összes cég pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Indult a napelemes pályázaton? Hamarosan pénzt láthat

Bejelentették a piacvezérelt KFI-pályázat újabb nyerteseit: 153 cég kapott 52 milliárd forintot










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

cég pályázatok

Bejelentették a piacvezérelt KFI-pályázat újabb nyerteseit: 153 cég kapott 52 milliárd forintot

2024. március 22. 

Megszületett az összes pályázati döntés a piacvezérelt KFI-pályázat tavaly ősszel kiírt második körében, amely azt jelenti, hogy a 20 milliárd forintos támogatási keretet a nagyfokú érdeklődés mellett 52 milliárd forintra emelte az Innovációs és Technológiai Minisztérium és így 153 céget tudtak nyertessé nyilvánítani - derült ki a tárca pénteki közleményéből. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Fontos fejlesztések indulhatnak a magyar iparban

2024. február 11. 

Jelentős uniós forrásból finanszírozott pályázatok nyílhatnak meg hamarosan a hazai cégek előtt, melyek támogatásával a magyar ipar üvegházhatásúgáz-kibocsátásának csökkentését célzó változatos fejlesztések valósulhatnak meg. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több mint 60 milliárdos energia pályázattal kecsegteti a kormány a cégeket

2024. február 5. 

Szakmai érdeklődőknek mutattak be egy formálódó pályázatot. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Indul a napelemes program

2024. január 23. 

 A Napenergia Plusz Programban jelenleg 555 iparági cég rendelkezik jóváhagyott regisztrációval, a még zajló értékelések és hiánypótlások után számuk további mintegy százzal növekedhet - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a program első pályázati szakaszáról vasárnap. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

7 milliárd euróra pályázhatnak a cégek, ha készen állnak, hogy Nyugat-Európával is versenyezzenek

2023. december 23. 

A magyar kormányzat és Brüsszel közötti jogállamisága vita miatt számos uniós forrás egyelőre nem elérhető, de ez jellemzően csak a kohéziós alapokat érinti, a Brüsszelben pályázható közvetlen források továbbra is pályázhatók, sőt, a kiesett források egy része akár innen lehetne pótolható. Ehhez azonban a cégeknek a korábbitól teljesen eltérő pályázati gyakorlatot kell elsajátítaniuk, aminek támogatásában a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) kulcsszerepet vállal. Az intézmény ügyvezető igazgatóját, Petri Bernadettet kérdezte a Portfolio, mire van szükség ahhoz, hogy a magyar vállalkozások a nyugat-európai cégekkel is versenybe tudjanak szállni a támogatásokért. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Kkv-k elkezdhetik írni pályázataikat a rezsitámogatásra

2023. december 2. 

Megjelent a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívása; a pályázatra október 20-ától regisztrálhatnak az energiaintenzív cégek - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium a közösségi oldalán. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Garantált foglakoztatásért támogatásra pályázhatnak a cégek

2023. november 29. 

Novembertől elérhető új bértámogatás a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők foglalkoztatására ösztönöz. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat indul cégeknek - cél a magyar-német kapcsolatok erősítése

2023. november 26. 

A pályázat célja a két ország kis- és középvállalkozásainak erősítése, a kutatás-fejlesztési együttműködések elősegítése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Nagy bejelentést tett a kormány, minden Ginop-pénzre pályázó cég anyagát befogadja

2023. november 19. 

György László, az Innovációs és Technológiai minisztérium államtitkára Facebook-videóban jelentette be, hogy a kormány reagál a Ginop Plusz 1.2.1. kódszámú első új uniós pályázat iránti hatalmas vállalkozói érdeklődésre. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Rengeteg cég kaphatott kellemetlen levelet az első új EU-pályázat sokkja után

2023. október 24. 

A rendkívül tágra nyitott pályázási feltételek miatt a Portfolio információi szerint hétfő reggel 8 óra előtt mintegy 4500 cégnek volt már feltöltve a projektje a rendszerbe a Ginop Plusz 1.2.1. kódszámú első új uniós pályázatnál, aztán valójában csak bő 4 percig volt nyitva a pályázat, nem pedig bő 14 percig és összességében 1137 cég projektjét […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ez a partnerség sok cégnek segíthet majd - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Egymást erősítő stratégiai partnerséget köt az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati tőkealap-kezelő és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. azért, hogy minél több vállalkozás számára legyen biztosított a Magyar Multi Programban valós sikeres pályázáshoz szükséges önerő. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több uniós pénzhez juthatnak a pest megyei cégek - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Több uniós pénzhez juthatnak a pest megyei cégek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A mezőgazdasági és az ipari cégek reménykednek abban, hogy uniós támogatáshoz jutnak - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K& ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nagy bejelentést tett a kormány, minden Ginop-pénzre pályázó cég anyagát befogadja - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

György László, az Innovációs és Technológiai minisztérium államtitkára Facebook-videóban jelentette be, hogy a kormány reagál a Ginop Plusz 1.2.1. kódszámú első új uniós pályázat iránti hatalmas vállalkozói érdeklődésre. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több ösztönzőre lenne szüksége a cégeknek a fenntarthatóság javításához - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Több ösztönzőre lenne szüksége a cégeknek a fenntarthatóság javításához. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Különleges lépést tesz a kormány az EU-pénzeknél, sokan jól járhatnak ezzel - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A forint gyengülése nyomán a 2014-2020-as Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) mintegy 200 milliárd forintnyi pénzügyi mozgástér jött létre, amelynek felét azzal a különleges megoldással tervezzük kitölteni, hogy a 2021-2027-es időszakban a GINOP Pluszban nyertes projektekből mintegy 100 milliárd forintnyit átforgatunk a GINOP terhére - jelentette be a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban egy friss kormánydöntés konkrét hátterét Greinstetter Balázs. A Miniszterelnökség gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a GINOP-ért és a GINOP Pluszért felelős Irányító Hatóság vezetője, hangsúlyozta, hogy ez az átforgatás csupán egy technikai lépés, amely semmilyen hátrányt nem jelent azon cégeknek, akiket a GINOP Plusz 1.2.1-2021-es konstrukcióban érinteni fog, sőt azzal az előnnyel is jár számukra, hogy később majd újabb GINOP Plusz pályázatra adhatnak be támogatási igényt. A területfejlesztési miniszter irányítása alatt dolgozó helyettes államtitkár azt is felvázolta, hogy konkrétan milyen folyamaton mennek át az érintett cégek, és azt is jelezte, hogy az említett 200 milliárd forintos mozgástér másik felét a nyáron már meghirdetett kkv forgóeszköz hitelkeret újra nyitásával töltik majd ki. Greinstetter kérdésünkre azt is elmondta, hogy mi várható a GINOP Plusz brüsszeli elfogadása és az új pályázatok meghirdetése terén. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az Év Agrárembere 2021 kitüntető díj Feldolgozó-élelmiszeripar kategória támogatója a Master Good Kft. - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Bárány Péter, a Master Good cégcsoport – a magyar élelmiszeripar egyik jelentős szereplője – ügyvezetője mondja el, miért érdemes támogatni Az Év Agrárembere díjat. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Érkezzenek a közvetlen EU-s források! 7 milliárd eurót is elhozhatnak a magyar cégek

2023. október 21. 

Egy éve jött létre a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft., ami az úgynevezett közvetlen uniós források minél hatékonyabb lehívását segíti. Ezeket a pályázati lehetőségek még kevés cég, egyetem, vagy önkormányzat ismeri és használja, ugyanakkor szerepük egyre fontosabb lesz a következő években. A cél, hogy a jelenlegi uniós költségvetési ciklus végén 7 milliárd eurónyi közvetlen forráshoz jusson Magyarország - mondta el a Portfolio-nak Bernáth Tamás, a cég ügyvezetője. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Uniós jóváhagyással több mint 2300 milliárd forinttal növelik a céges támogatásokat

2023. október 21. 

Uniós jóváhagyással több mint 2300 milliárd forinttal növelik a céges támogatásokat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kiderült: hatalmas bértámogatási összeget fizettet ki az EU-val a magyar kormány

2023. október 20. 

,,Ágazati bértámogatás a COVID-19 járvány munkaerőpiaci hatásainak kezelésére címmel jelenik meg most augusztusban 84 milliárd forintos keretösszeggel egy kiemelt EU-pályázat - derül ki egy friss kormányhatározatból, ami egy minapi brüsszeli támogatási döntéssel függ össze. Bár erre sok cégvezető szeme felcsillanhat, de fontos rögtön hozzátenni, hogy ez várhatóan nem egy új, piaci alapú pályázati lehetőség a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nagy bejelentést tett a kormány, minden Ginop-pénzre pályázó cég anyagát befogadja

2023. október 20. 

György László, az Innovációs és Technológiai minisztérium államtitkára Facebook-videóban jelentette be, hogy a kormány reagál a Ginop Plusz 1.2.1. kódszámú első új uniós pályázat iránti hatalmas vállalkozói érdeklődésre. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat indul cégeknek - cél a magyar-német kapcsolatok erősítése

2023. október 18. 

A pályázat célja a két ország kis- és középvállalkozásainak erősítése, a kutatás-fejlesztési együttműködések elősegítése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

GFM: A kormány már több mint háromszorosára emelte a nulla százalékos vállalkozói hitelprogram keretösszegét

2023. október 17. 

A hitelprogram keretében a cégek ügyletenként minimum 5 millió, maximum 150 millió forintra pályázhattak nagyon kedvező feltételekkel. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új tárolócsarnokkal és eszközbeszerzéssel bővítette kapacitását a Grape-Vine Kft.

2023. október 17. 

Európai uniós támogatással, összesen 769 millió forintból egy új tárolócsarnokkal és borászati feldolgozó eszközök beszerzésével bővítette kapacitását kiskunmajsai telephelyén a Grape-Vine Kft. - közölték a cég ügyvezetői az MTI-vel. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szegedről törne be a nemzetközi gyógyszeriparba a Goodwill Pharma

2023. október 6. 

A tavaly tőzsdére lépett Goodwill Pharma Nyrt. több mint 3,5 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházást valósít meg Szegeden, európai uniós támogatással. Az étrendkiegészítőket és gyógyszereket gyártó és forgalmazó cég a beruházásához 1,766 milliárd forint feltételesen visszatérítendő támogatáshoz jutott a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program plusz (Ginop plusz) Magyar Multi Program (MMP) forrásából. A támogatásból bővítik a nagykereskedelmi raktárukat, a jelenlegi központot multifunkciós épületté alakítják, ahol új gyártási technológiák kapnak helyet, új székházat építenek és a vállalatirányítási rendszert bevezetését is megkezdték. A projekt illeszkedik a MMP küldetéséhez, melynek célja, hogy világviszonylatban is versenyképes magyar vállalatok jelenjenek meg a globális piacon.

Hogyan védje egy cég a márkáját? Még pályázható egy támogatás

2023. szeptember 14. 

Hogyan védje egy cég a márkáját? Még pályázható egy támogatás.

Több 10 millió eurót hívna le az ország - állami cég segít a pályázóknak

2023. szeptember 6. 

Az elmúlt hónapokban több tucat uniós pályázat jelent meg, amely a tiszta energiák terjedését, és általában a klímavédelmet célozzák. Az EU-ban már régóta futó, kizárólag környezetvédelemre fókuszáló LIFE programjában idén 611 millió eurót különítettek el. A magyar pályázókat egy 2020-ban létrehozott kormányzati szerv, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) segítheti. Erről a témáról részletesen is szó lesz a Portfolio Sustainable World 2023 konferenciáján is szeptember 12-én. A műsor vendége Petri Bernadett, az MFOI ügyvezető igazgatója.

Új lendület a hazai vállalkozásoknak! – Vállalkozásfejlesztési konferencia Pécsett

2023. augusztus 7. 

A Portfolio Csoport vállalkozásfejlesztési konferenciája Pécsett KKV tulajdonosok, cégvezetők, vállalkozók, szakértők, a kormányzati oldal képviselői, önkormányzati vezetők, valamint a finanszírozási oldal képviselői számára.

Új lendület a hazai vállalkozásoknak! – Vállalkozásfejlesztési konferencia Nyíregyházán

2023. augusztus 3. 

A Portfolio Csoport vállalkozásfejlesztési konferenciája Nyíregyházán KKV tulajdonosok, cégvezetők, vállalkozók, szakértők, a kormányzati oldal képviselői, önkormányzati vezetők, valamint a finanszírozási oldal képviselői számára.

Magyarország Legszebb Borbirtoka a Götz Pincészet (+ birtokbejárás videók)

2023. július 20. 

Az ország első Borkirálynője fogadta Magyarország Legszebb Birtokának zsűrijét a hercegkúti Gombos-hegyi pincesoron, ahol a Götz család pincészetét tekintették meg. A Borbirtok kategória támogatója az Agro Masters Hungary Kft.

Kitántoroghat végre a gödörből a magyar napelempiac

2023. július 12. 

A kormány július 15-től könnyít a pályázati elszámolások adminisztrációján. Ugyanakkor a lazább szabályok nagyobb teret adhatnak kevesebb tapasztalattal rendelkező, kevésbé szabályszerűen működő kivitelező cégeknek is, vélik a minőségi munkát végző kivitelezők.

Több száz milliárdos tendert nyert az állam kedvenc takarító cége

2023. július 11. 

A sokak által csak udvari söprögetőként emlegetett Kis-Szölgyémi Ferenc cége nyerte el a magyarországi kórházak felújítására kiírt 400 milliárd forintos közbeszerzési pályázatot.

Azt is megvizsgálják a jelöltnél, amit az önéletrajz és az állásinterjú nem árul el

2023. július 7. 

Az elmúlt 15-20 évben teljesen megszokottá vált, hogy a cégek az álláspályázatok során, túlnyomórészt közép- és felsővezetők esetében, grafológus segítségét is igénybe veszik. Racionális ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

Szellemitulajdon-védelem költséghatékonyan (2023. május 30.)

2023. június 10. 

Milyen szerepet játszik a szellemi tulajdon a kkv-k üzleti stratégiájában? Miként lehet ezt gazdaságosan védeni? Hogyan növelheti a cég értékét? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) május 30-án zajló online webináriuma. A részvétel ingyenes, csupán előzetes regisztráció szükséges. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A cégek töretlenek: szerintük jönnek az uniós pénzek

2023. június 4. 

Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, közel felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat. Az ágazatok közül az iparban emelkedett egyedül ez az arány, itt 10-ből 6 vállalkozás vélekedik így - derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023. első negyedévi eredményéből. A cégük számára kedvező kiírást viszont kevesen találnak, ezzel párhuzamosan a benyújtott pályázatok száma is lecsökkent. Az év második felében ezt a képet javíthatják a várhatóan nyáron megjelenő foglalkoztatási célú, valamint az év végi technológiafejlesztési pályázatok. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat zeneipari háttérmunkások támogatására

2023. május 21. 

Pályázati felhívás a könnyűzenei ipar, a kulturális és közművelődési programok egyéb szereplőinek, a hang-, fény- és színpadtechnikusoknak, valamint a roadok, stagehand-ek, gépkocsivezető vállalkozók, cégek támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lezárult a 31. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat beadási határideje

2023. február 19. 

Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek a 2022. évben. A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására sok jelentős, és több kiemelkedő innovációs teljesítményt, összesen 35 pályázatot nyújtottak be különböző magyarországi cégek. A pályázatra a gazdaság különböző ágazataiból - informatika, környezetvédelem és agrár területről - érkeztek, kreatív és kiemelkedő eredményt bemutató pályamunkák. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent az energiatámogatási pályázat felhívása

2023. február 9. 

Megjelent a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívása; a pályázatra október 20-ától regisztrálhatnak az energiaintenzív cégek ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hatalmas mennyiségű EU-pénzzel számolhatnak el könnyebben a cégek

2023. február 6. 

Átmeneti jelleggel módosította a kormány az európai uniós forrásokat tartalmazó pályázatok elszámolási rendjét, ami csaknem kétezer vállalkozást segíthet ki a bajból. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Milliárdok a cégeknek: mire lehet most pénzt szerezni?

2023. január 29. 

Ismét összeszedtük, milyen forrásokat szerezhetnek a következő időszakban a hazai vállalkozások. Több pályázati határidőt is kitoltak, a Magyar Multi Program is harmadjára is elindult, soha nem látott kerettel. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a kormány új energiatámogatási programjának a pályázati felhívása

2023. január 27. 

Megjelent a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívása; a pályázatra október 20-ától regisztrálhatnak az energiaintenzív cégek - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium a közösségi oldalán szombaton. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mától elrajtol hat hitelprogram – 290 milliárd forintnyi forrás áll a cégek rendelkezésére

2023. január 22. 

Mától elrajtol hat hitelprogram - 290 milliárd forintnyi forrás áll a cégek rendelkezésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kutatás-fejlesztés a hazai vállalkozásoknál: erős a koncentráció, dominálnak a külföldi tulajdonú cégek

2023. január 12. 

Kutatás-fejlesztés a hazai vállalkozásoknál: erős a koncentráció, dominálnak a külföldi tulajdonú cégek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Forrás összesítő élelmiszeripai cégeknek

2023. január 10. 

A cikk folyamatosan frissül. Nehéz eligazodni a pályázatok és hitelek közt? Nincs idejük minden egyes pályázati felhívást vagy hitel tájékoztatót átolvasni? Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Halastó fejlesztésére csalt ki EU-s milliókat egy magyar család

2022. december 30. 

Uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt emelt vádat az ügyészség az Európai Csalás Elleni Hivatal igazságügyi ajánlása alapján. Egy 69 éves férfi és lánya - aki a későbbi csalásokról nem tudott - tulajdonában állt egy halastó. A férfi elhatározta, hogy a halastavat fejleszteni fogja, azonban a saját cége ehhez nem rendelkezett elegendő forrással. A vádirat szerint a férfi eltervezte, hogy a fejlesztéshez a támogatási feltételeket kijátszva, pénzt fog kicsalni az Európai Halászati Alapból. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az Év Agrárembere 2021 kitüntető díj Feldolgozó-élelmiszeripar kategória támogatója a Master Good Kft.

2022. december 15. 

Bárány Péter, a Master Good cégcsoport – a magyar élelmiszeripar egyik jelentős szereplője – ügyvezetője mondja el, miért érdemes támogatni Az Év Agrárembere díjat. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Különleges lépést tesz a kormány az EU-pénzeknél, sokan jól járhatnak ezzel

2022. december 2. 

A forint gyengülése nyomán a 2014-2020-as Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) mintegy 200 milliárd forintnyi pénzügyi mozgástér jött létre, amelynek felét azzal a különleges megoldással tervezzük kitölteni, hogy a 2021-2027-es időszakban a GINOP Pluszban nyertes projektekből mintegy 100 milliárd forintnyit átforgatunk a GINOP terhére - jelentette be a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban egy friss kormánydöntés konkrét hátterét Greinstetter Balázs. A Miniszterelnökség gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a GINOP-ért és a GINOP Pluszért felelős Irányító Hatóság vezetője, hangsúlyozta, hogy ez az átforgatás csupán egy technikai lépés, amely semmilyen hátrányt nem jelent azon cégeknek, akiket a GINOP Plusz 1.2.1-2021-es konstrukcióban érinteni fog, sőt azzal az előnnyel is jár számukra, hogy később majd újabb GINOP Plusz pályázatra adhatnak be támogatási igényt. A területfejlesztési miniszter irányítása alatt dolgozó helyettes államtitkár azt is felvázolta, hogy konkrétan milyen folyamaton mennek át az érintett cégek, és azt is jelezte, hogy az említett 200 milliárd forintos mozgástér másik felét a nyáron már meghirdetett kkv forgóeszköz hitelkeret újra nyitásával töltik majd ki. Greinstetter kérdésünkre azt is elmondta, hogy mi várható a GINOP Plusz brüsszeli elfogadása és az új pályázatok meghirdetése terén. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Gyorsan lezavarja a magyar kormány a Brexit-enyhítő EU-pályázatot - Íme, a részletek

2022. november 22. 

Alig egy hete jelezte Szijjártó Péter, hogy lesz egy olyan EU-s pályázat, ami a Brexitből eredő veszteségek enyhítésére szolgál, szombaton viszont már azt is bejelentette a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon, hogy közzétették a pályázat főbb szabályait és a regisztrációs szakasz után október közepén mindössze öt napjuk lesz a cégeknek, hogy benyújtsák a kérelmeiket a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lazított a kormány az EU-pénzek fontos szabályán, rengeteg cég fellélegezhet

2022. november 16. 

Egy friss kormányrendelet jócskán lazított egyes uniós pályázatok támogatási előleg elszámolási szabályain, ami miatt akár több ezer cég is fellélegezhet a nehezülő gazdasági helyzetben, a beruházások elhúzódó végrehajtása mellett. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Jelentős összeg jut az energiaintenzív cégek támogatására

2022. november 9. 

Jelentős összeg jut az energiaintenzív cégek támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Napelemre pályázókat verhetett át egy cég - vizsgálódik a hatóság

2022. november 7. 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az EU-SOLAR Nyrt.-vel szemben, amiért megtévesztően ígérheti a lakossági napelem-pályázatok költségmentes előkészítését, illetve kifogásolhatóan hirdetheti a pályázat keretében általa telepített rendszerek költségmentességét. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kkv-k elkezdhetik írni pályázataikat a rezsitámogatásra

2022. október 30. 

Megjelent a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívása; a pályázatra október 20-ától regisztrálhatnak az energiaintenzív cégek - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium a közösségi oldalán. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Harmadával csökkenthetik idén kutatás-fejlesztési költségeiket a hazai vállalatok

2022. október 25. 

Budapest, 2021. június 4., péntek (MTI) - Az adókedvezmények megfelelő felhasználásával a kutatás-fejlesztési költségeik közel harmadát is megspórolhatják a hazai cégek - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az EY közös közleményben. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ez a partnerség sok cégnek segíthet majd

2022. október 18. 

Egymást erősítő stratégiai partnerséget köt az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati tőkealap-kezelő és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. azért, hogy minél több vállalkozás számára legyen biztosított a Magyar Multi Programban valós sikeres pályázáshoz szükséges önerő. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megrohamozták a napelemes cégeket

2022. október 14. 

Az ok a legújabb pályázati lehetőség, amellyel a feltételek teljesítése esetén akár a teljes beruházási összeget fedező vissza nem térítendő támogatás nyerhető. A konkrét pályázatokat csak november közepétől lehet beadni, de már látszanak azok a részletek, amelyekre érdemes figyelni. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult az ,,IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása című (GINOP-3.1.3-15 kódszámú) felhívás

2022. október 12. 

Értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása című (GINOP-3.1.3-15 kódszámú) felhívás. A módosítás keretében a projekt legkésőbbi fizikai befejezési határideje 2023. március 31-re változott. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Egyesével kell pályázni, de ettől még viheti egy ajánlattevő is az észak-balatoni vasútállomások informatikai ráncfelvarrását

2022. október 7. 

