összes főváros pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

PalyazatMenedzser.hu: Elárulta Nagy Márton, mire építené a gazdaságot a kormány

PalyazatMenedzser.hu: 12,5 milliárd forint támogatás piacorientált fejlesztésekre










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

főváros pályázatok

Budapest a feltörekvő startup térségek nemzetközi élmezőnyében - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A fővárosi startup ökoszisztéma teljes becsült értéke egy év alatt mintegy másfélszeresére, 200 milliárd forint fölé nőtt a Global Startup Ecosystem Report legfrissebb elemzése szerint. Budapest ezzel megerősítette helyét a feltörekvő startup ökoszisztémák legjobbjai között. A jelentés fontos eredményként emeli ki, hogy a kezdeményező állami szerepvállalásnak is köszönhetően az elmúlt években jelentős mennyiségű korai befektetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Milyen lenne Budapest, ha torta lenne?

2023. szeptember 6. 

Ezt a nehéz kérdést tette fel valójában a Fővárosi Önkormányzat, mikor meghirdette a Budapest 150 hivatalos születésnapi tortája megalkotására szóló pályázatát.

Pályázat idősbarát önkormányzatok díjazására 2021

2023. május 21. 

Pályázati felhívás települési, megyei, kerületi, fővárosi önkormányzatok számára Idősbarát Önkormányzat Díj 2021. évi elnyerésére, az idős lakosságot segítő kezdeményezések elismerésére. A legjobbnak ítélt pályaművek benyújtóinak a 2021. évi Idősbarát Önkormányzat Díjat és az elismerést tartalmazó oklevelet adományozzák, és az Idősek Világnapjához kapcsolódó díjátadó ünnepség keretében díjazottamként 1.500.000 Ft jutalomban részesítik. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat hátrányos helyzetű diákok sportolásának támogatására

2023. május 21. 

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának pályázati felhívása sportszervezetek, sportegyesületek, alapítványok, gazdasági társaságok, egyéb szervezetek, valamint államháztartáson belüli szervezetek számára, IX. kerületi hátrányos helyzetű diákok sporttáborban, sportprogramon történő részvételének támogatására. A pályázat keretösszege 5.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Öntik a kisvállalkozásokra a pénzt Bécsben

2023. január 14. 

Új, összesen tízmillió eurós támogatási alapot hoz létre az osztrák főváros, hogy segíteni tudja a kisvállalkozások energiahatékonyságot javító projektjeit. Szigetelés, jobb fűtési rendszer, gazdaságosabb termelés - mindennel lehet pályázni. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Budapest a feltörekvő startup térségek nemzetközi élmezőnyében

2022. október 12. 

A fővárosi startup ökoszisztéma teljes becsült értéke egy év alatt mintegy másfélszeresére, 200 milliárd forint fölé nőtt a Global Startup Ecosystem Report legfrissebb elemzése szerint. Budapest ezzel megerősítette helyét a feltörekvő startup ökoszisztémák legjobbjai között. A jelentés fontos eredményként emeli ki, hogy a kezdeményező állami szerepvállalásnak is köszönhetően az elmúlt években jelentős mennyiségű korai befektetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mentőöv programmal próbál segíteni a főváros az állami támogatás nélkül maradt színházakon

2022. szeptember 17. 

Mentőöv programmal próbál segíteni a főváros az állami támogatás nélkül maradt színházakon. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi zeneművészeti szervezetek 2022. évi működési támogatására

2022. augusztus 19. 

Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező, nem fővárosi székhellyel rendelkező zeneművészeti szervezetek számára, a 2022. április 1 - 2023. március 31. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 80 millió Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Állati jópofák! – Állatkerti fotópályázat gyerekeknek

2022. augusztus 15. 

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Budapest FotóFesztivál fotópályázati felhívása általános iskolások és gimnazisták számára a Fővárosi Állat- és Növénykert területén 2020-ban készült alkotások beküldésére. A legjobb 30 fotóból kiállítást szerveznek, továbbá minden nyertes pályázó részt vehet osztályával egy ingyenes állatkerti látogatáson és csoportvezetésen. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat civil, egyházi, társadalmi szervezeteknek művelődési központ termének díjmentes használatára

2022. augusztus 15. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi civil, egyházi, társadalmi szervezetek közösségépítő tevékenységének támogatásaként a RaM helyiségeinek közcélú, közösségi térként való hasznosítására. Tovább >> palyazatfigyelo.org

Pályázat nemzetiségi önkormányzatok szakmai programjainak támogatására

2022. augusztus 14. 

Budapest Főváros Kőbányai Önkormányzatának pályázati felhívása a helyi nemzetiségi önkormányzatok 2019. évi szakmai programjainak támogatására. A tervezett program tartalma, időpontja lehetőség szerint illeszkedjen a kerületi eseményekhez, minél több társadalmi réteget érintsen, kapcsolódjon az adott nemzetiség hagyományaihoz, és színvonalas módon valósuljon meg. A pályázat keretösszege 3.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kapufigyelő rendszer kialakításának támogatására

2022. augusztus 13. 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának pályázati felhívása biztonsági berendezések létesítéséhez a helyi lakóközösségek és az önkormányzati intézmények számára. A támogatás összege legfeljebb 250.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ösztöndíj tehetséges és kiemelkedő tanulmányi eredményt elért diákok részére

2022. augusztus 13. 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben tanuló tehetséges, kiemelkedő tanulmányi eredményt elért általános-, és középiskolai diákok számára, tanulmányi ösztöndíj elnyerésére a 2021/2022-es tanévre vonatkozóan. A támogatás összege általános iskolai tanuló esetén 5000 Ft/hó; középiskolai tanuló esetén 8000 Ft/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat nemzetiségi önkormányzatok támogatására 2021

2022. augusztus 12. 

Budapest Főváros egyik (előfizetőknek belépés után látható) kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben működő Nemzetiségi Önkormányzatok 2020. évi támogatására. A pályázat keretösszege 3.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Élen a tanulásban, élen a sportban 2019 – Pályázat a tanulás és a sport területén egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtó diákoknak

2022. augusztus 12. 

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása tanulás és a sport területén egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtó fiatalok elismerésére. Minden pályázó díjazásban részesül, aki a pályázati felhívásban meghatározott kritériumoknak megfelel, és érvényes pályázatot nyújt be. A támogatás összege a beérkezett pályázatok számától függően: általános iskolás (5-8. évfolyam) díjazottak esetében egyszeri maximum 40.000 Ft; középiskolás (9-13. évfolyam) díjazottak esetében egyszeri maximum 50.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat civil szervezeteknek 2019. évi közösségfejlesztő programok támogatására

2022. augusztus 11. 

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzatának pályázati felhívása a Hegyvidéken a kerületi lakosoknak szervezendő nyitott, közösségteremtő, közösségfejlesztő tevékenységek, programok támogatására civil szervezetek számára. A támogatás összege 50.000 - 1.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége

2022. augusztus 10. 

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása a ,,Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége cím odaítélése céljából a szellemi és tudományos élet területén kimagasló eredményt elért ifjú tehetségek elismerésére. A címmel oklevél, emlékplakett valamint 12 hónapon keresztül 50.000,- Ft/hó ösztöndíj jár. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kassák Lajos XIII. Kerületi Irodalmi Díj – Pályázat a kerületi írók, költők és amatőrök számára

2022. augusztus 9. 

Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzatának pályázati felhívása Kassák Lajos XIII. Kerületi Irodalmi Díj odaítélése céljából a kerületben lakóhellyel rendelkező írók, költők és amatőrök számára. Pályázni három kategóriában lehet: hivatásos íróknak és költőknek próza, ill. vers; amatőröknek bármelyik kategóriában. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kukásautóval a Föld körül – Szépírói pályázat

2022. augusztus 6. 

A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. szépírói pályázati felhívása általános iskolás és középiskolás diákok számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Sándor István Újpest Gyermekeiért – Pályázat az újpesti ifjúságért végzett kiemelkedő munka elismerésére

2022. augusztus 4. 

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása Sándor István Újpest Gyermekeiért díj odaítélése céljából. A díj annak a személynek adományozható, aki jelentős mértékben hozzájárult az újpesti gyermekek életének gazdagításához, személyiségük harmonikus fejlődéséhez. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ötletpályázat a vakok és gyengénlátók számára a tömegközlekedési létesítmények megközelíthetőségét javító innovatív javaslatok beküldésére

2022. augusztus 3. 

Nemzetközi ötletpályázati felhívás a vak és gyengénlátó személyek számára a közlekedési létesítmények megközelíthetőségét javító innovatív javaslatok beküldésére. A Kiíró célja, hogy a vakok és gyengénlátók nehézségek nélkül jussanak el a főváros fontosabb pontjaira. Az ötleteket két különböző kategóriában várják: épített környezet (egy épület vagy terület átalakítása oly módon, hogy az elérhetőbb legyen a vakok és gyengénlátók számára); segítő technológia (kifejezetten a látássérültek közlekedését segítő eszközök tervezése). A legjobb javaslat gazdája lehetőséget kap arra, hogy Bécsben, nemzetközi szakmai közönség előtt mutassa be a saját ötletét. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat művészeti rendezvényen megvalósuló kulturális programok támogatására

2022. augusztus 2. 

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat kulturális tanácsnokának pályázati felhívása a kerület közművelődését segítő, 2019. II. félévében és 2020. elején, ill. 2019. szept. 25-29. között a Belvárosi Művészeti Napokon megvalósuló kulturális programok, rendezvények, események anyagi támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kőbánya számít Rád – Pályázat szociális alapú tanulmányi ösztöndíj elnyerésére

2022. augusztus 1. 

Budapest Főváros Kőbánya Önkormányzatának pályázati felhívása általános iskolai 5-8. évfolyamos tanulók, valamint középfokú oktatási intézményben tanulók számára szociális alapú tanulmányi ösztöndíj elnyerésére. A támogatás összege általános iskola 5-8. évfolyamos tanulói részére: 5.000 forint/hó; középfokú oktatási intézmény tanulói részére: 10.000 forint/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat ösztöndíj elnyerésére általános iskolák felső tagozatos tanulói, továbbá gimnáziumok, szakgimnáziumok és szakközépiskolák diákjai, valamint felsőoktatási hallgatók részére

2022. július 31. 

Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzatának ösztöndíjpályázati felhívása a kerület közigazgatási területén működő általános iskolák felső tagozatos tanulói és Budapest közigazgatási területén működő gimnáziumok, szakgimnáziumok és szakközépiskolák diákjai, valamint felsőoktatási hallgatók részére. A támogatás összege tanulmányi ösztöndíj esetében: 35.000 Ft/hó, felsőoktatási ösztöndíj esetében: 40.000 FT/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat könyvtári, levéltári konferenciák, rendezvények, szakmai tapasztalatcserék, műhelybeszélgetések megrendezésének támogatására

2022. július 30. 

Megyei hatókörű városi könyvtárak, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, hazai és határon túli országos könyvtári és hazai olvasásszakmai szervezetek, valamint öz- és nyilvános magánlevéltárak, levéltári szakmai szervezetek, határon túli (jelentős magyar vonatkozású gyűjteménnyel rendelkező) levéltári intézmények nyújthatnak be pályázatot konferenciák, rendezvények, szakmai tapasztalatcserék, műhelybeszélgetések megrendezésének támogatására. A pályázat keretösszege 91.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szociális alapú tanulmányi ösztöndíjpályázat

2022. július 30. 

A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzatának pályázati felhívása általános iskola 5-8. évfolyamos tanulói, valamint középiskolás diákok számára, szociális alapú tanulmányi ösztöndíj elnyerésére. A támogatás összege általános iskola 5-8. évfolyamos tanulói részére 5.000 Ft/hó; középfokú oktatási intézmény tanulói részére 10.000 FT/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat egészségügyi, közéleti, szociális, ifjúsági, idősügyi, oktatási programok és tevékenységek támogatására

2022. július 25. 

Budapest Főváros egyik kerületi önkormányzatának (előfizetőknek belépés után látható) pályázati felhívása az önálló jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), gazdasági társaságok, önálló jogi személyiséggel rendelkező egyéb, karitatív célú, érdekvédelmi- és érdekképviseleti szervezetek számára, a kerület lakosaiért végzett tevékenységük, a ferencvárosiaknak nyújtott szolgáltatásaik, rendezvényeik és egyéb programjaik megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 7.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat egyházi jogi személyek és vallási tevékenységet végző szervezetek programjainak és tevékenységének támogatására

2022. július 23. 

Budapest Főváros egyik kerületi önkormányzatának (előfizetőknek belépés után látható) pályázati felhívása a kerületben szolgálatot teljesítő önálló jogi személyiséggel rendelkező egyházi jogi személy, illetve önálló jogi személyiséggel rendelkező vallási tevékenységet végző szervezetek részére a lakosság körében kifejtett szociális missziójuk, karitatív célú oktatási- és kulturális programjaik, egyéb segítő tevékenységük költségei támogatására. A pályázat keretösszege 6.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Zöld Udvar 2019 – Pályázat társasházak belső udvarán közös zöldterületek létrehozására, növelésére

2022. július 22. 

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának pályázati felhívása a Ferencváros területén lévő társasházak számára a társasházak belső udvarán közös zöldterületek létrehozása, illetve a meglévő zöldterületek növelésére. A támogatás összege 100.000 - 1.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának támogatására

2022. július 21. 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának pályázati felhívása kerületi lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 22.500,- Ft/lakás. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a Ferencváros lakosaiért végzett tevékenységek, szolgáltatások, rendezvények támogatására

2022. július 20. 

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának pályázati felhívása a Ferencváros területén működő önálló jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek, gazdasági társaságok, önálló jogi személyiséggel rendelkező egyéb, karitatív célú, érdekvédelmi- és érdekképviseleti szervezetek számára, Ferencváros lakosaiért végzett tevékenységük, a ferencvárosiaknak nyújtott szolgáltatásaik, rendezvényeik és egyéb programjaik megvalósításához, munkájuk támogatásához. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Helyi piacok fejlesztése Pest megye területén

2022. július 19. 

A főváros vonzáskörzetében fekvő Pest megyei települések és a 10 ezer főnél népesebb Pest megyei városok pályázhatnak 10-150 millió forint elnyerésére, önkormányzati tulajdonú helyi új piacok kialakításához vagy meglevő piacok fejlesztésének megvalósításához. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat közművelődéséhez kapcsolódó programok támogatására

2022. július 19. 

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben lévő egyesületek és alapítványok számára a kerület közművelődéséhez kapcsolódó programok megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 4.500.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely 2020 – Pályázat önkormányzatok és munkáltatók részére

2022. július 18. 

