére. Díjazás PhD hallgatók számára: 1. helyezett: 400.000 Ft; 2. helyezett: 200.000 Ft; 3. helyezett: 100.000 Ft; mesterképzések hallgatói számára: 1. helyezett: 150.000 Ft; 2. helyezett: 100.000 Ft; 3. helyezett: 50.000 Ft; alapképzések hallgatói számára: 2 nyertes: 100 -100.000 Ft.

Alkotói pályázat diákoknak március 15. alkalmából

2021. március 3. 

Az ADOM Diákmozgalom pályázati felhívása alkotni vágyó diákok és hallgatók számára az 1848/49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatos videók és fotók beküldésére. Előnyben részesülnek azok a pályaművek, amelyek a pályázó diák saját szerzeményét (legyen az rajz, vers, dal, stb.) mutatják be.

Pályázat pedagógusok ingyenes COVID antigén-gyorstesztelésére

2021. március 2. 

Pályázati felhívás állami óvodák és iskolák számára óvodai nevelők és iskolai pedagógusok ingyenes COVID antigén-gyorstesztelésére. Egy alkalommal minimum 40, maximum 100 fő tud részt venni a szűrővizsgálaton.

Újra lehet pályázni elektromos kerékpár kedvezményes vásárlására

2021. február 28. 

Immár negyedik alkalommal. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem […]

Pályázat magyar dalszövegek angol fordításainak elkészítésére

2021. február 25. 

Pályázati felhívás magyar dalszövegek angol fordításainak elkészítésére. Az egyes kategóriákban győztes pályázatok egyenként bruttó 100-100 ezer forint pénzjutalomban részesülnek. 

Felhívás a ,,Felsőoktatási intézmények infrastrukturális, szervezeti és oktatásfejlesztési reformja felhíváshoz kapcsolódó támogató szakmai vélemény kéréséhez

2021. február 25. 

A felhívás célja, hogy Magyarország RRF Tervének ,,egyetemek megújítása kiemelt területének tervezése érdekében felmérje és értékelje a magyarországi felsőoktatási intézmények komplex intézményfejlesztési projektterveit (infrastruktúrafejlesztés, szervezetfejlesztés, humán erőforrás fejlesztés, valamint képzésfejlesztés), amelyek a kormányzat felsőoktatás átalakítására vonatkozó céljaihoz hozzájárulnak. Az RRF Terv keretében tervezett felsőoktatás-fejlesztési konstrukció általános célja annak az átalakításnak a támogatása a felsőoktatási intézmények komplex fejlesztésével, amelynek segítségével a felsőoktatás társadalomformáló és gazdaságalakító szerepe meghatározóvá válik Magyarországon.

Kész, szept. 30. Nagy históriás – Rajzpályázat

2021. február 23. 

A Gyermekjóléti Alapítvány, az Országos Mécs László Irodalmi Társaság és a Megújuló Oktatásért, Nevelésért Mozgalom rajzpályázati felhívása általános iskolás diákok számára Buda visszavételével (1686/1849), Magyar feltalálókkal, valamint a Balatonnal kapcsolatos saját készítésű, bármilyen technikával készített alkotások beküldésére. Díjazás: 1. helyezett: Oklevél + 7000 Ft-os vásárlási utalvány; 2. helyezett: Oklevél + 5000 Ft-os vásárlási utalvány; 3. helyezett: Oklevél + 4000 Ft-os vásárlási utalvány; 4.-5. helyezett: Oklevél + 2000 Ft-os vásárlási utalvány.

Pályázat a kulturális tájak megóvásáért és kezeléséért kiírt nemzetközi díj elnyerésére

2021. február 22. 

Javaslattételi pályázati felhívás Nemzetközi Díj odaítélése céljából a kulturális tájak megóvásáért és kezeléséért tett kimagasló erőfeszítések elismerésére. A díjat kétévente ítélik oda egy fő vagy szervezet számára. Javaslatot állami- és nem állami szervek, valamint regionális, országos és nemzetközi szervezetek nyújthatnak be. A díj 30.000 USD pénzjutalommal jár. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat diákoknak külföldi vonatkozású magyar bélyegek listájának elkészítésére, beküldésére

2021. február 19. 

A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének pályázati felhívása 10-16 éves tanulók számára valamely idegen országgal kapcsolatos magyar bélyegeket tartalmazó listák elkészítésére és beküldésére. A legtöbb helyes tételt tartalmazó listák beküldői értékes jutalomban részesülnek!

Zárul a VEKOP-1.2.8-20 kódszámú pályázat előminősítése

2021. február 17. 

Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása című VEKOP-1.2.8-20 kódszámú pályázat előminősítési időszaka 2021. február 19-én 12 órakor zárul. A benyújtott kérelmek elbírálásáról és a tanúsítványok kiállításáról a regisztrációhoz kötődő e-mail címen kapnak tájékoztatást a vállalkozások, valamint a regisztrált fiókban […]

Pályázat lengyel nyelv és irodalom mesterszakos (MA) hallgatóknak, tanulmányi ösztöndíj elnyerésére

2021. február 16. 

A Wacław Felczak Alapítvány pályázati felhívása magyarországi felsőoktatási intézmények lengyel nyelv és irodalom mesterszakos (MA) hallgatói számára tanulmányi ösztöndíj igénylésére. A támogatás összege bruttó 135.000 Ft/hó.

Tavasz

2021. február 15. 

Az Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely (http://mairodalma.hu/) prózaíró pályázatot ír ki Tavasz címmel.

Tavasz – Prózaíró pályázat

2021. február 15. 

Az Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely irodalmi pályázati felhívása egy adott, a tavaszt megjelenítő képpel kapcsolatos prózák beküldésére, kötetben való megjelenés céljából.

Már lehet jelentkezni a Vodafone 15 millió forint összdíjazású pályázatára

2021. február 11. 

Harmadik alkalommal hirdette meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Vodafone Digitális Díjat három kategóriában, a 15 millió forint összdíjazású pályázatra 2021. április 20-áig lehet jelentkezni. Vodafone ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […]

Módosult a ,,GINOP-1.2.13-20 Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támoga

2021. február 10. 

Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása című (GINOP-1.2.13-20 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […]

Pályázat a széndioxid levegőből történő kivonását célzó kiemelkedő innovációk díjazására

2021. február 9. 

Pályázati felhívás a széndioxid levegőből és óceánokból történő kivonását célzó kiemelkedő innovációk megalkotására és díjazására. Olyan projektekkel lehet pályázni, melyek nem csupán kivonják a szén-dioxidot, hanem el is tudják tárolni azt. Bármilyen ötlettel lehet pályázni, ami képes arra, hogy nagy mennyiségű, akár több tonna szén-dioxidot vonjon ki és kössön meg. A kezdeti 18 hónapos szakasz végén 15 csapatot választanak ki, melyek 1 millió USD támogatást kapnak ötletük nagyléptékű megvalósításához. Közülük kerül ki az első három helyezett, akik az alábbi díjazásban részesülnek: 1. hely: 50 millió USD; 2. hely: 20 millió USD; 3. hely: 10 millió USD. Emellett 25 résztvevő diákcsapat egyenként 200.000 USD jutalomban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

A Google első alkalommal hirdet pályázatot kifejezetten Közép- és Kelet-Európa számára

2021. február 9. 

Bulgária, Horvát-, Cseh-, Észt-, Lett- és Lengyelország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia mellett Magyarországról is várnak olyan pályaműveket, amelyek a társadalmi és digitális megosztottságot áthidalva a gazdasági növekedésen és újjáépítésen dolgoznak, mivel a régió kormányzatai, vállalkozásai és közösségei egyértelművé tették azon ambiciózus céljukat, hogy a digitalizációt a gazdasági növekedés húzó erejévé tegyék. Víziójukat a Három […]

A mazsolás kuglóf titka

2021. február 8. 

Az Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely (http://mairodalma.hu/) prózaíró pályázatot ír ki A mazsolás kuglóf titka címmel.

Szent László nyomában – Hadtörténelmi, honvédelmi témájú, Kárpát-medencei gyermekrajz-, és fotópályázat

2021. február 5. 

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely és a nagyváradi Tanoda Egyesület rajz-, és fotópályázati felhívása Kárpát-medencei, 8-16 éves diákok számára hadtörténelmi, honvédelmi témájú, továbbá Szent Lászlóhoz kötődő alkotások beküldésére. A díjazottak - a tárgyjutalmakon kívül - az elmúlt években népszerűvé vált, egyedi tervezésű okleveleket is kapnak.

A magyar gazdatársadalom a következő évek nagy nyertesévé válhat

2021. február 5. 

Rekordösszegű támogatásban részesül az agrárium, amellyel a magyar gazdatársadalom a következő évek nagy nyertesévé válhat - mondta Nagy István agrárminiszter egy videóban, amely a kormány hivatalos Facebook oldalán jelent meg péntek reggel. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […]

Túzok Vándorkupa alkotói pályázat

2021. február 2. 

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának alkotói pályázati felhívása a park működési területén található települések általános- és középiskolás diákjai számára a túzokkal kapcsolatos élményeket megjelenítő képzőművészeti és irodalmi alkotások beküldésére. A nyertes és családja 1 teljes éven keresztül kedvezményesen látogathatja az Igazgatóság fogadó helyeit és részterületeit, illetve 1 alkalommal egész napos szervezett programon vehet részt osztályával. A pályázaton a nyertesen kívül a II. és III. helyezettek, illetve a különdíjasok is értékes nyereményekben részesülnek.

Duplán szép – Fotó- és szépirodalmi prózaíró pályázat

2021. január 29. 

Az Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely és a Túra-Társ-Kereső FB oldal szépirodalmi pályázati felhívása a túrázáshoz kapcsolódó fotóalkotások és az azokhoz kötődő, figyelemfelkeltő történetek beküldésére, prózai kötetben való megjelenés céljából.

Hamarosan megjelenik a CHANSE ERA-NET első, 2021-es nemzetközi felhívása a társadalom- és bölcsészettudományi kutatások területén

2021. január 28. 

A CHANSE ERA-NET 2021. március 9-én hirdeti meg első nemzetközi felhívását, melyhez 24 ország 27 kutatásfinanszírozó szervezete, köztük a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal is csatlakozott.

Irodalmi verseny 2021

2021. január 26. 

A pályázat célja: Ráirányítani a figyelmet a magyar novellairodalomra, a magyar nyelven írt alkotásokra. Olyan új irodalmi művek írására ösztönzés, amelyeket a pandémia ihletett.

Pályázat biodiverzitással foglalkozó fiatal kutatóknak, nemzetközi díj elnyerésére

2021. január 22. 

Javaslattételi pályázati felhívás biodiverzitással foglalkozó nemzetközi díj odaítélése céljából, fiatal kutatók elismerésére. A díjakat olyan végzős hallgatóknak ítélik oda, akik innovatív kutatása a biodiverzitáshoz és az informatikához kapcsolódik és a Kiíró által közvetített adatokra épül. A pályázat két győztese fejenként 5.000 EUR pénzjutalomban és nemzetközi elismerésben részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

Zsidó örökség, kultúra, történelem – Pályázat egyetemi hallgatók részére

2021. január 21. 

Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem és a Mazsihisz pályázati felhívása egyetemi hallgatók számára az épített zsidó örökséggel, irodalommal, néprajzkutatással és művészetekkel kapcsolatos dolgozatok beküldésére. Az első hat helyezett nagyösszegű pénznyereményt és egyéb díjakat kap.

Európai uniós pályázat a művészetek által inspirált technológiai, ipari és társadalmi innovációk díjazására

2021. január 20. 

Pályázati felhívás a tudomány, technológia és a művészetek kereszteződésében létrejött kreatív, innovatív és úttörő eredmények elismerésére. A benyújtott projektek ideális esetben nem lehetnek két évnél régebbiek, illetve az ettől régebbi projekteknek jelentős változáson és javuláson kellett átesniük az elmúlt két évben. A pályázat két díjazottja egyenként 20 ezer euró pénzjutalomban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása / GINOP-1.2.13-20

2021. január 19. 

Magyarország Kormányának felhívása kis- és középvállalkozások technológiai megújulásához kapcsolódó fejlesztéseinek támogatására. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a hazai kkv-k versenyképességének javítását. Ennek egyik fontos feltétele, hogy a vállalkozásokat segítsük a gazdaságban végbemenő folyamatokhoz való alkalmazkodásban, a szükséges felzárkózásban, és a megnyíló új lehetőségek kihasználásában.

Friss Hús rövidfilmes pitchfórum

2021. január 18. 

Idén márciusban kilencedik alkalommal rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. A filmes szakmai esemény pitchfórumára január 30-ig lehet nevezni előkészületben lévő rövidfilmes projektekkel.

Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíj

2021. január 18. 

A Petőfi Irodalmi Múzeum által meghirdetett Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíj keretében fiatal írók, irodalmárok részesülhetnek támogatásban szépirodalmi, kritikai, szociográfiai vagy irodalomtörténeti művek létrehozásához. Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtve a magas színvonalú alkotótevékenységhez.

Cégek, figyelem! Még két hétig lehet jelentkezni ennek a pályáznak az előminősítésére

2021. január 18. 

Február elsejéig jelentkezhetnek a vállalkozások a Zöld Nemzeti Bajnokok program 10 milliárd forintos keretösszegű pályázatára, amelynek célja az egyszer használatos és egyes egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának betiltásában közvetlenül érintett mikro-, kis- és középvállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez […]

Pályázat a Civil Támogatási Alap Alapkezelőjének kiválasztására

2021. január 15. 

Pályázati felhívás a Civil Támogatási Alap Alapkezelőjének kiválasztására, a civil társadalom és a sérülékeny csoportok megerősítése céljából. A Civil Támogatási Alap keretein belül fejleszteni kell a civil társadalmi szektor hosszú távú fenntarthatóságát és kapacitását azzal a céllal, hogy a demokratikus részvétel, az aktív állampolgárság, az emberi jogok, valamint a környezetvédelem előmozdításában betöltött szerepe megerősödjön. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek vezetője kizárólag nonprofit szervezet lehet. A támogatás összege 10.890.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Digitális videóesszé pályázat a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan

2021. január 13. 

A Zachor Alapítvány, a Dél-kaliforniai Egyetem Soá Alapítványa és a Memento Park pályázati felhívása 9-12. évfolyamos diákok számára a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódó digitális videóesszék beküldésére. A sikeres pályázatok a könyvjutalom mellett egy ingyenes látogatást nyernek a Memento Parkba.

Pályázat ingyenes Mars-atlaszra csillagász szakköröknek

2021. január 11. 

2021 februárjában, majd áprilisban is várhatóan űrszondák szállnak a Marsra. Erre az alkalomra lett időzítve a 36. marsi év Mars-atlasza, melyet az strassbourgi székhelyű European Science Foundation / Europlanet Central European Hub támogatott és többek a magyar mellett angol és cseh nyelven olvasható.

Pályázat nemzetközi rövidfilmfesztiválon való részvételre, rövidfilmes projektek nevezésére

2021. január 8. 

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál pályázati felhívása fiatal filmes alkotók számára pitchfórumon való részvételre, előkészületben lévő projektjeik, filmötleteik prezentálására és azok megvitatására. A legjobb filmterv a fiatalon elhunyt producerről elnevezett Lovas Nándor-díjat kapja, amely 300.000 forintos pénzjutalommal jár.

Idén tovább drágulnak az új autók

2021. január 8. 

A járvány mellett a forint árfolyama, az autóvásárlási támogatások és a forgalombahelyezési eljárás idejének növekedése gyakorolta a legnagyobb hatást tavaly az autópiacra. Az idén 3-5 százalékos áremelkedésre lehet számítani - ismerteti pénteki számában a Világgazdaság. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […]

Pályázat műanyagtermékeket forgalmazó és gyártó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatására

2021. január 5. 

Pályázati felhívás az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatására. Önállóan támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása. További támogatható tevékenységek: Technológiai fejlesztést eredményező gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések; Infrastrukturális és ingatlan beruházás, ingatlan esetében kizárólag bővítés, átalakítás, korszerűsítés; Információs technológia-fejlesztés; Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; Projektelőkészítés: infrastrukturális beruházással kapcsolatos építési beruházási szakértői szolgáltatás igénybevétele. A támogatás összege 20.000.000 - 400.000.000 Ft.

II. Gyerek- és Ifjúsági Film Pitchfórum forgatókönyv pályázat

2021. január 4. 

A CINEMIRA Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál 2021 tavaszán második alkalommal rendezi meg a Gyerek- és Ifjúsági Film Pitchfórumot, azzal a céllal, hogy a hazai forgatókönyvírók, írók és kreatív gondolkodók lehetőséget kapjanak a fiatal közönség számára írt film- és sorozatterveik bemutatására, valamint, hogy terveikhez találjanak rendezőket, producereket, szakmai partnereket.

Turistaút a kedvenc égitestedre

2020. december 23. 

A Magyar Asztronautikai Társaság pályázati felhívása általános és középiskolás diákok számára egy égitestre való turistaúttal kapcsolatos rajzok, videók, írások, prezentációk és kísérletek beküldésére. A korcsoportonkénti helyezettek értékes könyvjutalomban és egyéb nyereményekben részesülnek.

Biztonságos Internet Nap 2021 – Képregény készítő, mémkészítő és hősépítő pályázat

2020. december 22. 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázati felhívása általános iskolás és középiskolás diákok számára a biztonságog internethasználattal kapcsolatos képregények és mémek készítésére, valamint hősök megépítésére. A győztesek pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményeket kapnak.

Megjelent ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása című (GINOP-

2020. december 22. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása című (GINOP-1.2.13-20 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

Társadalmi egyeztetésen az ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támoga

2020. december 17. 

Elindult az ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása című (VEKOP-1.2.8-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

Omega-3 tojást tojó tyúkokat nevelnek a Szent István Egyetemen

2020. december 14. 

Elsősorban a várandós kismamák és születendő gyermekeik egészségét szolgálja a Szent István Egyetem és az egyik munkatársával közös, a Blue Seven Group Zrt. által fejlesztett legújabb szabadalom, mely hamarosan a hazai boltok polcain is elérhetővé válik. A termék különlegessége a magas folsavtartalom, ami főként az első trimeszterben jelent kulcsfontosságú támogatást az egészséges magzati fejlődéshez. A […]

Álmodd meg te a Klastrom fényeit!

2020. december 11. 

2021-ben 30. alkalommal tárja ki kapuit a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb múlttal rendelkező összművészeti fesztiválja. 1989 óta évről évre Kapolcs és a környező falvak megtelnek színházzal, irodalommal, zenével, tánccal, beszélgetésekkel, közös alkotásokkal. Barátságok, szerelmek születtek itt, sokan, akik gyerekként fesztiváloztak Kapolcson, már saját gyerekeikkel járnak vissza.

1945 – A mi történetünk – Pályázat családtörténeti visszaemlékezések írására

2020. december 9. 

A Közös Halmaz Alapítvány és a Független Médiaközpont pályázati felhívása 14 és 35 év közötti fiatalok számára az 1945-ös évről szóló családtörténeti visszaemlékezések írására és beküldésére. Kategóriánként a legjobb három pályamű szerzője családfakutatási képzésen, továbbá videókészítési tanfolyamon vehet részt, valamint értékes könyvjutalomban részesül.

Pályázat európai együttműködésben megvalósuló, a kutatási, technológiai, gazdasági, kulturális, illetve társadalmi ismeretek, továbbá Európa fejlődéséhez hozzájáruló projektek támogatására

2020. december 4. 

Pályázati felhívás a kutatási, technológiai, gazdasági, kulturális, illetve társadalmi ismeretek, továbbá Európa fejlődéséhez hozzájáruló multi-, és interdiszciplináris projektek támogatására. Pályázatot felsőoktatási intézmények, közintézmények, vállalkozások és nonprofit szervezetek partnerségi hálózatai nyújthatnak be, melyeknek legalább hét tagja van. Pályázni természettudományos, műszaki tudományos, egészségügyi, mezőgazdasági, társadalomtudományi, valamint bölcsészettudományi témákban lehet. A pályázati kiírás nyelve angol.

Magyar nemzeti értékek a Kárpát-medencében – Felhívás Hungarikum vetélkedőben való részvételre

2020. december 3. 

A Lakiteleki Népfőiskola pályázati felhívása Kárpát-medencei általános iskolák 7. és 8. osztályában tanuló diákok valamint a középfokú oktatási intézmények 9. és 10. osztályos diákjai számára hungarikum vetélkedőn való részvételre, nemzeti értékeink megismertetése céljából. Valamennyi kategóriában a díjnyertes csapatok értékes jutalomban részesülnek.

Magyar Innovációs Nagydíj 2020 - Pályázat a legjelentősebb hazai innovációk elismerésére

2020. november 30. 

Magyarországon bejegyzett vállalkozások és szervezetek nyújthatnak be pályázatot Magyar Innovációs Nagydíj elnyerésére, a 2020. év legjelentősebb műszaki és gazdasági innovációs tevékenységeinek elismerésére. Az innováció kiindulási alapja tudományos kutatás, műszaki-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet.

Pályázat a fenntartható társadalom kialakításához hozzájáruló, következő generációs kommunikációs megoldások kifejlesztésének támogatására

2020. november 23. 

Pályázati felhívás vállalkozások, felsőoktatási intézmények, valamint kutatóintézetek számára a fenntartható társadalom kialakításához hozzájáruló, következő generációs kommunikációs megoldások kutatásának és fejlesztésének támogatására. A pályázatban résztvevő szervezetek az alábbi előnyöket élvezik: klaszter címkét kapnak, hozzáférést kapnak a nemzeti K+F finanszírozáshoz, valamint a vállalatok nemzetközi hálózatához, továbbá coaching szolgáltatást vehetnek igénybe. A pályázati kiírás nyelve angol.

Egy sima - egy fordított – Pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra

2020. november 23. 

Műfordítói pályázati felhívás bármely nyelvből, szabadon választott kortárs (az utóbbi harminc évben megjelent), dráma szöveg (részlet) fordítására. Díjazás: 1. helyezett: 100.000 Ft pénzjutalom; 2. helyezett: 75.000 Ft pénzjutalom; 3. helyezett: 50.000 Ft pénzjutalom. A helyezettek a pénzjutalom mellett egyéb értékes nyereményeket és megjelenési lehetőséget is kapnak.

Tájékoztató a Szépirodalom Kollégiuma döntéséről

2020. november 23. 

A *-gal jelzett pályázatok esetében egyes kollégiumi tagok érdekeltsége miatt – az összeférhetetlenséget kiküszöbölendő -, a támogatás odaítélése minősített többséggel... The post Tájékoztató a Szépirodalom Kollégiuma döntéséről appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Pályázat Romániában működő szervezeteknek környezetvédelmi és a klímaváltozást mérséklő projektek támogatására

2020. november 19. 

Pályázati felhívás Romániában működő szervezetek számára környezetvédelmi és a klímaváltozást mérséklő projektjeik támogatására a következő témákban: tiszta növekedés, zöld pénzügyek, természetalapú megoldások, alkalmazkodás és ellenállóképesség, az ifjúság és a civil társadalom részvétele a környezeti társadalmi cselekvésekben, valamint az éghajlatváltozással és annak társadalmi-gazdasági hatásával kapcsolatos tudatosság növelésére irányuló erőfeszítések támogatása. A projekteket 2021. március 15-ig be végre kell hajtani. A projektek költségvetése legfeljebb 48,571 RON lehet.

2021. évi BOM ösztöndíj pályázati felhívás

2020. november 18. 

A ,,BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány a kiemelkedő sporttevékenységet folytató diákok részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából ösztöndíj pályázatot hirdet, immáron hetedik alkalommal.

A lélek öröme

2020. november 16. 

Cél: a hazai kórusmozgalom megbecsülése, fellendítése; a csodás magyar népdal és egyházi dal-kincsünk népszerűsítése; e pályázattal - tekintettel a COVID-19 pandémiára - is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a kórusok online találkozzanak, egyúttal programunkkal kapcsolódunk a Nemzeti Összetartozás Éve programsorozathoz.

SozialMarie - Prize for Social Innovation Díj

2020. november 13. 

A SozialMarie - Prize for social innovation - idén 17. alkalommal kerül meghirdetésre: kipróbált, bevált, hatékony társadalmi innovációkat keresünk Közép- és Kelet-Európa minden szektorából.

Álomút gyermekrajzpályázat

2020. november 11. 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. rajzpályázati felhívása 1-8. osztályos gyerekek számára az úthoz kapcsolódó (pl. útépítés, az út és környezet kapcsolata, az úton lévők tájékoztatása [Útinform], kerékpáros közlekedés stb.) alkotások beküldésére. A zsűri döntése alapján mind az öt kategória nyertese, valamint a közönségszavazás győztese az oklevélen és a vásárlási utalványon túl, egy-egy osztálykirándulást is nyer. Az osztálykirándulásokon túl 150 db 10.000 Ft értékű ajándékutalvány is gazdára talál.

Pályázat tényfeltáró írásművek díjazására

2020. november 10. 

A Transparency International Magyarország Alapítvány javaslattételi pályázati felhívása ,,Transparency - Soma Díj odaítélése céljából, a legkiválóbb tényfeltáró írásművek díjazására. A díj 1.000.000 Ft pénzjutalommal jár.

Társadalmi egyeztetésen ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatás

2020. november 5. 

Elindult ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása című (GINOP-1.2.13-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […]

Ismét várják a helyi közösségi kezdeményezéseket a LAFARGE Közösségi Érték Programra

2020. november 4. 

A LAFARGE által 2018-ban indított Közösségi Érték Program immár ötödik alkalommal várja a pályázatokat a Királyegyházi Cementgyár és a Bükkösdi Kőbánya közvetlen vonzáskörzetében működő civil szervezetektől.

Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet a Hangfoglaló Program Médiatámogatási Alprogram keretében

2020. november 4. 

A Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet a Hangfoglaló Program Médiatámogatási Alprogram keretében kifejezetten könnyűzenei tematikájú nyomtatott és internetes médiumok, illetve ilyen témájú mellékleteket megjelentető kiadók számára könnyűzenei tartalom készítésére és megjelentetésére.

Ezüst Ácsceruza Díj 2020 - Pályázat a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos publicisztikai tevékenység elismerésére

2020. november 3. 

A Magyar Építőművészek Szövetségének javaslattételi pályázati felhívása Ezüst Ácsceruza Díj 2020. évi odaítélése céljából a nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban megjelent, a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez hozzájáruló publicisztikai tevékenység elismerésére. A díjjal ,,ezüst ácsceruza emlékplasztika, az adományozást igazoló oklevél és 200 ezer Ft pénzjutalom jár.

Szépirodalmi pályázat a fogyatékkal élő emberek nemzetközi napja alkalmából

2020. október 30. 

A Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-oktatást Végző Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény irodalmi pályázati felhívása Baja, Bácsalmás, valamint Kalocsa járási általános iskolás felső tagozatos-, és középiskolás tanulók számára a fogyatékkal élő emberek nemzetközi napjához kapcsolódó versek, mesék és novellák beküldésére. Korcsoportonként (felső tagozat, középiskola) a legjobb pályázatok jutalomban részesülnek.

Pályázat könnyűzenei tartalom készítésének és megjelentetésének támogatására, nyomtatott és online médiumok részére

2020. október 26. 

Magyarországi székhelyű, a működéshez szükséges hatósági engedélyekkel rendelkező nyomtatott és internetes médiumok nyújthatnak be pályázatot a könnyűzenével hosszabb ideje, rendszeresen foglalkozó nyomtatott és online médiumok - közte szakmai blogok - támogatására annak érdekében, hogy a hazai könnyűzene megfelelő fórumokhoz juthasson. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft.

Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében (IPARJOG_15), 12. forduló

2020. október 21. 

Újabb pályázók jutottak forráshoz szellemi alkotások iparjogvédelmi oltalmát szolgáló újdonságkutatási, oltalomszerzési és oltalom-fenntartási, valamint a szellemivagyon-értékelési tevékenységük támogatására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.

Nemzeti Összetartozás Éve 2020 – Pályázat esszék, esettanulmányok, elemző írások beküldésére

2020. október 21. 

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány pályázati felhívása középiskolás diákok és felsőoktatásban résztvevő hallgatók, illetve kis közösségek számára a Nemzeti Összetartozással kapcsolatos történelmi, művelődéstörténeti, irodalmi, képzőművészeti, valamint film témájú esszék, esettanulmányok és elemző írások beküldésére. A legjobb pályázók pénzjutalomban részesülnek.

Több száz elektromos taxi állhat forgalomba

2020. október 16. 

Eredményes az elektromos taxik beszerzését szolgáló pályázat, mintegy 280 új gépjármű megvásárlását támogatja a kormány mintegy 2,3 milliárd forint értékben - adta hírül az ITM. Eddig 279 tisztán elektromos ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

Pályázat a műszaki felsőoktatásban (energetika és automatizálás) tanuló főiskolai / egyetemi női hallgatók számára, mentorprogramban való részvételre

2020. október 14. 

Az ABB Kft. pályázati felhívása a műszaki felsőoktatásban - az energetika és automatizálás területén - tanuló főiskolai / egyetemi, 2. és 3. éves BSc, 4., vagy 5. éves MSc női hallgatók számára ,,ABB Női Mentorprogramban való részvételre. A programban résztvevő hallgató a Kiíró cég vezetői és szakemberei közül saját dedikált mentort kap, akikkel a félév során 5 alkalommal (személyes és/vagy online) konzultáción vehet részt.

Pályázat az oktatásban használható információs és kommunikációs technológiai megoldások díjazására

2020. október 12. 

Javaslattételi pályázati felhívás az Információs és Kommunikációs Technológiák az Oktatásban díj odaítélése céljából a tanulást, az oktatást és általában a nevelési munka eredményességét elősegítő információs és kommunikációs technológiák innovatív alkalmazásának elismerésére. A két, egyenként $25,000 pénzjutalommal járó díjban személyek és intézmények részesülhetnek.

Tondach Tetőfedő Rangadó 2020 – Építészeti pályázat

2020. október 12. 

A Wienerberger Zrt. pályázati felhívása tetőfedők számára a 2017. január 1. és 2020. október 31. között elkészült, ,,Tondach tetőcserepekkel fedett és ,,Tondach kiegészítőkkel, tuning elemekkel készített, új építésű vagy felújított épületek elismerésére. Díjazás: 1. helyezett - bruttó 300.000 Ft pénzjutalom; 2. helyezett - bruttó 200.000 Ft pénzjutalom; 3. helyezett - bruttó 100.000 Ft pénzjutalom; 4-5. helyezett - oklevél

36. Vizuális Művészeti Hónap

2020. október 11. 

A Budapesti Művelődési Központ immár 36. alkalommal rendezi meg 2020 őszi évada során a Vizuális Művészeti Hónap pályázat- és kiállítás-sorozatot, amely a fővárosi amatőr alkotóknak kínál bemutatkozási lehetőséget.

Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program 2020-2021

2020. október 6. 

A Klebelsberg Központ pályázati felhívása Klebelsberg Képzési Ösztöndíj 2020-2021. évi elnyerésére, a pedagógus pályát választó hallgatók ösztöndíjas támogatására. Az ösztöndíj első alkalommal differenciáltan 125.000 Ft, 250.000 Ft vagy 375.000 Ft/félév/fő; a második félévtől differenciáltan 0 Ft, 125.000 Ft, 250.000 Ft vagy 375.000 Ft/félév/fő.

RGB - Kreatív Design Award

2020. október 2. 

Második alkalommal meghirdetett versenyünk célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk Magyarország legszebb, legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásait. Szeretnénk ráirányítani a figyelmet a vizuális minőség erejére és fontosságára a márkacélokat szolgáló designmegoldások körében, mint az arculatok, logók, borítók, layoutok, márkakitelepülések, vagy akár service design megoldások.

Mesék a koronavírus megjelenése utáni iskoláról – Meseíró pályázat a magyar népmese napjához kapcsolódóan

2020. szeptember 28. 

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének pályázati felhívása Kárpát-medencei diákok és pedagógusok számára a koronavírus megjelenése utáni iskoláról szóló mesék beküldésére. A legügyesebb pályázókat oklevélben és tárgyi jutalomban részesítik, a meséket gyűjteményes kötetben közlik.

Milliós támogatásra pályázhatnak a békéscsabai fiatalokat támogató civil szervezetek

2020. szeptember 27. 

A tizenegyedik alkalommal meghirdetett Budapest Bank Békéscsabáért Program pályázati kiírására idén is olyan közérdekű tevékenységeket végző civil szervezetek jelentkezhetnek, amelyek tevékenységükkel Békéscsabához és közvetlen agglomerációjához (Gerla, Mezőmegyer és Fényes településekhez) kötődnek. Az idei évben a helyi fiatalokat támogató kezdeményezések kaphatnak pénzügyi segítséget.

Dura László diplomamunka pályázat 2020

2020. szeptember 25. 

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura-Conexio Kft. pályázati felhívása Dura László-díjak odaítélése céljából magyar felsőoktatási intézményben tanulók számára a munkavállalói érdekvédelemmel, a munkaerő-piaccal, valamint az oktatással kapcsolatos diplomamunkák és szakdolgozatok elismerésére. A díjak oklevéllel és pénzjutalommal járnak.

Pályázat geomatikai megoldások fejlesztésének elismerésére

2020. szeptember 24. 

Pályázati felhívás geomatikai versenyben való részvételre, az európai szatellit programok (Galileo, EGNOS és Copernicus) további használatának elősegítésére diákok, fiatal szakemberek, vállalkozók és KKV-k (magánszemélyek és jogi személyek) számára, további innovatív geomatikai applikációk és megoldások fejlesztése céljából. Pályázatot két kategóriában lehet benyújtani: hagyományos geomatika, valamint integrált geomatika. Kategóriánként 5-5 pályázatot díjaznak 5.000, 4.000, 3.000, 2.000, valamint 1.000 EUR pénzjutalommal. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat a gyors növekedésre képes és jelentős hazai hozzáadott értéket felmutató vállalkozások KFI tevékenységének támogatására

2020. szeptember 23. 

Pályázati felhívás a gyors növekedésre képes és jelentős hazai hozzáadott értéket felmutató társaságok KFI tevékenységének támogatására, jelentős tudományos és/vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező új prototípus, termék, technológia vagy szolgáltatás kifejlesztésének céljából. A támogatás összege 50-200 Millió Ft.

