összes beruházás pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Pályázat országos formatervezési díj 2023. évi elnyerésére

Pályázat magyar színműveket idegen nyelven játszó színházaknak magyar nyelvű darabok fordításának támogatására










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

beruházás pályázatok

Új szelek fújnak az agráriumban

2023. február 20. 

Kincset érhet a tudatos tervezés az agráriumban - hívta fel a figyelmet Nagy István a Vg.hu-nak adott interjúban. Az agrárminiszter szerint a beruházások megvalósításához szükséges erő és bátorság megvan a hazai gazdatársadalomban, a forrásokat pedig a kormány által biztosított rekordmértékű nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően 5377 milliárd forintra emelkedett KAP-stratégia biztosítja. A tárcavezető a támogatáspolitikai változások mellett az ágazatot idén ért történelmi jelentőségű kihívásokról, a gabonapiacon tapasztalható spekulációról és az élelmiszerek árának emelkedéséről is kifejtette véleményét. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Belenyúl a kormány a beruházásösztönzési szabályokba: több pénzt kaphatnak az energiatermelők

2023. február 9. 

Belenyúl a kormány a beruházásösztönzési szabályokba: több pénzt kaphatnak az energiatermelők. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent az Interregionális Innovációs Beruházási Eszköz (I3) Strand 2b - Capacity building felhívása

2023. február 8. 

Az Európai Bizottság pályázati weboldalán megjelent az Interregionális Innovációs Beruházási Eszköz (Interregional Innovation Investment Instrument - I3) 2b ágának (Strand 2b - Capacity building) felhívása. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lesz forrás az agrárberuházásokra

2023. február 8. 

Párhuzamosan fut a Vidékfejlesztési program (VP) és a KAP stratégiai terv az idén. Az új felhívásokra az év második feléig kell várniuk a gazdáknak, a beruházást tervező gazdálkodók azonban ez idő alatt sem maradnak pályázható forrás nélkül. A VP egyes intézkedései - például az öntözésfejlesztési beruházásokat támogató kiírás - még jövőre is pályázhatók lesznek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szeleta Park Látogatóközpont épül Miskolcon

2023. február 4. 

Miskolcon, a Bükk keleti kapujában épül meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szeleta Park Látogatóközpontja a Széchenyi 2020 program keretében 2,2 milliárd forint uniós és állami beruházás keretében, a létesítmény alapkövét szerdán helyezték el. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások című (VP5- 8.5.1.-17 kódszámú) felhívás dokumentációja

2023. február 2. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások című (VP5-8.5.1.-17 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztató a Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásai keretében megvalósítani tervezett beruházási projektekkel kapcsolatban

2023. január 28. 

A VP keretéből az uniós szabályozásnak megfelelően legkésőbb 2025 év végéig lehet kifizetést teljesíteni, azonban az intézkedések (felhívások) lezárása folyamatosan történik, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv intézkedéseinek elindításához és a leghatékonyabb forrásfelhasználáshoz igazítva. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Így kell ösztönözni: milliós támogatás a lakosságnak, hogy szuper állapotú és kis energiafogyasztású otthonban éljenek

2023. január 26. 

A kibontakozó energiaválság és a háztartások jelentősen megemelkedő rezsiköltségei miatt a lakóingatlanok energetikai hatékonyságának javítása a közeljövőben kiemelt érdekké vált, mind az ingatlantulajdonosok, mind az állam szempontjából. Mégis, mintha túl kis fényt kapnának az energiahatékonysági beruházások itthon, összehasonlítva magunkat a többi európai országgal. Van felújítási támogatásunk - igaz nincs meghatározva, hogy az fűtéskorszerűsítésre vagy a nappali kissé karcos padlójának a cseréjére megy -, illetve volt fél évig zöld hitelünk, és ott van a napelempályázat is, aminek a sikeressége azon múlik, hogy sikerül-e az EU-s pénzekhez hozzájutni. Mindeközben máshol komoly összegeket, vagy kedvezményes hiteleket kapnak a háztartások az energiahatékony felújításokra. Az MNB Lakáspiaci jelentésében összeszedték, hogy az egyes európai országokban milyen lehetőségek vannak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több mint 6 milliárd forintos beruházás valósult meg a Vidékfejlesztési Program keretein belül

2023. január 11. 

A magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazata az élelmiszeripar, amely több mint 4 ezer vállalkozás 33 szakágazatba sorolva folytat termelést hazánkban - jelentette ki Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Hajdúszoboszlón és Nádudvaron létesített beruházás ünnepélyes átadóján. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Folytatódik a Homokhátság vízpótlását segítő beruházás

2023. január 7. 

Kormányzati támogatással folytatódhat a Homokhátság vízpótlását lehetővé tévő beruházás, amely elengedhetetlen a térség elsivatagosodásának megakadályozásához – jelentette ki Mihálffy Béla, a Fidesz-KDNP Csongrád-Csanád megye 2-es választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje szerdán Mórahalmon. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

VP3-4.2.1.3-21 TAKARMÁNY ELŐÁLLÍTÓ ÜZEMEK FEJLESZTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

2023. január 5. 

A Felhívás célja a haszon- és a kedvtelésből tartott állat takarmányozását szolgáló termékek előállítását és piacra jutását elősegítő, technológiai fejlesztést, továbbá a környezeti erőforrás-hatékonyságot célzó beruházások támogatása. A haszonállat-takarmány gyártás (előállítás) egyre intenzívebb és koncentráltabb technológiája, valamint üzemelési megoldásai új követelményeket támasztottak a takarmánygyártás irányába. Ennek megfelelően a Felhívás a megfelelő beltartalmi értékű és minőségű […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című (VP3-5.1.1.1-21 kódszámú) felhívás

2022. december 26. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című (VP3-5.1.1.1-21 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A mezőgazdaságban is a fejlesztés az eredményesség záloga

2022. december 18. 

A mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonyságnöveléséhez, versenyben maradásához nélkülözhetetlen az ágazat további, széles körű modernizációja. Az agrárium szereplői megértették: itt az ideje a versenyképességet javító beruházásoknak, a kormány pedig támogatáspolitikájával segíti azok megvalósítását - fogalmazott Farkas Sándor az Axiál Kft. új, felsőzsolcai telephelyének átadásán. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közölte az Eximbank, mit hoz a gyármentő program

2022. december 8. 

Az Eximbank közzétette a gyármentő programban lehívható hitelprogram részleteit. Rengeteg pénzre pályázhatnak a nagy termelők. Összesen 100 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a Gyármentő beruházási ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új tudnivalókat közöltek a Vidékfejlesztési programról

2022. november 29. 

Az Agrárminisztérium (AM) a napokban tájékoztatta a Vidékfejlesztési Program pályázataira támogatási kérelmet benyújtott, de támogatást még el nem nyert gazdálkodókat, vállalkozásokat arról, hogy a Vidékfejlesztési program zárásához közeledve a pályázatok megvalósításánál milyen szempontokat érdemes figyelembe venniük. A figyelemfelhívás - szemben az ezzel kapcsolatban megjelent téves információkkal - nem vonatkozott a már támogatást elnyert és megkezdett beruházásokra - közölte az AM szerdán. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A jövőben jobban támogatja az állam az öntözést

2022. november 23. 

Az öntözésfejlesztést szolgáló beruházások sikeres megvalósítása érdekében az Agrárminisztérium 30 százalékkal megemelte a megvalósításhoz kapcsolódóan elszámolható kiadási összegeket a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ,,A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázat vonatkozásában - jelentette be Nagy István agrárminiszter. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

JÖN: Gyármentő program

2022. november 18. 

Gyármentő programot indít a kormány, amelynek keretében első körben 150 milliárd forint összértékű támogatást nyújtanak a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásokhoz. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hatalmas az igény a vállalati beruházási forrásokra a technológiaváltó támogatási programban

2022. november 12. 

Többszörös a túljelentkezés a Ginop Pluszban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Újabb szabadvízi strandok újulnak meg a nyárra

2022. november 9. 

Országszerte újabb közel 90 fejlesztés valósulhat meg a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. nemrég zárult strandfejlesztési pályázatának köszönhetően; 40 beruházás finanszírozásáról már döntés is született - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ajánlatot tett a Mol a hulladéküzletre

2022. november 7. 

A Mol minimum 50 milliárd forint beruházási kötelezettséget vállalva megpályázná a magyar hulladékkezelési koncessziót. A szerződés első öt évében új, évi minimum 100 000 tonna települési ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Intelligens szakosodás & versenyképes régiók - az I3 szerepe az EU innovációs ökoszisztémájának támogatásában

2022. november 4. 

Az interregionális innovációs beruházási kezdeményezés (Interregional Innovation Investment instrument; a továbbiakban: I3) az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) egyik finanszírozási eszköze, amely 7 évre szóló, 570 millió eurós költségvetéssel rendelkezik. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

KKV energiatámogatási program: indul a regisztráció

2022. október 29. 

A Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Programba 2022. október 20-án indul a regisztráció. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Többmilliárdos élelmiszeripari beruházás Szekszárdon

2022. október 23. 

Az Agrárminisztérium 1,8 milliárd forintos támogatásával 3,6 milliárd forintos tejipari és borászati beruházás valósul meg Szekszárdon - jelentette be a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Szekszárdon. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elindult a kiemelten kedvező kamatozású Agrár Széchenyi Beruházási Hitelprogram MAX

2022. október 19. 

Az új, államilag kiemelten támogatott hiteltermék széles körben felhasználható agrárberuházási hitelcélok, illetve hozzá kapcsolódó forgóeszköz beszerzésre. A kiemelten kedvező kamatozású hitel nagyban elősegítheti az agrárvállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megrohamozták a napelemes cégeket

2022. október 14. 

Az ok a legújabb pályázati lehetőség, amellyel a feltételek teljesítése esetén akár a teljes beruházási összeget fedező vissza nem térítendő támogatás nyerhető. A konkrét pályázatokat csak november közepétől lehet beadni, de már látszanak azok a részletek, amelyekre érdemes figyelni. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Fagykár mérséklő beruházásokat segítő támogatás a gyümölcstermelőknek

2022. október 13. 

A Vidékfejlesztési Program keretében 5 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, fagykár elleni beruházások felhívásra november 17-től nyújthatók be a pályázatok. Vajon mire elegendő ez a támogatás és gazdaságméretekben hogyan értelmezhető ennek a hatása, kérdeztük Kis Pált az Auditker Kft. ügyvezetőjét, aki a fagymentesítés értője, és gyakorlója is egyben. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több milliárd forintos beruházást valósít meg a Gyermelyi Zrt.

2022. október 7. 

A fejlesztés 1,5 milliárd forintos pályázati támogatásban részesül. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Meghosszabbították erdei ökoszisztémák értéknövelését célzó pályázat benyújtási határidejét

2022. október 6. 

Erdőgazdálkodók figyelem! A palyazat.gov.hu honlapon megjelent tájékoztatás szerint módosult a VP5-8.5.1-17 kódszámú, ,,Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások című felhívás dokumentációja. A beadási határidő meghosszabbítása mellett, több pontosításra is sor került. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás

2022. október 4. 

Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében című (GINOP-1.2.3-8.3.4-16 kódszámú) felhívás keretösszege a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1006/2016. (I.18.) Korm. határozat alapján 88,49 milliárd Ft-ról 83,62 milliárd Ft-ra módosult. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult az ,,Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások című (VP5-8.6.1-17 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 30. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások című (VP5-8.6.1-17 kódszámú) felhívás dokumentációja. Felhívjuk a Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a módosítás az alábbiakra terjed ki: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Könnyítettek a beruházási pályázatok állatlétszám tartási feltételein

2022. szeptember 28. 

Könnyítettek a beruházási pályázatok állatlétszám tartási feltételein. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A Rövid Ellátási Lánchoz kapcsolódó beruházások támogatása az élelmiszeripar és a borászat területén című (VP3-4.2.1-4.2.2-19 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 25. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A Rövid Ellátási Lánchoz kapcsolódó beruházások támogatása az élelmiszeripar és a borászat területén című (VP3-4.2.1-4.2.2-19 kódszámú) felhívás dokumentációja. Felhívjuk a Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a módosítás az alábbiakra terjed ki: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Tisza forrásától a torkolatig térképezte fel a folyó hulladékszennyezettségét a PET Kupa

2022. szeptember 22. 

A Tisza teljes hosszának feltérképezésével zárult az a határokon átnyúló program, amelyet a Tiszai PET Kupa két évvel ezelőtt indított el a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) támogatásával, a Tiszta víz, boldog Tisza program során a PET Kupa szakemberei, önkéntesei, hulladékgazdálkodási szakértői mérték fel a műanyagszennyezés gócpontjait, fejlesztették az online adatbázist, hogy minden eddiginél hatékonyabbá váljon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Milliárdos beruházási pályázatok segítik az agráriumot

2022. szeptember 21. 

Az utóbbi másfél évben kiírt vidékfejlesztési pályázatok segítségével több, mint 1500 milliárd forrás jutott el az agráriumba – fogalmazott a Szigeti Farm első alkalommal megrendezett partnertalálkozóján az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

JÖN: Pályázat takarmányelőállító üzemek fejlesztésének támogatására

2022. szeptember 15. 

Pályázati felhívás-tervezet takarmányelőállító üzemek fejlesztésének támogatására, a mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztése érdekében. Támogatható tevékenységek: A takarmány előállításhoz kapcsolódó mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása; Az energiafelhasználás csökkentését célzó korszerűsítések, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazásának támogatása. A támogatás összege 50 millió - 2 milliárd Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

20 milliárdos EU-pályázati keret nyílik meg a hónap végén kapacitásbővítésre és zöld beruházások támogatására

2022. szeptember 13. 

Résen kell lennie a kkv-knak. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az öntözésfejlesztési pályázatok beadási határideje meghosszabbodott

2022. szeptember 10. 

Az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében döntött az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázatának módosításáról. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Itt a hatalmas lakossági napelemes pályázat: 3-11 millió közötti ingyenpénzt osztanak

2022. szeptember 8. 

Közzétették a lakosságnak szóló hatalmas uniós napelemes pályázat tervezetét, amelyet két hétig bárki véleményezhet, ősztől pedig meg is nyílik. A tervezetből kiderül, hogy háromféle konkrét beruházási célra összesen 3-11 millió forint közötti, 100%-ban vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el az országos átlagjövedelemnél kevesebbet kereső háztartások. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására irányuló beruházások támogatása című felhívás

2022. szeptember 5. 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására irányuló beruházások támogatása” című, MAHOP-5.3.3-2016 kódszámú felhívás módosítása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felújították a szociális szolgáltatóközpontot Nyírgyulajon

2022. szeptember 4. 

Megújult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulaj szociális szolgáltatóközpontjának épülete, a több mint 71 millió forint értékű beruházást az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára adta át kedden. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kisléptékű zöldturisztikai fejlesztések támogatására

2022. augusztus 12. 

A Vulkánok Völgye LEADER helyi akciócsoport (HACS) illetékességi területén székhellyel, telephellyel rendelkező települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, nonprofit szervezetek pályázhatnak 4-13 millió forint támogatásra a kistelepülések idegenforgalmi szerepének növekedése, a Bejárható Vulkánok Völgye kevésbé elérhető kulturális, természeti látnivalóinak a turizmusba való bekapcsolása, zöldturisztikai, ökoturisztikai fejlesztése érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: infrastruktúra fejlesztés, kisléptékű beruházások, szoftver fejlesztése és/vagy beszerzés, eszközbeszerzés. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat térségi közösségi termelő és feldolgozó kapacitások létrehozása, fejlesztése céljából

2022. augusztus 2. 

A Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület illetékességi területén működő települési önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi jogi személyek, szociális szövetkezetek, nonprofit kft-k pályázhatnak 10-50 millió forint támogatásra, a közösségi tulajdonban levő termelő és/vagy feldolgozó kapacitások fejlesztése, létrehozása, ezzel a helyi termék infrastruktúra fejlesztése érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: termeléshez és/vagy feldolgozáshoz kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése; az anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz, gép beszerzése; a termelő és /vagy feldolgozó tevékenységet szolgáló építési beruházások. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a diaszpórában élő magyarság szervezetei és a diaszpórában található, magyar nyelvű oktatást végző szervezetek támogatására 2020

2022. július 29. 

A világ bármely részén (kivéve szlovákiai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, magyarországi és ukrajnai székhelyű szervezeteket, ide nem értve a Kárpátalja megyén kívül működő ukrajnai diaszpóra szervezeteket) a magyar kultúra, az anyanyelv megőrzését célul kitűző bejegyzett civil szervezet, valamint egyházi jogi személy nyújthat be pályázatot a magyar közösség céljait szolgáló kulturális, családi, egyházi, cserkész, ifjúsági és sport programok, anyanyelvi oktatásra irányuló tevékenységek és hozzá kapcsolódó működési támogatások, írott és elektronikus média, könyvkiadás, civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatására. A támogatás összege 500.000 - 2.500.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Magyar Falu Program keretében támogatást nyert projektek fizikai befejezésének határidejére vonatkozó szabályozások 2022. június 1-jétől

2022. július 26. 

Felhívjuk a Magyar Falu Program Kedvezményezettek figyelmét, hogy a költségvetési támogatásokkal megvalósuló beruházásokkal összefüggő támogatási tevékenységek határidejére vonatkozó jogszabályok módosulására tekintettel az alábbi szabályozás lépett hatályba. A támogatott tevékenység időtartamának meghosszabbításával összefüggő, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 111/K. §- a értelmében a támogatott tevékenység időtartama az alábbiakban részletezett véghatáridőkig automatikusan meghosszabbodik. A 2021. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek részére, életminőségét javító beruházások, fejlesztések megvalósításának támogatására

2022. július 22. 

Pályázati felhívás társasházak és lakásszövetkezetek számára szűkebb környezetük minőségi korszerűsítésének, az üzemeltetés hatékonyabbá, biztonságosabbá vagy fenntarthatóbbá tételének, illetve jobb minőségű közösségi terek kialakításának támogatására. Támogatható fejlesztések például: üzemeltetésének hatékonyabbá vagy akár környezettudatosabbá tételét célzó beruházások (például a szelektív hulladékgyűjtés, tárolás); fejlesztések, melyek a lakóközösség mindennapjait, a társasház körülményeit javítják (például a lakásokban online leolvasható mérőórák beüzemelése, vagy a postaládák cseréje); a társasház vagy lakásszövetkezet tagjai által igénybe vehető közös helyiségek fejlesztések (például biciklitárolók, vagy a szabadtéri területeken a kerti sütő- vagy szabadidős- és pihenőhelyek, esetleg játszóterek kialakítása, parkosítás, kertépítés, a dísznövények telepítése, gyepesítés); lépcsőházak és lépcsők balesetmentesítése, az épületek akadálymentesítése, a lakóházhoz tartozó helyiségek és külső telekrészek tűz-, vagyon és egyéb irányú védelme; illetve a gyermekek és idősek biztonságos közlekedését segítő beruházások (például digitális kaputelefon rendszerek, mozgásérzékelővel ellátott világítási és kamerarendszerek - kiépítése, felszerelése és korszerűsítése); energiahatékonysági felújítások és beruházások (például energiatakarékos (LED) lámpák telepítése). A kategóriánkénti első 10 helyezett pályázat pénzjutalomban részesül, melynek összege a helyezéstől függően 300.000 - 1.200.000 Ft-ig terjed. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Biztonságtechnikai beruházások támogatása

2022. július 17. 

A Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területén működő nonprofit szervezetek és önkormányzatok pályázhatnak 600 ezer - 3 millió forint támogatás elnyerésére, térfigyelő kamerarendszerek kiépítése, meglévő rendszerek bővítése és fejlesztése, a közbiztonság javítása, a bűnmegelőzés hatékonyságának javítása érdekében. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: biztonságtechnikai beruházások (belepülésszintű, a közterületek, közutak felügyeletét ellátó új térfigyelő kamerarendszer kiépítése, a már meglévő kamerarendszer bővítése, kiegészítő funkcióval való ellátása). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Projektindító támogatás a C - Felzárkózó települések komponenshez

2022. július 16. 

Pályázati felhívás a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítványa, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület számára, projektindító támogatás elnyerésére a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv C - Felzárkózó települések komponense reformjai és beruházásai kapcsán tervezett projektek megvalósításához. A támogatás összege 10.000.000 - 4.999.999.999 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat szállodák fejlesztésének támogatására Pest megyében

2022. július 7. 

Mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatnak be pályázatot a meglévő Pest megyei szállodák férőhely kapacitása bővítésének, a nyújtott szolgáltatások színvonala emelésének illetve új szolgáltatások bevezetésének támogatására. Önállóan támogatható tevékenységek: szállodák kapacitásbővítése (pl. férőhelyek számának növelése, szobaszám növelés kiszolgáló infrastruktúrával) hozzáépítéssel, vagy a meglévő épület(ek) korszerűsítésével, bővítésével, új épület(ek) építésével; szállodák külső és belső megjelenésének, belsőépítészeti arculatának, minőségének ejlesztésére és a szállodák szobáinak, közösségi tereinek bővítésére, korszerűsítésére irányuló beruházások; szállodák szolgáltatási kínálatának minőségi és mennyiségi fejlesztéséhez, új, tematikus szolgáltatásfejlesztéshez (pl. családbarát, szenior, egészségturisztikai, kerékpáros szolgáltatások) kapcsolódó, infrastrukturális beruházások az adott térség turisztikai fejlesztési irányaihoz, kitörési pontjaihoz igazodva; szállodák wellness szolgáltatás-fejlesztéshez kapcsolódó olyan infrastrukturális beruházások, amelyek a szolgáltatások kapacitását bővítik (kizárólag négy évszakban használható wellness elemekkel), illetve a szolgáltatás színvonalát javítják (pl. gepészeti berendezések fejlesztése, cseréje); szállodákban új konferenciaterem/termek, illetve multifunkciós terem/termek létesítése. Választható támogatható tevékenységek: kereskedelmi egységen belül, meglevő vendéglátó egység szolgáltatási kapacitásbővítése és színvonalának növelése, beleértve az éttermi és konyhai kapacitások bővítését, korszerűsítését; szállodák üzemeltetéséhez szükséges információs és kommunikációs technológiai, ügyviteli és/vagy értékesítési rendszerekhez szükséges szoftver- és/vagy hardware beszerzés, beruházások; szállodához kapcsolódó bűnmegelőzési tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések; a támogatott szállodák használatához közvetlenül kapcsolódó, telekhatáron belüli infrastrukturális fejlesztések: parkoló, kerítés, egyéb kiegészítő létesítmény stb. építése, korszerűsítése; eszközbeszerzés keretében a szállodai bútorok beszerzésének támogatása, beleértve a beépítésre nem kerülő, de a vendégek mindennapi kényelmét szolgáló gépi eszközök (pl.: hűtő, televízió), valamint a tematikus szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök (pl.: kerékpár) beszerzését; telekhatáron belüli zöldfelület kialakítása, rendezése; szállodák üzemeltetési hatékonyságát javító fejlesztések (pl. energiahatékonyságot szolgáló fejlesztések, megújuló energia alkalmazása). A támogatás összege 60 - 300 millió Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat civil szervezeteknek ingatlanberuházás, felújítás, gépjárműbeszerzés, eszközbeszerzés és programszervezés támogatására - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Pályázati felhívás 5000 fő lakosságszám alatti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek számára, ingatlanberuházási, felújítási, gépjárműbeszerzési, eszközbeszerzési, valamint programszervezési tevékenységeik támogatására. A támogatás összege ingatlanberuházási, felújítási támogatás esetében legfeljebb 7.000.000 Ft; gépjárműbeszerzési támogatás esetében legfeljebb 7.000.000 Ft; eszközbeszerzési támogatás esetében legfeljebb 2.000.000 Ft; programszervezési támogatás esetében legfeljebb  2.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 20 milliárdos EU-pályázati keret nyílik meg a hónap végén kapacitásbővítésre és zöld beruházások támogatására

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Résen kell lennie a kkv-knak. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Majdnem ezer milliárd forint jut idén vidékfejlesztési programokra és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Hatszázmilliárd forintnyi új beruházási pályázat indul a következő hónapokban. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Minden cég megkapja az igényelt támogatását a versenyképességi programban és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatfigyelő: Módosult ,,A Rövid Ellátási Lánchoz kapcsolódó beruházások támogatása az élelmiszeripar és a borászat területén című (VP3-4.2.1-4.2.2-19 kódszámú) felhívás

2022. június 23. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A Rövid Ellátási Lánchoz kapcsolódó beruházások támogatása az élelmiszeripar és a borászat területén című (VP3-4.2.1-4.2.2-19 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Tízből kilenc pályázatíró őket ajánlja. A pályázatfigyelő portálon például ilyen pályázatok vannak, mint ez: Helyi termékek piacra jutásának támogatása

2022. június 20. 

A Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete, mint LEADER helyi akciócsoport (HACS) tervezési területén működő őstermelők, egyéni vállalkozók, mikrovállalkozások, szociális szövetkezetek, önkormányzatok és civil szervezetek pályázhatnak 1-5 millió forint elnyerésére, a helyi termékek piacra jutásának elősegítése, hátrányos helyzetűek esélyegyenlőségének javítása, helyi termékek hagyományának megőrzése és a Rövid ellátási Lánc elősegítése a romlandó áruk érdekében. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: eszköz-,és gépbeszerzés. Választható önállóan támogatható tevékenységek: építési és felújítási beruházás, képzés szervezése, lebonyolítása. Napelem pályázat, Magyar Falu Program pályázatok, GINOP Plusz pályázatok...

Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása

2022. június 14. 

Pályázat mezőgazdasági termelők és mezőgazdasági termelők egyes csoportjai számára, a valószínűsíthető természeti katasztrófák, éghajlati események megelőzésére, mérséklésére irányuló beruházások megvalósításának támogatására, a tavaszi fagykár következményeinek mérséklése érdekében. VP3-5.1.1.1-21 A Felhívás célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása a tavaszi fagykárból adódó termelési kockázatok csökkentése, kiküszöbölése érdekében. A Felhívás a magas költséget kitevő kármegelőző beruházások megvalósításához kíván támogatást nyújtani a termésbiztonság növelése érdekében Mezőgazdasági termelők, akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy: A támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek. A támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. Jelen Felhívás keretében támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség. A pályázat keretösszege: 5 milliárd Ft A támogatás összege: legfeljebb 100 millió Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 80% A támogatott pályázatok várható száma: 150-200 db Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása: Tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése és telepítése: rögzített (telepített) vagy mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések, autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, más fűtőberendezések), továbbá vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek (füstölő, ködképző berendezések, légkeverő, valamint fagyvédelmi gépek). Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Tájékoztatással, nyilvánossággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítése (a tájékoztatással, nyilvánossággal kapcsolatos előírásokat az ÁÚF 10. fejezete tartalmazza). Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: Az 5.5. b) pontban felsorolt általános költségek. A projekt keretében beszerzésre kerülő tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszközhöz, berendezéshez, technológiához kapcsolódó vagyonvédelmi eszközök beszerzése: kamerarendszer, tároló konténer beszerzése - a Felhívás 5.7 pontjának figyelembevételével. Legalább levegő hőmérséklet és páratartalom mérésére alkalmas meteorológiai adatgyűjtő állomás kialakítása. További információk a pályázatfigyelőn

JÖN: Pályázat lovas létesítmények fejlesztésének támogatására

2022. június 7. 

Egyéni vállalkozó, KKV, Kft, Bt pályázatok, támogatások a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatók. Pályázati felhívástervezet vidéki térségekben működő mikrovállalkozások és vidéki térségekben élő magánszemélyek számára, induló vagy már működő lovas  létesítményeinek fejlesztésének támogatására. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: Fedett lovarda kialakítása-, létrehozása-, felújítása-, bővítése lovas pályává. Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: Kiszolgáló egységek kialakítása, felújítása, bővítése pl. raktár, büfé helyiség.; szociális helyiségek kialakítása, felújítása, bővítése; vagyonvédelmet célzó beruházások megvalósítása; a lovas létesítményhez közvetlenül kapcsolódó, telekhatáron belüli kiegészítő infrastruktúra; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák kialakítása a projekt által érintett épület tekintetében (Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból; napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, napelemes rendszer kialakítása); tűzivíztározó kiépítése, korszerűsítése, felújítása; projekt-előkészítés, terület-előkészítés, műszaki ellenőri szolgáltatás igénybevétele, könyvvizsgálói szolgáltatás igénybevétele, projektmenedzsment; ingatlan vásárlása. A támogatás összege legfeljebb 100.000.000 Ft.