Külön-külön lehet 15 Észak-balatoni vasútállomás felújítására ajánlatot tenni, de nincs kizárva, hogy az összeset egy cég nyeri meg. A becsült ellenértékeket most sem közölte a NIF. ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Előbb juthatnak a Brexit-pénzhekhez a magyar cégek

2022. szeptember 30. 

22 milliárd forintra pályázhatnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közvetlenül pályázhatnak magyar cégek brüsszeli pénzekért

2022. szeptember 29. 

A Via Credit pályázati tanácsadó öt izgalmas közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségre hívja fel a vállalatok figyelmét. Van idő a felkészülésre: kettő-négy hónap áll a vállalatok rendelkezésére a beadásra. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A VOSZ összeállított egy javaslatcsomagot az energiaválság enyhítésére

2022. szeptember 23. 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azt javasolja a kormánynak, hogy terjessze ki a vállalati rezsitámogatást, fokozza az energetikai beruházások támogatását, vizsgálja felül az árképzést és indítsa újra az operatív tanácskozásokat az energiaválság hatásainak enyhítésére - tájékoztatta a VOSZ a cégekkel történt egyeztetések alapján összeállított javaslatcsomagjáról pénteken az MTI-t. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hétfőn indul az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpáros pályázat - Íme, a részletek

2022. szeptember 19. 

Február 7-én, hétfőn indul a 400 millió forint keretösszegű pályázat első szakasza, amely a városi térségekben szállítási tevékenységet vagy gyakori utazásokat igénylő szolgáltatást végző cégeknek, gazdasági társaságoknak, valamint civil szervezeteknek nyújt segítséget elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok beszerzéséhez - jelentette be Steiner Attila (képünkön középen), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Havonta fejenként 150 ezer forint bértámogatást kaphatnak a magyar vállalkozások

2022. szeptember 15. 

2022. augusztus 15-től indul a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása program. A cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak - jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta, a legfeljebb fél éven át biztosított állami hozzájárulás célzottan […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Állami milliárdokat kapnak húsipari cégek, például virsligyártásra

2022. szeptember 14. 

A Vidékfejlesztési Program keretében a Steam Cook Termelő és Szolgáltató Kft. 5 milliárd, míg a Krofin Kft. 4,9 milliárd forint állami támogatáshoz jutott, amelyet 60 napon belül ki is fizet ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elbocsátás helyett fejlesztenéd a céged 70%-os támogatásból? - Két hét múlva nyílik a remek EU-s pályázat

2022. szeptember 11. 

0,5-1,5 milliót kaphatsz alkalmazottanként technológiai fejlesztésre. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mentőövet dobnak a Brexit miatt pórul járt cégeknek

2022. szeptember 9. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint összesen 22 milliárd forintra lehet pályázni október 11-15. között. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lakásokat is célba vehetnek a kkv-k

2022. szeptember 5. 

Január közepén újabb 100 milliárd forintra pályázhattak a kis- és középvállalkozások a GINOP Plusz keretében, amelynek célja a cégek termelékenységének növelése, szervezeti megújulásának támogatása. A pályázaton elnyert összeget nemcsak technológiafejlesztésre, hanem infrastrukturális és ingatlan beruházásokra is fordíthatják. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Garantált foglakoztatásért támogatásra pályázhatnak a cégek

2022. szeptember 5. 

Novembertől elérhető új bértámogatás a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők foglalkoztatására ösztönöz. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

21 aktuális pályázat a pályázatfigyelő hírlevélben - 2022. augusztus 17.

2022. augusztus 17. 

A mai hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat önkormányzatoknak megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztések megvalósításának támogatásáraPályázati felhívás önkormányzatok és helyi hatóságok számára, megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztéseik megvalósításának támogatására, az éghajlat- és energiaügyi cselekvési terveikben meghatározott intézkedések végrehajtásához kapcsolódó beruházási koncepciók kidolgozása érdekében. A pályázat keretében olyan tevékenységeket finanszíroznak, mint például a beruházási koncepció kidolgozásához szükséges (műszaki) megvalósíthatósági tanulmányok, piacelemzések, érdekelt felek elemzései, jogi, gazdasági és pénzügyi elemzések, kockázatelemzések stb. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázatok digitális csúcstechnológiai fejlesztések támogatására 2022A pályázatok célja többek között, hogy Európa számára autonómiát biztosítsanak a világszínvonalú technológiák kifejlesztésében, amelyek az európai iparágak minden igényét kiszolgálják, a feldolgozóipartól az egészségügyig, a közszféráig, a közművekig, a kiskereskedelemig, a pénzügyekig, a biztosításig, a közlekedésig, a mezőgazdaságig, az energiáig, a távközlésig, a környezetvédelmi felügyeletig, az építőiparig, a médiáig, a kreatív és kulturális iparágakig, a divatig, a turizmusig stb. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-9 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat a helyi gazdaság élénkítését és a fenntarthatóságot célzó fejlesztési tervek megvalósításáraPályázati felhívás városi és nagyközségi jogállású települések önkormányzatai, illetve az önkormányzat részvételével alakított helyi konzorciumok számára, a helyi gazdaság élénkítését vagy a fenntarthatóságot célzó, a helyi gazdasági szereplők együttműködésével megvalósítandó fejlesztési tervek támogatására, a helyi gazdaságfejlesztés jó gyakorlatainak kialakítása érdekében. Díjazás kategóriánként: 1. helyezés: 8.000.000 Ft; 2. helyezés: 6.000.000 Ft; 3. helyezés: 4.000.000 Ft, 4. helyezés: 3.000.000 Ft; 5. helyezés: 2.000.000 Ft; Különdíj: 2.000.000 Ft.Pályázat a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek megvalósításáraPályázati felhívás a visegrádi országok területén működő civil szervezetek, önkormányzatok, iskolák, felsőoktatási intézmények, kutatási és tudományos szervek, közintézmények és innovatív vállalkozások számára, együttműködési projektjeik megvalósításának támogatására. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: kultúra és közös identitás; oktatás és kapacitásépítés; innováció, kutatás és fejlesztés, vállalkozásfejlesztés; demokratikus értékek és a média; közpolitika és intézményi partnerség; regionális fejlesztés, környezetvédelem és turizmus; valamint társadalmi fejlődés. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18 hónap. A pályázati kiírás nyelve angol.Magyar élet - Drámaíró pályázatA Fiatal Drámaírók Háza, a Tér 12 Kulturális Egyesület, az RS9 Színház és Erzsébetváros önkormányzata pályázati felhívása 35 évnél fiatalabb szerzők számára, a "Magyar", illetve az "Élet" témákra reflektáló dámák beküldésére. A fesztivál győztesének megszavazott szöveget színpadra viszik a 2023/24-as évadban.Pályázat ifjúsági részvételi tevékenységek támogatásáraPályázati felhívás ifjúsági szervezetek és fiatalok informális csoportjainak részvételével, 3-24 hónap alatt megvalósuló, helyi, nemzeti vagy nemzetközi projektek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR.Pályázat családbarát múzeum cím 2022. évi elnyerésérePályázati felhívás Családbarát Múzeum cím 2022. évi elnyerésére, a különféle családtípusok minőségi időtöltését, valamint a családbarát értékrendet és a családot, mint mikroközösséget erősítő muzeális intézmények elismerésére. A címet elnyerő múzeumok oklevelet kapnak, melyet a múzeumban kihelyezhetnek. A minősítést igazoló logót digitális formában is megkapják az intézmények, melyet három éven keresztül - illetve újraminősítésük esetén folytatólagosan - használhatnak az online csatornáikon és kiadványaikban is.Európai uniós pályázat startupok és KKV-k részére, innovációk fejlesztésének és piacra vitelének támogatására 2022Pályázati felhívás startupok és KKV-k számára, tudományos felfedezésekre vagy technológiai áttörésekre ("deep tech") épülő innovációk fejlesztésének és piacra vitelének támogatására. A pályázat keretében a technológiafejlesztés későbbi szakaszait és a méretnövelést támogatják, ezért az innováció technológiai komponensét laboratóriumi vagy más releváns környezetben tesztelni és validálni kell. Pályázatot KKV-k és magánszemélyek nyújthatnak be. A sikeres pályázók a pénzügyi finanszírozás mellett vállalkozásgyorsító szolgáltatásokban részesülnek. A támogatás összege 0,5 - 17,5 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat múzeum arculatának létrehozásáraPályázati felhívás jogi személyek, egyéni cégek, egyéni vállalkozók, illetve 18 év feletti természetes személyek számára, a múzeum arculatának létrehozására. A nyertes pályamű készítője bruttó 400.000 forint pályadíjat kap.Pályázat civil szervezetek és közösségek részére, egy országos cég önkéntesei segítségének igénybevételérePályázati felhívás civil szerveztek számára, önkéntes szakemberek segítségének igénybevételére a számítástechnika, könyvelés, pénzügy, személyzeti ügyek, HR, marketing, beszerzés, PR, értékesítés, logisztika, vagyonvédelem, takarítás, valamint egyéb, szakképesítést nem igénylő munkák területén.Pályázat ifjúsági csereprogramok támogatásáraPályázati felhívás az ifjúság területén tevékenykedő szervezetek és fiatalok informális csoportjai számára, ifjúsági csereprogramok támogatására. Az ifjúsági csereprogramok legalább két különböző európai uniós és azzal határos programországból származó 13-30 év közötti fiatalok csoportjainak teremtenek lehetőséget a találkozásra és az egymástól való tanulásra egy adott tematika mentén (5-21 napig).Költségtámogatás szárítmány-előállítók részérePályázati felhívás szárítmány-előállító tevékenységet folytató vállalkozások számára, zöldség- és gyümölcsfélékből, gyógynövényekből és fűszernövényekből, forró levegővel mesterségesen szárított, illetve aszalt vagy pörkölt termény előállításához felhasznált fűtési költségek támogatására.Elviszlek - Prózaíró pályázatAz Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely irodalmi pályázati felhívása valós és kitalált történetek próza formájában történő megírására és beküldésére. A kiválasztott alkotások nyomtatott formában jelennek meg.Alkoss szabadon 2022 - Művészeti pályázatA Budapest Park és a Vesta Home pályázati felhívása 14-20 év közötti amatőr és profi művészek számára, a felhőtlen gyerekkor hangulatát megjelenítő alkotások készítésére és beküldésére. A díjazottak értékes nyereményeket kapnak.Pályázat külföldi magyar ügynökségeknek és kiadóknak mintafordítások elkészítésérePályázati felhívás külföldi magyar ügynökségek és kiadók számára, mintafordítások elkészítésének támogatására, a kiadók külföldi tevékenységének katalizálása érdekében. A támogatás összege legfeljebb bruttó 600.000 Ft.Public art pályázat budapesti közterekrePályázati felhívás budapesti kerület közterein történő Public Art művek megvalósítására. A támogatás összege 1.800.000 Ft. Pályázatot nyújthatnak be alkotók, alkotó csoportok, egyéni vállalkozók.Európai uniós pályázatok légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására II.Pályázati felhívások alapvető, alkalmazásorientált, valamint tudásátadással kapcsolatos, légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására az inkluzív, rugalmas és fenntartható környezet megteremtése és a digitális európai égbolt megvalósítása érdekében. A kiíró úgy véli, hogy 1-3.75 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat fesztiváloknak és kluboknak balkáni országok zenészeivel való együttműködési programban való részvételrePályázati felhívás fesztiválok, klubok és koncerthelyszínek számára, balkáni országok zenészeivel való együttműködési programban való részvételre, a balkáni zenei piac fellendítése érdekében. A projekt a következő országokra terjed ki: Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó, Albánia, Macedónia, Románia és Bulgária. A pályázók az alábbi lehetőségekben részesülnek: művészcsere egy másik fesztivállal/klubbal; kölcsönös látogatások és cserék; személyes kapcsolatépítő találkozón való részvétel; szakértői mentorálás a fesztivál/klub pároknak; hálózatépítés az Európából és azon túlról érkező kiemelkedő szakemberekkel; valamint nemzetközi láthatóság a fesztivál/klub számára. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat lovassport versenyeken való részvétel költségeinek támogatásáraPályázati felhívás hazai tenyésztésű, a lovassport elvárásainak megfelelően szelektált lovak költségviselői számára, lovassport versenyeken való részvétel költségeinek támogatására. A pályázat keretösszege 16.000.000 Ft.Fény - árnyék - szín világ - FotópályázatA Prizma Kör fotópályázati felhívása a fényekhez, árnyékokhoz, illetve színekhez kapcsolódó alkotások beküldésére. A pályázaton helyezést elért, illetve a kiállított képek, mind MAFOSZ pontot érnek.Pályázat építőmérnök hallgatóknak tehetséggondozó programban való részvételreA Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft. pályázati felhívása a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának alapszakos és mesterszakos hallgatói számára, tehetséggondozó programban való részvételre. A kooperatív képzésben támogatott hallgatókat a teljes képzési idő alatt az alábbiak illetik meg: havi bruttó 100.000 Ft támogatási összeg; részvétel a Támogató és Támogatott által közösen választott építőipari szakmai rendezvényen -költségtérítés rendezvény típusától függően; szakmai látogatási lehetőség a cégcsoport telephelyein, projektjein; nyáron (július/augusztus) teljes munkaidőben történő gyakorlat lehetősége. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból Pályázat civil szervezetek 2023. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására

Kreatív BTL-megoldások és kapcsolódó kommunikációs kampányok versenye

2022. augusztus 14. 

Pályázati felhívás kreatív btl-megoldások és kapcsolódó kommunikációs kampányok díjazása céljából cégek és magánszemélyek részére. A versenyre olyan alkotások nevezhetőek, melyek a 2017. szeptember 1. és 2018. szeptember 1. közötti időszakban kerültek nyilvánosságra. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat földtulajdoni okmányok elkészítésére

2022. augusztus 4. 

Kárpátaljai bejegyzési címmel rendelkező cégek nyújthatnak be pályázatot földtulajdoni okmányok elkészítésére. Pályázatot csak azok az egyéni vállalkozók és vállalkozások nyújthatnak be, amelyek rendelkeznek kataszterizációs munkálatok végzéséhez szükséges engedélyekkel. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat amatőr néptáncosok, néptáncegyüttesek fellépéseinek támogatására

2022. július 31. 

Pályázati felhívás amatőr néptáncosok, néptáncegyüttesek legalább 3 fellépésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300.000 Ft. Pályázatot nyújthat be: magánszemély, jogi személy, egyéni cég, egyéni vállalkozó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Brexit: 23 milliárdos támogatást kapott 63 magyar cég a beruházásához

2022. július 28. 

Lezárult a Brexit miatt károkat szenvedett vállalatok támogatására szolgáló pályázat második köre, a kormány által megelőlegezett európai uniós alapból így összesen 23 milliárd forinttal járulnak hozzá 63 hazai cég beruházásaihoz - jelentette be hétfőn a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elektromos teher kerékpár: indul a pályázat, itt vannak a részletek

2022. július 25. 

Február 7-én indul a klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódó 400 millió forint keretösszegű pályázat első szakasza, amely a városi térségekben szállítási tevékenységet vagy gyakori utazásokat igénylő szolgáltatást végző cégeknek, gazdasági társaságoknak, valamint civil szervezeteknek nyújt segítséget elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok beszerzéséhez. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat innovátor nőknek, európai uniós díj elnyerésére

2022. július 21. 

Pályázati felhívás női innovátorok számára Európai uniós díj elnyerésére. Olyan európai nőket díjaznak, akik sikeres céget hoztak létre és valamilyen újítást vittek piacra. A díj célja, hogy felkeltse a figyelmet a női vállalkozók szükségességére, akik példaként állhatnak a jövő generációi előtt. Három díjazott egyenként 100.000 euró pénzdíjazásban részesül, valamint 50.000 euró pénzjutalmat kap egy 35 év alatti, pályája elején járó feltörekvő innovátor. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat PR díj elnyerésére

2022. július 19. 

Magyarországon bejegyzett ügynökségek, illetve PR-tevékenységet végző, vagy ilyet megrendelő egyéb cégek nyújthatnak be pályázatot PR díj elnyerésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat könnyűzenei, ismeretterjesztő, hangszeres interaktív előadások támogatására

2022. július 17. 

A zenei ismeretterjesztés területén legalább három éves szakmai múlttal, többéves gyakorlattal rendelkező előadó-művészeti együttesek, hangversenyszervezők, oktatási intézmények, mint jogi személyek, továbbá a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint egyéni vállalkozók, egyéni cégek. nyújthatnak be pályázatot tematikus könnyűzenei ismeretterjesztő, hangszeres interaktív előadások támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat népi kulturális célok támogatására

2022. július 17. 

Pályázati felhívás a hagyományőrzés és a néphagyomány gondozásának területén tevékenységet folytató, legalább két éve folyamatosan és rendszeresen működő, jogi személyiségi háttérrel rendelkező szervezetek számára, népi kulturális célok megvalósításának támogatására. Támogatást nyerhetnek el: néptáncegyüttesek, népzenei együttesek, táncházak, népművészeti közösségek, népzene-oktatási programok. A támogatás összege altémánként eltérő, de legfeljebb 20.000.000 Ft lehet. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat népzenészek, népzenei együttesek, citerazenekarok koncertjeinek, fellépéseinek támogatására

2022. július 12. 

Pályázati felhívás népzenészek, népzenei együttesek, citerazenekarok legalább 3 koncertjének, fellépésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300.000 Ft. Pályázatot nyújthat be: magánszemély, jogi személy, egyéni cég, egyéni vállalkozó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Újabb rocktörténeti kiállítás az NKA Hangfoglaló Program támogatásával

2022. július 6. 

A kiállítás címe, Azok a rockzenészek – Ahogyan Szalay Zoltán látta őket. A tárlat az Óbudai Társaskör Pincegalériájában július végéig... The post Újabb rocktörténeti kiállítás az NKA Hangfoglaló Program támogatásával appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Pályázat vállalkozók elismerésére szolgáló címek elnyerésére

2022. július 3. 

Javaslattételi pályázati felhívás az Év Vállalkozója díj, a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak, valamint a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjak odaítélése céljából. A díjat kizárólag olyan gazdasági szakember - vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember - kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat térség turisztikai kínálatának bővítése céljából - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

A Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület illetékességi területén működő mikrovállalkozások, magánszemélyek, települési önkormányzatok, civil szervezetek, egyéni vállalkozók, helyi önkormányzatok, adószámmal rendelkező magánszemélyek, egyéb önálló vállalkozók, egyéb alapítványok, adószámmal nem rendelkező magánszemélyek, egyéb egyesületek, egyéni cégek, nonprofit korlátolt felelősségű társaságok pályázhatnak 500 ezer - 15 millió forint támogatásra, turisztikai tevékenységek, szolgáltatások fejlesztése, a helyi gazdaság erősítése, jövedelemtermelő képességének növelése érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: induló szálláshely fejlesztése; a turisztikai attrakciók, innovatív turisztikai projektekhez kapcsolódó eszköz-és gépbeszerzés; építési tevékenység; már meglévő, működő szálláshely fejlesztése; települési, térségi turisztikai tanulmányok készítése; turisztikai képzések, rendezvények szervezése, lebonyolítása; a turisztikai szolgáltatás piacra vitelét elősegítő marketing; már meglévő, működő szálláshely szolgáltatás épületének fejlesztése (eszköz- és gépbeszerzés); induló szálláshely fejlesztése (eszköz- és gépbeszerzés). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Sikerdíjas a pályázatírás? - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

A Vasutas Települések Szövetségének rajzpályázati felhívása a Szövetség településein élő óvodás és iskolás gyermekek számára a vasúttal kapcsolatos alkotások beküldésére. A korcsoportonkénti első helyezettek értékes nyereményt kapnak. Sikerdíjas vagy nem sikerdíjas a pályázatírás? A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatíró tanfolyam ajánlása - PalyazatMenedzser.hu Pályázat magyar-német kutatási projektek mobilitási költségeinek támogatására

2022. június 30. 

Európai uniós pályázatíró tanfolyamok ajánlása előfizetőknek. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A legjobb sikerdíjas pályázatíró kiválasztása - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

A legjobb sikerdíjas pályázatíró cégek megtalálása és kiválasztása, miután a pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat evangélikus gyülekezetek missziói munkájának támogatására

2022. június 30. 

Pályázati felhívás önálló jogi személyiséggel rendelkező evangélikus egyházközségek számára, a gyülekezetek missziói programjainak és missziói kiadványok megjelentetésének támogatására. A támogatás összege 50.000 - 150.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2021

2022. június 30. 

A K&H Csoport és a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány pályázati felhívása a magyarországi, agrárképzést folytató egyetemek és főiskolák alap-, mester- és PhD képzésben résztvevő hallgatói számára K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíj 2021. évi elnyerésére, a fenntartható agráriummal, ezen belül kiemelten a körkörös/körforgásos gazdaság témakörében készült dolgozataik elismerésére. Díjazás PhD hallgatók számára: 1. helyezett: 400.000 Ft; 2. helyezett: 200.000 Ft; 3. helyezett: 100.000 Ft; mesterképzések hallgatói számára: 1. helyezett: 150.000 Ft; 2. helyezett: 100.000 Ft; 3. helyezett: 50.000 Ft; alapképzések hallgatói számára: 2 nyertes: 100 -100.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Legyél Te is 2021 év novellistája! - Irodalmi pályázat

2022. június 30. 

A Marysol Könyvkiadó pályázati felhívása nyomtatott formában még nem publikált novellák beküldésére. Minden korcsoportban az első három helyezett könyvjutalmat,  és oklevelet kap, valamint kiemelt helyet a megjelenő kiadványban. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat bátorító írások beküldésére

2022. június 30. 

A Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány pályázati felhívása Istentől ihletett bátorító írások, 30 napra szóló elmélkedés-sorozatok beküldésére. A pályázat nyertesét 300.000 Ft értékű ajándékutalvánnyal, a második legjobb pályázati munkát 100.000 Ft értékű ajándékutalvánnyal, a harmadik legjobb pályázati munkát 50.000 Ft értékű ajándékutalvánnyal jutalmazzák. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Fair Play Díj – Pályázat sportolók, csapatok és sportvezetők elismerésére

2022. június 30. 

A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottságának pályázati felhívása ,,Fair Play díjak odaítélése céljából. A pályázatra bárki javaslatot tehet. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat élmény- és művészetterápiás foglalkozások megvalósításának támogatására

2022. június 30. 

Románia területén bejegyzett nonprofit szervezetek, civil szervezetek (alapítványok, egyesületek, szövetségek), valamint egyházi szervezetek nyújthatnak be pályázatot élmény- és művészetterápiás foglalkozások támogatására, fogyatékkal élő, krónikus betegségben szenvedő vagy súlyos betegségből lábadozó gyerekek pszicho-szociális rehabilitációja érdekében. A támogatás összege legfeljebb 25.000 lej. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat komolyzenei foglalkozások, vetélkedők kidolgozásának és megvalósításának támogatására

2022. június 30. 