Pályázat gyermekegészségügyi műszerek beszerzésének támogatására

2020. szeptember 17. 

Pályázati felhívás társadalombiztosítási támogatással rendelkező, Magyarországon fekvő- és/vagy járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermek- és csecsemő osztályai, PIC centrumok, gyermekügyeletek, gyermek háziorvosok és vegyes praxisú háziorvosok, illetve mentőszolgálatok számára gyermekegészségügyi műszerek beszerzésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb bruttó 20 millió Ft.

Alföldi Fotószalon 2020

2020. szeptember 15. 

A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör pályázati felhívása Alföldi Fotószalonon való részvételre, 2016 után készült fotóalkotások beküldésére. Az első három helyezett egyedi bronz plakettet kap, továbbá 5 különdíj (tárgyjutalommal és oklevéllel) is gazdára talál.

Visegrádi Alap 2020 kis- és nagyösszegű pályázatok, Visegrád+, stratégiai támogatások

2020. szeptember 14. 

A Nemzetközi Visegrádi Alap idén harmadik alkalommal várja a pályázatokat a kis- és nagyösszegű, a Visegrád+, valamint a stratégiai pályázataira.

Módosult ,,A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés című (EFOP-3.2.2-VEKOP-15 kódszámú) felhívás

2020. szeptember 11. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés című (EFOP-3.2.2-VEKOP-15 kódszámú) felhívás, az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

Intézmény elhagyási és látogatási tilalom a szociális intézményekben

2020. szeptember 8. 

Típus: Tájékoztató és háttéranyagok Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma Méret: 1,55 MB

Jászkun fotószalon 2020 – Fotópályázat

2020. szeptember 7. 

A Jászkun Fotóklub fotópályázati felhívása Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár megyében, valamint Pest megye Dunától keletre és Budapest főváros Dunától keletre fekvő részén lakó pályázók számára kötetlen témájú alkotások beküldésére. Díjazás: 1. díj MAFOSZ-plakett és tárgyjutalom; 2. díj 10.000.- Ft értékű vásárlási utalvány; 3. díj 7.000.-Ft értékű vásárlási utalvány.

Ingatlanfejlesztési ötletpályázat egyetemi és főiskolai hallgatóknak

2020. szeptember 4. 

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület pályázati felhívása egyetemi és főiskolai hallgatók számára ingatlanfejlesztési ötletek beküldésére a volt Józsefvárosi Pályaudvar területére városfejlesztési és beépítési koncepcióterv, ideiglenes tartózkodásra alkalmas város létesítése, valamint modern iroda vagy lakóépület és környezete a COVID után témákban. A győztes pályázó (és csapata) 800.000 Ft pénzjutalomban részesül. A második helyezett 500.000 Ft, a harmadik helyezett csapat 300.000 Ft pénzjutalomban részesül.

Pályázat környezetbarát turisztikai megoldások elismerésére

2020. szeptember 3. 

Kis-, közép- és családi vállalkozások (szálláshelyek, vendéglátóhelyek, attrakciók és egyéb turisztikai szolgáltatók) nyújthatnak be pályázatot környezetbarát turisztikai díj elnyerésére, a ,,zöld turizmus hosszú távú fellendítését célzó legkiválóbb ötletek, fejlesztések és szolgáltatások elismerésére. A díj 3 millió Ft pénzjutalommal jár, amit a nyertes a zöld program további fejlesztésére fordíthat.

Pályázat a kortárs magyar irodalom sokszínűségét népszerűsítő irodalmi rendezvénysorozatok és kiemelkedő szépirodalmi értékeket tudatosító egyedi rendezvények támogatására

2020. szeptember 2. 

Jogi személyek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot magas színvonalú, a kortárs magyar irodalom sokszínűségét népszerűsítő irodalmi rendezvénysorozatok (minimum 5 esemény) vagy kiemelkedő szépirodalmi értékeket tudatosító egyedi rendezvények megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 108.000.000 Ft.

Felhívás turisztikai szolgáltatók és attrakciók részére forgalomélénkítő kampányban való részvételre

2020. szeptember 2. 

Csatlakozási lehetőség országos turisztikai forgalomélénkítő kampányhoz turisztikai szolgáltatóknak (szálláshelyek, vendéglátó egységek, borászatok, fürdők, illetve egyéb turisztikai szolgáltatók és attrakciók). A kiíró átfogó, országos kampányában kiemelten népszerűsíti majd a kedvezményes ajánlatokat.

Pályázat szépirodalmi, művészeti és ismeretterjesztő művek internetes tartalomszolgáltatás formájában működtetett publikálásának támogatására

2020. szeptember 1. 

Könyvkiadási tevékenységet vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek, valamint színházi, zenei, alkotóművészeti, előadó-művészeti, építőművészeti szervezetek, hazai és határon túli muzeális intézmények, a hazai nyilvános könyvtárak jegyzékében szereplő könyvtárak, hazai levéltárak és levéltári szakmai szervezetek, továbbá egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot szépirodalmi, művészeti, illetve ismeretterjesztő művek digitális formában, internetes szerverről történő tartalomszolgáltatás formájában működtetett publikálásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500.000 Ft/pályázat.

Nem igaz, hogy pályázniuk kell a pedagógusoknak a félmilliós jutalomra

2020. augusztus 29. 

Automatikusan részesei lesznek a projektnek. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek […]

Az Év Medikusa 2020 – Pályázat orvostanhallgatóknak

2020. augusztus 27. 

Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság pályázati felhívása az Év Medikusa cím elnyerésére a sikeres egyetemi tanulmányaik mellett kiemelkedő közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatók elismerésére. Az Év Medikusa Díj nyertese 400.000 Ft pénzjutalomban részesül.

I. GYEREK ÉS IFJÚSÁGI FILM PITCH FÓRUM

2020. augusztus 25. 

A Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál 2020 őszén első alkalommal rendezi meg a Gyerek-és Ifjúsági Film Pitch fórumot, azzal a céllal, hogy a hazai forgatókönyvírók, írók és kreatív gondolkodók lehetőséget kapjanak a fiatal közönség számára írt film- és sorozatterveik bemutatására, valamint, hogy terveikhez találjanak rendezőket, producereket, szakmai partnereket.

Pályázat írók, költők és műfordítók részére, ösztöndíj elnyerésére

2020. augusztus 18. 

Pályázati felhívás írók, költők és műfordítók számára a hazai szerzők nemzetközi irodalmi életben való részvételének elősegítésére, és a magyar irodalom határainkon túli népszerűsítésére. Várják azon szerzők és fordítók pályázatait, akik meghívást kaptak egy-egy rangos külföldi rendezvényre, könyvbemutatóra, fesztiválra.

Szegedi Kis István Kutatói Ösztöndíj 2020 – Kutatói pályázat protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházmu?vészeti témakörben

2020. augusztus 17. 

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázati felhívása Szegedi Kis István Kutatói Ösztöndíj odaítélése céljából 40 év alatti, a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet, a korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházmu?vészeti kutatásával foglalkozók számára. A támogatás összege bruttó 200.000.-Ft/hó.

Országos Ökumenikus Fotópályázat 2020

2020. augusztus 11. 

A Kisújszállási Református Egyházközség és a kisújszállási Kossuth Fotóklub pályázati felhívása egyházak, vallási felekezetek jellegzetességeit bemutató alkotások beküldésére. Díjazás: MAFOSZ érme, tárgyjutalom.

Jó tanuló, jó sportoló – Pályázat a külhoni magyar régiókban tanuló diákok számára

2020. augusztus 8. 

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága pályázati felhívása a külhoni magyar régiókban (Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján, Muravidéken és Horvátországban) tanuló diákok számára, Jó tanuló, jó sportoló címmel. A legjobban szereplő jelentkezők - külhoni régiónként egy fő - ,,Az év jó tanulója, jó sportolója címben és fejenként 300 ezer Ft összegű pénzjutalomban részesülnek.

Néprajzi és helytörténeti pályázat kutatással, gyűjtéssel nem hivatásszerűen foglalkozók számára

2020. augusztus 7. 

A szolnoki Damjanich János Múzeum néprajzi és helytörténeti pályázati felhívása kutatással, gyűjtéssel nem hivatásszerűen foglalkozók számára, Jász-Nagykun-Szolnok megyei vonatkozású pályamunkák beküldésére. A legjobb pályamunkák pénz- és könyvjutalomban részesülnek.

Pályázat budapesti terekre tervezett művészeti projektek megvalósítására

2020. augusztus 7. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának (előfizetőinknek belépés után látható, melyik önkormányzat) pályázati felhívása a kerület közterein történő Public Art  művek megvalósítására. A pályázat kiírója a pályázóktól a társadalmi nyilvánosság tereihez és azok problémáihoz kötődő, kötetlen műfajú, interaktív, az adott közösséget vagy a társadalom egészét érintő kérdéseket tematizáló műveket vár. 

Pályázat erdélyi vonatkozású tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú könyvek megjelentetésére

2020. július 30. 

A Scientia Kiadó pályázati felhívása tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú, ezen területeket, valamint Erdélyt, magas színvonalon, ugyanakkor közérthetően népszerűsítő könyvek megjelentetésének támogatására. Sikeres pályázat esetén a Kiadó a kéziratot saját költségén megjelenteti.

Pályázat népzenei műsorok támogatására

2020. július 30. 

Magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek nyújthatnak be pályázatot a népzene - különös tekintettel a táncházmozgalom zenei világa - népszerűsítését szolgáló informatív, rendszeresen jelentkező tematikus műsorok támogatására. A pályázat keretösszege 25.000.000 Ft.

Kopp-Skrabski-díj 2020 - Pályázat inspiráló, a családbarát szemlélet, mások boldogulása, a kívánt gyermekek megszületése érdekében kiemelkedő tevékenységet felmutató magánszemélyek elismerésére

2020. július 24. 

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány javaslattételi pályázati felhívása Kopp-Skrabski-díj 2020. évi odaítélése céljából, a társadalom lelki egészségének megőrzéséért, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemléletért, mások boldogulásáért, a kívánt gyermekek megszületéséért kiemelkedő tevékenységet folytatók munkájának elismerésére. A díj mindkét esetben 500.000 forint. Ezen kívül egy személy és egy házaspár közönségdíjban is részesül, ennek díja 300.000 forint. 

Pályázat tájházak elismerésére

2020. július 17. 

Pályázati felhívás ,,Az Év tájháza 2020 cím elnyerésére a Kárpát-medencei tájház-mozgalom népszerűsítése, értékeinek szélesebb körű megismertetése és a gyűjteményeket létrehozó, ápoló, gyarapító személyek és közösségek tevékenységének elismerésére. A kitüntető cím 100.000 Ft pénzösszegből és egy táblából áll, amelyet a győztes az épületén kihelyezhet.

Pro Architectura 2020 – Pályázat az épített környezetünk minőségi alakítása és megőrzése érdekében kifejtett tevékenység és kiemelkedő eredmények elismerésére

2020. július 15. 

A Miniszterelnökség pályázati felhívása Pro Architectura díjak 2020. évi odaítélése céljából a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában, és az építészeti szemléletformálásban kifejtett tevékenységért, valamint a Nemzeti építészetpolitika céljai érdekében elért kiemelkedő eredmények elismerésére. A díjból évente legfeljebb tíz adományozható, amelyhez egymillió forint összegű pénzjutalom és az adományozást igazoló oklevél jár.

Kiváló Ifjú Regionalista Díj 2020 – Pályázat a regionális tudomány területén kimagasló fiatalok elismerésére

2020. július 13. 

A Magyar Regionális Tudományi Társaság pályázati felhívása Kiváló Ifjú Regionalista Díj 2020. évi odaítélése céljából a regionális tudomány területén kimagasló eredményeket elérő fiatalok munkájának elismerésére. A díj oklevéllel és a pályázó tudományos tevékenységének támogatását szolgáló formában - 2020-ban bruttó 250 ezer forint - pénzjutalommal jár, amelyet a díjazott külföldi tudományos szereplésre vagy monográfia kiadására fordíthat.

Fény-árnyék-szín világ – Fotópályázat

2020. július 8. 

A Prizma Kör fotópályázati felhívása a fényt, árnyékokat és színeket kihangsúlyozó alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

Budapest Építészeti Nívódíja 2020 - Pályázat Budapest építészeti arculatát, egy városrész használatát, megjelenését javító épületek, építmények, közterületek, belső terek díjazására

2020. július 6. 

Budapest Főváros Önkormányzatának pályázati felhívása Budapest Építészeti Nívódíjának 2020. évi odaítélése céljából 2017. július 2. - 2020. július 1. között jogerőssé vált használatbavételi engedéllyel rendelkező, Budapest építészeti arculatát, egy városrész használatát, megjelenését javító épületek, építmények, közterületek, belső terek díjazására. Az elismerés pénzjutalommal is jár, amelyre maximum bruttó 4.000.000 Ft áll rendelkezésre. Egy díj összege nem lehet kevesebb, mint bruttó 500.000 Ft.

ADCE Díj

2020. július 6. 

Az Art Directors Club of Europe (Európai Művészeti Rendezők Klubja, ADCE) 29. alkalommal hirdet pályázatot az Európai Dizájn és Hirdetési Díjak / ADCE Díjak odaítélésére.

Ifjúsági Bolyai Pályázat 2020 – Pályázat a hálózatok elméletével kapcsolatos tudományos munkák elkészítésére

2020. július 2. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati felhívása a hálózatok elméletével kapcsolatos tudományos munkák elkészítésére, a köznevelésben tanuló, a tudomány művelése iránt elkötelezett és meghatározott témában elmélyedni képes, tehetséges tanulók támogatása és munkájuk elismerése céljából. Az Ifjúsági Bolyai Pályázat középfokú nevelési-oktatási kategóriájának nyertese pénzjutalomban részesül, továbbá a Bolyai-díjas tudós szakmai irányításával folytathatja kutatómunkáját. A felkészítő tanár a díjazott tanulóval együtt kapja kézhez a jutalmát, amely egyrészt egy elismerő oklevél, másrészt összesen bruttó 500.000 Ft.

Pályázat közösségépítő rendezvények megrendezésének támogatására

2020. június 29. 

Közművelődési alaptevékenységgel foglalkozó intézmények, önkormányzatok, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek nyújthatnak be pályázatot hazai kamarajellegű, 80-120 fős közösségépítő rendezvények megrendezésének támogatására, a helyi és országos programok vegyítése, irodalom, zene, színház és egyéb műfajok találkozása, crossoverek megrendezése céljából. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft.

Irodalmi fordítási pályázat tapasztalt műfordítóknak

2020. június 24. 

Pályázati felhívás a magyar irodalom tapasztalt fordítói számára a fordító által kedvelt és fontosnak tartott, az adott nyelven még meg nem jelent magyar mű egy részének lefordítására. Honorárium: bruttó 300.000 Ft fordításmintánként.

Irodalmi fordítási pályázat kezdő műfordítóknak

2020. június 24. 

Pályázati felhívás a magyar irodalom pályakezdő fordítói számára a fordító által kedvelt és fontosnak tartott, az adott nyelven még meg nem jelent magyar mű egy részének lefordítására. Honorárium: bruttó 150 000 Ft fordításmintánként.

Pályázat Szent-Györgyi Albert életéről szóló kisfilmek beküldésére

2020. június 23. 

Médiapályázati felhívás Szent-Györgyi Albertet, a Nobel-díjat és a C-vitamint bemutató kisfilmek beküldésére. A zsűri által kiválasztott nyertes videóval pályázók között összesen nettó 1.000.000 Ft-os jutalomdíjat osztanak szét.

Pályázat vállalkozók elismerésére szolgáló címek elnyerésére

2020. június 23. 

Javaslattételi pályázati felhívás az Év Vállalkozója díj, a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak, valamint a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjak odaítélése céljából. A díjat kizárólag olyan gazdasági szakember - vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember - kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára.

Pályázat pályakezdő szépírók és irodalomkritikusok részére, irodalmi képzésen való ingyenes részvételre

2020. június 18. 

Pályázati felhívás pályakezdő szépíróknak és irodalomkritikusoknak az irodalmi képzésen való részvételre és alkotói támogatás elnyerésére. A támogatás összege 100.000 Ft/hó.

Pályázat a “legzöldebb”, legkörnyezetbarátabb európai városok díjazására

2020. június 16. 

Pályázati felhívás a legzöldebb, legkörnyezetbarátabb, 20.000 - 99.999 fő lakosságszámmal rendelkező, valamint legalább 100.000 fő lakosságszámmal rendelkező európai városok díjazására (két külön kategória, illetve díj). A díjakkal járó pénzjutalom összege 200 ezer, illetve 600 ezer euró. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat alapítványoknak és egyesületeknek, gumiabroncs-garnitúrák elnyerésére

2020. június 11. 

Pályázati felhívás a társadalom számára fontos tevékenységet végző országos és/vagy helyi hatókörű, első sorban egészségügyi, oktatási, valamint a környezetvédelmi területen tevékenykedő szervezetek számára gumiabroncs-garnitúrák elnyerésére. Minden szervezet legfeljebb 12 darab, azaz 3 garnitúra gumiabroncsra adhatja le igényét, kizárólag a szervezet tulajdonát képező, vagy a szervezet által hivatalosan üzemben tartott járművekre.

30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató verseny

2020. június 10. 

KREATÍV FIATALOKNAK 5 M FT JUTALOM ÉS TÁMOGATÁS, AZ EREDMÉNYES TANÁROKNAK ÉS KÖZÉPISKOLÁKNAK 10-10 M FT JUTALOM, ILL. TÁMOGATÁS!

Magyar Kultúráért az Egyesült Királyságban Díj 2020 – Pályázat a magyar diaszpóra kulturális identitását erősítő tevékenységek elismerésére

2020. június 8. 

Pályázati felhívás az Egyesült Királyságban működő, non-profit magyar kulturális és/vagy oktatási szervezetek számára a Magyar Kultúráért az Egyesült Királyságban Díj 2020. évi odaítélése céljából. A Díj nyertese ?1000 pénzjutalomban és oklevélben részesül.

Székely Előfutár Ösztöndíj 2020 – Pályázat a természet- és társadalomtudományok területén, továbbá Székelyföld és székely nép sajátos hagyományaival kapcsolatosan

2020. június 3. 

A Forerunner Federation pályázati felhívása Székely Előfutár Ösztöndíj 2020. évi elnyerésére székelyföldi, illetve erdélyi születésű és ott lakóhellyel rendelkezők számára a természet- és társadalomtudomány, valamint a Székelyföld és székely nép sajátos hagyományaival kapcsolatosan. A támogatás összege legfeljebb 1.000 USD.

Pályázat szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatására

2020. május 29. 

Magyarországi lakcímmel rendelkező természetes személyek, jogi személyiségű- és jogi személyiség nélküli vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok, költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, valamint nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek nyújthatnak be pályázatot szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatására az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében. Támogatható tevékenységek: hazai szabadalmi, használatiminta-oltalmi vagy növényfajta-oltalmi bejelentés; Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) szerinti bejelentés; Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) szerinti nemzeti/regionális eljárások megindítása; európai szabadalom hatályosítása; hazai védjegy bejelentés; európai uniós védjegy bejelentés; nemzetközi védjegy bejelentés; hazai formatervezésiminta-oltalmi bejelentés; közösségi formatervezésiminta-oltalmi bejelentés. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 Ft.

Tápió mentéért díj 2020 – Pályázat természetes személyek díjazására

2020. május 27. 

A Blaskovich Múzeum Baráti Köre Közhasznú Egyesület javaslattételi pályázati felhívása Tápió mentéért díj 2020. évi odaítélése céljából a Tápió mentéért sokat tevő munkásság elismerésére. Az elismerés pénzjutalommal nem jár, a díjazottak elismerő oklevelet és emlékérmet vehetnek át.

Pályázat a legjobb önkormányzati gyakorlatok díjazására

2020. május 25. 

Pályázati felhívás a helyreállítás és újjáépítés a járvány okozta károk enyhítésére - jól bevált önkormányzati innovációk elismerésére. A pályázat nyertese oklevelet és kitüntetést kap, minden témakör első három helyezettjének lehetősége nyílik televíziós műsorban való országos bemutatkozásra, továbbá szakmai tanulmányúton vehetnek rész, vagy pénzjutalomban részesülhetnek, valamint a díjazottnak lehetősége nyílik változásmenedzsment online településvezetői tréningen való részvételre.

Országos tanulmánypályázat

2020. május 22. 

A pályázat célja: A hazai roma társadalommal kapcsolatos tudományos igényű szakmai irodalom gyarapítása / szakmai háttéranyag létrehozása

Felhívás turisztikai szolgáltatóknak, belföldi turisztikai szolgáltatásokat és helyszíneket népszerűsítő, országos turisztikai marketingkampányban való részvételre

2020. május 20. 

Magyarországi fürdők, szálláshelyek, éttermek, egyéb turisztikai attrakciók és szolgáltatók (pl.: múzeumok, nemzeti parkok, túraszervezők) jelentkezhetnek belföldi turisztikai szolgáltatásokat és helyszíneket népszerűsítő, országos turisztikai marketingkampányban való részvételre. A kampány célja a belföldi turisztikai forgalom élénkítése. A kiíró kiemelten népszerűsíti majd a kedvezményes ajánlatokat. Határidő: 2020. május 24. (!!!)

Pályázat elektromos autók és robogók vásárlásának támogatására

2020. május 20. 

Pályázati felhívás új, a pályázat benyújtását megelőzően forgalomba még nem helyezett, vagy a márkakereskedő, illetve az importőr által tesztautóként saját tulajdonban forgalomba helyezett, tisztán elektromos személygépkocsik és/vagy elektromos robogók megvásárlásának valamint zárt, vagy nyílt végű pénzügyi lízing és operatív lízing keretében elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására. A vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 2.500.000 Ft. Támogatás mértéke: legfeljebb 55%.

Pályázat a hazai közlekedési ágazat fejlesztésével kapcsolatos előremutató ötletek, innovatív kezdeményezések, tudományos elképzelések elismerésére

2020. május 19. 

Pályázati felhívás közlekedési innovációs díj odaítélése céljából a hazai közlekedési ágazat fejlesztésével kapcsolatos előremutató ötletek, innovatív kezdeményezések, tudományos elképzelések elismerésére. A díj az elismerést igazoló műtárgy és oklevél, nettó 1 millió forint pénzjutalom.

Idősbarát Önkormányzat Díj 2020 – Pályázat az idős emberek életét megkönnyítő tevékenységet végző fővárosi, kerületi, megyei és települési önkormányzatoknak

2020. május 15. 

Pályázati felhívás Idősbarát Önkormányzat Díj 2020. évi odaítélése céljából. A legjobbnak ítélt pályamüvek benyújtóinak a 2020. évi Idősbarát Önkormányzat Díjat és az elismerést tartalmazó oklevelet adományozzák, és az Idősek Világnapjához kapcsolódó díjátadó ünnepség keretében ez évtől kezdve díjazottamként 1.500.000 Ft jutalomban részesítik.

Volt egyszer egy beatkorszak – Pályázat anekdoták, tárcák, elbeszélések, egypercesek beküldésére

2020. május 13. 

Az NKA Hangfoglaló Program, a Hangőr Egyesület és a Volt egyszer egy beatkorszak-blog pályázati felhívása az élő zenével kapcsolatos, 1.500-5.000 leütés terjedelmű anekdoták, tárcák, elbeszélések, valamint egypercesek beküldésére. A legjobban sikerült írásokat közlik, szerzőiket pedig a beatkorszak hősei által dedikált, értékes könyvcsomaggal jutalmazzák, a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt három szöveg szerzője pedig ezen felül 50.000, 30.000, illetve 20.000 forintos jutalomban is részesül.

Pályázat magyar-francia társadalomtudományi projektek megvalósítására

2020. május 13. 

Magyarországi felsőoktatási intézmények tanszékei, intézetei, kutatócsoportjai, valamint kutatóintézetek nyújthatnak be pályázatot magyar-francia kétoldalú, két év időtartamra szóló társadalomtudományi együttműködések megvalósításának támogatására. A támogatás összege 1.000.000 Ft/2 év.

CsapAtom - Slam Poetry pályázat

2020. május 12. 

A Paks II. Zrt. pályázati felhívása 14-28 év közötti fiatalom számára a környezetvédelemmel kapcsolatos slam poetry alkotások beküldésére. A 3 legjobb alkotás készítője ajándékcsomaggal gazdagodik.

Felső - Tisza Völgye Minőségi Védjegy

2020. május 8. 

A védjegy célja: A helyi termékek és szolgáltatások eladhatósági szintjének fokozása, a vállalkozások versenyképessége megőrzése, és innovatív megoldások elismerése. Ezen belül: a megfelelő szakmai alapon, és korlátozott számban adományozott elismeréssel fokozni a minőségi termék és szolgáltatás iránti keresletet; az elismert termékek és szolgáltatások hazai és külföldi bemutatón és vásáron, országos minősítéseken való részvételének elősegítése; a termékek határon túli elhelyezése lehetőségeinek szélesítése, valamint a szolgáltatások iránt érdeklődő beutazó forgalom emelkedése; a vásárlói bizalom, a tudatos fogyasztói magatartás kialakításának elősegítése.

Módosult a ,,VP2-4.1.1.7-20 Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése című felhívás dokumentációja

2020. május 4. 

Az Irányító Hatóság ezúton hívja fel a Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a felhívás 3. számú szakmai melléklete (Fogalomtár) az alábbiak szerint módosult: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az […]

Hozzájárulási kérelem nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély kiadásához a WIEN (A) - Hegyeshalom - BUDAPEST (H) - Ártánd - SIBIU (RO) vonalra

2020. április 29. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 127,8 KB

Az Év BISEL Fotósa – Fotópályázat

2020. április 28. 

Az Agrárminisztérium fotópályázati felhívása 7-12. évfolyamos diákok számára a lakhelyükhöz közel eső vízfolyás élővilágát bemutató alkotások beküldésére. Minden pályázó minisztériumi elismerő oklevélben, és az első három helyezett értékes jutalomban részesül.

Van beleszólásod!

2020. április 27. 

Mindannyiunk számára fontos, hogy a fiatalok megtanuljanak beleszólni a róluk szóló döntésekbe, a jövőben pedig aktívan részt vegyenek az őket érintő közösségi ügyek megoldásában. Ezért szervezzük meg immár kilencedik alkalommal a Van beleszólásod! Parlamenti Ifjúsági Napot.

Nappal szemben – Fotópályázat

2020. április 23. 

A Prizma Kör fotópályázati felhívása a nappal, a fénnyel szemben készült alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

Pályázat alkotói támogatás elnyerésére, magyar nyelvű szépirodalmi és szépirodalmat értelmező művek létrehozása céljából

2020. április 22. 

Szépirodalmi művek, valamint irodalomértelmező munkák szerzői, mint magánszemélyek nyújthatnak be pályázatot alkotói támogatás elnyerésére magyar nyelvű szépirodalmi és szépirodalmat értelmező művek létrehozásának támogatására. A támogatás összege 1.200.000 - 2.400.000 Ft.

Ahogy én látom… – Rajzpályázat tájat, településrészletet, épületet ábrázoló alkotások beküldésére

2020. április 22. 

A Magyar Földrajzi Múzeum rajzpályázati felhívása az Érdi járásban (Érd, Diósd, Százhalombatta, Törökbálint, Tárnok, Pusztazámor, Sóskút) található egy-egy tájat, településrészletet vagy épületet ábrázoló alkotások beküldésére.

Rajzpályázat a Föld Napja alkalmából

2020. április 22. 

Idén 50. alkalommal ünneplik világszerte a Föld Napját; Magyarországon az idei a 30. Föld Napja. Ebből az alkalomból az Agrárminisztérium rajzpályázatot hirdet óvodások, általános- és középiskolások számára - négy korcsoportban 3-19 éves korig - a rajzolni, festeni szerető gyerekek és fiatalok számára: mutassák be, mit jelent számukra a Föld Napja!

Százrózsás Hímzőpályázat és Kiállítás

2020. április 20. 

A Matyó Népművészeti Egyesület a Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szakmai támogatásával 2020-ban 7. alkalommal rendezi meg a Százrózsás Hímzőpályázatot és Kiállítást.

Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása – 2020-1.1.2-PIACI KFI pályázat

2020. április 18. 

Társadalmi egyeztetésre megjelent a vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét ösztönző pályázati konstrukció, a ,,Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása elnevezésű, 2020-1.1.2-PIACI KFI kódszámú pályázati felhívás. A támogatási lehetőség tervezetten 2020. májusától lesz elérhető, 40,88 milliárd Ft keretösszeggel. A pályázati felhívás kiemelt célja a jelentős tudományos és/vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező, piaci alapon hasznosítható termékek, technológiák vagy […] The post Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása – 2020-1.1.2-PIACI KFI pályázat appeared first on MAPI-csoport.

Sziluett – Fotópályázat

2020. április 16. 

A Prizma Kör fotópályázati felhívása a nagyon világos és a sötét körvonalakat kiemelő alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

Az idő – Fotópályázat

2020. április 15. 

A Prizma Kör fotópályázati felhívása az idő múlását, az eltelt időt, a várakozást és az időt magát megjelenítő alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

Pályázat az internet következő generációja témában technológiai kísérleti kutatás-fejlesztési projektek támogatására

2020. április 14. 

Pályázati felhívás az internet következő generációja témában technológiai kutatások támogatására. A pályázat keretében három témában támogatnak projekteket: adatvédelem és bizalomnövelő technológiák; decentralizált adatkezelés; felderítési és azonosítási technológiák. Támogatást rövid (3 hónap), valamint hosszútávú (6 hónap) projektekre is lehet igényelni. A támogatás összege rövidtávú projekt esetén 25.000 - 75.000 EUR, hosszútávú projekt esetén 50.000 - 150.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Ablak a lovas világra – Fotópályázat

2020. április 9. 

A Lovas Nemzet magazin fotópályázati felhívása az ember és a ló kapcsolatát, valamint a természet és a ló szoros egységét bemutató alkotások beküldésére. A fotópályázat nyertes pályaművei értékes jutalomban részesülnek.

Fiatal művészek nyári tárlata

2020. április 8. 

A MANK kiemelt célkitűzése, hogy a fiatal generáció számára a kor kihívásainak megfelelő megjelenést biztosítson, törekvéseikben támogassa őket, ezért a Társaság egyedülálló kezdeményezésének köszönhetően immár második alkalommal olyan 35 év alatti fiatal képzőművészeknek kíván bemutatkozási lehetőséget biztosítani a szentendrei MANK Galériában, akik lendületükkel, tehetségükkel már most kiemelkedő alkotásokat tudhatnak maguk mögött.

Az otthoni szentmise ünneplése - Pályázat iskolásoknak és felnőtteknek

2020. április 7. 

A Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ alkotói pályázati felhívása az otthoni szentmise ünneplésével kapcsolatos fotók, rajzok és történetek beküldésére. A legjobb és legötletesebb alkotások készítői jutalomban részesülnek.

Vállalkozói tevékenységet bemutató imázsfilm elkészítése / CM-20-1-KKV

2020. április 5. 

A mai korban már szinte elengedhetetlen az, hogy egy vállalkozás az online térben is jelen legyen, lehetőség szerint minél több közösségi felületen legyen elérhető. Ennek ellenére a kistelepüléseken működő vállalkozások zöme kevésbé mutat aktív jelenlétet ezeken a közösségi hálózatokon. A CSB Media Hungary ezen vállalkozásoknak kíván segíteni úgy, hogy egy időtálló, vállalkozói tevékenységet bemutató imázsfilmet készít a nyertes pályázó részére. Ezzel az imázsvideóval egy olyan hirdetési tartalom nyerhető, ami nagyban hozzájárul a hatékonyabb értékesítéshez, új befektetők és partnerek szerzéséhez, mely hosszútávon nélkülözhetetlen egy vállalkozás működéséhez.

Pályázat kutatások támogatására a mesterséges intelligencia területén

2020. április 3. 

Pályázati felhívás kutatások támogatására a mesterséges intelligencia területén. Az MI egy gyorsan fejlődő technológia, amelynek lehetősége van a gazdaság és a társadalom szinte minden aspektusának befolyásolására vagy átalakítására. Ezt az felhívást kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy ösztönözzék a tevékenységeket a fontos területeken, fejlesszenek olyan transznacionális együttműködési projekteket, amelyek alkalmazásai támogatják a gazdasági növekedést és a társadalmi előnyöket az MI-rendszerek és -szolgáltatások elfogadása és használata révén. A támogatás összege legfeljebb 225.000 EUR.

Atlantisz harangoz - Ex libris pályázat

2020. április 3. 

A Vámospércs Városi Önkormányzat és a Pircsike Vámospércsi Közművelődési Egyesület ex libris pályázati felhívása különböző, határon túli település-arcokat, település-motívumokat, helyszíneket, város-szimbólumokat megjelenítő alkotások beküldésére. A kategóriák győztesei értékes könyvcsomagban és 25 ezer forintos pénzjutalomban részesülnek. 

Pályázat televíziós bemutatásra készülő sorozatok támogatására

2020. március 31. 

A mozgóképszakmai hatóság által nyilvántartásba vett magyarországi székhellyel/telephellyel rendelkező jogi személyek nyújthatnak be pályázatot televíziósorozatok forgatókönyv- és tartalomfejlesztésének, valamint gyártásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 8.000.000 Ft.

Hogyan hatott Szeged városára az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés? – Pályázat szegedi középiskolások és egyetemisták részére

2020. március 31. 

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának  pályázati felhívása szegedi középiskolások és egyetemisták számára a trianoni békeszerződés Szegedre gyakorolt hatásával kapcsolatos tanulmányok beküldésére. A két kategóriában az első helyezettek 100, a második díjasok 70, míg a harmadik pozícióba rangsorolt dolgozatok szerzői 50 ezer forintos jutalomban részesülnek.

Pályázat országos formatervezési díj elnyerésére

2020. március 31. 

Természetes vagy jogi személyek, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok nyújthatnak be pályázatot országos formatervezési díj 2020. évi elnyerésére. A díjazott munkák alkotói oklevélben és pénzjutalomban részesülnek, amely a pályázat kiírója döntésének megfelelően hozzávetőleg bruttó 600 ezer Ft/díj.

