összes kutatás pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Megjelent az agrár-környezetgazdálkodás kifizetés pályázati felhívás

Indult a napelemes pályázaton? Hamarosan pénzt láthat










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

kutatás pályázatok

Négymilliárd forint a piacorientált kutató-fejlesztői utánpótlás támogatására

2024. március 5. 

Összesen több mint négymilliárd forint értékben nyert támogatást 17 hazai egyetem 150 pályázója a Kooperatív Doktori Program keretében. A program jelentős ösztöndíjjal segíti a vállalati együttműködésben, doktori képzés keretében folytatott kutatásokat, ösztönözve a piaci igényekre épülő tudományos karrierépítést és Magyarország innovációs versenyképességét. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kihirdették az NKFI Alap 2024-es Programstratégiáját

2024. március 5. 

A Nemzeti Tudománypolitikai Tanács véleményének kikérését követően a Kulturális és Innovációs Minisztérium kihirdette a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) 2024. évi Programstratégiáját. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása

2024. február 14. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja a vállalkozások versenyképességének javítása piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektjeik támogatásával, az alábbi konstrukciókban: Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A 2020/2021. tanévre meghirdetett Új Nemzeti Kiválósági Program keretében a fogadó felsőoktatási intézmények részére kibocsátott támogatói okiratok módosításáról

2024. január 23. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a 2020/2021. tanévre meghirdetett Új Nemzeti Kiválósági Program pályázati kiírásai (ÚNKP-20-1; ÚNKP-20-2; ÚNKP-20-3; ÚNKP-20-4; ÚNKP-20-5; ÚNKP-20-6) keretében a fogadó felsőoktatási intézmények részére a támogatott ösztöndíjprogram finanszírozására és végrehajtására kibocsátott támogatói okiratokat (továbbiakban: Támogatói Okiratok) - azok 7.6. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közel 14 milliárd forint kiváló magyar kutatások támogatására

2024. január 13. 

Több mint 360 kutató és kutatócsoport részesül költségvetési támogatásban összesen 13,8 milliárd értékben. Az egyéni kutatókat és kutatócsoportokat megcélzó, úgynevezett OTKA-típusú programok a tudományos életpálya különböző szakaszaira épülő pályázati kategóriákban támogatnak kiválósági alapon kutatási projekteket, hozzájárulva a magyar kutatók és nemzetközi szintű tudományos eredményeik erősítéséhez. A projektek értékelésének fókuszában a kutatások társadalmi és intellektuális hatása áll. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Magyar-vietnámi alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési pályázat, támogatott projektek

2023. december 30. 

Magyar-vietnami kooperációban megvalósuló alkalmazott kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megalakult a Richter Tanszék

2023. december 20. 

A legfrissebb intézeti egység, a Richter Tanszék célja olyan innovatív ismeretek átadása a graduális és posztgraduális képzésen tanulóknak, amely a gyógyszeripari kutatás-fejlesztés aktuális kérdéseit, tudásbázisát is magába foglalja - hangzott el a Szenátusi Teremben tartott ünnepélyes tanszéki értekezleten. A képzést olyan előadók tartják, akik maguk is aktív résztvevői az alkalmazott gyógyszeripari kutatásoknak, részt vettek új gyógyszerjelöltek azonosításában. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása, támogatott projektek

2023. december 18. 

A 2022-1.2.4-EUREKA felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdasági és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését.

EUROSTARS - Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása című pályázati kiírás nyertes projektjei, 3. kör

2023. december 18. 

A 2022-1.2.7-EUROSTARS felhívás célja a vállalkozói szféra, különösen az innovatív kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési innovációs együttműködését elősegítő EUROSTARS - Innovatív KKV-k (partnerségi programban való magyar részvételének támogatása.

A 2023-1.2.2-HE_PARTNERSÉG nyertes pályázatai

2023. december 18. 

A 2023-1.2.2-HE_PARTNERSÉG felhívás célja, hogy az EU Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram által társfinanszírozott és az NKFI Hivatal részvételével zajló európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek számára a hazai finanszírozási keretet biztosítsa.

Ismét várják a legsikeresebb innovációkat a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázaton

2023. december 12. 

Budapest, 2023. november 16. - A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) a mai nappal hivatalosan is meghirdette a 2023. évi Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot, a Magyar Innovációs Alapítvánnyal közösen, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, valamint az Agrárminisztérium, az Energiaügyi Minisztérium, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

2023. december 11. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését. A pályázati hírek kivonata csak […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Közel 14 milliárd forint kiváló magyar kutatások támogatására

2023. december 6. 

Több mint 360 kutató és kutatócsoport részesül költségvetési támogatásban összesen 13,8 milliárd értékben. Az egyéni kutatókat és kutatócsoportokat megcélzó, úgynevezett OTKA-típusú programok a tudományos életpálya különböző szakaszaira épülő pályázati kategóriákban támogatnak kiválósági alapon kutatási projekteket, hozzájárulva a magyar kutatók és nemzetközi szintű tudományos eredményeik erősítéséhez. A projektek értékelésének fókuszában a kutatások társadalmi és intellektuális hatása áll. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Bevált a lump sum finanszírozás a kutatási és innovációs keretprogramban

2023. december 5. 

A lump sum finanszírozás lényege, hogy kiiktatja a tényleges költségeken alapuló pénzügyi beszámolási és munkaidő-nyilvántartási kötelezettséget, valamint az utólagos pénzügyi auditot, ezáltal jelentősen csökkenti hibák számát, az adminisztrációs terhet és a hangsúlyt a projektek szakmai tartalmára helyezi. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Támogatott projektek a ,,Gyorsítósáv (2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV) pályázati felhívás keretében

2023. december 4. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (a továbbiakban: Támogató) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett felhívás célja a gyors növekedésre képes és jelentős hazai hozzáadott értéket felmutató társaságok KFI tevékenységének támogatása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Aktivizálták az innovációs ökoszisztéma szereplőit

2023. december 3. 

A jelek szerint sikerült a hazai innovációs ökoszisztéma szereplőit hatékonyan megszólítani a Területi Innovációs Platform (TIP) létrehozásával. Eddig 330 tag csatlakozott a kezdeményezéshez. De vajon milyen változásokat indukál mindez az egyetemek, a kutatóintézetek vagy éppen a hazai vállalkozások életében? Interjú Sebők Katalinnal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettesével az Innotéka […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 szakpolitikai vélemény iránti kérelmek benyújtási felülete később kerül megnyitásra

2023. december 2. 

A ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című, GINOP PLUSZ-2.1.1-21 kódszámú pályázati felhívás vonatkozásában a 2. szakaszos szakpolitikai vélemény iránti kérelmek benyújtására januárban már nem kerül sor. A szakpolitikai vélemény iránti kérelmek benyújtási felülete a tervezettekhez képest később kerül megnyitásra. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Marie Skłodowska-Curie Program - kutató fogadása a Posztdoktori Ösztöndíjprogram keretében, a témavezető szempontjából

2023. november 27. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. június 8-án webináriumot szervez a Marie Skłodowska-Curie program Posztdoktori Ösztöndíjprogramjának (MSCA PF) témavezetői oldaláról. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A Horizont Európa program 5. Klaszter energetikai pályázatai (2022. december 8.)

2023. november 26. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) online információs rendezvényt szervez 2022. december 8-án a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram új, 2023/2024-es munkaprogramjában megjelenő energetikai pályázatokról. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Együttműködési megállapodás a hazai innovációs tevékenység versenyképesebbé válásáért

2023. november 24. 

Budapest, 2022. január 27., csütörtök (MTI) - Együttműködési megállapodást kötött az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkársága és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) a hatékonyabb, nemzetközi szinten is versenyképes kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység támogatása érdekében csütörtökön Budapesten. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Az Európai Bizottság Funding and Tenders portálon keresztül a Horizont projektek koordinátorainak megküldött tájékoztatójának helyes értelmezése

2023. november 24. 

Az Európai Bizottság április 13-án automatikus értesítést küldött az elektronikus pályázatkezelő felületén (Funding and Tenders Portal) keresztül a Horizont kutatási és innovációs keretprogram futó projektjeinek koordinátorai számára, figyelmeztetve a konzorciumokat arra, hogy a hazai közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott intézményeket az uniós finanszírozásból kizáró tanácsi határozat hatással lehet a már folyamatban levő projektek végrehajtására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében (2021-1.1.1-IPARJOG), 3. forduló

2023. november 22. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett pályázati felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése

2023. november 21. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv (továbbiakban: NKFI Hivatal vagy Kezelő szerv) útján a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (a továbbiakban: NKFI Alap) meghirdetett Felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az OTKA Fiatal kutatói kiválósági program 2023. évi nyertesei (FK_23)

2023. november 21. 

A 12 évnél nem régebbi (2011. január 1-jét követően megszerzett) tudományos fokozattal rendelkező kutatók számára külön programban meghirdetett felhívás (FK_23) arra ad lehetőséget, hogy a fiatal kutatók saját kutatócsoportot alapítva Magyarországon indítsanak önálló kutatási projektet. Ebben az évben a pályázók 349 projektjavaslatot nyújtottak be összesen 13.96 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. A célzottan fiatal, önálló kutatói pályájuk kezdetén álló kutatóknak meghirdetett témapályázat (FK_23) keretében idén 87 új projekt indulhat összesen mintegy 3,5 milliárd forintos támogatással.

A magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat nyertesei (SNN_23)

2023. november 21. 

A hazai kutatócsoportok és szlovén partnerek együttműködését ösztönző nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat felhívására a 2023. május 4-ei határidőig 28 érvényes pályázat érkezett közel 1 milliárd Ft támogatási igénnyel. Az NKFI Hivatal, illetve a Slovenian Research and Innovation Agency (ARIS) által értékelt magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatok (SNN_23) keretében 7 projektjavaslat összesen 247 millió forint támogatást nyert el.

PalyazatMenedzser.hu: Hogyan segítik az uniós kutatási és innovációs program projektjeit a Horizon Results Booster szolgáltatások?

2023. november 20. 

Amint arra már korábban felhívtuk a figyelmet, az Európai Bizottság október elején információs nap keretében mutatta be a Horizon Results Booster szolgáltatásait. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázati lehetőség a CERIC-ERIC európai kutatási infrastruktúra berendezéseinek használatára az anyagtudomány és bioanyagok kutatása területén

2023. november 15. 

A Central European Research Infrastructure Consortium (CERIC)-ERIC pályázatot hirdetett több mint 50 db, összesen tíz ország területén található, korszerű műszereinek és két támogató kutató laboratóriumának használatára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című (GINOP_PLUSZ-2.1.1-21 kódszámú) felhívás

2023. október 24. 

Módosult a ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című (GINOP_PLUSZ-2.1.1-21 kódszámú) felhívás. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését. A pályázati hírek kivonata csak […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

6 milliárd forintnyi új pályázat segíti a magyar szereplők bekapcsolódását a nemzetközi kutatási és innovációs projektekbe - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal célzott finanszírozással, valamint szakértői szolgáltatásokkal is segíti a magyar kutatókat, kutatóintézményeket és innovatív vállalkozásokat, hogy egyre intenzívebben bekapcsolódhassanak a nemzetközi együttműködésekbe. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Online partnerkereső rendezvény a Regionális Innovációs Völgyek kezdeményezéshez kapcsolódóan - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy az Európai Bizottság 2023. szeptember 12-én online partnerkereső (matchmaking) eseményt szervez a Regionális Innovációs Völgyek kezdeményezés keretében meghirdetésre került Interregionális Innovációs Beruházási Eszköz (I3), illetve a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram - Európai Innovációs Ökoszisztémák (EIE) programrészéből finanszírozandó, egymást kiegészítő pályázati felhívásaival kapcsolatosan. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizon Europe Cancer Mission - Horizont Európa Onkológiai Misszió információs nap (2022. június 15.) - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. júnus 15-én webináriumot szervez az Horizont Európa Onkológiai Misszió aktuális pályázati felhívásairól. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A 2021. évi Tudományos Mecenatúra (MEC_21) pályázat eredménye - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A 2021. évi Tudományos Mecenatúra pályázat keretében 434 kutató és kutatóhely részesül támogatásban tudományos kutatási eredményeik nemzetközi konferencián való bemutatásának, nemzetközi tudományos konferenciák szervezésének, tudományos eredmények népszerűsítésének, valamint tudományos kiadványok megjelentetésének ösztönzésére. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Navracsics Tibor szerint nincs veszélyben az Erasmus+ és a Horizont Európa programok folytatása - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Nem fenyegeti veszély az Erasmus+ oktatási és a Horizont Európa kutatási programok folytatását, folyamatosan lehet tovább jelentkezni a kiírt pályázatokra - jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerdán Brüsszelben a MTI-nek adott nyilatkozatában. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új vezető a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal élén - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Csák János kulturális és innovációs miniszter döntése értelmében 2023. március 7-étől Kiss Ádám a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal új elnöke. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Átadták a Nemzeti Biotechnológiai Laboratóriumot a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Szeged, 2022. május 25., szerda (MTI) - Antibiotikum-rezisztens baktériumok elleni terápiák, illetve mRNS-alapú vakcinák fejlesztésével kapcsolatos kutatások folynak majd a Nemzeti Biotechnológiai Laboratórium új épületében, melyet szerdán adtak át a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK). A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tovább erősödött Magyarország innovációs teljesítménye az Európai Bizottság jelentése szerint - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Budapest, 2022. szeptember 28., szerda (MTI) - Magyarország idén még közelebb került az EU-átlaghoz a kutatás-fejlesztés és innováció területén. Az Európai Bizottság (EB) friss jelentése szerint egy helyezést előre lépve Magyarország az innovációs rangsor 21. helyén áll, ezzel a feltörekvő innovátorok közül a legjobb eredményt érte el. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

NKFIH: Magyarország 2030-ra Európa innovációs élmezőnyébe kerülhet - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Budapest, 2022. október 11., kedd (MTI) - Magyarország 2030-ra Európa innovációs élmezőnyébe kerülhet, de már néhány éven belül látványos eredményeket hozhat az elmúlt években megalapozott kutatási-fejlesztési rendszer - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) innovációs napjának keddi konferenciáján Budapesten. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közlemény a 2021.évi Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj odaítélése, valamint ahhoz kapcsolódóan a döntésről szóló tájékoztatás határidejére vonatkozóan - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A 2021-ben meghirdetett Kooperatív Doktori Program ösztöndíj felhívására benyújtott pályázatokról a döntés meghozatalára a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 12. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a programstratégia elfogadását követően kerülhet sor. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,Tematikus kutatási hálózati együttműködések című (EFOP-3.6.2-16 kódszámú) Felhívás - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Ezúton értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy módosult a ,,Tematikus kutatási hálózati együttműködések című (EFOP-3.6.2-16 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak erősítésére a kormány - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Fontos bejelentést tett a pénzügyminiszter. Kiemelkedően magas összegű, 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak és fejlesztésének erősítésére a kormány - közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A „Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása” című pályázati kiírás horvát relációjának nyertes projektjei

2023. október 21. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nemzetközi együttműködési pályázati felhívás Korea és a V4 országok kutatói számára

2023. október 21. 

A National Research Foundation of Korea, a Ministry of Education, Youth and Sports of the Czech Republic, a National Centre for Research and Development of Poland és a Slovak Academy of Sciences közreműködésével a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) nemzetközi együttműködési pályázatot hirdet Korea és a visegrádi országok kutatói részére a következő tudományterületeken: tiszta energia és bio- és anyagtudomány. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ – Kutatási infrastruktúra fejlesztése című (GINOP-2.3.4-15 kódszámú) felhívás

2023. október 20. 

Módosult a ,,Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ - Kutatási infrastruktúra fejlesztése című (GINOP-2.3.4-15 kódszámú) felhívás. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése, támogatott projektek

2023. október 20. 

A 2021-1.2.3-EU_KP felhívás célja, hogy ösztönözze a magyar pályázókat az Európai Unió Horizont Európa kutatási, fejlesztési és innovációs keretprogramjában és az ehhez kapcsolódó közös programokban (pl. partnerségek, COST) (a továbbiakban Horizont Európa programban) való minél nagyobb számú és támogatási részesedésű részvételre, valamint arra, hogy minél többször vállaljanak konzorciumvezetői (koordinátori) szerepet ezekben a programokban.

Aktivizálták az innovációs ökoszisztéma szereplőit

2023. október 19. 

A jelek szerint sikerült a hazai innovációs ökoszisztéma szereplőit hatékonyan megszólítani a Területi Innovációs Platform (TIP) létrehozásával. Eddig 330 tag csatlakozott a kezdeményezéshez. De vajon milyen változásokat indukál mindez az egyetemek, a kutatóintézetek vagy éppen a hazai vállalkozások életében? Interjú Sebők Katalinnal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettesével az Innotéka […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Itt a bejelentés! - Meghosszabbítják a nagy uniós K+F pályázat előminősítési idejét

2023. október 19. 

Két nap múlva, augusztus 13-án délben járt volna le az előminősítés beadhatósága a nagy uniós K+F pályázathoz (a GINOP PLUSZ-2.1.1-21), de most olyan tartalmú közlemény jelent meg az előminősítésekben illetékes Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) oldalán, amely szerint az előminősítési kérelmeket folyamatosan be lehet adni két héttel azutánig, hogy a pályázati felhívás átdolgozott […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Marie Skłodowska-Curie Program - 2023. évi felhívások / Marie Skłodowska-Curie Program Posztdoktori Ösztöndíj - 2023 (2023. június 22.)

2023. október 18. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2023. június 22-én online információs eseményt szervez a Marie Skłodowska-Curie (MSCA) program 2023. évi felhívásairól, valamint az MSCA posztdoktori ösztöndíjról. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat indul cégeknek - cél a magyar-német kapcsolatok erősítése

2023. október 18. 

A pályázat célja a két ország kis- és középvállalkozásainak erősítése, a kutatás-fejlesztési együttműködések elősegítése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Egy új pályázat élénkíti a magyar-német kutatási kapcsolatokat

2023. október 18. 

Elindult az EUREKA nevű pályázati program keretében a magyar-német alprogram, amely a két ország cégeinek és kutatóintézményeinek piacorientált együttműködéseit támogatja mind a német, mind a magyar állam által 7-7 millió eurós támogatással, így a programból a magyar cégek 2,5 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak - jelentette be csütörtök reggeli közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A kormány félretett egy összeget az államkasszából

2023. október 18. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) elnöke elmondta, hogy mennyit szán a kormány idén innovációs és kutatási pályázatokra. A Neumann János Program fókuszában ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felhívás Tudományos Mecenatúra pályázathoz

2023. október 17. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint támogató által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv útján meghirdetett pályázati felhívás elsődleges célja hazai tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzése és a nyílt tudomány hazai térnyerésének támogatása.   A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent az idei OTKA pályázat: 13,5 milliárd forint a magyar kutatások támogatására

2023. október 17. 

Idén is folytatódik az OTKA program, amely a kutatási projektek megvalósítását, kimagasló tudományos eredmények elérését, új módszerek és eljárások kidolgozását segíti. Az egyéni kutatóknak, kutatócsoportoknak szóló pályázat keretösszege 2023-ban összesen 13,5 milliárd forint.  Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése

2023. október 17. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv (továbbiakban: NKFI Hivatal vagy Kezelő szerv) útján a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (a továbbiakban: NKFI Alap) meghirdetett Felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

61/2021. (VII. 28.) számú Kincstár Közlemény

2023. október 17. 

a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján méhészeti tárgyú alkalmazott kutatást végző szervezet, intézmény által igénybe vehető támogatás feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

6 milliárd forintnyi új pályázat segíti a magyar szereplők bekapcsolódását a nemzetközi kutatási és innovációs projektekbe

2023. október 16. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal célzott finanszírozással, valamint szakértői szolgáltatásokkal is segíti a magyar kutatókat, kutatóintézményeket és innovatív vállalkozásokat, hogy egyre intenzívebben bekapcsolódhassanak a nemzetközi együttműködésekbe. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kormányzati önerő alap jön létre a modellváltó egyetemek Horizont Európa projektekben való részvételének támogatására

2023. október 16. 

A modellváltó felsőoktatási intézményeknek továbbra is lehetőségük nyílik a Horizont Európa kutatási programba pályázni és részt venni a nyertes projektek végrehajtásában. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása

2023. október 16. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy a kutatási infrastruktúrák (KI) által nyújtott kutatási és mérési lehetőségek igénybe vételét támogassa a kutatók számára: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több mint 5 milliárd forinttal támogatja a piacorientált kutatói utánpótlást a Kooperatív Doktori Program

2023. október 16. 

Jelentős ösztöndíjjal segíti a vállalati együttműködésben folytatott kutatásokat Kooperatív Doktori Program, elsősorban matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeken. A program célja, hogy Magyarország versenyképességét növelve célzottan támogassa a piaci igényekhez alkalmazkodó kutatói karrierépítést. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

STARTUP FACTORY 2023

2023. október 13. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (a továbbiakban: NKFI Alap) meghirdetett Felhívás célja, hogy a korábbi felhívások elvei alapján a működő technológiai inkubátoroknak lehetőséget biztosítson tevékenységük folytatására és további inkubátoroknak biztosítson belépési lehetőséget a finanszírozási modellbe. Az állami-magán társ-befektetési koncepcióra épülő program az úttörőnek számító izraeli és az arra épülő finn és szingapúri programok adaptációját és az időszakos értékelések és visszacsatolások alapján történő felhívásonkénti optimalizációját jelentette.

Megjelent a ,,DIMOP PLUSZ-1.1.1-23 Digitális vállalkozások kutatás-fejlesztésének, innovációjának és piacra lépésének célzott támogatása, mentorálása” című felhívás kitöltőprogramja

2023. október 9. 

Megjelent a ,,DIMOP PLUSZ-1.1.1-23 Digitális vállalkozások kutatás-fejlesztésének, innovációjának és piacra lépésének célzott támogatása, mentorálása című felhívás kitöltőprogramja.

Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására

2023. október 3. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy az EU Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogram által társfinanszírozott és az NKFI Hivatal részvételével zajló ERA-NET COFUND, illetve European Joint Programme COFUND (EJP COFUND) programok, illetve ezen programok működési mechanizmusát követő egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek számára a hazai finanszírozási keretet biztosítsa.

ERA Chairs és Excellence Hubs workshop (2023. október 3.)

2023. szeptember 28. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal online workshopot szervez kutatási menedzserek, pályázati irodák részére ,,Hogyan támogassuk a kutatókat az ERA Chairs és Excellence Hubs kiírásokra pályázásban? címmel.

Fókuszterületi innovációs projektek támogatása

2023. szeptember 21. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja a megújult társadalomgazdasági innovációs ökoszisztéma megerősítését és a társadalmi és gazdasági hasznosítási szempontokat a megújítási elvek szellemében fókuszba helyező kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása piacképes termék, technológia, szolgáltatás fejlesztése révén.

Újra megnyílt a 2022-1.2.4-EUREKA kódszámú pályázati felhívás

2023. szeptember 19. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő EUREKA programban való magyar részvétel támogatása. A támogatási kérelmek (elektronikus) benyújtása a kitöltő program élesítésétől 2023. október 16. 16 óráig lehetséges.

Megjelent a Digitális vállalkozások kutatás-fejlesztésének, innovációjának és piacra lépésének célzott támogatása, mentorálása (DIMOP Plusz-1.1.1-23 kódszámú) felhívás

2023. szeptember 11. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a ,,Digitális vállalkozások kutatás-fejlesztésének, innovációjának és piacra lépésének célzott támogatása, mentorálása című (DIMOP Plusz-1.1.1-23 kódszámú) felhívás.

Támogatott projektek a 2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA kódszámú pályázati felhívás vonatkozásában

2023. szeptember 7. 

Megszületett a döntés ,,A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása című és 2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA kódszámú pályázati felhívás vonatkozásában.

Új Nemzeti Kiválóság Program 2023/2024. tanévi pályázatok – támogatott intézmények

2023. szeptember 5. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a 2023/2024. tanévre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján az Új Nemzeti Kiválóság Program (a továbbiakban: ÚNKP) keretében nyílt ösztöndíjpályázatot hirdetett Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, ,,Tudománnyal fel! Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj, Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj, valamint ,,Tehetséggel fel! Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj elnyerésére.

Szeptembertől új rendszerben kérhetnek K+F minősítést a vállalkozások

2023. szeptember 1. 

Budapest, 2023. szeptember 1. - Változnak a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység minősítésének eljárási szabályai: az eddigi hatósági eljárás helyett 2023. szeptember 1-jétől szakértői eljárás keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnál kérhető a tevékenységek K+F minősítése. Ennek megszerzésével a vállalkozások ezután is adókedvezményhez juthatnak.

Kutatásmenedzsment Szakmai Nap

2023. augusztus 30. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Kutatásmenedzsment Szakmai Napja egyetemek, kutatóintézetek és kutatóközpontok számára, a Horizont Európa K+I keretprogrammal, valamint a kutatásmenedzsment szakma nemzetközi és hazai trendjeivel, helyzetével és szerepével kapcsolatosan. 

Rangos állami kitüntetést kapott szakmai tevékenységéért az NKFI Hivatal elnökhelyettese

2023. augusztus 24. 

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült dr. Lengyel László, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese, aki a Magyar Tudományos Akadémia doktoraként, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének tanszékvezető-helyetteseként, egyetemi tanárként az informatikai fejlesztések széles körű hasznosításának elősegítése, valamint az ipar és a felsőoktatás tartalmas együttműködésének kialakítása érdekében végzett magas szintű munkája elismeréseként részesült a rangos állami kitüntetésben.  

A fejlett anyagok digitális átalakítása – Kutatási és innovációs rendezvény

2023. augusztus 23. 

Az Európai Bizottság rendezvénye a fejlett anyagokkal kapcsolatos kutatás és innováció felgyorsítása érdekében. A rendezvény célja többek között az európai szinten szükséges intézkedések meghatározása, a konkrét kapcsolatok és szinergiák a közösségi kezdeményezések, a nemzeti stratégiák, platformok és egyéb kezdeményezések között. A rendezvény nyelve angol.

A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása (2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ ) – pályázati felhívás társadalmi egyeztetése

2023. augusztus 18. 

A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című és 2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ kódú pályázati felhívás tervezetten 2023. szeptemberében kerül meghirdetésre 35 milliárd Ft keretösszeggel. A felhívás célja a megújult társadalomgazdasági innovációs ökoszisztéma megerősítése és a társadalmi és gazdasági hasznosítási szempontokat a megújítási elvek szellemében fókuszba helyező kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása piacképes termék, technológia, szolgáltatás fejlesztése révén.

Támogatáskezelés a Horizont Európa keretprogramban – Online rendezvény

2023. augusztus 16. 

Az Európai Bizottság online rendezvénye a Horizont Európa keretében történő támogatáskezeléssel kapcsolatosan. A rendezvény keretében az alábbi témákkal foglalkoznak majd: kutatás; innováció; nemzetközi együttműködés; mobilitás; társadalomtudományok; űripar; sport; ifjúság; ipar; egészségügy; élelmiszerek; környezetvédelem; energia; oktatás; ökoszisztémák és biológiai sokféleség; digitális technológiák; kultúra és kreativitás; éghajlat; polgári biztonság; polgárok és demokrácia; körforgásos gazdaság; biogazdaság; valamint mezőgazdaság. A rendezvény nyelve angol.

Pályázati lehetőségek keresése és pályázat benyújtása a Horizont Európa keretprogramban – Online rendezvény

2023. augusztus 7. 

Az Európai Bizottság online rendezvénye a Horizont Európa keretprogrammal kapcsolatos lehetőségekről és a pályázatok benyújtásáról. A rendezvény keretében az alábbi témákkal foglalkoznak majd: kutatás; innováció; nemzetközi együttműködés; mobilitás; társadalomtudományok; űripar; sport; ifjúság; ipar; egészségügy; élelmiszerek; környezetvédelem; energia; oktatás; ökoszisztémák és biológiai sokféleség; digitális technológiák; kultúra és kreativitás; éghajlat; polgári biztonság; polgárok és demokrácia; körforgásos gazdaság; biogazdaság; valamint mezőgazdaság. A rendezvény nyelve angol.

Módosult ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című (GINOP Plusz-2.1.1-21 kódszámú) felhívás

2023. július 28. 

Ezúton értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy módosult a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című (GINOP Plusz-2.1.1-21 kódszámú) felhívás. A módosítás érinti a tartalmi értékelési szempontokat, az esélyegyenlőség érvényesítésével kapcsolatos kötelezettségeket, valamint kiegészítésre kerültek a felhívás indikátorai, továbbá pontosításokra került sor.

Európai Uniós kutatás-fejlesztési és innovációs programok – aktuális partnerkereső rendezvények és platformok

2023. július 27. 

A különböző európai uniós kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati programokhoz (köztük a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram programterületeihez) kapcsolódóan az alábbi partnerkereső rendezvényeket (brokerage events), illetve platformokat ajánljuk figyelmükbe.

Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (Német-Magyar alprogram)

2023. július 24. 

A német-magyar alprogram célja a közös kutatás-fejlesztési projektek támogatása, amelyek eredményeként innovatív termékek és alkalmazások jönnek létre

Folytatódnak a nemzetközi egyetemi kutatások és mobilitási programok

2023. július 6. 

Valótlanok azok a sajtóban megjelent állítások miszerint egyetemeknek nyár közepéig meg kellene újítaniuk a lejáró Erasmus szerződéseiket. A kormány vállalta, hogy Brüsszel minden jogalapot nélkülöző diszkriminatív döntésével szemben megvédi a magyar diákokat és kutatókat.

Újra lehet jelentkezni az egyetemi szintű kutatási és innovációs szakképzésére

2023. július 4. 

Szeptemberben új évfolyam indul két hazai egyetem kutatási és innovációs menedzserképzésén. A Budapesti Corvinus Egyetemen már megnyílt, a Pannon Egyetemen pedig hamarosan megnyílik a jelentkezés. A vállalati igényekre fókuszáló, ezért a munkaerőpiacon is keresett végzettség naprakész ismeretekkel gazdagítja az államigazgatásban, az egyetemeken és az üzleti szférában kutatás-fejlesztési és innovációs projektekkel foglalkozó munkatársakat.

Módosult a ,,GINOP-2.3.6.-15 – ELI lézer kutatóközpont megvalósítása (ELI-ALPS) nagyprojekt, 2. fázis című felhívás

2023. június 21. 

Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ - Kutatási infrastruktúra fejlesztése című felhívás az alábbiak szerint módosult: Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Magyar vezetésű EU H2020 kutatási és innovációs projekt állít ki a barcelonai Kiberbiztonsági Kongresszuson

2023. június 17. 

Az Atos Magyarország Kft. vezette 13 tagú IoTAC konzorcium célja a dolgok internete (IoT) rendszerek biztonságának javítása. A konzorcium további magyar tagjai a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a SafePay Systems Kft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az UBM Feed Zrt.

2023. június 9. 

Kutatási, oktatási, valamint a közös pályázati lehetőségek feltérképezésére irányuló, 5 éves stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az UBM Feed Zrt. (UBM). Az Európa egyik legnagyobb agrárfókuszú, multidiszciplináris képzési és kutatási intézményének számító egyetem, és a Magyarország piacvezető takarmánygyártó és szójadara értékesítő, valamint hazánk egyik meghatározó gabonakereskedő cégcsoportjához tartozó UBM Feed Zrt. között létrejött megállapodást az UBM szerdán és csütörtökön zajló, siófoki nemzetközi szakmai konferenciáján írták alá a felek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Európai uniós kutatási pályázat a kulturális örökség területének változása témakörében

2023. május 21. 

Kutatási pályázati felhívás a kulturális örökség területének változása témakörében, a kulturális örökség átalakító jellegének szélesebb körű és mélyebb megértése érdekében azért, hogy a polgárok nagyobb magabiztossággal nézzenek szembe a jelenlegi és jövőbeli társadalmi átalakulásokkal. A pályázat célja többek között a kulturális örökség folyamatosan változó természetének mélyebb és szélesebb körű megértése; valamint erre a változásra reflektáló, bizonyítékokon alapuló, kis léptékben kipróbált módszer(ek) kidolgozása és alkalmazása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 2-3 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új Nemzeti Kiválósági Program, ,,Tehetséggel fel! Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj

2023. május 15. 

A pályázat célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves és másodéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása. Célja továbbá a megkezdett felsőoktatási tanulmányok mellett a tanulmányi kötelezettségen túlmutató kutatói tevékenység támogatása, amelynek eredménye szakirodalmi összefoglaló tanulmány készítése, egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás.

Új Nemzeti Kiválósági Program, ,,Tudománnyal fel! Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj

2023. május 15. 

A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD, DLA) megírása.

Új Nemzeti Kiválósági Program, Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

2023. május 15. 

A pályázat célja a mester (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye publikáció (tudományos cikk vagy TDK-dolgozat), egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, továbbá a doktori tanulmányok megkezdésére való felkészülés.

Közvetlen brüsszeli EU-s pályázatok konferenciára! (hibrid)

2023. május 12. 