A zenei ismeretterjesztés területén többéves gyakorlattal rendelkező előadó-művészeti együttesek, hangversenyszervezők, alap- és középfokú oktatási intézmények, továbbá a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot ismeretterjesztő tematikus, interaktív komolyzenei foglalkozások, vetélkedők kidolgozásának és megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.500.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat nemzetközi művészeti kiállítás kurátori megbízatásának elnyerésére

2022. június 30. 

Számottevő kurátori praxissal és kiállításrendezői gyakorlattal rendelkező, a kortárs képzőművészetben jártas személyek nyújthatnak be pályázatot nemzetközi művészeti kiállítás kurátori megbízatásának elnyerésére. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A gyepek titkai – Fotópályázat 2021

2022. június 30. 

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. fotópályázati felhívása amatőr és hivatásos fotósok számára, a gyepes élőhelyek értékeit, jellemző növény- és állatfajait bemutató alkotások beküldésére. Az 1-3. helyezettek és a közönségdíjas ajándékcsomagban részesülnek, ezen felül további értékes nyereményekkel (természetismereti kiadványok, múzeumi belépőjegyek) gazdagodnak. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Kortárs irodalmi pályázat szépprózai alkotások beküldésére

2022. június 30. 

A Farkas András Alapítvány irodalmi pályázati felhívása szépprózai alkotások írására és a Farkas András-díj odaítélésére. Az Alapítvány három művet pénzjutalommal díjaz, melyeknek együttes összege 300.000 Forint. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat fimművészettel kapcsolatos publikációs tevékenységek, továbbá filmművészeti rendezvényeken való részvétel támogatására

2022. június 30. 

Jogi személyek, egyéni vállalkozók, és magánszemélyek nyújthatnak be pályázatot filmművészettel kapcsolatos tudományos - és kutató - publikációs tevékenységek (cikkek, konferencia előadások, tanulmányok, monográfiák írásának) - valamint szakmai eseményeken, konferenciákon való részvétel támogatására. A támogatás összege az összköltségvetés maximum 80%-a lehet. A pályázat keretösszege 15.000.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatkereső

2022. június 30. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat kreatív designdíj elnyerésére

2022. június 30. 

Magyarországon bejegyzett cég, tervezőiroda, kommunikációs ügynökség, illetve grafikusi, tervezői tevékenységet folytató magánszemély nyújthat be pályázatot Kreatív Design díjak elnyerésére. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: EPALE Tartalomfejlesztési díj 2018

2022. június 30. 

Az  EPALE Nemzeti Támogató Szolgálat pályázati felhívása EPALE tartalomfejlesztési díj odaítélése céljából magánszemélyek számára. Díjazás: 1. díj: APPLE iPad - 32GB WiFi + Cellular; 2. díj: Lenovo Tab 4 (TB-X304L) WWAN 10 tablet; 3. díj: EPALE ajándékcsomag (128 GB pendrive, pendrive toll, EPALE póló, sapka nyakkendő/kendő, esernyő). A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Európai uniós pályázat radikálisan új termékek, szolgáltatások, folyamatok és üzleti modellek támogatására

2022. június 30. 

Pályázati felhívás radikálisan új termékek, szolgáltatások, folyamatok és üzleti modellek támogatására. A pályázat keretében az ágazatokon átnyúló kezdeményezéseket különösen támogatják. A pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van, amelyek három különböző résztvevő országban vannak bejegyezve. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 EUR egy hat hónapos időtartamra. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: CÉGÉR Ipartörténeti és Helytörténeti Dokumentumfilm Fesztivál – Pályázat amatőr és profi alkotóknak

2022. június 30. 

A Wekerlei Társaskör Egyesület filmpályázati felhívása amatőr és profi alkotók számára ipartörténeti és helytörténeti filmszemlén való részvételre. A benevezni tervezett filmek lehetnek: Települések történetét bemutató ismeretterjesztő filmek; Településszociológiai dokumentumfilmek; Portréfilmek; Ipartörténeti filmek; Kispesti anzix junior: Olyan legfeljebb 25 perces filmeket várunk, amelyek Kispestet és/vagy Wekerlét mutatják be, és amelyek alkotóinak egyike sem idősebb 25 évesnél. Díjazás: Kategóriák győztesei (5o perces filmek): 150.000 Ft; Kispesti anzix junior győztese (25 perces rövidfilm): 50.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat állatvédő, állatmentő szervezeteknek, napelemes rendszer kialakítására

2022. június 30. 

Pályázati felhívás magyarországi, aktív állatvédő, állatmentő nonprofit szervezetek számára komplex, háztartási méretű napelemes rendszerek igénylésére. A napelemes rendszer megfelelő mennyiségű szolárpanelből, az energiát az elektromos hálózatba csatlakoztató és szabályozó inverterből, valamint rögzítőelemekből és kábelekből áll. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat környezetvédelemmel, természetvédelemmel összefüggő projektek megvalósítására

2022. június 30. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek számára, a kerületben végzett környezetvédelemmel, természetvédelemmel, klímavédelemmel, környezettudatos szemléletformálással, élőhelykezeléssel kapcsolatos programok és projektek megvalósításának támogatására. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat a magyar nyelvű dalszövegírást népszerűsítő, oktató, megőrző és ösztönző projektek támogatására

2022. június 29. 

Könnyűzenével, rendezvényszervezéssel vagy kifejezetten a magyar nyelvvel foglalkozó jogi személyiséggel rendelkező cégek, egyéni vállalkozók, társadalmi szervezetek, közintézmények és magánszemélyek pályázhatnak maximum 2 millió forint támogatásra, a magyar nyelvű dalszövegírást nem az alkotás felől megközelítő, de azt bármilyen más módon népszerűsítő, oktató, megőrző és ösztönző projektek megvalósításához (például a témában megvalósuló kutatásokra, dalszerző táborok szervezésére, szakmai programok, képzések lebonyolítására, magyar nyelvű dalokkal kapcsolatos rendezvényekre), a magyar nyelvű dalkultúra megőrzése céljából. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat művészeti szakmai programok megvalósításának támogatására 2019

2022. június 29. 

Jogi személyiséggel rendelkező civil és egyéb szervezetek pályázhatnak 300 ezer - 1 millió forint támogatásra szakmai programjaik megvalósításához. Támogatott művészeti ágak: építőművészet, filmművészet, fotóművészet, iparművészet, tervezőművészet, irodalom, képzőművészet, művészetelmélet, népművészet, színházművészet, zeneművészet. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Országalbum – Pályázat fotógrafikák beküldésére

2022. június 29. 

A GNSoft Kft. fotópályázati felhívása oaPIX Online Photo & Art applikációval módosított, Magyarországról szóló képek készítésére, beküldésére. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat muzeális intézményeknek tudományos tevékenységek megvalósításának támogatására

2022. június 29. 

Magyarországi székhelyű muzeális intézmények nyújthatnak be pályázatot tudományos tevékenységeik megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 8.000.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat könnyűzenei képanyagok, képfelvételek készítésének, terjesztésének támogatására

2022. június 29. 

A képfelvételeket készítő, a kiadványokat megjelentető, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, jogi személyek, valamint egyéni vállalkozók, egyéni cégek nyújthatnak be pályázatot legalább három éves szakmai múlttal rendelkező könnyűzenei formációk, előadók által létrehozott könnyűzenei képanyagok, képfelvételek készítésének, terjesztésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat esővízgyűjtő tartályokra

2022. június 29. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, társasházak, lakásszövetkezetek, gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek számára, esővízgyűjtő tartályok igénylésére. A nyertes pályázóknak 1 db 300 literes esővízgyűjtő tartályt biztosítanak. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Mindent egy lapra – Közművelődési plakátpályázat

2022. június 29. 

A Magyar Népművelők Egyesületének pályázati felhívása grafikusok és tervező műhelyek számára, 2020-ban és 2021-ben papír alapon is elkészített saját tervezésű, közművelődési plakátok beküldésére. Díjazás: 1. díj: 100.000 Ft; 2. díj: 80.000 Ft; 3. díj: 50.000 Ft A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat civil szervezetek közösségi célú tevékenységeinek támogatására

2022. június 29. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása az újpesti civil szervezetek számára, közösségi célú tevékenységeik megvalósításának támogatására. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Európai uniós kutatási pályázatok a digitális és ipari technológia emberközpontú és etikus fejlesztése terén

2022. június 29. 

Kutatási pályázati felhívások a digitális és ipari technológia emberközpontú és etikus fejlesztése terén. A pályázatok célja többek között az inkluzivitás fokozása a technológiafejlesztés emberközpontú megközelítésének támogatásával, amely az európai társadalmi és etikai értékekkel, valamint a fenntarthatósággal is összhangban áll. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1-12 millió EUR között lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat zeneszerzőknek rövid darabok, ,,zenei aforizmák elkészítésére

2022. június 29. 

A Sonus Alapítvány pályázati felhívása zeneszerzők számára rövid darabok, ,,zenei aforizmák elkészítésére egy új hangszerre, a glissonic tárogatóra (glissotar). A beküldött darabok közül a kiválasztottakat Váczi Dániel, a hangszer megalkotója eljátssza és a felvételt a honlapon közzéteszik, a legjobb darabok pedig elhangzanak a 2021 áprilisában a budapesti Hold utcai templomban rendezett koncerten. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat népművészeti nagyrendezvények, kiállítások és fesztiválok támogatására - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, önkormányzatok, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek nyújthatnak be pályázatot megyei, országos és nemzetközi hatókörű (programonként legalább 1 millió Ft összköltségvetésű) népművészeti nagyrendezvények, kiállítások, valamint fesztiválok megrendezésének támogatására. Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nemzetközi innovációs pályázat az éhezést célzó, a globális élelmiszerrendszert fenntarthatóbbá tevő, nemzetközi együttműködésen alapuló megoldások beküldésére - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Pályázati felhívása az éhezést célzó, nemzetközi együttműködésen alapuló megoldások beküldésére, az erősebb, fenntarthatóbb élelmiszer-rendszerek kiépítése és az élelmezésbiztonsággal kapcsolatos nemzetközi együttműködés megerősítése érdekében. Olyan pályázatokat várnak, melyek az alábbi problémákra kínálnak megoldásokat: az élelmiszerrendszerek stresszel szembeni ellenálló képessége; a biztonságos és tápláló élelmiszerekhez való hozzáférés; illetve a mindenki számára méltányos megélhetés előmozdítása a befogadóbb élelmiszerrendszerek révén. A kiválasztott pályázók egy 6 hónapos akcelerációs programban vehetnek részt, mentorálási lehetőséget kapnak, nemzetközi partnerhálózathoz kapnak hozzáférést, illetve legfeljebb 100.000 USD támogatásban részesülhetnek.  A pályázati kiírás nyelve angol. Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázati felhívás utcai szociális munkát, illetve családok átmeneti otthona által működtetett krízisközpontot és titkos menedékházat működtető és befogadott szolgáltatók feltételeinek fejlesztésére 2018-2019 - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Pályázati felhívás az utcai szociális munkát, illetve családok átmeneti otthona által működtetett krízisközpontot és titkos menedékházat működtető és befogadott szolgáltatók feltételeinek fejlesztésére. Az ,,A komponens esetén a pályázaton igényelhető támogatás összege legfeljebb 4 000 000 Ft, ,,B komponensek esetén a pályázaton igényelhető támogatás összege legfeljebb 1 000 000 Ft. Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Európai uniós pályázat együttműködések kialakításának támogatására a KKV-k és a fenntarthatósággal foglalkozó civil szervezetek között - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Pályázati felhívás KKV-k és a fenntarthatósággal foglalkozó civil szervezetek közötti együttműködések kialakításának támogatására, a KKV-k fenntarthatóbb üzleti modellekre való áttérésének elősegítése érdekében. A pályázat célja többek között a KKV-k és az ugyanabban a régióban tevékenykedő nem kormányzati szervezetek/civil szervezetek közötti kölcsönhatás és együttműködés fokozása; a KKV-k környezeti és társadalmi teljesítményének javítása; a fenntartható üzleti modellekkel kapcsolatos kapacitás és tudás növelése; valamint a fenntartható üzleti modellek előnyeinek népszerűsítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 100.000 EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat nemzetközi technológiai startupversenyben való részvételre - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Pályázati felhívás globális problémákra megoldást kínáló, nemzetközi technológiai startupversenyben való részvételre. Pályázni minden olyan termékkel vagy szolgáltatással lehet, amely új technológián vagy egy meglévő technológia innovatív alkalmazásán alapul és amely potenciálisan az alábbi kategóriák valamelyikét célozza: agrártechnológia és élelmiszer; tiszta technológia, energia és környezetvédelem; fejlett anyagok; oktatást elősegítő technológiák; alkalmazástámogató technológia; pénzügyi technológiák; biotechnológia; digitális egészség; mobilitás; intelligens városok. A döntősök meghívást kapnak a júniusi virtuális bootcampre és a globális döntőre, ahol találkozhatnak a kockázati tőke-értékelő vállalati vezetőkkel. A pályázati kiírás nyelve angol. A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatíró: Pénzeső hull a hazai vállalkozásokra >> Napelem pályázatok

2022. június 29. 

A pályázatírási, pályázati tanácsadási tevékenységet végző pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az unió országai közül Magyarországon indult el először a 2021-2027-es fejlesztési időszak, a magyar vállalkozások az elsők, amelyek ezekhez a fejlesztési forrásokhoz hozzáférhetnek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. 587 milliárd forint értékben hirdet meg pályázatokat a kormány a vállalkozások részére az új uniós pályázati időszak elindulásával. A pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatíró: JÖN: Pályázat települési infrastruktúra-fejlesztések támogatására >> Napelem pályázatok

2022. június 29. 

A pályázatírási, pályázati tanácsadási tevékenységet végző pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Pályázati felhívás-tervezet helyi (települési) önkormányzatok, valamint többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok és konzorciumaik számára, élhető települések kialakításának támogatására. Támogatható tevékenységek: Települési kékinfrastruktúra fejlesztése (vízgazdálkodási beavatkozások); Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztése; Közösségi, kulturális, sportolási infrastruktúra, IKT és okos települési fejlesztések; Fenntartható közlekedésfejlesztés; Hulladékkezelés, kármentesítés;. A pályázat keretösszege 138.970.000.000 Ft. Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatírás szakértő: ezek a legjobb ingyen honlap pályázatok

2022. június 29. 

A pályázatírási, pályázati tanácsadási tevékenységet végző pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében című (EFOP-3.4.3-16 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Vizsgálják a pályázati csodafegyver használatának folytatását

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Vizsgálják a pályázati csodafegyver használatának folytatását. Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztése című (KEHOP-4.2.0 kódszámú) felhívás

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztése című (KEHOP-4.2.0 kódszámú) kiemelt felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 186 pályázat alapítványoknak és egyesületeknek

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Pályázatfigyelő portálunkon pillanatnyilag 186 pályázat található nonprofit szervezeteknek, civil szervezeteknek. Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult ,,A strukturális változásokhoz való alkalmazkodás segítése című (GINOP-5.3.10-VEKOP-17 kódszámú) felhívás

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a Tisztelt Támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent A strukturális változásokhoz való alkalmazkodás segítése című(GINOP-5.3.10-VEKOP-17 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,TOP-5.3.1-16 A helyi identitás és kohézió erősítése című felhívás

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „A helyi identitás és kohézió erősítése” című (TOP-5.3.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult az ,,Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés című (VP4-10.1.1-15 kódszámú) felhívás

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Agrár-környezetgazdálkodási kifizetéscímű (VP4-10.1.1-15 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult az ,,Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése című (GINOP-6.1.1-15 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése című (GINOP-6.1.1-15 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Kapacitásbővítő pályázatra jelentkezhetnek a kkv-k

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A program 4000 embernek segíthet a munkába állásban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult az ,,Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című (TOP_Plusz-2.1.1-21 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című (TOP_Plusz-2.1.1-21 kódszámú) felhívás. Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című (TOP_Plusz-2.1.1-21 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontot érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Kiegészült az ,,Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című (VP3-4.2.1-4.2.2-2-21 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Megjelent az elektronikus felület használatához és e-kérelem benyújtásához segítséget nyújtó felhasználói kézikönyv az ,,Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című (VP3-4.2.1-4.2.2-2-21 kódszámú) felhívás vonatkozásában. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Meghosszabbodik a 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV pályázat támogatási kérelmeinek beadási határideje

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az NKFI Alapból meghirdetett ,,GYORSÍTÓSÁV című 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV kódszámú pályázati felhívás támogatási kérelmeinek benyújtási határideje meghosszabbításra kerül az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 62/2021. (VII. 28.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet alapján a 2021. évi ,,Kifizetési kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Kiderült: túligényelték Dél-Dunántúlon a napelemes pályázatot, Budapesttől vehetik el a pénzt

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Baranya, Somogy és Tolna megyében összesen 23,6 milliárd forintnyi támogatást kértek a családok a lakossági napelemes uniós pályázatban, miközben a két pályázati fordulóra összesen 20,6 milliárd forintot szánt a kiíró - derült ki a Portfolio összesítéséből. A dél-dunántúli túligénylés mellett vannak azonban olyan térségek az országban, amelyekben jóval kevesebbet kértek az elérhető keretnél, ilyen például […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Változások a termeléshez kötött és átmeneti nemzeti anyatehéntartás támogatás szabályozásában

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Magyar Államkincstár felhívja a kérelmezők figyelmét, hogy a 9/2015. (III.13) FM rendelet alapján igényelhető termeléshez kötött közvetlen anyatehéntartás és az 5/2015. (II.19.) FM rendelet alapján igényelhető átmeneti nemzeti anyatehéntartás támogatás esetében a termékenyítési, szaporítási események bejelentésére vonatkozó határidő 2021. december 31-re módosult. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult ,,Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése - népegészségügy helyi kapacitás fejlesztése című (VEKOP-7.2.2-17 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése – népegészségügy helyi kapacitás fejlesztése” című (VEKOP-7.2.2-17 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések című (GINOP-2.2.1-18 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések című (GINOP-2.2.1-18 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megjelent az “TOP-5.3.2-17 MEGYEI IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE” című felhívás kitöltő programja

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elérhető a honlapon az TOP-5.3.2-17 MEGYEI IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása című pályázati felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az NKFI Alapból meghirdetett ,,Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása című 2020-1.2.3-EUREKA kódszámú pályázati felhívás módosításra kerül, a felhívás keretében támogatási kérelem nyújtható be a Német-Magyar EUREKA alprogramra. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Projektindító támogatás az I - Horizontális intézkedések című (RRF-2021-9.0 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent Projektindító támogatás az I - Horizontális intézkedések komponenshez című (RRF - 2021 - 9.0 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 20 milliárdos EU-pályázati keret nyílik meg a hónap végén kapacitásbővítésre és zöld beruházások támogatására

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Résen kell lennie a kkv-knak. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Társadalmi egyeztetésen a ,,Gyakorló iskolák infrastrukturális fejlesztése című (EFOP-4.2.3-22 kódszámú) felhívás tervezete

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elindult a ,,Gyakorló iskolák infrastrukturális fejlesztése című (EFOP-4.2.3-22 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Duplájára ugrik az Erasmus+ program uniós keretösszege a következő 7 évben

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Duplájára ugrik az Erasmus+ program uniós keretösszege a következő 7 évben. Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Fenntartható városi közlekedésfejlesztés című (TOP-6.4.1-15 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Fenntartható városi közlekedésfejlesztés című (TOP-6.4.1-15 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Támogatás napelemre és fűtéskorszerűsítésre

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Támogatás napelemre és fűtéskorszerűsítésre. Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: NEA 2020 országos tájékoztató rendezvénysorozat

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Országos tájékoztató rendezvénysorozat a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2020. évi pályázataihoz kapcsolódóan, A Nemzeti Együttműködési Alap rendezvények célja, hogy a civil szervezetek részletes, pontos tájékoztatást kapjanak a NEA pályázatairól, a civil területet érintő aktualitásokról és statisztikai adatokról. Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult ,,Az adminisztratív terhek csökkentése cím ű (KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Az adminisztratív terhek csökkentése című (KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 kódszámú) felhívás módosítása az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Dr. Nagy István: A fenntartható borászatot kell támogatni!

