ország pályázat, pályázatok, pályázati hírek, forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Pályázat a női élet sikeresebbé és boldogabbá tételén dolgozó egyesületek, közösségek, szervezetek, vállalkozások támogatására

Az érem harmadik oldala -fotópályázat










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

ország pályázatok

Pályázat környezetvédelmi, közlekedési és közigazgatási célok támogatására az Interreg V-A Románia-Magyarország program keretében

12:45 

Közintézmények (állami, regionális illetve helyi/ állami szervezetek), szervezetek melyek egyenértékűek közintézményekkel, non-profit szervezetek (pl. egyesületek), európai területi együttműködési csoportosulások nyújthatnak be pályázatot a vízügyi ágazatba történő befektetés, környezetbarát (ezzel együtt alacsony zajszintű) és alacsony széndioxid-kibocsátású közlekedési rendszerek kialakítása és fejlesztése, továbbá a hatóságok és résztvevők intézményi kapacitásának, valamint a hatékony közigazgatás előmozdítása érdekében.

Újabb sikeres pályázatok a szupergyors internet megvalósításában

09:37 

A Szupergyors Internet Program második ütemében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt ,,Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése a Közép-Magyarország Régióban elnevezésű pályázat keretében 21 pályázati egységre vonatkozóan született támogatói döntés. Az egyes területeken a fejlesztést elektronikus hírközlési piaci szolgáltatók végzik. A megvalósítást a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) felügyelő mérnökei a nyertesek kiviteli tervezésétől kezdődően, az építés teljes szakaszában követik és ellenőrzik.

MOL Tehetségtámogató Program 2017 - Pályázat diákoknak

08:02 

10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákok, diákcsoportok, ifjúsági csoportok nyújthatnak be pályázatot eszközvásárlás és utazás támogatására.

Magyarország és Szerbia határmenti régiójának elbűvölő látványosságai – Fotópályázat az Európai Együttműködés Napja 2017 alkalmából

07:34 

A résztvevők Magyarország és Szerbia határtérségének olyan látnivalóit bemutató fényképeket nyújthatnak be, mint például: tájak, természet (állatok is), valamint a városok vagy a vidék látnivalók, beleértve a térség közismert helyszíneit.

Az öntözéses gazdálkodás lehetőségei és korlátai Magyarországon – Pályázat tanulmány készítésére

tegnapelőtt 

A Bognár József Közgazdaság-kutató alapítvány 2017. évi pályázati felhívása. A pályázat kb. 9000 szó, 30 oldal terjedelmű önálló, még nem publikált tudományos igényű tanulmány. A pályázat fődíja 300.000 forint pénzjutalom.

Szórványban folyó oktatás támogatása / 38417-1/2017/FOKT

tegnapelőtt 

A pályázat célja: Romániában, Ukrajnában, Szerbiában, Szlovákiában és Horvátországban köznevelési (nem felsőfokú vagy felsőoktatási képzés) szórványterületen dolgozó pedagógusok és tanulók ösztöndíjának biztosításához, utazási, valamint kollégiumi ellátási költségekhez történő hozzájárulás.

Felfüggesztették az észak-magyarországi háztartási gépcsere pályázatot is

2017. augusztus 14. 

Több mint 26 ezren igényeltek támogatást a háztartási gépcseréhez.

A Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival című felhívás felfüggesztése

2017. augusztus 14. 

A beérkezett támogatási kérelmek számára és a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret valószínűsíthető kimerülésére tekintettel, 2017. augusztus 17. napjától a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” című (EFOP-1.12.1-17 kódszámú) felhívás felfüggesztésre kerül.

A hazai hulladékgazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos lakossági szemléletformálásra fordítható támogatás elnyerése / FM-LSZF/2017-01

2017. augusztus 11. 

Magyarország hulladékgazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos céljainak elérése - úgy, mint a hazai hulladékgyűjtési és -hasznosítási arányok folyamatos javítása, az Európai Unió erre vonatkozó elvárásainak teljesítése - érdekében elengedhetetlenül fontos a lakosság ezzel kapcsolatos szemlélet- és gondolkodásmódjának megváltoztatása.

Az érem harmadik oldala -fotópályázat

2017. augusztus 11. 