Pályázat “Ifjúsági horgászviadal” versenyek megvalósításának támogatására

2020. március 31. 

A MOHOSZ tagszervezetei nyújthatnak be pályázatot Ifjúsági horgászviadal versenyek megvalósításának 2020. évi támogatására. A támogatás különböző horgászcikkek formájában biztosított, tárgyjutalomként nyújtott természetbeni juttatás.

Kreatív unalom járvány idején – Fotó és videópályázat

2020. március 26. 

Az afuzet .hu online kulturális és életmód magazin fotó- és videópályázati felhívása az otthon töltött idővel kapcsolatos megható és vicces alkotások beküldésére. A díjazottak mindkét kategóriában értékes könyvjutalmat és egyéb nyereményeket kapnak.

Felhívás Halmos Béla díjra és emlékéremre való jelölésre

2020. március 23. 

A Hagyományok Háza javaslattételi pályázati felhívása Halmos Béla díj odaítélése céljából prímások számára és Halmos Béla emlékérem odaítélése céljából a táncházak szervezésében kiemelkedő munkát végzett személyek elismerésére. A vándordíj Barbarossa János Halmos Bélának készített mesterhegedűjének használata egy éven keresztül és nettó 300 000 Ft pénzjutalom.

Pályázat elektronikai alkatrészek és rendszerek fejlesztésének támogatására

2020. március 18. 

Pályázati felhívás elektronikai alkatrészek és rendszerek fejlesztésének támogatására. A program célja az Európai Unió Horizont 2020 programja keretében az ipari szereplők (köztük a kkv-k) és a nonprofit kutatóhelyek nemzetközi együttműködése révén a társadalom igényeit kielégítő, megbízható, környezetbarát, okos és komplex (az emberrel és egymással is kommunikáló, a fizikai és a virtuális teret összekötő) rendszerek kifejlesztése a mikrochipektől a kész eszközig (autóig, repülőgépig) terjedő értéklánc mentén. Az ipar által meghatározott fő tématerületek: mikro/nanoelektronika, beágyazott/kiber-fizikai rendszerek és okos rendszerek integrációja. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább 3 tagja van, amelyek különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege legfeljebb 25.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat társadalmi felelősségvállalási programban való részvételre és támogatás elnyerésére

2020. március 10. 

Középiskolában, illetve felsőoktatásban tanulók, valamint Magyarországon bejegyzett nonprofit szervezetek nyújthatnak be pályázatot társadalmi felelősségvállalási programban való részvételre és támogatás elnyerésére. A nyertes pályázók a Kiíró által biztosított anyagi támogatásban részesülnek (nettó 300.000 Ft). Kategóriák: Környezet - a környezet védelmét, megóvását, a környezettudatos szemléletmód kialakítását megcélzó projektek (például: természetvédelem, műemlékvédelem, káros anyagok kibocsátásának korlátozása, szennyezett területek megtisztítása, stb.); Társadalom - különböző társadalmi problémákat megcélzó projektek (például: esélyegyenlőség, oktatás, hátrányos helyzetű csoportokkal való foglalkozás, stb.); Egészség - egészségmegóvást, egészséges életmódot népszerűsítő projektek (például: sport, mentális egészség, szűrőprogramok, stb.). Határidő: 2020. március 27.

Év Junior Tájépítésze Díj 2020 – Pályázat fiatal tájépítészeknek és hallgatóknak

2020. március 10. 

A Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítészeti Tagozata, a Magyar Tájépítészek Szövetsége és a Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft. pályázati felhívása Év Junior Tájépítésze Díj 2020. évi odaítélése céljából pályakezdő tájépítészek számára. A nyertes pályamű készítője nagy értékű tárgyjutalomban, illetve képzőművészetileg kidolgozott emléktárgyban részesül.

Pályázat európai emberi jogi díj elnyerésére

2020. március 5. 

Javaslattételi pályázati felhívás nemzetközi emberi jogi díj 2020. évi odaítélése céljából az emberi jogok védelmében tett kiemelkedő társadalmi cselekedetek elismerésére. A díjat, amely egy elismerő oklevélből, egy serlegből és 60.000 EUR pénzjutalomból áll, ünnepélyes keretek között adják át Strasbourgban. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat az OFA Nonprofit Kft. Fókusz Programjában támogatást nyert szociális szövetkezeteknek, vállalkozásfejlesztési tevékenységek finanszírozására

2020. március 3. 

Pályázati felhívás a Fókusz Programban támogatást nyert szociális szövetkezeteknek, beruházási és szolgáltatási tevékenységek finanszírozására. Minden, a Fókusz Programban nyertes szociális szövetkezet egy pályázat benyújtására jogosult és egy alkalommal maximum 20 millió Ft támogatásban részesülhet.

A nyaraló ember – Fotópályázat

2020. március 3. 

A Prizma Kör és a Pestújhelyi Közösségi Ház fotópályázati felhívása a nyaralás kellemes vagy kellemetlen, gyönyörű vagy bosszantó pillanatait tükröző alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj – Pályázat a pénzügyi tudatosság fejlesztésében élenjáró iskolák, tanárok és diákok elismerésére

2020. március 2. 

Javaslattételi pályázati felhívás a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj odaítélése céljából a pénzügyi tudatosság fejlesztésében élenjáró iskolák, tanárok és diákok elismerésére. A díjban részesülő személy, illetve oktatási intézmény oklevelet és pénzjutalmat kap. A díjhoz tartozó pénzjutalom összege tanuló vagy hallgató esetén 150.000 forint, pedagógus esetén 500.000 forint, oktatási intézmény esetén 2.000.000 forint.

Közép-Európa, az EU és én – Esszéíró pályázat diákoknak, egyetemi hallgatóknak

2020. március 2. 

A Magyarországi Európa Társaság pályázati felhívása magyarországi diákok és egyetemi hallgatók számára a magyarországi demokratikus átmenet éveire vagy az EU integráció hatásaira reflektáló esszék beküldésére. A beérkezett pályaművek közül a legjobb 4 magyar alkotás szerzője jutalomban részesül és írásaik bekerülnek a nemzetközi zsűri által értékelt művek közé is.

Tervezz pólót a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak!

2020. március 2. 

A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 2020. március 1-én ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Ez alkalomból szeretnénk meglepni azokat, akik a legbátrabbak szerintünk - a daganatos és más, vérképzőszervi betegséggel küzdő gyerekeket és családjaikat, valamint az ő gondos kezelésüket biztosító orvosokat és ápolókat.

design START

2020. február 27. 

A pályázat célja, hogy a pályázat során kiválasztásra kerülő designmárkák a mentoring program által fejleszteni tudják képességeiket tervezési, gyártási, üzleti dimenzióban egyaránt. A Kiíró által, a nyertes pályázók részére nyújtott mentoring program tematikáját a 5. számú melléklet tartalmazza. A mentoring program várható időtartama 8 hónap, ennek során havonta legfeljebb 2 alkalom (workshop).

Pályázat antikorrupciós tevékenységek támogatására

2020. február 27. 

Pályázati felhívás antikorrupciós tevékenységek támogatására Közép-Európában. A pályázatok középpontjában a civil társadalom és a média korrupcióellenes munkájának segítése állahat különösen a szociális szférában, például az oktatás és az egészségügy területén. A projektek végrehajtására minimum 18 hónap áll rendelkezésre. A támogatás összege legfeljebb 740.740 USD. A pályázati kiírás nyelve angol.

A kék búzavirág és élőhelye – Nemzetközi természetismereti rajzpályázat

2020. február 27. 

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület rajzpályázati felhívása általános iskolások számára a kék búzavirággal és élőhelyével kapcsolatos alkotások beküldésére. A pályázat kiírója a korcsoportok első három legjobbnak ítélt pályamunka alkotóit korosztályuknak megfelelő könyvjutalomban részesíti.

Pályázat alacsony energiafelhasználással járó, okos digitális / telekommunikációs megoldások, technológiák fejlesztésére

2020. február 25. 

Pályázati felhívás alacsony energiafelhasználással járó, okos digitális / telekommunikációs megoldások, technológiák fejlesztésére. Olyan pályázatokat támogatnak, melyek eleget tesznek a társadalom növekvő fosszilis üzemanyagigényének, miközben csökkentik a szénkibocsátást, tiszta energiaforrásokat hoznak létre vagy optimalizálják az energiafogyasztást.  Vállalkozások, kutatóintézetek és felsőoktatási intézmények nyújthatnak be pályázatot. A projektek végrehajtására 24-36 hónap áll rendelkezésre. A pályázati kiírás nyelve angol.

Wanatka-médiapályázat 2019-2020 – Pályázat a Lions mozgalomról megjelent tartalmak elismerésére

2020. február 20. 

A LIONS Clubok Magyarországi Szövetségének médiapályázati felhívása a Lions közösség tevékenységét bemutató, 2019. április.27. és 2020. április 27. között megjelent tartalmak elismerésére. Díjazás: nettó 300.000 Ft.

Népművészet Ifjú Mestere 2020 - Pályázat fiatal népművészeti alkotóművészek és előadóművészek részére

2020. február 13. 

A kultúráért felelős miniszter pályázati felhívása 15-35 év közötti népművészeti alkotó- és előadóművészek számára a Népművészet Ifjú Mestere díj 2020. évi odaítélése céljából, az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő alkotó- vagy előadó-művészeti teljesítmény elismerésére. A díjazott az adományozást igazoló oklevelet és pénzjutalmat kap. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

Pályázat a fenntartható fejlődés témakörben dolgozó újságírók elismerésére

2020. február 13. 

Pályázati felhívás nemzetközi médiadíj 2020. évi elnyerésére, a fenntartható fejlődés témakörben kiemelkedően magas színvonalú tudósításokat készítő újságírók elismerésére. A pályázatra elektronikus, nyomtatásban megjelentetett és audiovizuális alkotásokkal lehet jelentkezni. A médiadíjat három kategóriában ítélik oda: Fődíj, Európa-díj, Legjobb Feltörekvő Újságíró díj. Az egyes kategóriák győztesei 10 000 euró összegű pénzjutalomban részesülnek. A Legjobb Feltörekvő Újságíró díj nyertese ezenfelül lehetőséget kap arra, hogy a díj médiapartnereinek egyikénél szakmai tapasztalatot szerezzen. A pályázati kiírás nyelve angol.

Novellapályázat (2020/1.)

2020. február 11. 

A pályázat célja: Ráirányítani a figyelmet a magyar irodalomra, a magyar nyelven írt alkotásokra. Új irodalmi művek írására ösztönzés. Tehetséggondozás, tehetségek felkutatása.

Pályázat európai oktatási díj elnyerésére

2020. február 6. 

Pályázati felhívás európai oktatási díj elnyerésére. A társadalmi kérdésekkel kapcsolatos kritikus gondolkodást elősegítő gyakorlatokat, valamint a gyakorlat-orientált kutatásokat ismerik el a díjakkal. Ennek értelmében az intézményi és nem-intézményi keretek között megvalósított oktatási gyakorlatok széles skálája előtt nyitva áll a pályázat. A díjak kategóriánkénti győztesei 25.000 EUR pénzjutalomban részesülnek. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat nemzetközi biodiverzitási díj elnyerésére

2020. február 6. 

Javaslattételi pályázati felhívás nemzetközi biodiverzitási díj odaítélése céljából. A díjat kétévente adományozzák három főnek, a környezetvédelem területén kiemelkedő eredményeik elismerésére. A díjjal emlékplakett és 100.000 USD pénzjutalom jár. A pályázati kiírás nyelve angol.

Rajzpályázat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére

2020. február 4. 

A Szepes Gyula Művelődési Központ rajzpályázatot hirdet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére 6-18 éves diákoknak.

Pályázható az Employer Branding Award 2019!

2020. február 3. 

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) Employer Branding Tagozata - a munkáltatói márkaépítés hazai intézményi formálója - ötödik alkalommal hirdeti meg az Employer Branding Awardot. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […]

Pályázat az idősek vállalkozóképességét elősegítő megoldások díjazására

2020. január 30. 

Pályázati felhívás az idősek vállalkozóképességét elősegítő megoldások díjazására. Olyan megoldásokat díjaznak, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az idősebb generáció továbbra is kivehesse a részét a társadalmi fejlődésből, illetve céljuk a generációk közötti együttműködés elősegítése. Az 1. helyezett 35.000 EUR, a 2. helyezett 10.000 EUR, a 3. helyezett 5.000 EUR pénzjutalomban részesül. Magánszemélyek, csoportok és szervezetek pályázhatnak. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat a kultúra és az audiovizuális tartalom digitális úton történő áthidalását célzó projektek támogatására

2020. január 27. 

Pályázati felhívás a kultúra és az audiovizuális tartalom digitális úton történő áthidalását célzó projektek támogatására. A pályázatot konzorciumi formában kell benyújtani, melynek legalább 3 tagja van, amelyek 3 különböző programországban vannak bejegyezve. A különböző kulturális és kreatív ágazatok közötti kereszteződés útján történő alkotás új formáit felmutató projektek, valamint az innovatív technológiákat (pl. virtuális valóság) alkalmazó projektek, továbbá a kultúra, a kreativitás, és a kulturális örökség promócióját, terjesztését és hozzáférhetőségét innovatív módon elősegítő projektek részesülnek támogatásban. A támogatási keretösszeg 1.715.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent az ,,Inkubátorházak fejlesztése című (TOP-1.1.2-16 kódszámú) felhívás

2020. január 27. 

1. A bevezető rész (közvetlenül a tartalomjegyzék után) módosult a Miniszterelnökség megnevezése Innovációs és Technológiai Minisztériumra, illetve a szövegrész kiegészítésre került a Pénzügyi Elszámolási Útmutató c. dokumentum és kapcsolódó mellékleteire (pénzügyi összesítők) való hivatkozással. 2. A Felhívás 3.4.1.1 4. pontjában módosult a feltétel az inkubációs fejlesztés végső haszonélvezőivel kapcsolatban az alábbiak szerint: „Az inkubációs fejlesztés […]

Csiga - vers- és prózaíró pályázat

2020. január 23. 

A Kortárs Magyar Irodalom - Barátok Verslista pályázatot ír ki az alábbi témakörökben: CSIGA.

Ünnepi rajz- és esszépályázat a magyar zászló és címer megünneplésére

2020. január 21. 

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet rajz- és esszépályázati felhívása a Kárpátmedencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára a magyar zászlóval és/vagy címerrel kapcsolatos alkotások beküldésére. A díjazás kategóriánként és korosztályonként eltérő. Minden kategória első három helyezettje pénzjutalomban részesül.

Magyar Innovációs Nagydíj 2020

2020. január 20. 

A Magyar Innovációs Alapítvány - a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen - a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Agrárminisztériummal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a Valor Hungariae Zrt.-vel együttműködve, 28. alkalommal hirdeti meg a MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot.

Milyen egy erős mozgalom? - képzés a hatalomról a Közélet Iskolájában

2020. január 14. 

Ha rendszerszintű változást szeretnénk elérni, akkor a csoportunknak gazdasági, politikai és társadalmi hatalomra van szüksége. Ezen a képzésen arról lesz szó, hogy melyek lehetnek a hatalom formái és hogyan alakíthatjuk ezeket a nyomásgyakorlás eszközeivé. A két napban összekötjük az elméleti anyagot a gyakorlati példákkal, és ezen keresztül gondolkodunk arról, hogy a szervezetek hogyan használhatják fel tudatosabban és előre kidolgozott stratégiák mentén a hatalmukat fontos ügyekben.

KELTETŐ+ PROGRAM 2020 - Felhívás szervezeteknek

2020. január 14. 

A Badur Alapítvány elkötelezett a magyarországi társadalmi vállalkozások fejlesztése mellett, mivel hisszük, hogy a szegénység elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszközei lehetnek. 2016 óta több alkalommal kezdeményeztünk társadalmi vállalkozásfejlesztő programokat: 2016-tól 2018-ig a NESsT-tel sikeresen megvalósított Ugródeszka programot, illetve 2018-ban a jelen program szakmai partnerével, a SIMPACT-tel lebonyolított Keltetőt. 2019-ben Keltető+ néven a fent említett programok tapasztalataira építve egy továbbfejlesztett programot valósítottunk meg a SIMPACT-tel együttműködésben, melyet 2020-ban is újraindítunk.

Mőcsényi Mihály-díj 2020 – Pályázat tájépítészeti alkotói és oktatói tevékenység elismerésére

2020. január 13. 

A Miniszterelnökség javaslattételi pályázati felhívása Mőcsényi Mihály-díj 2020. évi odaítélése céljából a tájépítészeti szakmában legalább tizenöt éves alkotói, oktatói tevékenység elismerésére. Az emlékéremmel, 1.500.000 forint összegű pénzjutalommal és az adományozást igazoló oklevéllel járó díjból évente egy adományozható.

Filozófiai esszépályázat Erdélyben / Romániában élő magyar középiskolások számára

2020. január 9. 

A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófia Intézetének esszéíró pályázati felhívása középiskolás diákok számára, két idézet filozófiai továbbgondolására. Díjazás: 1. díj 500 lej; 2. díj 300 lej; 3. díj 200 lej. Az első három helyezett és felkészítő tanáraik könyvjutalomban részesülnek.

Ericsson díj 2020 – Pályázat matematikatanárok és fizikatanárok díjazására

2020. január 7. 

Az Ericsson Magyarország javaslattételi pályázati felhívása az Ericsson díj 2020. évi odaítélése céljából általános-, vagy középiskolákban fizikát vagy matematikát oktató pedagógusok elismerésére. Minden díjjal 400.000 forint jutalom jár.

Ybl Miklós-díj 2020 – Pályázat építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismerésére

2020. január 2. 

Javaslatételi pályázati felhívás Ybl Miklós-díj 2020. évi odaítélése céljából a legalább tizenöt év kimagasló egyéni - önállóan tervezett építészeti alkotásokra vonatkozó - építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismerésére. A díjhoz egymillió-ötszázezer forint összegű pénzjutalom jár.

Pályázat hazai és határon túli középiskolás diákok honismereti, helytörténeti tudásának erősítése céljából

2019. december 19. 

A Honismereti Szövetség és a Kőváry László Honismereti Kör pályázati felhívása honismereti, helytörténeti dolgozatok, digitális összeállítások, játékos ismeret-hordozó applikációk, valamint saját készítésű népművészeti alkotások beküldésére 7-12. évfolyamos diákok számára. A legjobb megyei pályázatokat a megyei honismereti egyesületek, illetve a Honismereti Szö- vetség értékes jutalomban részesíti.

Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj 2020 – Pályázat fiatal kutatók környezetvédelmi kutatási eredményeinek elismerésére

2019. december 17. 

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj 2020. évi odaítélése céljából a tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók környezetvédelmi kutatási eredményeinek elismerésére. A nyertes Pályadíj oklevéllel és pénzjutalommal jár. Az elismeréshez adható jutalom összege pályadíjanként bruttó 200.000 Ft.

XI. Fiatal Politológusok Találkozója

2019. december 15. 

Az évforduló alkalmából egyesületünk pályázatot hirdet az alábbi témákban olyan magyar, Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények hallgatói számára, akik a bölcsészet-, társadalom- és gazdaságtudomány valamely szakágával foglalkoznak.

Pályázat művészeknek és szervezeteknek, a közösség és társadalom ügyeivel foglalkozó projektek megvalósítására, művészeti programban való részvételre

2019. december 12. 

Pályázati felhívás bármely művészeti ágban tevékenykedő művészeknek és szervezeteknek művészeti programban való részvételre. A jelentkezőknek múzeumi kiállítóteret kínáljnak fel két napra, ahol bemutathatják önmagukat és projektjeiket.

Magyar nemzeti értékek a Kárpát-medencében – Felhívás a Kárpát-medencei hungarikum vetélkedőn való részvételre

2019. december 10. 

A Lakiteleki Népfőiskola pályázati felhívása Kárpát-medencei hungarikum vetélkedőn való részvételre 7-8-9. osztályos diákok számára. A döntő első három helyezett csapat résztvevői hungarikum körúton vesznek részt, mely a nyári vakáció első napjaiban valósul meg. Valamennyi kategóriában a díjnyertes csapatok értékes jutalomban részesülnek.

Horizont 2020 társadalomtudományi (SC6) információs és konzultációs nap: a 2020. évipályázati felhívások bemutatása

2019. december 9. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2020. január 17-én információs napot szervez az EU Horizont 2020 keretprogram társadalomtudományi területén (SC6 - Europe in a changing world - Inclusive, innovative and reflective societies) elérhető 2020-as pályázati lehetőségek bemutatására.

Indul a pályázat: idén is lesz Magyar Innovációs Nagydíj

2019. december 5. 

28. alkalommal hirdetik meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás […]

Az Év tanyája 2019 – Pályázat tanyagazdáknak

2019. december 5. 

Az Agrárminisztérium pályázati felhívása Az Év tanyája 2019 díj elnyerésére, kiemelkedő tanyagezdaságok elismerésére. ,,Az Év Tanyagazdasága 2019 díj és ,,Az Év Hagyományőrző Tanyája 2019 díj kategória első három helyezettje az elismerő oklevél mellett pénzjutalomban részesül: 1. helyezett 1.000.000,- forint; 2. helyezett 500.000,- forint; 3. helyezett 300.000,- forint. ,,Az Év Tanyája 2019 Közönség díj kategória nyertese az elismerő oklevél mellett 400.000,- forint pénzjutalomban részesül.

Magyar Innovációs Nagydíj 2019 – Pályázat a legjelentősebb innovációk elismerésére

2019. december 5. 

Pályázati felhívása Magyar Innovációs Nagydíj 2019, évi odaítélése céljából legjelentősebb innovációs teljesítmények elismerésére hét kategóriában. Az innováció kiindulási alapja tudományos kutatás, műszaki-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet.

Pályázat szlovákiai civil szervezeteknek, a civil társadalom és az aktív polgárság megerősítése, továbbá a hátrányos helyzetű csoportok segítése céljából

2019. december 2. 

Szlovákiában bejegyzett szervezetek nyújthatnak be pályázatot a civil társadalom és az aktív polgárság megerősítése, továbbá a hátrányos helyzetű csoportok segítésének támogatására. A projektek időtartama közepes nagyságú projekt esetében 12 - 18 hónap, stratégiai projektek esetében 18 - 30 hónap. A támogatás összege közepes nagyságú projekt esetében 30.000 - 65.000 EUR, stratégiai projektek esetében 80.000 - 100.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat innovatív digitális megoldások elismerésére

2019. december 2. 

Pályázati felhívás díj odaítélése céljából, innovatív digitális megoldások elismerésére a digitális esélyegyenlőség, a digitális társadalom, valamint a bolygó és fenntarthatóság témakörében. A pályázat keretösszege 15.000.000 Ft. A pályázati folyamat során a zsűri dönti el, hogy melyik kategóriában hányan és milyen összegben részesüljenek díjazásban.

Már lehet pályázni a Vodafone Digitális Díjra

2019. november 28. 

Három kategóriában lehet pályázni csütörtöktől a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díjra, amelyet második alkalommal hirdet meg a Vodafone Magyarország Alapítvány. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az […]

Marketingdíjat kapott a Pénzügyminisztérium ,,Okosan a pénzzel! honlapja

2019. november 28. 

,,Az Év Honlapja 2019 kormányzati kategóriájának minőségdíjában részesült a Pénzügyminisztérium pénzügyi ismeretterjesztő oldala, az ,,Okosan a pénzzel! a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat idei, 18. alkalommal meghirdetett pályázatán.

Álomút – Gyermekrajzpályázat

2019. november 28. 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. rajzpályázati felhívása 1-8. osztályos gyerekek számára az utakhoz kapcsolódó alkotások beküldésére. A zsűri döntése alapján mind az öt kategória nyertese, valamint a közönségszavazás győztese oklevélen és tárgyjutalmon túl, egy-egy osztálykirándulást is nyer a kiskőrösi Úttörténeti Múzeumba. Az osztálykirándulásokon túl 200 db 5000 Ft értékű ajándékutalvány is gazdára talál.

A Tudás Hatalom! Ösztöndíjprogram – Pályázat Ontarioban szakmai gyakorlatot végző felsőoktatási hallgatók részére

2019. november 28. 

A Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetségének pályázati felhívása Ontarioban szakmai gyakorlatot végző felsőoktatási hallgatók részére. A szakmai gyakorlat minimum két hét maximum egy hónap időtartamban valósulhat meg. Az elnyerhető támogatás összegéről a bíráló bizottság dönt. Az elnyerhető összeg minden esetben kiegészítő támogatást jelent, nem fedezi a szakmai gyakorlatot végző hallgató minden költségét.

A Hegyeshalom-Rajka vasútvonal 964+00 szelvényéből az A/1. sz. kitérővel kiágazó KŐKA iparvágány építési engedélyezési ügye

2019. november 27. 

Típus: Hirdetmények, közlemények Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 43,95 KB

Katonadalok 2020 – Irodalmi és illusztrációs pályázat középiskolás diákoknak

2019. november 21. 

A Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület irodalmi és illusztrációs pályázati felhívása az 1848-49-es forradalom és szabadságharc katonadalaival kapcsolatos alkotások beküldésére. A pályázaton részt vevő minden diák oklevelet kap, a legjobb alkotásokat küldő fiatalok könyvjutalomban részesülnek. 

Start ME Up!: Tizenöt millió forintos befektetésért versengenek a miskolci startupok

2019. november 18. 

A Miskolci Egyetem, az INPUT Program, a BNL Start Inkubátorház és a Hiventures már második alkalommal valósítja meg a Start ME Up! elnevezésű ötletversenyt.

SozialMarie - Prize for Social Innovation

2019. november 14. 

A SozialMarie - Prize for Social Innovation - idén 16. alkalommal kerül meghirdetésre: kipróbált, bevált, hatékony társadalmi innovációkat keresünk Közép- és Kelet-Európa minden szektorából.

Mit jelent nekem Trianon? – Esszépályázat középiskolai diákoknak és felsőoktatási hallgatóknak

2019. november 12. 

A Periférián Alapítvány, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a MNLSZSZB Megyei Levéltára, és a Jósa András Múzeum pályázati felhívása Trianonnal kapcsolatos esszék beküldésére középiskolai diákok és felsőoktatási hallgatók számára. Az első három helyezett pénzjutalomban részesül.

Megbékélési és Együttműködési Díjjal tüntették ki Matl Péter kárpátaljai szobrászt

2019. november 9. 

A Charta XXI Megbékélési Mozgalom Megbékélési és Együttműködési Díjával tüntették ki Matl Péter kárpátaljai szobrászt, grafikust, a vereckei Honfoglalás-emlékmű alkotóját. Az elismerést az emberi erőforrások minisztere adta át szombaton Budapesten. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […]

Pályázat civil szervezeteknek, vállalatokkal való együttműködést elősegítő, kapcsolatépítő rendezvényen való részvételre

2019. november 6. 

Magyarországi székhellyel vagy telephellyel rendelkező civil szervezetek nyújthatnak be pályázatot vállalatokkal való együttműködést elősegítő, kapcsolatépítő rendezvényen való részvételre. A rendezvényen való bemutatkozásra a jogot a civil szervezetek jelen pályázatban való részvétellel nyerhetik el. A pályázó szervezet felkínálhatja egy szolgáltatását a résztvevő vállalatoknak. Milyen témájú szolgáltatásokkal lehet pályázni? A társadalom ismereteinek, kompetenciáinak fejlesztése (pl. gazdasági, pénzügyi ismeretek, digitális kompetencia, a tanulás tanulása); Befogadó munkahely programok: hátrányos helyzetűek és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő programok; Családbarát munkahely kialakítása, magánélet és a munkahelyi feladatok összehangolása; Egészségmegőrzés, egészség-fejlesztés, egészséges életmódra nevelés; Energiahatékonyság; Fogyatékos személyek integrációja; Gyermekeket célzó programok; Hátrányos helyzetűek és romák felzárkóztatása, esélyegyenlősége; Környezetvédelem, zöld munkahely programok; mélyszegénység, éhezés megszüntetése; munkahelyi esélyegyenlőség megteremtése; egyéb társadalmi és/vagy környezeti fenntarthatóságot szolgáló programok.

Álommeló – Rajzpályázat

2019. november 5. 

A Somogy Megyei Kormányhivatal rajzpályázati felhívása álommunkákkal kapcsolatos alkotások beküldésére 7-8. osztályos általános iskolás diákok számára.

KPMG Felelős Társadalomért Program - az egészségért

2019. október 31. 

A KPMG 2019-ben ismét meghirdeti Felelős Társadalomért Program - az egészségért című pályázati programját, amelynek célja az egészségügy területén működő közhasznú szervezetek fenntartható, hatékony és átlátható műkösdésének támogatása.

Erasmus+ felnőtt tanulás a múzeumok fejlesztéséért

2019. október 31. 

Az Erasmus+ felnőtt tanulás célja a felnőttoktatás, a felnőttkori tanulás minőségének javítása, a területen dolgozók szakmai fejlődésének támogatása. A program a felnőttek alapkészségeinek és kompetenciáinak fejlesztését célozza európai együttműködések révén. Ahogy a kitűzött célok is mutatják, a múzeumoknak lehetőségük van saját továbbképzéseiket, műhelyeiket, illetve klubprogramjaikat bővíteni, fejleszteni - a mai társadalom igényeire szabva.

Pályázat középiskolásoknak matematikához kapcsolódó problémák, érdekességek beküldésére

2019. október 28. 

A Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézeteének pályázati felhívása matematikához kapcsolódó problémák, érdekességek beküldésére középiskolás diákok számára. Díjazás (csapat esetén a jutalom megoszlik a tagok közt): 1. díj: 25 ezer Ft értékű könyvutalvány és egy Polygon könyv; 2. díj: 20 ezer Ft értékű könyvutalvány és egy Polygon könyv; 3. díj: 15 ezer Ft értékű könyvutalvány és egy Polygon könyv,

Dura László diplomamunka pályázat 2019

2019. október 28. 

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura Stúdió Kft. pályázati felhívása Dura László diplomamunka díjak odaítélése céljából. A pályázatra a 2019. január 1-jétől 2020. február 19-ig terjedő időszakban megvédett diplomatervek, szakdolgozatok nyújthatók be. A díjak oklevéllel és pénzjutalommal járnak.

Éltető csillagunk, a Nap – Pályázat diákoknak, a Naphoz kapcsolódó írások, alkotások beküldésére

2019. október 24. 

A Magyar Asztonautikai Társaság pályázati felhívása bolygórendszerünk központi csillagával, a Nappal kapcsolatos alkotások beküldésére 11-18 éves diákok számára. A 11-14 éves korcsoportban a három legjobb pályamű szerzője értékes könyvjutalomban részesül. A 15-18 éves korcsoportban a legjobb pályaművet benyújtó diák térítésmentesen vehet részt a 2020-as MANT Űrtáborban.

Generációk értékei – Tanulmányi pályázat néprajz, hon- és népismeret témakörben

2019. október 21. 

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének pályázati felhívása a néprajz, a hon- és népismeret témakörében készített tanulmányok, fotósorozatok, rövidfilmek és filmjegyzetek beküldésére. A díjazottak néprajzi kiadványokból álló könyvcsomagot, könyvet kapnak.

Pályázat női műszaki felsőoktatási hallgatóknak szóló mentorprogramon való részvételre

2019. október 17. 

Az ABB Kft. pályázati felhívása az energetika és automatizálás területén tanuló női felsőoktatási hallgatóknak szóló mentorprogramon való részvételre. A programban résztvevő hallgató a Kiíró cég vezetői, vagy meghatározó szakemberei közül saját dedikált mentort kap, akikkel a félév során 5 alkalommal konzultáción vehet részt.

Pályázat pedagógusoknak, az oktatás digitalizálásáért végzett tevékenységeik elismerésére

2019. október 14. 

Középfokú oktatási intézmények nyújthatnak be pályázatot az oktatás digitalizálásáért tevékenykedő tanári csapatok elismerésére. A díjazás 1.000.000 Ft pénzjutalom és egy emlékplakett.

Nemzetközi víztechnológiai seregszemle Nagykanizsán

2019. október 11. 

Bolygónk népességével együtt rohamosan nő az egészséges ivóvíz iránti igény, globális kihívás elé állítva az emberiséget. A víz hamarosan a jövő legfontosabb ásványkincsévé válik, ezért egyre inkább felértékelődnek a versenyképes vízkezelő és víztisztító technológiák. Az iparág hazai fejlesztéseiben élenjáró Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ 2019. október 10-én hatodik alkalommal rendezett nemzetközi tudományos konferenciát a témában, ahol tehetséges diákok és ifjú kutatók díjazására is sor került. Az eseményen az intézmény alapítójaként részt vett Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke is.

Erősödő Civil Közösségek 2020

2019. október 7. 

Az emberség erejével CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány (továbbiakban Emberség Erejével Alapítvány) a Nyílt Társadalom Alapítványokkal együttműködésben, a Regionális Közösségi Központok Program keretében támogatási programot hirdet meg a dél-dunántúli régióban (Baranya, Somogy és Tolna megye) civil szerveződések, közösségek számára, mintegy 100 millió forintos keretösszeggel.

Pályázat népzenei és világzenei nagykoncertek és koncertsorozatok támogatására

2019. október 3. 

Hazai vagy a szomszédos államok magyarlakta területein élő előadók képviseletével megbízott jogi személyek vagy egyéni cégek, valamint egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot hazai vagy szomszédos országbeli magyarlakta területeken megvalósuló magas színvonalú, kiemelt népzenei és világzenei nagykoncert (egy alkalom), vagy legalább 6 alkalomból álló koncertsorozat megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft

Építészeti pályázat kávézó / bár tervezésére építészmérnök, építőmérnök, gépészmérnök, villamosmérnök diákoknak

2019. október 3. 

A Market Építő Zrt. pályázati felhívása kávézó/bár épületinformációs modelljének 3-D-ben való megtervezésére felsőfokú tanulmányokat folytató építészmérnök, építőmérnök, gépészmérnök, villamosmérnök diákok számára. Díjazás: Pénzjutalom: akár 1,6 millió Forint. Az első helyezett részére 2 hónap szakmai gyakorlat, továbbá a helyezettek lehetőséget kapnak pályázatuk prezentációjára.

Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020 (Mobilitás és alkalmazkodás kollégium) / NEA-MA-20-O

2019. október 2. 

