összes ügyvezető pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Módosult az 2021-1.2.3-EU_KP pályázati felhívás

Pályázati felhívás tudományos és technológiai szakdiplomata „TéT attasé” külszolgálati munkakör betöltésére (Újdelhi)










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

ügyvezető pályázatok

Petri Bernadett: fel kell készülni egy olyan időszakra, ahol a kohéziós források aránya csökkenhet

2024. május 13. 

Az Európai Unió költségvetésén belül egyre nagyobb részt tesznek ki a központi elosztású, az Új Prioritások fejezetbe tartozó uniós források. A jövőben akár a kohéziós politikával szemben még tovább nőhet a dominanciájuk, ezért nagyon fontos, hogy a magyar kis- és középvállalkozások a közvetlen pályázatokra egyre jobban koncentráljanak, ne csak az operatív programok kiírásait figyeljék. Ráadásul a kutatási támogatásoknál már egy kialakuló innovációs szakadék látszik, amelynek kezelésében az Európai Bizottságnak is fontos feladata van - többek között ezekről a témákról beszélt Petri Bernadett, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztosa, valamint a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) ügyvezető igazgatója a Portfolio EU Források 2024 konferenciáján. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Indul a verseny: új EU-s pénzek nyílnak meg Magyarország számára

2024. május 10. 

Még mindig nehézkes területnek számít Magyarországon a közvetlenül pályázható EU-s források kérdésköre. Ezekről a pénzekről nem tagállami szinten, hanem Brüsszelben döntenek, és a kiírások gyakran jobban alkalmazkodnak a nagy tagállamok igényeihez. Mindemellett lehetne azért tenni, hogy sikeresebbek legyünk azokban a szektorokon és országokon átnyúló együttműködések kialakításában, amik segíthetnék a magyar szereplőket a forrásbevonásban. Most ráadásul élesben bizonyíthatnak a hazai pályázók, a napokban ugyanis új pályázati csomag (várhatóan közel 30 pályázatot tartalmazó) nyílik meg a fenntarthatóság, környezetvédelem és a zöld átállás területén. A részletekről Petri Bernadett, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztosa, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) ügyvezető igazgatója beszélt a Portfolio Business podcast új adásában. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

7 milliárd euróra pályázhatnak a cégek, ha készen állnak, hogy Nyugat-Európával is versenyezzenek

2023. december 23. 

A magyar kormányzat és Brüsszel közötti jogállamisága vita miatt számos uniós forrás egyelőre nem elérhető, de ez jellemzően csak a kohéziós alapokat érinti, a Brüsszelben pályázható közvetlen források továbbra is pályázhatók, sőt, a kiesett források egy része akár innen lehetne pótolható. Ehhez azonban a cégeknek a korábbitól teljesen eltérő pályázati gyakorlatot kell elsajátítaniuk, aminek támogatásában a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) kulcsszerepet vállal. Az intézmény ügyvezető igazgatóját, Petri Bernadettet kérdezte a Portfolio, mire van szükség ahhoz, hogy a magyar vállalkozások a nyugat-európai cégekkel is versenybe tudjanak szállni a támogatásokért. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Jó úton az agrárképzés támogatása - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Zahorán Zalán, a KITE Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, valamint Lendvai Ferenc a Kisalföldi Agrár Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője 2022. szeptember 8-án a Bábolnai Gazdanapokon írta alá Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum társasági szerződését, mely deklarálja a KITE Zrt. szerepét a központ gyakorlati oktatási feladataiban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Érkezzenek a közvetlen EU-s források! 7 milliárd eurót is elhozhatnak a magyar cégek

2023. október 21. 

Egy éve jött létre a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft., ami az úgynevezett közvetlen uniós források minél hatékonyabb lehívását segíti. Ezeket a pályázati lehetőségek még kevés cég, egyetem, vagy önkormányzat ismeri és használja, ugyanakkor szerepük egyre fontosabb lesz a következő években. A cél, hogy a jelenlegi uniós költségvetési ciklus végén 7 milliárd eurónyi közvetlen forráshoz jusson Magyarország - mondta el a Portfolio-nak Bernáth Tamás, a cég ügyvezetője. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új tárolócsarnokkal és eszközbeszerzéssel bővítette kapacitását a Grape-Vine Kft.