A DRVSZ olyan fotókiállítást kíván megvalósítani ,,Az érem harmadik oldala” címmel, mely a Magyarországon és a határokon túl élő amatőr és hivatásos fotósok alkotásaiból kerül összeállításra. A kiállításra pályaművekkel lehet jelentkezni, melyet szakértő zsűri bírál el. A kiállításra olyan fotókból kíván válogatni az egyesület, mely megmutatja egyrészről a gazdag, másrészről a szegény, nehéz körülmények között élő roma társadalom mai arcát. Olyan elkapott pillanatokat szeretnénk megmutatni a képeken keresztül, amelyek jól tükrözik a roma emberek sokszínű tehetségét, szorgalmát, a bennük élő szeretetet, kitartást és alázatot, a szegénységben és kilátástalanságban is megvalósuló életigenlést. A kiállítás példát kíván mutatni a roma/cigány és a nem roma közönségnek egyaránt, egy olyan harmadik utat mutat be, ami a roma közösségnek tehetetlenség érzetét és a nem roma közösségek felelősség áthárítását egyaránt felülírja. Pályaművekkel szembeni követelmények: Fekete-fehér vagy színes fotó digitális formában, minőségi elvárás az 5 megapixeles méret jpg formátumban. A pályázat benyújtása: A fényképeket juttassák el hozzánk a drvsz2002@gmail.com email címre a mellékelt pályázati adatlappal együtt legkésőbb 2017. augusztus 31.-ig! – A pályázati felhíváshoz kapcsolódó további kérdéseket is a fenti címen várjuk. A pályázatok értékelése és díjazása: A pályázatok értékelését a szakértő zsűri végzi. Díjátadó helye, ideje: 8800 Nagykanizsa, Damjanich u. 1/a- Szent Kristóf Vendégház – Díjazás: 1. 30.000 Ft, 2. 20.000 Ft, 3. 10.000 Ft pénzdíj Egyéb feltételek: A pályázati részvétel ingyenes. A beérkezett pályamunkákból 2017. szeptember 8-22.-ig kiállítást szervezünk. A pályázó a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket és hozzájárul, hogy a szervezők kiállításokon, publikációkban, média-megjelenésekben a képeiket térítésmentesen felhasználják. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével, vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A pályázat hivatalos oldala A Az érem harmadik oldala -fotópályázat bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Pályázat kábítószer-prevenciós programok támogatására a Közép-magyarországi régióban

2017. augusztus 11. 

A pályázat keretében közhasznú civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak, egyházi fenntartású intézmények, önkormányzatok és fenntartásukban működő egyéb intézmények, non-profit betéti társaságok és non-profit korlátolt felelősségű társaságok nyújthatnak be pályázatot 2-10 millió forint elnyerésére, a Közép-magyarországi régióban, az iskolai, köznevelési és felsőoktatási színtereken tervezett programok megvalósításához.

Módosult A digitális munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztése a Közép-Magyarországi Régióban című (VEKOP-8.5.4-17 kódszámú) felhívás

2017. augusztus 9. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „A digitális munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztése a Közép-Magyarországi Régióban” című (VEKOP-8.5.4-17 kódszámú) felhívás.

Primavera Irodalmi Díj 2017 – Irodalmi pályázat

2017. augusztus 9. 

Az Országos Mécs László Irodalmi Társaság / Gyermekjóléti Alapítvány és a Pálffy Dénes Népfőiskolai Akadémia irodalmi pályázati felhívása a Primavera Irodalmi Díj 2017. évi elnyerésére.

Űripari megoldások technológiai transzfer lehetőségei Magyarországon

2017. augusztus 8. 

Az Európai Űrügynökség 65.000 Euro értékű, vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a szervezet magyarországi Technológiai Transzfer Irodájának első pályázatán a nyertes projektgazdák részére. A vállalkozások a támogatást technológia-átadással kapcsolatos költségek fedezésére fordíthatják.

Te hogyan mesélsz a lámpahulladékról? – Kreatív pályázat pedagógusoknak

tegnap 09:30 

Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. pályázati felhívása Te hogyan mesélsz a lámpahulladékról? címmel a Közös érdek a lámpa hulladék szelektív gyűjtése című országos tájékoztató-kampánya keretében.

PowerUp!

tegnapelőtt 

Az InnoEnergy nemzetközi szervezet közel 11 milliós díjazású hazai és 45 millió forintos befektetéssel kecsegtető nemzetközi versenyt hirdet energetikai startupok számára. A verseny hazai fordulójára szeptember 11-éig lehet jelentkezni. Az első helyezett 20, a második 10, a harmadik pedig 5 ezer eurós díjat és persze kellő nyilvánosságot kap ötletéhez, projektjéhez. A legjobbak 15 régiós ország csapatával október közepén elődöntőn vehetnek részt, ahol esélyt kapnak arra, hogy a november 22-i nemzetközi döntőbe bejussanak. A budapesten megrendezett döntőn 150 ezer eurós fődíj (befektetési lehetőség) jár a nemzetközi mezőny nyertesének!

