összes művek pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Megrohamozták a napenergiás pályázatot

Módosult az 2021-1.2.3-EU_KP pályázati felhívás










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

művek pályázatok

E-járműveket szerezhetnek be a cégek

2024. június 29. 

A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el. A zöldenergia-hasznosítást ösztönző felhívásra 2024. február 5-től 13 hónapon át lehet majd benyújtani a pályázatokat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Most először egy vízerőmű és biomassza-erőművek nyertek a megújuló energia pályázaton

2024. június 17. 

A Hernád folyó alsó szakaszán működő, közel nyolc évtizedes kesznyéteni vízerőmű, valamint két oroszlányi és egy ajkai telephellyel rendelkező szilárd biomassza tüzelésű erőműegység nyert el támogatást a legutóbbi METÁR-tenderen. Az ezt megelőző tendereken sem vízerőmű, sem biomassza-erőmű nem nyert még támogatást. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Startol az elektromos járművek beszerzési pályázata

2024. június 8. 

Hétfőtől kérhetnek támogatást a vállalatok elektromos járművek beszerzéséhez - áll az Energiaügyi Minisztérium közleményében. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

JÖN: Elektromos gépjármű beszerzést elősegítő hitelkonstrukció vállalkozások részére

2024. június 6. 

Hitelkonstrukció-tervezet flottaszolgáltató, gépjárműkölcsönző vállalkozások számára, elektromos gépjármű beszerzésének támogatására, az akkumulátoros elektromos járművek elterjedésének fokozása érdekében. A hitel összege: 60 millió forint - 1,5 milliárd forint. A kölcsön keretében beszerezhető gépjárművek minimális darabszáma: 5 db. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hétfőtől kérhetnek támogatást a vállalatok elektromos járművek beszerzéséhez

2024. március 17. 

Hétfőtől kérhetnek támogatást a vállalatok elektromos járművek beszerzéséhez. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Figyelem, közzétették a tisztán elektromos járművek megvásárlásához szükséges állami hozzájárulás kiírását

2024. január 18. 

A hazai gazdasági társaságok a ma közzétett kiírás szerint tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást. A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el. A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívásra 2024. február ötödikétől tizenhárom hónapon át lehet majd benyújtani a pályázatokat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Forradalom történt a háztetőkön: ez már két paksi blokknak felel meg

2023. december 11. 

Az úgynevezett háztáji napelemes erőművekkel kapcsolatban a híradások főként a pályázati és támogatási feltételekre fókuszálnak, pedig - ahogyan az most egyértelművé vált - a háztetőkre ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Százezer forintot adnak annak a tanárnak, aki az órán a legjobban dicsérné az atomerőműveket - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Meglepő pályázati felhívás tett közzé a napokban a Magyar Nukleáris Társaság (MNT). A szervezet tanárokat szólít meg abból a célból, hogy legfeljebb 10 oldalban készítsenek egy komplett ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hatalmas változás jöhet a magyar napelemeknél – Erre utal az új pályázat - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Új METÁR-tender kiírást tett közzé a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) március 4-én. Az újonnan létesítendő és már működő, 5 és 50 MW közötti teljesítményű megújulós erőművek villamosenergia-termelését ösztönző pályázat több fontos eltérést mutat a korábbiakhoz képest. Az egyik, ha nem a leglényegesebb újdonság, hogy a nyertes pályázóknak akkumulátoros energiatárolót is telepíteniük kell a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Állami pénzből céges napelem: kedvező változás a láthatáron

2023. október 19. 

Az otthonfelújítási támogatással megvalósuló lakossági napelemes rendszerek mellett várhatóan az uniós forráson alapuló céges pályázatokon - például GINOP-on - elnyert támogatással létesülő háztartási méretű napelemes kiserőművek esetében is elhalasztják a bruttó elszámolás bevezetését értesüléseink szerint. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Minden vállalatnak meg kell kapnia a fenntarthatósági üzeneteket

2023. szeptember 29. 

Az összes pályázat, ami beérkezett és shortlistre került tényleg nagyon színvonalas volt, már csak elolvasni a pályázati anyagokat is sok időbe telt, mert nagyon részletesen ki voltak fejtve a pályaművek. A fenntarthatóságnak, az ESG törekvéseknek a szemléletformálás egy nagyon fontos momentuma. A saját bankunknak az ESG stratégiájának az egyik pillérében is benne van a szemléletformálás, úgyhogy minden ilyen díj és kezdeményezés, amivel felhívjuk a figyelmet valami újdonságra, az rendkívül fontos, hiszen csak így tudjuk elvinni az üzeneteket a többi vállalat, valamint a társadalom felé - mondta el Szege György, az MBH Bank ESG és Fenntarthatóság vezetője a Sustainable World 2023 konferencia és Green Awards díjátadón egy videóinterjúban. Kép forrása: Bácsi Róbert/Portfolio

Napelemrajongók számára szenzáció, végre nem atomenergiára költ az állam milliárdokat

2023. szeptember 19. 

A dél-alföldi régióban kezdődik el hamarosan olyan nagy teljesítményű energiatárolók tervezése, amelyek működésbe állítása újabb mérföldkövet jelent majd a megújulóalapú áramtermelés részarányának növelésében Magyarországon. Az MVM Démász Áramhálózati Kft. villamosenergia-tárolók megtervezésére kiírt közbeszerzési pályázatát a budaörsi székhelyű Forest-Vill Kft. nyerte. A 2024 tavaszára elkészülő műszaki tervek alapján felépülő energiatároló létesítményeknek kulcsszerepük lesz az újabb naperőművek rendszerbe integrálásához szükséges műszaki feltételek megteremtésében, lehetővé téve a fosszilis energiaforrások használatának csökkentését.

A Szépirodalom Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

2023. augusztus 10. 