1.1. NEA-MA-20-O-M A civil társadalom erősítése, és a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulás által. 1.2. NEA-MA-20-O-V Az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, önkéntes tűzoltás, a mentés és katasztrófa-elhárítás, a közrend és közlekedésbiztonság védelme, a szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek támogatása.

Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020 (Társadalmi felelősségvállalás kollégium) / NEA-TF-20-O

2019. október 2. 

1.1. NEA-TF-20-O-M A civil társadalom erősítése, és a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulás által. 1.2. NEA-TF-20-O-V Nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, család és gyermekjóléti szolgáltatások, időskorúak gondozásának, a rehabilitációs foglalkoztatás, a hátrányos helyzetű rétegek segítésének, és egyéb nonprofit tevékenységeknek a támogatása, valamint a természet- és környezetvédelem, és a polgári védelem területén működő civil szervezetek támogatása.

Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020 (Új nemzedékek jövőjéért kollégium) / NEA-UN-20-O

2019. október 2. 

1.1. NEA-UN-20-O-M A civil társadalom erősítése, és a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulás által. 1.2. NEA-UN-20-O-V A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, a gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, a gyermek- és ifjúságvédelem, az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés, a gyógyító, és egészségügyi rehabilitációs tevékenység, a kábítószer-megelőzés területén működő civil szervezetek támogatása.

Greenlightpályázat

2019. szeptember 26. 

A TEES Technológia az Esélyegyenlőségért Nonprofit Kft pályázatot hirdet 100% vissza nem térítendő: - Ingyen Weboldal - Webáruház készítés Ingyen tartalom feltöltéssel. Professzionális Honlapok elkészítése gyors SSD tárhelyen és ingyen domain regisztrációval biztosítva - PC Számítógép konfiguráció és Laptop vásárlásának támogatására egyszeri pénzbeli támogatás, így a támogatott részt a TEES Nonprofit Kft egyenlíti ki a szolgáltatónál (30% vásárlási kedvezmény biztosítása) - Ingyen Amazon Fire Tablet készülékek támogatásra

Pályázat önkormányzatoknak gyermekbarát települések díjazására

2019. szeptember 26. 

Bármely magyarországi települési önkormányzat nyújthat be pályázatot Gyerekbarát Település cím 2019. évi elnyerésére. Az Alapító a két legjobbnak ítélt pályázat benyújtójának adományozza az elismerő címet, és díjátadó ünnepség keretében, díjazottanként, egyszeri 2.000.000 Ft jutalomban részesíti őket, amelyet a településen élő gyermekek helyzetének javítására kell fordítani.

Pályázat a nemzetközi oktatást elősegítő innovatív kezdeményezések díjazására

2019. szeptember 18. 

Pályázati felhívás a nemzetközi oktatást elősegítő innovatív kezdeményezések díjazására. Kizárólag az Institute of International Education (IIE) hálózathoz már csatlakozott intézmények nyújthatnak be pályázatot. A nyertes programot nemzetközi eseményen mutatják be, továbbá a győztes 1.000 USD pénzjutalomban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat kutatói ösztöndíj elnyerésére

2019. szeptember 18. 

Kutatói ösztöndíj a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházművészeti kutatás támogatására. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó.

Közösség - Fotópályázat 2019

2019. szeptember 17. 

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom 2019 október 5-én tartja a Baba-mama- papa klubok 4. találkozóját Budapesten, az Óbudai Egyetemen. Ennek alkalmából fotópályázatot hirdetünk, melyre várjuk a klubok fényképeit.

Ingatlanfejlesztési ötletpályázat fiataloknak

2019. szeptember 16. 

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület ötletpályázati felhívása ingatlanfejlesztési tanulmány készítésére felsőoktatásban tanuló hallgatók számára. A a győztes pályázó (és csapata) 800.000 Ft, a második helyezett 500.000 Ft, a harmadik helyezett csapat 300.000 Ft pénzjutalomban részesül, valamint a győztes csapat további nyereményeket kap.

Nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély kiadásához történő hozzájárulás megadása a WIEN (A) - Hegyeshalom - BUDAPEST (H) - Ártánd - MIERCUREA CIUC (RO) vonalra

2019. szeptember 13. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 93,02 KB

Pályázat civil szervezeteknek nemzetközi humanitárius díj elnyerésére

2019. szeptember 11. 

Pályázati felhívás nemzetközi humanitárius díj 2020. évi elnyerésére civil szervezetek számára. A pályázatokat neves nemzetközi zsűri bírálja el. A díj 2.000.000 USD pénzjutalommal jár. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pro Cultura et Arte – Pályázat az erdélyi magyar kultúra és művészet tényszerű bemutatásáért és népszerűsítéséért tevő újságírókknak

2019. szeptember 10. 

A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művelődési Központ pályázati felhívása Pro Cultura et Arte díj odaítélése céljából az erdélyi magyar kultúra és művészet tényszerű bemutatásáért és népszerűsítéséért tett erőfeszítések elismerésére újságírók számára. A díj pénzjutalommal és elismerő oklevéllel jár. Az első alkalommal átadandó díj pénzjutalmának értéke 1000 lej.

VI. Szeretett világunk

2019. szeptember 9. 

VI. Szeretett világunk címmel hatodik alkalommal hirdeti meg fotópályázatát MAFOSZ védnökséggel aDaDalia Galeria Fotóköre, a Dr Brusznyai Árpád Művelődési ház és Könyvtár és a Derekegyházért Közhasznú Egyesület.

Ezüst Ácsceruza Díj 2019 – Pályázat a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos publicisztikai tevékenység elismerésére

2019. szeptember 5. 

A Honi Művészetért Alapítvány pályázati felhívása az Ezüst Ácsceruza Díj 2019. évi odaítélése céljából a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos publicisztikai tevékenység elismerésére. A díjjal ,,ezüst ácsceruza emlékplasztika, az adományozást igazoló oklevél és 200.000 Ft pénzjutalom jár.

Pályázat irodalmi rendezvénysorozatok és kiemelkedő szépirodalmi értékeket tudatosító egyedi rendezvények megvalósításának támogatására

2019. szeptember 3. 

Jogi személyek, egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot magas színvonalú, a kortárs magyar irodalom sokszínűségét népszerűsítő irodalmi rendezvénysorozatok vagy kiemelkedő szépirodalmi értékeket tudatosító egyedi rendezvények megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege: 50 000 000 Ft

Országos Ökumenikus Fotópályázat 2019

2019. szeptember 3. 

A Kisújszállási Református Egyházközség és a kisújszállási Kossuth Fotóklub pályázati felhívása valamennyi egyház, vallási felekezet jellegzetességeit bemutató fotók beküldésére. Díjazás: 30/20/10 eFt ajándékutalvány, tárgyjutalom.

Pályázat globális biztonsági innovációs díj elnyerésére

2019. augusztus 29. 

Pályázati felhívás globális biztonsági innovációs díj elnyerésére. A díjjal a globális biztonság fejlesztését célzó innovatív és új megoldásokat ismerik el. A díjjal járó pénzjutalom összege 10.000 CHF.

Az elnyomás arcai - Képzés a társadalmi egyenlőtlenségekről a Közélet Iskolájában

2019. augusztus 27. 

A közös cselekvés és társadalmi változás előfeltétele, hogy ismerjük a társadalom működését és az egyenlőtlenségek természetét és okait, hogy tenni tudjunk egy igazságosabb világért.

Platform(s) for cultural content innovation - Platformok a kulturális tartalomfejlesztéshez

2019. augusztus 27. 

The main objective of this Pilot Project platform(s) for cultural content innovation is to incentivise European content industries to nurture and embrace innovation and take up new technologies in order to be able to sustain their position as creative pioneers in the digital era.

Pályázat tömör, kereskedelmi célú kommunikációs üzenetek megfogalmazására, díjazására

2019. augusztus 27. 

Pályázati felhívás tömör, 6 szavas, kereskedelmi célú kommunikációs üzenetek megfogalmazására, díjazására vállalkozások számára. A di?jazottak egyenke?nt netto? 120.000 Ft pe?nzjutalomban, valamint további nyereményekben re?szesu?lnek.

Pályázat fiatal természetvédők díjazására

2019. augusztus 27. 

Pályázati felhívás nemzetközi természetvédelmi díj odaítélése céljából 35 év alatti fiatal természetvédők díjazására. A díjat minden évben 3 főnek ítélik oda. A díjjal járó énzjutalom 50.000 USD. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat szépirodalmi, művészeti és ismeretterjesztő művek online publikálásának támogatására

2019. augusztus 22. 

Színházi, zenei, alkotóművészeti, előadó-művészeti, építőművészeti szervezetek, muzeális intézmények, levéltárak és levéltári szakmai szervezetek, nyilvános könyvtárak, valamint önyvkiadási tevékenységet vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot szépirodalmi, művészeti, illetve ismeretterjesztő művek digitális formában, internetes szerverről történő tartalomszolgáltatás formájában működtetett publikálásának támogatására. A pályázat keretösszege 3.000.000 Ft.

Versíró pályázat II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulója tiszteletére

2019. augusztus 15. 

A Tatai Versbarátok Körének irodalmi pályázati felhívása A Tatai Versbarátok Köre versíró pályázatot hirdet II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulója tiszteletére íródott versek beküldésére. A díjazottak könyvjutalomban részesülnek.

Meghívásos pályázat határon túli magyar írócsoportok, irodalmi felolvasó körútjainak, irodalmi rendezvény-sorozatainak megszervezésére és lebonyolítására

2019. augusztus 15. 

Meghívásos pályázati felhívás külhoni magyar művelődési intézmények és szakmai szervezetek programjainak bővítése, kulturális hozzáférés szempontjából hátrányos helyzetű területek kulturális felzárkóztatása, a határon túli magyar irodalom értékeinek kárpát-medencei szintű megjelenítése, népszerűsítése céljából. A támogatás összege 300.000 - 1.000.000 Ft.

A törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet módosítás

2019. augusztus 15. 

Típus: Jogszabálytervezetek Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma Méret: 286,77 KB Az észrevételeket fogadó email cím: [mailto:agnes.keresztesi@emmi.gov.hu]agnes.keresztesi@emmi.gov.hu[/]

Tápió mentéért díj

2019. augusztus 14. 

A tápiószelei Blaskovich Múzeum Baráti Köre Egyesület 2019-ben Tápió mentéért díjat alapított azzal a céllal, hogy elismerje azokat a személyeket, akik munkájukkal sokat tettek a Tápió mentéért. A díjat évente legfeljebb három személy kaphatja meg. Az elismerés pénzjutalommal nem jár, a díjazottak elismerő oklevelet és emlékérmet vehetnek át.

Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatás civil szervezetek részére 2019 / NEA-19-N

2019. augusztus 13. 

A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését szolgálja. A pályázat célja a civil szervezetek működésének támogatása a nemzeti összetartozás erősítése és a közjó kiteljesedésében vállalt szerepük segítése érdekében. A civil szervezetek által gyűjtött és a számviteli beszámolóban feltüntetett adományok értéke után járó tíz százalékos normatív kiegészítés normatív támogatásnak minősül, amelyet a civil szervezet működési költségeinek fedezésére fordít.

Bábok között

2019. augusztus 1. 

A Budapest Bábszínház fennállásának 70. évfordulóján a bábok világában teszünk körutazást, és már az induláskor tudjuk, milyen hatalmas ez a birodalom: a marionettektől a pillangók születéséig, a bábkormányoktól a robotokig, a kínai agyaghadseregtől a vudu varázslásig terjed, és ki sejthetné, még hány meg hány eddig felfedezetlen területre tévedünk.

Heinek Ottó díj 2019 – Pályázat magyarországi német kutatók támogatására

2019. július 30. 

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának pályázati felhívása Heinek Ottó díj odaítélése céljából a 40. év alatti a magyarországi német kutatók elismerésére. A díjazottak nettó 200 ezer forint pénzjutalomban részesülnek. A díjazottak az adományozásról plakettet és oklevelet kapnak.

Az év legjobb mobilfotósa

2019. július 23. 

Újabb nemzetközi okostelefon-fotós versenyt hirdetett a Huawei. A vállalat tavalyi, magyar győzelemmel zárult Next Image mobilfotós versenye után, idén InFocus névre hallgató közép-kelet-európai megmérettetésén a résztvevők 6 kategóriában, valamint első alkalommal, videós tartalommal is versenybe szállhatnak a 2019 legjobb okostelefon-fotósa címért. A rangos nemzetközi zsűri tagjai között helyet kapott a Vogue fotósa, valamint a gyártó nagykövete, Gal Gadot színésznő is.

Pályázat zenészeknek művészcsere-programban részvételre

2019. július 18. 

Pályázati felhívás nemzetközi fesztiválokon való részvételre előadóművészek számára. A pályázatot nyert előadóművészek a fesztiválok ideje alatt teljeskörű ellátásban és legalább 250 EUR pénzjutalomban részesülnek előadásonként. A pályázati kiírás nyelve angol.

Zeneművészet Kollégiuma nyílt pályázata

2019. július 15. 

Pályázati cél: Nagy hagyományú, vagy újabb, innovatív, jelentős, összművészeti tematikájú, országos, vagy fontos regionális szereppel rendelkező területi, magyarországi kiadású, magyar nyelvű on-line sajtótermékek támogatása, melyek tematikájukban legalább öt művészeti-kulturális területet (színház-, tánc-, zene-, film-, fotó-, képző-, ipar-, építő-, népművészet, szépirodalom) érintenek.

Adatvédelmi és biztonsági menüpont kialakítása

2019. július 10. 

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a www.palyazat.gov.hu oldalon az „Adatvédelem” menüpont átalakításra került, s egy új „Adatvédelem és biztonság” menüpont került létrehozásra. A menüpontban a korábban elérhető tartalom mellett további, a fejlesztéspolitikai portálra illetve a pályázati információs rendszerekre vonatkozó, adatvédelmi, valamint biztonsági dokumentumok érhetők el. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés […]

Pályázat a társadalom számára fontos tevékenységet végző országos és helyi hatókörű szervezetek közlekedésének támogatására

2019. július 9. 

Pályázati felhívás abroncsadományozási programban való részvételre, a társadalom számára fontos tevékenységet végző országos és/vagy helyi hatókörű szervezetek támogatására. Minden szervezet legfeljebb 12 darab, azaz 3 garnitúra gumiabroncsra adhatja le igényét.

Megjelent a Pro Architectura díj 2019. évi hirdetménye

2019. július 5. 

Elindult az egymillió forint pénzjutalommal járó Pro Architectura díj pályázata. A kiírásra épített környezetünk minőségi alakítása és megőrzése érdekében kifejtett tevékenységgel és nívós alkotással lehet jelentkezni.

Pályázat európai ifjúsági díj elnyerésére

2019. július 4. 

Pályázati felhívás európai ifjúsági díj 2019. évi odaítélése céljából a társadalomra nagy hatást gyakorló digitális megoldások elismerésére. A digitális megoldásoknak működőképesnek kell lenniük a nevezés leadásakor. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2019. július 15.

Kiváló fiatal gyógyszerész 2019 – Pályázat gyógyszerész kutatók díjazására

2019. június 20. 

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság pályázati felhívása Kiváló fiatal gyógyszerész díj 2019. évi odaítélése céljából. A díjhoz pénzjutalom is tartozik.

Európai uniós pályázat nonprofit szervezetek és intézmények számára, önkéntes projektek megvalósításának támogatására

2019. június 20. 

Nonprofit szervezetek és intézmények pályázhatnak önkénteskedési projektek megvalósításának támogatására. A projektek a szolidaritás nevében valósulnak meg, azzal a céllal, hogy a társadalmi kihívásokra reagáljanak, növeljék a közösség erejét és összetartozását és erősítsék a társadalmi befogadást. Célterületek: Társadalmi bevonás; Menekültek és migránsok befogadása és integrációja; Polgárság és demokratikus részvétel; Katasztrófamegelőzés és katasztrófaelhárítás; Környezet- és természetvédelem; Egészség és jóllét; Oktatás és képzés; Foglalkoztatás és vállalkozói tevékenység; Kreativitás és kultúra; Sport. Önkéntes projektek keretein belül a Szolidaritási Testület a fiatal résztvevő utazási költségeit (lakhelytől a projekt helyszínéig és vissza, egyszeri alkalommal), lakhatását és étkeztetését, valamint nyelvi fejlődését támogatja. A fiatalok személyes kiadásokra zsebpénzt kapnak. A program külön támogatást nyújt hátrányos helyzetű fiatalok bevonása esetén.

Pályázat megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő személyeknek uszoda/strand használatára

2019. június 14. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő kerületi lakosok számára a Dagály Strandfürdő és Uszoda használatára. A pályázható támogatás: 8 alkalomra szóló voucher, úszójegy

Nemzeti Értékelő Jelentés készül az éghajlatváltozásról

2019. június 13. 

Nagy Orsolya, az NKFI Hivatal munkatársa tudományos koordinátorként vett részt az éghajlatváltozással kapcsolatos Nemzeti Értékelő Jelentést előkészítő több mint 100 fős scoping konferencián, Szegeden. A kétnapos tanácskozás eredményeként, a helyzetértékelő és döntéstámogató dokumentum tartalmi megalapozása érdekében, a legkülönbözőbb tudományterületek kutatói, neves döntéshozói és civil szakértőkkel karöltve határozták meg a Nemzeti Értékelő Jelentés fő témaköreit, valamint tartalomjegyzékét.

A működési engedélyhez nem kötött vasúti tevékenység bejelentéséhez szükséges dokumentumok

2019. június 13. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 1,31 MB A vasúti társaságok működésének engedélyezéséről szóló 45/2006. (VII. 11.) GKM rendelet (a továbbiakban: GKM r.) 2019. június 13. napján módosult. A GKM r. 5/A. §-a határozza meg a bejelentéshez kötött vasúti tevékenységeket. A GKM r. 5/B. § (1) bekezdése alapján a vasúti társaság a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 9/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentését a vasúti igazgatási szerv által rendszeresített formanyomtatványon, a GKM r.-ben meghatározott tartalommal és módon nyújtja be a vasúti igazgatási szervnek. A vasúti igazgatási szerv a működési engedélyhez nem kötött vasúti tevékenység bejelentéséhez a következő dokumentumokat teszi közzé.

Pályázatot hirdetett a Fábián Juli Emlékalapítvány

2019. június 11. 

Alapítvány első alkalommal hirdeti meg pályázatát, melynek célja a nehéz helyzetben lévő zenészek támogatása.

Díjmentes Weboldal Pályázat: webáruházzá is átalakítható professzionális weboldalak díjmentes elkészítése tárhellyel, doménnel, telepítéssel, induló tartalom megszerkesztésével és feltöltésével vállalkozások, induló vállalkozások, alapítványok, önkormányz

2019. június 6. 

A pályázat célja, hogy a pályázók saját, önállóan, (laikus által is) könnyen, tetszőlegesen szerkeszthető, korlátlanul bővíthető, korszerű, professzionális színvonalú és felszereltségű weboldallal jelenhessenek meg az interneten, ami a későbbiek során, vagy akár induláskor, igény szerint, webáruházzá is átalakítható.

Fiatalokat díjazott a Város- és Faluvédők Szövetsége

2019. június 4. 

A Ráday Mihály vezetésével működő Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) idén 29. alkalommal hirdetett pályázatot a hazai és a határon túl élő ifjúság körében olyan írásokra és képzőművészeti alkotásokra (fotókra, rajzokra, makettekre stb.), melyek megmutatják, milyen megőrzésre méltó épített vagy természeti érték, családi emlék vagy tárgy található a pályázó környezetében.

Magyar Speciális Független Filmszemle 2019 – Pályázat fogyatékossággal élő és pszichiátriai beteg alkotók részére

2019. június 4. 

A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület filmes pályázati felhívása a sérült emberek világához kapcsolódó alkotások beküldésére magyarországi és határon túli alkotók számára. A díjazottak pénzjutalomban részesülnek.

Jót tenni Jó! - Óvodásoknak varázsol álommosdót az újHÁZ Centrum

2019. június 3. 

Az építőanyag-kereskedelmi hálózat több mint 20 éve partner az otthonteremtésben. Az elmúlt évek alatt több ezer felépített és felújított otthon létrehozásában nyújtott szakértő segítséget, ezért a Pöttöm Fürdő Program elindítását is abból a célból kezdeményezték, hogy az óvodások számára szebbé tegyék második otthonukat és a legkisebbek komfortosan érezzék magukat ott, ahol idejük legnagyobb részét töltik napközben. A programra minden hazai állami óvoda pályázhat, amelyik szeretné felújítani mosdóját. A nyertes óvoda egy mosdóját egymillió forint értékben alakítja át az újHÁZ Centrum, tíz másik óvoda pedig kültéri játszóházikót kap.

Pályázat rangos nemzetközi környezetvédelmi díj elnyerésére

2019. május 31. 

A Volvo Environment Prize Foundation pályázati felhívása Volvo Environment Prize 2020. évi odaítélése céljából a szélesebb körben vett környezetvédelem területén elért kiemelkedő tudományos felfedezések és fejlesztések elismerésére. A díjjal egy kézműves oklevél, egy üvegszobor és 1,5 millió SEK (hozzávetőlegesen 145.000 EUR) pénzjutalom jár. A díjátadót minden év novemberében tartják Stockholmban.

Az államnál pályázhat, hogy Jockey Ewing lehessen

2019. május 30. 

A kormány által 2013-ban elindított bányászati koncessziós rendszer keretében, már hetedik alkalommal, összesen tíz magyarországi terület esetében pályázhatnak a szektor befektetői koncessziós jog megszerzésére … …

Tíz új pályázati felhívás bányászati koncessziós jog megszerzésére

2019. május 30. 

A kormány által 2013-ban elindított bányászati koncessziós rendszer keretében, már hetedik alkalommal, összesen tíz magyarországi terület esetében pályázhatnak a szektor befektetői koncessziós jog megszerzésére. Szénhidrogén-kutatásra, -feltárásra és -kitermelésre Csongrád, Csorna, Érd, Kadarkút, Kisvárda, Nyírbátor, Pusztaszer és Zala-Kelet, geotermikus energia kutatásának, kinyerésének és hasznosításának céljából Gádoros területére, míg lignit kutatására, kitermelésére, hasznosítására Sajókápolna területére hirdet pályázatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Hopp Lajos-díj 2019 – Kutatói pályázat irodalom-, eszme- vagy művelődéstörténet területen

2019. május 30. 

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének pályázati felhívása a Hopp Lajos-díj 2019. évi odaítélése céljából. A díjjal kitüntetett személy a díj elnyerését igazoló oklevélen kívül könyvekből és folyóiratelőfizetésből álló tárgyi jutalomban részesül, s lehetőséget kap eredményeinek ismertetésére a XVIII. századi Osztály vitaülésén, és a dolgozat publikálására az Irodalomtudományi Intézet egyik folyóiratában.

Szakképzés 4.0

2019. május 28. 

Típus: Hirdetmények, közlemények Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 5,32 MB A szakképzés és felnőttképzés megújításának középtávú szakmapolitikai stratégiája, a szakképzési rendszer válasza a negyedik ipari forradalom kihívásaira

A Mission Board-ok tagságának kiválasztására irányuló felhívás

2019. május 27. 

Az Európai Unió következő kutatási és innovációs keretprogramjának, a Horizont Európának egyik fő újdonsága olyan missziók kidolgozása és megvalósítása, amelyek célja, hogy az európai polgárok által tapasztalt kihívások kezelését a társadalom, a gazdaság és/vagy a környezet átalakításával segítsék elő. E nagy horderejű kezdeményezéseket 15 fős, széles körű szakértelemmel rendelkező, független és rangos személyiségből álló bizottsági szakértői testületek (Mission Board-ok) bevonásával dolgozzák ki.

Novellapályázat a sportról

2019. május 23. 

A Sportmenedzser Magazin irodalmi pályázati felhívása a sporttal kapcsolatos novellák beküldésére. A pályázati kategóriánként legjobbnak ítélt pályaművek megjelenési lehetőséget kapnak. A díjazottak értékes könyvjutalomban részesülnek.

Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében (IPARJOG_15), 10. forduló

2019. május 21. 

Újabb pályázók jutottak forráshoz szellemi alkotások iparjogvédelmi oltalmát szolgáló újdonságkutatási, oltalomszerzési és oltalom-fenntartási, valamint a szellemivagyon-értékelési tevékenységük támogatására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.

Százhalombatta (bez.) - Ercsi elágazás (bez.) vonalszakasz korszerűsítésének beruházása keretében - a 256+50 - 274+00 hm szelvények közötti vasúti pályaszakasz építési engedélyétől való - eltérési engedély ügye

2019. május 20. 

Típus: Hirdetmények, közlemények Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 1000,59 KB

Nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély hozzájárulási kérelem a WIEN (A) - Hegyeshalom - GYŐR (H) - BUDAPEST vonalra

2019. május 20. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 213,38 KB

A kultúra és az audiovizuális tartalom digitális úton történő áthidalása / EACEA/06/2019

2019. május 15. 

Ez a felhívás az európai kulturális és kreatív ágazatot támogató program (KREATÍV EURÓPA) végrehajtására vonatkozó, 2013. december 11-i 1295/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeleten és annak 2014. június 27-i helyesbítésén alapul.

Hegyeshalom-Rajka-Oh. korszerűsítésének építési engedélyezési ügye

2019. május 14. 

Típus: Hirdetmények, közlemények Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 739,55 KB

Pályázat európai uniós fenntartható építészeti díjak elnyerésére

2021. május 4. 

Pályázati felhívás művészek, aktivisták, tervezők, építészek, hallgatók, tudósok és mérnökök számára fenntartható építészeti díjak elnyerésére. Pályázatot tíz kategóriában lehet benyújtani. Minden kategóriában két díjat ítélnek oda, egyet a már megvalósított projekteknek, egyet pedig a 30 év alatti fiatalok által benyújtott koncepciók elismerésére. A díjjal járó pénzjutalom a már megvalósított projektek esetében 30.000 EUR, a fiatalok által benyújtott koncepciók esetében 15.000 EUR minden kategóriában. A pályázati kiírás nyelve angol.

Tovább bővülhet a környezetbarát naperőmű-kapacitás

2021. április 30. 

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) harmadik alkalommal hirdeti meg a megújuló energiaforrásból származó villamosenergia-termelést ösztönző METÁR-tendert, az újabb pályázat segítségével ismét bővülhet a környezetbarát naperőmű-kapacitás Magyarországon - mondta a tenderrel kapcsolatban Horváth Péter János a hivatal elnöke pénteken a hatóság közleményében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […]

400 éve született II. Rákóczi György – Gyermekrajzpályázat

2021. április 29. 

Az MNM Rákóczi Múzeumának rajzpályázati felhívása általános iskolás tanulók számára II. Rákóczi Györggyel kapcsolatos alkotások beküldésére. Az első három helyezett tanuló értékes könyvjutalom mellett családi belépőjegyet is nyer a Rákóczi-vár összes kiállítására.

Hopp Lajos-díj 2021 – Pályázat az irodalom-, eszme- vagy művelődéstörténet terén tevékenykedő egyetemi hallgatók és kutatók támogatása

2021. április 28. 

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet XVIII. századi osztályának pályázati felhívása Hopp Lajos-díj 2021. évi elnyerésére, a 18. századi magyarországi és nemzetközi irodalom-, eszme- vagy művelődéstörténet feltárásának területén kiemelkedő eredményeket elért egyetemi hallgatók és kutatók elismerésére. A díjjal kitüntetett személy a díj elnyerését igazoló oklevélen kívül pénzjutalomban, valamint könyvekből és folyóirat-előfizetésből álló tárgyi jutalomban részesül, és lehetőséget kap eredményeinek ismertetésére a XVIII. századi osztály vitaülésén, valamint a dolgozat publikálására az Irodalomtudományi Intézet egyik folyóiratában.

Pályázat tartalommarketing-megoldások elismerésére

2021. április 27. 

Pályázati felhívás ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői számára az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásainak elismerésére. Nevezhető bármely olyan médiatermék (pl. kiadvány, televíziós vagy rádiós műsor, videó, weboldal, blog, mikroblog, közösségioldal-csatorna, mobilapplikáció stb.), vagy médiatermék részlete (például cikk, műsorszám), amely 2020. május 16. és 2021. május 16. között került nyilvánosságra Magyarországon, illetőleg magyarországi közönségnek is szánva.

Közlekedési kultúránk értékei 2021 – Közlekedésbiztonsági fotópályázat

2021. április 27. 

Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata és a Magyar Plastiroute Kft. fotópályázati felhívása a kulturált közlekedést fényképen megjelenítő alkotások beküldésére. A zsűri a legjobb képet oklevéllel és 100 ezer Ft értékű fotós vagy közlekedésbiztonsági tárgyjutalommal - vásárlási utalvánnyal - díjazza, további két képet pedig oklevéllel jutalmaz. Határidő: 2021. április 30. 24:00 óra (!!!)

CONTENT + MARKETING

2021. április 26. 

Nyolcadik alkalommal rendezzük meg CONTENT + MARKETING versenyünket, amelyre az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival jelentkezhettek és harmadik alkalommal hirdetjük meg az INFLU-t, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányokat várjuk!

VI. Ars Sacra Filmfesztivál

2021. április 26. 

Az Ars Sacra Alapítvány immár hatodik alkalommal várja az alkotók jelentkezését 2018. január 1-je után készült és tavalyi filmfesztiválunkra nem nevezett filmekkel egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, rövidfilm (animációs, fikciós, kísérleti), ígéretes pályakezdő kategóriában.

Európai Uniós pályázat szervezeteknek szolidaritási projektek végrehajtásának támogatására

2021. április 23. 

Pályázati felhívás a különféle közösségeket és a társadalom egészét szolgáló szolidaritási projektek végrehajtásának támogatására. A projekteket legalább öt fiatal által alkotott csoport valósíthatja meg, azzal a céllal, hogy közösségükben a legfontosabb kihívásokra reagáljanak. A támogatás összege legfeljebb 500 EUR/hó.

Európai uniós pályázat szervezeteknek, önkéntes projektek végrehajtásának támogatására

2021. április 21. 

Pályázati felhívás önkéntességi minőségi védjeggyel vagy Erasmus+ önkéntességi akkreditációval rendelkező szervezetek számára a különféle közösségeket és a társadalom egészét szolgáló önkéntes projektek végrehajtásának támogatására. A pályázati kiírás részletei részben magyar, részben angol nyelven érhetőek el.

Pályázat a tisztességes és nyílt adatmegosztás támogatására a COVID-19 és más fertőző betegségek elleni európai felkészültség elősegítésére

2021. április 20. 

Pályázati felhívása a tisztességes és nyílt adatmegosztás támogatására a COVID-19 és más fertőző betegségek elleni európai felkészültség elősegítésére, a SARS-CoV-2 és a COVID-19 adatokhoz és metaadatokhoz való hozzáférés felgyorsítása céljából. A pályázat lehetővé teszi a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos kutatási adatok és más kutatási digitális objektumok tudományterületeken és országhatárokon átnyúló megosztását, hozzáférését, elemzését, összekapcsolását és feldolgozását a kutatók, az egészségügyi szakemberek és a társadalom egésze számára. A pályázat keretösszege 12.000.000 EUR.

360 ezer diákkal egy hétig a fenntarthatóságról

2021. április 19. 

Április 19-23. között hatodik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet. A rendezvénysorozat Áder János online tanórájával kezdődött ma délelőtt. A Témahéten határon innen és túl több mint 1600 iskola 360 ezer diákja foglalkozik a fenntarthatóság kérdésével. A program sikerét a fenntarthatóságért elkötelezett szervezetek és szakemberek aktív részvétele és támogatása biztosítja. Az idei év kiemelt […]

Pályázat az EU történelmi archívumában történő kutatási lehetőség elnyerésére

2021. április 15. 

Pályázati felhívás az európai integráció iránt érdeklődő közép- és kelet-európai posztgraduális kutatók számára támogatás elnyerésére az EU történelmi archívumában. A sikeres pályázóknak kiadványt (szakdolgozatot, disszertációt, könyvet vagy tudományos cikket) kell készíteniük az európai integrációról a bölcsészet- és a társadalomtudomány bármely területén. A támogatás összege 5.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat Erasmus akkreditációra az ifjúság területén

2021. április 15. 

Pályázati felhívás az ifjúság területén működő köz- és magánszervezetek számára Erasmus akkreditáció elnyerésére, rendszeres mobilitási tevékenységek megvalósításának céljából. Az akkreditációval rendelkező szervezeteknek évi 1 alkalommal lesz lehetőségük források lehívására a tervezett ifjúsági csere, ifjúságsegítők mobilitása, valamint 2022-től ifjúsági részvételi tevékenységek megvalósítására.

Magyar Tájdíj Pályázat

2021. április 13. 

A Magyar Tájdíj a magyar táj védelme, kezelése, tervezése érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató önkormányzatok, önkormányzati társulások és társadalmi szervezetek részére létrehozott díj. A díjat az agrárminiszter tűzi ki, egyetértésben a kulturális örökség védelméért felelős miniszterrel, együttműködve a területfejlesztésért, a területrendezésért és az oktatásért felelős miniszterekkel. A díj odaítélése pályázati rendszerben történik. A pályázatok benyújtása folyamatos. A díjat kétévente egy alkalommal, - A Táj Nemzetközi Napja (október 20.) alkalmából lehet elnyerni. A nemzeti szintű pályázat egyik célja, hogy az arra legérdemesebb és legesélyesebb pályázat képviselhesse hazánkat a nemzetközi megmérettetésben az Európa Tanács Táj Díj pályázatán.

Mesterek és Tanítványok – Pályázat néptánccal, népzenével, és népi énekkel foglalkozó fiatalok és oktatóik számára

2021. április 13. 

Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület néptánccal, népzenével, és népi énekkel foglalkozó, 6-16 év közötti Tanítvány(ok) és Mestere(ik) számára közösen előadott, az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal produkciók előadására. A legjobb pályázatok előadói ,,Népi Örökségünk Példás Mestere és Tanítványa oklevélben részesülnek, mely 90.000 Ft pénzjutalommal jár. Kategóriánként a legkiemelkedőbb pályázók ,,Népi Örökségünk Kiváló Mestere és Tanítványa címet kapják, valamint 160.000 Ft értékű jutalmat vehetnek át. Emellett számos különdíj is gazdára talál, egyenként 30.000 Ft értékben.