2023. október 17. 

Európai uniós támogatással, összesen 769 millió forintból egy új tárolócsarnokkal és borászati feldolgozó eszközök beszerzésével bővítette kapacitását kiskunmajsai telephelyén a Grape-Vine Kft. - közölték a cég ügyvezetői az MTI-vel. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több 10 millió eurót hívna le az ország - állami cég segít a pályázóknak

2023. szeptember 6. 

Az elmúlt hónapokban több tucat uniós pályázat jelent meg, amely a tiszta energiák terjedését, és általában a klímavédelmet célozzák. Az EU-ban már régóta futó, kizárólag környezetvédelemre fókuszáló LIFE programjában idén 611 millió eurót különítettek el. A magyar pályázókat egy 2020-ban létrehozott kormányzati szerv, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) segítheti. Erről a témáról részletesen is szó lesz a Portfolio Sustainable World 2023 konferenciáján is szeptember 12-én. A műsor vendége Petri Bernadett, az MFOI ügyvezető igazgatója.

Az agrárgarancia segíti a pályázókat

2023. február 7. 

Az agrárium beruházásainak ösztönzésére jelentős források állnak rendelkezésre, de a támogatásokat kiegészítő finanszírozás is kulcsszerepet játszik az ágazat fejlődésében. Az AVHGA elkötelezett a gazdálkodók forráshoz jutásának támogatása mellett – gyorsan, olcsón és kedvező feltételek mellett nyújtja kezességét –, akik többségében ingatlanfedezet nélkül is hozzájuthatnak a szükséges hitelekhez. Herczegh Andrással, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Itt a megoldás a céges humán költségek csökkentésére

2023. január 15. 

Ismét megjelent a 2021-2027-es pályázati ciklus első bértámogatásos képzési pályázata, amelyre február 15-től lehet benyújtani a kérelmeket. A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben nehéz megfelelően képzett munkaerőt találni. Így kiemelten fontos, hogy a felhívás kedvező módosításainak köszönhetően egyedülálló lehetőséghez jutnak a cégek munkavállalóik képzésére - véli Zsuffa Ákos a Learning Innovation Kft ügyvezetője, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az Év Agrárembere 2021 kitüntető díj Feldolgozó-élelmiszeripar kategória támogatója a Master Good Kft.

2022. december 15. 

Bárány Péter, a Master Good cégcsoport – a magyar élelmiszeripar egyik jelentős szereplője – ügyvezetője mondja el, miért érdemes támogatni Az Év Agrárembere díjat. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Jó úton az agrárképzés támogatása

2022. október 18. 

Zahorán Zalán, a KITE Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, valamint Lendvai Ferenc a Kisalföldi Agrár Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője 2022. szeptember 8-án a Bábolnai Gazdanapokon írta alá Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum társasági szerződését, mely deklarálja a KITE Zrt. szerepét a központ gyakorlati oktatási feladataiban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hatalmas a roham a napelemekért

2022. október 4. 

Valósággal elszabadult a kereslet a napelemek iránt a rezsiváltozások bejelentését követően, ami érezhető lesz a napelemes pályázat novemberre előrehozott második ütemében is. Miklovicz Péter, a Gordius Solutions Tender Kft. ügyvezetője elmondta, ezúttal kulcsfontosságú lesz a gyorsaság is, ugyanis most már a beadási sorrend is számít majd. Hozzátette, mindeközben az előző körben támogatói okiratot szerző pályázóknak […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az Év Agrárembere 2021 kitüntető díj Feldolgozó-élelmiszeripar kategória támogatója a Master Good Kft. - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Bárány Péter, a Master Good cégcsoport – a magyar élelmiszeripar egyik jelentős szereplője – ügyvezetője mondja el, miért érdemes támogatni Az Év Agrárembere díjat. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A zöld technológia támogatására indult pályázat a hazai cégeknek

2023. október 21. 

