összes megye pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Megjelent az agrár-környezetgazdálkodás kifizetés pályázati felhívás

Amint Brüsszel felolvasztja az uniós forrásokat, lesznek ipari pályázatok










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

megye pályázatok

Megnyugodhatnak a magyar falvak, ömlik a pénz a vidékre

2024. március 25. 

A Magyar falu program az első olyan vidékfejlesztési program, amelyet maguk a falvak, azok lakói és vezetői írnak - hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Vas vármegyei Horvátzsidányban. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében című (VEKOP-5.3.2-15 kódszámú) felhívás

2024. március 21. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében című (VEKOP-5.3.2-15 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok című (TOP-6.9.1-15 kódszámú) felhívás

2023. december 28. 

A felhívás mellékleteként megjelent Miskolc Megyei Jogú Város területspecifikus melléklete (TSM) az alábbiak szerint módosul: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Térítésmentes segítség a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázattal kapcsolatban

2023. december 10. 

A Széchenyi Programiroda térítésmentes segítséget nyújt a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázattal kapcsolatban. December 6-tól több mint 200 milliárd forintos keretösszegű napelemes és fűtéskorszerűsítési uniós pályázat nyílt meg a lakosság számára. Az RRF-6.2.1-21-1 ,,Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva című pályázat keretében 100%-ban vissza nem térítendő támogatás érhető el, 4 pályázati ütemben 2021 és 2024 között. A megyénkénti ütemezésben megnyíló pályázati kitöltő programba a jelentkezők az Ügyfélkapun keresztül léphetnek be. Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a pályázati felhívással összhangban, a felhívással kapcsolatos telefonos és e-mailes ügyfélszolgálati tevékenységet az ÉMI Nonprofit Kft. látja el hétfőtől csütörtökig 9:00 órától 15:00 óráig, pénteken 9:00 órától 12:00 óráig a 06-30-705-2388 telefonszámon, illetve e-mailen a nap@emi.hu email címen. Az ügyfélszolgálat elérhetősége változik a pályázatok benyújtásának régiós ütemenkénti első napján, részletek itt olvashatók. A Széchenyi ProgramIroda térségi tanácsadó kollégái készséggel állnak személyesen a pályázók rendelkezésére; irodáikban az érdeklődők térítésmentes segítséget kapnak a pályázat összeállításával, beadásával összefüggésben felmerülő kérdéseikben. Időpont-foglaláshoz kérjük, válassza ki az Önhöz legközelebb eső térségi irodát a https://www.szpi.hu/#irodak linkre kattintva. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Fontos közlekedési csomópont jön létre Pest megyében

2023. december 3. 

A csomópont bekötésére a frissen megjelent pályázati kiírás szerint két út is megépül új nyomvonalakon. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Palkovics: Magyarország az elsők között lábalt ki a koronavírus okozta válságból

2023. november 29. 

Nagykanizsa, 2021. november 15., hétfő (MTI) - Magyarország fejlődési üteme az Európai Uniós államok közül az elsők között tért vissza a koronavírus által okozott válság előtti szintre, Zala megye pedig jó példa lehet arra, hogy megalapozott döntésekkel hogyan lehet a bezzeg kategóriába kerülni - fogalmazott az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Nagykanizsán. A pályázati hírek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja című (TOP-6.7.1-16 kódszámú) felhívás

2023. november 24. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja című (TOP-6.7.1-16 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Megyei identitás erősítése című (TOP-5.3.2-17 kódszámú) felhívás

2023. október 24. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei identitás erősítése című (TOP-5.3.2-17 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontot érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja című (TOP-6.7.1-15 kódszámú) felhívás - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja című (TOP-6.7.1-15 kódszámú) felhívás módosítása. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hazánkban egyedülállóan magas a vidékfejlesztési program támogatása - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Nem véletlen, hogy Európában sehol máshol nincsen olyan magas támogatása a vidékfejlesztési programnak, mint Magyarországon - jelentette ki az agrárminiszter szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Napelemre, fűtésre adnak pénzt a lakosságnak - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Elindult a lakosságnak szóló napelemes pályázat negyedik szakasza, amelyben Budapest és Pest megye lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek és akkumulátor telepítéséhez, nyílászárók ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több uniós pénzhez juthatnak a pest megyei cégek - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Több uniós pénzhez juthatnak a pest megyei cégek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Most már Budapestről és Pest megyéből is várják a napelemes pályázatokat - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Elindult a napelemes pályázat negyedik szakasza. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult az ,,Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című (TOP-3.2.1-16 kódszámú) felhívás - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című (TOP-3.2.1-16 kódszámú) felhívás. Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a módosítás kizárólag Tolna megye standard területspecifikus mellékletének (TSM) a módosítását jelenti az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megnyílt a hatalmas lakossági napelemes pályázat – Íme, minden fontos információ egy helyen - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Hétfőn délután 5 órakor megnyílt hat dunántúli megyében a több mint 200 milliárd forintos keretösszegű lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési uniós pályázat. A következő hetekben az ország összes megyéjében és Budapesten is megnyílik majd a pályázat, amely az egyes térségekben 3-3 hétig lesz nyitva. Aki lemarad a mostani beadási körről, vagy esetleg valamilyen technikai ok miatt […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP-5.1.1-16 kódszámú) felhívás

2023. október 16. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP-5.1.1-16 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat fenntartható városfejlesztési tevékenységek megvalósításának támogatására

2023. október 16. 

Pályázati felhívás a megyei önkormányzatok által a Fenntartható Városfejlesztési eszköz megvalósítására kijelölt és nevesített városok, várostérségek számára, fenntartható városfejlesztési tevékenységek megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 302,38 milliárd Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

CIVIL INFO - NEA 2024 országos tájékoztató rendezvény Pest Vármegyében 1.0

2023. szeptember 19. 

Az Isten Szolgálatában Református Missziói Alapítvány rendezvénye a Nemzeti Együttműködési Alap pályázataival és a civil területet érintő szakmai programokkal kapcsolatosan.

Fenntartható, innovatív megoldások az iparban – Üzleti fórum

2023. szeptember 19. 

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye a fenntartható és innovatív ipari megoldásokkal kapcsolatosan.

Pénz, de honnan? 2023 - Miskolci rendezvény KKV-knak

2023. augusztus 18. 

A PP Konferenciaközpont Kft. rendezvénye Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád Vármegyékben tevékenykedő KKV-k számára, a vállalkozások számára rendelkezésre álló kedvezményes, támogatott pénzforrásokkal kapcsolatosan.

Magyarország Legszebb Családi Gazdasága 2023-ban a Kőszegi Kert (+ birtokbejárás videó)

2023. július 20. 

Magyarország Legszebb Birtokának zsűrije a Fejér vármegyei Vereben kezdte az idén a birtokok bejárását, ahol megtekintette a Kőszegi család 52 ha gyümölcsösét. A Családi Gazdaság kategória támogatója 2023-ban a Fliegl Abda Kft.

Nagyszüleink hagyatéka – Irodalmi- és rajzpályázat

2023. május 21. 

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Médiacentrum irodalmi és rajzpályázati felhívása az idősebb generáció szellemi vagy tárgyi hagyatékával kapcsolatos alkotások beküldésére. Az első három helyezett minden kategóriában értékes tárgyjutalomban részesül. A legtöbb alkotást beküldő osztályt pedig egy élménynappal ajándékozák meg. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

MEGJELENT AZ „EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT)” CÍMŰ FELHÍVÁS KITÖLTŐ PROGRAMJA

2023. február 19. 

Elérhető a honlapon az EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT) az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több mint tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezik a békési településekre

2023. február 14. 

Az elmúlt napokban két kedvező döntés is született, így több Békés megyei település jutott fejlesztési forráshoz a TOP-Plusz keretéből. Egyes pályázatokból önkormányzati épületek ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Folytatódik a Homokhátság vízpótlását segítő beruházás

2023. január 7. 

Kormányzati támogatással folytatódhat a Homokhátság vízpótlását lehetővé tévő beruházás, amely elengedhetetlen a térség elsivatagosodásának megakadályozásához – jelentette ki Mihálffy Béla, a Fidesz-KDNP Csongrád-Csanád megye 2-es választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje szerdán Mórahalmon. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent az ,,EFOP- 2.2.23-21 Onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztése a konvergencia régiókban működő megyei kórházakban” című felhívás kitöltőprogramja

2022. december 16. 

Elérhető az EPTK felületen az ,,EFOP- 2.2.23-21 Onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztése a konvergencia régiókban működő megyei kórházakban kitöltőprogramja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Napokon belül jön egy új munkaerőpiaci támogatási program a vidéki cégeknek

2022. december 11. 

Augusztus 15-től indul a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása program a Budapesten és Pest megyén kívül egész Magyarországon - jelentette be szerda reggel egy közleményben a Technológiai és Ipari Minisztérium. A cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak - hívta fel a figyelmet a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

NEA 2023 pályázati tájékoztató napok a civil szervezetek 2023. évi működési támogatását és programjainak támogatását elősegítő pályázati lehetőséghez kapcsolódóan

2022. november 12. 

A Nemzeti Együttműködési Alap pályázatokhoz kapcsolódóan a Miniszterelnökség idén is minden megyében tájékoztató fórumokat tart. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

40 milliárdos EU-pályázat nyílik az ökológiai termesztés támogatására

2022. november 7. 

Az ökológiai termesztést negyvenmilliárd forint keretösszegű uniós pályázati kiírással segítik jövő év január elsejétől - hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Rábcakapiban. Az ,,Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása című vidékfejlesztési pályázat társadalmi egyeztetése idén augusztus elején zajlott, és az anyag szerint várhatóan 3 ezer gazdálkodó kap majd támogatást. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A tanyai gazdálkodást segíti a falugondnoki hálózat

2022. november 2. 

Meghosszabbította az Agrárminisztérium a tanyafejlesztési pályázatot 2023 júniusáig, cél, az alapvető infrastrukturális elemek és szolgáltatások fejlesztésével a tanyán élők életszínvonalának javítása - közölte a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Zsanán. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Pest megyében című (VEKOP-6.2.2-15 kódszámú) felhívás

2022. október 28. 

Ezúton értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Pest megyében című (VEKOP-6.2.2-15 kódszámú) felhívás módosulása a következő pontot érinti. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Itt a nagy hír! - Megvannak az első nyertesek a lakossági napelemes pályázatban

2022. október 19. 

Hétfőn elkezdte kihirdetni az illetékes minisztérium a családok tízezrei által várt napelemes uniós pályázatban az első nyerteseket - szúrtuk ki a hivatalos pályázati oldalon. A hétfő kora délutáni állapot szerint immár 497 család örülhet a támogatói döntésnek azok közül, akik tavaly decemberben azokban a megyékben pályáztak, amelyekben a leghamarabb megnyílt a lehetőség. A pályázati hírek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mintegy hárommilliárdos támogatást kapnak az agrárszakképzési centrumok

2022. október 14. 