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Agrotrend Csoport ügyvezető igazgatója Mátrai Zoltán a Koch Borászat borotai bioborászati üzem ünnepélyes átadója után kérdezte Dr. Nagy István agrárminisztert a magyar borok kiemelkedő szerepéről, amely a miniszter úr szerint is figyelemre méltó, valamint az egyéb ágazatok számára is példaértékkel bír. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megjelent az ,,EFOP-1.8.24-22 Innovatív egészségügyi szolgáltatások fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységek a felzárkózó társadalmi csoportok számára” című felhívás kitöltőprogramja

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elérhető az EPTK felületen az EFOP-1.8.24-22 Innovatív egészségügyi szolgáltatások fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységek a felzárkózó társadalmi csoportok számára kitöltőprogramja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Az új év új lehetőségeket biztosít a mezőgazdaság számára

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Tavaly számos gyümölcs fagyott el tavasszal, madárinfluenza és a sertéspestis is rengeteg kárt okozott a koronavírus mellett. A 2021-es esztendő rengeteg támogatási lehetőséget biztosít a gazdák számára. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Jelentős uniós forrásokra pályázhatnak tapasztalt mentorok támogatásával a hazai kkv-k

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A kormány a lehető legtöbb segítséget megadja a magyar vállalatoknak az uniós forrásokra pályázáshoz. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Itt van Varga Mihály nagy bejelentése: most odaadják az összes pénzt abból az EU-pályázatból, amit több évre terveztek

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A nyáron meghirdetett első új GINOP-pályázat teljes 200 milliárd forintos keretének odaítéléséről döntött a kormány, sőt valójában 210 milliárdos támogatási keretet ítéltek meg 1700 nyertes vállalkozásnak - jelentette be csütörtök reggeli Facebook-videójában Varga Mihály. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult az ,,EFOP-4.1.5-16 Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése című felhívás

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a ,,Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése című (EFOP-4.1.5-16 kódszámú) felhívás, az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megjelent a 2020-1.1.2-PIACI KFI pályázati felhívás kitöltőprogramja

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az NKFI Alapból meghirdetett 2020-1.1.2-PIACI KFI pályázati felhívás kitöltőprogramja megjelent, elérhető a www.palyazat.gov.hu oldal ,,Pályázati e-ügyintézés felületén. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosul a ,,Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj döntésének határideje

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az NKFIH Alapból az Innovációs és Technológiai Minisztérium mint Irányító szerv és az NKFIH mint Kezelő szerv által kiírt Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj pályázati kiírása 8.3. pontjában szereplő határidő módosul. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Készülnek a 2023 utáni Közös Agrárpolitikára vonatkozó hazai tervek

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Közös Agrárpolitika (KAP) következő hét évében alapvető feltételként megjelenő fenntarthatósági és zöld elvárások betarthatóságáról, azok realitásáról is volt szó a Pápai Agrárexpó és Agrárpiknik „A mezőgazdasági támogatások célja és jövője” című fórumbeszélgetésén. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosul a 2020-3.1.3-ZFR-TEFH pályázati felhívás beadási határideje

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A „Települések energiaellátásának biztosítása földgázhelyettesítő alternatív ellátási módok felhasználásával, valamint modern technológiák, rugalmassági szolgáltatások igénybevételével” című 2020-3.1.3-ZFR-TEFH kódú felhívás beadási határideje az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszerben (EPTK) felmerült problémák miatt módosul. A módosított beadási határidő: 2020. június 26. 12:00. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 78/2021. (X. 28.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V. 5.) AM rendelet szerinti támogatás kifizetése iránti kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult ,,A környezetvédelmi szolgáltatásokat biztosító akvakultúra fejlesztésének előmozdítása című felhívás

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „A környezetvédelmi szolgáltatásokat biztosító akvakultúra fejlesztésének előmozdítása” című, MAHOP-2.5-2018 kódszámú felhívás módosítása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult az ,,Állami tulajdonú sportlétesítmények energetikai fejlesztése című (KEHOP-5.2.12 kódszámú) felhívás

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Széchenyi 2020 keretében megjelent a ,,Állami tulajdonú sportlétesítmények energetikai fejlesztése című (KEHOP-5.2.12 kódszámú) felhívás módosítással érintett része: a felhívás 4. oldala, továbbá a 1.2; 3.5.2; 3.7.1; 4,3. pontja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Újabb fontos részletek derültek ki a családi házak napelemes EU-pályázatáról

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az ITM államtitkára jelezte az információkat a Portfolio-nak. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Fellendítette a hazai gépjárműpiacot a villanyautó pályázat

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Leginkább a kis és közepes méretű SUV-okat keresik 6 és 9 millió forint között. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,GINOP-7.1.6-16 Világörökségi helyszínek fejlesztése című felhívás

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Világörökségi helyszínek fejlesztése” című (GINOP-7.1.6-16 kódszámú) felhívás módosításra került az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megnyíltak a Horizon Europe keretprogram Clean Aviation 2022-es felhívásai

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Clean Aviation programban tizennégy témában nyílt meg pályázat összesen 735 millió eurós támogatással. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Havi több százezer forintos támogatást kaphatnak a fiatal kutatók

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A fiatal kutatóknak érdemes élni a pályázati lehetőségekkel, hiszen akár havi több százezres ösztöndíjban részesülhetnek. Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tudományos és nemzetközi elnökhelyettesének segítségével utánajártunk, jelenleg milyen programok érhetőek el, és mit érdemes tudni azokról. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Kertészet - Gomba előállító üzemek fejlesztésének támogatása

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. VP2-4.1.3.4-21 Kertészet - Gomba előállító üzemek fejlesztésének támogatása A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosításra kerültek VEKOP indikátorokhoz kapcsolódó adatlapok

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A VEKOP indikátor adatlapok között módosultak az alábbi azonosítószámú, illetve elnevezésű indikátorok: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Megduplázza a kormány a COVIDEA pályázat támogatási keretét

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. 70 projekt és 15 ötlet jutott a döntőbe. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Excel táblázat a kifizetési kérelmek kapcsán elszámolni kívánt számlák és tételek feltöltéséhez (2020/2021. tanév)

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az Agrárminisztérium 2022-ben is támogatást nyújt a húsgalambok beszerzéséhez PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A húsgalamb termékpálya fejlesztése és az egységes árualap megerősítése érdekében a tenyésztők 2022-ben is igényelhetnek támogatást hústermelésre szánt vagy annak előállítását célzó tenyésztési program keretében nevelt galamb vásárlására – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult az ,,EFOP-3.1.4-15 Ösztöndíj és mentorálási támogatás hátrányos helyzetű tanulóknak - Útravaló ösztöndíjprogram című felhívás PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Ösztöndíj és mentorálási támogatás hátrányos helyzetű tanulóknak - Útravaló ösztöndíjprogram című (EFOP-3.1.4-15 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelentek a Horizont Európa program Tiszta Hidrogén partnerségének első pályázati felhívásai PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Március 1-jén közzétették a Clean Hydrogen Partnership első pályázati felhívását. A partnerség 2022-ben 300 millió eurót fordít olyan projektek támogatására, amelyek fellendítik a megújuló hidrogéntermelést, csökkentik annak költségeit, fejlesztik tárolási és elosztási megoldásait, és ösztönzik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogén felhasználását. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent az “TOP-5.3.2-17 MEGYEI IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE” című felhívás kitöltő programja PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elérhető a honlapon az TOP-5.3.2-17 MEGYEI IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Magyar Falu Program civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatására kiírt pályázati felhívás eredménye, a nyertesek listája PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Bethlen Gábor Alapkezelő közzétette a Magyar Falu Program civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatására kiírt pályázati felhívás eredményét. A nyertesek listája az alábbi linkről tölthető le: Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,Az e-kohéziós irányelv implementálása című (KÖFOP-3.3.2 kódszámú) felhívás PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Az e-kohéziós irányelv implementálása című (KÖFOP-3.3.2-16 kódszámú) felhívás módosítása az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás című (VP3-14.1.1-16 kódszámú) felhívás PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás című (VP3-14.1.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a ,,Középületek energetikai fejlesztéseinek előkészítése című (KEHOP-5.2.15 kódszámú) felhívás PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Széchenyi 2020 keretében megjelent a ,,Középületek energetikai fejlesztéseinek előkészítése című (KEHOP-5.2.15 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,4 és 5 számjegyű utak fejlesztése című (TOP_Plusz-1.1.2-21 kódszámú) felhívás PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,4 és 5 számjegyű utak fejlesztése című (TOP_Plusz-1.1.2-21 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontot érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázati felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosult a ,,Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat felhívás

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az NKFI Alapból meghirdetett 2021-1.2.2-EU_KKV pályázati felhívás esetében a projekt fizikai befejezésének időpontja az EIC Accelerator pályázat első szakaszára (rövid pályázat) vagy a módosításnak megfelelően a főpályázatra történő benyújtás dátuma is lehet.  A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Szeretjük a mezőgazdaságot!

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Négyezer milliárd forint támogatást fordít a kormány a magyar vidék fejlesztésére, Nagy István: az új bortörvény garantálja a környezetvédelmet is, felfedezték a tejipar legnagyobb innovációját. Heti hírösszefoglaló. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Megjelent a ,,Helyi gazdaságfejlesztés című (TOP_Plusz-1.1.1-21 kódszámú) felhívás

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a Helyi gazdaságfejlesztés című (TOP_Plusz-1.1.1-21 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Újra nyílik az előminősítés a divat- és designipari vállalkozások számára

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A nagy érdeklődésre való tekintettel a ,,Divat és Dizájnipari mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása előminősítési rendszere március 19-én 23:59-kor újra nyit. A GINOP-1.2.14-20 kódszámú pályázat előminősítés keretében a hat magyarországi konvergenciarégió (Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Észak-Magyarország) vállalkozásai 2021. március 25. (csütörtök) 10 óráig tölthetik ki […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosult a ,,Felhívás a fejlesztési kötelezettséggel rendelkező települések számára szennyvízelvezetéssel és -kezeléssel kapcsolatos fejlesztések megvalósítására című (KEHOP-2.2.2 kódszámú) kiemelt felhívá

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Felhívás a fejlesztési kötelezettséggel rendelkező települések számára szennyvízelvezetéssel és -kezeléssel kapcsolatos fejlesztések megvalósítására című (KEHOP-2.2.2 kódszámú) kiemelt felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Több mint 320 kutató, kutatócsoport nyert csaknem 11 milliárd forint támogatást

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal hirdetett meg az alapkutatási pályázatot. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Egy pillanat alatt fogyott el a 100 milliárdos pályázat, sok vállalkozó hoppon maradt

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Mindössze 14 percük volt a vállalatoknak, hogy pályázzanak a 100 milliárd forintos keretösszegű, kkv-k számára megnyílt pályázatra, amely a járvány okozta károk enyhítésére jött létre. Vagyis, igazából ennyi idejük sem volt, mert a rendszer folyamatosan akadozott, így rengeteg vállalkozás nem tudta beadni a kérelmét. A jelenségre a Portfolio több, pályázat iránt érdeklődő, de pórul járt […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk: Módosult a ,,GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás dokumentációja

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás kiegészül a disszeminációs útmutató melléklettel. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk: Két új ideiglenes kollégium létrehozását jelentette ma be Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Két új ideiglenes kollégium létrehozását jelentette ma be Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Megyei identitás erősítése című (TOP-5.3.2-17 kódszámú) felhívás

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 2/2018. (VI. 22.) AM rendelet és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a cukorágazat szabályozásának egyes kérdéseiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Társadalmi egyeztetésen a ,,Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja - Vidéki turizmus fejlesztése című (VP6-6.4.1-21 kódszámú) felhívás tervezete és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elindult a ,,Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja - Vidéki turizmus fejlesztése című (VP6-6.4.1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Magánszálláshely pályázat: megkezdődött a támogatások utalása és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. 2020. augusztus 31-ig minden nyertes pályázó megkapja a Kisfaludy Program keretében elnyert szobánkénti 1 millió forintos támogatást, amelyet magán és egyéb szálláshelyek felújítására és fejlesztésére lehet fordítani. A felhívásra több mint 16 ezer pályázat érkezett, amelyből csaknem 14 ezer kérelem támogatásban részesült, közel 45 milliárd forint összértékben. A pályázatban vállalt fejlesztéseket év végéig szükséges megvalósítani. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Közeleg a kötelezettségvállalási időszak hosszabbítására vonatkozó kérelmek végső benyújtási határideje - Őshonos ex situ támoga… és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A ,,Védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának ex situ vagy in vitro megőrzése, továbbá a genetikai beszűkülést megelőző tanácsadói tevékenységek támogatása című, VP4-10.2.1.2-17 kódszámú pályázati felhívás alapján a 2017-ben támogatási kérelmet benyújtók a kötelezettségvállalási időszak 6 évre történő... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Az újranyitás ellenére áprilisra is kérhetnek a cégek bértámogatást és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az újranyitás ellenére áprilisra is kérhetnek a cégek bértámogatást. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Milliárdokra pályázhatnak a cégek - ezúttal a gazdaság zöldítésére adnak pénzt és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Mától érhető el a felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország regionális támogatási térképét és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország regionális támogatási térképét. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Mennyi EU-pénzt blokkolhat Magyarországnak Brüsszel, ha elindul a keménykedés? és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A küszöbön álló jogállamisági eljárás miatt akár 1100-1600 milliárd forinttal is elmaradhat idén az EU-pénzek brüsszeli kifizetése ahhoz képest, mint amennyivel tavaly év végén számolt a Pénzügyminisztérium - derül ki azokból a forgatókönyvekből, amelyeket a Portfolio állított össze nyilvános és háttérinformációk alapján. Ez jócskán tovább rontaná az államháztartás egyébként is kifeszített idei helyzetét, hiszen a […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a felhívás szakmai mellékletét képező egységköltség szorzótábla és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Tájékoztatjuk a kedvezményezetteket, hogy kifizetési kérelem benyújtásakor a módosított egységköltség szorzótábla használata szükséges. A módosított táblában kitöltendő az utazáshoz használt gépjármű rendszáma, illetve tartalmazza, hogy egy autópálya matrica az érvényességi ideje alatt csak egyszer számolható el. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A Bizottság 2014. június 25-i 702/2014/EU rendelete és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a “Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása” című (GINOP-1.3.3-16 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása című (GINOP-1.3.3-16 kódszámú) felhívás keretösszege a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1006/2016. (I.18.) Korm. határozat alapján 18,225 milliárd Ft-ról 18,331 milliárd Ft-ra módosult. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat nyitvatartása és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Tájékoztatjuk a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálatán 2019. augusztus 9–10. napokon az alábbiak szerint alakul a hívásfogadás: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Barnamezős területek rehabilitációja című (TOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Barnamezős területek rehabilitációja című (TOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 88/2021. (XII. 10.) számú Kincstár Közlemény és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a sertés állatjóléti támogatás 2022. támogatási évre vonatkozó igénybevételéhez szükséges támogatási kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Hogyan támogatja a Nitrogénművek a magyar mezőgazdaság versenyképességét? és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Modern mezőgazdaság hatékony tápanyag-utánpótlás nélkül nem létezik. Az összes tápanyag közül a nitrogén a legmeghatározóbb. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzések című (GINOP-6.1.10-VEKOP-19 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a ,,Gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzések című (GINOP-6.1.10-VEKOP-19 kódszámú) felhívás. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése című (TOP-6.6.2-16 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a ,,Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése című (TOP-6.6.2-16 kódszámú) felhívás. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: MEGJELENT AZ ÁLLAMI PROJEKTÉRTÉKELŐI SZAKÉRTŐI NÉVSORBA TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓRA VONATKOZÓ FELHÍVÁS KÖZBESZERZÉSI ÉRTÉKELÉS TEKINTETÉBEN és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény szerinti közbeszerzési értékelés feladatok ellátására vonatkozóan megjelent a szakértői névsorba történő regisztráció feltételeit tartalmazó felhívás a honlapon. A jelentkezések informatikai rendszerben történő benyújtására várhatóan 2021. október elejétől lesz lehetőség, melyről külön közlemény kerül megjelentetésre a honlapon. A […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: EPTK felületet érintő karbantartás – 2021.10.21 és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. 2021 október 21-én, 22.00-tól várhatóan 24.00-ig karbantartási munkálatok miatt a Pályázati e-ügyintézés 2014-2020 felület (EPTK) rendszer és szolgáltatásai nem lesznek hozzáférhetőek. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Vállalkozóvá válási támogatás 2022 és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Induló vállalkozások, cégek és kezdő vállalkozók részére kiírt európai uniós és hazai pályázati felhívások, vissza nem térítendő támogatások. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 16/2022. (II. 22.) számú Kincstár Közlemény és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet alapján a 2022. évi ,,Támogatási kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Sertéstartók figyelem! és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Megjelent a Magyar Közlönyben a már korábban bejelentett sertéspiaci válságcsomag keretében meghirdetett 20.000 forint/koca mértékű jövedelempótló támogatás igénylésének részletei. Keretösszege 4 milliárd forint, melyet a nemzeti költségvetésből biztosít az állam. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat indult élelmiszeripari cégeknek - kijöttek a részletek és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Hétfőtől ötmilliárd forintra pályázhatnak az élelmiszeripari vállalkozások: beruházásaik támogatására akár 500 millió forint vissza nem térintendő támogatás is szerezhető. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megnyíltak a Horizon Europe keretprogram Clean Aviation 2022-es felhívásai és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Clean Aviation programban tizennégy témában nyílt meg pályázat összesen 735 millió eurós támogatással. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Lecsaptak a magyarok a pályázati pénzre - döntött a kormány és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Megemelik az elektromos járművek vásárlásához kapcsolódó támogatási keretet. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megjelent ,,Az egészségügy digitális átállásának támogatása című (RRF-8.3.1-22 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,Az egészségügy digitális átállásának támogatása című (RRF - 8.3.1-22 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések című (TOP-2.1.3-16 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Vas megye területspecifikus mellékletének (TSM) 5.2 pontjában a projekt elszámolható összköltsége az 1. és 2. benyújtási szakasz esetében legfeljebb 400 millió Ft, a 3., 4., 5. szakasz esetében legfeljebb 300 millió Ft lehet. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Excel táblázatok a kifizetési kérelmek kapcsán elszámolni kívánt számlák, kísérő intézkedések és munkafüzetek adatainak feltöltéséhez (2020/2021. tanév) és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A 2020/2021. tanév egyes teljesítési időszakainak kifizetési kérelmei kapcsán elszámolni kívánt számlák, kísérő intézkedések és munkafüzetek adatainak elektronikus felületre történő feltöltésére szolgáló Excel táblázatok A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Újra lehet pályázni elektromos kerékpár kedvezményes vásárlására és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Immár negyedik alkalommal lehet pályázni elektromos kerékpár támogatására. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Tájékoztató a 2021/2022. végrehajtási időszakban támogatott varroa atka, a nozematózis, illetve az egyéb kártevők, betegségek elleni gyógyszerekről és gyógyhatású készítményekről és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a varroa atka, a nozematózis, illetve az egyéb kártevők, betegségek elleni állategészségügyi kezeléshez felhasználható támogatásra jogosult készítmények listája A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Négy új EU-s pályázat jelent meg hírszolgáltatóknak és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Európai Bizottság hétfőn négy új pályázati felhívást tett közzé 12 millió euró értékben a többi között annak elősegítése érdekében, hogy a polgárok megbízható információkhoz jussanak. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A kecskeméti egyetemen is megalapították a Területi Innovációs Platformot és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Kecskemét, 2021. május 18., kedd (MTI) - A kecskeméti Neumann János Egyetem is csatlakozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által 2019-ben, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával elindított Területi Innovációs Platformok (TIP) kezdeményezéshez, és megalapította a saját platformját. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 21/2020. (VI. 19.) AM rendelet és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a borászati termékek krízislepárlására a 2020. évben igényelhető támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: MEGJELENT A ,,TOP_PLUSZ-1.1.2-21 – A 4 ÉS 5 SZÁMJEGYŰ UTAK FEJLESZTÉSE” CÍMŰ FELHÍVÁS KITÖLTŐPROGRAMJA és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elérhető az EPTK felületen az TOP_PLUSZ-1.1.2-21 - A 4 és 5 számjegyű utak fejlesztése kitöltőprogramja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megjelent a Zöld Forrás pályázat eredménye és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Agrárminisztérium 70 millió forint értékben támogatja a környezet-és természetvédelmi céllal létrejött, Magyarországon bejegyzett közhasznú társadalmi szervezeteket. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Lakossági napelemes pályázat: órákon belül itt a nagy bejelentés és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) sajtómeghívója szerint hétfőn reggel 8 órakor jelentik be a lakossági napelemes és fűtési rendszereket támogató pályázat részleteit. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Ujvári János diplomadíj-pályázat – Pályázat 2019/2020 tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának pályázati felhívása Ujvári János diplomadíj odaítélése céljából a 2019/20 tanév tavaszi félévében végzős hallgatók számára, a szellemitulajdon-védelemhez kapcsolódó dolgozatok elismerésére. Díjazás kategóriánként: 1. díj 250.000 Ft; 2. díj 200.000 Ft; 3. díj 150.000 Ft; valamint különdíj 500.000 Ft. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Élet a vidéken – Állatok és emberek kapcsolata – Fotópályázat és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Állatorvostudományi Egyetem fotópályázati felhívása a vidék életét, az állatok és emberek kapcsolatát bemutató alkotások beküldésére profi és amatőr fotósok számára. A zsűri által legjobbnak ítélt képek közül az első három készítője könyvutalványban részesül. A szakértők által kiválasztott legjobb 20 fotóból papírnagyítás készül, amelyek 2019. június 22-én, a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében tekinthetők meg az Állatorvostudományi Egyetemen. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat európai innovációs program pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok és egyéb gazdasági szervezetek, államilag elismert, nem állami felsőoktatási intézmények, valamint kutató-tudásközvetítő szervezetek nyújthatnak be pályázatot az egyik, a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő programban (előfizetőknek belépés után látható, melyik programban) való magyar részvétel támogatására. Támogatható tevékenységek: alkalmazott (ipari) kutatás; kísérleti fejlesztés; nyilvánosság biztosításához kapcsolódó tevékenységek; projekt koordinációs tevékenység; piacra jutás; iparjogvédelmi tevékenység támogatása. A támogatás összege 20 millió - 70 millió Ft. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat filmes alkotótáborban való részvételre és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő pályázati felhívása Filmes Alkotótáborban való részvételre 18. év alatti fiatalok számára. Jelentkezni egy általad készített min. 2, max. 5 perces rövidfilmmel lehet. A tábor ingyenes, szállást és étkezést biztosítanak. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PályázatMenedzser: 91/2020. (IX. 7.) számú Kincstár Közlemény és a pályázatíró cégek...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. az egyéni csekély összegű támogatási keret kihasználtságára vonatkozó hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelem elektronikus úton történő benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PályázatMenedzser.hu: Digitális fejlesztések: eddig 3,7 milliárd forintot nyertek el a magyar vállalkozások és a pályázatíró cégek...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázat munkahelyek megvédését, és újabbak létrehozását is segíti. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati […]

Pályázatfigyelő: Módosult a ,,GINOP-3.1.3-15 IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása című felhívás

2022. június 23. 

Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása ” című (GINOP-3.1.3-15 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

E CÉGJEGYZÉK

2022. június 22. 

Az e-cegjegyzek.hu weboldalon lekérhetőek a Magyarországon működő cégek adatai- Az információkat az Igazságügyi Minisztérium szolgáltatja. Amennyiben valós idejű, közhiteles céginformációra van szüksége, úgy látogasson el az Országos Cégnyilvántartó és Céginformációs Rendszer oldalára, ahonnan hatályos és közhiteles kiadmányok lekérésére van lehetőség.

Siessen, aki pénzhez akar jutni - két nap alatt felfüggeszthetik az év utolsó K+F pályázatát - Pályázatfigyelő

2022. június 21. 

Október 14-től lehet pályázni a Piaci KFI őszi pályázatára, amelynek keretösszege 20 milliárd forint. Ez az év utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrása - a Via Credit szerint 2-3 nap alatt felfüggeszthetik a kiírást a várható túljelentkezés miatt. Azok a cégek, amelyek pénzhez akarnak jutni, csütörtök estig adják be pályázatukat. A pályázati hírek kivonata csak […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázat magyar-francia társadalomtudományi projektek megvalósítására

2022. június 4. 

Egyéni vállalkozó, KKV, Kft, Bt pályázatok, támogatások a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatók. Pályázati felhívás magyarországi felsőoktatási intézmények tanszékei, intézetei, kutatócsoportjai, valamint kutatóintézetek vagy felsőoktatási intézménnyel társult cégek számára, magyar-francia kétoldalú, két év időtartamra szóló, társadalomtudományi projektek megvalósításának támogatására. A támogatás összege 500.000 Ft/év.

Európai uniós pályázat televíziós és online filmek gyártásának támogatására

2022. május 19. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás televíziós és online filmek gyártásának támogatására az európai kulturális és nyelvi sokszínűség és örökség megőrzése, fejlesztése és előmozdítása valamint a kulturális és kreatív ágazatok, különösen az audiovizuális ágazat versenyképességének és gazdasági potenciáljának növelése érdekében. A pályázat célja a legkülönfélébb közönséget megszólító, innovatív és minőségi televíziós tartalmak és sorozatok európai független produkciós cégek általi gyártásának támogatása. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 24 vagy 36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege függ a megvalósítani kívánt műfajtól és a projekt összköltségvetésétől, de legfeljebb 2.000.000 EUR lehet. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat példamutató családi vállalkozások elismerésére

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás évi 300 millió forintos árbevételt meghaladó, Magyarországon bejegyzett családi vállalkozások számára, családi vállalatok kiválósági díj 2022. évi elnyerésére, példamutató teljesítményük elismerésére. A nyertes cégek számára országos magazinban biztosítanak megjelenést.