Tudta, hogy magyar cégek továbbra is pályázhatnak Brüsszelbe? (Csak modellváltó egyetemeket zárták ki!) Jelentkezés:  https://forms.gle/vyMbADJbxxm38h2dA Mire kaphat cége Brüsszelből támogatást? Vállalkozás-zöldítés!, környezet- és természetvédelem, határon túli együttműködés, egészségügy, kutatás-fejlesztés, tiszta technológia, innovatív értékláncok, kapacitás-növelés, prototípus-fejlesztés, dróntechnológia, műholdas kommunikáció, korai előrejelző rendszerek, speciális-szoftverek, kibervédelem, mesterséges intelligencia.. Cégek digitalizációja... stb.  Hogyan kell pályázni a gyakorlatban? Regisztráció, jelentkezés: https://forms.gle/vyMbADJbxxm38h2dA Program: 1. Pályázati aktualitások. Greinstetter Balázs Államtitkár-h. GINOP IH vezető (felkérve) 2. Kkv-Cosme, LIFE, Zöld pályázatok, Digitalis- és Kreatív Europa, Stefan Moritz főtitkár, European Entrepreneurs, angolul, szinkrontolmácsolással).3. Horizont Europe felhívások és programok, Csuzdi Szonja 4. Hogyan pályázzunk a gyakorlatban Horizont Europe felhívásokra? dr. Bulkai András 5. Erasmus+ ,  Tempus Közalapítvány, Előadó felkérve 6  Konzultáció a nemzetközi programokba bekapcsolódni kívánó cégekkel. Keressük őket. 7. Büféebéd Időpont: 2023. június 14. 10-16h Helyszín: Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), 1016 Bp. Krisztina krt.99. A terem kapacitása csak (50 fő), de online is részt vehet a konferencián!  Kérjük jelezze az űrlapon! A részvételi díjat kérjük a PÁTOSZ  11600006-00000000-11257440 sz. bankszámlájára utalni. Szervező: Pályázati Tanácsadók Országos Szövetsége (PÁTOSZ) a MGYOSZ, a BKIK, Magyar Innovációs Szövetség, Euroadvance és más rangos szervezetek támogatásával. További info: tel: 0630-9403240, titkarsag@patosz.hu,  Facebook/patosz.hu Az előadók: Greinstetter Balázs államtitkár-h, GINOP Irányító Hatóság vezetője Csuzdi Szonja, EU kutatási pályázati tanácsadó, 2001 óta foglalkozik az EU kutatási keretprogramok pályázataival, a hazai kutatóintézetek, egyetemek, vállalkozások pályázati részvételének támogatásával, tájékoztató rendezvények, képzések szervezésével és pályázati tanácsadással segítve a magyar szervezeteket az uniós források elnyerésében. Munkája során számos sikeres keretprogram pályázat előkészítésében és megvalósításában vett részt. 2015-2023 között a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal Nemzetközi Főosztályának vezetőjeként felelt a hazai keretprogram támogató pályázati és intézményi struktúra kialakításáért a Nemzeti Kapcsolattartók munkájának koordinációjáért. 2023 májusa óta EU kutatási pályázati tanácsadóként dolgozik.  Dr. Bulkai András projekt menedzser. Első diplomáját a loughboroughi egyetemen (Egyesült Királyság) szerezte mérnöki tudomány és technológia szakon, ugyanott 2006-ban doktorált. Fő kutatási területe véges elem és variációs elemzés volt. Nagy tapasztalatú  a mechanikában, dinamikában és CAD tervezésében. 2005-ben egy magyar magán kutatóközpontban az FP6 és FP7 keretprogram EU-finanszírozott projektek műszaki koordinációjával és végrehajtásával foglakozott. 2016 óta technikai igazgató a saját K+F cégeiben (Central European Research Center Kft, KSERIS Kft, Bulkai Kft, Hydropower Solutions Kft) ahol több H2020 projektet valósított meg. András tanácsadást nyújt, aminek eredményeként több pályázatot nyertek. Kb 100 közvetlen brüsszeli projektben működött közre, amelyek költségvetése több mint 100 millió euró. 2015 óta értékelőként (evaluator) és project ellenőrként (reviewer) segíti az Európai Bizottságot. Stefan Moritz Főtitkár, European Entrepreneur CEA-PME kkv-szövetség (angolul, szinkrontolmáccsal). A CEA a legnagyobb önkéntes kkv-szövetség európában.27 ország kkv-szervezeteit fogja össze, amelyek 2 millió kkv-taggal rendelkeznek. Moritz úr eddig 40 különféle közvetlen eu-s pályázatot nyert el és vezényelt le különböző konzorciumokban. (Erasmus, Horizon2020 stb.) TEMPUS Közalapítvány (felkérve): Erasmus+ Regisztráció, jelentkezés (3 perc) https://forms.gle/vyMbADJbxxm38h2dA Szeretettel várjuk!  

Megalakult az Magyar Közgazdasági Társaság Innovációs Szakosztálya

2023. február 21. 

2023 február 3-án tartotta alakuló ülését a Magyar Közgazdasági Társaság Innovációs Szakosztálya. Az alapító tagok Dr. Szabó Istvánt, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettesét választották a szakosztály elnökévé. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Tematikus kutatási hálózati együttműködések című (EFOP-3.6.2-16 kódszámú) felhívás

2023. február 19. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a ,,Tematikus kutatási hálózati együttműködések című (EFOP-3.6.2-16 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint: Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A „Magyar-Török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása” című pályázati kiírás nyertes projektjei

2023. február 17. 

Magyar-Török kooperációban megvalósuló alkalmazott kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztató az előlegre vonatkozó szabályozás módosításáról a „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása (2020-1.1.2-PIACI KFI) – őszi forduló” pályázati felhívás esetében

2023. február 16. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) intézkedéseket hozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a ,,Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása (2020-1.1.2-PIACI KFI) - őszi forduló pályázati felhívás keretében támogatott projektek finanszírozásának egyszerűsítése és gördülékenyebbé tétele céljából. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

2023. február 14. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését. A pályázati hírek kivonata csak […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felhívás magyar-osztrák és magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatokhoz

2023. február 11. 

A pályázat célja önálló kutatócsoporttal rendelkező, tapasztalt, tehetséges kutatók támogatása, akik kiemelkedő publikációs aktivitást folytatnak, tudományterületük nemzetközileg elismert szakértői és sikeres alapkutatási témájukat kívánják továbbvinni, újabb aspektusokból vizsgálni. Kiemelt cél a hazai kutatócsoportok és külföldi partnerek együttműködésének elősegítése, a magyar tudomány nemzetközi beágyazottságának erősítése, a hazai kutatók és kutatási intézmények nemzetközi elismertségének növelése.   A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Bejelentették: állami támogatásra pályázhatnak a magyar startupok, megemelték a keretösszeget

2023. február 11. 

A hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitására építve születnek innovatív termékek és eljárások összesen közel 12,5 milliárd forintnyi állami támogatással a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

KIM: 10 kutatás részesül mintegy 3 milliárd forintos támogatásban az Élvonal programban

2023. február 9. 

Budapest, 2022. szeptember 9., péntek (MTI) - Összesen tíz hazai kutatási program részesül támogatásban az Élvonal Kutatási Kiválósági Program 2022. évi pályázatának mintegy 3 milliárd forintos keretösszegéből - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A 2022. évi “OTKA” posztdoktori kiválósági program nyertesei (PD_22)

2023. február 6. 

Az ,,OTKA posztdoktori kiválósági program (PD_22) idei pályázati eljárásában a már tudományos fokozattal rendelkező, de a kutatói pályáját most kezdő 74 kutató nyert három évre a kutatói bérét, valamint a kutatásához kapcsolódó költségeket biztosító támogatást, összesen mintegy 2 milliárd forint keretösszegből. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa Kutatási infrastruktúrák - információs nap (2023. január 27. )

2023. február 4. 

Az NKFI Hivatal online információs napot szervez 2023. január 27-én pénteken 10:00 - 11:30 óra között a Horizont Európa uniós kutatási és innovációs keretprogram 2023-2024. évi Kutatási Infrastruktúra program pályázati lehetőségeinek bemutatására, valamint a pályázással kapcsolatos fontos adminisztrációs, jogi és pénzügyi kérdésekről. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

NCPercek IX. - Szerződéskötés a Funding and Tenders Portal-on (2022. november 23.)

2023. február 1. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével webinárium sorozatot szervez a Horizont Európa keretprogram pályázási és projektmenedzsment szabályairól. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közös NKFIH – SLORD esemény a Horizont Európa projektbenyújtási és értékelési újdonságokról

2023. január 29. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Szlovák Kutatás-Fejlesztési Iroda (SLORD) közös eseményt szervezett a Horizont Európa kutatási keretprogram projektbenyújtási és értékelési újdonságairól 2021. szeptember 7-én. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa WIDERA program - információs nap (2023. február 6.)

2023. január 29. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2023. február 6-án online információs napot szervez a Horizont Európa keretprogramnak a részvétel szélesítését és az Európai Kutatási Térség megerősítését célzó WIDERA (Widening participation and strengthening the European Research Area) programja 2023-2024. évi munkaprogramjában szereplő pályázati lehetőségekről. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Élvonal - Kutatási Kiválósági Program

2023. január 27. 

Az ,,Élvonal - Kutatási Kiválósági Program a legdinamikusabb alkotási szakaszban lévő, kiváló, a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozó, kutatásaikat magyarországi kutatóhelyen megvalósítani kívánó kutatók számára nyújt jelentős, legfeljebb öt éves támogatást. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa: Kultúra, kreativitás és befogadó társadalom – webinárium (2022. december 19.)

2023. január 24. 

Az NKFI Hivatal online információs napot szervez  2022. december 19-én hétfőn 10.00 -12.00 óra között a Horizont Európa uniós kutatási és innovációs keretprogram új, 2023-2024. évi  társadalom- és bölcsészettudományi kutatás pályázati lehetőségeinek bemutatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az Európai Bizottság felfüggeszti az Oroszországgal való együttműködéseket a kutatás és innováció területén

2023. január 16. 

Az Ukrajna elleni orosz inváziót követően és az ukrán néppel való szolidaritás jegyében az Európai Bizottság úgy határozott, hogy felfüggeszti az orosz szervezetekkel folytatott együttműködést a kutatás, a tudomány és az innováció területén. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A régióban a vezetők közt vagyunk a körforgásos gazdaság kiépítésében!

2023. január 14. 

A zöld, fenntartható, más névvel a körforgásos gazdaság következetesen épül itthon. Ebben az évben, még tavasszal alakult a Körforgásos Gazdaság Technológiai Platform (KGTP). Dr. Birkner Zoltánnal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökével készült interjút közöljük, amelyből megtudatjuk mit tettünk itthon idén a körforgásos gazdasági modell meghonosítása, kiépítése érdekében. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kutatás-fejlesztés a hazai vállalkozásoknál: erős a koncentráció, dominálnak a külföldi tulajdonú cégek

2023. január 12. 

Kutatás-fejlesztés a hazai vállalkozásoknál: erős a koncentráció, dominálnak a külföldi tulajdonú cégek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elindult a researchinfrastructures.hu, a Top 50+ kiváló hazai kutatási infrastruktúrát bemutató új weboldal

2022. december 31. 

A kutatási infrastruktúrák a kutatási-fejlesztési-innovációs (KFI) ökoszisztéma kulcsfontosságú szereplői az alapkutatásoknak és az innovációt célzó kutatómunkának egyaránt. Magyarország nemzetközi összehasonlításban is számos kiváló kutatási infrastruktúrával rendelkezik, melyeken keresztül hazánk tagja a legmeghatározóbb európai kutatási infrastruktúra hálózatoknak és konzorciumoknak is. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közlemény a ,,Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása című, 2021-1.1.3-PIACI KFI kódszámú pályázati felhívás visszavonásáról

2022. december 21. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) stratégiai célja a megújult társadalomgazdasági innovációs ökoszisztéma erősítése. E cél elérése érdekében kiemelt jelentőséggel bír, hogy a kutatás-fejlesztési és innovációs ökoszisztémában kormányzati támogatással megvalósuló fejlesztések jelentős, mérhető társadalmi és gazdasági hasznosítási potenciállal rendelkezzenek.

Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében (2020-1.1.3-IPARJOG), 8. forduló

2022. december 21. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett pályázati felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása.

“EUROSTARS - Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása” című pályázati kiírás nyertes projektjei

2022. december 19. 

A 2022-1.2.7-EUROSTARS felhívás célja a vállalkozói szféra, különösen az innovatív kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési innovációs együttműködését elősegítő EUROSTARS - Innovatív KKV-k (partnerségi programban való magyar részvételének támogatása. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa pályázati lehetőségek a megújuló energia területén

2022. december 16. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) online információs rendezvényt szervez 2022. június 2-án a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram 2022. május 26-án megjelenő energetikai pályázati lehetőségeivel kapcsolatban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

2019-2.1.7-ERA-NET támogatott projektek, 6. kör

2022. december 13. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett pályázati felhívás célja az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatása.

,,A magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása című pályázati kiírás nyertes projektjei

2022. december 13. 

Megszületett a döntés ,,A magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása című és 2022-1.2.2-TÉT-IPARI-UZ kódszámú pályázati felhívás vonatkozásában.

Az EU 13,5 milliárd eurós finanszírozással járul hozzá a kutatáshoz és az innovációhoz a 2023-2024-es időszakban

2022. december 11. 

Az EU 13,5 milliárd eurós finanszírozással járul hozzá a kutatáshoz és az innovációhoz a 2023-2024-es időszakban. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Támogatott projektek a 2021-4.1.2-NEMZ_KI kódszámú pályázati felhívás 2. szakaszos kérelmei vonatkozásában

2022. december 8. 

Megszületett a döntés a ,,Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása című és ,,2021-4.1.2-NEMZ_KI kódszámú pályázati felhívás 2. szakaszos kérelmei vonatkozásában.

Nemzetközi kapcsolat- és konzorciumépítés a Horizont Európa programban (2022. november 15.)

2022. december 3. 

Az NKFI Hivatal az Express Innovation Agency szakértőivel együttműködésben 2022. november 15-én szakmai fórumot szervez, amelynek célja, hogy bemutassa azokat az eszközöket, módszereket, stratégiákat, amelyek segítségével az egyéni kutatók, vagy kutatási szervezetek hatékonyan építhetik nemzetközi kapcsolataikat és kerülhetnek be a legsikeresebb Horizont Európa konzorciumokba. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nemek közti esélyegyenlőségi terv (Gender Equality Plan – GEP) a gyakorlatban -Workshop a megvalósítás kérdéseiről (2022. november 30.)

2022. november 27. 

A Horizont Európa kutatási-innovációs programból való finanszírozás feltétele az Európai Bizottság által megfogalmazott kívánalmaknak megfelelő GEP dokumentum (nemek közti esélyegyenlőségi terv) megléte a közfinanszírozású intézmények, kutatóintézetek és felsőoktatási intézmények számára. Ez a nemek közti esélyegyenlőségi terv célkitűzéseket és akcióterveket tartalmaz ezen célok megvalósítására az adott intézményben. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Együttműködési megállapodást kötött az NKFIH, az ITM és a PM a kutatás-fejlesztés támogatására

2022. november 25. 

Budapest, 2021. október 21., csütörtök (MTI) - Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Pénzügyminisztérium a kutatás-fejlesztés és innováció támogatására, ennek a területnek ugyanis kiemelt szerepe van a magyar gazdaság fejlesztésében - mondta a PM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Eurostars Program, 2022.évi őszi nemzetközi pályázati forduló és Információs Nap (2022. szeptember 6.)

2022. november 25. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. szeptember 6-án 10 és 13 óra között információs napot szervez az érdeklődők számára a Eurostars Program 2022. őszi nemzetközi pályázati fordulójához kapcsolódóan, melynek nemzetközi beadási határideje 2022. szeptember 15. 14 óra. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Debreceni Egyetem is csatlakozott a Nyílt Tudományról szóló állásfoglaláshoz

2022. november 18. 

Debrecen, 2022. június 8., szerda (MTI) - A Debreceni Egyetem (DE) is csatlakozott a Nyílt Tudományról szóló állásfoglaláshoz (Open Science), amelyet korábban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tett közzé. Az erről szóló oklevelet szerdán vette át Szabó Istvántól, az NKFIH elnökhelyettesétől Szilvássy Zoltán rektor - közölte az egyetem sajtószolgálata az MTI-vel. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Marie Skłodowska-Curie Program - kutató fogadása a Posztdoktori Ösztöndíjprogram keretében, a témavezető szempontjából

2022. november 16. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. június 8-án webináriumot szervez a Marie Skłodowska-Curie program Posztdoktori Ösztöndíjprogramjának (MSCA PF) témavezetői oldaláról. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több mint 1000 pályázót segített a Hivatal a sikeres projekt megvalósításban

2022. november 11. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kiemelt feladatának tekinti nem csupán a pályázati lehetőségek biztosítását, de azok sikeres megvalósulásának elősegítését is. Éppen ezért közvetlenül nyújt információkat a pályázók számára, akik így minden fontos technikai és adminisztrációt érintő ismerettel felvértezve eredményesen szerepelhetnek akár a helyszíni ellenőrzések, de a teljes megvalósítási folyamat során is. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tizedik alkalommal rendeztek Innovációs Napot Szegeden

2022. november 9. 

A dél-alföldi régió ökoszisztémája, a kutatókkal való sikeres együttműködés a gyakorlatban, és a jövő legfontosabb vívmányai is szóba kerültek 2022. november 3-án, a Szegedi Tudományegyetem tizedik alkalommal megrendezett Innovációs Napján. Az eseményen bemutatták az SZTE új Egészségbiztonság Nemzeti Laboratóriumát, átadták az Innovációs Díjakat és ismertették az Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ (IKIKK) legfontosabb feladatait. Emellett bemutatkoztak az egyetem ipari partnerei, zárásképp egy kerekasztal-beszélgetést is tartottak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A “Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása” című pályázati kiírás francia relációjának nyertes projektjei

2022. november 8. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

NCPercek VIII. - Pályázatok beadása a Funding and Tenders Portal-on (2022. október 19.)

2022. november 8. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével 2022. őszén folytatja nagy sikerű webinárium sorozatát a Horizont Európa keretprogram pályázási és projektmenedzsment szabályairól. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hazai innovációs projekt: az OTÉK BIM szempontú digitalizálhatósága

2022. november 6. 

Másfél év után lezárult az Opinion Builders Kft. kutatás-fejlesztési projektje, melynek keretében az építészeti tervezés és településrendezés szempontjából legfontosabb hazai jogszabály, az OTÉK BIM szempontú digitalizálhatóságát vizsgálták. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felpezsdült az egyetemi KFI-élet

2022. november 3. 

Ez a konstrukció korábban sosem tapasztalt szemlélet- és kultúraváltást eredményezett a magyar felsőoktatásban, és olyan folyamatokat indított el, amelyek lényegesen túlmutatnak a felhívás pénzügyi volumenén - így értékelték az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma (EIÖ) pályázat következményeit a hazai egyetemek vezetői. Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa pályázati lehetőségek az energiahatékonyság területén

2022. november 2. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködve az Express Innovation Agency-vel online információs rendezvényt szervez 2022. június 28-án, amelyen bemutatásra kerülnek a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram energiahatékonysággal kapcsolatos pályázati felhívásai. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa: Kultúra, kreativitás és befogadó társadalom – Konzultáció, fogadóóra

2022. november 1. 

Az NKFI Hivatal online webinárium sorozatot indít hazai kutatási és innovációs szervezetek számára a 2021. áprilisától induló Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramban való sikeres pályázás támogatására. A webinárium sorozat keretében, amely február 11-én kezdődik és március közepéig tart, a Horizont Európa program egyes részeit mutatjuk be, valamint az egyes rendezvényekhez kapcsolódóan konzultációs lehetőséget is […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tovább erősödött Magyarország innovációs teljesítménye az Európai Bizottság jelentése szerint

2022. október 30. 

Budapest, 2022. szeptember 28., szerda (MTI) - Magyarország idén még közelebb került az EU-átlaghoz a kutatás-fejlesztés és innováció területén. Az Európai Bizottság (EB) friss jelentése szerint egy helyezést előre lépve Magyarország az innovációs rangsor 21. helyén áll, ezzel a feltörekvő innovátorok közül a legjobb eredményt érte el. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

KIM: a Gyorsítósáv pályázat megemelt keretösszegéből közel 12,5 milliárd forint támogatást kapnak a piacorientált fejlesztések

2022. október 27. 

Budapest, 2022. október 25., kedd (MTI) - A hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitására építve születnek innovatív termékek és eljárások összesen közel 12,5 milliárd forintnyi állami támogatással a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

V4-Japán nemzetközi tudománydiplomáciai szeminárium a közös kutatási és innovációs projektekről

2022. október 25. 

Budapest, 2022. március 9. - Közel 150 hazai és külföldi szakember vett részt a V4 országok és Japán kutatási és innovációs együttműködésének bemutatását célzó tudománydiplomáciai rendezvényen, amely a magyar V4 elnökség programjaként hibrid formában valósult meg. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Harmadával csökkenthetik idén kutatás-fejlesztési költségeiket a hazai vállalatok

2022. október 25. 

Budapest, 2021. június 4., péntek (MTI) - Az adókedvezmények megfelelő felhasználásával a kutatás-fejlesztési költségeik közel harmadát is megspórolhatják a hazai cégek - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az EY közös közleményben. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Eldőlt: nem jön már idén új innovációs pályázat az NKFIH-tól

2022. október 24. 

Egy friss kormányhatározat megszabta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2022. évi programstratégiájának kereteit és ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eddig már kiírt innovációs pályázatokon felül idén már nem lesz további pályázati kör, az idei nyertesek pedig csak visszafogott előleg kifizetésre számíthatnak. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

NCPercek VII. - Dologi és alvállalkozói költségek elszámolása

2022. október 24. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével webinárium sorozatot szervez a Horizont Európa keretprogram pályázási és projektmenedzsment szabályairól. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését is várja az OXO csoport

2022. október 21. 

Korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését is várja január 4-től az OXO csoport, amelyen belül az OXO Labs Kft. a jelentkezők közül legalább tízet választ majd ki, az ígéretes jelölteknek 25-50 millió forint összegű befektetést biztosít a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A ,,Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése című pályázati felhívás keretében támogatott projektek

2022. október 20. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján, ,,Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése címmel meghirdetett pályázati felhívás célja a nemzetgazdaság számára különösen perspektivikus területeken olyan tudásközpontok kialakításának, illetve fejlesztésének támogatása, amelyek az egyes szakterületek kiemelkedő tudományos csomópontjává válhatnak.

Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése (2021-1.2.3-EU_KP), támogatott projektek

2022. október 20. 

A 2021-1.2.3-EU_KP felhívás célja, hogy ösztönözze a magyar pályázókat az Európai Unió Horizont Európa kutatási, fejlesztési és innovációs keretprogramjában és az ehhez kapcsolódó közös programokban (pl. partnerségek, COST) (a továbbiakban Horizont Európa programban) való minél nagyobb számú és támogatási részesedésű részvételre, valamint arra, hogy minél többször vállaljanak konzorciumvezetői (koordinátori) szerepet ezekben a programokban.

Marie Skłodowska-Curie Akciók - Posztdoktori ösztöndíj workshop

2022. október 20. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az ELKH Természettudományi Kutatóközpontjával és a Fiatal Kutatók Akadémiájával együttműködésben a nagy sikerű júliusi webinárium és az ott felmerült igények nyomán jelenléti workshopot szervez a Marie Skłodowska-Curie Postdoctoral Fellowships (MSCA PF) ösztöndíjprogramjára való pályázáshoz kapcsolódóan. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A “Magyar-Török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása” című pályázati kiírás nyertes projektjei

2022. október 17. 

Magyar-Török kooperációban megvalósuló alkalmazott kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása, francia reláció újranyitása

2022. október 14. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás célja, hogy új nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai együttműködési projektek elindítását, vagy létező együttműködések elmélyítését segítse a projektekhez kapcsolódó kutatói mobilitási tevékenységek és szakembercsere támogatásával.

A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása

2022. október 14. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy a magyar pályázók bekapcsolódhassanak az Európai Unió Horizont Európa programja keretében a Digitális Kulcstechnológiák partnerség (Key Digital Technologies - KDT) KDT Közös Vállalkozás által menedzselt pályázataiba.

Az “OTKA” fiatal kutatói kiválósági program 2022. évi nyertesei (FK_22)

2022. október 13. 

A 12 évnél nem régebbi (2010. január 1-jét követően megszerzett) tudományos fokozattal rendelkező kutatók számára külön programban meghirdetett felhívás (FK_22) arra ad lehetőséget, hogy a fiatal kutatók saját kutatócsoportot alapítva Magyarországon indítsanak önálló kutatási projektet. Ebben az évben a pályázók 400 projektjavaslatot nyújtottak be összesen 14,66 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. A célzottan fiatal, önálló kutatói […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Csúszik a nagy uniós K+F-pályázat megnyitása, amit nagyon várnak a cégek

2022. október 11. 

Több ponton is módosította a kiíró a GINOP Pluszban a vállalati kutatást, fejlesztést és innovációt ösztönző, 136,67 milliárd forintos keretösszegű 2.1.1-es pályázatot - tudta meg a Világgazdaság. Ezek közül a legfontosabb most az, hogy nem egy-, hanem kétszakaszos lesz a beadás és a beadhatóság kezdete nem november 2-án nyílik meg, hanem csak december 13-án, így […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Online nemzeti Biodiversa+ infonap

2022. október 11. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), együttműködésben a Biodiversa+ európai partnerséggel tisztelettel meghívja Önt és érdeklődő munkatársait közös információs napjára, amely az októberben tartott nemzeti információs napot követően lehetőséget biztosít a hazai pályázók számára, hogy a pályázati anyaguk benyújtását megelőzően tisztázzák a Supporting the protection of biodiversity and ecosystems across land and sea […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Marie Skłodowska-Curie Akciók - Posztdoktori ösztöndíj workshop (2022. július 6.)

2022. október 10. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az ELKH Természettudományi Kutatóközponttal és a Fiatal Kutatók Akadémiájával együttműködésben jelenléti workshopot szervez a Marie Skłodowska-Curie Postdoctoral Fellowships (MSCA PF) ösztöndíjprogramjára való pályázáshoz kapcsolódóan. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az “OTKA” kutatási témapályázatok 2022. évi nyertesei (K_22)

2022. október 8. 

Az OTKA kutatási témapályázat (K_22) c. felhívásra 2022. február 24-éig lehetett benyújtani kutatói kezdeményezésű, tematikus prioritások nélkül bármely tudományterületen végezhető ígéretes alapkutatási programok megvalósítására vonatkozó pályázatokat. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

MSCA4Ukraine Fellowship Scheme - ösztöndíjprogram ukrajnai kutatók fogadására

2022. október 7. 

Az Orosz Föderáció ukrajnai inváziójára adott uniós válasz részeként az MSCA4Ukraine elnevezésű új ösztöndíjprogram az Ukrajnából lakóhelyüket elhagyni kényszerült kutatóknak nyújt támogatást. Ez a támogatás lehetővé teszi számukra, hogy munkájukat az EU-tagállamokban, illetve a Horizont Európa társult országaiban működő, kutatással foglalkozó szervezeteknél folytassák.

Clean Energy Transition Partnership (CETP) pályázati információs rendezvény (2022. szeptember 28.)

2022. október 7. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködve az Express Innovation Agency-vel online információs rendezvényt szervez 2022. szeptember 28-án, amelyen bemutatásra kerül a Clean Energy Transition Partnership (CETP) első pályázati felhívása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,Tematikus kutatási hálózati együttműködések című (EFOP-3.6.2-16 kódszámú) Felhívás

2022. október 3. 

Ezúton értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy módosult a ,,Tematikus kutatási hálózati együttműködések című (EFOP-3.6.2-16 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

GYORSÍTÓSÁV

2022. október 1. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja a gyors növekedésre képes és jelentős hazai hozzáadott értéket felmutató társaságok KFI tevékenységének támogatása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

ITM: élenjáró egészségügyi innovációkat és a kutatók pályakezdését támogatja a kormány

2022. szeptember 29. 

Budapest, 2022. április 9., szombat (MTI) - Friss kormánydöntések értelmében összesen tízmilliárd forint hasznosul világszínvonalú kutatás-fejlesztési projektekben és a Kooperatív Doktori Programban - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,GINOP-2.3.4 -15 Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ – Kutatási infrastruktúra fejlesztése című felhívás

2022. szeptember 28. 

Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ - Kutatási infrastruktúra fejlesztése című felhívás az alábbiak szerint módosult: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében (2020-1.1.3-IPARJOG), 6. forduló

2022. szeptember 27. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett pályázati felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása.

2019-2.1.7-ERA-NET támogatott projektek, 4. kör kiegészítése

2022. szeptember 26. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett pályázati felhívás célja az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatása.

Rekordmennyiségű forrás hasznosul a hazai kutatás-fejlesztésben

2022. szeptember 23. 

A külföldi források az előző évekhez képest kiugró mértékben, közel 40 százalékkal emelkedtek. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztató a GINOP_Plusz-2.1.1-21 kódszámú ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című felhívás átmeneti felfüggesztéséről

2022. szeptember 19. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című (GINOP Plusz-2.1.1-21 kódszámú) felhívás 2022. május 17-étől átmenetileg felfüggesztésre kerül. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megnyílt a lehetőség brazil-magyar közös KFI pályázat kiírására

2022. szeptember 18. 

2022. június 1-én Együttműködési Megállapodást írt alá a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Brazil Ipari Kutatás-Fejlesztési Ügynökség (EMBRAPII) a kutatás-fejlesztés és innováció területén folytatott együttműködésük elmélyítése érdekében, megteremtve ezzel a lehetőséget közös brazil-magyar KFI projekteket támogató pályázat elindítására. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázati lehetőségek városok számára a Horizont Európa keretprogramban információs nap

2022. szeptember 17. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) információs rendezvényt szervez a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram városokkal kapcsolatos pályázati lehetőségeinek bemutatására. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A 2020. évi “OTKA” posztdoktori kiválósági program nyertesei (PD_20)

2022. szeptember 17. 

Az ,,OTKA posztdoktori kiválósági program (PD_20) idei pályázati eljárásában a már tudományos fokozattal rendelkező, de a kutatói pályáját most kezdő 64 kutató nyert három évre a kutatói bérét, valamint a kutatásához kapcsolódó költségeket biztosító támogatást, összesen 1,59 milliárd forint keretösszegből. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Újra itt az Élvonal program: idén is 3 milliárd forintra pályázhatnak a legkiválóbb kutatók

2022. szeptember 16. 

Idén is megnyílik az Élvonal kiválósági program, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 3 milliárd forint keretösszegre 2022. április 28-ig pályázhatnak ígéretes projektjeikkel a tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese hozzátette: a nyertes pályázók öt éven át összesen akár 350 millió forintnyi […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A sor végén kullog Magyarország a kutatásra szánt források tekintetében

2022. szeptember 15. 

A sor végén kullog Magyarország a kutatásra szánt források tekintetében. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A kutatási és innovációs hivatal félmilliárd forinttal támogatja a részvételt az EIT innovációs közösségeiben

2022. szeptember 14. 

Budapest, 2021. február 1., hétfő (MTI) - Kutatási, oktatási és vállalkozásfejlesztési tevékenységgel 500 millió forintos keretösszegre jelentkezhetnek azok, akik részt vennének az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által koordinált tudás- és innovációs közösségekben - közölte Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az MTI-vel hétfőn. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Egyszerűsítés a kutatás-fejlesztési (OTKA) projektek kezelésében

2022. szeptember 13. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal eljárási szabályainak felülvizsgálatát követően a támogatott kutatás-fejlesztési (felfedező kutatásokkal kapcsolatos) projektek kezelésére vonatkozóan egyszerűsítési szabályokat vezet be. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Indul a Tématerületi Kiválósági Program 2020

2022. szeptember 12. 

Az intézmények kiválóságát ösztönző eddigi programok integrált támogatási konstrukcióként, Tématerületi Kiválósági Program 2020 (TKP2020) néven folytatódnak. Ezt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozza a következő kétéves időszakban mintegy 44,3 milliárd forinttal. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az OTKA fiatal kutatói kiválósági program 2022. évi nyertesei (FK_22)

2022. szeptember 12. 

A 12 évnél nem régebbi (2010. január 1-jét követően megszerzett) tudományos fokozattal rendelkező kutatók számára külön programban meghirdetett felhívás (FK_22) arra ad lehetőséget, hogy a fiatal kutatók saját kutatócsoportot alapítva Magyarországon indítsanak önálló kutatási projektet. Ebben az évben a pályázók 400 projektjavaslatot nyújtottak be összesen 14,66 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. A célzottan fiatal, önálló kutatói pályájuk kezdetén álló kutatóknak meghirdetett témapályázat (FK_22) keretében idén 102 új projekt indulhat összesen 3,7 milliárd forintos támogatással.

A kétoldalú TéT-együttműködési pályázat nyertes projektjei

2022. szeptember 10. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Egymilliárd forintos támogatás ösztönzi a nemzetvédelmi kutatómunkát

2022. szeptember 9. 

Védelmi kutatás-fejlesztést célzó alprogrammal bővül a fiatal magyar kutatókat támogató Kooperatív Doktori Program (KDP). Az egymilliárd forint keretösszegű felhívás célja a magasan képzett, tudományos ismeretekkel rendelkező munkavállalók számának növelése a nemzetstratégiai ágazatban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

NKFIH: töretlen az érdeklődés az Új Nemzeti Kiválóság Program iránt

2022. szeptember 9. 

Budapest, 2021. november 16., kedd (MTI) Töretlen az érdeklődés az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) iránt, amelynek a 2019/2020. tanévben 2061 ösztöndíjasa volt - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tudományos és nemzetközi elnökhelyettese hétfőn Budapesten, háttérbeszélgetésen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztató egyes határidők meghosszabbításáról, a veszélyhelyzetnek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott projektek megvalósítására gyakorolt hatására tekintettel

2022. szeptember 8. 

A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) a COVID-19 fertőzés okozta humánjárvánnyal összefüggésben kihirdetett veszélyhelyzetnek a támogatott projektek megvalósítására gyakorolt hatására tekintettel intézkedéseket hozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott kutatás-fejlesztési és innovációs projektek eredményes megvalósításának elősegítése céljából. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hidrogénkutatás a V4 országokban és a kapcsolódó EU-s kezdeményezések bemutatása

2022. szeptember 8. 

A Visegrádi országok brüsszeli kutatás-fejlesztési irodái, többek között a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal brüsszeli képviselője tájékoztató eseményt szerveznek hidrogénkutatás témában. Az esemény elsődleges célja egyrészt az európai programok, kezdeményezések, másrészt a V4 országok hidrogén stratégiáinak, újonnan létrehozott szövetségeinek bemutatása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az “OTKA” fiatal kutatói kiválósági program 2020. évi nyertesei (FK_20)

2022. szeptember 7. 

