összes testület pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Egy sima - egy fordított – Pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra

Az Építőművészet Kollégiuma meghívásos pályázati felhívása










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

testület pályázatok

Pályázat 2021. évi akadémiai könyv- és folyóirat-kiadási támogatás elnyerésére

2020. november 17. 

Pályázati felhívás a Kiíró köztestületének tagjai, továbbá tudományos fokozattal nem rendelkező személyek számára könyv- és folyóirat-kiadási támogatás elnyerésére a 2021. évre vonatkozóan, nyomtatott és elektronikus könyvek (kizárólag végleges kéziratok) kiadásának támogatására. A támogatás összege 150.000 - 4.000.000 Ft.

Ifjúsági Nemzetközi konferencia részvétel támogatás

2020. október 26. 

A Magyar Tudományos Akadémia a tudományos kutatómunka elősegítése érdekében tett közérdekű felajánlás alapján és saját forrásból Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázatot alapított. Az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázat (INKP) fiatal, MTA köztestületi tagsággal rendelkező kutatók külföldi tudományos rendezvényen (nemzetközi tudományos szimpóziumon, workshopon, konferencián) való aktív (elsőszerzős előadással vagy poszter bemutatóval járó) részvételét és ott jelentős tudományos eredményeik bemutatását támogatja.

Pályázat az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Köztestület Felügyeleti Főosztály jogi ügyintéző feladatkör betöltésére

2020. október 12. 

Típus: Álláspályázatok Forrás: Igazságügyi Minisztérium Méret: 325,53 KB

Felhívás kétoldalú akadémiai egyezmények alapján egyszeri utazásokhoz nyújtott mobilitási igénybejelentésekhez

2020. szeptember 30. 

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása az MTA köztestületének tagjai számára egyedi, a tudományos együttműködést elősegítő utazások támogatására kétoldalú együttműködési megállapodások keretében. A pályázat keretösszege a 2020. évben: 10.000.000 Ft; a 2021. évben: 20.000.000 Ft.

Éljenek az innovációk - új fejlesztési feladatba kezdett a minisztérium

2020. szeptember 28. 

A magyar innovációkat támogató pályázati és intézményrendszer fejlesztésén dolgozik az Innovációs és Technológiai Minisztérium - hangsúlyozta Gulyás Tibor, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára a Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület találkozójának megnyitóján. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

Pályázat az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Köztestület Felügyeleti Főosztály titkársági ügyintéző (álláshely) betöltésére

2020. július 24. 

Típus: Álláspályázatok Forrás: Igazságügyi Minisztérium Méret: 425,38 KB

Kiutazási korlátozások feloldása az Erasmus+ ifjúsági területén és az Európai Szolidaritási Testületben

2020. július 3. 

A 2020. március 21-én bevezetett utazási korlátozások feloldásával a Tempus Közalapítvány által kezelt Erasmus+ ifjúsági projektek és az Európai Szolidaritási Testület projektek keretein belül tervezett nemzetközi mobilitások újra megvalósíthatók az érintett országok ki- és beutazási rendelkezéseinek, továbbá a mindenkor hatályos hazai járványügyi intézkedések figyelembevételével.

Online eseménysorozat fiatalok helyi társadalmi kezdeményezésének támogatására

2020. április 28. 

Online eseménysorozat 2020. május 14-től kezdődően, a fiatalok helyi társadalmi kezdeményezésének támogatását elősegítő projektekhez. Az eseménysorozat kiváló felkészülési lehetőséget nyújtanak azoknak, akik az Európai Szolidaritási Testület keretein belül szolidaritási projektekre szeretnének pályázatot benyújtani, hogy helyi közösségjavító kezdeményezéseket valósíthassanak meg a program támogatásával.

Pólótervező pályázat az Európai Szolidaritási Testület elnevezésű európai uniós program pólójának megtervezésére

2020. március 5. 

Az Európai Szolidaritási Testület pályázati felhívása 18 és 31 év közötti fiatalok számára az európai uniós program pólójának megtervezésére. Összesen tíz nyertes kaphatja meg az Európai Szolidaritási Testület népszerűsítésére, ismertségének növelésére irányuló promóciós eszköztárt, és egy 100 euró értékű utalványt. A legjobb pólóterv benyújtója a következő három nyeremény közül választhat: Interrail bérlet, amellyel egy hónapon belül akár hét európai célállomásra is ellátogathat, egy ezzel egyenértékű utalvány, vagy pedig meghívás a 2020. évi európai ifjúsági rendezvényre.