Pénzeső a cégekre: mire lehet mostanában EU-s pénzt szerezni?

2022. május 10. 

A 2021-2027-es pályázati ciklusban nagyságrendileg 9.750 milliárd forint támogatási összegre lehet számítani, ebből közvetlenül a vállalkozások beruházásaira vagy fejlesztéseire 1.490 milliárd forint költhető az operatív programok tervei alapján. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […]

Pályázat a cirkuszpedagógiát felerősítő, online megvalósítható tevékenységek támogatására

2022. május 2. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Egyéni vállalkozók, cégbejegyzéssel rendelkező egyéni cégek, szervezetek, magáncirkuszok, közművelődési intézmények, valamint oktatási és szakképzési intézmények nyújthatnak be pályázatot az on-line térben megvalósítható, cirkuszpedagógiát felerősítő tevékenységek támogatására. A pályázat keretösszege 6.000.000 Ft.

Pályázat videójátékok és magával ragadó tartalmak fejlesztésének támogatására

2022. április 13. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás videójátékok és magával ragadó tartalmak fejlesztésének támogatására az európai kulturális és nyelvi sokszínűség és örökség megőrzése, fejlesztése és előmozdítása valamint a kulturális és kreatív ágazatok, különösen az audiovizuális ágazat versenyképességének és gazdasági potenciáljának növelése érdekében. A pályázat célja az európai videojáték-gyártók, XR-stúdiók és audiovizuális produkciós cégek kapacitásának növelése olyan videojátékok és interaktív, magával ragadó élmények fejlesztésére, amelyek képesek elérni a globális közönséget. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege legfeljebb 150.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat nagykereskedelmi, gyártó és kereskedelmi cégeknek, kereskedelmi marketingkampányok elismerésére

2022. április 1. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás nagykereskedők, gyártók, valamint kereskedelmi cégek számára 2019. március 1. és 2020. március 1-je között futott viszonteladói vagy végfelhasználói kampányok elismerésére. A díjat elnyerő cég 1 éven át viselheti Az Év Kereskedelmi Marketing Kampánya kitüntető címet.

Felszámolás alá került a turisztikai pályázaton százmilliókat nyerő szállodaüzemeltető

2024. január 9. 

Egy Mészáros Lőrinchez köthető vállalkozó szerezte meg a Kisfaludy-programban 382 milliós támogatást elnyert hévízi Hotel Aquamarint üzemeltető céget. A felújítást félbehagyta, a vendégektől beszedett előleget nem fizette vissza, a vállalkozás így felszámolás alá került. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Százmilliókra pályázhatnak a magyar cégek: Győrben mutatjuk a részleteket

2023. december 3. 

Nincsenek könnyű helyzetben a magyar vállalkozások: a turbulens gazdasági és geopolitikai helyzetben folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük, miközben a kormánya és az Európai Bizottság között kialakult nézeteltérések miatt a kohéziós keret és egyéb támogatások sem elérhetőek, amíg a felek meg nem egyeznek a források feloldásának feltételeiről. De nemcsak a hazai elosztású operatív alapok által nyújtott finanszírozási lehetőségek léteznek, a direkt EU források továbbra is elérhetőek. Ennek részeleteiről fog beszélni előadásában Dászkál János, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) vezető projektmenedzsere a Portfolio és a KAVOSZ országos gazdasági rendezvény sorozatának győri állomásán, május 9-én. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Havonta fejenként 150 ezer forint bértámogatást kaphatnak a magyar vállalkozások

2023. december 1. 

2022. augusztus 15-től indul a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása program. A cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak - jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta, a legfeljebb fél éven át biztosított állami hozzájárulás célzottan […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Közel egymilliárdba kerül az azbeszt tartalmú pala begyűjtése

2023. november 27. 

Öt cég szállíthatja el a korábbi pályázat nyerteseitől az azbeszt tartalmú palát, nettó 900 millió forint keretösszeg erejéig. A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NHKV Nemzeti ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Vigyázz! - Szép csendben jócskán belenyúltak a lakossági napelemes pályázatba

2023. november 21. 

Anélkül, hogy erről külön hírt kiadtak volna, a napokban kétszer is fontos pontokon módosították a 2,9-11,3 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást ígérő lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázat szabályrendszerét. A katás és kivás vállalkozók például nagyon figyeljenek, mert most már az ő céges jövedelmük is beleszámít az egy főre jutó jövedelembe, ha egyúttal tulajdonosok […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Fejenként akár 4 milliót is kaphat egy cég az új alkalmazottai után a ma megnyílt EU-pályázaton

2023. október 24. 

A munkavállalói létszám növelése és a kapacitások bővítése céljából vissza nem térítendő uniós támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások 13,7 milliárd forintos keretösszeg erejéig - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Gazdasági csalásban utazhatott a polgármester, vádat emeltek ellene - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A vádhatóság szerint a városvezetőhöz köthető cég valótlan teljesítésigazolást állított ki, így összesen 28 millió forinthoz jutott pályázati forrásokból. A polgármestert, a feleségét ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Milyen céges EU-pályázatok várhatók a jogállamisági eljárás mellett? – Jön pár jó lehetőség - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A 2021-2027-es uniós pályázati ciklusban kb. 9750 milliárd forint támogatási összegre lehet számítani, amelyből közvetlenül a vállalkozások beruházásaira vagy fejlesztésére 1490 milliárd forint költhető el és ebből a legnagyobb rész, mintegy 1000 milliárd a GINOP Pluszban látszik, amelyből eddig már 440 milliárd forintot ki is osztottak a nyerteseknek - derül ki a Via Credit összesítéséből, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Itt a nagy lehetőség a gyorsan növekvő cégeknek, de néhány dologra oda kell figyelni - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Egy különleges pályázati kiírás jelent meg a Magyar Multi Programban, amelynek segítségével a kiemelkedően teljesítő cégek minden olyan fejlesztési igényt megpályázhatnak, amelyet egyébként nem tudnának megtenni ilyen nagy összegben, vagy ilyen összetetten - hangsúlyozta a Portfolio-nak adott interjúban Décsi András. A PMG Hungary Kft. pályázati igazgatója rámutatott, hogy az akár 2,5 milliárd forintnyi feltételesen vissza […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

100 milliárdos EU-pályázatot jelentett be Varga Mihály a leghátrányosabb helyzetű térségek fejlesztéseire - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

,,A magyar vállalkozásokat segítő pályázatok az év végén sem állhatnak meg: 100 milliárd forintos keretösszegű pályázat meghirdetéséről döntöttünk a kis- és középvállalkozásoknak. Ebből a cégek fejleszthetik technológiájukat, termelékenységüket, és növelhetik a versenyképességüket - jelentette be hétfő reggeli Facebook-videójában Varga Mihály. Bár a videóból nem derült ki, de ez a GINOP Plusz-1.2.3-21 kódszámú felhívás, amelynek részletei […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Egy új pályázat élénkíti a magyar-német kutatási kapcsolatokat - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Elindult az EUREKA nevű pályázati program keretében a magyar-német alprogram, amely a két ország cégeinek és kutatóintézményeinek piacorientált együttműködéseit támogatja mind a német, mind a magyar állam által 7-7 millió eurós támogatással, így a programból a magyar cégek 2,5 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak - jelentette be csütörtök reggeli közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hogyan védje egy cég a márkáját? Még pályázható egy támogatás - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Hogyan védje egy cég a márkáját? Még pályázható egy támogatás. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Itt a lehetőség a cégeknek is! Elektromos járművek vásárlására ad pénzt a kormány - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Itt a lehetőség a cégeknek is! Elektromos járművek vásárlására ad pénzt a kormány. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak erősítésére a kormány - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Fontos bejelentést tett a pénzügyminiszter. Kiemelkedően magas összegű, 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak és fejlesztésének erősítésére a kormány - közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nagysikerű Vidékfejlesztési Fórum Nagy István agrárminiszterrel Kalocsán – Fókuszban az új agrártámogatási rendszer

2023. október 21. 

Hogy a 2023. év első hónapjainak legfontosabb gazdálkodási feladata az új agrártámogatási rendszer feltételeinek megismerése, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Kalocsán - a NAK e témában a közelmúltban tartott rendezvényét követően - február 14-én dr. Nagy István agrárminiszter a városba látogatott. A tárcavezető Magyarország 2023-2027- es időszakra elfogadott Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervéről a főszervezővel, Szigeti Tamással, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács agrárbiztosával folytatott kerekasztal beszélgetést, majd két cég bemutatkozását követően hagyományőrző agrárvacsorán vett részt. A miniszter mintegy 150 főnyi, a kalocsai és a kiskőrösi járásból érkezett gazdálkodóval osztotta meg gondolatait. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A zöld technológia támogatására indult pályázat a hazai cégeknek

2023. október 21. 

Ismét megnyílt a lehetőség hazai szervezetek előtt a Nyugat-Balkáni Zöld Központ támogatásával a magyar zöld technológia és szaktudás alkalmazására a balkáni országok klímavádelmi vállalásainak teljesítése érdekében - mondta Dr. Örlős László, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ ügyvezető igazgatója a KLíMA - Zöldpolitikai Percek podcast beszélgetése során. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Annak a 214 cégnek sem kell búsulni, amelyek lemaradtak a gyármentő program 18 perces regisztrációjáról

2023. október 20. 

Lehetővé teszi a kormány a pályázat benyújtását azon vállalatok számára is, amelyeknek félbeszakadt a jelentkezése az energiahatékonyságot növelő beruházások támogatására szolgáló ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Állami pénzből céges napelem: kedvező változás a láthatáron

2023. október 19. 

Az otthonfelújítási támogatással megvalósuló lakossági napelemes rendszerek mellett várhatóan az uniós forráson alapuló céges pályázatokon - például GINOP-on - elnyert támogatással létesülő háztartási méretű napelemes kiserőművek esetében is elhalasztják a bruttó elszámolás bevezetését értesüléseink szerint. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Egy új pályázat élénkíti a magyar-német kutatási kapcsolatokat

2023. október 18. 

Elindult az EUREKA nevű pályázati program keretében a magyar-német alprogram, amely a két ország cégeinek és kutatóintézményeinek piacorientált együttműködéseit támogatja mind a német, mind a magyar állam által 7-7 millió eurós támogatással, így a programból a magyar cégek 2,5 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak - jelentette be csütörtök reggeli közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közvetlen EU-s forrásokat szerezhetnek a cégek – óriási a keret

2023. október 17. 

2027-ig összesen 377 milliárd eurót különített el az Európai Unió az úgynevezett új prioritásokra, 24 szakmai program keretében. A pályázatokkal elérhető forrással olyan projekteket finanszíroznak, amelyek példamutatóak az Unió számára. Ezekre a forrásokra budapesti kkv-k is pályázhatnak - a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) erről tartott információs napot a vállalkozások számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Honnan szereznek forrást a cégek?

2023. október 16. 

Honnan szereznek forrást a cégek?. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Saját műsorvezetői népszerűségére kíváncsi az MTVA 70 millióért

2023. szeptember 28. 

A pályázaton nyertes cég vizsgálja majd a közmédia műsorainak és sorozatainak megítélését, és felméri, hogy mennyire ismerik és kedvelik a nézők a műsorvezetőiket, továbbá ,,zenei ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […]

Egyre több a közvetlenül lehívható EU-s forrás a zöld projektekre

2023. szeptember 12. 

Hatalmas, több mint 400 milliárd eurónyi forrás áll rendelkezésre a fenntarthatósági célok elérésére az EU 7 éves költségvetési ciklusában, amelynek egy része ráadásul közvetlenül lehívható. Önkormányzatok, felsőoktatási intézmények és cégek, illetve ezek konzorciumai pályázathatnak különböző forrásokra, például a Horizon Europe vagy a LIFE Programme is reális, vonzó alternatíva lehet az innovációk finanszírozására. Dr. Petri Bernadett a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezető igazgatója a Portfolio Sustainable World 2023 konferencián elmondta: nagyon fontos, hogy az érintett szereplők - akár szakértő segítség bevonásával - felkészüljenek a teljesen újfajta szemléletet igénylő pályázati eljárásokra. A szervezet ezért pályázatfigyelő, pályázatíró, és a forrásszerzés egyéb folyamatait segítő szolgáltatást nyújt az ügyfelek számára, hogy eredményesen pályázhassanak a közvetlenül lehívható forrásokra.

Gazdasági csalásban utazhatott a polgármester, vádat emeltek ellene

2023. szeptember 4. 

A vádhatóság szerint a városvezetőhöz köthető cég valótlan teljesítésigazolást állított ki, így összesen 28 millió forinthoz jutott pályázati forrásokból. A polgármestert, a feleségét ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […]

Új lendület a hazai vállalkozásoknak! – Vállalkozásfejlesztési konferencia Székesfehérvárott

2023. augusztus 4. 

A Portfolio Csoport vállalkozásfejlesztési konferenciája Székesfehérvárott KKV tulajdonosok, cégvezetők, vállalkozók, szakértők, a kormányzati oldal képviselői, önkormányzati vezetők, valamint a finanszírozási oldal képviselői számára.

Mi történhetett? A kormány lefújt egy pályázatot, mert drágának ítélte az ajánlatokat

2023. augusztus 2. 

A Miniszterelnökség nem találta meg az általa kiírt közbeszerzésre a legalkalmasabb pályázót. A Duna Régió Program weboldalát elkészítő cégek közül a legalkalmasabb túl drágának bizonyult.

Erről minden logisztikai cégnek tudnia kell: elindult a Logisztikai Park Címpályázat

2023. július 13. 

Fontos határidőre figyelmeztet a kormány.

A fenntartható cégeket, üzleti megoldásokat díjazzuk – Pályázz a Green Awards egyikére!

2023. július 12. 

Második alkalommal indult el a Green Awards pályázati lehetőség: 2023. szeptember 12-én az ország legjobb ,,zöld projektjeit, vállalatait díjazzuk a Sustainable World konferencián összesen 5 kategóriában. A Green Awards különböző kategóriáit tavaly indítottuk elsőként útnak, a remek pályázatok beérkezését látva pedig 2023-ban ismét keressük a leginnovatívabb cégeket, programokat, az MBH Bank, a Green Cloud, a PwC Magyarország, a Dandelion Group és a Portfolio Csoport közös támogatásával. Még nem késő jelentkezni, július 23-ig várjuk mindazok jelentkezését, akik büszkék a fenntarthatóan működő cégükre, programukra!

Élelmiszerbiztonságunk is függ a GMO-tól

2023. július 10. 

Géntechnológiai szabályokról tárgyal a közeljövőben az Európai Unió, amelyek tervezetét 2023. július 5-én ismertette az Európai Bizottság. A szakmai szervezetek kritikusan tekintenek a folyamatra. A tervezet szerint az új géntechnológiákkal (NGT) létrehozott növények kikerülnek a GMO szabályozás hatálya alól, ezáltal a GMO törvény frissítése behozhatatlan előnybe hozza a multinacionális cégeket a növénynemesítés terén. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) az IFOAM Organics Europe (Ökogazdálkodók Európai Szövetsége) tagszervezeteként támogatja azt az állásfoglalást, amelyet a szövetség nemrégiben adott ki, az ökológiai ágazat közös elvárásait megfogalmazva az új szabályozással kapcsolatban.

Több ösztönzőre lenne szüksége a cégeknek a fenntarthatóság javításához

2023. július 1. 

Több ösztönzőre lenne szüksége a cégeknek a fenntarthatóság javításához.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az UBM Feed Zrt.

2023. június 9. 

Kutatási, oktatási, valamint a közös pályázati lehetőségek feltérképezésére irányuló, 5 éves stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az UBM Feed Zrt. (UBM). Az Európa egyik legnagyobb agrárfókuszú, multidiszciplináris képzési és kutatási intézményének számító egyetem, és a Magyarország piacvezető takarmánygyártó és szójadara értékesítő, valamint hazánk egyik meghatározó gabonakereskedő cégcsoportjához tartozó UBM Feed Zrt. között létrejött megállapodást az UBM szerdán és csütörtökön zajló, siófoki nemzetközi szakmai konferenciáján írták alá a felek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat üzlethelyiségekre

2023. május 21. 

Pályázati felhívás egyéni vállalkozók és cégek számára, Budapesten található üzlethelyiségek bérlésére. A pályázó döntése, hogy határozott, vagy határozatlan idejű szerződést szeretne kötni, határozott idő esetén azonban a minimális bérleti időtartam 3 év. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közvetlen brüsszeli EU-s pályázatok konferenciára! (hibrid)

2023. május 12. 

Tudta, hogy magyar cégek továbbra is pályázhatnak Brüsszelbe? (Csak modellváltó egyetemeket zárták ki!) Jelentkezés:  https://forms.gle/vyMbADJbxxm38h2dA Mire kaphat cége Brüsszelből támogatást? Vállalkozás-zöldítés!, környezet- és természetvédelem, határon túli együttműködés, egészségügy, kutatás-fejlesztés, tiszta technológia, innovatív értékláncok, kapacitás-növelés, prototípus-fejlesztés, dróntechnológia, műholdas kommunikáció, korai előrejelző rendszerek, speciális-szoftverek, kibervédelem, mesterséges intelligencia.. Cégek digitalizációja... stb.  Hogyan kell pályázni a gyakorlatban? Regisztráció, jelentkezés: https://forms.gle/vyMbADJbxxm38h2dA Program: 1. Pályázati aktualitások. Greinstetter Balázs Államtitkár-h. GINOP IH vezető (felkérve) 2. Kkv-Cosme, LIFE, Zöld pályázatok, Digitalis- és Kreatív Europa, Stefan Moritz főtitkár, European Entrepreneurs, angolul, szinkrontolmácsolással).3. Horizont Europe felhívások és programok, Csuzdi Szonja 4. Hogyan pályázzunk a gyakorlatban Horizont Europe felhívásokra? dr. Bulkai András 5. Erasmus+ ,  Tempus Közalapítvány, Előadó felkérve 6  Konzultáció a nemzetközi programokba bekapcsolódni kívánó cégekkel. Keressük őket. 7. Büféebéd Időpont: 2023. június 14. 10-16h Helyszín: Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), 1016 Bp. Krisztina krt.99. A terem kapacitása csak (50 fő), de online is részt vehet a konferencián!  Kérjük jelezze az űrlapon! A részvételi díjat kérjük a PÁTOSZ  11600006-00000000-11257440 sz. bankszámlájára utalni. Szervező: Pályázati Tanácsadók Országos Szövetsége (PÁTOSZ) a MGYOSZ, a BKIK, Magyar Innovációs Szövetség, Euroadvance és más rangos szervezetek támogatásával. További info: tel: 0630-9403240, titkarsag@patosz.hu,  Facebook/patosz.hu Az előadók: Greinstetter Balázs államtitkár-h, GINOP Irányító Hatóság vezetője Csuzdi Szonja, EU kutatási pályázati tanácsadó, 2001 óta foglalkozik az EU kutatási keretprogramok pályázataival, a hazai kutatóintézetek, egyetemek, vállalkozások pályázati részvételének támogatásával, tájékoztató rendezvények, képzések szervezésével és pályázati tanácsadással segítve a magyar szervezeteket az uniós források elnyerésében. Munkája során számos sikeres keretprogram pályázat előkészítésében és megvalósításában vett részt. 2015-2023 között a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal Nemzetközi Főosztályának vezetőjeként felelt a hazai keretprogram támogató pályázati és intézményi struktúra kialakításáért a Nemzeti Kapcsolattartók munkájának koordinációjáért. 2023 májusa óta EU kutatási pályázati tanácsadóként dolgozik.  Dr. Bulkai András projekt menedzser. Első diplomáját a loughboroughi egyetemen (Egyesült Királyság) szerezte mérnöki tudomány és technológia szakon, ugyanott 2006-ban doktorált. Fő kutatási területe véges elem és variációs elemzés volt. Nagy tapasztalatú  a mechanikában, dinamikában és CAD tervezésében. 2005-ben egy magyar magán kutatóközpontban az FP6 és FP7 keretprogram EU-finanszírozott projektek műszaki koordinációjával és végrehajtásával foglakozott. 2016 óta technikai igazgató a saját K+F cégeiben (Central European Research Center Kft, KSERIS Kft, Bulkai Kft, Hydropower Solutions Kft) ahol több H2020 projektet valósított meg. András tanácsadást nyújt, aminek eredményeként több pályázatot nyertek. Kb 100 közvetlen brüsszeli projektben működött közre, amelyek költségvetése több mint 100 millió euró. 2015 óta értékelőként (evaluator) és project ellenőrként (reviewer) segíti az Európai Bizottságot. Stefan Moritz Főtitkár, European Entrepreneur CEA-PME kkv-szövetség (angolul, szinkrontolmáccsal). A CEA a legnagyobb önkéntes kkv-szövetség európában.27 ország kkv-szervezeteit fogja össze, amelyek 2 millió kkv-taggal rendelkeznek. Moritz úr eddig 40 különféle közvetlen eu-s pályázatot nyert el és vezényelt le különböző konzorciumokban. (Erasmus, Horizon2020 stb.) TEMPUS Közalapítvány (felkérve): Erasmus+ Regisztráció, jelentkezés (3 perc) https://forms.gle/vyMbADJbxxm38h2dA Szeretettel várjuk!  

Magyar cégek piacra lépésének támogatása az Egyesült Államokban

2023. február 14. 

Konferencia a magyar cégek piacra lépésének támogatási lehetőségeiről az Egyesült Államokban. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Fény az alagút végén: újra van miben bízniuk a pályázati pénzre váró cégeknek

2023. február 7. 

Fény az alagút végén: újra van miben bízniuk a pályázati pénzre váró cégeknek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A herceghalmi mészlepedékes csernozjom lett az Év talaja

2023. február 4. 

Minden eszközzel támogatja a talajtudatos gazdálkodást az Agrárminisztérium - közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár hétfőn, a Magyarország talaja 2022 szakmai konferencián. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elismerés a Marton Genetics-nek

2023. január 28. 

A vetőmagszaporító, termeltető és forgalmazó Marton Genetics cégcsoport nevében pályázó Bázismag Kft. nyerte el a 2021. évi „Agrár Innovációs Díjat” március 24-én, a 30. Magyar Innovációs Nagydíj ünnepélyes átadásakor. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Miközben a nagyhatalmak véres harcokat folytatnak Ukrajnában, egy másik országban szép csendben felsorakoztak egymás mellett

2023. január 26. 

Amerikai és orosz védelmi cégek csütörtökön fegyvereket és repülőgép-modelleket állítottak ki Vietnám első nagyszabású fegyverkiállításán. Mindkét nagyhatalom a befolyásra és a fegyvereladásokra pályázik a Kínával határos, stratégiai fontosságú délkelet-ázsiai országban - írta meg a Reuters. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Itt a megoldás a céges humán költségek csökkentésére

2023. január 15. 