Szemben – Fotópályázat

2021. április 13. 

A Prizma Kör fotópályázati felhívása a tükörképek és a tükröződések különböző formáit bemutató alkotások beküldésére. A kategória nyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

III. Szabó Szonja Paraképzőművészeti Biennálé

2021. április 9. 

A kiállítás célja: megmutatni a fogyatékossággal élők körében rejtőzködő tehetségeket, elismerést adni nekik és példát, értékeket felmutatni az ép társadalom számára.

Pályázat határon túli magyar írók, költők, műfordítók, kritikusok, irodalomtörténészek számára szépirodalmi, műfordítói, kritikai alkotómunka támogatására

2021. április 9. 

A Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom Kollégiumának pályázati felhívása határon túli magyar írók, költők, műfordítók, kritikusok, irodalomtörténészek számára szépirodalmi, műfordítói, kritikai alkotómunka támogatására, magyar nyelvű irodalmi és irodalmi értekező prózai művek létrehozásának céljából. A támogatás összege 1.200.000 Ft.

Pályázat az év fiatal könyvtárosa díj 2021. évi elnyerésére

2021. április 9. 

Javaslattételi pályázati felhívás könyvtárak számára 35 évnél fiatalabb kollégák jelölésére Az év fiatal könyvtárosa díj 2021. évi odaítélése céljából. A címmel elismerő oklevél, pénzjutalom (100 e Ft), valamint egyéb szakmai támogatás jár. 

Magyar Formatervezési Díj 2021 pályázati felhívás

2021. április 9. 

Keressük a legkiválóbb designeredményeket! Az Innovációs és Technológiai Miniszter - a Magyar Formatervezési Tanács közreműködésével - immár 42. alkalommal hirdeti meg a Magyar Formatervezési Díj pályázatot. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […]

Pályázat országos formatervezési díj 2021. évi elnyerésére

2021. április 7. 

Pályázati felhívás tervezők, gyártók, kereskedők és megrendelők számára országos formatervezési díj 2021. évi elnyerésére, a kimagasló színvonalú formatervezői teljesítmény elismerésére. A díjazott munkák alkotói oklevélben és pénzjutalomban részesülnek, amelynek összege legfeljebb bruttó 600.000 Ft/díj.

Nyomok – Fotópályázat

2021. április 7. 

A Prizma Kör fotópályázati felhívása bárki, vagy bármi által okozott nyomokat és lenyomatokat megörökítő alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

Pedagógus Kutatói Pályadíj 2021 – Pályázat a közoktatásban oktató, gyakorló pedagógusoknak

2021. április 6. 

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a közoktatásban oktató, gyakorló pedagógusok számára Pedagógus Kutatói Pályadíj 2021. évi elnyerésére, tudományos munkásságuk elismerésére. A pályadíj oklevéllel és pénzjutalommal jár, melynek összege személyenként bruttó 200.000 Ft.

Álmaim szigete – 3D modellező pályázat diákoknak

2021. április 1. 

Az ARWorks Kft. informatikai pályázati felhívása 12-17 éves fiatalok számára 3D modellezéssel készült álomszigetek megalkotására. A helyezettek értékes elektronikai cikkeket kapnak.

Pályázat idősbarát önkormányzatok díjazására 2021

2021. március 31. 

Pályázati felhívás települési, megyei, kerületi, fővárosi önkormányzatok számára Idősbarát Önkormányzat Díj 2021. évi elnyerésére, az idős lakosságot segítő kezdeményezések elismerésére. A legjobbnak ítélt pályaművek benyújtóinak a 2021. évi Idősbarát Önkormányzat Díjat és az elismerést tartalmazó oklevelet adományozzák, és az Idősek Világnapjához kapcsolódó díjátadó ünnepség keretében díjazottamként 1.500.000 Ft jutalomban részesítik.

Széchenyi-öröksége – Rajzpályázat

2021. március 31. 

A Pázmaneum Társulás rajzpályázati felhívása alapiskolás és középiskolás diákok számára Széchenyi István örökségével kapcsolatos alkotások beküldésére. A korcsoportokból az első három alkotás könyv- és tárgyi jutalomban részesül. A különdíj győztese értékes családi belépőt kap. A díjazottak ezenfelül a Nemzetpolitikai Államtitkárság ajándékában is részesülnek.

Módosult a ,,VEKOP-1.2.8-20 Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogat

2021. március 30. 

Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása című (VEKOP-1.2.8-20 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […]

Szeretem a szakmám

2021. március 28. 

A már negyedik alkalommal útjára indított Szeretem a szakmám pályázat célja, hogy a tanulók jobban megismerkedhessenek a létesítménygazdálkodási iparágban rejlő karrierlehetőségekkel, és ezzel egyidőben megmutathassák, miért is szeretik a szakmájukat.

Pályázat európai uniós díj elnyerésére újságírók részére

2021. március 25. 

Pályázati felhívás újságírók számára médiadíj 2021. évi elnyerésére az egyenlőtlenség, szegénység felszámolása, fenntartható fejlődés, környezet, biodiverzitás,  éghajlatvédelem, digitális megoldások, munka- és foglalkoztatás, oktatás, migráció, egészségügy, béke, demokrácia, valamint emberi jogok témájában megjelent írott, videós, valamint rádiós riportok elismerésére. Összesen három főt díjaznak, fejenként 10.000 EUR pénzjutalommal. A pályázati kiírás nyelve angol.

A maszkos ember – Fotópályázat

2021. március 23. 

A PRIZMA KÖR és a PESTÚJHELYI KÖZÖSSÉGI HÁZ fotópályázati felhívása olyan alkotások beküldésére, melyek megmutatják, hogy ez a furcsa viselet hogyan vált a kultúra részévé, az összetartozás szimbólumává. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

Pályázat díj és az ezzel járó támogatás elnyerésére a kutatómunka minőségének fejlesztéséért

2021. március 22. 

Javaslattételi pályázati felhívás kutatók, kutatócsoportok, valamint szervezetek és intézmények számára a természettudományi, társadalomtudományi, valamint bölcsészettudományi kutatás minőségének fejlesztését és átláthatóbbá tételét elősegítő törekvések elismerésére. A díjat három kategóriában ítélik oda, melyek a következők: egyéni díj; intézményi díj; fiatal kutatói díj. Az előbbi két kategória nyertes személye és intézménye 200.000 EUR, míg az ifjú kutatói díj elnyerője 100.000 EUR díjazásban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

Teremtett világunk felfedezése – Pályázat református óvodák pedagógusai számára

2021. március 22. 

A Református Pedagógiai Intézet pályázati felhívása a református óvodák pedagógusai számára, hasznosítható jó gyakorlatuk és innovatív eljárásaik bemutatására. A pályázatban résztvevők elismerő oklevélben, az első három helyezést elérő pályázó pedig pénzjutalomban részesül. A nyertes pályázók munkáit folyóiratban jelentetik meg.

Nemzeti VERSeny – Felhívás a 2021. évi versmondó és versklip versenyben való részvételre

2021. március 19. 

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének pályázati felhívása valamennyi korosztály számára, az Anyaországban, a Kárpát-medencében, szerte Európában és az óceánon túl, minden nem hivatásos magyar versmondó számára versmondó és versklip versenyben való részvételre. Minden élő döntős versenyző emléklappal és tárgyjutalommal térhet haza, emellett a zsűri arany-, ezüst- és bronzminősítéseket nyújt át a versenyzőknek. 1. díj: 100.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom; 2. díj: 75.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom; 3. díj: 50.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom.

Egyházi közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatása / MFP-EKEB/2021

2021. március 18. 

Magyarország Kormánya célul tűzte ki a kistelepülések népességmegtartó erejének növelését, a fiatalok helyben maradását, az elvándorlás visszaszorítását. A vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú érték- és közösségteremtő tényezői, a nemzeti identitástudat ápolásával, erősítésével fontos szerepet töltenek be az ország életében.

Egyházi közösségi terek fejlesztése / MFP-EKT/2021

2021. március 18. 

A Kormány célul tűzte ki a kistelepülések népességmegtartó és népességnövelő erejének, valamint a fiatalok helyben maradásának elősegítését, továbbá az elvándorlás visszaszorítását. Ezen célok elérésének egyik alappillére a történelmi egyházak által, a helyi közösségi terek fejlesztése. A vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú érték- és közösségteremtő tényezői, a nemzeti identitástudat ápolásával, erősítésével fontos szerepet töltenek be az ország életében.

MOZGÁS-FORMA – Fotópályázat

2021. március 18. 

A Prizmakarika.hu fotópályázati felhívása a különböző mozgásformákkal, valamint ívekkel formákkal és alakzatokkal kapcsolatos alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

Pályázat tehetséggondozó szakemberek és szervezetek 2021. évi elismerésére

2021. március 17. 

Javaslattételi pályázati felhívás a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek, tehetségsegítők és tehetséggondozó szervezetek erkölcsi és anyagi elismerésére. A díjakkal járó pénzjutalom összege 400.000 Ft, illetve 1.000.000 Ft.

Élő webinar a CHANSE ERA-NET első, 2021-es nemzetközi felhívásairól a társadalom- és bölcsészettudományi kutatások területén

2021. március 9. 

Élő webinar a CHANSE ERA-NET első, 2021-es nemzetközi felhívásairól a társadalom- és bölcsészettudományi kutatások területén.

Nemzeti Kulturális Alap pályáztatok tervezett megjelenése 2021. I. félév

2021. március 8. 

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 2021. év I félévi pályázatainak tervezett megjelenése. Pályázatot hirdet meg a Népművészet, Könyvkiadás, Fotóművészet, Filmművészet, Iparművészet, Képzőművészet, Színházművészet, Táncművészet, Szépirodalom, Közművelődés, Ismeretterjesztés és Környezetkultúra, Zeneművészet, Könnyűzene, Könyvtárak és Levéltárak, Múzeumok, Építőművészet, Örökségvédelem, Kulturális Fesztiválok Kollégiuma és az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium.

Virágzó népművészet 2021 – Pályázat kézművesek, alkotóműhelyek, alkotócsoportok részére

2021. március 4. 

A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület pályázati felhívása kézművesek, alkotóműhelyek és alkotócsoportok számára a tárgyalkotó népművészet bármely szakágában készült alkotások beküldésére. A pályázaton értékes, pénzjutalommal járó díjakat, tárgyjutalmakat és különdíjakat adnak ki.

Ember az emberért – Pályázat esélyegyenlőségi díj 2021. évi elnyerésére

2021. március 3. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása ,,Ember az emberért díj 2021. évi odaítélése céljából az esélyegyenlőség érvényesüléséért tett erőfeszítések elismerésére. A díjjal az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár.

Ismét lesz támogatás elektromos bringákra

2021. február 28. 

A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében hétfőtől újra lehet pályázni az elektromos kerékpárok vásárlásának támogatására. Negyedik alkalommal nyílik meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […]

XV. Alföldi Fazekas Triennálé – Pályázat fazekas és kályhás alkotások létrehozására

2021. február 25. 

A Hagyományok Háza, a Túri Fazekas Múzeum és a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. pályázati felhívása az írott és a digitális formában megjelent szakirodalom feldolgozásával készített, Kárpát-medencei népi gyökerű, mai igényeknek megfelelő fazekas és kályhás alkotások létraehozására és a XV. Alföldi Fazekas Triennáléra való nevezésére. A zsűri által kiválasztott alkotásokból a pályázatot meghirdető szervek kiállítást rendeznek. A legkiemelkedőbb alkotások díjazásban részesülnek.

Dobbantó tréning

2021. február 25. 

Már lehet jelentkezni a 2021. április 6-án induló Dobbantó tréningre, amely második alkalommal kerül online megrendezésre. Mivel a képzés nem helyszínhez kötött, az ország, sőt, a világ bármely részéről érkezhetnek a vállalkozói kompetenciáikat fejleszteni vágyó vállalkozónők, legyen szó még csak cégalapításon gondolkozó jelentkezőről vagy már működő vállalkozás tulajdonosáról.

Komoly felháborodást vált ki a gazdatársadalomban az új uniós agrárpolitika

2021. február 23. 

Németországban a növényvédők korlátozásának terve miatt tüntetnek, Szlovákiában a támogatások újraelosztási kísérlete vált ki tiltakozást. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […]

Népművészet Ifjú Mestere 2021 - Pályázat fiatal népművészeti alkotóművészek és előadóművészek részére

2021. február 22. 

A  Hagyományok Házának pályázati felhívása 15-35 év közötti népművészeti alkotóművészek és előadóművészek számára a Népművészet Ifjú Mestere díj elnyerésére, az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő alkotó- vagy előadó-művészeti teljesítmény elismerésére. A díjazott az adományozást igazoló oklevelet és pénzjutalmat kap. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

VII. Nagy históriás rajzpályázat

2021. február 22. 

A Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság (Regisztrált Tehetségpont), a Megújuló Oktatásért, Nevelésért Mozgalom országos tehetségkereső és tehetséggondozó rajzpályázatot hirdet általános iskolás diákoknak, VII. NAGY HISTÓRIÁS RAJZPÁLYÁZAT címmel.

UNESCO-Japán díj a fenntarthatóságra nevelésért

2021. február 18. 

Javaslattételi pályázati felhívás az UNESCO-Japán díj egyének, szervezetek és intézmények számára való odaítélése céljából a fenntartható fejlődésre neveléssel kapcsolatos projektek vagy programok elismerésére. A program keretében alkalmanként 3 díjat adnak át, díjazottanként 50.000 USD jutalommal.

Holdtitok – Vers- és prózaíró pályázat

2021. február 16. 

Az Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely irodalmi pályázati felhívása egy adott, a holdat megjelenítő képpel kapcsolatos versek és prózák beküldésére, kötetben való megjelenés céljából.

Találd meg a forrást!

2021. február 15. 

Az Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely és az Örömkiránduló túratársak FB oldalak játékot hirdetnek Találd meg a forrást! címmel.

VERSKOCKÁK – Versvideó-pályázat diákcsoportoknak

2021. február 15. 

Az Örkény István Színház Nonprofit Kft. képernyőfelvételes versvideó-pályázati felhívása középiskolás osztályok és csoportok számára az Anyám tyúkja előadások verseihez és a Digitális tyúk projekthez kapcsolódó alkotások beküldésére. A nyertesek egy rendhagyó irodalomórán vehetnek részt Pogány Judittal, Zsigmond Emőkével, Mácsai Pállal és Csuja Imrével, valamint alkotásukat megosztják az Örkény Színház felületein.

Megjelent a GINOP-1.2.13-20 AZ EGYSZER HASZNÁLATOS ÉS EGYÉB MŰANYAGTERMÉKEK FORGALOMBA HOZATALÁNAK KORLÁTOZÁSÁVAL ÉRINTETT, VALAMINT AZ EZEKET HELYETTESÍTŐ TERMÉKEK GYÁRTÁSÁVAL FOGLALKOZÓ VÁLLALKOZÁSOK TECHNOLÓGIAVÁLTÁSÁNAK ÉS KAPACITÁSBŐVÍTÉSÉNEK TÁMOGAT

2021. február 12. 

Elérhető a honlapon a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,GINOP-1.2.13-20 AZ EGYSZER HASZNÁLATOS ÉS EGYÉB MŰANYAGTERMÉKEK FORGALOMBA HOZATALÁNAK KORLÁTOZÁSÁVAL ÉRINTETT, VALAMINT AZ EZEKET HELYETTESÍTŐ TERMÉKEK GYÁRTÁSÁVAL FOGLALKOZÓ VÁLLALKOZÁSOK TECHNOLÓGIAVÁLTÁSÁNAK ÉS KAPACITÁSBŐVÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA felhívás kitöltőprogramja az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés […]

Tabéry Géza novellapályázat 2020/2021

2021. február 10. 

A Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja, valamint a Holnap Kulturális Egyesület irodalmi pályázati felhívása 30 év alatti, pályakezdő és gyakorló szerzők számára Tabéry életművében fellelhető gondolatkörökhöz kapcsolódó novellák beküldésére. A zsűri döntése alapján a minősítést elért novellák szerzői elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3 szerző pedig pályadíjat és könyvcsomagot kap.

Fények Vakondja – Pályázat amatőr íróknak

2021. február 10. 

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének irodalmi pályázati felhívása amatőr írók számára a Holddal kapcsolatos novellák írására és beküldésére. Az első három helyezett értékes jutalomban részesül.

Európai uniós pályázat startupoknak, egészségügyi innovációs megoldások fejlesztésére

2021. február 9. 

Pályázati felhívás startupok számára, a látással és a fájdalomcsillapítással kapcsolatos egészségügyi innovációs megoldások fejlesztésére. A két fő témán belül számos specifikus kategóriában lehet pályázatot benyújtani. Összesen két pályázatot fognak támogatni, melyek inkubációs programban vehetnek részt és 1.5 millió EUR befektetési támogatást kapnak két éves időtartamra projektjük továbbfejlesztésére. A pályázati kiírás nyelve angol.

A mazsolás kuglóf titka - Irodalmi pályázat

2021. február 9. 

Az Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely pályázati felhívása a nagyszülők tudásának prózai formában való beküldésére, irodalmi kötetben való megjelenés céljából. Olyan prózai alkotásokat várnak, amelyekben a nagyi írja le az unokájának útravalóul szánt gondolatokat, vagy olyanokat, amiben az unoka írja le, hogy mit kapott szellemi örökségként a nagyitól.

Elindult a VEKOP 1.2.8-20 pályázat előminősítése

2021. február 6. 

Megnyílt az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása pályázat (VEKOP 1.2.8-20) előminősítése.

Megjelent az “VEKOP-1.2.8-20 AZ EGYSZER HASZNÁLATOS ÉS EGYÉB MŰANYAGTERMÉKEK FORGALOMBA HOZATALÁNAK KORLÁTOZÁSÁVAL ÉRINTETT, VALAMINT AZ EZEKET HELYETTESÍTŐ TERMÉKEK GYÁRTÁSÁVAL FOGLALKOZÓ VÁLLALKOZÁSOK TECHNOLÓGIAVÁLTÁSÁNAK ÉS KAPACITÁSBŐVÍTÉSÉNEK

2021. február 5. 

Elérhető a honlapon az VEKOP-1.2.8-20 AZ EGYSZER HASZNÁLATOS ÉS EGYÉB MŰANYAGTERMÉKEK FORGALOMBA HOZATALÁNAK KORLÁTOZÁSÁVAL ÉRINTETT, VALAMINT AZ EZEKET HELYETTESÍTŐ TERMÉKEK GYÁRTÁSÁVAL FOGLALKOZÓ VÁLLALKOZÁSOK TECHNOLÓGIAVÁLTÁSÁNAK ÉS KAPACITÁSBŐVÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […]

Maszkabál – Alkotói pályázat

2021. február 3. 

A Tündérkert Közösségi Tér és a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom pályázati felhívása Gryllus Vilmos Maszkabál dalaira reflektáló jelmeztervek és/vagy az elkészült jelmezek fotóinak és kisvideóinak beküldésére. A kategóriánkénti első három helyezett értékes nyereményeket kap.

Jászságért Díj

2021. január 31. 

A Jászságért Alapítvány kuratóriuma ezúton közzéteszi az általa alapított Jászságért Díj harmincadik alkalommal történő kiírását.

Módosult a VEKOP-1.2.8-20 Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatás

2021. január 29. 

Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása című (VEKOP-1.2.8-20 kódszámú) felhívás módosításra került A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […]

HangKELTŐ Ifjúsági Zeneszerzőverseny

2021. január 26. 

Az ImPulzus - Kreatív Zenei Műhely és a Divisart Kft. közös munkájának eredményeként első alkalommal írunk ki zeneszerzőversenyt, amelynek célja, hogy a mai fiatal szerzők számára olyan fórumot hozzon létre, amely által kifejezetten az ifjúsági énekkarok számára íródott műveikkel tudnak bemutatkozni.

Az év információbiztonsági újságírója 2021

2021. január 22. 

Az idén már tizenhatodik alkalommal hirdetünk pályázatot a cím elnyerésére, melyre bármely magyarországi médiában (elektronikus vagy nyomtatott sajtó) információ- és adatvédelem, információbiztonság témában publikáló újságíró jelentkezhet.

Pályázat kisebbségvédelmi tanulmányok írására

2021. január 22. 

A Kisebbségi Jogvédő Intézet pályázati felhívása t külhoni és magyarországi egyetemi hallgatóknak (jogász, politológus, más társadalomtudományi szak), fiatal jogászoknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő külhoni fiatalok számára kisebbségvédelmi tanulmányok írására. Díjazás: 1. helyezés: 110.000 HUF; 2. helyezés: 90.000 HUF; 3. helyezés: 70.000 HUF.

Pályázat induló divatipari vállalkozásoknak, pozitív társadalmi változást célzó nemzetközi ötletversenyben részvételre

2021. január 20. 

Pályázati felhívás induló divatipari vállalkozások számára pozitív társadalmi változást célzó nemzetközi ötletversenyben való részvételre, a befogadóbb divatipar megteremtése céljából. A verseny győztesei 200.000 EUR díjazásban részesülnek, a közönségdíjas ötlet megalkotója pedig 15.000 EUR pénzjutalomban részesül. A díjazottak továbbá egy éves mentorálási, valamint vállalkozásfejlesztési programban is részt vehetnek. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat nemzetközi művészeti díj elnyerésére

2021. január 19. 

Pályázati felhívás 40 év alatti festő-, és grafikusművészek számára nemzetközi művészeti díj elnyerésére. Egy fődíjat és négy elismerő díjat osztanak ki. A fődíj 15.000 EUR, az elismerő díjak 5.000 EUR pénzjutalommal járnak. A díjazottak lehetőséget kapnak művészeti rezidenciaprogramban való részvételre.

APEVA 2021

2021. január 18. 

Változó Világ szerkesztősége immár ötödik alkalommal meghirdeti éves apeva pályázatát APEVA 2021 címmel.

Pázmány 450 alkotói pályázat

2021. január 18. 

A PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara nyílt pályázatot hirdet Pázmány Péter személyisége, munkássága, szellemi hagyatéka ismertebbé tételének céljából az egyetemalapító születésének 450. évfordulóján.

Hegyek hátán, völgyek ölén – Fotópályázat általános- és középiskolások részére

2021. január 18. 

A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület fotópályázati felhívása általános- és középiskolás diákok számára a hegyekkel, völgyekkel, a természetes környezettel kapcsolatos alkotások beküldésére. A helyezett pályaműveket megjelentetik a prózaíró pályázat legjobbjaival közösen, az ez alkalomra kiadott könyvben, és az egyesület online felületén is.

Mőcsényi Mihály-díj 2021 – Pályázat kiemelkedő tájépítészeknek

2021. január 15. 

A Miniszterelnökség javaslattételi pályázati felhívása Mőcsényi Mihály-díj 2021. évi odaítélése céljából a legalább tizenöt év kimagasló egyéni tájépítészeti alkotói, oktatói tevékenység elismerésére. A díj emlékéremmel, 1.500.000 forint összegű pénzjutalommal és az adományozást igazoló oklevéllel jár.

Pályázat sportmarketing díjak elnyerésére

2021. január 13. 

Pályázati felhívás Sportmarketing díjak elnyerésére, a sportmarketing és sportszponzoráció legkiválóbb kampányainak elismerésére. Kategóriák: A legértékesebb sportoló / sportcsapat / esport (márkaérték); A legjobb sportszponzoráció; Legkreatívabb social media használat; A sporttársadalom legjobb válasza a Covid-19-re; Hűség-díj.

Pályázat bankügyletek jogi kérdéseit vizsgáló tanulmányok írására

2021. január 13. 

A Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda pályázati felhívása jogász osztatlan képzésben vagy doktori képzésben részt vevő joghallgatók és jogászok számára a bankügyletek (így például hitel- és kölcsönszerződések, számlaszerződések, dologi és személyi biztosítékok, a pénz jogi jellege) jogi kérdéseit vizsgáló tanulmányok írására. Az I. helyezett bruttó 400.000 forint, a II. helyezett bruttó 250.000 forint, a III. helyezett bruttó 150.000 forint pénzjutalomban részesül. 

Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása / VEKOP-1.2.8-20

2021. január 11. 

Magyarország Kormányának felhívása kis- és középvállalkozások technológiai megújulásához kapcsolódó fejlesztéseinek támogatására. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a hazai kkv-k versenyképességének javítását. Ennek egyik fontos feltétele, hogy a vállalkozásokat segítsük a gazdaságban végbemenő folyamatokhoz való alkalmazkodásban, a szükséges felzárkózásban, és a megnyíló új lehetőségek kihasználásában.

Az Év Tetője 2021 - Pályázat igényesen elkészített tetők népszerűsítése és díjazása céljából

2021. január 8. 

Pályázati felhívás Az Év Tetője Nívódíj 2021. évi elnyerésére, igényesen elkészített magastetők, lapostetők, fémlemezfedések, homlokzatburkolatok és ácsszerkezetek elismerésére. A Nívódíjas pályázók a vándordíj mellé 100.000 Ft, a kategóriadíjas pályázók 40.000 Ft pénzjutalomban részesülnek. A pályázaton részt vehet minden olyan belföldi és külföldi természetes és jogi személy, aki a tető építtetője, kivitelezője vagy tervezője (kivitelezővel együtt).

Pázmány 450 – Alkotói pályázat

2021. január 7. 

A PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának pályázati felhívása Pázmány Péter személyét, pályáját és korát az újdonság erejével bemutató tudományos és művészi igényességű alkotások beküldésére. Díjazás: pénzjutalom.

Megjelent ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása című felhívá

2021. január 4. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása című (VEKOP-1.2.8-20 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

Pályázat civil szervezeteknek, NGOknak működési költségek és érdekképviseleti tevékenységek támogatására, az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) céljaihoz kapcsolódóan

2020. december 30. 

Pályázati felhívás civil szervezeteknek, NGOknak működési költségek és érdekképviseleti tevékenységek támogatására, az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) céljaihoz kapcsolódóan a fenntartható jövő érdekében. A felhívás keretében finanszírozandó támogatások várhatóan kézzelfogható eredményeket hoznak a tudás erősítésében és a civil társadalom megerősítésében. Elsősorban a környezetvédelem és / vagy az éghajlatváltozás elleni küzdelem területén tevékenykedő nonprofit szervezetek nyújthatnak be pályázatot. A pályázat keretösszege 12 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat technológiaváltás és kapacitásbővítés támogatására, az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozásoknak

2020. december 22. 

Pályázati felhívás mikro-, kis-, és középvállalkozások számára az egyszer használatos és egyéb műanyag termékeket helyettesítő késztermékek előállításának támogatására. Önállóan támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása. További támogatható tevékenységek: Technológiai fejlesztést eredményező gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések; Infrastrukturális és ingatlan beruházás, ingatlan esetében kizárólag bővítés, átalakítás, korszerűsítés; Információs technológia-fejlesztés; Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; Projektelőkészítés: infrastrukturális beruházással kapcsolatos építési beruházási szakértői szolgáltatás igénybevétele. A támogatás összege 20.000.000 - 400.000.000 Ft.

1945 - A MI TÖRTÉNETÜNK

2020. december 22. 

A Közös Halmaz Alapítvány és a Független Médiaközpont az 1945-ös évről szóló családtörténeti visszaemlékezések három kategóriájában ír ki pályázatot 14 és 35 év közöttieknek. A pályázók garantált jutalomban, a zsűri által legjobbnak minősítettek értékes díjakban részesülnek.

Ne égess!

2020. december 17. 

A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma immár tizennegyedik alkalommal hirdet rajz-és irodalmi pályázatot általános iskolás tanulók számára Ne égess! címmel.

Különleges 2020 - Versíró pályázat

2020. december 14. 

A Petőfi Irodalmi Múzeum irodalmi pályázati felhívása 18 év feletti, a versírásban jártas vagy még csak szárnyait próbálgató alkotók számára a 2020-as évvel kapcsolatos versek beküldésére. A nyertes költemények beküldői értékes tárgyjutalomban részesülnek.

Történetek a XV. kerületből – Novellaíró pályázat

2020. december 14. 

A Csokonai Kulturális Központ Könyvtárának irodalmi pályázati felhívása XV. kerületben ttanuló, 5-8. osztályos diákok számára a történetek a XV. kerületből témával kapcsolatos novellák beküldésére. A nyertes művek jutalomban részesülnek.

Cirkusz/Művészet/Alkotás

2020. december 11. 

A MANK Nonprofit Kft. (a továbbiakban: MANK) és a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ nyílt pályázatot hirdet alkotóművészek számára, melynek célja a cirkuszművészet sokszínű világának és szellemi örökségének bemutatása kortárs megfogalmazásban. A felhívással az a művészeti ág kerül a középpontba, amely a kitartás, a bizalom és az egyensúly jelentőségét hangsúlyozza.

Karácsonyi, újév, farsang – Fotó- és videópályázat Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő középiskolások és egyetemisták részére a karácsonyi, újévi és farsangi ünnepkörök színes bemutatására.

2020. december 7. 

A Rákóczi Szövetség fotó-, és videópályázati felhívása Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő középiskolások és egyetemisták számára a téli ünnepkörökkel (karácsony, szilveszter, farsang) kapcsolatos helyi szokásokat, ételeket, hagyományokat, különleges történeteket bemutató alkotások beküldésére. Videó: 1. helyezett: 1.000.000 forint; 2. helyezett: 500.000 forint; 3. helyezett: 300.000 forint; Fotó: 1. helyezett: 300.000 forint; 2. helyezett: 200.000 forint; 3. helyezett: 100 000 forint. Az 5 legjobb fotón és videóban szereplő fiataloknak Kárpát-medencei jutalomkirándulást ajándékoznak

Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége – Pályázat magyar kultúra és irodalom, hagyományőrzés, zeneművészet és tudomány területén

2020. december 4. 

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége cím odaítélése céljából a szellemi és tudományos élet területén kimagasló eredményt elért, a kerületben lakóhellyel rendelkező 12. életévét betöltött, de 35. életévét még be nem töltött ifjú tehetségek elismerésére. A címmel oklevél, emlékplakett valamint 12 hónapon keresztül 50.000,- Ft/hó ösztöndíj jár.

Máskép(p) 2020

2020. november 30. 

A Berzsenyi Dániel Könyvtár, a H+ Média és Kulturális Egyesület és a Szombathelyi Szépítő Egyesület ismét meghirdeti - immár harmadik alkalommal - Vas megyei helytörténeti fotó- és filmpályázatát általános és középiskolás, valamint főiskolás és egyetemista diákok részére.

Pályázat környezeti és társadalmi problémát célzó technológiai megoldások fejlesztésére

2020. november 30. 

Pályázati felhívás magánszemélyek, valamint vállalkozások számára a gazdasági fejlődést, a társadalom és/vagy a környezet javát szolgáló technológiai megoldások fejlesztésére. A pályázat célja olyan korai szakaszban lévő projektek előmozdítása, amelyek túl vannak a koncepció vagy az ötletalkotás szakaszán, de még nem sikerült 1 millió USD feletti finanszírozást és/vagy bevételt termelniük. Pályázatot többek között az alábbi területeken lehet benyújtani: víz és élelmiszerbiztonság, egészségügy, pénzügyi befogadás, oktatás, hozzáférhetőség, valamint környezetvédelem. A pályázat fődíja 250.000 USD, de e mellett rengeteg egyéb pénznyereményt is kiosztanak. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat kortárs dráma(részlet) fordítására

2020. november 23. 

Műfordítói pályázati felhívás bármely nyelvből, szabadon választott kortárs (az utóbbi harminc évben megjelent), dráma szöveg (részlet) fordítására. Díjazás: 1. helyezett: 100.000 Ft pénzjutalom; 2. helyezett: 75.000 Ft pénzjutalom; 3. helyezett: 50.000 Ft pénzjutalom. A helyezettek a pénzjutalom mellett egyéb értékes nyereményeket és megjelenési lehetőséget is kapnak.

Pályázat rangos nemzetközi környezetvédelmi elismerés elnyerésére

2020. november 23. 

Javaslattételi pályázati felhívás nemzetközi környezetvédelmi elismerés odaítélése céljából. A díjra, melyet évente ítélnek oda, a környezetvédelem és fenntarthatóság teljes területén tevékenykedők jelölhetők. A díjjal egy díszes oklevél, egy üvegtárgy és 1.500.000 svéd korona pénzjutalom jár. A pályázati kiírás nyelve angol.

FényArtban a Művészetek Völgye

2020. november 23. 

2021-ben 30. alkalommal tárja ki kapuit a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb múlttal rendelkező összművészeti fesztiválja. 1989 óta évről évre Kapolcs és a környező falvak megtelnek színházzal, irodalommal, zenével, tánccal, beszélgetésekkel, közös alkotásokkal. Barátságok, szerelmek születtek itt, sokan, akik gyerekként fesztiváloztak Kapolcson, már saját gyerekeikkel járnak vissza.

Országos online kórustalálkozó és verseny

2020. november 18. 

A Gyermekjóléti Alapítvány pályázati felhívása amatőr világi és egyházi kórusok számára országos online kórustalálkozón és versenyen való részvételre, a magyarországi amatőr kórusmozgalom fellendítése érdekében. Díjazás: 1. díj: Az év amatőr kórusa kitüntető cím, Arany diploma, 70 000 Ft juttatás (alkotói támogatás); 2. díj: Ezüst diploma, 60 000 Ft juttatás (alkotói támogatás); 3. díj: Bronz diploma, 50 000 Ft juttatás (alkotói támogatás)

Karácsonyi álom – Rajzpályázat kárpátaljai iskolás gyerekek számára

2020. november 17. 

A Kárpátaljai Szövetség rajzpályázati felhívása 1-8. osztályos gyerekek számára a karácsonnyal kapcsolatos alkotások beküldésére. Minden pályázó névre szóló oklevelet kap, a dobogós helyezettek különböző értékű könyvutalványokat kapnak, amelyeket szabadon vásárolhatnak le.

Tovább fog tartani a budapesti közlekedési borzalom

2020. november 16. 

Szinte biztos, hogy tovább fog tartani a budapesti hármas metró felújítása miatti közlekedési mizéria, mert az alagút felújítására várhatóan új közbeszerzési pályázatot kell kiírni. A szerződésbontás előtti ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […]

Tollpihe Meseíró Pályázat

2020. november 12. 

