összes élet pályázat - pályázatok - pályázati hírek - forrásfigyelés

Hol vannak a menüpontok? Ha menüpontokat hiányol, húzza az egeret a „Pályázati hírek” menüpontra!


Kiemelt pályázatok

Kéttucatnyi új digitalizációs EU-pályázat jelent meg 225 milliárd forintos keretösszeggel

Módosult a 2019-2.1.13-TÉT_IN pályázati felhívás










MProjectPályázat nyilvántartás:


Pályázat hírek

élet pályázatok

MATE Egyetemi Innovációs Hét

2023. szeptember 20. 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Pályázatkezelési és Innovációmenedzsment Igazgatóság Innovációs Központja 2023. október 3. és 5. között rendezi meg az Egyetemi Innovációs Hetet.

Közel tizenhárom milliárd forint a kulturális életre

2023. szeptember 20. 

Új pályázatokat is kiírt a Nemzeti Kulturális Alap Az idei évben csaknem 13 milliárd forintot fordít a hazai kultúra támogatására... The post Közel tizenhárom milliárd forint a kulturális életre appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Tájékoztatás az egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról

2023. szeptember 19. 

Tájékoztatjuk a tisztelt támogatást igénylőket és kedvezményezetteket, hogy 2023. szeptember 3-án hatályba lépett az egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 416/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelet.

55/2023. (IX. 15.) AM rendelet

2023. szeptember 18. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A Nonprofit, a Vállalkozói és a Kombinált pályázatfigyelő hírlevélre előfizetőink a […]

Megjelent a ,, A digitális kompetenciafejlesztés rendszerének kiterjesztése az egész életen át tartó tanulás elősegítése érdekében az EU DigComp2.2-vel összhangban című (DIMOP Plusz- 4. 2. 2- 23 kódszámú) felhívás

2023. szeptember 11. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a ,, A digitális kompetenciafejlesztés rendszerének kiterjesztése az egész életen át tartó tanulás elősegítése érdekében az EU DigComp2.2-vel összhangban című (DIMOP Plusz-4.2.2-23 kódszámú) felhívás.

Megjelent a 10 éves fenntartási kötelezettségre vonatkozó nyilatkozatminta a honlapon

2023. szeptember 5. 

Ezúton értesítjük a tisztelt kedvezményezetteket, hogy amennyiben érintettek az 1303/2013/EU rendelet (2013. december 17.) 71. cikk (2) bekezdésében szabályozott fenntartási kötelezettséggel, úgy a záró projektfenntartási jelentés részeként nyilatkozatot kell tenniük arról, hogy az utolsó kifizetéstől számított tíz éven belül a támogatással érintett termelő tevékenységüket nem helyezik át az Unión kívülre.

European Conference on Innovation Management (ECIM) 2023 (2023. november 23-24.)

2023. augusztus 30. 

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara (PE GTK) és a Budapesti Corvinus Egyetem tisztelettel meghívja Önt a European Conference on Innovation Management (ECIM) 2023 ,,Cultural innovation - Culture of innovation címmel megrendezésre kerülő nemzetközi konferenciára

46/2023. (VIII.18.) AM rendelet

2023. augusztus 21. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A Nonprofit, a Vállalkozói és a Kombinált pályázatfigyelő hírlevélre előfizetőink a […]

Augusztus 1. és 15. között lehet benyújtani a kifizetési kérelmet a szőlőkabóca elleni védekezés támogatására

2023. július 25. 

Megjelent a Magyar Államkincstár 44/2023 (VII.17.) számú közleménye a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet alapján a 2023. évi kifizetési kérelem benyújtásának feltételeiről.

Több, mint négymilliárd forintra pályázhatnak még a halgazdálkodási ágazat szereplői

2023. július 20. 

Nagy érdeklődés mellett tartottak szakmai napot Kecskeméten a halgazdálkodási ágazat szereplői részére, melyen érdekképviseleti szervezetek és gazdálkodók egyaránt képviseltették magukat. A műhelymunkában részt vett Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára is.

15/2021. (III. 31.) AM rendelet (Hatályos: 2023.05.12. – )

2023. július 18. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A Nonprofit, a Vállalkozói és a Kombinált pályázatfigyelő hírlevélre előfizetőink a […]

Mától él a pályázat, ami sokak életét fogja megkönnyíteni

2023. július 14. 

Mától lehet pályázni azbesztmentesítésre, miután a kormány támogatja, hogy tisztuljon meg az ország a veszélyes hulladékoktól. A kormány második alkalommal hirdet országos azbesztmentesítési ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […]

Módosult a ,,Szemléletformálási programok című (KEHOP-5.4.1. kódszámú) felhívás

2023. július 13. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Szemléletformálási programok című (KEHOP-5.4.1 kódszámú) felhívás módosítással érintett része a felhívás 1.2; 4.3. és 5.6. pontja.

Azt is megvizsgálják a jelöltnél, amit az önéletrajz és az állásinterjú nem árul el

2023. július 7. 

Az elmúlt 15-20 évben teljesen megszokottá vált, hogy a cégek az álláspályázatok során, túlnyomórészt közép- és felsővezetők esetében, grafológus segítségét is igénybe veszik. Racionális ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

Nosztalgiából közösségi mozizás

2023. július 7. 

Szabadtéri közösségi teret töltenek meg élettel diákok az NKA támogatásával Egy, a régi időket idéző mozi kialakításának ötletével zárta a... The post Nosztalgiából közösségi mozizás appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Módosultak az ,,Általános útmutató a felhívásokhoz és ,,Általános útmutató a 2021-2027-es programozási időszakban meghirdetett felhívásokhoz című dokumentumok

2023. június 30. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket és kedvezményezetteket, hogy a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet és a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet módosítása nyomán módosultak a 2014-2020-as programozási időszakra szóló ,,Általános útmutató a felhívásokhoz és a 2021-2027-es programozási időszakra szóló ,,Általános útmutató a 2021-2027-es programozási időszakban meghirdetett felhívásokhoz című dokumentumok.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az UBM Feed Zrt.

2023. június 9. 

Kutatási, oktatási, valamint a közös pályázati lehetőségek feltérképezésére irányuló, 5 éves stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az UBM Feed Zrt. (UBM). Az Európa egyik legnagyobb agrárfókuszú, multidiszciplináris képzési és kutatási intézményének számító egyetem, és a Magyarország piacvezető takarmánygyártó és szójadara értékesítő, valamint hazánk egyik meghatározó gabonakereskedő cégcsoportjához tartozó UBM Feed Zrt. között létrejött megállapodást az UBM szerdán és csütörtökön zajló, siófoki nemzetközi szakmai konferenciáján írták alá a felek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat színházi nevelési előadáson való kedvezményes részvételre

2023. május 22. 

Pályázati felhívás budapesti és Pest megyei középiskolák számára, a diákok fontos élethelyzeteire reagáló, pedagógiai céllal rendelkező interaktív színházi előadáson való kedvezményes részvételre. Megpályázható előadásaink valós költsége 125.000 Ft. A társulat 100.000 Ft-tal támogatja a nyertes osztályok részvételét, így az előadás önköltsége 25.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat környezeti és társadalmi innovációk elismerésére

2023. május 21. 

Pályázati felhívás a közösségünk és bolygónk számára nyújtott környezeti és társadalmi innovációs megoldások elismerésére. Pályázni a környezeti  kategóriában olyan technológiákkal, rendszerekkel és folyamatokkal lehet, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy mindenki számára jobb életet biztosítsanak, beleértve a megújuló energiaforrások használatára, a szén-dioxid-semlegességre, a körkörös gazdaság megteremtésére, a környezetbarát termékek és szolgáltatások fejlesztésére való törekvéseket. A társadalmi kategóriában olyan projektekkel lehet pályázni, amelyek a befogadást helyezik előtérbe, hozzáférhető és használható élményeket nyújtanak minden ember számára. Az első helyezett 700.000 USD, a második 200.000 USD, a harmadik 100.000 USD pénzjutalmat és nemzetközi nyilvánosságot kap. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat idősbarát önkormányzatok díjazására 2021

2023. május 21. 

Pályázati felhívás települési, megyei, kerületi, fővárosi önkormányzatok számára Idősbarát Önkormányzat Díj 2021. évi elnyerésére, az idős lakosságot segítő kezdeményezések elismerésére. A legjobbnak ítélt pályaművek benyújtóinak a 2021. évi Idősbarát Önkormányzat Díjat és az elismerést tartalmazó oklevelet adományozzák, és az Idősek Világnapjához kapcsolódó díjátadó ünnepség keretében díjazottamként 1.500.000 Ft jutalomban részesítik. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat új kísérőzene megírására táncelőadáshoz

2023. május 21. 

Pályázati felhívás 18. életévét betöltött személyek számára, új kísérőzene megírására táncelőadáshoz. 1-3 pályamű kaphat díjazást, művenként bruttó 2.500.000 - 4.500.000 Ft között. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

48/2015. (VIII. 12.) FM rendelet

2023. február 20. 

az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020 kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet

2023. február 19. 

az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

MEGJELENT AZ „EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT)” CÍMŰ FELHÍVÁS KITÖLTŐ PROGRAMJA

2023. február 19. 

Elérhető a honlapon az EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT) az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

2/2023. (I. 11.) számú Kincstár Közlemény

2023. február 17. 

az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet szerinti támogatások igényléséhez rendszeresített nyomtatványokról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

9/2023. (I. 30.) számú Kincstár Közlemény

2023. február 15. 

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet alapján a csatlakozási kérelem benyújtásáról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

10/2023. (I. 30.) számú Kincstár Közlemény

2023. február 14. 

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet alapján a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben résztvevő mezőgazdasági termékek listájáról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

4/2023. (I. 13.) számú Kincstár Közlemény

2023. február 12. 

a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 11/2019. (IV. 1.) AM rendelet szerinti 2022/2023. támogatási év III-IV. tárgynegyedévre vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásáról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

11/2023. (I. 30.) számú Kincstár Közlemény

2023. február 8. 

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet szerint a mezőgazdasági jövedelem-kimutatás módszertanáról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PDSZ: nem segíti a kormány a pedagóguspálya vonzóvá tételét

2023. február 7. 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a kormány az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Pluszban tett vállalásaiban valótlan állítások és olyan terv olvasható, amely nem a pedagóguspálya vonzóvá tételére irányul. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztatás kamarai meghatalmazáshoz kapcsolódó változásokról

2023. február 5. 

Tájékoztatjuk, hogy a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások igénybevételével összefüggő elektronikus kérelmek benyújtását elősegítő kamarai meghatalmazásokkal kapcsolatos szabályokról szóló 1/2023. (I. 12.) AM rendelet (a továbbiakban: AM rendelet) értelmében az alábbiak szerint változnak a kamarai meghatalmazásra vonatkozó szabályok. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

43/2014. (XII.29) FM rendelet

2023. február 4. 

a tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének részletes feltételeiről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kormányzati igazgatási szünet

2023. február 3. 

Felhívjuk a tisztelt támogatást igénylők, kedvezményezettek figyelmét, hogy Magyarország Kormánya a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendelettel kormányzati igazgatási szünetet rendelt el. Az igazgatási szünet 2022. december 22. napjától 2023. január 6. napjáig tart. A 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendelet értelmében az igazgatási szünet időtartama alatt a kormányzati igazgatási szerv feladatait nem látja el, ezért az intézményrendszer ezen időszak alatt szünetelteti eljárásait. Az igazgatási szünet időtartama nem számít bele - többek között - a kormányzati igazgatási szervek előtt folyó eljárások ügyintézési határidejébe, továbbá a kormányzati igazgatási szerv által megkötött szerződésben meghatározott kötelezettség szerződésszerű teljesítésének határidejébe. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelentek a szállítók és alvállalkozók számára az összeférhetetlenségi nyilatkozat megtételéhez szükséges nyilatkozatminták a honlapon

2023. február 2. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket és kedvezményezetteket, hogy az egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 463/2022. (XI. 15.) Korm. rendelet hatályba lépésével 2022. november 15-től módosultak a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet VI. fejezetében, a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18) Korm. rendelet 20. alcímében és a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet 15. alcímében található összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

5/2023. (I. 13.) számú Kincstár Közlemény

2023. február 2. 

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet alapján a 2023. évi támogatási kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elengedhetetlen az innovatív és megújulni képes vállalkozások támogatása

2023. január 31. 

A hazai élelmiszeripar versenyképességének, exportképességének növelése érdekében elengedhetetlen az innovatív, megújulni képes szereplők jelenléte és támogatása – mely célokra nagy hangsúlyt fektetünk az ágazat fejlesztése során – jelentette ki az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Békésszentandráson, a Hungaro-Food 2009 Kft. székhelyén tett látogatáson. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A MOME idén is meghirdeti az Ugrás a jövőbe ötletversenyt

2023. január 29. 

Milyen lesz az élet 2043-ban? Hogyan képzelik a világot 20 év múlva a mai kiskamaszok? Ezekre a kérdésekre keresi a választ 2023- ban is az Ugrás a jövőbe kreatív pályázat, arra bíztatva a hazai és határon túli tizenéveseket, hogy osszák meg elképzeléseiket a jövőről. Január 27-től ismét lehet jelentkezni a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ötletversenyére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Brüsszel laboratóriumi húsra ad pénzt, de az állattartókon nem segít

2023. január 21. 

Mintegy kétmillió euró vissza nem térítendő uniós támogatást kap a laboratóriumban előállított marhahús mielőbbi tömeggyártásának beindítására két holland vállalat közös projektje. A Covid–19-válság miatt életre hívott uniós helyreállítási alapból megítélt támogatás az EU álláspontja szerint indokolt, mert segíti az elmozdulást a fenntartható mezőgazdaság felé. Brüsszel tehát nyíltan az alternatív fehérjék piacszerzése mellé állt, miközben a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Cantemus Vegyeskar missziója a magyar zene képviselete külföldön is

2023. január 18. 

Hét nap alatt mintegy 8.000 hallgató vett részt a Nyíregyházi Cantemus Kórus Nemzeti Kulturális alap által támogatott kórusfesztiváljának hangversenyein, és... The post A Cantemus Vegyeskar missziója a magyar zene képviselete külföldön is appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

70/2022. (X. 27.) számú Kincstár Közlemény

2023. január 13. 

az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet szerinti csekély összegű támogatás igénybevételéről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

2022/467 2022. március 23-i felhatalmazáson alapuló Bizottsági rendelet

2023. január 11. 

a mezőgazdasági ágazatok termelőinek nyújtott kivételes alkalmazkodási támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Január 1-jén ünnepeltük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját

2023. január 9. 

A nemzet költője, a forradalmár, a nemzeti hős 1823. január 1-jén Kiskőrösön született, Petrovics Sándor néven. Rövid élete alatt közel... The post Január 1-jén ünnepeltük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

76/2022. (XII. 2.) számú Kincstár Közlemény

2023. január 6. 

az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V. 5.) AM rendelet szerinti támogatás kifizetése iránti kérelem benyújtásáról, valamint a nyilvántartási kötelezettség teljesítéséről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

16/2022. (IV. 29.) AM rendelet

2022. december 30. 

a mezőgazdasági eredetű etil-alkohol mennyiségének adatszolgáltatási kötelezettségéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A pályázatfigyelő portálunkon pillanatnyilag […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

39/2011. (V. 18.) VM rendelet

2022. december 28. 

az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében nyújtott de minimis támogatásokról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

39/2018. (XII. 13.) AM rendelet

2022. december 23. 

a sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatások feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a takarmányszállítási támogatásról szóló jogszabály

2022. december 20. 

Megjelent az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozott rendelet, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget. A támogatás keretösszege 3 milliárd forint. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

51/2022. (VII. 14.) számú Kincstár Közlemény

2022. december 18. 

a 18/2022. (VII. 13.) AM rendelet alapján a kocaállomány után igénybe vehető kivételes alkalmazkodási támogatás igénybevételének feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A foglalkoztatás segítése és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-16 kódszámú) felhívás

2022. december 17. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A foglalkoztatás segítése és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-16kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Újabb adócsökkentés és egyszerűsítés a magyar vállalkozások védelmében

2022. december 17. 

A magyar vállalkozók és vállalkozások támogatása érdekében, több kedvező adóváltozásról döntött a kormány; ma jelent meg a két erről szóló kormányrendelet. Az egyszerűsített közteherviselés hozzájárulás (ekho) mértéke 13 százalékponttal csökken, szeptembertől ugyanis megszűnik az úgynevezett kifizetői ekho. Különösen megéri az ekhot választani szeptember 1-től az előadóművészeknek. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

77/2022. (XII. 12.) számú Kincstár Közlemény

2022. december 15. 

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet alapján a 2023. pénzügyi évre kifizethető támogatási keretösszeg közzétételéről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A foglalkoztatás segítése és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-16 kódszámú) felhívás

2022. december 13. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A foglalkoztatás segítése és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-16 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: Tovább >> palyazatmenedzser.hu

42/2022. (VI. 15.) számú Kincstár Közlemény

2022. december 11. 

az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről szóló 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet szerinti 2021/2022. tárgyévre vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

74/2022. (XI. 14.) számú Kincstár Közlemény

2022. december 11. 

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet alapján a 2022/2023 borpiaci évi kifizetési kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Vállalkozások regionális munkaerő támogatása: Két hét után egymilliárd forint felett az igényelt forrásmennyiség

2022. december 5. 

Az augusztus közepén megnyílt lehetőséggel élve eddig közel 1300 vidéki álláskereső elhelyezkedéséhez igényelték a havonta akár 150 ezer forint bérköltség támogatást a munkaadók. A teljes kérelmezett forrásmennyiség az 1,1 milliárd forintot közelíti, több mint 300 millió forintot már oda is ítéltek a foglalkoztatóknak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hogyan alakul a 2022. évi támogatások összege?

2022. december 3. 

Megjelent a 33/2022. (X.14.) AM rendelete a 2022. évi egységes területalapú támogatás, valamint az egyéb közvetlen támogatások összegeinek megállapításáról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelentek a 2023. támogatási évre vonatkozó sertés állatjóléti támogatási kérelemhez kapcsolódó nyomtatványok

2022. december 2. 

A sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 39/2018. (XII. 13.) AM rendelet alapján a sertéstartók vágósertés és tenyészkoca süldő (a továbbiakban együttesen: sertés) tartása során az előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalás ellentételezésére - az előírtnál legalább 10%-kal nagyobb férőhely; a tartási rendszerben természetes feltétel; a verekedés, kimarás megelőzéséhez szükséges feltételek; az almozás; a megfelelő mikroklíma biztosítására - vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe, amennyiben vállalják a támogatott tevékenység egy éven át történő folytatását. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

17/2022. (VI.30.) AM rendelet

2022. november 30. 

Az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2021. és 2022. évi finanszírozásának szabályairól és egyes agrártámogatási tárgyú rendeletek módosításáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

16/2022. (II. 22.) számú Kincstár Közlemény

2022. november 27. 

a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet alapján a 2022. évi ,,Támogatási kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

6/2020. (II. 7.) számú Kincstár Közlemény

2022. november 24. 

a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által megrendezett programok költségeire igényelhető támogatások igénybevételének feltételeiről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-15 kódszámú) felhívás

2022. november 22. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-15 kódszámú) felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

78/2021. (X. 28.) számú Kincstár Közlemény

2022. november 20. 

Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V. 5.) AM rendelet szerinti támogatás kifizetése iránti kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Lazított a kormány az EU-pénzek fontos szabályán, rengeteg cég fellélegezhet

2022. november 16. 

Egy friss kormányrendelet jócskán lazított egyes uniós pályázatok támogatási előleg elszámolási szabályain, ami miatt akár több ezer cég is fellélegezhet a nehezülő gazdasági helyzetben, a beruházások elhúzódó végrehajtása mellett. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

690/2021/EU parlamenti és tanácsi rendelet

2022. november 14. 

Az Európai Parlament és Tanács (EU) 2021/690 rendelete (2021. április 28.) a belső piacra, a vállalkozások - köztük a kis- és középvállalkozások - versenyképességére, a növények, állatok, élelmiszerek és takarmányok területére, valamint az európai statisztikákra vonatkozó program (Egységes piac program) létrehozásáról, továbbá a 99/2013/EU, az 1287/2013/EU, a 254/2014/EU és a 652/2014/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

66/2022. (X. 14.) számú Kincstár Közlemény

2022. november 14. 

a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján igénybe vehető egyes méhészeti támogatásokról szóló 10/2020. (II. 20.) számú Magyar Államkincstár Közlemény módosításáról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Továbbra is pályázhatnak infrastrukturális fejlesztésekre a tanyán élők

2022. november 12. 

A magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a vidéki településeken élők életminőségének javítására, a vidék népességmegtartó képességének erősítésére. Ennek érdekében a tanyák infrastrukturális fejlesztésének biztosítására vonatkozó pályázati felhívás tekintetében folyamatosan születnek a támogatói döntések. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

65/2022. (X. 14.) számú Kincstár Közlemény

2022. november 10. 

a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető egyéb támogatások igénybevételének feltételeiről szóló 8/2020. (II. 18.) számú Magyar Államkincstár Közlemény módosításáról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

68/2022. (X. 15.) számú Kincstár Közlemény

2022. november 9. 

a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet alapján a 2022. pénzügyi évre kifizethető támogatási keretösszeg közzétételéről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

27/2022. (III. 26.) számú Kincstár Közlemény

2022. november 7. 

a sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 39/2018. (XII. 13.) AM rendelet szerinti 2022. támogatási évre (I-IV. negyedévre) vonatkozó kifizetési kérelmek benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Felpezsdült az egyetemi KFI-élet

2022. november 3. 

Ez a konstrukció korábban sosem tapasztalt szemlélet- és kultúraváltást eredményezett a magyar felsőoktatásban, és olyan folyamatokat indított el, amelyek lényegesen túlmutatnak a felhívás pénzügyi volumenén - így értékelték az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma (EIÖ) pályázat következményeit a hazai egyetemek vezetői. Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A tanyai gazdálkodást segíti a falugondnoki hálózat

2022. november 2. 

Meghosszabbította az Agrárminisztérium a tanyafejlesztési pályázatot 2023 júniusáig, cél, az alapvető infrastrukturális elemek és szolgáltatások fejlesztésével a tanyán élők életszínvonalának javítása - közölte a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Zsanán. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

79/2021. (X. 29.) számú Kincstár Közlemény

2022. november 1. 

a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet alapján a 2021/2022 borpiaci évre vonatkozó ,,egyéni terv benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

11/2019. (IV. 1.) AM rendelet

2022. október 30. 

a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 11/2019. (IV. 1.) AM rendelet A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

19/2021. (V. 5.) AM rendelet (Hatályos: 2022.09.15 – )

2022. október 28. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

25/2022. (VIII. 31.) AM rendelet

2022. október 28. 

az orosz-ukrán konfliktus miatt gazdasági nehézségekkel küzdő agrárvállalkozások és élelmiszer-feldolgozó vállalkozások részére nyújtandó válságtámogatás igénybevételének általános feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Dr. Szabó István elnökhelyettes címzetes egyetemi docens elismerő címet kapott

2022. október 27. 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szenátusa úgy határozott, hogy Dr. Szabó Istvánnak, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettesének címzetes egyetemi docens elismerő címet adományoz. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának közleménye a ,,Külterületi helyi közutak fejlesztése című (VP6-7.2.1.1-21 kódszámú) felhívás felfüggesztéséről

2022. október 26. 

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott ,,Külterületi helyi közutak fejlesztése című (VP6-7.2.1.1-21 kódszámú) felhívás vonatkozásában, a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján az (1a) bekezdésre is figyelemmel az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2022. június 1. napján 00 órától […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Október 1-ig van lehetőség az EFA másodvetések elvetésére

2022. október 26. 

Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásának feltételeiről szóló 10/2015. (III. 13.) FM rendelet (a továbbiakban: Zöldítés rendelet) 1. § 20. pontja alapján az ökológiai jelentőségű másodvetést tárgyév október 1. napjáig kell […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

49/2015. (VIII. 12.) FM rendelet

2022. október 25. 

az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztatás dohányágazat átmeneti támogatásról szóló vis maiorról

2022. október 22. 

A dohány szerkezetátalakítási támogatási jogosultsággal rendelkező ügyfeleknek 2022-ben nem kellett jelezniük a nemzeti programban való részvételüket az egységes kérelemben. Az idei évre vonatkozó támogatási igényüket a dohányágazat működéséhez és a COVID-19 világjárvány ágazatra gyakorolt gazdasági negatívumainak az ellentételezéséhez nyújtott támogatásról szóló 11/2022. (III. 25.) AM rendelet alapján nyújtották be. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a MÁK tájékoztatója az agrotechnikai műveletek bejelentéséről

2022. október 20. 

A VP4-10.1.1-21 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések pályázati felhívás szerint az első kifizetési kérelem előtt elvégzett agrotechnikai műveleteket: zöldtrágyanövények aláforgatása, istállótrágya kijuttatás, területen képződő melléktermékek (különböző szalma- és szármaradványok) visszaforgatása, középmély lazítás az első (2022 évi) kifizetési kérelem benyújtását követő 15 napon belül... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

MEGJELENT AZ “EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT)” CÍMŰ FELHÍVÁS KITÖLTŐ PROGRAMJA

2022. október 19. 

Elérhető a honlapon az EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT) az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

41/2022. (VI. 15.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 18. 

a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről szóló 7/2015. (III. 11.) FM rendelet szerinti 2022/2023. támogatási évre vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

41/2019. (VIII. 30.) AM rendelet

2022. október 15. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

21/2021. (V.20.) AM rendelet

2022. október 15. 

egyes agrártárgyú támogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

57/2022. (VIII. 8.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 13. 

a mezőgazdasági eredetű etil-alkohol mennyiségének adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló 16/2022. (IV. 29.) AM rendelet szerinti adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Selye János Diáklaborhálózat kiépítése

2022. október 11. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett jelen Felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését, valamint elősegítse az MTMI munkaerő megfelelő utánpótlásképzés biztosítását.

25/2022. (III. 24.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 11. 

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet alapján a csere és az üzemeltetési hely változtatás bejelentés módjának közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

53/2022. (VII. 15.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 10. 

a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet alapján a 2022. évi ,,Kifizetési kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

5 napon keresztül lehet benyújtani a termelőeszközökben bekövetkezett viharkárok részbeni kompenzálására a támogatási kérelmet

2022. október 9. 

A mezőgazdasági termelőeszközökben bekövetkezett viharkárok részbeni kompenzálásáról szóló 8/2022. (II. 28.) AM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. § (1) bekezdése értelmében a mezőgazdasági termelő a 2022. január 30. napján bekövetkezett vihar által a termelőeszközében okozott kár részbeni kompenzálása céljából egyszeri, vissza nem térítendő támogatást vehet igénybe. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Budapesten című (VEKOP-6.2.1-15 kódszámú) felhívás

2022. október 9. 

