Az érem harmadik oldala -fotópályázat pályázat, pályázatok, pályázati hírek, forrásfigyelés

Az érem harmadik oldala -fotópályázat

2017. augusztus 11. 

A DRVSZ olyan fotókiállítást kíván megvalósítani ,,Az érem harmadik oldala” címmel, mely a Magyarországon és a határokon túl élő amatőr és hivatásos fotósok alkotásaiból kerül összeállításra. A kiállításra pályaművekkel lehet jelentkezni, melyet szakértő zsűri bírál el. A kiállításra olyan fotókból kíván válogatni az egyesület, mely megmutatja egyrészről a gazdag, másrészről a szegény, nehéz körülmények között élő roma társadalom mai arcát. Olyan elkapott pillanatokat szeretnénk megmutatni a képeken keresztül, amelyek jól tükrözik a roma emberek sokszínű tehetségét, szorgalmát, a bennük élő szeretetet, kitartást és alázatot, a szegénységben és kilátástalanságban is megvalósuló életigenlést. A kiállítás példát kíván mutatni a roma/cigány és a nem roma közönségnek egyaránt, egy olyan harmadik utat mutat be, ami a roma közösségnek tehetetlenség érzetét és a nem roma közösségek felelősség áthárítását egyaránt felülírja. Pályaművekkel szembeni követelmények: Fekete-fehér vagy színes fotó digitális formában, minőségi elvárás az 5 megapixeles méret jpg formátumban. A pályázat benyújtása: A fényképeket juttassák el hozzánk a drvsz2002@gmail.com email címre a mellékelt pályázati adatlappal együtt legkésőbb 2017. augusztus 31.-ig! – A pályázati felhíváshoz kapcsolódó további kérdéseket is a fenti címen várjuk. A pályázatok értékelése és díjazása: A pályázatok értékelését a szakértő zsűri végzi. Díjátadó helye, ideje: 8800 Nagykanizsa, Damjanich u. 1/a- Szent Kristóf Vendégház – Díjazás: 1. 30.000 Ft, 2. 20.000 Ft, 3. 10.000 Ft pénzdíj Egyéb feltételek: A pályázati részvétel ingyenes. A beérkezett pályamunkákból 2017. szeptember 8-22.-ig kiállítást szervezünk. A pályázó a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket és hozzájárul, hogy a szervezők kiállításokon, publikációkban, média-megjelenésekben a képeiket térítésmentesen felhasználják. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével, vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A pályázat hivatalos oldala A Az érem harmadik oldala -fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg. tovább » 

« Pályázat magyar kortárs galériák külföldi nemzetközi művészeti vásárokon való jelenlétének támogatására Pályázat magánszemélyeknek, drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértői névjegyzékbe való bekerülésre »



Ajánljuk még ...



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!