Az Európai Szolidaritási Testület pólója, ahogy én látom

2020. március 2. 

Vegyél részt az Európai Szolidaritási Testület pólótervező pályázatán, és megkaphatod ajándékba az Európai Szolidaritási Testület promóciós eszköztárát, illetve más díjakat.

Újabb fiatal műszaki tehetség Magyarországon

2020. február 13. 

A Magyar Mérnökakadémia jubileumi közgyűlése 2020. február 6-án ünnepelte megalapításának 30. évfordulóját. A testület létrehozását a rendszerváltás első napjaitól szorgalmazták a nagy múltú európai és amerikai társszervezetek.

Pályázat 2020. évi akadémiai könyvkiadási támogatás elnyerésére

2020. január 21. 

A Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagjai, valamint tudományos fokozattal nem rendelkezők (MTA köztestületi tagsággal nem rendelkezők) nyújthatnak be pályázatot könyvkiadási támogatás elnyerésére a 2020. évre vonatkozóan. A támogatás összege: 150.000 - 4.000.000 Ft.

Mentorképzés 2020

2019. december 17. 

Képzés az Európai Szolidaritási Testület keretein belül megvalósuló projektek mentorai, koordinátorai számára. A Mentorképzés célja olyan gyakorlati tudás átadása, illetve tapasztalatcsere lehetőség biztosítása, amely segítheti a mentorokat az önkéntesekkel való közös munka során. A képzésen a mentorok mellett az önkéntesekhez más módon kapcsolódó személyek is részt vehetnek, amennyiben a mentorok felkészítése, tevékenységük támogatása a feladataik közé tartozik, vagy a későbbiekben tervezik mentor szerep vállalását.

Európai Szolidaritási Testület pályázati útmutató 2020

2019. november 18. 

Megjelent az Európai Szolidaritási Testület Pályázati útmutatójának 2020-as évre vonatkozó verziója.

Új felület nyílt az Erasmus+ és Európai Szolidaritási Testület keretében történő pályázáshoz

2019. október 28. 

A Participant Portal helyett a szervezetek mostantól az Organisation Registration System (ORS) felületén regisztrálhatnak. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […]

Európai uniós honlap az Európai Szolidaritási Testület projektek bemutatására

2019. október 16. 

Elindult az Európai Szolidaritási Testület projektjeit bemutató weboldal, melynek célja, hogy átláthatóvá tegye a programot, elérhetővé a támogatott projektek leírását, és inspirációt nyújtson a potenciális pályázó fiataloknak, akik az Európai Szolidaritási Testület céljaihoz illeszkedő projektet terveznek.

Fotópályázat az Európai Szolidaritási Testület projektjeiben dolgozó fiataloknak

2019. augusztus 27. 

Az Európai Szolidaritási Testület fotó- és videópályázati felhívása az Európai Szolidaritási Testület projektjeiben dolgozó fiatalok számára a saját szolidaritási történetüket bemutató alkotások beküldésére. A győztesek egy páros repjegyet nyernek Európa valamelyik városába, a legjobb 8 résztvevőt meghívják az Európai Szolidaritási Testület záróeseményére, ahol bemutathatják történetüket.

Gundel Károly Díj 2019 – Pályázat a vendéglátóiparban dolgozó kiemelkedő személyek részére

2019. július 30. 

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének javaslattételi pályázati felhívása Gundel Károly díj odaítélése céljából a magyar vendéglátás területén kiemelkedően sikeres tevékenységével minimum 25 éve jelen levők elismerésére. A nívós szakmai díj egy emlékplakett, a hozzá tartozó kitűző valamint oklevél.

START+ infónapok országszerte az ifjúsági terület pályázati lehetőségeiről

2019. július 29. 

Információs nap országszerte 7 helyszínen az Európai Szolidaritási Testület és az Erasmus+ ifjúsági területének pályázati lehetőségeiről.

Voltunk, vagyunk, leszünk – Pénzdíjas filmpályázat

2019. június 25. 

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének filmpályázati felhívása 2018 után, bármely műfajban  készült rövidfilmalkotások beküldésére. Az első díj 500 (ötszáz) euró, melyet indokolt esetben az elbíráló testület akár 300 euróval is megemelhet. A második díj 300 (háromszáz), a harmadik 200 (kétszáz) euró.

MOHA Ház 2019/2020-as program

2019. június 23. 