Pályázati felhívás Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely címek elnyerésére. A munkahelyek multinacionális vállalat, nagyvállalat, kis- és középvállalkozás (kkv), közintézmény, míg a települések megyei jogú város vagy fővárosi kerület, város, nagyközség vagy község kategóriában pályázhatnak a Kerékpárosbarát címekre. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kerület Kiváló Sportolója – Pályázat XV. kerületi sportolóknak

2022. július 17. 

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása kerületben lakó diákok, illetve felsőoktatási hallgatók számára, a Kerület Kiváló Sportolója cím elnyerésére, a sport területén kimagasló teljesítményt nyújtó fiatalok elismerésére. A támogatás összege a beérkezett pályázatok számától függően a kiemelkedő sporteredmény elérése esetén egyszeri maximum 25.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2020. évi szakmai program megvalósításának és működésének támogatására

2022. július 16. 

Pályázati felhívás a Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási és Kulturális Osztálya által vezetett hatósági nyilvántartásban szereplő, minősítéssel nem rendelkező, NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2020. március 1. - 2021. február 28. közötti időszakra vonatkozó működésének és szakmai program megvalósításának támogatására. A támogatás összege kategóriánként eltérő, de minimum 3.000.000 Ft, legfeljebb 50.000.000 Ft lehet. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tiszta, virágos otthonunk – Pályázat magánszemélyek és lakóközösségek elismerésére

2022. július 15. 

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi lakosok számára, környezetük esztétikai minőségéért tevékenykedő magánszemélyek és lakóközösségek elismerésére. Díjazás: 1. helyezett: 200.000 forint; 2. helyezett: 170.000 forint; 3. helyezett: 150.000 forint; 4. helyezett: 120.000 forint; 5. helyezett: 100.000 forint. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat sajátos nevelési igényű gyermekek támogatására 2019

2022. július 15. 

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása sajátos nevelési igényű gyermekek támogatására. A támogatás összege legfeljebb bruttó 400.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Sportösztöndíj fiatal sportolók felkészülésének és versenyeztetésének segítése céljából

2022. július 14. 

Budapest Főváros XXII. kerületi Budafok-Tétény Önkormányzatának ösztöndíjpályázati felhívása Vitéz Pokorny Endre sport ösztöndíj odaítélése, valamint a fiatal sportolók felkészülésének és versenyeztetésének segítése céljából. A támogatás összege 600.000 Ft/fő/tanév. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Janikovszky Éva Meseíró Pályázat 2020

2022. július 13. 

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Kiadó irodalmi pályázati felhívása 7-16 éves fiatalok számára tematikai megkötés nélküli mesék beküldésére. Pályázni magyarországi és határon túli településekről is lehet. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kulturális tevékenységek támogatására 2020/1

2022. július 11. 

Pályázati felhívás Budapest Főváros XIII. Kerületében lévő, helyi székhelyű kulturális feladatokat ellátó jogi személyek és gazdasági társaságok, vagy ezek befogadó nyilatkozatával rendelkező magánszemélyek kulturális tevékenységének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 200.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat oktatási intézmények udvarainak fejlesztésére

2022. július 10. 

Budapest Főváros egyik kerületi önkormányzatának (előfizetőknek belépés után látható, melyik önkormányzat) pályázati felhívása a kerületben működő általános- és középiskolák számára a kerületi önkormányzati tulajdonú, kültéri, sport- vagy rekreációs területeik, vagy udvaraik felújításának, korszerűsítésének, funkcionális vagy zöldfelületi fejlesztésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 30.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat sportolói ösztöndíj elnyerésére 2020

2022. július 9. 

Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának pályázati felhívása kiemelkedő tehetséggel és képességekkel bíró tanulók/hallgatók számára a Belváros Ifjú Sportolója Ösztöndíj, valamint a Belváros Ifjú Tehetsége Ösztöndíj 2020. évi odaítélése céljából. A támogatás összege 25.000 Ft/fő/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat lakások felújításának támogatására - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzatának pályázati felhívása lakások felújításának támogatására önkormányzati bérlemények bérlői számára. A támogatás összege 50.000-500.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2022. évi szakmai program megvalósításának és működésének támogatására

2022. június 30. 

Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek számára, a 2022. március 1. - 2023. február 28. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege kategóriánként eltérő, de legfeljebb 50.000.000 Ft lehet. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat műemléki és védelemmel érintett ingatlanok felújításának támogatására

2022. június 23. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása II. kerületi műemléki, fővárosi, illetve kerületi védelemmel érintett ingatlanok felújításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 10.000.000 Ft. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Fiatal Zuglói Sportolók Díj 2019 - Pályázatfigyelő

2022. június 22. 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának pályázati felhívása Fiatal Zuglói Sportolók Díj kitüntetés 2019. évi odaítélése céljából. Pályázatot sportolóik nevében a sportszervezetek vagy a sportolók önállóan is benyújthatnak. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Május 20-ától lehet pályázni az NKA Veszprém-Balaton 2023 Ideiglenes Kollégiumának nyílt pályázataira

2022. május 20. 

A Nemzeti Kulturális Alap Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Ideiglenes Kollégium közzétette nyílt pályázati felhívásait. A pályázatok 9 pályázati célt... The post Május 20-ától lehet pályázni az NKA Veszprém-Balaton 2023 Ideiglenes Kollégiumának nyílt pályázataira appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Ideiglenes Kollégium nyílt pályázati felhívása

2022. május 20. 

A kárpát-medencei kulturális kapcsolatok előmozdítása az EKF-régióban A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Ideiglenes Kollégium pályázatot hirdet olyan projektek, programok... The post A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Ideiglenes Kollégium nyílt pályázati felhívása appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Pályázati hírlevél 2022. április 19.

2022. április 19. 

Pályázat fiatalok fizikai és mentális egészségének megőrzését elősegítő tevékenységek, programok támogatásáraPályázati felhívás ifjúsági közösségek és ifjúsági civil szervezetek számára, fiatalok fizikai és mentális egészségének megőrzését elősegítő közösségépítő programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege 500.000 - 2.000.000 Ft. Határidő: 2022. április 22.Pályázat kisbenzinkutak forgalomarányos támogatásáraPályázati felhívás legfeljebb 50 közforgalmú üzemanyagtöltő állomást működtető kisbenzinkutak forgalomarányos támogatására. A támogatás összege az üzemanyagár-stoppal érintett üzemanyagok (95-ös oktánszámú motorbenzin és a dízelgázolaj) 2022. március, április és május havi forgalma alapján literenként legfeljebb 20 Ft, de legfeljebb a 2021-es tárgyhavi forgalom 120 százaléka.Tanuljunk a múlt hibáiból - Karitatív művészeti pályázat a békéhez kapcsolódóanA székesfehérvári Krajczáros Alapítvány pályázati felhívása aktív korú, hivatásos és amatőr képzőművészek, kézművesek, fotográfusok, illetve diákok és nyugdíjasok számára, az "orosz agresszió és következményei a XXI. században" témára reflektáló alkotások készítésére. Minden pályázó díszes emléklapot kap. A kialakítandó értékelési kategóriák I-III. helyezettjeinek az alapítvány emléktárgyat adományoz. Határidő: 2022. április 23.Női Innovátorok Európai Uniós Díja 2022 - Pályázat az EU innovációs ökoszisztémájára nagy hatást gyakorló nők elismerésérePályázati felhívás női innovátorok számára, Európai Uniós Díj 2022. évi elnyerésére. A díjat azoknak a nőknek ítélik oda, akik korszakalkotó hatást gyakoroltak az uniós innovációs ökoszisztémára azáltal, hogy ötleteiket új és fejlett termékekké és szolgáltatásokká alakították át az emberek és a bolygó javára. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy több női innovátorra van szükség, és hogy példaképeket teremtsen a nők és lányok számára mindenütt. A díjat két kategóriában osztják ki. A női innovátorok kategóriájának három díjazottja egyenként 100.000 EUR, a fiatal, 35 év alatti női innovátorok kategóriájának három díjazottja egyenként 50.000 EUR díjazásban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.Nyílt nap és fotópályázat a világ első kriptongyára fotózásáraA Kristály-völgy Egyesület fotópályázati felhívása amatőr és profi fotósok számára, a világ első kriptongyára épületének fotózására. Határidő: 2022. április 22.Pályázat munkaadóknak, ukrán állampolgársággal rendelkező személyek munkavállalásának támogatásáraPályázati felhívás az Ukrajnában kialakult fegyveres konfliktus elől menekülő, Ukrajna területéről 2022. február 24-én vagy azt követően Magyarország területére érkezett, ukrán állampolgársággal vagy ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező személyek Magyarországon történő foglalkoztatásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 60.000 Ft, illetve a munkavállalóval közös háztartásban élő kiskorú gyermekek után gyermekenként további 12.000 Ft.Csodálatos Barlangvilág 2022 - RajzpályázatA Speleo Myotis Barlangkutató, Természetjáró és Természetvédő Egyesület és a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat rajzpályázati felhívása általános iskolás,  7-12 éves gyerekek számára, a barlangi vizekkel kapcsolatos alkotások beküldésére. Minden helyezett részt vehet egy (ingyenes) szervezett overallos barlangtúrán, melyen képzett, tapasztalt túravezetők nyújtanak szakszerű segítséget. Határidő: 2022. április 22.Európa Innovációs Fővárosa - Pályázat kiemelkedő városi innovációs ökoszisztémával rendelkező önkormányzatoknakPályázati felhívás önkormányzatok számára, Európa Innovációs Fővárosa cím elnyerésére, kiemelkedő városi innovációs ökoszisztémák elismerésére. A pályázat célja a városok helyi innovációs ökoszisztéma katalizátoraként betöltött szerepének elismerése és olyan új tevékenységek ösztönzése, amelyek célja a korszakalkotó innováció fellendítése. A díjat két kategóriában ítélik oda. Az Európa Innovációs Fővárosa cím nyertese 1.000.000 EUR, a második és harmadik helyezett 100.000 EUR, az Európa Feltörekvő Innovációs Fővárosa cím nyertese 500.000 EUR, a második és harmadik helyezett 50.000 EUR díjazásban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.Novellaíró pályázat szerelmes történetek és krimik beküldéséreA MyMirror magazin pályázati felhívása meghatározott szavakat felhasználó szerelmes és krimi novellák beküldésére. A 10 legjobb novella íróját bemutatják a MyMirror online magazinban és novelláját is megjelentetik. Határidő: 2022. április 24.Pályázat biodiverzitással foglalkozó fiatal kutatóknak, nemzetközi díj 2022. évi elnyeréséreJavaslattételi pályázati felhívás nemzetközi biodiverzitási díj 2022. évi odaítélése céljából, a biodiverzitás-informatika területén fiatal kutatók által végzett innovatív kutatások és felfedezések elismerésére. A díjat olyan hallgatóknak ítélik oda, akiknek mesterképzése és doktori tanulmányai a Kiíró által közvetített adatokra támaszkodnak. A pályázat keretében két pályakezdő kutató - lehetőleg egy mester- és egy doktorjelölt - munkáját díjazzák. A díjjal járó pénzjutalom 5.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Erdészeti szakcikk- és tanulmánypályázatAz Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottságának pályázati felhívása diákok és fiatal szakemberek számára, a tágabban értelmezett erdészettudomány, az erdőgazdálkodási gyakorlat, illetve az erdőhöz köthető biológiai, ökológiai és társadalomtudományi szakcikkek és tanulmányok megírására. pályázaton elnyerhető díjak összértéke a 2022. évben maximum 700 ezer Ft. Határidő: 2022. április 24.Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok az EU4 Health Program témaköreinek területénKutatás-fejlesztési pályázati felhívások az EU4 Health Program témaköreinek területén, az uniós közegészségügy javítása érdekében. A pályázatok célja többek között a betegségmegelőzés és az egészségfejlesztés; az emberek védelme a határokon átnyúló súlyos egészségügyi veszélyekkel szemben a veszélyek megelőzése, az azokra való felkészültség és reagálás révén; a gyógyszerekhez, orvostechnikai eszközökhöz és a válsághelyzetekben használatos termékekhez való hozzáférés javítása; valamint a nemzeti egészségügyi rendszerek megerősítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 36 hónap. A pályázat keretösszege 107.300.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.Ifjú Kócsagőr Program - Pályázat fiatal természetvédőknekA Természetvédelmi Őrszolgálat pályázati felhívása 18-24 év közötti fiatalok számára, természetvédelmi gyakornoki programban való részvételre. Határidő: 2022. április 22.Pályázat biztonsági és kiberbiztonsági innovációk fejlesztésének támogatásáraPályázati felhívás új biztonsági és kiberbiztonsági prototípusok és demonstrációs eszközök fejlesztésének támogatására. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, amelynek legalább két tagja van. Pályázatot az alábbi két fő témában lehet benyújtani: kiberbiztonság; illetve biztonsági megoldásokhoz használható digitális alkalmazások. A támogatás összege prototípusok esetében legfeljebb 74.000 EUR, demonstrációs eszközök esetében legfeljebb 88.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat önkéntes mentőszervezetek 2022. évi támogatásáraPályázati felhívás önkéntes mentőszervezetek számára, tevékenységükhöz kapcsolódó működési költségeik finanszírozására, technikai, ruházattal való ellátásukra, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának vizsgáztatásának támogatására. A támogatás összege ruházati termékek esetén legfeljebb 600.000 Ft; működési költség esetén legfeljebb 1.000.000 Ft. Határidő: 2022. április 24.Nyomok - FotópályázatA Prizma Kör fotópályázati felhívása a földön, vízben, falon, fán vagy bármely felületen lévő, bárki, vagy bármi által okozott nyomokat, lenyomatokat megörökítő alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.Ragyogj! - PlakátpályázatA Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros és a KUNSZT! plakátpályázati felhívása felsőoktatási intézmények művészeti képzésében résztvevő hallgatók, illetve hivatásos grafikusok és tervezőgrafikusok számára, a kultúra és kreativitás együttélését, illetve az Európa Kulturális Fővárosa címet, Veszprémet vagy a régióhoz tartozó Balatont és Bakonyt szubjektív szemszögből láttató alkotások beküldésére. Díjazás: 1. díj: 300.000 Ft; 2. díj: 200.000 Ft; 3. díj: 100.000 Ft. Határidő: 2022. április 24.Pályázat tartalomalapú marketingmegoldások díjazásáraPályázati felhívás ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői számára, az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásainak elismerésére.Pályázat magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására (Erdély / Románia)A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kiadók, nonprofit alapítványok, kulturális intézmények, egyesületek, ifjúsági és egyházi szervezetek számára, romániai szerzők magyar nyelven írt művei, az erdélyi magyar szellemi-társadalmi élet múltjához és jelenéhez kötődő munkák, illetve új, hiánypótló műfordítások kiadásának támogatására. Határidő: 2022. április 25.Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat 2022A Hagyományok Háza, a Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. és a Matyó Népművészeti Egyesület pályázati felhívása tárgyalkotók számára, Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázaton való részvételre, a magyar népi hímzések és viseletek hagyományainak megőrzése és továbbfejlesztése érdekében.Közlekedési Kultúra Napja 2022 - FotópályázatAz Országos Rendőr-főkapitányság, a Közlekedéstudományi Egyesület és a Magyar Plastiroute Kft. fotópályázati felhívása a közlekedésbiztonsághoz, illetve a gyalogosok védelméhez kapcsolódó alkotások beküldésére. A kategóriánkénti legjobb három pályázó oklevelet és vásárlási utalványt kap (az I. helyezett 50.000 Ft, a II. helyezett 30.000 Ft, a III. helyezett 20.000 Ft értékben). Határidő: 2022. április 24.