A 12 évnél nem régebbi (2008. január 1-jét követően megszerzett) tudományos fokozattal rendelkező kutatók számára külön programban meghirdetett felhívás (FK_20) arra ad lehetőséget, hogy a fiatal kutatók saját kutatócsoportot alapítva Magyarországon indítsanak önálló kutatást. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új Nemzeti Kiválóság Program 2022/2023. tanévi pályázatok – támogatott intézmények

2022. szeptember 6. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 2022/2023. tanévre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján az Új Nemzeti Kiválóság Program (a továbbiakban: ÚNKP) keretében nyílt ösztöndíjpályázatot hirdetett Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, ,,Tudománnyal fel! Felsőoktatási Doktorvárományosi és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mecenatúra pályázati kiírás bemutatása - Információs nap

2022. szeptember 6. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal workshopot szervez a Tudományos Mecenatúra pályázathoz kapcsolódóan szeptember 15-én 10.00-től, online formában. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

ITM: jövőre megduplázódhat a fiatal magyar kutatók ösztöndíja

2022. szeptember 6. 

Budapest, 2021. június 8., kedd (MTI) - A jelenleginél kétszer nagyobb támogatást kaphatnak a fiatal kutatók 2022-től az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére a Bolyai János kutatási ösztöndíj emelésével. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Magyarország 1,6 százalékról 2030-ra 3 százalékra növeli a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat

2022. szeptember 4. 

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter átadta a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjait. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új Nemzeti Kiválóság Program 2022/2023. tanévi pályázatok - támogatott intézmények

2022. szeptember 1. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 2022/2023. tanévre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján az Új Nemzeti Kiválóság Program (a továbbiakban: ÚNKP) keretében nyílt ösztöndíjpályázatot hirdetett Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, ,,Tudománnyal fel! Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj, Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj, valamint ,,Tehetséggel fel! Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj elnyerésére.

Pályázat román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyeknek magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében részvételre 2019/2020

2022. augusztus 19. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázati felhívása a 2019/2020-as tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára. A támogatás összege a képzési és kutatási szakaszban 140.680,- Ft/hó a 2019. évben; a kutatási és disszertációs szakaszban (tanulmányok 3. tanévétől) 180.680,- Ft; a doktori képzés során sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri 400.000,- Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat magyar-osztrák és magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatások támogatására 2020/1

2022. augusztus 18. 

Pályázati felhívás kutatók számára felfedező kutatási (alapkutatási), illetve nemzetközi együttműködésen alapuló felfedező kutatási projektjük hazai Befogadó intézményben történő megvalósításának támogatására. Jelen pályázati felhívásra a Befogadó intézmény és a Vezető kutató együttesen pályázhatnak. A támogatás összege: Kutatási témapályázat: max. 48 millió forint/48 hónap; Magyar-osztrák nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat: max. 48 millió forint/48 hónap; Magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat: max. 36 millió forint/36 hónap. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

21 aktuális pályázat a pályázatfigyelő hírlevélben - 2022. augusztus 17.

2022. augusztus 17. 

A mai hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat önkormányzatoknak megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztések megvalósításának támogatásáraPályázati felhívás önkormányzatok és helyi hatóságok számára, megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztéseik megvalósításának támogatására, az éghajlat- és energiaügyi cselekvési terveikben meghatározott intézkedések végrehajtásához kapcsolódó beruházási koncepciók kidolgozása érdekében. A pályázat keretében olyan tevékenységeket finanszíroznak, mint például a beruházási koncepció kidolgozásához szükséges (műszaki) megvalósíthatósági tanulmányok, piacelemzések, érdekelt felek elemzései, jogi, gazdasági és pénzügyi elemzések, kockázatelemzések stb. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázatok digitális csúcstechnológiai fejlesztések támogatására 2022A pályázatok célja többek között, hogy Európa számára autonómiát biztosítsanak a világszínvonalú technológiák kifejlesztésében, amelyek az európai iparágak minden igényét kiszolgálják, a feldolgozóipartól az egészségügyig, a közszféráig, a közművekig, a kiskereskedelemig, a pénzügyekig, a biztosításig, a közlekedésig, a mezőgazdaságig, az energiáig, a távközlésig, a környezetvédelmi felügyeletig, az építőiparig, a médiáig, a kreatív és kulturális iparágakig, a divatig, a turizmusig stb. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-9 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat a helyi gazdaság élénkítését és a fenntarthatóságot célzó fejlesztési tervek megvalósításáraPályázati felhívás városi és nagyközségi jogállású települések önkormányzatai, illetve az önkormányzat részvételével alakított helyi konzorciumok számára, a helyi gazdaság élénkítését vagy a fenntarthatóságot célzó, a helyi gazdasági szereplők együttműködésével megvalósítandó fejlesztési tervek támogatására, a helyi gazdaságfejlesztés jó gyakorlatainak kialakítása érdekében. Díjazás kategóriánként: 1. helyezés: 8.000.000 Ft; 2. helyezés: 6.000.000 Ft; 3. helyezés: 4.000.000 Ft, 4. helyezés: 3.000.000 Ft; 5. helyezés: 2.000.000 Ft; Különdíj: 2.000.000 Ft.Pályázat a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek megvalósításáraPályázati felhívás a visegrádi országok területén működő civil szervezetek, önkormányzatok, iskolák, felsőoktatási intézmények, kutatási és tudományos szervek, közintézmények és innovatív vállalkozások számára, együttműködési projektjeik megvalósításának támogatására. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: kultúra és közös identitás; oktatás és kapacitásépítés; innováció, kutatás és fejlesztés, vállalkozásfejlesztés; demokratikus értékek és a média; közpolitika és intézményi partnerség; regionális fejlesztés, környezetvédelem és turizmus; valamint társadalmi fejlődés. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18 hónap. A pályázati kiírás nyelve angol.Magyar élet - Drámaíró pályázatA Fiatal Drámaírók Háza, a Tér 12 Kulturális Egyesület, az RS9 Színház és Erzsébetváros önkormányzata pályázati felhívása 35 évnél fiatalabb szerzők számára, a "Magyar", illetve az "Élet" témákra reflektáló dámák beküldésére. A fesztivál győztesének megszavazott szöveget színpadra viszik a 2023/24-as évadban.Pályázat ifjúsági részvételi tevékenységek támogatásáraPályázati felhívás ifjúsági szervezetek és fiatalok informális csoportjainak részvételével, 3-24 hónap alatt megvalósuló, helyi, nemzeti vagy nemzetközi projektek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR.Pályázat családbarát múzeum cím 2022. évi elnyerésérePályázati felhívás Családbarát Múzeum cím 2022. évi elnyerésére, a különféle családtípusok minőségi időtöltését, valamint a családbarát értékrendet és a családot, mint mikroközösséget erősítő muzeális intézmények elismerésére. A címet elnyerő múzeumok oklevelet kapnak, melyet a múzeumban kihelyezhetnek. A minősítést igazoló logót digitális formában is megkapják az intézmények, melyet három éven keresztül - illetve újraminősítésük esetén folytatólagosan - használhatnak az online csatornáikon és kiadványaikban is.Európai uniós pályázat startupok és KKV-k részére, innovációk fejlesztésének és piacra vitelének támogatására 2022Pályázati felhívás startupok és KKV-k számára, tudományos felfedezésekre vagy technológiai áttörésekre ("deep tech") épülő innovációk fejlesztésének és piacra vitelének támogatására. A pályázat keretében a technológiafejlesztés későbbi szakaszait és a méretnövelést támogatják, ezért az innováció technológiai komponensét laboratóriumi vagy más releváns környezetben tesztelni és validálni kell. Pályázatot KKV-k és magánszemélyek nyújthatnak be. A sikeres pályázók a pénzügyi finanszírozás mellett vállalkozásgyorsító szolgáltatásokban részesülnek. A támogatás összege 0,5 - 17,5 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat múzeum arculatának létrehozásáraPályázati felhívás jogi személyek, egyéni cégek, egyéni vállalkozók, illetve 18 év feletti természetes személyek számára, a múzeum arculatának létrehozására. A nyertes pályamű készítője bruttó 400.000 forint pályadíjat kap.Pályázat civil szervezetek és közösségek részére, egy országos cég önkéntesei segítségének igénybevételérePályázati felhívás civil szerveztek számára, önkéntes szakemberek segítségének igénybevételére a számítástechnika, könyvelés, pénzügy, személyzeti ügyek, HR, marketing, beszerzés, PR, értékesítés, logisztika, vagyonvédelem, takarítás, valamint egyéb, szakképesítést nem igénylő munkák területén.Pályázat ifjúsági csereprogramok támogatásáraPályázati felhívás az ifjúság területén tevékenykedő szervezetek és fiatalok informális csoportjai számára, ifjúsági csereprogramok támogatására. Az ifjúsági csereprogramok legalább két különböző európai uniós és azzal határos programországból származó 13-30 év közötti fiatalok csoportjainak teremtenek lehetőséget a találkozásra és az egymástól való tanulásra egy adott tematika mentén (5-21 napig).Költségtámogatás szárítmány-előállítók részérePályázati felhívás szárítmány-előállító tevékenységet folytató vállalkozások számára, zöldség- és gyümölcsfélékből, gyógynövényekből és fűszernövényekből, forró levegővel mesterségesen szárított, illetve aszalt vagy pörkölt termény előállításához felhasznált fűtési költségek támogatására.Elviszlek - Prózaíró pályázatAz Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely irodalmi pályázati felhívása valós és kitalált történetek próza formájában történő megírására és beküldésére. A kiválasztott alkotások nyomtatott formában jelennek meg.Alkoss szabadon 2022 - Művészeti pályázatA Budapest Park és a Vesta Home pályázati felhívása 14-20 év közötti amatőr és profi művészek számára, a felhőtlen gyerekkor hangulatát megjelenítő alkotások készítésére és beküldésére. A díjazottak értékes nyereményeket kapnak.Pályázat külföldi magyar ügynökségeknek és kiadóknak mintafordítások elkészítésérePályázati felhívás külföldi magyar ügynökségek és kiadók számára, mintafordítások elkészítésének támogatására, a kiadók külföldi tevékenységének katalizálása érdekében. A támogatás összege legfeljebb bruttó 600.000 Ft.Public art pályázat budapesti közterekrePályázati felhívás budapesti kerület közterein történő Public Art művek megvalósítására. A támogatás összege 1.800.000 Ft. Pályázatot nyújthatnak be alkotók, alkotó csoportok, egyéni vállalkozók.Európai uniós pályázatok légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására II.Pályázati felhívások alapvető, alkalmazásorientált, valamint tudásátadással kapcsolatos, légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására az inkluzív, rugalmas és fenntartható környezet megteremtése és a digitális európai égbolt megvalósítása érdekében. A kiíró úgy véli, hogy 1-3.75 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat fesztiváloknak és kluboknak balkáni országok zenészeivel való együttműködési programban való részvételrePályázati felhívás fesztiválok, klubok és koncerthelyszínek számára, balkáni országok zenészeivel való együttműködési programban való részvételre, a balkáni zenei piac fellendítése érdekében. A projekt a következő országokra terjed ki: Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó, Albánia, Macedónia, Románia és Bulgária. A pályázók az alábbi lehetőségekben részesülnek: művészcsere egy másik fesztivállal/klubbal; kölcsönös látogatások és cserék; személyes kapcsolatépítő találkozón való részvétel; szakértői mentorálás a fesztivál/klub pároknak; hálózatépítés az Európából és azon túlról érkező kiemelkedő szakemberekkel; valamint nemzetközi láthatóság a fesztivál/klub számára. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat lovassport versenyeken való részvétel költségeinek támogatásáraPályázati felhívás hazai tenyésztésű, a lovassport elvárásainak megfelelően szelektált lovak költségviselői számára, lovassport versenyeken való részvétel költségeinek támogatására. A pályázat keretösszege 16.000.000 Ft.Fény - árnyék - szín világ - FotópályázatA Prizma Kör fotópályázati felhívása a fényekhez, árnyékokhoz, illetve színekhez kapcsolódó alkotások beküldésére. A pályázaton helyezést elért, illetve a kiállított képek, mind MAFOSZ pontot érnek.Pályázat építőmérnök hallgatóknak tehetséggondozó programban való részvételreA Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft. pályázati felhívása a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának alapszakos és mesterszakos hallgatói számára, tehetséggondozó programban való részvételre. A kooperatív képzésben támogatott hallgatókat a teljes képzési idő alatt az alábbiak illetik meg: havi bruttó 100.000 Ft támogatási összeg; részvétel a Támogató és Támogatott által közösen választott építőipari szakmai rendezvényen -költségtérítés rendezvény típusától függően; szakmai látogatási lehetőség a cégcsoport telephelyein, projektjein; nyáron (július/augusztus) teljes munkaidőben történő gyakorlat lehetősége. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból Pályázat civil szervezetek 2023. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására

Szegedi Kis István kutatói ösztöndíj

2022. augusztus 16. 

Pályázati felhívás kutatói ösztöndíj elnyerésére magánszemélyek számára a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházművészeti kutatások ösztönzésére. A támogatás összege bruttó 200. 000 Ft/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

EUs kutatás-fejlesztési pályázatok a bio-alapú, körkörös gazdaság területén

2022. augusztus 16. 

A pályázatok célja többek között az európai zöld megállapodáshoz, az EU biogazdasági stratégiájához és annak cselekvési tervéhez, a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési tervhez, a fenntartható textilipari stratégiához, a zéró szennyezés cselekvési tervhez, valamint az új európai Bauhaus kezdeményezéshez való hozzájárulás. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-14 millió EUR lehet. Pályázati témák: Biogén szén-dioxid-leválasztás és -felhasználás (CCU) körkörös bioalapú termékekhez A magas hozzáadott értékű élelmiszer- és/vagy takarmány-összetevők alternatív forrásai Bioalapú bevonatok, barrierek, kötőanyagok és ragasztók fejlesztésének támogatása Biofinomítók alapanyagaként használható, fenntartható rostszálak fejlesztésének támogatása A fenntartható módon beszerzett bioalapú alapanyagok maximális hasznosításának támogatása a több termékből álló, hulladékmentes és környezetszennyezésmentes biofinomítókban Szövetkezeti üzleti modellek létrehozásának támogatása a mezőgazdasági maradékanyagok, melléktermékek és hulladékok fenntartható mobilizálására és hasznosítására a vidéki térségekben A vegyes bioalapú hulladékáramok együttes feldolgozásának támogatása A szigorú követelményeket támasztó piaci alkalmazásokhoz használható nagy teljesítményű bioalapú polimerek fejlesztésének támogatása Körkörös tervezésű, bioalapú anyagok fejlszetésének támogatása a komplex szerkezetek körkörösségének javítása érdekében Alternatív és nem hagyományos forrásokból származó fehérjék A fosszilis kémiai építőelemek bioalapú alternatíváinak előállításához használható, költséghatékony termelési útvonalak kidolgozásának támogatása A környezeti fenntarthatóság és a körforgás nyomonkövetési rendszerei kidolgozásának és validálásának támogatása: a legjobb gyakorlatok és referenciaértékek összegyűjtése További infók a pályázatfigyelőn

Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek támogatása

2022. augusztus 14. 

Munkavállalói érdekképviseleti szervezetek és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek (szociális partnerek), valamint ezek szövetségei, továbbá konzorciumi tagként államilag elismert felsőoktatási intézmények, továbbá kutatóintézetek, kutatással foglalkozó nonprofit szervezetek pályázhatnak 10-50 millió forintra, a vállalkozások munkaerőpiaci alkalmazkodóképességének fejlesztéséhez, társadalmi felelősségvállalás erősítéséhez és szolgáltató szerepének, illetve a szociális partnerek társadalmi és munkaerőpiaci szerepvállalásának erősítése, képviseleti erejének növelése, kapacitásaik fejlesztése érdekében. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat fiatal kutatók támogatására

2022. augusztus 14. 

Pályázati felhívás a Kárpát-medencében élő, 35 év alatti fiatal kutatók számára, önálló kutatásaik elismerésére. Pályázatot a matematika, a természettudományok és a társadalomtudományok területén kutatók nyújthatnak be. A pályázat nyertese 3.000 USD pénzjutalomban részesül, melyet további kutatásokhoz használhat fel. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kutatóknak, egyéni ösztöndíjak elnyerésére, külföldi kutatási projektek támogatására

2022. augusztus 11. 

Pályázati felhívás kutatóknak, egyéni ösztöndíjak elnyerésére, külföldi kutatási projektek támogatására. A pályázat keretében Európán belüli, valamint globális ösztöndíjak egyaránt támogathatók, bármilyen tudományterületen. Az ösztöndíjak időtartama egy-két év lehet. A pályázat benyújtásához doktori fokozattal, vagy legalább 4 év kutatói tapasztalattal kell rendelkezni. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Európai uniós high-tech fejlesztési pályázatok konferencia

2022. augusztus 10. 

Témák: ESA Európai Űrügynökség: Űrtechnológia hétköznapi alkalmazása.  Mire kaphatunk támogatást az EU Védelmi-ipar Alapból? Kutatás-fejlesztés, prototípus-fejlesztés, kapacitás-növelés, határon túli együttműködés, védelem-ipari kkv-k versenyképességének javítása, elektronikus hadviselés, dróntechnológia, műholdas kommunikáció, űrvédelem, korai előrejelző rendszerek, tengerfelügyelet, speciális-szoftverek, kibervédelem, mesterséges intelligencia. EU Digitalisesme program a cégek digitalizációjára és a digitalizáló szakértők finanszírozására. EU H2020 és hazai K+F+I pályázatok. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat prémium posztdoktori kutatói támogatás elnyerésére

2022. augusztus 8. 

Pályázati felhívás posztdoktori támogatás elnyerésére az MTA kutatóközpontjaiban és önálló jogi személy kutatóintézeteiben, magyarországi egyetemeken, valamint kutatási tevékenységet végző magyarországi közgyűjteményekben vagy közintézményekben 36 hónapnyi határozott idejű foglalkoztatás keretében magyarországi és külföldi kutatók számára. A támogatás összege havi bruttó 600 000 forint. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat 2022. évi Jean Monnet tevékenységek támogatására

2022. augusztus 7. 

Pályázati felhívás oktatási szervezetek és felsőoktatási intézmények számára Jean Monnet tevékenységek támogatására. A tevékenységek között kiemelt figyelmet kapnak az európai uniós integrációval kapcsolatos tanulmányok és kutatási tevékenységek, és hangsúlyos elemet jelent annak vizsgálata is, milyen szerepet tölt be Európa a globalizált világban. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat területi fókuszú elemzések támogatására

2022. augusztus 5. 

Javaslattételi pályázati felhívás különböző témák elemzésre való ajánlására. A kezdeményezés alkalmazott kutatásokat és célzott elemzéseket hajt végre a területi adatok gyűjtéséhez, amelyekkel a területi szakpolitikai döntésekhez járulnak hozzá. Azok a helyi, regionális és nemzeti szervek tehetnek javaslatot, amelyek hatáskörrel rendelkeznek az elemzésre javasolt területen. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat hadi kutatás-fejlesztési projektek és oktatási rendezvények megvalósításának támogatására

2022. augusztus 3. 

Pályázati felhívás hadi kutatás-fejlesztési projektek és oktatási rendezvények megvalósításának támogatására, az újonnan felmerülő biztonsági kihívások és azok nemzetközi biztonságra gyakorolt hatásának kezelése érdekében. Pályázatot benyújtani a Tudomány a békéért és biztonságért célkitűzéseivel kapcsolatos bármely témában lehet, illetve az alábbi területekről érkező pályázatokat különösen ösztönzik: a biztonsággal kapcsolatos fejlett technológia; éghajlatváltozás és biztonság; az ABC-fegyverek elleni védekezés; valamint katonai-társadalmi-környezeti ellenállóképesség. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat természetes személyeknek, lengyel és magyar-lengyel témájú tudományos kutatások támogatására

2022. augusztus 2. 

Pályázati felhívás magyarországi illetőségű tanárok, kutatók számára magyar-lengyel vagy lengyel témájú tudományos kutatási projektek támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat nemzetközileg kiemelkedő külföldi kutatók magyarországi kutatói munkájának támogatására

2022. július 29. 

Pályázati felhívás világviszonylatban kiemelkedő teljesítményű külföldi kutatók meghívására az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága irányítása alá tartozó kutatóhelyeken, hazai felsőoktatási intézményekben, valamint kutatási tevékenységet végző magyarországi közgyűjteményekben vagy közintézményekben működő kutatócsoportokkal végzendő közös kutatási munkára, bármely tudományterületen. A támogatás összege legfeljebb bruttó 2,5 millió Ft/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatok innovatív egészségügyi megoldások fejlesztésére

2022. július 28. 

Pályázati felhívások innovatív egészségügyi megoldások fejlesztésének támogatására, az egészségügyi kutatás új, integráltabb megközelítése érdekében. A pályázatok célja többek között, hogy az egészségügyi kutatást és az innovációt a betegek és a társadalom számára valódi előnyökre váltsa, valamint biztosítsa, hogy Európa továbbra is az interdiszciplináris, fenntartható, betegközpontú egészségügyi kutatás élvonalában maradjon. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 15-40 millió EUR lehet. Pályázati témák: A neurodegeneratív betegségekben és társbetegségekben szenvedő betegek jobb ellátási útvonalainak kialakításához használható innovatív döntéstámogató rendszer fejlszetésének támogatása A rákkezelésben használható új generációs képalkotás, képvezérelt diagnosztika és terápia fejlesztésének támogatása Személyre szabott onkológia: innovatív, emberközpontú, multimodális rákellenes terápiák fejlesztésének támogatása A heterogén egészségügyi adatokhoz való hozzáférés és azok integrációjának támogatása a jobb egészségügyi ellátás érdekében a magas közegészségügyi szükségletekkel rendelkező betegségekkel kapcsolatos területeken További információk a pályázatfigyelő portálon

Horizont Európa programsorozat: Klíma, Energia és Mobilitás pályázati lehetőségek – Konzultáció, fogadóóra - Pályázatírás

2022. július 28. 

Az NKFI Hivatal online webinárium sorozatot indít hazai kutatási és innovációs szervezetek számára a 2021. áprilisától induló Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramban való sikeres pályázás támogatására. A webinárium sorozat keretében, amely február 11-én kezdődik és március közepéig tart, a Horizont Európa program egyes részeit mutatjuk be, valamint az egyes rendezvényekhez kapcsolódóan konzultációs lehetőséget is […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Meghívó a Dunaújvárosi Egyetem Területi Innovációs Platform alapító eseményére

2022. július 27. 

A Dunaújvárosi Egyetemen Területi Innovációs Platform (TIP) alapítására kerül sor a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa Tiszta Hidrogén Partnerség információs nap

2022. július 25. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködve az Express Innovation Agency-vel online információs rendezvényt szervez 2022. március 29-én, amelyen bemutatásra kerülnek a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram hidrogénnel kapcsolatos pályázati felhívásai, valamint bemutatkoznak a kapcsolódó szervezetek is. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2022 – Pályázat fiatal, tudományos fokozattal még rendelkező kutatók részére

2022. július 24. 

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett kutatók számára, Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2022. évi elnyerésére, valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban. A támogatás összege 250.000 Ft/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj 2019-2020 – Pályázat a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatására

2022. július 21. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati felhívása Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói és Kutatói Ösztöndíj elnyerésére. A támogatás összege 200.000 Ft/hó/fő. Az ösztöndíj teljes összege, elszámolási kötelezettség terhe nélkül szabadon felhasználható. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat osztrák-magyar együttműködésben megvalósuló kutatási, képzési és oktatási projektek támogatására

2022. július 20. 

Állami felsőoktatási intézmények, államilag akkreditált egyetemek és főiskolák, a volt  MTA intézményei és kutatóintézetei, az MTA könyvtára, valamint az Eötvös Loránd Kutatóhálózat intézményei, és egyéb intézmények nyújthatnak be pályázatot osztrák-magyar együttműködésben megvalósuló kutatási, képzési és oktatási projektek támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat szlovén állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyeknek magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében részvételre 2019/2020

2022. július 19. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázati felhívása a 2019/2020-as tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre szlovén állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára. A támogatás összege a képzési és kutatási szakaszban 140.680,- Ft/hó a 2019. évben; a kutatási és disszertációs szakaszban (tanulmányok 3. tanévétől) 180.680,- Ft; a doktori képzés során sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri 400.000,- Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Soós Kálmán ösztöndíjprogram 2019-2020 – Pályázat a magyar nyelvű felsőoktatás munkáját elősegítő oktatási jegyzetek és szaknyelvi szótárak készítésére, kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatására

2022. július 18. 

A ,,GENIUS Jótékonysági Alapítvány pályázati felhívása Soós Kálmán ösztöndíjprogramban való részvételre. Az ösztöndíjprogram a következő alprogramokból tevődik össze: Kárpátaljai Vándoregyetem; A magyar nyelvű felsőoktatás munkáját elősegítő oktatási jegyzetek és szaknyelvi szótárak készítése; Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kutatási pályázat az élelmiszerrendszerek és a klímaváltozás témakörében

2022. július 16. 

Pályázati felhívás kutatási tevékenységek támogatására az élelmiszerrendszerek és a klímaváltozás témakörében. A programban úgynevezett K+F programgazdák (minisztériumok, regionális szervek, melyek kutatási programot vezetnek) és programmenedzserek (kutatási tanácsok, ügynökségek, melyek a programgazda felügyelete alatt kutatási programokat hajtanak végre) vesznek részt. A felhívásra kutatók, kutató intézmények, egyetemek és vállalatok pályázhatnak. A konzorcium minimum 2 kontinensről (Európa, Afrika, Latin-Amerika), származó minimum 4 országból kell álljon. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat felfedező kutatások támogatására

2022. július 14. 

Felsőoktatási intézmények, kutatóközpontok, kutatóintézetek, költségvetési szervek, költségvetési szerv jogi személyiséggel rendelkező intézményei, valamint kutatás-fejlesztést végző non-profit szervezetek nyújthatnak be pályázatot a felhívásra. A pályázati kiírás célja, hogy az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetésre kerülő támogatási programokban való sikeres részvételre nyújtson felkészülési lehetőséget olyan kutatók számára, akik a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozásukat bizonyították. A támogatás összege 150.000.000 - 300.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat közművelődési témájú tudományos kutatási ösztöndíjprogramban való részvételre

2022. július 14. 

Pályázati felhívás közművelődési témájú tudományos kutatási ösztöndíjprogramban való részvételre a közösségi művelődés tudományos utánpótlása erősítésének céljából. A támogatás összege az 1. alprogram esetén a hallgatóknak: nettó 35.000 Ft/hó (bruttó 50.000 Ft/hó megbízási díj), a témavezetői megbízási összege: bruttó 20.000 Ft/hó; a 2. alprogram esetén 3.000.000 Ft/kutatócsoport. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat új és kevéssé ismert fajok megismerését elősegítő tevékenységek támogatására

2022. július 14. 

Pályázati felhívás a biodiverzitás megismerését célzó tevékenységek támogatására. Előnyt élveznek azon pályázatok, melyek helyszíni kutatásokat, felméréseket, fenntarthatósági stratégiák kidolgozását, valamint a kevésbé ismert fajok kutatását célozzák, illetve azok, melyekben pályázó a kutatni kívánt országban él. A karrierjük elején lévőket külön ösztönzik a pályázásra. A támogatás összege legfeljebb 50.000 USD.. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyeknek magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében részvételre 2019/2020

2022. július 11. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázati felhívása a 2019/2020-as tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára. A támogatás összege a képzési és kutatási szakaszban 140.680,- Ft/hó a 2019. évben; a kutatási és disszertációs szakaszban (tanulmányok 3. tanévétől) 180.680,- Ft; a doktori képzés során sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri 400.000,- Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

“Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj 2019-2020 – Pályázat alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatására

2022. július 10. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati felhívása felsőoktatást megkezdő kutatói ösztöndíj elnyerésére, a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlás, a tudományos és művészeti pályán való elindulás, majd pályán tartás támogatására. A támogatás összege 50.000 Ft/hó/fő. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kutatási támogatás elnyerésére a szabadalmak, a szellemi tulajdon és az innováció terén

2022. július 1. 

Pályázati felhívás kutatási támogatás elnyerésére a szabadalmak, a szellemi tulajdon és az innováció terén. Pályázatot kutatóintézetek, valamint kutatóintézetek hálózatai nyújthatnak be. A támogatás összege minimum 20.000 euró, legfeljebb 100.000 euró. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Májusban indul az EU 95 milliárd eurós kutatási és innovációs keretprogramja - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Májusban indul az EU 95 milliárd eurós kutatási és innovációs keretprogramja. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Soós Kálmán ösztöndíjprogram 2020-2021 - Pályázat a kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatás támogatására - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

A ,,GENIUS Jótékonysági Alapítvány pályázati felhívása a kárpátaljai felsőoktatásban oktatók és kutatók számára Soós Kálmán ösztöndíj elnyerésére. Az ösztöndíjprogram a következő alprogramokból tevődik össze: Kárpátaljai Vándoregyetem; A magyar nyelvű felsőoktatás munkáját elősegítő oktatási jegyzetek és szaknyelvi szótárak készítése; Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felhívás ,,OTKA fiatal kutatói kiválósági program pályázathoz - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott felhívás célja olyan tehetséges kutatók ígéretes kutatási tevékenységének támogatása, akik 2010. január 1. után szereztek tudományos fokozatot és saját, önálló felfedező kutatási témájukat kívánják elindítani, önálló kutatócsoportot kívánnak létrehozni.  A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat az Európai Unió MSCA posztdoktori ösztöndíjprogramjában való részvételre - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Pályázati felhívás kutatók és kutatóintézetek számára, az MSCA posztdoktori ösztöndíjprogramban való részvételre, az EU tagállamaiba, a Horizont Európa társult országaiba, valamint nem társult harmadik országokba való utazás és kutatás érdekében. A pályázat célja többek között az egyéni kompetenciáik és készségek fejlesztése, az európai humántőke-alap erősítése a kutatás és fejlesztés terén, a K+F tevékenységek minőségének javítása, valamint a tudástranszfer megkönnyítése az Európai Kutatási Térségen belül. Az ösztöndíjak időtartama 12-24 hónap lehet. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A “Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása” című pályázati kiírás szerb relációjának nyertes projektjei - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatíró tanfolyam ajánlása - PalyazatMenedzser.hu Pályázat magyar-német kutatási projektek mobilitási költségeinek támogatására

2022. június 30. 

Európai uniós pályázatíró tanfolyamok ajánlása előfizetőknek. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Tantárgyháló 2019-2020 – Kutatási pályázat általános iskolás felsős és középiskolás diákoknak

2022. június 30. 

Az Új Kép folyóirat pályázati felhívása tanulmányi versenyen való részvételre, önálló kutatás tervezésére, megvalósítására és összefoglalására általános iskolás felsős és középiskolás diákok számára. A döntőben helyezést elérő pályázatok szerzői, illetve témavezetőik külön-külön mindkét kategóriában értékes jutalmakban részesülnek. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Európai uniós kutatási pályázatok a digitális és ipari technológia emberközpontú és etikus fejlesztése terén

2022. június 29. 

Kutatási pályázati felhívások a digitális és ipari technológia emberközpontú és etikus fejlesztése terén. A pályázatok célja többek között az inkluzivitás fokozása a technológiafejlesztés emberközpontú megközelítésének támogatásával, amely az európai társadalmi és etikai értékekkel, valamint a fenntarthatósággal is összhangban áll. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1-12 millió EUR között lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Tanévkezdés: folytatódnak a népszerű egyetemi innovációs képzések

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőfokú képzésekkel is ösztönzi az innovációs szakemberek utánpótlás-nevelését és a fiatal vállalkozóvá válását. Az első országos egyetemi startup képzést, a Hungarian Startup University Programot (HSUP) már a tavalyi bemutatkozó tanévben közel 2100 hallgató választotta. A Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem kutatási és innovációs menedzserképzéseinek eddigi két évfolyamán […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A Magyar-Kínai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv útján a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett jelen pályázati felhívások célja, hogy kiszámítható forrást biztosítsanak a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegyék a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Havi több százezer forintos támogatást kaphatnak a fiatal kutatók

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A fiatal kutatóknak érdemes élni a pályázati lehetőségekkel, hiszen akár havi több százezres ösztöndíjban részesülhetnek. Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tudományos és nemzetközi elnökhelyettesének segítségével utánajártunk, jelenleg milyen programok érhetőek el, és mit érdemes tudni azokról. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. Több mint 320 kutató, kutatócsoport nyert csaknem 11 milliárd forint támogatást

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal hirdetett meg az alapkutatási pályázatot. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. ,,A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja a gyors növekedésre képes és jelentős hazai hozzáadott értéket felmutató társaságok KFI tevékenységének támogatása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Bevált a lump sum finanszírozás a kutatási és innovációs keretprogramban és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A lump sum finanszírozás lényege, hogy kiiktatja a tényleges költségeken alapuló pénzügyi beszámolási és munkaidő-nyilvántartási kötelezettséget, valamint az utólagos pénzügyi auditot, ezáltal jelentősen csökkenti hibák számát, az adminisztrációs terhet és a hangsúlyt a projektek szakmai tartalmára helyezi. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a 2022. évi agrárkutatási díj elnyerésére

2022. június 24. 

A Janelly Stiftung pályázati felhívása agrárkutatási díj 2022. évi elnyerésére, fiatal magyar szakemberek támogatása céljából az agrártudományok és élelmiszertudományok terén. A diplomamunkáért (MSc) elnyerhető díj összege 1000 euró. A doktori disszertációért (PhD) elnyerhető összeg 2000 euró. A pénzösszegen kívül a díjazottak díszoklevelet is kapnak. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: Társadalmi egyeztetésen a ,,VINOP-2.1.2-21 Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című felhívás tervezete

2022. június 23. 

Elindult a ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című (VINOP-2.1.2-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a klímatudományok területén

2022. június 22. 