A MOHA Ház 2019/2020-as programjához szakmai tanácsadó testületi tagság betöltésére pályázatot hirdet.

Európai uniós pályázat nonprofit szervezetek és intézmények számára, önkéntes projektek megvalósításának támogatására

2019. június 20. 

Nonprofit szervezetek és intézmények pályázhatnak önkénteskedési projektek megvalósításának támogatására. A projektek a szolidaritás nevében valósulnak meg, azzal a céllal, hogy a társadalmi kihívásokra reagáljanak, növeljék a közösség erejét és összetartozását és erősítsék a társadalmi befogadást. Célterületek: Társadalmi bevonás; Menekültek és migránsok befogadása és integrációja; Polgárság és demokratikus részvétel; Katasztrófamegelőzés és katasztrófaelhárítás; Környezet- és természetvédelem; Egészség és jóllét; Oktatás és képzés; Foglalkoztatás és vállalkozói tevékenység; Kreativitás és kultúra; Sport. Önkéntes projektek keretein belül a Szolidaritási Testület a fiatal résztvevő utazási költségeit (lakhelytől a projekt helyszínéig és vissza, egyszeri alkalommal), lakhatását és étkeztetését, valamint nyelvi fejlődését támogatja. A fiatalok személyes kiadásokra zsebpénzt kapnak. A program külön támogatást nyújt hátrányos helyzetű fiatalok bevonása esetén.

Európai Szolidaritási Testület - Gyakornoki tevékenység és munkavállalás

2019. június 19. 

Az Európai Szolidaritási Testület egyik kiemelt célja, hogy csökkentse a munkanélküliség arányát a fiatalok körében, ehhez foglalkoztatási programjaival nyújt támogatást. Szervezetek és intézmények gyakornoki tevékenységhez és munkavállaláshoz kapcsolódóan nyújthatnak be pályázatot.

Pályázat uniós, kutatási és innovációs szakértői testületekben való részvételi lehetőség elnyerésére

2019. május 30. 

Pályázati felhívás kutatási és innovációs szakértői testületekben való részvételi lehetőség elnyerésére az alábbi területeken: A klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás, többek között társadalmi átalakulás útján; Rákbetegségek; Egészséges óceánok, tengerek, parti tengervizek és szárazföldi vizek; Klíma-semleges és intelligens városok; Talajegészség és élelmiszer. Határidő: 2019. június 11. 12:00 óra

Műhelymunka hazai ifjúsági kezdeményezések megvalósításához

2019. március 26. 

Műhelymunka az Európai Szolidaritási Testület szolidaritási projektjeihez kapcsolódó ifjúsági kezdeményezések megvalósításához. A rendezvény célja: támogatást, tudást, lendületet adni ahhoz, hogy az ötletből pályázat, majd valóság lehessen. Az eseményen olyan emberekkel találkozhatsz, akik már valósítottak meg hasonló kezdeményezést, hasznos információkat szerezhetsz a pályázat elkészítéséhez, és közben észrevétlenül megismerkedhetsz a projektmenedzsment illetve a nem formális tanulás alapjaival.

Éghajlatváltozás Magyarországon: Nemzeti Értékelő Jelentés - Jelentés előkészítő (scoping) konferencia

2019. március 12. 

2018-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (a továbbiakban: ITM) az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (a továbbiakban: IPCC) globális értékelő jelentéseinek mintájára, egy éghajlatváltozással kapcsolatos helyzetértékelő és döntéstámogató nemzeti jelentés (a továbbiakban: Jelentés) megalkotását kezdeményezte.

Felhívás az Európai Szolidaritási Testületet ismerő szakemberek részére szervezeti támogató tevékenység ellátására

2019. március 2. 

Tempus Közalapítvány Erasmus+ ifjúsági csoport szakembereket keres az Európai Szolidaritási Testület új pályázóinak támogatására.

A demokrácia és én - kapcsolódó ifjúsági programok megvalósítása

2019. február 19. 

A programok célja az Európai Ifjúsági Hét európai kezdeményezés helyi szintű megvalósulásának biztosítása. Az Európai Ifjúsági Hét fókuszába kerülő téma megismertetése a fiatalokkal, az Európai Szolidaritási Testület, az Erasmus+ program és az európai ifjúsági mobilitási lehetőségek népszerűsítése, a szolidaritás és a fiatalok társadalmi elköteleződésének növelése, a nem-formális tanulás és az ifjúsági részvétel elterjedésének az ösztönzése, elősegítése.