Mintegy hárommilliárd forintot kapnak fejlesztések megvalósítására az agrárszakképzési centrumok - mondta az agrárminiszter kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Támogatásban részesülnek a kacsa- és libatartók

2022. október 12. 

A kormány egyszeri 1,9 milliárd forint forrást biztosít a kacsa- és libatartók számára - jelentette be Nagy István agrárminiszter az ágazat szereplőivel történt egyeztetésen a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, pénteken az Agrárminisztérium közleménye szerint. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Fontos közlekedési csomópont jön létre Pest megyében

2022. október 4. 

A csomópont bekötésére a frissen megjelent pályázati kiírás szerint két út is megépül új nyomvonalakon. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kiderült: túligényelték Dél-Dunántúlon a napelemes pályázatot, Budapesttől vehetik el a pénzt

2022. október 2. 

Baranya, Somogy és Tolna megyében összesen 23,6 milliárd forintnyi támogatást kértek a családok a lakossági napelemes uniós pályázatban, miközben a két pályázati fordulóra összesen 20,6 milliárd forintot szánt a kiíró - derült ki a Portfolio összesítéséből. A dél-dunántúli túligénylés mellett vannak azonban olyan térségek az országban, amelyekben jóval kevesebbet kértek az elérhető keretnél, ilyen például […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent az ,,Onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztése a konvergencia régiókban működő megyei kórházakban című (EFOP-2.2.23-21 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 27. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent az ,,Onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztése a konvergencia régiókban működő megyei kórházakban című (EFOP2.2.23-21 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Pest megyében című (VEKOP-6.2.2-15 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 19. 

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében című (VEKOP-5.3.2-15 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 19. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében című (VEKOP-5.3.2-15kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Megyei Kormányhivatalok közbenső szervezeti tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt című (VP-20-4-17 kódszámú) felhívás dokumentációja

2022. szeptember 17. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Megyei Kormányhivatalok közbenső szervezeti tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt” című (VP-20-4-17 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Társadalmi egyeztetésen a ,,Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP_Plusz-3.1.1-21 kódszámú) felhívás tervezete

2022. szeptember 16. 

Elindult a ,,Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP_Plusz-3.1.1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több száz új bölcsődei férőhely jöhet létre Pest megyében, kedden nyílik a pályázat

2022. szeptember 15. 

A holnap, azaz kedd reggel megnyíló Pest megyei bölcsődefejlesztési pályázat nyomán a most 6117 férőhely várhatóan 300-350-nel bővülhet és emellett számos intézmény korszerűsítése is megtörténhet -... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több mint 170 közösségi piac létrehozását segítette a kormány

2022. szeptember 14. 

A Vidékfejlesztési Program több mint 12 milliárd forint értékű pályázati felhívásaival több mint 170 termelői piac létrehozását segítette a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosszeg községi piacának átadásán pénteken. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elkezdődött a FirstFarms Hungary Kft. beruházása Békés megyében

2022. szeptember 12. 

Letették a FirstFarms Hungary Kft. nyolcmilliárd forintos beruházásának alapkövét a Békés megyei Pusztaföldváron csütörtökön. A dán tulajdonú cég a fejlesztéshez csaknem 2,5 milliárd forint állami támogatást kapott. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan című (EFOP-1.6.3-17 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 11. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan című (EFOP-1.6.3-17 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című (TOP-3.2.1-15 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 8. 

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a módosítás kizárólag Veszprém megye standard területspecifikus mellékletében a projekt elszámolható összköltségének maximális értékét és az igényelhető vissza nem térítendő támogatás maximális összegének a módosítását jelenti 400 mFt-ról 550 mFt-ra. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Milliárdokra pályázhatnak hazai kkv-k

2022. szeptember 6. 

Péntektől érhető el a Magyar, High-tech és Zöld szuperkonstrukció, amely azért egyedülálló a magyar gazdaságfejlesztés történetében, mert a hazai vállalkozások azonos tartalmú, 70 százalékos támogatásintenzitású felhívásra pályázhatnak, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján működnek. Ezúttal tehát nemcsak a vidéki, hanem a budapesti és Pest megyei vállalkozások is fejlesztési forráshoz juthatnak hatékonyságnövelő fejlesztéseik megvalósításához” – […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felújították a szociális szolgáltatóközpontot Nyírgyulajon

2022. szeptember 4. 

Megújult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulaj szociális szolgáltatóközpontjának épülete, a több mint 71 millió forint értékű beruházást az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára adta át kedden. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat az Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételre 2019

2022. augusztus 19. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati felhívása az Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételre 8. évfolyamos tanulók számára. A sikeresen teljesítő tanulók megyéjük Arany János Tehetséggondozó Programot működtető középiskolájába, illetve kollégiumába nyerhetnek felvételt, és speciális program alapján készülhetnek fel a felsőfokú továbbtanulásra. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Természet, vadon élő állatok, vadgazdálkodás és vadászat – Rajzpályázat

2022. augusztus 17. 

Az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete rajzpályázati felhívása természet, vadon élő állatok, vadgazdálkodás és vadászat témakörben. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Dalszerző pályázat a 112-es segélyhívó számot népszerűsítő kampánydal refrénjének megalkotására

2022. augusztus 17. 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának pályázati felhívása a 112-es segélyhívó számot népszerűsítő kampánydal 4 (refrénszerű) sorának megalkotására. A szakmai zsűri által kiválasztott győztes ,,alkotás szerzője nemcsak értékes ajándékokat vehet át, de abban is része lesz, hogy pályaműve helyet kap az albumon, amelyen neves magyar és nemzetközi énekesek is szerepelnek. Tovább >> palyazatfigyelo.org

Óbuda 6 x 7 képben – Fotópályázat

2022. augusztus 16. 

Az Óbudai Kulturális Központ, Békásmegyeri Közösségi Házának fotópályázati felhívása egy történet több fotón keresztül való elmesélésére. A pályázat során díjazásra nem kerül sor, a ,,díj maga a megjelenés. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A munka világa – Fotópályázat

2022. augusztus 15. 

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fotópályázati felhívása a kereskedők, ipari vállalkozások, szolgáltatók, kézművesek tevékenységéről, termékeiről készült alkotások beküldésére. A díjazottak értékes jutalmakban és oklevélben részesülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ingyenes pályázatfigyelő hírlevél 2022. augusztus 15.

2022. augusztus 15. 