A Szépirodalom Kollégiuma pályázatot hirdet szépirodalmi művek, valamint irodalomértelmező munkák megalkotására, továbbá szakmai rendezvények megvalósítására. Az Európai Unió működéséről szóló... The post A Szépirodalom Kollégiuma nyílt pályázati felhívása appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Pályázat idősbarát önkormányzatok díjazására 2021

2023. május 21. 

Pályázati felhívás települési, megyei, kerületi, fővárosi önkormányzatok számára Idősbarát Önkormányzat Díj 2021. évi elnyerésére, az idős lakosságot segítő kezdeményezések elismerésére. A legjobbnak ítélt pályaművek benyújtóinak a 2021. évi Idősbarát Önkormányzat Díjat és az elismerést tartalmazó oklevelet adományozzák, és az Idősek Világnapjához kapcsolódó díjátadó ünnepség keretében díjazottamként 1.500.000 Ft jutalomban részesítik. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felhasználói Kézikönyv és Kitöltési Útmutató – Méhészeti járművekre igénybe vehető csekély összegű támogatás elektronikus benyújtásához

2023. február 20. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A pályázatfigyelő portálunkon pillanatnyilag 293 vállalkozói, 266 civil szervezeti, 275 intézményi, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Energiaközösségek menthetik meg a hazai áramellátás biztonságát

2022. december 1. 

Már idén megtermelhetik országos villamosenergiaigényünk 5%-át a háztetőkre helyezett naperőművek, de ez akár megtízszerezhető lenne a megújulóenergia-közösségek széleskörű elterjedésével, amely egyúttal a magyar háztartások ellátásbiztonságát is erősítené a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint. A szervezet szerint a lakóközösségeknek szóló jelenlegi pályázati rendszerek mellett használatarányos hálózathasználati tarifarendszer bevezetésére, a szabályozási tesztkörnyezet kialakítására, valamint a közösségi részvétel […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lehet, nem lesz elég földterület a megújuló energiaforrásoknak

2022. november 1. 

Nagy kérdés, hogyan lehet úgy elérni a klímacélokat, ha nincs hova nap- vagy szélerőműveket építeni. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztatás a ,,Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítése című (RRF-ZBP-006-22 kódszámú) felhívás felfüggesztéséről

2022. október 23. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a ,,Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítése című (RRF-ZBP-006-22 kódszámú) felhívást az Irányító Hatóság 2022. szeptember 28-tól felfüggeszti. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

4/2014. (I. 27. ) VM rendelet

2022. október 18. 

a méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mától ismét igényelhető támogatás elektromos teherszállító kerékpárokra

2022. szeptember 23. 

A 2050-re kitűzött klímasemlegességi célok elérésében fontos szerepet játszik a teljes szén-dioxid-kibocsátás ötödéért felelős közlekedési szektor zöldítése, ezért a kormány kiemelt célként támogatja az elektromos járművek terjedését. 2022. augusztus 1-jén már az ötödik szakasza nyílik meg az elektromos teherszállító kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak - olvasható a Technológiai és Ipari Minisztérium közleményében. A pályázati hírek kivonata […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

77 milliárd forint áll rendelkezésre a hazai víziközművek fejlesztésére

2022. szeptember 15. 

Nemrégiben nyílt meg a jelentős keretösszegű pályázat az önkormányzatok és szolgáltatók előtt a víz- és szennyvízkezelő rendszerek fejlesztésére, korszerű, környezetbarát és hatékony kialakítására. Ehhez igazodva egy új ágazati kezdeményezéssel, a KÉK - Közmű Értékelési Keretrendszer felállításával pedig olyan minőség-ellenőrzési rendszer lesz alkalmazható, amely biztosítja, hogy ezek a pénzek a lehető leghatékonyabban, a későbbiekben is fenntartható […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

15/2022. (II. 10.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 8. 

a méhészeti járművekre 2022. évben igénybe vehető átmeneti támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A műtrágyaipar fenntartása kulcsfontosságú Európa számára

2022. szeptember 6. 

A Nitrogénművek Zrt., mint az Európai Műtrágyagyártók Szövetsége (Fertilizers Europe) magyarországi tagvállalata, üdvözli az Európai Bizottság ideiglenes válságkertre tett javaslatát, mely lehetőséget ad a tagállamoknak támogatást nyújtani a gazdálkodók és műtrágyagyártók számára. A támogatás szükségszerű lett a jelenlegi kihívások kezeléséhez, mely megoldást nyújthat mind a gazdálkodók megnövekedett költségeire, mind pedig a műtrágyagyártók rendkívüli földgázpiaci kockázataira. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ismeretterjesztés és Környezetkultúra címzett nyílt pályázati felhívása

2022. augusztus 30. 

Az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma pályázatot hirdet: kulturális szempontból értékes művek elkészítésére. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy pénzügyi lebonyolítót kizárólag határon... The post Ismeretterjesztés és Környezetkultúra címzett nyílt pályázati felhívása appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Novellaíró pályázat az egykori Fekete Sas szállóban megtörtént valós események feldolgozására

2022. augusztus 20. 

A székesfehérvári Fekete Sas Társaság és a Vörösmarty Társaság irodalmi pályázati felhívása az egykori Fekete Sas szállóban megtörtént valós eseményeken alapuló novellák beküldésére, elsősorban (de nem kizárólag) kezdő írók számára. A beérkező művek három legjobbját díjazzák. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Digitális csúcstechnológiai fejlesztések támogatása

2022. augusztus 17. 