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a klímatudományok területén, az éghajlat-semleges és ellenálló társadalomra és gazdaságra való áttérés érdekében. A pályázatok célja többek között az ismeretek bővítése és megoldások nyújtása az alábbi területek bármelyikén: földrendszertudomány, az éghajlatsemlegességhez vezető utak, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, beleértve az éghajlati szolgáltatásokat, az éghajlatváltozás elleni fellépés, valamint az éghajlat és az ökoszisztémák közötti kölcsönhatások jobb megértése; az éghajlatváltozással kapcsolatos európai kutatási térség megerősítése; továbbá az éghajlatváltozással kapcsolatos tudásbázis átláthatóságának, szilárdságának, megbízhatóságának és gyakorlati használhatóságának növelése a politikai döntéshozók, a gyakorlati szakemberek, más érdekelt felek és a polgárok számára. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 5-10 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Módosításra került a 2021-4.1.2-NEMZ_KI kódszámú pályázati felhívás - Pályázatfigyelő

2022. június 21. 

Az NKFI Alapból meghirdetett Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása című és 2021-4.1.2-NEMZ_KI kódszámú felhívás vonatkozásában a TOP hazai Kutatási Infrastruktúra címek 2021. évi decemberi adományozásával összefüggésben szükségessé vált a Felhívás 1. pontjának kiegészítése az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Meghosszabbításra került a 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR pályázati felhívás benyújtási határideje - Tízből kilenc pályázatíró ezt a pályázatfigyelő portált ajánlja

2022. június 20. 

Az NKFI Alapból meghirdetett ,,A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása című és 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR kódszámú felhívás esetében a támogatási kérelmek benyújtásának határideje 2022. június 14. 16:00 órára módosult. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Napelem pályázat, Magyar Falu Program pályázatok, GINOP Plusz pályázatok...

Pályázat a szakértelem fejlesztését elősegítő tevékenységek támogatására az ipari kapcsolatok terén

2022. június 16. 

Napelem pályázat, Magyar Falu Program pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatók. Pályázati felhívás a szakértelem fejlesztését elősegítő elemző és kutatási tevékenységek támogatására az ipari kapcsolatok terén. A projektek végrehajtására 12-24 hónap áll rendelkezésre. A támogatás összege 150.000 - 500.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

2022. június 14. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati felhívása magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására az egészségipar, gyógyszerészeti kutatások, biotechnológia, zöld technológiák, információs és kommunikációs technológiák, műszaki tudományok, valamint az agráripar és élelmiszeripari technológiák prioritási területeken. A pályázati felhívás kódja: 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR A Felhívás célja: a magyar-török kutatás-fejlesztési együttműködések ösztönzése, a magyar vállalatok piacképességének növelése, a magyar szerepvállalás erősítése nemzetközi szinten, a kutatói és ipari szféra KFI együttműködésének ösztönzése innovatív piac-közeli projektek támogatásával, amely révén prototípus vagy új termék, technológia, szolgáltatás fejlesztésére kerül sor, nemzetközi K+F projektekben való részvétel hazai hasznosulásának elősegítése. A pályázat keretösszege: 400 millió Ft A támogatás összege: 20.000.000 - 70.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 100% Támogatható tevékenységek: Alkalmazott (ipari) kutatás Kísérleti fejlesztés Önállóan nem támogatható tevékenységek: Eszközbeszerzés Immateriális javak beszerzése Nyilvánosság biztosításához kapcsolódó tevékenységek (tájékoztatás) Projekt koordinációs tevékenység Piacra jutási tevékenység Iparjogvédelmi tevékenység Általános költségek Utazáshoz kapcsolódó tevékenység További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat regionális, nemzeti és nemzetközi kutatási programok kutatói képzési, mobilitási és karrierfejlesztési célú tevékenységeinek társfinanszírozására

2022. június 11. 

Egyéni vállalkozó, KKV, Kft, Bt pályázatok, támogatások a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatók. Pályázati felhívás regionális, nemzeti és nemzetközi kutatási programok kutatói képzési, mobilitási és karrierfejlesztési célú tevékenységeinek társfinanszírozására. A pályázat keretében bármilyen tudományterület támogatható. Támogatás legfeljebb 5 éves időtartamra igényelhető. A támogatás összege legfeljebb 10 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

EUs pályázatok az EU éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására 2022

2022. június 2. 

Pályázatok az EU éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, az elkerülhetetlen éghajlati hatásokra való felkészülés és az éghajlatváltozással szembeni ellenállóképesség növelése érdekében. A pályázatok célja többek között altalános támogatás nyújtása az európai régiók és közösségek számára az éghajlati kockázatok és lehetőségek jobb megértéséhez, az azokra való felkészüléshez és azok kezeléséhez; az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességre való áttérés felgyorsítása az innovációs utak közös kialakításával és a megoldások tesztelésével; valamint az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség rendszerszintű átalakításának demonstrálása az európai régiókban és közösségekben. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2-20 millió EUR lehet. Pályázati témák: Az éghajlati hatásokra, adatokra és ismeretekre összpontosító, felhasználóvezérelt alkalmazások és eszközök fejlesztésének támogatása a regionális és helyi hatóságok és más végfelhasználók számára Pénzügyi források felszabadítása az éghajlatváltozással szembeni ellenállóképességet célzó beruházások számára Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló biztosítási megoldásokkal kapcsolatos legjobb gyakorlatok és kísérleti projektek támogatása az EU régióiban és közösségeiben A regionális gazdasági rendszerek átalakításának támogatása az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és fenntarthatóság érdekében A talaj szivacsfunkciójának erősítése, mint a vízgazdálkodási kihívásokkal szembeni éghajlati ellenálló képesség javításának módja Az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességgel kapcsolatos átalakító megoldások tesztelése, demonstrálása és a természetalapú megoldások beépítése a rendszerszintű átalakításba A pályázati kiírások nyelve angol. További információk a pályázatfigyelőn

Európai uniós pályázatok az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására 2022

2022. május 30. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívások az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, a betegek életminőségének javítása és a betegségmegelőzés érdekében. A pályázatok célja többek között a diagnosztika optimalizálása, a jobb életminőség, valamint az egyenlő hozzáférés biztosítása az összes, betegséggel kapcsolatos területen. A rákellenes misszió valamennyi rákos megbetegedéssel foglalkozik, beleértve a kevéssé ismert rákos megbetegedéseket is. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-10 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós pályázatok az EU éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására 2022

2022. május 26. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívások az EU éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, az elkerülhetetlen éghajlati hatásokra való felkészülés és az éghajlatváltozással szembeni ellenállóképesség növelése érdekében. A pályázatok célja többek között altalános támogatás nyújtása az európai régiók és közösségek számára az éghajlati kockázatok és lehetőségek jobb megértéséhez, az azokra való felkészüléshez és azok kezeléséhez; az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességre való áttérés felgyorsítása az innovációs utak közös kialakításával és a megoldások tesztelésével; valamint az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség rendszerszintű átalakításának demonstrálása az európai régiókban és közösségekben. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2-20 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós pályázat légiipari kutatási, fejlesztési, innovációs tevékenységek támogatására

2022. május 23. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívások légiipari kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására, új repülőgép-technológiák kifejlesztése, az európai Green Deal és a 2050-ig megvalósítandő klímasemlegesség elérése érdekében. A pályázatok célja többek között az európai légiközlekedési ipar globálisan fenntartható versenyképességéhez való hozzájárulás; a légi közlekedés még biztonságosabbá, megbízhatóbbá, költséghatékonyabbá és hatékonyabb személy- és áruszállítási eszközzé tétele; valaint az európai légiközlekedési kutatási és innovációs kapacitás megerősítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 750.000 EUR - 115 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat a tiszta energia technológiák folyamat- és rendszerintegrációjához kapcsolódóan

2022. május 22. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a tiszta energia technológiák folyamat- és rendszerintegrációjához kapcsolódóan, a 2030-as kibocsátáscsökkentési célok elérése, illetve az energiatermelés, -átalakítás, -tárolás és -végfelhasználás fenntarthatóságának növelése érdekében. A pályázat célja többek között az energiaszektor szén-dioxid-mentesítése; az energiatechnológiák továbbfejlesztése; valamint fenntartható technológiák integrálása. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós pályázatok légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására I.

2022. május 20. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívások légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására, az inkluzív, rugalmas és fenntartható környezet megteremtése és a digitális európai égbolt megvalósítása érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 36 hónap. A kiíró úgy véli, hogy 2-12 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok tiszta hidrogén témakörben

2022. május 19. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a tiszta hidrogénmegoldásokkal és -technológiákkal kapcsolatos uniós kutatási és innovációs tevékenységek támogatására. A pályázat célja többek között az európai klímasemlegességhez való hozzájárulás elősegítése a hidrogénalkalmazás fejlesztésének és kiterjesztésének érzékelhető, számszerűsíthető eredményei révén; a biztonságos és fenntartható tiszta hidrogéntechnológiák európai értékláncának fejlesztése, kiépítése, és versenyképességének erősítse; valamint az innovatív, versenyképes tiszta megoldások piacra lépésének felgyorsítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1-30 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat Csongrád-Csanád megyei vállalkozásoknak, gazdasági, kereskedelmi és innovációs fejlesztéseik támogatására

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás Csongrád-Csanád megyei vállalkozások számára, gazdaság-és kereskedelem fejlesztéseik, bel- és külföldi piacra jutásuk, üzleti kapcsolataik fejlesztése, valamint a kutatás-fejlesztési eredmények transzferét szolgáló, műszaki fejlesztési, termékfejlesztési eredmények alkalmazására irányuló és környezetvédelmi tevékenységeik támogatására. A támogatás összege legfeljebb 10.000.000 Ft.

Európai uniós pályázati felhívások úttörő kutatási témák támogatására

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívások felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, KKV-k, startupok és természetes személyek számára, nagy kockázatú és nagy nyereségű kutatáson és fejlesztésen alapuló, úttörő kutatási témák támogatására, új lehetőségek teremtése érdekében innovatív technológiai megoldások megvalósításával. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A támogatás keretösszege 167.000.000 EUR. Témakörök: Szén-dioxid és nitrogén kezelését és hasznosítását célzó projektek támogatása; Közép- és hosszú távú és rendszerintegrált energiatárolást lehetővé tevő projektek támogatása; Kardiogenomikai tevékenységek támogatása; Az egészségügyi ellátás folyamatosságát célzó tevékenységek támogatása: az epizodikusról a folyamatos egészségügyi ellátásra való radikális áttérést támogató technológiák; A DNS alapú digitális adattárolást célzó tevékenységek támogatása; A kvantuminformáció-feldolgozás, kommunikáció és érzékelés alternatív megközelítéseit célzó tevékenységek támogatása. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat zöld digitális eszközök fejlesztésének támogatására

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás zöld digitális eszközök fejlesztésének támogatására, számszerűsíthető és kimutatható előnyökkel járó új megközelítések kidolgozása érdekében. A pályázatoknak egy korábban nem vizsgált fizikai, kémiai vagy biológiai folyamat hasznosítására kell összpontosítaniuk, vagy meglévő eszközöket kell felülvizsgálniuk. A pályázat célja többek között új paradigmákon alapuló, új információfeldolgozó és -tároló eszközök és/vagy architektúrák feljesztése; a számítástechnikai építőelemek integrációja felé jelentős előrelépést mutató hardverkomponensek fejlesztése; valamint következő generációs információfeldolgozó és tároló eszközöket tartalmazó, nagyméretű, teljes rendszerek tervezése. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a klímatudomány és a klímaváltozásra adandó válaszok területén

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a klímatudomány és a klímaváltozásra adandó válaszok területén, az éghajlat-semleges környezetre, valamint ellenálló társadalomra és gazdaságra való áttérés érdekében a földrendszerekre vonatkozó ismeretek bővítésével. A pályázatok célja többek között a földrendszertudomány, az éghajlatsemlegességhez vezető utak, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az éghajlat és az ökoszisztémák közötti kölcsönhatások jobb megértése; az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség értékeléseihez való hozzájárulás; az éghajlatváltozással kapcsolatos európai kutatási térség megerősítése; valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos tudásbázis átláthatóságának, szilárdságának, megbízhatóságának és gyakorlati használhatóságának növelése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 5-7 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Marie Skłodowska-Curie Program - Doktori Hálózatok 2022

2022. május 12. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. május 26-án webináriumot szervez a Marie Skłodowska-Curie (MSCA) program Doktori Hálózatok 2022-es felhívásáról. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […]

NCPercek VI. - Személyi költségek elszámolása 2.

2022. május 11. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével webinárium sorozatot szervez a Horizont Európa keretprogram pályázási és projektmenedzsment szabályairól. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […]

Hamarosan megjelenik a TRANSCAN-3ERA-NET 2022-es nemzetközi felhívása a transzlációs rákkutatás területén

2022. május 10. 

A TRANSCAN ERA-NET 2022 májusában hirdeti meg következő nemzetközi felhívását, melyben Magyarország is részt vesz. A 2022-es felhívás fókuszában a nehezen gyógyítható ráktípusok (öt éves túlélési esély kisebb, mint 25%) állnak.

Pályázat kutatócsoportoknak, áttörő technológiai kutatások, fejlesztések támogatására 2022

2022. május 5. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények, kutatási szervezetek, KKV-k, induló vállalkozások, ipari partnerek és természetes személyek számára, radikálisan új technológiai kutatások és fejlesztések támogatására, új piacok létrehozása és/vagy globális kihívások kezelése érdekében. A pályázat keretében olyan projekteket támogatnak, melyek pozitív hatást képesek gyakorolni gazdaságunkra és társadalmunkra, konkrét, újszerű és ambiciózus tudományos-technológiai áttörést eredményeznek, illetve kifejezetten nagy kockázatú és nagy nyereséggel kecsegtető kutatási megközelítést és módszertant alkalmaznak. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 EUR, amely összeg mellé a pályázók személyre szabott, széles körű vállalkozásgyorsító szolgáltatások széles skálájához kapnak hozzáférést. A pályázati kiírás nyelve angol.

Ingyenes pályázati hírlevél 2022. május 4.

2022. május 4. 

Ma az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat a gyártás korszerűsítésére és a fenntartható termelés előmozdítására irányuló autóipari innovációs megoldások támogatásáraPályázati felhívás korai fázisban lévő autóipari startupok számára, a gyártás korszerűsítésére és a fenntartható termelés előmozdítására irányuló innovációs megoldások támogatására. Olyan projekteket támogatnak, amelyek lehetővé teszik az intelligensebb, rugalmasabb és összekapcsolt gyártást. A kiválasztott startupok 500.000 - 2.000.000 USD közötti kockázati tőkefinanszírozást kaphatnak. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat az európai vállalkozások skálázhatósági potenciáljának növelése céljábólPályázati felhívás az európai vállalkozások skálázhatósági potenciáljának növelésére, az innovációs szereplők közötti együttműködés erősítése és bővítése, valamint az innovatív vállalkozások következő generációjának támogatása érdekében. A pályázat célja többek között az innovációs ökoszisztémákon belüli hálózati összekapcsolhatóság javítása a meglévő és feltörekvő innovátorok és vállalatok támogatására irányuló kapacitásuk megerősítésével; az innovációs ökoszisztémák közötti együttműködés megerősítése és kiterjesztése világszerte; valamint az inkluzivitás és a nemek közötti egyenlőség biztosítása az innovációs ökoszisztémákon belül. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 1 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. 2022. május 10.Pályázat európai uniós környezettechnológiai hitelesítési védjegy elnyerésérePályázati felhívás európai uniós környezettechnológiai hitelesítési védjegy elnyerésére, a piacralépés elősegítése érdekében. Pályázatot az alábbi területeken lehet benyújtani: vízkezelés és -ellenőrzés (pl. vízminőség-ellenőrzés, ivóvíz- és szennyvízkezelés); anyagok, hulladékok és erőforrások (pl. szilárd hulladékok szétválogatása és szelektálása, anyagok újrahasznosítása, életciklus végi termékek és vegyi anyagok, biomassza alapú termékek); valamint energia (pl. megújuló energia, hulladékból előállított energia,  energiahatékonyság). A támogatás az eljáráshoz szükséges tevékenységek költségeinek fedezésére szolgál. A támogatás összege 55.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Természetfotó pályázat 2022A DaDalia Galeria Fotókörének pályázati felhívása hivatásos és amatőr fotósok számára, természetes élőhelyeken készült, nyílt témájú természetfotó alkotások és makróképek beküldésére. Határidő: 2022. május 10.Pályázat társadalmi innovációs inkubációs programban való részvételreAz Impact Hub Budapest pályázati felhívása 14-30 év közötti fiatalok számára, innovatív, társadalmi hasznosságú impact és megvalósítható ötletek beküldésére, inkubációs programban való részvétel céljából. A finalisták 2.5 hónapos inkubációban vesznek részt július 1. és szeptember 15. között. Ez alatt az időszak alatt tapasztalt mentorok és szakértők, trénerek segítségével dolgozzák ki az ötletüket.Pályázat 2022. évi cukorbeteg gyermektáborok támogatásáraPályázati felhívás cukorbeteg gyermekek részére szervezett gyermektáborok támogatására, a cukorbeteg gyermekek edukációjának erősítésé érdekében. A pályázat keretösszege 4 millió Ft. Határidő: 2022. május 10.Pályázat képzések, konferenciák, személyzeti cserék és tanulmányok megvalósítására az Európai Unió csalásellenes programja keretébenPályázati felhívások képzések, konferenciák, személyzeti cserék és tanulmányok megvalósítására az Európai Unió csalásellenes programja keretében, az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében. A pályázatok célja a csalás, a korrupció és az EU pénzügyi érdekeit sértő egyéb jogellenes tevékenységek megelőzése és leküzdése. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 40.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat innovatív ötletek, projektek támogatására a dezinformáció és az ellenséges információs tevékenységek elleni küzdelem terénPályázati felhívás nem kormányzati szervezetek, egyetemek, agytrösztök, közösségi csoportok és szervezetek, valamint egyéb releváns civil társadalmi szervezetek számára, innovatív ötletek, projektek támogatására a dezinformáció, a propaganda és más ellenséges információs tevékenységek kihívásaival szembeni civil társadalombeli ellenálló képesség kiépítése érdekében. A pályázat célja többek között a polgárok ismereteinek, tudatosságának és megértésének növelése a dezinformáció, a propaganda és más ellenséges információs tevékenységek elleni fellépés módjairól; innovatív és nem hagyományos módszerek kidolgozása a társadalom ellenálló képességének növelésére a fenti területeken; valamint olyan tartós értékű tartalom előállítása, amely széles körben megosztható a civil társadalmi hálózatokon belül és kívül. A támogatás összege legfeljebb 10.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2022. május 10.Pályázat hajléktalan személyek ellátásának megszervezésére a Közép-magyarországi régióban 2022-2023Pályázati felhívás hajléktalan személyek ellátását célzó, a normatív állami támogatás által nem fedezett vagy olyan programok támogatására, amelyet hajléktalan emberek számára kötelezően nyújtandó szolgáltatásként vagy ellátásként jogszabály nem ír elő - a Középmagyarországi régióban. A támogatás összege minimum 200.000 Ft.Dr. Balogh Imre Emlékpályázat 2022 - Pályázat tudományos tűzvédelmi dolgozatok elismeréséreA BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának pályázati felhívása a tűzvédelmi prevenció, vagy kárelhárítás területét érintő, a szakterület fejlődését, fejlesztését elősegítő pályaművek elkészítésére. A nyertes pályázó díja egy bevésés nélküli aranygyűrű. Határidő: 2022. május 10.Pályázat kisebbségvédelmi témájú tanulmányok írásáraA Kisebbségi Jogvédő Intézet pályázati felhívása külhoni és magyarországi egyetemi hallgatók (jogász, politológus, más társadalomtudományi szak), fiatal kutatók és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő fiatalok számára, kisebbségvédelmi témájú tanulmányok írására és beküldésére. Díjazás: 1. helyezés: 110.000 HUF; 2. helyezés: 90.000 HUF; 3. helyezés: 70.000 HUF.Pályázat lakhatás szolgáltatás vagy rehabilitációs intézmény kialakításának és működtetésének támogatásáraPályázati felhívás szenvedélybeteg és/vagy pszichiátriai beteg hajléktalan emberek részére történő támogatott lakhatás szolgáltatás vagy rehabilitációs intézmény kialakításának és működtetésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 250 millió Ft. Pályázhatnak: egyesületek, önálló egyházi intézmények, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok,egyesületi és alapítványi fenntartású intézmények, többcélú kistérségi társulás intézményei, helyi önkormányzati és központi költségvetési szervezetek. Határidő: 2022. május 10.Pályázat technikai segítségnyújtásra az Európai Unió csalásellenes programja keretébenPályázati felhívások technikai segítségnyújtásra az Európai Unió csalásellenes programja keretében, az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében. A pályázatok célja a csalás, a korrupció és az EU pénzügyi érdekeit sértő egyéb jogellenes tevékenységek megelőzése és leküzdése. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 100.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.Inspiráló showroom enteriőr pályázat 2022A DS-MAX COMFORT Kft. és a Vesta Home Magyarország Zrt. pályázati felhívása kezdő és profi lakberendezők számára, bemutatóterem enteriőr tervezésére. Az első három helyezett értékes nyereményeket és vásárlási utalványt kap. Határidő:  2022. május 10.Pályázat regionális diszpécserszolgálati feladatok ellátására a hajléktalanellátáshoz kapcsolódóan 2022-2023Pályázati felhívás regionális diszpécserszolgálati feladatok ellátására a hajléktalanellátáshoz kapcsolódóan a 2022. július 1. és 2023. június 30. közötti időszakra vonatkozóan. A támogatás összege a konvergencia régiókban működő diszpécserszolgálatok esetén: 16.000.000 Ft/diszpécserszolgálat, amelyet a diszpécserszolgálat és a krízisautó feladataira használhat fel; a Közép-magyarországi régióban működő diszpécserszolgálat esetén: 21.000.000 Ft/diszpécserszolgálat.Európai uniós pályázatok a konferenciatolmácsképzés támogatása céljábólPályázati felhívások felsőoktatási intézmények, egyetemi intézetek, egyesületek, valamint konzorciumaik és társulásaik számára, a tolmácsképzés támogatására. A pályázatok célja a  konferenciatolmácsolás területén magas színvonalú mester- és posztgraduális képzés-szervezés, illetve a konferenciatolmácsképzés kiválóságának előmozdítását, a konferenciatolmácsokat képző egyetemek közötti együttműködést és a konferenciatolmácsolás technikai fejlődésének kutatását célzó projektek fejlesztése. A pályázat keretösszege 500.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol. Határidő:  2022. május 11. Népszerű rovatokKKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok

A kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektorban működő szervezetek magasan képzett munkavállalóinak bértámogatása

2022. május 3. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. A Kormány a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében bértámogatást nyújt a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor magasan képzett munkavállalóinak bértámogatására, a munkahelyek védelme érdekében. Az intézkedés célja a KFI szektorban dolgozó munkavállalók (például mérnökök, fejlesztőmérnökök, informatikusok) munkahelyének védelme, a támogatással a szektorban dolgozók munkabérének fenntartása, a KFI szektor dolgozóinak tartós foglalkoztatása. A támogatás célja a COVID-19-járvány alatti elbocsátások elkerülése.

Kutatási pályázat a tudomány intézményi kereteken kívül történő oktatásához kapcsolódóan

2022. május 3. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás a tudomány intézményi kereteken kívül történő oktatásához kapcsolódó projektek támogatására. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A Kiíró úgy véli, hogy 1,3 - 1,7 millió EUR közötti támogatási összeg elegendő a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Megjelent a ,,GINOP PLUSZ-2.2.1-22 Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek számára” című felhívás kitöltőprogramja

2022. május 2. 

Elérhető az EPTK felületen az ,,GINOP PLUSZ-2.2.1-22 - Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek számára kitöltőprogramja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […]

Pályázat légiipari kutatási, fejlesztési, innovációs tevékenységek támogatására

2022. április 29. 

Pályázati felhívások légiipari kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására, új repülőgép-technológiák kifejlesztése, az európai "Green Deal" és a 2050-ig megvalósítandő klímasemlegesség elérése érdekében. A pályázatok célja többek között az európai légiközlekedési ipar globálisan fenntartható versenyképességéhez való hozzájárulás; a légi közlekedés még biztonságosabbá, megbízhatóbbá, költséghatékonyabbá és hatékonyabb személy- és áruszállítási eszközzé tétele; valaint az európai légiközlekedési kutatási és innovációs kapacitás megerősítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 750.000 EUR - 115 millió EUR lehet. [...] Bővebben!

,,Tehetséggel fel! Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás

2022. április 29. 

A pályázat célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves és másodéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása. Célja továbbá a megkezdett felsőoktatási tanulmányok mellett a tanulmányi kötelezettségen túlmutató kutatói tevékenység támogatása, amelynek eredménye szakirodalmi összefoglaló tanulmány készítése, egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás.

Új Nemzeti Kiválóság Program, Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás

2022. április 29. 

A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek doktorvárományosok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint a doktori disszertáció (PhD, DLA) megfelelő megalapozása.

Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás

2022. április 29. 

A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása, amelynek eredménye a kutatási tervben vállaltak fogadó felsőoktatási intézményen belüli hasznosítása, a kutatói utánpótlást elősegítő témavezetői tevékenység ellátása, tevékeny részvétel az intézményi tudományos iskola építésében, továbbá az MTA kutatócsoportjai és a felsőoktatási intézmények közötti tudományos együttműködés elősegítése.

Pályázat magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési projektek támogatására

2022. április 28. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési projektek támogatására bármely tudomány és technológiai területen, a magyar gazdaság innovációjának ösztönzése, valamint az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztése érdekében. A támogatás összege önálló pályázat esetén 20 millió - 45 millió Ft; konzorciumi pályázat esetén 20 millió - 70 millió Ft.

Horizont Európa Akkumulátor partnerség információs rendezvény

2022. április 27. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködve az Express Innovation Agency-vel online információs rendezvényt szervez 2022. május 12-én, amelyen bemutatásra kerülnek a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram akkumulátorokkal kapcsolatos pályázati felhívásai. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […]

360 millió forint keretösszegű magyar-koreai pályázat nyílt közös kutatás-fejlesztési projektek támogatására

2022. április 25. 

2022. április 21-én megjelent a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és koreai partnerei, Koreai Köztársaság Tudományos és Infokommunikációs Minisztérium (Ministry of Science and ICT, MSIT) és a koreai National Research Foundation (NRF) 360 millió forint keretösszegű közös pályázata, amely a magyar-koreai kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) megállapodáshoz kapcsolódóan ösztönzi a kutatás-fejlesztési együttműködéseket. A […]

NCPercek IV. - Költségekről általában

2022. április 21. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével webinárium sorozatot szervez a Horizont Európa keretprogram pályázási és projektmenedzsment szabályairól. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […]

Pályázati hírlevél 2022. április 19.

2022. április 19. 

Pályázat fiatalok fizikai és mentális egészségének megőrzését elősegítő tevékenységek, programok támogatásáraPályázati felhívás ifjúsági közösségek és ifjúsági civil szervezetek számára, fiatalok fizikai és mentális egészségének megőrzését elősegítő közösségépítő programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege 500.000 - 2.000.000 Ft. Határidő: 2022. április 22.Pályázat kisbenzinkutak forgalomarányos támogatásáraPályázati felhívás legfeljebb 50 közforgalmú üzemanyagtöltő állomást működtető kisbenzinkutak forgalomarányos támogatására. A támogatás összege az üzemanyagár-stoppal érintett üzemanyagok (95-ös oktánszámú motorbenzin és a dízelgázolaj) 2022. március, április és május havi forgalma alapján literenként legfeljebb 20 Ft, de legfeljebb a 2021-es tárgyhavi forgalom 120 százaléka.Tanuljunk a múlt hibáiból - Karitatív művészeti pályázat a békéhez kapcsolódóanA székesfehérvári Krajczáros Alapítvány pályázati felhívása aktív korú, hivatásos és amatőr képzőművészek, kézművesek, fotográfusok, illetve diákok és nyugdíjasok számára, az "orosz agresszió és következményei a XXI. században" témára reflektáló alkotások készítésére. Minden pályázó díszes emléklapot kap. A kialakítandó értékelési kategóriák I-III. helyezettjeinek az alapítvány emléktárgyat adományoz. Határidő: 2022. április 23.Női Innovátorok Európai Uniós Díja 2022 - Pályázat az EU innovációs ökoszisztémájára nagy hatást gyakorló nők elismerésérePályázati felhívás női innovátorok számára, Európai Uniós Díj 2022. évi elnyerésére. A díjat azoknak a nőknek ítélik oda, akik korszakalkotó hatást gyakoroltak az uniós innovációs ökoszisztémára azáltal, hogy ötleteiket új és fejlett termékekké és szolgáltatásokká alakították át az emberek és a bolygó javára. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy több női innovátorra van szükség, és hogy példaképeket teremtsen a nők és lányok számára mindenütt. A díjat két kategóriában osztják ki. A női innovátorok kategóriájának három díjazottja egyenként 100.000 EUR, a fiatal, 35 év alatti női innovátorok kategóriájának három díjazottja egyenként 50.000 EUR díjazásban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.Nyílt nap és fotópályázat a világ első kriptongyára fotózásáraA Kristály-völgy Egyesület fotópályázati felhívása amatőr és profi fotósok számára, a világ első kriptongyára épületének fotózására. Határidő: 2022. április 22.Pályázat munkaadóknak, ukrán állampolgársággal rendelkező személyek munkavállalásának támogatásáraPályázati felhívás az Ukrajnában kialakult fegyveres konfliktus elől menekülő, Ukrajna területéről 2022. február 24-én vagy azt követően Magyarország területére érkezett, ukrán állampolgársággal vagy ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező személyek Magyarországon történő foglalkoztatásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 60.000 Ft, illetve a munkavállalóval közös háztartásban élő kiskorú gyermekek után gyermekenként további 12.000 Ft.Csodálatos Barlangvilág 2022 - RajzpályázatA Speleo Myotis Barlangkutató, Természetjáró és Természetvédő Egyesület és a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat rajzpályázati felhívása általános iskolás,  7-12 éves gyerekek számára, a barlangi vizekkel kapcsolatos alkotások beküldésére. Minden helyezett részt vehet egy (ingyenes) szervezett overallos barlangtúrán, melyen képzett, tapasztalt túravezetők nyújtanak szakszerű segítséget. Határidő: 2022. április 22.Európa Innovációs Fővárosa - Pályázat kiemelkedő városi innovációs ökoszisztémával rendelkező önkormányzatoknakPályázati felhívás önkormányzatok számára, Európa Innovációs Fővárosa cím elnyerésére, kiemelkedő városi innovációs ökoszisztémák elismerésére. A pályázat célja a városok helyi innovációs ökoszisztéma katalizátoraként betöltött szerepének elismerése és olyan új tevékenységek ösztönzése, amelyek célja a korszakalkotó innováció fellendítése. A díjat két kategóriában ítélik oda. Az Európa Innovációs Fővárosa cím nyertese 1.000.000 EUR, a második és harmadik helyezett 100.000 EUR, az Európa Feltörekvő Innovációs Fővárosa cím nyertese 500.000 EUR, a második és harmadik helyezett 50.000 EUR díjazásban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.Novellaíró pályázat szerelmes történetek és krimik beküldéséreA MyMirror magazin pályázati felhívása meghatározott szavakat felhasználó szerelmes és krimi novellák beküldésére. A 10 legjobb novella íróját bemutatják a MyMirror online magazinban és novelláját is megjelentetik. Határidő: 2022. április 24.Pályázat biodiverzitással foglalkozó fiatal kutatóknak, nemzetközi díj 2022. évi elnyeréséreJavaslattételi pályázati felhívás nemzetközi biodiverzitási díj 2022. évi odaítélése céljából, a biodiverzitás-informatika területén fiatal kutatók által végzett innovatív kutatások és felfedezések elismerésére. A díjat olyan hallgatóknak ítélik oda, akiknek mesterképzése és doktori tanulmányai a Kiíró által közvetített adatokra támaszkodnak. A pályázat keretében két pályakezdő kutató - lehetőleg egy mester- és egy doktorjelölt - munkáját díjazzák. A díjjal járó pénzjutalom 5.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Erdészeti szakcikk- és tanulmánypályázatAz Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottságának pályázati felhívása diákok és fiatal szakemberek számára, a tágabban értelmezett erdészettudomány, az erdőgazdálkodási gyakorlat, illetve az erdőhöz köthető biológiai, ökológiai és társadalomtudományi szakcikkek és tanulmányok megírására. pályázaton elnyerhető díjak összértéke a 2022. évben maximum 700 ezer Ft. Határidő: 2022. április 24.Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok az EU4 Health Program témaköreinek területénKutatás-fejlesztési pályázati felhívások az EU4 Health Program témaköreinek területén, az uniós közegészségügy javítása érdekében. A pályázatok célja többek között a betegségmegelőzés és az egészségfejlesztés; az emberek védelme a határokon átnyúló súlyos egészségügyi veszélyekkel szemben a veszélyek megelőzése, az azokra való felkészültség és reagálás révén; a gyógyszerekhez, orvostechnikai eszközökhöz és a válsághelyzetekben használatos termékekhez való hozzáférés javítása; valamint a nemzeti egészségügyi rendszerek megerősítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 36 hónap. A pályázat keretösszege 107.300.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.Ifjú Kócsagőr Program - Pályázat fiatal természetvédőknekA Természetvédelmi Őrszolgálat pályázati felhívása 18-24 év közötti fiatalok számára, természetvédelmi gyakornoki programban való részvételre. Határidő: 2022. április 22.Pályázat biztonsági és kiberbiztonsági innovációk fejlesztésének támogatásáraPályázati felhívás új biztonsági és kiberbiztonsági prototípusok és demonstrációs eszközök fejlesztésének támogatására. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, amelynek legalább két tagja van. Pályázatot az alábbi két fő témában lehet benyújtani: kiberbiztonság; illetve biztonsági megoldásokhoz használható digitális alkalmazások. A támogatás összege prototípusok esetében legfeljebb 74.000 EUR, demonstrációs eszközök esetében legfeljebb 88.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat önkéntes mentőszervezetek 2022. évi támogatásáraPályázati felhívás önkéntes mentőszervezetek számára, tevékenységükhöz kapcsolódó működési költségeik finanszírozására, technikai, ruházattal való ellátásukra, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának vizsgáztatásának támogatására. A támogatás összege ruházati termékek esetén legfeljebb 600.000 Ft; működési költség esetén legfeljebb 1.000.000 Ft. Határidő: 2022. április 24.Nyomok - FotópályázatA Prizma Kör fotópályázati felhívása a földön, vízben, falon, fán vagy bármely felületen lévő, bárki, vagy bármi által okozott nyomokat, lenyomatokat megörökítő alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.Ragyogj! - PlakátpályázatA Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros és a KUNSZT! plakátpályázati felhívása felsőoktatási intézmények művészeti képzésében résztvevő hallgatók, illetve hivatásos grafikusok és tervezőgrafikusok számára, a kultúra és kreativitás együttélését, illetve az Európa Kulturális Fővárosa címet, Veszprémet vagy a régióhoz tartozó Balatont és Bakonyt szubjektív szemszögből láttató alkotások beküldésére. Díjazás: 1. díj: 300.000 Ft; 2. díj: 200.000 Ft; 3. díj: 100.000 Ft. Határidő: 2022. április 24.Pályázat tartalomalapú marketingmegoldások díjazásáraPályázati felhívás ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői számára, az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásainak elismerésére.Pályázat magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására (Erdély / Románia)A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kiadók, nonprofit alapítványok, kulturális intézmények, egyesületek, ifjúsági és egyházi szervezetek számára, romániai szerzők magyar nyelven írt művei, az erdélyi magyar szellemi-társadalmi élet múltjához és jelenéhez kötődő munkák, illetve új, hiánypótló műfordítások kiadásának támogatására. Határidő: 2022. április 25.Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat 2022A Hagyományok Háza, a Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. és a Matyó Népművészeti Egyesület pályázati felhívása tárgyalkotók számára, Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázaton való részvételre, a magyar népi hímzések és viseletek hagyományainak megőrzése és továbbfejlesztése érdekében.Közlekedési Kultúra Napja 2022 - FotópályázatAz Országos Rendőr-főkapitányság, a Közlekedéstudományi Egyesület és a Magyar Plastiroute Kft. fotópályázati felhívása a közlekedésbiztonsághoz, illetve a gyalogosok védelméhez kapcsolódó alkotások beküldésére. A kategóriánkénti legjobb három pályázó oklevelet és vásárlási utalványt kap (az I. helyezett 50.000 Ft, a II. helyezett 30.000 Ft, a III. helyezett 20.000 Ft értékben). Határidő: 2022. április 24.