A mai hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Lakossági azbesztmentesítési pályázatA Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. pályázati felhívása lakossági ügyfelei számára, az azbeszthulladék begyűjtésére, szállítására és ártalmatlanításra történő átadásra.Pályázat 50 év felettieknek szóló vállalkozásfejlesztési programban való részvételrePályázati felhívás 50 év felettiek számára, vállalkozásfejlesztési programban való részvételre, digitális és üzleti ismeretszerzés, szakmai kapcsolatépítés, valamint termék- és szolgáltatásfejlesztés érdekében. A képzés 5 jelenléti és 2 online alkalmat tartalmaz, amelyek során többek között olyan témákkal foglalkoznak majd a résztvevők, mint a termék- és vállalkozásfejlesztés, piacelemzés, pénzügyi tervezés, sales és marketing.Pályázat a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek részérePályázati felhívás a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek számára, támogatás elnyerésére a célkitűzéseik elérése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100.000 Ft.Pályázat a művészetek, a bölcsészettudományok és a társadalomtudományok területén tevékenykedő kutatóknak külföldi rezidenciaprogramban való részvételrePályázati felhívás elismert kutatók, illetve a szakterületükön kiemelkedő eredményeket elért személyek számára, külföldi rezidenciaprogramban való részvételre a művészetek, bölcsészettudományok és társadalomtudományok területén. A rezidenciaprogram három, hat, vagy kilend hónapos lehet. A támogatás összege a program hosszától függően 21.500 USD, 43.000 USD, vagy 65.000 USD lehet. A pályázati kiírás nyelve angol.Támogatott hitel mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, készletbeszerzések és működési költségek finanszírozására0%-os hitel mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, készletbeszerzések és működési költségek finanszírozására. A hitelt társas vállalkozások és egyéni vállalkozók igényelhetik, összege: 1-300 millió forint. Támogatható tevékenységek: készlet beszerzés költségei és működési költségek finanszírozása. Csak a Közép-Magyarországi régión kívül bejegyzett székhelyre, telephelyre vagy fióktelepre megvásárolni kívánt készlet és a működési költség finanszírozása támogatható.Pályázat múzeumpedagógiai programok, kezdeményezések elismerésérePályázati felhívás muzeális intézmények számára, múzeumpedagógiai díj 2022. évi elnyerésére, 2021. július 1. és 2022. június 30. között megvalósított múzeumpedagógiai programok és kezdeményezések elismerésére. A díjban részesült programokat online kiadványsorozatban mutatják be.Költségtámogatás szárítmány-előállítók részérePályázati felhívás szárítmány-előállító tevékenységet folytató vállalkozások számára, zöldség- és gyümölcsfélékből, gyógynövényekből és fűszernövényekből, forró levegővel mesterségesen szárított, illetve aszalt vagy pörkölt termény előállításához felhasznált fűtési költségek támogatására.Pályázat a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatásáraPályázati felhívás költségvetési szervek, közszféra szervezetek, helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyesületek, köztestületek, egyházi jogi személyek, alapítványok, közalapítványok, valamint gazdasági társaságok számára, a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300.000.000 Ft.Apáczai-díj 2022 - Pályázat a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő pedagógusoknakA Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tudományos Tanácsának pályázati felhívása a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő pedagógusok számára, Apáczai-díj 2022. évi elnyerésére, a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének értékelése, ösztönzése, és népszerűsítése céljából. Az Apáczai-díj kisplasztikából, sorszámozott oklevélből és pénzjutalomból áll.Pályázat nemzetközi természetvédelmi díj elnyerésérePályázati felhívása 18-35 év közötti fiatalok számára, nemzetközi természetvédelmi díj 2023. évi elnyerésére, a vadon élő állat- és növényfajok védelmében elért kézzelfogható eredmények elismerésére. A díjazottak nemzetközi nyilvánosságot, illetve 50.000 EUR pénzjutalmat kapnak, melyet további természetvédelmi tevékenységekre fordíthatnak. A pályázati kiírás nyelve angol.Kiváló Múzeumpedagógus Díj 2022 - Pályázat a múzeumpedagógia területén kiemelkedő szakembereknekA Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ javaslattételi pályázati felhívása Kiváló Múzeumpedagógus Díj 2022. évi odaítélése céljából, a múzeumpedagógia terén kiemelkedő szakmai tevékenységet végző szakemberek munkájának elismerésére.Pályázat szolidaritási projektek támogatásáraPályázati felhívás valamilyen helyi, közösségi kihívásra választ kereső, 18-30 éves fiatalok által megvalósítandó, hazai szolidaritási projektek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500 EUR/hó.Országos Középiskolai Filmszemle 2022 - Pályázati felhívás játékfilmek, animációs filmek és dokumentumfilmek nevezéséreA Káldor Miklós Kollégium pályázati felhívása magyarországi és határon túli középiskolás diákok számára, legfeljebb 15 perces játékfilmek, dokumentumfilmek és animációs filmek készítésére és beküldésére. Díjazás: 1. helyezés: 150.000 Ft; 2. helyezés: 70.000 Ft; 3. helyezés: 30.000 Ft.Pályázat női deep-tech vállalkozások támogatásáraPályázati felhívás nők által alapított, korai fázisban lévő deep-tech vállalkozások támogatására, az EU vállalkozói ökoszisztémájában a nagyobb női szerepvállalás érdekében. A résztvevők mentorálást és coaching szolgáltatást vehetnek igénybe, célzott hálózatépítési és befektetési rendezvényeken vehetnek részt, nemzetközi nyilvánosságot kapnak, valamint legfeljebb 75.000 EUR pénzügyi támogatásban részesülhetnek. A pályázati kiírás nyelve angol.Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és történelmi vármegyéi múltjának történetéből - Helytörténeti pályázatA Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület, a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének Történettudományi Intézeti Tanszéke és a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle Szerkesztősége pályázati felhívása Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és történelmi vármegyéinek múltját feldolgozó és bemutató dolgozatok beküldésére. Díjazás: 1. díj: 35.000 Ft; 2. díj: 30.000 Ft; 3. díj: 25.000 Ft.Létvágytalanság - VerspályázatA Marsbook Kiadó irodalmi pályázati felhívása amatőr költők számára, jelenünk furcsa, olykor nyugtalanító életérzéseinek szavakba, strófákba öntő versek írására és beküldésére, kötetben való megjelenés céljából. A ,,legjobb vers szerzője térítésmentesen (postai díj nélkül) kap egy példányt a ,,Létvágytalanság puhakötéses változatából.Háziorvosi praxisjog va?sa?rla?si pályázat 2022Pályázati felhívás praxisjoggal nem rendelkező háziorvosok számára, háziorvosi praxisjog vásárlásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 4.000.000 Ft.Pályázat kiemelkedő minőségű elektronikus oktatási anyagok és a jelentős eredményeket elért alkalmazók díjazásáraPályázati felhívás oktatási díj 2022. évi elnyerésére, a kiemelkedő minőségű, magyar nyelvű elektronikus tananyagok, működő eLearning portálok és a jelentős eredményeket elért alkalmazóik elismerésére. A díjazottokat folyóiratban mutatják be, továbbá a Kiíró portálján 12 hónapig logójukkal és a díjazott portálra mutató hyperlinkkel szerepeltetik.Máskép(p) 2022 - Helytörténeti fotó és filmpályázatA Berzsenyi Dániel Könyvtár, a H+ Média és Kulturális Egyesület és a Szombathelyi Szépítő Egyesület fotó- és filmpályázati felhívása általános és középiskolás diákok, valamint főiskolás és egyetemista hallgatók számára, a közösség élményét megjelenítő, Vas megyében készült alkotások beküldésére.Fulbright kiemelt közös ösztöndíjak 2023-2024A Fulbright Program 2023-2024 évre, amerikai egyetemekkel közösen meghirdetett posztgraduális hallgatói, oktatói és kutatói ösztöndíjai.Pályázat budapesti művelődési központ helyiségeinek közcélú, közösségi térként való hasznosításáraBudapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi civil, egyházi, társadalmi szervezetek és nemzetiségi önkormányzatok számára, művelődési központ helyiségeinek közcélú, közösségi térként való hasznosítására. A pályázaton nyertes szervezetek számára az Önkormányzat díjmentességet biztosít a terembérleti díj megfizetése alól, ennek keretében díjtalanul biztosítja az aulát, öltözési lehetőséget, multifunkciós színháztermének használatát egy adott napra legfeljebb 12 óra időtartamra, valamint a program alapvető műszaki-technikai feltételeit, valamint a ruhatár működtetését. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból Vállalkozások regionális munkaerő támogatása Pályázat civil szervezetek 2023. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására

Nagy Iván Honismereti Pályázat 2021 – Pályázat eredeti ismeret- és tényanyagot feltáró tanulmányok beküldésére

2022. augusztus 13. 

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának pályázati felhívása történeti, helytörténeti, gazdaságtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, néprajzi, természettudományi és műemlékvédelmi témakörben készült, önálló helyszíni gyűjtésen alapuló, levéltári kutatáson nyugvó, eredeti ismeret- és tényanyagot feltáró tanulmányok beküldésére. A legértékesebb pályaművek mindkét kategóriában, témakörönként - a partneri támogatás függvényében - jutalmazásra kerülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Rajz- és fotópályázat a klímatudatosság jegyében

2022. augusztus 13. 

A Csongrad Megyei Önkormányzat rajz- és fotópályázati felhívása általános iskolás diákok számára a klímatudatossággal kapcsolatos alkotások beküldésére. Alsó tagozatos diákok 3 legjobb pályaművét rollerrel, míg a felső tagozatosok 3 legjobb alkotását aktivitásmérővel jutalmazzák a szervezők. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Örökségünk - Somogyország Kincse Cím 2020 – Felhívás épített és természetes környezeti, kulturális értékek létrehozásának, feltárásának, megóvásának és közkinccsé tételének elismerésére

2022. augusztus 11. 

A Somogy Megyei Önkormányzat javaslattételi pályázati felhívása az Örökségünk - Somogyország Kincse Cím 2020. évi odaítélése céljából a magánszemélyek, jogi személyek, ill. közösségeik tevékenységeképpen maradandó értéket képviselő épített és természetes környezeti, kulturális értékek létrehozásának, feltárásának, megóvásának és közkinccsé tételének elismerésére. A Cím adományozásáról diploma és kisplasztika kerül átadásra. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat fesztivál helyszínének megtalálására

2022. augusztus 10. 

A Mindenegyüttmegy Egyesület helyszínkereső pályázati felhívása a 2019-es Gyüttment Fesztivál helyszínének biztosítására. A fesztivál 2016-ban indult útnak a Nógrád megyei Csobánkapusztáról, ahol két fesztivált tartottak, majd 2017-ben a Vas megyei Oszkón vertek tábort, 2018-ban pedig a Dunakanyar egyik gyöngyszemét vették be, Zebegényt. Hogy 2019-ben hol lesz a fesztivál? Ez itt a kérdés! A Gyüttment Fesztivál a vidéken újrakezdő, környezettudatos vidéki életet és értékrendet választó, tájba illeszkedő emberek éves nagy találkozója. Tudásmegosztás és tapasztalatcsere, fesztivál környezetben, fesztivál hangulatban - zéró hulladékkal. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat társadalmi vállalkozásoknak pénzügyi, menedzsment és online marketing képzési programban való részvételre

2022. augusztus 9. 

Pályázati felhívás Hajdú-Bihar megyei társadalmi vállalkozások számára, egy kilenc hónapos pénzügyi, menedzsment és online marketing témakörű képzési programban való részvételre. A képzés és mentorálás együttes értéke kb. 4.000 EUR/szervezet (nem közvetlen pénzügyi támogatás). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Programban való részvételre

2022. augusztus 8. 

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása a városban élő és a 2022/2023-as tanévben általános iskola 5. évfolyamán és 6. évfolyamán tanulmányokat kezdő tanulók számára, Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Programban való részvételre. A támogatás összege 500.000 Ft/fő/tanév. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat környezettudatos nevelés elősegítésére

2022. augusztus 4. 

Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának pályázati felhívása környezettudatos nevelés elősegítése céljából a kerületben működő nevelési és oktatási intézmények számára. A támogatás összege legfeljebb 200 000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat civil szerveződések, közösségek számára, kisközösségi aktivitás, életminőség javítás, esélyegyenlőség, közösségi kultúra, fiatalok részvétele, zöld megoldások témakörökben megvalósuló projektek támogatására

2022. augusztus 2. 

Pályázati felhívás kisközösségi aktivitás, életminőség javítás, esélyegyenlőség, közösségi kultúra, fiatalok részvétele, zöld megoldások témakörökben megvalósuló projektek támogatására a dél-dunántúli régióban működő (Baranya, Somogy és Tolna megye) civil szerveződések és közösségek számára. A támogatás összege 1.000.000 - 3.000.000 Ft Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat hangszerek megvásárlásának támogatására katolikus egyházközösségek zenészei és zenei együttesei részére

2022. augusztus 2. 

A Magyar Katolikus Egyház Egyházmegyéinek plébániái önálló egyházközösséggel rendelkező, önállóan gazdálkodó fíliák, templomigazgatóságok, lelkészségek, lelkiségi közösségek, valamint szerzetesrendek nyújthatnak be pályázatot az egyház plébániáin és egyházközségeiben szolgáló zenei együttesek illetve a lelkipásztori munkában résztvevő zenészek részére infrastruktúra (hangszer, kellék, hangosítás, vetítés) fejlesztésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat gyermek- és ifjúsági táborok, programok, rendezvények, továbbá kis értékű tárgyi eszköz beszerzés támogatására

2022. július 31. 

Pályázati felhívás evangélikus egyházmegyék, egyházközségek és cserkészcsapatok táborainak/programjainak/rendezvényeinek támogatására, illetve kis értékű tárgyi eszközök beszerzésének támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Múlt egy kattintásra - Fotópályázat

2022. július 31. 

A a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár fotópályázati felhívása miskolci emléktáblák művészi megörökítése céljából. Díjazás: 1. helyezés: 300 EUR; 2. helyezés: 200 EUR; 3. helyezés: 100 EUR. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat könyvtári, levéltári konferenciák, rendezvények, szakmai tapasztalatcserék, műhelybeszélgetések megrendezésének támogatására

2022. július 30. 

Megyei hatókörű városi könyvtárak, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, hazai és határon túli országos könyvtári és hazai olvasásszakmai szervezetek, valamint öz- és nyilvános magánlevéltárak, levéltári szakmai szervezetek, határon túli (jelentős magyar vonatkozású gyűjteménnyel rendelkező) levéltári intézmények nyújthatnak be pályázatot konferenciák, rendezvények, szakmai tapasztalatcserék, műhelybeszélgetések megrendezésének támogatására. A pályázat keretösszege 91.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a diaszpórában élő magyarság szervezetei és a diaszpórában található, magyar nyelvű oktatást végző szervezetek támogatására 2020

2022. július 29. 