Európai uniós pályázat egy kísérleti nemi és sokszínűségi index kialakítására az innováció területén

2022. május 25. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás egy kísérleti nemi és sokszínűségi index kialakítására az innováció területén, az Európa-szerte egységes információnyújtás érdekében. Az indexnek magában kell foglalnia az innovatív induló és méretnövelő vállalkozásokra, valamint az ilyen vállalkozásokba invesztáló befektetőkre és alapokra vonatkozó nemi és sokszínűségi adatokat, és az összes tagállamra és társult országra kiterjedőnek és összehasonlíthatónak kell lennie. A pályázat célja a nemek közötti egyenlőtlenségek és a sokféleséggel kapcsolatos hiányosságok azonosítása, a vonatkozó intézkedések megtervezése és az előrehaladás értékelése; a megalapozottabb beruházási döntések lehetővé tétele; valamint a sokszínűség ösztönzése az innovációs ökoszisztéma minden szintjén. A kiíró úgy véli, hogy 700.000 EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházás (VP EÖKO)

2022. május 13. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […]

Pénzeső a cégekre: mire lehet mostanában EU-s pénzt szerezni?

2022. május 10. 

A 2021-2027-es pályázati ciklusban nagyságrendileg 9.750 milliárd forint támogatási összegre lehet számítani, ebből közvetlenül a vállalkozások beruházásaira vagy fejlesztéseire 1.490 milliárd forint költhető az operatív programok tervei alapján. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […]

Pályázat vállalkozásoknak, versenyképesség növelő támogatásra

2022. május 6. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került közép- és nagyvállalkozások nyújthatnak be pályázatot beruházások megvalósítása, versenyképességük növelése céljából. A támogatás mértéke a beruházás megvalósításához szükséges forrás arányában: nettó 150.000 euró és nettó 300.000 euró közötti beruházás: a beruházás értékének 30%- a; nettó 300.001 euró és nettó 500.000 euró között beruházás: beruházás értékének 40%-a; nettó 500.000 euró feletti beruházás: a beruházás értékének 50%-a.

Újra pályázható: Pályázat kertészetek támogatására ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés céljából

2022. május 4. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás mezőgazdasági termelők, mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők számára ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására, a mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítása céljából. Támogatható tevékenységek: Új ültetvény telepítése; Ültetvénycsere; A jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházás; Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások; Esőkár megelőzésére szolgáló beruházások; Gyümölcstermékek betakarítására alkalmas gépek, eszközök beszerzése; gyógy-, aroma- és fűszernövényekből, az előírt követelményeknek megfelelő új ültetvény telepítése; évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény termesztéshez kapcsolódó, a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló eszközök beszerzése; Évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény termékek betakarítására alkalmas gépek, eszközök beszerzése. A támogatás összege legfeljebb 500 millió Ft. A támogatott pályázatok várható száma: 400 - 500 db.

Lovas létesítmények fejlesztése

2022. április 28. 

Pályázat a vidéki térségekben működő mikrovállalkozások és magánszemélyek számára, induló vagy már működő lovas tevékenységeik támogatására, kiemelten a lovas létesítményeinek fejlesztése érdekében. A pályázati felhívás kódja: VP6-6.4.1.1-22 A pályázat keretösszege: 100.000.000 Ft A támogatás összege: legfeljebb 100.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: A 290/2014. (XI.26.) Korm. rendelet szerint nem besorolható járásban lévő település esetén legfeljebb 50% A 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet szerinti ,,kedvezményezett járásban lévő településen legfeljebb 60% A 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet szerinti ,,fejlesztendő és ,,komplex programmal fejlesztendő járásban lévő településen legfeljebb 70% A támogatott pályázatok várható száma: 80-100 db Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: Fedett lovarda kialakítása-, létrehozása-, felújítása-, bővítése lovas pályával Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: Kiszolgáló egységek kialakítása, felújítása, bővítése pl. raktár, büfé helyiség. Szociális helyiségek pl.: mosdó, öltözők kialakítása, felújítása, bővítése. Vagyonvédelmet célzó beruházások megvalósítása pl. kerítés, kamerarendszer stb. kialakítása, üzembe helyezése. A lovas létesítményhez közvetlenül kapcsolódó, telekhatáron belüli kiegészítő infrastruktúra pl.: út, járda, parkoló kialakítása. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák kialakítása a projekt által érintett épület tekintetében. (Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból; napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, napelemes rendszer kialakítása). Tűzivíztározó kiépítése, korszerűsítése, felújítása. A felhívás 5.5. pontjában felsorolt úgynevezett általános költségekhez kapcsolódó tevékenységek: projekt-előkészítés, terület-előkészítés, műszaki ellenőri szolgáltatás igénybevétele, könyvvizsgálói szolgáltatás igénybevétele, projektmenedzsment. Ingatlan vásárlása További információk a pályázatfigyelő portálon

Megduplázták a géptámogatási keretet, lassan az összes vidékfejlesztési EU-forrást kifizetik

2022. április 20. 

A beruházási célú vidékfejlesztési pályázatokra 1600 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett be, amely 500 milliárddal több a meghirdetettnél, ezért megemelte a tárca az egyes pályázatok keretösszegeit, például a precíziós gazdálkodás területén a 100 milliárd forintos géptámogatási keretösszeget közel a duplájára kellett emelni - jelezte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára egy szerdai előadásában. A pályázati hírek kivonata […]

Pályázat nemzetközi üzleti díj elnyerésére a fenntartható fejlődéshez kapcsolódóan

2022. április 9. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás olyan tevékenységek elismerésére, amelyek jelentős hatással voltak a pénzügyi és nem pénzügyi szervezetek fenntartható befektetéseire. A bíráló bizottság különös figyelmet fordít az éghajlatváltozással és/vagy a környezetet romboló technológiákkal és az üzleti modellekkel kapcsolatos kezdeményezésekre. Az innovatív finanszírozási megoldásokat, ideértve a beruházásokkal kapcsolatos bevált gyakorlatokat is elismerik. A kiválasztottak listájára felkerült projektek, valamint a kategóriák nyertesei nemzetközi médianyilvánosságot kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol.

A következő évek az EU-s forrásokból megvalósuló beruházásokról szólhatnak

2022. április 1. 

The post A következő évek az EU-s forrásokból megvalósuló beruházásokról szólhatnak appeared first on MAPI-csoport.

Beruházásokkal előzhetünk a régióban – Essősy Zsombor nyilatkozott a Világgazdaságnak

2022. március 18. 

The post Beruházásokkal előzhetünk a régióban – Essősy Zsombor nyilatkozott a Világgazdaságnak appeared first on MAPI-csoport.

A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, kapacitásbővítő és technológia-intenzív beruházások támogatására kiírt pályázat átmeneti felfüggesztése

2022. február 24. 

A pályázatkezelő átmenetileg felfüggesztette a mikro-, kis- és középvállalkozások részére, kapacitásbővítés és technológia-intenzív beruházások támogatása céljából kiírt pályázati felhívást.

NFA-2019-KKV nyertes vállalkozások listája

2022. február 24. 

A Pénzügyminisztérium közzétette az NFA-2019-KKV kódjelű mikro, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása elnevezésű központi munkaerőpiaci program második ciklusának keretében támogatott vállalkozások listáját. A nyertes vállalkozások listája az alábbi linkről tölthető le.

Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program: a pályázatok benyújtása ezen a héten kezdődik

2022. február 21. 

A Magyar Falu Program 2022. évi vállalkozás-újraindítási pályázat keretében február 24-től van lehetőség pályázatok benyújtására. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő ingatlan beruházás Információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 50%-át érheti el). [...] Bővebben!

ÉPÍTŐ-5 – Pályázat építőipari vállalkozásoknak gépbeszerzés és eszközbeszerzés, technológiai korszerűsítés támogatására

2022. február 14. 

Az ÉPÍTŐ-5 pályázat célja a hazai építőipari kis- és középvállalkozások, továbbá 1-9 fő létszámú, főtevékenységként tervezési, egyéb mérnöki tevékenységet ellátó mikrovállalkozások számára technológiai korszerűsítésük támogatására, hatékonyságuk növelése céljából. Támogatható tevékenységek: a meglévőnél magasabb minőséget biztosító gépek és szerszámok beszerzése, meglévő gépek minőségének fejlesztése kiegészítő eszközökkel, termelési folyamat alapvető megváltoztatására irányuló induló beruházások, információs technológia-fejlesztés, új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how-beszerzések, a szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége, immateriális javak beszerzése, kapcsolódó energiahatékonysági beruházás, kapcsolódó megújuló energia használatát célzó beruházás, belső, szakmai képzések megvalósítása. Az ÉPÍTŐ-5 pályázat vissza nem térítendő támogatást biztosít kis- és középvállalkozások esetében: 25 millió - 400 millió Ft; mikrovállalkozások esetében: 8 millió - 50 millió Ft.

Pályázat a magyar kultúrát és oktatást elősegítő tevékenységek támogatására külhoni és magyarországi szervezeteknek 2020

2022. február 11. 

2017. december 31. előtt bejegyzésre került szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai és magyarországi székhelyű civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy, ezen belül különösen mikro-, kis- és középvállalkozás, valamint egyházi jogi személy, határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye nyújthat be pályázatot a magyar közösség céljait szolgáló kulturális, oktatási és kutatási programok, írott és elektronikus média, könyvkiadás, civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatására. A támogatás összege 500.000 - 10.000.000 Ft.

Közbeszerzési Nívódíj 2018

2022. február 9. 

A mindenkor hatályos közbeszerzési törvény alapján ajánlatkérőnek minősülő szervezetek és személyek pályázhatnak a díj elnyerésére. Kategóriák: árubeszerzés, szolgáltatás-megrendelés és építési beruházás. Alkategóriák: szociális, környezetvédelmi (zöld), és innovációs szempontokat érvényesítő közbeszerzési eljárás.

Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, kapacitásbővítő és technológia-intenzív beruházások támogatására

2022. február 8. 

Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) intenzív kapacitásbővítő és technológiai fejlesztések (pl. eszközvásárlás, ingatlan beruházás) támogatására. A regionális beruházási támogatási jogcímen igényelhető összeg 10-150 millió forint, hátrányos helyzetű térségben megvalósuló beruházás esetén maximum 200 millió forint. A csekély összegű támogatási jogcímen megítélt támogatás támogatástartalma nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, a közúti szállítási ágazatban a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget. A támogatás vissza nem térítendő, intenzitása pedig régiónként eltérő, de maximum 50% lehet.

Pályázat a Rövid Ellátási Lánchoz kapcsolódó beruházások támogatására az élelmiszeripar és a borászat területén

2022. február 7. 

Pályázati felhívás a Rövid Ellátási Lánc együttműködő csoportok mezőgazdasági termelő tagjainak gazdaságaiban élelmiszeripari és borászati beruházási elemek megvalósításának támogatására. Támogatható tevékenységek: Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése esetén: Termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; és/vagy a célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése. Borászati üzemek fejlesztése esetén: Szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor készítéséhez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; és/vagy a célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése. A támogatás összege egyéni beruházás esetén maximum 15.500.000 Ft; kollektív beruházás esetén 155.000.000 Ft.

Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására 2018/2

2022. február 6. 

Vállalkozások, gazdasági társaságok, szövetkezetek és egyéni vállalkozók pályázhatnak új eszközök, gépek beszerzése, immateriális javak költségei, továbbá ingatlan vásárlása, tárgyi eszközökhöz, épületekhez kapcsolódó bérleti díjak, lízing költségek, új épület /épületrész felépítésével kapcsolatos építési költségek támogatására. A támogatás új munkahelyenként 1,5 millió forint. Regionális beruházási támogatás esetén a támogatás mértéke legfeljebb 120 millió Ft, kedvezményezett járásokban, településeken megvalósuló beruházáshoz legfeljebb 240 millió Ft. A támogatás intenzitása: 20-50% (területi elhelyezkedéstől függően) + 10% középvállalkozások, illetve 20% kisvállalkozások esetén.

Pályázat vállalkozásoknak, nyugat-balkáni beruházások támogatására

2022. február 6. 

Pályázati felhívás a Szerb Köztársaság, Montenegró és Bosznia-Hercegovina közigazgatási területén megvalósuló induló beruházások és a megújuló energia termelésére irányuló fejlesztések támogatására. A támogatás összege 50 millió - 2,85 milliárd Ft.

Helyi termékek piacra jutásának támogatása

2022. február 6. 

A Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete, mint LEADER helyi akciócsoport (HACS) tervezési területén működő őstermelők, egyéni vállalkozók, mikrovállalkozások, szociális szövetkezetek, önkormányzatok és civil szervezetek pályázhatnak 1-5 millió forint elnyerésére, a helyi termékek piacra jutásának elősegítése, hátrányos helyzetűek esélyegyenlőségének javítása, helyi termékek hagyományának megőrzése és a Rövid ellátási Lánc elősegítése a romlandó áruk érdekében. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: eszköz-,és gépbeszerzés. Választható önállóan támogatható tevékenységek: építési és felújítási beruházás, képzés szervezése, lebonyolítása.

Pályázat kiemelt jelentőségű, közepes- és nagyléptékű vajdasági gazdasági beruházások támogatására

2022. február 5. 

Pályázati felhívás vajdasági magyar vállalkozások számára ipari innováció bevezetése vagy a technológiai felszereltségi szintjük és termelési kapacitásaik növelése céljából. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 Eurónak a pályázati felhívás közzétételének napján érvényes SZNB középárfolyamon számított dináros nettó értéke.

Pályázat vállalkozásoknak a Brexit negatív hatásainak kompenzálása céljából

2022. február 5. 

Pályázati felhívás magyar mikro-, kis-, és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára, az Egyesült Királyság EU-s vámunióból történő 2020. december 31-i kilépése okán fellépő negatív hatások kompenzálása érdekében. A támogatás összege: minimum 3.000.000 Ft, míg a maximum támogatás nem haladhatja meg a pályázó által a BREXIT nyomán 2020. február 1. és 2023. december 31. között felmerült - azok rendelkezésre állásakor dokumentumokkal és hitel érdemlően igazolt veszteségét. A pályázat keretösszege: 22 milliárd Ft. A támogatás összege: minimum 3.000.000 Ft, míg a maximum támogatás nem haladhatja meg a pályázó által a BREXIT nyomán 2020. február 1. és 2023. december 31. között felmerült - azok rendelkezésre állásakor dokumentumokkal és hitel érdemlően igazolt veszteségét. Támogatható tevékenységek: Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése; Infrastrukturális és ingatlan beruházás. Önállóan nem támogatható tevékenységek: Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Képzési szolgáltatások igénybevétele; Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése; Információs technológia-fejlesztés; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával.

Pályázat hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatására – GINOP-1.2.9-20

2022. február 4. 

Pályázati felhívás hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások számára innovatív, hozzáadott érték növelő fejlesztéseik támogatására, versenyképességük javítása érdekében. A támogatás összege a Felhívás 1. számú mellékletében felsorolt településeken minimum 2.000.000 forint, maximum 10.000.000 forint; a Felhívás 2. számú mellékletében felsorolt településeken minimum 10.000.001 forint, maximum 60.000.000 forint. Támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása. További tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő ingatlan beruházás (építés, korszerűsítés, átalakítás, bővítés). Információs technológia-fejlesztés: új informatikai eszközök és szoftverek beszerzése (a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 50%-át érheti el). Képzés, Gyártási licenc, gyártási know-how, immateriális javak beszerzése és kapcsolódó költségek; Bérköltség-támogatás igénybevétele (a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 50%-át érheti el), Munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítása. A pályázati felhívás a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program keretében újranyílt. A ,,Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása című (GINOP-1.2.9-20 kódszámú) felhívás kitöltő programja 2021. június 7. 10 óra 00 percig újra elérhető.

Pályázat diaszpóra szervezetek részére 2019

2022. február 3. 

Pályázati felhívás a magyar közösség céljait szolgáló programok, kiadványok, ingatlan beruházások támogatására és működési támogatás nyújtására civil szervezetek és egyházi jogi személyek számára. A támogatás összege:  500.000 Ft - 2.500.000 Ft 

Civil közösségfejlesztési programok, fejlesztések támogatása

2022. február 3. 

A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport (HACS) illetékességi területén működő nonprofit szervezetek pályázhatnak maximum 5 millió forintra, egyéni építési beruházásokkal, kisléptékű fejlesztésekkel, szervezetek tevékenységéhez kapcsolódó gépek, eszközök, berendezések, immateriális javak beszerzésével, marketinggel és képzésekkel, tréningekkel, tudásmegosztást célzó rendezvényekkel civil közösségfejlesztési programok, fejlesztések megvalósításának érdekében.

Pályázat munkásszállások kialakításának támogatására 2019

2022. február 2. 

Helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások és gazdasági társaságok nyújthatnak be pályázatot legalább 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításának támogatására. A támogatás mértéke a helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás esetén legfeljebb 80%, regionális beruházási támogatási kategória esetén legfeljebb 70%. Támogatható tevékenységek: új ingatlan építéséhez, vagy meglévő ingatlan felújításához szükséges építési költségekhez, a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök beszerzéséhez. ÚJ: A pályázati kiírás keretében már vállalkozások is nyújthatnak be pályázatot.

Városi Civil Alap 2022

2022. február 2. 

Pályázat városi civil szervezeteknek ingatlanberuházás, gépjárműbeszerzés, eszközbeszerzés, programszervezés és kommunikációs tevékenységek támogatására. A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhetnek. [...] Bővebben!

Mikrovállalkozások fejlesztése

2022. február 1. 

A Szabadszállási Gazdakör LEADER HACS illetékességi területén működő mikrovállalkozások és magánszemélyek pályázhatnak 3-5 millió forint támogatásra, a mikrovállalkozások fejlesztésének ösztönzése, illetve kisléptékű beruházások megvalósítása érdekében. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: felújítás, korszerűsítés (meglévő és új vállalkozások esetében a fejlesztéssel érintett épület felújítása (pl.: az építmény külső nyílászáróinak cseréje, beépítése, épület (víz és hő) szigetelése; tető tartószerkezet felújítása, cseréje), szükséges építési munkálatok elvégzése, korszerűsítés); infrastruktúra kialakítása (vállalkozáshoz kapcsolódó, telekhatáron belüli infrastruktúra fejlesztések: ivó- és ipari vízellátás; tűzi-víz hálózat; földgázvezeték, távhővezeték; elektromos hálózatra csatlakozás).

Pályázat a Szlovákiában élő magyar közösség támogatására 2020

2022. február 1. 

2017. december 31. előtt bejegyzésre került szlovákiai székhelyű civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, mikro-, kis- és középvállalkozás, valamint egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye nyújthat be pályázatot a magyar közösség céljait szolgáló kulturális és oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek, írott és elektronikus média, könyvkiadás, civil szervezetek, egyházak, egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatására. A támogatás összege 300.000 - 3.000.000 Ft.

Kertészeti üzemek korszerűsítése – Pályázat mezőgazdasági termelőknek – VP2-4.1.3-20

2022. január 31. 

Pályázati felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők számára a kertészeti ágazat fejlesztését szolgáló beruházások támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2 milliárd Ft. Támogatható tevékenységek: Kertészeti termelőtevékenységet szolgáló növényházak építése, korszerűsítése (Új építésű üveg- vagy fóliaborítású növényház létesítése; Meglévő üveg- vagy fóliaborítású növényházak bővítése; Meglévő üveg- vagy fóliaborítású növényházak technológiai korszerűsítése; Meglévő fóliaházak, üvegborítású növényházak energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; egyéb megújuló energia hasznosítása); Kertészeti termelőtevékenységet szolgáló hűtőházak, hűtőtárolók, zöldség- és burgonyatárolók, valamint a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló létesítmények létrehozása, korszerűsítése (Új hűtőkamrák létesítése, hűtőkonténerek beszerzése. Hűtőházakra, hűtőtárolókra vonatkozó tevékenységek; Zöldség- és burgonyatárolókra vonatkozó tevékenységek; A betakarítást követő áruvá készítést szolgáló eszközök beszerzése; Meglévő hűtőházak, hűtőtárolók, zöldség- és burgonyatárolók energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása).

Pályázat eszközberuházások támogatására, Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) részére

2022. január 30. 

Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak kisléptékű és nagyléptékű eszközberuházásaik megvalósításának támogatására. Támogatható tevékenységek: a vállalkozás főtevékenységéhez kapcsolódó eszközök beszerzése, az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, információs technológia-fejlesztés. Támogatás: 10-60 és 60-300 millió forint. A támogatás mértéke: 45-90%

Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program (GINOP Plusz-1.2.2-22)

2022. január 29. 

Pályázati felhívás mikrovállalkozások számára, vállalkozásfejlesztési támogatás igénylésére, az elmaradott térségek fejlesztése érdekében. Támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás; információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét; a Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei. A támogatás összege 2.000.000 - 10.000.000 Ft.

Egészségügyi pályázatok a pályázatfigyelőn

2022. január 27. 