Selye János Diáklabor Hálózat kiépítése (2022-2.1.2-DIÁKLABOR) - pályázati felhívás társadalmi egyeztetése

2022. április 12. 

A 2022-2.1.2-DIÁKLABOR című konstrukció a tervek szerint 2022. első felében meghirdetésre kerül. A felhívás célja, olyan tehetséggondozó műhelyek létrehozása és fejlesztése meglévő infrastrukturális feltételek mentén, melyek lehetőséget biztosítanak a 12-18 éves korosztály körében a tudományos kiválóság támogatására, illetve a kutatói életpálya népszerűsítésére elsősorban az MTMI (Matematika, Természettudomány, Műszaki és Informatika) szakterületekhez kapcsolódóan a természettudományos területen való kutatások végzésére, és különböző projektek létrehozására alkalmas műhelyek létrejöttének támogatásán keresztül.

Innovációfejlesztés és üzleti modell kidolgozásának támogatása

2022. április 4. 

Pályázat új technológiai innovációk fejlesztésének, validálásának, továbbá az innováció piacra vitelét elősegítő üzleti eset és üzleti modell kidolgozásának támogatására. A pályázatnak nincsenek előre meghatározott tematikus prioritásai, és a javaslatok a tudomány, a technológia vagy az alkalmazás bármely területén benyújthatók. A projekteknek kiegyensúlyozott módon kell foglalkozniuk mind a technológiai, mind a piaci/üzleti fejlesztéssel, illetve a korai vevői vagy felhasználói visszajelzéseken alapuló ismétlődő tanulási folyamatokkal. A tevékenységeknek - a technológia érettségi szintjétől függően - a kutatási, technológiafejlesztési és validálási tevékenységek megfelelő kombinációját kell magukban foglalniuk. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A pályázati kiírás nyelve angol. További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat elektronikai alkatrészek és rendszerek kutatásának és fejlesztésének támogatására

2022. április 1. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás elektronikai alkatrészek és rendszerek kutatásának és fejlesztésének támogatására. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kis-. és középvállalkozások projektben való részvételét kifejezetten támogatják. A projekt végrehajtására 3 év áll rendelkezésre. A támogatás összege legfeljebb 12.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Támogatott projektek a ,,Gyorsítósáv (2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV) pályázati felhívás keretében

2024. január 18. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (a továbbiakban: Támogató) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett felhívás célja a gyors növekedésre képes és jelentős hazai hozzáadott értéket felmutató társaságok KFI tevékenységének támogatása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Növeli a kormány a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értékét

2024. január 1. 

Növeli a kormány a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értékét. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az „OTKA” kutatási témapályázatok 2023. évi nyertesei (K_23)

2023. december 22. 

Az OTKA Kutatási témapályázat (K_23) c. felhívásra 2023. május 11-éig lehetett benyújtani kutatói kezdeményezésű, tematikus prioritások nélkül bármely tudományterületen végezhető ígéretes alapkutatási programok megvalósítására vonatkozó pályázatokat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

2023-1.2.1-ERA_NET pályázati felhívás, támogatott projektek

2023. december 19. 

A 2023-1.2.1-ERA_NET felhívás célja, hogy az EU Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogram által társfinanszírozott és az NKFI Hivatal részvételével zajló ERA-NET COFUND, illetve European Joint Programme COFUND (EJP COFUND) programok, illetve ezen programok működési mechanizmusát követő egyéb multilaterális programok  közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek számára a hazai finanszírozási keretet biztosítsa.

Újra megnyílt a Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása elnevezésű pályázati felhívás

2023. december 18. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy a kutatási infrastruktúrák (KI) által nyújtott kutatási és mérési lehetőségek igénybe vételében támogatja a kutatókat és a mobilitást.

2023-1.2.2-HE_PARTNERSÉG pályázati felhívás, támogatott projektek

2023. december 18. 

A 2023-1.2.2-HE_PARTNERSÉG felhívás célja, hogy az EU Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram által társfinanszírozott és az NKFI Hivatal részvételével zajló európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek számára a hazai finanszírozási keretet biztosítsa.

Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj 2023. évi kiírás intézményi döntési lista

2023. december 14. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján nyílt pályázatot hirdetett Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj (a továbbiakban: KDP) címen.

2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV Felhívás lezárása

2023. december 11. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett ,,Gyorsítósáv című, 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV kódszámú pályázati felhívás kapcsán a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerülése előre látható, erre tekintettel a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Pályázati Felhívás 9.4. pontja alapján a jelen tájékoztatás megjelenése utáni harmadik napon, vagyis 2023. december 14. 12:00 órakor lezárja a szakmai vélemény iránti kérelmek benyújtását.

PalyazatMenedzser.hu: A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása (2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ ) – pályázati felhívás társadalmi egyeztetése

2023. december 7. 

A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című és 2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ kódú pályázati felhívás tervezetten 2023. szeptemberében kerül meghirdetésre 35 milliárd Ft keretösszeggel. A felhívás célja a megújult társadalomgazdasági innovációs ökoszisztéma megerősítése és a társadalmi és gazdasági hasznosítási szempontokat a megújítási elvek szellemében fókuszba helyező kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása piacképes termék, technológia, szolgáltatás fejlesztése révén. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Selye János Diáklaborhálózat kiépítése

2023. december 6. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett jelen Felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését, valamint elősegítse az MTMI munkaerő megfelelő utánpótlásképzés biztosítását. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 12,5 milliárd forint támogatás piacorientált fejlesztésekre

2023. december 4. 

A hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitására építve születnek innovatív termékek és eljárások összesen közel 12,5 milliárd forintnyi állami támogatással a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A 2020/2021. tanévre meghirdetett Új Nemzeti Kiválósági Program keretében a fogadó felsőoktatási intézmények részére kibocsátott támogatói okiratok módosításáról

2023. december 3. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a 2020/2021. tanévre meghirdetett Új Nemzeti Kiválósági Program pályázati kiírásai (ÚNKP-20-1; ÚNKP-20-2; ÚNKP-20-3; ÚNKP-20-4; ÚNKP-20-5; ÚNKP-20-6) keretében a fogadó felsőoktatási intézmények részére a támogatott ösztöndíjprogram finanszírozására és végrehajtására kibocsátott támogatói okiratokat (továbbiakban: Támogatói Okiratok) - azok 7.6. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Hidrogénkutatás a V4 országokban és a kapcsolódó EU-s kezdeményezések bemutatása

2023. december 2. 

A Visegrádi országok brüsszeli kutatás-fejlesztési irodái, többek között a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal brüsszeli képviselője tájékoztató eseményt szerveznek hidrogénkutatás témában. Az esemény elsődleges célja egyrészt az európai programok, kezdeményezések, másrészt a V4 országok hidrogén stratégiáinak, újonnan létrehozott szövetségeinek bemutatása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: KIM: újabb támogatás segíti a hazai kutatás-fejlesztési eredmények iparjogvédelmét

2023. november 30. 

Budapest, 2022. szeptember 27., kedd (MTI) - Újabb 89 pályázat nyert iparjogvédelemre összesen 125,8 millió forint támogatást a jelenleg is nyitott szellemitulajdon-védelemre kiírt pályázaton - jelentett be az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Stratégiai K+F Műhelyek

2023. november 27. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett Stratégiai K+F Műhelyek pályázati felhívás célja a felsőoktatási intézmények olyan szellemi műhelyeit támogatja, amelyek kutatási tevékenysége, vagy kreatív értékteremtése a társadalomban tapasztalható konkrét problémák megoldására irányul. A Felhívás különböző társadalmi problémák megoldására olyan újszerű megoldások kifejlesztését vagy kutatását támogatja, amelyek hatékonyabbak, eredményesebbek vagy fenntarthatóbbak a már létező […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat indul cégeknek - cél a magyar-német kapcsolatok erősítése

2023. november 26. 

A pályázat célja a két ország kis- és középvállalkozásainak erősítése, a kutatás-fejlesztési együttműködések elősegítése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Módosításra került a 2021-4.1.2-NEMZ_KI kódszámú pályázati felhívás

2023. november 24. 

Az NKFI Alapból meghirdetett Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása című és 2021-4.1.2-NEMZ_KI kódszámú felhívás vonatkozásában a TOP hazai Kutatási Infrastruktúra címek 2021. évi decemberi adományozásával összefüggésben szükségessé vált a Felhívás 1. pontjának kiegészítése az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A Biodiversa+ partnerség együttműködést ajánl a természetvédelemben érdekelt szervezeteknek

2023. november 23. 

A Biodiversa+ partnerség 37 ország 75 kutatásfinanszírozó ügynökségéből és természetvédelemért felelős minisztériumából álló nemzetközi hálózat, amelynek fő célja, hogy előmozdítsa a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák megóvását, a természetalapú megoldások széleskörű használatának elterjesztését, valamint a biodiverzitás értékének elismerését. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Önfertőtlenítő padlóburkolat nyerte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által felajánlott innovációs díjat

2023. november 22. 

Budapest, 2021. július 20. - Különleges tulajdonságú padlóburkolat-fejlesztéseiért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Innovációs Díját nyerte el a Graboplast Padlógyártó Zrt. a 29. Innovációs Nagydíj Pályázaton. A díjat Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese és Dunai Péter, az MKIK főtitkára adta át Jancsó Péter elnök-vezérigazgatónak. A pályázati hírek kivonata […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Global IoT Day Roundtable

2023. november 21. 

Az IoTAC projekt* a nemzetközi IoT nap alkalmából 2022. április 8-án az Európai Bizottság, az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA) és kiemelt ipari és kutatási szereplőkkel online kerekasztal beszélgetést szervez a terület szakpolitikai hátteréről, biztonsági szabványosítási és hitelesítési kérdéseiről. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A 2023. évi OTKA Posztdoktori kiválósági program nyertesei (PD_23)

2023. november 21. 

Az ,,OTKA posztdoktori kiválósági program (PD_23) idei pályázati eljárásában a már tudományos fokozattal rendelkező, de a kutatói pályáját most kezdő 89 kutató nyert három évre a kutatói bérét, valamint a kutatásához kapcsolódó költségeket biztosító támogatást, összesen mintegy 2,6 milliárd forint keretösszegből.

Az OTKA kutatási témapályázatok 2023. évi nyertesei (K_23)

2023. november 21. 

Az OTKA Kutatási témapályázat (K_23) c. felhívásra 2023. május 11-éig lehetett benyújtani kutatói kezdeményezésű, tematikus prioritások nélkül bármely tudományterületen végezhető ígéretes alapkutatási programok megvalósítására vonatkozó pályázatokat.

Megjelent a ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című (GINOP PLUSZ-2.1.1-21 kódszámú) felhívás

2023. november 16. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című (GINOP PLUSZ-2.1.1-21 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A „Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása” című pályázat általános relációjának nyertes projektjei

2023. november 2. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

52 milliárd forint támogatás jutott a hazai vállalkozásoknak - ők nyertek

2023. október 24. 

A legnagyobb keretösszegű innovációs pályázat tavaly tavaszi meghirdetése után, a nagy érdeklődésre tekintettel a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) egy őszi fordulót is elindított a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására - emlékeztetett Bódis József. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Marie Skłodowska-Curie Program - kutató fogadása a Posztdoktori Ösztöndíjprogram keretében, a témavezető szempontjából - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. június 8-án webináriumot szervez a Marie Skłodowska-Curie program Posztdoktori Ösztöndíjprogramjának (MSCA PF) témavezetői oldaláról. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása című felhívás - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Az NKFI Alapból 2021. szeptember 22-én meghirdetett 2021-1.1.3-PIACI KFI kódszámú pályázati felhívás 3.1 b) pontja pontosításra került a pályázói kör bővítése miatt. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázati lehetőség a CERIC-ERIC európai kutatási infrastruktúra berendezéseinek használatára az anyagtudomány és bioanyagok kutatása területén - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A Central European Research Infrastructure Consortium (CERIC)-ERIC pályázatot hirdetett több mint 50 db, összesen tíz ország területén található, korszerű műszereinek és két támogató kutató laboratóriumának használatára. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

NCPercek VI. - Személyi költségek elszámolása 2. - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével webinárium sorozatot szervez a Horizont Európa keretprogram pályázási és projektmenedzsment szabályairól. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

13th EASN European Aeronautics Science Network International Conference (2023. szeptember 5-8.) - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Innováció a repülésben és az űrben az új horizontok megnyitásához címmel kerül sor Salernóban a 13. EASN nemzetközi konferenciára, ahol az európai légiközlekedési és űrkutatási szektor kiemelkedő személyiségei lépnek fel a tudományos élet, az ipar, a kutatói közösség és a szakpolitikai döntéshozók részéről. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

STARTUP FACTORY 2023 pályázati felhívás – személyes kérdezési és válaszadási alkalom (2023. október 26.) - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium Innovációért Felelős Helyettes Államtitkársága, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal személyes kérdezési és válaszadási alkalmat szervez a STARTUP FACTORY 2023 (Kódszám: 2023-1.1.3-STARTUP) pályázati felhíváshoz kapcsolódóan. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztató a GINOP_Plusz-2.1.1-21 kódszámú ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című felhívás átmeneti felfüggesztéséről - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című (GINOP Plusz-2.1.1-21 kódszámú) felhívás 2022. május 17-étől átmenetileg felfüggesztésre kerül. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

NCPercek V. - Személyi költségek elszámolása 1. - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével webinárium sorozatot szervez a Horizont Európa keretprogram pályázási és projektmenedzsment szabályairól. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

SESAR 3 Digital European Sky felhívás - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A SESAR 3 közös vállalkozás felhívásai a felderítő kutatásokat valamint az ipari projekteket támogatják, felgyorsítva az innovatív megoldások létrejöttét a Digital European Sky kutatási és innovációs program keretén belül. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Itt a bejelentés: augusztus végéig meghosszabbítják a nagy uniós K+F-pályázat előminősítési határidejét - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A nagy érdeklődésre, valamint a pályázati felhívás módosítására tekintettel az NKFI Hivatal meghosszabbította a beadási határidőt a vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzésére kiírt GINOP PLUSZ-2.1.1-21 pályázat esetében, így a szakmai előminősítési kérelmek 2021. augusztus 30., 12:00 óráig nyújthatók be az NKFI Hivatal véleménykérő felületén - közölte szerdán maga a Hivatal. A pályázati hírek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Egy új pályázat élénkíti a magyar-német kutatási kapcsolatokat - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

Elindult az EUREKA nevű pályázati program keretében a magyar-német alprogram, amely a két ország cégeinek és kutatóintézményeinek piacorientált együttműködéseit támogatja mind a német, mind a magyar állam által 7-7 millió eurós támogatással, így a programból a magyar cégek 2,5 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak - jelentette be csütörtök reggeli közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felhasználói Kézikönyv és Kitöltési Útmutató az alkalmazott kutatás elvégzésének támogatása iránti kifizetési kérelem benyújtásához kutatók részére - PályázatMenedzser

2023. október 22. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A Nonprofit, a Vállalkozói és a Kombinált pályázatfigyelő hírlevélre előfizetőink a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

79 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre idén innovációs pályázatokra a Neumann János Program keretében

2023. október 21. 

A parlament a héten fogadta el Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. E program megvalósítását szolgálja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2023. évi Programstratégiája. Ennek keretében idén 79 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg innovatív projektek támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A 2022. évi „OTKA” posztdoktori kiválósági program nyertesei (PD_22)

2023. október 21. 

Az ,,OTKA posztdoktori kiválósági program (PD_22) idei pályázati eljárásában a már tudományos fokozattal rendelkező, de a kutatói pályáját most kezdő 74 kutató nyert három évre a kutatói bérét, valamint a kutatásához kapcsolódó költségeket biztosító támogatást, összesen mintegy 2 milliárd forint keretösszegből. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tématerületi Kiválósági Program 2021

2023. október 20. 

Az intézmények kiválóságát ösztönző eddigi programok - a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program (FIKP) és a Tématerületi Kiválósági Program (TKP) - folytatásaként a 2021. évi Tématerületi Kiválósági Program 2025. végéig biztosít támogatást az egyetemi tudásközpontok és kutatóhelyek számára kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeikhez. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kiírták az orosz holdraszállás pályázatát

2023. október 20. 

Tendert írt ki a Roszkoszmosz állami űrkutatási vállalat csütörtökön az emberek a Holdra szállását is magában foglaló holdprogram előkészítésére. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

5 nap marad hátra - őrült roham várható ennél a pályázatnál

2023. október 19. 

Már csak öt napja van a vállalkozásoknak, hogy első körös kérelmüket feltöltsék a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) véleménykérő felületére.  A támogatási kérelmeket augusztus 13-ig, délig fogadja be az NKFIH. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

EUROSTARS - Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása című pályázati kiírás nyertes projektjei, 2. kör

2023. október 19. 

A 2022-1.2.7-EUROSTARS felhívás célja a vállalkozói szféra, különösen az innovatív kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési innovációs együttműködését elősegítő EUROSTARS - Innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása.

A „Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása” című pályázati kiírás francia relációjának nyertes projektjei

2023. október 18. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A „Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása” című pályázati kiírás szerb relációjának nyertes projektjei

2023. október 18. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Azt gondolta, hogy a multik több pénzt kapnak az Orbán-kormánytól, mint a kkv-k? Nagy tévedés!

2023. október 18. 

A Makronóm Intézet napokban megjelent kutatásából kiderül: jóval nagyobb mértékben támogatta a kormány a hazai kkv-kat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása

2023. október 18. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás célja, hogy új nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (továbbiakban: TéT) együttműködési projektek elindítását, vagy létező együttműködések elmélyítését segítse a projektekhez kapcsolódó kutatói mobilitási tevékenységek és szakembercsere támogatásával.

Lezárult a TKP2021 Program pályázati felhívása

2023. október 17. 

2021. szeptember 22-én lezárult a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program (TKP2021) pályázati felhívása. A 75 000 millió Ft keretösszegű Program mindhárom alprogramja iránt jelentős érdeklődés mutatkozott. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kutatás és innováció a zöld átállás szolgálatában (2023. május 16.)

2023. október 17. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium szeretettel meghívja Önt és munkatársait 2023. május 16-án az Ipar 4.0 szakmai érem díjátadójával egybekötötten megrendezésre kerülő ,,Kutatás és innováció a zöld átállás szolgálatában című hibrid konferenciájára. A résztvevők panelbeszélgetések és előadások keretében ismerhetik meg a hazai vállalatok, intézmények vezetőinek és a szakmai döntéshozóinak meglátásait az Ipar 4.0 megoldásokhoz kapcsolódó technológiákról és azok piacáról. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Meghosszabbításra került a 2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU pályázati felhívás benyújtási határideje

2023. október 17. 

Az NKFI Alapból meghirdetett ,,A magyar-orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása című és 2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU kódszámú felhívás esetében a támogatási kérelmek benyújtásának határideje 2021. október 11. 12:00 órára módosult. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Gyorsítósáv: közel hárommilliárd forint támogatás újabb egészségipari fejlesztésekhez

2023. október 17. 

Hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából, szellemi tulajdonából állítanak elő magas hozzáadott értékű új termékeket és eljárásokat húsz kiemelt projektben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap Gyorsítósáv pályázatának köszönhetően - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese hozzátette, a tárca a tömeges piaci igények és a pályázatok kiváló szakmai színvonala miatt […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elérhetővé váltak a Regionális Innovációs Völgyek kezdeményezéshez kapcsolódó I3 és Horizont Európa pályázati felhívások

2023. október 16. 

Az Európai Bizottság 2023. május 17-én jelentette meg a Regionális Innovációs Völgyek létrehozását támogató, az Interregionális Innovációs Beruházási Eszköz (I3) és a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram - Európai Innovációs Ökoszisztémák (EIE) programrészéből finanszírozandó, egymást kiegészítő pályázati felhívásait. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az „OTKA” kutatási témapályázatok 2022. évi nyertesei (K_22)

2023. október 16. 

Az OTKA kutatási témapályázat (K_22) c. felhívásra 2022. február 24-éig lehetett benyújtani kutatói kezdeményezésű, tematikus prioritások nélkül bármely tudományterületen végezhető ígéretes alapkutatási programok megvalósítására vonatkozó pályázatokat. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

KIM: Krausz Ferenc részvételével megalakult a Kutatási Kiválósági Tanács

2023. október 16. 

Budapest, 2023. október 13., péntek (MTI) - A Nobel-díjas Krausz Ferenc professzor részvételével megalakult a Kutatási Kiválósági Tanács - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a GINOP PLUSZ-2.1.1-21 Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című felhívás

2023. október 16. 

2021. augusztus 16-án módosult a GINOP PLUSZ-2.1.1-21 - Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése - című felhívás (a továbbiakban: Felhívás). A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

GINOP PLUSZ-2.1.1-21 Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése

2023. október 16. 

2021. július 23-ától elérhető a GINOP PLUSZ-2.1.1-21 - Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése - című felhívás (a továbbiakban: Felhívás) kapcsán a szakpolitikai szempontú véleménykérő felület. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Támogatott projektek a 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR kódszámú pályázati felhívás vonatkozásában

2023. október 13. 

Megszületett a döntés ,,A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása című és 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR kódszámú pályázati felhívás vonatkozásában.

Újabb magyar Nobel-díjas: Krausz Ferenc, a molekuláris ujjlenyomat kutatója

2023. október 4. 

Alig egy nappal Karikó Katalin orvosi-élettani Nobel-díja után máris újra büszkék lehetünk a magyar tudósok világszínvonalú teljesítményére: Krausz Ferenc a fizika területén nyerte el a tudományos élet legnagyobb elismerését. Kutatásait és kutatócsoportját, amely a betegségmegelőzésben és az egészséges élet megőrzésében tesz korszakalkotó felfedezéseket, a magyar állam 20 milliárd forinttal támogatta az elmúlt években a szegedi ELI-ALPS lézeres kutatóközpont és a Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Nemzeti Laboratórium keretében.

Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására

2023. október 3. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy az EU Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram által társfinanszírozott és az NKFI Hivatal részvételével zajló európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek számára a hazai finanszírozási keretet biztosítsa.

Driving Urban Transitions Partnerség magyar nyelvű információs nap (2023. október 4.)

2023. szeptember 28. 

A hazai pályázók körében is nagyon népszerű Driving Urban Transition Partnerség célja, hogy a városi kihívásokkal foglalkozó transznacionális kutatási/innovációs projekteket támogassa, segítve ezáltal a városokat a fenntarthatóbb gazdasági működés felé való átmenetben.

Újra megnyílt a 2022-1.2.7-EUROSTARS kódszámú pályázati felhívás

2023. szeptember 19. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy a vállalkozói szféra, különösen az innovatív kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési innovációs együttműködését elősegítő EUROSTARS - Innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása. A támogatási kérelmek (elektronikus) benyújtása a kitöltő program élesítésétől 2023. október 16-án 16.00 óráig lehetséges.

Módosult a 2019-2.1.13-TÉT_IN pályázati felhívás

2023. szeptember 14. 

A ,,Magyar-indiai ipari kutatás-fejlesztési együttműködési pályázat című, 2019-2.1.13-TÉT_IN kódszámú felhíváshoz kapcsolódó Pályázati Felhívás és Pályázati Útmutató módosításra került.

Online partnerkereső rendezvény a Regionális Innovációs Völgyek kezdeményezéshez kapcsolódóan

2023. szeptember 8. 

Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy az Európai Bizottság 2023. szeptember 12-én online partnerkereső (matchmaking) eseményt szervez a Regionális Innovációs Völgyek kezdeményezés keretében meghirdetésre került Interregionális Innovációs Beruházási Eszköz (I3), illetve a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram - Európai Innovációs Ökoszisztémák (EIE) programrészéből finanszírozandó, egymást kiegészítő pályázati felhívásaival kapcsolatosan.

Erasmus-ügy: már vannak adatok, hogy mennyivel kevesebb pályázatot nyújtottak be az egyetemek

2023. szeptember 6. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal adatai szerint 2022 tavasza és 2023 azonos időszaka között 30 százalékkal csökkent a benyújtott pályázatok száma. Egy konferencián ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […]

Új Nemzeti Kiválóság Program 2023/2024. tanévi pályázatok - támogatott intézmények

2023. szeptember 5. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a 2023/2024. tanévre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján az Új Nemzeti Kiválóság Program (a továbbiakban: ÚNKP) keretében nyílt ösztöndíjpályázatot hirdetett Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, ,,Tudománnyal fel! Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj, Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj, valamint ,,Tehetséggel fel! Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj elnyerésére.

13th EASN European Aeronautics Science Network International Conference (2023. szeptember 5-8.)

2023. augusztus 31. 

Innováció a repülésben és az űrben az új horizontok megnyitásához címmel kerül sor Salernóban a 13. EASN nemzetközi konferenciára, ahol az európai légiközlekedési és űrkutatási szektor kiemelkedő személyiségei lépnek fel a tudományos élet, az ipar, a kutatói közösség és a szakpolitikai döntéshozók részéről.

A 2020. és 2021. évben meghirdetett Kooperatív Doktori Program és a 2021. évben meghirdetett Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Alprogram keretében a fogadó felsőoktatási intézmények részére kibocsátott támogatói okiratok módosításáról

2023. augusztus 28. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a 2020. és 2021. évben meghirdetett Kooperatív Doktori Program és a 2021. évben meghirdetett Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Alprogram pályázati kiírásai (KDP-2020, KDP-2021 és NVKDP-2021) keretében a fogadó felsőoktatási intézmények részére a támogatott ösztöndíjprogram finanszírozására és végrehajtására kibocsátott támogatói okiratokat (a továbbiakban: Támogatói Okiratok) az alábbiakban foglaltak szerint egyoldalúan módosítja.

Magyarország versenyképessége a tét: íme a kormány innovációs mesterterve

2023. augusztus 24. 

Egyetemi és vállalati együttműködésen alapuló, innovációs fókuszú gazdaságpolitikára van szükség Magyarország versenyképességének javításához - véli Kiss Ádám, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. Az ambiciózus innovációs célok eléréshez szükséges lépésekről, a hamarosan elstartoló, alaposan megújított 35 milliárd forintos piaci pályázati programról és az innovációs ökoszisztéma szereplői közötti együttműködésről is kérdeztük az NKFIH március elején kinevezett elnökét.

Európai Uniós kutatás-fejlesztési és innovációs programok - aktuális kiemelt szakmai rendezvények

2023. augusztus 21. 

A különböző európai uniós kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati programokhoz (köztük a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram programterületeihez) kapcsolódó alábbi kiemelt szakmai rendezvényeket ajánljuk figyelmükbe. Ezek a szakmai rendezvények kiváló lehetőséget biztosítanak a kapcsolatépítésre, a jövőbeli együttműködési lehetőségek feltérképezésére, konzorciumok létrehozására és a legújabb ágazati és szakpolitikai trendek megismerésére.

A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása (2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ ) - pályázati felhívás társadalmi egyeztetése

2023. augusztus 18. 

A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című és 2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ kódú pályázati felhívás tervezetten 2023. szeptemberében kerül meghirdetésre 35 milliárd Ft keretösszeggel. A felhívás célja a megújult társadalomgazdasági innovációs ökoszisztéma megerősítése és a társadalmi és gazdasági hasznosítási szempontokat a megújítási elvek szellemében fókuszba helyező kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása piacképes termék, technológia, szolgáltatás fejlesztése révén.

Knowledge to Money Club – Rendezvény az EIC Accelerator felhívásra szóló pályázat elkészítéséhez kapcsolódóan

2023. augusztus 16. 

Az Enterprise Europe Network, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. rendezvénye KKV-k számára, a Horizont Európa program keretében meghirdetett EIC Accelerator felhívásra szóló pályázat elkészítésével kapcsolatosan.

A támogatási szerződés előkészítése a Horizont Európa keretprogramban – Online rendezvény

2023. július 31. 

Az Európai Bizottság online rendezvénye a Horizont Európa keretprogrammal kapcsolatos támogatási megállapodások előkészítéséről. A rendezvény keretében az alábbi témákkal foglalkoznak majd: kutatás; innováció; nemzetközi együttműködés; mobilitás; társadalomtudományok; űripar; sport; ifjúság; ipar; egészségügy; élelmiszerek; környezetvédelem; energia; oktatás; ökoszisztémák és biológiai sokféleség; digitális technológiák; kultúra és kreativitás; éghajlat; polgári biztonság; polgárok és demokrácia; körforgásos gazdaság; biogazdaság; valamint mezőgazdaság. A rendezvény nyelve angol.

Európai Uniós kutatás-fejlesztési és innovációs programok – közelgő információs napok, tájékoztató események

2023. július 27. 

A különböző európai uniós kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati programokhoz (köztük a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram programterületeihez) kapcsolódóan kerülnek megrendezésre 2023 szeptemberében és októberében az alábbi információs napok és tájékoztató események.

NAK: a helyi termékekről és az agroturizmusról is felmérés készül

2023. július 25. 

A helyi termékek előállításáról és a fogyasztási szokásokról készít felmérést a Széchenyi István Egyetem. Az agroturizmus fejlesztésével kapcsolatban is felmérés indult, amelynek eredményei nyomán a gazdálkodás diverzifikációját segítő intézkedésekről szóló javaslatok készülhetnek. Mindkét kutatást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatja.

Türelmetlenül várják a kutatás-fejlesztési forrásokat az innovátorok, egyelőre hiába

2023. július 18. 

Két éve nincsenek pályázati források az innovatív kis-és közepes vállalkozások számára, mondta a Napi.hu-nak Czafik Zoltán, a H-ION Kutató Fejlesztő Innovációs Kft. operatív igazgatója. ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

Álláslehetőség a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban

2023. július 4. 

Az NKFI Hivatal pályázatot hirdet kommunikációs osztályvezetői (benyújtási határidő 2023. augusztus 6.), elszámolási (benyújtási határidő 2023. július 22.) és helyszíni ellenőrzési (benyújtási határidő 2023. augusztus 6.) feladatkörök betöltésére.

Megjelentek az új SESAR (Single European Sky Air Traffic Management) felhívások

2023. július 4. 

A SESAR 3 Joint Undertaking a megalapítása óta másodszor jelentet meg olyan pályázatokat, amelyek a felderítő kutatásokat célozzák meg. A 25 millió eurós összköltségvetésű SESAR pályázatok forrása az Európai Unió Horizont Európa keretprogramja. A felhívások célja, hogy a Digital European Sky kutatási és innovációs program keretén belül elősegítsék az innovatív ötletek és technológiák létrejöttét, és így az európai légiforgalmat intelligensebbé és fenntarthatóbbá alakítsák át.

Sikeresen lezajlott a 13. Magyar-Japán Tudományos és Technológiai Kormányközi Konzultáció

2023. június 18. 

2023. február 21-én Budapesten, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal koordinálásával és a Budapesti Japán Nagykövetség közreműködésével került megrendezésre a 13. Magyar-Japán Tudományos és Technológiai Kormányközi Konzultáció (TéT Konzultáció) a két ország közötti együttműködések elősegítése érdekében. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Beperelte az EU-t hat magyar egyetem a források befagyasztása miatt

2023. június 14. 

Hat alapítványi egyetem fordult az Európai Unió Bíróságához azért, mert az Európai Bizottság (EB) kizárta a magyar alapítványi egyetemeket EU-s finanszírozási projektekből, így például az Erasmus+ és a Horizont Európa egyetemi kutatási programokból is. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felhívás szakértői munkacsoportba - a Horizont Európa program időközi értékelésével és a Horizont 2020 program utólagos értékelésével kapcsolatos ajánlások összeállítása

2023. május 30. 

Az Európai Bizottság pályázati felhívást jelentetett meg alakuló szakértői csoportjában való részvételre. A csoport feladata, hogy az EU kutatási és innovációs programjai hatásának maximalizálását célzó stratégiai ajánlásokat állítson össze jelentés formájában.