Ezúton értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Budapesten című (VEKOP-6.2.1-15 kódszámú) felhívás módosulása a következő pontot érinti. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Vidékfejlesztési Program Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Irányító Hatóságának a közbeszerzési dokumentumok elektronikus feltöltéséről, közbeszerzések projektekkel történő összekapcsolásáról szóló tájékoztatása

2022. október 8. 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Kedvezményezetteket, hogy megjelent a Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: VP) felhívásaival kapcsolatban keletkezett közbeszerzési dokumentumok ellenőrzésre történő feltöltéséről, a közbeszerzések és a projektek összekapcsolásáról szóló tájékoztató. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosultak a támogatási kérelmek elkészítéséhez, benyújtásához és a projektek végrehajtásához segítséget nyújtó útmutatók, sablondokumentumok

2022. október 7. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket és kedvezményezetteket, hogy a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet és a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 2022. április 22-én hatályba lépett módosítása, illetve projekt-végrehajtási tapasztalatok nyomán módosultak a támogatási kérelmek benyújtásához és a projektek végrehajtásához segítséget nyújtó alábbi útmutatók, sablondokumentumok: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

21/2022. (III. 9.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 7. 

a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet alapján a 2021/2022 borpiaci évben benyújtandó ,,kifizetési kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet

2022. október 6. 

Ezúton értesítjük a támogatást igénylőket, hogy megjelent a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

ELTE Innovációs Nap - Társadalmi Innováció Konferencia 2022

2022. október 6. 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem ezúton tisztelettel meghívja az immár 16. alkalommal megrendezésre kerülő ELTE Innovációs Napra. Az Innovációs Központ rendezvényén a szakmai előadások és kerekasztalok mellett beszámolót tart a TINLAB, és bemutatkoznak az ELTE leginnovatívabb oktatói és hallgatói is. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

60/2022. (IX. 19.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 5. 

a tömegtakarmány szállítási költségei után igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 28/2022. (IX. 17.) AM rendelet szerinti válságtámogatás igénybevételéhez szükséges támogatási kérelem benyújtásának feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

59/2022. (IX. 5.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 3. 

a tenyészbika tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló 41/2019. (VIII. 30.) AM rendelet szerinti válságtámogatás iránti kérelem 2022. évi benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nyilatkozni szükséges a 2015-ös fiatal gazda pályázathoz

2022. október 2. 

A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatásnál nyilatkozatokat szükséges benyújtani az 5. évre tett vállalásokra vonatkozóan a felszólító végzés kézhezvételétől számított 15 napon belül. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

54/2022. (VII. 20.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 28. 

a 17/2022. (VI.30.) AM rendelet alapján az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2021. és 2022. évi finanszírozásának szabályairól A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

45/2022. (VI. 28.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 28. 

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet szerinti július hónapban teljesítendő adatszolgáltatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

18/2022. (III. 3.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 26. 

a mezőgazdasági termelőeszközökben bekövetkezett viharkárok részbeni kompenzálásáról szóló 8/2022. (II. 28.) AM rendelet szerinti átmeneti támogatás igénybevételéhez szükséges támogatási kérelem benyújtásának feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

69/2021. (IX. 16.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 24. 

a borászati termékek 2021. évi krízislepárlási támogatásáról szóló 30/2021. (IX. 8.) AM rendelet szerinti támogatás igénylésének feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

JÖN: Pályázat védett népi építészeti emlékek megújítása szakmai előkészítésének támogatására

2022. szeptember 23. 

2022. január második felében újra elérhető lesz a szakmai előkészítésre igényelhető támogatás védett népi építészeti emlékek eredeti történeti szerkezeteinek megtartó szemléletű megújulása céljából. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

18/2022. (VII. 13.) AM rendelet

2022. szeptember 21. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Életmentő a kormány új programja – Essősy Zsombort kérdezte a Magyar Nemzet

2022. szeptember 21. 

The post Életmentő a kormány új programja – Essősy Zsombort kérdezte a Magyar Nemzet appeared first on MAPI-csoport.

A jövő mezőgazdasága épül- heti hírösszefoglaló

2022. szeptember 20. 

Nincs magyar jövő magyar vidék nélkül, újranyílt az ültetvénytelepítési pályázat, Magyarország betiltotta a gabona kivitelét az országból. Heti hírösszefoglaló. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

38/2021. (V. 31.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 20. 

a 2021. évi operatív programok végrehajtásának támogatása iránti részleges kifizetési kérelmek, valamint az operatív programok keretében megvalósított piacról történő árukivonás, be nem takarítás műveletek támogatása iránti kérelmek benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Pest megyében című (VEKOP-6.2.2-15 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 19. 

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

68/2020. (VII. 7.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 19. 

a harmadik országokban történő borpromóció támogatásáról szóló 3/2020. (II. 28.) AM rendelet szerinti támogatás igénybevételének feltételeiről szóló 20/2020. (III. 26.) számú Magyar Államkincstár Közlemény módosításáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

23/2022. (III. 9.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 17. 

a haszongalamb vásárláshoz nyújtott csekély összegű támogatásról szóló 39/2019. (VIII. 23.) AM rendelet szerinti, a 2022. január 15. és 2022. március 31. közötti időszakra vonatkozó átmeneti támogatás igénybevételéhez szükséges Átmeneti támogatás iránti kérelem nyomtatvány rendszeresítéséről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

45/2020. (V. 26.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 16. 

a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukcióhoz nyújtott teljes körű csekély összegű támogatásról szóló 14/2020. (IV. 10.) AM rendelet szerinti egyéb költségtámogatás igényléséről és a támogatás igénybevételéhez szükséges nyomtatvány rendszeresítéséről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

8/2022. (II. 28.) AM rendelet

2022. szeptember 15. 

a mezőgazdasági termelőeszközökben bekövetkezett viharkárok részbeni kompenzálásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelentek az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások által igénybe vehető átmeneti támogatásokról szóló miniszteri rendeletek

2022. szeptember 15. 

A kormány 25 milliárd forintnyi többletforrást biztosított az agrártárca részére a Gazdaságvédelmi Alapból. Ezt az összeget a mezőgazdasági termelők, termelői szervezetek és élelmiszeripari vállalkozások használhatják fel a koronavírus világjárvány gazdasági hatásainak kezelésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztatás ,,A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban című (GINOP Plusz-1.2.3-21 kódszámú) felhívás felfüggesztéséről

2022. szeptember 14. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a GINOP Plusz-1.2.3-21 felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmek igényelt támogatása elérte az 1. szakasz keretösszegének 130%-át. A 256/2021. (V. 18.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az Irányító Hatóság a benyújtás lehetőségét a támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló határidő kezdetétől számított huszonnegyedik óra végén, tehát a mai napon (2022. január […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kisvállalkozásoknak indul kedvezményes hitelprogram

2022. szeptember 13. 

Újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe, a magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek hitelt az MFB Pontokon. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Társadalmi egyeztetésen ,,A fenntartható vízgazdálkodással kapcsolatos szemléletformálás című (RRF-4.2.1-22 kódszámú) felhívás tervezete

2022. szeptember 13. 

Elindult ,,A fenntartható vízgazdálkodással kapcsolatos szemléletformálás című (RRF-4.2.1-22 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Június 9-e a 2020. évi egységes kérelmek benyújtási határideje

2022. szeptember 11. 

Június 9-én lezárul a 2020. évi Egységes Kérelem benyújtására, illetve a már benyújtásra került Egységes Kérelmek módosítására rendelkezésre álló határidő. Ezen dátum után beérkező kérelmeket a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) a vonatkozó 22/2016. (IV.5.) FM rendelet alapján visszautasítja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kiemelt forrásokhoz jut a magyar vidék

2022. szeptember 10. 

A kormány célként tűzte ki a hazai kistermelők, az őstermelők és az élelmiszer-előállítók támogatását - mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán, orosházi sajtótájékoztatóján. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Bolygókeletkezésre utaló forgószelet figyeltek meg a világűrben

2022. szeptember 9. 

Egy nemzetközi kutatócsoport Varga József, a Leideni Egyetem és az ELKH CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet csillagászának vezetésével gázból és porból álló örvényt fedezett fel egy fiatal csillag körül. A kutatók szerint lehetséges, hogy a forgószélben egy születőfélben lévő bolygó is megbújik. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-16 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 9. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” című (TOP-1.4.1-16 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A BIZOTTSÁG (EU) 2021/1467 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

2022. szeptember 9. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

49/2022. (VII. 11.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 8. 

a szárítmány-előállítók által igénybe vehető költségtámogatásról szóló 20/2019. (V. 27.) AM rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

52/2022. (VII. 14.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 7. 

a 18/2022. (VII. 13.) AM rendelet alapján a baromfiállomány után igénybe vehető kivételes alkalmazkodási támogatás igénybevételének feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

70/2021. (IX. 22.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 7. 

a borászati termékek 2021. évi krízislepárlási támogatásáról szóló 30/2021. (IX. 8.) AM rendelet szerinti támogatás igénylésének feltételeiről szóló 69/2021. (IX. 16.) számú Magyar Államkincstár Közlemény módosításáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Selye János Diáklabor Hálózat kiépítése (2022-2.1.2-DIÁKLABOR) – pályázati felhívás társadalmi egyeztetése

2022. szeptember 4. 

A 2022-2.1.2-DIÁKLABOR című konstrukció a tervek szerint 2022. első felében meghirdetésre kerül. A felhívás célja, olyan tehetséggondozó műhelyek létrehozása és fejlesztése meglévő infrastrukturális feltételek mentén, melyek lehetőséget biztosítanak a 12-18 éves korosztály körében a tudományos kiválóság támogatására, illetve a kutatói életpálya népszerűsítésére elsősorban az MTMI (Matematika, Természettudomány, Műszaki és Informatika) szakterületekhez kapcsolódóan a természettudományos területen […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Újfajta MÁK ellenőrzés

2022. szeptember 3. 

A Magyar Államkincstár az egységes kérelem keretében bejelentett területekre vonatkozó adminisztratív ellenőrzések során egy újfajta ellenőrzési módszert vezet be, miszerint az ellenőrzések során a gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést elősegítve az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet 23. § (18) bekezdése […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat 2022

2022. augusztus 20. 

A Hagyományok Háza, a Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. és a Matyó Népművészeti Egyesület pályázati felhívása tárgyalkotók számára, Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázaton való részvételre, a magyar népi hímzések és viseletek hagyományainak megőrzése és továbbfejlesztése érdekében. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Környezetvédelmi témájú esszépályázat

2022. augusztus 19. 

Az Agrármodernizációs és Régiófejlesztési Alapítvány irodalmi pályázati felhívása hulladékgazdálkodással kapcsolatos esszé írására középiskolás diákok és felsőoktatási hallgatók számára. Az esszéíró pályázat első három helyezettje 15.000 Ft, 10.000 Ft, valamint 5.000 Ft értékű AGRA ajándékcsomagot és oklevelet kap, illetve disszeminációs kiadványban való megjelenésre számíthat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat televíziós bemutatásra készülő dokumentumfilmek támogatására

2022. augusztus 19. 

Pályázati felhívás televíziós bemutatásra készülő dokumentumfilmek (Valóságos személyek, közösségek életét, tudományos, művészeti tárgyú eseményeket, eredményeket tényszerűen feldolgozó filmalkotás), illetve dokumentumfilm-sorozatok gyártásának támogatására. A támogatás összege 21-28 perc hosszúságú önálló dokumentumfilm esetében legfeljebb 10.000.000 Ft; 42-55 perc hosszúságú önálló dokumentumfilm esetében legfeljebb 20.000.000 Ft; kétrészes dokumentumfilm-sorozat esetében epizódonként legfeljebb 10.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat női vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó civil szervezeteknek, hálózatépítési tevékenységek támogatására

2022. augusztus 18. 

Pályázati felhívás női vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó nonprofit szervezetek számára, hálózatépítési tevékenységeik támogatására. A pályázat célja a nők gazdasági biztonságának megerősítése a női kereskedelmi kamarák és üzleti szövetségek támogatása révén. A pályázat keretében olyan kamarákkal és üzleti szövetségekkel is lehet partnerséget kötni, amelyek nem kizárólag a női tagok támogatására összpontosítanak, hanem érdekérvényesítő tevékenységet folytatnak a női vállalkozók és az üzleti életben tevékenykedő nők, valamint a tagok által azonosított problémák megoldása érdekében. A támogatás összege legfeljebb 1,175,308 USD. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A 80 éves Debreceni Nagyerdő – Képzőművészeti pályázat

2022. augusztus 18. 

A Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola képzőművészeti pályázati felhívása növény- vagy állatfajokról, erdei életképekről készült alkotások beküldésére művészeti iskolák 3-4 fős csapatai számára. Minden pályázói csoportból az első 3 helyezettet jutalmazák. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ki lesz a mai Manó? – Online fotópályázat diákoknak

2022. augusztus 17. 

A Mai Manó Ház fotópályázati felhívása 6-14 éves diákok számára otthon készült alkotások beküldésére. Minden beküldött kép alkotója digitális emléklapban részesül, a mai Manók pedig digitális oklevelet kapnak. Ezen felül hetente hirdetik ki a hét alkotóját (minden korosztályban), aki Mai Manó Ház vászontáskát és családi belépőjegyet is kap ajándékba. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Digitális csúcstechnológiai fejlesztések támogatása

2022. augusztus 17. 

A pályázatok célja többek között, hogy Európa számára autonómiát biztosítsanak a világszínvonalú technológiák kifejlesztésében, amelyek az európai iparágak minden igényét kiszolgálják, a feldolgozóipartól az egészségügyig, a közszféráig, a közművekig, a kiskereskedelemig, a pénzügyekig, a biztosításig, a közlekedésig, a mezőgazdaságig, az energiáig, a távközlésig, a környezetvédelmi felügyeletig, az építőiparig, a médiáig, a kreatív és kulturális iparágakig, a divatig, a turizmusig stb. Pályázati témák: Az ipar optimalizálásához használható MI, adat- és robotikai fejlesztések támogatása A fizikai intelligencia és a teljesítmény határát feszegető kezdeményezések támogatása Fokozott robotikai képességek demonstrálásának támogatása a kulcsfontosságú ágazatokban A fejlett elektronikus és fotonikus 2D anyagokon alapuló eszközök, rendszerek és érzékelők új generációja fejlesztésének támogatása Az energiatárolásra és/vagy -hasznosításra használható 2D anyagokon alapuló eszközök és rendszerek fejlesztésének támogatása A biomedicinális alkalmazásokhoz használható, 2D anyagaokon alapuló eszközök és rendszerek fejlesztésének támogatása 2D-anyagokon alapuló kompozitok, bevonatok és habok fejlesztésének támogatása A grafén kiemelt projektek koordinációjának támogatása További információk a pályázatfigyelőn

Az Innováció Európai Fővárosa 2019 – Pályázat innovatív nagyvárosoknak

2022. augusztus 17. 

Pályázati felhívás az Innováció Európai Fővárosa díj odaítélése céljából. A díjat annak a 100.000 fölötti lakosszámmal rendelkező európai nagyvárosnak ítélik oda, amely a legjobban képes saját hasznára fordítani az innovációt és javítani lakói életét. A felhívás lehetőséget biztosít a városoknak arra, hogy megmutassák miként járulnak hozzá a helyi fejlődéshez. Az első helyezett város 1 milliós, illetve a 2-6. helyezett város 100.000 eurós pénzjutalmat kap. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat új zenemű megírására nagy jazzformációra

2022. augusztus 16. 

Pályázati felhívás 18. életévét betöltött személyek számára, új zenemű megírására nagy jazzformációra. 3-5 pályamű kaphat díjazást, művenként bruttó 800.000 - 1.800.000 Ft között. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2019 – Pályázat diákoknak

2022. augusztus 16. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati felhívása 5-13. évfolyamos diákok számára a ,,Magyarország jó tanulója, jó sportolója - 2019 cím elnyerésére. A díjazottak elismerő miniszteri oklevelet kapnak a 2018/2019. tanévben elért kimagasló tanulmányi- és sportteljesítményükért. Tovább >> palyazatfigyelo.org

A jogszerű foglalkoztatást célzó szolgáltatásnyújtás támogatása

2022. augusztus 15. 

Munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek pályázhatnak 240 - 400 millió forint támogatás elnyerésére. A felhívás célja, hogy a munkavállalók és munkáltatók, illetve ezek képviseletei szakszerű, naprakész, ingyenes jogi segítséget vehessenek igénybe a jogszerű foglalkoztatás és a jogkövető, jogtudatos magatartás érdekében, melyet a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek nyújtanak számukra. A szolgáltatás munkajogi, foglalkoztatási jogi, társadalombiztosítási és a munkavállaláshoz kapcsolódó adójogi és vállalkozási kérdésekre terjed ki. A felhívás célja emellett olyan országos egyeztetési, békéltetési, közvetítői, tanácsadási és döntőbírói szolgáltatási hálózat működtetése, mely segít a kollektív szintű munkaügyi érdekviták rendezésében és megelőzésében. Tovább >> palyazatfigyelo.org

Ingyenes pályázatfigyelő hírlevél 2022. augusztus 15.

2022. augusztus 15. 

A mai hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Lakossági azbesztmentesítési pályázatA Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. pályázati felhívása lakossági ügyfelei számára, az azbeszthulladék begyűjtésére, szállítására és ártalmatlanításra történő átadásra.Pályázat 50 év felettieknek szóló vállalkozásfejlesztési programban való részvételrePályázati felhívás 50 év felettiek számára, vállalkozásfejlesztési programban való részvételre, digitális és üzleti ismeretszerzés, szakmai kapcsolatépítés, valamint termék- és szolgáltatásfejlesztés érdekében. A képzés 5 jelenléti és 2 online alkalmat tartalmaz, amelyek során többek között olyan témákkal foglalkoznak majd a résztvevők, mint a termék- és vállalkozásfejlesztés, piacelemzés, pénzügyi tervezés, sales és marketing.Pályázat a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek részérePályázati felhívás a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek számára, támogatás elnyerésére a célkitűzéseik elérése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100.000 Ft.Pályázat a művészetek, a bölcsészettudományok és a társadalomtudományok területén tevékenykedő kutatóknak külföldi rezidenciaprogramban való részvételrePályázati felhívás elismert kutatók, illetve a szakterületükön kiemelkedő eredményeket elért személyek számára, külföldi rezidenciaprogramban való részvételre a művészetek, bölcsészettudományok és társadalomtudományok területén. A rezidenciaprogram három, hat, vagy kilend hónapos lehet. A támogatás összege a program hosszától függően 21.500 USD, 43.000 USD, vagy 65.000 USD lehet. A pályázati kiírás nyelve angol.Támogatott hitel mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, készletbeszerzések és működési költségek finanszírozására0%-os hitel mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, készletbeszerzések és működési költségek finanszírozására. A hitelt társas vállalkozások és egyéni vállalkozók igényelhetik, összege: 1-300 millió forint. Támogatható tevékenységek: készlet beszerzés költségei és működési költségek finanszírozása. Csak a Közép-Magyarországi régión kívül bejegyzett székhelyre, telephelyre vagy fióktelepre megvásárolni kívánt készlet és a működési költség finanszírozása támogatható.Pályázat múzeumpedagógiai programok, kezdeményezések elismerésérePályázati felhívás muzeális intézmények számára, múzeumpedagógiai díj 2022. évi elnyerésére, 2021. július 1. és 2022. június 30. között megvalósított múzeumpedagógiai programok és kezdeményezések elismerésére. A díjban részesült programokat online kiadványsorozatban mutatják be.Költségtámogatás szárítmány-előállítók részérePályázati felhívás szárítmány-előállító tevékenységet folytató vállalkozások számára, zöldség- és gyümölcsfélékből, gyógynövényekből és fűszernövényekből, forró levegővel mesterségesen szárított, illetve aszalt vagy pörkölt termény előállításához felhasznált fűtési költségek támogatására.Pályázat a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatásáraPályázati felhívás költségvetési szervek, közszféra szervezetek, helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyesületek, köztestületek, egyházi jogi személyek, alapítványok, közalapítványok, valamint gazdasági társaságok számára, a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300.000.000 Ft.Apáczai-díj 2022 - Pályázat a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő pedagógusoknakA Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tudományos Tanácsának pályázati felhívása a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő pedagógusok számára, Apáczai-díj 2022. évi elnyerésére, a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének értékelése, ösztönzése, és népszerűsítése céljából. Az Apáczai-díj kisplasztikából, sorszámozott oklevélből és pénzjutalomból áll.Pályázat nemzetközi természetvédelmi díj elnyerésérePályázati felhívása 18-35 év közötti fiatalok számára, nemzetközi természetvédelmi díj 2023. évi elnyerésére, a vadon élő állat- és növényfajok védelmében elért kézzelfogható eredmények elismerésére. A díjazottak nemzetközi nyilvánosságot, illetve 50.000 EUR pénzjutalmat kapnak, melyet további természetvédelmi tevékenységekre fordíthatnak. A pályázati kiírás nyelve angol.Kiváló Múzeumpedagógus Díj 2022 - Pályázat a múzeumpedagógia területén kiemelkedő szakembereknekA Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ javaslattételi pályázati felhívása Kiváló Múzeumpedagógus Díj 2022. évi odaítélése céljából, a múzeumpedagógia terén kiemelkedő szakmai tevékenységet végző szakemberek munkájának elismerésére.Pályázat szolidaritási projektek támogatásáraPályázati felhívás valamilyen helyi, közösségi kihívásra választ kereső, 18-30 éves fiatalok által megvalósítandó, hazai szolidaritási projektek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500 EUR/hó.Országos Középiskolai Filmszemle 2022 - Pályázati felhívás játékfilmek, animációs filmek és dokumentumfilmek nevezéséreA Káldor Miklós Kollégium pályázati felhívása magyarországi és határon túli középiskolás diákok számára, legfeljebb 15 perces játékfilmek, dokumentumfilmek és animációs filmek készítésére és beküldésére. Díjazás: 1. helyezés: 150.000 Ft; 2. helyezés: 70.000 Ft; 3. helyezés: 30.000 Ft.Pályázat női deep-tech vállalkozások támogatásáraPályázati felhívás nők által alapított, korai fázisban lévő deep-tech vállalkozások támogatására, az EU vállalkozói ökoszisztémájában a nagyobb női szerepvállalás érdekében. A résztvevők mentorálást és coaching szolgáltatást vehetnek igénybe, célzott hálózatépítési és befektetési rendezvényeken vehetnek részt, nemzetközi nyilvánosságot kapnak, valamint legfeljebb 75.000 EUR pénzügyi támogatásban részesülhetnek. A pályázati kiírás nyelve angol.Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és történelmi vármegyéi múltjának történetéből - Helytörténeti pályázatA Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület, a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének Történettudományi Intézeti Tanszéke és a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle Szerkesztősége pályázati felhívása Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és történelmi vármegyéinek múltját feldolgozó és bemutató dolgozatok beküldésére. Díjazás: 1. díj: 35.000 Ft; 2. díj: 30.000 Ft; 3. díj: 25.000 Ft.Létvágytalanság - VerspályázatA Marsbook Kiadó irodalmi pályázati felhívása amatőr költők számára, jelenünk furcsa, olykor nyugtalanító életérzéseinek szavakba, strófákba öntő versek írására és beküldésére, kötetben való megjelenés céljából. A ,,legjobb vers szerzője térítésmentesen (postai díj nélkül) kap egy példányt a ,,Létvágytalanság puhakötéses változatából.Háziorvosi praxisjog va?sa?rla?si pályázat 2022Pályázati felhívás praxisjoggal nem rendelkező háziorvosok számára, háziorvosi praxisjog vásárlásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 4.000.000 Ft.Pályázat kiemelkedő minőségű elektronikus oktatási anyagok és a jelentős eredményeket elért alkalmazók díjazásáraPályázati felhívás oktatási díj 2022. évi elnyerésére, a kiemelkedő minőségű, magyar nyelvű elektronikus tananyagok, működő eLearning portálok és a jelentős eredményeket elért alkalmazóik elismerésére. A díjazottokat folyóiratban mutatják be, továbbá a Kiíró portálján 12 hónapig logójukkal és a díjazott portálra mutató hyperlinkkel szerepeltetik.Máskép(p) 2022 - Helytörténeti fotó és filmpályázatA Berzsenyi Dániel Könyvtár, a H+ Média és Kulturális Egyesület és a Szombathelyi Szépítő Egyesület fotó- és filmpályázati felhívása általános és középiskolás diákok, valamint főiskolás és egyetemista hallgatók számára, a közösség élményét megjelenítő, Vas megyében készült alkotások beküldésére.Fulbright kiemelt közös ösztöndíjak 2023-2024A Fulbright Program 2023-2024 évre, amerikai egyetemekkel közösen meghirdetett posztgraduális hallgatói, oktatói és kutatói ösztöndíjai.Pályázat budapesti művelődési központ helyiségeinek közcélú, közösségi térként való hasznosításáraBudapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi civil, egyházi, társadalmi szervezetek és nemzetiségi önkormányzatok számára, művelődési központ helyiségeinek közcélú, közösségi térként való hasznosítására. A pályázaton nyertes szervezetek számára az Önkormányzat díjmentességet biztosít a terembérleti díj megfizetése alól, ennek keretében díjtalanul biztosítja az aulát, öltözési lehetőséget, multifunkciós színháztermének használatát egy adott napra legfeljebb 12 óra időtartamra, valamint a program alapvető műszaki-technikai feltételeit, valamint a ruhatár működtetését. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból Vállalkozások regionális munkaerő támogatása Pályázat civil szervezetek 2023. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására

Pályázat íróknak, költőknek, műfordítóknak, a magyar szerzők nemzetközi irodalmi életben való részvételének elősegítésére és a magyar irodalom határainkon túli népszerűsítésére

2022. augusztus 14. 

Pályázati felhívás írók, költők és műfordítók számára mikroösztöndíj 2020-2021. évi elnyerésére, a hazai szerzők nemzetközi irodalmi életben való részvétele elősegítésének, és a magyar irodalom határainkon túli népszerűsítésének céljából.  Tovább >> palyazatfigyelo.org

Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek támogatása

2022. augusztus 14. 

Munkavállalói érdekképviseleti szervezetek és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek (szociális partnerek), valamint ezek szövetségei, továbbá konzorciumi tagként államilag elismert felsőoktatási intézmények, továbbá kutatóintézetek, kutatással foglalkozó nonprofit szervezetek pályázhatnak 10-50 millió forintra, a vállalkozások munkaerőpiaci alkalmazkodóképességének fejlesztéséhez, társadalmi felelősségvállalás erősítéséhez és szolgáltató szerepének, illetve a szociális partnerek társadalmi és munkaerőpiaci szerepvállalásának erősítése, képviseleti erejének növelése, kapacitásaik fejlesztése érdekében. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szülőföldem, Kárpátalja – Szépirodalmi pályázat

2022. augusztus 13. 

A Gyermekekért XI. Közhasznú Alapítvány irodalmi pályázati felhívása kárpátaljai magyar 10-18 éves fiatalok számára, a kárpátaljai magyarok életéről szóló versek és prózai alkotások beküldésére. Díjazás: 1. helyezett: Elismerő oklevél + 100.000 Ft; 2. helyezett: Elismerő oklevél + 70.000 Ft; 3. helyezett: Elismerő oklevél + 50.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Videópályázat Czetz János születésének 200. évfordulójára

2022. augusztus 13. 