Pályázatfigyelőn az alábbi egészségügyi pályázatok érhetőek el pillanatnyilag:   Súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását elősegítő támogatás Pályázati felhívás súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását elősegítő támogatás igénylésére. A súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedésük esetén hat hónapig járó bérkiegészítést kaphatnak. A munkaadó is támogatásban részesül, amennyiben súlyosan hátrányos helyzetű személyt alkalmaz, mivel a jogviszony első négy hónapjára a munkavállaló bérének felét megtéríti az állami foglalkoztatási szerv. Pályázat egészségügyi támogatásra Budapest Főváros Kőbánya Önkormányzatának pályázati felhívása a háziorvos vagy a szakorvos által javasolt gyógyászati segédeszköz, egészségügyi eszköz vagy szolgáltatás, továbbá a meglévő gyógyászati segédeszköz javítási költségeihez való hozzájárulás igénylésére. Pályázat ápolási támogatásra Budapest Főváros Kőbánya Önkormányzatának pályázati felhívása ápolási támogatás igénylésére, a hosszabb ideig elhúzódó betegségek során felmerülő ápolási többletkiadások fedezése céljából. Pályázat a szegénységet és az egyenlőtlenséget célzó megoldások fejlesztésére Pályázati felhívás a szegénység és az egyenlőtlenség felszámolását célzó globális megoldások fejlesztésére. Pályázatot bármely területen be lehet nyújtani, de az oktatással, egészségüggyel, környezetvédelemmel, valamint a nemek közti egyenlőtlenségekkel kapcsolatos projekteket különösen támogatják. Pályázatot kutatók, kormányzati szervek, önkormányzatok, nonprofit szervezetek és vállalkozások egyaránt benyújthatnak. A támogatás összege függ az adott projekt kiforrottságától, de legfeljebb 4.000.000 EUR lehet. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat a Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására Pályázati felhívás vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok és egyéb gazdasági szervezetek, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, valamint költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek számára a Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására. A támogatás összege 20 millió - 50 millió Ft. Pályázat poszt-COVID-jelenségek kutatásának támogatására Pályázati felhívás a poszt-COVID-jelenségek miatt fellépő egészségügyi, gazdasági, társadalmi, kulturális, stb. problémák feltárására és megoldására irányuló nagy kockázatú kutatások támogatására, tudományterülettől függetlenül. A támogatás összegének felső határa nem kötött. A pályázat keretösszege 400 millió Ft. Pályázat a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek részére Pályázati felhívás a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek számára, támogatás elnyerésére a célkitűzéseik elérése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100.000 Ft. Pályázat vállalatok külföldi terjeszkedésének, regionális, globális multivá válásának támogatására Pályázati felhívás vállalatok külföldi terjeszkedésének, regionális, globális multivá válásának támogatására, hazai/külföldi beruházás megvalósításának, meglévő hazai/külföldi vállalkozás bővítésének vagy bezárásra ítélt hazai/külföldi létesítmény megvásárlásának és fejlesztésének céljából. Támogatható minden iparágban megvalósuló projekt, amit uniós jogszabályok nem zárnak ki azzal, hogy a támogatási döntés meghatározásakor előnyt élveznek az alábbi iparágakban és gazdasági területen megvalósuló beruházások: egészséggazdaság, élelmiszergazdaság (ideértve az agrártechnológiát), építésgazdaság, vízgazdálkodás és környezeti fenntarthatóság, kreatívipar, szálláshely fejlesztés. Támogatás mértéke: legfeljebb 50%. A támogatás összege 500.000.000 - 4.000.000.000 Ft. Pályázat piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására Pályázati felhívás Budapesten székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Budapesten fiókteleppel rendelkező, jogi személyiségű- és jogi személyiség nélküli vállalkozások, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, valamint nonprofit gazdasági társaságok számára, piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására, a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében. A támogatás összege az ,,A alprogramban 100 millió - 400 millió Ft, a ,,B alprogramban 400 millió - 800 millió Ft. Európai uniós kutatási pályázat a krónikus gyulladásos betegségek személyre szabott gyógyításához kapcsolódóan Kutatási pályázati felhívás a krónikus gyulladásos betegségek személyre szabott gyógyításához kapcsolódó projektek támogatására. A pályázat célja többek között az egészség és a betegség közötti átmenetet kiváltó krónikus gyulladásos tényezők jobb megértése; a krónikus gyulladás objektív egészségügyi mutatóihoz való jobb hozzáférés; valamint a krónikus betegségek kezelésére szolgáló személyre szabott megelőzési stratégiák kidolgozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van, melyek különböző programországokban vannak bejegyezve. A Kiíró úgy véli, hogy 7 millió EUR támogatási összeg elegendő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat egészségügyi számítási modellek kidolgozásának támogatására Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a végfelhasználók igényei által vezérelt egészségügyi számítási modellek kidolgozásának támogatására, a nagy mennyiségű egészségügyi kutatási adatok jobb értelmezése érdekében. A projektek a megoldások széles skáláját foglalhatják magukban, mint pl. betegségek számítógépes modellezése, számítógépes rendszermedicinális megközelítések, gépi tanulási algoritmusok, az emberi test virtuális fiziológiai megjelenítése, digitális ikertechnológiák és/vagy ezek kombinációi. A téma az innovációs folyamat különböző szakaszaira terjed ki, pl. transzlációs, preklinikai, klinikai kutatás, klinikai és valós környezetben történő validálás stb. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 6 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Egészségügyi kutatás-fejlesztési pályázatok az EU4 Health Program keretében Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások az EU4 Health Program keretein belül. A pályázatok célja többek között az uniós közegészségügy javítása a betegségmegelőzés, az egészségfejlesztés, valamint a nemzetközi egészségügyi kezdeményezések és együttműködés révén; az emberek védelme a határokon átnyúló súlyos egészségügyi veszélyekkel szemben, illetve a határokon átnyúló egészségügyi veszélyek megelőzése, az azokra való felkészültség és reagálás javítása; továbbá a gyógyszerekhez, orvostechnikai eszközökhöz és a válsághelyzetekben használatos termékekhez való hozzáférés javítása a fenntartható termelési és ellátási láncok, valamint az uniós innováció ösztönzésével és a gyógyszerek hatékony felhasználásával. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 5 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Európai uniós pályázatok egészségügyi eszközök és szolgáltatások kutatás-fejlesztési célú támogatására Pályázati felhívás egészségügyi eszközök és szolgáltatások kutatás-fejlesztési célú támogatására, a gyógyszerek hatékonyságának optimalizálása és a szabályozási döntéshozatalban használható új módszerek kidolgozása érdekében. A pályázatok célja többek között Európa tudományos és technológiai szakértelmének, az új eszközök, technológiák és digitális megoldások terén mutatott innovációs képességeinek fejlesztése; a célzott és gyorsabb kutatás lehetővé tétele, amelynek eredményeként biztonságosabb, hatékonyabb, költséghatékonyabb és megfizethetőbb eszközök, technológiák és digitális megoldások születnek a jobb (személyre szabott) betegségmegelőzés, diagnózis, kezelés és nyomon követés érdekében; az EU világszínvonalú vezető szerepének elérése az egészségügyi technológiák fejlesztése terén; az innovatív diagnosztikai és terápiás megközelítések, a személyre szabott gyógyászati megközelítések, a digitális és egyéb emberközpontú egészségügyi megoldások kifejlesztése és integrálása; valamint az egészségügyi kutatás és innováció termelékenységének, valamint az egészségügyi ellátás minőségének és eredményeinek javítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 7-10 millió EUR lehet. Pályázat magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása Pályázati felhívás magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására a zöld átmenet, mezőgazdaság és élelmiszertermelés, digitalizáció, víztechnológiák, valamint az egészségipar területén. A támogatás összege önálló pályázat esetén minimum 20 millió Ft, maximum 35 millió Ft; konzorciumi pályázat esetén minimum 20 millió Ft, maximum 70 millió Ft. Európai uniós kutatási pályázat partnerségek támogatására az egészségügy területén Pályázati felhívás az egészségügy területén létrejövő kutatási partnerségek számára, támogatás elnyerésére. A pályázat célja többek között az egészségügyi és ellátórendszerek fokozott együttműködésen alapuló kutatásban való részvétele; a kutatási eredmények felhasználása az egészségügyi rendszerek átalakítására vonatkozó, bizonyítékokon alapuló stratégiák és szakpolitikák kidolgozásához; innovatív módszerek alkalmazása az egészségügyi ellátás nyújtása és a lakosság egészségének megőrzése érdekében; a sikeres egészségügyi és ellátási innovációk elősegítése és átvétele; vlamint az egészségügyi és gondozási szakemberek digitális és egészségügyi ismereteinek bővítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 100 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat önkormányzatoknak, pedagógusoknak, civil szervezeteknek ingyenes COVID-19 antigén gyorstesztelésre Pályázati felhívás önkormányzatok, pedagógusok, valamint civil szervezetek számára, ingyenes COVID-19 antigén gyorstesztelésre. A koronavírus antigén gyorsteszt segítségével megtudhatja, jelen van-e szervezetében a COVID-19 vírus (SARS-CoV-2). A mintavétel az orr-nyálkahártyából történik, nem igényel előkészületet a paciens részéről, az eredmény 15 percen belül rendelkezésre áll. Pályázat klinikai gyógyítás, vagy orvosi tudományos kutatás területén dolgozó orvosok és orvos-biológiai kutatással foglalkozó személyek elismerésére A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázati felhívása Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára, tudományos tevékenységük elismerésére. A nyertes pályázó(k) között 500.000 Ft alapítványi adomány, illetve különdíjak kerülnek kiosztásra. JÖN: Pályázat helyi humán fejlesztések megvalósításának támogatására Pályázati felhívás települési önkormányzatok és konzorciumaik számára, helyi humán fejlesztések megvalósításának támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. Támogatható tevékenységek: Helyi kulturális közösségfejlesztési folyamat kezdeményezése és megvalósítása, szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz kapcsolódó szemléletformálás, egészségügyi humánerőforrás fejlesztés és szemléletformálás, 10 ezer fő feletti városok esetében részvételi tervezési folyamatok támogatása, megyei és térségi identitás erősítése, térségfejlesztési együttműködések, Megyei Esélyteremtő Paktumok megyei szolgáltatáshiányokra válaszoló intézkedéseinek megvalósítását támogató tevékenységek. A pályázat keretösszege 92.500.000.000 Ft. Pályázat közép-európai együttműködési projektek támogatására Pályázati felhívás közép-európai állami és magánszervezetek számára, együttműködési projektjeik támogatására az energia és környezetvédelem; közegészségügy, orvostudomány és élettudományok; agrár- és biogazdaság; fejlett anyagok és nanotechnológia; közlekedés és mobilitás; fejlett gyártási rendszerek; valamint IKT és elektronika területein. Pályázatot (nem kizárólagosan) az alábbi témákban lehet benyújtani: zöld gazdaság, biogazdaság; ipar 4.0, robotizáció, mechatronika, digitális technológiák, kulcsfontosságú alaptechnológiák; kulturális és kreatív iparágak és turizmus; egészségügyi (ápolási) innováció; idősek gazdasága; szociális innováció; technológia- és innováció-transzfer; interregionális partnerségek az értékláncok mentén; valamint innovatív rendszerek az innováció finanszírozására. A pályázat keretösszege 72 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat az egészséges öregedés témaköréhez kapcsolódó kezdeményezések díjazására Pályázati felhívás nonprofit szervezetek és társadalmi vállalkozások számára, az egész életen át tartó fittség és egészség előmozdítása érdekében tett tevékenységek elismerésére. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: fizikai fittség; testmozgás és sport; mentális jólét; mobilitás; táplálkozás; otthoni gondozás; közösségi támogatás idősek számára; a nem fertőző betegségek megelőzése; valamint a megelőző egészségügyi támogatás egyéb formái. A pályázat keretében három szervezetet díjazottat választanak ki, amelyek 100.000 EUR díjazásban részesülnek. Nonprofit szervezetek, nonprofit vállalkozások pályáhatnak. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a Termőföldtől az asztalig témakörhöz kapcsolódóan Pályázati felhívások a Termőföldtől az asztalig témakörhöz kapcsolódó tevékenységek támogatására, a méltányos, egészséges, biztonságos, éghajlat- és környezetbarát, rugalmas élelmezési rendszerek fejlesztése érdekében az elsődleges termeléstől a fogyasztásig, biztosítva az élelmiszer- és táplálkozásbiztonságot mindenki számára. A pályázatok célja többek között a megfizethető, biztonságos, nyomon követhető, egészséges és fenntartható élelmiszereket biztosító, termelékeny, klímasemleges és rugalmas mezőgazdasági rendszerek fejlesztése; a fenntartható halászat és akvakultúra fejlesztése; valamint az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást, továbbá a környezeti fenntarthatóságot és a körforgást elősegítő, egészséges és inkluzív élelmiszerrendszerek fejlesztése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 4-12 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a technológiák legjobb felhasználásának felgyorsítása céljából Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a technológiák legjobb felhasználását előmozdító tevékenységek támogatására, a stratégiai digitális kapacitások kiépítése és optimális kihasználása érdekében. A pályázat célja, a digitális technológiák potenciáljának növelése az európai zöld megállapodásban meghatározott közös európai éghajlati és környezetvédelmi célok elérése érdekében, beleértve a 2050-ig megvalósítandó klímasemlegességet, valamint az európai ipar ellenálló képességének megerősítése és nyílt stratégiai autonómiájának növelése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18-48 hónap. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1-5 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a környezetbarát innovációkba történő befektetések növelése érdekében Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a környezetbarát innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: innovatív beruházások a szén-dioxid és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, valamint a levegőminőség, az egészség és a jólét javításához való hozzájárulás; okos városokba történő innovatív beruházások; intelligens, fenntartható/hatékony közlekedési megoldásokkal és/vagy alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos innovatív üzleti beruházások; befektetések az éghajlat-politikai intézkedések, a környezetvédelem, az erőforrás-hatékonyság és a nyersanyagok terén; beruházások a természeti erőforrásokkal való gazdálkodásba; beruházások a megújuló energiába és az energiahatékonyságba; épületek energiahatékonyságához kapcsolódó üzleti beruházások; a fenntartható kék gazdasághoz kapcsolódó üzleti beruházások; a körforgásos gazdaságba történő üzleti beruházások; valamint a biogazdaságba történő beruházások. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30-36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4-10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat az önkéntességről szóló tanulmányok írására Az Alapítvány a Magyar Önkéntesség Fejlesztéséért és az Önkéntes Szemle pályázati felhívása BA, MA és PhD hallgatók számára, a magyar kórházi önkéntes segítő szolgálatot, illetve önkénteseik szerepét, jelentőségét feltáró, bemutató és értékelő tanulmányok beküldésére. Díjazás: 1. helyezett 150.000 Ft; 2. helyezett: 100.000 Ft; 3. helyezett: 50.000 Ft. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a polgárok egészségfenntartását elősegítő tevékenységek terén Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a polgárok egészségfenntartását és a bategségmegelőzést elősegítő tevékenységek támogatására. A pályázatok célja többek között, hogy a polgárok egészségesebb életmódot és magatartást folytassanak, egészségesebb döntéseket hozzanak, és hosszabb ideig egészséges, független és aktív életet éljenek; képessé váljanak arra, hogy jobban kezeljék saját fizikai és mentális egészségüket és jólétüket; illetve növekedjen bizalmuk a tudásalapú egészségügyi beavatkozások és az egészségügyi hatóságok útmutatásai iránt. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 6-10 millió EUR lehet. Pályázat a szegénységet és egyenlőtlenséget csökkentő fejlesztési projektek támogatására Pályázati felhívás a szegénységet és egyenlőtlenséget világszinten csökkentő fejlesztési projektek támogatására, új ötletek tesztelése, a szigorú értékelési módszereken alapuló kísérletezés és annak bemutatása érdekében. Pályázatot bármely szektorban be lehet nyújtani és kifejezetten ösztönzik az oktatás, az egészségügy, az éghajlatváltozás és a nemek közötti egyenlőség területén megvalósuló megoldásokra irányuló pályázatokat. Az innováció fejlettségétől függően akár 4.000.000 EUR támogatásban is részesülhetnek a pályázók. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztésének támogatására Pályázati felhívás helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztésének támogatására, az egészségügyi alapellátás, az egészségügyi járóbeteg szakellátás, a prehospitális sürgősségi ellátások, valamint a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése érdekében. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 57.167.970.000 Ft. Pályázat szociális célú városrehabilitációs tevékenységek támogatására Pályázati felhívás városi jogállású települések helyi önkormányzatai számára, szociális célú városrehabilitációs tevékenységek támogatására a társadalmi integráció feltételeinek megteremtése, a folyamatos szociális munka megteremtése, a foglalkoztatás elősegítése, a formális oktatáson kívüli fejlesztés és az oktatás fejlesztése, az egészség fejlesztése, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, valamint a bűnmegelőzés és a közbiztonság javítása érdekében. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 12.259.315.000 Ft. Pályázat az egészséggel kapcsolatos rövidfilmek nevezésére a WHO filmfesztiváljára Pályázati felhívás az egészséggel kapcsolatos rövidfilmek nemzetközi filmfesztiválra való nevezésére, az egészségfejlesztéshez és az egészséggel kapcsolatos oktatáshoz való hozzájárulás érdekében. A pályázatra filmkészítők, produkciós irodák, közintézmények, nem állami szervezetek, közösségek, diákok, valamint filmművészeti iskolák jelentkezhetnek. A videókat, amennyiben nem angolul készülnek, angol nyelvű felirattal kell ellátni. Olyan rövidfilmekkel lehet nevezni, amelyek 2019. január 1-je és 2022. január 30-a között készültek. A filmeket az alábbi három kategóriában és témában lehet benyújtani: egyetemes egészségügyi ellátás; egészségügyi vészhelyzet; valamint jobb egészség és jólét. A kategóriák nyertesei 10.000 USD pénzjutalmat kapnak, ezen kívül pedig további nagyértékű díjak is átadásra kerülnek. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a digitális technológiai innovációkba történő befektetések növelése érdekében Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a digitális technológiai innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. A pályázat célja a magas technológiai készültségi szinten megvalósuló interregionális innovációs beruházások támogatása, a piacra lépés előtt álló akadályok leküzdése érdekében. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: digitális gazdaság és innováció; a közigazgatás digitalizálása; valamint az egészségügy digitalizálása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30-36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4-10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós pályázatok az innovatív kormányzás, környezeti megfigyelések és digitális megoldások terén, a Green Deal előmozdítása céljából 2022 Pályázati felhívások az innovatív kormányzás, környezeti megfigyelések és digitális megoldások terén, a Green Deal előmozdítása céljából a 2022-es évre vonatkozóan, az átmeneti folyamat irányításának új módjaival való kísérletezés, valamint az irányítás korszerűsítése érdekében. A pályázatok célja többek között a fenntarthatóságot és az ellenálló képességet lehetővé tevő innovatív kormányzási modellek fejlesztése; a környezetmegfigyelési adatok és termékek további alkalmazása és hasznosítása a zöld megállapodáshoz kapcsolódó területeken; a föld-megfigyelési rendszerek globális rendszerének megerősítése; az érdekelt felek és végfelhasználók tájékozottságának és elkötelezettségének növelése; valamint az EU-s és a nemzetközi tudománypolitikai kapcsolódási pontok megerősítése a fenntartható fejlődési célok elérése érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2-150 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Fogorvosi letelepedési pályázati felhívás 2022 Pályázati felhívás legalább 12 hónapja betöltetlen fogorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására. A támogatás összege legalább 12 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 12.000.000 Ft, legalább 24 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 14.000.000 Ft, legalább 36 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 16.000.000 Ft, legalább 48 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 18.000.000 Ft, legalább 60 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 20.000.000 Ft. Háziorvosi letelepedési pályázati felhívás 2022 Pályázati felhívás legalább 12 hónapja betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására. A támogatás összege legalább 12 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 12.000.000 Ft, legalább 24 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 14.000.000 Ft, legalább 36 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 16.000.000 Ft, legalább 48 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 18.000.000 Ft, legalább 60 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 20.000.000 Ft. Pályázat előremutató, élelmezési témájú projektek támogatására Pályázati felhívás egyesületek, alapítványok, szövetségek, szociális szövetkezetek, valamint nonprofit KKV-k számára, a megfelelő és egészséges táplálkozás témaköréhez kapcsolódó, innovatív, hosszú távú, fenntartható, mérhető és kiemelkedő társadalmi hatásokat generáló projektek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 10.000 EUR. Európai uniós pályázatok az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására Pályázati felhívások az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, a rákban érintettek és családtagjaik életminőségének javítása érdekében a megelőzés és hatékony kezelés révén. A pályázatok célja többek között a rák jobb megértésének elősegítése; a megelőző szűrés és a korai stádiumban történő felismerés, a diagnózis, a klinikai döntéshozatal javítása; a kombinált terápiák alkalmazásának elősegítése; valamint a betegek klinikai kezelésének fokozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 4-15 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat szociálisan vagy egészségügyi szempontból rászoruló kiskorú gyermekeket segítő intézmények támogatására Pályázati felhívás szociálisan vagy egészségügyi szempontból rászoruló kiskorú gyermekeket segítő intézmények sportprogramok szervezésével, sport-rehabilitáció elősegítésével, sporteszközökkel, felszerelésekkel és tanácsadással történő támogatására. A támogatás összege legfeljebb bruttó 500.000 Ft. A Kiíró nem nyújt anyagi támogatást közvetlenül a pályázatok nyertesei felé, csak és kizárólag természetben biztosít támogatást. Pályázat ritka betegségek kutatását célzó nemzetközi együttműködési projektek támogatására Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények, egyéb költségvetési kutatóhelyek, vállalkozói kutatóhelyek, nonprofit kutatóhelyek, valamint az ELKH kutatóintézetei számára, a ritka betegségek kutatását célzó nemzetközi együttműködési projektek támogatására. A pályázat célja új analitikai eszközök és módszerek kifejlesztése a ritka betegségek diagnózisának felgyorsítása és diagnosztikai monitorozásának megkönnyítése érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább négy tagja van amelyek négy különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam három év. A támogatás összege legfeljebb 54 millió Ft. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat a COVID-dal kapcsolatos személyi költségek támogatására Pályázati felhívás az Országos Kórházi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Nemzeti Népegészségügyi Központ számára, a COVID-19 fertőzés okozta humánjárvány elleni védekezés kapcsán felmerült bérköltségek finanszírozására. A támogatás összege a Nemzeti Népegészségügyi Központ esetében 270.000.000 Ft; az Országos Mentőszolgálat esetében 1.550.000.000 Ft; az Országos Kórházi Főigazgatóság esetében 29.390.000.000 Ft; az Országos Vérellátó Szolgálat esetében 100.000.000 Ft. Pályázatok az európai uniós egészségipar fejlesztését elősegítő kutatási-innovációs tevékenységek támogatására Pályázati felhívások az európai uniós egészségipar fejlesztését elősegítő kutatási-innovációs tevékenységek támogatására az európai zöld megállapodás célkitűzéseinek megfelelő gyógyszergyártás fellendítése, a módszertanok, iránymutatások, szabványok, értékelő tanulmányok és strukturálási tevékenységek digitális megoldásokhoz és beavatkozásokhoz való igazítása, az új egészségügyi technológiák és beavatkozások értékelése, valamint az új gyógyszeripari termékek kifejlesztése érdekében. A pályázatok célja többek között az EU egészségügyi iparának versenyképesebbé és fenntarthatóbbá tétele, működési hatékonyságának növelése; a betegbiztonság és az egészségügyi szolgáltatások minőségének javítása; az egészségügyi eredményeket jelentősen javító innovatív technológiák és szolgáltatások gyors elterjesztése; valamint a kulcsfontosságú gyártási kapacitásokhoz való megbízható hozzáférés lehetővé tétele. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2-7 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs tevékenységek támogatására Pályázati felhívás a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és konzorciuma számára, az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs tevékenységek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 107.239.290.801 Ft. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok az innovatív, fenntartható és magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés biztosítása céljából Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások az innovatív, fenntartható és magas színvonalú uniós egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés biztosítása céljából. A pályázatok célja többek között az egészségügyi és szociális ellátási szolgáltatások és rendszerek jobb irányítási mechanizmusokkal történő ellátása, valamint hatékonyabbá, eredményesebbé, hozzáférhetőbbé, rugalmasabbá, megbízhatóbbá és fenntarthatóbbá tétele; az egészségügyi szolgáltatók olyan készségekkel és kompetenciákkal való ellátása, amelyek megfelelnek a modernizált, digitálisan átalakított és innovatív eszközökkel, technológiákkal és az egészségügyi ellátást szolgáló digitális megoldásokkal felszerelt egészségügyi rendszerek jövőbeli igényeinek; a tényeken alapuló egészségügyi döntések támogatása; az innovatív egészségügyi szolgáltatások és megoldások fejlesztésének és elterjesztésének fokozása; valamint a holisztikus megközelítés alkalmazása az egészségügyi politika tekintetében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 5 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat digitális csúcstechnológiai fejlesztések támogatására Pályázati felhívások nonprofit szervezetek, felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, KKV-k és nagyvállalatok számára, digitális csúcstechnológiai fejlesztések támogatására. A pályázat célja többek között a tudományos, innovációs és technológiai kapacitások megerősítése és integrálása, az együttműködési kapcsolatok megkönnyítése, az uniós értékláncok fenntarthatóságra épülő globális vezető szerepének és rugalmasságának biztosítása a kulcsfontosságú technológiák és iparágak területén, valamint az innovatív megoldások fejlesztése és gyorsabb bevezetése az egész Unióban az éghajlati, környezeti, egészségügyi, digitális és egyéb globális kihívások kezelése érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A pályázat keretösszege 208 millió EUR. A pályázati kiírások nyelve angol. Kutatási pályázat a személyre szabott gyógykezelés területén Pályázati felhívás a személyre szabott gyógykezelés területén végzendő kutatási tevékenységek támogatására. Bámilyen betegséggel kapcsolatosan lehet pályázni. A pályázat célja többek között a transzlációs és transznacionális kutatási projektek támogatása; a személyre szabott gyógykezelés megvalósítására irányuló interdiszciplináris együttműködések ösztönzése; valamint a tudományos élet, a klinikai/közegészségügyi kutatás, a magánpartnerek, valamint a politikai döntéshozók, a szabályozó ügynökségek és a betegszervezetek közötti gyüttműködések ösztönzése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós egészségügyi kutatási pályázatok a betegségek gyógyítása területén 2022 Kutatási pályázati felhívások a betegségek gyógyítása és a vakcinafejlesztés területén a 2022. évre vonatkozóan. A pályázatok célja többek között a betegségek okozta egészségügyi terhek hatékony betegségkezeléssel történő csökkentése; a nem fertőző betegségek okozta korai halálozás csökkentése; a nem fertőző betegségek megelőzésére és ellenőrzésére irányuló globális cselekvési tervében foglalt önkéntes célok 2025-re történő elérése; a járványok és a kórokozók antimikrobiális rezisztenciájának csökkentése az EU-ban és világyszerte; valamint a betegek és a polgárok tájékoztatásának növelése a betegségek veszélyeivel kapcsolatban. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 6-8 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat autista gyermekek nyári táboroztatásának támogatására Pályázati felhívás civil szervezetek, oktatási intézmények és vállalkozások számára, autista gyermekek nyári táboroztatásának a támogatására. A támogatás összege 300.000 Ft. Kutatási pályázat a neurodegeneratív betegségek nem gyógyszeres beavatkozások mechanizmusai területén Pályázati felhívás a neurodegeneratív betegségekkel kapcsolatos nem gyógyszeres beavatkozások hátterében álló mechanizmusok és biológiai szubsztrátumok megértése, valamint a holisztikus, személyre szabott kezelési megközelítés kialakítása érdekében. A felhívás célja olyan ambiciózus, innovatív, multidiszciplináris és multinacionális együttműködési kutatási projektek létrehozása, amelyek a nem gyógyszeres beavatkozások orvosbiológiai, pszichológiai, biológiai és pszichológiai összefüggéseire és a kapcsolódó társadalmi mechanizmusok megértésre irányulnak. A projekteknek az alábbi betegségegre kell fókuszálniuk: Alzheimer-kór és egyéb demenciák; Parkinson-kór és a Parkinson-kórhoz kapcsolódó rendellenességek; prion betegségek; motoros neuronbetegségek; Huntington-kór; spinocerebelláris ataxia; illetve gerincvelői izomsorvadás. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 3 év. A pályázati kiírás nyelve angol. Egészségügyi kutatási pályázat a cerebrovaszkuláris betegségek területén Kutatási pályázati felhívás a cerebrovaszkuláris betegségekkel, köztük a kis erek és az agyi gátak működési zavarával kapcsolatos multinacionális és transzlációs projektek támogatására. A pályázat célja a stroke és más agyi érrendszeri betegségek patofiziológiájával és a terápiás fejlesztéssel foglalkozó preklinikai és klinikai kutatások finanszírozása. Pályázatot az alábbi két témában lehet benyújtani: a cerebrovaszkuláris betegségek patogenezisével, etiológiájával, progressziójával, kezelésével és megelőzésével foglalkozó alapkutatás, az agyi gátak cerebrovaszkuláris betegségekben betöltött szerepének tisztázására irányuló alapkutatás; valamint a cerebrovaszkuláris betegségek megelőzésére, diagnosztizálására, a betegek rétegzésére, terápiájára és/vagy rehabilitációjára irányuló klinikai kutatás új stratégiáinak kidolgozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat a visegrádi országok területén működő szervezetek stratégiai együttműködéseinek támogatására Pályázati felhívás a visegrádi országok területén működő civil szervezetek, önkormányzatok, iskolák, felsőoktatási intézmények, kutatási és tudományos szervek, közintézmények és innovatív vállalkozások számára, a visegrádi csoport éves stratégiai prioritásaira irányuló projektek támogatására. Pályázni az alábbi témákban lehet: a V4-országok közötti kapcsolatok erősítésének és az együttműködés fejlesztésének fontosságát hangsúlyozó projektek; a V4-országok ellenálló képességének/helyreállításának támogatására összpontosító projektek az egészségügy, a gazdaság és a társadalom területén, innovatív megoldások révén; valamint V4-országok külső arculatának, valamint a V4-régióba és az azon belüli turizmus népszerűsítésére irányuló projektek. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább négy tagja van amelyek négy különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-36 hónap. A pályázati kiírás nyelve angol. Egészségügyi kutatási pályázat gyógyszerrezisztencia témakörben Kutatási pályázati felhívás a gyógyszerrezisztencia témakörben, az antimikrobiális rezisztencia növekvő fenyegetésének kezelése érdekében. A pályázat célja többek között a bakteriális és gombás fertőzések (beleértve a társfertőzéseket is) kezelésének javítása, valamint a rezisztencia kialakulásának/terjedésének megelőzése emberekben, állatokban és növényekben a gyógyszerek és növényvédő szerek hatékonyságának, specifitásának, adagolásának, kombinációinak és/vagy újbóli felhasználásának javítása révén. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legfeljebb hét tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam három év. A pályázat keretösszege 19 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Háziorvosi praxisjog va?sa?rla?si pályázat 2022 Pályázati felhívás praxisjoggal nem rendelkező háziorvosok számára, háziorvosi praxisjog vásárlásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 4.000.000 Ft.

Magyar Falu vállalkozás újraindítási program

2022. január 25. 

Magyar Falu vállalkozás újraindítási program pályázat mikrovállalkozások számára, vállalkozásfejlesztési támogatás igénylésére, az elmaradott térségek fejlesztése érdekében. GINOP Plusz-1.2.2-22 A pályázat keretösszege: 30.000.000.000 Ft A támogatás összege: 2.000.000 - 10.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 70% A támogatott pályázatok várható száma: 3000 - 4800 db Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás Információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 50%-át érheti el). A Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei További információ: Magyar Falu vállalkozás újraindítási program

ITM-államtitkár: A fejlettebb régiók kisebb cégei is pályázhatnak beruházásaik támogatására

2022. január 24. 

Megnyílt a beruházásösztönző pályázat, amely a fejlettebb régiók vállalkozásainak nyújt támogatást. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […]

Indul a GINOP Plusz-1.2.2-22 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program pályázat

2022. január 24. 

2022. január 24-in indul a GINOP Plusz-1.2.2-22 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program pályázat A pályázat keretösszege: 30.000.000.000 Ft A támogatás összege: 2.000.000 - 10.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 70% A támogatott pályázatok várható száma: 3000 - 4800 db Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás Információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 50%-át érheti el). A Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei További információk a pályázatfigyelőn

Közösségi célú egészségre nevelő, szabadidős és sporteszközök, gépek beszerzése, infrastrukturális fejlesztése

2022. január 23. 

A Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület illetékességi területén működő települési önkormányzatok és nonprofit szervezetek támogatása céljából, sportolási lehetőségeket biztosító létesítmények, sportpályák, szabadidős, ifjúsági sportterek kialakítása, korszerűsítése, fejlesztése, ezáltal a közösségi sportélet feltételeinek javítása érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: eszközbeszerzés, gépbeszerzés (sportoláshoz és a közösségi célú egészségre nevelő szabadidős sporthoz, játszóterekhez kapcsolódó eszközök beszerzése, gépek beszerzése és telepítése); építési beruházás (sportoláshoz kapcsolódó sportlétesítmények).

Pályázat társasháznak és lakásszövetkezetnek, fűtéskorszerűsítésre irányuló beruházásokhoz kapcsolódó hitelfelvételének elősegítésére

2022. január 23. 

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának pályázati felhívása az Otthon Melege Program, Okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztése, radiátor csere alprogram (ZRF -- TÁV/2019) keretében kiírt pályázatához kapcsolódó hitelfelvétel támogatására. A támogatás összege legfeljebb lakásonként 1.500,-Ft/hónap

Pályázat KKV-k részére, kapacitásbővítés és technológiai fejlesztés (eszközvásárlás, gépbeszerzés, ingatlan beruházás, stb.) támogatására

2022. január 22. 

Pályázati felhívás kapacitásbővítés és technológiai fejlesztés (eszközvásárlás, gépbeszerzés, ingatlan beruházás) támogatására, innovatív munkahelyek és képzett munkaerő biztosításának céljából, mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára. A támogatás számításának alapja a beruházás levonható és visszaigényelhető ÁFA nélküli összes költsége. Az igényelhető támogatás: 10 - 150 millió Ft, támogatási intenzitás maximum 50%

Pályázat egyházi közösségi programok és beruházások, továbbá egyházi épített örökség védelmét szolgáló beruházások megvalósításának támogatására

2022. január 21. 

Egyházi jogi személyek és határon túli magyar ajkú egyházi jogi személyek adhatnak le támogatási kérelmet közösségi programok és beruházások, tovább egyházi épített örökség védelmét szolgáló beruházások megvalósításának támogatására. A támogatás összege: Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása esetén: 200.000 - 5.000.000 Ft; Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások esetén: 1.000.000 - 15.000.000 Ft.

Egyéni vállalkozói pályázatok

2022. január 21. 

A pályázatfigyelő portálon az alábbi pályázati felhívások találhatóak vállalkozás indítását tervező vagy épp induló vagy már régebb óta a vállalkozásukat működtető egyéni vállalkozók részére: Gépbeszerzés, eszközbeszerzési pályázatok, technológia fejlesztés Telephely vásárlás, telephely fejlesztés, ingatlanfejlesztés, infrastruktúrafejlesztés Foglalkoztatási pályázatok munkahelyteremtési támogatások Energiahatékonysági, energetikai beruházás, korszerűsítés Megújuló energia, napelem pályázat Innováció, kutatás-fejlesztés, K+F+I Informatikai, infokommunikációs pályázatok Turisztikai pályázatok, falusi turizmus pályázatok Kereskedelmi, piacfejlesztési, külpiaci megjelenési, marketing célú pályázatok Mezőgazdasági támogatások, agrárpályázatok,  Európai uniós pályázatok Széchenyi PLUSZ pályázatok (GINOP PLUSZ, EFOP PLUSZ, VEKOP PLUSZ, TOP PLUSZ, stb). Konkrét pályázat kereséséhez használja az alábbi keresőt vagy böngésszen az egyéni vállalkozói pályázatok között.  