A pályázatok célja többek között, hogy Európa számára autonómiát biztosítsanak a világszínvonalú technológiák kifejlesztésében, amelyek az európai iparágak minden igényét kiszolgálják, a feldolgozóipartól az egészségügyig, a közszféráig, a közművekig, a kiskereskedelemig, a pénzügyekig, a biztosításig, a közlekedésig, a mezőgazdaságig, az energiáig, a távközlésig, a környezetvédelmi felügyeletig, az építőiparig, a médiáig, a kreatív és kulturális iparágakig, a divatig, a turizmusig stb. Pályázati témák: Az ipar optimalizálásához használható MI, adat- és robotikai fejlesztések támogatása A fizikai intelligencia és a teljesítmény határát feszegető kezdeményezések támogatása Fokozott robotikai képességek demonstrálásának támogatása a kulcsfontosságú ágazatokban A fejlett elektronikus és fotonikus 2D anyagokon alapuló eszközök, rendszerek és érzékelők új generációja fejlesztésének támogatása Az energiatárolásra és/vagy -hasznosításra használható 2D anyagokon alapuló eszközök és rendszerek fejlesztésének támogatása A biomedicinális alkalmazásokhoz használható, 2D anyagaokon alapuló eszközök és rendszerek fejlesztésének támogatása 2D-anyagokon alapuló kompozitok, bevonatok és habok fejlesztésének támogatása A grafén kiemelt projektek koordinációjának támogatása További információk a pályázatfigyelőn

Irodalmi kritikapályázat

2022. augusztus 16. 

Irodalmi pályázati felhívása neves magyar írók könyveiről készült értő és érvelő kritikák beküldésére. A beérkező pályaművek olvashatóak lesznek a kiíró kritikapályázatának Facebook-oldalán. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lovas Farsang – Fotópályázat

2022. augusztus 16. 

A Magyar Lovassport Szövetség pályázati felhívása kortól, nemtől és szakágtól függetlenül minden lovas számára farsangi jelmezversenyen való részvételre, a jelmezről készült alkotások beküldésére. A versenyen négy kategóriában várják a pályaműveket: Gyermek-póni; Gyermek-nagyló; Felnőtt-nagyló; Csapat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nagy Iván Honismereti Pályázat 2021 – Pályázat eredeti ismeret- és tényanyagot feltáró tanulmányok beküldésére

2022. augusztus 13. 

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának pályázati felhívása történeti, helytörténeti, gazdaságtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, néprajzi, természettudományi és műemlékvédelmi témakörben készült, önálló helyszíni gyűjtésen alapuló, levéltári kutatáson nyugvó, eredeti ismeret- és tényanyagot feltáró tanulmányok beküldésére. A legértékesebb pályaművek mindkét kategóriában, témakörönként - a partneri támogatás függvényében - jutalmazásra kerülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat pilot projekt megvalósítására, intelligens városi mobilitás témakörben

2022. augusztus 12. 

Pályázati felhívás pilot projet megvalósításának támogatására az intelligens városi mobilitással kapcsolatosan, önvezető járművek bevonásával. A felhívás célja, hogy a városi közlekedést zöldebbé tegye, illetve, hogy a városi mentalitást az alternatív közlekedés irányába terelje. A pályázat keretösszege 1.000.000 EUR, melyből egy pályázatot fognak támogatni. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek tagjai legalább 5 különböző programországban vannak bejegyezve. A résztvevő országokból legalább tíz városnak kell a projektben rész vennie. A projekt végrehajtására 12 hónap áll rendelkezésre. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az idő – Fotópályázat

2022. augusztus 11. 

A Prizma Kör fotópályázati felhívása az idő múlását, az eltelt időt, a várakozást és az időt magát megjelenítő alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat szépirodalmi, művészeti és ismeretterjesztő művek online publikálásának támogatására

2022. augusztus 9. 

Színházi, zenei, alkotóművészeti, előadó-művészeti, építőművészeti szervezetek, muzeális intézmények, levéltárak és levéltári szakmai szervezetek, nyilvános könyvtárak, valamint könyvkiadási tevékenységet vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot szépirodalmi, művészeti, illetve ismeretterjesztő művek digitális formában, internetes szerverről történő tartalomszolgáltatás formájában működtetett publikálásának támogatására. A pályázat keretösszege 3.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szépirodalmi pályázat Bezerédj Pál személyéhez és munkásságához kapcsolódóan

2022. augusztus 9. 

A Selyemgyár Alapítvány irodalmi pályázati felhívása Bezerédj Pál személyéhez és munkásságához kapcsolódó versek, novellák és jelenetek/monológok beküldésére. A beküldött műveket előválogatás után szakmai zsűri bírálja el, a legjobbnak ítélt műveket külön pénzdíjazásban részesítik. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

SZER-telenül – Rajzpályázat drogprevenció jegyében

2022. augusztus 7. 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság rajzpályázati felhívása általános iskolás és középiskolás diákok számára, a drogprevenció témájában készült alkotások beküldésére. A zsűri által korcsoportonként kiválasztott legjobb művek készítői értékes ajándékot kapnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

für Anima – zeneszerzői verseny

2022. augusztus 6. 

Az Anima Musicae Kamarazenekar pályázati felhívása zeneszerzés versenyben való részvételre, vonós apparátusra, 16 főre íródott zeneművek beküldésére. Díjazás: 1. díj: 200.000 Ft; 2. díj: 150.000 Ft; 3. díj: 100.000 Ft; illetve további nyeremények. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat új szimfonikus zenekari művek megírására

2022. augusztus 5. 

Pályázati felhívás 18. életévét betöltött személyek számára új szimfonikus zenekari művek megírására. 4-7 pályamű kaphat díjazást, művenként bruttó 1.500.000 - 5.000.000 Ft között. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az év jogász írója és költője 2019 - Szépirodalmi pályázat

2022. augusztus 4. 

Az  Irodalmi Rádió pályázati felhívása ,,Az év jogász költője 2019. és ,,Az év jogász írója 2019. kitüntető címek és díjak odaítélése céljából. A kategóriánként legjobb alkotások szerzői ,,AZ ÉV JOGÁSZ KÖLTŐJE 2019. és ,,AZ ÉV JOGÁSZ ÍRÓJA 2019. kitüntető címhez jutnak értékes könyvcsomag ill. egyéb jutalmak kíséretében. A sikeresen szereplő művek szerzői közül többen különdíjban, ajándék- és könyvcsomagban részesülhetnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat táncművek felújításának támogatására

2022. augusztus 4. 