Pályázat a 2019. évben megvalósuló, a 16. kerület közművelődéséhez kapcsolódó programok támogatására

2019. február 13. 

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete Kulturális és Sport Bizottságának pályázati felhívása a kerületben 2019. évben megvalósuló, akerület közművelődéséhez kapcsolódó programok támogatására. A pályázat keretösszege 4.000.000.- Ft.

Megjelent a 2019-es Európai Szolidaritási Testület Pályázati útmutató!

2018. december 12. 

A 2019-es pályázatbeadási határidők: február 7., április 30. és október 1., 12.00. Forrás, tovább a teljes cikk olvasásához: www.tka.hu

Az innovációs környezet fejlesztése segíti a magyar kutatókat, vállalatokat

2020. szeptember 28. 

A magyar innovációkat támogató pályázati és intézményrendszer fejlesztésén dolgozik az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - hangsúlyozta Gulyás Tibor, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára a Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület találkozójának megnyitóján, hétfőn Budapesten.

Pályázat ifjúsági nemzetközi konferenciarészvétel támogatásra

2020. augusztus 26. 

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása fiatal, MTA köztestületi tagsággal rendelkező kutatók külföldi tudományos rendezvényen (nemzetközi tudományos szimpóziumon, workshopon, konferencián) való aktív (elsőszerzős előadással vagy poszter bemutatóval járó) részvételének támogatására. A támogatás összege 250.000 - 600.000 Ft.

Webinárium sorozat az ifjúsági terület pályázati lehetőségeihez kapcsolódóan

2020. július 7. 

Webinárium sorozat az ifjúsági terület pályázati lehetőségeihez (Erasmus+ ifjúság és az Európai Szolidaritási Testület programok) kapcsolódóan.

Megalakultak a Nemzeti Együttműködési Alap új testületei

2020. május 8. 

A civil szervezetek működését és szakmai programjainak támogatását biztosító finanszírozási forma, a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) újonnan megalakult testületeinek 54 tagja közül 18 tagot az elektori választás során civil szervezetek választottak meg, 36 tagot az Országgyűlés, valamint az illetékes miniszterek delegáltak. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […]

Az Európai Szolidaritási Testület pályázatok eredményei

2020. április 21. 

Közzétették az Európai Szolidaritási Testület keretében a 2020. február 11-i határidőre beérkezett pályázatok eredményeit, mely az előfizetői fiókba belépés után tölthető le.

Pályázat kárpát-medencei családszervezetek, tantestületek, nyugdíjas és egyházi közösségek, továbbá önkormányzatok részére kárpátaljai utazás támogatására

2020. március 2. 

Pályázati felhívás kárpát-medencei családszervezetek, tantestületek, nyugdíjas és egyházi közösségek, továbbá önkormányzatok részére kárpátaljai utazás támogatására a kárpátaljai régió idegenforgalmnak fellendítése és a magyar-magyar kapcsolatok erősítése céljából. A támogatás összege legfeljebb 300.000 Ft.

Szeptemberben startol a Hungarian Startup University Program

2020. február 17. 

A startup-indításról, a piaci környezetről és az induló innovatív vállalkozások működéséről eddig nem volt ilyen egyedülálló, gyakorlatorientált, minőségbiztosított, az ország minden egyes pontján azonos színvonalú oktatást nyújtó program. 2019-ben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Startup Szakértői Testületének munkája által napvilágot látott egy, a startup-ökoszisztémát célzó javaslatcsomag, amelynek egyik eleme a Hungarian Startup University Program. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával 2020 szeptemberében országszerte számos egyetemen el is indul az első e-learning kurzus.

Meghosszabbították az Erasmus+ ifjúság és Európai Szolidaritási Testület pályázatok benyújtási határidejét

2020. február 4. 

Az Erasmus+ ifjúság és Európai Szolidaritási Testület pályázatok benyújtási határidejét technikai okok miatt meghosszabbították.

START+ infónap – Pályázati lehetőségek az ifjúsági szektorban

2020. január 7. 

Információs nap az Erasmus+ ifjúság és az Európai Szolidaritási Testület programokban lévő pályázati lehetőségekről.

Szabó Gábort nevezték ki a szegedi ELI-ALPS lézeres kutatóközpont élére

2019. december 10. 