Pályázat vállalkozásoknak eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, szoftverfejlesztés támogatására a Brexit negatív hatásainak ellensúlyozása céljából

2022. január 20. 

Pályázati felhívás magyar mikro-, kis-, és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára, eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, valamint szoftverfejlesztés támogatására, az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból történt kilépése nyomán keletkezett negatív hatásainak ellensúlyozása céljából. A támogatás összege 3.000.000 - 2.000.000.000 Ft.

JÖN: Pályázat vállalkozásoknak eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, szoftverfejlesztés támogatására

2022. január 20. 

Pályázati felhívás mikro-, kis-, és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára, eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, valamint szoftverfejlesztés támogatására, a BREXIT negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében. A támogatás összege 3.000.000 - 2.000.000.000 Ft.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a digitális technológiai innovációkba történő befektetések növelése érdekében

2022. január 20. 

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a digitális technológiai innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. A pályázat célja a magas technológiai készültségi szinten megvalósuló interregionális innovációs beruházások támogatása, a piacra lépés előtt álló akadályok leküzdése érdekében. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: digitális gazdaság és innováció; a közigazgatás digitalizálása; valamint az egészségügy digitalizálása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30-36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4-10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat a feldolgozóipari innovációkba történő befektetések növelése érdekében

2022. január 19. 

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a feldolgozóipari innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. A pályázat célja az új vagy továbbfejlesztett termékek, eljárások vagy szolgáltatások szállításának javítása a hulladék, a szennyezés, az anyagfelhasználás és az energiafelhasználás csökkentése érdekében. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: új termékek gyorsabb piacra jutásának elősegítése, hatékonyabb és fenntarthatóbb folyamatok átvétele az iparban; kutatási eredmények és a gyakorlati alkalmazások hasznosítása; tesztelési és demonstrációs létesítmények összekapcsolása vagy kiegészítő használata interregionális szinten; természeti erőforrások felhasználásának és az anyagok újrafelhasználásának javítása, a körforgásos modellek és a szén-dioxid-semlegességre irányuló beruházások előmozdítása; interregionális demonstrációs esetek végrehajtása az eredmények tesztelése és megismétlése érdekében; valamint az innováció terjesztése és a kkv-k bevonása az uniós értékláncokba. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30-36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4-10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Agrárpályázatok

2022. január 19. 

Aktuális agrárpályázatok, mezőgazdasági pályázatok a Széchenyi 2020 programban:  VP2-4.1.4-16 A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése VP5-16.5.2-21 Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása VP3-9.1.1-20 Termelői csoportok és szervezetek létrehozása VP6-6.4.1-21 Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja - Vidéki turizmus fejlesztése VP6-7.2.1.2-16 Egyedi szennyvízkezelés VP6-7.2.1.1-21 Külterületi helyi közutak fejlesztése VP6-7.2.1.1-20 Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális- és eszköz fejlesztése VP2-6.3.1-20 Mezőgazdasági kisüzemek támogatása VP3-3.1.1-19 Mezőgazdasági termelők EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozásának támogatása VP3-3.2.1-21 Minőségrendszerekhez kapcsolódó előállítói, termelői csoportosulások tájékoztatási és promóciós tevékenysége VP4-10.2.2-20 Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése VP4-10.2.1.1-21 A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése VP3-17.1.1-16 Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás VP4-12.1.1-16 Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések VP5-8.5.1-17 Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások VP5-8.1.1-16 Erdősítés támogatása VP4-12.2.1-16 Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések VP5-8.4.1-16 Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzése

Eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, szoftverfejlesztés támogatása a Brexit negatív hatásainak ellensúlyozása céljából

2022. január 18. 

Pályázati felhívás magyar mikro-, kis-, és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára, eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, valamint szoftverfejlesztés támogatására, az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból történt kilépése nyomán keletkezett negatív hatásainak ellensúlyozása céljából. A pályázati felhívás kódja: BAR-2022 A pályázat keretösszege: 11,80 Mrd Ft A támogatás összege: 3.000.000 - 2.000.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 70% Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése, ideértve áruszállításra használható szállítójárművek beszerzését; Infrastrukturális és ingatlan beruházás; Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések; Szoftverfejlesztés Európai Unión kívüli célországba irányuló marketing tevékenység; Kiberbiztonság és adatvédelem. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Képzési szolgáltatások igénybevétele; Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése; Információs technológia-fejlesztés; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával. További információk a pályázatfigyelő portálon [...] Bővebben!

Eszközbeszerzés pályázat

2022. január 16. 

Eszközbeszerzés pályázat érdekli? Válogatás a pályázatfigyelő portálon található, eszközbeszerzés pályázatokból: Pályázat a kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására (Magyar Multi Program) Pályázati felhívás IFKA előminősítési tanúsítvánnyal rendelkező, kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára, támogatás elnyerésére, a legfejlettebb technológiák adaptálására alkalmas vállalkozások megerősítése érdekében. Támogatható tevékenységek: új eszközök beszerzése; infrastrukturális és ingatlan beruházás; tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; képzési szolgáltatások igénybevétele; eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; külpiaci megjelenés; kísérleti-fejlesztés; iparjogvédelmi oltalomszerzés; minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; projekt-előkészítés; információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 100.000.000 - 2.500.000.000 Ft. Pályázat a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésének támogatására Pályázati felhívás a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások számára, technológiai fejlesztéseik és technológiai fejlesztésüket eredményező új eszközök beszerzésének támogatására. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. Választható tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 70%-át érheti el); Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával; Kísérleti-fejlesztés; Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése Információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 20.000.000 - 1.500.000.000 Ft. Pályázat vidéki turisztikai fejlesztések támogatására, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők részére Pályázati felhívás a vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők számára, induló vagy már működő turisztikai szolgáltató tevékenységeik támogatására. Támogatható tevékenységek: Újonnan építendő szálláshely létesítése; Újonnan kialakítandó szálláshely létesítése; Meglévő szálláshely épületének fejlesztése és/vagy bővítése; Meglévő szálláshely bővítése új épülettel; Kiegészítő turisztikai szolgáltatás elindításához és/vagy továbbfejlesztéséhez szükséges épület/ek vagy építmény/ek építése/felújítása/bővítése, eszközök beszerzése; kiegészítő infrastruktúra pl.: út, járda, parkoló kialakítása, kertépítés megvalósítása; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák kialakítása; ingatlan vásárlása... A támogatás összege legfeljebb 100.000.000 Ft. A támogatott pályázatok várható száma: 800 - 1000 db. Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatására a leghátrányosabb helyzetű régiókban Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások számára, a modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodásukat segítő fejlesztéseik támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, a vállalkozások a technológiai felkészültségének, versenyképességének, valamint erőforrás-hatékonyságának javítása érdekében. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás; Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Képzési szolgáltatások igénybevétele; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; Információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 10.000.000 - 200.000.000 Ft. A támogatott pályázatok várható száma: 800 - 2500 db JÖN: Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program Pályázati felhívástervezet mikrovállalkozások számára, vállalkozásfejlesztési támogatás igénylésére, az elmaradott térségek fejlesztése érdekében. Támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás; információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét; a Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei. A támogatás összege 2.000.000 - 10.000.000 Ft. Pályázat vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására - GINOP PLUSZ-2.1.1-21 Pályázati felhívás mikro-, kis-, és középvállalkozások, nagyvállalatok, kutatóhelyek, valamint kutató-tudásközvetítő szervezetek számára, vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységeik támogatására. Önállóan támogatható tevékenységek: Kísérleti fejlesztés. Önállóan nem támogatható tevékenységek: Ipari kutatás; Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása; Kutatás-fejlesztési projektet támogató tevékenységek. A támogatás összege vállalati KFI esetén minimum 50 millió Ft, maximum 400 millió Ft, konzorcium esetén minimum 150 millió Ft; kiválósági együttműködések KFI esetén minimum 400 millió Ft, maximum 1000 millió Ft. A pályázati felhívás újra elérhetővé vált 2022. január 5-től. Pályázat nagyvállalatoknak beruházásaik megvalósításának támogatására Pályázati felhívás hazai nagy- és középvállalkozások számára, beruházásaik megvalósításának támogatására az újraiparosítás és az iparfejlesztés érdekében. Támogatási jogcímek: induló vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházások támogatása; bővítő vagy pótló beruházások támogatása; a koronavírus-járvány szempontjából releváns termék előállítására irányuló beruházások támogatása. A támogatás összege minimum 50 millió Ft. Pályázat meghatározott iparágakba tartozó vállalkozásoknak fejlesztések és beruházások támogatására Pályázati felhívás az élelmiszeripar, egészséggazdaság, járműipar, zöld gazdaság, IKT szektor, elektronika ipar, illetve a speciális gépgyártás területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások számára, kapacitás- és termékkínálat bővítési, piacra jutási, kutatási és fejlesztési tevékenységeik, valamint energiahatékonysági és megújuló energia használatát célzó beruházásaik támogatására. A támogatás összege 25 millió - 400 millió Ft. JÖN: Pályázat vállalkozásoknak eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, szoftverfejlesztés támogatására Pályázati felhívás mikro-, kis-, és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára, eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, valamint szoftverfejlesztés támogatására, a BREXIT negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében. A támogatás összege 3.000.000 - 2.000.000.000 Ft. [...] Bővebben!

JÖN: Pályázat a BREXIT negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében

2022. január 14. 

Pályázat-tervezet eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, valamint szoftverfejlesztés támogatására, a BREXIT negatív gazdasági hatások ellensúlyozása érdekében, mikro-, kis-, és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára. A pályázat keretösszege: 11,8 milliárd Ft A támogatás összege: 3.000.000 - 2.000.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 75% Támogatható tevékenységek: Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése, ideértve áruszállításra használható szállítójárművek beszerzését; Infrastrukturális és ingatlan beruházás; Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések; Szoftverfejlesztés Európai Unión kívüli célországba irányuló marketing tevékenység; Kiberbiztonság és adatvédelem. További információk a pályázatfigyelő portálon További pályázatok keresése:

Jelentős bővülés előtt áll a hazai erdőállomány

2022. január 9. 

Több ezer hektárral bővült az elmúlt években a hazai erdőállomány, így az erdősültség aránya ma már országos szinten meghaladja a 22 százalékot. Az előttünk álló időszakban még ennél is jelentősebb előrelépés várható, a Vidékfejlesztési programban ugyanis mintegy negyvenezer hektárnyi új erdő telepítésére nyújtottak be támogatási igényt a gazdálkodók. Ezek a beruházások a következő három évben […]

Elrajtolt a napelemes pályázat - érdemes a biztosításról is időben gondoskodni

2021. december 27. 

Mára mintegy 80 ezer háztartás rendelkezik napelemes kiserőművel. Ezt a számot igyekszik 15 éven belül 200 ezerre növelni a kormány, ezért komoly támogatást kap a lakossági napelemhasználat és fűtés-korszerűsítés. Mivel ezek a beruházások jelentősen növelik az ingatlanok értékét, fontos, hogy a biztosítás is kövesse az értéknövekedést. Emellett az időjárásnak kitett napelemek is megfelelő biztosítási védelmet […]

Elkészült Debrecen milliárdos sütőipari beruházása

2021. december 26. 

Kilenc hónap alatt elkészült a Hajdúsági Sütödék-csoport debreceni új üzeme, a csaknem egymilliárd forintos beruházást 800 ezer euró európai uniós támogatás felhasználásával valósították meg – közölte a cégcsoport vezérigazgatója az MTI-vel. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

Varga Mihály: Százmilliárd forintos pályázat indul kis- és középvállalkozásoknak

2021. december 20. 

A 10 és 200 millió forint közötti támogatás igényelhető különböző beruházásokra, fejlesztésekre. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, […]

Fejlessze gazdaságát a Vidékfejlesztési Program és az OTP Agrár segítségével!

2021. december 10. 

A Vidékfejlesztési Program keretében hatalmas uniós és állami forrás érkezik a magyar agráriumba, amellyel a sikeres pályázók nem csak rég halogatott beruházásokat valósíthatnak meg, de új szintre emelhetik gazdaságuk versenyképességét. A részletekért kattintson a videóra! A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […]

Európai uniós pályázat kutatási kiválósági központok tevékenységének támogatására

2021. december 2. 

Pályázati felhívás kutatási kiválósági központok tevékenységének támogatására a versenyképesebb és innovatív Unió érdekében. A pályázat célja többek között a K+F rendszer valamennyi szereplője tudományos és innovációs kapacitásának növelése; korszerűsített és versenyképesebb K+F rendszereket eredményező strukturális változások bevezetése; nemzeti és európai források mozgósítása a stratégiai beruházásokhoz; erősebb kapcsolatok kiépítése a tudományos élet és az üzleti élet között; a felsőoktatási ágazat szerepének megerősítése a kutatásban és az innovációban; valamint jobb és professzionálisabb nemzeti kapcsolattartó pontok kialakítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A kiíró úgy véli, hogy 3-5 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

KKV start pályázat kezdő vállalkozóknak kapacitásbővítés és technológiai fejlesztés (eszközvásárlás, ingatlan beruházás) támogatására

2021. november 30. 

Pályázat kezdő vállalkozóknak, induló vállalkozásoknak kapacitásbővítés és technológiai fejlesztés (eszközvásárlás, gépbeszerzés, ingatlan beruházás) támogatására, innovatív munkahelyek és képzett munkaerő biztosításának céljából. Az igényelhető támogatás: 10 - 150 millió Ft, támogatási intenzitás maximum 50%

JÖN: Pályázat városok és várostérségek energiahatékonysági és megújuló energetikai beruházásainak támogatására

2021. november 25. 

Pályázati felhívástervezet városok és várostérségek számára, energiahatékonysági és megújuló energetikai beruházásaik megvalósításának támogatására. Az egyes városok/várostérségek esetében igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás FVS városok/várostérségek egyedi kritériumrendszere  elnevezésű mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 53,27 milliárd Ft.

Pályázat környezetvédelmi célú településfejlesztési beruházások támogatására

2021. november 11. 

Pályázati felhívás helyi (települési) önkormányzatok, valamint többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok és konzorciumaik számára, környezetvédelmi célú településfejlesztési beruházások támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 246.727.289.000 Ft.

Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása – VP3-5.1.1.1-21

2021. november 3. 

Pályázat mezőgazdasági termelők és mezőgazdasági termelők egyes csoportjai számára, a valószínűsíthető természeti katasztrófák, éghajlati események megelőzésére, mérséklésére irányuló beruházások megvalósításának támogatására, a tavaszi fagykár következményeinek mérséklése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100 millió Ft.

Pályázat építőipari ágazati szereplőknek, korszerű, innovatív megoldásaik, termékeik, rendszereik bemutatására

2021. október 21. 

Pályázati felhívás gyártók, tervezők, kivitelezők, forgalmazók, ingatlanfejlesztők, mérnökképzéssel is foglalkozó főiskolák, egyetemek, valamint szakmai szervezetek, egyesületek és ezek konzorciumai számára, látógatóközpontban megépíthető energiahatékony és korszerű családi lakóépületek komplex beruházásinak (tervezés és kivitelezés) támogatására. A támogatás összege legfeljebb 100 millió Ft.

Módosult ,,A Rövid Ellátási Lánchoz kapcsolódó beruházások támogatása az élelmiszeripar és a borászat területén című (VP3-4.2.1-4.2.2-19 kódszámú) felhívás

2021. október 20. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A Rövid Ellátási Lánchoz kapcsolódó beruházások támogatása az élelmiszeripar és a borászat területén című (VP3-4.2.1-4.2.2-19 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […]

Pályázat tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatására

2021. október 19. 

Pályázati felhívás mezőgazdasági termelők és mezőgazdasági termelők egyes csoportjai számára, a valószínűsíthető természeti katasztrófák, éghajlati események megelőzésére, mérséklésére irányuló beruházások megvalósításának támogatására, a tavaszi fagykár következményeinek mérséklése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100 millió Ft.

Megjelent a ,,Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című (VP3-5.1.1.1-21 kódszámú) felhívás

2021. október 19. 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent a ,,Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című (VP3-5.1.1.1-21 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az […]

Pályázat nemzetiségi célú beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek 2022. évi támogatására

2021. október 13. 

Pályázati felhívás települési és területi nemzetiségi önkormányzatok, költségvetési szervek, valamint civil szervezetek és közalapítványok számára, a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nemzetiségek nemzetiségi célú beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek 2022. évi támogatására. A támogatás összege 500.000 - 2.000.000 Ft.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a tiszta energiaforrások felhasználása területén

2021. szeptember 28. 

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a tiszta energiaforrások felhasználása területén, egy modern, erőforrás-hatékony, üvegházhatású gázkibocsátás nélküli és versenyképes gazdaság kialakítása, továbbá az EU természeti tőkéjének védelme, megőrzése és fejlesztése, valamint a polgárok egészségének és jólétének védelme érdekében. A pályázatok célja többek között a vadvilági élőhelyek és fajok pusztulásának megállítására és visszafordítására vonatkozó uniós szakpolitikai célkitűzések végrehajtásának ösztönzése és integrálása; a körforgásos gazdaságra való áttérés támogatása; kapacitásépítés, a beruházások ösztönzése és az energiahatékonyságra és a kisméretű megújuló energiaforrásokra összpontosító szakpolitikák végrehajtásának támogatása; valamint az innovatív technológiák, módszerek és megközelítések kifejlesztése. Pályázatot témától függően önállóan vagy konzorciumi formában lehet benyújtani.  A konzorciumnak legalább három taggal kell rendelkeznie, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A pályázat keretösszege 94.500.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.

Külpiaci Növekedési Támogatási Program 2021

2021. szeptember 7. 

Pályázati felhívás vállalatok külföldi terjeszkedésének, regionális, globális multivá válásának támogatására, hazai/külföldi beruházás megvalósításának, meglévő hazai/külföldi vállalkozás bővítésének vagy bezárásra ítélt hazai/külföldi létesítmény megvásárlásának és fejlesztésének céljából. Támogatható minden iparágban megvalósuló projekt, amit uniós jogszabályok nem zárnak ki azzal, hogy a támogatási döntés meghatározásakor előnyt élveznek az alábbi iparágakban és gazdasági területen megvalósuló beruházások: egészséggazdaság, élelmiszergazdaság (ideértve az agrártechnológiát), építésgazdaság, vízgazdálkodás és környezeti fenntarthatóság, kreatívipar, szálláshely fejlesztés. Támogatás mértéke: legfeljebb 50%. A támogatás összege 500.000.000 - 4.000.000.000 Ft.

Beszállító-fejlesztési program KKV-knak

2021. augusztus 30. 

Pályázat beszállító-fejlesztési programban való részvételre mikro-, kis-, közép és nagyvállalkozások részére, a hazai vasúti gördülőállomány és a védelmi ipar területére való beszállítás céljából. Támogatható tevékenységek: kapacitásbővítés, a meglevőnél magasabb minőséget biztosító gépek és szerszámok beszerzése, meglevő gépek minőségének fejlesztése kiegészítő eszközökkel, termékkínálat bővítése, termelési folyamat alapvető megváltoztatására irányuló induló beruházások, menedzsment folyamatok optimalizálása, humán erőforrás fejlesztése, képzés, továbbképzés, tanácsadás formájában, kutatási és fejlesztési tevékenység, iparjogvédelem, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. A támogatás összege 20 millió - 300 millió Ft.

Pályázat a kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására (Magyar Multi Program)

2021. augusztus 30. 

Pályázati felhívás IFKA előminősítési tanúsítvánnyal rendelkező, kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára, támogatás elnyerésére, a legfejlettebb technológiák adaptálására alkalmas vállalkozások megerősítése érdekében. Támogatható tevékenységek: új eszközök beszerzése; infrastrukturális és ingatlan beruházás; tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; képzési szolgáltatások igénybevétele; eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; külpiaci megjelenés; kísérleti-fejlesztés; iparjogvédelmi oltalomszerzés; minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; projekt-előkészítés; információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 100.000.000 - 2.500.000.000 Ft.

Jó hír az energiaközösségeknek: jóváhagyták az első magyar támogatási kérelmet az EU-s Modernizációs Alapból

2021. augusztus 17. 

Az Európai Beruházási Bank által végzett értékelés alapján jóváhagyták az első magyar állami projektet az uniós Modernizációs Alapból, így a magyar kormány mintegy 4 milliárd forint értékben hirdethet pályázatot az energiaközösségek és független aggregátorok létesítésének támogatására - derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium keddi közleményéből. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […]

JÖN: Pályázat vállalkozások külpiaci beruházásainak támogatására

2021. augusztus 12. 

Pályázati felhívás várható kis-, közép-, és nagyvállalkozások számára, magyar külképviselettel rendelkező államokban megvalósuló beruházások támogatására. A támogatás összege 250.000.000 - 4.000.000.000 Ft.

Rengeteg hitel közül választhatnak a beruházást tervező vállalkozások

2021. augusztus 5. 

Egyre több vállalkozás javíthatja a versenyképességét, amihez elengedhetetlen az igényelhető források naprakész ismerete. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, […]

Módosult ,,A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására irányuló beruházások támogatása című (MAHOP-5.3.3-2016 kódszámú) felhíváshoz kapcsolódó 12. számú szakmai melléklet

2021. július 29. 

Módosult ,,A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására irányuló beruházások támogatása című (MAHOP-5.3.3-2016 kódszámú) felhíváshoz kapcsolódó 12. számú szakmai melléklet.

Rengeteg kérelem érkezett a technológiaváltó pályázatra

2021. július 22. 

Az újraindítás a valaha volt legnagyobb beruházási kedvet élesztette fel a vállalkozásokban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […]

Módosult ,,Az akvakultúrába történő termelési célú beruházások támogatása című (MAHOP-2.2-2016 kódszámú) felhíváshoz kapcsolódó 13. számú szakmai melléklet

2021. július 20. 

Módosult ,,Az akvakultúrába történő termelési célú beruházások támogatása című (MAHOP-2.2-2016 kódszámú) felhíváshoz kapcsolódó 13. számú szakmai melléklet.

Pályázat a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben található településfejlesztési beruházások támogatására

2021. július 19. 

Pályázati felhívás a klímaváltozás mérséklését és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást elősegítő beruházási elemek, zöldfelületi fejlesztések megvalósításának támogatására. A támogatás összege a település lakosságszámától függően eltérő, de legfeljebb 40 millió Ft lehet. Támogatható tevékenységek: Klímaváltozás környezeti hatásait mérséklő önkormányzati közterületi fejlesztések támogatása; Környezettudatos, közterület karbantartását szolgáló elektromos eszközök, járművek beszerzése, valamint a hozzájuk kapcsolódó nem nyilvános töltőpont kiépítése; Partvédőművek fejlesztése; Felhagyott temetők, kegyeleti parkok rehabilitációja; Helyi értékeket bemutató és/vagy közösségfejlesztést célzó közterületi fejlesztések.

Újabb félmilliárdból fejlesztik a Balatont

2021. július 16. 

A kormány több mint 538 millió forintot biztosít balatoni önkormányzatok számára. A pályázati úton elnyerhető forrás a klímavédelmi intézkedésekkel összefüggő beruházások megvalósítását segíti a magyar tengernél - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium pénteki közleménye szerint. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […]

Még több sonka a pályázati pénzből - lezajlott egy beruházás

2021. július 13. 

Kétmilliárd forintból csomagoló és feldolgozó berendezéseket vásárolt a Pápai Hús Kft. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló […]

Megduplázza a kormány a vállalkozások beruházásának támogatását

2021. július 8. 

Megduplázza a kormány a vállalkozások beruházásának támogatását.

JÖN: Pályázat kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására

2021. július 1. 

Pályázati felhívás-tervezet kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára támogatás elnyerésére technológiai fejlesztésüket eredményező új eszközök beszerzése, illetve egyéb vállalkozásfejlesztési céljaik megvalósítása céljából. Támogatható tevékenységek: új eszközök beszerzése; infrastrukturális és ingatlan beruházás; tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; képzési szolgáltatások igénybevétele; eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; külpiaci megjelenés; kísérleti-fejlesztés; iparjogvédelmi oltalomszerzés; minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; projekt-előkészítés; információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 30.000.000 - 2.500.000.000 Ft.

281 milliós új járványlabort nyitott a Synlab Hungary Kft.

2021. június 25. 

Átadta új járványügyi laboratóriumi részlegét az évi 50 millió laboratóriumi tesztet végző SYNLAB Hungary Kft., Magyarország és Európa legnagyobb labordiagnosztikai szolgáltatója. A 281 millió forint összértékű beruházáshoz 140 millió forintos támogatást nyert el a vállalat a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán.  A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az […]

Lerövidül a beruházásösztönző pályázatok átfutási ideje

2021. június 22. 

A kormány a járvány utáni újrainduláshoz 587 milliárd forint vállalkozásfejlesztési forrást, 2000 milliárd forint államilag támogatott kedvezményes hitelt és tőkét biztosít a cégeknek, valamint megújította a vállalkozásfejlesztés eszköztárát is - mondta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a Vállalkozásfejlesztési Tanács mai ülésén. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […]

Nagyvállalati Beruházási Támogatási program

2021. június 11. 

A Kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseinek meghatározó eleme az újraiparosítás, az iparfejlesztés. Ennek megvalósítása érdekében szükséges azon hazai nagy- és középvállalkozások beruházásainak támogatása, amelyek jelentős mértékben járulnak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez és modernizációjához.

Július 14-én újra megnyílik az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás

2021. június 9. 

Az Agrárminisztérium újranyitja az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása”című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető. Az újranyitást a 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolja, így ismét lehetőség lesz az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 14-től lesz ismét lehetőség. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […]

Kertészet - Gomba előállító üzemek fejlesztésének támogatása / VP2-4.1.3.4-21

2021. június 5. 

Magyarország Kormányának felhívása a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére a kertészeti ágazat fejlesztését szolgáló beruházások támogatására.

Az agrárgarancia segíti a pályázókat

2023. február 7. 

Az agrárium beruházásainak ösztönzésére jelentős források állnak rendelkezésre, de a támogatásokat kiegészítő finanszírozás is kulcsszerepet játszik az ágazat fejlődésében. Az AVHGA elkötelezett a gazdálkodók forráshoz jutásának támogatása mellett – gyorsan, olcsón és kedvező feltételek mellett nyújtja kezességét –, akik többségében ingatlanfedezet nélkül is hozzájuthatnak a szükséges hitelekhez. Herczegh Andrással, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Újabb jelentős támogatás a turizmus számára

2023. február 2. 

A kormány a korábbi 6 pontos intézkedéscsomag után újabb támogatással segíti a gazdaság húzóágazatának számító turizmust; december 23-tól a turisztikai szolgáltatók számára is elérhető a korábban 150 milliárd forintos kerettel meghirdetett Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási program - hívta fel a figyelmet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).  Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Vissza nem térítendő forrásokra számítanak a vállalkozások az energetikai beruházásoknál

2023. január 31. 

Vissza nem térítendő forrásokra számítanak a vállalkozások az energetikai beruházásoknál. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Támaszt adnak a beruházások – a Magyar Nemzetnek nyilatkozott Essősy Zsombor

2023. január 27. 

The post Támaszt adnak a beruházások – a Magyar Nemzetnek nyilatkozott Essősy Zsombor appeared first on MAPI-csoport.

Módosult a feldolgozóipari KKV-k energiaköltség és beruházás támogatási programja

2023. január 24. 

Meghosszabbították a határidőket! Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Uniós kohéziós politika 2021-2027: beruházás a méltányos éghajlatvédelmi és digitális átállásba Magyarország közigazgatási kapacitásának, átláthatóságának és korrupció elleni küzdelmének megerősítése mellett

2023. január 11. 

Uniós kohéziós politika 2021-2027: beruházás a méltányos éghajlatvédelmi és digitális átállásba Magyarország közigazgatási kapacitásának, átláthatóságának és korrupció elleni küzdelmének megerősítése mellett. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új eszköz a vízműberuházások előkészítéséhez

2023. január 6. 

Megnyílt egy uniós pályázat is a rekonstrukciós fejlesztésekhez, 77 milliárdra pályázhatnak az érintettek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kiegészült a ,,Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című (VP3-5.1.1.1-21 kódszámú) felhívás

2022. december 31. 

Megjelent az elektronikus felület használatához és e-kérelem benyújtásához segítséget nyújtó felhasználói kézikönyv a ,,Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című (VP3-5.1.1.1-21 kódszámú) felhívás vonatkozásában. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nyolc ország kap uniós támogatást energiahatékonyságot javító beruházásokhoz

2022. december 25. 