Hivatásos, független táncművészek, valamint hivatásos táncművészeti együttesek nyújthatnak be pályázatot gyermek és ifjúsági korosztálynak, valamint felnőtteknek szóló táncművek felújításának támogatására, amelyek bemutatása legalább 2 évvel megelőzi a felújítás tervezett időpontját. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

HAIKUíró pályázat Zsolnay Vilmos születésnapja alkalmából

2022. augusztus 3. 

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.  pályázati felhívása Zsolnay Vilmoshoz, a Zsolnay családhoz, vagy a Zsolnay Kulturális Negyedhez kötődő haiku alkotások beküldésére. A zsűri által kiválasztott műveket egy színház tagjai fogják megjeleníteni. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kortárs magyar komolyzenei művek belföldi és külföldi megszólalásának és terjesztésének, hangversenyek és hangversenysorozatok megrendezésének, koncertszerű rendezvények megvalósításának támogatására

2022. augusztus 3. 

A hangversenyt/hangversenyeket megrendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint jogi személyek, és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot kortárs magyar komolyzenei művek belföldi vagy külföldi megszólalásának és terjesztésének, kortárs egyedi hangversenyek vagy hangversenysorozatok megrendezésének, valamint kortárs koncertszerű rendezvények megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 4.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kortárs Petőfi értelmezések létrejöttének inspirálása, Petőfi színművek és/vagy átiratok színpadra állítása, amatőr báb- és színjátszókörök, olvasókörök rendezvényeinek, bemutatóinak támogatása céljából

2022. július 31. 

Pályázati felhívás közművelődési alaptevékenységgel foglalkozó intézmények, önkormányzatok egyesületek, alapítványok, önkormányzati nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek, továbbá határon túli kulturális intézmények, civil szervezetek számára, kortárs Petőfi értelmezések létrejöttének, Petőfi színművek és/vagy átiratok színpadra állításának, több helyszínen, felnőtt, ifjúsági és gyermek korcsoportok körében való előadásának, valamint amatőr báb- és színjátszókörök, olvasókörök rendezvényeinek, bemutatóinak támogatására. A támogatás összege legfeljebb 5.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ragyog egy csillag – Illusztrációs pályázat Tamási Áron emlékére

2022. július 31. 

A Magyarság Háza Nonprofit Kft. pályázati felhívása a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságának középiskolás korosztálya számára, Tamási Áron egy-egy műve (regény, novella) által ihletett illusztrációk beküldésére. kiválasztott műveket vándorkiállításon mutatják be és albumban jelentetik meg. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felhívás előadóművészek, színházi társulati tagok részére, hangoskönyvek készítéséhez, kortárs irodalmi művek felolvasására

2022. július 29. 

A Petőfi Irodalmi Múzeum felhívása gyakorlattal rendelkező előadóművészek, színházi társulati tagok számára, kortárs irodalmi művek felolvasása céljából, a Hangoskönyvek elnevezésű projektjéhez. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Könyv készül Latinovits Zoltánról

2024. április 2. 

,,A könyv látszólag a Latinovits Zoltánról szóló művek sorát gyarapítja, de egyúttal arra is választ keres, milyen eszközökkel lehet a... The post Könyv készül Latinovits Zoltánról appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Online infónap a Kreatív Európa program Európai irodalmi művek forgalma pályázati felhíváshoz kapcsolódóan

2024. március 9. 

A Kreatív Európa Iroda online infónapot tart a Kreatív Európa program Európai irodalmi művek forgalma pályázati felhíváshoz kapcsolódóan, amelyen részletesen bemutatják a Kreatív Európa - Kultúra ág Európai irodalmi művek forgalma pályázati területét. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Rajzpályázatot hirdet a Nébih Maradék nélkül programja

2024. január 10. 

A tavalyi nagy sikerű rajzpályázatot követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának munkatársai idén nyáron is várják az alkotni vágyó fiatalok pályaműveit. Az aktuális pályázat a nagyszülőktől eltanulható, élelmiszerpazarlást mérséklő praktikákat, a generációkon átívelő jó háztartási gyakorlatokat helyezi a középpontba. Az általános iskolások és gimnazisták alkotásainak beküldési határideje július 25. A legkiemelkedőbb pályaművek készítői értékes díjakban részesülnek, alkotásaikkal pedig egy utcatárlaton a nagyközönségnek is bemutatkozhatnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Rajzpályázatot hirdet a Nébih Maradék nélkül programja

2023. december 3. 

A tavalyi nagy sikerű rajzpályázatot követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának munkatársai idén nyáron is várják az alkotni vágyó fiatalok pályaműveit. Az aktuális pályázat a nagyszülőktől eltanulható, élelmiszerpazarlást mérséklő praktikákat, a generációkon átívelő jó háztartási gyakorlatokat helyezi a középpontba. Az általános iskolások és gimnazisták alkotásainak beküldési határideje július 25. A legkiemelkedőbb pályaművek készítői értékes díjakban részesülnek, alkotásaikkal pedig egy utcatárlaton a nagyközönségnek is bemutatkozhatnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztatás a ,,Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítése című (RRF-ZBP-006-22 kódszámú) felhívás felfüggesztéséről - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a ,,Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítése című (RRF-ZBP-006-22 kódszámú) felhívást az Irányító Hatóság 2022. szeptember 28-tól felfüggeszti. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Itt a lehetőség a cégeknek is! Elektromos járművek vásárlására ad pénzt a kormány - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Itt a lehetőség a cégeknek is! Elektromos járművek vásárlására ad pénzt a kormány. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Háztartási méretű kiserőművek betáplálási lehetőségét ellenőrző oldal indult

2023. október 9. 