A Liszt Intézet videópályázati felhívása 12-25 év közötti fiatalok számára, Czetz János életéből inspirálódott rövid és kreatív alkotások beküldésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ars Sacra Fesztivál 2019 – Pályázat a történelmi egyházakhoz kapcsolható művészeti programok nevezésére

2022. augusztus 12. 

Az Ars Sacra Alapítvány pályázati felhívása Az Ars Sacra Fesztiválhoz való csatlakozásra a történelmi egyházak és a kulturális élet képviselői számára. Várják a történelmi egyházak és a kulturális élet képviselőinek jelentkezését, akik a fesztivál keretében a művészet eszközein keresztül mutatnák be az európai kultúra szakrális, időtálló értékeit. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat 2020. évi fotóriporteri életműdíj elnyerésére

2022. augusztus 10. 

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ javaslattételi pályázati felhívása Fotóriporteri Életműdíj 2020. évi odaítélése céljából a fotóriporteri szakmában kiemelkedő életmű elismerésére. A díj egy díszített oklevél és nettó 1 millió forint. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Életbátorság – Irodalmi és illusztrációs pályázat

2022. augusztus 10. 

A KULT Alternatív Kulturális Fesztivál irodalmi és illusztrációs pályázati felhívása az életbátorság témára reflektáló novellák és szabadon választott technikával készült illusztrációk beküldésére. A zsűri döntése alapján a legjobbnak ítélt munkák szerzői, alkotói elismerő oklevelet, illetve megjelenési felületet kapnak, a legjobb pályamunkákat beküldő 3 szerző pedig díjazásban részesül. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat fesztivál helyszínének megtalálására

2022. augusztus 10. 

A Mindenegyüttmegy Egyesület helyszínkereső pályázati felhívása a 2019-es Gyüttment Fesztivál helyszínének biztosítására. A fesztivál 2016-ban indult útnak a Nógrád megyei Csobánkapusztáról, ahol két fesztivált tartottak, majd 2017-ben a Vas megyei Oszkón vertek tábort, 2018-ban pedig a Dunakanyar egyik gyöngyszemét vették be, Zebegényt. Hogy 2019-ben hol lesz a fesztivál? Ez itt a kérdés! A Gyüttment Fesztivál a vidéken újrakezdő, környezettudatos vidéki életet és értékrendet választó, tájba illeszkedő emberek éves nagy találkozója. Tudásmegosztás és tapasztalatcsere, fesztivál környezetben, fesztivál hangulatban - zéró hulladékkal. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Találjuk fel magunkat – Gábor Dénes Középiskolai Ösztöndíj Pályázat 2019

2022. augusztus 9. 

A NOVOFER Alapítvány pályázati felhívása Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj odaítélése céljából két témakörben. A Pályaműben a Pályázónak a megadott témakörök egyikét kell feldolgozni, értelmezni, tovább gondolni, az újszerű lehetőségekre rámutatni. A legjobb pályaművek kidolgozói minimum 30.000, maximum 100.000 forint összegű egyszeri tanulmányi ösztöndíjat, oklevelet, illetve további nyereményeket kapnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat artisták támogatására

2022. augusztus 8. 

18. életévüket betöltött, a cirkuszművészetben életvitelszerűen dolgozó artistaművészek pályázhatnak maximum 300 ezer forint támogatás elnyerésére. A kialakult helyzetben a pályázat lehetőséget kíván teremteni, hogy a pandémiás időszak elmúltával, a veszélyhelyzet utáni időszakra fellépésekre, előadásokra felkészülve a pályázók kulturális szolgáltatásokat nyújtsanak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tolkien Művészeti Pályázat

2022. augusztus 6. 

A Magyar Tolkien Társaság előadóművészeti és képzőművészeti pályázati felhívása J.R.R. Tolkien bármely művéhez, munkásságához, vagy életéhez, vagy általában a tolkieni mitológiához kapcsolódó alkotások beküldésére. A kategóriák legjobbjait értékes nyereményekkel díjazzák. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat helyi közösségek környezetszépítési, környezetvédelmi, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására

2022. augusztus 5. 

Egyesületek, szövetségek, alapítványok, nonprofit kis- és középvállalkozások, közoktatási intézmények, legalább 10 lakásos társasházak és lakásszövetkezetek, valamint informális csoportok nyújthatnak be pályázatot helyi közösségek környezetvédelmi, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására. Körzetenként egy-egy pályázó által elnyerhető támogatás összege a szavazás kimenetelétől függően: legtöbb szavazatot kapott pályázó: 400.000 Ft; második legtöbb szavazatot kapott pályázó: 200.000 Ft; a körzetben legkevesebb szavazatot kapott pályázó: 100.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Jézus élete Lukács evangéliuma szerint – Rajzpályázat

2022. augusztus 5. 

A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztályának rajzpályázati felhívása 3-16 év közötti fiatalok számára. Egyénileg és csapatban készült alkotásokat is szeretettel várnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat új szimfonikus zenekari művek megírására

2022. augusztus 5. 

Pályázati felhívás 18. életévét betöltött személyek számára új szimfonikus zenekari művek megírására. 4-7 pályamű kaphat díjazást, művenként bruttó 1.500.000 - 5.000.000 Ft között. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat klímavédelmi projektek megvalósításának támogatására

2022. augusztus 4. 

Pályázati felhívás klímavédelemmel kapcsolatos projektek megvalósításának támogatása céljából. Különösen a Közép-, Kelet-, és Dél Európából érkező javaslatokat várják. Pályázatot nyújthatnak be nem-kormányzati szervek, helyi/regionális/országos kormányzati szervek, non-profit vállalkozások, egyetemek, kutatóintézetek és egyéb oktatási intézmények. A projekteket 50.000 - 350.000 EUR közti összeggel támogatják. A projektek minimális időtartama négy hónap, és azokat legkésőbb 2022 márciusáig végre kell hajtani. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Külföldi népzenei koncertek, turnék támogatása

2022. augusztus 4. 

Hazai vagy határon túli népzenei előadó(k) képviseletével megbízott magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek, továbbá külföldi koncerthelyszín(eke)t működtető magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek pályázhatnak támogatásra népzenei szólisták és együttesek nemzetközi jelenlétének erősítése érdekében külföldi koncertmeghívások, turnék megvalósításához. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Fotópályázat általános és középiskolás diákoknak

2022. augusztus 4. 

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének fotópályázati felhívása általános és középiskolás diákok számára az ősszel kapcsolatos alkotások, önarcképek, valamint csendéletek beküldésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kortárs magyar komolyzenei művek belföldi és külföldi megszólalásának és terjesztésének, hangversenyek és hangversenysorozatok megrendezésének, koncertszerű rendezvények megvalósításának támogatására

2022. augusztus 3. 

A hangversenyt/hangversenyeket megrendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint jogi személyek, és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot kortárs magyar komolyzenei művek belföldi vagy külföldi megszólalásának és terjesztésének, kortárs egyedi hangversenyek vagy hangversenysorozatok megrendezésének, valamint kortárs koncertszerű rendezvények megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 4.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat európai dizájndíj elnyerésére

2022. augusztus 2. 

Pályázati felhívás európai dizájndíj elnyerésére. A pályázatra magánszemélyek, jogi személyek és intézmények jelentkezését egyaránt várják, de a díj odaítélésére bárki javaslatot tehet. A zsűri által kiválasztott döntősöket meghívják a díjátadóra. A kategóriánkénti első helyezettek értékes díjat és oklevelet kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Méhbarát kertek – Művészeti pályázat

2022. augusztus 2. 

A Méhészet folyóirat pályázati felhívása gyerekek és felnőttek számára, a méhbarát kertek témához kapcsolódó rajzok, festmények, irodalmi alkotások, illetve tervek beküldésére. A zsűri szerint legjobbnak ítélt alkotások díjazásban részesülnek, melynek segítségével a díjazott közelebb kerülhet a méhbarát szemlélethez és életmódhoz. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Meseíró pályázat a hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági szemléletformálás és a környezettudatos gondolkodás erősítése céljából

2022. augusztus 1. 

A Bodrog Egyesület és a Zöld Kör meseíró pályázati felhívása a hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági szemléletformálás és a környezettudatos gondolkodás erősítése érdekében ezúton oktató szándékkal meseíró pályázatot hirdetnek meg a téma iránt elkötelezett, kiemelkedő készségekkel rendelkező ötletgazdáknak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Katonadalok 2020 – Irodalmi és illusztrációs pályázat középiskolás diákoknak

2022. július 31. 

A Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület irodalmi és illusztrációs pályázati felhívása az 1848-49-es forradalom és szabadságharc katonadalaival kapcsolatos alkotások beküldésére. A pályázaton részt vevő minden diák oklevelet kap, a legjobb alkotásokat küldő fiatalok könyvjutalomban részesülnek.  Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Deák Dénes-ösztöndíj 2020 – Pályázat művészettörténészek, várostörténészek és e tudományterületek hallgatói részére

2022. július 31. 

A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány pályázati felhívása Deák Dénes-ösztöndíj odaítélése céljából művészettörténészek, várostörténészek, illetve e tudományterületek doktori iskolai hallgatói számára. Az alapító végrendelete értelmében a pályázatot elnyerő alkotó számára a kuratórium évi 1500 USA dollárnak megfelelő összeget ajánl fel, mely negyedévi bontásban kerül kifizetésre; ezen felül egy évre biztosítja a tulajdonában levő Budapest, II. kerületi kétszobás lakás használatának jogát. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mosolygó fogacskák pályázat 2019 - Fogkefék titkos élete – Pályázat általános iskolák alsó tagozatos osztályainak

2022. július 30. 

Fotópályázati felhívás a gyerekek fogkeféinek titkos életének bemutatásáról elkészített képek beküldésére magyarországi általános iskola alsó tagozatos osztályok számára. A fődíj a nyertes osztály osztálytermének felújítása 1.000.000 Ft értékben. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Rajzpályázat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére

2022. július 30. 

A Szepes Gyula Művelődési Központ rajzpályázati felhívása 6-18 éves diákok számára az 1848/49-es szabadságharc eseményeit, történelmi alakjait és a szabadság mai jelentését bemutató alkotások beküldésére. A legjobb rajzok készítői tárgyjutalomban részesülnek.  Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályakezdő, fiatal együttesek, előadóművészek előzenekarként történő élőzenei fellépéseinek támogatása

2022. július 30. 

A könnyűzenei műfajba besorolható, jogi személyiséggel rendelkező együttesek és koncertszervezők, továbbá zenekar képviseletében eljáró magánszemélyek és jogi személyek, egyéni vállalkozók (főzenekarok) pályázhatnak pályázatonként 2 millió forintra, fiatal, pályakezdő zenekarok előzenekarként történő felléptetésének támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat fiatal felnőtteknek szóló novellák írására, beküldésére

2022. július 29. 

Kezdő és a gyakorlott írók nyújthatnak be páplyázatot a szerelemről, barátságról, kamaszkori életről és az életkezdésről szóló novellák beküldésére két antológiához. A kötetekbe kerülő írók tiszteletpéldányban és honoráriumban részesülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

2/2018. (VI. 22.) AM rendelet

2022. július 27. 

a cukorágazat szabályozásának egyes kérdéseiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

200 ezer oldalnyi erdészeti szakirodalom a világhálón

2022. július 27. 

Az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtára egyike az erdész szakma évszázados tapasztalatait, elméleti és gyakorlati tudását őrző gyűjteményeinek, mondta Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár. Annak érdekében, hogy mindez a XXI. század követelményeinek megfelelően váljon közkinccsé, megindult a digitalizálása: az Agrárminisztérium támogatásával 2017-ben megkezdődött program keretében immáron közel 1000 kötet, 200 000 oldal szakirodalom […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatírók Szerint Módosult ,,A víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás című (KEHOP-2.1.7 kódszámú) egyszerűsített eljárásrend szerinti felhívás - Több nap, mint pályázatíró

2022. július 25. 

A módosítás keretében a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1084/2016. (II. 29.) Korm. határozat vonatkozó adatának változásával összhangban módosul a konstrukció keretében támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg. Átvezetésre kerülnek továbbá a veszélyhelyzet megszüntetésének következtében 2020.06.25-én módosult felhívás sablon releváns változásai. Módosítással érintett fejezetek: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2022 – Pályázat fiatal, tudományos fokozattal még rendelkező kutatók részére

2022. július 24. 

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett kutatók számára, Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2022. évi elnyerésére, valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban. A támogatás összege 250.000 Ft/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

ReDesign – Népművészeti hagyományokon alapuló tárgyalkotó- és díszítőpályázat Kárpát-medence magyar tanítási nyelvű iskoláinak diákjai számára

2022. július 23. 

Az Oktatási Hivatal alkotópályázati felhívása általános iskolás és középiskolás diákok számára népművészeti tárgyak készítésére és díszítésére. A szakemberekből álló zsűri döntése alapján a legjobb pályamunkákat kiállítják, a díjkiosztó ünnepségen az alkotók oklevelet, értékes tárgyjutalmat kapnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj – Pályázat a pénzügyi tudatosság fejlesztésében élenjáró iskolák, tanárok és diákok elismerésére

2022. július 22. 

Javaslattételi pályázati felhívás a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj odaítélése céljából a pénzügyi tudatosság fejlesztésében élenjáró iskolák, tanárok és diákok elismerésére. A díjban részesülő személy, illetve oktatási intézmény oklevelet és pénzjutalmat kap. A díjhoz tartozó pénzjutalom összege tanuló vagy hallgató esetén 150.000 forint, pedagógus esetén 500.000 forint, oktatási intézmény esetén 2.000.000 forint. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek részére, életminőségét javító beruházások, fejlesztések megvalósításának támogatására

2022. július 22. 

Pályázati felhívás társasházak és lakásszövetkezetek számára szűkebb környezetük minőségi korszerűsítésének, az üzemeltetés hatékonyabbá, biztonságosabbá vagy fenntarthatóbbá tételének, illetve jobb minőségű közösségi terek kialakításának támogatására. Támogatható fejlesztések például: üzemeltetésének hatékonyabbá vagy akár környezettudatosabbá tételét célzó beruházások (például a szelektív hulladékgyűjtés, tárolás); fejlesztések, melyek a lakóközösség mindennapjait, a társasház körülményeit javítják (például a lakásokban online leolvasható mérőórák beüzemelése, vagy a postaládák cseréje); a társasház vagy lakásszövetkezet tagjai által igénybe vehető közös helyiségek fejlesztések (például biciklitárolók, vagy a szabadtéri területeken a kerti sütő- vagy szabadidős- és pihenőhelyek, esetleg játszóterek kialakítása, parkosítás, kertépítés, a dísznövények telepítése, gyepesítés); lépcsőházak és lépcsők balesetmentesítése, az épületek akadálymentesítése, a lakóházhoz tartozó helyiségek és külső telekrészek tűz-, vagyon és egyéb irányú védelme; illetve a gyermekek és idősek biztonságos közlekedését segítő beruházások (például digitális kaputelefon rendszerek, mozgásérzékelővel ellátott világítási és kamerarendszerek - kiépítése, felszerelése és korszerűsítése); energiahatékonysági felújítások és beruházások (például energiatakarékos (LED) lámpák telepítése). A kategóriánkénti első 10 helyezett pályázat pénzjutalomban részesül, melynek összege a helyezéstől függően 300.000 - 1.200.000 Ft-ig terjed. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

XXII. Országos Szőttespályázat – Pályázat a mai életünkben is használható textiltárgyak, tárgyegyüttesek, kollekciók elkészítésére

2022. július 22. 

A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya, Heves Város Önkormányzata, és a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet pályázati felhívása a Kárpát-medencei népi szőtteshagyományt forrásnak tekintő textiltárgyak, tárgyegyüttesek és kollekciók beküldésére. A színvonalas és példaértékű munkák kiállításra kerülnek Hevesen és Budapesten. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat táncművészeti ösztöndíj elnyerésére 2019

2022. július 21. 

Pályázati felhívás táncművészeti ösztöndíj odaítélése céljából fiatal előadó-, alkotóművészek, valamint tánctudományokkal - elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel foglalkozók számára. A támogatás összege 200.000 Ft/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Magyarország Tortája 2019 – Pályázat cukrászdáknak és vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozásoknak

2022. július 21. 

Cukrászdák és más vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások nyújthatnak be pályázatot a ,,Magyarország Tortája versenyen való részvételre. Minden versenyző maximum 2 db tortával nevezhet. A nyertes pályázó az Ipartestülettől kupát és oklevelet kap, valamint az eddigi tapasztalatok alapján nagy médiaérdeklődésre (rádió, televízió, nyomtatott sajtó) számíthat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat együttesek, előadóművészek külföldön történő, élőzenei felléptetésének támogatása céljából

2022. július 20. 

Könnyűzenei és jazz előadóművészek, önálló jogi személyiséggel rendelkező együttesek, koncertszervezők, zenekar képviseletében eljáró magánszemélyek vagy jogi személyek, egyéni vállalkozók pályázhatnak fellépésenként minimum 100.000 Ft, maximum 600.000 Ft, pályázatonként összesen maximum 3.000.000 Ft támogatásra, külföldön történő, élőzenei felléptetésének támogatása (vendégszereplés, koncert, koncertsorozat, turné) céljából. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat ifjúsági területen működő civil szervezetek működésének biztosítására és szakmai programok megvalósításának támogatására 2019

2022. július 20. 

Civil szervezetek pályázhatnak 200 ezer - 3 millió forintra működési költségek támogatására, vagy 200 ezer - 4 millió forintra szakmai programok és működési költségek támogatására. Célterületek: a nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószermegelőzés területén működő civil szervezetek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a Ferencváros lakosaiért végzett tevékenységek, szolgáltatások, rendezvények támogatására

2022. július 20. 

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának pályázati felhívása a Ferencváros területén működő önálló jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek, gazdasági társaságok, önálló jogi személyiséggel rendelkező egyéb, karitatív célú, érdekvédelmi- és érdekképviseleti szervezetek számára, Ferencváros lakosaiért végzett tevékenységük, a ferencvárosiaknak nyújtott szolgáltatásaik, rendezvényeik és egyéb programjaik megvalósításához, munkájuk támogatásához. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hajós Alfréd Sport Ösztöndíj 2022/2023 – Pályázat sportolóknak

2022. július 20. 

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben életvitelszerűen lakó, valamely olimpiai sportágban kiemelkedő eredményt elért általános és középiskolás sportolók számára, Hajós Alfréd Sport Ösztöndíj 2022/2023. évi elnyerésére. A támogatás összege 250.000 Ft/fő. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat új kórusművek megírására

2022. július 18. 

Pályázati felhívás 18. életévét betöltött személyek számára, új kórusművek megírására. 9-12 pályamű kaphat díjazást, művenként bruttó 500.000 - 900.000 Ft között. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat 2022. évi egyházi közösségi célú programok támogatására

2022. július 18. 

Pályázati felhívás magyarországi és határon túli magyar ajkú egyházi jogi személyek számára, a közösségépítést, közösségi nevelést szolgáló, valamint egyéb hitéleti programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege 1 napos programok esetén 100.000 Ft; 2 napos programok esetén 200.000 Ft; 2-nél több napos programok esetén 400.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat könnyűzenei, ismeretterjesztő, hangszeres interaktív előadások támogatására

2022. július 17. 

A zenei ismeretterjesztés területén legalább három éves szakmai múlttal, többéves gyakorlattal rendelkező előadó-művészeti együttesek, hangversenyszervezők, oktatási intézmények, mint jogi személyek, továbbá a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint egyéni vállalkozók, egyéni cégek. nyújthatnak be pályázatot tematikus könnyűzenei ismeretterjesztő, hangszeres interaktív előadások támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Biztonságtechnikai beruházások támogatása

2022. július 17. 

A Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területén működő nonprofit szervezetek és önkormányzatok pályázhatnak 600 ezer - 3 millió forint támogatás elnyerésére, térfigyelő kamerarendszerek kiépítése, meglévő rendszerek bővítése és fejlesztése, a közbiztonság javítása, a bűnmegelőzés hatékonyságának javítása érdekében. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: biztonságtechnikai beruházások (belepülésszintű, a közterületek, közutak felügyeletét ellátó új térfigyelő kamerarendszer kiépítése, a már meglévő kamerarendszer bővítése, kiegészítő funkcióval való ellátása). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat televíziós magazinműsorok, hírműsorok támogatására

2022. július 17. 

Pályázati felhívás magyarországi - helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal hatósági szerződés vagy nyilvántartásba vétel alapján rendelkező - audiovizuális médiaszolgáltatók számára televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének támogatására. Az állandó műsorszám egy adására elnyerhető maximális támogatás összege közéleti magazin esetén 60.000 Ft, hírműsor esetén 40.000 Ft, kulturális magazin esetén 40.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hátrányos helyzetűek esélyegyenlőségének elősegítése

2022. július 16. 

A Zengő-Duna Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén székhellyel rendelkező önkormányzati társulások, nonprofit szervezetek pályázhatnak 200 ezer - 2 millió forint támogatás elnyerése céljából, a hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének megteremtésének segítése érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: Rendezvény szervezése (fellépők költségei, előadói tiszteletdíjak; sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, eszköz-, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; helyi termékbemutató költségei; a rendezvény érdekében felmerülő szárazföldi személyszállítási szolgáltatás;étel -, italfogyasztás; anyagköltség, alapanyag költség); tábor szervezése (szállás költségei; étkezés költségei); eszközbeszerzés (tárgyi eszközök, technikai berendezések). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kutatási pályázat az élelmiszerrendszerek és a klímaváltozás témakörében

2022. július 16. 

Pályázati felhívás kutatási tevékenységek támogatására az élelmiszerrendszerek és a klímaváltozás témakörében. A programban úgynevezett K+F programgazdák (minisztériumok, regionális szervek, melyek kutatási programot vezetnek) és programmenedzserek (kutatási tanácsok, ügynökségek, melyek a programgazda felügyelete alatt kutatási programokat hajtanak végre) vesznek részt. A felhívásra kutatók, kutató intézmények, egyetemek és vállalatok pályázhatnak. A konzorcium minimum 2 kontinensről (Európa, Afrika, Latin-Amerika), származó minimum 4 országból kell álljon. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat környezetvédő szervezetek tevékenységének támogatására

2022. július 15. 

Pályázati felhívás környezet- és természetvédelmi céllal létrejött, a nemzeti környezet- és természetvédelmi célok elérésében közvetlenül feladatot vállaló civil szervezetek számára, tevékenységük támogatására. Támogatható tevékenységek: élőhelyvédelem; földtani (földtudományi) természeti értékek védelme; tájvédelem; környezet- és természetvédelmi monitorozás; ismeretterjesztő, a környezet- és természettudatosságot szolgáló kiadványok, könyvek készítése, kiadása; szemléletformáló, szakmai információkat közvetítő honlapok készítése, üzemeltetése; környezetvédelmi tanácsadás; környezeti nevelési célú programok szervezése, lebonyolítása; kiemelt környezet- és természetvédelmi célok megvalósulásához, jeles napokhoz stb. kapcsolódó figyelemfelkeltő kampány; ágazati szakmai rendezvények szervezése és lebonyolítása. A támogatás összege 800.000 - 3.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat molekuláris biológiai és biotechnológiai kutatások támogatására

2022. július 14. 

Pályázati felhívás molekuláris biológiai és biotechnológiai kutatások támogatására. A program keretében az alapvető élettudományok, az emberi egészségügy, az ipari és mezőgazdasági biotechnológia, valamint a bioenergia területén folytatott eredeti kutatási projekteket támogatják. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 36 hónap. A támogatás összege legfeljebb 25.000 EUR/év. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Budakalász Magja 2018 – Építészeti pályázat

2022. július 14. 

Építészeti tematikájú pályázati felhívás 40. életévet be nem töltött, építőművész, építészmérnök, építész, belsőépítész végzettséggel rendelkező személyek számára. A nyertes pályázók számára legalább bruttó 250.000.-Ft, legfeljebb bruttó 1.500.000.-Ft összegű díjazás állapítható meg. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mesehősök – Hősmesék 3D-ben – Képzőművészeti pályázat

2022. július 13. 

A Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtárának képzőművészeti pályázati felhívása Berze Nagy János néprajztudós, népmesekutató születésének 140. évfordulója tiszteletére általános iskolás diákok számára. A kategóriák győztesei tárgyjutalomban részesülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat elesettek megsegítése, az előítéletek leküzdése és az egyház aktív társadalmi jelenlétének elősegítése céljából

2022. július 12. 

Magánszemélyek (fiatalok) és szervezetek pályázhatnak az elesettek megsegítését, az előítéletek leküzdését, az egyház aktív társadalmi jelenlétét elősegítő tevékenységekkel. Kiemelten célcsoportok és témák: állami gondozottak (utógondozás is), fogyatékosok, romák, hajléktalanok, betegek, menekültek, környezetvédelmi, illetve ökotémák. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Népművészet Ifjú Mestere 2020 - Pályázat fiatal népművészeti alkotóművészek és előadóművészek részére

2022. július 12. 

A kultúráért felelős miniszter pályázati felhívása 15-35 év közötti népművészeti alkotó- és előadóművészek számára a Népművészet Ifjú Mestere díj 2020. évi odaítélése céljából, az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő alkotó- vagy előadó-művészeti teljesítmény elismerésére. A díjazott az adományozást igazoló oklevelet és pénzjutalmat kap. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat társadalmi és civil szervezetek, alapítványok és művészek számára, társadalmi és kulturális tevékenységek támogatására

2022. július 11. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása tevékenységüket a kerületben kifejtő jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek és alapítványok számára, kulturális, közművelődési, egészségügyi tevékenységek és a klímatudatos szemléletformálással, sporttal, ifjúsági ügyekkel, valamint az esélyegyenlőséggel kapcsolatos tevékenységeik támogatására. A támogatás összege legfeljebb bruttó 300.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Aranytoll Díj – Felhívás újságírók jelölésére

2022. július 10. 

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének javaslattételi pályázati felhívása Aranytoll díj odaítélése céljából újságírói pályafutásuk alatt érdemes és kiemelkedő munkát végzett, elsősorban nyugdíjas kollégák számára, életművük elismeréseként. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat nemzetközi színházművészeti szervezetekben való jelenlét biztosításának támogatására

2022. július 10. 

Pályázati felhívás nemzetközi tagsággal rendelkező magyarországi színházművészeti szakmai/érdekképviseleti szervezetek számra, a nemzetközi szervezetben való jelenlétük biztosításának támogatására. A pályázat keretösszege 12.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Protokolldesszert – Pályázat cukrászoknak

2022. július 6. 

Pályázati felhívás cukrászdák, vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások, illetve vendéglátóipari szakképző iskolák számára, alapvetően magyar alapanyagokból álló, új desszertek elkészítésére. A nyertes pályázók kupát és oklevelet, valamint a felajánlások függvényében értékes különdíjakat kapnak, továbbá jelentős médiaérdeklődésre (rádió, televízió, nyomtatott  sajtó) is számíthatnak. második és a harmadik helyezett díszoklevelet kap, valamint értékes szakmai bemutatón, workshopon való részvételi lehetőséget, illetve felajánlás esetén különdíjat. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat vállalkozásoknak, divatmárkák fejlesztését elősegítő nemzetközi mentorprogramban való részvételre

2022. július 4. 