Nyolc ország kap uniós támogatást energiahatékonyságot javító beruházásokhoz. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kedvezőbbé váltak az öntözésfejlesztési támogatás feltételei

2022. december 12. 

Az öntözésfejlesztést szolgáló beruházások sikeres megvalósítása érdekében az Agrárminisztérium 30%-kal megemelte a megvalósításhoz kapcsolódóan elszámolható kiadási összegeket a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ,,A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázat vonatkozásában - jelentette be Nagy István agrárminiszter. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Rövidebb lett a benyújtási határidő

2022. december 5. 

,,A rövid ellátási lánchoz kapcsolódó beruházások támogatása az élelmiszeripar és a borászat területén című (vp3-4.2.1-4.2.2-19 kódszámú) pályázat benyújtási határideje lerövidült. A pályázat csak 2021. december 31-ig nyújtható be. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztatás a Vidékfejlesztési Program beruházási pályázataihoz kapcsolódóan

2022. november 26. 

Az Agrárminisztérium a napokban tájékoztatta a Vidékfejlesztési Program pályázataira támogatási kérelmet benyújtott, de támogatást még el nem nyert gazdálkodókat, vállalkozásokat arról, hogy a Vidékfejlesztési Program zárásához közeledve a pályázatok megvalósításánál milyen szempontokat érdemes figyelembe venniük. A figyelemfelhívás - szemben az ezzel kapcsolatban megjelent téves információkra - nem vonatkozott a már támogatást elnyert és megkezdett beruházásokra. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Gyármentő programot indít a kormány, a napelemes beruházásaikat is támogatják

2022. november 21. 

Gyármentő programot indít a kormány, a napelemes beruházásaikat is támogatják. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lazított a kormány az EU-pénzek fontos szabályán, rengeteg cég fellélegezhet

2022. november 16. 

Egy friss kormányrendelet jócskán lazított egyes uniós pályázatok támogatási előleg elszámolási szabályain, ami miatt akár több ezer cég is fellélegezhet a nehezülő gazdasági helyzetben, a beruházások elhúzódó végrehajtása mellett. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ma megnyitottak egy pénzcsapot: 5 milliárd forintot osztanak szét

2022. november 10. 

A Vidékfejlesztési Program keretében 5 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című felhívásra november 17-től benyújthatók a pályázatok. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Enyhül egyes támogatásokhoz kapcsolódó munkaerőmegtartási kötelezettség

2022. november 8. 

A háborús gazdasági környezet és az extrém aszályhelyzet rendkívül súlyosan érinti az agráriumot. Ezt mérlegelve, a Vidékfejlesztési Program keretében támogatott beruházásoknál, a foglalkoztatás szinten tartásához kötődő előíráshoz kapcsolódó jogkövetkezmény enyhítéséről született döntés. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat: Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program

2022. november 6. 

Október 20-án lesz elérhető a pályázati felület a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. oldalán. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Társadalmi egyeztetésen a ,,Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című (VP3-5.1.1.1-21 kódszámú) felhívás tervezete

2022. november 4. 

Elindult a ,,Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című (VP3-5.1.1.1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Többlettámogatással ösztönzik a generációváltást

2022. október 26. 

Közel hetvenmilliárd forint jutott el célzottan a fiatal gazdákhoz, az európai uniós forrásokból eddig csaknem 1300, negyven év alatti termelő elindulását segítette a kormányzat. A generációváltást segítő intézkedések sora a következő támogatási ciklusban újabb elemmel bővül majd. A tervek szerint a gazdaságátadásban részt vevők többlettámogatásokra számíthatnak a beruházási pályázatok kapcsán. A pályázati hírek kivonata csak […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Már 24 milliárd forint fejlesztési támogatásban részesültek a kisebb állattartó gazdaságok

2022. október 20. 

A Megújuló vidék, megújuló agrárium program révén az Agrárminisztérium a teljes magyar élelmiszertermelés és mezőgazdaság fejlesztését célozza az értékteremtő és hatékonyságnövelő beruházások támogatása révén – közölte Nagy István tárcavezető. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

VP3-5.1.1.1-21 TAVASZI FAGYKÁR MEGELŐZÉSÉRE SZOLGÁLÓ BERUHÁZÁSOK TÁMOGATÁSA

2022. október 16. 

A Felhívás célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása a tavaszi fagykárból adódó termelési kockázatok csökkentése, kiküszöbölése érdekében. A Felhívás a magas költséget kitevő kármegelőző beruházások megvalósításához kíván támogatást nyújtani a termésbiztonság növelése érdekében. A Felhívás szem előtt tartja az EU kármegelőzésre irányuló törekvéseit, valamint a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia megelőzési elvét, mely szerint a veszteségekkel […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására irányuló beruházások támogatása című (MAHOP-5.3.3-2016 kódszámú) felhívás

2022. október 14. 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent, ,,A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására irányuló beruházások támogatása című (MAHOP-5.3.3-2016 kódszámú) felhívás módosítása A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Indul a feldolgozóipari KKV-k pályázata az energiaköltségek finanszírozására

2022. október 12. 

Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Programra lehet hamarosan pályázni. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult az ,,Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel című (GINOP-1.2.6-8.3.4-16 kódszámú) felhívás

2022. október 7. 

Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel című (GINOP-1.2.6-8.3.4-16 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint módosult. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megújult az Agrár Széchenyi Beruházási Hitelprogram

2022. október 6. 

Megújult az Agrár Széchenyi Beruházási Hitelprogram. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Program a hazai agrárium versenyképességéért

2022. szeptember 30. 

Az agráriumot a következő hét évben a beruházások és a digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztések kiemelt támogatása, a technológiai lépésváltás ösztönzése jellemzi majd, amely a gazdálkodókat versenyképességük és jövedelmezőségük növeléséhez segíti hozzá – hangzott el az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárának előadásában. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Évtizedekig szennyvíz pusztította, most kármentesítik a Tisza-holtágat

2022. szeptember 29. 

Uniós támogatással, 4,5 milliárd forintos beruházással elkezdődött Magyarország egyik legnagyobb holtága, a Gyálai Holt-Tisza szennyezett szakaszának kármentesítése Szegeden. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása című (VP6-6.4.1-16 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 26. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása című (VP6-6.4.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A VOSZ összeállított egy javaslatcsomagot az energiaválság enyhítésére

2022. szeptember 23. 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azt javasolja a kormánynak, hogy terjessze ki a vállalati rezsitámogatást, fokozza az energetikai beruházások támogatását, vizsgálja felül az árképzést és indítsa újra az operatív tanácskozásokat az energiaválság hatásainak enyhítésére - tájékoztatta a VOSZ a cégekkel történt egyeztetések alapján összeállított javaslatcsomagjáról pénteken az MTI-t. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,Az akvakultúrába történő környezetvédelmi célú beruházások című (MAHOP-2.4-2016 kódszámú) felhíváshoz kapcsolódó 13. számú szakmai melléklet

2022. szeptember 22. 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent, ,,Az akvakultúrába történő környezetvédelmi célú beruházások című (MAHOP-2.4-2016 kódszámú) felhíváshoz kapcsolódó 13. számú mellékletben módosítás történt a Tartalmi értékelési szempontok során vállalt kötelezettségekhez fűződő jogkövetkezményekkel, az Adatszolgáltatás elmulasztásával kapcsolatos jogkövetkezményekkel, valamint az Indikátor vállalások teljesítésével kapcsolatos elvárások pontosítása érdekében. A pályázati hírek kivonata csak […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Újból pályázható az állattartó telepek fejlesztésének támogatása

2022. szeptember 19. 

Újból pályázható február 28. óta az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás, amelynek keretében az állattartóknak ismét lehetőségük lesz nagyobb léptékű beruházásaik megvalósítására - mondta az agrárminiszter pénteken Dunaharasztiban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázati webinárium az önkormányzatoknak szóló, energetikai beruházások megvalósítására kiírt pályázathoz

2022. szeptember 14. 

Pályázati webinárium az önkormányzatok részére kiírt, energetikai beruházások megvalósítását szolgáló európai szintű pályázati lehetőséghez kapcsolódóan. A webináriumon a programot és a pályázati lehetőséget mutatják be. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elkezdődött a FirstFarms Hungary Kft. beruházása Békés megyében

2022. szeptember 12. 

Letették a FirstFarms Hungary Kft. nyolcmilliárd forintos beruházásának alapkövét a Békés megyei Pusztaföldváron csütörtökön. A dán tulajdonú cég a fejlesztéshez csaknem 2,5 milliárd forint állami támogatást kapott. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Már lehet pályázni a fagykár elleni gépek beszerzésére

2022. szeptember 9. 

A Vidékfejlesztési Program keretében 5 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című felhívásra 2021. november 17-től benyújthatók a pályázatok – közölte Nagy István agrárminiszter. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lakásokat is célba vehetnek a kkv-k

2022. szeptember 5. 

Január közepén újabb 100 milliárd forintra pályázhattak a kis- és középvállalkozások a GINOP Plusz keretében, amelynek célja a cégek termelékenységének növelése, szervezeti megújulásának támogatása. A pályázaton elnyert összeget nemcsak technológiafejlesztésre, hanem infrastrukturális és ingatlan beruházásokra is fordíthatják. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nem mond le a beruházásokról az élelmiszeripar

2022. szeptember 4. 

Bár még tart a vidékfejlesztési támogatással érintett élelmiszeripari fejlesztések megvalósítási időszaka, az 1359 nyertes pályázat közül 376 beruházást már le is zártak az érintettek. A feldolgozók ugyanakkor nincsenek könnyű helyzetben, több tényező is befolyásolhatja a beruházások megvalósítását. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

21 aktuális pályázat a pályázatfigyelő hírlevélben - 2022. augusztus 17.

2022. augusztus 17. 

A mai hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat önkormányzatoknak megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztések megvalósításának támogatásáraPályázati felhívás önkormányzatok és helyi hatóságok számára, megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztéseik megvalósításának támogatására, az éghajlat- és energiaügyi cselekvési terveikben meghatározott intézkedések végrehajtásához kapcsolódó beruházási koncepciók kidolgozása érdekében. A pályázat keretében olyan tevékenységeket finanszíroznak, mint például a beruházási koncepció kidolgozásához szükséges (műszaki) megvalósíthatósági tanulmányok, piacelemzések, érdekelt felek elemzései, jogi, gazdasági és pénzügyi elemzések, kockázatelemzések stb. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázatok digitális csúcstechnológiai fejlesztések támogatására 2022A pályázatok célja többek között, hogy Európa számára autonómiát biztosítsanak a világszínvonalú technológiák kifejlesztésében, amelyek az európai iparágak minden igényét kiszolgálják, a feldolgozóipartól az egészségügyig, a közszféráig, a közművekig, a kiskereskedelemig, a pénzügyekig, a biztosításig, a közlekedésig, a mezőgazdaságig, az energiáig, a távközlésig, a környezetvédelmi felügyeletig, az építőiparig, a médiáig, a kreatív és kulturális iparágakig, a divatig, a turizmusig stb. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-9 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat a helyi gazdaság élénkítését és a fenntarthatóságot célzó fejlesztési tervek megvalósításáraPályázati felhívás városi és nagyközségi jogállású települések önkormányzatai, illetve az önkormányzat részvételével alakított helyi konzorciumok számára, a helyi gazdaság élénkítését vagy a fenntarthatóságot célzó, a helyi gazdasági szereplők együttműködésével megvalósítandó fejlesztési tervek támogatására, a helyi gazdaságfejlesztés jó gyakorlatainak kialakítása érdekében. Díjazás kategóriánként: 1. helyezés: 8.000.000 Ft; 2. helyezés: 6.000.000 Ft; 3. helyezés: 4.000.000 Ft, 4. helyezés: 3.000.000 Ft; 5. helyezés: 2.000.000 Ft; Különdíj: 2.000.000 Ft.Pályázat a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek megvalósításáraPályázati felhívás a visegrádi országok területén működő civil szervezetek, önkormányzatok, iskolák, felsőoktatási intézmények, kutatási és tudományos szervek, közintézmények és innovatív vállalkozások számára, együttműködési projektjeik megvalósításának támogatására. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: kultúra és közös identitás; oktatás és kapacitásépítés; innováció, kutatás és fejlesztés, vállalkozásfejlesztés; demokratikus értékek és a média; közpolitika és intézményi partnerség; regionális fejlesztés, környezetvédelem és turizmus; valamint társadalmi fejlődés. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18 hónap. A pályázati kiírás nyelve angol.Magyar élet - Drámaíró pályázatA Fiatal Drámaírók Háza, a Tér 12 Kulturális Egyesület, az RS9 Színház és Erzsébetváros önkormányzata pályázati felhívása 35 évnél fiatalabb szerzők számára, a "Magyar", illetve az "Élet" témákra reflektáló dámák beküldésére. A fesztivál győztesének megszavazott szöveget színpadra viszik a 2023/24-as évadban.Pályázat ifjúsági részvételi tevékenységek támogatásáraPályázati felhívás ifjúsági szervezetek és fiatalok informális csoportjainak részvételével, 3-24 hónap alatt megvalósuló, helyi, nemzeti vagy nemzetközi projektek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR.Pályázat családbarát múzeum cím 2022. évi elnyerésérePályázati felhívás Családbarát Múzeum cím 2022. évi elnyerésére, a különféle családtípusok minőségi időtöltését, valamint a családbarát értékrendet és a családot, mint mikroközösséget erősítő muzeális intézmények elismerésére. A címet elnyerő múzeumok oklevelet kapnak, melyet a múzeumban kihelyezhetnek. A minősítést igazoló logót digitális formában is megkapják az intézmények, melyet három éven keresztül - illetve újraminősítésük esetén folytatólagosan - használhatnak az online csatornáikon és kiadványaikban is.Európai uniós pályázat startupok és KKV-k részére, innovációk fejlesztésének és piacra vitelének támogatására 2022Pályázati felhívás startupok és KKV-k számára, tudományos felfedezésekre vagy technológiai áttörésekre ("deep tech") épülő innovációk fejlesztésének és piacra vitelének támogatására. A pályázat keretében a technológiafejlesztés későbbi szakaszait és a méretnövelést támogatják, ezért az innováció technológiai komponensét laboratóriumi vagy más releváns környezetben tesztelni és validálni kell. Pályázatot KKV-k és magánszemélyek nyújthatnak be. A sikeres pályázók a pénzügyi finanszírozás mellett vállalkozásgyorsító szolgáltatásokban részesülnek. A támogatás összege 0,5 - 17,5 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat múzeum arculatának létrehozásáraPályázati felhívás jogi személyek, egyéni cégek, egyéni vállalkozók, illetve 18 év feletti természetes személyek számára, a múzeum arculatának létrehozására. A nyertes pályamű készítője bruttó 400.000 forint pályadíjat kap.Pályázat civil szervezetek és közösségek részére, egy országos cég önkéntesei segítségének igénybevételérePályázati felhívás civil szerveztek számára, önkéntes szakemberek segítségének igénybevételére a számítástechnika, könyvelés, pénzügy, személyzeti ügyek, HR, marketing, beszerzés, PR, értékesítés, logisztika, vagyonvédelem, takarítás, valamint egyéb, szakképesítést nem igénylő munkák területén.Pályázat ifjúsági csereprogramok támogatásáraPályázati felhívás az ifjúság területén tevékenykedő szervezetek és fiatalok informális csoportjai számára, ifjúsági csereprogramok támogatására. Az ifjúsági csereprogramok legalább két különböző európai uniós és azzal határos programországból származó 13-30 év közötti fiatalok csoportjainak teremtenek lehetőséget a találkozásra és az egymástól való tanulásra egy adott tematika mentén (5-21 napig).Költségtámogatás szárítmány-előállítók részérePályázati felhívás szárítmány-előállító tevékenységet folytató vállalkozások számára, zöldség- és gyümölcsfélékből, gyógynövényekből és fűszernövényekből, forró levegővel mesterségesen szárított, illetve aszalt vagy pörkölt termény előállításához felhasznált fűtési költségek támogatására.Elviszlek - Prózaíró pályázatAz Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely irodalmi pályázati felhívása valós és kitalált történetek próza formájában történő megírására és beküldésére. A kiválasztott alkotások nyomtatott formában jelennek meg.Alkoss szabadon 2022 - Művészeti pályázatA Budapest Park és a Vesta Home pályázati felhívása 14-20 év közötti amatőr és profi művészek számára, a felhőtlen gyerekkor hangulatát megjelenítő alkotások készítésére és beküldésére. A díjazottak értékes nyereményeket kapnak.Pályázat külföldi magyar ügynökségeknek és kiadóknak mintafordítások elkészítésérePályázati felhívás külföldi magyar ügynökségek és kiadók számára, mintafordítások elkészítésének támogatására, a kiadók külföldi tevékenységének katalizálása érdekében. A támogatás összege legfeljebb bruttó 600.000 Ft.Public art pályázat budapesti közterekrePályázati felhívás budapesti kerület közterein történő Public Art művek megvalósítására. A támogatás összege 1.800.000 Ft. Pályázatot nyújthatnak be alkotók, alkotó csoportok, egyéni vállalkozók.Európai uniós pályázatok légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására II.Pályázati felhívások alapvető, alkalmazásorientált, valamint tudásátadással kapcsolatos, légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására az inkluzív, rugalmas és fenntartható környezet megteremtése és a digitális európai égbolt megvalósítása érdekében. A kiíró úgy véli, hogy 1-3.75 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat fesztiváloknak és kluboknak balkáni országok zenészeivel való együttműködési programban való részvételrePályázati felhívás fesztiválok, klubok és koncerthelyszínek számára, balkáni országok zenészeivel való együttműködési programban való részvételre, a balkáni zenei piac fellendítése érdekében. A projekt a következő országokra terjed ki: Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó, Albánia, Macedónia, Románia és Bulgária. A pályázók az alábbi lehetőségekben részesülnek: művészcsere egy másik fesztivállal/klubbal; kölcsönös látogatások és cserék; személyes kapcsolatépítő találkozón való részvétel; szakértői mentorálás a fesztivál/klub pároknak; hálózatépítés az Európából és azon túlról érkező kiemelkedő szakemberekkel; valamint nemzetközi láthatóság a fesztivál/klub számára. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat lovassport versenyeken való részvétel költségeinek támogatásáraPályázati felhívás hazai tenyésztésű, a lovassport elvárásainak megfelelően szelektált lovak költségviselői számára, lovassport versenyeken való részvétel költségeinek támogatására. A pályázat keretösszege 16.000.000 Ft.Fény - árnyék - szín világ - FotópályázatA Prizma Kör fotópályázati felhívása a fényekhez, árnyékokhoz, illetve színekhez kapcsolódó alkotások beküldésére. A pályázaton helyezést elért, illetve a kiállított képek, mind MAFOSZ pontot érnek.Pályázat építőmérnök hallgatóknak tehetséggondozó programban való részvételreA Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft. pályázati felhívása a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának alapszakos és mesterszakos hallgatói számára, tehetséggondozó programban való részvételre. A kooperatív képzésben támogatott hallgatókat a teljes képzési idő alatt az alábbiak illetik meg: havi bruttó 100.000 Ft támogatási összeg; részvétel a Támogató és Támogatott által közösen választott építőipari szakmai rendezvényen -költségtérítés rendezvény típusától függően; szakmai látogatási lehetőség a cégcsoport telephelyein, projektjein; nyáron (július/augusztus) teljes munkaidőben történő gyakorlat lehetősége. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból Pályázat civil szervezetek 2023. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására

Pályázat vallási közösségek támogatására

2022. augusztus 8. 

Pályázati felhívás vallási közösségek számára működésük, illetve az általuk végzett fakultatív hitoktatás, valamint az ezekhez kapcsolódó beruházások, felújítások, akadálymentesítést lehetővé tevő átalakítások támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat egyházi közösség tulajdonában lévő temetők infrastrukturális fejlesztésére

2022. augusztus 1. 

Pályázati felhívás Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti lakosságszámú településeken lévő egyházi közösségek számára az Egyházi közösség tulajdonában lévő temetők fejlesztésének támogatására. A támogatás összege Egyházi tulajdonban lévő temetők infrastrukturális támogatása esetében legfeljebb 30.000.000 Ft; Egyházi tulajdonban lévő temetők kiszolgálását segítő egyéb beruházások esetében legfeljebb 5.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Brexit: 23 milliárdos támogatást kapott 63 magyar cég a beruházásához

2022. július 28. 

Lezárult a Brexit miatt károkat szenvedett vállalatok támogatására szolgáló pályázat második köre, a kormány által megelőlegezett európai uniós alapból így összesen 23 milliárd forinttal járulnak hozzá 63 hazai cég beruházásaihoz - jelentette be hétfőn a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat településfejlesztési beruházások támogatására a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén

2022. július 23. 

Pályázati felhívás Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén működő helyi önkormányzatoknak, valamint a tulajdonukban lévő vagyonkezelő, településüzemeltető gazdasági társaságok számára településfejlesztési beruházások támogatására a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén. A támogatás összege a legfeljebb 1.500 fő állandó lakossal rendelkező nem parti települések és Aszófő részére 1 millió - 5 millió Ft, az 1.500 főt meghaladó számú állandó lakossal rendelkező nem parti települések részére 3 millió - 15 millió Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat építőanyagok elnyerésére gyermekintézmények és műemlékek beruházásaihoz

2022. július 22. 

Oktatási, egészségügyi, kulturális vagy egyéb gyermekintézmények, alapítványok, szervezetek, illetve műemlékek tulajdonosaiként szervezetek, alapítványok és önkormányzatok pályázhatnak épületük felújításához szükséges építőanyagok elnyerésére. Pályázható termékek: tetőfelújítás (beton tetőfedő anyag, kerámia tetőcserép, tetőbevilágító, lapostető vízszigetelő anyag, alumínium ereszcsatorna, beton tetőcserép, tetőtéri ablak, kéményrendszer); homlokzati felújítás (hőszigetelő anyagok); belső felújítás (csemperagasztó, fugázó és glett; hideg- és melegburkolati ragasztók). A pályázóknak lehetőségük van a felújításhoz készpénz elnyerésére is. Egy nyertes pályázó térítésmentes tetőfelújítást nyer el. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat civil szervezetek részére, közösségépítő tevékenységét erősítő beruházások, programok támogatására

2022. július 17. 

A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület térségében működő civil szervezetek pályázhatnak 300 ezer - 1 millió forint támogatás elnyerése céljából, a közösségépítés, a helyi szintű együttműködések, fejlesztések, tudásátadás megvalósítása érdekében. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: tudásátadó programok szervezése, lebonyolítása (a közösséget megerősítő, a helyi térségi összefogást segítő, identitást megerősítő programok támogatása; a helyi közösség értékeit feltáró és bemutató programok támogatása; a helyi közösség egészségi állapotának javítását megcélzó programok támogatása; a helyi közösség tudását szélesítő programok megvalósítása; szomszédolások, vélemény- párbeszéd klubok, helyi partnerségi klubok stb. szervezése, lebonyolítása). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat társasházaknak és lakásszövetkezeteknek energetikai, üzemeltetési, biztonsági és közösségi korszerűsítések, felújítások és fejlesztések megvalósítására

2022. július 16. 

Társasházak és lakásszövetkezetek pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra, energetikai és strukturális fejlesztési, zöld beruházási, üzemeltetési fejlesztési, hulladékgazdálkodási, védelmi, biztonsági, akadálymentesítési, tűz és vagyonvédelmi, továbbá közösségi célú fejlesztések (közösségi terek, játszótér, kertrendezés, kerékpártároló, stb.) megvalósítására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat környezeti megtakarítási díjak elnyerésére vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, intézményeknek

2022. július 3. 

Pályázati felhívás vállalkozások, civil szervezetek és intézmények számára Környezeti Megtakarítási Díjak odaítélése céljából gazdaságilag megtérülő, 5 éven belül megvalósult környezetvédelmi beruházások és intézkedések elismerésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására irányuló beruházások támogatása című (MAHOP-5.3.3-2016 kódszámú) felhíváshoz kapcsolódó 12. számú szakmai melléklet - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent, ,,A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására irányuló beruházások támogatása című (MAHOP-5.3.3-2016 kódszámú) felhíváshoz kapcsolódó 12. számú mellékletben módosítás történt a Tartalmi értékelési szempontok során vállalt kötelezettségekhez fűződő jogkövetkezményekkel, az Adatszolgáltatás elmulasztásával kapcsolatos jogkövetkezményekkel, valamint az Indikátor vállalások teljesítésével kapcsolatos elvárások pontosítása érdekében. A pályázati hírek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Egy tanulmány szerint Magyarországnak 269 millió eurót hozhat a precíziós mezőgazdaság

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A mezőgazdaságra jelentős mértékben támaszkodó országokban beruházásarányosan kiemelkedően nagy hozzáadott értéket képviselhet az 5G-s hálózatok és az azokra épülő mezőgazdasági megoldások terjedése, az Analysis Mason által az Ericsson megrendelésére készült tanulmány szerint Magyarországon 2030-ig az 5G-s hálózatok 269 millió eurónyi többletbevételhez juttathatják az ágazatot 94 millió eurónyi ráfordítás (magántőke és támogatások) után - közölte a […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat indult élelmiszeripari cégeknek - kijöttek a részletek és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Hétfőtől ötmilliárd forintra pályázhatnak az élelmiszeripari vállalkozások: beruházásaik támogatására akár 500 millió forint vissza nem térintendő támogatás is szerezhető. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatfigyelő: Rengeteg kérelem érkezett a technológiaváltó pályázatra

2022. június 23. 

Az újraindítás a valaha volt legnagyobb beruházási kedvet élesztette fel a vállalkozásokban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázat megújuló energetikai fejlesztések támogatására

2022. június 22. 

Pályázat önkormányzatok és helyi hatóságok számára, megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztéseik megvalósításának támogatására, az éghajlat- és energiaügyi cselekvési terveikben meghatározott intézkedések végrehajtásához kapcsolódó beruházási koncepciók kidolgozása érdekében. A pályázat keretében olyan tevékenységeket finanszíroznak, mint például a beruházási koncepció kidolgozásához szükséges (műszaki) megvalósíthatósági tanulmányok, piacelemzések, érdekelt felek elemzései, jogi, gazdasági és pénzügyi elemzések, kockázatelemzések stb. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR. További információk a pályázatfigyelő portálon

LIFE pályázatok nagyléptékű környezet-, természet- és klímavédelmi programok megvalósításának támogatására 2022

2022. június 15. 

Az Európai Bizottság pályázati felhívásai nagyléptékű környezet-, természet- és klímavédelmi programok megvalósításának támogatására, az EU erőforrás-hatékony és versenyképes gazdasággal rendelkező, igazságos és virágzó társadalommá történő átalakítása, illetve az EU természeti tőkéjének védelme, megőrzése és gyarapítása, valamint a polgárok egészségének és jólétének védelme érdekében. A pályázatok célja többek között a vadon élő élő állatok és növények élőhelyei és fajai pusztulásának megállítására és visszafordítására irányuló uniós politikai célkitűzések végrehajtásának ösztönzése; a körforgásos gazdaságra való áttérés támogatása; az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó új uniós stratégia végrehajtásának támogatása; valamint kapacitásépítés, a beruházások ösztönzése, energiahatékonyságra és a kisléptékű megújuló energiaforrásokra összpontosító politikák végrehajtásának támogatása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 30-50 millió EUR lehet. Pályázati témák: Stratégiai természetvédelmi projektek támogatása Környezetvédelmi stratégiai integrált projektek támogatása Klímavédelmi stratégiai integrált projektek támogatása További információk a pályázatfigyelőn

Pályázatfigyelő 2022.06.13.

2022. június 13. 