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület, a Táncsics Mihály Általános Iskola és a Fehérvár Televízió pályázati felhívása 3-8. osztályos, Fejér megyében élő tanulók számára mesék beküldésére témamegkötés nélkül. A pályázat nyertesei értékes könyv- és társasjáték jutalomban részesülnek, emellett a díjnyertes művek megjelennek a meghirdető által később kiadandó Tollpihe Antológiában.

Nagyszüleink hagyatéka – Irodalmi- és rajzpályázat

2020. november 10. 

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Médiacentrum irodalmi és rajzpályázati felhívása az idősebb generáció szellemi vagy tárgyi hagyatékával kapcsolatos alkotások beküldésére. Az első három helyezett minden kategóriában értékes tárgyjutalomban részesül. A legtöbb alkotást beküldő osztályt pedig egy élménynappal ajándékozák meg.

Rákóczi 315 – Rajzpályázat

2020. november 10. 

A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum, a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, a romhányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola rajz-, és festménypályázati felhívása 6-18 éves diákok számára II. Rákóczi Ferenccel, valamint a szabadsággal kapcsolatos alkotások beküldésére. A helyezettek tárgyjutalomban részesülnek.

Október 7.

2020. november 5. 

OKTÓBER 7. 10:00 – 19:30 Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed és Budapest/ Eger/ Hatvan/ Kecskemét/ Mór/Nagyvárad/ Őriszentpéter/Paloznak/ Szabadka/ Százhalombatta/Szeged/Szigetszentmiklós/Szolnok/ Toronto/Tököl/Veszprém/Zalaegerszeg FESZTIVÁLOK... The post Október 7. appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Év Fája 2021

2020. november 4. 

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben, így idén már nyolcadik alkalommal teszi lehetővé, hogy az egyesület által működtetett weboldalon, az Év fája tematikus honlapon (http://www.azevfaja.hu) keresztül szavazzanak a következő év fafajára az erdész szakemberek és minden érdeklődő, akit érdekel az erdők és a fák világa.

Szépirodalom Kollégiuma nyílt pályázata

2020. november 4. 

Pályázati cél: Alkotói támogatás magyar nyelvű szépirodalmi és szépirodalmat értelmező művek létrehozására magyarországi és határon túli szerzők számára.

Újabb milliárdokkal támogatják a munkásszállások kialakítását

2020. október 31. 

November elejétől ötödik alkalommal lehet pályázni a munkásszállások kialakítására meghirdetett központi munkaerőpiaci program forrásaira - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […]

Pénzdíjas művészeti pályázat képzőművészeknek és iparművészeknek

2020. október 29. 

Pályázati felhívás alkotóművészek számára a cirkuszművészet sokszínű világának és szellemi örökségének kortárs megfogalmazásban történő bemutatására. A kategóriánkénti első három helyezett 3 napos tartózkodást nyer neves alkotóházakba, valamint nagymértékű pénzjutalomban részesül.

Pályázat magyar nyelvű szépirodalmi és szépirodalmat értelmező művek létrehozására

2020. október 26. 

Szépirodalmi művek szerzői - költők, írók, kritikusok, irodalomtörténészek - nyújthatnak be pályázatot alkotói támogatás elnyerésére magyar nyelvű szépirodalmi és szépirodalmat értelmező művek létrehozásának támogatására. A támogatás összege 1.200.000 - 2.400.000 Ft.

Pályázat vállalkozásoknak és marketingügynökségeknek, marketing díj és védjegy elnyerésére

2020. október 21. 

Pályázati felhívás marketing védjegy elnyerésére, 2019. október 1. és 2020. október 31. között megvalósított kiemelkedő marketingtevékenységek elismerésére. Pályázható kategóriák: tartalommarketing; márkaépítés; direkt marketing-megoldások; ügyfél-elégedettségi programok; design és kreatív; online felületen futó kampányok; közösségi média-megoldások; egyéb digitális megoldások; kis költségvetésű integrált kampányok; eseményalapú aktivációk.

Szépirodalom Kollégiuma pályázata

2020. október 21. 

Pályázati cél: Szépirodalmi könyvkiadók részvétele a 2021. évi hazai könyvszakmai rendezvényeken (pl. Nemzetközi Könyvfesztivál, Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok), valamint a rendezvények kísérőprogramjainak (pl. szakmai kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, dedikálások, olvasásnépszerűsítő programok) megvalósítása.

A Cultura Nostra történelmi verseny győzteseit köszöntötte Dr. Latorcai Csaba

2020. október 16. 

Dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára köszöntötte a Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség által, a hazai és határon túli középiskolás diákok számára 19. alkalommal meghirdetett Cultura Nostra történelmi vetélkedő legjobban szerepelt tíz versenyzőjét és a győzteseket. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […]

Fotópályázat Sárospatak kulturális értékeihez, valamint természeti kincseihez kapcsolódó fotók beküldésére

2020. október 13. 

Az Euro-Ökoland Hungary Alapítvány fotópályázati felhívása Sárospatak kulturális és turisztikai értékeit bemutató alkotások beküldésére. A nyertes fotók készítői pénzjutalomban részesülnek, mely összértéke 100.000 Ft.

Pályázat civil szervezetek működésének és szakmai programjainak 2021. évi támogatására

2020. október 12. 

Magyarországon nyilvántartásba vett alapítványok, egyesületek és szövetségek nyújthatnak be pályázatot működésük biztosításának, vagy szakmai programjuk megvalósításának és működésük biztosításának támogatására. Támogatható területek: a civil társadalom erősítése és a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulás által; a közművelődés, a tudomány és kutatás, az audio- és telekommunikáció, az informatika, az elektronikus hírközlés, a szakképzés és felnőttképzés, az ismeretterjesztés, a fogyasztóvédelem, a település- és közösségfejlesztés, a kulturális tevékenység, a társadalmi párbeszéd, valamint a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek támogatása. A támogatás összege működési költségek támogatása esetén 200.000 - 3.000.000 Ft; szakmai programok és működési költségek támogatása esetén 500.000 - 4.000.000 Ft.

Pályázat Sziveri János élettörténete, személyisége és művei által inspirált új alkotások létrehozására

2020. október 12. 

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által fenntartott Kertész Imre Intézet pályázati felhívása Sziveri János halálának 30. évfordulója alkalmából zenészek számára, melynek célja Sziveri életművének, szellemi örökségének ápolása, illetve kortárs megfogalmazásban való bemutatása és ezáltali népszerűsítése.

InnoMax Díj nonprofit és civil kategória pályázati felhívás

2020. október 8. 

Az Invitech ICT Services Kft. 2020-ban már tizenegyedik alkalommal, és egy nagyon is aktuális kategóriával kibővítve hirdeti meg az InnoMax pályázatot. Az Invitech fontosnak tartja, hogy segítséget nyújtson azoknak a civil és nonprofit szervezeteknek, amelyek saját, információtechnológiai eszközöket felhasználó, innovatív fejlesztési projektjeikhez, újításaikhoz keresnek támogatót ezekben a témakörökben: Fenntarthatóság, környezetvédelem; Oktatás, köznevelés; Egészségügy, Felzárkóztatás, esélyegyenlőség; Digitális távoktatást támogató eszközpályázat.

Pályázat filmsorozatok fejlesztésére

2020. október 2. 

Pályázat dokumentum, fikciós, valamint ifjúsági fikciós filmsorozatok fejlesztésére. A kiíró a pályázat nyerteseinek az alábbi lehetőségeket biztosítja: a kiválasztott projektek bemutatása nemzetközi tartalomfejlesztő, forgalmazó, médium és finanszírozó köröknek, valamint kiválasztás és finanszírozás esetén az alkotók végigkísérése a teljes fejlesztői folyamaton.

Barcsay 120 - Pályázat fiatal, pályakezdő művészeknek a Barcsay-díj 2020. évi elnyerésére

2020. szeptember 29. 

A Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány pályázati felhívása pályakezdő fiatal művészek számára Barcsay-díj 2020. évi elnyerésére, a művészeti anatómia tantárgyban kiemelkedő teljesítmény elismerésére. A Barcsay-díjjal oklevél, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész plakettje és pénzjutalom jár.

Kós Károly-díj 2020 – Pályázat erdélyi / romániai diákoknak

2020. szeptember 28. 

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének pályázati felhívása anyanyelvünk iránt elkötelezett, irodalomszerető, tehetséges, alkotó középiskolások számára Kós Károly-díj elnyerésére. Évfolyamonként egy-egy diákot díjaznak. A díj oklevélből, éremből és pénzjutalomból áll.

Pályázat amatőr művészeti, alkotó jellegű és honismereti bentlakásos táborok szakmai programjainak támogatására

2020. szeptember 25. 

Pályázati felhívás amatőr művészeti, alkotó jellegű és honismereti bentlakásos (tematikus, naponta legalább 6 órás szakmai tartalommal, minimum 4 éjszaka időtartamú) táborok szakmai programjai lebonyolításának támogatására. A támogatás összege programonként legfeljebb 1.000.000 Ft.

Pályázat népzenei és világzenei nagykoncertek megvalósításának támogatására

2020. szeptember 24. 

Pályázati felhívás hazai vagy szomszédos országbeli magyarlakta területeken megvalósuló magas színvonalú, kiemelt népzenei és világzenei nagykoncert (egy alkalom), vagy legalább 6 alkalomból álló koncertsorozat megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft.

Módosult a ,,Nő az esély - képzés és foglalkoztatás című (VEKOP-7.1.1-16 kódszámú) felhívás

2020. szeptember 23. 

Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent a ,,Nő az esély - képzés és foglalkoztatás című (VEKOP-7.1.1-16 kódszámú) felhívás módosítása. A módosítások a kedvezményezett változását, szakmai tartalom pontosítását tartalmazzák, továbbá a felhívás sablon módosításai is átvezetésre kerültek: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […]

Idén is keresik a felelősségteljes munkáltatókat

2020. szeptember 18. 

Az ötödik alkalommal meghirdetett Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázaton azokat a munkáltatókat ismerik el, akik munkavállalóikat vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik, erőfeszítéseket tesznek megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében. Az idei kiírásra szeptember végéig lehet jelentkezni. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […]

Régi-új szövetséges a hazafias nevelés területén

2020. szeptember 16. 

Közelebb szeretnénk vinni a Cserkészszövetséghez a kadétprogramban megfogalmazott elveket és feladatokat - mondta Szabó István honvédelmi államtitkár szeptember 16-án, szerdán Budapesten, abból az alkalomból, hogy a Honvédelmi Minisztérium együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Cserkészszövetséggel. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […]

Újra pályázhatnak a startupok az OTP programjára

2020. szeptember 15. 

Idén negyedik alkalommal keresi innovatív startup partnereit az OTP Csoport. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati […]

Ötletpályázatot írtak ki a Lenin-mauzóleum hasznosítására

2020. szeptember 13. 

Pályázatot írt ki a moszkvai Vörös tér Lenin-mauzóleumának a bolsevik forradalom vezetőjének holtteste nélküli hasznosítására a hétvégén Oroszország Építészszövetsége - adta hírül az MTI oroszországi tudósítója. ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […]

Pályázat innovációs díj elnyerésére női mezőgazdasági termelőknek

2020. szeptember 8. 

Pályázati felhívás női mezőgazdasági termelők számára nemzetközi innovációs díj elnyerésére. A díjjal olyan női termelőket ismernek el, akik a vidékfejlesztés, erdőgazdálkodás, valamint a mezőgazdaság területén kimagasló eredményeket értek el. A díj elnyerője 10.000 EUR pénzjutalomban, míg a zsűri által kiemelt pályázat benyújtója 5.000 EUR pénzjutalomban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

Balassi, a szerelem poétája

2020. szeptember 7. 

A kiírás 2021-ben a fesztivál Balassinak a szerelemről szóló versbéli üzeneteit emeli az irodalombarátok érdeklődésének fénykörébe ...én is tudtam ifjú koromban, micsoda az szerelem; ki semmi nem egyéb, hanem egy vak, csalárd gyermek - határozza meg a poéta, érzékeltetvén fölemelő és keserves tapasztalatait.

“A történet a szabin nők elrablásával kezdődik” – videóinterjú Kenyeres István történésszel

2020. szeptember 5. 

Emlékművet állít a főváros a háborúkban megerőszakolt nőknek, melynek átadását 2023-ra tervezik. Már ez a viszonylag hosszú időszak, vagyis a három év is jelzi, hogy az előkészítés máshogyan zajlik majd, mint azt az utóbbi időben megszoktuk. Nemzetközi konferencia, a témában zajló előadássorozat, és nemzetközi pályázat biztosítja majd, hogy ne egy, az éppen aktuális hatalom történelemszemléletét tükröző emlékmű […]

100 szóban Budapest – Történetíró pályázat

2020. szeptember 3. 

A Mindspace csapatának pályázati felhívása legfeljebb száz szóból álló, Budapesthez kötődő, műfaji megkötés nélküli alkotások beküldésére. Az első helyezett 100.000 forint, a második helyezett 75.000 forint, a harmadik helyezett pedig 50.000 forint pénjutalomban részesül. Emellett néhány pályaművet októberben megzenésítve adnak elő a Margitszigeten, a legjobb 12 történethez kortárs grafikusok készítenek illusztrációkat, a legjobb 100 pedig megjelenik egy kiskönyvben. 

Tatai Vadlúd Sokadalom – Fotópályázat

2020. szeptember 3. 

Az Envirotis Holding Zrt. fotópályázati felhívása természetes élőhelyén - legyen az természeti vagy városi környezet - fotózott, vad madarat ábrázoló alkotások beküldésére. A díjazottak értékes nyereményeket kapnak.

Pályázat a magyar nyelvű szépirodalom értékeit tudatosító, népszerűsítő rendezvények támogatására

2020. szeptember 2. 

Jelentős, legalább egy évtizedes hagyománnyal rendelkező, reprezentatív magyarországi és határon túli magyar írószervezetek nyújthatnak be pályázatot a magyar nyelvű szépirodalom értékeit tudatosító, népszerűsítő rendezvények megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 40.000.000 Ft.

Felhívás szálláshelyek, vendéglátó egységek, borászatok, fürdők, illetve egyéb turisztikai szolgáltatók és attrakciók részére forgalomélénkítő kampány

2020. szeptember 2. 

Csatlakozási lehetőség országos turisztikai forgalomélénkítő kampányhoz turisztikai szolgáltatóknak (szálláshelyek, vendéglátó egységek, borászatok, fürdők, illetve egyéb turisztikai szolgáltatók és attrakciók). A kiíró átfogó, országos kampányában kiemelten népszerűsíti majd a kedvezményes ajánlatokat.

Alba Regia Fotópályázat – Pályázat amatőr és hivatásos fotósoknak, Székesfehérvárról készült fotók beküldésére

2020. szeptember 1. 

A VOKE Vörösmarty Művelődési Ház és Könyvtár és a MÁV Fotókör fotópályázati felhívása Székesfehérvár város életét, épített örökségét, nevezetességeit bemutató alkotások, valamint szabadon választott témájú alkotások beküldésére. Kategóriánként a nyertes művek beküldői tárgyjutalomban, oklevélben részesülnek.

Hasznosítsuk újra, használjuk többször! – Fotópályázat

2020. augusztus 28. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium fotópályázati felhívása a forgalomban lévő termékek, használati tárgyak és eszközök újrahasználatával, újrahasznosításával kapcsolatos alkotások beküldésére. Díjazás: 1. helyezett 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány; 2. helyezett 35.000 Ft értékű vásárlási utalvány; 3. helyezett 25.000 Ft értékű vásárlási utalvány.

VII. Szeretett világunk

2020. augusztus 25. 

Hetedik alkalommal hirdeti meg fotópályázatát MAFOSZ védnökséggel a DaDalia Galeria Fotóköre, a Dr Brusznyai Árpád Művelődési ház és Könyvtár és a Derekegyházért Közhasznú Egyesület.

Pályázat a szociális ellátás alanyai és szociálisan hátrányos helyzetű személyek életminőség-javítását, társadalomba való integrálódását célzó programok megvalósítására, nekik szóló rendezvények megvalósításának támogatására

2020. augusztus 25. 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása az Önkormányzat közigazgatási területén működő civil szervezetek számára a szociális ellátás alanyai és szociálisan hátrányos helyzetű személyek életminőség-javítását, társadalomba való integrálódását célzó programok megvalósítására, nekik szóló rendezvények megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 600.000 Ft.

Az Év Honlapja!

2020. augusztus 18. 

Early Bird kedvezménnyel startol Magyarország legismertebb online marketingkommunikációs pályázata. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat idén 19. alkalommal hirdeti meg a digitális megmérettetést, amelyre a szakmai zsűri a legfrissebb idei honlapokat és a legjobb digitális megoldásokat várja. Kedvükre csiripelnek a korai madarak, indul Az Év Honlapja pályázat!

Fenntartható lendület – Pályázat fiataloknak, a fenntartható jövőről szóló esszék írására, beküldésére

2020. augusztus 14. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának esszépályázati felhívása a fenntartható jövő iránt elkötelezett, 16-25 éves fiatalok számára a fenntarthatóság témakörében elkészített, 2500 szó terjedelmű alkotások beküldésére. A legjobb pályamunkák szerzői közül az I. helyezett bruttó 200 ezer Ft, a II. helyezett bruttó 150 ezer Ft, a III. helyezett bruttó 100 ezer Ft értékű jutalomban részesül.

Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium pályázata

2020. augusztus 10. 

A Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium hetedik alkalommal hirdet nyílt pályázatot a Hangfoglaló Program keretén belül induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására.

Fotópályázat vallási témájú fotókiállításhoz

2020. augusztus 7. 

A Szólj Be a Papnak! blog fotópályázati felhívása az emberi lélek mélységeiről, a hitről, hitetlenségről, fájdalomról, vagy épp a múlt terheiről készült alkotások beküldésére. A helyszínen a legjobb alkotásokat kiállítják, illetve a 20.000 Ft-os honorárium is gazdára talál.

A kézbe vehető irodalom – Pályázat szövegtárgy készítésére

2020. augusztus 7. 

A kőszegi Chernel Kálmán Városi Könyvtár pályázati felhívása diákok és verskedvelő felnőttek számára Weöres Sándor, Gazdag Erzsi és Berzsenyi Dániel verseihez kapcsolódó tárgyak készítésére és beküldésére. Az alkotásokból az októberi Országos Könyvtári Napokra kiállítást rendeznek, a legjobbakat díjazzák.

Envirotis - Madarak fényben és árnyékban

2020. augusztus 6. 

Az Envirotis Holding Zrt. a természetvédelem elkötelezett támogatójaként fotópályázatot hirdet annak érdekében, hogy bemutassuk és népszerűsítsük, milyen fontos szerepet játszanak a természetben a madarak. A Tatai Vadlúd Sokadalom támogatói vagyunk hosszú évek óta, ezzel az immár második alkalommal kiírt pályázattal ezt az elkötelezettségünket is szeretnénk tovább erősíteni.

Pályázat amatőr kórusok tevékenységének támogatására

2020. július 30. 

Pályázati felhívás a magyarországi amatőr kórusmozgalom tevékenységének támogatására a területi alapon rendszeresen szervezett magyarországi megyei, regionális, országos találkozók, versenyek, az Éneklő Ifjúság megyei és központi rendezvényei megvalósításának, kiemelkedő jelentőségű nemzetközi fesztiválokon, versenyeken való részvétel támogatása, a magyar kórusművészet értékeinek nemzetközi megismertetése céljából. A támogatás összege legfeljebb 800.000 Ft.

Ómátyásföld rejtett titkai – Fotópályázat diákoknak

2020. július 28. 

A Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ fotópályázati felhívása Ómátyásföld rejtett titkairól készült digitális fotóalkotások beküldésére. A kiállított műveket készítőik a tárlat zárása után megkapják, az első három helyezett könyvjutalomban részesül.

Pályázat tanulmányi ösztöndíj elnyerésére, lengyel nyelv és irodalom mesterszakos (MA) hallgatóknak

2020. július 21. 

A Wacław Felczak Alapítvány pályázati felhívása a magyarországi felsőoktatási intézmények lengyel nyelv és irodalom mesterszakos (MA) hallgatói számára tanulmányi ösztöndíj igénylésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó.

Szent Anna-díj 2020 – Pályázat nevelőszülők elismerésére

2020. július 15. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslattételi pályázati felhívása Szent Anna Díjak odaítélése céljából  a nevelőszülői hivatást példamutatóan, kiemelkedő szakmai színvonalon végző személy elismerésére. A díjazott kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díjhoz pénzjutalom jár.

Pályázat íróknak, költőknek, műfordítóknak, a magyar szerzők nemzetközi irodalmi életben való részvételének elősegítésére és a magyar irodalom határainkon túli népszerűsítésére

2020. július 15. 

Pályázati felhívás írók, költők és műfordítók számára mikroösztöndíj 2020-2021. évi elnyerésére, a hazai szerzők nemzetközi irodalmi életben való részvétele elősegítésének, és a magyar irodalom határainkon túli népszerűsítésének céljából. 

Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 2020

2020. július 13. 

A Magyar Innovációs Szövetség pályázati felhívása hazai és határon túli magyar középiskolás fiatalok számára Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató versenyen való részvételre, innovatív alkotások, találmánnyok, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munkák terveinek beküldésére. A 3 db I. díjas, a 3 db II. díjas és a 4 db III. díjas pályázat készítői jelentős pénzjutalomban részesülnek. Különdíjat kap a legfiatalabb díjazott és a legsikeresebb díjazott határon túli fiatal, illetve a helyezettek egyéb értékes jutalmakban is részesülnek.

Kérelem nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély kiadására a BUDAPEST (H) - Hegyeshalom - FRANKFURT AM MAIN (D) vonalra

2020. július 7. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 52,41 KB

Pályázat családi vállalkozások díjazására

2020. július 6. 

Pályázati felhívás családi vállalatok kiválósági díj 2020. évi elnyerésére a magyarországi, családi tulajdonban lévő vállalkozások gazdasághoz való hozzájárulásának és a társadalom iránti elkötelezettségének elismerésére. A nyertes cégek széles sajtónyilvánosságot kapnak.

ÖregSZEM – Fotópályázat

2020. július 6. 

A Nyugdíjasok Országos Szövetségének fotópályázati felhívása az idős, nyugdíjas emberek életének szépségeit, örömeit, gondjait, magánya és társas kapcsolatai tartalmát és jelentőségét bemutató alkotások beküldésére. A kategóriánként kiemelt, legjobbnak minősített képeket tárgyjutalomban részesítik.

Az Év Családbarát Vállalata 2020

2020. június 30. 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom immár nyolcadik éve keresi Magyarország legcsaládbarátabb kis-, közép- és nagyvállalatát

Adatkezelési tájékoztató

2020. június 26. 

Típus: Közérdekű adatok statisztikája és eljárásrend Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 245,03 KB az állami kitüntetéshez, miniszteri elismeréshez, valamint az állami kitüntetésre, miniszteri elismerésre javaslatokhoz (nem támogatott elismerés), valamint a miniszteri kitüntetésekkel járó pénzjutalom kifizetéséhez szükséges személyes adatok kezeléséről

Pályázat összművészeti internetes médiatermékek támogatására

2020. június 24. 

Pályázati felhívás nagy hagyományú vagy újabb, innovatív, jelentős, összművészeti tematikájú, országos, vagy fontos regionális szereppel rendelkező területi, magyarországi kiadású, magyar nyelvű on-line sajtótermékek támogatására, melyek tematikájukban legalább öt művészeti-kulturális területet (színház-, tánc-, zene-, film-, fotó-, képző-, ipar-, építő-, népművészet, szépirodalom) érintenek. A támogatás összege legfeljebb 9.000.000 Ft.

Trian100n – Rajzpályázat

2020. június 24. 

A Gyermekjóléti Alapítvány, az Országos Mécs László Irodalmi Társaság, a Megújuló Oktatásért, Nevelésért Mozgalom, a Tudásalapozó Tanoda és a Pálffy Credit, Consulting & Investment Kft. rajzpályázati felhívása 7.-10.évfolyamos diákok számára Trianonnal kapcsolatos alkotások beküldésére. A helyezettek vásárlási utalványt, könyvben való megjelenést, valamint könyvjutalmat kapnak.

VI. Nagy históriásrajzpályázat

2020. június 23. 

A Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság (Regisztrált Tehetségpont), a Megújuló Oktatásért, Nevelésért Mozgalom hagyományteremtő céllal országos tehetségkereső és tehetséggondozó rajzpályázatot hirdet általános iskolás diákoknak, VI. Nagy históriásrajzpályázat címmel.

Nagy Históriás Rajzpályázat

2020. június 23. 

A Gyermekjóléti Alapítvány, az Országos Mécs László Irodalmi Társaság és a Megújuló Oktatásért, Nevelésért Mozgalom rajzpályázati felhívása hazai vagy határon túl élő általános iskolás (5.-8.évfolyam) diákok számára Szent István királlyal, a honfoglalással, Gróf Széchenyi Istvánnal és az I. világháborúval kapcsolatos alkotások beküldésére. A helyezettek oklavelet és vásárlási utalványt kapnak.

Pályázat fiataloknak szóló, programozással, digitális oktatással kapcsolatos rendezvények támogatására, illetve elismerésére

2020. június 18. 

Pályázati felhívás nonprofit szervezetek számára fiataloknak szóló, programozással, digitális oktatással kapcsolatos rendezvények támogatására amelyek elősegítik a 8-24 év közötti fiatal európaiak digitális készségek iránti érdeklődését, illetve ahhoz való hozzáférésüket. A támogatás összege legfeljebb 500 EUR programonként. E mellett a digitális oktatással kapcsolatos rendezvényeket is díjazzák. A díjat elnyerő legjobb ötletek 2.000 EUR pénzjutalomban részesülnek. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat történelmi tanulmányok írására

2020. június 12. 

A Magyar Történelmi Társulat pályázati felhívása doktoranduszok és doktorjelöltek számára történelmi tanulmányok írására és beküldésére. A legjobb beküldött tanulmányokat a folyóirat közli. A zsűri véleménye alapján első helyre sorolt tanulmány szerzője - mint ,,A 2020-as év legjobb doktorandusz szerzője - bruttó 100 000 forint pénzjutalomban részesül.

Pályázat kísérleti projekt keretében, online tartalomhoz és szolgáltatásokhoz való inkluzív hozzáférést támogató eszközök fejlesztésére, kognitív fogyatékossággal élő személyeknek

2020. június 11. 

Pályázati felhívás nonprofit szervezetek, állami hatóságok, vállalkozások, nemzetközi szervezetek, egyetemek és egyéb oktatási intézmények, valamint kutatóintézetek számára kísérleti projekt keretében, a kognitív fogyatékossággal élő személyeknek szóló online tartalomhoz és szolgáltatásokhoz való inkluzív hozzáférést támogató eszközök fejlesztésére. A projektek végrehajtására 12 hónap áll rendelkezésre. A pályázat keretösszege 800.000 EUR, amelybül 2-4 projektet támogatnak. A pályázati kiírás nyelve angol.

Egyszer használatos műanyagok kreatív felhasználása

2020. június 10. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Egyszer használatos műanyagok kreatív felhasználása címmel ötletpályázatot hirdet az egyes műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásához, a gyártók innovatív technológiaváltásának támogatásához kapcsolódó intézkedésekről és a műanyagipari klaszterről címmel benyújtott törvényjavaslathoz kapcsolódóan.

Pályázat európai-japán együttműködésben megvalósuló biztonsági témájú ICT projektek támogatására

2020. június 3. 

Pályázati felhívás európai-japán együttműködésben megvalósuló biztonsági témájú ICT projektek támogatására a rugalmas és biztonságos társadalom érdekében. A pályázat célja a fenntartható és többoldalú kutatási együttműködés támogatása, különös tekintettel az európai és japán kutatók közötti transznacionális mobilitás előmozdítására. A pályázat keretében arra invitálják a kutatókat, hogy vizsgáljanak meg újszerű, innovatív és továbbfejlesztett módszereket a kibertér és a fizikai tér kereszteződésénél felmerülő különféle kockázatok és veszélyek kezelésére az információs és kommunikációs technológia segítségével, és járuljanak hozzá a rugalmas, biztonságos társadalom felépítéséhez. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A támogatás összege Magyarország esetében 100.000 - 150.000 EUR egy 3 éves periódusra. A pályázati kiírás nyelve angol.

Újbuda múltja az itt élők szemével – Pályázat történetek, visszaemlékezések, leírások beküldésére

2020. június 3. 

Az Etele Helytörténeti Gyűjtemény pályázati felhívása az Újbuda múltja az itt élők szemével témára reflektáló történetek, visszaemlékezések, valamint leírások beküldésére. A legjobb művekből az év végén egy kiadványt is megjelentetnek, illetve a szerzők jutalomban részesülnek.

Szárnypróbálgatók 2021 - Irodalmi pályázat magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája kötetben való megjelenés elnyerésére

2020. május 28. 

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozata és a ,,FALUDY GYÖRGY Irodalmi Műhely irodalmi pályázati felhívása versek és novállák (mesék) beküldésére tematikai megkötöttség nélkül, antológia kötetben való megjelenés elnyerésére. A zsűri döntése alapján a minősítést elérő szerzők elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3-3 szerző pedig pályadíjat kap.

Stronger Ties for Civil Society (Erősebb kötelékek a civil társadalomért) pályázat

2020. május 26. 

A Stronger Ties for Civil Society (Erősebb kötelékek a civil társadalomért) címmel pályázat indul. A forrásra magyar, cseh és szlovák civil platformok, hálózatok, munkacsoportok, ernyőszervezetek és más együttműködések jelentkezhetnek , amelyek új partnereket, támogatókat és szereplőket szeretnének bevonni hálózatukba. A pályázat az OSF Prague, OSF Slovakia, Glopolis és a NIOK Alapítvány Stronger Roots for Civil Society (Erősebb gyökerek a civil társadalomért), holland családi magánalapítvány támogatásával létrejött konzorciumi projektje keretében kerül kiírásra.

Megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár (robogó) beszerzésének támogatása / ZFR-D-Ö-2020

2020. május 22. 

A támogatás nyújtásának célja elsődlegesen az elektromobilitás hazai elterjedésének előmozdítása, a közúti forgalom tisztábbá tétele.

Virágzó népművészet – Népművészeti pályázat mesterek, kézművesek, alkotóműhelyek, alkotócsoportok részére

2020. május 21. 

A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület pályázati felhívása mesterek, kézművesek, alkotóműhelyek, alkotócsoportok számára a népművészet bármely szakágából való alkotások beküldésére. A pályázaton értékes, pénzjutalommal járó díjakat, tárgyjutalmakat 6 különdíjakat adnak ki.

Felhívás turisztikai szolgáltatóknak, a belföldi turisztikai szolgáltatásokat és helyszíneket népszerűsítő, országos turisztikai marketingkampányban való részvételre

2020. május 20. 

Magyarországi fürdők, szálláshelyek, éttermek, egyéb turisztikai attrakciók és szolgáltatók (pl.: múzeumok, nemzeti parkok, túraszervezők) jelentkezhetnek belföldi turisztikai szolgáltatásokat és helyszíneket népszerűsítő, országos turisztikai marketingkampányban való részvételre. A kampány célja a belföldi turisztikai forgalom élénkítése. A kiíró kiemelten népszerűsíti majd a kedvezményes ajánlatokat. Határidő: 2020. május 24. (!!!)

Zenei pályázat a karantén alatt írt számok kiadására

2020. május 19. 

Zenei pályázati felhívás a koronavírus alatti veszélyhelyzet során készült popzenei, éjszakai táncparketteket célzó zenészámok, valamint kísérleti darabok beküldésére. A legjobbnak ítélt zenék végül hivatalosan kiadott válogatásokra kerülnek majd fel. A kiválasztott zenék szerzői pénzjutalomban részesülnek, egy dal videóklipet is kap, egy 25 év alatti fiatal kezdő producer pedig különdíjjal is gyarapodik, ami egy masztering kurzus, illetve egy dobgép.

Szerinted miben rejlik fennmaradásunk és megmaradásunk kulcsa? – Pályázat határon túli magyar fiataloknak

2020. május 18. 

A kanadai Rákóczi Alapítvány pályázati felhívása fennmaradásunk és megmaradásunk kulcsával kapcsolatos, 3-5 oldalas írások, vagy legfeljebb 15 perc hosszúságú videók beküldésére. Díjazás: 1. helyezés: A díjazott 1000 kanadai dollár értékű, egyszeri tanulmányi ösztöndíjban/pénzjutalomban részesül, 2. helyezés: Hat díjazott 500 kanadai dollár értékű, egyszeri tanulmányi ösztöndíjban/pénzjutalomban részesül, 3. helyezés: Hat díjazott 300 kanadai dollár értékű, egyszeri tanulmányi ösztöndíjban/pénzjutalomban részesül, 4. helyezés: A díjazottak értékes könyvcsomaggal gazdagodnak.

Hozzájárulási kérelem nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély kiadásához a OSTRAVA (CZ) - Nickelsdorf/Hegyeshalom - BUDAPEST (H) vonalra

2020. május 14. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 85,96 KB

Milyen jó, hogy itt vagyunk – Videópályázat

2020. május 13. 

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának videópályázati felhívása 10-25 év közötti fiatalok számára a nemzeti összetartozással kapcsolatos alkotások beküldésére. A legjobb alkotás mindhárom korcsoportban 300 000 Ft összegű pénzjutalomban részesül, valamint értékes különdíjakkal jutalmazzák a nemzeti összetartozás üzenetét legjobban, legkreatívabban kifejező alkotásokat.

VII. Múlt és jelen fotópályázat

2020. május 12. 

A Soproni Fotóklub hetedik alkalommal írja ki pályázatát Múlt és jelen címmel. A kiírás célja, hogy a digitális (jelen) képek mellett teret kapjanak a hagyományos (múlt) papírképek is.

III. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely

2020. május 8. 

A Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre azzal a céllal, hogy támogassa az önálló művészeti tevékenységet folytató fiatal festőművészek szakmai fejlődését, hazai, valamint nemzetközi karrierjének az előmozdítását.

Pályázat diákfilmek nevezésére, a 2020. évi Országos Diákfilmszemlére

2020. május 7. 