Pályázati felhívás magyar designmárkák (termékek: bútorok; lakáskiegészítő termékek; közterületi és kültéri berendezések; egyéb innovációs termékek: sport- és szabadidőeszközök, játékok, elektronikai eszközök) mentoring rendszerben történő nemzetközi továbbfejlesztésére. A pályázat keretében a szakértők által kiválasztott márkák a mentoring program során sokéves elmélet és gyakorlati tapasztalattal rendelkező külföldi szakemberektől kapnak támogatást cégük és brandjük fejlesztésére vonatkozóan. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat élelmiszeripari startup innovációs versenyben való részvételre

2022. július 2. 

Pályázati felhívás startupok számára, agrár-élelmiszeripari technológiai díjak elnyerésére, az élelmiszeripari rendszerek fenntartható átalakításáért tevékenykedő vállalkozások elismerésére. A pályázat fő célja, hogy felemelje a vállalkozók következő generációját, akik új technológiákat és innovációkat hoznak létre bolygónk és a boldogulásunkhoz szükséges agrár-élelmiszeripari rendszerek javára. A pályázat azon startupok azonosítására, felemelésére és növekedésének felgyorsítására törekszik, amelyek a legnagyobb potenciált mutatják az agrár-élelmiszeripari rendszerek átalakításában, a következő négy kategória egyikéhez igazodva: jobb termelés, jobb táplálkozás, jobb környezet és jobb élet. A díj a döntősöknek és a díjazottaknak lehetőséget biztosít a globális láthatóságra, a tőkebevonásra, a globális szervezetekkel (kormányok, ENSZ-ügynökségek, vállalatok, kockázati tőkebefektetők, partnerek) való kapcsolatépítésre, valamint a mentorálási lehetőségekre. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

12/2021. (II. 25.) számú Kincstár Közlemény - PalyazatMenedzser.hu

2022. július 1. 

a haszongalamb vásárláshoz nyújtott csekély összegű támogatásról szóló 39/2019. (VIII. 23.) AM rendelet szerinti, a 2021. január 1. és 2021. március 31. közötti időszakra vonatkozó átmeneti támogatás igénybevételéhez szükséges ,,Átmeneti támogatás iránti kérelem nyomtatvány rendszeresítéséről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Élet / tárgyak – Alkotói pályázat regényhez kapcsolódó fiktív élettörténettárgyak megtervezésére és elkészítésére - PalyazatMenedzser.hu

2022. július 1. 

A Petőfi Irodalmi Múzeum pályázati felhívása Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényéhez kapcsolódó fiktív élettörténettárgyak megtervezésére és elkészítésére. A kész alkotásokat a Petőfi Irodalmi Múzeum darabonként 50.000 Ft-ért megvásárolja gyűjteménye részére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kertvárosom 2020 – Fotópályázat amatőr fotósoknak a Föld Napja alkalmából - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Az Erzsébetligeti Színház és az Öt Falu Egyesület fotópályázati felhívása amatőr fotósok számára a közvetlen lakó környezetükben tapasztalt benyomásaik, ember és természet, ember és épített környezete viszonylatát bemutató, XVI. kerületben készült alkotások beküldésére. A díjazott fotók készítői oklevelet, nyertes pályaművük nyomtatott vászonképét és értékes ajándékokat kapnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat az emberiség előtt álló legfontosabb kihívások megoldását célzó innovációk fejlesztésére - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Nokia Bell Labs pályázati felhívása 21 év feletti, BA, MA, vagy PhD oklevéllel rendelkezők számára az emberiség előtt álló legfontosabb kihívások megoldását célzó innovációk fejlesztésére és elismerésére. Pályázatot egyénileg és csoportosan (legfeljebb 4 fő) is be lehet nyújtani. Az első helyezett 100.000 USD, a második 50.000 USD, a harmadik 25.000 USD pénzjutalmat kap. A helyezetteknek a pénzjutalmon felül lehetőségük lesz projektjük továbbfejlesztésére a Kiíró segítségével. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat civil szervezetek 2022. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására (7-8) - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

A nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, család és gyermekjóléti szolgáltatók, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek, természet- és környezetvédelem, valamint a polgári védelem területén működő civil szervezetek pályázhatnak működési költségeik, vagy szakmai programjaik és működési költségeik támogatására. A támogatás összege működési költségek támogatása esetében 200.000 - 3.000.000 Ft, szakmai programok és működési költségek támogatása esetében 350.000 - 3.900.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a BAR forrás felhasználásának részletes szabályairól szóló 733/2021. (XII. 20.) korm.rendelet, valamint a módosított Felhívás - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Felhívjuk figyelmüket, hogy megjelent az Európai Unió Brexit miatti hátrányok ellensúlyozására Brexit Alkalmazkodási Tartalékból a magyar vállalkozások részére nyújtott támogatások igénylésének és a források felhasználásának részletes szabályairól szóló 733/2021. (XII. 20.) korm.rendelet. A rendelet megjelenésével egyidejűleg a Felhívás 5. sz. mellékletét képező, a ,,Magyar vállalkozások pályázati támogatása az Európai Bizottság Brexit kárenyhítő forrásának (Brexit Adjustment […] Sikerdíjas a pályázatírás? Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Enteriőr tervezési pályázat építészek, belsőépítészek, lakberendezők, enteriőrtervezők, dizájnerek és jelenleg még tanulmányaikat folytató építész, belsőépítész, lakberendező és dizájner hallgatók részére

2022. június 30. 

Pályázati felhívása az előre mutató, innovatív otthonok és az élvezem a házam tervezés szemléletét tülröző enteriőrök, megadott paraméterek alapján történő tervezésére. A pályázat két kategóriában kerül kiírásra és díjazásra. Az első három helyezett mindkét kategóriában neves szakmai programon vehetnek részt és értékes nyereményeket kapnak. Sikerdíjas pályázatírás, pályázati tanácsadás, pályázatíró cégek ajánlása. Mi CSAK a palyazatmenedzser.hu portált ajánljuk. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat komolyzenei foglalkozások, vetélkedők kidolgozásának és megvalósításának támogatására

2022. június 30. 

A zenei ismeretterjesztés területén többéves gyakorlattal rendelkező előadó-művészeti együttesek, hangversenyszervezők, alap- és középfokú oktatási intézmények, továbbá a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot ismeretterjesztő tematikus, interaktív komolyzenei foglalkozások, vetélkedők kidolgozásának és megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.500.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat művészeti szakmai programok megvalósításának támogatására 2019

2022. június 29. 

Jogi személyiséggel rendelkező civil és egyéb szervezetek pályázhatnak 300 ezer - 1 millió forint támogatásra szakmai programjaik megvalósításához. Támogatott művészeti ágak: építőművészet, filmművészet, fotóművészet, iparművészet, tervezőművészet, irodalom, képzőművészet, művészetelmélet, népművészet, színházművészet, zeneművészet. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatíró: 33/2022. (IV. 27.) számú Kincstár Közlemény >> Napelem pályázatok

2022. június 29. 

A pályázatírási, pályázati tanácsadási tevékenységet végző pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet alapján a 2021/2022 borpiaci évi kifizetési kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 62/2021. (VII. 28.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet alapján a 2021. évi ,,Kifizetési kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 65/2020. (VI. 30.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 39/2018. (XII. 13.) AM rendelet szerinti támogatások kifizetésének 2020. támogatási év II. negyedévétől történő igénybevételéhez szükséges nyomtatványok rendszeresítéséről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A Magyar-Kínai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv útján a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett jelen pályázati felhívások célja, hogy kiszámítható forrást biztosítsanak a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegyék a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 30/2020. (VI. 22.) AM rendelet

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként kidolgozott Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Programból a halgazdálkodási tevékenységet végző vállalkozások részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételének részletes feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet

2022. június 26. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 77/2021. (X. 14.) számú Kincstár Közlemény és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet alapján a 2021. pénzügyi évre kifizethető támogatási keretösszeg közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 16/2022. (II. 22.) számú Kincstár Közlemény és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet alapján a 2022. évi ,,Támogatási kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Idén is több ezer pályázat érkezett a Magyar Falu Programra és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Több mint ötezer kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak a Magyar Falu Program pályázataira. A koronavírus-járvány ellenére is töretlen népszerűségnek örvend a Magyar Falu Program, melynek egyes elemei iránt hatalmas az érdeklődés. A helyi életminőség javítását célzó különböző pályázati kiírásokra idén eddig több mint 5000 kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatírás. MEGJELENT AZ “EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT)” CÍMŰ FELHÍVÁS KITÖLTŐ PROGRAMJA

2022. június 24. 

Elérhető a honlapon az EFOP-1.8.23-21 AZ ALAPELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYSÉGES ÜGYELETI RENDSZER BEVEZETÉSE HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN (PILOT) az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Európa Zöld Városa Díj 2022 – Pályázat sikeres, ambiciózus, inspiráló és innovatív zöld infrastruktúra projektek elismerésére

2022. június 24. 

Pályázati felhívás önkormányzatok számára, Európa Zöld Városa Díj 2022. évi elnyerésére, a lakókörnyezetben lévő zöld infrastruktúrák hozzáadott értékét optimálisan felhasználó projektek elismerésére. A díj elsősorban tiszteletdíj. A nyertes projekt várhatóan kiemelt figyelemben részesül a (nyomtatott és a közösségi) médiában. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázat a kerékpárral való közlekedés és az autómentes szabadidő eltöltését népszerűsítő és elősegítő rendezvények támogatására

2022. június 23. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása budapesti bejegyzett székhellyel / telephellyel / rendelkező non-profit szervezetek számára, a kerékpárral való közlekedés és az autómentes szabadidő eltöltését népszerűsítő és elősegítő rendezvények támogatására, a kerékpárhasználat növelése és az egészségtudatos szemlélet népszerűsítése céljából. A támogatás összege 100.000 - 200.000 Ft/esemény Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK ÜGYFÉLSZOLGÁLAT - NYITVATARTÁS VÁLTOZÁS

2022. június 23. 

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021 (III. 5.) Korm.rendelet értelmében telefonos és személyes ügyfélszolgálatunk 2021.03.09-től zárva tart. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: Pályázat társadalmi és civil szervezetek, alapítványok és művészek számára, társadalmi és kulturális tevékenységek támogatására

2022. június 22. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása tevékenységüket a kerületben kifejtő jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek és alapítványok számára, kulturális, közművelődési, egészségügyi tevékenységek és a klímatudatos szemléletformálással, sporttal, ifjúsági ügyekkel, valamint az esélyegyenlőséggel kapcsolatos tevékenységeik támogatására. A támogatás összege legfeljebb bruttó 300.000 Ft. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: Szolgáltató Önkormányzat 2020 - Pályázat jó gyakorlatot megvalósító önkormányzatok számára

2022. június 22. 

Települési önkormányzatok lakosságszámtól függetlenül nyújthatnak be pályázatot Szolgáltató Önkormányzati Díj 2020. évi elnyerésére. A díjazott önkormányzatok a Díj adományozását igazoló oklevelet és emléktáblát kapnak. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: Pályázat vállalkozások, vállalatok részére üzleti etikai díj elnyerésére

2022. június 22. 

Javaslattételi pályázati felhívás kis-, közép-, és nagyvállalatok, valamint multinacionális cégek számára, Üzleti Etikai Díj 2021. évi elnyerésére, az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésére. A díjjal embléma, logó viselésének jogosultsága jár együtt. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: 80/2020. (VII. 22.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 22. 

a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet szerinti támogatás igényléséről és a 2020. évi „Kifizetési kérelem” nyomtatvány közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Méh állatjóléti támogatás

2022. június 22. 

Magyarország Kormányának pályázati felhívása méhészek számára, méh állatjóléti támogatás igénylésére, a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztése érdekében. A pályázati felhívás kódja: VP3-14.1.2-22 A felhívás a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztését célozza meg azáltal, hogy támogatást nyújt a méhek jólétét szolgáló higiéniai, állatvédelmi körülmények, feltételek biztosításához. A pályázat keretösszege: 10 milliárd Ft A támogatás összege: 15 eurónak megfelelő forintösszeg/méhcsalád/év Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás A támogatott pályázatok várható száma: 7500 db Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: A támogatást igénylő által tartott és a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X.18.) FVM rendelet - azaz aTenyészet Információs Rendszer (továbbiakban TIR) - szerint nyilvántartott méhcsaládok után 2,5 éven keresztül, a kötelezettség vállalási időszak végéig, azaz 2024. december 31-ig terjedő időszak tekintetében, méhcsaládonként meghatározott mértékű támogatás vehető igénybe, amennyiben a méhész e Felhívásban meghatározott kötelezettséget vállalja és annak eleget tesz. Támogatott tevékenység: Méhcsaládonként évente egy alkalommal 4 kg méz visszahagyása A méh állatjóléti támogatás 2,5 éven keresztül nyújtott kompenzációs támogatás (méhcsaládonként - melyek 0,2 állategységnek /ÁE/ felelnek meg - kalkulált összeggel). Az állatjóléti intézkedés egy újabb ösztönző elem a méhészetek hatékonyságának további növelésére. A kötelezettségvállalási időszak kezdete 2022. július 01. A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését követően 30 hónap áll rendelkezésre. A projektek 2022. július 01. és 2024. december 31. között valósulnak meg. A méhészet szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás Magyarország egész területén megvalósulhat azzal, hogy a támogatott méhcsaládokat Magyarország területén kell tartani (kivéve bemutató, méhek vándoroltatása). A támogatást igénylőnek a projekt nem elszámolható költségeit önerőből szükséges fedeznie. Értékelési szempontok Agrárvégzettség A méhészetben elismert termelői csoport tagság vagy elismert termelői szervezet* tagság Tenyészet Információs Rendszerben nyilvántartott méhtartás bejelentésének időpontja Tanúsítvánnyal rendelkező ökológiai minősítésű méhészet Az építtető keret alkalmazása (április 1. és május 31. között) A teljes kötelezettség vállalás időtartamára szóló, a méhészet fenntartására vonatkozó részletes állatjóléti terv. Méhcsaládok száma További információk a pályázatfigyelőn

13/2022. (I. 31.) számú Kincstár Közlemény - Pályázatfigyelő

2022. június 22. 

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet alapján a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben résztvevő mezőgazdasági termékek listájáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Ismét igényelhető támogatás a méhészeti gépjárművekre! - Pályázatfigyelő

2022. június 21. 

A méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 4/2014. (I. 27.) VM rendelet alapján az idei évben is igényelhet mezőgazdasági csekély összegű vissza nem térítendő támogatást az a méhész, akinek üzemeltetésében méhészeti eszközhordozó jármű, illetve vándor méhesház van. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázat fenntarthatósági sajtódíj elnyerésére - Tízből kilenc pályázatíró ezt a pályázatfigyelő portált ajánlja

2022. június 21. 

Pályázati felhívás Fenntarthatósági Sajtódíj odaítélése céljából a fenntarthatóság témakörébe tartozó pozitív példák, szemléletváltással kapcsolatos történetek, valamint a digitalizáció és a kommunikáció pozitív társadalmi hatása bemutatásának elismerésére. Mindhárom kategória nyertes pályázója nettó 300.000 Ft díjban részesül.  Napelem pályázat, Magyar Falu Program pályázatok, GINOP Plusz pályázatok...

A Kulturális Fesztiválok Kollégiuma meghívásos pályázati felhívása

2022. június 7. 

A hazánk közvetlen közelében zajló ukrajnai háború a kulturális életben is érezteti hatását. A kialakult helyzetre reagálva a Nemzeti Kulturális... The post A Kulturális Fesztiválok Kollégiuma meghívásos pályázati felhívása appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Pályázat a designmenedzsment szemlélet területén kiemelkedő szervezetek díjazására

2022. június 3. 

Egyéni vállalkozó, KKV, Kft, Bt pályázatok, támogatások a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatók. Pályázati felhívás a designmenedzsment eszközrendszerét alkalmazva folyamatos innovációra és kiemelkedő minőségre törekvő szervezetek elismerésére. Díjazás: 1 millió forint pénzjutalom valamint adható különdíj és elismerő oklevél is.

Európai uniós pályázatok az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására 2022

2022. május 30. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívások az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, a betegek életminőségének javítása és a betegségmegelőzés érdekében. A pályázatok célja többek között a diagnosztika optimalizálása, a jobb életminőség, valamint az egyenlő hozzáférés biztosítása az összes, betegséggel kapcsolatos területen. A rákellenes misszió valamennyi rákos megbetegedéssel foglalkozik, beleértve a kevéssé ismert rákos megbetegedéseket is. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-10 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat a közterületek és lakóövezetek a polgárok bevonásával történő tervezési projektjeinek támogatására

2022. május 23. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás az Új Európai Bauhaus kezdeményezéshez igazodó, a lakott helyekre és a természeti környezettel való kapcsolatunkra összpontosító tervezési projektjeinek támogatására. Pályázatot az alábbi négy fő területen lehet benyújtani: újrakapcsolódás a természethez; az összetartozás érzésének visszanyerése; azon helyek és emberek prioritásént való kezelése, akiknek a legnagyobb szükségük van rá; valamint a hosszú távú, életciklus alapú gondolkodás szükségessége az ipari ökoszisztémában. A pályázat keretében hat projektet támogatnak. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két, legfeljebb négy tagja van A támogatás összege legfeljebb 45.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat európai uniós környezettechnológiai hitelesítési védjegy elnyerésére

2022. május 21. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás európai uniós környezettechnológiai hitelesítési védjegy elnyerésére, a piacralépés elősegítése érdekében. Pályázatot az alábbi területeken lehet benyújtani: vízkezelés és -ellenőrzés (pl. vízminőség-ellenőrzés, ivóvíz- és szennyvízkezelés); anyagok, hulladékok és erőforrások (pl. szilárd hulladékok szétválogatása és szelektálása, anyagok újrahasznosítása, életciklus végi termékek és vegyi anyagok, biomassza alapú termékek); valamint energia (pl. megújuló energia, hulladékból előállított energia,  energiahatékonyság). A támogatás az eljáráshoz szükséges tevékenységek költségeinek fedezésére szolgál. A támogatás összege 55.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat fenntarthatósági témájú vállalkozói mentorprogramban való részvételre

2022. május 18. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás mikro-, kis-, és középvállalkozások számára, fenntarthatósági témájú vállalkozói mentorprogramban való részvételre, a környezettudatos szemléletmód és a vállalkozások működésének zöldítése érdekében.

Pályázat médiaszervezeteknek oknyomozó újságírói programban való részvételre

2022. május 18. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás médiaszervezetek számára, oknyomozó újságírói programban való részvételre, az átláthatóság és az elszámoltathatóság megerősítése érdekében. A pályázat célja többek között az együttműködő oknyomozó újságírói hálózatok támogatása a bűnözés, a korrupció és a korrupcióhoz kapcsolódó pénzek leleplezése érdekében; az oknyomozó kiadványok szervezeti és pénzügyi életképességének elősegítése; valamint az újságírók biztonságát és védelmét szolgáló proaktív, holisztikus megközelítések kidolgozása és előmozdítása. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 5 év. A pályázat keretösszege 20.000.000 USD. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat ritka betegségben szenvedők életminőségének javítását elősegítő megoldások díjazására

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás nemzetközi egészségügyi díj elnyerésére, a ritka betegséggel diagnosztizált emberek életminőségét javító, technológiai alapú megoldások elismerésére. Többek között olyan megoldásokat keresnek, melyek a ritka betegségekben szenvedők holisztikus ellátásának optimalizálását célozzák, támogatják a betegek napi gondozását, javítják az ellátás koordinációját, minőségi információt biztosítanak a betegek számára a betegségükről, valamint előmozdítják a betegek és szószólóik közötti közösség-és kapcsolatépítést. A pályázat keretében legfeljebb két megoldást díjaznak, közöttük oszlik meg a díjalap 150.000 USD összegű jutalma. A pályázati kiírás nyelve angol.

Felhívás élettudományi fókuszú akcelerátor programban való részvételre

2022. május 16. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Élettudományi fókuszú, piaci alapon működő program olyan projektgazdák jelentkezését várja, akik életképes projektjeik megvalósításához forrást és befektető partnert keresnek.

Az Év Agrárembere 2021 kitüntető díj Életműdíj támogatója a Groupama Biztosító Zrt.

2022. május 15. 

Baranyi Szabolcs a Groupama Biztosító Zrt. mezőgazdasági üzleti igazgatójához közel áll a vidék, biztosítóként szükségesnek tartja a megjelenést ezen a nagyszabású rendezvényen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […]

A Hungarikum-pályázaton 930 millió forintot ítélt oda az Agrárminisztérium

2022. május 10. 

A Hungarikum 2022 pályázaton 391 pályázó 930 millió forintnyi támogatásban részesül három területen - közölte V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa sajtótájékoztatón Budapesten kedden. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

10/2015. (III. 13.) FM rendelet

2022. május 9. 

az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásának feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket […]

9/2015. (III. 13.) FM rendelet

2022. május 9. 

a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén […]

22/2016 (IV. 5.) FM rendelet

2022. május 9. 

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […]

Pályázat innovátoroknak külföldi tréningprogramon való részvételre

2022. május 6. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás fiatal vállalkozók, startupok és inkubátorok képviselői számára, külföldi tréningprogramon való részvételre. A pályázat célja, hogy támogassa az induló vállalkozásokat innovatív ötleteik, megoldásaik, prototípusaik, termékeik és szolgáltatásaik piaci potenciáljának értékelésében, és gyakorlati eszközöket kínáljon számukra a vállalkozás működtetéséhez és növekedéséhez, valamint tevékenységük sikeres nemzetközivé tételéhez. Pályázatot az alábbi területeken lehet benyújtani: információs és kommunikációs technológiák; egészségügy és biotechnológia; intelligens mobilitás; fintech; kiberbiztonság, mesterséges intelligencia és kibernetika. A 10 napos tréningprogram elméleti és gyakorlati képzésből áll. A pályázati kiírás nyelve angol.

MEGÁLLAPODÁS ÉS MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS MINTA (2022/2023. TANÉV)

2022. május 4. 

Minta az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 15/2021. (III. 31.) AM rendelet szerint megkötendő, 2022/2023. tanévi megállapodásokhoz és megállapodás-módosításokhoz A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […]

Európai uniós innovációs pályázat városi mobilitás témakörben

2022. május 3. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Innovációs pályázati felhívás a városi mobilitás témakörben, az európai városok előtt álló kihívások megoldása és a polgárok életminőségének javítása érdekében, innovatív ötletek megvalósítása és gyakorlati kipróbálása révén. A pályázat az alábbi négy városi kihívásra összpontosít: aktív mobilitás; fenntartható városi logisztika; energia és mobilitás; valamint a jövő mobilitása. A városi mobilitás kihívásai között olyan kérdések szerepelnek, mint az egyenlő hozzáférés, az öko-hatékonyság, a fizikai és digitális biztonság, az új technológiák hasznosítása, a népességnövekedés, valamint a levegőminőség javítása. A pályázat keretösszege 14,7 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

19/2021. (V. 5.) AM rendelet (Hatályos: 2021.05.07 – 2022.04.01.)

2022. május 3. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […]

Pályázatfigyelő hírlevél 2022. május 2.

2022. május 2. 