A Tekintet folyóirat novellapályázata

tegnapelőtt 

A Tekintet folyóirat novellapályázata 18-40 év közötti alkotóknak. Tartalmi megkötés nincs, de előnyt élveznek azok az írások, amelyek a mai Magyarország egy-egy égető szociális, gazdasági vagy politikai problémáját állítják középpontba. Az első helyezett 100 ezer forintos jutalomban részesül.

Fogyatékos embereket segítő civileket támogat a kormány

2017. augusztus 14. 

Fogyatékos embereket és családjukat segítő civil szervezetek kezdeményezéseit támogatja a kormány. A szerdán lezáruló, csaknem 171,5 millió forint keretösszegű pályázatra azok a szervezetek jelentkezhetnek, amelyek az elszigetelődés ellen indítanak helyi, térségi vagy országos programokat - ismertette Czibere Károly.

Pályázat kortárs iparművészeti alkotások közgyűjtemények számára történő megvásárlásának támogatására

2017. augusztus 14. 

Hazai, kortárs, országos gyűjtőkörű iparművészeti közgyűjteménnyel rendelkező költségvetési szervek, múzeumok és közalapítványok nyújthatnak be pályázatot, magyar kortárs iparművészeti alkotások közgyűjtemények számára történő megvásárlásának támogatása céljából.

Pályázat magyar kortárs galériák külföldi nemzetközi művészeti vásárokon való jelenlétének támogatására

2017. augusztus 11. 

Kortárs képzőművészeti galériát működtető Magyarországon bejegyzett jogi személyek és egyéni vállalkozók pályázhatnak

Pályázat magyar kortárs képzőművészeti alkotások közgyűjtemények számára történő megvásárlásának támogatására

2017. augusztus 11. 

Hazai, kortárs, országos gyűjtőkörű képzőművészeti közgyűjteménnyel rendelkező költségvetési szervek, múzeumok és közalapítványok nyújthatnak be pályázatot magyar kortárs képzőművészeti alkotások közgyűjtemények számára történő megvásárlásának támogatása céljából.

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. ezúton meghirdeti az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Program és az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program alábbi pozícióját:

2017. augusztus 10. 

• Regionális koordinátor (ATHU) és Infopont (SIHU) – 1 pozíció

III. Székelyföldi Fotóbiennálé 2017

2017. augusztus 9. 