Ismét megjelent a 2021-2027-es pályázati ciklus első bértámogatásos képzési pályázata, amelyre február 15-től lehet benyújtani a kérelmeket. A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben nehéz megfelelően képzett munkaerőt találni. Így kiemelten fontos, hogy a felhívás kedvező módosításainak köszönhetően egyedülálló lehetőséghez jutnak a cégek munkavállalóik képzésére - véli Zsuffa Ákos a Learning Innovation Kft ügyvezetője, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ilyen piacot még nem láthatott a világ 49 millió forintért

2023. január 12. 

Magyarországon különös módon mindig ugyanazok cégek nyernek meg uniós pályázatokat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Vigyázz! - Szép csendben jócskán belenyúltak a lakossági napelemes pályázatba

2022. december 31. 

Anélkül, hogy erről külön hírt kiadtak volna, a napokban kétszer is fontos pontokon módosították a 2,9-11,3 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást ígérő lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázat szabályrendszerét. A katás és kivás vállalkozók például nagyon figyeljenek, mert most már az ő céges jövedelmük is beleszámít az egy főre jutó jövedelembe, ha egyúttal tulajdonosok […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Akár félmilliós támogatást kaphatnak munkavállalónként a cégek a jövő héten nyíló képzési EU-pályázaton

2022. december 26. 

Október elsejétől pályázhatnak a vállalkozások munkavállalóik továbbképzésére a vállalati belső képzési programban - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, a kis- és középvállalkozásokat segítő országos szakmai roadshow kecskeméti állomásán. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Napokon belül jön egy új munkaerőpiaci támogatási program a vidéki cégeknek

2022. december 11. 

Augusztus 15-től indul a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása program a Budapesten és Pest megyén kívül egész Magyarországon - jelentette be szerda reggel egy közleményben a Technológiai és Ipari Minisztérium. A cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak - hívta fel a figyelmet a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Sok cég csalódni fog a népszerű EU-s program változása miatt

2022. november 25. 

Megváltozott feltételekkel indul a technológiai fejlesztést támogató Ginop program újabb köre, már csak a fejletlenebb régiók vállalatai vehetnek részt rajta és kisebbek a támogatási plafonok. ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Átveri egy cég a napelemre pályázókat? A GVH vizsgálódik

2022. november 17. 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított egy céggel szemben, amiért megtévesztően ígérheti a lakossági napelem-pályázatok költségmentes előkészítését, illetve kifogásolhatóan ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A kormány támogatja a mikrocégek energetikai költségeit

2022. november 13. 

A kormány továbbra is támogatja a mikrocégek energetikai költségeit - mondta a technológiai és ipari miniszter szombaton Felsőrajkon, a nemzetközi térségi kiállítás és vásáron. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közel egymilliárdba kerül az azbeszt tartalmú pala begyűjtése

2022. november 9. 

Öt cég szállíthatja el a korábbi pályázat nyerteseitől az azbeszt tartalmú palát, nettó 900 millió forint keretösszeg erejéig. A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NHKV Nemzeti ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ismét megnyílt a kistelepülések cégeinek szóló pályázat

2022. október 31. 

A legkisebb hazai településeken működő, legkisebb vállalkozások november 9-től újabb 18,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban - tájékoztat az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hazai termékek vásárlásra ösztönzésére indul karácsonyi kampány

2022. október 29. 

Gyártók és kereskedelmi láncok összefogásával karácsonyi kampány indul annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a hazai áruk vásárlására. A Magyar Termék védjegyhasználók akciójában az érdeklődők dönthetik el, hogy melyik szervezet kapja meg a támogató cégek adományait - olvasható a Magyar Termék Nonprofit Kft. sajtóközleményében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A nagyobb gyárak mellett élő lakosság támogatására van szükség

2022. október 18. 

Szeptemberben adtuk át a Green Awards elismeréseinket, az Év Jó Ügye kategória nyertese a Duna-Dráva Cement Kft. volt, a céget képviselve Guth Zoltán, kommunikációs vezető szólalt meg egy videóinterjúban: Ez a díj egy nagyon fontos visszacsatolás a számunkra arról, hogy jó úton járunk. Beremenden a cementgyártás már több mint 110 éve zajlik, Vácon pedig jövőre lesz 60 éves a gyár, így jelentős gazdasági szereplője vagyunk a régiónak, ami felelősséggel is jár. Azt szoktuk mondani, hogy egy család része vagyunk, a családtagoknak pedig az a szerepük, hogy segítsék egymást, így a környezetünkben élők támogatását nagyon fontosnak tartjuk, akár a tehetség ösztöndíjprogramunkkal, akár a Zöld Megoldás-pályázat kezdeményezésünkkel. - mondta el a vezető, majd arról is beszámolt, hogy 2050-re a globális anyavállalatuk célul tűzte ki a szén-dioxid-kibocsátás-mentes beton előállítását. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat indul a Brexit miatt nehéz helyzetbe került cégeknek

2022. október 18. 

22 milliárd forint rá a keret, a pénzt az EU adja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kiszivárgott, hogy mennyiért juthatnak jövőre gázhoz a magyar cégek – Essősy Zsombort kérdezte az Index

2022. október 14. 

The post Kiszivárgott, hogy mennyiért juthatnak jövőre gázhoz a magyar cégek – Essősy Zsombort kérdezte az Index appeared first on MAPI-csoport.

Csúszik a nagy uniós K+F-pályázat megnyitása, amit nagyon várnak a cégek

2022. október 11. 

Több ponton is módosította a kiíró a GINOP Pluszban a vállalati kutatást, fejlesztést és innovációt ösztönző, 136,67 milliárd forintos keretösszegű 2.1.1-es pályázatot - tudta meg a Világgazdaság. Ezek közül a legfontosabb most az, hogy nem egy-, hanem kétszakaszos lesz a beadás és a beadhatóság kezdete nem november 2-án nyílik meg, hanem csak december 13-án, így […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Már lehet készülni a kkv-k energiatámogatási pályázatára

2022. október 2. 

Október 20-tól egészen karácsonyig lehet igényelni az energiaintenzív feldolgozóipari cégek rezsitámogatására. Az állam a gáz- és villamos energia fajlagos többletkiadásainak felét vállalja át. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pest megye lesz a legnagyobb nyertese a friss brüsszeli döntésnek

2022. szeptember 29. 

Az Európai Bizottság a minap jóváhagyta Magyarország új, 2022-2027 időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét, ami alapján 2022. januártól nem lesznek többé hátrányban a Pest megyei cégek, sőt, ők lesznek a legnagyobb nyertesei a pályázati rendszernek - hívja fel a figyelmet a friss brüsszeli döntés kapcsán a Via Credit. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Újabb pályázati kör indul a népszerű Gyorsítósáv pályázaton

2022. szeptember 29. 

8 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre a kiemelkedő növekedésre és jelentős hozzáadott értékek felmutatására képes cégek számára. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új rendszer jelenthet nagy segítséget a hazai cégeknek

2022. szeptember 21. 

Új, teljesen automatizált pályázat-előkészítő rendszert fejlesztettek ki a Virtuális Erőmű Program szakemberei. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nagy lehetőség a cégeknek a munkaerőhiány mellett: újranyílik egy képzési EU-pályázat, jóval kedvezőbb feltételek vannak

2022. szeptember 15. 

Február 15-én újranyílik egy bértámogatási és képzési EU-pályázat a tavaly őszi fordulónál jóval kedvezőbb feltételekkel, ami hatalmas érdeklődést is generálhat a vállalati körben főleg amunkaerőhiány miatt. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Rendkívüli bejelentést tett Varga Mihály

2022. szeptember 14. 

Rendkívüli keretemelésről döntöttek a kistelepüléseken működő vállalkozások pályázatán. A cégek 2 és 10 millió forint közötti összeget nyerhetnek el, amit többféle célra is fordíthatnak. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elkezdődött a FirstFarms Hungary Kft. beruházása Békés megyében

2022. szeptember 12. 

Letették a FirstFarms Hungary Kft. nyolcmilliárd forintos beruházásának alapkövét a Békés megyei Pusztaföldváron csütörtökön. A dán tulajdonú cég a fejlesztéshez csaknem 2,5 milliárd forint állami támogatást kapott. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lerohanták a kormányt a pályázó cégek

2022. szeptember 10. 

A májusban kiírt, összesen mintegy 53 milliárd keretösszegű négy új innovációs kormányzati pályázatra rendkívüli érdeklődés látszik. A négy májusban kiírt pályázati konstrukció a munkahelyteremtést, ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új eszközökkel növelné innovációs potenciálját a Műegyetem

2022. szeptember 8. 

Nemzetközi szakmai programot szervez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Balatonfüredi Tudáscentrumba. A június 17-i eseményen Kompetenciavásárt tartanak azzal a céllal, hogy nemzetközi megjelenési és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítsanak kezdő és tapasztaltabb kutatócsoportok, magyar és külföldi cégek és az akadémiai szereplők részére, valamint segítsék a tudományos együttműködéseket, illetve a Horizon Europe kutatási pályázatokban való sikeres […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Újabb pénzcsap nyílik meg a magyar cégek előtt - most erre lehet pályázni

2022. szeptember 5. 

Magyarországi vállalatoknak péntektől újabb pályázati lehetőség indul 25 milliárd forintos keretösszegből határon túli beruházások támogatására. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat zenei fesztiválokhoz kapcsolódó művészcsere programban való részvételre

2022. augusztus 17. 

Pályázati felhívás zenei fesztiválokhoz kapcsolódó művészcsere programban való részvételre. A balkáni régióban az alábbi országok vesznek részt a projektben: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia, Románia, Szerbia. A program keretében partnerenként 1.000 EUR támogatást, illetve művészcserére a fesztivál-együttműködés keretében 2.000 EUR támogatást kapnak a résztvevők. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat családi vállalkozások díjazására

2022. augusztus 17. 

Pályázati felhívás családi vállalatok kiválósági díj 2020. évi elnyerésére a magyarországi, családi tulajdonban lévő vállalkozások gazdasághoz való hozzájárulásának és a társadalom iránti elkötelezettségének elismerésére. A nyertes cégek széles sajtónyilvánosságot kapnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Európai uniós high-tech fejlesztési pályázatok konferencia

2022. augusztus 10. 

Témák: ESA Európai Űrügynökség: Űrtechnológia hétköznapi alkalmazása.  Mire kaphatunk támogatást az EU Védelmi-ipar Alapból? Kutatás-fejlesztés, prototípus-fejlesztés, kapacitás-növelés, határon túli együttműködés, védelem-ipari kkv-k versenyképességének javítása, elektronikus hadviselés, dróntechnológia, műholdas kommunikáció, űrvédelem, korai előrejelző rendszerek, tengerfelügyelet, speciális-szoftverek, kibervédelem, mesterséges intelligencia. EU Digitalisesme program a cégek digitalizációjára és a digitalizáló szakértők finanszírozására. EU H2020 és hazai K+F+I pályázatok. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Külföldi népzenei koncertek, turnék támogatása

2022. augusztus 4. 

Hazai vagy határon túli népzenei előadó(k) képviseletével megbízott magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek, továbbá külföldi koncerthelyszín(eke)t működtető magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek pályázhatnak támogatásra népzenei szólisták és együttesek nemzetközi jelenlétének erősítése érdekében külföldi koncertmeghívások, turnék megvalósításához. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat női műszaki felsőoktatási hallgatóknak szóló mentorprogramon való részvételre

2022. július 30. 

Az ABB Kft. pályázati felhívása az energetika és automatizálás területén tanuló női felsőoktatási hallgatóknak szóló mentorprogramon való részvételre. A programban résztvevő hallgató a Kiíró cég vezetői, vagy meghatározó szakemberei közül saját dedikált mentort kap, akikkel a félév során 5 alkalommal konzultáción vehet részt. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A kormány megelőlegezi a magyar cégeknek szánt EU-s támogatást

2022. július 26. 

A kormány megelőlegezi a magyar cégeknek szánt EU-s támogatást. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat külföldi táncművészek, táncegyüttesek felléptetésének, táncművészeti szakemberek fogadásának támogatására

2022. július 21. 

Magyarországi táncművészeti előadásokat létrehozó természetes és jogi személyek, szervezetek, egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot külföldi táncművészek, táncegyüttesek felléptetésének, táncművészeti szakemberek (koreográfus, táncművész, zeneszerző) fogadásának támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Cégér – Wekerlei Filmfesztivál – Pályázat ipartörténeti és helytörténeti filmek nevezésére

2022. július 20. 

A Wekerlei Társaskör Egyesület pályázati felhívása a CÉGÉR ipartörténeti és helytörténeti filmszemlén való részvételre, dokumentumfilmek beküldésére amatőr és profi alkotók számára. Díjazás: 50 perces rövidfilm: 150.000 Ft; 25 perces rövidfilm: 100.000 Ft; Közönségdíj: értékes tárgynyeremény. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Év vállalkozója 2022 - Pályázat vállalkozóknak

2022. július 18. 

Javaslattételi pályázati felhívás az Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója Díjak 2022. évi odaítélése céljából, a példaértékű vállalkozói és üzletemberi tevékenységek elismerésére. Az Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója Díjat kizárólag olyan gazdasági szakember - vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember - kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára. A területi szervezetek Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjat is javasolhatnak az arra érdemeseknek. Év Vállalkozója díj Egyéni pályázó kizárólag a Megyei/Regionális Év Vállalkozója díjra nyújthat be pályázatot, a vállalkozása székhelye szerinti megyei/regionális VOSZ szervezethez. Év Vállalkozója megosztott díjra nincs lehetőség. Az országos Év Vállalkozója Díj elnyerésének feltétele, hogy a díjazott személy vállalkozása a VOSZ tagja legyen (ettől csak az Ügyvezető Elnökség egyedi döntése alapján, különlegesen indokolt esetben lehet eltérni). Pályázat benyújtására maga az érintett vállalkozó (munkáltató; vállalkozás vezetője, tulajdonosa) is jogosult. A pályázati felhívás megjelenik a szövetség honlapján, valamint a VOSZ Hírlevélben is. Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díj, Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj Kiemelkedő vállalkozói, üzleti teljesítményt nyújtó tagjaink (támogatóink) minél nagyobb körű elismerése érdekében, az 5 tagozati területen (ipar, kereskedelem, mezőgazdaság, szolgáltatás, egészségügy) és tetszőlegesen választható ,,alkategóriákban (szakmai területek, tevékenységi körök szerint) hirdetjük meg a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak pályázatait. A Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjjal a VOSZ megyei/regionális szervezete a helyi közélet (társadalmi környezet) kiemelkedő (nem gazdasági) teljesítményeit ismerheti el, így díjazásban részesülhetnek pl. az egyházak, karitatív, jogvédő szervezetek, hivatalok, hatóságok, önkormányzatok, állami/önkormányzati szervek, közüzemek képviselői, továbbá a rendvédelem, közbiztonság területén dolgozók is. További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat népművészeti tevékenységek támogatására

2022. július 17. 

A hagyományőrzés és a néphagyomány gondozásának területén tevékenységet folytató, legalább két éve folyamatosan és rendszeresen működő, jogi személyiségi háttérrel rendelkező szervezetek és intézmények nyújthatnak be pályázatot népművészeti tevékenységek támogatására. Támogatható tevékenységek: hazai néptáncegyüttesek szakmai támogatása, programjainak megvalósítása, a közösségek megerősítése; határon túli néptáncegyüttesek szakmai támogatása, programjainak megvalósítása, a közösségek megerősítése; táncházak szakmai támogatása, programjainak megvalósítása, a közösségek megerősítése; a tárgyalkotó népművészeti közösségek szakmai tevékenységeinek támogatása, a tudásátadás elősegítése, a közösségek megerősítése és az utánpótlás biztosítása; népzene-oktatási programok megvalósítása; határon túli hivatásos magyar néptáncegyüttesek támogatása. A támogatás összege függ a megpályázott altémától, de minimum 300.000 Ft és legfeljebb 20.000.000 Ft lehet. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak és nagyvállalkozásoknak kiemelkedő családbarát tevékenységeik elismerésére

2022. július 12. 

Pályázati felhívás családbarát vállalati díjak 2022. évi elnyerésére, kis-, közép- és nagyvállalatok céges jó gyakorlatai elismerésére. További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat kis- és középvállalkozások részére, az USA piacaira történő belépést elősegítő programban való részvételre

2022. július 8. 

Pályázati felhívás digitális és/vagy skálázható termékkel/szolgáltatással rendelkező kis- és középvállalkozások számára, az USA piacaira történő belépést elősegítő programban való részvételre. A 2022 tavaszán kiválasztott cégek tréningeket, coachingot, szabályozási és jogi támogatást, és minden releváns információt megkapnak. Ezt követően pedig a legjobbra értékelt cégek még idén rangos amerikai eseményeken mutatkozhatnak be, ahol networkingre és pitchelésre lehetőség nyílik. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat vállalkozásoknak, divatmárkák fejlesztését elősegítő nemzetközi mentorprogramban való részvételre

2022. július 4. 

Pályázati felhívás magyar designmárkák (termékek: bútorok; lakáskiegészítő termékek; közterületi és kültéri berendezések; egyéb innovációs termékek: sport- és szabadidőeszközök, játékok, elektronikai eszközök) mentoring rendszerben történő nemzetközi továbbfejlesztésére. A pályázat keretében a szakértők által kiválasztott márkák a mentoring program során sokéves elmélet és gyakorlati tapasztalattal rendelkező külföldi szakemberektől kapnak támogatást cégük és brandjük fejlesztésére vonatkozóan. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

600 millió forintos pályázatot írtak ki cégeknek - PalyazatMenedzser.hu

2022. július 1. 

Társadalmi területen működő vállalkozások jelentkezését várják. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Enteriőr tervezési pályázat építészek, belsőépítészek, lakberendezők, enteriőrtervezők, dizájnerek és jelenleg még tanulmányaikat folytató építész, belsőépítész, lakberendező és dizájner hallgatók részére

2022. június 30. 

Pályázati felhívása az előre mutató, innovatív otthonok és az élvezem a házam tervezés szemléletét tülröző enteriőrök, megadott paraméterek alapján történő tervezésére. A pályázat két kategóriában kerül kiírásra és díjazásra. Az első három helyezett mindkét kategóriában neves szakmai programon vehetnek részt és értékes nyereményeket kapnak. Sikerdíjas pályázatírás, pályázati tanácsadás, pályázatíró cégek ajánlása. Mi CSAK a palyazatmenedzser.hu portált ajánljuk. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat ingyenes próbahely biztosítására fiatal és pályakezdő hivatásos táncművészek és alkotók számára

2022. június 30. 

A hivatásos táncművészet szereplőivel kapcsolatot tartó, azok igényeit ismerő szakmai szervezetek, mint jogi személyek pályázhatnak próbaterem biztosítására fiatal és pályakezdő hivatásos táncművészek és alkotók számára. A támogatás összege maximum 3.500.000 Ft/pályázat Sikerdíjas pályázatírás, pályázati tanácsadás, pályázatíró cégek ajánlása. Mi CSAK a palyazatmenedzser.hu portált ajánljuk. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat CEEPUS koordinációs találkozók támogatására

2022. június 30. 

Pályázati felhívás a 2021/2022-es tanévben nyertes, tartaléklistás, elutasított vagy pályázat benyújtását megkezdett CEEPUS hálózatok magyarországi partneregységei számára, 2021. szeptember 1. és 2022. augusztus 31. között megvalósítható koordinációs találkozók szervezésének és megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Európai uniós pályázatok az EU egészséges talajok és élelmiszerek misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására

2022. június 30. 

Pályázati felhívások az EU egészséges talajok és élelmiszerek misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, a talaj egészségének megőrzése érdekében. A pályázat célja többek között a talajjal kapcsolatos ismereteink növelése; az egészséges talaj, a tápláló és biztonságos élelmiszerek és az egészséges környezet közötti kapcsolat jobb megértése; a talaj egészségére vonatkozó hatékony intézkedések elősegítése a talajgazdálkodók, az iparágak, a fogyasztók és a társadalom egésze tekintetében; valamint megbízható talajmegfigyelési programok létrehozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-12 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat egyházi épületek kulturális értékeinek megóvása és a műemlékvédelem elősegítése céljából

2022. június 30. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása a kerület közigazgatási területén működő egyházi épületek rehabilitációjának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2.500.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Szabó Lőrinc 120 – Alkotói és művészeti pályázat

2022. június 30. 

A Spanyolnátha Művészeti Folyóirat alkotói és művészeti pályázati felhívása hazai és határon túli középiskolások és felsőoktatási hallgatók számára Szabó Lőrinccel kapcsolatos alkotások beküldésére. A díjazottak értékes nyereményeket kapnak. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat európai uniós díj elnyerésére a hatékony és minőségi igazságszolgáltatás terén megvalósult innovatív gyakorlatok elismerésére

2022. június 30. 

Pályázati felhívás bíróságok, ügyvédi kamarák, nem állami szervezetek és egyéb, jogi ügyekben illetékes szervek számára, a hatékony és minőségi igazságszolgáltatás, jogi gyakorlatok és a bíróságok működése terén megvalósult innovatív gyakorlatok elismerésére. Olyan gyakorlatokkal lehet jelentkezni, melyek mérhető eredménnyel rendelkeznek, a közelmúltban valósultak meg és alkalmazhatóak más tagországok jogszolgáltatásaiban is. A pályázati kiírás nyelve angol. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Betlehemi szép csillag – Alkotói pályázat kézműveseknek

2022. június 30. 

A Fehérvári Kézművesek Egyesülete, a Székesfehérvári Egyházmegye, a Szent Donát Alapítvány és a Szent István Művelődési Ház pályázati felhívása hivatásos kézművesek, műkedvelő alkotók, és alkotócsoportok számára, természetes anyagokból készült betlehemi jelenetek elkészítésére. Zsűrizés után a legjobb munkák díjazásban részesülnek és kiállításra kerülnek. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Találkozások Bulgáriával – Fotópályázat

2022. június 30. 

A Bolgár Kulturális Intézet és Újbuda Bolgár Önkormányzatának fotópályázati felhívása Bulgáriában készített fényképek beküldésére amatőr fotósok számára. A zsűri által legjobbnak ítélt fényképek fotókiállításon lesznek bemutatva Budapesten ? B44 Bolgár Galériában. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat építészeti konferenciákon, rendezvényeken, kiállításokon, mesterkurzusokon és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatására

2022. június 30. 

Pályázati felhívás hazai és nemzetközi építészeti konferenciákon, rendezvényeken, kiállításokon, mesterkurzusokon és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatására szakmai szervezetek és magánszemélyek számára. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat kulturális, közösségépítő terasz-rendezvények támogatására

2022. június 30. 