A POLIFILM Műhely Alapítvány, és az Aranytíz Kultúrház pályázati felhívása filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók számára diákfilmek 2020. évi Országos Diákfilmszemlére való nevezésére. Minden nevezett filmet tematikai és időmeghatározás nélkül bemutatnak. Minden arra érdemes munkát dicséretben, oklevéllel, tárgyi és pénzjutalomban részesítenek.

Emlék – tárgy – alkotás – Irodalmi és fotópályázat

2020. április 30. 

Az Evangélikus Országos Múzeum irodalmi- és fotópályázati felhívása a karanténnal és a múzeum gyűjteményében lévő tárgyakkal kapcsolatos alkotások beküldésére. A beérkezett pályamunkák jutalomban részesülnek. A legjobb pályamunkákat digitális katalógusban kívánják megjelentetni és közönségszavazásra bocsátják.

Újbudai Dekameron – Novellaíró pályázat

2020. április 28. 

Az Albertfalvi Közösségi Ház irodalmi pályázati felhívása Boccaccio remekművének szellemében íródott elgondolkodtatóan humoros, szatirikus, pajzán-szerelmes novellák és történetek beküldésére. Az összes pályamunkát online jelentetik meg. A szakmai zsűrizést követően a legjobb műveket év végén igyekszenek más formában is megjelentetni, illetve a legjobb szerzők jutalomban részesülnek.

Szépirodalom Kollégiuma 2020. év első félévi nyílt pályázata

2020. április 27. 

A Szépirodalom Kollégiuma 2020. év első félévi nyílt pályázati felhívását az alábbi altémákban teszi közzé, kulturális szempontból értékes szépirodalmi és irodalomértelmező művek elkészítésére.

Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében (IPARJOG_15), 11. forduló

2020. április 23. 

Újabb pályázók jutottak forráshoz szellemi alkotások iparjogvédelmi oltalmát szolgáló újdonságkutatási, oltalomszerzési és oltalom-fenntartási, valamint a szellemivagyon-értékelési tevékenységük támogatására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.

Pályázat szépirodalmi, művészeti, illetve ismeretterjesztő művek digitális formában, internetes szerverről történő tartalomszolgáltatás formájában működtetett publikálásának támogatására

2020. április 22. 

Könyvkiadási tevékenységet vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek, színházi, zenei, alkotóművészeti, előadó-művészeti, építőművészeti szervezetek, hazai és határon túli muzeális intézmények, a hazai nyilvános könyvtárak jegyzékében szereplő könyvtárak, hazai levéltárak és levéltári szakmai szervezetek, valamint egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot szépirodalmi, művészeti, illetve ismeretterjesztő művek digitális formában, internetes szerverről történő tartalomszolgáltatás formájában működtetett publikálásának támogatására. A pályázat keretösszege 5.000.000 Ft.

Pályázat határon túli magyar írók, költők, műfordítók, kritikusok, irodalomtörténészek számára, szépirodalmi, műfordítói, kritikai alkotómunka támogatására

2020. április 22. 

Határon túli magyar írók, költők, műfordítók, kritikusok, irodalomtörténészek mint magánszemélyek nyújthatnak be pályázatot szépirodalmi, műfordítói, kritikai alkotómunkájuk támogatására. A támogatás összege 1.200.000 Ft.

Magyar Kémiaoktatásért-díj 2020 – Pályázat kémiatanárok elismerésére

2020. április 22. 

A Richter Gedeon Alapítvány javaslattételi pályázati felhívása a Magyar Kémiaoktatásért-díj 2020. évi odaítélése céljából kémiatanárok elismerésére. A díjjal járó pénzjutalom személyenként 500.000 Ft.

Apáczai-díj 2020 – Pályázat a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő pedagógusoknak

2020. április 21. 

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének pályázati felhívása Apáczai-díj 2020. évi odatélése céljából a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő és e mellett tudományos munkát végző pedagógusok számára. Az Apáczai-díj kisplasztikából, sorszámozott oklevélből és pénzjutalomból áll.

Ezt láttam az ablakból – Alkotói pályázat

2020. április 20. 

A Gróf I. Festetics György Művelődési Központ Muzeális Gyűjteményének alkotói pályázati felhívása fotók, gyermekrajzok, valamint képzőművészeti alkotások beküldésére. A díjazottak értékes nyereményeket kapnak, illetve pénzjutalomban is részesülhetnek.

Tarka fotópályázat a szarvasmarháról és tenyésztéséről

2020. április 17. 

A Vörösmarty Mihály Művelődési Központ pályázati felhívása a szarvasmarhával és tenyésztésével kapcsolatos alkotások beküldésére. Az 1-3. helyezett tárgyjutalomban részesül, illetve különdíjak is átadásra kerülnek.

Kaffka Margit-díj 2020 – Pályázat a magyar nők és a feminizmus témakörében kiemelkedő kutató és oktató személyek elismerésére

2020. április 15. 

Javaslattételi pályázati felhívás Kaffka Margit-díj 2020. évi odaítélése céljából a humántudományok és társadalomtudományok területén dolgozó magyar nők és a feminizmus témakörében kiemelkedő kutató és oktató személyek elismerésére. A díj szakmai elismerés, egy Kaffka Margit képmását, valamint a díj leírását megfogalmazó emléklap, mely nem jár pénzjutalommal.

A Hegyeshalom-Rajka vasútvonal 964+00 szelvényéből az A/1. sz. kitérővel kiágazó KŐKA iparvágány építési engedélyezési ügye.

2020. április 15. 

Típus: Hirdetmények, közlemények Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 83,19 KB

Kommunikációs konzultáció, képzés és mentori támogatás vidéki civil szervezeteknek

2020. április 13. 

A civil szektor tevékenységének és sokszínűségének láthatóvá tétele érdekében az Ökotárs Alapítvány március elején pályázatot hirdetett elsősorban a fővároson kívül működő civil szervezetek és állampolgári csoportok számára, hogy képzéssel és mentori (nem pénzbeni!) támogatással hozzájáruljon a szervezetek láthatóságának erősítéséhez és külső kommunikációjának javításához a kommunikációs stratégia készítés, a hagyományos sajtó, a közösségi média és a digitális tartalomgyártás terén.

Nagy Iván Honismereti Pályázat 2020 – Pályázat történeti, irodalom- és művészettörténeti, néprajzi, természettudományi, műemlékvédelmi témájú tanulmányok készítésére, beküldésére

2020. április 8. 

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának honismereti pályázati felhívása Nógrád megyével kapcsolatos történeti, irodalom- és művészettörténeti, néprajzi, természettudományi, valamint műemlékvédelmi témájú, önálló helyszíni gyűjtésen alapuló, levéltári kutatáson nyugvó, eredeti ismeret- és tényanyagot feltáró tanulmányok beküldésére.

Év kerékpárútja 2020 – Pályázat kerékpárutak díjazására

2020. április 7. 

A KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Kerékpárosklub javaslattételi pályázati felhívása Év Kerékpárútja díj odaítélése céljából Magyarország legszebbnek tartott kerékpárútjának díjazására. A legtöbb szavazatot kapott kerékpárúti javaslat beküldője 50.000.- Ft értékű pénzjutalomban részesül vásárlási utalvány formájában. A nyertes kerékpárút tervezője és üzemeltetője oklevélben részesül és emléktárgyat kap.

Nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély kiadásához történő hozzájárulás megadása a BUCURESTI (RO) - Csanádpalota - BUDAPEST (H) - Hegyeshalom - LONDON (GB ) vonalra

2020. április 6. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 139,02 KB

Ars Sacra 2020 – Pályázat a szakralitás fogalomkörébe tartozó témával foglalkozó filmek nevezésére

2020. április 3. 

Az Ars Sacra Fesztivál pályázati felhívása a szakralitás fogalomkörébe tartozó témával foglalkozó egész estés dokumentumfilmek, rövid dokumentumfilmek, valamint rövidfilmek nevezésére.

Pályázat fenntartható turisztikai célpontok díjazására

2020. április 3. 

Pályázati felhívás fenntartható turisztikai célpontok díjazására. A 2020-as év átfogó témája a különleges jelentőségű turisztikai fejlesztés és promóció a kulturális örökség alapján. A díjakkal azokat a kulturális turisztikai célpontok által elért eredményeket jutalmazzák, amelyek jelentős eredményeket értek el a látogatói élmény fokozása terén, miközben tiszteletben tartják a hagyományokat és bevonják a helyi közösségeket. A díjakat rangos nemzetközi eseményen adják át. A díj egy szakmai elismerés, mellyel pénzjutalom nem jár. A pályázati kiírás nyelve angol.

Nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély kiadásához történő hozzájárulás megadása a TIMISOARA (RO) - Csanádpalota - BUDAPEST (H) - Hegyeshalom - INGOLSTADT (D) vonalra

2020. április 2. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 39,31 KB

Pályázat települések, térségek marketingtevékenységének díjazására

2020. március 31. 

Pályázati felhívás országos marketing díjak 2020. évi odaítélése céljából önkormányzatok, szakmai vagy civil szervezetek, és megvalósító vállalkozások számára a területek fejlődése érdekében végzett marketing tevékenységek elismerésére. Öt kategóriában (Külső marketingkommunikációs megoldások és tartalom - Belső marketingkommunikációs megoldások és tartalom - Márka- és identitásépítés - Rendezvény-esemény - Fejlesztési projektek marketingprogramjai, kampányai) keresik és díjazzák a marketing projekteket.

Irodalmi pályázat krimi novellák és regények írására, beküldésére

2020. március 31. 

Pályázati felhívás magas színvonalú krimik - novellák és regények - írására. A nyertesek jutalma az eladott példányszámtól független szerzői honorárium, kiadói szerződés, továbbá a művek megjelentetése, forgalomba hozatala.

Pályázat gyermeknapi horgászversenyek 2020. évi támogatására

2020. március 31. 

A MOHOSZ tagszervezeti tagegyesületei nyújthatnak be pályázatot gyermeknapi horgászversenyek 2020. évi támogatására. A gyermeknapi horgászversenyeken az 1-3. helyezettek díjazása két korcsoportban történhet. A támogatás különböző horgászcikkek formájában biztosított, tárgyjutalomként nyújtott természetbeni juttatás.

Pályázat közhasznú szervezeteknek, telefonhívással és SMS-sel támogatható adománygyűjtő rendszer használatára

2020. március 26. 

Pályázati felhívás közhasznú szervezetek számára, telefonhívással és SMS-sel támogatható adománygyűjtő rendszer használatára. Elsősorban azon szervezeteknek érdemes pályázni, akik havi szinten meg tudnak szólítani 5-10000 embert és abból 100-150 potenciális adományozót, vagy évente egy-két alkalommal tudnak aktívan kampányolni egy adott cél érdekében nagyon széles körben, ezzel éves szinten legalább 1000-1200 embert adományozásra késztetni.

Elismerések az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc évfordulója alkalmából

2020. március 24. 

Típus: Hirdetmények, közlemények Forrás: Agrárminisztérium Méret: 41,03 KB

Az év információbiztonsági újságírója 2020

2020. március 20. 

Az idén már tizenötödik alkalommal hirdetünk pályázatot a cím elnyerésére, melyre bármely magyarországi médiában (elektronikus vagy nyomtatott sajtó) információ- és adatvédelem, információbiztonság témában publikáló újságíró jelentkezhet.

Módosult az ,,Innovációs operatív csoportok létrehozása és az innovatív projekt megvalósításához szükséges beruházás támogatása című (VP3-16.1.1-4.1.5-4.2.1-4.2.2-8.1.1-8.2.1-8.3.1-8.5.1-8.5.2-8.6.1-17 kódszámú) felhívás

2020. március 12. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Innovációs operatív csoportok létrehozása és az innovatív projekt megvalósításához szükséges beruházás támogatása” című (VP3-16.1.1-4.1.5-4.2.1-4.2.2-8.1.1-8.2.1-8.3.1-8.5.1-8.5.2-8.6.1-17 kódszámú) felhívás 2. számú, Fogalomtár című mellékletének dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […]

Pályázat fiatal kutatók támogatására

2020. március 10. 

Pályázati felhívás a Kárpát-medencében élő, 35 év alatti fiatal kutatók számára, önálló kutatásaik elismerésére. Pályázatot a matematika, a természettudományok és a társadalomtudományok területén kutatók nyújthatnak be. A pályázat nyertese 3.000 USD pénzjutalomban részesül, melyet további kutatásokhoz használhat fel. A pályázati kiírás nyelve angol.

2020 évi Pályázat Minősített Könyvtár címre és Könyvtári Minőségi Díjra

2020. március 6. 

Típus: Pályázatok Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma Méret: 512,88 KB Az Emberi Erőforrások minisztériuma pályázatot hirdet Minősített Könyvtári cím és Könyvtári Minőségi Díj elnyerésére. A pályázat célja, hogy elismerésben részesítse azokat a könyvtárakat és könyvtári tevékenységet folytató szervezeteket, amelyek évek óta magas színvonalú munkát végeznek a könyvtárhasználók érdekében. Minősített Könyvtár címre pályázatot nyújthatnak be azok a nyilvános könyvtárak, amelyek bevezették és több éve sikeresen alkalmazzák a minőségmenedzsment eszközrendszerét. A nyertes intézmények a címet 5 évig birtokolhatják. A Könyvtári Minőségi Díjat az a modellértékű szolgáltatásokat alkalmazó Minősített Könyvtár kaphatja meg, amely magas színvonalon valósít meg innovatív könyvtári szolgáltatásokat. A pályázatok beküldési határideje: 2020. április 22. A díjazottak pénzjutalomban részesülnek.

Kisebbségvédelmi témájú esszépályázat külhoni magyar egyetemi hallgatóknak, fiatal jogászoknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő külhoni fiataloknak

2020. március 4. 

A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázati felhívása külhoni és magyarországi jogász, társadalomtudományi, politológus szakos egyetemi hallgatók, valamint fiatal jogászok és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő külhoni fiatalok számára a külhoni magyarsággal, valamint Európa hagyományos nemzeti közösségeivel kapcsolatos jogi, illetve társadalomtudományi elemzések beküldésére. Díjazás: 1. helyezés: 110.000 HUF; 2. helyezés: 90 000 HUF; 3. helyezés: 70 000 HUF.

Videópályázat női zeneszerzőkhöz kapcsolódóan

2020. március 3. 

Vidópályázati felhívás női zeneszerzőkkel kapcsolatos rövid filmalkotások, és mémek beküldésére. A vidók koncentrálhatnak a különböző sztereotípiákra, de be lehet mutatni az egyes zeneszerzőkkel kapcsolatos benyomásokat, vagy a zeneszerzők életét is. A pályaművek hossza nem haladhatja meg a 20 percet. A közönségdíjas 650 EUR, az első helyezett 550 EUR, a második 450 EUR, a harmadik pedig 350 EUR pénzjutalomban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

Bölcsődeépítési ötletpályázatokat díjaztak

2020. március 2. 

A bölcsődei férőhelyek folyamatos bővítése lehetővé teszi, hogy egyre több szülő állhasson újra munkába, ez pedig nemzetgazdasági és társadalompolitikai szempontból is fontos - hangsúlyozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára egy budapesti rendezvényen, amelyen tizennyolc bölcsődeépítési ötletpályázatot díjaztak.

Pályázat erdélyi / romániai magyar művészeknek, alkotói ösztöndíj 2020. évi elnyerésére

2020. március 2. 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázati felhívása az irodalom, a vizuális művészetek, a zeneművészet, a színházművészet, a film, televízió, rádió és multimédia területén alkotó 35 év alatti erdélyi / romániai magyar művészek számára alkotói ösztöndíj 2020. évi elnyerésére. A támogatás összege 900 lej/hó.

Neked Munka, Nekem Álom! program 2020

2020. március 2. 

A pályázat célja: 2020. május 14-én a fogyatékos résztvevők fél napot tölthetnek egy számukra érdekes, általuk kiválasztott munkahelyen, munkakörben.

Számítógép Álom

2020. február 27. 

A Mátrix Közhasznú Alapítvány felzárkóztatást és esélyegyenlőséget biztosító támogatói programja révén hátrányos helyzetű családban élő, 10-14 év közötti gyerekek kapnak komplett (használt, de még jó állapotú) számítógépet vagy laptopot vagy tábla pc-t vagy más okos készüléket.

Neked Munka, Nekem Álom! program 2020 – Pályázat a fogyatékos emberek és munkáltatók kötetlen találkozását elősegítő programban való részvételre

2020. február 27. 

A Salva Vita Alapítvány pályázati felhívása a fogyatékos emberek és munkáltatók kötetlen találkozását elősegítő programban való részvételre. A programra bármely fogyatékossággal rendelkező, tanuló, álláskereső, vagy akár dolgozó fogyatékos személy is jelentkezhet. 2020. május 14-én a fogyatékos résztvevők fél napot tölthetnek egy számukra érdekes, általuk kiválasztott munkahelyen, munkakörben.

A mazsolás kuglóf titka – Irodalmi pályázat prózai alkotások beküldésére

2020. február 27. 

Az Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely irodalmi pályázati felhívása 40. év felettiek számára a generációkon átívelő családi tudással kapcsolatos prózai alkotások beküldésére. A pályázatra beküldött művekből kötetet állítanak össze.

Hozzájárulási kérelem nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély kiadásához a BUCURESTI (RO) - Csanádpalota - BUDAPEST (H) - Hegyeshalom - LONDON (GB) vonalra

2020. február 26. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 422,36 KB

A boldogság pillanatai – Irodalmi pályázat prózai alkotások beküldésére

2020. február 20. 

Az Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely irodalmi pályázati felhívása az élet különböző szakaszaihoz kapcsolódó boldog pillanatok prózai alkotás formájában való beküldésére. A benyújtott művekből kötetet állítanak össze.

Csiga – Vers- és prózaíró pályázat

2020. február 17. 

A Kortárs Magyar Irodalom - Barátok Verslista irodalmi pályázati felhívása amatőr írók számára a csigáról szóló versek és prózák beküldésére. A pályázaton az első helyezést elért írás írója 10.000, a második helyezett 7.000, a harmadik helyezett 5.000 Ft értékben kap irodalmi kiadványokat.

Pályázat innovatív FMCG és HoReCa vállalkozások díjazására

2020. február 13. 

Olyan élelmiszergyártó és/forgalmazó cégek (FMCG és HoReCa) nyújthatnak be pályázatot Innovatív márka díjak 2020. évi elnyerésére, amelynek élelmiszer-ipari termékei kaphatók a magyarországi kereskedelmi forgalomba. Olyan új termékkel új termékösszetétellel, új csomagolással, technológiai eljárásal lehet pályázni, amelyeket a tárgyévet megelőző évben vezettek be a piacra.

Pro Progressio Tanári Díj

2020. február 11. 

A Műegyetem mellett működő Pro Progressio Alapítvány az elmúlt évek pályázati tapasztalatait hasznosítva tizenkettedik alkalommal hirdet pályázatot magyarországi középfokú oktatási intézmények (gimnáziumok, szakgimnáziumok) pedagógusai részére.

Bogáncs, a pumi – Irodalmi pályázat

2020. február 11. 

A Magyar Pumi Klub irodalmi pályázati felhívása általános iskolások számára a kutyával, lehetőleg a pumival kapcsolatos versek, mesék és prózai alkotások beküldésére. Minden kategória első három helyezettje értékes jutalomban részesül.

Fémlemezfedések az építészetben – Építészeti pályázat

2020. február 6. 

Építészeti pályázati felhívás a fémlemez burkolatok magas színvonalú alkalmazási lehetőségeinek keresése és bemutatása céljából, természetes vagy jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek és építész hallgatók számára. A kategóriánkénti első helyezettek pénzjutalomban, illetve 2 napos ausztriai tanulmányútban részesülnek, valamint kategóriánként további 5-5 építészeti alkotás felelős (vezető) tervezője (1 fő) rangsorolás nélküli díjazásban részesülhet, amely 2 napos ausztriai tanulmányút teljes ellátással.

Pályázat a koronavírus járványt célzó klinikai és közegészségügyi megoldások fejlesztésére

2020. február 6. 

Pályázati felhívás a koronavírus (2019-nCoV) járványt célzó klinikai és közegészségügyi megoldások fejlesztésére. Az újonnan azonosított vírusra való tekintettel széles körben támogatnak projekteket, mint például gyógyászati eljárások fejlesztése, helybéli diagnosztika fejlesztése, klinikai és járványügyi tanulmányok készítése, valamint a vírussal kapcsolatos társadalomtudományi kutatások lefolytatása. A kutatási eredményeket közzé kell tenni. A Kiíró úgy véli, hogy 2-3 millió EUR közötti támogatási összeg elegendő a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2020. február 12.

Makkai Ádámot az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti

2020. február 3. 

A kétszeres Kossuth-díjas költő, műfordító és nyelvész 1935-ben született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait az ELTE magyar–francia szakán végezte. Az 1956-os forradalom leverése után az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. 1974-ben megalapította az amerikai nyelvészszövetséget, amelynek ügyvezető elnöke is volt. Metafizikába hajló, ironikus verseket írt és magyar költők verseit népszerűsítette angol nyelven. Folyóiratokat, antológiákat szerkesztett, és több egyetemen […]

Nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély kérelem a BUDAPEST (H) - Hegyeshalom - BRNO (CZ) vonalra

2020. január 31. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 128,7 KB

A magyar fájdalom és összetartozás versei - Trianon 100

2020. január 27. 

A trianoni békediktátummal kettészakított város, Komárom Önkormányzata és az 1931. évi dicsőséges óceánrepülés gépének, a Justice for Hungary pilótájának nevét viselő egyesület, az Endresz Csoport Egyesület a Kárpát-medence magyarsága számára

A kultúra és az audiovizuális tartalom áthidalása digitális úton

2020. január 27. 

Pályázatot hirdet az Európai Bizottság a Horizont 2020 keretprogram keretében Bridging culture and audiovisual content through digital (A kultúra és az audiovizuális tartalom áthidalása digitális úton) címmel.

Részvételi lehetőség a párizsi VivaTechnology innovációs rendezvényen

2020. január 24. 

Az idén ötödik alkalommal megszervezésre kerülő VivaTechnology (2020. június 11-13., Párizs) a digitalizáció és új technológiák legnagyobb franciaországi rendezvénye, innovatív startupok és azok technológiai megoldásait kereső nagyvállalatok nemzetközi találkozóhelye, amely kiváló lehetőség a magyar startupok, scaleupok és innovatív kkv-k bemutatkozására, nemzetközi üzleti kapcsolatok építésére.

Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek részére, életminőségét javító beruházások, fejlesztések megvalósításának támogatására

2020. január 21. 

Pályázati felhívás társasházak és lakásszövetkezetek számára szűkebb környezetük minőségi korszerűsítésének, az üzemeltetés hatékonyabbá, biztonságosabbá vagy fenntarthatóbbá tételének, illetve jobb minőségű közösségi terek kialakításának támogatására. A kategóriánkénti első 10 helyezett pályázat pénzjutalomban részesül, melynek összege a helyezéstől függően 300.000 - 1.200.000 Ft-ig terjed.

Verspályázat: A magyar fájdalom és összetartozás versei – Trianon 100

2020. január 20. 

Komárom Önkormányzata és az Endresz Csoport Egyesület irodalmi pályázati felhívása nyílt és középiskolás kategóriában a magyar fájdalommal és összetartozással kapcsolatos versek beküldésére. A kiíró mindkét kategória 1-6. helyezettjét díjazza: 1 helyezett: 100.000 Ft; 2. helyezett: 75.000 Ft; 3. helyezett: 50.000 Ft; 4. helyezett: 40.000 Ft; 5. helyezett: 30.000 Ft; 6. helyezett: 20.000 Ft.

Pályázat európai múzeumok és örökségvédelmi helyszínek együttműködésének támogatására, az innováció és a kutatási együttműködés elősegítése céljából

2020. január 16. 

Pályázati felhívás európai múzeumok és örökségvédelmi helyszínek együttműködésének támogatására, az innováció és a kutatási együttműködés elősegítése céljából. A felhívás célja a negyedik ipari forradalom összetett társadalmi-gazdasági és kulturális eredetével és következményeivel kapcsolatos kihívások kezelése a globalizáció és a digitalizáció összefüggésében, valamint alternatív szakpolitikai lehetőségek biztosítása. A Kiíró 3 millió EUR támogatást tart megfelelőnek a projektek kivitelezéséhez, de ettől eltérő támogatási összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Felszabadítás pedagógiája - képzés a Közélet Iskolájában

2020. január 14. 

A Közélet Iskolája pedagógiai módszertana a rendszerkritikus társadalomelméletet ötvözi az alulról szerveződő mozgalmak módszereivel. Ez az egyenlőségre törekvő pedagógiai filozófia tekintetbe veszi a társadalomban uralkodó alá-fölérendeltségi viszonyokat és igyekszik megváltoztatni azokat. A kritikai pedagógia főként nem-formális pedagógiai módszereket használ, az oktató és a résztvevő partnerségén alapul és demokratikus tanulási folyamattal dolgozik. A hat nap folyamán a résztvevők egyre nagyobb teret kapnak, hogy saját módszereiket és témáikat hozzák be a csoportmunkába.

Új egységekkel bővülhet az állami tulajdonú mozdonyflotta

2020. január 14. 

A MÁV Zrt. személyszállítással foglalkozó leányvállalata, a MÁV-START Zrt. a napokban közbeszerzési pályázatot írt ki 115 darab modern, környezetvédelmi követelményeknek megfelelő villanymozdony beszerzésére. Eredményes eljárás esetén az első új mozdonyok legkorábban 2022-ben állhatnak forgalomba, elősegítve ezzel a szolgáltatás színvonalának és a vasút versenyképességének növelését.

Pályázat mezőgazdasági termelőknek EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatására

2020. január 13. 

Minőségrendszer(ek) tagjainak minősülő, illetve oltalom alatt álló elnevezésű terméket előállító, aktív mezőgazdasági termelők, illetve ezen termelők csoportjai nyújthatnak be pályázatot EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 5000 eurónak megfelelő forintösszeg/termelő, illetve csoport/5 év. A támogatott pályázatok várható száma: 1500 db

IWalk – Digitális projektmunka-pályázat diákoknak, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan

2020. január 7. 

A Zachor Alapítvány digitális projektmunka-pályázati felhívása 8-12. osztályos csapatok (15-30 fő) számára holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódó videók, interjúk, filmek, és egyéb digitális alkotások beküldésére. A legjobb pályázatok alkotói jutalomban részesülnek.

Az Év Tetője 2020 – Pályázat igényes tetők népszerűsítése és elismerése céljából

2020. január 2. 

Pályázati felhívás Az Év Tetője díjak 2020. évi odaítélése céljából az építészeti (funkcionális és esztétikai), műszaki és technológiai, valamint gazdaságossági szempontok összehangolásával tervezett és kivitelezett igényes tetők népszerűsítésére és elismerésére. A Nívódíjas pályázók a vándordíj mellé 100.000 Ft, a kategóriadíjak 40.000 Ft pénzjutalomban részesülnek.

Módosult a ,,Közös értékeink-sokszínű társadalom című (EFOP-1.3.4-16 kódszámú) felhívás

2019. december 20. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a „Közös értékeink-sokszínű társadalom” című (EFOP-1.3.4-16 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés […]

Játékkészítő- és videópályázat a Biztonságos Internet Naphoz kapcsolódóan

2019. december 17. 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat játékkészítő- és videópályázati felhívása általános iskolás és középiskolás diákok számára az általuk megtervezett offline játékok létrehozására, valamint a felnőttek kibertérben való viselkedéséről készített vidóalkotások beküldésére. A győztesek pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást kapnak a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére, ahol a nyertes játékokat a résztvevők ki is próbálhatják.

Pályázat európai uniós sajtódíj elnyerésére

2019. december 17. 

Javaslattételi pályázati felhívás európai uniós sajtódíj 2020. évi odaítélése céljából. Az Európai Unió tagállamainak kormányai, nemzetközi, valamint regionális sajtószervezetek jelölhetnek személyeket a pályázatra. A díjat egy olyan személynek ítélik oda, aki a világ bármely táján nagyban hozzájárult a sajtószabadsághoz. A díjjal 25.000 USD pénzjutalom jár. A pályázati kiírás nyelve angol.

Hungarikum vetélkedő

2019. december 15. 

A Lakiteleki Népfőiskola - a Magyar Országgyűlés, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával - újra meghirdeti vetélkedőjét a hungarikum mozgalom népszerűsítése, valamint nemzeti értékeink megismertetése érdekében. A játékos vetélkedőre most a Kárpát-medencei általános iskolák 7. és 8. osztályában tanuló diákok valamint a középfokú oktatási intézmények 9. osztályos diákjai és felkészítő tanáraik jelentkezhetnek.

Kutatási pályázat egyetemistáknak, főiskolásoknak, a rendszerváltáshoz kapcsolódóan

2019. december 10. 

Az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület, valamint a lakiteleki Népfőiskola pályázati felhívása a bölcsészet-, társadalom- és gazdaságtudomány valamely szakágával foglalkozó, Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények hallgatói számára, a rendszerváltáshoz kapcsolódó dolgozatok elkészítésére. Díjazás: 1. helyezett: 250.000 forint, könyvcsomag, publikáció; 2. helyezett: 150.000 forint, könyvcsomag, publikáció; 3. helyezett: 100.000 forint, könyvcsomag, publikáció.

Horizont 2020 társadalomtudományi (SC6) információs és konzultációs nap: a 2020. évi pályázati felhívások bemutatása

2019. december 9. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2020. január 17-én információs napot szervez az EU Horizont 2020 keretprogram társadalomtudományi területén (SC6 - Europe in a changing world - Inclusive, innovative and reflective societies) elérhető 2020-as pályázati lehetőségek bemutatására.

Nemzetközi konferencia Budapesten az egyetemek és az üzleti szféra együttműködésének erősítéséért

2019. december 9. 

Harmadik alkalommal került megrendezésre idén a CUBCCE nemzetközi konferencia (Conference on University Business Cooperation in Central Europe), hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közös szervezésében fórumot adjon az egyetemek és az üzleti szféra együttműködését erősítő párbeszédnek és tapasztalatcserének. A kétnapos szakmai eseménynek 2019. december 5-6-án a Budapesti Gazdasági Egyetem vállalkozásfejlesztési központja, a Budapest LAB adott otthont.

Túzok Vándorkupa – Alkotói pályázat

2019. december 5. 

A Körös-Maros Nemzeti Park alkotói pályázati felhívása a Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található túzokos települések általános- és középiskolában tanuló diákjai számára a túzokkal kapcsolatos alkotások beküldésére. A nyertes és családja 1 teljes éven keresztül kedvezményesen látogathatja a KMNPI fogadó helyeit és részterületeit, illetve 1 alkalommal, szintén szabadon egy egész napos szervezett programon vehet részt osztályával a KMNPI szervezésében. A pályázatban a nyertesen kívül további II. és III. helyezettek, illetve különdíjasok is értékelésre kerülnek, akik szintén értékes nyereményekben részesülnek.

Nők a Tudományban Kiválósági díj 2019 – Pályázat fiatal kutatónőknek

2019. december 5. 

A Nők a Tudományban Egyesület pályázati felhívása Nők a tudományban Kiválósági díj 2019. évi odaítélése céljából fiatal kutatónők számára a csillagászat, matematikai- és fizikai tudományok tématerületen. A díjazottak tárgyi jutalomban részesülnek.

Klebelsberg Kuno-ösztöndíj

2019. december 3. 

Pályázni lehet a magyar kultúra szempontjából fontos külföldi helyszínekre irányuló, a pályázati célokban meghatározott bölcsészettudományi, társadalomtudományi és kulturális célú kutatásokra, illetve kulturális diplomáciai tevékenység fejlesztését szolgáló és a kulturális igazgatás korszerűsítésére irányuló tanulmányokra, elsősorban a Collegium Hungaricumokkal és külföldi magyar intézetekkel rendelkező országokban, valamint egyéb helyszíneken történő levél-, kézirat- és könyvtári, illetve múzeumi hungarika-feltárás, hungarológiai kutatások céljából.

Klebelsberg Kunó ösztöndíj 2020 – Pályázat a magyar kultúra szempontjából fontos külföldi helyszíneken bölcsészettudományi, társadalomtudományi és kulturális célú kutatások végzésére

2019. december 2. 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium ösztöndíjpályázati felhívása a magyar kultúra szempontjából fontos külföldi helyszíneken bölcsészettudományi, társadalomtudományi és kulturális célú kutatások végzésére elsősorban a Collegium Hungaricumokban és külföldi magyar intézetekben, valamint egyéb helyszíneken. A támogatás összege 300.000 Ft/hó. Ezen felül az ösztöndíjas differenciáltan megítélhető ösztöndíjban részesül a kutatási helyszín függvényében.

Az Év tanyája 2019

2019. december 2. 

Típus: Pályázatok Forrás: Agrárminisztérium Méret: 82,15 KB Ismét elnyerhető az Év Tanyája díj! Az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti az Agrárminisztérium az Év Tanyája szakmai díj felhívását. A magyar tanyák, tanyás térségek fejlesztési támogatásán túl a 2011 óta sikeresen működő Tanyafejlesztési Program mellett fontosnak tartja a tárca, hogy évről évre magas szintű elismerésben részesítse azokat az egyéni tanyagazdaságokat, amelyek azáltal, hogy a természeti környezettel összhangban, tájba és az adott térség gazdasági és társadalmi szövetébe megfelelően illeszkedő tanyagazdaságot hoztak létre, jó mintául szolgálhatnak más tanyák számára. Az ez évi kiírásban három kategóriában mérettethetik meg magukat a tanyagazdák: kiosztásra kerül ,,Az Év Tanyagazdasága és ,,Az Év Hagyományőrző Tanyája díj, emellett értékeljük a közönség által legjobbnak ítélt gazdaságot is. A meghirdetett kategóriák első három helyezettje az elismerő oklevél mellett idén először pénzjutalomban részesül, amely kizárólag a tanyagazdaság további fejlesztésére használható fel. A pályázatok benyújtására a www.hoi.hu illetve a www.kormany.hu honlapról elérhető pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, valamint a kötelező mellékletek megküldésével van lehetőség 2019. december 2-a 8 óra 00 perctől 2020. április 30-a 23 óra 59 percig.

Már lehet jelentkezni a Vodafone pályázatára

2019. november 28. 