Az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat lovas létesítmények fejlesztésének támogatásáraPályázati felhívás a vidéki térségekben működő mikrovállalkozások és magánszemélyek számára, induló vagy már működő lovas tevékenységeik támogatására, kiemelten a lovas létesítményeinek fejlesztése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100.000.000 Ft.Pályázat a fenntarthatóság iránt elkötelezett KKV-k díjazására és támogatásáraPályázati felhívás kis- és középvállalkozások számára, a munkavállalói jólét, környezetvédelem, illetve a mikroközösségek iránti felelősségvállalás elismerésére és további támogatására. Minden kategóriában egy-egy nyertest hirdetnek. A nyertesek 3-3 millió Ft-os bruttó támogatásban részesülnek, melyet a pályázat során benyújtott program megvalósításához használhatnak fel. Határidő: 2022. május 9.Pályázat fenntarthatósági témájú vállalkozói mentorprogramban való részvételrePályázati felhívás mikro-, kis-, és középvállalkozások számára, fenntarthatósági témájú vállalkozói mentorprogramban való részvételre, a környezettudatos szemléletmód és a vállalkozások működésének "zöldítése" érdekében.Pályázat bioszféra rezervátumok, globális geoparkok és természeti világörökségi helyszínek részére nemzetközi kutatási-oktatási programban való részvételrePályázati felhívás bioszféra rezervátumok, globális geoparkok és természeti világörökségi helyszínek számára, a fenntartható fejlődést előmozdító, 3 évig tartó, nemzetközi programban való részvételre. A projekt célja egy fenntarthatóbb és klímasemlegesebb Európa létrehozása a kutatás és az oktatás révén úgy, hogy innovatív megoldásokat dolgozzanak ki a környezeti problémákra az UNESCO kiválasztott helyszínein. A projekt ideje alatt minden évben öt helyszínt választanak ki, melyek a kijelölt célok elérésén együttesen dolgoznak. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2022. május 9.100 szóban Veszprém - Irodalmi pályázatA StúDió Veszprém Podcast pályázati felhívása veszprémi történeteket és hangulatot 100 szóban leíró novellák beküldésére. Pénzdíjban részesül a zsűri által kiválasztott első 3 helyezett (150.000-100.000-80.000 Ft) és a 18 év alatti kategória legjobbja (80.000 Ft), valamint a közönség által kiválasztott alkotó (80.000 Ft).Itt nemez van - Pályázat a Hargitai Éva Alkotói Ösztöndíj 2022. évi elnyeréséreA Multifelt Factory Nemezgyár és a Szőnyegtervezők Társasága Egyesület pályázati felhívása műszaki-művészeti diplomával rendelkező alkotók számára, Hargitai Éva Alkotói Ösztöndíj 2022. évi elnyerésére, a nemezgyár és a designerek közötti együttműködés elősegítése érdekében. A támogatás összege minimum 100.000 Ft. Határidő: 2022. május 8.Pályázat építőanyagok elnyerésére gyermekintézmények és műemlékvédelmi épületek felújításáhozPályázati felhívás gyermekintézmények (óvodák, iskolák, gyógyintézmények) és műemlékvédelmi épületek felújításához igényelhető támogatás elnyerésére. Az építőanyaggyártók építőanyagokkal, szolgáltatással, ill. a kivitelezésre és fuvarra fordítható pénzösszeggel támogathatják az igényléseket benyújtó intézményeket és műemlékeket.Dalszövegírók versenye 2022 - Pályázat alkotóknak, dalszövegíróknakAz Inspired Selection Kft. és a zeneszöveg.hu pályázati felhívása irodalmi és zenei területen tevékenykedő alkotók és dalszövegírók számára, meghatározott dal és kotta alapján készült dalszövegek beküldésére. A Verseny nyertese kiemelt médiamegjelenést és a dal professzionális felvételét és kiadását nyeri el. Határidő: 2022. május 9.Európai uniós pályázatok a konferenciatolmácsképzés támogatása céljábólPályázati felhívások felsőoktatási intézmények, egyetemi intézetek, egyesületek, valamint konzorciumaik és társulásaik számára, a tolmácsképzés támogatására. A pályázatok célja a  konferenciatolmácsolás területén magas színvonalú mester- és posztgraduális képzés-szervezés, illetve a konferenciatolmácsképzés kiválóságának előmozdítását, a konferenciatolmácsokat képző egyetemek közötti együttműködést és a konferenciatolmácsolás technikai fejlődésének kutatását célzó projektek fejlesztése. A pályázat keretösszege 500.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.Ökumenikus Diákfilmszemle 2022 - Pályázati felhívás filmek nevezéséreAz Evangélikus Pedagógiai Intézet, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája, a Katolikus Pedagógiai Intézet valamint a Budapesti Piarista Gimnázium pályázati felhívása katolikus, református és evangélikus általános- és középiskolák diákok számára, a "példaképeink" témára reflektáló, illetve szabadon választott témájú filmek diákfilmszemlére történő nevezésére. Mind a három kategóriában az 1. díj értéke 80.000 Ft, a 2. díj értéke 50.000 Ft, a 3. díj értéke 30.000 Ft. Határidő: 2022. május 9.Pályázat a felsőoktatásban tanulók virtuális csereprogramban való részvételének támogatásáraPályázati felhívás a felsőoktatás vagy az ifjúság területén működő szervezetek és intézmények számára, a felsőoktatásban tanulók virtuális csereprogramban való részvételének támogatására, a kultúrák közötti párbeszéd és a humán készségek fejlesztésének előmozdítása érdekében.Pályázat a jövő otthonáról szóló innovációs versenyben való részvételrePályázati felhívás releváns technológiákkal és nagy potenciállal rendelkező startupok, KKV-k és egyéb vállalatok számára, innovációs versenyben való részvételre, a Kiíróval való jövőbeli együttműködés céljából. Pályázatot az alábbi négy területen lehet benyújtani: új funkciók, tartozékok vagy szolgáltatások a "bővíthető készülék" számára; a háztartási készülékek és légkondicionáló rendszerek új trendjeit tükröző megoldások; innováció a háztartási készülékek és légkondicionáló rendszerek anyagai, alkatrészei és vezérlése terén; valamint a háztartási készülékek és légkondicionáló rendszerek jövőbeli átalakulása. A 10 finalista lehetőséget kap, hogy nemzetközi csúcstalálkozó keretein belül mutassa be tevékenységét, ahol akár 200.000 EUR befektetést is nyerhetnek. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2022. május 9.Pályázat filmszínházban bemutatandó filmalkotások terjesztésének támogatásáraPályázati felhívás filmszínházban bemutatandó egész estés (legalább 70 perces) játékfilmek, animációs filmek, dokumentumfilmek terjesztésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 30.000.000 Ft.Pályázat közgyűjteményeknek, online tárlatok létrehozására és kooperatív múzeumpedagógiai programok megvalósításáraPályázati felhívás közgyűjtemények számára, múzeumpedagógiai fókuszú, online tárlatok létrehozásának és kooperatív múzeumpedagógiai programok megvalósításának támogatására. A sikeresen pályázó közgyűjtemények létrehozzák saját online tárlatukat / tárlataikat a Thinglink platform segítségével és választott, Petőfihez kapcsolható műtárgyakkal, emlékekkel bekapcsolódnak egy - akár országhatárokon is átívelő - közös élő, online múzeumpedagógiai programokat kínáló, közgyűjteményi hálózat felépítésébe és munkájába. Határidő: 2022. május 9. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok  

Pályázat következő-generációs ICT megoldások fejlesztésének támogatására

2022. május 2. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás következő-generációs ICT megoldások fejlesztésének támogatására. Kiemelkedő témáknak számítanak például az internet, a mesterséges intelligencia és a big data, a magánélet és biztonság, az 5G+ és a vertikális elemek (például az intelligens szállítás, az okos ipar, az okos egészségügy és az okos városok). Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van, amelyek két különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18-36 hónap. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat európai kulturális turisztikai díj elnyerésére

2022. május 1. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás európai kulturális turisztikai díj 2020. évi odaítélése céljából. Az idei díj fő témája: Különleges turisztikai fejlesztés és promóció a kulturális örökség alapján. A díjakat azon kulturális turisztikai célpontok által elért eredmények kapják, amelyek jelentős mértékben fokozzák a látogatói élményt, miközben tiszteletben tartják a tradíciókat és bevonják a helyi közösségeket is. A pályázati kiírás nyelve angol.

35/2022. (IV. 29.) számú Kincstár Közlemény

2022. április 29. 

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet szerinti május hónapban teljesítendő adatszolgáltatásról és a kompenzációs kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […]

33/2022. (IV. 27.) számú Kincstár Közlemény

2022. április 28. 

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet alapján a 2021/2022 borpiaci évi kifizetési kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […]

Vállalkozói mentorprogram

2022. április 27. 

Pályázat mikro-, kis-, és középvállalkozások számára, fenntarthatósági témájú vállalkozói mentorprogramban való részvételre, a környezettudatos szemléletmód és a vállalkozások működésének "zöldítése" érdekében. További információk a pályázatfigyelőn

Öt embert letartóztattak az uniós pályázati botrány miatt

2022. április 22. 

Öt embert letartóztatásba, egyet pedig bűnügyi felügyelet alá helyezett a pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetés ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő […]

Pályázati hírlevél 2022. április 19.

2022. április 19. 

Pályázat fiatalok fizikai és mentális egészségének megőrzését elősegítő tevékenységek, programok támogatásáraPályázati felhívás ifjúsági közösségek és ifjúsági civil szervezetek számára, fiatalok fizikai és mentális egészségének megőrzését elősegítő közösségépítő programjaik megvalósításának támogatására. A támogatás összege 500.000 - 2.000.000 Ft. Határidő: 2022. április 22.Pályázat kisbenzinkutak forgalomarányos támogatásáraPályázati felhívás legfeljebb 50 közforgalmú üzemanyagtöltő állomást működtető kisbenzinkutak forgalomarányos támogatására. A támogatás összege az üzemanyagár-stoppal érintett üzemanyagok (95-ös oktánszámú motorbenzin és a dízelgázolaj) 2022. március, április és május havi forgalma alapján literenként legfeljebb 20 Ft, de legfeljebb a 2021-es tárgyhavi forgalom 120 százaléka.Tanuljunk a múlt hibáiból - Karitatív művészeti pályázat a békéhez kapcsolódóanA székesfehérvári Krajczáros Alapítvány pályázati felhívása aktív korú, hivatásos és amatőr képzőművészek, kézművesek, fotográfusok, illetve diákok és nyugdíjasok számára, az "orosz agresszió és következményei a XXI. században" témára reflektáló alkotások készítésére. Minden pályázó díszes emléklapot kap. A kialakítandó értékelési kategóriák I-III. helyezettjeinek az alapítvány emléktárgyat adományoz. Határidő: 2022. április 23.Női Innovátorok Európai Uniós Díja 2022 - Pályázat az EU innovációs ökoszisztémájára nagy hatást gyakorló nők elismerésérePályázati felhívás női innovátorok számára, Európai Uniós Díj 2022. évi elnyerésére. A díjat azoknak a nőknek ítélik oda, akik korszakalkotó hatást gyakoroltak az uniós innovációs ökoszisztémára azáltal, hogy ötleteiket új és fejlett termékekké és szolgáltatásokká alakították át az emberek és a bolygó javára. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy több női innovátorra van szükség, és hogy példaképeket teremtsen a nők és lányok számára mindenütt. A díjat két kategóriában osztják ki. A női innovátorok kategóriájának három díjazottja egyenként 100.000 EUR, a fiatal, 35 év alatti női innovátorok kategóriájának három díjazottja egyenként 50.000 EUR díjazásban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.Nyílt nap és fotópályázat a világ első kriptongyára fotózásáraA Kristály-völgy Egyesület fotópályázati felhívása amatőr és profi fotósok számára, a világ első kriptongyára épületének fotózására. Határidő: 2022. április 22.Pályázat munkaadóknak, ukrán állampolgársággal rendelkező személyek munkavállalásának támogatásáraPályázati felhívás az Ukrajnában kialakult fegyveres konfliktus elől menekülő, Ukrajna területéről 2022. február 24-én vagy azt követően Magyarország területére érkezett, ukrán állampolgársággal vagy ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező személyek Magyarországon történő foglalkoztatásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 60.000 Ft, illetve a munkavállalóval közös háztartásban élő kiskorú gyermekek után gyermekenként további 12.000 Ft.Csodálatos Barlangvilág 2022 - RajzpályázatA Speleo Myotis Barlangkutató, Természetjáró és Természetvédő Egyesület és a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat rajzpályázati felhívása általános iskolás,  7-12 éves gyerekek számára, a barlangi vizekkel kapcsolatos alkotások beküldésére. Minden helyezett részt vehet egy (ingyenes) szervezett overallos barlangtúrán, melyen képzett, tapasztalt túravezetők nyújtanak szakszerű segítséget. Határidő: 2022. április 22.Európa Innovációs Fővárosa - Pályázat kiemelkedő városi innovációs ökoszisztémával rendelkező önkormányzatoknakPályázati felhívás önkormányzatok számára, Európa Innovációs Fővárosa cím elnyerésére, kiemelkedő városi innovációs ökoszisztémák elismerésére. A pályázat célja a városok helyi innovációs ökoszisztéma katalizátoraként betöltött szerepének elismerése és olyan új tevékenységek ösztönzése, amelyek célja a korszakalkotó innováció fellendítése. A díjat két kategóriában ítélik oda. Az Európa Innovációs Fővárosa cím nyertese 1.000.000 EUR, a második és harmadik helyezett 100.000 EUR, az Európa Feltörekvő Innovációs Fővárosa cím nyertese 500.000 EUR, a második és harmadik helyezett 50.000 EUR díjazásban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.Novellaíró pályázat szerelmes történetek és krimik beküldéséreA MyMirror magazin pályázati felhívása meghatározott szavakat felhasználó szerelmes és krimi novellák beküldésére. A 10 legjobb novella íróját bemutatják a MyMirror online magazinban és novelláját is megjelentetik. Határidő: 2022. április 24.Pályázat biodiverzitással foglalkozó fiatal kutatóknak, nemzetközi díj 2022. évi elnyeréséreJavaslattételi pályázati felhívás nemzetközi biodiverzitási díj 2022. évi odaítélése céljából, a biodiverzitás-informatika területén fiatal kutatók által végzett innovatív kutatások és felfedezések elismerésére. A díjat olyan hallgatóknak ítélik oda, akiknek mesterképzése és doktori tanulmányai a Kiíró által közvetített adatokra támaszkodnak. A pályázat keretében két pályakezdő kutató - lehetőleg egy mester- és egy doktorjelölt - munkáját díjazzák. A díjjal járó pénzjutalom 5.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Erdészeti szakcikk- és tanulmánypályázatAz Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottságának pályázati felhívása diákok és fiatal szakemberek számára, a tágabban értelmezett erdészettudomány, az erdőgazdálkodási gyakorlat, illetve az erdőhöz köthető biológiai, ökológiai és társadalomtudományi szakcikkek és tanulmányok megírására. pályázaton elnyerhető díjak összértéke a 2022. évben maximum 700 ezer Ft. Határidő: 2022. április 24.Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok az EU4 Health Program témaköreinek területénKutatás-fejlesztési pályázati felhívások az EU4 Health Program témaköreinek területén, az uniós közegészségügy javítása érdekében. A pályázatok célja többek között a betegségmegelőzés és az egészségfejlesztés; az emberek védelme a határokon átnyúló súlyos egészségügyi veszélyekkel szemben a veszélyek megelőzése, az azokra való felkészültség és reagálás révén; a gyógyszerekhez, orvostechnikai eszközökhöz és a válsághelyzetekben használatos termékekhez való hozzáférés javítása; valamint a nemzeti egészségügyi rendszerek megerősítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 36 hónap. A pályázat keretösszege 107.300.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.Ifjú Kócsagőr Program - Pályázat fiatal természetvédőknekA Természetvédelmi Őrszolgálat pályázati felhívása 18-24 év közötti fiatalok számára, természetvédelmi gyakornoki programban való részvételre. Határidő: 2022. április 22.Pályázat biztonsági és kiberbiztonsági innovációk fejlesztésének támogatásáraPályázati felhívás új biztonsági és kiberbiztonsági prototípusok és demonstrációs eszközök fejlesztésének támogatására. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, amelynek legalább két tagja van. Pályázatot az alábbi két fő témában lehet benyújtani: kiberbiztonság; illetve biztonsági megoldásokhoz használható digitális alkalmazások. A támogatás összege prototípusok esetében legfeljebb 74.000 EUR, demonstrációs eszközök esetében legfeljebb 88.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat önkéntes mentőszervezetek 2022. évi támogatásáraPályázati felhívás önkéntes mentőszervezetek számára, tevékenységükhöz kapcsolódó működési költségeik finanszírozására, technikai, ruházattal való ellátásukra, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának vizsgáztatásának támogatására. A támogatás összege ruházati termékek esetén legfeljebb 600.000 Ft; működési költség esetén legfeljebb 1.000.000 Ft. Határidő: 2022. április 24.Nyomok - FotópályázatA Prizma Kör fotópályázati felhívása a földön, vízben, falon, fán vagy bármely felületen lévő, bárki, vagy bármi által okozott nyomokat, lenyomatokat megörökítő alkotások beküldésére. A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.Ragyogj! - PlakátpályázatA Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros és a KUNSZT! plakátpályázati felhívása felsőoktatási intézmények művészeti képzésében résztvevő hallgatók, illetve hivatásos grafikusok és tervezőgrafikusok számára, a kultúra és kreativitás együttélését, illetve az Európa Kulturális Fővárosa címet, Veszprémet vagy a régióhoz tartozó Balatont és Bakonyt szubjektív szemszögből láttató alkotások beküldésére. Díjazás: 1. díj: 300.000 Ft; 2. díj: 200.000 Ft; 3. díj: 100.000 Ft. Határidő: 2022. április 24.Pályázat tartalomalapú marketingmegoldások díjazásáraPályázati felhívás ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői számára, az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásainak elismerésére.Pályázat magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására (Erdély / Románia)A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kiadók, nonprofit alapítványok, kulturális intézmények, egyesületek, ifjúsági és egyházi szervezetek számára, romániai szerzők magyar nyelven írt művei, az erdélyi magyar szellemi-társadalmi élet múltjához és jelenéhez kötődő munkák, illetve új, hiánypótló műfordítások kiadásának támogatására. Határidő: 2022. április 25.Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat 2022A Hagyományok Háza, a Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. és a Matyó Népművészeti Egyesület pályázati felhívása tárgyalkotók számára, Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázaton való részvételre, a magyar népi hímzések és viseletek hagyományainak megőrzése és továbbfejlesztése érdekében.Közlekedési Kultúra Napja 2022 - FotópályázatAz Országos Rendőr-főkapitányság, a Közlekedéstudományi Egyesület és a Magyar Plastiroute Kft. fotópályázati felhívása a közlekedésbiztonsághoz, illetve a gyalogosok védelméhez kapcsolódó alkotások beküldésére. A kategóriánkénti legjobb három pályázó oklevelet és vásárlási utalványt kap (az I. helyezett 50.000 Ft, a II. helyezett 30.000 Ft, a III. helyezett 20.000 Ft értékben). Határidő: 2022. április 24.

Selye János Diáklabor Hálózat kiépítése (2022-2.1.2-DIÁKLABOR) - pályázati felhívás társadalmi egyeztetése

2022. április 12. 

A 2022-2.1.2-DIÁKLABOR című konstrukció a tervek szerint 2022. első felében meghirdetésre kerül. A felhívás célja, olyan tehetséggondozó műhelyek létrehozása és fejlesztése meglévő infrastrukturális feltételek mentén, melyek lehetőséget biztosítanak a 12-18 éves korosztály körében a tudományos kiválóság támogatására, illetve a kutatói életpálya népszerűsítésére elsősorban az MTMI (Matematika, Természettudomány, Műszaki és Informatika) szakterületekhez kapcsolódóan a természettudományos területen való kutatások végzésére, és különböző projektek létrehozására alkalmas műhelyek létrejöttének támogatásán keresztül.

Innovációfejlesztés és üzleti modell kidolgozásának támogatása

2022. április 4. 

Pályázat új technológiai innovációk fejlesztésének, validálásának, továbbá az innováció piacra vitelét elősegítő üzleti eset és üzleti modell kidolgozásának támogatására. A pályázatnak nincsenek előre meghatározott tematikus prioritásai, és a javaslatok a tudomány, a technológia vagy az alkalmazás bármely területén benyújthatók. A projekteknek kiegyensúlyozott módon kell foglalkozniuk mind a technológiai, mind a piaci/üzleti fejlesztéssel, illetve a korai vevői vagy felhasználói visszajelzéseken alapuló ismétlődő tanulási folyamatokkal. A tevékenységeknek - a technológia érettségi szintjétől függően - a kutatási, technológiafejlesztési és validálási tevékenységek megfelelő kombinációját kell magukban foglalniuk. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A pályázati kiírás nyelve angol. További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat elektronikai alkatrészek és rendszerek kutatásának és fejlesztésének támogatására

2022. április 1. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás elektronikai alkatrészek és rendszerek kutatásának és fejlesztésének támogatására. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kis-. és középvállalkozások projektben való részvételét kifejezetten támogatják. A projekt végrehajtására 3 év áll rendelkezésre. A támogatás összege legfeljebb 12.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat startup vállalkozásoknak nemzetközi versenyen való részvételre, befektetés elnyerésére

2022. március 21. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás startup vállalkozások számára, nemzetközi verseny Magyar fordulójában való részvételre, a helyi innováció előmozdítása érdekében. A verseny iparágfüggetlen, igy a startupok bármely ágazatból jelentkezhetnek. A pitching verseny győztese képviseli Magyarországot és a közép-kelet-európai régiót a nemzetközi döntőben. A fődíjat elnyerő vállalkozás 1.000.000 USD tőkebefektetést kap. A pályázat keretében startupoknak lehetőséget biztosítanak a Szilícium-völgy megismerésére, valamint a világ legjobb kockázatitőke-befektetőinek és technológiai vállalkozóinak megismerésére, ami további finanszírozási és partnerségi lehetőségeket teremt számukra. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat az állami génmegőrzési feladatok ellátására 2022

2022. március 19. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás az állami génmegőrzési feladatok ellátására a 2022. évre vonatkozóan, a mezőgazdaság, elsősorban élelmezési célokat szolgáló, hazai növényi biológiai alapjainak, genetikai anyagainak megőrzése, fenntartása és fejlesztése céljából. Támogatható tevékenységek: génbanki gyűjteményeinek életképességi és beltartalmi tulajdonságainak, valamint genetikai vizsgálata, vírusmentesítése. A génbanki gyűjtemény megújítása, fejlesztése, felújító vetések elvégzése; egy-egy növényfajta vagy tájfajta felderítése, leírása, dokumentálása. Célterületek: Gyógynövények, aromanövények, illóolajnövények; gyümölcstermő növények; zöldségnövények; szántóföldi növények; szőlő; dísznövény. A támogatás összege 1 millió - 10 millió Ft.

Pályázat építészeti témájú média- és köznevelési programok támogatására

2022. március 9. 

Pályázati felhívás kortárs magyar építészeti alkotások és azok alkotói médiában és a köznevelésben történő bemutatásának támogatására, az építészet közéleti szerepe növelése és széles körű megismertetése érdekében. A pályázat keretösszege 20.000.000 Ft.

KATA-s vállalkozóknak is megnyitották a Pénzügyi- és Vállalkozói Szemléletformálás programot

2022. február 24. 

Már a kisadózók is csatlakozhatnak az Országos Vállalkozói Mentorprogram Pénzügyi- és Vállalkozói Szemléletformálás alprogramjához. A jelentkezés határideje: 2022. február 15.

Hulladékgazdálkodási iparfejlesztési pályázat

2022. február 21. 

Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások számára, a 2022. évi termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási iparfejlesztési egyedi támogatások elnyerésére. A pályázat keretösszege: 1.530.000.000 Ft A támogatás összege: legfeljebb 300 millió Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 70% További információ a pályázatfigyelőn További pályázatok keresése:

Pályázat könnyűzenei formációk, előadók részére könnyűzenei hangfelvételek készítésének, terjesztésének támogatására

2022. február 20. 

Hangfelvételeket készítő, kiadványokat megjelentető, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, jogi személyek, valamint egyéni vállalkozók és egyéni cégek nyújthatnak be pályázatot legalább három éves szakmai múlttal rendelkező könnyűzenei formációk, előadók könnyűzenei hangfelvételei készítésének, terjesztésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft.

Pályázat vállalkozói mentorprogramban részvételre

2022. február 18. 

Pályázati felhívás vállalkozói mentorprogramban való részvételre kis- és középvállalkozás számára. A projekt négy elemből áll: Személyes és szakmai mentorálás; Pénzügyi és vállalkozói szemléletformálás; Kkv hatékonyságmérő jelzőrendszer kialakítása; Vállalkozásfejlesztési szervezetek tevékenységének összehangolása.

Digitális Jólét Pénzügyi Program – Hitelprogram

2022. február 16. 

A Digitális Jólét Pénzügyi Programban (Hitelprogramban) devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező, gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó Mikro-, Kis- és Középvállalkozások vehetnek részt. A hitel összege: 5 - 200 millió forint. Kamat: 0%. A Hitelprogram keretében a kedvezményes Digitális Fejlesztési Hitelhez (Kölcsön) azok a mikro-, kis-, és középvállalkozások férhetnek hozzá, amelyeknek fejlesztési céljai az alábbi részpiacokhoz kapcsolódnak: oktatás (EdTech), az állami szolgáltatások (GovTech), az egészségügyi és jóléti szolgáltatások (MedTech,  SportsTech), a digitális gazdaság különböző ágazatai (AgTech, E-commerce, Sharing economy), az információbiztonság (Cybersecurity) és a legújabb innovációk (5G fejlesztések és kapcsolódó innovációk) területeire.

Családbarát Vállalkozás 2021 – Pályázat a családbarát szervezeti modell kialakítása és megtartása terén kiemelkedő vállalkozásoknak

2022. február 13. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása Családbarát Vállalkozás cím 2021. évi elnyerésére, a családbarát szemlélet megvalósulását szem előtt tartó vállalkozások elismerésére. Az elismerő cím elnyerése esetén a vállalkozás jogosulttá válik a cím elnyerésétől számított két éven keresztül a Családbarát Vállalkozás cím és logotípia használatára.

Pályázat az Ukrajnában élő magyar közösség támogatására 2020

2022. február 12. 

2017. december 31. előtt bejegyzésre került ukrajnai székhelyű civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, mikro-, kis- és középvállalkozás, valamint egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye nyújthat be pályázatot a magyar közösség céljait szolgáló kulturális, oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek, írott és elektronikus média, könyvkiadás, regionális vagy helyi jelentőségű civil szervezetek, illetve egyház által fenntartott oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények működésének, továbbá egyéb ingatlanfejlesztések támogatására. A támogatás összege 300.000 - 3.000.000 Ft.

Pályázat a magyar kultúrát és oktatást elősegítő tevékenységek támogatására külhoni és magyarországi szervezeteknek 2020

2022. február 11. 

2017. december 31. előtt bejegyzésre került szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai és magyarországi székhelyű civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy, ezen belül különösen mikro-, kis- és középvállalkozás, valamint egyházi jogi személy, határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye nyújthat be pályázatot a magyar közösség céljait szolgáló kulturális, oktatási és kutatási programok, írott és elektronikus média, könyvkiadás, civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatására. A támogatás összege 500.000 - 10.000.000 Ft.

Pályázat KKV-k részére nemzetközi piacra lépést elősegítő felkészülés támogatására

2022. február 10. 

Pályázati felhívás nemzetközi piacra lépést elősegítő felkészülés támogatására KKV-k számára. A felhívás célja, hogy az életképességi projektek segítségével és a helyi érdekelt felekkel világszerte együttműködve, az innovatív európai kkv-k a nemzetközi piac élvonalába kerüljenek, megteremtve a feltételeket az európai innovatív megoldások Európán kívüli piacokon való elterjedésének növeléséhez. Konkrét témák nincsenek kijelölve. A támogatás összege 60.000 EUR, ami a teljes elszámolható költségek 70%-át fedezi. A pályázati kiírás nyelve angol.

OMÉK 2021 Kiállítás Marketing Díj

2022. február 8. 

Pályázati felhívás az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon standdal résztvevők számára, Marketing Díj 2021. évi elnyerésére, a mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítók elismerésére. A Kiíró a díjazottaknak, a tiszteletdíjon túl kedvezményes, illetve térítésmentes részvételi lehetőséget biztosít a 2022. évi rendezvényein.

Pályázat kis- és középvállalkozások vezetőinek, vállalkozói mentorprogramban való részvételre

2022. február 8. 

Pályázati felhívás magyarországi kis- és középvállalkozások számára, országos vállalkozói mentorprogramban való részvételre, pénzügyi és vállalkozói szemléletformáláshoz kapcsolódó szolgáltatások igénylésére. Olyan KKV-knak ajánlják, melyek fejlesztéseik megvalósításához, a vállalkozásuk számára legalkalmasabb pénzügyi eszközök kiválasztásához, az igénylési dokumentáció előkésztéséhez  térítésmentes, pénzügyi tanácsadói támogatást szeretnének igénybe venni.

Pályázat kezdő / startup vállalkozásoknak nemzetközi versenyen való részvételre, befektetés elnyerésére

2022. február 7. 

Pályázat kezdő /startup vállalkozások számára, nemzetközi verseny Magyar fordulójában való részvételre, a helyi innováció előmozdítása érdekében. A verseny iparágfüggetlen, a startupok bármely ágazatból jelentkezhetnek. A pitching verseny győztese képviseli Magyarországot és a közép-kelet-európai régiót a nemzetközi döntőben. A fődíjat elnyerő vállalkozás 1.000.000 USD tőkebefektetést kap. A pályázat keretében startupoknak lehetőséget biztosítanak a Szilícium-völgy megismerésére, valamint a világ legjobb kockázatitőke-befektetőinek és technológiai vállalkozóinak megismerésére, ami további finanszírozási és partnerségi lehetőségeket teremt számukra. [...] Bővebben!

Pályázat a visegrádi országok, a Keleti Partnerség és nyugat-balkáni országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek megvalósítására

2022. február 6. 

Pályázati felhívás a visegrádi országok, a Keleti Partnerség és nyugat-balkáni országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek megvalósítására. Pályázatot önkormányzatok, nonprofit szervezetek, oktatási intézmények, kutatóintézetek, valamint közintézmények nyújthatnak be konzorciumi formában, melynek legalább három tagja különböző Visegrádi országok területén van bejegyezve, illetve egy tagja valamely Nyugat-balkáni országban van bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 18 hónap. A pályázati kiírás nyelve angol.

Vállalkozói mentorprogram fiatal vállalkozóknak, női vállalkozóknak és családi vállalkozásoknak

2022. február 6. 