Közművelődési tevékenységgel foglalkozó költségvetési szervek, önkormányzatok, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági társaságok és szakmai szervezetek nyújthatnak be pályázatot hazai kamarajellegű 80-120 fős közösségépítő terasz-rendezvények megrendezésének, helyi és országos programok vegyítésének, irodalom, zene, színház és egyéb műfajok találkozásának, crossoverek megrendezésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat előremutató európai együttműködési projektek támogatására az oktatás és képzés területén

2022. június 30. 

Pályázati felhívás a szakpolitikai reform támogatására az oktatás, képzés és ifjúságpolitika területén vagy egyéb társadalmi-gazdasági ágazatokban tevékenykedő vagy ágazatközi tevékenységeket folytató állami és magánszervezetek számára. A támogatás összege maximum 500 000 EUR. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat erdei vasutak támogatására

2022. június 30. 

Erdei vasúton, vagy egyéb természeti környezetben futó vasúton, közjóléti tevékenységgel összefüggésben keskeny nyomtávú vasúti pályahálózaton, turisztikai célú személyforgalom bonyolítását végző non-profit gazdasági társaságok, civil szervezetek és költségvetési szervek nyújthatnak be pályázatot erdei vasutak üzemeltetésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 9.000.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Napelem pályázat a PalyazatMenedzseren?

2022. június 30. 

A mÉrtékadó Nők Társaságának pályázati felhívása tatabányai lakcímmel rendelkező amatőr alkotók számára, az idén 75 esztendős Tatabánya városának közösségi terei, épületei, létesítményei fejlődését, átalakulását bemutató alkotások beküldésére. Díjazás: 1. helyezett: 75.000 Ft értékű műszaki eszköz/kiegészítő ajándékutalvány; 2. helyezett: 50.000 Ft érték műszaki eszköz/kiegészítő ajándékutalvány; 3. helyezett: 25.000 Ft értékű műszaki eszköz/kiegészítő ajándékutalvány; 2 különdíj: 10.000 Ft értékű műszaki eszköz/kiegészítő ajándékutalvány.Napelem pályázatok és egyéb megújuló energetikai pályázatok a PalyázatMenedzser.hu pályázati portálon. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Nemzetközi környezetvédelmi gyermekrajzpályázat

2022. június 30. 

A Japan Quality Assurance Organization és a Nemzetközi Tanúsító Hálózat rajzpályázati felhívása 7-15 éves gyermekek számára a környezetvédelemmel kapcsolatos alkotások beküldésére. Téma: Földünk 2030-ban. 48 nyertes különleges emléktárgyat, továbbá minden résztvevő részvételi díjat kap.  A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat az európai múzeumok együttműködési és innovációs tevékenységét elősegítő projekt megvalósításának támogatására

2022. június 30. 

Pályázati felhívás az európai múzeumok együttműködési, digitalizációs és innovációs tevékenységét elősegítő projektek megvalósításának támogatására, a COVID-19 járvány hatásainak mérséklése érdekében. A projekt olyan megoldások kidolgozását támogatja, amelyek fokozzák a múzeumok digitális jelenlétét, melyekkel képesek mindennapi funkcióikat és folyamataikat megújítani, illetve a 3D-s digitalizálási és az AR/VR-alkalmazásokkal növelni tudják a látogatók számát. A pályázat keretösszege 1.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek 2022. évi szakmai program megvalósításának és működésének támogatására

2022. június 30. 

Pályázati felhívás minősítéssel nem rendelkező NEM Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek számára, a 2022. március 1. - 2023. február 28. közötti időszakra vonatkozó működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege kategóriánként eltérő, de legfeljebb 50.000.000 Ft lehet. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Tantárgyháló 2019-2020 – Kutatási pályázat általános iskolás felsős és középiskolás diákoknak

2022. június 30. 

Az Új Kép folyóirat pályázati felhívása tanulmányi versenyen való részvételre, önálló kutatás tervezésére, megvalósítására és összefoglalására általános iskolás felsős és középiskolás diákok számára. A döntőben helyezést elérő pályázatok szerzői, illetve témavezetőik külön-külön mindkét kategóriában értékes jutalmakban részesülnek. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: dráMÁzat – Drámaíró pályázat

2022. június 30. 

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara drámaíró pályázati felhívása magyar, valamint román nyelvű drámák beküldésére. A zsűri által legjobbnak ítélt mű díjazása DEBÜT és drámaÍRÓ kategóriában bruttó 1.000 euro. Mindhárom kategóriában a zsűri által legjobbnak ítélt mű bemutatásra kerül a pályázatot kiíró színházak 2021/22-es, vagy az azt követő évadában. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat külföldi magyar ügynökségeknek és kiadóknak mintafordítások elkészítésére

2022. június 30. 

Pályázati felhívás magyar nyelvű könyveket megjelentető könyvkiadók, illetve magyar nyelvű könyvek jogkezelésével megbízott ügynökségek számára, mintafordítások elkészítésére, a magyar kiadók külföldi tevékenységének katalizálása érdekében. A támogatás összege legfeljebb bruttó 600.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: RE _ CREATION! – Alkotói pályázat

2022. június 30. 

A Budapest Bank Zrt. e?s a Hybrid Atr Management Kft. alkotói pályázati felhívása mu?anyag, papi?r- e?s fe?mhullade?kokból és haszna?lt i?ro?szerekből készült, a a hullade?k fogalma?t átértelmező művészi alkotások beküldésére. A pa?lya?zat nyertese 750.000 forintos fo?di?jban re?szesu?lhet. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat a Jövő Innovátorai elnevezésű nemzetközi programban való részvételre

2022. június 30. 

Pályázati felhívás a közösségeket segítő projektek nevezésére, a Jövő Innovátorai elnevezésű nemzetközi programban való részvételre. A legjobb 5 projekt személyre szabott, négy hónapig tartó  akcelerátor programban vehet részt 2021-ben, e mellett pedig egy évig tartó mentorálási lehetőséget kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat könnyű-, jazz és világzenei együttesek, előadóművészek külföldön történő élőzenei felléptetésének, nemzetközi PR-kampányának, stratégiai alapon tervezett sajtójelenlétének, nemzetközi szakmai együttműködéseinek támogatására

2022. június 29. 

Pályázati felhívás könnyű-, jazz és világzenei műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató együttesek, előadóművészek számára külföldön történő élőzenei felléptetésük, nemzetközi PR-kampányaik, stratégiai alapon tervezett sajtójelenléteik, valamint nemzetközi szakmai együttműködéseik támogatására a magyar élőzene nemzetközi érvényesülése érdekében. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Az én könyvtárbuszom – Rajzpályázat

2022. június 29. 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár rajzpályázati felhívása Az én könyvtárbuszom címmel, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, 1-8. osztályos általános iskolai tanulók számára. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat a felnőtt tanulási szektorban működő, Erasmus akkreditált intézményeknek egyszerűsített támogatás igénylésére

2022. június 29. 

Pályázati felhívás a felnőtt tanulási szektorban működő, Erasmus-akkreditációt elnyert szervezetek számára egyszerűsített támogatás igénylésére munkatársaik és diákjaik mobilitása, valamint szakértők és gyakorló tanárok fogadása céljából. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Fotópályázat a 2019. évi csíksomlyói búcsúhoz, Ferenc pápa csíksomlyói látogatásához és Kárpát-medencei magyar keresztény értékekhez kapcsolódó fotók beküldésére, határon túli magyar fotósok számára

2022. június 29. 

A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány fotópályázati felhívása a 2019. évi csíksomlyói búcsúhoz, Ferenc pápa csíksomlyói látogatásához és Kárpát-medencei magyar keresztény értékekhez kapcsolódó fotók beküldésére határon túli magyar hivatásos és amatőr fotósok számára. A kategóriánkénti első három helyezett értékes fotóeszközöket kap. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Gyermek és ifjúsági könyvek megjelentetésének támogatása

2022. június 29. 

Könyvkiadási tevékenységgel vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységgel foglalkozó szervezetek, továbbá egyéni vállalkozók pályázhatnak támogatásra gyermekeknek szóló szépirodalmi és ismereteket átadó, az adott korosztály számára megfelelő könyvek papíralapú, magyar nyelven történő megjelentetésének érdekében. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Radno?ti Miklo?s e?s La?za?r Ervin vers- e?s mesemondo? verseny – Pályázat budapesti és Pest megyei a?ltala?nos e?s ko?ze?piskola?s dia?koknak

2022. június 29. 

A kerepesi Szabo? Magda Mu?velo?de?si Ha?z e?s Ko?nyvta?r pályázati felhívása budapesti, valamint Pest megyei a?ltala?nos e?s ko?ze?piskola?s dia?kok számára, vers- e?s mesemondo? versenyen való részvételre, XX. vagy XXI. sza?zadi magyar mesék és versek elmondására. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Színházi befogadói pályázat

2022. június 29. 

Pályázati felhívás független hazai társulatok és előadóművészek számára, előadások bemutatására vagy már bemutatott darabok továbbjátszására, műfaji megkötés nélkül. A pályázaton félkész, kész, akár bemutatás előtt álló vagy már bemutatott darabokkal vehetnek részt a pályázók. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu-t ajánljuk

2022. június 29. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Természettudományi témájú meseíró pályázat

2022. június 29. 

A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány és a Richter Gedeon Nyrt. pályázati felhívása általános iskolás, középiskolás, valamint középfokú szakképzésben résztvevő diákok számára, természettudományos témájú mesék és novellák beküldésére. Díjazás kategóriánként: 1. helyezett: 200.000 Ft összegű díj; 2. helyezett: 150.000 Ft összegű díj; 3. helyezett: 100.000 Ft összegű díj. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat zeneipari háttérmunkások támogatására

2022. június 29. 

Pályázati felhívás a COVID-19 járvány, az elmaradt koncertek, rendezvények miatt nehéz helyzetbe került zeneipari háttérmunkások (roadok, hang-, videó- és fénytechnikusok, sofőrök, tourmanagerek) számára pénzügyi támogatás elnyerésére. A pályázat keretösszege: 6.000.000 Ft A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Balázs Lajos Óbudai Civil Díj 2021 – Pályázat civil szervezetek jelölésére - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása Balázs Lajos Óbudai Civil Díj 2021. évi odaítélése céljából, a kerület polgárai érdekében kifejtett kimagasló tevékenységek elismerésére. A Díj díszoklevéllel és bruttó 500.000 forint pénzjutalommal jár.  Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat társadalmi szervezeteknek, hazai vállalat adományozási programjában való részvételre, támogatás elnyerésére - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Pályázati felhívás közhasznú jogállású társadalmi szervezetek (civilszervezetek, nonprofit gazdasági társaságok, szociális szövetkezetek) számára adományozási programban való részvételre működéshez kapcsolódó, a COVID-19 járványhelyzet okozta válság, változások kezeléséhez kapcsolódó, 2020 és 2021 folyamán megjelenő megoldások, innovációk fejlesztése, megosztása céljából. Egy szervezet legfeljebb 1 millió Ft-ot gyűjthet. Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a szakképzési szektorban működő, Erasmus akkreditált intézményeknek egyszerűsített támogatás igénylésére - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Pályázati felhívás a szakképzési szektorban működő, Erasmus-akkreditációt elnyert szervezetek számára egyszerűsített támogatás igénylésére munkatársaik és diákjaik mobilitása, valamint szakértők és gyakorló tanárok fogadása céljából. Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Európai uniós pályázat kiemelkedő társadalmi hatású Horizont 2020 projektek díjazására - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Pályázati felhívás kiemelkedő társadalmi hatású Horizont 2020 projektek díjazására. A pályázat célja, hogy megmutassa az EU-s kutatások és fejlesztések szélesebb társadalmi és gazdasági hasznát. Az 5 díjazott egyenként 10.000 EUR pénzjutalmat, valamint megjelenési lehetőséget kap. A pályázati kiírás nyelve angol. Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatíró: Már kérelmezhető a falusi kisboltok támogatása >> Napelem pályázatok

2022. június 29. 

A pályázatírási, pályázati tanácsadási tevékenységet végző pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elindult a regisztráció a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében, amelyre az érdeklődő gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, szövetkezetek egyedi kérelem benyújtásával jelentkezhetnek. Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatíró: 33/2022. (IV. 27.) számú Kincstár Közlemény >> Napelem pályázatok

2022. június 29. 

A pályázatírási, pályázati tanácsadási tevékenységet végző pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet alapján a 2021/2022 borpiaci évi kifizetési kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatíró: 56/2021. (VII. 16.) számú Kincstár Közlemény >> Napelem pályázatok

2022. június 29. 

A pályázatírási, pályázati tanácsadási tevékenységet végző pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető egyéb támogatások igénybevételének feltételeiről szóló 8/2020. (II. 18.) számú Magyar Államkincstár Közlemény módosításáról […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Hétmilliárdos támogatást kap a divat- és kreatív ipar

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Figyelemmel arra, hogy a magyar divat és kreatívipar világszínvonalú, és egyre több vállalkozás jelenik meg termékeivel a világ divatpiacain, hétmilliárd forintos keretösszeggel új pályázat jelent meg ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Felhívás ivóvízellátó hálózatok átalakítására, fejlesztésére című kiemelt felhívás

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent, „Felhívás ivóvízellátó hálózatok átalakítására, fejlesztésére” című (KEHOP-2.1.5 kódszámú) kiemelt felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: JÖN: Pályázat az ökológiai gazdálkodásra történő áttérés és az ökológiai gazdálkodás fenntartásának támogatására

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Pályázati felhívás-tervezet mezőgazdasági termelők számára, a konvencionális területek ökológiai művelés alá vonásának, illetve az ökológiai művelésbe vont területeken a gazdálkodási mód fenntartásának támogatására. A támogatás összege növénytípusonként eltérő, de legfeljebb 1.840 euró/ha/év. Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Több mint 10 milliárd forintból épülhetnek újabb munkásszállások

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Már hatodik alkalommal váltak elérhetővé a munkaerő mobilitását elősegítő ,,Munkásszállások kialakítása program forrásai - jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a legújabb kiírás keretében több mint 10 milliárd forintra nyújthatnak be pályázatot a vállalkozások, az önkormányzatok és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Eljött a budapesti szállodák ideje is: megnyitják a pénzcsapot

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Már benyújthatók a támogatási kérelmek a Pest megyei szállodák fejlesztését és bővítését támogató pályázati felhívásra. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Az EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatása (2021-1.2.1-EIT-KIC), támogatott projektek

2022. június 29. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A 2021-1.2.1-EIT_KIC felhívás célja, hogy az EIT KIC társulásokban való hazai részvételt ösztönözze, elősegítve, hogy a hazai partnerek az egyes KIC-ek működési struktúrájában a lehető legmagasabb szintű pozíciót érjék el és az EIT KIC minél többféle tevékenységébe minél aktívabban és sikeresebben tudjanak bekapcsolódni, minél komplexebb, a tudásháromszög minél több elemét lefedő feladatot vállaljanak. A pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a 2019-2.1.7-ERA-NET felhívás és útmutató

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására (2019-2.1.7-ERA-NET) felhívása és útmutatója. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Tanévkezdés: folytatódnak a népszerű egyetemi innovációs képzések

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőfokú képzésekkel is ösztönzi az innovációs szakemberek utánpótlás-nevelését és a fiatal vállalkozóvá válását. Az első országos egyetemi startup képzést, a Hungarian Startup University Programot (HSUP) már a tavalyi bemutatkozó tanévben közel 2100 hallgató választotta. A Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem kutatási és innovációs menedzserképzéseinek eddigi két évfolyamán […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult az ,,Integrált közcélú víziközmű adatbázis (IKVA) című (KÖFOP-2.3.6-VEKOP-16 kódszámú) kiemelt felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Integrált közcélú víziközmű adatbázis (IKVA) című (KÖFOP-2.3.6-VEKOP-16 kódszámú) kiemelt felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Társadalmi egyeztetésen ,,A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása című (GINOP Plusz-1.2.1-21 kódszámú) felhívás tervezete

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elindult ,,A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása című (GINOP Plusz-1.2.1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Uniós pályázatok: most erre is pénzt szerezhetnek a vállalkozások

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A magyar vállalkozások, közigazgatási szervezetek előtt is megnyíltak a Digitális Európa Programhoz kapcsolódó újabb közvetlen uniós pályázatok. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A 2020. évi OTKA pályázatok újabb keretemelésének eredményeként támogatott projektek (K_20)

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az ,,OTKA pályázatok 2020-as keretösszege újabb 100 millió Ft-tal bővült, az Új Nemzeti Kiválóság Program 2020. évi maradványáról történő átcsoportosítással. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Köznevelési és szakképzési intézmények vezetékes és vezeték nélküli hálózati fejlesztései című (GINOP-3.4.6-17 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Köznevelés intézmények vezetékes és vezeték nélküli hálózati fejlesztései című (GINOP-3.4.6-17 kódszámú) felhívás módosításra került. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A napelempályázat a vidék lehetősége

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. December 6-án indul el a napelempályázat először az ország északnyugati részén, majd - heti késleltetésekkel - az ország többi régiójában. Bár Budapest és Pest megye is sorra kerül ... ...figy A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Rendkívüli támogatás a kiemelt vidéki sportegyesületeknek

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Rendkívüli támogatás a kiemelt vidéki sportegyesületeknek. Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent a ,,Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében című (TOP-6.8.2-15 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Zöld város kialakítása című (TOP-2.1.2-15 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Zöld város kialakítása című (TOP-2.1.2-15 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Szép csendben totálisan átírták a lakossági napelemes pályázatot

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Miközben mindenki az orosz-ukrán háború fejleményeire figyelt, totálisan átírták a nagy lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázat szabályrendszerét március 4-én, de erről valahogy elmaradt az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása, pedig aznap 3 másik témában is kiadtak közleményt, és a most keddi közleményből is kimaradt az igazán fontos változtatás. Mégpedig az, hogy a plusz pontszámok rendszerét […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Segédlet az elektronikus felület használatához és e-kérelem benyújtásához

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Társadalmi egyeztetésen az ,,Alapellátás fejlesztése a háziorvosok szerepének erősítésére, a lakóhelyközeli szolgáltatások bővítésére és a szakellátás tehermentesítésére című (RRF-8.1.1-22 kódszámú) felhívás tervezete

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elindult az ,,Alapellátás fejlesztése a háziorvosok szerepének erősítésére, a lakóhelyközeli szolgáltatások bővítésére és a szakellátás tehermentesítésére című (RRF-8.1.1-22 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Stratégiai K+F műhelyek kiválósága című (VEKOP-2.3.2-16 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Novák Katalin: pályázat indul Pest megyei bölcsődei bővítésekre

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Mintegy kétmilliárd forint keretösszegű pályázatot ír ki a kormány Pest megyei bölcsődei férőhelyek létrehozására - közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán. ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Meghosszabbított pályázati határidő!

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A ,,Felsőoktatási intézmények infrastrukturális, szervezeti és oktatásfejlesztési reformja című pályázati felhívás benyújtásának határidejét 2021. március 4., 16:00 óráig meghosszabbítottuk! A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Ismét elindulnak az Erasmus+ pályázatai

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban, melyben idén rekord összegű források állnak a magyarok rendelkezésére: várhatóan mintegy 52 millió euró (18 milliárd forint) - írja az MTI ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Vigyázat, változnak a napelemes pályázat feltételei

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Hétfőtől lehet benyújtani az igényléseket. Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 2015-2020. évi referenciaár és átlaghozam-adatok

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az agrárminiszter közleménye a szántóföldi növények, szántóföldi zöldségfélék, gyümölcsök és szőlő 2015-2020. kárenyhítési évi referenciaárairól és átlaghozam-adatairól A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult az ,,Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című (VP2-4.1.1-20 kódszámú) felhívás

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi2020 keretében megjelent ,,Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című (VP2-4.1.1-20 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Újabb segítség a mobilGAZDA alkalmazás felhasználóinak

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Magyar Államkincstár a mai napon (2021. augusztus 3.) emlékeztető üzenetet küldött a mobilGAZDA alkalmazáson keresztül azon ügyfelek részére, akik korábban telepítették az alkalmazást, és kiküldésre került nekik a kárenyhítési hozzájárulásokról szóló döntésük. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 65/2020. (VI. 30.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 39/2018. (XII. 13.) AM rendelet szerinti támogatások kifizetésének 2020. támogatási év II. negyedévétől történő igénybevételéhez szükséges nyomtatványok rendszeresítéséről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 29/2022. (IV. 5.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a karácsonyfa-ültetvények után igénybe vehető átmeneti támogatás iránti kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult az ,,Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása című (VP5-8.2.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációja

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult az ,,Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása című (VP5-8.2.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megjelent a ,,Kompetencia központok létrehozása - kutatási infrastruktúra fejlesztés című pályázati felhívás

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja stratégiai jelentőségű, Magyarország versenyképességét növelő, hosszú távú és fenntartható vállalati-felsőoktatási együttműködések támogatása. Célunk piaci megalapozottságú kutató-fejlesztő és innovációs bázisok létrehozása a felsőoktatási intézményekben, amelyek a vállalati partnerek számára korszerű kutatási hátteret biztosítanak innovációs, fejlesztési célkitűzéseik eredményes megvalósításához. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Nagy István: történelmi léptékű támogatás segíti a termelőket

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az eddigi döntések alapján 540 pályázat nyert pénzt. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Figyelem: Közeledik az egységes kérelem szankciómentes beadási határideje

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az egységes kérelem benyújtásának idei elsődleges határideje: 2022. május 16. Aki ezt követően, május 17. és június 9. között nyújtja be kérelmét a Magyar Államkincstárhoz, annak már munkanaponként 1 %-kal csökken az elfogadott támogatási összege. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 350 zöldbuszra pályázhatnak a települések

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A közlekedés zöldítése a magyar klímapolitikai sikeres területe - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a GINOP-3.4.1-15 Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése című felhívás

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése című (GINOP-3.4.1-15 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint módosul: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Támogatást kapnak a baromfitartók

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Hamarosan megkezdődik a 2021/2022. évi baromfi állatjóléti támogatás harmadik negyedévének kifizetése, amelynek során 2022 áprilisában közel 3 milliárd forintot utal ki az Államkincstár mintegy 1245 baromfitartó részére. A kifizetés a baromfi állatjóléti támogatás aktuális negyedévére meghatározott keretösszegek figyelembevételével valósul meg. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A Magyar-Kínai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv útján a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett jelen pályázati felhívások célja, hogy kiszámítható forrást biztosítsanak a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegyék a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A MAHOP Irányító Hatóság közleménye az EUTAF ellenőrzésekkel kapcsolatos tapasztalatokról

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (a továbbiakban: MAHOP) vonatkozásában az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (a továbbiakban: EUTAF) végzi a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 189. §-a alapján a mintavételes ellenőrzéseket, továbbá az éves rendszerellenőrzéseket az 1303/2013/EU rendelet1 127. […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: EPTK felületet érintő karbantartás