Három kategóriában lehet pályázni csütörtöktől a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díjra, amelyet második alkalommal hirdet meg a Vodafone Magyarország Alapítvány - írja az MTI. A díjat ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […]

Pályázat az élelmiszerrendszerek jövőjéhez kapcsolódó globális ötletversenyben részvételre

2019. november 28. 

Pályázati felhívás az élelmiszerrendszerek jövőjéhez kapcsolódó globális ötletversenyben való részvételre. Összesen 10 pályázó ötletét díjazzák, egyenként 200.000 USD pénzjutalommal, továbbá accelerator programban vehetnek részt és egyéb segítséget is kapnak projektjük további kidolgozására. Szervezetek nyújthatnak be pályázatot. A pályázati kiírás nyelve angol.

Csendes apaforradalom – Könyvpályázat

2019. november 28. 

A Perspektíva a Jövőért Alapítvány pályázati felhívása könyvpályázaton való részvételre, apukák számára. A pályázók között 15 db Csendes apaforradalom című könyvet sorsolnak ki.

Általános felülvizsgálat keretében feltöltésre kerültek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program alábbi indikátorainak adatlapjai:

2019. november 27. 

CO01 Termelő beruházás: Támogatásban részesülő vállalkozások száma CO02 Termelő beruházás: Vissza nem térítendő támogatásban részesülő vállalkozások száma CO04 Termelő beruházás: A nem pénzügyi támogatásban részesülő vállalkozások száma CO09 Fenntartható idegenforgalom: A természeti és a kulturális örökségnek, illetve látványosságnak minősülő támogatott helyszíneken tett látogatások várható számának növekedése CO13 Közutak: az újonnan épített közutak teljes hossza CO14 […]

Szemben - Fotópályázat

2019. november 26. 

A PRIZMA KÖR fotópályázati felhívása a tükörképek és a tükröződések különböző formáit bemutató alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

Pályázat fenntartató építészeti díj elnyerésére

2019. november 21. 

Pályázati felhívás fenntartató építészeti díjak odaítélése céljából innovatív koncepciók és tervek elismerésére. Minden pályázati ciklus három évet ölel fel a kiírástól a zárásig, és összesen 2 millió dollár értékű jutalom kerül mindig kiosztásra.

Történelmi pályázat

2019. november 14. 

A kiirók történelmi pályázatot hirdetnek, 24. alkalommal, hogy a magyar szénhidrogénipar és a vízbányászat iránt érdeklődők mind többen kapcsolódjanak be az iparág életével, történetével, fejlődésével kapcsolatos anyaggyűjtésbe, illetve feldolgozásba.

Az Év fürdőszobája 2020 – Ötletpályázat álomfürdőszoba tervezésére

2019. november 12. 

A HOMEINFO és a Lakberendezők Országos Szövetségének ötletpályázati felhívása álomfürdőszoba tervezésére lakberendezők, belsőépítészek, minimum középfokú (OKJ) lakberendező végzettséggel, ill. szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezők, valamint lakberendező tanulmányokat folytató hallgatók számára. Összesen 1.500.000 Ft értékű díjat osztanak ki a zsűri és a közönség által díjazott pályázók között.

Év Tanyája díj

2019. november 11. 

Az agrártárca több intézkedéssel is támogatja a tanyás térségek sajátos értékeinek megőrzését, valamint a tanyán élő emberek életszínvonalának és gazdálkodási feltételeinek javítását - emelte ki Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár Mórahalmon, a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete és Mórahalom Város önkormányzata által szervezett Falugondnoki Konferencián.

A HOMEINFO és a Lakberendezők Országos Szövetsége nyílt ötletpályázata

2019. november 8. 

A pályázat céljai Bemutatni azt az álomfürdőszobát, mely az aktuális trendeken és a dizájnon túl a fenntarthatóságot, a legújabb innovációt és műszaki megoldást is figyelembe veszi. Legyen ez a fürdőszoba egy vízió, vagy éppen egy problémára ajánlott megoldás, ebben a pályázatban csak a képzelet szab határt a lehetőségeknek.

Tollpihe – Meseíró pályázat

2019. november 5. 

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület, a Táncsics Mihály Általános Iskola és a Fehérvár Televízió meseíró pályázati felhívása 3-8. osztályos diákok számára. A pályázat nyertesei értékes könyv- és társasjáték jutalomban részesülnek, emellett a díjnyertes művek megjelennek a meghirdető által később kiadandó Tollpihe Antológiában.

Pályázat oktatási tartalomfejlesztési díj elnyerésére

2019. november 4. 

Az EPALE Nemzeti Támogató Szolgálat pályázati felhívása oktatási tartalomfejlesztési díj odaítélése céljából felnőttkori tanulásban érintettek számára. Az első három helyezett értékes nyereményeket kap.

EPALE tartalomfejlesztési díj 2019

2019. október 31. 

A felhívás célja, hogy olyan tartalmakkal bővítse a portál magyar nyelvű felületét, amelyek a felhasználók saját szakmai tapasztalatain alapuló jó gyakorlatokat mutatnak be, és így jelentős érdeklődésre tarthatnak számot az EPALE közösségének körében. Fő díj egy külföldi oktatástechnológiai kiállításon való részvétel!

Mentor Díj 2019 – Pályázat tanárok, edzők, nevelők díjazására

2019. október 30. 

A Közösségért Alapítvány javaslattételi pályázati felhívása, Romániában élő tanárok, edzők, nevelők díjazására, Mentor Díj 2019. évi odaítélése céljából a tehetség gondozóinak. A díj a Mentor Trófea, egy oklevél és 8.000 lej pénzjutalom.

Pályázat audiovizuális művek online promóciójának támogatására

2019. október 28. 

Pályázati felhívás audiovizuális művek online promóciójának támogatására európai magánvállalatok, nonprofit szervezetek, szövetségek, alapítványok, valamint önkormányzatok számára. A filmek legalább 40%-ának a MEDIA tagországokból kell származniuk (legalább öt különböző országból); a tartalom nem több mint 40%-a származhat egyetlen országból. A pályázat keretösszege 10.100.000 EUR.

Helyi/térségi minihálózatok létrehozása

2019. október 24. 

A kezdeményezés hosszú távú célja, hogy segítse a helyi és térségi civil együttműködéseket, az aktív csoportok és szervezetek kis hálózatainak alakulását. Mindezzel szeretnénk hozzájárulni a hazai civil együttműködés kiszélesítéséhez, a meglévő koalíciók tagságának, bázisának bővüléséhez, és ezzel az egész hazai civil társadalom ellenállóbbá, aktívabbá és láthatóbbá válásához.

Altiero Spinelli-díj

2019. október 21. 

Az Európai Bizottság által alapított díj célja olyan kiemelkedő tevékenységek díjazása, amelyek közvetítik az EU értékeit (alapító értékek, történelem, tevékenység és főbb eredmények) a szélesebb társadalom felé, hozzásegítik a polgárokat az EU jobb megismeréséhez, szélesítik az európai projektben való részvételt és erősítik az EU-ba vetett bizalmat.

29. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny 2019/2020-as tanév

2019. október 18. 

A Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és az M5 csatornával közösen, a 2019/2020-as tanév időszakára, 29. alkalommal hirdeti meg az Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyt.

35. Vizuális Művészeti Hónap pályázati felhívása

2019. október 15. 

A BMK immár 35. alkalommal rendezi meg 2019 őszi-téli évada során a Vizuális Művészeti Hónap pályázat- és kiállítássorozatot, amely a fővárosi amatőr alkotóknak kínál bemutatkozási lehetőséget. Az előző év nyomán a régi kereteket és hagyományokat megtartva, de megújított arculattal és elemekkel jön létre a sorozat fotó festészet-grafika és iparművészet területén. A jubileumi, 35. év alkalmából kísérőprogramok is kapcsolódnak az eseményhez.

Az erdő álma – Vers-, próza- és meseíró pályázat

2019. október 14. 

A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület országos vers- próza- és meseíró pályázati felhívása a természettel kapcsolatos alkotások beküldésére általános- és középiskolások számára. Minden kategória első hat helyezettje értékes jutalomban részesül. A helyezett pályaműveket megjelentetik az ez alkalomra kiadott könyvben is.

Díjmentes Weboldal Pályázat: webáruházzá is átalakítható professzionális weboldalak díjmentes elkészítése tárhellyel, doménnel, telepítéssel, induló tartalom megszerkesztésével és feltöltésével vállalkozások, induló vállalkozások, alapítványok, önkormányz

2019. október 10. 

A pályázat célja, hogy a pályázók saját, önállóan, (laikus által is) könnyen, tetszőlegesen szerkeszthető, korlátlanul bővíthető, korszerű, professzionális színvonalú és felszereltségű weboldallal jelenhessenek meg az interneten, ami a későbbiek során, vagy akár induláskor, igény szerint, webáruházzá is átalakítható.

Álmaim otthona – Rajzpályázat

2019. október 7. 

A Fundamenta - Lakáskassza Pénzügyi Közvetítő Kft. rajzpályázati felhívása egy álomotthon megtervezésére 3 és 15 év közötti gyermekek számára. A legjobbnak ítélt rajzokat könyvnyereménnyel vagy mesetár előfizetéssel jutalmazzák.

Karácsonyi Angyalok – Novellapályázat

2019. október 3. 

A ,,Jelen Vagyok Tehetséggondozó Egyesületés az Imádom a könyveket a Magyar Irodalomért közösségének irodalmi pályázati felhívása karácsonyi antológiában való megjelenésre magyar anyanyelvű pályakezdő és gyakorló költők, írók számára.

Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020 (Közösségi környezet kollégium) / NEA-KK-20-O

2019. október 2. 

1.1. NEA-KK-20-O-M A civil társadalom erősítése, és a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulás által. 1.2. NEA-KK-20-O-V A közművelődés, a tudomány és kutatás, az audio- és telekommunikáció, az informatika, az elektronikus hírközlés, a szak- és felnőttképzés, az ismeretterjesztés, a társadalmi párbeszéd, a fogyasztóvédelem, a település és közösségfejlesztés, a kulturális tevékenység (kivétel zene, tánc, népzene, néptánc) területén működő civil szervezetek támogatása.

Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020 (Nemzeti összetartozás kollégium) / NEA-NO-20-O

2019. október 2. 

1.1. NEA-NO-20-O-M A civil társadalom erősítése, és a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulás által. 1.2. NEA-NO-20-O-V A kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység támogatása, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, a Magyarországon élő nemzetiségek támogatása, az emberi és állampolgári jogok védelme, továbbá az egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc), hagyományápolás támogatása.

Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020 / NEA-UN-20-O

2019. október 2. 

1.1. NEA-UN-20-O-M A civil társadalom erősítése, és a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulás által. 1.2. NEA-UN-20-O-V A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, a gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, a gyermek- és ifjúságvédelem, az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés, a gyógyító, és egészségügyi rehabilitációs tevékenység, a kábítószer-megelőzés területén működő civil szervezetek támogatása.

Év Gyára 2019

2019. szeptember 30. 

A GyártásTrend technológiai magazin ötödik alkalommal hirdeti meg az Év Gyára versenyt, amelynek célja, hogy összetett szempontrendszer alapján megtalálja az év gyártó vállalatát, és a meghirdetett kategóriák győzteseit. Az összetett, Év Gyára díjat külön ítéljük oda a 3 milliárd forint alatti, 3 és 10 milliárd forint közötti, és 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cégek legjobbjának.

Pályázat nemzetközi kézműves díj elnyerésére

2019. szeptember 26. 

Pályázati felhívás nemzetközi kézműves díj 2020. évi odaítélése céljából. A pályázatra 18. életévüket betöltött művészek jelentkezését várják. A pályázat nyertese 50.000 EUR pénzjutalomban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

Felhívás társadalomtudományi kutatási díj elnyerésére

2019. szeptember 24. 

A Magyar Tudományos Akadémia javaslattételi pályázati felhívása Pataki Ferenc társadalomtudományi érem odaítélése céljából a modern magyar társadalomtudományi kutatások elismerésére. A díjazott monográfia szerzője oklevélben és egy Pataki Ferencet ábrázoló éremben részesül. 

Pályázat fiatal, pályakezdő művészeknek

2019. szeptember 18. 

35. év alatti, magyar ajkú, felsőfokú tanulmányaikat már befejezett pályakezdő festőművészek nyújthatnak be pályázatot művészeti díj 2019. évi elnyerésére. A díjjal oklevél, plaket és pénzjutalom jár.

Kerület Kiváló Sportolója – Pályázat kiemelkedő sportolók díjazására

2019. szeptember 18. 

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a ,,Kerület Kiváló Sportolója díjak odaítélése céljából a sport területén kimagasló teljesítményt nyújtó fiatalok elismerése. Minden pályázó díjazásban részesül, aki a pályázati felhívásban meghatározott kritériumoknak megfelel, és érvényes pályázatot nyújt be. A ,,Kerület Kiváló Sportolója pályázaton nyertes tanulók emlékplakett tárgyjutalomban, valamint egyszeri pénzbeli támogatásban részesülnek. A támogatás összege a beérkezett pályázatok számától függően a kiemelkedő sporteredmény elérésekor egyszeri maximum 25.000 Ft.

Stronger Roots for Civil Society (Erősebb gyökerek a civil társadalomért) pályázat

2019. szeptember 17. 

Az Open Society Fund Prague pályázatot hirdet Stronger Roots for Civil Society (Erősebb gyökerek a civil társadalomért) címmel. A fejlesztési programra és forrásra olyan magyar, cseh és szlovák civil szervezetek jelentkezhetnek, akik társadalmi bázist építenek, vagy szeretnék ezt elkezdeni.

Fókuszban a bíróság! - Fotópályázat

2019. szeptember 16. 

Az Országos Bírósági Hivatal fotópályázati felhívása bírósággal kapcsolatos alkotások beküldésére amatőr fotográfusok részére. Az egyes kategóriák nyerteseinek díja 200.000 Ft, a különdíjasok 25.000 Ft pénzjutalomban részesülnek.

Nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély kiadásához történő hozzájárulás megadása a WIEN (A) - Hegyeshalom - BUDAPEST (H) - Csanádpalota - BUCURESTI (RO) vonalra

2019. szeptember 13. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 93,13 KB

Pályázat művészeti díjakhoz való hozzájárulás támogatására

2019. szeptember 10. 

Legalább évente, és az elmúlt két évben legalább egy alkalommal, vagy a szervezet belső szabályai szerint legalább két éve rendszeresen, kiemelkedő életutat felmutató előadóművészeket anyagi elismerésben részesítő civil szervezetek nyújthatnak be pályázatot művészeti díjakhoz való hozzájárulás támogatására. A pályázat keretösszege 6.000.000 Ft.

A FIDE elnöke szerint Magyarország jó eséllyel pályázhat a 2024-es sakkolimpiára

2019. szeptember 9. 

Arkagyij Dvorkovics, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke szerint mivel Magyarország száz éve sakknagyhatalomnak számít, ezért jó eséllyel pályázhat a 2024-es sakkolimpia megrendezésére. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […]

Pályázat társadalomtudományi továbbképzési ösztöndíj elnyerésére

2019. szeptember 5. 

Mester fokozatú társadalomtudományi diplomával rendelkező 35 év alatti szakemberek nyújthatnak be pályázatot a magyar gazdaság és kultúra fejlődését szolgáló, ugyanakkor egyetemes, humanitárius szempontokat is érvényesítő - társadalomtudományi továbbképzési ösztöndíj elnyerésére. A támogatás összege: nettó 140.000 Ft/hó.

Pályázat erdélyi vonatkozású könyvek kiadására

2019. szeptember 3. 

A Scientia Kiadó, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kiadójának pályázati felhívása erdélyi vonatkozású tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú könyvek megjelentetésére. Sikeres pályázat esetén a Kiadó a kéziratot saját költségén megjelenteti, az érvényben lévő publikálási szabályzata szerint.

Pályázat magyar nyelvű szépirodalom értékeit tudatosító, népszerűsítő rendezvények megvalósításának támogatására

2019. szeptember 3. 

Jelentős, legalább egy évtizedes hagyománnyal rendelkező, reprezentatív magyarországi és határon túli magyar írószervezetek nyújthatnak be pályázatot magyar nyelvű szépirodalom értékeit tudatosító, népszerűsítő rendezvények megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 40 000 000 Ft.

Szeged változó építészeti arca – Fotópályázat

2019. augusztus 29. 

Az SZTE Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék fotópályázati felhívása Szeged különböző építészeti stílusaival és korszakaival kapcsolatos alkotások beküldésére. A legjobbnak ítélt 3 kép készítője díjazásban részesül.

Marketing díj

2019. augusztus 27. 

A Magyar Marketing Szövetség hetedik alkalommal írja ki pályázatát az OMÉK-on (Országos Mez?gazdasági és Élelmiszeri Kiállítás) kiállítási Marketing Díjra.

Pályázat tanárok részére, globális oktatási díj elnyerésére

2019. augusztus 27. 

Pályázati felhívásanemzetközi oktatási díj 2020. évi odaítélése céljából tanárok számára. A díjat minden évben egy olyan tanárnak ítélik oda, aki valamilyen kiemelkedő teljesítménnyel járult hozzá a tanári szakmához. A díjjal járó pénzjutalom 1.000.000 USD. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat kulturális tartalomipari innovációs platform(ok) fejlesztésére

2019. augusztus 27. 

Pályázati felhívás kulturális tartalomipari innovációs platform(ok) fejlesztésének támogatására. A pályázat keretösszege 1.038.000 EUR, amelyből legfeljebb 3 projektet kívánnak támogatni. Pályázatot jogi személyiséggel rendelkező szervezetek nyújthatnak be. A pályázati kiírás nyelve angol.

Tartalomhoz forma – Alkotói pályázat

2019. augusztus 27. 

A kispest.hu alkotói pályázati felhívása festmények, rajzok, szobrok és kisplasztikák beküldésére szépkorú kispestiek számára. A beadott alkotásokból kiállítást rendeznek.

Hozzájárulási kérelem nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély kiadásához a WIEN (A) - Hegyeshalom - BUDAPEST (H) - Ártánd - MIERCUREA CIUC (RO) vonalra

2019. augusztus 26. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 94,96 KB

Az Év Esküvői Fotósa 2019 – Fotópályázat

2019. augusztus 22. 

Esküvői fotópályázati felhívás az esküvők világáról készült alkotások beküldésére hat kategóriában. Minden kategória 1-3. helyezettje pénzjutalomban részesül az alábbiak szerint: 1. hely: 75.000 Ft értékű vásárlási utalvány; 2. hely: 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány; 3. hely: 30.000 Ft értékű vásárlási utalvány.

Padon ülő ember – Portréfotó-pályázat

2019. augusztus 15. 

A Prizmakarika.hu fotópályázati felhívása portréfotók beküldésére két kategóriában amatőr és professzionális fotográfusok számára. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.

Szenvedélyek viharában – Művészeti pályázat új szépirodalmi (vers, próza) és képzőművészeti (festmény-grafika, fotó) alkotások készítésére,

2019. augusztus 15. 

A Magyar Alkotók Internetes Társulásának pályázati felhívása új szépirodalmi (vers, próza) és képzőművészeti (festmény-grafika, fotó) alkotások beküldésére és antológiába való bekerülésre. A pályázat 1-2-3. helyezettje díszoklevéllel és tárgyjutalommal, valamint az első helyezettek a megjelenő antológiánkban 2 oldallal lesznek jutalmazva (egy kötetet kapnak).

1d vasútvonal, Hegyeshalom (kiz.)-Rajka-Oh. korszerűsítésének építési engedélyezési ügye

2019. augusztus 15. 

Típus: Hirdetmények, közlemények Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 552,61 KB

Hozzájárulási kérelem nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjárat engedély kiadásához a WIEN (A) - Hegyeshalom - BUDAPEST (H) - Csanádpalota - BUCURESTI (RO) vonalra

2019. augusztus 14. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 107,09 KB

Szárnypróbálgatók 2020

2019. augusztus 6. 

A pályázat célja, hogy az előző évek gyakorlatának sikeres folytatásaként, immáron 18. alkalommal értékelési, elbírálási és megjelenési lehetőséget biztosítson azoknak, akik szakmai megítélés alapján, szerzői önköltséget is vállalva, szeretnék alkotásaikat reprezentatív, gyűjteményes kötetben (hagyományosan, periodikaként megjelenő országos antológiában ) megjelentetni.

Szárnypróbálgatók 2020 – Irodalmi pályázat

2019. július 30. 

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozata és a ,,FALUDY GYÖRGY Irodalmi Műhely pályázati felhívása magyar anyanyelvű pályakezdő és gyakorló költők, írók számára.

Illusztrációs pályázat irodalomhoz kapcsolódó pályamunkák készítésére

2019. július 26. 

Pályázati felhívás Csáth Géza, Ady Endre vagy Örkény István valamely művéhez kapcsolódó illusztrációk beküldésére. A kiíró a beérkezett irodalomhoz kapcsolódó pályamunkákat díjazza, és 2019 őszén kiállításon mutatja be.

Kortárs magyar irodalom-verseskötet

2019. július 22. 

A kiíró Kortárs magyar irodalom-verseskötet kategóriában pályázatot hirdet.

Pro Architectura Díj 2019 – Pályázat az építészet terén kiemelkedő tevékenységek és eredmények elismerésére

2019. július 18. 

Pályázati felhívás Pro Architectura díjak 2019. évi odaítélése céljából az építészet terén kiemelkedő tevékenységek és eredmények elismerésére. A díjból évente legfeljebb tíz adományozható, amelyhez egymillió forint összegű pénzjutalom és az adományozást igazoló oklevél jár.

A mobil várhat - Rajzpályázat

2019. július 11. 

A Nemzetünk Digitális Fejlődéséért Európai Alapítvány rajzpályázati felhívása a mobiltelefon és kiegészítőinek biztonságos, szabályos használatát bemutató alkotások készítésére óvodások (3-6 éves), alsó tagozatos (7-10 éves) és felső tagozatos (11-14 éves) általános iskolai tanulók részére. Díjazás: 1. díj korosztályonként egy-egy tablet; 2. - 3. díj korosztályonként egy-egy tárgyjutalom csomag.

Hegyeshalom-Rajka-Oh. 988+10 hm szelvényében 27,00 m nyílású vasúti híd használatbavételi engedélyezése tárgyában indult eljárásban döntés.

2019. július 10. 

Típus: Hirdetmények, közlemények Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 528,87 KB

Horizont 2020 - Horizont Európa Fórum és értékelői workshop az NKFI Hivatal pályázást támogató eszközeiről

2019. július 5. 

Tekintettel az intenzív érdeklődésre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal egy hónapon belül immár második alkalommal rendezett szakmai fórumot arról, hogy milyen lehetőségek rejlenek még a Horizont 2020-ban, és hogyan készülhetünk a következő kutatási és innovációs keretprogram pályázataira. A rendezvény azt mutatta meg, hogyan lehetnek sikeresebbek a magyarországi pályázók az EU kutatási és innovációs keretprogramjaiban.

Szándéknyilatkozat aláírásával indultak újra a tárgyalások az EISZ és az Elsevier között

2019. július 4. 

Az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program (EISZ) és az Elsevier globális információelemzési, tudományos és egészségügyi tartalomszolgáltató vállalat közös szándéknyilatkozat aláírásával erősítette meg, hogy készek tető alá hozni egy új, innovatív pilotmegállapodást, amely egyszerre biztosítaná a kutatási eredményekhez való hozzáférést és az open access publikálás lehetőségét. A megállapodás értelmében az EISZ konzorciumi tagjai és a korábbi előfizetők azonnali hozzáférést kapnak az Elsevier folyóiratplatformjához, a ScienceDirecthez, a SciVal elemző eszközhöz és a Scopus adatbázishoz.

Falling Walls Lab Budapest

2019. július 2. 

2019-ben második alkalommal szervezi meg Budapesten angol nyelvű tudományos és innovációs versenyét a berlini Falling Walls Alapítvány.

Gulag történetek – Feldolgozatlan múlt – Művészeti pályázat fővárosi középiskolás diákoknak

2019. június 20. 

Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának Emberi jogi Bizottsága és a Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány alkotói pályázati felhívása a Gulag történetét feldolgozó alkotások beküldésére fővárosi középiskolások számára. Díjazás: 1. díj pénzjutalom (100.000 Forint)+ könyvjutalom, 2. díj pénzjutalom (80.000 Forint) + könyvjutalom, 3. díj pénzjutalom (50.000 Forint) + könyvjutalom.

Közönségsiker volt a magyar startup Düsseldorfban

2019. június 19. 

Második alkalommal, egyedüli külföldi résztvevőként szerepelt a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és a Digitale Stadt Düsseldorf egyesület által közösen szervezett márciusi Rheinland Pitch on Danube győztese a Rheinland Pitch düsseldorfi döntőjében.

Pályázat gyerekeknek uszoda/strand nyári szünetben történő használatára

2019. június 14. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a 3-14 éves korú gyermekek számára a Dagály Strandfürdő és Uszoda nyári szünetben történő használatára. A pályázható támogatás: 2 alkalomra szóló 1 darab felnőtt voucher és a családban lévő 3-14 éves korú gyermekek számának megfelelő darab számú voucher

A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedési tevékenység bejelentése

2019. június 13. 

Típus: Hatósági ügyek Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 66,37 KB A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedésről szóló 2015. évi CII. törvény 6. § (1) bekezdése szerint egyéb kötöttpályás közlekedési tevékenység a vasúti igazgatási szerv részére a tervezett tevékenység megkezdése előtt legalább 30 nappal tett bejelentés mellett végezhető. A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedési tevékenység bejelentésének részletes szabályairól szóló 514/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2. § (1) bekezdése szerint ,,A tevékenységet végző személy vagy szervezet a vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedésről szóló 2015. évi CII. törvény 6. § (1) bekezdése szerinti bejelentést a vasúti igazgatási szerv által rendszeresített formanyomtatványon, az e rendeletben meghatározott tartalommal és módon nyújtja be a vasúti igazgatási szervnek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Piacfelügyeleti és Utasjogi Főosztály Vasúti Igazgatási Szerve a Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése szerinti formanyomtatványt közzé teszi.

Panoráma torony Kiskunhalas – Fotópályázat

2019. június 12. 

Kiskunhalas Város Önkormányzatának fotópályázati felhívása a mai Kiskunhalas szépségeit vonzó, elgondolkodtató, érdekes és mindenképpen látványos perspektívából bemutató alkotások beküldésére. Díjazás kategóriánként: 1. díj: 30 000 Ft pénzjutalom; 2. díj: 20 000 Ft pénzjutalom; 3. díj: 10 000 Ft pénzjutalom.

ECSEL közös EU-s programba való bekapcsolódás támogatása / 2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL

2019. június 11. 

Az ECSEL program célja az Európai Unió Horizont 2020 programja keretében az ipari szereplők (köztük a kkv-k) és a nonprofit kutatóhelyek nemzetközi együttműködése révén a társadalom igényeit kielégítő, megbízható, környezetbarát, okos és komplex (az emberrel és egymással is kommunikáló, a fizikai és a virtuális teret összekötő) rendszerek kifejlesztése a mikrochipektől a kész eszközig (autóig, repülőgépig) terjedő értéklánc mentén. Az ipar által meghatározott fő tématerületek: mikro/nanoelektronika, beágyazott/kiber-fizikai rendszerek és okos rendszerek integrációja.

A jövő kilátásai – Pályázat piktogram tervezésére

2019. június 6. 

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének pályázati felhívása A jövő kilátásai című online elérhető információs központ piktogramjának megtervezése céljából 8-19 év közötti diákok számára. Az első helyezett alkotása lesz A jövő kilátásai online információs központ piktogramja. Emellett a nyertes egy értékes jutalomban fog részesülni.

Mentor Díj a tehetségek gondozóinak 2019 - Pályázat erdélyi / romániai tanárok, nevelők, edzők, mentorok elismerésére

2019. június 4. 

Az A Közösségért Alapítvány javaslattételi pályázati felhívása Mentor Díj odaítélése céljából erdélyi / romániai tanárok, nevelők, edzők, mentorok elismerésére. A díj a Mentor Trófea, egy oklevél és 8.000 lej pénzjutalom. 

Nagy Iván Honismereti pályázat 2019

2019. június 4. 

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum, a Pásztói Múzeum, a balassagyarmati Palóc Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára és aNógrád Megyei Építész Kamara pályázati felhívása honismereti pályázaton való részvételre néprajzi, történeti, irodalom-, és művészettörténeti, természettudományi, műemlékvédelmi dolgozatok beküldésére.

Pályázati támogatásból fejleszthet a Semmelweis Egyetem

2019. június 3. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Tématerületi Kiválósági Programja keretében több mint 1,7 milliárd forint támogatást nyert el a Semmelweis Egyetem. Merkely Béla rektor az ez alkalomból … …

Pályázat a designtudatos szemlélet, a design alkalmazása és szakszerű menedzselése területén kiemelkedő eredmények elismerésére

2019. május 31. 

Pályázati felhívás a designtudatos szemlélet, a design alkalmazása és szakszerű menedzselése területén kiemelkedő, a folyamatos innovációra és kiemelkedő minőségre törekvő szervezetek számára. A fődíj 1 millió forint pénzjutalom és elismerő oklevél. Pályázhat vagy jelölhető minden jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, cég, szervezet, intézmény, amelynek székhelye Magyarország területén van és legalább három éve működik. Határidők: Jelölés: 2019. június 6.; Nevezés: 2019. július 1.

Pályázati felhívás az EBESZ Junior Professional Officer gyakornoki programjára

2019. május 30. 

Az EBESZ Titkársága immár 22. alkalommal 1 éves Junior Professional Officer (JPO) gyakornoki programot hirdetett Bécsben, amelyre magyar fiatalok jelentkezését is várják.

Barabási Albert-László az idei Bolyai-díjazott!

2019. május 30. 

Barbási Albert-László fizikus, hálózatkutató kapta 2019-ben a Bolyai-díjat - jelentette be Szabó Gábor, a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke szerda este a Magyar Tudományos Akadémián. Immár tizedik alkalommal adták át a tudományos életben betöltött meghatározó szerep elismeréséért járó Bolyai-díjat. Az eddigi hagyományoknak megfelelően Áder János köztársasági elnök adta át személyesen a díjazottnak az elismerést, amihez 100 ezer eurós díjazás jár.

Civil szervezetek oktatással kapcsolatos kezdeményezései és a szülői aktivizmus támogatása

2019. május 29. 

A Nyílt Társadalom Alapítvány (NYTA) Oktatást Támogató Programja és Korai Gyermekkori Programja örömmel jelenti be, hogy várja a jelentkezéseket a Civil szervezetek oktatással kapcsolatos kezdeményezései és a szülői aktivizmus támogatása 2019 pályázati felhívásra. A program célja azon alulról szerveződő civil társadalmi kezdeményezések támogatása, amelyek a hátrányos helyzetű iskolás és óvodáskorú gyermekek oktatási, nevelési nehézségeivel és egyéb nevelési, oktatási szükségleteivel foglalkoznak.

Alkotói és művészeti pályázatok Adyhoz kapcsolódóan

2019. május 27. 

A Spanyolnátha művészeti folyóirat alkotói és művészeti pályázati felhívásai. A zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat a Spanyolnátha művészeti folyóirat közli, az alkotók meghívást kapnak az 5. SPN Műhelytáborba (július), műveiket a 29. Önök kerték Kertfesztiválon (december) kiállítják. Emellett a pályázók értékes könyv- és ajándékjutalomban részesülnek, részt vehetnek az INTRO Tehetséggondozó és Művészetpedagógiai program kreatív témanapjain (augusztus) is, a kiemelkedő műveket beküldők lehetőséget kapnak a folyóirat gyakornoki programjában való részvételre.

Konferencia az élelmiszeripari innovációk finanszírozási lehetőségeiről

2019. május 23. 

Az élelmiszergazdaság ötvözése a digitális technológiákkal az elmúlt pár évben jelentős kutatás-fejlesztési és gazdaságélénkítő potenciállal bíró területté vált Magyarországon. Az agrár- és élelmiszeripari szereplők innovációjának finanszírozására számos kormányzati és magánkezdeményezésű megoldás jelent meg a piacon. Ezek áttekintése volt fókuszban 2019. május 17-én, az első alkalommal megrendezésre került Élelmiszergazdasági Innovációk Finanszírozási Konferenciáján, ahol szakmai szereplők, szakértők és befektetők mellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese is felszólalt.

Pályázat civil szervezetek, informális csoportok és a civil társadalommal együttműködő intézményeknek ifjúsági rendezvény civil részén történő megjelenési, bemutatkozási lehetőség elnyerésére

2019. május 21. 

Civil szervezetek, informális csoportok és a civil társadalommal együttműködő intézmények nyújthatnak be pályázaot ifjúsági fesztiválon történő részvétel támogatására. A Kiíró olyan részletesen kidolgozott tevékenységeket vár, amely elsősorban a 13-29 éves korosztályt célozzák meg.

Álom az államban – Gyermekrajzpályázat

2019. május 21. 

A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület rajzpályázati felhívása 1-8. osztályos gyermekek számára. Küldj egy rajzot, amelynek a témája az államhoz kapcsolódik, rajzold le, milyennek képzeled el a jó államot!

Hegyeshalom - Rajka vv. 988+10 hm szelvényében 27,00 m nyílású vasúti híd használatbavételi engedélyezési ügye

2019. május 20. 

Típus: Hirdetmények, közlemények Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium Méret: 806,9 KB

Pályázat roma dráma-, és színháztörténeti, társadalomismereti workshopon való részvétel elnyerésére, hátrányos helyzetű roma fiatalok oktatásával foglalkozó szervezeteknek

2019. május 16. 

Pályázati felhívás roma dráma-, és színháztörténeti, társadalomismereti workshopon történő részvételre hátrányos helyzetű fiatalok oktatását misszió-szerűen ellátó szervezetek (szakkollégiumok, gimnáziumok, civil szervezetek), illetve oktatási, művészeti szakembereket képző intézetek számára.

Mesehősök – Hősmesék 3D-ben – Képzőművészeti pályázat

2019. május 14. 

A Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtárának képzőművészeti pályázati felhívása Berze Nagy János néprajztudós, népmesekutató születésének 140. évfordulója tiszteletére általános iskolás diákok számára. A kategóriák győztesei tárgyjutalomban részesülnek.


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!