Ma az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat európai uniós díjak elnyerésére innovatív beszerzési stratégiák és gyakorlatok elismerése céljábólA díjakat három kategóriában lehet elnyerni, melyek a következők: holisztikus és célzott stratégia és/vagy cselekvési terv díjazása; innovatív beszerzések jutalmazása a covid-19 világjárvány és/vagy annak következményei elleni küzdelemre irányuló gyakorlatok a helyreállítási szakaszában; valamint az innovációs beszerzések alkalmazását és további elterjesztését elősegítő tevékenységek díjazása. A kategóriánkénti első helyezettek 75.000 EUR, a második helyezettek 25.000 EUR díjazásban részesülnek. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat családok átmeneti otthonai részére külső férőhelyek kialakításához nyújtandó támogatásraPályázati felhívás családok átmeneti otthonát fenntartó szervezetek számára, külső férőhelyek kialakításának, vásárlásának, valamint felújításának támogatására, az ellátás hatékony működtetése érdekében. A támogatás összege 1.000.000 - 60.000.000 Ft.Pályázat művészhallgatóknak, angol nyelvű rezidenciaprogramban való részvételrePályázati felhívás művészhallgatók számára, az Egyesült Államok és Magyarország diplomáciai kapcsolatait bemutató, angol nyelvű rezidenciaprogramban való részvételre. A program célja, hogy a kétoldalú kapcsolatokat és a diplomáciai munkát művészi módon bemutatva pozitívan emelje ki a Kiíró csatornáin és más digitális platformokon. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat japán szervezetekkel való K+F+I együttműködések támogatására az atomi pontossággal tervezett anyagok területénPályázati felhívás kutatók számára, Japánnal való, 3 év időtartamú KFI együttműködések támogatására az anyagtudományok területén. A pályázat célja az atomi pontossággal tervezett anyagok kifejlesztése. A projektekre összeálló konzorciumoknak legalább 3 tagból, 1 japán és 2 további résztvevő ország partnereiből kell állnia. Kifejezetten ösztönzik az olyan kutatási javaslatokat, amelyek ágazatközi megközelítéssel, a természet- és társadalomtudományok összekapcsolásával dolgoznak. A program keretében 2-3 magyar részvételű projekt támogatása várható. A támogatás összege projektenként 100.000 - 150.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat biodiverzitással foglalkozó fiatal kutatóknak, nemzetközi díj 2022. évi elnyeréséreJavaslattételi pályázati felhívás nemzetközi biodiverzitási díj 2022. évi odaítélése céljából, a biodiverzitás-informatika területén fiatal kutatók által végzett innovatív kutatások és felfedezések elismerésére. A díjat olyan hallgatóknak ítélik oda, akiknek mesterképzése és doktori tanulmányai a Kiíró által közvetített adatokra támaszkodnak. A pályázat keretében két pályakezdő kutató - lehetőleg egy mester- és egy doktorjelölt - munkáját díjazzák. A díjjal járó pénzjutalom 5.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Irodalmi pályázat elsőkötetes szerzők díjazásáraPályázati felhívás irodalmi díj 2022. évi elnyerésére, 2021. július 1. és 2022. június 30. között megjelent és forgalomba került első prózakötetek szerzőinek elismerésére. A nyertes a díjjal nemcsak 500 ezer forintot, hanem kiemelkedő mértékű kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap.Pályázat innovatív és inspiráló kulturális kapcsolati projektek támogatásáraPályázati felhívás nemzetközi és régiók között megvalósuló, innovatív és inspiráló kulturális kapcsolati projektek támogatására, Európa nemzetközi kulturális kapcsolatainak új szintre emelése érdekében. A projekteket az Unión kívül kell megvalósítani. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Magyar Kémiaoktatásért-díj 2022 - Pályázat kémiatanárok elismeréséreA Richter Gedeon Nyrt. javaslattételi pályázati felhívása a Magyar Kémiaoktatásért-díj 2022. évi odaítélése céljából, általános, közép- és szakközépiskolai, valamint szakgimnáziumi kémiatanárok munkájának elismerésére. A díj személyenként 500.000 forintos jutalommal jár.Pályázat agrár-élelmiszeripari területen működő startupoknak vállalkozásfejlesztési programban való részvételrePályázati felhívás a fenntartható mezőgazdaság, fenntartható akvakultúra, alternatív fehérjék, körkörös élelmiszerrendszerek, digitális nyomon követhetőség vagy célzott táplálkozás területén működő, agrár-élelmiszeripari startupok, valamint a szektor fejlesztéséhez hozzájáruló, más ágazatokból származó startupok számára, vállalkozásfejlesztési programban való részvételre. A programban résztvevők nemzetközi piacra jutási lehetőséget kapnak, új piacokat fedezhetnek fől, képzéseken vehetnek részt, coaching szolgáltatást, valamint szakértői segítséget kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat kiállításon való részvételrePályázati felhívás képzőművészek számára, Veszprém legforgalmasabb aluljárójában található utcagalériában megrendezésre kerülő kiállításon való részvételre. Olyan képeket várnak a résztvevőktől, amik meghekkelik, átalakítják a mindennapjainkban elénk táruló látványt.Mesélő hangjegyek 2022 - RajzpályázatA Liszt Ferenc Kamarazenekar rajzpályázati felhívása általános iskolás diákok számára, meghatározott zeneművekhez kapcsolódó alkotások készítésére és beküldésére. A korcsoportonkénti első három helyezett egyéni zeneórát és online rajztanfolyamot kap.Az Év tájháza 2022 - Pályázat tájházak elismerésérePályázati felhívás "Az Év tájháza" cím 2022. évi elnyerésére, a kárpát-medencei tájház-mozgalom népszerűsítése, értékeinek szélesebb körű megismertetése és a gyűjteményeket létrehozó, ápoló, gyarapító személyek áldozatos tevékenységének elismertetése céljából. A díj 00.000 Ft értékű promóciós díjazásból és egy táblából áll, amelyet a győztes az épületén kihelyezhet.Pályázat szlovák-magyar határon átnyúló együttműködések megvalósításának támogatásáraPályázati felhívás az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként megvalósítandó Kisprojekt Alap projektjeinek pénzügyi támogatására, a közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása érdekében. A támogatás összege 20.000 - 50.000 EUR.Jelek 2022 - Irodalmi pályázatAz Algyői Könyvtár irodalmi pályázati felhívása amatőr, kezdő és már publikáló szerzők számára, a "Tükör által homályosan" témára reflektáló versek és novellák beküldésére. Díjazás: 1. helyezett: Elismerő oklevél + 25.000 Ft; 2. helyezett: Elismerő oklevél + 15.000 Ft; 3. helyezett: Elismerő oklevél + 10.000 Ft.Pályázat fiatal magyar népzenészek részére amerikai tehetséggondozó programban való részvételrePályázati felhívás 18-25 év közötti magyar népzenészek számára, az egyesült államokbeli East Tennesse State University népzenei tanszékén megvalósuló tehetséggondozó programban való részvételre.BISEL fotópályázat 2022Az Agrárminisztérium fotópályázati felhívása 7-12. évfolyamos diákok számára, a magyarországi vízfolyások gazdag élővilágát bemutató egyedi alkotások beküldésére. A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes pályaművek alkotói minisztériumi elismerésben és nagy értékű vásárlási utalványban részesülnek.Pályázat MSCA posztdoktori ösztöndíjprogramok támogatásáraPályázati felhívás MSCA posztdoktori ösztöndíjprogramok támogatására a kiváló kutatáshoz, a munkahelyteremtéshez és a beruházások fellendítéséhez való hozzájárulás érdekében. A pályázat célja többek között a kutatók kreatív és innovatív potenciáljának fokozása; Európa humán tőkebázisának erősítése a K+F területén; a tudástranszfer áramlásának elősegítése az EKT-n belül; valamint a nyitott tudomány, az innováció és a vállalkozói szellem kultúrájának előmozdítása. Az ösztöndíjakat olyan kiváló kutatók számára biztosítják, akik nemzetközi mobilitást vállalnak az EU-tagállamokba vagy a Horizont Európa társult országokba, valamint a nem társult harmadik országokba. A pályázatokat a kutató és egy, a tudományos vagy nem tudományos szektorban működő kedvezményezett közösen nyújtja be. A pályázati kiírás nyelve angol.Minden építés alapja 2022 - Betonpályázat egyetemi hallgatóknakA beton.hu pályázati felhívása egyetemi hallgatók számára, betonból tervezett szerkezeti és kreatív megoldások, az előállításukhoz szükséges anyagokhoz és technológiákhoz kapcsolódó konkrét, továbbá innovatív elképzelések beküldésére. Díjazás kategóriánként: 1. helyezett: 120.000 Ft; 2. helyezett: 90.000 Ft; 3. helyezett: 60.000 Ft.Eric Jenett Projektmenedzsment Kiválóság Díj 2022 - Pályázat a projektvezetés, a technikai projektmenedzsment, valamint a stratégiai és üzleti projektmenedzsment területén kiemelkedő szakemberek díjazásáraA PMI Budapest Tagozatának javaslattételi pályázati felhívása az Eric Jenett Projektmenedzsment Kiválóság Díj 2022. évi odaítélése céljából, a projektvezetés, a technikai projektmenedzsment, valamint a stratégiai és üzleti projektmenedzsment területén tevékenykedő szakemberek teljesítményének és a szakmához való hozzájárulásának elismerésére. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból Pályázat magyar-brazil kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködések támogatására Tanítsunk Magyarországért! középiskolai mentorprogram Ha a legfrissebb pályázati lehetőségekről szeretne értesülni, és hozzá szeretne férni az Önt érdeklő pályázatokhoz, az alábbi hírlevelek állnak rendelkezésére: Nonprofit hírlevél - Civil szervezeteknek, intézményeknek, önkormányzatoknak és magánszemélyeknek szóló pályázatokkal (csak 12000 Ft+ÁFA/év) Vállalkozói hírlevél - Vállalkozásoknak, vállalkozóknak és magánszemélyeknek szóló pályázatokkal (csak 24000 Ft+ÁFA/év) Kombinált hírlevél - A nonprofit és a vállalkozói hírlevél tartalma egyben (csak 32000 Ft +ÁFA/év)

EUs pályázatok az EU éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására 2022

2022. június 2. 

Pályázatok az EU éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, az elkerülhetetlen éghajlati hatásokra való felkészülés és az éghajlatváltozással szembeni ellenállóképesség növelése érdekében. A pályázatok célja többek között altalános támogatás nyújtása az európai régiók és közösségek számára az éghajlati kockázatok és lehetőségek jobb megértéséhez, az azokra való felkészüléshez és azok kezeléséhez; az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességre való áttérés felgyorsítása az innovációs utak közös kialakításával és a megoldások tesztelésével; valamint az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség rendszerszintű átalakításának demonstrálása az európai régiókban és közösségekben. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2-20 millió EUR lehet. Pályázati témák: Az éghajlati hatásokra, adatokra és ismeretekre összpontosító, felhasználóvezérelt alkalmazások és eszközök fejlesztésének támogatása a regionális és helyi hatóságok és más végfelhasználók számára Pénzügyi források felszabadítása az éghajlatváltozással szembeni ellenállóképességet célzó beruházások számára Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló biztosítási megoldásokkal kapcsolatos legjobb gyakorlatok és kísérleti projektek támogatása az EU régióiban és közösségeiben A regionális gazdasági rendszerek átalakításának támogatása az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és fenntarthatóság érdekében A talaj szivacsfunkciójának erősítése, mint a vízgazdálkodási kihívásokkal szembeni éghajlati ellenálló képesség javításának módja Az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességgel kapcsolatos átalakító megoldások tesztelése, demonstrálása és a természetalapú megoldások beépítése a rendszerszintű átalakításba A pályázati kiírások nyelve angol. További információk a pályázatfigyelőn

Erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások támogatása

2022. május 20. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás magán- és közjogi erdőgazdálkodók számára, az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások megvalósításának támogatására. A támogatás összege az erdőszerkezeti átalakítástól függően eltérő. A pályázat keretösszege 8 milliárd Ft.

Módosult az ,,Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása című (GINOP-1.2.12-21 kódszámú) felhívás

2022. május 13. 

Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása című (GINOP-1.2.12-21 kódszámú) felhívás módosításra került. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […]

Pályázat vállalkozásoknak, Széchenyi Kártya-, Széchenyi Forgóeszköz- és Széchenyi Beruházási hitelek kamattámogatására

2022. május 6. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás Somogy megyei kamarai tagok által igénybe vett Széchenyi Kártya-, Széchenyi Forgóeszköz- és Széchenyi Beruházási hitelek 2020. évi kamattámogatására. A támogatás összege: Széchenyi Kártya-, vagy Széchenyi Forgóeszköz- vagy Széchenyi Beruházási hitelszerződés keretében 2020. évre kifizetett kamatokból 5 %, a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig.

Milyen céges EU-pályázatok várhatók a jogállamisági eljárás mellett? – Jön pár jó lehetőség

2022. május 5. 

A 2021-2027-es uniós pályázati ciklusban kb. 9750 milliárd forint támogatási összegre lehet számítani, amelyből közvetlenül a vállalkozások beruházásaira vagy fejlesztésére 1490 milliárd forint költhető el és ebből a legnagyobb rész, mintegy 1000 milliárd a GINOP Pluszban látszik, amelyből eddig már 440 milliárd forintot ki is osztottak a nyerteseknek - derül ki a Via Credit összesítéséből, […]

Zöld Busz pályázat 2022

2022. május 2. 

Pályázati felhívás 25.000 főt meghaladó lakosságszámú településeken megvalósuló, környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzésének és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítésének támogatására. A támogatás összege 300.000.000 - 10.000.000.000 Ft. A pályázat keretösszege: 50,7 milliárd Ft A támogatás összege: 300.000.000 - 10.000.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: Elektromos busz esetén legfeljebb 80% Töltőberendezés, töltőinfrastruktúra esetén legfeljebb 60% Egyéb elszámolható költségek, előkészítési költségek, kommunikáció stb. esetén legfeljebb 80% A támogatott pályázatok várható száma: 5-35 db Önállóan nem támogatható kötelező tevékenységek: Beruházáshoz kapcsolódó tevékenységek - Eszközbeszerzés - Elektromos autóbusz beszerzése Beruházáshoz kapcsolódó tevékenységek - Eszközbeszerzés - Elektromos autóbusz töltőinfrastruktúra eszközbeszerzése Beruházáshoz kapcsolódó tevékenységek - Építési beruházás - töltőinfrastruktúrához kapcsolódó építési tevékenységek Szakmai tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatások - Kötelező tájékoztatási és kommunikációs feladatok ellátása További információk a pályázatfigyelőn

Sikeresen zárult az ÉMK Kft. több mint félmilliárd forintos beruházása

2022. április 22. 

The post Sikeresen zárult az ÉMK Kft. több mint félmilliárd forintos beruházása appeared first on MAPI-csoport.

Elindult az MFB Invest Zrt. Vidékfejlesztési Tőkealapja, mely lehetőséget nyújt a nyertes VP pályázatok előfinanszírozására

2022. április 14. 

Idén áprilisban indul a Focus Ventures kezelésében lévő MFB Invest Vidékfejlesztési Tőkealap, mely a beruházási pályázatokat megvalósító agrárvállalkozások likviditási nehézségeinek kezeléséhez nyújt segítséget, szükség esetén előfinanszírozza a pályázati támogatást. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […]

ÚJRA PÁLYÁZHATÓ: Állattartó telepek fejlesztésének támogatása – Pályázat mezőgazdasági termelőknek

2022. április 3. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők számára az állattartó telepek fejlesztését szolgáló beruházások támogatására. A támogatás összege 5 millió - 2 milliárd Ft. Támogatható tevékenységek: A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése, továbbá állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése az alábbi célterületi bontás szerint (Baromfitartó telepek korszerűsítése; Sertéstartó telepek korszerűsítése; Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése; Juh és kecsketartó telepek korszerűsítése; Egyéb állattartó telepek korszerűsítése). Az energiafelhasználás csökkentését célzó korszerűsítések, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása valamennyi célterület kapcsán egységesen (az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása).

Pályázat az OFA Nonprofit Kft. Fókusz Programjában támogatást nyert szociális szövetkezeteknek, vállalkozásfejlesztési tevékenységek finanszírozására

2022. április 1. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás a Fókusz Programban támogatást nyert szociális szövetkezeteknek, beruházási és szolgáltatási tevékenységek finanszírozására. Minden, a Fókusz Programban nyertes szociális szövetkezet egy pályázat benyújtására jogosult és egy alkalommal maximum 20 millió Ft támogatásban részesülhet.

Pályázat kiemelt ágazatokba tartozó vállalatok fejlesztéseinek és beruházásainak támogatására

2022. március 6. 

Kiemelt ágazatokba (élelmiszeripar, egészséggazdaság, járműipar, zöld gazdaság, IKT szektor, elektronika ipar, speciális gépgyártás, stb.) tartozó gazdasági társaságok, egyéni cégek, szövetkezetek, európai részvénytársaságok, valamint európai szövetkezetek nyújthatnak be pályázatot fejlesztéseik és beruházásaik támogatására. A támogatás összege legfeljebb 400 millió Ft.

Új KKV-hitelprogramok – fókuszban a mezőgazdasági vállalkozások

2022. február 24. 

Új pénzügyi megoldás bevezetéséről döntött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára elérhető programok többek között az agráriumban tevékenykedő vállalkozások beruházásait segítik, de forráshoz juthatnak a szomszédos országok vállalkozásaival együttműködő hazai mikro-vállalkozások is. Részletek A jelentős érdeklődésnek köszönhetően 200 milliárd forintra emelkedik a pénzügyi vállalkozásoknál elérhető ,,MFB Pénzügyi Vállalkozás […]

Pályázat vállalkozásoknak az élelmiszeripari technológiai beszállító-fejlesztési programban való részvételre

2022. február 24. 

Pályázati felhívás vállalkozások számára, élelmiszeripari technológiai beszállító-fejlesztési programban való részvételre, a hazai élelmiszer-alapanyag termelést, illetve élelmiszer-feldolgozást célzó gép- és eszközgyártás fejlesztése érdekében. Támogatható tevékenységek: technológiafejlesztés; információs technológia-fejlesztés; kapcsolódó gyártási licenc és know-how beszerzések; a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás (építés, bővítés, átalakítás, korszerűsítés); tanácsadási szolgáltatások igénybevétele: a fejlesztési projekt megvalósításához szükséges tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; képzési szolgáltatások igénybevétele; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; kísérleti fejlesztés. A támogatás összege 20.000.000 - 3.000.000.000 Ft.

GINOP-PLUSZ-1.2.1-21 Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodást segítő fejlesztések támogatására

2022. február 17. 

GINOP-PLUSZ-1.2.1-21 pályázati felhívás-tervezet mikro-, kis- és középvállalkozások számára, technológiai megújulásukhoz kapcsolódó fejlesztéseik támogatására. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Technológiafejlesztés, beleértve termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését. Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás; Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Képzési szolgáltatások igénybevétele; Üzleti felhőszolgáltatás igénybevétele; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; Projekt-előkészítés: infrastrukturális beruházással kapcsolatos építési beruházási szakértői szolgáltatás igénybevétele. A támogatás összege 10.000.000 - 629.300.000 Ft. A VINOP-1.2.1-21 keretében támogatott pályázatok várható száma: 1000 - 3000 db

Pályázat nagyvállalatoknak és velük együttműködő mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, beszállítóivá válás támogatása céljából

2022. február 12. 

Feldolgozóipari nagyvállalatok és a velük a program keretében együttműködési megállapodással kapcsolódó mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet 20-200 millió forint elnyerésére beszállítóivá válás támogatása céljából, az alábbi területeken: alábbi területekhez kapcsolódó fejlesztések támogatása: járműipar, elektronikai, digitális technológia, kötöttpályás járműgyártás, buszgyártás, orvostechnológia, védelmi ipar. A pályázat keretében alábbi tevékenységek támogathatók: kapacitásbővítés, a meglevőnél magasabb minőséget biztosító gépek és szerszámok beszerzése, meglevő gépek minőségének fejlesztése kiegészítő eszközökkel, termékkínálat bővítése, termelési folyamat alapvető megváltoztatására irányuló induló beruházások, menedzsment folyamatok optimalizálása, humán erőforrás fejlesztése, képzés, továbbképzés, tanácsadás formájában, minősítés megszerzésére irányuló szervezetfejlesztés, kutatási és fejlesztési tevékenység, iparjogvédelem.

Pályázat KKV-knak beszállító-fejlesztési programban való részvételre

2022. február 10. 

Pályázati felhívás mikro-, kis-, közép és nagyvállalkozások számára, beszállító-fejlesztési programban való részvételre, a hazai vasúti gördülőállomány és a védelmi ipar területére való beszállítás céljából. Támogatható tevékenységek: kapacitásbővítés, a meglevőnél magasabb minőséget biztosító gépek és szerszámok beszerzése, meglevő gépek minőségének fejlesztése kiegészítő eszközökkel, termékkínálat bővítése, termelési folyamat alapvető megváltoztatására irányuló induló beruházások, menedzsment folyamatok optimalizálása, humán erőforrás fejlesztése, képzés, továbbképzés, tanácsadás formájában, kutatási és fejlesztési tevékenység, iparjogvédelem, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. A támogatás összege 20 millió - 300 millió Ft.

Helyi terméket előállító, feldolgozó, forgalmazó vállalkozások támogatása

2022. február 9. 

A Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület illetékességi területén működő mikrovállalkozások, nonprofit vállalkozások, őstermelők, magánszemélyek, egyéni vállalkozók, egyéb önálló vállalkozók, adószámmal nem rendelkező magánszemélyek, egyéni cégek pályázhatnak 500 ezer - 10 millió forint támogatásra, a helyi terméket előállító, feldolgozó, forgalmazó vállalkozások támogatása érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: helyi termék előállítását, feldolgozását és értékesítését elősegítő építési beruházás, eszköz- és gépbeszerzés, kisléptékű infrastruktúra fejlesztés, piacra jutást elősegítő marketing.

Pályázat meghatározott iparágakba tartozó vállalkozásoknak fejlesztések és beruházások támogatására

2022. február 8. 

Pályázati felhívás az élelmiszeripar, egészséggazdaság, járműipar, zöld gazdaság, IKT szektor, elektronika ipar, illetve a speciális gépgyártás területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások számára, kapacitás- és termékkínálat bővítési, piacra jutási, kutatási és fejlesztési tevékenységeik, valamint energiahatékonysági és megújuló energia használatát célzó beruházásaik támogatására. A támogatás összege 25 millió - 400 millió Ft.

Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására 2019

2022. február 7. 

Mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatnak be pályázatot munkahelyteremtő beruházásaik támogatására, új munkahelyenként 1,7 millió Ft támogatás elnyerésére. A pályázat keretében kb. 250 KKV nyerhet el támogatást.

Pályázat tőkehiányos feldolgozóipari kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatása céljából

2022. február 6. 

Pályázati felhívás tőkehiányos feldolgozóipari kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatása céljából. A támogatást azok a vállalatok kaphatják, amelyek élen járnak Magyarországon a technológiai megújulásban, és példát mutatnak a gazdaságosabb, költséghatékonyabb, környezeti értelemben fenntarthatóbb gazdálkodásban. Támogatható tevékenységek: kapacitásbővítés, új létesítmény létrehozása, termékkínálat bővítése, termelési folyamat alapvető megváltoztatására irányuló induló beruházások, termékek piacra vitele, kutatási és fejlesztési tevékenység, kapcsolódó iparjogvédelem, innovációs partnerségi eljárás, kapcsolódó energiahatékonysági beruházás, kapcsolódó megújuló energia használatát célzó beruházás. A támogatás összege 100 - 400 MFt.

Pályázat helyi érték előállítását bemutató kis mintagazdaságok fejlesztésének támogatására

2022. február 6. 

A Hévíz-Balaton-Zalai Dombhátak LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területén működő mikrovállalkozások, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők (őstermelők), nonprofit szervezetek, települési önkormányzatok pályázhatnak 1-7 millió forint támogatásra, kis mintagazdaságok bekapcsolása a térségi turisztikai vérkeringésbe, a gazdaságok bemutathatóvá, vendégek fogadására alkalmassá tételével, a gazdaságban megtermelt és előállított termékek értékesítési feltételeinek fejlesztése, apPORTA nyílt napok szervezése, térségi szintű turisztikai célú együttműködések kialakítása, ösztönzése érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: infrastrukturális beruházások támogatása, eszközök beszerzésének támogatása.

Pályázat kis mezőgazdasági feldolgozóüzemek létesítésének támogatására

2022. február 5. 

Vajdaság AT területén bejegyzett lakóhellyel, valamint Szerbia Köztársaság és Magyarország állampolgárságával rendelkező természetes személyek, valamint székhellyel rendelkező egyéni vállalkozók és vállalkozások nyújthatnak be pályázatot mezőgazdasági termelők nagyobb hozzáadott értékű termékek létrehozására irányuló beruházások megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.500.000 dinár (RSD).

Térségi mikrovállalkozások, termelők piacra jutásának támogatása logisztikai korszerűsítéssel

2022. február 5. 

A Tisza és Maros Vidéke Jövőjéért Egyesület LEADER helyi akciócsoport (HACS) illetékességi területén működő mikrovállalkozások és non-profit gazdasági társaságok pályázhatnak 1-3 millió forint támogatás elnyerése céljából, a helyi mikrovállalkozások és non-profit gazdasági társaságok a termelési és szolgáltatási körülményeinek javítását célzó beruházások megvalósítása érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységekÍ: új utánfutó beszerzése; anyagmozgatáshoz és raktározáshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése.

Pályázat mikro- és kisvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására

2022. február 5. 

Tolna megyében telephellyel, fiókteleppel rendelkező mikro- és kisvállalkozások nyújthatnak be pályázatot munkahelyteremtő beruházásaik támogatására. A támogatás összege: 2 millió Ft/új munkahely.

KATA kezdő vállalkozás támogatás 2022

2022. február 4. 

KATA-s kezdő vállalkozások támogatása 2022: KATA vissza nem térítendő támogatás kezdő vállalkozásoknak, vállalkozóvá válási támogatás A pályázatfigyelő portálon alapvetően két típusú pályázati lehetőség található: olyan pályázatok, amelyeket kifejezetten a kezdő vállalkozók részére indítottak, és olyan pályázatok, amelyekre minden vállalkozó pályázhat, még a kezdő vállalkozók is. Támogatási cél szerint csoportosítva: Gépbeszerzés, eszközbeszerzés, telephely / ingatlan vásárlás, fejlesztés, infrastruktúrafejlesztés, foglalkoztatás, munkahelyteremtés, energetikai beruházás, korszerűsítés, megújuló energia, turisztikai pályázatok, falusi turizmus pályázatok, mezőgazdasági támogatások, agrárpályázatok, stb Konkrét pályázat kereséséhez használja az alábbi keresőt vagy böngésszen az kezdő vállalkozói, induló vállalkozásoknak szóló pályázatok között:

Pályázat energiatakarékos eszközök, berendezések beszerzésének, technológiák alkalmazásának és megújuló energetikai beruházások megvalósításának támogatására

2022. február 3. 

Pályázati felhívás egyedi támogatás igénylésére víziközmű-szolgáltatók részére, a víziközmű rendszereket működtető infrastruktúra tekintetében energiatakarékos eszközök, berendezések beszerzésére, technológiák alkalmazására, továbbá megújuló energetikai beruházásokra, melyek az energiatakarékosság fokozását és az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentését eredményezik. A támogatás összege legfeljebb 250 millió Ft.

Pályázat közös mezőgazdasági beruházások támogatására a magyar-szlovák határ mentén

2022. február 3. 

A magyar-szlovák határ menti térségben működő mikro-, kis-, és középvállalkozások nyújthatnak be pályázatot közös mezőgazdasági beruházások támogatására. Mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó beruházások és mezőgazdasági termékek feldolgozásához, vagy forgalmazásához kapcsolódó beruházások támogathatók.

Pályázat ingatlanberuházás, gépjárműbeszerzés, eszközbeszerzés, programszervezés támogatására

2022. február 2. 

Városi Civil Alap 2022 pályázat (VCA-KP-1-2022) 5000 fő feletti lélekszámú településeken székhellyel rendelkező egyesületeknek, alapítványoknak, a civil közösségi tevékenységek és azok végzéséhez szükséges feltételek támogatására. [...] Bővebben!

Városi Civil Alap 2022 - VCA-KP-1-2022

2022. február 2. 

Pályázat városi civil szervezeteknek ingatlanberuházás, gépjárműbeszerzés, eszközbeszerzés, programszervezés és kommunikációs tevékenységek támogatására. A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhetnek. [...] Bővebben!

Civil pályázatok a pályázatfigyelőn

2022. február 1. 