A világ bármely részén (kivéve szlovákiai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, magyarországi és ukrajnai székhelyű szervezeteket, ide nem értve a Kárpátalja megyén kívül működő ukrajnai diaszpóra szervezeteket) a magyar kultúra, az anyanyelv megőrzését célul kitűző bejegyzett civil szervezet, valamint egyházi jogi személy nyújthat be pályázatot a magyar közösség céljait szolgáló kulturális, családi, egyházi, cserkész, ifjúsági és sport programok, anyanyelvi oktatásra irányuló tevékenységek és hozzá kapcsolódó működési támogatások, írott és elektronikus média, könyvkiadás, civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatására. A támogatás összege 500.000 - 2.500.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a ,,MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI-GAZDASÁGFEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK CÍMŰ (TOP_Plusz-3.1.1-21 kódszámú) felhívás

2022. július 25. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a ,,Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP_Plusz-3.1.1-21 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatírók Szerint Közel egymilliárd forint fejlesztési forrást kap Békés megye - Több nap, mint pályázatíró

2022. július 25. 

Több helyi projekt többlettámogatást kap a korábban elnyert uniós pályázatokhoz. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szabó Dezső Művészeti Ösztöndíj 2020 – Pályázat Tolna megyéhez kötődő fiatal képző- vagy iparművész támogatására

2022. július 23. 

A VízPArt Közalapítvány ösztöndíjpályázati felhívása Tolna megyéhez kötődő fiatal képző- vagy iparművészek számára Szabó Dezső Művészeti Ösztöndíj 2020. évi elnyerésére. A támogatás összege 200.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szociális és tanulmányi ösztöndíj kárpátaljai diákoknak

2022. július 22. 

A ,,Szent Márton Karitász Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szociális és tanulmányi ösztöndíjpályázati felhívása ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai diákok számára. A támogatás összege legfeljebb 4000 hrivnya/félév. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat jogi személyeknek mezőgazdasági erőgépek és kapcsolható eszközök, mezőgazdasági tevékenységekhez szükséges felszerelések, rendszerek, ültetvények telepítése és korszerűsítése, valamint tenyészállatok beszerzésének támogatására Erdélyben

2022. július 21. 

Hargita, Kovászna és Maros megye területén bejegyzett egyéni vállalkozók és jogi személyek nyújthatnak be pályázatot mezőgazdasági erőgépek és kapcsolható eszközök, valamint egyéb, a mezőgazdasági művelésben és termelésben használt berendezések, gépek, felszerelések, telepítésre alkalmas oltványok, csemeték, valamint tenyészállatok beszerzésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 70.000 lej. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Helyi piacok fejlesztése Pest megye területén

2022. július 19. 

A főváros vonzáskörzetében fekvő Pest megyei települések és a 10 ezer főnél népesebb Pest megyei városok pályázhatnak 10-150 millió forint elnyerésére, önkormányzati tulajdonú helyi új piacok kialakításához vagy meglevő piacok fejlesztésének megvalósításához. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Év vállalkozója 2022 - Pályázat vállalkozóknak

2022. július 18. 

Javaslattételi pályázati felhívás az Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója Díjak 2022. évi odaítélése céljából, a példaértékű vállalkozói és üzletemberi tevékenységek elismerésére. Az Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója Díjat kizárólag olyan gazdasági szakember - vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember - kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára. A területi szervezetek Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjat is javasolhatnak az arra érdemeseknek. Év Vállalkozója díj Egyéni pályázó kizárólag a Megyei/Regionális Év Vállalkozója díjra nyújthat be pályázatot, a vállalkozása székhelye szerinti megyei/regionális VOSZ szervezethez. Év Vállalkozója megosztott díjra nincs lehetőség. Az országos Év Vállalkozója Díj elnyerésének feltétele, hogy a díjazott személy vállalkozása a VOSZ tagja legyen (ettől csak az Ügyvezető Elnökség egyedi döntése alapján, különlegesen indokolt esetben lehet eltérni). Pályázat benyújtására maga az érintett vállalkozó (munkáltató; vállalkozás vezetője, tulajdonosa) is jogosult. A pályázati felhívás megjelenik a szövetség honlapján, valamint a VOSZ Hírlevélben is. Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díj, Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj Kiemelkedő vállalkozói, üzleti teljesítményt nyújtó tagjaink (támogatóink) minél nagyobb körű elismerése érdekében, az 5 tagozati területen (ipar, kereskedelem, mezőgazdaság, szolgáltatás, egészségügy) és tetszőlegesen választható ,,alkategóriákban (szakmai területek, tevékenységi körök szerint) hirdetjük meg a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak pályázatait. A Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjjal a VOSZ megyei/regionális szervezete a helyi közélet (társadalmi környezet) kiemelkedő (nem gazdasági) teljesítményeit ismerheti el, így díjazásban részesülhetnek pl. az egyházak, karitatív, jogvédő szervezetek, hivatalok, hatóságok, önkormányzatok, állami/önkormányzati szervek, közüzemek képviselői, továbbá a rendvédelem, közbiztonság területén dolgozók is. További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2020. évi szakmai program megvalósításának és működésének támogatására

2022. július 16. 

Pályázati felhívás a Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási és Kulturális Osztálya által vezetett hatósági nyilvántartásban szereplő, minősítéssel nem rendelkező, NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2020. március 1. - 2021. február 28. közötti időszakra vonatkozó működésének és szakmai program megvalósításának támogatására. A támogatás összege kategóriánként eltérő, de minimum 3.000.000 Ft, legfeljebb 50.000.000 Ft lehet. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat egyházak támogatására

2022. július 16. 

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása a városban működő egyházi szervezetek, belső egyházi jogi személyek és egyházi intézmények támogatására. A pályázat keretösszege 12.000.000,- Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tiszta, virágos otthonunk – Pályázat magánszemélyek és lakóközösségek elismerésére

2022. július 15. 

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi lakosok számára, környezetük esztétikai minőségéért tevékenykedő magánszemélyek és lakóközösségek elismerésére. Díjazás: 1. helyezett: 200.000 forint; 2. helyezett: 170.000 forint; 3. helyezett: 150.000 forint; 4. helyezett: 120.000 forint; 5. helyezett: 100.000 forint. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat evangélikus gyülekezetek és egyházmegyék missziói munkájának támogatására

2022. július 13. 

Pályázati felhívás az evangélikus gyülekezetek és egyházmegyék missziói munkájának támogatására. A támogatás összege 50-150 ezer Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat önkormányzati tulajdonú, bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatására

2022. július 12. 

Pályázati felhívás Pest megye területén működő és újonnan létrehozandó önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatására. Településenként a támogatások maximuma nem haladhatja meg a bruttó 480 millió Ft-ot. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Csodák az ablakból – Rajz- és fotópályázat

2022. július 11. 

A Zala Megyei Kormányhivatal rajz- és fotópályázati felhívása általános és középiskolás diákok számára az ablakból látható környezetünkről készült alkotások beküldésére. A legjobb rajzokat, fényképeket és prezentációkat értékes díjakkal jutalmazzák. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kulturális civil szervezetek, egyesületek, művészeti és tudományos alkotó műhelyek, továbbá közművelődési, közgyűjteményi és művészeti tevékenységek támogatására

2022. július 9. 

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása miskolci székhelyű vagy miskolci  telephellyel rendelkező civil szervezetek és gazdálkodó szervezetek számára, közművelődési, közgyűjteményi és művészeti tevékenységeik megvalósításának 2022. évi támogatására. A támogatás összege 300.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat vállalkozóvá válási támogatásra

2022. július 4. 

Az egyik megyei kormányhivatal (előfizetőinknek belépés után látható, melyik kormányhivatal) pályázati felhívása a megyében legalább egy hónapja nyilvántartott álláskeresők vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személyek számára, vállalkozóvá válásukat elősegítő támogatás igénybevételére. A támogatás összege 500.000 - 3.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatására Budapest és Pest megye területén

2022. július 3. 

Legalább egy lezárt teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, minimum 5 fő állományi létszámmal rendelkező mikro-, kis-, és középvállalkozások nyújthatnak be pályázatot technológiai megújulásukhoz kapcsolódó fejlesztéseik támogatására. Önállóan támogatható tevékenységek. Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, beleértve az automatizált termelési rendszerek fejlesztését, gyártási technológiák fejlesztését, folyamatautomatizálási eszközök, szenzor-, és vezérlés technológiák fejlesztését, robottechnológia alkalmazását, intelligens gyártás megoldások beszerzését. E pályázat keretében a Közép-magyarországi régió területén (Budapest, Pest megye) megvalósuló fejlesztések támogathatók. A nem Közép-magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztések támogatására tekintse meg a GINOP-1.2.8-20 pályázati felhívást. A támogatás összege 5.000.000 - 153.500.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat védett értékek és a műemléki jelentőségű területeken lévő ingatlanok, épületrészek felújítása, helyreállítása céljából - PalyazatMenedzser.hu

2022. július 1. 

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása védett értékek és a műemléki jelentőségű területeken lévő ingatlanok, épületrészek felújításának, valamint helyreállításának támogatására. A támogatás mértéke függ a beérkezett pályázatok számától és azok minőségétől. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat népművészeti nagyrendezvények, kiállítások, fesztiválok támogatására - PalyazatMenedzser.hu

2022. július 1. 

Népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, önkormányzatok, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek nyújthatnak be pályázatot megyei, országos és nemzetközi hatókörű, legalább 1 millió Ft összköltségvetésű, népművészeti nagyrendezvények, kiállítások,és fesztiválok támogatására. A pályázat keretösszege 90.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat amatőr fúvószenekari tevékenységek támogatására - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Amatőr fúvószenekarok képviselői, magánszemélyek, illetve egyéni vállalkozók, valamint közművelődési tevékenységet alapító okiratban rögzítetten végző intézmények, országos hatókörű szakmai szervezetek nyújthatnak be pályázatot a magyarországi amatőr fúvószenekari tevékenység támogatására, közösségi tevékenységeinek fejlesztésére, társadalmi presztízsének, közönségkapcsolatainak megerősítésére, valamint a területi alapon rendszeresen szervezett magyarországi megyei, regionális, országos találkozók, versenyek megvalósítására, kiemelkedő jelentőségű nemzetközi fesztiválokon, versenyeken való részvétel támogatására. A támogatás összege legfeljebb 800.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti testvér-települési programok és együttműködések támogatására - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Magyarországi székhelyű települési és megyei önkormányzat nyújthat be pályázatot Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti magyar-magyar kapcsolatok ápolását és fejlesztését célzó testvér-települési programok és együttműködések támogatására. A támogatás összege 500.000 - 2.000.000 Ft. Sikerdíjas a pályázatírás? Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Az én könyvtárbuszom – Rajzpályázat

2022. június 29. 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár rajzpályázati felhívása Az én könyvtárbuszom címmel, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, 1-8. osztályos általános iskolai tanulók számára. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat népművészeti nagyrendezvények, kiállítások és fesztiválok támogatására - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, önkormányzatok, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek nyújthatnak be pályázatot megyei, országos és nemzetközi hatókörű (programonként legalább 1 millió Ft összköltségvetésű) népművészeti nagyrendezvények, kiállítások, valamint fesztiválok megrendezésének támogatására. Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Eljött a budapesti szállodák ideje is: megnyitják a pénzcsapot

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Már benyújthatók a támogatási kérelmek a Pest megyei szállodák fejlesztését és bővítését támogató pályázati felhívásra. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A napelempályázat a vidék lehetősége

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. December 6-án indul el a napelempályázat először az ország északnyugati részén, majd - heti késleltetésekkel - az ország többi régiójában. Bár Budapest és Pest megye is sorra kerül ... ...figy A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megjelent az “TOP-5.3.2-17 MEGYEI IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE” című felhívás kitöltő programja

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elérhető a honlapon az TOP-5.3.2-17 MEGYEI IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések című (TOP-2.1.3-16 kódszámú) felhívás

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A felhívás mellékleteként megjelent Bács-Kiskun megye és Csongrád-Csanád megye területspecifikus mellékletei (TSM) az alábbiak szerint módosulnak: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új pályázat nyílt meg a cégek előtt - nagy lehetőség a bővítést tervezőknek PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A forrásokat azok a kkv-k igényelhetik, amelyek Magyarország kevésbé fejlett régióiban, vagyis Budapesten és Pest megyén kívül működnek. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Zöld város kialakítása című (TOP-6.3.2-15 kódszámú) felhívás

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A felhívás mellékleteként megjelent Nagykanizsa Megyei Jogú Város területspecifikus melléklete (TSM) az alábbiak szerint módosul: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Helyi gazdaságfejlesztés című (TOP-1.1.3-15 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosításra került Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területspecifikus melléklete (TOP-1.1.3-15-SB1) az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatírás. MEGJELENT AZ “EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT)” CÍMŰ FELHÍVÁS KITÖLTŐ PROGRAMJA

2022. június 24. 

Elérhető a honlapon az EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT) az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázat informatikai eszközbeszerzési költségek támogatására - Pályázatfigyelő

2022. június 21. 

Az egyik megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázati felhívása kamarai tagok számára informatikai eszközbeszerzései költségeik 2021. évi támogatására. A támogatás összege függ a befizetett tagdíj összegétől, de legfeljebb 300.000 Ft. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázat sportegyesületek, szakosztályok, sportszervezetek támogatására - Tízből kilenc pályázatíró ezt a pályázatfigyelő portált ajánlja

2022. június 20. 

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása a város közigazgatási területén működő sportszervezetek számára, működési támogatás elnyerésére, kiemelkedő sportesemények, hazai vagy nemzetközi sportrendezvényeken és edzőtáborokban való részvétel, valamint utánpótlás nevelés támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500.000 Ft. Napelem pályázat, Magyar Falu Program pályázatok, GINOP Plusz pályázatok...

Pályázat Csongrád-Csanád megyei vállalkozások Covid-19 járvány okozta nehézségeinek leküzdéséhez

2022. május 18. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívásaCsongrád-Csanád megyei vállalkozások számára, egyszeri pénzügyi támogatás elnyerésére, a Covid-19 járvány okozta nehézségeinek leküzdése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft.

Makarónival és joghurttal fölözik a hasznot a boltok

2022. május 15. 

Dacára a folyamatos drágulásnak, tíz százalék felett bővült országosan az első negyedévben a kiskereskedelem. Az egyik somogyi élelmiszer-üzletlánc üzleteiben a korábbinál jóval több tejterméket, tésztát adtak el, s az üdítőitalból származó bevétel is megugrott. A pályázati források révén megyénkben többtucatnyi bolt újult meg, s jelenleg is zajlanak az üzletszépítési akciók. A pályázati hírek kivonata csak […]

Pályázat gyakorlati képzést végző vállalkozásoknak, képzéssel kapcsolatos költségek támogatására

2022. május 3. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás Somogy megyei, gyakorlati képzést végző kamarai tag vállalkozások részére képzéssel kapcsolatos költségeik 2020. évi támogatására. A támogatás összege minimum 10.000 Ft.

Társadalmi egyeztetésen A XXI. századi egészségügy feltételeinek kialakítása - Komprehenzív Kardiovaszkuláris Centrum kialakítása a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban című (RRF-8.2.5-22 kódszámú) felhívás tervezete

2022. április 14. 

Elindult A XXI. századi egészségügy feltételeinek kialakítása - Komprehenzív Kardiovaszkuláris Centrum kialakítása a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban című (RRF-8.2.5-22 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […]

Pályázat vállalkozásoknak, informatikai eszközbeszerzés támogatására

2022. április 1. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás Somogyi Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagok informatikai eszközbeszerzései költségeinek 2020. évi támogatására. A támogatás összege függ a befizetett tagdíj nagyságától, de legfeljebb 300.000 Ft lehet.

PalyazatMenedzser.hu: Tizennégyezer sorfát ültettek el idén ősszel a Településfásítási Programban

2023. december 7. 

Az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Program őszi ültetési időszaka alatt 19 megyében, összesen 514 településen 14 ezer sorfa elültetésére került sor - közölte Nagy István tárcavezető. A legtöbb faültetés Vas megyében zajlott, második helyen Győr-Moson-Sopron megye, míg harmadikon Borsod-Abaúj-Zemplén megye szerepel. A Program két ütemében 2020-2022 összesen 36 ezer sorfát helyeznek földbe 1350 településen, összesen […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP_Plusz-3.1.1-21 kódszámú) felhívás

2023. december 3. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP_Plusz-3.1.1-21 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében című (TOP-6.8.2-15 kódszámú) felhívás

2023. november 26. 

Ezúton értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében című (TOP-6.8.2-15 kódszámú) felhívás módosulása a következő pontot érinti. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Fejérvíz Zrt. 1,6 milliárdos támogatást kapott az állami integráció keretében

2023. október 24. 

A Fejérvíz Zrt. több mint 1,6 milliárdos támogatást kapott az állami integráció keretében, miután az energiaárak drasztikus emelkedése nehéz helyzetbe hozta a Fejér vármegyei víziközmű szolgáltatót. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A tanyai gazdálkodást segíti a falugondnoki hálózat - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Meghosszabbította az Agrárminisztérium a tanyafejlesztési pályázatot 2023 júniusáig, cél, az alapvető infrastrukturális elemek és szolgáltatások fejlesztésével a tanyán élők életszínvonalának javítása - közölte a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Zsanán. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében című (TOP-6.8.2-16 kódszámú) felhívás - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében című (TOP-6.8.2-16 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Magyar falu program: 2022-ben már januárban kiírják az első pályázatokat - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A Magyar falu program forrásai rendelkezésre fognak állni a jövőben is, sőt az első pályázati kiírások 2022-ben már januárban megjelennek - hangsúlyozta a program kormánybiztosa csütörtökön a Fejér megyei Adonyban, ahol átadta a program keretében 30 millió forintos támogatásból felújított szolgálati lakást. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megnyílik a napelemes pályázat utolsó szakasza - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Most Budapest és Pest megye lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek és akkumulátor telepítéséhez. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP-5.1.1-15 kódszámú) felhívás - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP-5.1.1-15 kódszámú) felhívás. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP_Plusz-3.1.1-21 kódszámú) felhívás - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP_Plusz-3.1.1-21 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

MEGJELENT AZ „EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT)” CÍMŰ FELHÍVÁS KITÖLTŐ PROGRAMJA - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Elérhető a honlapon az EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT) az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lakályos odúk várják az égi vándorokat (videó)

2023. október 18. 

Százharminc madárodú telepítését kezdte el a Gemenc Zrt. A projekt uniós támogatás révén valósul meg - írják a Tolna Vármegyei Hírportálon. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent ,,Az alapellátáshoz kapcsolódó egységes ügyeleti rendszer bevezetése Hajdú-Bihar megyében (pilot) című (EFOP-1.8.23-21 kódszámú) felhívás

2023. október 16. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Az alapellátáshoz kapcsolódó egységes ügyeleti rendszer bevezetése Hajdú-Bihar megyében (pilot) című (EFOP-1.8.23-21 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pénz, de honnan? 2023 – Aktuális pénzügyi segítségek kkv-knak (Debrecen)

2023. október 4. 

A PP Konferenciaközpont Kft. rendezvénye Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyék kkv-döntéshozói számára, a hazai kkv-k számára rendelkezésre álló kedvezményes, támogatott pénzforrásokkal és a működési hatékonyságot növelő új módszerekkel kapcsolatosan.

CIVIL INFO - NEA 2024 országos tájékoztató rendezvény Pest Vármegyében 2.0

2023. szeptember 19. 

Az Isten Szolgálatában Református Misszió Alapítvány rendezvénye a civil területet érintő aktualitásokkal, szakmai programokkal, és a Nemzeti Együttműködési Alap pályázataival kapcsolatosan.

Ötletből érték: Iparjogvédelem, szellemitulajdon-védelem, szerzői jog – Online tájékoztató rendezvény

2023. szeptember 15. 

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala online tájékoztató rendezvénye az iparjogvédelemmel, szellemitulajdon-védelemmel, valamint a szerzői joggal kapcsolatosan.

42 szerencsés magyar település kaphat pénzt bölcsődére, óvodára, rendelőre

2023. augusztus 1. 

178 milliárd forintra pályázhat 42 város családbarát és helyi gazdaságösztönző fejlesztésekre. A kormány által előfinanszírozott forrásokra a 2021-2027-es Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében a vármegyei önkormányzatok által kijelölt városok pályázhatnak - olvasható a Területfejlesztési Miniszter közleményében.

Pályázat színházi nevelési előadáson való kedvezményes részvételre

2023. május 22. 

Pályázati felhívás budapesti és Pest megyei középiskolák számára, a diákok fontos élethelyzeteire reagáló, pedagógiai céllal rendelkező interaktív színházi előadáson való kedvezményes részvételre. Megpályázható előadásaink valós költsége 125.000 Ft. A társulat 100.000 Ft-tal támogatja a nyertes osztályok részvételét, így az előadás önköltsége 25.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat idősbarát önkormányzatok díjazására 2021

2023. május 21. 