Hargita, Kovászna és Maros Megyék Tanácsai, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Hargita Megyei Kulturális Központ meghirdetik a III. Székelyföldi Fotóbiennálét, a Romániai Fotóművészek Szövetségének (AAFR), és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének védnökségével. A III. Székelyföldi Fotóbiennálé szervezői az alábbi kategóriákat határozták meg: A: Open / Szabad téma Az A kategóriában 1-3 képpel lehet nevezni, minden fotómódosítás engedélyezve van. B: Mozgás (sorozat) A B kategóriában fotósorozattal (minimum 2, maximum 5 fotó) lehet nevezni. A fényképek a mozgás dinamikáját, energiáját és lendületét kell kifejezzék. A zsűrinek joga van a sorozatból 2 képet kiemelni. A sorozat mellé rövid leírást kell csatolni, amelyből kiderül, hol készült a sorozat és mit ábrázol. Ebben a kategóriában a következő módosítások megengedettek: képkivágás (crop), expozíciós korrekciók, fehéregyensúly módosítása. Bármely más módosítás a fénykép versenyből való kizárását vonja maga után. C: Kenyér A C kategóriában 1 - 3 képpel lehet nevezni . A fénykép a kenyér tágabb értelemben vett tematikájával kell kapcsolatos legyen (kenyérre utaló jelképek, a magtól a kenyérig folyamat, mindennapi kenyerünk gondolata, a kenyér/alapélelmiszer fogalma különböző népeknél, stb.). Több beküldött kép esetén a zsűrinek joga van csak egyet vagy kettőt beválogatni. Ebben a kategóriában a következő módosítások megengedettek: képkivágás (crop), expozíciós korrekciók, fehéregyensúly módosítása. Bármely más módosítás a fénykép versenyből való kizárását vonja maga után. Részvételi feltételek: A pályázatra a képeket a www.fotobiennale.ro oldalon kell feltölteni digitális vagy digitalizált felvételként, jpg formátumban, kizárólag csak regisztráció után. A fotók hosszabbik oldala minimum 3000 pixel / 300 dpi. Csakis az SRGB színtér a megengedett. Egy kép fájlmérete nem haladhatja meg a 10 Mb.-ot. Kőtelező mellékelni a kép címét angol nyelven. Fotók elnevezése: A1(kategória, kategórián belül hányadik beküldött fotó) _Fotó címe_Alkotó Neve A zsűrinek jogában áll az eredeti fotókat bekérni. A pályázaton, életkortól és foglalkozástól függetlenül, bárki részt vehet,  kivételt képeznek a szervezők és a zsűri tagjai, benevezési díj nincs. A pályázatra csak olyan felvételek nevezhetők, amelyek a Székelyföldi Fotóbiennále korábbi kiadásain még nem szerepeltek, egy felvétel pedig csak egy kategóriában szerepelhet. A zsűri által beválogatott munkákból minőségi katalógus készül, amelyből a beválogatott fotók szerzői tiszteletpéldányt kapnak. A tiszteletpéldányon kívül a katalógus megrendelhető lesz a www.fotobiennale.ro oldalon, 15 EUR áron. A pályázónak teljes mértékű szerzői és személyiségi jogokkal kell rendelkeznie a beadott pályaművek fölött. A szervezők nem vállalnak felelősséget ezek hiányából eredő jogvitákban. A zsűri döntése végleges és nem vitatható. Értesítéskor minden szerző megkapja a zsűri névre szóló pontozását. A kiállítás megfelelő népszerűsítése érdekében a képeket a rendezők szabadon, szerzői jogdíj fizetése nélkül, de a szerzők nevének feltüntetésével felhasználhatják. A szerzők a kép/képek beküldésével tudomásul veszik a pályázati feltételeket. A fenti feltételek bármely pontjának nem megfelelő pályaműveket a szervezők kizárják a versenyből. A kiállításra bejutó képek nagyítását a szervezők, illetve a fő támogató a Canon vállalja. A kiállítás 2017. október 14-én nyílik meg Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítótermében. Pályázati naptár A képek beérkezésének határideje: 2017. szeptember 20. Zsűrizés: 2017. szeptember 23-24. A pályázók értesítése e-mailon a zsűri döntéséről: 2017. szeptember 25. Kiállítás-megnyitó és díjkiosztó ünnepség: 2017. október 14. Katalógusok kiküldése: max. 2018. áprilisa Díjazás: Kategóriánként: I. díj – 660  EUR II. díj – 440  EUR III. díj – 220  EUR   Zsűri tagjai: A zsűri elnöke: Ádám Gyula - Románia / Csíkszereda Zsűri: Eifert János A.FIAP – EsFIAP – Magyarország Eugen Negrea AFIAP – Románia / Bukarest – a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke (AAFR), Louis Guermond – Franciaország Tordai László Ede AFIAP – Románia / Marosvásárhely Pótzsűri: Dezső László AFIAP – Románia / Gyergyószentmiklós A pályázat hivatalos oldala A III. Székelyföldi Fotóbiennálé 2017 bejegyzés először a Fotópályázat figyelő jelent meg.

Nagyra nyílik a brüsszeli pénzcsap

2017. augusztus 8. 

Több ezer magyarországi cég juthat összesen mintegy 200 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz augusztus végén, szeptember elején, amikor lehull a lepel két slágerpályázat nyerteseiről. Jelentős lökést adhat a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus hazai forráselosztásának az augusztus vége, szeptember eleje, amikor várhatóan nagy összegű agráriumot érintő, illetve...

Gyakran ismételt kérdések az ,,Élvonal kutatói kiválósági programról

2017. augusztus 8. 

Az NKFI Hivatal a telefonos és e-mailes ügyfélszolgálaton eddig felmerült pályázói kérdések alapján összeállított kiegészítő információkkal segíti a pályázók eredményes felkészülését, a pályázatok beadását arra a 2015. szeptember 5-ig pályázható felhívásra, amelyen a nemzetközi tudományos élet élmezőnyébe tartozó kutatók igényelhetnek hazai támogatást ígéretes alapkutatási projektjük magyarországi megvalósítására. A kérdések és válaszok dokumentuma letölthető a pályázati oldalon közzétett pályázati csomagból.


Az összes 'ország' találat megjelenítése »


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!