A honlap azon felhasználók részére készült, akik 2022. október 31-ét követően adták be, illetve tervezik beadni kérelmüket, és háztartási méretű kiserőművet (HMKE) szeretnének létesíteni, vagy a meglévőt bővítenék.

Elkezdődik az alföldi energiatárolók műszaki tervezése

2023. szeptember 19. 

A dél-alföldi régióban hamarosan elkezdődik olyan nagy teljesítményű energiatárolók tervezése, amelyek működésbe állítása újabb mérföldkövet jelent majd a megújulóalapú áramtermelés részarányának növelésében Magyarországon - hívja fel a figyelmet közleményében a Forest-Vill Kft., amely elnyerte az MVM Démász Áramhálózati Kft. villamosenergia-tárolók megtervezésére kiírt közbeszerzési pályázatát. A 2024 tavaszára elkészülő műszaki tervek alapján felépülő energiatároló létesítményeknek kulcsszerepük lesz az újabb naperőművek rendszerbe integrálásához szükséges műszaki feltételek megteremtésében, lehetővé téve a fosszilis energiaforrások használatának csökkentését.

Hidrogénhajtású járművek vásárlását támogató pályázat jön Magyarországon

2023. augusztus 22. 

Felgyorsítaná a kormány a hidrogéngazdaság hazai kiépülését a szabályozási környezet reformjával és beruházási támogatásokkal - derül ki Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének a kabinet által társadalmi egyeztetésre közzétett, az orosz fosszilis energiahordozókról történő leválást is segítő REPowerEU fejezetéből.

Pályázat magyar színműveket idegen nyelven játszó színházaknak magyar nyelvű darabok fordításának támogatására

2023. május 22. 

Pályázati felhívás magyar színműveket idegen nyelven játszó színházak számára, magyar nyelvű darabok fordításának támogatására, a magyar művek nemzetközi közönséghez való eljutásának elősegítése érdekében. A támogatás összege bruttó 600.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Méhészeti járművek üzemeltetési költségeinek csekély összegű támogatása

2023. február 20. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A pályázatfigyelő portálunkon pillanatnyilag 299 vállalkozói, 276 civil szervezeti, 285 intézményi, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elindult a „Környezetkímélő, klímasemleges városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzésére és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítésére” elnevezésű, ZBP-006 kódszámú pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyezteté

2023. február 19. 

A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2021.12.16. napjáig várjuk a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a ,,Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítése című (RRF-ZBP-006-22) felhívás

2022. november 11. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy megjelent a ,,Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítése című (RRF-ZBP-006-22) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hogyan támogatja a Nitrogénművek a magyar mezőgazdaság versenyképességét?

2022. október 30. 

Modern mezőgazdaság hatékony tápanyag-utánpótlás nélkül nem létezik. Az összes tápanyag közül a nitrogén a legmeghatározóbb. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lánctalpas harcjárművet adhat el Magyarország Szlovákiának

2022. október 22. 

A szlovák kormány nemzetközi pályázat keretében lánctalpas és gumikerekes gyalogsági harcjárműveket kíván beszerezni, Magyarország a lánctalpas típusra tett ajánlatot - mondta el a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Százezer forintot adnak annak a tanárnak, aki az órán a legjobban dicsérné az atomerőműveket

2022. szeptember 29. 

Meglepő pályázati felhívás tett közzé a napokban a Magyar Nukleáris Társaság (MNT). A szervezet tanárokat szólít meg abból a célból, hogy legfeljebb 10 oldalban készítsenek egy komplett ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Online tájékoztató az Európai irodalmi művek forgalma pályázatról

2022. szeptember 22. 

A Kreatív Európa Iroda Kreatív Európa online tájékoztatót tart #LIT címmel az Európai irodalmi művek forgalma 2022-es pályázatáról. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma alkotói pályázatot hirdetett

2022. szeptember 13. 

Az NKA Kollégiuma kulturális szempontból értékes művek elkészítését ösztönzi pályázatával, amelynek benyújtási határideje, 2022. október 3. éjfél. A tudományos ismeretterjesztés... The post Az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma alkotói pályázatot hirdetett appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Hatalmas változás jöhet a magyar napelemeknél – Erre utal az új pályázat

2022. szeptember 6. 

Új METÁR-tender kiírást tett közzé a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) március 4-én. Az újonnan létesítendő és már működő, 5 és 50 MW közötti teljesítményű megújulós erőművek villamosenergia-termelését ösztönző pályázat több fontos eltérést mutat a korábbiakhoz képest. Az egyik, ha nem a leglényegesebb újdonság, hogy a nyertes pályázóknak akkumulátoros energiatárolót is telepíteniük kell a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent az önvezető járművek fejlesztéséhez kapcsolódó pályázati felhívás kitöltőprogramja

2022. szeptember 6. 

Az NKFI Alapból meghirdetett 2019-2.1.14-ÖNVEZETŐ pályázati felhívás kitöltőprogramja megjelent, elérhető a www.palyazat.gov.hu oldal „Pályázati e-ügyintézés” felületén. A támogatási kérelmek 2019. augusztus 16-tól nyújthatók be, a végső beadási határidő 2019. szeptember 25. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szeptember 28-áig lehet pályázni a Szépirodalom Kollégium pályázatára

2022. augusztus 30. 

Összesen négy témában lehet a pályázatokat benyújtani, köztük szépirodalmi művek, valamint irodalomértelmező munkák megalkotására, továbbá szakmai rendezvények megvalósítására. A négy... The post Szeptember 28-áig lehet pályázni a Szépirodalom Kollégium pályázatára appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Pályázat külföldi kiadóknak, magyar művek kiadásának támogatására

2022. augusztus 18. 