A fiatal vállalkozóknak, női vállalkozóknak és generáció váltás előtt álló családi vállalkozásoknak kialakított mentorprogram célja a kis- és közepes vállalkozások (kkv) versenyképességének, hatékonyságának növelését szolgáló közvetett támogató eszközök (személyes mentorálás, szakmai mentorálás, pénzügyi és vállalkozói szemléletformálás) nyújtása.

Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram

2022. február 5. 

A Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú hitelprogramban a devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező, gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó mikro-, kis- és középvállalkozások vehetnek részt. A hitel összege minimum 1 millió, maximum 50 millió forint lehet (kezdő vállalkozások által igényelhető hitel összege maximum 25 millió Ft lehet.)

Pályázat ötlet- és vállalkozásfejlesztési programban való részvételre

2022. február 5. 

Pályázati felhívás startupok és ötletgazdák számára, ötlet- és vállalkozásfejlesztési programban való részvételre, a csapatok befektetésre való felkészítésének céljából. A képzés során a vállalkozás indításához szu?kséges elméleti alapokkal, fogalmakkal és eszközökkel, ismerkednek meg a résztvevők, amelyeket mentorok által irányított műhelymunka keretében gyakorolnak és készségszintre fejlesztenek.

Pályázat térség turisztikai kínálatának bővítése céljából

2022. február 5. 

A Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület illetékességi területén működő mikrovállalkozások, magánszemélyek, települési önkormányzatok, civil szervezetek, egyéni vállalkozók, helyi önkormányzatok, adószámmal rendelkező magánszemélyek, egyéb önálló vállalkozók, egyéb alapítványok, adószámmal nem rendelkező magánszemélyek, egyéb egyesületek, egyéni cégek, nonprofit korlátolt felelősségű társaságok pályázhatnak 500 ezer - 15 millió forint támogatásra, turisztikai tevékenységek, szolgáltatások fejlesztése, a helyi gazdaság erősítése, jövedelemtermelő képességének növelése érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: induló szálláshely fejlesztése; a turisztikai attrakciók, innovatív turisztikai projektekhez kapcsolódó eszköz-és gépbeszerzés; építési tevékenység; már meglévő, működő szálláshely fejlesztése; települési, térségi turisztikai tanulmányok készítése; turisztikai képzések, rendezvények szervezése, lebonyolítása; a turisztikai szolgáltatás piacra vitelét elősegítő marketing; már meglévő, működő szálláshely szolgáltatás épületének fejlesztése (eszköz- és gépbeszerzés); induló szálláshely fejlesztése (eszköz- és gépbeszerzés).

Pályázat a Szerbiában élő magyar közösség támogatására 2020

2022. február 4. 

2017. december 31. előtt bejegyzésre került szerbiai székhelyű civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, mikro-, kis- és középvállalkozás, valamint egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye nyújthat be pályázatot a magyar közösség céljait szolgáló hitéleti tárgyú támogatások, illetve egyház által fenntartott oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális programok, oktatási, tudományos, közművelődési, művészeti tevékenységek, működési költségek, infrastrukturális fejlesztések támogatására. A támogatás összege 300.000 - 3.000.000 Ft.

Papplikáció – Grafikai pályázat egyházi mobilalkalmazáshoz

2022. február 4. 

A Szombathelyi Egyházmegye pályázati felhívása egyházi mobilalkalmaz grafikai hátterének és ikonjának megtervezésére. Várják minden, 14. életévét betöltött, kreatív, kihívásokat kedvező fiatalt és felnőttet, akik a szakmai elismerés és az egyházmegye által felajánlott 15-15 ezer forint értékű tárgynyeremények fejében vállalják a két grafikai elem megtervezését.

Polgárőr hivatás – Polgárőr életforma – Polgárőr identitás – Pályázat tanulmányok készítésére

2022. február 4. 

Az Országos Polgárőr Szövetség pályázati felhívása Polgárőr ,,hivatás - Polgárőr életforma - Polgárőr identitás témájához kapcsolódó dolgozatok beküldésére. Díjazás: 1. díj: 50.000 Ft; 2. díj: 40.000 Ft; 3. díj: 30.000 Ft.

Pályázat a designtudatos szemlélet, a design alkalmazása és szakszerű menedzselése területén kiemelkedő eredmények elismerésére

2022. február 3. 

Pályázati felhívás a designtudatos szemlélet, a design alkalmazása és szakszerű menedzselése területén kiemelkedő, a folyamatos innovációra és kiemelkedő minőségre törekvő szervezetek számára. A fődíj 1 millió forint pénzjutalom és elismerő oklevél. Pályázhat vagy jelölhető minden jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, cég, szervezet, intézmény, amelynek székhelye Magyarország területén van és legalább három éve működik. Határidők: Jelölés: 2019. június 6.; Nevezés: 2019. július 1.

Felhívás egészségügyi innovációs programban való részvételre

2022. február 3. 

Felhívás szándéknyilatkozat beküldésére egészségügyi innovációs program 2020. évi fordulójában való részvételre. Két célterületen várják a pályázatokat: indikátorok felhasználása a fogyasztói magatartás befolyásolására és a betegség előtti megelőzésre élelmezési és életmódbeli beavatkozások révén, valamint a rákos betegek izomvesztésének kezelése táplálkozási megoldások és életmódbeli beavatkozások révén. A kiírás nyelve angol.

Pályázat tematikus könnyűzenei ismeretterjesztő, hangszeres interaktív előadások támogatására

2022. február 3. 

A zenei ismeretterjesztés területén legalább három éves szakmai múlttal, többéves gyakorlattal rendelkező előadó-művészeti együttesek, hangversenyszervezők, oktatási intézmények, mint jogi személyek, továbbá a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint egyéni vállalkozók, egyéni cégek nyújthatnak be pályázatot tematikus könnyűzenei - kizárólag magyarországi oktatási intézményekben megvalósuló - ismeretterjesztő, hangszeres interaktív előadások támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft.

Ember küzdj, és bízva bízzál – Pályázat diákoknak mobiltelefonnal készített videók készítésére

2022. február 2. 

A Nemzeti Színház pályázati felhívása Az ember tragédiája előadáshoz kapcsolódó szállóigék megjelenítésére saját gyártású telefonos videók készítésével 13-23 éves diákok számára. A díjazottak tiszteletjegyeket kapnak a színház egy szabadon választott előadására és további értékes nyereményekkel gazdagodnak.

Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2022. évi tevékenységének támogatására

2022. február 2. 

Pályázati felhívás a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nemzetiségi civil szervezetek számára, közcélú, illetve érdekképviseleti tevékenységeik 2022. évi költségvetési támogatására. A támogatás összege 300.000 - 5.000.000 Ft.

Városi Civil Alap 2022 - VCA-KP-1-2022

2022. február 2. 

Pályázat városi civil szervezeteknek ingatlanberuházás, gépjárműbeszerzés, eszközbeszerzés, programszervezés és kommunikációs tevékenységek támogatására. A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhetnek. [...] Bővebben!

Lehel László Díj 2019 – Pályázat közművelődési szakemberek elismerésére

2022. február 2. 

A NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. javaslattételi pályázati felhívása Lehel László-díj odaítélése céljából népművelő, közművelődési szakemberek számára. A díj életmű elismeréseként is adható. A díj maga, művész által tervezett érem, amelyen Lehel László arcképe van dombormű formában.

Építészeti ötletpályázat városi művelődési ház megtervezésére

2022. február 1. 

40. életévet be nem töltött, építőművész, építészmérnök, építész, belsőépítész végzettséggel rendelkező személyek nyújthatnak be pályázatot kulturális és szabadidőközpont megtervezésére. Díjazás: bruttó 250.000 Ft - 1.500.000 Ft.

XV. Cogito esszéíró pályázat szlovákiai magyar tanulóknak

2022. február 1. 

Az SZMPSZ Pozsony-Szenc TV és a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium irodalmi pályázati felhívása 14-16 éves, szlovákiai magyar tanulók számára 2-3 oldalas esszék beküldésére. A pályázat célja A kiíró azzal a céllal hírdeti meg a pályázatot, hogy föltérképezze a szlovákiai magyar fiatalok kulturális életét, környezetét, gondolkodását, véleményét. A pozsonyi MTAG-ban a 2019/20-as tanév a […]

Budapest Dal 2019 – Dalszerző pályázat

2022. február 1. 

A Fővárosi Önkormányzat pályázati felhívása a Budapest Dal pályázaton való részvételre zenészek és énekesek számára. A Budapest Dal 2019 győztese egy éven keresztül viselheti a Budapest Dal 2019 címet, 1 millió forint pénznyereményben részesül, valamint megkapja a Budapest dal plasztikus díjat és oklevelet.

Hagyomány és Innováció Díj az Agrárgazdaságban 2019 – Pályázat hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékek és élelmiszerek elismerésére

2022. február 1. 

Termelők, előállítók vagy csoportok (közösségek, civil szervezetek, szakmai érdekképviseletek, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, stb. tekintet nélkül azok jogi formájára vagy összetételére) nyújthatnak be pályázatot Hagyomány és Innováció Díj az Agrárgazdaságban 2019. évi elnyerésére.

Pályázat a Szlovákiában élő magyar közösség támogatására 2020

2022. február 1. 

2017. december 31. előtt bejegyzésre került szlovákiai székhelyű civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, mikro-, kis- és középvállalkozás, valamint egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye nyújthat be pályázatot a magyar közösség céljait szolgáló kulturális és oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek, írott és elektronikus média, könyvkiadás, civil szervezetek, egyházak, egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatására. A támogatás összege 300.000 - 3.000.000 Ft.

Pályázat az öntözési szakoktatás területén elért kimagasló eredmények díjazására

2022. február 1. 

A Magyar Öntözési Egyesület pályázati felhívása az öntözési szakoktatás területén elért kimagasló eredmények díjazására. Az Öntözési Különdíj könyvutalvánnyal és oklevéllel jár, kategóriánként 1-1 díj kerül kiosztásra. Egy-egy kategórián belül a második helyezett is díjazható, ebben az esetben a második helyezett szintén könyvutalványt és oklevelet kap.

Pályázat településfejlesztési beruházások támogatására a Balaton mentén

2022. január 31. 

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben található önkormányzatok és az ezek tulajdonában lévő vagyonkezelő, településüzemeltető gazdasági társaságok pályázhatnak településfejlesztési beruházások megvalósításának támogatására. Támogatható tevékenységek: parti sétányok kialakításának, fejlesztésének támogatása; települési zöldfelületek kialakításának, rehabilitációjának támogatása; partvédőművek fejlesztésének támogatása; felhagyott temetők, kegyeleti parkok rehabilitációjának támogatása; helyi értékeket bemutató és/vagy közösségfejlesztést célzó közterületi fejlesztések. A támogatás összege lakosságszámtól függően 1.000.000 - 15.000.000 Ft.

Pályázat térségi fiatalok számára szervezett, közösségépítést és helyi identitástudat kialakulását is szolgáló ifjúsági táborok megszervezésének támogatására

2022. január 31. 

A Pannónia Kincse LEADER Egyesület területén működő önkormányzatok, székhellyel / telephellyel rendelkező nonprofit szervezetek, egyházi jogi személyek pályázhatnak 100-300 ezer forint támogatásra, a társadalmi esélyegyenlőség fokozása, az előítéletesség és a hátrányos megkülönböztetés elleni többszintű fellépés és ezzel párhuzamosan hátránykompenzáció megvalósítása, szabadidő hasznos eltöltése, a szülők leterheltségének csökkentése érdekében.

Pályázat vízipari külpiaci tevékenységek 2019. évi támogatására

2022. január 31. 

Magyarországon bejegyzett és a víziparban tevékenykedő gazdasági társaságok, felsőoktatási intézmények, vízügyi igazgatási szervek, valamint vízipari érdekképviseleti tevékenységet folytató szervezetek nyújthatnak be pályáztaot külpiaci megjelenésüknek, tevékenységeiknek támogatására.

Ösztöndíjpályázat gyógyszerészhallgatóknak

2022. január 30. 

A Küttel Dezső Alapítvány ösztöndíjpályázati felhívása IV. éves gyógyszerészhallgatók számára. Az ösztöndíj 2*10 hónapra (szeptembertől júniusig) nyerhető el. A támogatás összege 3,50 tanulmányi átlag elérése felett egységesen havonta br. 65 000 Ft.

Pályázat amatőr élsportolók egyéni támogatására

2022. január 30. 

Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzat pályázati felhívása a Kispesten lakó, tanuló vagy Kispesten működő sportszervezetek színeiben eredményesen versenyző élsportolók egyéni támogatására sportegyesületükön keresztül. Az elnyert támogatás a 2019. január 1. és 2020. január 15. között keletkezett költségekre használható fel.

Pályázat családbarát, családközpontú szülészeti és koraszülött intenzív ellátás infrastrukturális feltételeinek fejlesztése céljából

2022. január 30. 

közfinanszírozott, fekvőbeteg szakellátást végző egészségügyi szolgáltatók pályázhatnak családközpontú szemlélet és értékrend érvényülését szolgáló, betegkomfort javító átalakítás, felújítás, korszerűsítés és/vagy eszközbeszerzés megvalósítás céljából.

Sporttevékenység fejlesztése

2022. január 30. 

Az Eger Vidék Kincsei Egyesület illetékességi területén működő települési önkormányzatok, települési kisebbségi önkormányzatok, önkormányzati társulások, civil szervezetek pályázhatnak 200 ezer - 6,5 millió forint elnyerésére, a vidékről történő elvándorlás mérséklése, a közösségi élet fejlesztése, a közösség egészségi állapotának javítása , élhetőbb, befogadóbb települések kialakítása céljából zárt- és/vagy szabadtéri fitnesz terek létrehozása, kerékpáros útvonalak kiegészítéseként kerékpáros pihenőpontok kialakítása, az egészséges életmódra ösztönzés érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: zárt és/vagy szabadtéri fitnesz tér létrehozása; kerékpáros pihenőpontok kialakítása.

Pályázat az aktív időskorhoz kapcsolódó projekt megvalósításához való csatlakozásra

2022. január 30. 

Pályázati felhívás az aktív időskorhoz kapcsolódó projekt megvalósításához való csatlakozásra. A projekt fő célkitűzése az, hogy hét európai országban, összesen 9 európai telephelyen telepítse az első európai internet-ökoszisztémát, újrafelhasználva és kibővítve a mögöttes nyílt és szabadalmaztatott internet-platformokat, lehetővé téve az aktív és egészséges öregedés internet-alapú megoldásainak és szolgáltatásainak széles körű telepítését és működtetését, az idősebb felnőttek önálló életkörülményeinek támogatását és kiterjesztését, valamint a gondozók, a szolgáltatók és az állami hatóságok valós igényeinek kielégítését. Maximum 3 projektet támogatnak, legfeljebb 200.000 EUR összeggel projektenként.

Pályázat komolyzenei hang- és képanyagok készítésének, terjesztésének támogatására

2022. január 30. 

A hang- és képfelvételeket készítő és/vagy a kiadványokat megjelentető, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, jogi személyek, valamint egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot komolyzenei hang- és képanyagok készítésének, kiadásának és terjesztésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft.

Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program (GINOP Plusz-1.2.2-22)

2022. január 29. 

Pályázati felhívás mikrovállalkozások számára, vállalkozásfejlesztési támogatás igénylésére, az elmaradott térségek fejlesztése érdekében. Támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás; információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét; a Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei. A támogatás összege 2.000.000 - 10.000.000 Ft.

Nemzetközi élelmezési díj 2022

2022. január 28. 

Pályázat nemzetközi élelmezési díj 2022. évi odaítélése céljából, az élelmezési rendszer bármely pontján az élelmiszerek mennyiségének, minőségének, elérhetőségének vagy hozzáférhetőségének növelését elősegítő kivételesen jelentős egyéni teljesítmény elismerésére. Az elért eredmények többek között, de nem kizárólagosan, a következő területeket foglalják magukban: talaj- és földtudomány növény- és állattudomány élelmiszer-tudomány és -technológia táplálkozás vidékfejlesztés marketing élelmiszer-feldolgozás csomagolás és tárolás víz és környezet természeti erőforrások megőrzése fizikai infrastruktúra szállítás és elosztás különleges vagy rendkívüli táplálkozási programok társadalmi szervezés és a szegénység felszámolása gazdaság és pénzügy politikai elemzés és végrehajtás nyilvános érdekérvényesítés Olyan kezdeményezést díjaznak, melyek sok ember életére vannak hatással. További információk a pályázatfigyelőn

Jermy Tibor-díj 2022 – Pályázat fiatal, tehetséges biológus egyetemi hallgatók és kutatók számára

2022. január 27. 

A Magyar Tudományos Akadémia javaslattételi pályázati felhívása Jermy-Tibor-díj odaítélése céljából, elsősorban az elméleti és alkalmazott zoológia területén kutatási tevékenységet végző biológus egyetemi hallgatók és kutatók munkájának elismerésére.

Komplex elhelyezkedési támogatás tartósan álláskeresők foglalkoztatása után

2022. január 26. 

Felhívás súlyosan hátrányos helyzetű, azaz legalább 12 hónapja regisztrált álláskeresők foglalkoztatásának támogatására. A súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedésük esetén hat hónapig járó bérkiegészítést kaphatnak. Ha foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítenek, a minimálbér 30 százalékával megegyező összeghez, jelenleg havi több mint 50 ezer forinthoz juthatnak. Mindezek mellett a munkaadó is támogatásban részesül, amennyiben súlyosan hátrányos helyzetű személyt alkalmaz, mivel a jogviszony első négy hónapjára a munkavállaló bérének felét megtéríti az állami foglalkoztatási szerv.

EUs pályázatok a mezőgazdasági termékek promócióját elősegítő tevékenységek támogatására

2022. január 26. 

Európai uniós pályázatok a mezőgazdasági termékek promócióját elősegítő egyedi programok és tevékenységek támogatására. A pályázatok célja többek között az uniós mezőgazdasági termékek előnyeinek és az Unióban alkalmazott termelési módszerekre vonatkozó magas színvonalú előírások tudatosítása; a mezőgazdasági termékek és egyes élelmiszeripari termékek versenyképességének és fogyasztásának növelése; a minőségrendszerek ismertségének és elismertségének növelése; a termékek piaci részesedésének növelése; valamint a szokásos piaci feltételek helyreállítása súlyos piaci zavarok, a fogyasztói bizalom elvesztése vagy egyéb konkrét problémák esetén. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-36 hónap. Az igényelt támogatás felső határa nincs meghatározva. A pályázat keretösszege 84.000.000 EUR. Pályázati témák: Az Uniós minőségi rendszerek érdemeit méltató tevékenységek támogatása Az organikus termelési módszereket promótáló tevékenységek támogatása Az uniós mezőgazdaság fenntarthatóságát előmozdító tevékenységek támogatása A friss gyümölcs-és zöldségfogyasztást előmozdító tevékenységek támogatása Az európai mezőgazdasági módszereket és élelmiszereket promótáló tevékenységek támogatása A Kínára (beleértve Hongkongot és Makaót), Japánra, Dél-Koreára, Tajvanra, Délkelet-Ázsiára vagy Dél-Ázsiára irányuló egyszerű programok támogatása A Kanadára, az USA-ra vagy Mexikóra irányuló egyszerű programok támogatása Más földrajzi területeket célzó egyszerű programok támogatása Az uniós biotermékeket népszerűsítő egyszerű programok támogatása VAGY az uniós mezőgazdaság fenntarthatóságát előmozdító tevékenységek támogatása bármely harmadik országban/országokban További információk a pályázatfigyelőn

Fotópályázat adott témákra asszociáló fotók beküldésére

2022. január 25. 

Az Életszeretet-Életöröm Alapítvány fotópályázati felhívása a Miért utazunk?, Hála és hálátlanság, valamint A második világ tematikákra reflektáló, fényképezőgéppel készített, illetve filmről vagy diáról digitalizált színes és monochróm alkotások beküldésére.

Életmese – Írói pályázat

2022. január 25. 

A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete pályázati felhívása családi történetek megírására és beküldésére. A történeteket írhatják  szülők, nagyszülők, gyermekek, családok.

Ösztöndíj 2022

2022. január 25. 

2022. évi ösztöndíjak a pályázatfigyelő portálon: Magyar Iskolaválasztási Program 2022 - Pályázat külhoni magyar tanítási nyelvű általános / alapiskolák első évfolyamába beiratkozó diákok számára A Rákóczi Szövetség pályázati felhívása a 2022/2023-as tanévben a külhoni magyar tanítási nyelvű általános/alapiskolák első évfolyamába beiratkozó diákok számára, egyszeri támogatás elnyerésére. A támogatás összege 10.000 Ft. Pályázat felsőoktatási munkatársak mobilitásának támogatására Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények oktatói számára, külföldi partnerintézményben végzett oktatás célú mobilitásuk támogatására az Erasmus+ programban. A támogatás összege országonként eltérő, de legfeljebb 112 EUR/nap. Apáczai ösztöndíjprogram 2022 - Pályázat a szakképzésben tanuló fiatalok számára A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal pályázati felhívása nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező, szakképző iskola, illetve technikum 9. és 10. évfolyamának hátrányos helyzetű tanulói számára, Apáczai ösztöndíj elnyerésére a 2021/2022. tanév II. félévére vonatkozóan. A támogatás összege legfeljebb 33.480 Ft/hó. Pályázat Kárpátalján / ukrajnai szórványvidéken oktató pedagógusok részére A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség pályázati felhívása Ukrajnában szórványvidéken működő, akkreditált magyar vagy részben magyar tannyelvű közoktatási intézménnyel munkaviszonyban álló pedagógusok számára, egyszeri támogatás elnyerésére. A támogatás összege bruttó 900.000 forintnak megfelelő UAH. Pályázat drámaírói ösztöndíj 2022. évi elnyerésére Pályázati felhívás fiatal drámaírók számára drámaírói ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó. Stipendium Peregrinum Ösztöndíj 2022/1 - Pályázat kiemelkedő tehetségű fiatalok külföldön történő tanulmányainak anyagi és szakmai támogatására A Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft. pályázati felhívása 17-24 év közötti fiatalok számára, Stipendium Peregrinum Ösztöndíj elnyerésére 2022/1 félévére vonatkozóan, a diákok külföldön történő tanulmányainak anyagi és szakmai támogatása érdekében. A támogatás összege függ az oktatási intézmény földrajzi helyétől, de legfeljebb 700.000 Ft lehet. Sportösztöndíj versenytáncosoknak 2022 A Magyar TáncSport Szakszövetség pályázati felhívása a versenytánc szakágban aktívan versenyző (vagy versenyezni szándékozó), regisztrációs számmal rendelkező Junior formációs csapatok számára, sportösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege legfeljebb 250.000 Ft/év/csapat. Campus Mundi pályázat felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzés támogatására A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása alap-, mester-, osztatlan-, vagy doktori képzésben legalább 1 lezárt aktív félévvel rendelkező hallgatók számára, külföldi egyetemen teljesített tanulmányaik támogatására, a Campus Mundi program keretein belül. A támogatás összege célországonként eltérő, de legfeljebb 250.000 Ft/hó. Pályázat felsőoktatási hallgatók tanulmányi célú mobilitásának támogatására A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása felsőoktatási hallgatók számára, 3-12 hónapra szóló tanulmányi célú mobilitásuk és szakmai gyakorlatuk támogatására az Erasmus+ programban. A támogatás összege magas megélhetési költségű országok esetében: 520 euró/hó; közepes megélhetési költségű országok esetében: 520 euró/hó; alacsonyabb megélhetési költségű országok esetében: 470 euró/hó. Pályázat Felsőoktatási Hallgatói Kutatói Ösztöndíj elnyerésére A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány pályázati felhívása felsőoktatási képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók számára, kutatói ösztöndíj elnyerésére, a hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása érdekében. A támogatás összege 320.000 Ft/fő. Pályázat középiskolásoknak Közoktatási Kutatói Ösztöndíj elnyerésére A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány pályázati felhívása középfokú intézményben tanuló diákok számára, Közoktatási Kutatói Ösztöndíj elnyerésére, kutatási tevékenységük és szakmai fejlődésük támogatása érdekében. A támogatás összege 100.000 Ft/fő. Pályázat zenei előadóművészeti ösztöndíj elnyerésére Pályázati felhívás fiatal hangszeres és énekes szólisták számára, zenei előadóművészeti ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó. Pályázat fotóművészeti ösztöndíj elnyerésére Pályázati felhívás fiatal fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok számára, fotóművészeti ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó. Pályázat táncművészeti ösztöndíj elnyerésére Pályázati felhívás fiatal balettművészek, kortárs táncművészek, néptáncművészek, koreográfusok, tánctudósok és táncpedagógusok számára, táncművészeti ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó. Pályázat zenei alkotói ösztöndíj elnyerésére Pályázati felhívás fiatal zeneszerzők és zenetudósok számára, zenei alkotói ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó. Pályázat jazz előadóművészeti ösztöndíj elnyerésére Pályázati felhívás fiatal jazz előadóművészek számára, jazz előadóművészeti ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó. Fiatal Határon Túli Magyar Oktatói Ösztöndíjprogram 2021/2022 Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Tempus Közalapítvány pályázati felhívása a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató román vagy szerb vagy szlovák vagy ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára Határon Túli Magyar Oktatói Ösztöndíj 2021/2022. évi elnyerésére. A támogatás összege 150.000 Ft/hó/fő (összesen 1.500.000-Ft/tanév/fő). Szabó T. Attila-ösztöndíj - Pályázat a magyar szaknyelvek fejlesztése, alkalmazása terén kimagasló szakembereknek A Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat pályázati felhívása Szabó T. Attila-ösztöndíj elnyerésére, a magyar tudományos szaknyelvek (terminológia és stílus) múltjának és jelenének vizsgálatában, szaknyelvük igényes használatában, fejlesztésében és ápolásában kiemelkedő eredményt elért, 45 év alatti szakemberek munkájának elismerésére. Pályázat nyári egyetemi programokon való részvételre felsőoktatási intézmények hallgatói és oktatói számára 2022 / 2023 A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben, megállapodásokban biztosított, 2022 nyarán megrendezendő nyári egyetemi kurzusokon való részvételre. A nyári egyetemek jellemzően 2-3-4 hetesek lehetnek. A Kiíró utazási átalány-támogatást, valamint ösztöndíjat biztosít az ösztöndíjasoknak. Pályázat klasszikus kétoldalú államközi oktatási megállapodásokban biztosított részképzésekre 2022 / 2023 A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben, megállapodásokban biztosított, a 2022-2023-as tanévben megvalósítható egyetemi részképzésre. A felhívás keretében külföldi alap-, mester- vagy doktori-szintű, illetve osztatlan képzésen történő résztanulmányok folytatásához nyújtott támogatás pályázható. Pályázat klasszikus kétoldalú államközi oktatási megállapodásokban biztosított teljes graduális vagy teljes doktori képzéseken való részvételre 2022 / 2023 A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben, megállapodásokban biztosított, a 2022-2023-as tanévben megvalósítható egyetemi alap-, mester- és doktori szintű teljes képzésre. Pályázat rövid és hosszú időtartamú tanulmányutakon való részvételre 2022 / 2023 A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben, megállapodásokban biztosított, a 2022-2023-as tanévben megvalósítható hosszú és rövid tanulmányútra. A Kiíró célországtól függően egyszeri utazási átalány-támogatást, és/vagy ösztöndíj-kiegészítést biztosít az ösztöndíjasoknak. Pályázat a 2022. évi Collegium Hungaricum ösztöndíjprogramban való részvételre A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása a 2022. évi Collegium Hungaricum ösztöndíjprogramban való részvételre, bécsi központi közgyűjteményekben, Bécs környéki levél- és kézirattárakban, könyvtárakban, múzeumokban és egyetemi vagy állami kutatóhelyeken végzett általános elméleti, forrásfeltáró és forrásfeldolgozó kutatások támogatására. A támogatás összege fiatal kutató kategóriában havi 250.000 Ft, tapasztalt kutató kategóriában havi 370.000 Ft. Pályázat kutatók és felfedezők részére terepmunka támogatására Pályázati felhívás kutatók és felfedezők számára, terepmunka támogatására az éghajlatváltozás mérséklése, a fajok és kultúrák kihalásának megakadályozása, valamint földjeink és óceánjaink egészségének biztosítása érdekében. Pályázatot az alábbi területeken lehet benyújtani: biológiai tudományok, régészet, antropológia, paleontológia, földtudományok, ökológia, csillagászat, valamint olyan projektek, amelyek új ismereteket tárnak fel a bolygóról és lakóiról, beleértve a környezeti vagy kulturális változásokon áteső régiókat is. Pályázatot a terepmunka megkezdése előtt 6-9 hónappal kell benyújtani. A támogatás összege általában 25.000 - 40.000 USD között alakul. A pályázati kiírás nyelve angol. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj 2022/2023 - Pályázat külföldi résztovábbképzés, kutatói, illetve művészeti munkában való részvétel támogatására A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása a hazai tudományos, gazdasági és kulturális élet fiatal szakemberei számára, Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj elnyerésére a 2022/2023-es tanévre vonatkozóan, bármely tudományterületen és tudományágban. A támogatás összege predoktori kategória esetében az alaptámogatás 250.000 Ft/hó; posztdoktori kategória esetében az alaptámogatás 370.000 Ft/hó. Pályázat környezetvédelmi és vízügyi gyakornoki programban való részvételre Pályázati felhívás aktív hallgatói jogviszonnyal és BA/BSc, illetve MA/MSc szintű képzési háttérrel rendelkező fiatalok számára, környezetvédelmi és vízügyi gyakornoki programban való részvételre 2021/22 II. félévére, 2022 nyarára, illetve 2022/23 I. félévére vonatkozóan. A támogatás összege bruttó 225.564 Ft/hó/fő teljes munkaidő (heti 40 óra) esetén, vagy annak időarányos része. Pályázat kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítésére, ösztöndíj elnyerésére és elhelyezkedésük támogatására Pályázati felhívás Magyarország kevésbé fejlett régióinak településein kisgyermeket nevelő szülők számára képzésük elősegítésére, ösztöndíj elnyerésére és elhelyezkedésük támogatására, munkaerőpiaci visszatérésük céljából. A támogatás összege magas intenzitású képzés esetében legfeljebb 12 hónapig, havi 100.000 Ft; alacsony intenzitású képzés esetében a képzés időtartama alatt havi 40.000 Ft, de legfeljebb 200.000 Ft.