Civil pályázatok a pályázatfigyelőn, válogatás az aktuális civil szervezeti pályázatok közül:   Pályázat előadó-művészeti intézményeknek és művészeti társulásoknak, előadásaik kisebb településéken való bemutatásának támogatására Pályázati felhívás előadó-művészeti intézmények és művészeti társulások számára előadásaik kisebb településéken való bemutatásának támogatására. Továbbá pályázhatnak magyarországi befogadó intézmények, állandó vagy időszakos játszóhelyek, amelyek minőségi színházi előadásokat szándékoznak műsorra tűzni. Pályázat civil szervezeteknek, magyarországi vállalat támogatásának elnyerésére Pályázati felhívás a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek számára termék, ajándékkártya vagy pénzbeli támogatás elnyerésére. A támogatás összege legfeljebb 100.000 Ft. Pályázat európai uniós önkéntességi programban való részvételre Pályázati felhívás civil szervezetek számára európai uniós önkéntességi programban való részvételre a Minőségi Tanúsítvány megszerzésének céljából. A program során a Kiíró vállalja, hogy egy, az önkéntesség területén gyakorlott szakember maximum 20 órában (a szervezet igényeihez illeszkedve) támogatást ad a szervezetnek. Ötletpályázat nyugdíjas szövetkezet számára tartós nyereséget biztosító szolgáltatások ötletének beküldésére Pályázati felhívás magánszemélyek, gazdasági társaságok, nonprofit szervezetek vagy ezek csoportjai részére, nyugdíjas szövetkezet számára tartós nyereséget biztosító, elsősorban szellemi munkát igénylő és/vagy interneten keresztül végezhető szolgáltatások ötletének beküldésére. A megvalósításra kerülő ötletek gazdái a nyereségből, annak előre meghatározott arányában folyamatosan jutalékban részesülnek. Emellett a legjobb, legnagyobb vagy leghosszabb távon nyereséget biztosító ötletek évente az alábbi egyszeri külön díjazásban részesülnek: 1. díj: 100.000 Ft; 2. díj: 50.000 Ft; 3. díj: 30.000 Ft Magyar Tájdíj 2021 - Pályázat önkormányzatok, önkormányzati társulások és társadalmi szervezetek részére Pályázati felhívás önkormányzatok, önkormányzati társulások és társadalmi szervezetek számára a Magyar Tájdíj 2022. évi elnyerésére és az Európa Tanács 2023. évi Táj Díjára történő felterjesztésre, a magyar táj védelme, kezelése, tervezése érdekében kiemelkedő tevékenységek elismerésére. Pályázat a szegénységet és az egyenlőtlenséget célzó megoldások fejlesztésére Pályázati felhívás a szegénység és az egyenlőtlenség felszámolását célzó globális megoldások fejlesztésére. Pályázatot bármely területen be lehet nyújtani, de az oktatással, egészségüggyel, környezetvédelemmel, valamint a nemek közti egyenlőtlenségekkel kapcsolatos projekteket különösen támogatják. Pályázatot kutatók, kormányzati szervek, önkormányzatok, nonprofit szervezetek és vállalkozások egyaránt benyújthatnak. A támogatás összege függ az adott projekt kiforrottságától, de legfeljebb 4.000.000 EUR lehet. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat az Európai Szolidaritási Testület önkéntes projektjeiben pályázni szándékozó szervezeteknek minőségi tanúsítvány megszerzésére Pályázati felhívás az Európai Szolidaritási Testület önkéntes projektjeiben pályázni szándékozó non-profit, for-profit szervezetek, valamint intézmények számára minőségi tanúsítvány megszerzésére a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozóan. A minőségi tanúsítvány azt mutatja meg, hogy az adott szervezet megfelel az adott szerep betöltéséhez szükséges elvárásoknak. Pályázat a Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására Pályázati felhívás vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok és egyéb gazdasági szervezetek, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, valamint költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek számára a Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására. A támogatás összege 20 millió - 50 millió Ft. Európai uniós pályázatok nagyléptékű környezet-, természet- és klímavédelmi programok megvalósításának támogatására Pályázati felhívások nagyléptékű környezet-, természet- és klímavédelmi programok megvalósításának támogatására. A pályázatok célja többek között a természet és a biodiverzitás céljainak és prioritásainak hatékony érvényesítése, a Natura 2000 hálózat továbbfejlesztése, megvalósítása és irányítása; környezetvédelmi projektek megvalósítása a körkörös gazdaság, hulladékgazdálkodás, levegő-, és vízminőség javítása terén; továbbá az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási stratégiák és tervek végrehajtása, a karbonsemleges és a klímaváltozásnak ellenálló társadalom létrehozása, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 60-120 hónap. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 30-50 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek részére Pályázati felhívás a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek számára, támogatás elnyerésére a célkitűzéseik elérése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100.000 Ft. Pályázat nem európai uniós államok fejlesztését elősegítő, ismeretátadási célú együttműködési programok és projektek támogatására Pályázati felhívás állami és magánszervezetek, valamint intézmények számára, a nem európai uniós államok fejlesztését elősegítő, ismeretátadási célú együttműködési programok és projektek támogatására. A projekteknek mobilitási és hálózatépítési tevékenységekre kell fókuszálniuk. A pályázat keretin belül konferenciák, szemináriumok, workshopok és oktatási kurzusok számítanak támogatható tevékenységeknek. A projekteket 2022. január 1. és december 31 között kell megvalósítani. A támogatás összege legfeljebb 15.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós pályázat kutatásfejlesztési szervezeteknek személyzeti csereprogramok támogatására Pályázati felhívás kutatásfejlesztési szervezetek számára, személyzeti csereprogramok megvalósításának támogatására. A pályázat célja többek között a kutatószemélyzet nemzetközi, interdiszciplináris és ágazatközi mobilitásának növelése Európán belül és azon kívül az együttműködési kutatási hálózatok és tevékenységek révén; a K+F humántőke bázis megerősítése Európában és azon túl; Az európai versenyképességéhez és növekedéséhez való hozzájárulás; valamint a nyílt tudomány, az innováció és a vállalkozói szellem kultúrájának előmozdítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 48 hónap. A támogatás összege legfeljebb 2300 EUR/hó/fő. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatására Pályázati felhívás költségvetési szervek, közszféra szervezetek, helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyesületek, köztestületek, egyházi jogi személyek, alapítványok, közalapítványok, valamint gazdasági társaságok számára, a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300.000.000 Ft. Pályázat fenntartható városfejlesztési stratégiák támogatására Pályázati felhívás városi jogállású települési önkormányzatok, valamint települési önkormányzatok, helyi önkormányzati hivatalok, nonprofit gazdasági társaságok és önkormányzati gazdasági szervezetek számára, fenntartható városfejlesztési stratégiák támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. Fiatal szakképzettek munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatása Pályázati felhívás 30. életévét be nem töltött és utolsó szakképzettségét 2011-ben vagy azóta megszerzett álláskeresőt foglalkoztatni kívánó munkaadók számára, fix 90 napos, a fiatal szakképzettek munkatapasztalat-szerzését elősegítő támogatás igénylésére. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és tényleges átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegének 100 %-a, de teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a megállapítás napján hatályos garantált bérminimum kétszerese. Európai uniós kutatási pályázat partnerségek támogatására az egészségügy területén Pályázati felhívás az egészségügy területén létrejövő kutatási partnerségek számára, támogatás elnyerésére. A pályázat célja többek között az egészségügyi és ellátórendszerek fokozott együttműködésen alapuló kutatásban való részvétele; a kutatási eredmények felhasználása az egészségügyi rendszerek átalakítására vonatkozó, bizonyítékokon alapuló stratégiák és szakpolitikák kidolgozásához; innovatív módszerek alkalmazása az egészségügyi ellátás nyújtása és a lakosság egészségének megőrzése érdekében; a sikeres egészségügyi és ellátási innovációk elősegítése és átvétele; vlamint az egészségügyi és gondozási szakemberek digitális és egészségügyi ismereteinek bővítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 100 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztésének támogatására Pályázati felhívás bölcsődei, óvodai ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások fenntartói/fenntartói jogok gyakorlását ellátó szervezetek és az épületek tulajdonosai számára, a gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztésének támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 62.185.455.000 Ft. Munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatása céljából Pályázati felhívás alacsony iskolai végzettségűeket foglalkoztatni kívánók számára, fix 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás igénylésére. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és tényleges átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó 100 %-a, de teljes munkaidő esetén legfeljebb a megállapítás napján hatályos kötelező legkisebb munkabér és annak szociális hozzájárulási adója. Ingyenes online számlázó alapítványoknak, egyesületeknek A szamlazz.hu online számlázó díjmentes használati lehetőséget biztosít civil szervezeteknek (alapítványoknak, egyesületeknek) a #profi szolgáltatáscsomagjához, ezzel támogatva a Magyarországon működő civil szervezetek munkáját. Pályázat a polgárok az EU demokratikus és polgári életében való elkötelezettségét és részvételét elősegítő tevékenységek megvalósítására Pályázati felhívás a polgárok és az érdekképviseleti szervezetek részvételének és az Unió demokratikus és polgári életéhez való hozzájárulásának előmozdítása érdekében. A pályázat célja a polgárokat közvetlenül bevonó transznacionális partnerségek és hálózatok által létrehozott projektek támogatása. Ezek a projektek a különböző háttérrel rendelkező emberek különböző csoportjait fogják össze, lehetőséget biztosítva számukra, hogy aktívan részt vegyenek az uniós politikai döntéshozatali folyamatban a program célkitűzéseihez kapcsolódó területeken. A projektek hozzájárulnak az uniós értékek, a jogállamiság, az alapvető jogok és a demokrácia előmozdításához. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összegének felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat környezetvédelmi célú településfejlesztési beruházások támogatására Pályázati felhívás helyi (települési) önkormányzatok, valamint többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok és konzorciumaik számára, környezetvédelmi célú településfejlesztési beruházások támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 246.727.289.000 Ft. Pályázat az EU Alapjogi Chartájával kapcsolatos kapacitásépítés és tudatosság előmozdítása, valamint a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogok megsértésével kapcsolatos stratégiai perekhez kötődő tevékenységek támogatására Pályázati felhívás az EU Alapjogi Chartájával kapcsolatos kapacitásépítés és tudatosság előmozdítása, valamint a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogok megsértésével kapcsolatos stratégiai perekhez kötődő tevékenységek támogatására. A pályázat célja többek között a civil szervezetek, a nemzeti emberi jogi intézmények, az egyenlőséggel foglalkozó szervek, az ombudsmani intézmények és a tagállami hatóságok Chartával kapcsolatos tudatosságának növelése és Charta jobb felhasználása; a nevezett intézmények és szervezetek közötti együttműködés javítása a Chartával kapcsolatos kérdésekben; valamint a peres stratégiák kidolgozásának javítása. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR, felső határ nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat innovatív, tiszta energia projektek megvalósításának támogatására Európai uniós pályázati felhívás innovatív, tiszta energia projektek megvalósításának támogatására. A pályázat célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentő, kiforrott és jelentős potenciállal rendelkező, innovatív technológiákat, eljárásokat vagy termékeket bemutató projektek támogatása; valamint a támogatható projektek piaci igényeihez és kockázati profiljához igazított pénzügyi támogatás nyújtása további állami és magánforrások bevonása érdekében. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 48 hónap. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat a kulturális és kreatív szektorok és iparágak területén működő, új európai uniós Tudás és Innovációs Közösség (KIC) létrehozásának támogatására Pályázati felhívás a kulturális és kreatív szektorok és iparágak területén működő, új európai uniós Tudás és Innovációs Közösség (KIC) létrehozásának támogatására, innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások kifejlesztésére, a sürgető társadalmi kihívásokra történő válaszadás érdekében. A pályázat célja többek között a globális kihívások kezelésére szolgáló új innovatív megoldások létrehozása; a humán tőke megerősítése a kutatás és az innováció területén; valamint a kulturális és kreatív ágazatok és iparágak uniós politikai prioritásainak támogatása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legfeljebb 50 tagja van. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat közép-európai együttműködési projektek támogatására Pályázati felhívás közép-európai állami és magánszervezetek számára, együttműködési projektjeik támogatására az energia és környezetvédelem; közegészségügy, orvostudomány és élettudományok; agrár- és biogazdaság; fejlett anyagok és nanotechnológia; közlekedés és mobilitás; fejlett gyártási rendszerek; valamint IKT és elektronika területein. Pályázatot (nem kizárólagosan) az alábbi témákban lehet benyújtani: zöld gazdaság, biogazdaság; ipar 4.0, robotizáció, mechatronika, digitális technológiák, kulcsfontosságú alaptechnológiák; kulturális és kreatív iparágak és turizmus; egészségügyi (ápolási) innováció; idősek gazdasága; szociális innováció; technológia- és innováció-transzfer; interregionális partnerségek az értékláncok mentén; valamint innovatív rendszerek az innováció finanszírozására. A pályázat keretösszege 72 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeinek vissza nem térítendő támogatására Pályázati felhívás magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók számára, működési és üzemeltetési költségeinek 2022. évi támogatására. A támogatás összege közösségi audiovizuális (televíziós) médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében legfeljebb 660.000 Ft/hó; közösségi rádiós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében legfeljebb 550.000 Ft/hó; kisközösségi rádiós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében legfeljebb 440.000 Ft/hó. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a biztonságos kvantumkommunikációs infrastruktúra fejlesztése céljából Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a biztonságos kvantumkommunikációs infrastruktúra fejlesztése terén, Európa globális vezető szerepének elérése érdekében. A pályázatok célja többek közt a jobb teljesítményű európai kvantumkulcs-elosztó (KKE) rendszerek iparosításának előkészítése, valamint a kvantumkommunikációs technológiák és rendszerek európai ipari ökoszisztémájának fejlesztéséhez való hozzájárulás; a fejlett kvantumhálózatok korai kiépítése; páneurópai tesztelési és tanúsítási infrastruktúra kiépítése a különböző európai technológiák megfelelőségének értékelése, a megoldások fejlesztésének felgyorsítása és a kvantumkommunikációs infrastruktúrába (KKI) vetett bizalom biztosítása érdekében; továbbá a KKI nagyszabású kiépítésének előkészítése és koordinálása. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 24-30 hónap. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2-15 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Európai uniós pályázat nagyléptékű, uniós szintű digitális fejlesztési programok támogatására Pályázati felhívások nagyléptékű, uniós szintű digitális fejlesztési programok támogatására, az EU ipari ökoszisztémája digitális átalakulásának elősegítése érdekében. A pályázatok célja többek között új, független nemzeti vagy multinacionális Európai Digitális Médiafigyelő központok létrehozása a regionális lefedettség bővítése érdekében; online biztonsági információk, oktatási források, figyelemfelkeltő eszközök, valamint tanácsadási és bejelentési szolgáltatások nyújtása nem kormányzati, kormányzati és magánszektorbeli szerveket/ügynökségeket tömörítő központok számára; az e-CODEX rendszer továbbfejlesztésének és karbantartásának támogatása; valamint a fenntartható termékek és termelés támogatása, a körforgásos gazdaságra történő átállás lehetővé tétele, az anyag- és energiahatékonyság növelése, a termékkörök bővítése, az élettartam meghosszabbítása és a termékhasználat optimalizálása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább kettő taggal kell rendelkezniük. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18-30 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan, felhő- és edge szolgáltatások online piacterének kiépítése és működtetése érdekében. A pályázatok célja többek között az uniós szabályoknak megfelelő felhőalapú infrastruktúra és szolgáltatások kiépítése; a közös adatterek kialakításának támogatása; valamint mesterséges intelligencia referenciatesztelési és kísérleti létesítmények telepítése négy kiemelt alkalmazási ágazatra (egészségügy, okos közösségek, gyártás és mezőgazdaság) összpontosítva. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 6-48 hónap. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2-78 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat városok, települések testvérvárosi találkozóinak támogatására Pályázati felhívás városok és települések testvérvárosi találkozóinak támogatására, a polgárok uniós döntéshozatali folyamatokban való részvételének előmozdítása érdekében. A pályázat célja többek között a különböző országok polgárai közötti cserekapcsolatok előmozdítása; a polgárok közötti békés kapcsolatok biztosítása és aktív részvételük biztosítása helyi szinten; a polgárok közötti kölcsönös megértés és barátság megerősítése; az önkormányzatok közötti együttműködés előmozdítása és a legjobb gyakorlatok cseréjének ösztönzése; valamint a jó helyi kormányzás támogatása és a helyi és regionális önkormányzatok szerepének megerősítése az európai integrációs folyamatban. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12 hónap. A támogatás összege legfeljebb 30.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat hosszú távon, közös témán együtt dolgozó testvérvárosok projektjeinek támogatására Pályázati felhívás hosszú távon, közös témán együtt dolgozó testvérvárosok és egyesületek projektjeinek támogatására, a polgárok uniós döntéshozatali folyamatokban való részvételének előmozdítása érdekében. A pályázat célja többek között az uniós döntéshozatali folyamat európai és demokratikus dimenziójának megerősítése; a szabad és tisztességes választások támogatása; az Európához való tartozás érzésének erősítése az Európa jövőjéről szóló vita előmozdításával; valamint a COVID-19 világjárvány helyi közösségekre gyakorolt hatásának vizsgálata. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek öt különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap. A támogatás összegének felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a polgárok egészségfenntartását elősegítő tevékenységek terén Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a polgárok egészségfenntartását és a bategségmegelőzést elősegítő tevékenységek támogatására. A pályázatok célja többek között, hogy a polgárok egészségesebb életmódot és magatartást folytassanak, egészségesebb döntéseket hozzanak, és hosszabb ideig egészséges, független és aktív életet éljenek; képessé váljanak arra, hogy jobban kezeljék saját fizikai és mentális egészségüket és jólétüket; illetve növekedjen bizalmuk a tudásalapú egészségügyi beavatkozások és az egészségügyi hatóságok útmutatásai iránt. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 6-10 millió EUR lehet. Pályázat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást elősegítő kommunikációs projektek támogatására Pályázati felhívás a köz- vagy magánintézmények politikáinak és gyakorlatának megváltoztatására összpontosító, sürgős és nagyszabású átalakulást lehetővé tevő, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást elősegítő kommunikációs projektek támogatására. A pályázat célja többek között az éghajlatváltozással kapcsolatos kommunikáció terén az innováció ösztönzése és támogatása; a hangok és a narratívák számának növelése az éghajlat-politikai érdekérvényesítésben; valamint a radikális változás felé nyitó társadalmi és politikai mozgalmak megerősítése. Az alapítvány nem támogat olyan pályázatokat, amelyek tisztán helyi fókusszal rendelkeznek. Pályázni kis-, és nagyléptékű projektekkel egyaránt lehet. A támogatás összege kisléptékű projektek esetében legfeljebb 10.000 EUR, a nagyléptékű projektek esetében 20.000 - 200.000 EUR, de indokolt esetben ettől magasabb összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázati az egyenlőség előmozdításának, továbbá a rasszizmus, az idegengyűlölet és a diszkrimináció elleni tevékenységek támogatására 2022 Pályázati felhívás az egyenlőség előmozdításával, továbbá a rasszizmus, az idegengyűlölet és a diszkrimináció elleni küzdelemmel kapcsolatos tevékenységek támogatására a 2022-es évre vonatkozóan, az egyenlőség elérése érdekében. A pályázat célja az átfogó és interszekcionális megközelítés és a konkrét intézkedések támogatása az intolerancia, a rasszizmus, az idegengyűlölet és különösen a faji vagy etnikai származás, bőrszín, vallás, szexuális irányultság, nemi identitás alapján történő megkülönböztetés megelőzése és leküzdése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós pályázat kutatási kiválósági központok tevékenységének támogatására Pályázati felhívás kutatási kiválósági központok tevékenységének támogatására a versenyképesebb és innovatív Unió érdekében. A pályázat célja többek között a K+F rendszer valamennyi szereplője tudományos és innovációs kapacitásának növelése; korszerűsített és versenyképesebb K+F rendszereket eredményező strukturális változások bevezetése; nemzeti és európai források mozgósítása a stratégiai beruházásokhoz; erősebb kapcsolatok kiépítése a tudományos élet és az üzleti élet között; a felsőoktatási ágazat szerepének megerősítése a kutatásban és az innovációban; valamint jobb és professzionálisabb nemzeti kapcsolattartó pontok kialakítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A kiíró úgy véli, hogy 3-5 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat a szegénységet és egyenlőtlenséget csökkentő fejlesztési projektek támogatására Pályázati felhívás a szegénységet és egyenlőtlenséget világszinten csökkentő fejlesztési projektek támogatására, új ötletek tesztelése, a szigorú értékelési módszereken alapuló kísérletezés és annak bemutatása érdekében. Pályázatot bármely szektorban be lehet nyújtani és kifejezetten ösztönzik az oktatás, az egészségügy, az éghajlatváltozás és a nemek közötti egyenlőség területén megvalósuló megoldásokra irányuló pályázatokat. Az innováció fejlettségétől függően akár 4.000.000 EUR támogatásban is részesülhetnek a pályázók. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat fenntartható városfejlesztési programok díjazására és támogatására Pályázati felhívás fenntartható városfejlesztési programok díjazására és támogatására, a befogadó és fenntartható városi átalakuláshoz való hozzájárulás elismerésére. Pályázhatnak vállalkozások, nem kormányzati szervezetek, közösségi csoportok, helyi önkormányzatok, valamint a köz-, a magán- és a nonprofit szektorból érkező mindenféle szervezetek és magánszemélyek projektjei. Pályázni 2000. január 1-je után indult projektekkel lehet. A fődíjat elnyerő projekt 250.000 USD támogatásban részesül, a következő négy helyezett pedig 25.000 USD támogatást kap. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós pályázat a nemi esélyegyenlőséget elősegítő tevékenységek támogatására Pályázati felhívása a nemi esélyegyenlőséget elősegítő tevékenységek támogatására, a nők jogainak teljes körű gyakorlását, a nemi sztereotípiáktól való mentességet, a nemek közötti egyenlőséget, beleértve a munka és a magánélet egyensúlyát, a nők szerepvállalásának erősítését és a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítését előmozdító, átfogó politikák végrehajtása érdekében. Pályázatot két prioritási területen lehet benyújtani, melyek a következők: a nők és férfiak egyenlő részvétele és képviselete a politikai és gazdasági döntéshozatalban; valamint a nemi sztereotípiák leküzdése, többek között a fiatalokra összpontosítva, valamint a reklámokban és a médiában. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR, a támogatás felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a zöld és digitális átalakulást elősegítő tevékenységek támogatására Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a zöld és digitális átalakulást elősegítő tevékenységek támogatására, az Uniós klímasemlegesség, digitalizáció, fenntarthatóság, ellenálló képesség és társadalmi befogadás érdekében. A pályázatok célja többek között az Unió globális vezető szerepének elérése a tiszta és klímasemleges ipari értékláncok, a körforgásos gazdaság, valamint a klímasemleges digitális rendszerek és infrastruktúrák (hálózatok, adatközpontok) terén, az innovatív termelési és gyártási folyamatok, azok digitalizálása, új üzleti modellek, továbbá a fenntartható tervezésű fejlett anyagok és technológiák alkalmazása révén. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-18 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat kisléptékű európai uniós partnerségek támogatására a sport területén Pályázati felhívás az oktatás, a képzés, az ifjúság és a sport területén vagy egyéb társadalmi-gazdasági szektorokban tevékenykedő szervezetek és intézmények számára, kisléptékű európai uniós partnerségek támogatására a sport területén. A támogatás összege 30.000 EUR, vagy 60.000 EUR. Pályázat Európa történelméhez kapcsolódó projektek támogatására Pályázati felhívás Európa történelméhez kapcsolódó projektek támogatására, a totalitárius rendszerek alatt elkövetett bűncselekményekről történő megemlékezés, valamint azok kutatása és oktatása, továbbá az EU-s demokratikus átmenet és demokratikus konszolidáció jobb megértése érdekében. A felhívás célja olyan projektek támogatása, amelyek a modern európai történelem meghatározó eseményeiről való megemlékezést helyezik előtérbe, beleértve az önkényuralmi és totalitárius rendszerek okait és következményeit. További cél az európai polgárok tudatosságának növelése közös történelmük, kultúrájuk, kulturális örökségük és értékeik tekintetében, ezáltal javítva az Unió, annak eredete, célja, sokszínűsége és eredményei, valamint a kölcsönös megértés és tolerancia fontosságának megértését. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összegének felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat szociális célú városrehabilitációs tevékenységek támogatására Pályázati felhívás városi jogállású települések helyi önkormányzatai és konzorciumaik számára, szociális célú városrehabilitációs tevékenységek támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. Támogatható tevékenységek: Társasházi, lakásszövetkezeti tulajdonban lévő lakóépületek korszerűsítése, felújítása; modern szociális bérlakások kialakítása, komfortosítása, felújítása érdekében; lakóépületek, lakások és melléképületeik megszüntetése; Maximum 1 db önkormányzati bérlakás biztosítása a jelenlét típusú szociális munkát végző szakember számára szolgálati lakásként; szociális bérlakásként funkcionáló lakások és ahhoz tartozó melléképületek vásárlása, építése, komfortosítása, korszerűsítése (beleértve a megújuló energia alapú korszerűsítést is), felújítása, belső átalakítása, kapcsolódó udvar rendezése, kerítés helyreállítás vagy építés, bútorzat beszerzése. A pályázat keretösszege 9.514.939.000 Ft. Pályázat helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztésének támogatására Pályázati felhívás helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztésének támogatására, az egészségügyi alapellátás, az egészségügyi járóbeteg szakellátás, a prehospitális sürgősségi ellátások, valamint a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése érdekében. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 57.167.970.000 Ft. Pályázat az Európai Unió Kulturális Öröksége Díj és az Europa Nostra Díj 2022. évi elnyerésére Pályázati felhívása az Európai Unió Kulturális Öröksége Díj és az Europa Nostra Díj 2022. évi elnyerésére, a tárgyi és szellemi kulturális örökség megőrzésével kapcsolatos legjobb gyakorlatok elismerésére. A díjak azonosítják, népszerűsítik és ösztönzik a határokon átnyúló tudáscserét Európa-szerte, növelik az európai kulturális örökséggel kapcsolatos tudatosságot és ösztönzik a további kiváló kezdeményezések megvalósítását. Minden évben összesen 30 örökségvédelmi kezdeményezést ismernek el és legfeljebb 5 fődíjat osztanak ki. A fődíjak elnyerői 10.000 EUR pénzjutalmat kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol. Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok digitális és feltörekvő technológiák fejlesztésére 2022 Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a digitális és feltörekvő technológiák fejlesztésére a 2022-es évre vonatkozóan, az európai nyitott stratégiai autonómia elérése érdekében. A pályázatok célja többek között a kulcsfontosságú digitális, alap- és új technológiák, ágazatok és értékláncok fejlesztése az európai kapacitások megerősítésével a digitális és jövőbeli ellátási láncok kulcsfontosságú részein, a sürgős igényekre való agilis reagálás lehetővé tétele, valamint az új technológiák korai felfedezésébe és ipari átvételébe való befektetés; továbbá az európai gazdaság digitálissá, körforgásossá, klímasemlegessé és fenntarthatóvá tétele. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2-13 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Pályázat európai nonprofit sportesemények támogatására Pályázati felhívás a sport területén aktív köz- és magánszervezetek, valamint intézmények számára, európai dimenzióval rendelkező nonprofit sportesemények támogatására. A támogatás összege az európai helyi rendezvény (I. típus) esetében: 200.000 EUR; az európai helyi rendezvény (II. típus) esetében: 300.000 EUR; az egész Európára kiterjedő rendezvény esetében: 450.000 EUR. Pályázat helyi gazdaságfejlesztési tevékenységek támogatására Pályázati felhívás a térségi gazdasági környezet, valamint a foglalkoztatást növelő önkormányzati gazdaságfejlesztési projektek megyékben történő megvalósításának támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és max

Pályázat településfejlesztési beruházások támogatására a Balaton mentén

2022. január 31. 

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben található önkormányzatok és az ezek tulajdonában lévő vagyonkezelő, településüzemeltető gazdasági társaságok pályázhatnak településfejlesztési beruházások megvalósításának támogatására. Támogatható tevékenységek: parti sétányok kialakításának, fejlesztésének támogatása; települési zöldfelületek kialakításának, rehabilitációjának támogatása; partvédőművek fejlesztésének támogatása; felhagyott temetők, kegyeleti parkok rehabilitációjának támogatása; helyi értékeket bemutató és/vagy közösségfejlesztést célzó közterületi fejlesztések. A támogatás összege lakosságszámtól függően 1.000.000 - 15.000.000 Ft.

Pályázat külhoni szervezeteknek kulturális, családi, egyházi, cserkész, ifjúsági és sport programok, anyanyelvi oktatásra irányuló tevékenységek, média, könyvkiadás, továbbá működési költségek, fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatására

2022. január 31. 