Pályázat minősítéssel nem rendelkező Budapest fővárosi zeneművészeti szervezetek 2022. évi működési támogatására

2022. március 18. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező fővárosi székhellyel rendelkező zeneművészeti szervezetek számára, a 2022. április 1 - 2023. március 31. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 74 millió Ft.

Előadóművészeti pályázatok 2022

2022. február 21. 

Megjelentek a 2022. évi előadóművészeti pályázatok. Részletek: Pályázat minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2022. évi szakmai program megvalósításának és működésének támogatására Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek számára, a 2022. március 1. - 2023. február 28. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege kategóriánként eltérő, de legfeljebb 50.000.000 Ft lehet. Pályázat minősítéssel nem rendelkező Budapest fővárosi zeneművészeti szervezetek 2022. évi működési támogatására Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező fővárosi székhellyel rendelkező zeneművészeti szervezetek számára, a 2022. április 1 - 2023. március 31. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 74 millió Ft. Pályázat minősítéssel nem rendelkező Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2022. évi szakmai program megvalósításának és működésének támogatására Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező, Budapest fővárosi székhelyű színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek számára, a 2022. március 1. - 2023. február 28. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege kategóriánként eltérő, de legfeljebb 50.000.000 Ft lehet. Pályázat minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi zeneművészeti szervezetek 2022. évi működési támogatására Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező, nem fővárosi székhellyel rendelkező zeneművészeti szervezetek számára, a 2022. április 1 - 2023. március 31. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 80 millió Ft. Pályázat minősítéssel nem rendelkező szabadtéri színházak 2022. évi szakmai program megvalósításának és működésének támogatására Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező szabadtéri színházművészeti és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek számára, a 2022. január 1. - 2022. december 31. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege 2.000.000 - 60.000.000 Ft. Pályázat minősítéssel nem rendelkező nemzetiségi színházak 2022. évi szakmai program megvalósításának és működésének támogatására Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező nemzetiségi színházművészeti és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek számára, a 2022. március 1. - 2023. február 28. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege 1.000.000 - 30.000.000 Ft.    

Családbarát Vállalkozás Újbuda – Pályázat családbarát szemlélettel rendelkező vállalkozások elismerésére

2022. február 7. 

Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata pályázati felhívása a ,,Családbarát Vállalkozás Újbuda 2018 cím elnyerésére. A címeket egy kis-, közép-, és egy nagy vállalkozás nyerheti el, amelyeket az önkormányzat összesen 1 millió forinttal egészít ki.

Felelős Vállalkozás Újbuda 2019 – Pályázat a társadalmi és környezeti felelősségvállalás terén kiemelkedő vállalkozásoknak

2022. február 5. 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának pályázati felhívása a Felelős Vállalkozás Újbuda cím 2019. évi elnyerésére a társadalmi és környezeti felelősségvállalás terén tett erőfeszítések elismerésére. A pályázat célja A díj megalapításával a kiíró egyértelmű szándéka, hogy példaértékű szervezetek és programok bemutatásával, elismerésével bíztassa azokat a vállalatokat, akik még csak most kezdik megtenni az első lépéseket […]

Pályázat társasházak és szövetkezeti házak felújításának pénzügyi támogatására

2022. február 4. 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának pályázati felhívása a kerület területén épült legalább 6 lakásos társasházak és lakásszövetkezeti épületek felújításának pénzügyi támogatására. A támogatás összege 50 lakásig maximum 5.000.000 Ft, 50-nél több lakás esetén maximum 10.000.000 Ft.

Kassák Lajos XIII. Kerületi Irodalmi Díj – Irodalmi pályázat hivatásos írók, költők és amatőr szerzők részére

2022. február 4. 

Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzatának pályázati felhívása ,,Kassák Lajos XIII. Kerületi Irodalmi Díj odaítélése céljából a XIII. kerületben lakóhellyel rendelkező írók, költők és amatőrök számára. A díj összege kategóriánként 300 000 Ft.

Alkotói pályázat a tűzoltók világáról

2022. február 4. 

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázati felhívása óvodások és iskolások számára a tűzoltók világáról és a tűzmegelőzésről készült alkotások beküldésére. A fővárosi/megyei bírálóbizottság az iskolások pályázatai közül korcsoportonként, kategóriánként 3-3 alkotást díjaz, az első helyezett alkotások automatikusan részt vesznek az országos döntőben is! Az országos verseny nyertesei külön díjazásban részesülnek.

Pályázat diákösztöndíjak elnyerésére

2022. február 3. 

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának pályázati felhívása Újpesti Diákösztöndíjak elnyerésére, újpesti tanulók és hallgatók számára. A támogatás összege középiskolai tanuló esetében 29 800 Ft, felsőfokú oktatási intézmény hallgatója esetében 59 600 Ft.

Városi ember és a környezet – Fotópályázat

2022. február 3. 

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának fotópályázati felhívása környezetvédelmi és természetfotók beküldésére a kerületben élő középiskolás és általános iskolai felső tagozatos tanulók számára. Kategóriánként az első három helyezett fotó kerül díjazásra.

Pályázat kiváló tanulók, diáksportolók és a diákközösségben végzett tevékenységek elismerésére

2022. február 2. 

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása az Újpest Kiváló Tanulója Díj, az Újpest Kiváló Diáksportolója Díj, és a Kiváló Diákközösségi Munkáért Díj odaítélése céljából általános és középiskolás diákok számára.

Könnyűzenei koncertprogram megvalósításának támogatása budapesti helyszíneken

2022. február 2. 

Fővárosi könnyűzenei fellépéseknek helyszínt biztosító intézmények (klubok, művelődési házak, szórakozóhelyek) és rendezvényszervezők, továbbá nem önálló jogi személy esetében annak jogi személyiséggel rendelkező fenntartója vagy egyéni vállalkozók pályázhatnak koncertenként legfeljebb 250.000 Ft (összesen pályázatonként maximum 2.500.000 Ft) támogatás elnyerésére, rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósításához.

Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért környezetszépítő verseny 2019 – Pályázat társasházak és kertes házak lakóinak

2022. február 1. 

Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzatának pályázati felhívása az Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért környezetszépítő versenyen való részvételre a kerületi lakosság számára. Az egyes kategóriák jutalmazott kertes házai vársárlási utalványt, a társasházak növényeket kapnak.

Felsőoktatási ösztöndíjpályázat szociálisan rászoruló hallgatóknak

2022. február 1. 

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatának ösztöndíjpályázati felhívása a 2019/2020-as tanévre, felsőoktatási intézményben aktív hallgatói jogviszonnyal és a II. kerületben lakcímmel rendelkező szociálisan rászoruló hallgatók számára. A támogatás összege 50.000 - 100.000 Ft.

Pályázat tehetséges tanulók támogatására 2019

2022. február 1. 

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat pályázati felhívása a 4-11. évfolyamra járó általános vagy középiskolai tehetséges tanulók támogatásának céljából. A pályázat elbírálása során előnyt élveznek a hátrányos szociális helyzetű tanulók. 

Családbarát Vállalkozás Újbuda – Pályázat családbarát szervezeti modell kialakításával és megtartásával kapcsolatos gyakorlatot folytató gazdasági társaságoknak

2022. február 1. 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának pályázati felhívása a Családbarát Vállalkozás Újbuda 2019 cím elnyerésére a családbarát szervezeti modell kialakításával és megtartásával kapcsolatos gyakorlatok elismerésére. A nyertes kisvállalkozó 500 ezer Ft, a középvállalkozó 300 ezer Ft, a nagy vállalkozó, pedig 200 ezer Ft összegű díjazásban részesül.

Pályázat társasházi és lakásszövetkezeti lakóépületek homlokzati hőszigetelésének pénzügyi támogatására

2022. január 31. 

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a XVI. kerületi társasházi és lakásszövetkezeti lakóépületek homlokzati hőszigetelésének pénzügyi támogatására. A támogatás összege: 10. 000. 000.- Ft a támogatható bruttó összköltség 25%-át, 10. 000. 000.- Ft a támogatható bruttó összköltség 20 %-át, 10. 000. 000.- Ft a támogatható bruttó összköltség 15 %-át tartalmazó támogatási összegre pályázók között kerül szétosztásra.

Futura Óbuda – A jövő Óbudája, Óbuda Jövője – Képzőművészeti pályázat

2022. január 30. 

Budapest Főváros Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának pályázati felhívása az Óbudai Képzőművészeti Tárlaton való részvételre a jövő Óbudáját vizionáló alkotások beküldésére. Az első három helyezett 600.000 - 1.000.000 Ft pénzjutalmat kap.

Pályázat otthon-felújítási támogatásra

2022. január 30. 

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzatának pályázati felhívása otthon-felújítási támogatás igénybevételére önkormányzati bérlemények bérlői számára. A támogatás összege 50.000 - 500.000 Ft.

Pályázat tanórai és tanórán kívüli testnevelés, játékos sporttevékenység, a szabadidős sport szervezett formáinak, programjainak támogatására

2022. január 30. 

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a II. kerületi önkormányzati és állami fenntartásban lévő köznevelési intézmények, valamint II. kerületi sportklubok, sport- és diáksport egyesületek tanórai és tanórán kívüli testnevelés és játékos sporttevékenységének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300 000 Ft.

Egészségügyi pályázatok a pályázatfigyelőn

2022. január 27. 