Pályázat segédeszköz és életvitelt segítő eszközhöz jutás támogatására látássérült középiskolás diákoknak

2022. január 25. 

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének pályázati felhívása látássérült középiskolás diákok részérea tankönyvek használatát lehetővé tevő hordozható számítógépek, illetve külső billentyűzettel rendelkező táblagépek elnyerésére.

Fecskevédelmi pályázat általános iskoláknak

2022. január 25. 

Fecskevédelmi pályázati felhívás magyar tannyelvű általános iskolák számára. A téma a hazánkban élő fecskefajok külleme, életmódja, védelme.

Pályázat alkotói támogatás elnyerésére, komolyzenei művek megalkotására

2022. január 24. 

18. életévüket betöltött zeneszerzők és zeneművek szövegírói nyújthatnak be pályázatot alkotói támogatás elnyerésére új, magyar, komolyzenei művek megalkotásának támogatására (nagyobb terjedelmű szimfonikus-, oratorikus-, kórus-, verseny- és zenés színpadi-, valamint szóló- és kamarazenei művek). A támogatás összege legfeljebb 4.000.000 Ft.

Irodalmi pályázat amatőr szerzőknek, antológiába való megjelenésre

2022. január 24. 

A Kvalitárs Kulturális Egyesület irodalmi pályázati felhívása antológiába való megjelenésre amatőr, kevésbé ismert és ismert szerzők számára. Az antológiában megjelent alkotók a művek számarányát figyelembe véve 3-3 tiszteletpéldányban részesülnek, ami két alkotás tekintetében 6 míg három alkotás tekintetében 9 kötetet jelent.

Legjobb Női Munkahely Díj 2017

2022. január 24. 

Munkáltatók pályázhatnak a Legjobb Női Munkahely Díj elnyerésére. A pályázatban értékelt területek: a munka és a magánélet-család összeegyeztethetősége, a tisztességes munkafeltételek, a karrierlehetőség, előremenetel biztosítása, az egészség és a jó közérzet megőrzésének lehetősége, továbbá a készségek fejlesztésének lehetősége.

Indul a GINOP Plusz-1.2.2-22 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program pályázat

2022. január 24. 

2022. január 24-in indul a GINOP Plusz-1.2.2-22 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program pályázat A pályázat keretösszege: 30.000.000.000 Ft A támogatás összege: 2.000.000 - 10.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 70% A támogatott pályázatok várható száma: 3000 - 4800 db Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás Információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 50%-át érheti el). A Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat a városok és települések, a fogyasztási és termelési folyamatok fenntarthatóvá tételét, továbbá a klímaváltozás és hatásainak leküzdését elősegítő projektek támogatására

2022. január 24. 

Pályázati felhívás a klímaváltozás és hatásainak leküzdését elősegítő projektek támogatására kis vagy középméretű civil szervezetek és oktatási intézmények számára. Témák: városok és egyéb emberi települések fenntarthatóvá tétele, fenntartható fogyasztási és termelési minták kialakítása, sürgős lépések megtétele a klímaváltozás és hatásainak leküzdésére. A támogatás összege 1.000.000 - 1.980.000 Ft.

Tartósan álláskeresők foglalkoztatása után komplex elhelyezkedési támogatás

2022. január 24. 

Felhívás súlyosan hátrányos helyzetű, azaz legalább 12 hónapja regisztrált álláskeresők foglalkoztatásának támogatására. A súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedésük esetén hat hónapig járó bérkiegészítést kaphatnak. Ha foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítenek, a minimálbér 30 százalékával megegyező összeghez, jelenleg havi több mint 50 ezer forinthoz juthatnak. Mindezek mellett a munkaadó is támogatásban részesül, amennyiben súlyosan hátrányos helyzetű személyt alkalmaz, mivel a jogviszony első négy hónapjára a munkavállaló bérének felét megtéríti az állami foglalkoztatási szerv. A támogatás szempontjából súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló olyan személy, aki: a) legalább 24 hónapja regisztrált álláskereső; vagy b) legalább 12 hónapja regisztrált álláskereső és 15 és 24 év közötti életkorú; vagy alapfokú iskolai végzettségű; vagy 50 éven felüli személy; vagy egy vagy több eltartottal egyedül élő felnőtt. Ha a foglalkoztató súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalóval létesít foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt, a jogviszony létesítésének napjáig benyújtott kérelem esetén az állami foglalkoztatási szerv a foglalkoztató - amennyiben nem költségvetési szerv - részére a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítését követően, a jogviszony első négy hónapjára a súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló bére 50 %-ának megfelelő összegben bértámogatást nyújt, a súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló részére a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítését követően, a foglalkoztatóval fennálló jogviszony első hat hónapjára munkavállalást ösztönző támogatásként a kötelező legkisebb munkabér 30 %-ának megfelelő összegű bérkiegészítést nyújt. További információk a pályázatfigyelőn Pályázatok keresése:

Pályázat kulturális szervezetek működésének támogatására

2022. január 24. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi kulturális szervezetek számára, általános működési kiadásaik (személyi jellegű kiadás és járulékai, tiszteletdíj, rezsiköltség, bérleti díj, dologi kiadás, felújítási és karbantartási költség, hirdetmény) támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft.

Helyi termék piacra juttatásának támogatása

2022. január 24. 

A Szabadszállási Gazdakör LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területén működő nonprofit gazdasági társaságok és mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők pályázhatnak 5-10 millió forint támogatásra, a vidéki gazdaság élénkítése, a helyi termék előállítás életképességének javítása, versenyképesség fokozásának megvalósítása érdekében. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: építés, felújítás, bővítés, korszerűsítés, gépbeszerzés, eszközbeszerzés.

Pályázat civil szervezeteknek magyarországi vállalat munkatársaival, mint önkéntesekkel megvalósítandó közös programok támogatására

2022. január 23. 

Civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, szövetségek és szociális szövetkezetek) pályázhatnak egy nagyvállalat munkatársait, mint önkénteseket bevonó programok támogatására. Témakörök: hátrányos helyzetű gyerekek/fiatalok életfeltételeit javító nevelési és oktatási programok, egészséges életmódra nevelést népszerűsítő programok. A támogatás összege legfeljebb 700 000 Ft.

Pályázat új táncszínházi produkciók megvalósításának támogatására

2022. január 23. 

18. életévüket betöltött, önálló produkcióval nem, vagy legfeljebb két színpadra állított művel rendelkező, a hivatásos táncművészet területén tapasztalattal bíró művészek - magánszemélyek, egyéni vállalkozók és jogi személyek - nyújthatnak be pályázatot új, önálló produkciók létrehozásának és színpadi körülmények között történő bemutatásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.100.000 Ft.

A madárvonulás gyerekszemmel – Rajzpályázat

2022. január 23. 

A Kiskunsági Nemzeti Park rajzpályázati felhívása a madárvonuláshoz kapcsolódó alkotások beküldésére Csongrád és Bács-Kiskun megyei gyerekek számára. Korcsoportonként az első három helyezett oklevelet, valamint a szervezők által felajánlott tárgyjutalmat kap.

Művészeti pályázat a 26. Betlehemi jászol-kiállításon való részvételre

2022. január 23. 

A Magyar Kézművességért Alapítvány pályázati felhívása a 26. Betlehemi jászol-kiállításon való részvételre hazai és határon túli magyar kézművesek, népművészek, képző- és iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek számára. A kiállításra bekerülő alkotók a budapesti hivatalos ünnepélyes megnyitón elismerő oklevelet kapnak, a bírálóbizottság által kiemelt alkotások készítői pedig az oklevélen kívül különböző díjakat vehetnek át.

Nagycsaládos esküvő – Pályázat házasságkötés előtt álló pároknak

2022. január 23. 

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének pályázati felhívása házasságkötés előtt álló fiatal párok számára az élet és az anyaság tiszteletére nevelés, a házasságért és a jövő generációjáért érzett felelősség erősítése érdekében. A pályázat nyereményeként a párok házasságot köthetnek 2019. szeptember 14-én a Szentendrei Skanzenben.

Civil szervezetek közösségi célú fejlesztése

2022. január 23. 

Az Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület illetékességi területén működő civil szervezetek pályázhatnak 300 ezer - 2 millió forint támogatásra, a térség közösségi életének megerősítése és népességmegtartó képességének növelése érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: ingatlan felújítása, bővítése, eszközbeszerzés.

Az év információbiztonsági újságírója 2019

2022. január 23. 

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület pályázati felhívása Az év információbiztonsági újságírója 2019 cím odaítélése céljából. A díjazott az Egyesület által kiadott oklevelet kap, és az egyesület MTI hírben teszi az eredményt közzé.

Pályázat művészeti és kulturális mobilitás támogatására

2022. január 23. 

Pályázati felhívás művészeti és kulturális mobilitás támogatására Európában, Észak-afrikában és a Közel-Keleten élő és alkotó művészek és kulturális résztvevők számára. A pályázatban be kell mutatni a hosszú távú művészeti hatásokat, melyek a pályázó országában érvényesülni fognak. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat közösségi tér / színtér építése / létrehozása, infrastrukturális fejlesztése céljából

2022. január 23. 

Az Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület Leader HACS tervezési területén működő települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, nonprofit szervezetek támogatása céljából, a térségben élők életminőségének javítása, a vidéki települések vonzóbbá tétele, a helyi szükségletekhez igazított tényleges közösségi jellegű funkciókkal és használattal bíró terek létrehozása, felújítása, fejlesztése, valamint a közösségi célt szolgáló civil szervezetek ingatlan és eszközpark fejlesztése érdekében. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: közösségi célt szolgáló egyesületek beruházásainak, eszközbeszerzéseinek támogatása; közösségi célú terek/színterek kialakítása, fejlesztése.

Kulturális értékmegőrző rendezvények lebonyolítása

2022. január 22. 

A Felső-Bácska LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területén működő civil és nonprofit szervezetek, egyházi jogi személyek, valamint települési és kisebbségi önkormányzatok pályázhatnak 500 ezer - 1,5 millió forint támogatásra, kulturális, hagyományőrző rendezvények megvalósítása, ezáltal a turisztikai vonzerő és az identitástudat növelése és a közösségi élet feltételeinek javítása érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: rendezvényszervezéshez kapcsolódó tevékenységek, rendezvény megvalósításához szükséges eszközök bérlése, rendezvény érdekében felmerülő eszközök beszerzése.

Pályázat zsidó ifjúsági projektek támogatására

2022. január 22. 

Alapítványi vagy egyesületi formában működő 36 év alatti közösségi tagokat megszólító, vagy általuk vezetett zsidó civil szervezetek nyújthatnak be pályázatot ifjúsági projektek támogatására a vallási élet, az oktatás, valamint az érdekképviselet területén. A támogatás összege 500.000 - 2.000.000 Ft.

Az év trubadúrja 2019 – Pályázat szerelmes versek beküldésére

2022. január 22. 

Az Irodalmi Rádió irodalmi pályázati felhívása ,,Valentin 2019. - Az év trubadúrja szerelmes vers versenyen való részvételre. Kategóriák: 6-18 évesek; 19-59 évesek; 60 év felettiek.

Lippai Balázs esélyegyenlőségi ösztöndíj – Honvédelmi ösztöndíjpályázat

2022. január 22. 

A Honvédelmi Minisztérium pályázati felhívása Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíj elnyerésére közép-, illetve felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók számára. Az ösztöndíjat 3,00 feletti tanulmányi eredményt elérő, legalább jó magaviseletű tanuló, fegyelmi felelősségre vonásban nem részesült hallgató nyerheti el legfeljebb egy tanév (10 hónap) időtartamra.

Szépirodalmi pályázat Árpád-házi Szent Erzsébet életéről

2022. január 22. 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodalmi pályázati felhívása Árpád-házi Szent Erzsébet életével kapcsolatos versek és novellák beküldésére 10-25 éves fiatalok számára. Díjazás: 1. helyezett: 50.000 Ft értékű ajándékutalvány; 2. helyezett: 30.000 Ft értékű ajándékutalvány; 3. helyezett: 15.000 Ft értékű ajándékutalvány.

188/2019. (VII. 30.) Korm. rendelet

2022. január 22. 

188/2019. (VII. 30.) Korm. rendelet az állattenyésztésről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén […]

29/2019. (VI. 20.) AM rendelet

2022. január 22. 

a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról szóló 29/2019. (VI. 20.) AM rendelet A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […]

Könyvírási pályázat

2022. január 22. 

A Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány (DSZKA) pályázati felhívása Wágner Ferenc (1949-2018) a Bányász Szakszervezeti Szövetség és a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány volt elnöke életéről és érdekérvényesítő munkásságáról szóló könyv megírására.

68/2021. (IX. 10.) számú Kincstár Közlemény

2022. január 22. 

a borászati termékek 2021. évi krízislepárlási támogatásáról szóló 30/2021. (IX. 8.) AM rendelet alapján nyilvántartásba vett lepárlóüzemekről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […]

Pályázat a migrációval és a menekültüggyel foglalkozó tanulmányok készítésére

2022. január 22. 

A Magyar Rendészettudományi Társaság Migrációs Tagozata, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a BMH Tudományos Tanács pályázati felhívása a legális és illegális migráció, illetve a menekültügy történetével, aktuális kérdéseivel, nemzetközi és hazai jogi szabályozásával, a jogalkalmazás elméleti és gyakorlati kérdéseivel, valamint problémáival foglalkozó dolgozatok elkészítésére. Díjazás: 1. díj: 250.000,- Ft, 2. díj: 150.000,- Ft, 3. díj: 100.000,- Ft.

Családi legendárium – Gyermekrajz és fotópályázat

2022. január 22. 

A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság rajz és fotópályázati felhívása jászsági óvodás gyermekek, általános és középiskolás fiatalok számára a saját környezetünkkel (élő vagy élettelen), kulturális örökségünkkel, épített és tárgyi örökségünkkel kapcsolatos alkotások beküldésére. A legjobb alkotásokat kiállításon vagy virtuális térben a Bedekovich Galériában mutatják be.

A hiúz titokzatos élete – Filmplakát tervező rajzpályázat

2022. január 22. 

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., az Agrárminisztérium Természetmegőrzési Főosztálya és a Magyar Természettudományi Múzeum égisze alatt működő Vadonleső Program és a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság rajzpályázati felhívása a híúzzal kapcsolatos filmplakát megtervezésére. A legjobb alkotások beküldői meghívást kapnak 2019. november 22-én a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezésre kerülő ,,Hiúz Gálára.

Pályázat egészségmegőrző és betegség-megelőző tevékenység támogatására 2019

2022. január 22. 

Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának pályázati felhívása a kispesti szervezetek egészségmegőrző és betegség-megelőző tevékenységének támogatására. Az elnyert támogatás a 2019. január 1. és 2020. január 15. között keletkezett költségekre használható fel.

A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának közleménye az Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című (VP3-4.2.1-4.2.2-2-21 kódszámú) felhívás felfüggesztéséről

2022. január 22. 

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című (VP3-4.2.1-4.2.2-2-21 kódszámú) felhívás vonatkozásában, a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján az (1a) bekezdésre is figyelemmel az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2021. november 13. napján 00 órától […]

Pályázat kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatására

2022. január 22. 

A Magyar Államkincstár nyújthat be pályázatot a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének támogatására, a nők foglalkoztatásának elősegítése, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése érdekében. A támogatás a kisgyermekes szülő munkába állásának többletköltségét kompenzálja. Egy speciális foglalkoztatási célú támogatásnak tekinthető, ami az egyén oldalán felmerülő többletköltséghez, a gyermek napközbeni elhelyezését segítő szolgáltatás költségéhez járul hozzá.

Pályázat kulturális és természeti környezet fejlesztésének, vidéki örökség megőrzésének, hasznosításának és környezettudatosságot szolgáló tevékenységek támogatására

2022. január 22. 

Az Észak Kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesület illetékességi területén működő települési önkormányzatok, települési nemzetiségi önkormányzatok, nonprofit szervezetek, egyházi jogi személyek pályázhatnak 500 ezer - 4,23 millió forint támogatásra, a közösségi élet infrastrukturális hátterének, a térség vonzóképességének javítása, a helyi kulturális és táji-természeti értékek megőrzése érdekében.

Pályázat szakmai fejlesztés és mentorálás elnyerésére nonprofit szervezeteknek

2022. január 22. 

nonprofit szervezetek jelentkezhetnek szakmai fejlesztési és mentorálási programban való részvételre. A képzések célja, hogy a szervezetek elsajátítsanak egyfajta üzleti szemléletet, ami segít abban, hogy a működés hosszú távon fenntartható és problémamentes legyen.

Minden szava arany - Videós pályázat magyar fiatalok számára

2022. január 22. 

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának pályázati felhívása 14-30 év közötti fiatalok számára, a szépkorúak saját élettapasztalataik, életpéldájuk alapján megfogalmazott motiváló, inspiráló gondolatokat tartalmazó videók beküldésére. A helyezettek értékes elektronikai ajándékokat kapnak.

Az Év Honlapja 2018

2022. január 21. 

A honlapot fejlesztő vállalkozás vagy magánszemély vagy a honlap tulajdonosa nyújthatja be a pályázatot a díj elnyerésére az alábbi kategóriákban: Agrár, Az év applikációja, Az Év Kreatív megoldása (banner, popup,microsite, elektronikus hírlevél, brand content, brand entertainment...), Az év technológiai megoldása, B2B weboldalak, Egészségügy, E-kereskedelem, E-learning, Életmód és Sport, Ifjúsági, Influencer kampány, Kereskedelem, Kormányzat (kormányzati oldalak, háttérintézmények, pártok), Közösségi oldal és marketing megoldások, Kultúra, Márkasite, Média (online és offline), Művészek, közszereplők honlapja (pl: sportolók, politikusok, celebek, zenekarok, írok...), Non-profit kategória, Oktatás, Önkormányzatok és települések, Portfólió oldalak, Szolgáltatás, Turizmus, Vendéglátás (szállodák, éttermek honlapjai).

Pályázat szakpolitikai reformok támogatására az ifjúsági területen 2019

2022. január 21. 

Szervezetek nyújthatnak be pályázatot szakpolitikai reformok támogatására az ifjúsági területen, amely a demokratikus életben való aktív részvételre ösztönzi a fiatalokat, és előmozdítja a vitát a strukturált párbeszéd és az ifjúságpolitika megújított kerete által meghatározott témákra és prioritásokra vonatkozó kérdésekben. A támogatás összege legfeljebb 50 000 EUR.

Pályázat városi fiataloknak, fiatal gazdáknál történő mezőgazdasági gyakorlati programban való részvételre

2022. január 21. 

18-35 éves városi fiatalok pályázhatnak olyan mezőgazdasági gyakorlati programban való részvételre, melynek keretében fiatal gazdák gazdaságában tölthetnek el egy-egy hetet, és aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkában, a fiatal gazda társaságában, annak irányítása és felügyelete mellett.

Pályázat az idegen nyelvek oktatása terén működő szervezeteknek, európai nyelvi díj elnyerésére

2022. január 21. 

Az idegen nyelvek oktatása terén működő intézmények nyújthatnak be pályázatot európai nyelvi díj 2020. évi elnyerésére. A nyertes pályázatot benyújtó intézmények és megjelölt partnereik oklevelet kapnak, A díjazottak között 500.000 Ft kerül kiosztásra. 

A mi büszkeségünk – Történelmi-irodalmi pályázat

2022. január 21. 

A Herczegh Károly Alapítvány és a Nagykapos és Vidéke Társulás történelmi-irodalmi pályázati felhívása Kárpát-medencei általános iskolák tanulói számára. A pályázaton egy adott iskola településének vagy az iskola vonzáskörzetébe tartozó település egy-egy kiváló szülöttének életét és munkásságát bemutató alkotással lehet részt venni.

Pályázat mezőgazdasági startupoknak inkubációs programban való részvételre

2022. január 21. 

Az agrár-, vagy az élelmiszeripar hatékonyságának növelését előmozdító mezőgazdasági startupok nyújthatnak be pályázatot inkubációs programban való részvételre. A 3 hónapos programban résztvevő startupok üzleti képzésekkel, intenzív workshopokkal, valamint agráripari, üzletfejlesztési és nagyvállalati mentorokkal dolgozva tökéletesíthetik digitális fejlesztésüket. Jelentkezési határidő: 2019. november 3.

Családbarát Kórház 2019 és Családbarát Kórházi Osztály 2019

2022. január 21. 

Pályázati felhívás kórházak és kórházi osztályok számára elismerő díjak elnyerésére. Cél, hogy a családbarát szemlélet minél inkább elterjedjen, ezzel segítve a kórházi dolgozók jobb munka-magánélet egyensúlyát, nagyobb megbecsülését valamint a betegek és hozzátartozóik minél emberibb kiszolgálását.

MediaMarkt Fotópályázat 2021

2022. január 21. 

A Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. fotópályázati felhívása 18 éven felüli alkotók számára, természeti, hulladékgazdálkodási, fekete-fehér, portré és életkép témájú alkotások beküldésére. Az első három helyezett fényképezőgép és/vagy objektív vásárlására jogosító kupont kap 150.000 Ft, 50.000 Ft, illetve 25.000 Ft értékben.

Pályázat középiskolásoknak irodalmi tehetséggondozó táborban való részvételre

2022. január 21. 

A Kóspallagi Írótanya pályázati felhívása irodalmi tehetséggondozó táborban való részvételre középiskolás szerzők számára. A táborba olyanok jelentkezését várják, akik betöltötték a 15. életévüket, de még nem múltak el 20, illetve akik nem csak az asztalfióknak szeretnének írni, és nyitottak a szakmai fejlődésre, szívesen dolgoznának a szövegeikkel közösségben.

Pályázat Munkácsy életszakaszából ihletett és/vagy Munkácsy alkotásait megelevenítő köztéri szobor-művészeti alkotás elkészítésére

2022. január 21. 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának tervpályázati felhívása Békéscsabán, az Omaszta parkban, a Munkácsy Emlékház felújított parkjában felállítandó Munkácsy életszakaszából ihletett és/vagy Munkácsy alkotásait megelevenítő köztéri szobor-művészeti alkotás elkészítésére.

Falusi / vidéki vállalkozás pályázat

2022. január 21. 

2022. január 24-én indul a GINOP Plusz-1.2.2-22 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program falusi / vidéki vállalkozás pályázat mikrovállalkozások számára, vállalkozásfejlesztési támogatás igénylésére, az elmaradott térségek fejlesztése érdekében. A Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program keretében az alábbi tevékenységek támogathatók: Eszközbeszerzés, gépbeszerzés, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása Infrastrukturális és ingatlan beruházás Információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét A pályázat keretösszege: 30.000.000.000 Ft A támogatás összege: 2.000.000 - 10.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 70% A támogatott pályázatok várható száma: 3000 - 4800 db További információk a pályázatfigyelőn [...] Bővebben!

Országos Betlehemi Jászol Pályázat 2021

2022. január 20. 

A Magyar Kézművességért Alapítvány pályázati felhívása hazai és határon túli magyar kézművesek, népművészek, képző- és iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek számára, természetes alapanyagok felhasználásával készült, ,,Betlehemet megjelenítő alkotások készítésére. A díjazottak elismerő oklevelet kapnak, a bírálóbizottság által kiemelt alkotások készítői pedig az oklevélen kívül különböző díjakat vehetnek át. 

Pályázat táncművészeti szervezeteknek táncművészeti fesztiválok, szemlék, tematikus előadás-sorozatok szervezésének támogatására

2022. január 20. 

Magyarországi székhellyel rendelkező professzionális tánc- vagy színházművészeti előadó-művészeti szervezetek és táncművészeti érdekképviseleti szervezetek nyújthatnak be pályázatot országos jelentőségű táncművészeti fesztiválok, szemle, tematikus előadás-sorozat szervezésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 5 000 000 Ft.

Kutatásaink, fejlesztéseink jelentősen pörgetik a gazdaságot

2022. január 20. 