Ismét megnyílt a lehetőség hazai szervezetek előtt a Nyugat-Balkáni Zöld Központ támogatásával a magyar zöld technológia és szaktudás alkalmazására a balkáni országok klímavádelmi vállalásainak teljesítése érdekében - mondta Dr. Örlős László, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ ügyvezető igazgatója a KLíMA - Zöldpolitikai Percek podcast beszélgetése során. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Egyre több a közvetlenül lehívható EU-s forrás a zöld projektekre

2023. szeptember 12. 

Hatalmas, több mint 400 milliárd eurónyi forrás áll rendelkezésre a fenntarthatósági célok elérésére az EU 7 éves költségvetési ciklusában, amelynek egy része ráadásul közvetlenül lehívható. Önkormányzatok, felsőoktatási intézmények és cégek, illetve ezek konzorciumai pályázathatnak különböző forrásokra, például a Horizon Europe vagy a LIFE Programme is reális, vonzó alternatíva lehet az innovációk finanszírozására. Dr. Petri Bernadett a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezető igazgatója a Portfolio Sustainable World 2023 konferencián elmondta: nagyon fontos, hogy az érintett szereplők - akár szakértő segítség bevonásával - felkészüljenek a teljesen újfajta szemléletet igénylő pályázati eljárásokra. A szervezet ezért pályázatfigyelő, pályázatíró, és a forrásszerzés egyéb folyamatait segítő szolgáltatást nyújt az ügyfelek számára, hogy eredményesen pályázhassanak a közvetlenül lehívható forrásokra.

Országos kampány a nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésére

2023. augusztus 24. 

A ,,Nyúl-j bele országos kampánysorozat-, a hazai nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésének következő állomása a Debreceni Farmer Expon volt. Az eseményen Papp Zsolt az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, Giczi Gergely az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese és Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi...

Bealkonyult a magyar kkv-k pályázatainak

2023. február 5. 

Az augusztus 18-i Közlönyben megjelent a Kormány 1414/2022. (VIII. 18.) Korm. határozata a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2022. évi programstratégiájáról. Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezetője kiemelte, hogy a 2022. évi pályázatok keretösszege 143,8 milliárd forint; ez fedezi az összes, bírálat alatt lévő NKFIH pályázatot. Ugyanakkor az összegből arra lehet következtetni, hogy idén […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Agrárgarancia segíti az ágazat stabilizálódását

2022. december 29. 

A mezőgazdaságnak az elmúlt időszakban több kihívással is szembe kellett néznie, és a megpróbáltatásoknak egyelőre nincs vége. Az ágazat rendkívül forrásigényes, a folyamatos működéshez és a nehézségek orvosolásához is pénzre van szükség. A finanszírozásban fontos szerepe van a támogató szervezetként működő Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványnak (AVHGA). Dr. Herczegh András ügyvezető igazgatót kérdeztük arról, hogy látja jelenleg az ágazatot, és milyen eszközökkel igyekeznek a gazdák helyzetét javítani. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

November 17-től pályázhatnak a mezőgazdasági kisüzemek (videó)

2022. december 7. 

A mezőgazdasági kisüzemeket támogató pályázatról és annak mértékéről beszélgetett Papp Zsolttal az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásért felelős helyettes államtitkárával Mátrai Zoltán, az Agrotrend Csoport ügyvezető igazgatója. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Fagykár mérséklő beruházásokat segítő támogatás a gyümölcstermelőknek

2022. október 13. 

A Vidékfejlesztési Program keretében 5 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, fagykár elleni beruházások felhívásra november 17-től nyújthatók be a pályázatok. Vajon mire elegendő ez a támogatás és gazdaságméretekben hogyan értelmezhető ennek a hatása, kérdeztük Kis Pált az Auditker Kft. ügyvezetőjét, aki a fagymentesítés értője, és gyakorlója is egyben. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A 2021-es Év Agrárembere Kitüntető Díj Fiatal Gazda kategóriájának támogatója az RWA Magyarország Kft.

2022. október 1. 

Szijártó Bálint, az RWA Magyarország Kft. ügyvezetője szerint a fiatal gazdák támogatása számukra kiemelt feladat. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!