2020. január 1-jétől Szabó Gábor, okleveles fizikus, egyetemi tanár vezeti az ELI-ALPS lézeres kutatóközpontot. A professzor 2006-2010 között meghatározó szerepet töltött be abban a tudományos pályázatban, amelynek köszönhetően az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont Magyarországon, Szegeden jöhetett létre. 2010 óta a központ tudományos tanácsadó testületének a tagjaként aktívan részt vett a kutatóintézet tudományos stratégiájának és lézeres infrastruktúrájának kialakításában.

Új regisztrációs felület az Erasmus+ és Európai Szolidaritási Testület keretein belüli pályázók számára

2019. október 29. 

Megnyílt az új regisztrációs felület az Erasmus+ és Európai Szolidaritási Testület keretein belüli pályázók számára. A Nemzeti Irodák által kezelt (nem centralizált) programokban részt venni kívánó szervezeteknek a Szervezetek Regisztrációs Felületén (Organisation Registration System (ORS)) kell innentől kezelniük szervezetük adatait. A felület a következő linken érhető el: https://webgate.ec.europa.eu/erasmus-esc/organisation-registration/ Forrás, további információk: www.eplusifjusag.hu A pályázati hírek […]

Találkozó az Európai Szolidaritási Testület keretében aktív fogadó és támogató szervezetek számára

2019. október 22. 

Találkozó az Európai Szolidaritási Testület keretében aktív fogadó, illetve támogató szervezetek számára szervez találkozót. A találkozó kiemelt célja, hogy az Európai Szolidaritási Testület önkéntes és foglalkoztatási projektjei területén tevékeny szervezetek képviselői, koordinátorai találkozzanak egymással és a nemzeti iroda munkatársaival, és kialakulhasson egy párbeszéd a sikerek, nehézségek, elakadások mentén annak érdekében, hogy minél sikeresebb projektek valósulhassanak meg.

Eötvös Loránd-emlékév 2019 ősz-tél

2019. október 8. 

A 2019. évi Eötvös Loránd-emlékév az ITM (NKFIH), EMMI, NKA támogatásával, sok-sok szervezet és intézmény áldozatos közreműködésével, az Eötvös 100 koordinációs testület összehangoló munkájával zajlik. (25 feladat - NKFI Alapból megvalósuló projektként - az MTA Könyvtár és Információs Központ szervezésében teljesül.)

Közzétették a Horizont Európa programmisszióit kidolgozó szakértők névsorát

2019. augusztus 1. 

A missziók szerves részét képezik az Európai Unió következő kutatási és innovációs programjának, a Horizont Európának (2021-2027). A missziókat kidolgozó testületek (ún. Mission Boardok) - az elnöki feladatot ellátó szakértővel együtt - 15 tagból állnak. E testületek feladata, hogy 2019 végére meghatározzák a rosszindulatú daganatos megbetegedésekkel, a klímaváltozással, az egészséges óceánokkal, a klímasemleges városokkal, valamint a talajegészséggel és az egészséges élelmiszerekkel kapcsolatos első konkrét missziókat.

Projekttervezés képzés az Európai Szolidaritási Testület projektekhez kapcsolódóan

2019. július 29. 

Képzés az Európai Szolidaritási Testület projektekhez kapcsolódóan. Téma: projekttervezés. A résztvevők az önkéntes projektek megvalósításához szükséges alapvető információkkal és gyakorlati ismeretekkel gazdagodnak.

Önkéntescsapatok tevékenysége kiemelt területeken / EAC/A01/2019

2019. június 27. 

Az Európai Szolidaritási Testület célkitűzése, hogy főként az önkéntességen keresztül népszerűsítse a szolidaritást mint értéket, hogy ösztönözze a fiatalok és a szervezetek részvételét az elérhető és kiváló minőségű szolidaritási tevékenységekben, így hozzájárulva ahhoz, hogy - a társadalmi kihívásokra reagálva és a közösségeket megerősítve, valamint különösen a társadalmi befogadás előmozdítására törekedve - Európában erősebbé váljon a kohézió, a szolidaritás, a demokrácia és a polgári szerepvállalás.

Gundel Károly - díj

2019. június 23. 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai szakíró munkásságának emlékére - számos társszervezet közreműködésével - 2019-ben is felhívást hirdet a Gundel Károly - díj elnyerésére.

Európai uniós pályázat fiatalok csoportjai részére, szolidaritási projektek megvalósításának támogatására

2019. június 20. 