Havas András Víz és Innováció Díj pályázat 2021

2023. május 21. 

A Magyar Víziközmű Szövetség pályázati felhívása 35 év alatti fiatalok számára a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos tanulmányok, esszék, folyóirat cikkek, kutatási beszámolók, valamint gyakorlati eredmények összefoglalásának beküldésére. A nyertes pályázat díja nettó 500.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új Nemzeti Kiválósági Program, Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj

2023. május 15. 

A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása, amelynek eredménye a kutatási tervben vállaltak fogadó felsőoktatási intézményen belüli hasznosítása, a kutatói utánpótlást elősegítő témavezetői tevékenység ellátása, tevékeny részvétel az intézményi tudományos iskola építésében, továbbá az MTA kutatócsoportjai és a felsőoktatási intézmények közötti tudományos együttműködés elősegítése.

Új Nemzeti Kiválósági Program, Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

2023. május 15. 

A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek doktorvárományosok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint a doktori disszertáció (PhD, DLA) megfelelő megalapozása.

Új Nemzeti Kiválósági program, Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

2023. május 15. 

A pályázat célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye tudományos cikk vagy TDK-dolgozat, egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, továbbá a mester tanulmányok megkezdésére való felkészülés.

Modellváltó felsőoktatási intézmények számára megnyílt a felület a támogató nyilatkozatra vonatkozó kérelmek beadásához

2023. május 4. 

Tájékoztatjuk a modellváltó felsőoktatási intézményeket, hogy a Horizont Európa, valamint a közvetlen és közvetett irányítású uniós tudományos, kutatás-fejlesztési és innovációs célú támogatási programokban való részvétel biztosítása érdekében történő támogató (kötelezettségvállaló) nyilatkozatra vonatkozó kérelmek a mai naptól beadhatóak a https://kfivelemeny.nkfih.gov.hu felületen.

Horizont Európa 5. Klaszter energetikai pályázatok II. információs nap (2023. február 6.)

2023. február 20. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködve az Express Innovation Agency-vel online információs rendezvényt szervez 2023. január 25-én, amelyen bemutatásra kerülnek a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram új, 2023/2024-es munkaprogramjában megjelenő energetikai pályázati felhívások. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A „Magyar-Kínai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása” című pályázati kiírás nyertes projektjei

2023. február 17. 

Magyar-Kínai kooperációban megvalósuló alkalmazott kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A „Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása” című pályázati kiírás kínai relációjának nyertes projektjei

2023. február 16. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nyilvános konzultáció indult a természetalapú megoldásokra (NBS) vonatkozó európai kutatási és innovációs menetrend tervezetéről

2023. február 16. 

A H2020 programból finanszírozott NetworkNature projekt egyik feladata, hogy az Európai Bizottsággal szorosan együttműködve elősegítse a természetalapú megoldások kidolgozását és elterjesztését támogató kutatási és innovációs menetrend kialakítását, amely többek között irányt szabhat a jövőbeli pályázati felhívások tervezéséhez is. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

TÁJÉKOZTATÓ A 2023. FEBRUÁR 1-2. KÖZÖTT MEGSZERVEZÉSRE KERÜLŐ ONLINE TÁJÉKOZTATÓ NAPOKRÓL

2023. február 12. 

Az Európai Bizottság az Európai Kutatási Végrehajtó Ügynökséggel (REA) együttműködésben 2023. február 1-2. között tájékoztató napokat szervez a mezőgazdasági termékekre vonatkozó 2023. évi európai uniós promóciós intézkedésekkel kapcsolatos pályázati lehetőségről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Átadták a Nemzeti Biotechnológiai Laboratóriumot a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban

2023. február 11. 

Szeged, 2022. május 25., szerda (MTI) - Antibiotikum-rezisztens baktériumok elleni terápiák, illetve mRNS-alapú vakcinák fejlesztésével kapcsolatos kutatások folynak majd a Nemzeti Biotechnológiai Laboratórium új épületében, melyet szerdán adtak át a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK). A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Képzési és kapacitásépítési lehetőség az EU közös kutatóközpontjában (JRC)

2023. február 10. 

A JRC kutatási infrastruktúrájához való hozzáférés révén a kutatók megtanulják az adott berendezés működését és használhatják jövőbeni kutatásaik során. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Háromoldalú megállapodás az innováció szakmai támogatására

2023. február 7. 

A Budapesti Corvinus Egyetem, a Pannon Egyetem, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetői október 18-án megállapodást kötöttek a hazai innovációmenedzsment ösztönzésére Budapesten, a Corvinus Egyetemen. Az együttműködés részeként megalapították az Országos Innovációs Konferenciát, amelyet nemzetközi rendezvénnyé terveznek fejleszteni és évről évre felváltva tartják majd meg a két aláíró egyetemen. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Bealkonyult a magyar kkv-k pályázatainak

2023. február 5. 

Az augusztus 18-i Közlönyben megjelent a Kormány 1414/2022. (VIII. 18.) Korm. határozata a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2022. évi programstratégiájáról. Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezetője kiemelte, hogy a 2022. évi pályázatok keretösszege 143,8 milliárd forint; ez fedezi az összes, bírálat alatt lévő NKFIH pályázatot. Ugyanakkor az összegből arra lehet következtetni, hogy idén […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa Missziók információs nap (2023. február 7.)

2023. február 3. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Express Innovation Agency 2023. február 7-én online tájékoztató rendezvényt szervez a Horizont Európa fenntarthatósági témákkal foglalkozó Missziók aktualitásaival kapcsolatban. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Navracsics Tibor szerint nincs veszélyben az Erasmus+ és a Horizont Európa programok folytatása

2023. február 1. 

Nem fenyegeti veszély az Erasmus+ oktatási és a Horizont Európa kutatási programok folytatását, folyamatosan lehet tovább jelentkezni a kiírt pályázatokra - jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerdán Brüsszelben a MTI-nek adott nyilatkozatában. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Két új nemzetközi kutatási infrastruktúra projekt kerül föl az NKFI Hivatal támogatásával az ESFRI 2021 Útitervre

2023. január 29. 

Az ESFRI Forum 2021. június 30. és július 1. között online megrendezett ülésén döntés született az ESFRI Roadmap 2021 európai stratégiai kutatási infrastruktúra útitervbe bekerülő új kutatási infrastruktúra projektekről (ESFRI announces new RIs for Roadmap 2021 | www.esfri.eu). A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Kutatási infrastruktúra megerősítése - nemzetköziesedés, hálózatosodás című (VEKOP-2.3.3-15 kódszámú) felhívás

2023. január 28. 

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Meghirdették a 31. Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot

2023. január 26. 

Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) a Magyar Innovációs Alapítvánnyal közösen meghirdette a 31. Magyar Innovációs Nagydíjat a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, valamint az Agrárminisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Magyarország az európai kutatási infrastruktúra térképen – nemzetközi csúcstalálkozó Budapesten

2023. január 21. 

Budapest, 2022. február 8. - Öt nemzetközi kutatási infrastruktúra hazai képviselője egyeztetett az elmúlt évek eredményeiről és a jövőbeni tervekről Jana Kolarral, az ESFRI új elnökével. A személyes találkozó célja volt a kölcsönös tájékoztatás, a már meglévő együttműködések összehangolása, illetve az EU tudományos integrációjának és a hazai résztvevők nemzetközi beágyazódásának további elősegítése. A pályázati hírek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa 4-es Klaszter (Digitalizáció, Ipar és Űr) Információs Nap

2023. január 14. 

Az NKFI Hivatal online információs napot szervez 2023. január 25-én, szerdán 10 és 13 óra között a Horizont Európa uniós kutatási és innovációs keretprogram 2023-2024. évi pályázati lehetőségeinek bemutatására a digitalizáció, az ipari kulcstechnológiák és az űripari kutatás-fejlesztés területén. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hidak és utak II. Innovációs konferencia novemberben a Corvinuson

2023. január 14. 

A Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2022. november 24-25-én a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal fővédnökségével rendezi meg újra az év legfontosabb hazai innovációs konferenciáját. Tavaly a Pannon Egyetem adott otthont az I. Innovációs konferenciának, amely hagyományteremtő célzattal és tudományos igényességgel járta körül a hazai innovációs tér legfontosabb kérdéseit. A konferencia célja idén is az, hogy alkalmat teremtsen az innovációról való közös és sokszínű gondolkodásra, a témával kapcsolatos szakmai ismeretek megosztására. Hidakat és utakat kínál ahhoz, hogy a lehetőségekből cselekvés legyen, ezzel járulva hozzá a hazai vállalkozások és tudásközpontok versenyképességéhez, a megújuló magyarországi innovációs ökoszisztéma további erősödéséhez. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Horizont Európa program 5. Klaszter energetikai pályázatai (2022. december 8.)

2023. január 7. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) online információs rendezvényt szervez 2022. december 8-án a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram új, 2023/2024-es munkaprogramjában megjelenő energetikai pályázatokról. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megduplázzák a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat

2022. december 27. 

Megduplázzák a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében (2021-1.1.1-IPARJOG), 3. forduló

2022. december 21. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett pályázati felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása.

Társadalmi egyeztetésen a ,,Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek számára című felhívás tervezete

2022. december 20. 

Elindult a ,,Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató tudásközvetítő szervezetek számára című (GINOP Plusz-2.2.1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Marie Skłodowska-Curie Akciók - Posztdoktori ösztöndíj onlineworkshop - angol nyelven

2022. december 16. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az ELKH Természettudományi Kutatóközponttal és a Fiatal Kutatók Akadémiájával együttműködésben online workshopot szervez a Marie Skłodowska-Curie Postdoctoral Fellowships (MSCA PF) ösztöndíjprogramjáról. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

EUROSTARS - Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása című pályázati kiírás nyertes projektjei

2022. december 14. 

A 2022-1.2.7-EUROSTARS felhívás célja a vállalkozói szféra, különösen az innovatív kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési innovációs együttműködését elősegítő EUROSTARS - Innovatív KKV-k (partnerségi programban való magyar részvételének támogatása.

2019-2.1.7-ERA-NET támogatott projektek, 5. kör

2022. december 13. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett pályázati felhívás célja az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatása.

A magyar-osztrák, illetve magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatok nyertesei (ANN_22, SNN_22)

2022. december 12. 

A hazai kutatócsoportok és osztrák, illetve szlovén partnerek együttműködését ösztönző nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázaton 12 pályázó nyert összesen mintegy 462 millió forint támogatást.

A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása című pályázati kiírás nyertes projektjei

2022. december 9. 

Megszületett a döntés ,,A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása című és 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR kódszámú pályázati felhívás vonatkozásában.

Támogatott projektek a 2021-4.1.2-NEMZ_KI kódszámú pályázati felhívás 3. szakaszos kérelmei vonatkozásában

2022. december 7. 

Megszületett a döntés a ,,Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása című és ,,2021-4.1.2-NEMZ_KI kódszámú pályázati felhívás 3. szakaszos kérelmei vonatkozásában.

A hallgatói innovációt segíti a Széchenyi Duó pályázat

2022. november 30. 

A győri Széchenyi István Egyetem elkötelezett a hallgatói innováció támogatásában: az intézmény minden vállalkozási ötletet, üzleti potenciállal rendelkező kutatást igyekszik felkarolni. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a ,,Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek számára című (GINOP Plusz-2.2.1-22 kódszámú) felhívás

2022. november 26. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a ,,Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek számára című (GINOP Plusz-2.2.1-22 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Francia-magyar tudományos kutatói fórum (2022. október 13-14.)

2022. november 25. 

A Francia Intézet kétnapos francia-magyar tudományos kutatói fórumot szervez 2022. október 13-án és 14-én, melynek fő témája az onkológiai kutatások helyzete. Október 14-én az egyik szekcióban bemutatásra kerülnek az NKFI Hivatal által is támogatott kétoldalú francia-magyar TéT projektek eredményei az alábbi program szerint: Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Digitális kulcstechológiák intézményesített partnerség (KDT) pályázati felhívásához kapcsolódó konzorciumi partnerkereső rendezvény (2023. február 7-8.)

2022. november 20. 

Az Európai Unió Horizont Európa kutatási és innovációs programja keretében évente kerül meghirdetésre a digitális kulcstechnológiák (KDT) kifejlesztését célzó program. Fő technológiai célterületek közé tartozik a nano- és mikroelektronika, rugalmas elektronika, szilícium-fotonika, félvezetők, szoftverek, beágyazott szoftverek, alkalmazások és platformok, kiber-fizikai rendszerek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Startup Program

2022. november 17. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja az innováció ösztönzése, továbbá, hogy az innovatív vállalkozói ökoszisztéma fejlesztése érdekében kidolgozott startup program támogatásával a hazai startup ökoszisztéma hosszú távon önfenntartóvá váljon, és nemzetgazdasági szinten is értelmezhető, pozitív eredményeket hozzon létre.

Horizont Európa - Pályázati lehetőségek az egészségügy területén (2022. november 24.)

2022. november 12. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. november 24-én online információs napot szervez a Horizont Európa program aktuális egészségügyi felhívásairól. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

MSCA4Ukraine - a Marie Skłodowska-Curie program ukrán kutatókat támogató konstrukciója

2022. november 11. 

Az EU által az Oroszország ukrajnai inváziójára adott válasz részeként az Európai Bizottság hivatalosan bejelentette a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramon belül a Marie Skłodowska-Curie Actions (MSCA) részét képező MSCA4Ukraine program elindítását. Ez az új konstrukció a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő ukrajnai kutatókat támogatja tudományos munkájuknak az Európai Unió tagállamaiban, illetve a Horizont Európa társult […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A “Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása” című pályázati kiírás osztrák relációjának nyertes projektjei

2022. november 8. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

NKFIH: Magyarország 2030-ra Európa innovációs élmezőnyébe kerülhet

2022. november 8. 

Budapest, 2022. október 11., kedd (MTI) - Magyarország 2030-ra Európa innovációs élmezőnyébe kerülhet, de már néhány éven belül látványos eredményeket hozhat az elmúlt években megalapozott kutatási-fejlesztési rendszer - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) innovációs napjának keddi konferenciáján Budapesten. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

12,5 milliárd forint támogatás piacorientált fejlesztésekre

2022. november 7. 

A hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitására építve születnek innovatív termékek és eljárások összesen közel 12,5 milliárd forintnyi állami támogatással a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

NCPercek II. - Konzorciumok összetétele és harmadik felek

2022. november 4. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével webinárium sorozatot szervez a Horizont Európa keretprogram pályázási és projektmenedzsment szabályairól. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (2020-1.2.3-EUREKA), támogatott projektek, 3. kör

2022. november 3. 

Az általános EUREKA alprogram célja a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő EUREKA programban való magyar részvétel támogatása. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A “Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása” című pályázati kiírás kínai relációjának nyertes projektjei

2022. november 1. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Bizottsági kezdeményezés a kutatásértékelés rendszerének megújítására

2022. október 31. 

Az Európai Bizottság felhívást tett közzé, amelyben a kutatásértékelés reformját célzó koalícióban való részvétel iránt érdeklődő szervezeteket ösztönzi a csatlakozásra és az aktív közreműködésre. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Együttműködési megállapodás a hazai innovációs tevékenység versenyképesebbé válásáért

2022. október 29. 

Budapest, 2022. január 27., csütörtök (MTI) - Együttműködési megállapodást kötött az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkársága és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) a hatékonyabb, nemzetközi szinten is versenyképes kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység támogatása érdekében csütörtökön Budapesten. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Dr. Szabó István elnökhelyettes címzetes egyetemi docens elismerő címet kapott

2022. október 27. 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szenátusa úgy határozott, hogy Dr. Szabó Istvánnak, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettesének címzetes egyetemi docens elismerő címet adományoz. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

OTKA-pályázat: 12,7 milliárd forintot kapnak alapkutatási projektek

2022. október 25. 

Budapest, 2022. szeptember 13., kedd (MTI) - Több mint 350 kutató és kutatócsoport összesen 12,7 milliárd forint támogatást nyert az elkövetkező 3 vagy 4 évre az idei alapkutatási pályázatokon - tájékoztatta az MTI-t a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

KIM: újabb támogatás segíti a hazai kutatás-fejlesztési eredmények iparjogvédelmét

2022. október 24. 

Budapest, 2022. szeptember 27., kedd (MTI) - Újabb 89 pályázat nyert iparjogvédelemre összesen 125,8 millió forint támogatást a jelenleg is nyitott szellemitulajdon-védelemre kiírt pályázaton - jelentett be az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Csák János: Magyarország 1,6 százalékról 2030-ra 3 százalékra növeli a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat

2022. október 24. 

Budapest, 2022. június 13., hétfő (MTI) - Magyarország a jelenlegi GDP-arányos 1,6 százalékról 2030-ra 3 százalékra növeli a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat - mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjainak átadásán hétfőn Budapesten. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kutatók és kutatási szakemberek mobilitásának támogatása a Horizont Európa keretprogramban: a Staff Exchanges (MSCA) és az ERA Talents (WIDERA) pályázat (2022. október 2.)

2022. október 24. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. október 4-én tájékoztatót tart a Horizont Európa keretprogramban a kutatók és kutatási szakemberek nemzetközi mobilitását támogató pályázatokról (MSCA Staff Exchanges és WIDERA ERA Talents). A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

2022. évi pályázati felhívások a Horizont Európa Program 3-as klaszterében (A polgárok biztonsága a Társadalomért -Kutatás és innováció a kontinens biztonságának szolgálatában)

2022. október 21. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI ) Hivatal online információs rendezvényt szervez 2022. július 8-án, melyen bemutatásra kerülnek a Polgárok Biztonsága a Társadalomért Horizont Európa-klaszter 2022. évi pályázati felhívásai. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében (2021-1.1.1-IPARJOG), 2. forduló

2022. október 20. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett pályázati felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása.

Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében (2020-1.1.3-IPARJOG), 7. forduló

2022. október 20. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett pályázati felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása.

Online tájékoztató napok

2022. október 18. 

Az Európai Bizottság az Európai Kutatási Végrehajtó Ügynökséggel (REA) együttműködésben 2022. február 1-2. között ONLINE tájékoztató napokat szervez a mezőgazdasági termékekre vonatkozó 2022. évi európai uniós promóciós intézkedésekkel kapcsolatos pályázati lehetőségről. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Online konzultáció nyílt a Biodiverzitás európai társfinanszírozott partnerség stratégiai kutatási és innovációs menetrendjéről

2022. október 16. 

A BiodivERsA és az Európai Bizottság várja az intézményi hozzászólásokat a Horizont Európa program ernyője alatt elindítani tervezett Biodiverzitás partnerség stratégiai kutatási és innovációs menetrendjének (Strategic Research and Innovation Agenda, SRIA) tervezetéről. Az intézményi szintű vélemény online konzultációs kérdőíven keresztül küldhető be 2021. január 22-ig. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Sok vállalkozás nem tudja, pedig ezzel tízmilliós pluszhoz is juthatnának

2022. október 14. 

A kutatás-fejlesztésnek minősített projektek tulajdonosai nem csak pályázati forrásra jogosultak, de a vállalatok adókedvezményt is igénybe vehetnek utánuk. Az immár 10 éve kérhető minősítés akár tízmilliós plusz bevételt is jelenthet, mégis még mindig sok olyan vállalkozás van Magyarországon, amely nem is tudja, hogy kutatás-fejlesztési tevékenységet folytat - ezzel pedig jelentős kedvezményektől esik el. A minősítési […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

EUROSTARS - Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása

2022. október 14. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy a vállalkozói szféra, különösen az innovatív kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési innovációs együttműködését elősegítő EUROSTARS - Innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása, illetve ezen keresztül:

Közlemény a Stratégiai K+F Műhelyek létrehozását támogató pályázati felhívás visszavonásáról

2022. október 12. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (a továbbiakban: NKFI Alap) meghirdetett ,,Stratégiai K+F Műhelyek című, SKFM-2022 kódszámú pályázati felhívást (a továbbiakban: Felhívás) a Kulturális és Innovációs Minisztérium jelen közlemény közzétételének napjával visszavonja.

Selye János Diáklaborhálózat kiépítése

2022. október 11. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett jelen Felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését, valamint elősegítse az MTMI munkaerő megfelelő utánpótlásképzés biztosítását.

Pályázati pénzek zúdulnak az agrárszektorra

2022. október 10. 

A 15-20 évvel ezelőtt elkezdődött folyamat, ami eleinte csupán kutatásokban és az egyetemi oktatásban volt téma, mára elkerülhetetlenné vált: muszáj racionalizálni az anyagkijuttatást a mezőgazdaságban, azaz cél-és okszerűen kell műtrágyázni, növényvédelmi kezeléseket folytatni, kizárólag ott, ahol arra szükség van. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Global IoT Day Roundtable

2022. október 9. 

Az IoTAC projekt* a nemzetközi IoT nap alkalmából 2022. április 8-án az Európai Bizottság, az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA) és kiemelt ipari és kutatási szereplőkkel online kerekasztal beszélgetést szervez a terület szakpolitikai hátteréről, biztonsági szabványosítási és hitelesítési kérdéseiről. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A “Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása” című pályázati kiírás szerb relációjának nyertes projektjei

2022. október 8. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Driving Urban Transitions (DUT) Partnerség pályázati információs rendezvény (2022. szeptember 28.)

2022. október 7. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködve az Express Innovation Agency-vel online információs rendezvényt szervez 2022. szeptember 28-án, amelyen bemutatásra kerül a Driving Urban Transitions (DUT) Partnerség első pályázati felhívása. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felhasználói Kézikönyv és Kitöltési Útmutató az alkalmazott kutatás elvégzésének támogatása iránti kifizetési kérelem benyújtásához kutatók részére

2022. október 4. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nemzetközi pályázati lehetőségek a fenntartható, biztonságos és versenyképes energiaellátás témában

2022. október 2. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) online információs rendezvényt szervez 2022. február 28-án a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram 2022. áprilisi határidejű, energetikai pályázati lehetőségeivel kapcsolatban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa: Klímasemleges és intelligens városok misszió információs nap

2022. szeptember 29. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), online információs rendezvényt szervez azon hazai szereplők számára, akik érdeklődnek a fenntartható városfejlesztést támogató Horizont Európa pályázati lehetőségek iránt. A rendezvény fókuszában a Klímasemleges és intelligens városok misszióhoz való kapcsolódási lehetőségek állnak majd, de emellett bemutatjuk a Horizont Európa klasztereinek és partnerségeinek egyéb releváns lehetőségeit is. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Újabb támogatások segítik a vállalkozások és kutatók bekapcsolódását nemzetközi programokba

2022. szeptember 29. 

Budapest, 2022. szeptember 26., hétfő (MTI) - Magyar vállalkozások és tudásközpontok nemzetközi bekapcsolódását támogatják a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett nemzetközi célú pályázatok; amíg előző évben összesen 3,5 milliárd forint keretösszeg jutott erre a célra, addig 2022-ben már 6 milliárd forint - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium hétfőn az MTI-vel. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében (2021-1.1.1-IPARJOG), 1. forduló

2022. szeptember 27. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján meghirdetett pályázati felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása.

Támogatott projektek a 2021-4.1.2-NEMZ_KI kódszámú pályázati felhívás 1. szakaszos kérelmei vonatkozásában

2022. szeptember 26. 

Megszületett a döntés a ,,Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása című és ,,2021-4.1.2-NEMZ_KI kódszámú pályázati felhívás 1. szakaszos kérelmei vonatkozásában.

Schanda: harmincadszor ismerik el a legkiválóbb innovációs teljesítményeket

2022. szeptember 23. 

Budapest, 2021. november 23., kedd (MTI) - Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai partnerségével és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) fő támogatásával 2021-ben is meghirdetik a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kutatócsoport alakul a Széchenyi István Egyetemen a fenntartható, egészséges növénytermesztésért

2022. szeptember 21. 

A környezetbarát növényvédelemmel és a hatékony növényi virológiával foglalkozó kutatócsoport alakul a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán dr. Palkovics László Amand professzor vezetésével. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága és a Támogatott Kutatócsoportok Irodája által kiírt pályázaton nyertes projekt tovább emeli az intézményben folyó tudományos munka rangját, emellett hozzájárul a gyakorlatias, korszerű tudás átadásához is. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a ,,Kompetencia központok létrehozása - kutatási infrastruktúra fejlesztés című pályázati felhívás

2022. szeptember 19. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja stratégiai jelentőségű, Magyarország versenyképességét növelő, hosszú távú és fenntartható vállalati-felsőoktatási együttműködések támogatása. Célunk piaci megalapozottságú kutató-fejlesztő és innovációs bázisok létrehozása a felsőoktatási intézményekben, amelyek a vállalati partnerek számára korszerű kutatási hátteret biztosítanak innovációs, fejlesztési célkitűzéseik eredményes megvalósításához. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tanévkezdés: folytatódnak a népszerű egyetemi innovációs képzések

2022. szeptember 17. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőfokú képzésekkel is ösztönzi az innovációs szakemberek utánpótlás-nevelését és a fiatal vállalkozóvá válását. Az első országos egyetemi startup képzést, a Hungarian Startup University Programot (HSUP) már a tavalyi bemutatkozó tanévben közel 2100 hallgató választotta. A Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem kutatási és innovációs menedzserképzéseinek eddigi két évfolyamán […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj pályázati felhívás

2022. szeptember 17. 

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság honlapján közzétették az UNESCO Selyemutak Program keretében a Kínai UNESCO Nemzeti Bizottság támogatásával megvalósuló ,,Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj - Fiatal kutatók kapacitásának és hozzájárulásának megerősítése a Selyemutakhoz elnevezésű kezdeményezés második pályázati felhívását. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A “Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása” című pályázati kiírás horvát relációjának nyertes projektjei

2022. szeptember 16. 

Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Karbantartás miatt szolgáltatás szünetelés a július 1-i hétvégén

2022. szeptember 16. 

Az NKFI Hivatal ezúton értesíti partnereit, hogy szerverkarbantartás miatt 2021. július 2. 15:00-tól várhatóan július 2. 24:00-ig a következő Hivatali szolgáltatások nem lesznek elérhetők: KFI Adattár KFI Véleményező és értékelői felület Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Regiszter Kérdőívkezelő rendszerHungarian Startup University A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizon Europe Cancer Mission - Horizont Európa Onkológiai Misszió információs nap (2022. június 15.)

2022. szeptember 15. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. júnus 15-én webináriumot szervez az Horizont Európa Onkológiai Misszió aktuális pályázati felhívásairól. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

NCPercek - amit soha nem mertél megkérdezni a Horizont Európa szabályairól

2022. szeptember 14. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével webinárium sorozatot szervez a Horizont Európa keretprogram pályázási és projektmenedzsment szabályairól. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az OTKA kutatási témapályázatok 2022. évi nyertesei (K_22)

2022. szeptember 13. 

Az OTKA kutatási témapályázat (K_22) c. felhívásra 2022. február 24-éig lehetett benyújtani kutatói kezdeményezésű, tematikus prioritások nélkül bármely tudományterületen végezhető ígéretes alapkutatási programok megvalósítására vonatkozó pályázatokat.

A 2022. évi OTKA posztdoktori kiválósági program nyertesei (PD_22)

2022. szeptember 12. 

Az ,,OTKA posztdoktori kiválósági program (PD_22) idei pályázati eljárásában a már tudományos fokozattal rendelkező, de a kutatói pályáját most kezdő 74 kutató nyert három évre a kutatói bérét, valamint a kutatásához kapcsolódó költségeket biztosító támogatást, összesen mintegy 2 milliárd forint keretösszegből.

NCPercek III. - Funding and Tenders Portal

2022. szeptember 12. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével webinárium sorozatot szervez a Horizont Európa keretprogram pályázási és projektmenedzsment szabályairól. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

ITM: Magyarország csatlakozott a nyílt tudomány nemzetközi kezdeményezéshez

2022. szeptember 9. 

Budapest, 2021. október 18., hétfő (MTI) - Magyarország csatlakozott a nyílt tudomány (open science) nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegyék a kutatás-fejlesztés és innováció eredményeit - jelentette be Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára hétfőn a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) rendezvényén. A pályázati hírek kivonata […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Élvonal - Kutatási Kiválósági Program (KKP_22), támogatott projektek

2022. szeptember 9. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében 2022. március 1-jén meghirdetett Élvonal - Kutatási Kiválósági Program keretében 10 kutatócsoport-vezető nyert el egyenként 270 és 320 millió forint közötti, összességében 3 milliárd forintnyi támogatást. A kutatási támogatás lehetőséget teremt arra, hogy a pályázó a következő öt évben olyan világszínvonalú eredményeket ígérő kutatási projektet valósítson meg Magyarországon, amely hozzásegíti az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetésre kerülő kutatás-támogatási programokban való sikeres részvételhez.

Megjelent a Water4All partnerség első felhívása

2022. szeptember 8. 

A Water4All partnerség javarészt a csatlakozó országok finanszírozásából, továbbá a Horizont Európa program támogatásából működik 2022. június 1-től. A partnerség célja, hogy a rendszerszintű átalakulásokat és változásokat ösztönözzön a teljes kutatási és vízügyi innovációs értéklánc mentén, elősegítve, hogy a kihívások gazdái és a megoldások szolgáltatói között együttműködés alakuljon ki, így hosszú távon mindenki számára biztosítható legyen a vízellátás biztonsága.

Új eszközökkel növelné innovációs potenciálját a Műegyetem

2022. szeptember 8. 

Nemzetközi szakmai programot szervez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Balatonfüredi Tudáscentrumba. A június 17-i eseményen Kompetenciavásárt tartanak azzal a céllal, hogy nemzetközi megjelenési és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítsanak kezdő és tapasztaltabb kutatócsoportok, magyar és külföldi cégek és az akadémiai szereplők részére, valamint segítsék a tudományos együttműködéseket, illetve a Horizon Europe kutatási pályázatokban való sikeres […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Európai Kutatási Tanács (ERC) információs nap

2022. szeptember 7. 

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága a European Research Council (Európai Kutatási Tanács, ERC) programmal kapcsolatos információs napot szervez az ELKH kutatóhelyek, a felsőoktatási intézmények kutatói és a kutatási és innovációs intézményrendszer további szereplői számára. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztató az előlegre vonatkozó szabályozás módosításáról a “Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása (2020-1.1.2-PIACI KFI) – őszi forduló” pályázati felhívás esetében

2022. szeptember 7. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) intézkedéseket hozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a ,,Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása (2020-1.1.2-PIACI KFI) - őszi forduló pályázati felhívás keretében támogatott projektek finanszírozásának egyszerűsítése és gördülékenyebbé tétele céljából. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az “OTKA”kutatási témapályázatok 2020. évi nyertesei (K_20)

2022. szeptember 6. 

Az OTKA kutatási témapályázat (K_20) c. felhívásra 2020. február 24-éig lehetett benyújtani kutatói kezdeményezésű, tematikus prioritások nélkül bármely tudományterületen végezhető ígéretes alapkutatási programok megvalósítására vonatkozó pályázatokat. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Milliárdokat zárolt a kormány kutatásokra szánt forrásokból

2022. szeptember 6. 

Milliárdokat zárolt a kormány kutatásokra szánt forrásokból. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz, ideértve a társadalmi átalakulásokat missziót és Óceánunk és vizeink minőségének helyreállítása 2030-ig missziót bemutató információs nap

2022. szeptember 5. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködve az Express Innovation Agency-vel információs rendezvényt szervez a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram éghajlatváltozással és vizeink védelmével kapcsolatos pályázati lehetőségeinek bemutatására a vonatkozó két missziós területen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Közel 13 milliárd forint az alapkutatások és a kutatói kiválóság támogatására

2022. szeptember 3. 

Megemelt támogatás, nagyobb kutatói szabadság, közkinccsé váló eredmények jellemzik a 2021-ben induló alapkutatási projektek finanszírozására kiírt OTKA pályázatot. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján közzétett felhívás a megszokott pályázati kategóriákban összesen 12,9 milliárd forint keretösszegű forráshoz juttatja a kutatói kezdeményezésű projekteket. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat fiatal kutatók kutatási programjainak támogatására

2022. augusztus 20. 

Pályázati felhívás fiatal kutatók kutatási programjainak támogatására. Támogatás annak a pályázó kutatónak ítélhető oda, aki PhD fokozatát legalább 2 és legfeljebb 7 évvel 2020 január 1-je előtt szerezte meg. A támogatás összege legfeljebb 1.500.000 EUR egy 5 éves periódusra. Ezen felül további 1.000.000 EUR igényelhető a projekt beindításának elősegítésére. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat Jean Monnet tevékenységek támogatására

2022. augusztus 18. 

Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények számára Jean Monnet tevékenységek támogatására. A tevékenységek között kiemelt figyelmet kapnak az európai uniós integrációval kapcsolatos tanulmányok és kutatási tevékenységek, és hangsúlyos elemet jelent annak vizsgálata is, milyen szerepet tölt be Európa a globalizált világban. Tovább >> https://palyazatfigyelo.org

Pályázat vállalkozásoknak, nonprofit szervezeteknek, intézményeknek, az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatására

2022. augusztus 17. 

Jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok, államilag elismert egyházi vagy magán felsőoktatási intézmények, valamint kutató-tudásközvetítő szervezetek nyújthatnak be pályázatot az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában tanuló magyar állampolgársággal rendelkező BSc, BA, MSc, MA (beleértve az osztatlan) képzésben tanuló hallgatók vagy PhD hallgatók magyarországi nyári gyakorlat keretében történő foglalkoztatásának támogatására. Támogatható tevékenységek: kutatás-fejlesztéshez szükséges emberi erőforrás biztosítása, kutató-fejlesztői utánpótlás és képzés, tehetséggondozás. Az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában tanuló magyar állampolgársággal rendelkező BSc, BA, MSc, MA (beleértve az osztatlan) képzésben tanuló hallgató vagy PhD hallgató magyarországi nyári gyakorlat keretében történő foglalkoztatása. A támogatás összege legfeljebb 1.500.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kutatási együttműködési projektek támogatására mesterséges intelligencia, környezeti informatika területeken

2022. augusztus 17. 

