alprogram pályázat, pályázatok, pályázati hírek, forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Pályázat határon túli magyar szervezeteknek, az oktatás, a kultúra, az egyház, a sport, a közösségek és a diaszpóra támogatására

Pályázat oktatási / képzési program kifejlesztésének és megvalósítását célzó pilot program támogatására nagy teljesítményű számítástechnika témakörben










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

alprogram pályázatok

JÖN: Pályázat falusi mikrovállalkozásoknak

2021. április 7. 

Tavasszal indul a Magyar Falu Program vállalkozás-újraindítási alprogramja. A pályázat alapvető célja a beruházások ösztönzése. Az első körben 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre, tíznél kevesebb embert foglalkoztató cégek számára. Egy társaság 2-10 millió forintot kaphat vissza nem térítendő jelleggel, és ez kombinálható a 10 milliós újraindítási gyorskölcsönnel is.

Óvodai játszóudvar és közterületi játszótérfejlesztése / MFP-OJKJF/2021

2021. március 18. 

Magyarország Kormányának célja a Magyar Falu Program megvalósítása kapcsán a vidéki települések népességmegtartó és népességnövelő erejének fokozása. Az Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése alprogramhoz kapcsolódóan cél, hogy a vidéki kistelepüléseken élő gyermekek egészséges testi és lelki fejlődését segítse és kortól függetlenül lehetőséget biztosítson a szabadidő hasznos eltöltésére. Ennek keretében a kiírás célja, hogy minél több kistelepülésen elérhetővé váljon biztonságos, változatos játékokkal felszerelt játszótér, minden óvodában megvalósuljon a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet szerinti követelményeknek megfelelő eszközök és felszerelések beszerzése, óvodai játszóudvarok felújítása, hiszen ez elengedhetetlen a kisgyermekkori nevelés hatékony fejlesztése szempontjából. Mindezek eredményeként létrehozott játszóudvarok, közterületi játszóterek, beszerzett fejlesztő eszközök hozzájárulnak, hogy a kisgyermekek fejlődési lehetőségei javuljanak, a családtagok hasznos szabadidős tevékenysége biztosítottá váljon.

Út, híd, kerékpárforgalmi létesítményépítése/felújítása / MFP-UHK/2021

2021. március 18. 

Magyarország Kormányának célja a Magyar Falu Program megvalósítása kapcsán a vidéki települések népességmegtartó és népességnövelő erejének fokozása. Ezen céllal összhangban az alprogram vonatkozásában a Kormány célul tűzte ki a vidéki térségek közlekedési infrastruktúrájának fejlesztését, ezáltal a településkép, az alapvető szolgáltatások hozzáférhetőségének javítását.

Horizont Európa rendezvénysorozat: A részvétel szélesítése és az Európai Kutatási Térség megerősítése

2021. március 10. 

Az NKFI Hivatal online Horizont Európa webinárium-sorozatának részeként 2021. március 18-án 10 órától kerül megrendezésre ,,A részvétel szélesítése és az Európai Kutatási Térség megerősítése alprogramot bemutató rendezvény. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […]

Felhívás szakmai véleménykéréshez

2021. február 19. 

A felhívás célja hogy a Magyarország számára biztosított Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (Recovery and Resilience Facility - a továbbiakban: RRF) keretében kutatásra, fejlesztésre és innovációra nyújtott támogatásra az egyes alprogramokban megfogalmazott célokra vonatkozó projektek kerüljenek szakmai véleményezésre.

Közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzésés közösségszervező bértámogatása / MFP-KEB/2021

2021. február 19. 

Magyarország Kormánya célul tűzte ki a kistelepülések népességmegtartó erejének növelését, a fiatalok helyben maradását, az elvándorlás visszaszorítását. Az alprogram hozzájárul a helyi közösségi folyamatok kezdeményezéséhez, illetve megvalósításához kapcsolódó eszközök beszerzéséhez, közösségszervező bértámogatásához, esélyt adva a helyi kultúra, a szabadidős tevékenységek fejlődéséhez, hozzájárul a helyi közösségek közötti kapcsolat kialakításához.

Felhívás szakmai véleménykéréshez: Az innovációs ökoszisztéma fejlesztését szolgáló kutatási infrastruktúrák létrehozására és komplex fejlesztésére

2021. február 26. 

A felhívás keretében cél, hogy a Magyarország számára biztosított Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (Resilience and Recovery Facility) keretében kutatásra, fejlesztésre és innovációra nyújtott támogatásra az egyes alprogramokban megfogalmazott célokra vonatkozó projektek kerüljenek szakmai véleményezésre. Ezen belül olyan tudomány- és/vagy technológia által vezérelt létesítmények és területek létrehozása, melyek a lehetséges tudástermelő egységeken, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekre vagy vállalati környezetben kialakított kompetenciákra építenek. A program keretében cél továbbá a megvalósuló létesítményekhez kapcsolódó kiszolgáló területek és kutató-tudásközvetítő szervezetek létrehozása és komplex fejlesztése.

Közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatása / MFP-KEB/2021

2021. február 19. 

Magyarország Kormánya célul tűzte ki a kistelepülések népességmegtartó erejének növelését, a fiatalok helyben maradását, az elvándorlás visszaszorítását. Az alprogram hozzájárul a helyi közösségi folyamatok kezdeményezéséhez, illetve megvalósításához kapcsolódó eszközök beszerzéséhez, közösségszervező bértámogatásához, esélyt adva a helyi kultúra, a szabadidős tevékenységek fejlődéséhez, hozzájárul a helyi közösségek közötti kapcsolat kialakításához.


Az összes 'alprogram' találat megjelenítése »


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!