Legalább 5 fiatal által alkotott csoportok pályázhatnak szolidaritási célú projektek megvalósításának támogatására. A szolidaritási projektek célja, hogy az Európai Unió és az Európai Szolidaritási Testület elveit és értékeit figyelembe véve helyi, közösségi problémákra nyújtsanak megoldást, miközben lehetőséget adnak arra, hogy a 18-30 éves fiatalok kezdeményező készsége fejlődjön. Célterületek: Társadalmi bevonás; Menekültek és migránsok befogadása és integrációja; Polgárság és demokratikus részvétel; Katasztrófamegelőzés és katasztrófaelhárítás; Környezet- és természetvédelem; Egészség és jóllét; Oktatás és képzés; Foglalkoztatás és vállalkozói tevékenység; Kreativitás és kultúra; Sport. Az Európai Szolidaritási Testület a projekt hosszától függően havonta 500 euró projektmenedzsment támogatást nyújt a fiatalok csoportjának. A projektek 2-12 hónap hosszúságúak lehetnek.

Európai Szolidaritási Testület - Önkéntes projektek

2019. június 19. 

Az Európai Szolidaritási Testület önkéntes projektjei lehetővé teszik, hogy szervezetek fiatal, elkötelezett emberekkel dolgozzanak együtt, akár hazai, akár nemzetközi szinten. A szervezetek és az intézmények a helyi kihívásokra kereshetnek megoldást a szolidaritás nevében, a helyi közösségek és az emberek számára egyaránt előnyös módon.

Európai Szolidaritási Testület - Szolidaritási projektek

2019. június 19. 

Szolidaritási projekteket az Európai Szolidaritási Testület portálján regisztrált legalább öt fiatal által alkotott csoport valósíthat meg azzal a céllal, hogy közösségükben a legfontosabb kihívásokra reagáljanak. Szolidaritási projektekben szervezetek befogadó szervezetként vállalhatnak szerepet.

A Mission Board-ok tagságának kiválasztására irányuló felhívás

2019. május 27. 

Az Európai Unió következő kutatási és innovációs keretprogramjának, a Horizont Európának egyik fő újdonsága olyan missziók kidolgozása és megvalósítása, amelyek célja, hogy az európai polgárok által tapasztalt kihívások kezelését a társadalom, a gazdaság és/vagy a környezet átalakításával segítsék elő. E nagy horderejű kezdeményezéseket 15 fős, széles körű szakértelemmel rendelkező, független és rangos személyiségből álló bizottsági szakértői testületek (Mission Board-ok) bevonásával dolgozzák ki.

Infónap Erasmus+ program ifjúsági területein lévő pályázati lehetőségekről

2019. március 18. 

Információs nap az Erasmus+ program ifjúsági területein lévő pályázati lehetőségekről, valamint az Európai Unió új programjáról, az Európai Szolidaritási Testületről. A nap kiváló felkészítést nyújt a 2019. április 30-i pályázati határidőkre, valamint azoknak is hasznos lehet, akik csupán tájékozódni szeretnének a lehetőségekről.

Pályázat magyarországi és határon túli nyugdíjas egyesületek, klubok, családszervezetek, tantestületek, önkormányzatok és egyházi közösségek csoportjainak kárpátaljai utazás támogatására

2019. március 4. 

Pályázati felhívás magyarországi és határon túli nyugdíjas egyesületek, klubok, családszervezetek, tantestületek, önkormányzatok és egyházi közösségek csoportjainak kárpátaljai utazásának támogatására. A támogatás mértékének megállapítása függ az adott csoport létszámától a kalkulált útvonal hosszától, de legfeljebb 250 000 F lehet.

Ember az emberért – Pályázat esélyegyenlőségi díj elnyerésére

2019. február 21. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének javaslattételi pályázati felhívása Ember az emberért esélyegyenlőségi díj odaítélése céljából. A díjjal az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár.

Pályázat sportszervezetek 2019. évi utánpótlás-nevelési tevékenységének támogatására

2019. február 13. 

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete Kulturális és Sport Bizottságának pályázati felhívása utánpótlás-nevelési tevékenység támogatására a kerületben székhellyel vagy telephellyel rendelkező sportszervezetek számára. A támogatás összege legfeljebb 15.000 Ft/fő/hó.

Nyírbogdány 800 logó ötletpályázat

2018. december 18. 

Nyírbogdány Község Önkormányzatának és Képviselő testületének pályázati felhívása Nyírbogdány község 800 éves évfordulója alkalmából logó készítésére. A kiválasztott logó készítője díjazásban részesül munkája elismeréseként.


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!