A világ bármely részén bejegyzett civil szervezet és egyházi jogi személy (kivéve szlovákiai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, magyarországi és ukrajnai székhelyű szervezeteket) nyújthat be pályázatot a magyar közösség céljait szolgáló kulturális, családi, egyházi, cserkész, ifjúsági és sport programok, anyanyelvi oktatásra irányuló tevékenységek és hozzá kapcsolódó működési támogatások (hétvégi magyar iskolák, vasárnapi iskolák), írott és elektronikus média, könyvkiadás, továbbá civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatására. A támogatás összege 500.000 - 2.500.000 Ft.

Pályázat városképi szempontból kiemelkedő épületrészek és épületelemek felújításának támogatására

2022. január 30. 

Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben elhelyezkedő ingatlanok városképi szempontból kiemelkedő épületrészeinek és épületelemeinek megújítását szolgáló beruházások megvalósításának pénzügyi támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft.

Pályázat helyi gazdaságfejlesztési tevékenységek támogatására

2022. január 29. 

Pályázati felhívás a térségi gazdasági környezet, valamint a foglalkoztatást növelő önkormányzati gazdaságfejlesztési projektek megyékben történő megvalósításának támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. Támogatható tevékenységek: Ipari parkok, iparterületek fejlesztése (ipari parkok, tudományos és technológiai parkok, logisztikai és innovációs központok telekhatáron belüli alapinfrastruktúra (gáz, víz, csatorna, út, iparvágány, parkoló, elektromos vezetékrendszer, energia hálózat, távközlési és kommunikációs hálózat, hulladékkezelő létesítmények) kiépítése, átalakítása, felújítása, bővítése, korszerűsítése, közlekedőfelület kialakítása, illetve telekhatáron kívüli alapinfrastrukturális beruházás,...); Inkubátorházak fejlesztése (Iparfejlesztési és iparfejlesztéshez kapcsolódó szolgáltatói inkubációs tevékenység céljára használandó ingatlanok építése, bővítése, korszerűsítése, modernizálása és inkubátorházzá történő átalakítása, ...); Vidéki gazdaság üzleti infrastrukturális hátterének támogatása (Helyi termelők, helyi termékek piacra jutásának támogatása; Önkormányzati, saját közétkeztetési célokat szolgáló fejlesztések támogatása; Helyi termékek piacra jutását segítő agrár-logisztikai fejlesztések támogatása gyűjtőpont (hub) jelleggel). A pályázat keretösszege 73.143.177.000 Ft.

Falusi Civil Alap

2022. január 27. 

A Falusi Civil Alap 2022. évi pályázat keretében kistelepülési civil szervezetek pályázhatnak ingatlanberuházás, ingatlanfelújítás, gépjárműbeszerzés, eszközbeszerzés és programszervezés támogatására. (FCA-KP-1-2022) A Falusi Civil Alap pályázat céljai: Civil szervezetek ingatlanberuházási, ingatlanfelújítási támogatása Civil szervezetek gépjárműbeszerzési támogatása Civil szervezetek eszközbeszerzési támogatása Civil szervezetek programszervezési támogatása További információk a pályázatfigyelőn Pályázatok keresése:

Pályázat egyházi közösség tulajdonában lévő temetők fejlesztésének támogatására

2022. január 24. 

5000 fő alatti állandó lakosságszámú településeken található egyházi közösségek nyújthatnak be pályázatot a közösség tulajdonában lévő temetők fejlesztésének támogatására. A támogatás összege egyházi tulajdonban lévő temetők infrastrukturális támogatása esetén legfeljebb 30 000 000 Ft; egyházi tulajdonban lévő temetők kiszolgálását segítő egyéb beruházások esetén legfeljebb 5 000 000 Ft.

A járvány alatt sem tört meg a beruházási kedv

2022. január 24. 

Kombájn, fejőház és drón: közös bennük, hogy a somogyi gazdaságok 2022-ben ezek beszerzésére, építésére is pályáznak. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […]

Pályázat Tolna megyei mikro- és kisvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására

2022. január 23. 

Tolna megyei mikro- és kisvállalkozások (gazdasági társaságok, egyéni cégek, egyéni vállalkozók) pályázhatnak munkahelyteremtő beruházásainak támogatására céljából, álláskereső személyek foglalkoztatásának támogatására. Támogatás: 2 millió Ft/új munkahely, a kedvezményezett településeken további 500 ezer Ft/ új munkahely.

Pályázat építőipari vállalkozások fejlesztésének támogatására

2022. január 23. 

Magyarországon székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező építőipari mikrovállalkozások, valamint kis- és középvállalkozások nyújthatnak be pályázatot vállalkozásuk fejlesztésének támogatására. A támogatás összege mikrovállalkozások esetén legalább 8 millió forint, legfeljebb 50 millió forint, kis- és középvállalkozások esetén legalább 25 millió forint, legfeljebb 400 millió forint. Támogatható tevékenységek: a meglévőnél magasabb minőséget biztosító gépek és szerszámok beszerzése; meglévő gépek minőségének fejlesztése kiegészítő eszközökkel; termelési folyamat alapvető megváltoztatására irányuló induló beruházások; információs technológia-fejlesztés; új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, stb...

Pályázat közösségi tér / színtér építése / létrehozása, infrastrukturális fejlesztése céljából

2022. január 23. 

Az Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület Leader HACS tervezési területén működő települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, nonprofit szervezetek támogatása céljából, a térségben élők életminőségének javítása, a vidéki települések vonzóbbá tétele, a helyi szükségletekhez igazított tényleges közösségi jellegű funkciókkal és használattal bíró terek létrehozása, felújítása, fejlesztése, valamint a közösségi célt szolgáló civil szervezetek ingatlan és eszközpark fejlesztése érdekében. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: közösségi célt szolgáló egyesületek beruházásainak, eszközbeszerzéseinek támogatása; közösségi célú terek/színterek kialakítása, fejlesztése.

Módosult ,,Az akvakultúrába történő termelési célú beruházások támogatása című (MAHOP-2.2-2016 kódszámú) felhívás

2022. január 21. 

Módosult „Az akvakultúrába történő termelési célú beruházások támogatása” című (MAHOP-2.2-2016 kódszámú) felhíváshoz kapcsolódó 1., 2., 3. és 11. számú szakmai melléklet. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […]

Kezdő, induló vállalkozás támogatás

2022. január 21. 

Induló vállalkozások, cégek és kezdő vállalkozók részére 2022-ben a pályázatfigyelő portálon európai uniós és hazai pályázati felhívások, vissza nem térítendő támogatások 2022-ben. EUs vagy Széchenyi Terv Plusz pályázatok (pl. GINOP Plusz, EFOP Plusz, stb) lehetnek általános vállalkozásfejlesztési (pl. gépbeszerzés, eszközbeszerzés, telephely vásárlás, telephely fejlesztés, munkahelyteremtés, kereskedelmi, piacfejlesztési, külpiaci megjelenési, marketing) vagy egy-egy területre célzott (pl. energetikai beruházás, korszerűsítés, megújuló energia, napelem, innováció, kutatás-fejlesztés, informatikai, turisztikai, mezőgazdasági) pályázatok is megtalálhatóak. A pályázatfigyelő portálon alapvetően két típusú pályázati lehetőség található: olyan pályázatok, amelyeket kifejezetten a kezdő vállalkozók részére indítottak, és olyan pályázatok, amelyekre minden vállalkozó pályázhat, még a kezdő vállalkozók is. Pályázatok induló vállalkozásoknak, cégek, pályázatok kezdő vállalkozóknak lehetnek továbbá: Pályázatok a vállalkozás indítását tervezők támogatására, vállalkozóvá válás támogatására Pályázatok fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására Pályázatok kezdő egyéni vállalkozóknak Pályázatok startupoknak Pályázatok mikro kis és középvállalkozások , KKV-k részére Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása Pályázatok nonprofit vállalkozások részére Pályázatok társas vállalkozásoknak (Kft, Bt.) Új vállalkozás indítása pályázat 2022 Konkrét pályázat kereséséhez használja az alábbi keresőt vagy böngésszen az kezdő vállalkozói, induló vállalkozásoknak szóló pályázatok között.  

Falusi / vidéki vállalkozás pályázat

2022. január 21. 

2022. január 24-én indul a GINOP Plusz-1.2.2-22 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program falusi / vidéki vállalkozás pályázat mikrovállalkozások számára, vállalkozásfejlesztési támogatás igénylésére, az elmaradott térségek fejlesztése érdekében. A Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program keretében az alábbi tevékenységek támogathatók: Eszközbeszerzés, gépbeszerzés, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása Infrastrukturális és ingatlan beruházás Információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét A pályázat keretösszege: 30.000.000.000 Ft A támogatás összege: 2.000.000 - 10.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 70% A támogatott pályázatok várható száma: 3000 - 4800 db További információk a pályázatfigyelőn [...] Bővebben!

Pályázat civil szervezetek székhely és telephely fejlesztésének, eszközbeszerzésének támogatására

2022. január 20. 

A Csengeri Járás Leader Egyesület Helyi Akciócsoport területén működő civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, szövetségek), nonprofit korlátolt felelősségű társaságok pályázhatnak 250 ezer - 1 millió forint támogatásra, a magasabb színvonalú közösségi és humánszolgáltatások biztosítása érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: építési beruházás (civil szervezetek székhelyének, telephelyének külső / belső felújítása); eszközbeszerzés (felvett, alapszabályban foglalt tevékenységi körhöz kapcsolódó eszközök beszerzése).

JÖN: Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program

2022. január 20. 

Pályázati felhívástervezet mikrovállalkozások számára, vállalkozásfejlesztési támogatás igénylésére, az elmaradott térségek fejlesztése érdekében. Támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás; információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét; a Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei. A támogatás összege 2.000.000 - 10.000.000 Ft.

Pályázat nagyvállalatoknak beruházásaik megvalósításának támogatására

2022. január 19. 

Pályázati felhívás hazai nagy- és középvállalkozások számára, beruházásaik megvalósításának támogatására az újraiparosítás és az iparfejlesztés érdekében. Támogatási jogcímek: induló vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházások támogatása; bővítő vagy pótló beruházások támogatása; a koronavírus-járvány szempontjából releváns termék előállítására irányuló beruházások támogatása. A támogatás összege minimum 50 millió Ft.

Pályázat civil szervezeteknek ingatlanberuházás, felújítás, gépjárműbeszerzés, eszközbeszerzés és programszervezés támogatására

2022. január 19. 

Pályázati felhívás 5000 fő lakosságszám alatti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek számára, ingatlanberuházási, felújítási, gépjárműbeszerzési, eszközbeszerzési, valamint programszervezési tevékenységeik támogatására. A támogatás összege ingatlanberuházási, felújítási támogatás esetében legfeljebb 7.000.000 Ft; gépjárműbeszerzési támogatás esetében legfeljebb 7.000.000 Ft; eszközbeszerzési támogatás esetében legfeljebb 2.000.000 Ft; programszervezési támogatás esetében legfeljebb  2.000.000 Ft.

Brexit kárenyhítő támogatás

2022. január 19. 

Brexit kárenyhítő támogatás mikro-, kis-, és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára, eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, valamint szoftverfejlesztés támogatására. A pályázat kódja: BAR-2022 [...] Bővebben!

Mentőövet dobtak a nehéz helyzetbe került agrárcégeknek

2022. január 17. 

Egy tavaly decemberben megjelent rendelet értelmében lehetőség nyílik a 2020 után benyújtott építési beruházást tartalmazó pályázatoknál kompenzációt igényelni a megnövekedett építőanyag árak miatti beruházási költségnövekedés ellensúlyozására.  A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […]

Vállalkozás újraindítás - GINOP Plusz-1.2.2-22

2022. január 14. 

Pályázati felhívástervezet vállalkozások újraindításának támogatására, az elmaradott térségek fejlesztése érdekében. A Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program (GINOP Plusz-1.2.2-22) legfontosabb részletei: A pályázat keretösszege: 30.000.000.000 Ft A támogatás összege: 2.000.000 - 10.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 70% A támogatott pályázatok várható száma: 3000 - 4800 db Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás Információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 50%-át érheti el). A Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei További információk a pályázatfigyelő portálon: Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program 2022 [...] Bővebben!

Ismét elérhető lesz az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás

2022. január 13. 

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra, hogy az állattartók nagyobb léptékű beruházásaikat megvalósítsák – közölte Nagy István agrárminiszter. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […]

Már pályázhatók a Magyar Falu Program ez évi forrásai

2022. január 3. 

Az idén ismét 70 milliárd forint áll rendelkezésre a kistelepülési beruházások megvalósításához. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, […]

Eredményes évet zárt a hazai mezőgazdaság

2021. december 26. 

Számos új pályázat nyílt meg az idei évben a mezőgazdasági ágazatok szereplőinek számára, akik a jövő évet a beruházásoknak köszönhetően innovációkkal kezdhetik meg. A hét legfontosabb híreit foglaltuk össze. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […]

Versenyképesség-növelő támogatás: módosul a beruházás befejezési határidő

2021. december 24. 

A koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásról szóló 7/2020. (IV. 16.) KKM rendelet 2021. december 23-án hatályba lépett módosításának értelmében azon pályázatok esetében nyílik lehetőség a beruházási határidő meghosszabbítására legkésőbb 2022. április 30-ig, amely pályázatok esetében a rendelet módosításának hatálybalépését megelőzően a támogatói okiratban előírt beszámoló nem került benyújtásra.

Robbantani fognak Veszprémben, hogy elkészüljön egy megaberuházás

2021. december 11. 

Egy digitális alagút tervezésére és megépítésére írtak ki most közbeszerzési pályázatot. Itt lesz a nagy robbantás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […]

Még 3 szakaszban lehet pályázni a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatására

2021. december 5. 

Legkésőbb 2022.január 11-én lehet támogatási kérelmet benyújtani. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén […]

A beruházási pályázatok megvalósítási időszaka

2021. december 1. 

Az utóbbi időszakban számos beruházási támogatást lehetett igényelni, azonban nem elegendő megnyerni a pályázatokat, el is kell számolni a betervezett költségekkel. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […]

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a környezetbarát innovációkba történő befektetések növelése érdekében

2021. november 29. 

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a környezetbarát innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: innovatív beruházások a szén-dioxid és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, valamint a levegőminőség, az egészség és a jólét javításához való hozzájárulás; okos városokba történő innovatív beruházások; intelligens, fenntartható/hatékony közlekedési megoldásokkal és/vagy alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos innovatív üzleti beruházások; befektetések az éghajlat-politikai intézkedések, a környezetvédelem, az erőforrás-hatékonyság és a nyersanyagok terén; beruházások a természeti erőforrásokkal való gazdálkodásba; beruházások a megújuló energiába és az energiahatékonyságba; épületek energiahatékonyságához kapcsolódó üzleti beruházások; a fenntartható kék gazdasághoz kapcsolódó üzleti beruházások; a körforgásos gazdaságba történő üzleti beruházások; valamint a biogazdaságba történő beruházások. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30-36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4-10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Beruházási pályázatokhoz kapcsolódó kérdések – válaszok

2021. november 25. 

Tagi megkeresések alapján több kérdés is egyeztetésre került az Irányító Hatósággal (IH), amelyeket az alábbiakban olvashatnak: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a […]

Innovatív komplex kapacitásbővítő beruházások támogatása

2021. november 3. 

Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások számára, innovatív komplex kapacitásbővítő beruházásaik támogatására, versenyképességük és termelékenységük növelése érdekében. A támogatás összege 10 millió - 150 millió Ft. Támogatható tevékenységek: termékinnovációk, eljárásinnovációk, szervezési-szervezeti innováció. Ehhez kapcsolódóan támogatható eszközbeszerzés (új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek beszerzése és immateriális javak költségei), ingatlan beruházás. Határidő: 2021. november 19.

Közelebb a klímasemlegességhez

2021. október 25. 

Megjelent a Középületek energetikai fejlesztéseinek előkészítése című felhívás, amely 6 milliárd forintos keretösszeggel támogatja a felsőoktatási intézmények energiahatékonyságot fokozó beruházásainak előkészítését – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta, a tervezett fejlesztések hozzájárulnak Magyarország kibocsátás-csökkentési, klímasemlegességi céljainak eléréséhez, mérséklik az egyetemek energiaköltségeit, korszerűbb, kényelmesebb körülményeket biztosítanak az oktatók munkavégzéséhez, a hallgatók […]

Pályázat vállalkozásoknak, innovatív komplex kapacitásbővítő beruházások támogatására

2021. október 21. 

Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások számára, innovatív komplex kapacitásbővítő beruházásaik támogatására, versenyképességük és termelékenységük növelése érdekében. A támogatás összege 10 millió - 150 millió Ft. Támogatható tevékenységek: termékinnovációk, eljárásinnovációk, szervezési-szervezeti innováció. Ehhez kapcsolódóan támogatható eszközbeszerzés (új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek beszerzése és immateriális javak költségei), ingatlan beruházás. Határidő: 2021. november 19.

Megjelent a tavaszi fagykárok megelőzését célzó beruházásokat támogató pályázati felhívás

2021. október 20. 

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd forint. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás […]

Pályázat önkormányzatoknak megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztések megvalósításának támogatására

2021. október 19. 

Pályázati felhívás önkormányzatok, helyi hatóságok és önkormányzatokat/helyi hatóságokat tömörítő helyi közintézmények számára, megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztéseik megvalósításának támogatására, az éghajlat- és energiaügyi cselekvési terveikben meghatározott intézkedések végrehajtásához kapcsolódó beruházási koncepciók kidolgozása érdekében. A pályázat keretében olyan tevékenységek finanszírozására van lehetőség, mint például a beruházási koncepció kidolgozásához szükséges (műszaki) megvalósíthatósági tanulmányok, piacelemzések, érdekelt felek elemzései, jogi, gazdasági és pénzügyi elemzések, kockázatelemzések stb. A támogatás összege 60.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Újra pályázható: Pályázat hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatására – GINOP-1.2.9-20

2021. október 13. 

Pályázati felhívás hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások számára innovatív, hozzáadott érték növelő fejlesztéseik támogatására, versenyképességük javítása érdekében. A támogatás összege a Felhívás 1. számú mellékletében felsorolt településeken minimum 2.000.000 forint, maximum 10.000.000 forint; a Felhívás 2. számú mellékletében felsorolt településeken minimum 10.000.001 forint, maximum 60.000.000 forint. Támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása. További tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő ingatlan beruházás (építés, korszerűsítés, átalakítás, bővítés). Információs technológia-fejlesztés: új informatikai eszközök és szoftverek beszerzése (a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 50%-át érheti el). Képzés, Gyártási licenc, gyártási know-how, immateriális javak beszerzése és kapcsolódó költségek; Bérköltség-támogatás igénybevétele (a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 50%-át érheti el), Munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítása. A pályázati felhívás a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program keretében újranyílt. A ,,Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása című (GINOP-1.2.9-20 kódszámú) felhívás kitöltő programja 2021. június 7. 10 óra 00 percig újra elérhető.

Pályázat a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésének támogatására

2021. október 6. 

Pályázati felhívás a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások számára, technológiai fejlesztéseik és technológiai fejlesztésüket eredményező új eszközök beszerzésének támogatására. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. Választható tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 70%-át érheti el); Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával; Kísérleti-fejlesztés; Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése Információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 20.000.000 - 1.500.000.000 Ft.

Könnyebb lesz a vetés, gazdagabb az aratás

2021. szeptember 28. 

Év végéig további 527 milliárd forint értékben ír ki pályázatokat az Agrárminisztérium; a kormány azért döntött a vidékfejlesztési program éves keretének növeléséről, hogy további lehetőséget teremtsen a versenyképességet és a hatékonyságot növelő beruházásokra, valamint könnyítse az átállást a környezetkímélő gazdálkodási formákra. Nagy István miniszter a Magyar Nemzetnek kiemelte: közel kétezermilliárd forint jut közvetlenül a beruházások […]

Pályázat vállalatok külföldi terjeszkedésének, regionális, globális multivá válásának támogatására

2021. szeptember 2. 

Pályázati felhívás vállalatok külföldi terjeszkedésének, regionális, globális multivá válásának támogatására, hazai/külföldi beruházás megvalósításának, meglévő hazai/külföldi vállalkozás bővítésének vagy bezárásra ítélt hazai/külföldi létesítmény megvásárlásának és fejlesztésének céljából. Támogatható minden iparágban megvalósuló projekt, amit uniós jogszabályok nem zárnak ki azzal, hogy a támogatási döntés meghatározásakor előnyt élveznek az alábbi iparágakban és gazdasági területen megvalósuló beruházások: egészséggazdaság, élelmiszergazdaság (ideértve az agrártechnológiát), építésgazdaság, vízgazdálkodás és környezeti fenntarthatóság, kreatívipar, szálláshely fejlesztés. Támogatás mértéke: legfeljebb 50%. A támogatás összege 500.000.000 - 4.000.000.000 Ft.

Magyar Multi Program – A kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása

2021. augusztus 30. 

GINOP Plusz pályázat IFKA előminősítési tanúsítvánnyal rendelkező, kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára, támogatás elnyerésére, a legfejlettebb technológiák adaptálására alkalmas vállalkozások megerősítése érdekében. Támogatható tevékenységek: új eszközök beszerzése; infrastrukturális és ingatlan beruházás; tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; képzési szolgáltatások igénybevétele; eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; külpiaci megjelenés; kísérleti-fejlesztés; iparjogvédelmi oltalomszerzés; minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; projekt-előkészítés; információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 100.000.000 - 2.500.000.000 Ft.

JÖN: Pályázat a tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatására

2021. augusztus 30. 

Pályázati felhívás-tervezet mezőgazdasági termelők és mezőgazdasági termelők egyes csoportjai számára, a tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatására, a fagykár következményeinek mérséklése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100 millió Ft.

Összesen közel 13,5 milliárd forint támogatást ad a kormány a katolikus egyház óvodafejlesztési programjára és más egyházi beruházásokra

2021. augusztus 12. 

Összesen közel 13,5 milliárd forint támogatást ad a kormány a katolikus egyház óvodafejlesztési programjára és más egyházi beruházásokra.

Egyre nagyobb az igény a nagyvállalati támogatásokra – Essősy Zsombort kérdete a Világgazdaság

2021. augusztus 5. 

Egyre nagyobb az igény a nagyvállalati támogatásokra – Essősy Zsombort kérdete a Világgazdaság A program indulása óta 183 támogatási szerződést kötöttek 160 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásra, ezzel több mint 3 ezer munkahely jött létre. Duplájára emelkedett a Nagyvállalati beruházási támogatás program (NBT) keretösszege. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent 25 milliárd forintos átcsoportosítással […] The post Egyre nagyobb az igény a nagyvállalati támogatásokra – Essősy Zsombort kérdete a Világgazdaság appeared first on MAPI-csoport.

Ezermilliárd forintra pályázhatnak a gazdák

2021. augusztus 2. 

Jelentős, mintegy ezermilliárd forintos keretösszegben már elérhetők azok a pályázok, amelyek az agrárium minden területén hozzájárulnak a termelők és az élelmiszeripar szereplőinek beruházásaihoz. Az évtized végéig minden eddiginél több pénz jut a vidéki térségek és az agrárium fejlesztéseire. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek […]

Pályázat társasházak belső udvarán és a társasházak környezetében található közterületeken közös zöldterületek létrehozására

2021. július 27. 

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának pályázati felhívása a kerület közigazgatási területén lévő társasházak számára, társasházak belső, zárt, jól körülhatárolható, a társasházhoz tartozó udvarán, valamint a társasházak környezetében található közterületen zöldterületek létrehozásának támogatására. Az Önkormányzat a jóváhagyott beruházási költség (100.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig) 50%-át ítéli oda támogatásként a nyertes társasház részére.

Az agrártámogatásokat rendelet szabályozza

2021. július 21. 

Megjelent az agrárminiszter 25/2021. (VII. 14.) AM rendelete egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról, mely többek között magában foglalja a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az élelmiszeripar beruházási hiteleihez kapcsolódó kamattámogatásáról szóló 42/2019. (IX. 20.) AM rendelet módosítását is. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek […]

Túlélni a járványt: mit léptek a hazai cégek?

2021. július 20. 

A Budapest Bank saját kisvállalkozó ügyfelei körében végzett kutatásból kiderült, hogy a pandémiával összefüggésben a cégek több mint felének nem változott, 40 százalékuknak pedig kedvezőtlenebb lett a pénzügyi helyzete. Utóbbiak 63 százaléka inkább előre menekül, és a különböző beruházásokban, korszerűsítésben látja a sikeres újraindítás kulcsát. A cégek digitális kompetenciái európai összehasonlításban is alacsonyak, ráadásul ezek […]

Július 14-től újra lehet pályázatokat benyújtani az állattartó telepek fejlesztésének támogatására

2021. július 16. 

Az Agrárminisztérium újranyitotta a VP2-4.1.1.-20 kódszámú „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása”című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető. Az újranyitást a korábban 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolta, így ismét lehetőség nyílik az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […]

Több mint félmilliárd forint támogatás balatoni klímavédelmi fejlesztésekre

2021. július 16. 

A kormány több mint 538 millió forintot biztosít balatoni önkormányzatok számára. A pályázati úton elnyerhető forrás a klímavédelmi intézkedésekkel összefüggő beruházások megvalósítását segíti a magyar tengernél - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium pénteki közleménye szerint. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […]

Kétszer annyi beruházási pénzre pályázhatnak a vállalatok

2021. július 8. 

A vártnál több cég jelezte beruházási szándékát, ezért megduplázták a keretet, jelentette be a pénzügyminiszter. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […]

JÖN: Pályázat a zöldgazdaság területén működő mikro- , kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésének támogatására

2021. július 1. 

Pályázati felhívás-tervezet a zöldgazdaság területén működő mikro- , kis- és középvállalkozások számára, technológiai fejlesztéseiket eredményező új eszközök beszerzésének, valamint egyéb vállalkozásfejlesztési tevékenységeik megvalósításának támogatására. Támogatható tevékenységek: eszközbeszerzés; infrastrukturális és ingatlan beruházás; tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; kísérleti-fejlesztés; minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 20.000.000 Ft - 1.500.000.000 Ft.

Pályázat meghatározott ágazatokba tartozó vállalkozásoknak fejlesztések és beruházások támogatására

2021. június 28. 

Pályázati felhívás a járműgyártásban, speciális gép- és járműgyártásban, élelmiszeriparban, egészséggazdaságban, zöldgazdaságban és az IKT szektorban működő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára, fejlesztéseik és beruházásaik megvalósításának támogatására. Támogatható tevékenységek: kapacitásbővítés, új létesítmény létrehozása, új telephelyen, termékkínálat bővítésére, termelési folyamat alapvető megváltoztatására irányuló induló beruházások, termékek piacra vitele (kereskedelmi hasznosításra alkalmas termék kifejlesztése, kkv-k vásárokon való részvétele), kutatási és fejlesztési tevékenység, iparjogvédelem, innovációs partnerségi eljárás lebonyolításának megvalósítása, energiahatékonysági beruházás, megújuló energia használatát célzó beruházás. A támogatás összege legfeljebb 400 millió Ft. Támogatás mértéke: 35%

Átadták a megújult Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyet

2021. június 23. 

2021 a projektmegvalósítások éve a nemzeti parkok életében, hiszen idén 30 beruházást adnak át az igazgatóságok országszerte, együttesen 8,7 milliárd forint értékben – jelentette ki Rácz András a Hegyestű Geológiai Bemutatóhely bővítését és részleges akadálymentesítését szolgáló fejlesztések átadásán. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelye két pályázatnak köszönhetően, összesen 155 millió forintból újult meg – egyebek […]

Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása / VP2-4.1.8-21

2021. június 14. 

Magyarország Kormányának felhívása a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére a kertészeti tevékenység és a szántóföldi növénytermesztés fejlesztését szolgáló beruházások támogatására.

Átadták a Florin Zrt. 2,5 milliárdos beruházását

2021. június 9. 

The post Átadták a Florin Zrt. 2,5 milliárdos beruházását appeared first on MAPI-csoport.

Pályázat élelmiszerfeldolgozó és borászati üzemek fejlesztésének támogatására

2021. június 8. 

Pályázati felhívás mezőgazdasági termelők, valamint mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások számára, élelmiszeripari üzemek fejlesztésének támogatására, a mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek megvalósítása érdekében. Támogatható tevékenységek: Mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása az alábbi célterületi bontás szerint: 1. célterület - Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése. 2. célterület - Borászati üzemek fejlesztése. A megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása mindkét célterület kapcsán egységesen. A támogatás összege legfeljebb 100 millió Ft.


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!