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. 2021 június 10-án, 22.00-tól várhatóan 24.00-ig karbantartási munkálatok miatt a Pályázati e-ügyintézés 2014-2020 felület (EPTK) rendszer és szolgáltatásai nem lesznek hozzáférhetőek. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 30/2020. (VI. 22.) AM rendelet

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként kidolgozott Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Programból a halgazdálkodási tevékenységet végző vállalkozások részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételének részletes feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megjelent a ,,Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek számára című (GINOP Plusz-2.2.1-22 kódszámú) felhívás

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a ,,Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek számára című (GINOP Plusz-2.2.1-22 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Tájékoztató támogatási kérelem visszavonásáról és jogutódlás benyújtásáról

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. 55/2021. (VII. 16.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján igénybe vehető egyes méhészeti támogatásokról szóló 10/2020. (II. 20.) számú Magyar Államkincstár Közlemény módosításáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosult a ,,Projektindító támogatás az I - Horizontális intézkedések című (RRF-2021-9.0 kódszámú) felhívás

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent Projektindító támogatás az I - Horizontális intézkedések komponenshez című (RRF - 2021 - 9.0 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosult ,,A strukturális változásokhoz való alkalmazkodás segítése című (GINOP-5.3.10-VEKOP-17 kódszámú) felhívás

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A strukturális változásokhoz való alkalmazkodás segítése című (GINOP-5.3.10-VEKOP-17 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések című (TOP-2.1.3-16 kódszámú) felhívás

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A felhívás mellékleteként megjelent Bács-Kiskun megye és Csongrád-Csanád megye területspecifikus mellékletei (TSM) az alábbiak szerint módosulnak: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Társadalmi egyeztetésen a ,,Divat és Dizájnipari mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása című (GINOP-1.2.14-20 kódszámú) felhívás tervezete PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elindult a ,,Divat és Dizájnipari mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása című (GINOP-1.2.14-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több mint 2 milliárd eurós támogatást kapnak a kulturális és kreatív ágazatok PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Rövidesen megjelennek az első pályázatok. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Ipari parkok, iparterületek fejlesztése című (TOP-1.1.1-16 kódszámú) felhívás PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A felhívás az alábbiak szerint módosul: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

1000 kötet, 200 ezer oldal közkincs PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Mérföldkőhöz érkezett az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtárának digitalizálása: az Agrárminisztérium támogatásával 2017-ben indult program keretében immáron 1000 kötet, 200 000 oldal szakirodalom érhető el digitális formában a könyvtár keresőfelületén. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult az ,,Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP-6.6.1-16 kódszámú) felhívás PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult az ,,Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP-6.6.1-16 kódszámú) felhívás. Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

EPTK felületet érintő karbantartás PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. 2021 május 6-án, 22.00-tól várhatóan 24.00-ig karbantartási munkálatok miatt a Pályázati e-ügyintézés 2014-2020 felület (EPTK) rendszer és szolgáltatásai nem lesznek hozzáférhetőek. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

V4 konferencia: A közös finanszírozású partnerségekben való részvétel előnyei és kihívásai PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a brüsszeli cseh (CZELO), lengyel (PolSCA) és szlovák kutatási irodával (SLORD) közös rendezvényt szervez a magyar elnökség apropóján 2022. június 13-án 10.00 órakor. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új pályázat nyílt meg a cégek előtt - nagy lehetőség a bővítést tervezőknek PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A forrásokat azok a kkv-k igényelhetik, amelyek Magyarország kevésbé fejlett régióiban, vagyis Budapesten és Pest megyén kívül működnek. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Felhívás ipari parkok, iparterületek fejlesztésére című (TOP-1.1.1-15 kódszámú) felhívás PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Felhívás ipari parkok, iparterületek fejlesztésére” című (TOP-1.1.1-15 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közel egymilliárd forint fejlesztési forrást kap Békés megye PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Több helyi projekt többlettámogatást kap a korábban elnyert uniós pályázatokhoz. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosult a ,,Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel című (VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 kódszámú)

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel című (VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 kódszámú) felhívás, továbbá az Európai Uniós forrásból finanszírozott önálló és kombinált hitelprogramok Eljárási Rendje módosult. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. 23/2017. (III. 21.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A dohány szerkezetátalakítási nemzeti program alapján megállapított jogosultság jogosultjának személyében bekövetkezett változással kapcsolatos eljárási szabályokról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Megjelent az egyházi épületek energetikai felújítását célzó EU-pályázat

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Megjelent és október 1-től meg is nyílik az egyházi épületek energetikai fejlesztésére kiírt újabb uniós pályázat, amelynek keretösszege 10 milliárd forint - derül ki a hivatalos uniós pályázati... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosult a ,,Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön című (GINOP-9.1.1.-21 kódszámú) felhívás termékdokumentációja, továbbá az európai uniós forrásból finanszírozott önálló és kombinált hitelprogramok eljárásre

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön című (GINOP-9.1.1-21 kódszámú) felhívás termékdokumentációjában az alábbi módosítások történtek: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Társadalmi egyeztetésen a ,,Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése című (RRF-2.3.1-2021 kódszámú) felhívás tervezete

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elindult a ,,Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése című (RRF-2.3.1-2021 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosult a ,,KEHOP-3.1.1 A települési hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerek fejlesztése című felhívás

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Széchenyi 2020 keretében módosult ,,A települési hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerek fejlesztése megnevezésű (KEHOP-3.1.1 kódszámú) egyszerűsített felhívás. A támogatási kérelem benyújtása 2017. május 15-től 2019. december 31-ig volt lehetséges. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Zöld város kialakítása című (TOP-6.3.2-15 kódszámú) felhívás

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A felhívás mellékleteként megjelent Nagykanizsa Megyei Jogú Város területspecifikus melléklete (TSM) az alábbiak szerint módosul: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Meghosszabbodik a 2020-1.1.1-KKV START pályázat támogatási kérelmeinek beadási határideje a harmadik szakasz tekintetében

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az NKFI Alapból meghirdetett ,,KKV START INNOVÁCIÓ című 2020-1.1.1-KKV START kódszámú pályázati felhívás támogatási kérelmeinek benyújtási határideje a harmadik szakasz tekintetében meghosszabbításra kerül az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Egy tanulmány szerint Magyarországnak 269 millió eurót hozhat a precíziós mezőgazdaság

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A mezőgazdaságra jelentős mértékben támaszkodó országokban beruházásarányosan kiemelkedően nagy hozzáadott értéket képviselhet az 5G-s hálózatok és az azokra épülő mezőgazdasági megoldások terjedése, az Analysis Mason által az Ericsson megrendelésére készült tanulmány szerint Magyarországon 2030-ig az 5G-s hálózatok 269 millió eurónyi többletbevételhez juttathatják az ágazatot 94 millió eurónyi ráfordítás (magántőke és támogatások) után - közölte a […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk: Megjelent az ,,TOP_Plusz-2.1.1-21-TL1 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívás kitöltőprogramja

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elérhető az EPTK felületen az ,,TOP_Plusz-2.1.1-21-TL1 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése kitöltőprogramja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk: Módosult a “Nemzetközi (TEN-T) vasúti és vízi elérhetőség javítása című (IKOP-2.1.0-15 kódszámú) felhívás dokumentációja

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Nemzetközi (TEN-T) vasúti és vízi elérhetőség javítása című (IKOP-2.1.0-15 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Állattenyésztőknek jön pályázatcunami és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Már csaknem 1600 milliárd forint értékben kötöttek le pályázatokat a gazdálkodók a vidékfejlesztési forrásoknak köszönhetően - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében megrendezett szakmai fórumon, Hódmezővásárhelyen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Felhívás ,,OTKA kutatási témapályázathoz és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázat célja önálló kutatócsoporttal rendelkező, tapasztalt, tehetséges kutatók támogatása, akik kiemelkedő publikációs aktivitást folytatnak, tudományterületük nemzetközileg elismert szakértőiként tartják őket számon és sikeres alapkutatási témájukat kívánják továbbvinni, újabb aspektusokból vizsgálni. A pályázati program a magyar tudományos kiválóságok fejlődését kívánja elősegíteni, növelve a hazai kutatók és kutatási intézmények nemzetközi elismertségét. A pályázati hírek kivonata csak […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Másfél milliárd forintnyi pályázati pénz jut a gyermekétkeztetési konyhákra és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázat keretében konyhák, étkezők felújítására, fejlesztésére, vagy akár új konyhák létesítésére is lehetőség van. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a VEKOP-1.2.7-20 Divat és Dizájnipari mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása című felhívás és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Divat és Dizájnipari mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása című (VEKOP-1.2.7-20 kódszámú) felhívás módosításra került. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megjelentek a Magyar Falu Program 2022. évi pályázatok és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Megjelentek a Magyar Falu Program 2022. évi pályázati felhívásai. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,MAHOP-2.3-2016 A fenntartható akvakultúrával foglalkozó új gazdálkodók ösztönzése című felhívás és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent, A fenntartható akvakultúrával foglalkozó új gazdálkodók ösztönzése című (MAHOP-2.3-2016 kódszámú) felhívás dokumentációja módosult. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Hamarosan lehet felnőttképzési támogatásra pályázni a cégeknek és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A kormány 70 milliárd forintos keretösszegből támogatja a belső vállalati képzéseken, vagy a felnőttképzéseken való részvételt. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult ,,A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése című (KÖFOP-2.1.4-VEKOP- 16 kódszámú) kiemelt felhívás és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése című (KÖFOP-2.1.4-VEKOP- 16 kódszámú) kiemelt felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 77/2021. (X. 14.) számú Kincstár Közlemény és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet alapján a 2021. pénzügyi évre kifizethető támogatási keretösszeg közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Hidrogén-technológiával a zöld jövőért és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. 2021. november 16-án kerül megrendezésre az Automotive Hungary kiállításhoz kapcsolódó komplex szakmai rendezvény a ,,Hidrogén-technológiával a zöld jövőért hibrid konferencia. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Jön Magyarország eddigi legnagyobb klímavédelmi pályázati programja és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Jön Magyarország eddigi legnagyobb klímavédelmi pályázati programja. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,GINOP-6.1.10-19 A gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzések című felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzések című (GINOP-6.1.10-19 kódszámú) felhívás. A kitöltő program a közlemény megjelenése után a későbbiekben fog változni, a kitöltő program rendelkezésre állásáról a támogatást igénylőket értesíteni fogja a Támogató. A felhívás kódszáma GINOP-6.1.10-VEKOP-19 kódszámra módosul. A felhívás az alább […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Karbantartás miatt szünetelő szolgáltatások és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az NKFI Hivatal ezúton értesíti partnereit, hogy a karbantartás miatt szeptember 2. (hétfő) 17:00 és szeptember 3. (kedd) 24:00 óra között a következő szolgáltatások nem lesznek elérhetők: https://kiregiszter.nkfih.gov.hu https://kfivelemeny.nkfih.gov.hu A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Tíz iskola több ezer diákja vette birtokba az MVM napelemes okoslámpáit és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A harmadik alkalommal megrendezett pályázatra közel 500 diák regisztrált. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Helyi gazdaságfejlesztés című (TOP-1.1.3-15 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosításra került Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területspecifikus melléklete (TOP-1.1.3-15-SB1) az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult ,,Az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (VP4-10.1.1-15. kódszámú) pályázat és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázati felhívás módosítása a ,,Szántó földhasználati kategória erózió érzékeny területi lehatárolással (zonális) tematikus előíráscsoportot érinti azon a ponton, hogy amennyiben a vetésszerkezeti előírás tekintetében a kapás növények részaránya meghaladja a 20 %-ot, úgy a módosítás eredőjeként a szankció első... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Ötven milliárd forintra pályázhatnak mikro-, kis- és középvállalkozások és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az első pályázati felhívásokra május 29-től adhatják be a vállalkozások a támogatási kérelmeket. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Még lehet jelentkezni a Családbarát munkahely pályázatra és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Akár ötmillió forint támogatást is kaphatnak a cégek családbarát intézkedések megvalósítására. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megnyílt az Irinyi Terv 2021 pályázati felülete és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Megnyílt az Irinyi Terv 2021 pályázati felülete. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Majdnem ezer milliárd forint jut idén vidékfejlesztési programokra és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Hatszázmilliárd forintnyi új beruházási pályázat indul a következő hónapokban. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 50 milliárdos pályázatból fejleszthetik állattartó telepeiket a gazdák és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Októbertől lehet benyújtani a támogatási kérelmeket. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult ,,A Vidékfejlesztési Program megvalósítását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt című (VP-20-1-16 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult ,,A Vidékfejlesztési Program megvalósítását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt című (VP-20-1-16 kódszámú) felhívás. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 2,5 milliárd forint jut járványvédelmi rendszerek kialakítására és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek kialakítására az Agrárminisztérium 2 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot. A Vidékfejlesztési Program keretében a gazdák 2020. május 1-jétől pályázhattak. Két pályázati körben összesen 349 db kérelem érkezett a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságához, 5,4 milliárd forint igényével. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Idén és jövőre újabb 1500 milliárd forint juthat vidékfejlesztésre és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az átmeneti időszakban, idén és jövőre újabb 1500 milliárd forint juthat vidékfejlesztésre uniós forrásokból, költségvetési társfinanszírozással - mondta a Portfolio gazdasági hírportál szerdai online konferenciáján a vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára. Így a Vidékfejlesztési program keretein belül közel 3000 milliárd forint áll rendelkezésre. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Gazdálkodási napló és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Cikkünk folyamatosan frissül! Közeledik az egyes jogszabályi előírások és Vidékfejlesztési pályázatok támogatások esetében kötelezően vezetendő Gazdálkodási Naplók (webGN) elektronikus benyújtásának időszaka, az arra kötelezett gazdálkodók számára. Ezen adatszolgáltatáshoz nyújtunk segítséget a kapcsolódó információk összegyűjtésében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című (TOP-1.4.1-19 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a ,,Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című (TOP-1.4.1-19 kódszámú) felhívás. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. ,,A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja a gyors növekedésre képes és jelentős hazai hozzáadott értéket felmutató társaságok KFI tevékenységének támogatása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Társadalmi egyeztetésen a ,,Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése című (VP4-10.2.2.-20 kódszámú) felhívás tervezete és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Elindult a ,,Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése című (VP4-10.2.2.-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Lezárul a ,,Gyakornoki program pályakezdők támogatására című (GINOP-5.2.4-16 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Gyakornoki program pályakezdők támogatására” című (GINOP 5.2.4-16 kódszámú) felhívás a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel 2019. augusztus 30-án 12.00 órakor lezárásra kerül. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Felhívás ipari parkok, iparterületek fejlesztésére című (TOP-1.1.1-15 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Felhívás ipari parkok, iparterületek fejlesztésére” című (TOP-1.1.1-15 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Webinárium sorozat az ifjúsági terület pályázati lehetőségeihez kapcsolódóan és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Webinárium sorozat az ifjúsági terület pályázati lehetőségeihez (Erasmus+ ifjúság és az Európai Szolidaritási Testület programok) kapcsolódóan. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés című (GINOP-2.1.7-15 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés című (GINOP-2.1.7-15 kódszámú) felhívás egyes mellékletei módosultak. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Minden cég megkapja az igényelt támogatását a versenyképességi programban és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Bevált a lump sum finanszírozás a kutatási és innovációs keretprogramban és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A lump sum finanszírozás lényege, hogy kiiktatja a tényleges költségeken alapuló pénzügyi beszámolási és munkaidő-nyilvántartási kötelezettséget, valamint az utólagos pénzügyi auditot, ezáltal jelentősen csökkenti hibák számát, az adminisztrációs terhet és a hangsúlyt a projektek szakmai tartalmára helyezi. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Idén is több ezer pályázat érkezett a Magyar Falu Programra és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Több mint ötezer kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak a Magyar Falu Program pályázataira. A koronavírus-járvány ellenére is töretlen népszerűségnek örvend a Magyar Falu Program, melynek egyes elemei iránt hatalmas az érdeklődés. A helyi életminőség javítását célzó különböző pályázati kiírásokra idén eddig több mint 5000 kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosult a ,,Helyi gazdaságfejlesztés című (TOP_Plusz-1.1.1-21 kódszámú) felhívás és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,Helyi gazdaságfejlesztés című (TOP_Plusz-1.1.1-21 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint módosul: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat közterületek gondozásának elismerésére és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Pályázati felhívás Budapest II. kerületi ingatlanok előtti közterületek gondozásának elismerésére. A legjobb pályázatokat kertészeti vásárlási utalványokkal jutalmazzák. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Meseregény pályázat 2021 és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A jelenvagyok.hu - Alkoss szabadon, biztonságban (JVTE) és az ,,Imádom a könyveket a Magyar Irodalomért közössége pályázati felhívása pályakezdő és gyakorló írók számára, a családi értékek témához kapcsolódó mesék beküldésére. Díjazás: 1. helyezett: kézirata papírkönyv formátumban megjelenik, bolthálózati terjesztéssel; 2. helyezett: kézirata e-könyv formátumban megjelenik; 3. helyezett: könyvkiadási tanácsadás 50.000 Ft értékben. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat népzenészek, népzenei együttesek, citerazenekarok koncertjeinek, fellépéseinek támogatására és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Pályázati felhívás népzenészek, népzenei együttesek, citerazenekarok legalább 3 koncertjének, fellépésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300.000 Ft. Pályázatot nyújthat be: magánszemély, jogi személy, egyéni cég, egyéni vállalkozó. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat startupoknak magyar bank akcelerátor programjában való részvételre és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Pályázati felhívás nemzetközi startup programban való részvételre működő termékkel rendelkező, illetve növekedési szakaszban lévő vállalkozások számára. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat kulturális projektek megvalósításának támogatására és a pályázatíró cégek...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Budapest egyik kerületi önkormányzatának (előfizetőinknek belépés után látható, melyik önkormányzat) pályázati felhívása a kerület kulturális sokszínűségét gazdagító, professzionális kreatív és kulturális projektek támogatására. Egyéni vállalkozók, vállalkozások és civil szervezetek pályázhatnak. A támogatás összege 100.000 - 1.000.000 Ft. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Tovább bővülhet a környezetbarát naperőmű-kapacitás és a pályázatíró cégek...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázatok megvalósítási határideje három év. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat családbarát kisvállalkozások, középvállalkozások és nagyvállalkozások díjazására

2022. június 24. 

Pályázati felhívás családbarát vállalati díjak 2022. évi elnyerésére, kis-, közép- és nagyvállalatok céges jó gyakorlatai elismerésére. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: Pályázat vállalkozások, vállalatok részére üzleti etikai díj elnyerésére

2022. június 22. 

Javaslattételi pályázati felhívás kis-, közép-, és nagyvállalatok, valamint multinacionális cégek számára, Üzleti Etikai Díj 2021. évi elnyerésére, az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésére. A díjjal embléma, logó viselésének jogosultsága jár együtt. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Populista szemfényvesztés lenne? Ennyi munkahely megvédésénél tart a kormány - Pályázatfigyelő

2022. június 22. 

Augusztus végéig jelentkezhettek a cégek három munkahelyvédelmi programra, bár igény lett volna rá, nem hosszabbították meg a pályázatokat. Az elmúlt egy hónapban alig 11 ezer dolgozó állását sikerült megmenteni - legalábbis ez olvasható ki a számokból. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Zöld megújulás jön a gazdaságban - Pályázatfigyelő

2022. június 21. 

Zöld megújulás jön a gazdaságban, a kormány 10 milliárd forinttal támogatja az egyszer használatos műanyagtermékek csökkentését segítő cégeket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára szerdán az M1-en. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázat influencerek bevonásával készített marketingmegoldások díjazására

2022. május 19. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás ügynökségek és reklámanyagot készítő, azt publikáló vagy megrendelő cégek számára, az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányok és aktivitások elismerésére.

Pályázat audiovizuális alkotások (mini-csomagtervek) támogatására

2022. május 18. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás audiovizuális alkotások (mini-csomagtervek) támogatására, az európai kulturális és nyelvi sokszínűség és örökség megőrzése, fejlesztése és előmozdítása, illetve a kulturális és kreatív ágazatok, különösen az audiovizuális ágazat versenyképességének és gazdasági potenciáljának növelése érdekében. A pályázat célja, hogy elősegítse az európai független gyártó cégek versenyképességét és növelje gazdasági súlyukat a piacon; továbbá az audiovizuális producerek kapacitásának növelése az európai és Európán kívüli forgalmazásra alkalmas projektek kidolgozása érdekben, valamint az európai és nemzetközi koprodukciók elősegítése. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. . A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege 60.000 - 310.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Az Év Agrárembere 2021 kitüntető díj főtámogatója a Marton Genetics cégcsoport

2022. május 15. 

Sándorfy András, a Marton Genetics cégcsoport ügyvezető igazgatója Az Év Agrárembere díjban visszaigazolódni látja, ahogy minden embernek, minden szakmai irányultságnak szüksége van hősökre, akik motiválják és inspirálják a mindennapok hőseit, az agrárium hőseit is, és figyelmeztetnek a békesség létfontosságú szerepére. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […]

Milyen céges EU-pályázatok várhatók a jogállamisági eljárás mellett? – Jön pár jó lehetőség

2022. május 5. 

A 2021-2027-es uniós pályázati ciklusban kb. 9750 milliárd forint támogatási összegre lehet számítani, amelyből közvetlenül a vállalkozások beruházásaira vagy fejlesztésére 1490 milliárd forint költhető el és ebből a legnagyobb rész, mintegy 1000 milliárd a GINOP Pluszban látszik, amelyből eddig már 440 milliárd forintot ki is osztottak a nyerteseknek - derül ki a Via Credit összesítéséből, […]

Pályázat fenntarthatósági projektek bemutatására

2022. április 30. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás kis- vagy grassroot, illetve nagyvállalati fenntarthatósági projektek bemutatására. Kiskezdeményezés lehet bármilyen egyéni, önkormányzati vagy civil szervezet által kialakított fenntarthatósági projekt,amely megvalósít legalább egy az ENSZ által maghatározott környezeti fenntarthatósági SDG-célt. A vállalati projektek között olyan, a cég működéséhez kapcsolódó pályázatokat várunk, amelyek zöldebbé, fenntarthatóbbá tették a vállalat mindennapjait, legyen szó szelektív hulladékgyűjtésről, megújuló energia alkalmazásáról vagy innovatív vízfelhasználás-csökkentésről.

Pályázat KKV-k részére, az USA piacaira történő belépést elősegítő programban való részvételre

2022. április 2. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás magyar kis-, és középvállalkozások számára, az USA piacaira történő belépést elősegítő programban való részvételre. A 2022 tavaszán kiválasztott cégek tréningeket, coachingot, szabályozási és jogi támogatást, és minden releváns információt megkapnak. Ezt követően pedig a legjobbra értékelt cégek még idén rangos amerikai eseményeken mutatkozhatnak be, ahol networkingre és pitchelésre lehetőség nyílik.


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!