Pályázati felhívás információs és kommunikációs technológiákhoz kapcsolódó, nagy áttöréseket ígérő interdiszciplináris kutatási együttműködések támogatására a mesterséges intelligencia és a környezeti informatika területein. A támogatás összege legfeljebb 150.000 EUR. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyeknek magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében részvételre 2019/2020

2022. augusztus 16. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázati felhívása a 2019/2020-as tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára. A támogatás összege a képzési és kutatási szakaszban 140.680,- Ft/hó a 2019. évben; a kutatási és disszertációs szakaszban (tanulmányok 3. tanévétől) 180.680,- Ft; a doktori képzés során sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri 400.000,- Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat környezetvédelmi kutatási ösztöndíj elnyerésére

2022. augusztus 14. 

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány pályázati felhívása környezetvédelmi kutatási ösztöndíj elnyerésére a 2019/2020. tanév II. félévében, valamint a 2020/2021. tanév I. félévében PhD hallgatók számára. A támogatás összege nettó 160.000 Ft/hó/fő. Tovább >> palyazatfigyelo.org

Michelberger Mesterdíj Pályázat 2020- Pályázat műszaki, természettudományi, mérnöki jellegű eredmények bemutatására a mester és tanítványa viszonylatban

2022. augusztus 14. 

A Magyar Mérnökakadémia pályázati felhívása Michelberger Mesterdíj 2020. évi odaítélése céljából műszaki, természettudományi, mérnöki jellegű eredmények bemutatására a mester és tanítványa viszonylatban. A DÍJ két részből áll: a Mester részére Michelberger portrét ábrázoló plakett és oklevél; a pályázó fiatal részére oklevél és egy éves (12 hónap) támogatás további tudományos kutatások folytatására (300 eFt/hó összegben). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nagy Iván Honismereti Pályázat 2021 – Pályázat eredeti ismeret- és tényanyagot feltáró tanulmányok beküldésére

2022. augusztus 13. 

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának pályázati felhívása történeti, helytörténeti, gazdaságtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, néprajzi, természettudományi és műemlékvédelmi témakörben készült, önálló helyszíni gyűjtésen alapuló, levéltári kutatáson nyugvó, eredeti ismeret- és tényanyagot feltáró tanulmányok beküldésére. A legértékesebb pályaművek mindkét kategóriában, témakörönként - a partneri támogatás függvényében - jutalmazásra kerülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat gyógyszeripari tárgyú innovációk és tudományos kutatási tevékenységek támogatására

2022. augusztus 11. 

K+F tevékenységet végző természetes személyek, jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező profit és non-profit társaságok, szervezetek, valamint intézmények nyújthatnak be pályázatot már megkezdett és korai eredményeket is felmutatni képes tudományos kutatási tevékenységek, gyógyszeripari tárgyú innovációk támogatására. Az egy projektre eső támogatás mértéke a második fordulóba jutó pályázókkal történő megbeszélések és a rendelkezésre álló keret ismeretében kerül meghatározásra. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat európai innovációs program pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására

2022. augusztus 9. 

Vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok és egyéb gazdasági szervezetek, államilag elismert, nem állami felsőoktatási intézmények, valamint kutató-tudásközvetítő szervezetek nyújthatnak be pályázatot az egyik, a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő programban (előfizetőknek belépés után látható, melyik programban) való magyar részvétel támogatására. Támogatható tevékenységek: alkalmazott (ipari) kutatás; kísérleti fejlesztés; nyilvánosság biztosításához kapcsolódó tevékenységek; projekt koordinációs tevékenység; piacra jutás; iparjogvédelmi tevékenység támogatása. A támogatás összege 20 millió - 70 millió Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a koronavírus járványt célzó klinikai és közegészségügyi megoldások fejlesztésére

2022. augusztus 8. 

Pályázati felhívás a koronavírus (2019-nCoV) járványt célzó klinikai és közegészségügyi megoldások fejlesztésére. Az újonnan azonosított vírusra való tekintettel széles körben támogatnak projekteket, mint például gyógyászati eljárások fejlesztése, helybéli diagnosztika fejlesztése, klinikai és járványügyi tanulmányok készítése, valamint a vírussal kapcsolatos társadalomtudományi kutatások lefolytatása. A kutatási eredményeket közzé kell tenni. A Kiíró úgy véli, hogy 2-3 millió EUR közötti támogatási összeg elegendő a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2020. február 12. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kutatók képzési, mobilitási és karrierfejleszési célú helyi, nemzeti és nemzetközi programjainak támogatására

2022. augusztus 6. 

Pályázati felhívás kutatók képzési, mobilitási és karrierfejleszési célú helyi, nemzeti és nemzetközi programjainak támogatására. A programokat arra ösztönzik, hogy fedezzék fel az összes kutatási területet, de konkrét tudományágakra is összpontosíthatnak. Doktori képzéseket és ösztöndíjprogramokat kívánnak támogatni. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Meghosszabbításra került a 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR pályázati felhívás benyújtási határideje

2022. augusztus 5. 

Az NKFI Alapból meghirdetett ,,A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása című és 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR kódszámú felhívás esetében a támogatási kérelmek benyújtásának határideje 2022. augusztus 31. 16:00 órára módosult.

Kutatási pályázatok az acél- és a szénkutatás területén

2022. augusztus 2. 

Kutatási pályázatok az acél- és a szénkutatás területén, a tiszta acélelőállítás lehetővé tétele és a 2030-ra történő szén-dioxid-kibocsátás nélküli acélgyártás érdekében. A pályázatok célja többek között a szénágazat és a régiók igazságos átállásának támogatása; az egészség és biztonság javítása; az átalakulóban lévő szénbányák környezeti hatásainak minimalizálása; új, fenntartható és alacsony szén-dioxid-kibocsátású acélgyártási és -feldolgozási eljárások kidolgozása; fejlett acélfajták kidolgozása; az erőforrások megőrzése, a környezet és a körforgásos gazdaság védelme; valamint az ágazati munkaerő és a munkakörülmények kezelése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább két taggal kell rendelkezniük, amelyek két különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18-42 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1-5 millió EUR lehet. Pályázati témák: Szénnel kapcsolatos kísérőintézkedések támogatása Szénkutatási projektek támogatása Szénnel kapcsolatos kísérleti és demonstrációs projektek támogatása Acéllal kapcsolatos kísérőintézkedések támogatása Acélkutatási projektek támogatása Acéllal kapcsolatos kísérleti és demonstrációs projektek támogatása További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat kutatások támogatására a mesterséges intelligencia területén

2022. augusztus 2. 

Pályázati felhívás kutatások támogatására a mesterséges intelligencia területén. Az MI egy gyorsan fejlődő technológia, amelynek lehetősége van a gazdaság és a társadalom szinte minden aspektusának befolyásolására vagy átalakítására. Ezt az felhívást kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy ösztönözzék a tevékenységeket a fontos területeken, fejlesszenek olyan transznacionális együttműködési projekteket, amelyek alkalmazásai támogatják a gazdasági növekedést és a társadalmi előnyöket az MI-rendszerek és -szolgáltatások elfogadása és használata révén. A támogatás összege legfeljebb 225.000 EUR. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa Missziók a fenntarthatóságért információs nap (2022. július 6.)

2022. július 29. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. július 6-án tájékoztató rendezvényt szervez a Horizont Európa fenntarthatósági témákkal foglalkozó Missziók aktualitásaival kapcsolatban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

ITM: élenjáró egészségügyi innovációkat és a kutatók pályakezdését támogatja a kormány - Pályázatírás

2022. július 28. 

Budapest, 2022. április 9., szombat (MTI) - Friss kormánydöntések értelmében összesen tízmilliárd forint hasznosul világszínvonalú kutatás-fejlesztési projektekben és a Kooperatív Doktori Programban - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új stratégiával segíti a BME a magyar innováció nemzetközi térnyerését

2022. július 28. 

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 2017 óta évente megrendezi Innovációs Napját, melynek célja, hogy demonstrálja a jelenlegi ipari együttműködéseket és, felkeltse a jövőbeni egyetemi partnerek érdeklődését a BME-vel közös együttműködési lehetőségekre. Az egyetem tavaly a legtöbb pályázatot nyerte el az európai kutatás és innováció támogatására kiírt uniós keretprogramból, a Horizon 2020-ból, az elnyert […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az epilepszia gyógyításán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem agykutatói

2022. július 25. 

Meggátolni az epilepsziás rohamot, ez a most folyó kutatás célja, ami betegközpontú, új megközelítésű módszert dolgoz ki a betegség kezelésére. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztató

2022. július 25. 

2021. április 1-je óta a CHAFEA helyett az Európai Kutatási Végrehajtó Ügynökség (REA) irányítja a mezőgazdasági termékek promóciójára vonatkozó uniós politika végrehajtását. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat külföldi művészeti rezidenciaprogramban való részvételre

2022. július 22. 

Művészek, kurátorok és elméleti szakemberek nyújthatnak be pályázatot külföldi művészeti rezidenciaprogramban való részvételre. A rezidenciaprogram kutatás jellege lehetővé teszi, hogy a résztvevők kiszakadjanak a mindennapi produkciós kényszerből, és időt szentelhessek egy konkrét érdeklődési terület kutatására. A támogatás összege 1050 EUR/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat közösségi környezeti területen működő civil szervezetek működésének biztosítására és szakmai programok megvalósításának támogatására 2020 (Nemzeti Együttműködési Alap)

2022. július 21. 

Magyarországon nyilvántartásba vett civil szervezetek pályázhatnak 200 ezer - 3 millió forintra működési költségek támogatására, vagy 400 ezer - 4 millió forintra szakmai programok és működési költségek támogatására. Célterületek: a közművelődés, tudomány és kutatás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, fogyasztóvédelem, a település- és közösségfejlesztés, kulturális tevékenység területén működő civil szervezetek, társadalmi párbeszéd, a kulturális tevékenység (kivétel zene, tánc, népzene, néptánc) területén működő civil szervezetek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Európai uniós pályázatok a konferenciatolmácsképzés támogatása céljából

2022. július 19. 

Pályázati felhívások felsőoktatási intézmények, egyetemi intézetek, egyesületek, valamint konzorciumaik és társulásaik számára, a tolmácsképzés támogatására. A pályázatok célja a  konferenciatolmácsolás területén magas színvonalú mester- és posztgraduális képzés-szervezés, illetve a konferenciatolmácsképzés kiválóságának előmozdítását, a konferenciatolmácsokat képző egyetemek közötti együttműködést és a konferenciatolmácsolás technikai fejlődésének kutatását célzó projektek fejlesztése. A pályázat keretösszege 500.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat az Európai Unió Kulturális Öröksége Díj és az Europa Nostra Díj 2021. évi elnyerésére

2022. július 18. 

Pályázati felhívás az Európai Unió Kulturális Öröksége Díj és az Europa Nostra Díj 2021. évi elnyerésére, a kulturális örökséggel kapcsolatos megóvási, kutatási, management, önkéntességi, oktatási és kommunikációs jó gyakorlatok elismerésére. A díjak elnyerői széles körű nemzetközi megjelenésre, valamint nagyobb látogatói létszámra tehetnek szert, e mellett pedig egy oklevéllel és egy bronz plakettel gazdagodnak, melyet elhelyezhetnek az adott épületen vagy kulturális helyszínen. A nagydíj elnyerői 10.000 EUR pénzdíjazásban részesülnek. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

InnoGEN IdeaLAB – Ötletverseny középiskolásoknak

2022. július 18. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Magyar Innovációs Szövetség és a Startup Campus pályázati felhívása középiskolás csapatok számára InnoGEN IdeaLAB Ötletversenyben való részvételre, startup ötletek beküldésére. A verseny nyertesei egy 5 hetes, online nyári képzésen vesznek majd részt, ahol elsajátíthatják egy startup indításához szükséges üzleti tudást, kezdve a lean startup és a business model canvas módszertanokkal, egészen a sikeres pitch felépítéséig. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a szamosújvári börtön foglyai emlékeinek felkutatására

2022. július 15. 

Az Országút Társulat pályázati felhívása a szamosújvári börtön foglyai emlékeinek felkutatása céljából. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat molekuláris biológiai és biotechnológiai kutatások támogatására

2022. július 14. 

Pályázati felhívás molekuláris biológiai és biotechnológiai kutatások támogatására. A program keretében az alapvető élettudományok, az emberi egészségügy, az ipari és mezőgazdasági biotechnológia, valamint a bioenergia területén folytatott eredeti kutatási projekteket támogatják. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 36 hónap. A támogatás összege legfeljebb 25.000 EUR/év. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kutatás-fejlesztési projektek támogatására üzemanyagcella és hidrogén témakörökben

2022. július 14. 

Pályázati felhívás kutatás-fejlesztési projektek támogatására üzemanyagcella és hidrogén témakörökben. A pályázat célja az üzemanyagcellák gyártási költségének csökkentése, az elektrolízissel és megújuló energiaforrásokkal kinyerhető hidrogén kitermelési költségének csökkentése, a hidrogénfelhasználás megvalósíthatóságának bemutatása a megújuló energiaforrások energiarendszerekbe történő integrációjának támogatása érdekében, valamint az EU által meghatározott ,,kritikus alapanyagok felhasználásának csökkentése. Pályázatot 24 témakörben lehet beadni. A támogatás összege témakörönként eltérő, de legfeljebb 10 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nemzetközi pályázat női vállalkozóknak, a tudomány és technológia területén elért úttörő tevékenységeik elismerésére

2022. július 12. 

Pályázati felhívás női vállalkozók számára Science & Technology Pioneer Award elnyerésére, a tudomány és technológia területén elért úttörő tevékenységeik elismerésére. A pályázat nyitv áll bármely országból és ágazatból származó női vállalkozók számára. A díj olyan egyedi, védett vagy nehezen reprodukálható technológiai vagy tudományos fejlődés köré épülő megoldásokat emel ki, amelyek intenzív kutatást és fejlesztést, hosszú forgalmazási ciklust, nagy tőkeintenzitást és technológiai kockázatot igényelnek. Az első helyezett 100.000 USD, a második és harmadik helyezettek 30.000 USD pénzjutalmat és egyéb nyereményeket kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyeknek magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében részvételre 2019/2020

2022. július 11. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázati felhívása a 2019/2020-as tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre horvát állampolgárságú, horvátországi állandó lakóhellyel rendelkező, magyar nemzetiségű személyek számára. A támogatás összege a képzési és kutatási szakaszban 140.680,- Ft/hó a 2019. évben; a kutatási és disszertációs szakaszban (tanulmányok 3. tanévétől) 180.680,- Ft; a doktori képzés során sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri 400.000,- Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a technológiák legjobb felhasználásának felgyorsítása céljából 2022

2022. július 1. 

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a technológiák legjobb felhasználása felgyorsításának támogatására, az EU digitális kapacitásainak megerősítése érdekében a kritikus ágazatokban. A pályázatok célja az európai blokkláncszolgáltatási infrastruktúrát megerősítő intézkedések támogatása; a digitális személyazonossági keretrendszer bevezetésének támogatása; valamint a mesterséges intelligencia rendszerek validálásának lehetővé tétele és a bűnüldözési rendszerek elterjedésének elősegítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő, de legalább két taggal kell rendelkezniük. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1-12 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázati felhívás kétoldalú nemzetközi kutatási projektek mobilitási támogatására - PalyazatMenedzser.hu

2022. július 1. 

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása az MTA kétoldalú együttműködési megállapodásai keretében megvalósuló 2-3 éves nemzetközi kutatási projektek mobilitási támogatására. A pályázat keretösszege 80.000.000 Ft a 2021. évben. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kutatás-fejlesztési pályázat környezetbarát repülőterek és kikötők kialakítása érdekében - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás környezetbarát repülőterek és kikötők kialakítására a fenntartható és okos közlekedés érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek különböző programországokban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására 48-60 hónap áll rendelkezésre. A Kiíró úgy véli, hogy projektenként 15-25 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a végrehajtáshoz, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Magyar Innovációs Nagydíj 2020 - Pályázat a legjelentősebb hazai innovációk elismerésére - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Magyarországon bejegyzett vállalkozások és szervezetek nyújthatnak be pályázatot Magyar Innovációs Nagydíj elnyerésére, a 2020. év legjelentősebb műszaki és gazdasági innovációs tevékenységeinek elismerésére. Az innováció kiindulási alapja tudományos kutatás, műszaki-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Horizont Európa program dióhéjban - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Az NKFI Hivatal online webinárium sorozatot indít hazai kutatási és innovációs szervezetek számára a 2021. áprilisától induló Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramban való sikeres pályázás támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Élő webinar a CHANSE ERA-NET első, 2021-es nemzetközi felhívásairól a társadalom- és bölcsészettudományi kutatások területén - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Élő webinar a CHANSE ERA-NET első, 2021-es nemzetközi felhívásairól a társadalom- és bölcsészettudományi kutatások területén. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kubinyi András-Díj és Kubinyi András Ifjúsági Díj 2018 – Pályázatok középkori történelemmel foglalkozó fiatal kutatók, hallgatók és doktoranduszok számára - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Pályázati felhívás középkori történelemmel foglalkozó fiatal kutatók, hallgatók és doktoranduszok számára. Az ösztöndíjra pályázni lehet egy 2017. október 31. után megjelent vagy megvédett munkával (könyv, tanulmány, disszertáció, szakdolgozat), vagy publikálatlan dolgozattal, melynek témája a magyar középkor vagy annak egyetemes történeti kapcsolatai, és amely alapkutatásokon, forrásfeltáráson alapuló új eredményeket tartalmaz. Sikerdíjas a pályázatírás? Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Európai uniós pályázatok az EU egészséges talajok és élelmiszerek misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására

2022. június 30. 

Pályázati felhívások az EU egészséges talajok és élelmiszerek misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, a talaj egészségének megőrzése érdekében. A pályázat célja többek között a talajjal kapcsolatos ismereteink növelése; az egészséges talaj, a tápláló és biztonságos élelmiszerek és az egészséges környezet közötti kapcsolat jobb megértése; a talaj egészségére vonatkozó hatékony intézkedések elősegítése a talajgazdálkodók, az iparágak, a fogyasztók és a társadalom egésze tekintetében; valamint megbízható talajmegfigyelési programok létrehozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-12 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat a magyar nyelvű dalszövegírást népszerűsítő, oktató, megőrző és ösztönző projektek támogatására

2022. június 29. 

Könnyűzenével, rendezvényszervezéssel vagy kifejezetten a magyar nyelvvel foglalkozó jogi személyiséggel rendelkező cégek, egyéni vállalkozók, társadalmi szervezetek, közintézmények és magánszemélyek pályázhatnak maximum 2 millió forint támogatásra, a magyar nyelvű dalszövegírást nem az alkotás felől megközelítő, de azt bármilyen más módon népszerűsítő, oktató, megőrző és ösztönző projektek megvalósításához (például a témában megvalósuló kutatásokra, dalszerző táborok szervezésére, szakmai programok, képzések lebonyolítására, magyar nyelvű dalokkal kapcsolatos rendezvényekre), a magyar nyelvű dalkultúra megőrzése céljából. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Európai uniós pályázat kiemelkedő társadalmi hatású Horizont 2020 projektek díjazására - PályázatMenedzser.hu

2022. június 29. 

Pályázati felhívás kiemelkedő társadalmi hatású Horizont 2020 projektek díjazására. A pályázat célja, hogy megmutassa az EU-s kutatások és fejlesztések szélesebb társadalmi és gazdasági hasznát. Az 5 díjazott egyenként 10.000 EUR pénzjutalmat, valamint megjelenési lehetőséget kap. A pályázati kiírás nyelve angol. Napelem pályázat. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megjelent a ,,Kompetencia központok létrehozása - kutatási infrastruktúra fejlesztés című pályázati felhívás

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja stratégiai jelentőségű, Magyarország versenyképességét növelő, hosszú távú és fenntartható vállalati-felsőoktatási együttműködések támogatása. Célunk piaci megalapozottságú kutató-fejlesztő és innovációs bázisok létrehozása a felsőoktatási intézményekben, amelyek a vállalati partnerek számára korszerű kutatási hátteret biztosítanak innovációs, fejlesztési célkitűzéseik eredményes megvalósításához. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Megjelent a ,,Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek számára című (GINOP Plusz-2.2.1-22 kódszámú) felhívás

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a ,,Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek számára című (GINOP Plusz-2.2.1-22 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

V4 konferencia: A közös finanszírozású partnerségekben való részvétel előnyei és kihívásai PalyazatMenedzser.hu-

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a brüsszeli cseh (CZELO), lengyel (PolSCA) és szlovák kutatási irodával (SLORD) közös rendezvényt szervez a magyar elnökség apropóján 2022. június 13-án 10.00 órakor. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Felhívás ,,OTKA kutatási témapályázathoz és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázat célja önálló kutatócsoporttal rendelkező, tapasztalt, tehetséges kutatók támogatása, akik kiemelkedő publikációs aktivitást folytatnak, tudományterületük nemzetközileg elismert szakértőiként tartják őket számon és sikeres alapkutatási témájukat kívánják továbbvinni, újabb aspektusokból vizsgálni. A pályázati program a magyar tudományos kiválóságok fejlődését kívánja elősegíteni, növelve a hazai kutatók és kutatási intézmények nemzetközi elismertségét. A pályázati hírek kivonata csak […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A kecskeméti egyetemen is megalapították a Területi Innovációs Platformot és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Kecskemét, 2021. május 18., kedd (MTI) - A kecskeméti Neumann János Egyetem is csatlakozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által 2019-ben, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával elindított Területi Innovációs Platformok (TIP) kezdeményezéshez, és megalapította a saját platformját. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat európai innovációs program pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok és egyéb gazdasági szervezetek, államilag elismert, nem állami felsőoktatási intézmények, valamint kutató-tudásközvetítő szervezetek nyújthatnak be pályázatot az egyik, a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő programban (előfizetőknek belépés után látható, melyik programban) való magyar részvétel támogatására. Támogatható tevékenységek: alkalmazott (ipari) kutatás; kísérleti fejlesztés; nyilvánosság biztosításához kapcsolódó tevékenységek; projekt koordinációs tevékenység; piacra jutás; iparjogvédelmi tevékenység támogatása. A támogatás összege 20 millió - 70 millió Ft. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Európai uniós pályázatok az EU egészséges talajok és élelmiszerek misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására 2022

2022. június 23. 

Pályázati felhívások az EU egészséges talajok és élelmiszerek misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, Európa fenntartható talajgazdálkodása érdekében. A misszió célja 100 élő laboratórium és világítótorony létrehozása, amelyek 2030-ra az egészséges talajok irányába történő átmenetet fogják vezetni az élelmiszerek, az emberek, a természet és az éghajlat szempontjából. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-8 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázat elektronikus alkatrészek és rendszerek fejlesztésének támogatására

2022. június 22. 

Európai uniós pályázatok elektronikus alkatrészek és rendszerek fejlesztésének támogatására a kulcsfontosságú digitális technológiák keretében. A pályázat célja többek között a tudományos, innovációs és technológiai kapacitások megerősítése és integrálása; az uniós értékláncok globális vezető szerepének és rugalmasságának biztosítása a kulcsfontosságú technológiák és iparágak tekintetében; az Unió stratégiai autonómiájának megerősítése az elektronikus alkatrészek és rendszerek terén; az Unió tudományos kiválóságának és innovációs vezető szerepének megteremtése az új alkatrész- és rendszertechnológiák terén; valamint az éghajlat, a környezetvédelem, az egészségügy, a digitális és egyéb globális kihívások kezelése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. Pályázati témák: Ipari ellátási lánc fejlesztésének támogatása a szilícium-fotonika számára Testreszabható és domain-specifikus nyílt forráskódú RISC-V processzorok tervezésének támogatása Általános témák a stratégiai kutatási és innovációs céloknak megfelelően A pályázati kiírás nyelve angol. További információk a pályázatfigyelő portálon

Siessen, aki pénzhez akar jutni - két nap alatt felfüggeszthetik az év utolsó K+F pályázatát - Pályázatfigyelő

2022. június 21. 

Október 14-től lehet pályázni a Piaci KFI őszi pályázatára, amelynek keretösszege 20 milliárd forint. Ez az év utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrása - a Via Credit szerint 2-3 nap alatt felfüggeszthetik a kiírást a várható túljelentkezés miatt. Azok a cégek, amelyek pénzhez akarnak jutni, csütörtök estig adják be pályázatukat. A pályázati hírek kivonata csak […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pálfi István Ösztöndíj Program 2020 – Pályázat területfejlesztési és EGTC / ETT (Európai Területi Társulás) témában kutatási ösztöndíj elnyerésére - Tízből kilenc pályázatíró ezt a pályázatfigyelő portált ajánlja

2022. június 20. 

A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány pályázati felhívása magyarországi, valamint határon túli államokban működő felsőoktatási intézményekben 4. és 5., illetve MSc évfolyamon tanuló hallgatók, továbbá doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktori abszolutóriummal rendelkezők, illetve doktorjelöltek számára kutatási ösztöndíj elnyerésére területfejlesztési és EGTC / ETT témában. A támogatás összege bruttó 120.000 Ft/hó. Napelem pályázat, Magyar Falu Program pályázatok, GINOP Plusz pályázatok...

Innovációs pályázat a következő világjárványra választ adó megoldások kidolgozására

2022. június 17. 

Napelem pályázat, Magyar Falu Program pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatók. Pályázati felhívás a következő világjárványra választ adó megoldások kidolgozására. A felhívás keretében kutatási és innovációs pályázatot lehet benyújtani az oktatás, egészségügy, gazdaság, valamint technológiai területen. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van, amelyek két különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek megvalósítására legfeljebb 36 hónap áll rendelkezésre. A pályázati kiírás nyelve angol.

Orvosi, gyógyszeripari és kapcsolódó kutatások támogatása

2022. június 15. 

Pályázat karrierjük bármely szakaszában járó kutatók számára, orvosi, gyógyszeripari és ezekhez kapcsolódó innovatív, legfeljebb 3 évig tartó kutatások támogatására. Pályázatot az alábbi területeken lehet benyújtani: gyógyszerkutatás; mesterséges intelligencia a prediktív diagnosztikához és a terápiás célpontok felfedezéséhez; kémia a felhőben - automatizálás révén létrejövő gyors szintézis; innováció a zöld kémián belül; valamint fenntartható egészségügyi kutatás és fejlesztés. A támogatás összege függ a kutatási területtől, de legfeljebb 500.000 EUR/év lehet. A pályázati kiírás nyelve angol. További információk a pályázatfigyelőn

Pályázatfigyelő 2022.06.13.

2022. június 13. 

Ma az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat európai uniós díjak elnyerésére innovatív beszerzési stratégiák és gyakorlatok elismerése céljábólA díjakat három kategóriában lehet elnyerni, melyek a következők: holisztikus és célzott stratégia és/vagy cselekvési terv díjazása; innovatív beszerzések jutalmazása a covid-19 világjárvány és/vagy annak következményei elleni küzdelemre irányuló gyakorlatok a helyreállítási szakaszában; valamint az innovációs beszerzések alkalmazását és további elterjesztését elősegítő tevékenységek díjazása. A kategóriánkénti első helyezettek 75.000 EUR, a második helyezettek 25.000 EUR díjazásban részesülnek. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat családok átmeneti otthonai részére külső férőhelyek kialakításához nyújtandó támogatásraPályázati felhívás családok átmeneti otthonát fenntartó szervezetek számára, külső férőhelyek kialakításának, vásárlásának, valamint felújításának támogatására, az ellátás hatékony működtetése érdekében. A támogatás összege 1.000.000 - 60.000.000 Ft.Pályázat művészhallgatóknak, angol nyelvű rezidenciaprogramban való részvételrePályázati felhívás művészhallgatók számára, az Egyesült Államok és Magyarország diplomáciai kapcsolatait bemutató, angol nyelvű rezidenciaprogramban való részvételre. A program célja, hogy a kétoldalú kapcsolatokat és a diplomáciai munkát művészi módon bemutatva pozitívan emelje ki a Kiíró csatornáin és más digitális platformokon. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat japán szervezetekkel való K+F+I együttműködések támogatására az atomi pontossággal tervezett anyagok területénPályázati felhívás kutatók számára, Japánnal való, 3 év időtartamú KFI együttműködések támogatására az anyagtudományok területén. A pályázat célja az atomi pontossággal tervezett anyagok kifejlesztése. A projektekre összeálló konzorciumoknak legalább 3 tagból, 1 japán és 2 további résztvevő ország partnereiből kell állnia. Kifejezetten ösztönzik az olyan kutatási javaslatokat, amelyek ágazatközi megközelítéssel, a természet- és társadalomtudományok összekapcsolásával dolgoznak. A program keretében 2-3 magyar részvételű projekt támogatása várható. A támogatás összege projektenként 100.000 - 150.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat biodiverzitással foglalkozó fiatal kutatóknak, nemzetközi díj 2022. évi elnyeréséreJavaslattételi pályázati felhívás nemzetközi biodiverzitási díj 2022. évi odaítélése céljából, a biodiverzitás-informatika területén fiatal kutatók által végzett innovatív kutatások és felfedezések elismerésére. A díjat olyan hallgatóknak ítélik oda, akiknek mesterképzése és doktori tanulmányai a Kiíró által közvetített adatokra támaszkodnak. A pályázat keretében két pályakezdő kutató - lehetőleg egy mester- és egy doktorjelölt - munkáját díjazzák. A díjjal járó pénzjutalom 5.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Irodalmi pályázat elsőkötetes szerzők díjazásáraPályázati felhívás irodalmi díj 2022. évi elnyerésére, 2021. július 1. és 2022. június 30. között megjelent és forgalomba került első prózakötetek szerzőinek elismerésére. A nyertes a díjjal nemcsak 500 ezer forintot, hanem kiemelkedő mértékű kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap.Pályázat innovatív és inspiráló kulturális kapcsolati projektek támogatásáraPályázati felhívás nemzetközi és régiók között megvalósuló, innovatív és inspiráló kulturális kapcsolati projektek támogatására, Európa nemzetközi kulturális kapcsolatainak új szintre emelése érdekében. A projekteket az Unión kívül kell megvalósítani. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Magyar Kémiaoktatásért-díj 2022 - Pályázat kémiatanárok elismeréséreA Richter Gedeon Nyrt. javaslattételi pályázati felhívása a Magyar Kémiaoktatásért-díj 2022. évi odaítélése céljából, általános, közép- és szakközépiskolai, valamint szakgimnáziumi kémiatanárok munkájának elismerésére. A díj személyenként 500.000 forintos jutalommal jár.Pályázat agrár-élelmiszeripari területen működő startupoknak vállalkozásfejlesztési programban való részvételrePályázati felhívás a fenntartható mezőgazdaság, fenntartható akvakultúra, alternatív fehérjék, körkörös élelmiszerrendszerek, digitális nyomon követhetőség vagy célzott táplálkozás területén működő, agrár-élelmiszeripari startupok, valamint a szektor fejlesztéséhez hozzájáruló, más ágazatokból származó startupok számára, vállalkozásfejlesztési programban való részvételre. A programban résztvevők nemzetközi piacra jutási lehetőséget kapnak, új piacokat fedezhetnek fől, képzéseken vehetnek részt, coaching szolgáltatást, valamint szakértői segítséget kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat kiállításon való részvételrePályázati felhívás képzőművészek számára, Veszprém legforgalmasabb aluljárójában található utcagalériában megrendezésre kerülő kiállításon való részvételre. Olyan képeket várnak a résztvevőktől, amik meghekkelik, átalakítják a mindennapjainkban elénk táruló látványt.Mesélő hangjegyek 2022 - RajzpályázatA Liszt Ferenc Kamarazenekar rajzpályázati felhívása általános iskolás diákok számára, meghatározott zeneművekhez kapcsolódó alkotások készítésére és beküldésére. A korcsoportonkénti első három helyezett egyéni zeneórát és online rajztanfolyamot kap.Az Év tájháza 2022 - Pályázat tájházak elismerésérePályázati felhívás "Az Év tájháza" cím 2022. évi elnyerésére, a kárpát-medencei tájház-mozgalom népszerűsítése, értékeinek szélesebb körű megismertetése és a gyűjteményeket létrehozó, ápoló, gyarapító személyek áldozatos tevékenységének elismertetése céljából. A díj 00.000 Ft értékű promóciós díjazásból és egy táblából áll, amelyet a győztes az épületén kihelyezhet.Pályázat szlovák-magyar határon átnyúló együttműködések megvalósításának támogatásáraPályázati felhívás az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként megvalósítandó Kisprojekt Alap projektjeinek pénzügyi támogatására, a közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása érdekében. A támogatás összege 20.000 - 50.000 EUR.Jelek 2022 - Irodalmi pályázatAz Algyői Könyvtár irodalmi pályázati felhívása amatőr, kezdő és már publikáló szerzők számára, a "Tükör által homályosan" témára reflektáló versek és novellák beküldésére. Díjazás: 1. helyezett: Elismerő oklevél + 25.000 Ft; 2. helyezett: Elismerő oklevél + 15.000 Ft; 3. helyezett: Elismerő oklevél + 10.000 Ft.Pályázat fiatal magyar népzenészek részére amerikai tehetséggondozó programban való részvételrePályázati felhívás 18-25 év közötti magyar népzenészek számára, az egyesült államokbeli East Tennesse State University népzenei tanszékén megvalósuló tehetséggondozó programban való részvételre.BISEL fotópályázat 2022Az Agrárminisztérium fotópályázati felhívása 7-12. évfolyamos diákok számára, a magyarországi vízfolyások gazdag élővilágát bemutató egyedi alkotások beküldésére. A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes pályaművek alkotói minisztériumi elismerésben és nagy értékű vásárlási utalványban részesülnek.Pályázat MSCA posztdoktori ösztöndíjprogramok támogatásáraPályázati felhívás MSCA posztdoktori ösztöndíjprogramok támogatására a kiváló kutatáshoz, a munkahelyteremtéshez és a beruházások fellendítéséhez való hozzájárulás érdekében. A pályázat célja többek között a kutatók kreatív és innovatív potenciáljának fokozása; Európa humán tőkebázisának erősítése a K+F területén; a tudástranszfer áramlásának elősegítése az EKT-n belül; valamint a nyitott tudomány, az innováció és a vállalkozói szellem kultúrájának előmozdítása. Az ösztöndíjakat olyan kiváló kutatók számára biztosítják, akik nemzetközi mobilitást vállalnak az EU-tagállamokba vagy a Horizont Európa társult országokba, valamint a nem társult harmadik országokba. A pályázatokat a kutató és egy, a tudományos vagy nem tudományos szektorban működő kedvezményezett közösen nyújtja be. A pályázati kiírás nyelve angol.Minden építés alapja 2022 - Betonpályázat egyetemi hallgatóknakA beton.hu pályázati felhívása egyetemi hallgatók számára, betonból tervezett szerkezeti és kreatív megoldások, az előállításukhoz szükséges anyagokhoz és technológiákhoz kapcsolódó konkrét, továbbá innovatív elképzelések beküldésére. Díjazás kategóriánként: 1. helyezett: 120.000 Ft; 2. helyezett: 90.000 Ft; 3. helyezett: 60.000 Ft.Eric Jenett Projektmenedzsment Kiválóság Díj 2022 - Pályázat a projektvezetés, a technikai projektmenedzsment, valamint a stratégiai és üzleti projektmenedzsment területén kiemelkedő szakemberek díjazásáraA PMI Budapest Tagozatának javaslattételi pályázati felhívása az Eric Jenett Projektmenedzsment Kiválóság Díj 2022. évi odaítélése céljából, a projektvezetés, a technikai projektmenedzsment, valamint a stratégiai és üzleti projektmenedzsment területén tevékenykedő szakemberek teljesítményének és a szakmához való hozzájárulásának elismerésére. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból Pályázat magyar-brazil kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködések támogatására Tanítsunk Magyarországért! középiskolai mentorprogram Ha a legfrissebb pályázati lehetőségekről szeretne értesülni, és hozzá szeretne férni az Önt érdeklő pályázatokhoz, az alábbi hírlevelek állnak rendelkezésére: Nonprofit hírlevél - Civil szervezeteknek, intézményeknek, önkormányzatoknak és magánszemélyeknek szóló pályázatokkal (csak 12000 Ft+ÁFA/év) Vállalkozói hírlevél - Vállalkozásoknak, vállalkozóknak és magánszemélyeknek szóló pályázatokkal (csak 24000 Ft+ÁFA/év) Kombinált hírlevél - A nonprofit és a vállalkozói hírlevél tartalma egyben (csak 32000 Ft +ÁFA/év)

Tiszta hidrogén KFI pályázatok

2022. június 8. 