Pályázatfigyelőn az alábbi egészségügyi pályázatok érhetőek el pillanatnyilag:   Súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását elősegítő támogatás Pályázati felhívás súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását elősegítő támogatás igénylésére. A súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedésük esetén hat hónapig járó bérkiegészítést kaphatnak. A munkaadó is támogatásban részesül, amennyiben súlyosan hátrányos helyzetű személyt alkalmaz, mivel a jogviszony első négy hónapjára a munkavállaló bérének felét megtéríti az állami foglalkoztatási szerv. Pályázat egészségügyi támogatásra Budapest Főváros Kőbánya Önkormányzatának pályázati felhívása a háziorvos vagy a szakorvos által javasolt gyógyászati segédeszköz, egészségügyi eszköz vagy szolgáltatás, továbbá a meglévő gyógyászati segédeszköz javítási költségeihez való hozzájárulás igénylésére. Pályázat ápolási támogatásra Budapest Főváros Kőbánya Önkormányzatának pályázati felhívása ápolási támogatás igénylésére, a hosszabb ideig elhúzódó betegségek során felmerülő ápolási többletkiadások fedezése céljából. Pályázat a szegénységet és az egyenlőtlenséget célzó megoldások fejlesztésére Pályázati felhívás a szegénység és az egyenlőtlenség felszámolását célzó globális megoldások fejlesztésére. Pályázatot bármely területen be lehet nyújtani, de az oktatással, egészségüggyel, környezetvédelemmel, valamint a nemek közti egyenlőtlenségekkel kapcsolatos projekteket különösen támogatják. Pályázatot kutatók, kormányzati szervek, önkormányzatok, nonprofit szervezetek és vállalkozások egyaránt benyújthatnak. A támogatás összege függ az adott projekt kiforrottságától, de legfeljebb 4.000.000 EUR lehet. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat a Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására Pályázati felhívás vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok és egyéb gazdasági szervezetek, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, valamint költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek számára a Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására. A támogatás összege 20 millió - 50 millió Ft. Pályázat poszt-COVID-jelenségek kutatásának támogatására Pályázati felhívás a poszt-COVID-jelenségek miatt fellépő egészségügyi, gazdasági, társadalmi, kulturális, stb. problémák feltárására és megoldására irányuló nagy kockázatú kutatások támogatására, tudományterülettől függetlenül. A támogatás összegének felső határa nem kötött. A pályázat keretösszege 400 millió Ft. Pályázat a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek részére Pályázati felhívás a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek számára, támogatás elnyerésére a célkitűzéseik elérése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100.000 Ft. Pályázat vállalatok külföldi terjeszkedésének, regionális, globális multivá válásának támogatására Pályázati felhívás vállalatok külföldi terjeszkedésének, regionális, globális multivá válásának támogatására, hazai/külföldi beruházás megvalósításának, meglévő hazai/külföldi vállalkozás bővítésének vagy bezárásra ítélt hazai/külföldi létesítmény megvásárlásának és fejlesztésének céljából. Támogatható minden iparágban megvalósuló projekt, amit uniós jogszabályok nem zárnak ki azzal, hogy a támogatási döntés meghatározásakor előnyt élveznek az alábbi iparágakban és gazdasági területen megvalósuló beruházások: egészséggazdaság, élelmiszergazdaság (ideértve az agrártechnológiát), építésgazdaság, vízgazdálkodás és környezeti fenntarthatóság, kreatívipar, szálláshely fejlesztés. Támogatás mértéke: legfeljebb 50%. A támogatás összege 500.000.000 - 4.000.000.000 Ft. Pályázat piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására Pályázati felhívás Budapesten székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Budapesten fiókteleppel rendelkező, jogi személyiségű- és jogi személyiség nélküli vállalkozások, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, valamint nonprofit gazdasági társaságok számára, piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására, a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében. A támogatás összege az ,,A alprogramban 100 millió - 400 millió Ft, a ,,B alprogramban 400 millió - 800 millió Ft. Európai uniós kutatási pályázat a krónikus gyulladásos betegségek személyre szabott gyógyításához kapcsolódóan Kutatási pályázati felhívás a krónikus gyulladásos betegségek személyre szabott gyógyításához kapcsolódó projektek támogatására. A pályázat célja többek között az egészség és a betegség közötti átmenetet kiváltó krónikus gyulladásos tényezők jobb megértése; a krónikus gyulladás objektív egészségügyi mutatóihoz való jobb hozzáférés; valamint a krónikus betegségek kezelésére szolgáló személyre szabott megelőzési stratégiák kidolgozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van, melyek különböző programországokban vannak bejegyezve. A Kiíró úgy véli, hogy 7 millió EUR támogatási összeg elegendő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat egészségügyi számítási modellek kidolgozásának támogatására Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a végfelhasználók igényei által vezérelt egészségügyi számítási modellek kidolgozásának támogatására, a nagy mennyiségű egészségügyi kutatási adatok jobb értelmezése érdekében. A projektek a megoldások széles skáláját foglalhatják magukban, mint pl. betegségek számítógépes modellezése, számítógépes rendszermedicinális megközelítések, gépi tanulási algoritmusok, az emberi test virtuális fiziológiai megjelenítése, digitális ikertechnológiák és/vagy ezek kombinációi. A téma az innovációs folyamat különböző szakaszaira terjed ki, pl. transzlációs, preklinikai, klinikai kutatás, klinikai és valós környezetben történő validálás stb. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 6 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Egészségügyi kutatás-fejlesztési pályázatok az EU4 Health Program keretében Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások az EU4 Health Program keretein belül. A pályázatok célja többek között az uniós közegészségügy javítása a betegségmegelőzés, az egészségfejlesztés, valamint a nemzetközi egészségügyi kezdeményezések és együttműködés révén; az emberek védelme a határokon átnyúló súlyos egészségügyi veszélyekkel szemben, illetve a határokon átnyúló egészségügyi veszélyek megelőzése, az azokra való felkészültség és reagálás javítása; továbbá a gyógyszerekhez, orvostechnikai eszközökhöz és a válsághelyzetekben használatos termékekhez való hozzáférés javítása a fenntartható termelési és ellátási láncok, valamint az uniós innováció ösztönzésével és a gyógyszerek hatékony felhasználásával. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 5 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Európai uniós pályázatok egészségügyi eszközök és szolgáltatások kutatás-fejlesztési célú támogatására Pályázati felhívás egészségügyi eszközök és szolgáltatások kutatás-fejlesztési célú támogatására, a gyógyszerek hatékonyságának optimalizálása és a szabályozási döntéshozatalban használható új módszerek kidolgozása érdekében. A pályázatok célja többek között Európa tudományos és technológiai szakértelmének, az új eszközök, technológiák és digitális megoldások terén mutatott innovációs képességeinek fejlesztése; a célzott és gyorsabb kutatás lehetővé tétele, amelynek eredményeként biztonságosabb, hatékonyabb, költséghatékonyabb és megfizethetőbb eszközök, technológiák és digitális megoldások születnek a jobb (személyre szabott) betegségmegelőzés, diagnózis, kezelés és nyomon követés érdekében; az EU világszínvonalú vezető szerepének elérése az egészségügyi technológiák fejlesztése terén; az innovatív diagnosztikai és terápiás megközelítések, a személyre szabott gyógyászati megközelítések, a digitális és egyéb emberközpontú egészségügyi megoldások kifejlesztése és integrálása; valamint az egészségügyi kutatás és innováció termelékenységének, valamint az egészségügyi ellátás minőségének és eredményeinek javítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 7-10 millió EUR lehet. Pályázat magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása Pályázati felhívás magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására a zöld átmenet, mezőgazdaság és élelmiszertermelés, digitalizáció, víztechnológiák, valamint az egészségipar területén. A támogatás összege önálló pályázat esetén minimum 20 millió Ft, maximum 35 millió Ft; konzorciumi pályázat esetén minimum 20 millió Ft, maximum 70 millió Ft. Európai uniós kutatási pályázat partnerségek támogatására az egészségügy területén Pályázati felhívás az egészségügy területén létrejövő kutatási partnerségek számára, támogatás elnyerésére. A pályázat célja többek között az egészségügyi és ellátórendszerek fokozott együttműködésen alapuló kutatásban való részvétele; a kutatási eredmények felhasználása az egészségügyi rendszerek átalakítására vonatkozó, bizonyítékokon alapuló stratégiák és szakpolitikák kidolgozásához; innovatív módszerek alkalmazása az egészségügyi ellátás nyújtása és a lakosság egészségének megőrzése érdekében; a sikeres egészségügyi és ellátási innovációk elősegítése és átvétele; vlamint az egészségügyi és gondozási szakemberek digitális és egészségügyi ismereteinek bővítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 100 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat önkormányzatoknak, pedagógusoknak, civil szervezeteknek ingyenes COVID-19 antigén gyorstesztelésre Pályázati felhívás önkormányzatok, pedagógusok, valamint civil szervezetek számára, ingyenes COVID-19 antigén gyorstesztelésre. A koronavírus antigén gyorsteszt segítségével megtudhatja, jelen van-e szervezetében a COVID-19 vírus (SARS-CoV-2). A mintavétel az orr-nyálkahártyából történik, nem igényel előkészületet a paciens részéről, az eredmény 15 percen belül rendelkezésre áll. Pályázat klinikai gyógyítás, vagy orvosi tudományos kutatás területén dolgozó orvosok és orvos-biológiai kutatással foglalkozó személyek elismerésére A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázati felhívása Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára, tudományos tevékenységük elismerésére. A nyertes pályázó(k) között 500.000 Ft alapítványi adomány, illetve különdíjak kerülnek kiosztásra. JÖN: Pályázat helyi humán fejlesztések megvalósításának támogatására Pályázati felhívás települési önkormányzatok és konzorciumaik számára, helyi humán fejlesztések megvalósításának támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. Támogatható tevékenységek: Helyi kulturális közösségfejlesztési folyamat kezdeményezése és megvalósítása, szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz kapcsolódó szemléletformálás, egészségügyi humánerőforrás fejlesztés és szemléletformálás, 10 ezer fő feletti városok esetében részvételi tervezési folyamatok támogatása, megyei és térségi identitás erősítése, térségfejlesztési együttműködések, Megyei Esélyteremtő Paktumok megyei szolgáltatáshiányokra válaszoló intézkedéseinek megvalósítását támogató tevékenységek. A pályázat keretösszege 92.500.000.000 Ft. Pályázat közép-európai együttműködési projektek támogatására Pályázati felhívás közép-európai állami és magánszervezetek számára, együttműködési projektjeik támogatására az energia és környezetvédelem; közegészségügy, orvostudomány és élettudományok; agrár- és biogazdaság; fejlett anyagok és nanotechnológia; közlekedés és mobilitás; fejlett gyártási rendszerek; valamint IKT és elektronika területein. Pályázatot (nem kizárólagosan) az alábbi témákban lehet benyújtani: zöld gazdaság, biogazdaság; ipar 4.0, robotizáció, mechatronika, digitális technológiák, kulcsfontosságú alaptechnológiák; kulturális és kreatív iparágak és turizmus; egészségügyi (ápolási) innováció; idősek gazdasága; szociális innováció; technológia- és innováció-transzfer; interregionális partnerségek az értékláncok mentén; valamint innovatív rendszerek az innováció finanszírozására. A pályázat keretösszege 72 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat az egészséges öregedés témaköréhez kapcsolódó kezdeményezések díjazására Pályázati felhívás nonprofit szervezetek és társadalmi vállalkozások számára, az egész életen át tartó fittség és egészség előmozdítása érdekében tett tevékenységek elismerésére. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: fizikai fittség; testmozgás és sport; mentális jólét; mobilitás; táplálkozás; otthoni gondozás; közösségi támogatás idősek számára; a nem fertőző betegségek megelőzése; valamint a megelőző egészségügyi támogatás egyéb formái. A pályázat keretében három szervezetet díjazottat választanak ki, amelyek 100.000 EUR díjazásban részesülnek. Nonprofit szervezetek, nonprofit vállalkozások pályáhatnak. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a Termőföldtől az asztalig témakörhöz kapcsolódóan Pályázati felhívások a Termőföldtől az asztalig témakörhöz kapcsolódó tevékenységek támogatására, a méltányos, egészséges, biztonságos, éghajlat- és környezetbarát, rugalmas élelmezési rendszerek fejlesztése érdekében az elsődleges termeléstől a fogyasztásig, biztosítva az élelmiszer- és táplálkozásbiztonságot mindenki számára. A pályázatok célja többek között a megfizethető, biztonságos, nyomon követhető, egészséges és fenntartható élelmiszereket biztosító, termelékeny, klímasemleges és rugalmas mezőgazdasági rendszerek fejlesztése; a fenntartható halászat és akvakultúra fejlesztése; valamint az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást, továbbá a környezeti fenntarthatóságot és a körforgást elősegítő, egészséges és inkluzív élelmiszerrendszerek fejlesztése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 4-12 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a technológiák legjobb felhasználásának felgyorsítása céljából Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a technológiák legjobb felhasználását előmozdító tevékenységek támogatására, a stratégiai digitális kapacitások kiépítése és optimális kihasználása érdekében. A pályázat célja, a digitális technológiák potenciáljának növelése az európai zöld megállapodásban meghatározott közös európai éghajlati és környezetvédelmi célok elérése érdekében, beleértve a 2050-ig megvalósítandó klímasemlegességet, valamint az európai ipar ellenálló képességének megerősítése és nyílt stratégiai autonómiájának növelése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18-48 hónap. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1-5 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a környezetbarát innovációkba történő befektetések növelése érdekében Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a környezetbarát innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: innovatív beruházások a szén-dioxid és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, valamint a levegőminőség, az egészség és a jólét javításához való hozzájárulás; okos városokba történő innovatív beruházások; intelligens, fenntartható/hatékony közlekedési megoldásokkal és/vagy alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos innovatív üzleti beruházások; befektetések az éghajlat-politikai intézkedések, a környezetvédelem, az erőforrás-hatékonyság és a nyersanyagok terén; beruházások a természeti erőforrásokkal való gazdálkodásba; beruházások a megújuló energiába és az energiahatékonyságba; épületek energiahatékonyságához kapcsolódó üzleti beruházások; a fenntartható kék gazdasághoz kapcsolódó üzleti beruházások; a körforgásos gazdaságba történő üzleti beruházások; valamint a biogazdaságba történő beruházások. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30-36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4-10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat az önkéntességről szóló tanulmányok írására Az Alapítvány a Magyar Önkéntesség Fejlesztéséért és az Önkéntes Szemle pályázati felhívása BA, MA és PhD hallgatók számára, a magyar kórházi önkéntes segítő szolgálatot, illetve önkénteseik szerepét, jelentőségét feltáró, bemutató és értékelő tanulmányok beküldésére. Díjazás: 1. helyezett 150.000 Ft; 2. helyezett: 100.000 Ft; 3. helyezett: 50.000 Ft. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a polgárok egészségfenntartását elősegítő tevékenységek terén Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a polgárok egészségfenntartását és a bategségmegelőzést elősegítő tevékenységek támogatására. A pályázatok célja többek között, hogy a polgárok egészségesebb életmódot és magatartást folytassanak, egészségesebb döntéseket hozzanak, és hosszabb ideig egészséges, független és aktív életet éljenek; képessé váljanak arra, hogy jobban kezeljék saját fizikai és mentális egészségüket és jólétüket; illetve növekedjen bizalmuk a tudásalapú egészségügyi beavatkozások és az egészségügyi hatóságok útmutatásai iránt. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 6-10 millió EUR lehet. Pályázat a szegénységet és egyenlőtlenséget csökkentő fejlesztési projektek támogatására Pályázati felhívás a szegénységet és egyenlőtlenséget világszinten csökkentő fejlesztési projektek támogatására, új ötletek tesztelése, a szigorú értékelési módszereken alapuló kísérletezés és annak bemutatása érdekében. Pályázatot bármely szektorban be lehet nyújtani és kifejezetten ösztönzik az oktatás, az egészségügy, az éghajlatváltozás és a nemek közötti egyenlőség területén megvalósuló megoldásokra irányuló pályázatokat. Az innováció fejlettségétől függően akár 4.000.000 EUR támogatásban is részesülhetnek a pályázók. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztésének támogatására Pályázati felhívás helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztésének támogatására, az egészségügyi alapellátás, az egészségügyi járóbeteg szakellátás, a prehospitális sürgősségi ellátások, valamint a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése érdekében. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 57.167.970.000 Ft. Pályázat szociális célú városrehabilitációs tevékenységek támogatására Pályázati felhívás városi jogállású települések helyi önkormányzatai számára, szociális célú városrehabilitációs tevékenységek támogatására a társadalmi integráció feltételeinek megteremtése, a folyamatos szociális munka megteremtése, a foglalkoztatás elősegítése, a formális oktatáson kívüli fejlesztés és az oktatás fejlesztése, az egészség fejlesztése, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, valamint a bűnmegelőzés és a közbiztonság javítása érdekében. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 12.259.315.000 Ft. Pályázat az egészséggel kapcsolatos rövidfilmek nevezésére a WHO filmfesztiváljára Pályázati felhívás az egészséggel kapcsolatos rövidfilmek nemzetközi filmfesztiválra való nevezésére, az egészségfejlesztéshez és az egészséggel kapcsolatos oktatáshoz való hozzájárulás érdekében. A pályázatra filmkészítők, produkciós irodák, közintézmények, nem állami szervezetek, közösségek, diákok, valamint filmművészeti iskolák jelentkezhetnek. A videókat, amennyiben nem angolul készülnek, angol nyelvű felirattal kell ellátni. Olyan rövidfilmekkel lehet nevezni, amelyek 2019. január 1-je és 2022. január 30-a között készültek. A filmeket az alábbi három kategóriában és témában lehet benyújtani: egyetemes egészségügyi ellátás; egészségügyi vészhelyzet; valamint jobb egészség és jólét. A kategóriák nyertesei 10.000 USD pénzjutalmat kapnak, ezen kívül pedig további nagyértékű díjak is átadásra kerülnek. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a digitális technológiai innovációkba történő befektetések növelése érdekében Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a digitális technológiai innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. A pályázat célja a magas technológiai készültségi szinten megvalósuló interregionális innovációs beruházások támogatása, a piacra lépés előtt álló akadályok leküzdése érdekében. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: digitális gazdaság és innováció; a közigazgatás digitalizálása; valamint az egészségügy digitalizálása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30-36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4-10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós pályázatok az innovatív kormányzás, környezeti megfigyelések és digitális megoldások terén, a Green Deal előmozdítása céljából 2022 Pályázati felhívások az innovatív kormányzás, környezeti megfigyelések és digitális megoldások terén, a Green Deal előmozdítása céljából a 2022-es évre vonatkozóan, az átmeneti folyamat irányításának új módjaival való kísérletezés, valamint az irányítás korszerűsítése érdekében. A pályázatok célja többek között a fenntarthatóságot és az ellenálló képességet lehetővé tevő innovatív kormányzási modellek fejlesztése; a környezetmegfigyelési adatok és termékek további alkalmazása és hasznosítása a zöld megállapodáshoz kapcsolódó területeken; a föld-megfigyelési rendszerek globális rendszerének megerősítése; az érdekelt felek és végfelhasználók tájékozottságának és elkötelezettségének növelése; valamint az EU-s és a nemzetközi tudománypolitikai kapcsolódási pontok megerősítése a fenntartható fejlődési célok elérése érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2-150 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Fogorvosi letelepedési pályázati felhívás 2022 Pályázati felhívás legalább 12 hónapja betöltetlen fogorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására. A támogatás összege legalább 12 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 12.000.000 Ft, legalább 24 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 14.000.000 Ft, legalább 36 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 16.000.000 Ft, legalább 48 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 18.000.000 Ft, legalább 60 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 20.000.000 Ft. Háziorvosi letelepedési pályázati felhívás 2022 Pályázati felhívás legalább 12 hónapja betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására. A támogatás összege legalább 12 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 12.000.000 Ft, legalább 24 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 14.000.000 Ft, legalább 36 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 16.000.000 Ft, legalább 48 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 18.000.000 Ft, legalább 60 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 20.000.000 Ft. Pályázat előremutató, élelmezési témájú projektek támogatására Pályázati felhívás egyesületek, alapítványok, szövetségek, szociális szövetkezetek, valamint nonprofit KKV-k számára, a megfelelő és egészséges táplálkozás témaköréhez kapcsolódó, innovatív, hosszú távú, fenntartható, mérhető és kiemelkedő társadalmi hatásokat generáló projektek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 10.000 EUR. Európai uniós pályázatok az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására Pályázati felhívások az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, a rákban érintettek és családtagjaik életminőségének javítása érdekében a megelőzés és hatékony kezelés révén. A pályázatok célja többek között a rák jobb megértésének elősegítése; a megelőző szűrés és a korai stádiumban történő felismerés, a diagnózis, a klinikai döntéshozatal javítása; a kombinált terápiák alkalmazásának elősegítése; valamint a betegek klinikai kezelésének fokozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 4-15 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat szociálisan vagy egészségügyi szempontból rászoruló kiskorú gyermekeket segítő intézmények támogatására Pályázati felhívás szociálisan vagy egészségügyi szempontból rászoruló kiskorú gyermekeket segítő intézmények sportprogramok szervezésével, sport-rehabilitáció elősegítésével, sporteszközökkel, felszerelésekkel és tanácsadással történő támogatására. A támogatás összege legfeljebb bruttó 500.000 Ft. A Kiíró nem nyújt anyagi támogatást közvetlenül a pályázatok nyertesei felé, csak és kizárólag természetben biztosít támogatást. Pályázat ritka betegségek kutatását célzó nemzetközi együttműködési projektek támogatására Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények, egyéb költségvetési kutatóhelyek, vállalkozói kutatóhelyek, nonprofit kutatóhelyek, valamint az ELKH kutatóintézetei számára, a ritka betegségek kutatását célzó nemzetközi együttműködési projektek támogatására. A pályázat célja új analitikai eszközök és módszerek kifejlesztése a ritka betegségek diagnózisának felgyorsítása és diagnosztikai monitorozásának megkönnyítése érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább négy tagja van amelyek négy különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam három év. A támogatás összege legfeljebb 54 millió Ft. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat a COVID-dal kapcsolatos személyi költségek támogatására Pályázati felhívás az Országos Kórházi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Nemzeti Népegészségügyi Központ számára, a COVID-19 fertőzés okozta humánjárvány elleni védekezés kapcsán felmerült bérköltségek finanszírozására. A támogatás összege a Nemzeti Népegészségügyi Központ esetében 270.000.000 Ft; az Országos Mentőszolgálat esetében 1.550.000.000 Ft; az Országos Kórházi Főigazgatóság esetében 29.390.000.000 Ft; az Országos Vérellátó Szolgálat esetében 100.000.000 Ft. Pályázatok az európai uniós egészségipar fejlesztését elősegítő kutatási-innovációs tevékenységek támogatására Pályázati felhívások az európai uniós egészségipar fejlesztését elősegítő kutatási-innovációs tevékenységek támogatására az európai zöld megállapodás célkitűzéseinek megfelelő gyógyszergyártás fellendítése, a módszertanok, iránymutatások, szabványok, értékelő tanulmányok és strukturálási tevékenységek digitális megoldásokhoz és beavatkozásokhoz való igazítása, az új egészségügyi technológiák és beavatkozások értékelése, valamint az új gyógyszeripari termékek kifejlesztése érdekében. A pályázatok célja többek között az EU egészségügyi iparának versenyképesebbé és fenntarthatóbbá tétele, működési hatékonyságának növelése; a betegbiztonság és az egészségügyi szolgáltatások minőségének javítása; az egészségügyi eredményeket jelentősen javító innovatív technológiák és szolgáltatások gyors elterjesztése; valamint a kulcsfontosságú gyártási kapacitásokhoz való megbízható hozzáférés lehetővé tétele. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2-7 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs tevékenységek támogatására Pályázati felhívás a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és konzorciuma számára, az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs tevékenységek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 107.239.290.801 Ft. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok az innovatív, fenntartható és magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés biztosítása céljából Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások az innovatív, fenntartható és magas színvonalú uniós egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés biztosítása céljából. A pályázatok célja többek között az egészségügyi és szociális ellátási szolgáltatások és rendszerek jobb irányítási mechanizmusokkal történő ellátása, valamint hatékonyabbá, eredményesebbé, hozzáférhetőbbé, rugalmasabbá, megbízhatóbbá és fenntarthatóbbá tétele; az egészségügyi szolgáltatók olyan készségekkel és kompetenciákkal való ellátása, amelyek megfelelnek a modernizált, digitálisan átalakított és innovatív eszközökkel, technológiákkal és az egészségügyi ellátást szolgáló digitális megoldásokkal felszerelt egészségügyi rendszerek jövőbeli igényeinek; a tényeken alapuló egészségügyi döntések támogatása; az innovatív egészségügyi szolgáltatások és megoldások fejlesztésének és elterjesztésének fokozása; valamint a holisztikus megközelítés alkalmazása az egészségügyi politika tekintetében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 5 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat digitális csúcstechnológiai fejlesztések támogatására Pályázati felhívások nonprofit szervezetek, felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, KKV-k és nagyvállalatok számára, digitális csúcstechnológiai fejlesztések támogatására. A pályázat célja többek között a tudományos, innovációs és technológiai kapacitások megerősítése és integrálása, az együttműködési kapcsolatok megkönnyítése, az uniós értékláncok fenntarthatóságra épülő globális vezető szerepének és rugalmasságának biztosítása a kulcsfontosságú technológiák és iparágak területén, valamint az innovatív megoldások fejlesztése és gyorsabb bevezetése az egész Unióban az éghajlati, környezeti, egészségügyi, digitális és egyéb globális kihívások kezelése érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A pályázat keretösszege 208 millió EUR. A pályázati kiírások nyelve angol. Kutatási pályázat a személyre szabott gyógykezelés területén Pályázati felhívás a személyre szabott gyógykezelés területén végzendő kutatási tevékenységek támogatására. Bámilyen betegséggel kapcsolatosan lehet pályázni. A pályázat célja többek között a transzlációs és transznacionális kutatási projektek támogatása; a személyre szabott gyógykezelés megvalósítására irányuló interdiszciplináris együttműködések ösztönzése; valamint a tudományos élet, a klinikai/közegészségügyi kutatás, a magánpartnerek, valamint a politikai döntéshozók, a szabályozó ügynökségek és a betegszervezetek közötti gyüttműködések ösztönzése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós egészségügyi kutatási pályázatok a betegségek gyógyítása területén 2022 Kutatási pályázati felhívások a betegségek gyógyítása és a vakcinafejlesztés területén a 2022. évre vonatkozóan. A pályázatok célja többek között a betegségek okozta egészségügyi terhek hatékony betegségkezeléssel történő csökkentése; a nem fertőző betegségek okozta korai halálozás csökkentése; a nem fertőző betegségek megelőzésére és ellenőrzésére irányuló globális cselekvési tervében foglalt önkéntes célok 2025-re történő elérése; a járványok és a kórokozók antimikrobiális rezisztenciájának csökkentése az EU-ban és világyszerte; valamint a betegek és a polgárok tájékoztatásának növelése a betegségek veszélyeivel kapcsolatban. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 6-8 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat autista gyermekek nyári táboroztatásának támogatására Pályázati felhívás civil szervezetek, oktatási intézmények és vállalkozások számára, autista gyermekek nyári táboroztatásának a támogatására. A támogatás összege 300.000 Ft. Kutatási pályázat a neurodegeneratív betegségek nem gyógyszeres beavatkozások mechanizmusai területén Pályázati felhívás a neurodegeneratív betegségekkel kapcsolatos nem gyógyszeres beavatkozások hátterében álló mechanizmusok és biológiai szubsztrátumok megértése, valamint a holisztikus, személyre szabott kezelési megközelítés kialakítása érdekében. A felhívás célja olyan ambiciózus, innovatív, multidiszciplináris és multinacionális együttműködési kutatási projektek létrehozása, amelyek a nem gyógyszeres beavatkozások orvosbiológiai, pszichológiai, biológiai és pszichológiai összefüggéseire és a kapcsolódó társadalmi mechanizmusok megértésre irányulnak. A projekteknek az alábbi betegségegre kell fókuszálniuk: Alzheimer-kór és egyéb demenciák; Parkinson-kór és a Parkinson-kórhoz kapcsolódó rendellenességek; prion betegségek; motoros neuronbetegségek; Huntington-kór; spinocerebelláris ataxia; illetve gerincvelői izomsorvadás. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 3 év. A pályázati kiírás nyelve angol. Egészségügyi kutatási pályázat a cerebrovaszkuláris betegségek területén Kutatási pályázati felhívás a cerebrovaszkuláris betegségekkel, köztük a kis erek és az agyi gátak működési zavarával kapcsolatos multinacionális és transzlációs projektek támogatására. A pályázat célja a stroke és más agyi érrendszeri betegségek patofiziológiájával és a terápiás fejlesztéssel foglalkozó preklinikai és klinikai kutatások finanszírozása. Pályázatot az alábbi két témában lehet benyújtani: a cerebrovaszkuláris betegségek patogenezisével, etiológiájával, progressziójával, kezelésével és megelőzésével foglalkozó alapkutatás, az agyi gátak cerebrovaszkuláris betegségekben betöltött szerepének tisztázására irányuló alapkutatás; valamint a cerebrovaszkuláris betegségek megelőzésére, diagnosztizálására, a betegek rétegzésére, terápiájára és/vagy rehabilitációjára irányuló klinikai kutatás új stratégiáinak kidolgozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat a visegrádi országok területén működő szervezetek stratégiai együttműködéseinek támogatására Pályázati felhívás a visegrádi országok területén működő civil szervezetek, önkormányzatok, iskolák, felsőoktatási intézmények, kutatási és tudományos szervek, közintézmények és innovatív vállalkozások számára, a visegrádi csoport éves stratégiai prioritásaira irányuló projektek támogatására. Pályázni az alábbi témákban lehet: a V4-országok közötti kapcsolatok erősítésének és az együttműködés fejlesztésének fontosságát hangsúlyozó projektek; a V4-országok ellenálló képességének/helyreállításának támogatására összpontosító projektek az egészségügy, a gazdaság és a társadalom területén, innovatív megoldások révén; valamint V4-országok külső arculatának, valamint a V4-régióba és az azon belüli turizmus népszerűsítésére irányuló projektek. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább négy tagja van amelyek négy különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-36 hónap. A pályázati kiírás nyelve angol. Egészségügyi kutatási pályázat gyógyszerrezisztencia témakörben Kutatási pályázati felhívás a gyógyszerrezisztencia témakörben, az antimikrobiális rezisztencia növekvő fenyegetésének kezelése érdekében. A pályázat célja többek között a bakteriális és gombás fertőzések (beleértve a társfertőzéseket is) kezelésének javítása, valamint a rezisztencia kialakulásának/terjedésének megelőzése emberekben, állatokban és növényekben a gyógyszerek és növényvédő szerek hatékonyságának, specifitásának, adagolásának, kombinációinak és/vagy újbóli felhasználásának javítása révén. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legfeljebb hét tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam három év. A pályázat keretösszege 19 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Háziorvosi praxisjog va?sa?rla?si pályázat 2022 Pályázati felhívás praxisjoggal nem rendelkező háziorvosok számára, háziorvosi praxisjog vásárlásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 4.000.000 Ft.