Pályázati felhívás települési, megyei, kerületi, fővárosi önkormányzatok számára Idősbarát Önkormányzat Díj 2021. évi elnyerésére, az idős lakosságot segítő kezdeményezések elismerésére. A legjobbnak ítélt pályaművek benyújtóinak a 2021. évi Idősbarát Önkormányzat Díjat és az elismerést tartalmazó oklevelet adományozzák, és az Idősek Világnapjához kapcsolódó díjátadó ünnepség keretében díjazottamként 1.500.000 Ft jutalomban részesítik. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a „TOP_Plusz-3.1.1-21 – Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” című felhívás kitöltő programja

2023. február 18. 

Elérhető a honlapon a TOP_Plusz-3.1.1-21 - Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Navracsics Tibor: Kiemelt jelentősége lesz a vármegyéknek a fejlesztéspolitikában

2023. február 8. 

Navracsics Tibor: Kiemelt jelentősége lesz a vármegyéknek a fejlesztéspolitikában. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Rangos elismerést kapott Kölkedi Krisztián, az NKFI Hivatal innovációs ügynökségének stratégiai vezérigazgató helyettese

2022. december 22. 

2022.11.26-án, csütörtök este ünnepélyes keretek között, a Szépművészeti Múzeumban adták át a 2022. évi Budapesti és Pest Megyei Regionális PRIMA Díjakat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Napelemes pályázat: 2022. novemberben jön a következő benyújtási lehetőség

2022. december 13. 

A ,,Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva című felhívás benyújtási határideje 2022. szeptember 5-én módosult. A hivatalos közlemény szerint az alábbi ütemezésben lehet a pályázatokat benyújtani: Fejér, Győr-Moson-Sopron, KomáromEsztergom, Vas, Veszprém és Zala megye: 2022.11.28. 17:00 órától 2022.12.16. 24:00 óráig Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye: 2022.11.28. 17:00 órától 2022.12.16. 24:00 óráig Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 2022.12.05. 17:00 órától 2022.12.23. 24:00 óráig Budapest és Pest megye: 2022.12.05. 17:00 órától 2022.12.23. 24:00 óráig A napelemes pályázat részletei portálunkon... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Magyar falu program: 2022-ben már januárban kiírják az első pályázatokat

2022. november 16. 

A Magyar falu program forrásai rendelkezésre fognak állni a jövőben is, sőt az első pályázati kiírások 2022-ben már januárban megjelennek - hangsúlyozta a program kormánybiztosa csütörtökön a Fejér megyei Adonyban, ahol átadta a program keretében 30 millió forintos támogatásból felújított szolgálati lakást. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Palkovics: Magyarország az elsők között lábalt ki a koronavírus okozta válságból

2022. november 11. 

Nagykanizsa, 2021. november 15., hétfő (MTI) - Magyarország fejlődési üteme az Európai Uniós államok közül az elsők között tért vissza a koronavírus által okozott válság előtti szintre, Zala megye pedig jó példa lehet arra, hogy megalapozott döntésekkel hogyan lehet a bezzeg kategóriába kerülni - fogalmazott az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Nagykanizsán. A pályázati hírek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című (TOP-3.2.1-16 kódszámú) felhívás

2022. november 3. 

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a módosítás kizárólag Bács-Kiskun megye standard területspecifikus mellékletének a módosítását jelenti az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségben című (TOP-6.8.2-15 kódszámú) felhívás

2022. november 1. 

Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségben című (TOP-6.8.2-15 kódszámú) felhívás módosítása. Módosításra sablonváltozás és a végrehajtásra rendelkezésre álló időtartam módosítása miatt kerül sor: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Megyei identitás erősítése című (TOP-5.3.2-17 kódszámú) felhívás

2022. október 26. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei identitás erősítése című (TOP-5.3.2-17 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontot érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

MEGJELENT AZ “EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT)” CÍMŰ FELHÍVÁS KITÖLTŐ PROGRAMJA

2022. október 19. 

Elérhető a honlapon az EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT) az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja című (TOP-6.7.1-15 kódszámú) felhívás

2022. október 12. 

Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja című (TOP-6.7.1-15 kódszámú) felhívás módosítása. Módosításra sablonváltozás és a végrehajtásra rendelkezésre álló időtartam módosítása miatt kerül sor: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hazánkban egyedülállóan magas a vidékfejlesztési program támogatása

2022. október 7. 

Nem véletlen, hogy Európában sehol máshol nincsen olyan magas támogatása a vidékfejlesztési programnak, mint Magyarországon - jelentette ki az agrárminiszter szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult az ,,Onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztése a konvergencia régiókban működő megyei kórházakban című (EFOP-2.2.23-21 kódszámú) felhívás

2022. október 2. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztése a konvergencia régiókban működő megyei kórházakban című (EFOP-2.2.23-21 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pest megye lesz a legnagyobb nyertese a friss brüsszeli döntésnek

2022. szeptember 29. 

Az Európai Bizottság a minap jóváhagyta Magyarország új, 2022-2027 időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét, ami alapján 2022. januártól nem lesznek többé hátrányban a Pest megyei cégek, sőt, ők lesznek a legnagyobb nyertesei a pályázati rendszernek - hívja fel a figyelmet a friss brüsszeli döntés kapcsán a Via Credit. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja című (TOP-6.7.1-16 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 20. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja című (TOP-6.7.1-16 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mától lehet pályázni támogatásra a Pest megyei szállodák fejlesztésére

2022. szeptember 19. 

60 és 300 millió forint közötti támogatások igényelhetők, 2 milliárd forintos keretösszegből. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztatás az ,,Onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztése a konvergencia régiókban működő megyei kórházakban című (EFOP-2.2.23-21 kódszámú) felhívás felfüggesztéséről

2022. szeptember 17. 

A beérkezett támogatási kérelmek számára és a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret valószínűsíthető kimerülésére tekintettel 2022. április 11-től a ,,Onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztése a konvergencia régiókban működő megyei kórházakban című (EFOP-2.2.23-21 kódszámú) felhívás felfüggesztésre kerül. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP-5.1.1-15 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 17. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP-5.1.1-15 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Varga Mihály: indul az új településfejlesztési program, 1800 milliárdra pályázhatnak a települések

2022. szeptember 16. 

A következő hét évben 1800 milliárd forintot biztosít a kormány a térségek saját fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására, a most elindult TOP Plusz program a korábbiaknál is nagyobb lehetőségekhez juttatja a kevésbé fejlett régiókat, településeket - mondta a pénzügyminiszter a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségével kötött stratégiai partnerségi megállapodás aláírásakor kedden Budapesten. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések című (TOP-2.1.3-16 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 15. 

Vas megye területspecifikus mellékletének (TSM) 5.2 pontjában a projekt elszámolható összköltsége az 1. és 2. benyújtási szakasz esetében legfeljebb 400 millió Ft, a 3., 4., 5. szakasz esetében legfeljebb 300 millió Ft lehet. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében című (TOP-6.8.2-15 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 13. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében című (TOP-6.8.2-15 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. és A Közmunkaügyi, Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériuma (Románia) ezúton meghirdeti az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Program alábbi pozícióját:

2022. szeptember 12. 

Programmunkatárs a Békés megyei Info Pont vonatkozásában - 1 pozíció Munkavégzés helye: Békéscsaba Munkavégzés időtartama: teljes munkaidő Munkaviszony: határozott idejű A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Dr. Hajas Barnabás igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár együttműködési megállapodást írt alá

2022. szeptember 11. 

Az áldozatsegítés hatékonyságának növelése érdekében kötött együttműködési megállapodást 2020. július 30-án az Igazságügyi Minisztérium és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal. A konvenciót Dr. Hajas Barnabás igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár és Demeter Ervin kormánymegbízott írták alá Miskolcon. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,TOP-2.1.1-15 Barnamezős területek rehabilitációja című felhívás

2022. szeptember 7. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Barnamezős területek rehabilitációja” című (TOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás, valamint Veszprém megye területspecifikus melléklete. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

150 millió forint támogatáshoz jut a magyar komlótermesztés

2022. szeptember 5. 

Idén 150 millió forinttal segíti az agrártárca komlóültetvények telepítését, a pályázók hétfőtől adhatják be támogatási kérelmüket - jelentette be Nagy István miniszter a Somogy megyei Kastélyosdombón szombaton, a Heineken Hungária Zrt. (HH) és az Ökumenikus Segélyszervezet (ÖS) komlószüreti ünnepségén. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. és a Közmunkaügyi, Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium (Románia) ezúton meghirdeti az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Program alábbi pozícióját:

2022. szeptember 3. 

Programmunkatárs a Hajdú-Bihar megyei Info Pont vonatkozásában - 1 pozíció A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az én falum, az én városom – Pályázat Veszprém megyei általános és középiskolásoknak

2022. augusztus 18. 

Kreatív alkotópályázati felhívás általános és középiskolások számára. Örökítsétek meg, ami fontos számotokra a településeteken! Legyen az különleges építészeti vagy természeti érték, de akár a település kiemelkedő személyisége, csoportja vagy gasztronómiai különlegessége. Az alkotások bármilyen technikával készülhetnek: lehet rajz, fotó, makett, illetve különleges technika is. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szárnypróbálgatók 2020 – Irodalmi pályázat

2022. augusztus 17. 

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozata és a ,,FALUDY GYÖRGY Irodalmi Műhely pályázati felhívása magyar anyanyelvű pályakezdő és gyakorló költők, írók számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ásító inas – Pályázat Munkácsy műalkotás által inspirált, bronzból készült szobor-művészeti alkotás elkészítésére

2022. augusztus 17. 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának tervpályázati felhívása Békéscsabán, a Derkovits soron felállítandó Ásító inas - Munkácsy műalkotás által inspirált, bronzból készült szobor-művészeti alkotás elkészítésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Vizet Mindenkinek! – Rajz- és fotópályázat Vas megyei diákoknak és felnőtteknek a Víz Világnapjához kapcsolódóan

2022. augusztus 16. 

A Vas megyei Víz- és Csatornamű ZRt. rajz- és fotópályázati felhívása a Víz Világnapjához kapcsolódóan Vas megyei alsó és felső tagozatos tanulók, közpiskolások és felsőoktatási hallgatók számára. A pályázatra beküldött alkotásokból kiállítás nyílik a szombathelyi Fedett Uszoda aulájában. Tovább >> palyazatfigyelo.org

Pályázat kisközösségi, az életminőséget javító, esélyegyenlőségi, kulturális, fiatalok részvételével megvalósuló és zöld megoldások támogatására

2022. augusztus 15. 