Pályázati felhívás külföldi kiadóknak, magyar szerzők történelmi, kultúrtörténeti és ismeretterjesztő művei kiadásának támogatására. A kiíró szakértői, valamint pénzügyi segítséget is nyújt a projektek végrehajtásához, továbbá különféle marketing eszközökhöz és fényképekhez is hozzáférést ad. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

21 aktuális pályázat a pályázatfigyelő hírlevélben - 2022. augusztus 17.

2022. augusztus 17. 

A mai hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat önkormányzatoknak megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztések megvalósításának támogatásáraPályázati felhívás önkormányzatok és helyi hatóságok számára, megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztéseik megvalósításának támogatására, az éghajlat- és energiaügyi cselekvési terveikben meghatározott intézkedések végrehajtásához kapcsolódó beruházási koncepciók kidolgozása érdekében. A pályázat keretében olyan tevékenységeket finanszíroznak, mint például a beruházási koncepció kidolgozásához szükséges (műszaki) megvalósíthatósági tanulmányok, piacelemzések, érdekelt felek elemzései, jogi, gazdasági és pénzügyi elemzések, kockázatelemzések stb. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázatok digitális csúcstechnológiai fejlesztések támogatására 2022A pályázatok célja többek között, hogy Európa számára autonómiát biztosítsanak a világszínvonalú technológiák kifejlesztésében, amelyek az európai iparágak minden igényét kiszolgálják, a feldolgozóipartól az egészségügyig, a közszféráig, a közművekig, a kiskereskedelemig, a pénzügyekig, a biztosításig, a közlekedésig, a mezőgazdaságig, az energiáig, a távközlésig, a környezetvédelmi felügyeletig, az építőiparig, a médiáig, a kreatív és kulturális iparágakig, a divatig, a turizmusig stb. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-9 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat a helyi gazdaság élénkítését és a fenntarthatóságot célzó fejlesztési tervek megvalósításáraPályázati felhívás városi és nagyközségi jogállású települések önkormányzatai, illetve az önkormányzat részvételével alakított helyi konzorciumok számára, a helyi gazdaság élénkítését vagy a fenntarthatóságot célzó, a helyi gazdasági szereplők együttműködésével megvalósítandó fejlesztési tervek támogatására, a helyi gazdaságfejlesztés jó gyakorlatainak kialakítása érdekében. Díjazás kategóriánként: 1. helyezés: 8.000.000 Ft; 2. helyezés: 6.000.000 Ft; 3. helyezés: 4.000.000 Ft, 4. helyezés: 3.000.000 Ft; 5. helyezés: 2.000.000 Ft; Különdíj: 2.000.000 Ft.Pályázat a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek megvalósításáraPályázati felhívás a visegrádi országok területén működő civil szervezetek, önkormányzatok, iskolák, felsőoktatási intézmények, kutatási és tudományos szervek, közintézmények és innovatív vállalkozások számára, együttműködési projektjeik megvalósításának támogatására. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: kultúra és közös identitás; oktatás és kapacitásépítés; innováció, kutatás és fejlesztés, vállalkozásfejlesztés; demokratikus értékek és a média; közpolitika és intézményi partnerség; regionális fejlesztés, környezetvédelem és turizmus; valamint társadalmi fejlődés. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18 hónap. A pályázati kiírás nyelve angol.Magyar élet - Drámaíró pályázatA Fiatal Drámaírók Háza, a Tér 12 Kulturális Egyesület, az RS9 Színház és Erzsébetváros önkormányzata pályázati felhívása 35 évnél fiatalabb szerzők számára, a "Magyar", illetve az "Élet" témákra reflektáló dámák beküldésére. A fesztivál győztesének megszavazott szöveget színpadra viszik a 2023/24-as évadban.Pályázat ifjúsági részvételi tevékenységek támogatásáraPályázati felhívás ifjúsági szervezetek és fiatalok informális csoportjainak részvételével, 3-24 hónap alatt megvalósuló, helyi, nemzeti vagy nemzetközi projektek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR.Pályázat családbarát múzeum cím 2022. évi elnyerésérePályázati felhívás Családbarát Múzeum cím 2022. évi elnyerésére, a különféle családtípusok minőségi időtöltését, valamint a családbarát értékrendet és a családot, mint mikroközösséget erősítő muzeális intézmények elismerésére. A címet elnyerő múzeumok oklevelet kapnak, melyet a múzeumban kihelyezhetnek. A minősítést igazoló logót digitális formában is megkapják az intézmények, melyet három éven keresztül - illetve újraminősítésük esetén folytatólagosan - használhatnak az online csatornáikon és kiadványaikban is.Európai uniós pályázat startupok és KKV-k részére, innovációk fejlesztésének és piacra vitelének támogatására 2022Pályázati felhívás startupok és KKV-k számára, tudományos felfedezésekre vagy technológiai áttörésekre ("deep tech") épülő innovációk fejlesztésének és piacra vitelének támogatására. A pályázat keretében a technológiafejlesztés későbbi szakaszait és a méretnövelést támogatják, ezért az innováció technológiai komponensét laboratóriumi vagy más releváns környezetben tesztelni és validálni kell. Pályázatot KKV-k és magánszemélyek nyújthatnak be. A sikeres pályázók a pénzügyi finanszírozás mellett vállalkozásgyorsító szolgáltatásokban részesülnek. A támogatás összege 0,5 - 17,5 