Újbudai Hallgatói Startup verseny 2021-2022

2022. január 24. 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának pályázati felhívása 35 év alatti, felsőoktatási hallgatók számára, Újbudai Hallgatói Startup versenyen való részvételre. A pályázat négy darab nyertese 1-1 millió forint vissza nem térítendő támogatást és egy év ingyenes vállalkozásfejlesztési mentorálást kap.

Pályázat védett és elővédelmi jegyzékben szereplő épületek felújításának és építészeti tervek díjazásának támogatására

2022. január 24. 

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzatának pályázati felhívása a kerület Hegyvidék területén található védett és elővédelmi jegyzékben szereplő épületek felújításának, valamint az ezekhez kapcsolódó engedélyezési terv szintű építészeti tervek díjazásának támogatására. A pályázat keretösszege 25.000.000 Ft.

Pályázat programok, kulturális rendezvények, évfordulós ünnepek, ünnepélyek megrendezésére

2022. január 24. 

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának pályázati felhívása Pesterzsébet közigazgatási területén székhellyel rendelkező egyesületek, valamint Pesterzsébet közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező magánszemélyek 2019. évi kiemelkedő színvonalú hagyományos, vagy hagyományteremtő programjai, kulturális rendezvényei, évfordulós ünnepei, ünnepélyei megrendezésére és a szervezet működési feltételeinek elősegítésére.

Pályázat környezetvédelmi és kulturális, határon átnyúló együttműködésének támogatására a magyar-szlovák határ mentén

2022. január 24. 

Pályázati felhívás Kisprojekt Alap programban való részvételre, környezetvédelmi és kulturális, határon átnyúló együttműködésének támogatására a magyar-szlovák határ mentén. A projekteket az alábbi területeken belül kell megvalósítani: Pozsonyi kerület (megye), Nagyszombati kerület (megye), Nyitrai kerület (megye), Budapest főváros, Pest megye, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye. A támogatás összege 20.000 - 50.000 euró.

Pályázat egyházi jogi személyek, vallási tevékenységet végző szervezetek támogatására

2022. január 24. 

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának pályázati felhívása a Ferencváros területén szolgálatot teljesítő önálló jogi személyiséggel rendelkező egyházi jogi személyek, illetve önálló jogi személyiséggel rendelkező vallási tevékenységet végző szervezetek részére a lakosság körében kifejtett szociális missziójuk, karitatív célú oktatási- és kulturális programjaik, egyéb segítő tevékenységük költségeinek támogatására.

Pályázat szabadidős táborok, erdei iskolák és nyelvi táborok programjainak támogatására

2022. január 23. 