A pályázatban dél-dunántúli (Baranya, Somogy és Tolna megye) civil szerveződések, közösségek pályázhatnak támogatási programban való részvételre két kategóriában. A támogatás összege az 1. kategóriában: max 500.000 Ft, a 2. kategóriában: min. 1.000.000 Ft, max 3.000.000 Ft. Tovább >> palyazatfigyelo.eu

Pályázat kulturális intézmények és civil szervezetek pénzügyi támogatására

2022. augusztus 14. 

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének pályázati felhívása a városban működő kulturális intézmények, valamint civil szervezetek pénzügyi támogatására. A pályázat keretösszege 20 millió Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Könyvem és Én – Szelfi pályázat

2022. augusztus 13. 

Az Illyés Gyula Megyei könyvtár szelfi fotópályázati felhívása A Könyvem és Én című pályázatban való részvételre. A pályázaton bárki részt vehet, aki elmúlt 10 éves. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Engem is hazavárnak – Rajzpályázat

2022. augusztus 13. 

A Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és Pécs Megyei Jogú Város önkormányzata gyermekrajz-pályázati felhívása óvodások, alsó tagozatos és felső tagozatos általános iskolai tanulók részére, Engem is hazavárnak címmel. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Anya lánya – Fotópályázat

2022. augusztus 10. 

A Bors magazin fotópályázati felhívása édesanyákat lányaikkal, unokáikkal együtt megjelenítő, családi fotóalkotások beküldésére. A megyénkénti díjazottak és az országos verseny győztese értékes nyereményeket, illetve megjelenési lehetőséget kap. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az én kertem – Pályázat általános iskolai osztályoknak

2022. augusztus 10. 

Az Égig Érő Tanterem Alapítvány pályázati felhívása Veszprém, Zala és Somogy megyei általános iskolák osztályai számára, a környezettudatossággal és a környezet védelmével kapcsolatos rajzok, montázsok és videók beküldésére. A díjazottak értékes nyereményeket kapnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat az Észak-alföldi régió megyéiben működő civil szervezeteknek, informális csoportoknak, helyi lakosságot közvetlenül érintő problémák kezelésének támogatására

2022. augusztus 8. 

Az Észak-alföldi régió valamelyik megyéjében bejegyzett, és/vagy ott működő szervezetek (egyesületek, alapítványok, öntevékeny csoportok, autonóm közösségek) nyújthatnak be pályázatot a helyi lakosságot közvetlenül érintő problémák kezelésének támogatására. A támogatás összege 500.000 - 2.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

SZER-telenül – Rajzpályázat drogprevenció jegyében

2022. augusztus 7. 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság rajzpályázati felhívása általános iskolás és középiskolás diákok számára, a drogprevenció témájában készült alkotások beküldésére. A zsűri által korcsoportonként kiválasztott legjobb művek készítői értékes ajándékot kapnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Alkotóművészek home office-ban 2020 – Pályázat képző- és iparművészeti alkotások beküldésére

2022. augusztus 4. 

A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. pályázati felhívása Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, hivatásos és nem hivatásos vizuális tárgyalkotó alkotóművészek számára képző- és iparművészeti alkotások beküldésére. A zsűri által beválogatott pályaművek alkotói közül 2 fő számára lehetőséget nyújtanak önálló kiállításon való bemutatkozásra. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nevelj föl egy fát! – Pályázat felsős osztályfőnökök részére

2022. augusztus 2. 

Pályázati felhívás általános iskola 5. osztályt vivő osztályfőnökök részére a 2018/19. tanévben közösségépítő faültetés céljából. Megyénként összesen 3-5 pályázat támogatható. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Behálózva, avagy az internet veszélyei – Versíró és plakátkészítő pályázat

2022. augusztus 1. 

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának versíró és plakátkészítő pályázati felhívása általános iskolás és középiskolás diákok számára, az internet veszélyeivel kapcsolatos alkotások beküldésére. Korcsoportonként és kategóriánként az első három helyezett díjazásban részesül. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hogyan látom az egészségügyi dolgozókat? – Novellapályázat iskolásoknak

2022. július 31. 

A MESZK Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet irodalmi pályázati felhívása 6-8. osztályos tanulók számára, a Hogyan látom az egészségügyi dolgozókat? témára reflektáló novellák írására és beküldésére. Az 1. helyezett egy tabletet, a 2. egy okosórát, a 3. helyen végzett pályázó pedig 20 ezer forint értékű könyvutalványt kap. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mit jelent nekem Trianon? – Esszépályázat középiskolai diákoknak és felsőoktatási hallgatóknak

2022. július 31. 

A Periférián Alapítvány, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a MNLSZSZB Megyei Levéltára, és a Jósa András Múzeum pályázati felhívása Trianonnal kapcsolatos esszék beküldésére középiskolai diákok és felsőoktatási hallgatók számára. Az első három helyezett pénzjutalomban részesül. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat védett értékek és műemléki jelentőségű területeken lévő ingatlanok felújításának, karbantartásának támogatására

2022. július 29. 

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása a védett értékek és a műemléki jelentőségű területeken lévő ingatlan felújításához, karbantartásához az ingatlan-nyilvántartás szerinti tulajdonos, haszonélvező, vagy hozzájárulásával az ingatlan bérlője, használója részére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Erős vidék nélkül nincs erős gazdaság

2022. július 27. 

Erős vidék nélkül nincs erős gazdaság, ezt támogatja a kormányzat egyik legsikeresebb programja, a Modern városok program (MVP), amelynek keretében mintegy 4000 milliárd forint fejlesztés valósul meg a megyei jogú városokban - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára kedden Zalaegerszegen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Egymilliárdos támogatást nyert a fideszes polgármester, testvére a pályázatokat kezelő kormányhivatal dolgozója

2022. július 25. 

Egymilliárd forint vidékfejlesztési támogatást nyert Mohács fideszes polgármestere, az ehhez szükséges pályázatot a Baranya Megyei Kormányhivatalhoz kellett benyújtani - derül ki az RTL Híradó ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat területi szakmatámogatási rendszer létrehozása, szakmatámogatási feladatok ellátása céljából

2022. július 24. 

Pályázati felhívás a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátás (a gyermekek napközbeni ellátása és a gyermekek esélynövelő szolgáltatásai kivételével) vonatkozásában területi szakmatámogatási hálózat létrehozásának támogatására Pest és Nógrád megyékben. A támogatás összege: felhalmozási támogatás: 3.000.000 Ft; 1 havi működési támogatás: 2.246.400 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat közművelődési és közösségi események, rendezvények és szakmai konferenciák támogatására

2022. július 23. 

Közművelődési alaptevékenységgel foglalkozó intézmények, önkormányzatok, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek nyújthatnak be pályázatot járási, megyei, országos és nemzetközi hatókörű közművelődési és közösségi események, rendezvények valamint szakmai konferenciák megrendezésének támogatására. A támogatás összege programonként 1.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat public art művészeti alkotás és/vagy Munkácsy Mihály életét, munkásságát megidéző szobor-művészeti alkotás elkészítésére

2022. július 22. 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának tervpályázati felhívása Békéscsabán, a Bábszínház Beliczey kertjében felállítandó public art művészeti alkotás és/vagy Munkácsy Mihály életét és/vagy munkásságát megidéző szobor-művészeti alkotás elkészítésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat szolnoki, egészségügyi tevékenységet végző civil szervezetek működési célú támogatására

2022. július 20. 

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása szolnoki székhellyel rendelkező, egészségügyi vonatkozású (prevenciós, rekreációs, rehabilitációs, oktatási, szabadidős feladatokkal, egészségkárosultak támogatásával vagy érdekvédelmével kapcsolatos) tevékenységet végző civil szervezetek számára, működési célú támogatás, illetve programtámogatás elnyerésére. A támogatás összege 50.000 - 120.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti testvér-települési programok és együttműködések támogatására

2022. július 19. 

Magyarországi székhelyű települési és megyei önkormányzat nyújthat be pályázatot Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti magyar-magyar kapcsolatok ápolását és fejlesztését célzó testvér-települési programok és együttműködések támogatására. A támogatás összege 500.000 - 2.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely 2020 – Pályázat önkormányzatok és munkáltatók részére

2022. július 18. 

Pályázati felhívás Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely címek elnyerésére. A munkahelyek multinacionális vállalat, nagyvállalat, kis- és középvállalkozás (kkv), közintézmény, míg a települések megyei jogú város vagy fővárosi kerület, város, nagyközség vagy község kategóriában pályázhatnak a Kerékpárosbarát címekre. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat sportszervezeteknek, működésük és tevékenységeik támogatására

2022. július 16. 

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása a város közigazgatási területén működő sportszervezetek, valamint általuk a városban megrendezésre kerülő hazai vagy nemzetközi sportrendezvények megvalósításának, illetve hazai vagy nemzetközi sportrendezvényeken, edzőtáborokban való részvétel, továbbá utánpótlás-nevelés fejlesztést végző szervezetek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Csoda – Képzőművészeti pályázat

2022. július 15. 

Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ képzőművészeti pályázati felhívása a 2019-es Kőrösi Csoma Sándor Napok keretében Kárpát-medencei képzőművészek számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat vállalkozóvá válást elősegítő támogatás elnyerésére

2022. július 15. 

Az egyik megyei kormányhivatal (előfizetőinknek belépés után látható, melyik kormányhivatal) pályázati felhívása a megyei álláskeresők, illetve rehabilitációs ellátásban részesülő személyek számára, vállalkozóvá válásukat elősegítő támogatás elnyerésére. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Művészeti pályázatok szegedi alkotóknak

2022. július 12. 

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása a városban élő vagy Szegedhez kötődő, bármely művészeti ágban működő hivatásos és amatőr művészek számára, művészeti alkotói támogatás, művészeti pályakezdői támogatás, illetve művészeti ösztöndíj elnyerésére. A támogatás összege: 100.000 - 300.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat egészségügyi vonatkozású tevékenységet végző civil szervezetek támogatására

2022. július 11. 

Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének pályázati felhívása szolnoki székhellyel rendelkező, egészségügyi vonatkozású - prevenciós, rekreációs, rehabilitációs, oktatási, szabadidős feladatokkal, egészségkárosultak támogatásával vagy érdekvédelmével kapcsolatos - tevékenységet végző civil szervezetek számára működésük és programjaik támogatására. A támogatás összege működési célú támogatás esetén 30.000 - 120.000 Ft; program szervezési célú támogatás esetén 50.000 - 120.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat társadalmi kapcsolatok erősítése, a helyi közösségek, civil szervezetek támogatása céljából

2022. július 10. 

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása helyi közösségek és civil szervezetek számára, kulturális-, civil-, ifjúsági-, és sportfeladatok megvalósításának támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat szállodák fejlesztésének támogatására Pest megyében

2022. július 7. 

Mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatnak be pályázatot a meglévő Pest megyei szállodák férőhely kapacitása bővítésének, a nyújtott szolgáltatások színvonala emelésének illetve új szolgáltatások bevezetésének támogatására. Önállóan támogatható tevékenységek: szállodák kapacitásbővítése (pl. férőhelyek számának növelése, szobaszám növelés kiszolgáló infrastruktúrával) hozzáépítéssel, vagy a meglévő épület(ek) korszerűsítésével, bővítésével, új épület(ek) építésével; szállodák külső és belső megjelenésének, belsőépítészeti arculatának, minőségének ejlesztésére és a szállodák szobáinak, közösségi tereinek bővítésére, korszerűsítésére irányuló beruházások; szállodák szolgáltatási kínálatának minőségi és mennyiségi fejlesztéséhez, új, tematikus szolgáltatásfejlesztéshez (pl. családbarát, szenior, egészségturisztikai, kerékpáros szolgáltatások) kapcsolódó, infrastrukturális beruházások az adott térség turisztikai fejlesztési irányaihoz, kitörési pontjaihoz igazodva; szállodák wellness szolgáltatás-fejlesztéshez kapcsolódó olyan infrastrukturális beruházások, amelyek a szolgáltatások kapacitását bővítik (kizárólag négy évszakban használható wellness elemekkel), illetve a szolgáltatás színvonalát javítják (pl. gepészeti berendezések fejlesztése, cseréje); szállodákban új konferenciaterem/termek, illetve multifunkciós terem/termek létesítése. Választható támogatható tevékenységek: kereskedelmi egységen belül, meglevő vendéglátó egység szolgáltatási kapacitásbővítése és színvonalának növelése, beleértve az éttermi és konyhai kapacitások bővítését, korszerűsítését; szállodák üzemeltetéséhez szükséges információs és kommunikációs technológiai, ügyviteli és/vagy értékesítési rendszerekhez szükséges szoftver- és/vagy hardware beszerzés, beruházások; szállodához kapcsolódó bűnmegelőzési tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések; a támogatott szállodák használatához közvetlenül kapcsolódó, telekhatáron belüli infrastrukturális fejlesztések: parkoló, kerítés, egyéb kiegészítő létesítmény stb. építése, korszerűsítése; eszközbeszerzés keretében a szállodai bútorok beszerzésének támogatása, beleértve a beépítésre nem kerülő, de a vendégek mindennapi kényelmét szolgáló gépi eszközök (pl.: hűtő, televízió), valamint a tematikus szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök (pl.: kerékpár) beszerzését; telekhatáron belüli zöldfelület kialakítása, rendezése; szállodák üzemeltetési hatékonyságát javító fejlesztések (pl. energiahatékonyságot szolgáló fejlesztések, megújuló energia alkalmazása). A támogatás összege 60 - 300 millió Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat vállalkozók elismerésére szolgáló címek elnyerésére

2022. július 3. 

Javaslattételi pályázati felhívás az Év Vállalkozója díj, a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak, valamint a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjak odaítélése céljából. A díjat kizárólag olyan gazdasági szakember - vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember - kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat az “Örökségünk - Somogyország Kincse Cím” adományozására - PalyazatMenedzser.hu

2022. július 1. 

Somogy Megye Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása somogyi lakosok, közösségek, valamint a Somogy Megyei Értéktár Bizottság tagjai számára, az ,,Örökségünk - Somogyország Kincse Cím odaítélése céljából, az épített és természetes környezeti, kulturális értékek létrehozásának, feltárásának, megóvásának, ill. közkinccsé tételének elismerésére. A Cím adományozásáról diploma és kisplasztika kerül átadásra. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Helyi gazdaságfejlesztés című (TOP-1.1.3-16 kódszámú) felhívás - PalyazatMenedzser.hu

2022. július 1. 

Heves megye 4.3. pontjában a benyújtási határidő vége technikai okok miatt 2019. augusztus 16-ról 2019. szeptember 13-ra módosul. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat utazásszervező, utazásközvetítő tevékenységet végző gazdasági szereplők tovább-foglalkoztatást elősegítő támogatására - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása a veszélyhelyzet idején alkalmazandó jogszabályban előírt védelmi intézkedések miatt, vagy azok következtében tevékenységükben korlátozott Székesfehérváron utazásszervező, utazásközvetítő tevékenységet végző gazdasági szereplők számára tovább-foglalkoztatást elősegítő támogatás igénylésére, a munkahelyek megőrzése céljából. A pályázó annyiszor 50.000,- Ft támogatásra jogosult, ahány személyt foglalkoztat közvetlenül az utazásszervezésben, utazásközvetítésben 2021. január 31. napján. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent a ,,Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP-5.1.1-15 kódszámú) felhívás - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Betlehemi szép csillag – Alkotói pályázat kézműveseknek

2022. június 30. 

A Fehérvári Kézművesek Egyesülete, a Székesfehérvári Egyházmegye, a Szent Donát Alapítvány és a Szent István Művelődési Ház pályázati felhívása hivatásos kézművesek, műkedvelő alkotók, és alkotócsoportok számára, természetes anyagokból készült betlehemi jelenetek elkészítésére. Zsűrizés után a legjobb munkák díjazásban részesülnek és kiállításra kerülnek. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Radno?ti Miklo?s e?s La?za?r Ervin vers- e?s mesemondo? verseny – Pályázat budapesti és Pest megyei a?ltala?nos e?s ko?ze?piskola?s dia?koknak

2022. június 29. 

A kerepesi Szabo? Magda Mu?velo?de?si Ha?z e?s Ko?nyvta?r pályázati felhívása budapesti, valamint Pest megyei a?ltala?nos e?s ko?ze?piskola?s dia?kok számára, vers- e?s mesemondo? versenyen való részvételre, XX. vagy XXI. sza?zadi magyar mesék és versek elmondására. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Balázs Lajos Óbudai Civil Díj 2021 – Pályázat civil szervezetek jelölésére - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása Balázs Lajos Óbudai Civil Díj 2021. évi odaítélése céljából, a kerület polgárai érdekében kifejtett kimagasló tevékenységek elismerésére. A Díj díszoklevéllel és bruttó 500.000 forint pénzjutalommal jár.  Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Kiderült: túligényelték Dél-Dunántúlon a napelemes pályázatot, Budapesttől vehetik el a pénzt

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Baranya, Somogy és Tolna megyében összesen 23,6 milliárd forintnyi támogatást kértek a családok a lakossági napelemes uniós pályázatban, miközben a két pályázati fordulóra összesen 20,6 milliárd forintot szánt a kiíró - derült ki a Portfolio összesítéséből. A dél-dunántúli túligénylés mellett vannak azonban olyan térségek az országban, amelyekben jóval kevesebbet kértek az elérhető keretnél, ilyen például […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent a ,,Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében című (TOP-6.8.2-15 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Novák Katalin: pályázat indul Pest megyei bölcsődei bővítésekre

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Mintegy kétmilliárd forint keretösszegű pályázatot ír ki a kormány Pest megyei bölcsődei férőhelyek létrehozására - közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán. ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent az “TOP-5.3.2-17 MEGYEI IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE” című felhívás kitöltő programja PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elérhető a honlapon az TOP-5.3.2-17 MEGYEI IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közel egymilliárd forint fejlesztési forrást kap Békés megye PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Több helyi projekt többlettámogatást kap a korábban elnyert uniós pályázatokhoz. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei identitás erősítése című (TOP-5.3.2-17 kódszámú) felhívás

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések című (TOP-2.1.3-16 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Vas megye területspecifikus mellékletének (TSM) 5.2 pontjában a projekt elszámolható összköltsége az 1. és 2. benyújtási szakasz esetében legfeljebb 400 millió Ft, a 3., 4., 5. szakasz esetében legfeljebb 300 millió Ft lehet. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Vármegye

2022. június 22. 

2022. június 21-én Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője benyújtotta az Országgyűléshez az Alaptörvény tizenegyedik módosítását célzó javaslatot, amelyben - többek között - indítványozza, hogy - a történelmi hagyományok miatt - a megyék neve változzon ismét vármegyére.

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei identitás erősítése című (TOP-5.3.2-17 kódszámú) felhívás - Pályázatfigyelő

2022. június 21. 

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázat vállalkozásoknak, képzési költségek támogatására

2022. június 17. 

Napelem pályázat, Magyar Falu Program pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatók. Pályázati felhívás Somogy megyei kamarai tagvállalkozások és alkalmazottaik képzési költségeinek 2020. évi támogatására. A támogatás összege függ a befizetett kamarai tagdíj nagyságától, de legfeljebb 300.000 Ft lehet.

Pályázat Csongrád-Csanád megyei vállalkozásoknak, gazdasági, kereskedelmi és innovációs fejlesztéseik támogatására

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás Csongrád-Csanád megyei vállalkozások számára, gazdaság-és kereskedelem fejlesztéseik, bel- és külföldi piacra jutásuk, üzleti kapcsolataik fejlesztése, valamint a kutatás-fejlesztési eredmények transzferét szolgáló, műszaki fejlesztési, termékfejlesztési eredmények alkalmazására irányuló és környezetvédelmi tevékenységeik támogatására. A támogatás összege legfeljebb 10.000.000 Ft.

Pályázat vállalkozásoknak, Széchenyi Kártya-, Széchenyi Forgóeszköz- és Széchenyi Beruházási hitelek kamattámogatására

2022. május 6. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás Somogy megyei kamarai tagok által igénybe vett Széchenyi Kártya-, Széchenyi Forgóeszköz- és Széchenyi Beruházási hitelek 2020. évi kamattámogatására. A támogatás összege: Széchenyi Kártya-, vagy Széchenyi Forgóeszköz- vagy Széchenyi Beruházási hitelszerződés keretében 2020. évre kifizetett kamatokból 5 %, a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig.

Pályázat vállalkozásoknak, külföldi piacra jutás támogatására

2022. május 3. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás Somogy megyei kamarai tagvállalkozások számára külföldi piacra jutásuk 2020. évi támogatására. A támogatás összege a a befizetett tagdíj függvényében változik, de legfeljebb 300.000 FT.

Pályázat vállalkozásoknak pályázatkészítés, minőségbiztosítási rendszer kiépítése, fejlesztése valamint a GDPR bevezetése költségeinek vissza nem térítendő támogatására

2022. április 1. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás Somogy megyei kamarai tagvállalkozások számára pályázatkészítés, minőségbiztosítási rendszer kiépítése, fejlesztése valamint a GDPR bevezetése költségeinek 2020. évi támogatására. A támogatás összege 18.000-360.000 Ft között fizetett tagdíj esetén 36.000,-Ft; 360.000,-Ft-ot meghaladó tagdíjfizetés esetén a befizetett tárgyévi tagdíj 10%-a.


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!