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat múzeum arculatának létrehozásáraPályázati felhívás jogi személyek, egyéni cégek, egyéni vállalkozók, illetve 18 év feletti természetes személyek számára, a múzeum arculatának létrehozására. A nyertes pályamű készítője bruttó 400.000 forint pályadíjat kap.Pályázat civil szervezetek és közösségek részére, egy országos cég önkéntesei segítségének igénybevételérePályázati felhívás civil szerveztek számára, önkéntes szakemberek segítségének igénybevételére a számítástechnika, könyvelés, pénzügy, személyzeti ügyek, HR, marketing, beszerzés, PR, értékesítés, logisztika, vagyonvédelem, takarítás, valamint egyéb, szakképesítést nem igénylő munkák területén.Pályázat ifjúsági csereprogramok támogatásáraPályázati felhívás az ifjúság területén tevékenykedő szervezetek és fiatalok informális csoportjai számára, ifjúsági csereprogramok támogatására. Az ifjúsági csereprogramok legalább két különböző európai uniós és azzal határos programországból származó 13-30 év közötti fiatalok csoportjainak teremtenek lehetőséget a találkozásra és az egymástól való tanulásra egy adott tematika mentén (5-21 napig).Költségtámogatás szárítmány-előállítók részérePályázati felhívás szárítmány-előállító tevékenységet folytató vállalkozások számára, zöldség- és gyümölcsfélékből, gyógynövényekből és fűszernövényekből, forró levegővel mesterségesen szárított, illetve aszalt vagy pörkölt termény előállításához felhasznált fűtési költségek támogatására.Elviszlek - Prózaíró pályázatAz Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely irodalmi pályázati felhívása valós és kitalált történetek próza formájában történő megírására és beküldésére. A kiválasztott alkotások nyomtatott formában jelennek meg.Alkoss szabadon 2022 - Művészeti pályázatA Budapest Park és a Vesta Home pályázati felhívása 14-20 év közötti amatőr és profi művészek számára, a felhőtlen gyerekkor hangulatát megjelenítő alkotások készítésére és beküldésére. A díjazottak értékes nyereményeket kapnak.Pályázat külföldi magyar ügynökségeknek és kiadóknak mintafordítások elkészítésérePályázati felhívás külföldi magyar ügynökségek és kiadók számára, mintafordítások elkészítésének támogatására, a kiadók külföldi tevékenységének katalizálása érdekében. A támogatás összege legfeljebb bruttó 600.000 Ft.Public art pályázat budapesti közterekrePályázati felhívás budapesti kerület közterein történő Public Art művek megvalósítására. A támogatás összege 1.800.000 Ft. Pályázatot nyújthatnak be alkotók, alkotó csoportok, egyéni vállalkozók.Európai uniós pályázatok légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására II.Pályázati felhívások alapvető, alkalmazásorientált, valamint tudásátadással kapcsolatos, légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására az inkluzív, rugalmas és fenntartható környezet megteremtése és a digitális európai égbolt megvalósítása érdekében. A kiíró úgy véli, hogy 1-3.75 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat fesztiváloknak és kluboknak balkáni országok zenészeivel való együttműködési programban való részvételrePályázati felhívás fesztiválok, klubok és koncerthelyszínek számára, balkáni országok zenészeivel való együttműködési programban való részvételre, a balkáni zenei piac fellendítése érdekében. A projekt a következő országokra terjed ki: Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó, Albánia, Macedónia, Románia és Bulgária. A pályázók az alábbi lehetőségekben részesülnek: művészcsere egy másik fesztivállal/klubbal; kölcsönös látogatások és cserék; személyes kapcsolatépítő találkozón való részvétel; szakértői mentorálás a fesztivál/klub pároknak; hálózatépítés az Európából és azon túlról érkező kiemelkedő szakemberekkel; valamint nemzetközi láthatóság a fesztivál/klub számára. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat lovassport versenyeken való részvétel költségeinek támogatásáraPályázati felhívás hazai tenyésztésű, a lovassport elvárásainak megfelelően szelektált lovak költségviselői számára, lovassport versenyeken való részvétel költségeinek támogatására. A pályázat keretösszege 16.000.000 Ft.Fény - árnyék - szín világ - FotópályázatA Prizma Kör fotópályázati felhívása a fényekhez, árnyékokhoz, illetve színekhez kapcsolódó alkotások beküldésére. A pályázaton helyezést elért, illetve a kiállított képek, mind MAFOSZ pontot érnek.Pályázat építőmérnök hallgatóknak tehetséggondozó programban való részvételreA Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft. pályázati felhívása a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának alapszakos és mesterszakos hallgatói számára, tehetséggondozó programban való részvételre. A kooperatív képzésben támogatott hallgatókat a teljes képzési idő alatt az alábbiak illetik meg: havi bruttó 100.000 Ft támogatási összeg; részvétel a Támogató és Támogatott által közösen választott építőipari szakmai rendezvényen -költségtérítés rendezvény típusától függően; szakmai látogatási lehetőség a cégcsoport telephelyein, projektjein; nyáron (július/augusztus) teljes munkaidőben történő gyakorlat lehetősége. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból Pályázat civil szervezetek 2023. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására

Fény-árnyék-szín világ – Fotópályázat

2022. augusztus 16. 

A Prizma Kör fotópályázati felhívása a fényt, árnyékokat és színeket kihangsúlyozó alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Négy évszak a Gödöllői Királyi Kastélyban – Fotópályázat

2022. augusztus 13. 

A Gödöllői Királyi Kastély fotópályázati felhívása a kastélyról és kastélyparkról a négy évszakban készült alkotások beküldésére. A pályaműveket szakmai zsűri fogja elbírálni, és a legjobb képeket értékes ajándékcsomagokkal díjazzák. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Százrózsás hímzőpályázat 2020 – Pályázat hagyományos és modern alkotások beküldésére

2022. augusztus 13. 

A Matyó Népművészeti Egyesület hímzőpályázati felhívása a matyó települések textiles hagyományait, azok újszerű átfogalmazását, hímző és csipkekészítő technikák valamelyikét alkalmazó alkotások beküldésére. Az alkotásokat a szakmai zsűri véleménye alapján a Matyó Múzeumban állítják ki, a legszebb pályaművek díjazásban részesülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Állj ki az állatokért! – Flashmob pályázat

2022. augusztus 11. 

A Világ Legnagyobb Tanórája pályázati felhívása az Állatok Világnapjához kapcsolódó flashmob létrehozására általános iskolás és középiskolás diákcsoportok számára. A legjobb pályaműveket benyújtó iskolai csoportok anyagi támogatásban részesülnek és a nyertes flashmob filmek megjelennek a Világ Legnagyobb Tanórája honlapján. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Találjuk fel magunkat – Gábor Dénes Középiskolai Ösztöndíj Pályázat 2019

2022. augusztus 9. 

A NOVOFER Alapítvány pályázati felhívása Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj odaítélése céljából két témakörben. A Pályaműben a Pályázónak a megadott témakörök egyikét kell feldolgozni, értelmezni, tovább gondolni, az újszerű lehetőségekre rámutatni. A legjobb pályaművek kidolgozói minimum 30.000, maximum 100.000 forint összegű egyszeri tanulmányi ösztöndíjat, oklevelet, illetve további nyereményeket kapnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

XXIV. Alföldi Fotószalon

2022. augusztus 9. 

Fotókiállítási pályázati felhívás. Beküldhető maximum 5 db kép (hagyományosan fotópapírra laborált, vagy nyomtatási eljárással készült színes, fekete-fehér, monochrom, vagy archaikus kidolgozású). Várjuk a fotósok hagyományos fekete-fehér, camera obscurás képeit, valamint a kézműves eljárásokkal készült (argentotípia, cianotípia, antrakotípia, olajnyomat, sópapír, nitrotranszfer stb.) műveket is. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat történelmi játékfilmtervek beküldésére

2022. augusztus 8. 

Magánszemélyek pályázhatnak történelmi játékfilmtervek beküldésére. A kiválasztott pályaművek bruttó egymillió forint összegű díjazásban részesülnek. Összdíjazás: 1 millió forint. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Sziluett – Fotópályázat

2022. augusztus 7. 

A Prizma Kör fotópályázati felhívása a nagyon világos és a sötét körvonalak együttállását, sziluetteket megjelenítő alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Zeneszerzői pályázat gitáros művek megalkotására

2022. augusztus 5. 

Az írországi Contemporary Music Centre, a Budapest Music Center és Írország Nagykövetségének zeneszerzői pályázati felhívása  ír és magyar kortárs szerzők új gitáros műveinek komponálására. A kiválasztott művek a 2020/2021-es koncert évadban Magyarországon és Írországban kerülnek bemutatásra. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

EFOP - Fotópályázat 2022

2022. augusztus 4. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fotópályázati felhívása hivatásos és műkedvelő/hobbi fotósok számára, a köznevelés, a felsőoktatás, a kultúra, az egészségügy területén vagy szociális területen megvalósult EFOP projektekhez kapcsolódó alkotások beküldésére. A zsűri és a közönség által legjobbnak ítélt művek díjazásban részesülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Alkotóművészek home office-ban 2020 – Pályázat képző- és iparművészeti alkotások beküldésére

2022. augusztus 4. 

A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. pályázati felhívása Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, hivatásos és nem hivatásos vizuális tárgyalkotó alkotóművészek számára képző- és iparművészeti alkotások beküldésére. A zsűri által beválogatott pályaművek alkotói közül 2 fő számára lehetőséget nyújtanak önálló kiállításon való bemutatkozásra. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Gyermekrajz és elbeszélésíró pályázat Fekete István emlékére

2022. augusztus 3. 

Az Állatorvostudományi Egyetem gyermekrajz és elbeszélésíró pályázati felhívása 6-21 éves fiatalok számára Fekete István Tüskevár vagy Téli berek művei alapján készült rajzok, valamint ezen művek folytatásának beküldésére. A pályázat korcsoportonkénti első három helyezettjét és a közönség dij nyertesét különleges ajándékokkal lepik meg. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Rendszerváltás30 - Videó- és fotópályázat középiskolás diákoknak

2022. augusztus 3. 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség videó- és fotópályázati felhívása középiskolás diákok számára, a nyolcvanas évek hétköznapjait bemutató alkotások beküldésére. A legjobb pályaműveket mindkét kategóriában díjazzák. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat Erdélyhez kapcsolódó tudományos művek kiadásának támogatására

2022. augusztus 2. 

Az Erdély Öröksége Alapítvány pályázati felhívása Erdély történelmével, Erdélynek a magyarság történetében betöltött szerepével, történeti hagyományainak feltárásával foglalkozó, Magyarországon vagy Romániában élő, elsődlegesen magyar vagy magyar állampolgársággal is rendelkező, továbbá a magukat állampolgárságtól függetlenül magyarnak valló kutatók számára 2019. évben a fenti tárgykörben, elsősorban magyar nyelvű tudományos eredményeket tartalmazó könyvek - többszerzős tanulmánykötet kivételével - nyomtatott és/vagy elektronikus formában történő kiadásának támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Könnyűzenei művek létrehozásának támogatása

2022. július 31. 

Többéves kimagasló szakmai múlttal rendelkező, elismert magyar zeneszerzők és zeneművek szövegírói, mint magánszemélyek pályázhatnak 2 millió forint kiemelt alkotói támogatás elnyerésére, tartalmában és megvalósításában nagyszabású (színpadi művek, balett, filmzenék, jazz kompozíciók, stb.), nagy apparátust (szimfonikus zenekar, kórus, bigband, stb.) igénylő könnyűzenei művek létrehozása céljából. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat XX-XXI. századi idegen nyelvű szépirodalmi művek magyar nyelvű megjelentetésének támogatására

2022. július 29. 

Könyvkiadási tevékenységet és/vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot XX-XXI. századi idegen nyelvű szépirodalmi művek magyar nyelvű megjelentetésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.500.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mától nyújtható be pályázat elektromos teherszállító biciklik beszerzésére

2022. július 26. 

Az elektromos járművek hozzájárulnak a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célok eléréséhez. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!