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a II. kerületben működő civil szervezetek által megvalósított szabadidős táborok, erdei iskolák, valamint nyelvi táborok programjainak támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300 000 Ft.

Pályázat társasháznak és lakásszövetkezetnek, fűtéskorszerűsítésre irányuló beruházásokhoz kapcsolódó hitelfelvételének elősegítésére

2022. január 23. 

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának pályázati felhívása az Otthon Melege Program, Okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztése, radiátor csere alprogram (ZRF -- TÁV/2019) keretében kiírt pályázatához kapcsolódó hitelfelvétel támogatására. A támogatás összege legfeljebb lakásonként 1.500,-Ft/hónap

Pályázat nyári táborozás támogatására

2022. január 23. 

Budapest Főváros egyik (előfizetőknek látható) kerületi önkormányzatának pályázati felhívása önkormányzati vagy állami fenntartású intézmények és legalább 80 %-ban Kispesten lakó tanulókat táboroztató szervezetek számára, nyári táborozás támogatására.

Pályázat középiskolai tanulók nyelvtanfolyam költségeinek támogatására

2022. január 23. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása középiskolai tanulók nyelvtanfolyam költségeinek részbeni átvállalására. A támogatás összege legfeljebb 114 000 Ft.

Pályázat társasházak felújítására

2022. január 23. 

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának pályázati felhívása az önkormányzat közigazgatási területén lévő társasházak felújításának visszatérítendő kamatmentes támogatására. A támogatás kizárólag meg nem kezdett munkára adható, kivéve a korábban önkormányzatitámogatással, ütemezve tervezett homlokzat és tetőfelújítás folytatását.

Pályázat nevelési-oktatási, illetve kulturális- és közművelődési intézményeknek, programok, kulturális rendezvények, ünnepélyek megrendezésének továbbá működési feltételeik támogatására

2022. január 22. 

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának pályázati felhívása az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási intézmények, kulturális- és közművelődési intézmények, valamint az állami fenntartási pesterzsébeti általános iskolák kiemelkedő színvonalú hagyományos, vagy hagyományteremtő programjai, kulturális rendezvényei, évfordulós ünnepei, ünnepélyei megrendezése és az intézmény működési feltételeinek elősegítésére.

Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek részére, lakóházak felújításának támogatására

2022. január 22. 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi lakóházak felújításának pénzügyi támogatására. A támogatás összege: 4-12 lakásig legfeljebb 400 000,- Ft, 13- 30 lakásig legfeljebb 600 000.- Ft, 31-100 lakásig legfeljebb 1 200 000,- Ft, 100 lakás felett legfeljebb 2 000 000,- Ft.

Pályázat egészségmegőrző és betegség-megelőző tevékenység támogatására 2019

2022. január 22. 

Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának pályázati felhívása a kispesti szervezetek egészségmegőrző és betegség-megelőző tevékenységének támogatására. Az elnyert támogatás a 2019. január 1. és 2020. január 15. között keletkezett költségekre használható fel.

Pályázat startupbarát önkormányzatok díjazására

2022. január 22. 

Pályázati felhívás a lokális startup ökoszisztéma fejlesztése terén tett kimagasló erőfeszítések elismerésére. A szervezők olyan önkormányzatok, elsősorban városok és fővárosi kerületek jelentkezését várják, amelyek már sikeres programokkal segítették az ígéretes startupokat az indulási nehézségek leküzdésében vagy/és a növekedésben; felkarolták, támogatták a legjobb ötleteket.

Pályázat járásszékhely múzeumok szakmai támogatására

2022. január 21. 

Múzeumot fenntartó járásszékhely települési önkormányzatok, Budapest Főváros Önkormányzata és a fővárosi kerületi önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot járásszékhely múzeumok szakmai támogatására a megelőző állományvédelem modellértékű jó gyakorlatai kialakításának, valamint a raktári egységek állományvédelmi fejlesztésének céljából. A támogatás összege legfeljebb 5 millió Ft.

Pályázat elektronikus megfigyelő rendszer létesítésének támogatására

2022. január 21. 

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzatának pályázati felhívása elektronikus megfigyelő rendszer létesítéséhez nyújtandó támogatás elnyerésére a kerületi a lakóközösségek (társasházak lakásszövetkezetek) számára. A pályázat keretösszege 3.000.000 Ft.

Pályázat gyermekek napközbeni ellátását biztosító szolgáltatók eszközbeszerzésének támogatására

2022. január 21. 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának pályázati felhívása 0-3 éves korú gyermekek napközbeni ellátását biztosító szolgáltatók eszközbeszerzésének támogatására gyermekvédelmi, gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szervezetek, vagy fenntartók számára.

Pályázat a “Parlamenti gyakorlat az Országgyűlés Hivatalában” elnevezésű programban való részvételre, hazai egyetemi és főiskolai hallgatók részére

2022. január 21. 

Az Országgyűlés elnökének pályázati felhívása hazai egyetemi és főiskolai hallgatók részére, a Parlamenti gyakorlat az Országgyűlés Hivatalában elnevezésű programban való részvételre. A felvételt nyert hallgatók díjazásban részesülnek, amelynek összege: fővárosi felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok esetén havi bruttó 35 000 Ft, vidéki felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok esetén havi bruttó 50 000 Ft.

Pályázat társasházak részére tűzfalfestés támogatására

2022. január 20. 

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerület közigazgatási területén lévő épületek - önkormányzati tulajdonú bérházak, magántulajdonban lévőlakóházak, társasházak, lakásszövetkezetek, intézmények - tűzfalfestési munkáinak támogatására.

Pályázat kőbányai nyugdíjasok részére, kedvezményes üdülés elnyerésére

2022. január 20. 

Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának pályázati felhívása a kőbányai nyugdíjasok 2019. évi üdültetésének támogatására. A pályázható üdülési turnus és helyszín: 2019. szeptember 2-7. Balatonlelle (6 nap 5 éjszaka)

Megtartotta alakuló ülését az NKA új ideiglenes kollégiuma, a Veszprém Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Ideiglenes Kollégiuma

2022. január 20. 

A Nemzeti Kulturális Alap az EKF-fel való együttműködés keretében új ideiglenes kollégium létrehozásról döntött, amely januártól kifejezetten az Európa Kulturális... The post Megtartotta alakuló ülését az NKA új ideiglenes kollégiuma, a Veszprém Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Ideiglenes Kollégiuma appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Szakmai konferencián ismertetik az új agrártámogatási lehetőségeket

2023. február 1. 

A fővárosban rendezett ,,Megújuló vidék - megújuló agrárium 2023-2027 között című kétnapos szakmai konferencia a Közös Agrárpolitika 2023-tól megvalósuló támogatási rendszeréről tájékoztatja az érintett ágazati szereplőket. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Interjú Can Togay Jánossal, a VEB2023 kulturális és kreatív főtanácsadójával

2022. december 8. 

Kulturális, kreatív régióként pozícionálja át a Balaton-felvidéket a Veszprém-Balaton 2023-as projekt az Európa Kulturális Fővárosa címmel. Mindezt a munkát, a... The post Interjú Can Togay Jánossal, a VEB2023 kulturális és kreatív főtanácsadójával appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

51 milliárd forintért vásárolhatnak elektromos buszokat magyar városok

2022. október 10. 

Közel 51 milliárd forint értékben igényelhetnek támogatást, elektromos meghajtású autóbuszok és az ezekhez kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítéséhez a 25 ezer főnél nagyobb lakosú települések és a fővárosi agglomeráció közlekedési közszolgáltatói a Zöld Busz Program új pályázatán - jelentette be Steiner Attila, körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztató a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Ideiglenes Kollégium döntéséről

2022. augusztus 30. 

The post Tájékoztató a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Ideiglenes Kollégium döntéséről appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Az Innováció Európai Fővárosa 2019 – Pályázat innovatív nagyvárosoknak

2022. augusztus 17. 

Pályázati felhívás az Innováció Európai Fővárosa díj odaítélése céljából. A díjat annak a 100.000 fölötti lakosszámmal rendelkező európai nagyvárosnak ítélik oda, amely a legjobban képes saját hasznára fordítani az innovációt és javítani lakói életét. A felhívás lehetőséget biztosít a városoknak arra, hogy megmutassák miként járulnak hozzá a helyi fejlődéshez. Az első helyezett város 1 milliós, illetve a 2-6. helyezett város 100.000 eurós pénzjutalmat kap. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ingyenes pályázatfigyelő hírlevél 2022. augusztus 15.

2022. augusztus 15. 

A mai hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Lakossági azbesztmentesítési pályázatA Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. pályázati felhívása lakossági ügyfelei számára, az azbeszthulladék begyűjtésére, szállítására és ártalmatlanításra történő átadásra.Pályázat 50 év felettieknek szóló vállalkozásfejlesztési programban való részvételrePályázati felhívás 50 év felettiek számára, vállalkozásfejlesztési programban való részvételre, digitális és üzleti ismeretszerzés, szakmai kapcsolatépítés, valamint termék- és szolgáltatásfejlesztés érdekében. A képzés 5 jelenléti és 2 online alkalmat tartalmaz, amelyek során többek között olyan témákkal foglalkoznak majd a résztvevők, mint a termék- és vállalkozásfejlesztés, piacelemzés, pénzügyi tervezés, sales és marketing.Pályázat a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek részérePályázati felhívás a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek számára, támogatás elnyerésére a célkitűzéseik elérése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100.000 Ft.Pályázat a művészetek, a bölcsészettudományok és a társadalomtudományok területén tevékenykedő kutatóknak külföldi rezidenciaprogramban való részvételrePályázati felhívás elismert kutatók, illetve a szakterületükön kiemelkedő eredményeket elért személyek számára, külföldi rezidenciaprogramban való részvételre a művészetek, bölcsészettudományok és társadalomtudományok területén. A rezidenciaprogram három, hat, vagy kilend hónapos lehet. A támogatás összege a program hosszától függően 21.500 USD, 43.000 USD, vagy 65.000 USD lehet. A pályázati kiírás nyelve angol.Támogatott hitel mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, készletbeszerzések és működési költségek finanszírozására0%-os hitel mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, készletbeszerzések és működési költségek finanszírozására. A hitelt társas vállalkozások és egyéni vállalkozók igényelhetik, összege: 1-300 millió forint. Támogatható tevékenységek: készlet beszerzés költségei és működési költségek finanszírozása. Csak a Közép-Magyarországi régión kívül bejegyzett székhelyre, telephelyre vagy fióktelepre megvásárolni kívánt készlet és a működési költség finanszírozása támogatható.Pályázat múzeumpedagógiai programok, kezdeményezések elismerésérePályázati felhívás muzeális intézmények számára, múzeumpedagógiai díj 2022. évi elnyerésére, 2021. július 1. és 2022. június 30. között megvalósított múzeumpedagógiai programok és kezdeményezések elismerésére. A díjban részesült programokat online kiadványsorozatban mutatják be.Költségtámogatás szárítmány-előállítók részérePályázati felhívás szárítmány-előállító tevékenységet folytató vállalkozások számára, zöldség- és gyümölcsfélékből, gyógynövényekből és fűszernövényekből, forró levegővel mesterségesen szárított, illetve aszalt vagy pörkölt termény előállításához felhasznált fűtési költségek támogatására.Pályázat a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatásáraPályázati felhívás költségvetési szervek, közszféra szervezetek, helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyesületek, köztestületek, egyházi jogi személyek, alapítványok, közalapítványok, valamint gazdasági társaságok számára, a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300.000.000 Ft.Apáczai-díj 2022 - Pályázat a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő pedagógusoknakA Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tudományos Tanácsának pályázati felhívása a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő pedagógusok számára, Apáczai-díj 2022. évi elnyerésére, a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének értékelése, ösztönzése, és népszerűsítése céljából. Az Apáczai-díj kisplasztikából, sorszámozott oklevélből és pénzjutalomból áll.Pályázat nemzetközi természetvédelmi díj elnyerésérePályázati felhívása 18-35 év közötti fiatalok számára, nemzetközi természetvédelmi díj 2023. évi elnyerésére, a vadon élő állat- és növényfajok védelmében elért kézzelfogható eredmények elismerésére. A díjazottak nemzetközi nyilvánosságot, illetve 50.000 EUR pénzjutalmat kapnak, melyet további természetvédelmi tevékenységekre fordíthatnak. A pályázati kiírás nyelve angol.Kiváló Múzeumpedagógus Díj 2022 - Pályázat a múzeumpedagógia területén kiemelkedő szakembereknekA Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ javaslattételi pályázati felhívása Kiváló Múzeumpedagógus Díj 2022. évi odaítélése céljából, a múzeumpedagógia terén kiemelkedő szakmai tevékenységet végző szakemberek munkájának elismerésére.Pályázat szolidaritási projektek támogatásáraPályázati felhívás valamilyen helyi, közösségi kihívásra választ kereső, 18-30 éves fiatalok által megvalósítandó, hazai szolidaritási projektek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500 EUR/hó.Országos Középiskolai Filmszemle 2022 - Pályázati felhívás játékfilmek, animációs filmek és dokumentumfilmek nevezéséreA Káldor Miklós Kollégium pályázati felhívása magyarországi és határon túli középiskolás diákok számára, legfeljebb 15 perces játékfilmek, dokumentumfilmek és animációs filmek készítésére és beküldésére. Díjazás: 1. helyezés: 150.000 Ft; 2. helyezés: 70.000 Ft; 3. helyezés: 30.000 Ft.Pályázat női deep-tech vállalkozások támogatásáraPályázati felhívás nők által alapított, korai fázisban lévő deep-tech vállalkozások támogatására, az EU vállalkozói ökoszisztémájában a nagyobb női szerepvállalás érdekében. A résztvevők mentorálást és coaching szolgáltatást vehetnek igénybe, célzott hálózatépítési és befektetési rendezvényeken vehetnek részt, nemzetközi nyilvánosságot kapnak, valamint legfeljebb 75.000 EUR pénzügyi támogatásban részesülhetnek. A pályázati kiírás nyelve angol.Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és történelmi vármegyéi múltjának történetéből - Helytörténeti pályázatA Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület, a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének Történettudományi Intézeti Tanszéke és a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle Szerkesztősége pályázati felhívása Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és történelmi vármegyéinek múltját feldolgozó és bemutató dolgozatok beküldésére. Díjazás: 1. díj: 35.000 Ft; 2. díj: 30.000 Ft; 3. díj: 25.000 Ft.Létvágytalanság - VerspályázatA Marsbook Kiadó irodalmi pályázati felhívása amatőr költők számára, jelenünk furcsa, olykor nyugtalanító életérzéseinek szavakba, strófákba öntő versek írására és beküldésére, kötetben való megjelenés céljából. A ,,legjobb vers szerzője térítésmentesen (postai díj nélkül) kap egy példányt a ,,Létvágytalanság puhakötéses változatából.Háziorvosi praxisjog va?sa?rla?si pályázat 2022Pályázati felhívás praxisjoggal nem rendelkező háziorvosok számára, háziorvosi praxisjog vásárlásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 4.000.000 Ft.Pályázat kiemelkedő minőségű elektronikus oktatási anyagok és a jelentős eredményeket elért alkalmazók díjazásáraPályázati felhívás oktatási díj 2022. évi elnyerésére, a kiemelkedő minőségű, magyar nyelvű elektronikus tananyagok, működő eLearning portálok és a jelentős eredményeket elért alkalmazóik elismerésére. A díjazottokat folyóiratban mutatják be, továbbá a Kiíró portálján 12 hónapig logójukkal és a díjazott portálra mutató hyperlinkkel szerepeltetik.Máskép(p) 2022 - Helytörténeti fotó és filmpályázatA Berzsenyi Dániel Könyvtár, a H+ Média és Kulturális Egyesület és a Szombathelyi Szépítő Egyesület fotó- és filmpályázati felhívása általános és középiskolás diákok, valamint főiskolás és egyetemista hallgatók számára, a közösség élményét megjelenítő, Vas megyében készült alkotások beküldésére.Fulbright kiemelt közös ösztöndíjak 2023-2024A Fulbright Program 2023-2024 évre, amerikai egyetemekkel közösen meghirdetett posztgraduális hallgatói, oktatói és kutatói ösztöndíjai.Pályázat budapesti művelődési központ helyiségeinek közcélú, közösségi térként való hasznosításáraBudapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi civil, egyházi, társadalmi szervezetek és nemzetiségi önkormányzatok számára, művelődési központ helyiségeinek közcélú, közösségi térként való hasznosítására. A pályázaton nyertes szervezetek számára az Önkormányzat díjmentességet biztosít a terembérleti díj megfizetése alól, ennek keretében díjtalanul biztosítja az aulát, öltözési lehetőséget, multifunkciós színháztermének használatát egy adott napra legfeljebb 12 óra időtartamra, valamint a program alapvető műszaki-technikai feltételeit, valamint a ruhatár működtetését. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból Vállalkozások regionális munkaerő támogatása Pályázat civil szervezetek 2023. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására

Pályázat az “Újpestért” díj elnyerésére

2022. augusztus 14. 

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása az Újpestért Díj odaítélése céljából a közösség érdekében végzett hosszan tartó munkásság elismerésére. Tovább >> palyazatfigyelo.org

Környezetvédelmi szemléletformáló installációs pályázat

2022. augusztus 13. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának installációs pályázati felhívása a környezettudatos hulladékkezelés, a természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodást népszerűsítésének témakörében készült alkotások beküldésére. Díjazás: 1. díj: 500.000 Ft; 2. díj: 300.000 Ft; 3. díj: 200.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Janikovszky Éva meseíró pályázat

2022. augusztus 13. 

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Kiadó pályázati felhívása XV. Janikovszky Éva meseíró pályázaton való részvételre 7-16 éves gyermekek számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíj 2020

2022. augusztus 13. 

Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzatának pályázati felhívása Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíj 2020. évi elnyerésére  terézvárosi lakóhellyel rendelkező, szociálisan rászoruló, felsőoktatási hallgatók számára. A támogatás összege 40.000 Ft/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat civil szervezetek 2019. évi programjainak támogatására

2022. augusztus 12. 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának pályázati felhívása civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, egyházi célú civil szervezetek 2019. évi programjainak támogatására. A támogatás összege legfeljebb 800.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat minősítéssel nem rendelkező Budapest fővárosi zeneművészeti szervezeteknek, 2020. évi működési támogatás elnyerésére

2022. augusztus 12. 

Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező Budapest fővárosi zeneművészeti szervezetek számára, 2020. április 1 - 2021. március 31. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 74 millió Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

ZOOmolj rá! – Fotópályázat

2022. augusztus 10. 

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Budapest FotóFesztivál fotópályázati felhívása a Fővárosi Állat- és Növénykert területén 2019-ben készült, egyéni látásmódról tanúskodó, ötletes képek beküldésére.  Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kukásautóval a Föld körül – Gyermekrajzpályázat

2022. augusztus 10. 

A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. rajzpályázati felhívása óvodás és általános iskolás gyermekek számára. A korosztályonként 10-10 nyertes díja az FKF Nonprofit Zrt. kreatív ajándékcsomagja, illetve egyéb FKF-es és Csodák Palotája-ajándékok. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Gulag történetek – Feldolgozatlan múlt – Művészeti pályázat fővárosi középiskolás diákoknak

2022. augusztus 6. 

Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának Emberi jogi Bizottsága és a Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány alkotói pályázati felhívása a Gulag történetét feldolgozó alkotások beküldésére fővárosi középiskolások számára. Díjazás: 1. díj pénzjutalom (100.000 Forint)+ könyvjutalom, 2. díj pénzjutalom (80.000 Forint) + könyvjutalom, 3. díj pénzjutalom (50.000 Forint) + könyvjutalom. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ragyogj! – Plakátpályázat

2022. augusztus 5. 

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros és a KUNSZT! plakátpályázati felhívása felsőoktatási intézmények művészeti képzésében résztvevő hallgatók, illetve hivatásos grafikusok és tervezőgrafikusok számára, a kultúra és kreativitás együttélését, illetve az Európa Kulturális Fővárosa címet, Veszprémet vagy a régióhoz tartozó Balatont és Bakonyt szubjektív szemszögből láttató alkotások beküldésére. Díjazás: 1. díj: 300.000 Ft; 2. díj: 200.000 Ft; 3. díj: 100.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat környezettudatos nevelés elősegítésére

2022. augusztus 4. 

Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának pályázati felhívása környezettudatos nevelés elősegítése céljából a kerületben működő nevelési és oktatási intézmények számára. A támogatás összege legfeljebb 200 000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat köznevelési intézmények határon túli iskolák tanulóival való kapcsolattartásának támogatására

2022. augusztus 2. 

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása aII. kerületi állami és egyéb fenntartásban lévő köznevelési intézmények, civil szervezetek határon túli magyar iskolák tanulóival való kapcsolattartásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300 000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat művészeknek, kiállításon való részvételre

2022. augusztus 1. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben élő és/vagy a kerületben műteremmel rendelkező képző - ipar- és fotóművészek számára kiállításon való részvételre. A kiállítási időszak 2021. január és 2022. január között tart. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Cholnoky Viktor: A sekrestyés

2022. augusztus 1. 

A kötet a Nemzeti Kulturális Alap Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával jelent meg a Pesti Kalligramm Kiadó gondozásában. A veszprémi... The post Cholnoky Viktor: A sekrestyés appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Pályázat iskolaudvarok felújítására

2022. július 31. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben működő általános- és középiskolák számára, kültéri sport vagy rekreációs területeik, udvaruk felújítására, korszerűsítésére, funkcionális vagy zöldfelületi fejlesztésére. A pályázat keretösszege 40.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat művészcsere programban részvételre, külföldi műtermekbe, alkotóházakba

2022. július 30. 

Pályázati felhívás alkotási, szakmai és művészeti kapcsolatépítési lehetőségre a fővárosban élő és alkotó művészek, kurátorok számára. A pályázat elnyerésével a kiutazó pályázó szállást, műtermet és napidíjat kap a vendéglátó várostól. Az utazás költségeit mindenki maga fedezi. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat civil szervezetek programjainak támogatására

2022. július 29. 

Budapest Főváros egyik kerületi önkormányzatának (előfizetőknek belépés után látható) pályázati felhívása a kerületben működő, illetve tevékenységükkel a városrészhez kötődő alapítványok, egyesületek és társadalmi szervezetek számára a 2020. március 1. - július 31. között megvalósuló programjaik megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 8.500.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat művészeti és kulturális tevékenység támogatására 2019/1

2022. július 24. 

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának pályázati felhívása önálló jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek, gazdasági társaságok, önálló jogi személyiséggel rendelkező egyéb szervezetek, valamint adószámmal rendelkező magánszemélyek művészeti és kulturális tevékenységének támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat sajátos nevelési igényű gyermekek támogatására

2022. július 22. 

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása különleges gondozást (nevelés-oktatást, fejlesztést) igénylő 3-23 éves gyermekek és fiatalok támogatására. A támogatás összege legfeljebb bruttó 200.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat Újpesti Szociális Munkáért Díj elnyerésére

2022. július 22. 

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának pályázati felhívása Újpesti Szociális Munkáért Díj odaítélése céljából. A díj annak a személynek adományozható, aki a szociális területen az újpesti lakosok érdekében végzett magas színvonalú, kiemelkedő vagy több évtizedes tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult Újpest szociális ellátásának, az újpesti szociális szolgáltatások fejlesztéséhez, a hátrányos helyzetű lakosok életminőségének javításához. Indokolt esetben olyan Újpesten működő intézmény vagy egyéb szervezet részére is adományozható, amely a tevékenységét kollektívaként fejti ki. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat tehetséges tanulók támogatására

2022. július 21. 

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása 4-11. évfolyamra járó általános vagy középiskolai tehetséges tanulók támogatására. A pályázat elbírálása során előnyt élveznek a hátrányos szociális helyzetű tanulók. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hajós Alfréd Sport Ösztöndíj 2022/2023 – Pályázat sportolóknak

2022. július 20. 

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben életvitelszerűen lakó, valamely olimpiai sportágban kiemelkedő eredményt elért általános és középiskolás sportolók számára, Hajós Alfréd Sport Ösztöndíj 2022/2023. évi elnyerésére. A támogatás összege 250.000 Ft/fő. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a Terézvárosban működő, illetve tevékenységükkel a városrészhez kötődő alapítványok, egyesületek és társadalmi szervezetek részére

2022. július 19. 

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának pályázati felhívása a 2019. március 1 - július 31. között megvalósuló programok megvalósításának támogatására a Terézvárosban működő, illetve tevékenységükkel a városrészhez kötődő - alapítványok, egyesületek és társadalmi szervezetek számára. A pályázat keretösszege: 7.000.000,- Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kőbányai idősek 2022. évi üdültetésére

2022. július 19. 

Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának pályázati felhívása kőbányai nyugdíjasok számára, balatoni üdültetésük támogatására a 2022-es évben. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat közterületek szépítéséhez növények igénylésére

2022. július 17. 

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának pályázati felhívása a kerület közterületeinek szépítése céljából a kerület lakói és lakóközösségei számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat tanulmányi ösztöndíj elnyerésére, kiemelkedő tanulmányi eredményű, hátrányos helyzetű diákok részére

2022. július 17. 

Budapest Főváros II Kerület Önkormányzatának pályázati felhívása tanulmányi ösztöndíj elnyerésére hátrányos helyzetű diákok számára. A támogatás összege 5.000 -10.000 Ft/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ember az emberért – Pályázat 2020. évi esélyegyenlőségi díj elnyerésére

2022. július 16. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat javaslattételi pályázati felhívása Ember az emberért esélyegyenlőségi díj 2020. évi odaítélése céljából az esélyegyenlőség érvényesüléséért tevők munkájának elismerésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Fogadd örökbe a játszótered, kutyafuttatód! – Közösségépítő pályázat

2022. július 15. 

Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzat Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság közösségépítő pályázati felhívása a kerületi lakosság részére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat sportolói ösztöndíj elnyerésére

2022. július 14. 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának pályázati felhívása legalább 3 éve a kerületben állandó lakhellyel rendelkező, 13-25 év közötti, sportoló fiatalok számára Újbuda Önkormányzata Papp László Sportolói Ösztöndíj elnyerésére. A támogatás összege 20.000 - 50.000 Ft/fő/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat egyházak, társadalmi és civil szervezetek támogatására 2020

2022. július 13. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása egyházak, társadalmi és civil szervezetek kulturális, egészségügyi, szociális, környezetvédelmi, közbiztonsági és egyéb tevékenységeinek támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat közművelődési tevékenység támogatására

2022. július 12. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottsága  pályázati felhívása kerületi közművelődési kulturális tevékenységek támogatására helyi székhelyű kulturális feladatokat ellátó jogi személyek és gazdasági társaságok, vagy ezek befogadó nyilatkozatával rendelkező szervezetek és magánszemélyek számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kiemelkedő tanulmányi eredményű, hátrányos helyzetű diákoknak, tanulmányi ösztöndíj elnyerésére

2022. július 11. 

Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben lakó, kiemelkedő tanulmányi eredményű, hátrányos helyzetű, általános vagy középiskola 5-13. évfolyamán tanuló nappali tagozatos diákok számára tanulmányi ösztöndíj 2020. évi elnyerésére. A támogatás összege  5.000 - 10.000 Ft/hó Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a 2019. évben megvalósuló, a 16. kerület közművelődéséhez kapcsolódó programok támogatására

2022. július 9. 

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete Kulturális és Sport Bizottságának pályázati felhívása a kerületben 2019. évben megvalósuló, akerület közművelődéséhez kapcsolódó programok támogatására. A pályázat keretösszege 4.000.000.- Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat növények és kertgondozáshoz szükséges anyagok elnyerésére - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának pályázati felhívása növények és kertgondozáshoz szükséges anyagok (cserjék, évelő növények, fűmag) elnyerésére a kerület közterületeinek szépítése érdekében. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása a ,,Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége cím odaítélése céljából a szellemi és tudományos élet területén kimagasló eredményt elért ifjú tehetségek elismerésére. A címmel oklevél, emlékplakett valamint 12 hónapon keresztül 50.000,- Ft/hó ösztöndíj jár. Sikerdíjas a pályázatírás? Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Balázs Lajos Óbudai Civil Díj 2021 – Pályázat civil szervezetek jelölésére - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása Balázs Lajos Óbudai Civil Díj 2021. évi odaítélése céljából, a kerület polgárai érdekében kifejtett kimagasló tevékenységek elismerésére. A Díj díszoklevéllel és bruttó 500.000 forint pénzjutalommal jár.  Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat szemüveg vásárlásához nyújtott önkormányzati támogatásra - Pályázatfigyelő

2022. június 22. 

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának pályázati felhívása a 65. életévét betöltött kerületi lakosok számára, szemüveg vásárlásához nyújtott önkormányzati támogatás elnyerésére. A támogatás összege bruttó 25.000 Ft. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Kispest arcai – Kedvenc helyeim Kispesten – Fotópályázat - Pályázatfigyelő

2022. június 21. 