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások tiszta hidrogén témakörben, a biztonságos és fenntartható tiszta hidrogéntechnológiák európai értéklánca fejlesztésének és kiépítésének felgyorsítása érdekében. A pályázatok célja többek között a versenyképesség erősítése, az innovatív, tiszta megoldások piacra lépésének felgyorsítása, valamint a fenntartható, szén-dioxid-mentes és teljesen integrált uniós energiarendszer kiépítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1-25 millió EUR lehet. Pályázati témák: A nem acélból készült fém gázhálózati anyagok hidrogénnel való kompatibilitását eredményező tevékenységek támogatása Több MW-os elektrolízis integrálása az ipari alkalmazásba Nagyméretű, szállítható, folyékony hidrogén-tárolás fejlesztésének támogatása Innovatív gyártási folyamatok tervezésének és ipari alkalmazásának támogatása a szilárdoxid-üzemanyagcellás rendszerek és üzemanyagcellás alkatrészek számára Nagyméretű hidrogén-völgyek kialakításának támogatása Kisméretű hidrogén-völgyek kialakításának támogatása A megújuló hidrogén tengeri termelését demonstráló tevékenységek támogatása Elektrolízisberendezések fejlett és méretezhető gyártásához való tervezés támogatása Nagy elektrolízisberendezésekhez használható cellák és oszlopok méretnövelésének támogatása Az ammónia megújuló hidrogénné történő átalakítását lehetővé tevő, a hosszútávú szállításhoz használható, hatékony rendszerek kialakításának támogatása A folyékony szerves hidrogénhordozók dehidrogénezésére használható hatékony rendszer kialakításának támogatása a hosszú távú szállításra való alkalmazás céljából A belvízi hajózáshoz és a rövid távú tengeri műveletekhez használható mobil és helyhez kötött sűrített hidrogén üzemanyag-utántöltő megoldások fejlesztésének és demonstrációjának támogatása A hidrogén- és üzemanyagcella-technológiák közvélemény általi megértését előmozdító tevékenységek támogatása A hálózati szintű, biztonságos hidrogénbefecskendezés-menedzsment támogatása Nagy teljesítménytartományú alkalmazásokhoz való, megbízható és sokoldalú protoncserélő membrános üzemanyagcellák fejlesztésének és optimalizálásának támogatása A pályázati kiírások nyelve angol. További információk a pályázatfigyelőn

EU pályázatok elektronikus alkatrészek és rendszerek fejlesztésének támogatására

2022. május 31. 

Az Európai Bizottság pályázati felhívásai elektronikus alkatrészek és rendszerek fejlesztésének támogatására a kulcsfontosságú digitális technológiák keretében. A pályázat célja többek között a tudományos, innovációs és technológiai kapacitások megerősítése és integrálása; az uniós értékláncok globális vezető szerepének és rugalmasságának biztosítása a kulcsfontosságú technológiák és iparágak tekintetében; valamint az éghajlat, a környezetvédelem, az egészségügy, a digitális és egyéb globális kihívások kezelése. Pályázati témák: Ökodizájnos intelligens elektronikus rendszerek fejlesztésének támogatása a Green Deal célkitűzéseinek támogatása érdekében Általános témák a stratégiai kutatási és innovációs céloknak megfelelően A pályázati kiírás nyelve angol. További információk a pályázatfigyelőn

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok tiszta hidrogén témakörben 2022/2

2022. május 29. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a tiszta hidrogén témakörben, a biztonságos és fenntartható tiszta hidrogéntechnológiák európai értéklánca fejlesztésének és kiépítésének felgyorsítása érdekében. A pálíázatok célja többek között a versenyképesség erősítése, az innovatív, tiszta megoldások piacra lépésének felgyorsítása, valamint a fenntartható, szén-dioxid-mentes és teljesen integrált uniós energiarendszer kiépítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1-25 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Meghosszabbításra került a 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR pályázati felhívás benyújtási határideje

2022. május 23. 

Az NKFI Alapból meghirdetett ,,A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása című és 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR kódszámú felhívás esetében a támogatási kérelmek benyújtásának határideje 2022. június 14. 16:00 órára módosult.

Pályázat az EUREKA programban való magyar részvétel támogatására

2022. május 22. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás kis- és középvállalkozások, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt kutató-tudásközvetítő szervezetek számára, a nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködést elősegítő Eureka programban való magyar részvétel támogatására. A támogatás összege 20 - 70 millió Ft.

Európai uniós egészségügyi kutatási pályázatok a betegségek gyógyítása területén 2022

2022. május 21. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Kutatási pályázati felhívások a betegségek gyógyítása és a vakcinafejlesztés területén a 2022. évre vonatkozóan. A pályázatok célja többek között a betegségek okozta egészségügyi terhek hatékony betegségkezeléssel történő csökkentése; a nem fertőző betegségek okozta korai halálozás csökkentése; a nem fertőző betegségek megelőzésére és ellenőrzésére irányuló globális cselekvési tervében foglalt önkéntes célok 2025-re történő elérése; a járványok és a kórokozók antimikrobiális rezisztenciájának csökkentése az EU-ban és világyszerte; valamint a betegek és a polgárok tájékoztatásának növelése a betegségek veszélyeivel kapcsolatban. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 6-8 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat az RNS-alapú terápiák és diagnosztika területén

2022. május 20. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás az RNS-alapú terápiák és diagnosztika területén, az új technológiai megoldások fejlesztése, a hatékonyabb és pontosabb betegség-kezelés, valamint RNS-alapú terápiás platformok és gyógyszerek kifejlesztése és validálása érdekében. A projekteknek az alábbi konkrét célkitűzések közül egyre vagy többre kell összpontosítaniuk: a legmodernebb RNS-bejuttatási módszerek továbbfejlesztése; új miRNS-ek (miRNS lncRNS, tRNS vagy siRNS alapú) terápiák tervezése, fejlesztése és preklinikai validálása komplex vagy ritka genetikai betegségek kezelésére; olyan új RNS-alapú diagnosztikák és RNS-alapú prediktív biomarkerek kifejlesztése és validálása, amelyek lehetővé tennék a korai és pontosabb diagnózist, illetve kezelés utáni prognózist. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat japán szervezetekkel való K+F+I együttműködések támogatására az atomi pontossággal tervezett anyagok területén

2022. május 18. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás kutatók számára, Japánnal való, 3 év időtartamú KFI együttműködések támogatására az anyagtudományok területén. A pályázat célja az atomi pontossággal tervezett anyagok kifejlesztése. A projektekre összeálló konzorciumoknak legalább 3 tagból, 1 japán és 2 további résztvevő ország partnereiből kell állnia. Kifejezetten ösztönzik az olyan kutatási javaslatokat, amelyek ágazatközi megközelítéssel, a természet- és társadalomtudományok összekapcsolásával dolgoznak. A program keretében 2-3 magyar részvételű projekt támogatása várható. A támogatás összege projektenként 100.000 - 150.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok az EU4 Health Program témaköreinek területén

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások az EU4 Health Program témaköreinek területén, az uniós közegészségügy javítása érdekében. A pályázatok célja többek között a betegségmegelőzés és az egészségfejlesztés; az emberek védelme a határokon átnyúló súlyos egészségügyi veszélyekkel szemben a veszélyek megelőzése, az azokra való felkészültség és reagálás révén; a gyógyszerekhez, orvostechnikai eszközökhöz és a válsághelyzetekben használatos termékekhez való hozzáférés javítása; valamint a nemzeti egészségügyi rendszerek megerősítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 36 hónap. A pályázat keretösszege 107.300.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan 2022

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan az EU alapvető mesterséges intelligencia kapacitásának megerősítése, és a köz- és magánszektor digitális átalakulásának elősegítése érdekében. A pályázatok célja többek között az uniós szabályoknak megfelelő felhőalapú infrastruktúra és szolgáltatások kiépítése, különösen a biztonság, az adatvédelem, a magánélet védelme és a környezetvédelmi szempontok tekintetében; a gördülékeny adatáramlás biztosítása; illetve az élvonalbeli MI tesztelési és kísérleti létesítményének kiépítése a fejlett, alacsony energiafelhasználású számítástechnikai technológiák támogatásával, a zöld átmenet biztosítása érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 8-30 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Módosult a 2021-4.1.2-NEMZ_KI pályázati felhívás

2022. május 17. 

Az NKFI Alapból meghirdetett Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása című és 2021-4.1.2-NEMZ_KI kódszámú felhívás vonatkozásában módosításra került a támogatói döntés várható időpontja valamint a benyújtási határidő az alábbiak szerint:

Pályázat magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására, elsősorban a lézertechnológia, nanotechnológia, orvosbiológia, környezetbarát energia, valamint az IKT szektor területén. A támogatás összege 20.000.000 - 70.000.000 Ft.

V4 konferencia: A közös finanszírozású partnerségekben való részvétel előnyei és kihívásai

2022. május 11. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a brüsszeli cseh (CZELO), lengyel (PolSCA) és szlovák kutatási irodával (SLORD) közös rendezvényt szervez a magyar elnökség apropóján 2022. június 13-án 10.00 órakor. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj 2021. évi kiírás intézményi döntési lista

2022. május 11. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján 2021-ben nyílt pályázatot hirdetett Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj (a továbbiakban: KDP) címen.

Stratégiai K+F Műhelyek

2022. május 9. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett Stratégiai K+F Műhelyek pályázati felhívás célja a felsőoktatási intézmények olyan szellemi műhelyeit támogatja, amelyek kutatási tevékenysége, vagy kreatív értékteremtése a társadalomban tapasztalható konkrét problémák megoldására irányul. A Felhívás különböző társadalmi problémák megoldására olyan újszerű megoldások kifejlesztését vagy kutatását támogatja, amelyek hatékonyabbak, eredményesebbek vagy fenntarthatóbbak a már létező megoldásoknál, és/vagy a támogatást igénylő környezetében nem állnak rendelkezésre.

Pályázat az egészséges öregedés témakörében multilaterális kutatás-fejlesztési projektek támogatására

2022. május 4. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás az egészséges öregedés témakörében multilaterális kutatás-fejlesztési projektek támogatására. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melyben legalább két, egymástól független résztvevő országban bejegyzett profit-orientált vállalkozás vesz részt. A projektek végrehajtására legfeljebb 36 hónap áll rendelkezésre.

Pályázat a digitális és a zöld átmenetet elősegítő innovációs projektek támogatására

2022. május 4. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás KKV-k, nagyvállalatok, kutatási és technológiai szervezetek és felsőoktatási intézmények számára, a digitális és a zöld átmenetet elősegítő innovációs projektek támogatására. Pályázatot az alábbi két fő területen lehet benyújtani: zöld információs és kommunikációs technológiák, illetve űr-föld-óceán integrált rendszerek a jobb megfigyelés és adathasznosítás érdekében. A pályázatban való részvétel többek között az alábbi előnyökkel jár: nemzeti finanszírozásban részesülhet, amelynek várható sikerességi aránya meghaladja a 30%-ot; hozzáférést kaphat az európai és Európán kívüli országok szervezeteinek hálózatához; részese lehet egy rugalmas, alulról felfelé irányuló és piacvezérelt ötletgenerálási programnak; valamint szakértői tanácsadást és támogatást kaphat a projekt fejlesztéséhez és végrehajtásához. A pályázati kiírás nyelve angol.

EUs kutatás-fejlesztési pályázat zöld digitális eszközök fejlesztésének támogatására

2022. május 3. 

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás zöld digitális eszközök fejlesztésének támogatására, számszerűsíthető és kimutatható előnyökkel járó új megközelítések kidolgozása érdekében. A pályázatoknak egy korábban nem vizsgált fizikai, kémiai vagy biológiai folyamat hasznosítására kell összpontosítaniuk, vagy meglévő eszközöket kell felülvizsgálniuk. A pályázat célja többek között új paradigmákon alapuló, új információfeldolgozó és -tároló eszközök és/vagy architektúrák feljesztése; a számítástechnikai építőelemek integrációja felé jelentős előrelépést mutató hardverkomponensek fejlesztése; valamint következő generációs információfeldolgozó és tároló eszközöket tartalmazó, nagyméretű, teljes rendszerek tervezése. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A pályázati kiírás nyelve angol. További információk a pályázatfigyelő portálon

Pályázatfigyelő hírlevél 2022. május 2.

2022. május 2. 

Az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat lovas létesítmények fejlesztésének támogatásáraPályázati felhívás a vidéki térségekben működő mikrovállalkozások és magánszemélyek számára, induló vagy már működő lovas tevékenységeik támogatására, kiemelten a lovas létesítményeinek fejlesztése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100.000.000 Ft.Pályázat a fenntarthatóság iránt elkötelezett KKV-k díjazására és támogatásáraPályázati felhívás kis- és középvállalkozások számára, a munkavállalói jólét, környezetvédelem, illetve a mikroközösségek iránti felelősségvállalás elismerésére és további támogatására. Minden kategóriában egy-egy nyertest hirdetnek. A nyertesek 3-3 millió Ft-os bruttó támogatásban részesülnek, melyet a pályázat során benyújtott program megvalósításához használhatnak fel. Határidő: 2022. május 9.Pályázat fenntarthatósági témájú vállalkozói mentorprogramban való részvételrePályázati felhívás mikro-, kis-, és középvállalkozások számára, fenntarthatósági témájú vállalkozói mentorprogramban való részvételre, a környezettudatos szemléletmód és a vállalkozások működésének "zöldítése" érdekében.Pályázat bioszféra rezervátumok, globális geoparkok és természeti világörökségi helyszínek részére nemzetközi kutatási-oktatási programban való részvételrePályázati felhívás bioszféra rezervátumok, globális geoparkok és természeti világörökségi helyszínek számára, a fenntartható fejlődést előmozdító, 3 évig tartó, nemzetközi programban való részvételre. A projekt célja egy fenntarthatóbb és klímasemlegesebb Európa létrehozása a kutatás és az oktatás révén úgy, hogy innovatív megoldásokat dolgozzanak ki a környezeti problémákra az UNESCO kiválasztott helyszínein. A projekt ideje alatt minden évben öt helyszínt választanak ki, melyek a kijelölt célok elérésén együttesen dolgoznak. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2022. május 9.100 szóban Veszprém - Irodalmi pályázatA StúDió Veszprém Podcast pályázati felhívása veszprémi történeteket és hangulatot 100 szóban leíró novellák beküldésére. Pénzdíjban részesül a zsűri által kiválasztott első 3 helyezett (150.000-100.000-80.000 Ft) és a 18 év alatti kategória legjobbja (80.000 Ft), valamint a közönség által kiválasztott alkotó (80.000 Ft).Itt nemez van - Pályázat a Hargitai Éva Alkotói Ösztöndíj 2022. évi elnyeréséreA Multifelt Factory Nemezgyár és a Szőnyegtervezők Társasága Egyesület pályázati felhívása műszaki-művészeti diplomával rendelkező alkotók számára, Hargitai Éva Alkotói Ösztöndíj 2022. évi elnyerésére, a nemezgyár és a designerek közötti együttműködés elősegítése érdekében. A támogatás összege minimum 100.000 Ft. Határidő: 2022. május 8.Pályázat építőanyagok elnyerésére gyermekintézmények és műemlékvédelmi épületek felújításáhozPályázati felhívás gyermekintézmények (óvodák, iskolák, gyógyintézmények) és műemlékvédelmi épületek felújításához igényelhető támogatás elnyerésére. Az építőanyaggyártók építőanyagokkal, szolgáltatással, ill. a kivitelezésre és fuvarra fordítható pénzösszeggel támogathatják az igényléseket benyújtó intézményeket és műemlékeket.Dalszövegírók versenye 2022 - Pályázat alkotóknak, dalszövegíróknakAz Inspired Selection Kft. és a zeneszöveg.hu pályázati felhívása irodalmi és zenei területen tevékenykedő alkotók és dalszövegírók számára, meghatározott dal és kotta alapján készült dalszövegek beküldésére. A Verseny nyertese kiemelt médiamegjelenést és a dal professzionális felvételét és kiadását nyeri el. Határidő: 2022. május 9.Európai uniós pályázatok a konferenciatolmácsképzés támogatása céljábólPályázati felhívások felsőoktatási intézmények, egyetemi intézetek, egyesületek, valamint konzorciumaik és társulásaik számára, a tolmácsképzés támogatására. A pályázatok célja a  konferenciatolmácsolás területén magas színvonalú mester- és posztgraduális képzés-szervezés, illetve a konferenciatolmácsképzés kiválóságának előmozdítását, a konferenciatolmácsokat képző egyetemek közötti együttműködést és a konferenciatolmácsolás technikai fejlődésének kutatását célzó projektek fejlesztése. A pályázat keretösszege 500.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.Ökumenikus Diákfilmszemle 2022 - Pályázati felhívás filmek nevezéséreAz Evangélikus Pedagógiai Intézet, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája, a Katolikus Pedagógiai Intézet valamint a Budapesti Piarista Gimnázium pályázati felhívása katolikus, református és evangélikus általános- és középiskolák diákok számára, a "példaképeink" témára reflektáló, illetve szabadon választott témájú filmek diákfilmszemlére történő nevezésére. Mind a három kategóriában az 1. díj értéke 80.000 Ft, a 2. díj értéke 50.000 Ft, a 3. díj értéke 30.000 Ft. Határidő: 2022. május 9.Pályázat a felsőoktatásban tanulók virtuális csereprogramban való részvételének támogatásáraPályázati felhívás a felsőoktatás vagy az ifjúság területén működő szervezetek és intézmények számára, a felsőoktatásban tanulók virtuális csereprogramban való részvételének támogatására, a kultúrák közötti párbeszéd és a humán készségek fejlesztésének előmozdítása érdekében.Pályázat a jövő otthonáról szóló innovációs versenyben való részvételrePályázati felhívás releváns technológiákkal és nagy potenciállal rendelkező startupok, KKV-k és egyéb vállalatok számára, innovációs versenyben való részvételre, a Kiíróval való jövőbeli együttműködés céljából. Pályázatot az alábbi négy területen lehet benyújtani: új funkciók, tartozékok vagy szolgáltatások a "bővíthető készülék" számára; a háztartási készülékek és légkondicionáló rendszerek új trendjeit tükröző megoldások; innováció a háztartási készülékek és légkondicionáló rendszerek anyagai, alkatrészei és vezérlése terén; valamint a háztartási készülékek és légkondicionáló rendszerek jövőbeli átalakulása. A 10 finalista lehetőséget kap, hogy nemzetközi csúcstalálkozó keretein belül mutassa be tevékenységét, ahol akár 200.000 EUR befektetést is nyerhetnek. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2022. május 9.Pályázat filmszínházban bemutatandó filmalkotások terjesztésének támogatásáraPályázati felhívás filmszínházban bemutatandó egész estés (legalább 70 perces) játékfilmek, animációs filmek, dokumentumfilmek terjesztésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 30.000.000 Ft.Pályázat közgyűjteményeknek, online tárlatok létrehozására és kooperatív múzeumpedagógiai programok megvalósításáraPályázati felhívás közgyűjtemények számára, múzeumpedagógiai fókuszú, online tárlatok létrehozásának és kooperatív múzeumpedagógiai programok megvalósításának támogatására. A sikeresen pályázó közgyűjtemények létrehozzák saját online tárlatukat / tárlataikat a Thinglink platform segítségével és választott, Petőfihez kapcsolható műtárgyakkal, emlékekkel bekapcsolódnak egy - akár országhatárokon is átívelő - közös élő, online múzeumpedagógiai programokat kínáló, közgyűjteményi hálózat felépítésébe és munkájába. Határidő: 2022. május 9. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok  

Pályázat az internet következő generációja témában technológiai kísérleti kutatás-fejlesztési projektek támogatására

2022. május 2. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás az internet következő generációja témában technológiai kutatások támogatására. A pályázat keretében három témában támogatnak projekteket: adatvédelem és bizalomnövelő technológiák; decentralizált adatkezelés; felderítési és azonosítási technológiák. Támogatást rövid (3 hónap), valamint hosszútávú (6 hónap) projektekre is lehet igényelni. A támogatás összege rövidtávú projekt esetén 25.000 - 75.000 EUR, hosszútávú projekt esetén 50.000 - 150.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása

2022. április 29. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő EUREKA programban való magyar részvétel támogatása, illetve ezen keresztül:

Új Nemzeti Kiválósági Program, Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás

2022. április 29. 

A pályázat célja a mester (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye publikáció (tudományos cikk vagy TDK-dolgozat), egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, továbbá a doktori tanulmányok megkezdésére való felkészülés.

,,Tudománnyal fel! Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás

2022. április 29. 

A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD, DLA) megírása.

Új Nemzeti Kiválósági program, Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás

2022. április 29. 

A pályázat célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye tudományos cikk vagy TDK-dolgozat, egyéb - az adott tudományágban releváns - tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, továbbá a mester tanulmányok megkezdésére való felkészülés.

Módosult a ,,Veszélyhelyzeti bértámogatás kutatásfejlesztési munkahelymegőrzés céljából című (GINOP-5.3.16-VEKOP-20 kódszámú) felhívás

2022. április 28. 

Értesítjük a Tisztelt Támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent Veszélyhelyzeti bértámogatás kutatásfejlesztési munkahelymegőrzés céljából című (GINOP-5.3.16-VEKOP-20 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […]

NCPercek V. - Személyi költségek elszámolása 1.

2022. április 27. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével webinárium sorozatot szervez a Horizont Európa keretprogram pályázási és projektmenedzsment szabályairól. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […]

A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

2022. április 21. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok az átalakuló társadalom és gazdaság témaköréhez kapcsolódóan

2022. április 20. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások az átalakuló társadalom és gazdaság témaköréhez kapcsolódóan, a társadalmi és gazdasági ellenálló képesség és fenntarthatóság erősítése érdekében. A pályázatok célja többek között a technológia, a globalizáció, a demográfia, a mobilitás és a migráció társadalmi, etikai, politikai és gazdasági hatásainak és ezek kölcsönhatásának jobb megértése; valamint az inkluzív növekedés ösztönzése és a sebezhetőség hatékony csökkentése a foglalkoztatás, az oktatás, a társadalmi igazságosság és az egyenlőtlenségek elleni küzdelem védelmére és fokozására irányuló, tényeken alapuló szakpolitikák révén. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás maximális összege 2-3 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

SESAR 3 Digital European Sky felhívás

2022. április 13. 

A SESAR 3 közös vállalkozás felhívásai a felderítő kutatásokat valamint az ipari projekteket támogatják, felgyorsítva az innovatív megoldások létrejöttét a Digital European Sky kutatási és innovációs program keretén belül.

Pályázatfigyelő ingyenes hírlevél 2022. április 6.

2022. április 6. 

Válogatás a pályázatfigyelő portálon elérhető aktuális, 2022. évi pályázatok közül: Pályázati felhívás Közművelődési Minőség Díjra 2022Pályázati felhívás érvényes Minősített Közművelődési Intézmény Címmel rendelkező intézmények számára, Közművelődési Minőség Díj 2022. évi elnyerésére, kiemelkedő közművelődési minőségfejlesztések elismerésére. A díjban részesült közművelődési intézmény az elismerést az adományozás évének feltüntetésével folyamatosan használhatja, a díj vissza nem vonható. Határidő: 2022. április 11.Pályázat írói rezidenciaprogramban való részvételrePályázat írói rezidenciaprogramban való részvételre, 8 magyarországi városban. A projekt keretein belül a résztvevő írók és költők elvonulhatnak egy-egy magyar városban rendelkezésre álló szálláshelyre, hogy ott szabadon alkothassanak. Legalább két hetet, de akár három hónapot is eltölthetnek egy rezidencián, miközben napló formájában rendszeresen beszámolnak helyszíni élményeikről. A programot az alábbi településeken lehet megvalósítani: Kapolcs, Vajszló, Vácrátót, Pécs, Nyíregyháza, Pannonhalma, Debrecen, Balatonfüred.Pályázat az éghajlatváltozás következményeivel kapcsolatos ismeretek fiatalok körében történő elterjesztését elősegítő tevékenységek támogatásáraPályázati felhívás nonprofit ifjúsági szervezetek, alulról szerveződő ifjúsági szervezetek és civil szervezetek számára, az éghajlatváltozás következményeivel kapcsolatos ismeretek fiatalok körében történő elterjesztését elősegítő tevékenységek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 5.000 EUR. Határidő: 2022. április 11.Pályázat kiberbiztonsági tevékenységek támogatására az egészségügyi szektorbanPályázati felhívása kiberbiztonsági tevékenységek támogatására az egészségügyi szektorban, az egészségügy és az egészségügyi intézmények kiberbiztonsági ellenálló képességének javítása érdekében. A pályázat célja többek között a hálózat- és információbiztonságról szóló irányelv célkitűzéseinek és követelményeinek végrehajtása az egészségügyi ágazat vonatkozásában; a kiberbiztonsággal kapcsolatos eszközök, módszerek, szervezeti és irányítási gyakorlatok bevezetés; elektronikus azonosító (eID) és adatkezelési megoldások fejlesztése; valamint a kiberbiztonsági oktatás, tudatosság és készségfejlesztés az egészségügyi szektorban. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat pénzügyi területen működő startupoknak vállalkozásfejlesztési programban való részvételrePályázati felhívás pénzügyi területen működő, validált termékekkel rendelkező, későbbi fázisban lévő startupok és scaleupok számára, vállalkozásfejlesztési programban való részvételre, célorientált, üzletorientált és kölcsönösen előnyös partnerségek kialakítása érdekében. A program 9 hónapig tart. Pályázatot az alábbi fókuszterületeken lehet benyújtani: ügyfélélmény és ügyfélkiszolgálás; belső hatékonyság; termékinnovációk a lakossági banki szolgáltatásokban; termékinnovációk a kkv-k és a vállalati banki szolgáltatások területén; a banki tevékenységen és a fenntarthatóságon túl; továbbá egyéb, a pénzügyi ágazatot megújító megoldások. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2022. április 11.Pályázat együttműködések támogatására a készségfejlesztés területénPályázati felhívás a készségekkel kapcsolatos ágazati együttműködés tervét végrehajtó ágazati szakképzettség-fejlesztési szövetségek támogatására, Európa innovációs kapacitásának megerősítése céljából. A támogatás összege legfeljebb 4 millió EUR.Adj hangot a némafilmnek! - Zenei pályázat filmzenék komponálására régi némafilmekhezA Művészetek Völgye Fesztivál pályázati felhívása némafilmek 5-5 perces részleteire írt, a cselekményt szorosan követő filmzenék komponálására. Az első helyezettek művének jogdíját (400.000 Ft értékben) megvásárolják, valamint 350.000 Ft pénzdíjazásban részesülnek, illetve fellépési lehetőséget kapnak. A második helyezettek 200.000 Ft pénzdíjazásban részesülnek és fellépési lehetőséget kapnak. Határidő: 2022. április 11.Mi. Nők. Egymásért. Együtt. - FotópályázatA Zalai Falvakért Egyesület fotópályázati felhívása amatőr és profi fotográfusok számára, a nők vidéken, egymásért, együtt, esélyegyenlőség, önazonosság, közösség, illetve segítő hálózatok hívószavakra reflektáló alkotások beküldésére, csoportos kiállításon való megjelenés céljából. A szakmai zsűri által kiválasztott nyertesek ajándékutalványban részesülnek: 1. díj 45.000 Ft, 2. díj: 30.000 Ft, 3. díj: 20.000 Ft értékben.Pályázati felhívás Minősített Közművelődési Intézmény Címre 2022Pályázati felhívás közművelődési intézmények számára, Minősített Közművelődési Intézmény Cím 2022. évi elnyerésére, a közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával kiemelkedő teljesítményt nyújtó intézmények elismerésére. A cím viselésére három évig jogosult az intézmény, a tényt jogosult dokumentumain is feltüntetni. Határidő: 2022. április 11.Pályázat filmszínházban bemutatandó filmalkotások forgatókönyv fejlesztésének támogatásáraPályázati felhívás megfelelő referenciával rendelkező forgatókönyvírók, producerek, illetve filmelőállítók számára, filmszínházban bemutatandó, egész estés (legalább 70 perces) játékfilmek, animációs filmek, dokumentumfilmek forgatókönyv fejlesztésének közvetlen támogatására.Pedagógus Kutatói Pályadíj 2022 - Pályázat gyakorló pedagógusok tudományos munkásságának elismerése céljábólA Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása gyakorló pedagógusok számára, Pedagógus Kutatói Pályadíj elnyerésére, tudományos munkásságuk elismerésére. A pályadíj oklevéllel és pénzjutalommal jár. A díj összege bruttó 400.000 Ft. Határidő: 2022. április 11.Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj 2022 - Pályázat kiemelkedő iskolák, tanárok és diákok elismeréséreJavaslattételi pályázati felhívás a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj 2022. évi odaítélése céljából, a pénzügyi tudatosság fejlesztése során kimagasló tevékenységet végző, kiemelkedő teljesítményt nyújtó, kivételes, egyedi eredményeket elérő diákok, hallgatók, pedagógusok, valamint oktatási intézmények elismerésére. A díjhoz tartozó pénzjutalom összege tanuló vagy hallgató esetén 150.000 forint, pedagógus esetén 500.000 forint, oktatási intézmény esetén 2.000.000 forint.Pályázat globális környezetvédelmi díj elnyeréséreJavaslattételi pályázati felhívás globális környezetvédelmi díj 2022. évi odaítélése céljából, a környezetvédelem területén jelentős hatást elért egyének, csoportok, kormányzati szervek, valamint egyéb állami és magánszervezetek munkájának elismerésére. A felhívás keretében különösen ösztönzik azok jelölését, akik világszerte hozzájárultak az ökoszisztémák pusztulásának megelőzéséhez, megállításához és visszafordításához. Jelölni az alábbi kategóriákban lehet: politikai vezetés; inspiráció és cselekvés; vállalkozói vízió; valamint tudomány és innováció. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2022. április 11.Pályázat rádiós műsorok készítésének támogatásáraPályázati felhívás rádiós médiaszolgáltatók számára, rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazinműsor, valamint tematikus magazinműsor készítésének támogatására. A támogatás összege hírműsor esetén 10.000 Ft/adás; szolgáltató magazin esetén 50.000 Ft/adás; tematikus magazin esetén 50.000 Ft/adás.A tündérpalota híres-neves eseményei - RajzpályázatA Pesti Vigadó rajzpályázati felhívása alsó és felső tagozatos általános iskolás diákok számára, "A tündérpalota híres-neves eseményei" témában készült alkotások beküldésére. Határidő: 2022. április 11.Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan 2022A pályázatok célja többek között az uniós szabályoknak megfelelő felhőalapú infrastruktúra és szolgáltatások kiépítése, különösen a biztonság, az adatvédelem, a magánélet védelme és a környezetvédelmi szempontok tekintetében; a gördülékeny adatáramlás biztosítása; illetve az élvonalbeli MI tesztelési és kísérleti létesítményének kiépítése a fejlett, alacsony energiafelhasználású számítástechnikai technológiák támogatásával, a zöld átmenet biztosítása érdekében. A pályázati kiírások nyelve angol. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból  Pályázat energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása céljából kkv-k részére Pályázat méh állatjóléti támogatásra

Pályázat korai fázisban levő startupoknak vállalkozásfejlesztési programban való részvételre

2022. április 3. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás korai fázisban levő, nagy fejlődési potenciállal rendelkező startupok számára inkubációs programban való részvételre. Bármely területről jelentkezhet, olyan - legalább 2 fős - csapat, amelynek van megvizsgált, ellenőrzött, visszaigazoltan (tehát pl. piackutatással, versenytárselemzéssel stb. validált) életképes ötlete.


Ajánljuk még ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!