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata és a KMO Művelődési Központ és Könyvtár fotópályázati felhívása Kispest izgalmas, eldugott, titkos részeit megörökítő alkotások készítésére és beküldésére. Díjazás: felső tagozatos diákok: 1. díj: 30.000 Ft; 2. díj: 20.000 Ft; 3. díj: 10.000 Ft; középiskolás diákok: 1. díj: 40.000 Ft; 2. díj: 30.000 Ft; 3. díj: 20.000 Ft; kerületi lakosok: 1. díj: 50.000 Ft; 2. díj: 40.000 Ft; 3. díj: 30.000 Ft Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Ideiglenes Kollégium

2022. május 20. 

NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK The post Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Ideiglenes Kollégium appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

A lettországi Liepaja lesz Európa Kulturális Fővárosa 2027-ben

2022. május 10. 

Az Európai Bizottság illetékes testülete három lettországi város pályázatainak értékelését követően Liepaját javasolta Európa egyik kulturális fővárosa címére 2027-ben - közölte ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […]

Pályázat minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2022. évi szakmai program megvalósításának és működésének támogatására

2022. március 27. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek számára, a 2022. március 1. - 2023. február 28. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege kategóriánként eltérő, de legfeljebb 50.000.000 Ft lehet.

Pályázat minősítéssel nem rendelkező Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2022. évi szakmai program megvalósításának és működésének támogatására

2022. március 18. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező, Budapest fővárosi székhelyű színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek számára, a 2022. március 1. - 2023. február 28. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege kategóriánként eltérő, de legfeljebb 50.000.000 Ft lehet.

Felelős Vállalkozás Újbuda – Pályázat a társadalmi és környezeti felelősségvállalás terén kiemelkedő vállalkozások díjazására

2022. február 11. 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának pályázati felhívása Felelős Vállalkozás Újbuda 2019 díj odaítélése céljából a társadalmi és környezeti felelősségvállalás elismerésére. A díjazott kisvállalat 500 ezer Ft, közepes vállalat 300 ezer Ft, a nagyvállalat 200 ezer Ft jutalmat kap.

Pályázat vállalkozóvá válást elősegítő támogatás elnyerésére 2019

2022. február 7. 

Budapest Főváros Kormányhivatalának pályázati felhívása álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás elnyerésére. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 Ft.

Belecsöppentem kedvenc történetembe... hogyan változtatnék rajta? – Rajzpályázat

2022. február 4. 

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár rajzpályázati felhívása 4-14 éves diákok számára kedvenc meséjük, regényükkel kapcsolatos alkotások beküldésére.

Pályázat XIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok támogatására

2022. február 4. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi nemzetiségi önkormányzatok kulturális, oktatási, vallási, turisztikai és informatikai tevékenységének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft.

Pályázat “Civil Információs Centrum” cím elnyerésére

2022. február 4. 

Magyarországon nyilvántartásba vett egyesületek, valamint alapítványok nyújthatnak be pályázatot ,,Civil Információs Centrum cím elnyerésére. A pályázat nyertese jogosult lesz a Civil Információs Centrum cím használatára, az információs centrum működtetésére, szolgáltatás nyújtására az adott megyében, valamint a fővárosban. A címbirtokost a címhasználathoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek 2020. január 1-től, 2022. december 31-ig illetik meg.

Pályázat civil szervezetek költségeinek és kiadásainak támogatására

2022. február 3. 

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának pályázati felhívása kerületi civil szervezetek számára működési célú támogatás, program-támogatás, illetve pályázati önrész keret támogatás elnyerésére.

Civil véradás – Rendezvény

2022. február 3. 

A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága, az Országos Vérellátó Szolgálat, továbbá a fővárosi és a megyei Civil Információs Centrumok közös rendezvénye 2019. április 9-11-ig.

Pályázat külföldi művészeti kapcsolatépítési lehetőségek elnyerésére

2022. február 3. 

A fővárosban élő és alkotó művészek és kurátorok nyújthatnak be pályázatot alkotási, szakmai és művészeti kapcsolatépítési lehetőségek elnyerésére. A kiutazó pályázó szállást, műtermet és napidíjat kap a vendéglátó várostól. Pályázható helyek: Bécs, Brno, Freising, Gyergyószárhegy, Helsinki,, Krems, Lisszabon, Salzburg, Strasburg, Párizs, Regensburg. Határidő: 2019. november 10. éjfél (!!!)

Pályázat garzonházi lakások fiatalok részére történő bérbeadására

2022. február 2. 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának pályázati felhívása a Budapest XI., Fehérvári út 182-190/B. sz. alatti üres garzonházi lakásingatlanok fiatalok részére történő bérbeadására.

Pályázat civil szervezetek számára Római-part fenntartása / parti fövenygondozás támogatására

2022. február 2. 

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának pályázati felhívása a III. kerületben a Római-part fenntartásának, illetve a parti fövenygondozás támogatására. A támogatás összege 1.000.000 - 10.000.000 Ft.

Budapest Dal 2019 – Dalszerző pályázat

2022. február 1. 

A Fővárosi Önkormányzat pályázati felhívása a Budapest Dal pályázaton való részvételre zenészek és énekesek számára. A Budapest Dal 2019 győztese egy éven keresztül viselheti a Budapest Dal 2019 címet, 1 millió forint pénznyereményben részesül, valamint megkapja a Budapest dal plasztikus díjat és oklevelet.

Pályázat gyermek- és ifjúsági táborok támogatására 2019

2022. február 1. 

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának pályázati felhívása gyermek- és ifjúsági táborok támogatására a kerületi nevelési-oktatási intézmények, valamint a kerületben működő más intézmények, társadalmi és egyházi szervezetek számára. A pályázat keretösszege 3.000.000 Ft.

Pályázat diák- és sportegyesületek, továbbá sportolók sporttevékenységének támogatására

2022. február 1. 

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának pályázati felhívása Tevékenységüket Pesterzsébeten kifejtő diák- és egyéb sportegyesületek, továbbá Pesterzsébeten lakó, kiemelkedő sporteredményt elérő, egyéni sportolók sporttevékenységének pénzügyi támogatására. A támogatás összege legfeljebb 400.000 Ft.

Pályázat minősítéssel nem rendelkező Budapest fővárosi zeneművészeti szervezetek támogatására

2022. január 31. 

Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező Budapest fővárosi zeneművészeti szervezetek számára 2021. április 1 - 2022. március 31. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 74 millió Ft.

Pályázat amatőr élsportolók egyéni támogatására

2022. január 30. 

Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzat pályázati felhívása a Kispesten lakó, tanuló vagy Kispesten működő sportszervezetek színeiben eredményesen versenyző élsportolók egyéni támogatására sportegyesületükön keresztül. Az elnyert támogatás a 2019. január 1. és 2020. január 15. között keletkezett költségekre használható fel.

Pályázat közbiztonsági és vagyonbiztonsági intézkedések támogatására

2022. január 30. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerület közbiztonságát és vagyonbiztonságát elősegítő, javító intézkedések, projektek megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 400.000 Ft.

Pályázat szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásokhoz kapcsolódó programok támogatására 2019

2022. január 30. 

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatának  pályázati felhívása a kerületben élő lakosok számára biztosított szociális és gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásokhoz kapcsolódó programok támogatására. A pályázat keretösszege 7.000.000 Ft.

Pályázat egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek programjainak feladatalapú támogatására

2022. január 30. 

Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek programjainak feladatalapú támogatására. A pályázat keretösszege 10 millió Ft.

Év Levéltára Díj 2019 – Pályázat kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató levéltári intézmények elismerésére

2022. január 24. 

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, illetve tagintézményei, Budapest Főváros Levéltára, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, valamint a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár nyújthat be pályázatot az Év Levéltára díj 2019. évi elnyerésére. A díj mellé idén 370.000 Ft, a nyertes intézmény által felhasználható keretösszeg tartozik.

Pályázat fiataloknak, garzonházban levő fecskeházi lakásokra

2022. január 24. 

Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzatának pályázati felhívása garzonházban levő fecskeházi lakásokra fiatalok számára. A lakásokat az Önkormányzat felújított, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban adja bérbe.

Pályázat budapesti sportegyesületek szabadidősport tevékenységének támogatására 2019

2022. január 24. 

Budapest Főváros Önkormányzatának pályázati felhívása a Budapest területén működő és budapesti székhellyel rendelkező sportegyesületek szabadidősport tevékenységének támogatására. A támogatás összege 150.000 - 500.000 Ft.

Pályázat működési támogatás elnyerésére, civil szervezeteknek

2022. január 24. 

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának pályázati felhívása civil szervezetek működésének és létesítő okiratában lefektetett alaptevékenységének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500.000 Ft.

Alacsony iskolai végzettségű álláskeresők foglalkoztatásának támogatása

2022. január 24. 

Támogatás vállalkozások számára, munkatapasztalat szerzést elősegítő támogatás elnyerésére, alacsony iskolai végzettségű álláskeresők teljes munkaidőben vagy legalább a napi 4 órát elérő részmunkaidőben való foglalkoztatása és képzése céljából. A munkaadók munkaerőpiaci programban az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalához benyújtott kérelem alapján kaphatnak munkatapasztalat szerzést  elősegítő támogatást, ha alacsony iskolai végzettségű álláskeresőt foglalkoztatnak munkaviszony keretében, teljes munkaidőben, vagy legalább a napi 4 órát elérő részmunkaidőben és vállalják, hogy elősegítik a munkavállaló támogatás nélküli képzését. [...] Bővebben!

Pályázat kőbányai sportegyesületek számára

2022. január 24. 

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzatának pályázati felhívása a kőbányai sportegyesületek 2019. évi sportcélú támogatására. A támogatás összege legfeljebb 250 000 Ft.

Pályázat önkormányzati tulajdonú, helyreállításra szoruló lakások fiatalok számára történő bérbeadására

2022. január 23. 

Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat pályázati felhívása önkormányzati tulajdonú, helyreállításra szoruló lakások, költségelvű lakbér megfizetése mellett, fiatalok számára történő bérbeadására. A pályázat szempontjából fiatalnak tekintendő az, aki  - vagy 2 személy együttes pályázata esetén akik -a pályázat benyújtásának időpontjában a 40. életévét (életévüket) nem töltötte (nem töltötték) be.

A cilinder titka – Alkotópályázat

2022. január 23. 

A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. alkotópályázati felhívása a Nincs mááásik! 130 éves a Fővárosi Nagycirkusz című kiállításhoz kapcsolódóan 6-15 év közti gyermekek számára. Szervező az általa legjobbaknak ítélt pályaműveket családi cirkuszjeggyel jutalmazza.

Pályázat egyházi szervezetek támogatására

2022. január 23. 

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi egyházak által szervezett programok és felújítási munkálatok támogatásának céljából.

Pályázat társasházak és szövetkezeti formában működő lakóépületek részére kerékpártároló kialakítás támogatására

2022. január 23. 

Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának pályázati felhívása az V. kerület közigazgatási területén lévő társasházi és szövetkezeti lakóépületek részére kerékpártároló kialakításának támogatására. Támogatás mértéke legfeljebb 40%.

Könnyűzenei koncertprogram megvalósításának támogatása vidéki helyszíneken

2022. január 22. 

Nem fővárosi könnyűzenei fellépéseknek helyszínt biztosító intézmények (klubok, művelődési házak, szórakozóhelyek) és rendezvényszervezők, továbbá nem önálló jogi személy esetében annak jogi személyiséggel rendelkező fenntartója vagy egyéni vállalkozók pályázhatnak koncertenként legfeljebb 250.000 Ft (összesen pályázatonként maximum 4.000.000 Ft) támogatás elnyerésére, rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósításához.

Pályázat nyílászáró-felújítási támogatás elnyerésére

2022. január 22. 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzat pályázati felhívása nyílászáró-felújítási támogatás elnyerésére a kerületben állandó lakcímmel bejelentett magánszemélyek számára. A támogatás összege a megpályázott munkától függően 50.000 - 250.000 Ft lehet.

#NEWASTEGESS – Fotó- és videópályázat

2022. január 22. 

A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. fotó- és videópályázati felhívása középiskolások számára. Díjazás: az FKF Nonprofit Zrt. a három 2019-es pályázatának (Gyermekrajz-pályázat, Szépírói pályázat, Fotó- és videópályázat) anyagából albumot készít, a nyertes díja az FKF Nonprofit Zrt. értékes ajándékcsomagja, a különdíjasok szintén ajándékcsomagot kapnak.

Pályázat környezettudatos nevelési és zöldprogramban való részvételre

2022. január 22. 

Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának pályázati felhívása környezettudatos nevelési és zöldprogramban való részvételre a Ferencváros Önkormányzata által fenntartott bölcsődék, óvodák, továbbá a Belső-Pesti Tankerületi Központ által fenntartott IX. kerületi székhellyel rendelkező köznevelési intézmények számára.

Óbudai Továbbtanulási Támogatási Pályázat – Pályázat a felsőoktatásban továbbtanulni szándékozók számára

2022. január 22. 

Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatási pályázati felhívása a felsőoktatásban továbbtanulni szándékozók számára. A támogatás összege legfeljebb 400 000 Ft/félév.

Pályázat civil szervezeteknek zöldterület örökbefogadása céljából

2022. január 21. 

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának pályázati felhívása zöldterület örökbefogadása céljából a kerületben működő civil szervezetek számára. A támogatás összege legfeljebb 200.000 Ft.

Fiatal Zuglói Sportolók Díj 2019

2022. január 21. 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának pályázati felhívása Fiatal Zuglói Sportolók Díj kitüntetés 2019. évi odaítélése céljából. Pályázatot sportolóik nevében a sportszervezetek vagy a sportolók önállóan is benyújthatnak.

Pályázat szabadidős tevékenységek, közművelődést elősegítő, továbbá szociális és karitatív célok támogatására

2022. január 21. 

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának pályázati felhívása támgatás elnyerésére a 2019. augusztus 1 - december 31. között megvalósuló programokhoz a Terézvárosban működő, illetve tevékenységükkel a városrészhez kötődő - alapítványok, egyesületek és társadalmi szervezetek  számára. A pályázat keretösszege 7.000.000 Ft.

Zöld sziget – Környezetszépítő lakossági pályázat

2022. január 21. 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának pályázati felhívása lakossági környezetépítő tevékenységek támogatására a kerületben lévő társasházak, lakásszövetkezetek és lakóközösségek számára. A támogatás összege legfeljebb 150.000 Ft.

Pályázat újpesti kisvállalkozásoknak vállalkozásfejlesztési támogatás elnyerésére

2022. január 20. 

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat pályázati felhívása újpesti kisvállalkozások (társas vállalkozás, egyéni vállalkozó, egyéni cég) fejlődését elősegítő, újságban való megjelenési lehetőség biztosítására.

Pályázat sportegyesületek működésének támogatására

2022. január 20. 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi székhelyű és telephelyű sportegyesületek és szakosztályok támogatására. A támogatás összege legfeljebb 200.000 Ft.


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!