Soha nem erősödött még ennyire a kutatás-fejlesztés-innováció (KFI) területe hazánkban, mint most, hiszen a világjárvány új kihívások elé állította a tudományos élet szereplőit. Jelentős támogatási forrásokkal, programokkal segíti az ágazat résztvevőit a Nemzeti Kutatási és Innovációs Hivatal (NKFIH), melynek szerepe már túlmutat a pályázatok finanszírozásán - mondta Birkner Zoltán elnök a Növekedésnek adott interjúban. Ami […]

37/2019. (VII. 26.) AM rendelet

2022. január 20. 

a komlóültetvények létesítésének támogatásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek […]

A Marton Genetics lett az Év Agrárembere díjkiírás főtámogatója

2022. január 20. 

Martonvásáron a Brunszvik kastélyban írta alá Sándorfy András a Marton Genetics Csoport illetve Mátrai Zoltán az Agrotrend Csoport képviseletében az öt évre szóló főtámogatói szerződést. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […]

Kassák-díj 2022 – Pályázat Kassák Lajos szellemiségéhez kapcsolódó művek és projektek létrehozásának ösztönzésére

2022. január 20. 

A Kassák Múzeum, Dr. Argay István és az Interart Alapítvány közös pályázati felhívása kortárs művészek számára, Kassák-díj 2022. évi elnyerésére, Kassák Lajos életművéhez, a huszadik századi avantgárd művészet jelenségeihez és tematikus fókuszpontjaihoz, valamint az avantgárd mozgalmak által felvetett kérdések mai értelmezéséhez kapcsolódó alkotói tervek elismerésére. A díj összege bruttó 1,5 millió forint, amit a nyertes pályázó műve létrehozására fordíthat. 

OTKA fiatal kutatói kiválósági program pályázat 2022

2022. január 19. 

Pályázati felhívás fiatal kutatói kiválósági program támogatás elnyerésére, a hazai posztdoktori rendszer fenntartása, valamint a posztdoktori időszak utáni önálló kutatói életpálya megkezdésének támogatása, és a kutatói kreativitás, kiválóság megerősítése érdekében, a 2022-2026 közötti időszakra vonatkozóan. A támogatás összege legfeljebb 42 millió Ft/48 hónap.

Pályázat az Európai Parlamentről szóló helyi ifjúsági események megszervezésére

2022. január 19. 

Pályázati felhívás az Európai Parlamentről szóló helyi ifjúsági események megszervezésére, az európai ifjúsági polgárság megerősítése, az EU működésének és az Európai Parlament demokratikus szerepének fiatalokkal való megismertetése, valamint a fiatalok aktív állampolgári szerepvállalásának megerősítése érdekében. A pályázat célja többek között az EP és a fiatalabb polgárok közötti kapcsolat megteremtése, a rendszeres kapcsolattartási folyamat kialakítása a fiatalokkal, továbbá az európai parlamenti választásokon való részvétel fontosságára történő figyelemfelkeltés. Olyan projektekkel lehet pályázni, melyek 16-30 év közötti fiataloknak szólnak és céljuk a demokratikus értékek előmozdítása és a polgárok demokratikus szerepvállalásának támogatása, a polgárok képviseletének és részvételének előmozdítása az európai demokratikus életben, illetve a fiatalok ösztönzése a together.eu platformon való regisztrációra. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. A kiíró úgy véli, hogy 100.000 EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatásra

2022. január 19. 

Pályázati felhívás a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatás elnyerésére, a 2021/2022. támogatási év III. és IV. tárgynegyedévre vonatkozóan, a takarmány nem kívánatos anyagtartalma mentességének biztosítása, a kíméletes állatmozgatás és szállítás biztosítása, a megfelelő épületmikroklíma biztosítása, valamint a csökkentett  nyersfehérje tartalmú takarmány használata érdekében.

Pályázat önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs tevékenységek támogatására

2022. január 19. 

Pályázati felhívás a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és konzorciuma számára, az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs tevékenységek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 107.239.290.801 Ft.

Megmenekült a pusztulástól a Csobánka melletti Óratorony-szikla

2022. január 18. 

Minden érintett összefogásával és civil támogatással megmenekült a pusztulástól a Csobánka melletti Oszoly-szikla jelképe, a hegymászók körében igen népszerű Óra-torony nevű sziklacsúcs, amely 2020-ra a természetes erózió következtében életveszélyessé vált. A Pilisi Parkerdő irányításával és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága természetvédelmi felügyeletével lezajlott helyreállítás költségeit a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség által indított és a […]

Eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, szoftverfejlesztés támogatása a Brexit negatív hatásainak ellensúlyozása céljából

2022. január 18. 

Pályázati felhívás magyar mikro-, kis-, és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára, eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, valamint szoftverfejlesztés támogatására, az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból történt kilépése nyomán keletkezett negatív hatásainak ellensúlyozása céljából. A pályázati felhívás kódja: BAR-2022 A pályázat keretösszege: 11,80 Mrd Ft A támogatás összege: 3.000.000 - 2.000.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: legfeljebb 70% Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése, ideértve áruszállításra használható szállítójárművek beszerzését; Infrastrukturális és ingatlan beruházás; Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések; Szoftverfejlesztés Európai Unión kívüli célországba irányuló marketing tevékenység; Kiberbiztonság és adatvédelem. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Képzési szolgáltatások igénybevétele; Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése; Információs technológia-fejlesztés; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával. További információk a pályázatfigyelő portálon [...] Bővebben!

A MAGOSZ és 17 támogató szervezet együttműködési megállapodása

2022. január 17. 

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) tizenhét szakmai szervezettel együttműködve állít közös listát a tavaszi agrárgazdasági kamarai választásokra – megvalósítva az agrárium valamennyi szereplőjének képviseletét. Az erről szóló együttműködési megállapodást 2022. január 14-én írták alá a szervezetek képviselői Budapesten. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […]

Új szálláshely pályázat 2022

2022. január 17. 

Új szálláshely kialakításának támogatását célzó vagy egyéb turisztikai pályázatok 2022-ben a pályázatfigyelő portálon (válogatás): Pályázat vidéki turisztikai fejlesztések támogatására, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők részére Pályázati felhívás a vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők számára, induló vagy már működő turisztikai szolgáltató tevékenységeik támogatására. Támogatható tevékenységek: Újonnan építendő szálláshely létesítése; Újonnan kialakítandó szálláshely létesítése; Meglévő szálláshely épületének fejlesztése és/vagy bővítése; Meglévő szálláshely bővítése új épülettel; Kiegészítő turisztikai szolgáltatás elindításához és/vagy továbbfejlesztéséhez szükséges épület/ek vagy építmény/ek építése/felújítása/bővítése, eszközök beszerzése; kiegészítő infrastruktúra pl.: út, járda, parkoló kialakítása, kertépítés megvalósítása; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák kialakítása; ingatlan vásárlása... A támogatás összege legfeljebb 100.000.000 Ft. A támogatott pályázatok várható száma: 800 - 1000 db. Felhívás globális gasztroturisztikai startupversenyben való részvételre Pályázati felhívás globális gasztroturisztikai startupversenyben való részvételre, egy befogadóbb, fenntartható, és ellenálló turisztikai szektor létrehozása érdekében. A projekteket a termék érettsége, életképessége, méretezhetősége, fenntarthatósága, a potenciális befektetők érdeklődése, valamint a társadalmi hatásuk alapján választják ki. Pályázatot három kategóriában lehet benyújtani: új gasztroturisztikai technológiák; jelentős társadalmi javulást eredményező fejlesztések; valamint a fenntarthatóságot és/vagy élelmiszer-hulladékgazdálkodást javító fejlesztések. Pályázatot magán- és jogi személyek egyaránt benyújthatnak. A kiválasztott startupok többek között befektetési lehetőséghez jutnak, nemzetközi fórumon mutatkozhatnak be, használhatják a digitális gasztronómiai laboratórium létesítményeit 6 hónapon keresztül, valamint további mentorálási támogatást kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol. Pályázat helyi és térségi turizmusfejlesztési tevékenységek támogatására Pályázati felhívás helyi önkormányzatok és társulásaik, gazdasági társaságok, egyházi jogi személyek, civil szervezetek, térségi fejlesztési tanácsok, valamint európai területi együttműködési csoportosulások számára, helyi és térségi turizmusfejlesztési tevékenységek támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 92.425.091.000 Ft. JÖN: Pályázat az aktív turizmus fejlesztését elősegítő tevékenységek támogatására Pályázati felhívás turizmussal is foglalkozó szövetségek, egyesületek, szervezetek, intézmények, nemzeti park igazgatóságok, nonprofit gazdasági társaságok és önkormányzatok számára, az aktív- és ökoturisztika fejlesztését elősegítő tevékenységek támogatására. Támogatható tevékenységek: aktív turisztikai hálózatok fejlesztése; egy-egy térség komplex aktív turisztikai fejlesztése; országos jelentőségű, egyedi aktív- és ökoturisztikai fejlesztések; nemzeti parkok, natúrparkok, geoparkok komplex ökoturisztikai infrastrukturális fejlesztései; állami tulajdonú kisvasutak, erdei vasutak turisztikai infrastruktúrájának fejlesztése. A támogatás összege A-E) főtevékenységek esetén: 200 millió - 5 milliárd Ft/projekt; F) főtevékenység esetén legfeljebb 3 milliárd Ft/projekt. További turisztikai, vendéglátási pályázatok Pályázatok keresése:

Eszközbeszerzés pályázat

2022. január 16. 

Eszközbeszerzés pályázat érdekli? Válogatás a pályázatfigyelő portálon található, eszközbeszerzés pályázatokból: Pályázat a kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására (Magyar Multi Program) Pályázati felhívás IFKA előminősítési tanúsítvánnyal rendelkező, kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára, támogatás elnyerésére, a legfejlettebb technológiák adaptálására alkalmas vállalkozások megerősítése érdekében. Támogatható tevékenységek: új eszközök beszerzése; infrastrukturális és ingatlan beruházás; tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; képzési szolgáltatások igénybevétele; eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; külpiaci megjelenés; kísérleti-fejlesztés; iparjogvédelmi oltalomszerzés; minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; projekt-előkészítés; információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 100.000.000 - 2.500.000.000 Ft. Pályázat a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésének támogatására Pályázati felhívás a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások számára, technológiai fejlesztéseik és technológiai fejlesztésüket eredményező új eszközök beszerzésének támogatására. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. Választható tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 70%-át érheti el); Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával; Kísérleti-fejlesztés; Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése Információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 20.000.000 - 1.500.000.000 Ft. Pályázat vidéki turisztikai fejlesztések támogatására, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők részére Pályázati felhívás a vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők számára, induló vagy már működő turisztikai szolgáltató tevékenységeik támogatására. Támogatható tevékenységek: Újonnan építendő szálláshely létesítése; Újonnan kialakítandó szálláshely létesítése; Meglévő szálláshely épületének fejlesztése és/vagy bővítése; Meglévő szálláshely bővítése új épülettel; Kiegészítő turisztikai szolgáltatás elindításához és/vagy továbbfejlesztéséhez szükséges épület/ek vagy építmény/ek építése/felújítása/bővítése, eszközök beszerzése; kiegészítő infrastruktúra pl.: út, járda, parkoló kialakítása, kertépítés megvalósítása; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák kialakítása; ingatlan vásárlása... A támogatás összege legfeljebb 100.000.000 Ft. A támogatott pályázatok várható száma: 800 - 1000 db. Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatására a leghátrányosabb helyzetű régiókban Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások számára, a modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodásukat segítő fejlesztéseik támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, a vállalkozások a technológiai felkészültségének, versenyképességének, valamint erőforrás-hatékonyságának javítása érdekében. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás; Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Képzési szolgáltatások igénybevétele; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; Információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 10.000.000 - 200.000.000 Ft. A támogatott pályázatok várható száma: 800 - 2500 db JÖN: Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program Pályázati felhívástervezet mikrovállalkozások számára, vállalkozásfejlesztési támogatás igénylésére, az elmaradott térségek fejlesztése érdekében. Támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás; információs technológia-fejlesztés - beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét; a Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei. A támogatás összege 2.000.000 - 10.000.000 Ft. Pályázat vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására - GINOP PLUSZ-2.1.1-21 Pályázati felhívás mikro-, kis-, és középvállalkozások, nagyvállalatok, kutatóhelyek, valamint kutató-tudásközvetítő szervezetek számára, vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységeik támogatására. Önállóan támogatható tevékenységek: Kísérleti fejlesztés. Önállóan nem támogatható tevékenységek: Ipari kutatás; Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása; Kutatás-fejlesztési projektet támogató tevékenységek. A támogatás összege vállalati KFI esetén minimum 50 millió Ft, maximum 400 millió Ft, konzorcium esetén minimum 150 millió Ft; kiválósági együttműködések KFI esetén minimum 400 millió Ft, maximum 1000 millió Ft. A pályázati felhívás újra elérhetővé vált 2022. január 5-től. Pályázat nagyvállalatoknak beruházásaik megvalósításának támogatására Pályázati felhívás hazai nagy- és középvállalkozások számára, beruházásaik megvalósításának támogatására az újraiparosítás és az iparfejlesztés érdekében. Támogatási jogcímek: induló vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházások támogatása; bővítő vagy pótló beruházások támogatása; a koronavírus-járvány szempontjából releváns termék előállítására irányuló beruházások támogatása. A támogatás összege minimum 50 millió Ft. Pályázat meghatározott iparágakba tartozó vállalkozásoknak fejlesztések és beruházások támogatására Pályázati felhívás az élelmiszeripar, egészséggazdaság, járműipar, zöld gazdaság, IKT szektor, elektronika ipar, illetve a speciális gépgyártás területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások számára, kapacitás- és termékkínálat bővítési, piacra jutási, kutatási és fejlesztési tevékenységeik, valamint energiahatékonysági és megújuló energia használatát célzó beruházásaik támogatására. A támogatás összege 25 millió - 400 millió Ft. JÖN: Pályázat vállalkozásoknak eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, szoftverfejlesztés támogatására Pályázati felhívás mikro-, kis-, és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára, eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, energiahatékonysági épületenergetikai fejlesztések, valamint szoftverfejlesztés támogatására, a BREXIT negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében. A támogatás összege 3.000.000 - 2.000.000.000 Ft. [...] Bővebben!

Élelmiszerbiztonságot támogató kutatást végeztek uniós támogatással

2022. január 15. 

Az élelmiszerbiztonságot támogató kutatást végeztek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusán, a nemzetközi program keretében azt vizsgálták, hogy a kukorica feldolgozása során megjelenő, penészgombák által termelt méreganyag, a fumonizin mikotoxin milyen egészségi kockázatokkal jár az élelmiszerláncban. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A […]

A 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre nevezett, kreatív magyar fiatalok elsősorban a műszaki, informatikai területek iránt érdeklődnek

2022. január 14. 

Budapest, 2021. jan. 11. - A 2021/2022. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 29 tagú szakmai zsűrije a beérkezett pályázatok mintegy felét javasolta kidolgozásra. Összesen 96 középiskolás fiatal folytatja a kutatási és innovációs tevékenységét a több mint 2,5 millió forint összegű ösztöndíjakért. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […]

Megjelent az ,,RRF-8.4.1-21 Az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs program ” című felhívás kitöltőprogramja

2022. január 14. 

Elérhető az EPTK felületen az RRF-8.4.1-21 Az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs program kitöltőprogramja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […]

Hungarikum pályázat 2022

2022. január 12. 

Pályázat a települési, tájegységi, megyei nemzeti értékek, a külhoni magyarsághoz kapcsolódó nemzeti értékek, ágazati értékek, kiemelkedő nemzeti értékek, valamint a hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására. A pályázat célja a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény szerinti települési, tájegységi, megyei nemzeti értékek, külhoni magyarság nemzeti értékei, ágazati értékek, kiemelkedő nemzeti értékek, valamint a hungarikumok megismertetése és népszerűsítése határon belül és külhonban. A pályázat kiemelt célja, hogy elősegítse a nemzeti értékek megőrzését a következő generációk számára, hogy mindennapjaik részévé váljanak, maradjanak. A pályázat keretösszege: 930.000.000 Ft A támogatás összege: célterület esetében: 1.000.000 - 4.000.000 Ft célterület esetében: 1.000.000 - 4.000.000 Ft célterület esetében: 250.000 - 500.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatható tevékenységek: célterület: A Htv. szerinti nemzeti értékek (azaz települési, tájegységi, megyei, ágazati, külhoni települési, külhoni tájegységi, külhoni nemzetrész értéktárban szereplő nemzeti értékek, kiemelkedő nemzeti értékek és hungarikumok) bemutatása és népszerűsítése: nyomtatott és elektronikus kiadványok, honlapok, filmek készítésével A Htv. szerinti nemzeti értékeket vagy az értéktár bizottság értékgyüjtő tevékenységét bemutató írott vagy elektronikus kiadványok megalkotása, szerkesztése, összeállítása, kiadása és terjesztése, új honlap létrehozása, meglévő honlap szerkesztése és fenntartása, fényképsorozat, film készítése és népszerűsítése. bemutató terek kialakításával A Htv. szerinti nemzeti értékeket vagy az értéktár bizottság értékgyüjtö tevékenységét bemutató terek kialakítása állandó vagy legalább a beszámoló benyújtásának határidejéig tartó időszaki kiállításként. rendezvények megvalósításával A Htv. szerinti nemzeti értékek bemutatását, népszerűsítését szolgáló rendezvények, programok szervezése és lebonyolítása. célterület: A magyar kultúra értékeinek megismertetése többkörös, megyei döntővel végződő, Kárpát-medencei szintű vetélkedőn keresztül. Általános iskola felső tagozatos és középiskolák diákjainak többkörös vetélkedő szervezése az identitástudatuk megerősítése és a hagyományőrzés ápolása érdekében, a megyei értéktár bizottságot működtető megyei önkormányzatok, illetőleg a Külhoni Nemzetrész Értéktárat működtető szervezetek koordinálásával. célterület: Hagyomány a divatban -- viselet másként; a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazásuk a mai öltözködéskultúrában A Kárpit-medence hagyományos öltözet-kultúrájának, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazásuk a mai öltözködéskultúrában, hogy azok ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak. Öltözetek és kiegészítőik tervezése (férfi, női vagy gyermek) és elkészítése, amelyek alapját tradicionális formavilág, díszítmény, alapanyag vagy technika jellemzi. Pályázni több darabból álló új kollekció -- minimum 3 db alapanyagukban, stílusukban hasonló modellek -- rajzos és szöveges tervdokumentációjával lehet. További információk a Kiíró oldalán és a pályázatfigyelő portálon  Pályázatok keresése:

4/2022. (I. 6.) számú Kincstár Közlemény

2022. január 6. 

a sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 39/2018. (XII. 13.) AM rendelet szerinti átmeneti támogatásnak a 2021. támogatási év IV. negyedévére és a 2022. támogatási év I. negyedévére történő igénybevételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az […]

2/2022. (I. 6.) számú Kincstár Közlemény

2022. január 6. 

a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 11/2019. (IV. 1.) AM rendelet szerinti 2021/2022. támogatási év III. és IV. tárgynegyedévre vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […]

Már pályázható az őshonos állatfajták megőrzését segítő támogatás

2022. január 4. 

2022. január 3. és 2022. január 31. között pályázhatnak a gazdálkodók az új „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” elnevezésű felhívásra. A felhívás célja az alacsony létszámú védett őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták életképes állományának fenntartása azok természetes helyén, a fajták hagyományos tartási, takarmányozási körülményei […]

Módosult ,,A víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás című (KEHOP-2.1.7 kódszámú) felhívás

2021. december 30. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás című (KEHOP-2.1.7 kódszámú) felhívás módosításra került. A módosítás keretében változik a kis támogatástartalmú bizonylatok összesítőjének maximális támogatástartalma, továbbá módosul a szóbeli megállapodás alapján történő költségelszámolás szabályozása a bruttó 100 000 Ft-ot meg nem haladó összegű megrendelések esetén. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […]

Versenyképesség-növelő támogatás: módosul a beruházás befejezési határidő

2021. december 24. 

A koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásról szóló 7/2020. (IV. 16.) KKM rendelet 2021. december 23-án hatályba lépett módosításának értelmében azon pályázatok esetében nyílik lehetőség a beruházási határidő meghosszabbítására legkésőbb 2022. április 30-ig, amely pályázatok esetében a rendelet módosításának hatálybalépését megelőzően a támogatói okiratban előírt beszámoló nem került benyújtásra.

Megjelent ,,Az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs program című (RRF-8.4.1-21 kódszámú)felhívás

2021. december 23. 

Ezúton értesítjük a tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,Az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs program című (RRF - 8.4.1-21 kódszámú) felhívás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […]

Megjelent a BAR forrás felhasználásának részletes szabályairól szóló 733/2021. (XII. 20.) korm.rendelet, valamint a módosított Felhívás

2021. december 21. 

Felhívjuk figyelmüket, hogy megjelent az Európai Unió Brexit miatti hátrányok ellensúlyozására Brexit Alkalmazkodási Tartalékból a magyar vállalkozások részére nyújtott támogatások igénylésének és a források felhasználásának részletes szabályairól szóló 733/2021. (XII. 20.) korm.rendelet. A rendelet megjelenésével egyidejűleg a Felhívás 5. sz. mellékletét képező, a ,,Magyar vállalkozások pályázati támogatása az Európai Bizottság Brexit kárenyhítő forrásának (Brexit Adjustment […]

Ybl Miklós-díj 2022 – Pályázat építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismerésére

2021. december 21. 

A Miniszterelnökség javaslattételi pályázati felhívása Ybl Miklós-díj 2022. évi odaítélése céljából, a legalább tizenöt év kimagasló egyéni - önállóan tervezett építészeti alkotásokra vonatkozó - építészeti alkotói és oktatói tevékenység elismerésére. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díjhoz egymillió-ötszázezer forint összegű pénzjutalom jár.

Schönvisner István-díj 2022 – Pályázat a régészeti örökség védelme érdekében kimagasló tevékenységek elismerésére

2021. december 17. 

A Miniszterelnökség javaslattételi pályázati felhívása Schönvisner István-díj 2022. évi odaítélése céljából, a régészeti örökség védelme érdekében kimagasló, a feltáró és tudományos munkásságon túlmutató, széleskörű régészeti szakmai tevékenység elismerésére. A díjazott emlékérmet, az adományozást igazoló oklevelet kap. A díjhoz egymillió forint összegű pénzjutalom jár.

Felhívás globális gasztroturisztikai startupversenyben való részvételre

2021. december 15. 

Pályázati felhívás globális gasztroturisztikai startupversenyben való részvételre, egy befogadóbb, fenntartható, és ellenálló turisztikai szektor létrehozása érdekében. A projekteket a termék érettsége, életképessége, méretezhetősége, fenntarthatósága, a potenciális befektetők érdeklődése, valamint a társadalmi hatásuk alapján választják ki. Pályázatot három kategóriában lehet benyújtani: új gasztroturisztikai technológiák; jelentős társadalmi javulást eredményező fejlesztések; valamint a fenntarthatóságot és/vagy élelmiszer-hulladékgazdálkodást javító fejlesztések. Pályázatot magán- és jogi személyek egyaránt benyújthatnak. A kiválasztott startupok többek között befektetési lehetőséghez jutnak, nemzetközi fórumon mutatkozhatnak be, használhatják a digitális gasztronómiai laboratórium létesítményeit 6 hónapon keresztül, valamint további mentorálási támogatást kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol.

A velünk élő Petőfi – Pályázat kortárs képzőművészek, grafikusok, szobrászművészek, iparművészek és fotóművészek számára, szabadon választott Petőfi Sándor idézethez kapcsolódó alkotások készítésére

2021. december 10. 

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázati felhívása kortárs képzőművészek, grafikusok, szobrászművészek, iparművészek és fotóművészek számára, Petőfi nyelvéhez és nyelvezetéhez kapcsolódó képző-, ipar-, és fotóművészeti alkotások, valamint videóinstallációk beküldésére. A szakmailag legjobbnak ítélt művészek munkáiból kiállítás nyílik, valamint a kiállításhoz katalógus is készül. A nyertesek számára megjelenési lehetőséget biztosítanak a médiában, illetve a rendezvény utóéletét is követni kívánják számos együttműködéssel (újságcikkek, rádió- és TV-interjúk, a közösségi média felületein elhelyezett hirdetések).

Aranytoll 2022 – Pályázat újságírók díjazására

2021. december 7. 

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének javaslattételi pályázati felhívása Aranytoll Életmű-díj 2022. évi odaítélése céljából, a több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt kiemelkedő munkát végzett kollégák munkájának elismerésére.

Pályázat indul a kistelepülésen élők életminőségének javításáért

2021. december 6. 

Január 3-ától érhetők el a Magyar Falu Program legújabb pályázati kiírásai, felgyorsul az elbírálás. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. […]

Európai uniós pályázat a nemi esélyegyenlőséget elősegítő tevékenységek támogatására

2021. december 3. 

Pályázati felhívása a nemi esélyegyenlőséget elősegítő tevékenységek támogatására, a nők jogainak teljes körű gyakorlását, a nemi sztereotípiáktól való mentességet, a nemek közötti egyenlőséget, beleértve a munka és a magánélet egyensúlyát, a nők szerepvállalásának erősítését és a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítését előmozdító, átfogó politikák végrehajtása érdekében. Pályázatot két prioritási területen lehet benyújtani, melyek a következők: a nők és férfiak egyenlő részvétele és képviselete a politikai és gazdasági döntéshozatalban; valamint a nemi sztereotípiák leküzdése, többek között a fiatalokra összpontosítva, valamint a reklámokban és a médiában. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR, a támogatás felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós pályázat kutatási kiválósági központok tevékenységének támogatására

2021. december 2. 

Pályázati felhívás kutatási kiválósági központok tevékenységének támogatására a versenyképesebb és innovatív Unió érdekében. A pályázat célja többek között a K+F rendszer valamennyi szereplője tudományos és innovációs kapacitásának növelése; korszerűsített és versenyképesebb K+F rendszereket eredményező strukturális változások bevezetése; nemzeti és európai források mozgósítása a stratégiai beruházásokhoz; erősebb kapcsolatok kiépítése a tudományos élet és az üzleti élet között; a felsőoktatási ágazat szerepének megerősítése a kutatásban és az innovációban; valamint jobb és professzionálisabb nemzeti kapcsolattartó pontok kialakítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A kiíró úgy véli, hogy 3-5 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Módosult Az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs program című (RRF-8.4.1-21 kódszámú) felhívás társadalmi egyeztetés alatt lévő tervezete

2021. december 1. 

Adminisztrációs hiba miatt módosult Az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs program című (RRF-8.4.1-21 kódszámú) felhívás társadalmi egyeztetés alatt lévő tervezete. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […]

87/2021. (XI. 30.) számú Kincstár Közlemény

2021. november 30. 

a szárítmány-előállítók által igénybe vehető költségtámogatásról szóló 20/2019. (V. 27.) AM rendelet szerinti támogatási kérelem 2021. november 30. és december 6. közötti benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […]

Kitöltési útmutató a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatáshoz kapcsolódó, az 53/2020. (X. 27.) AM rendelet alapján beszerzett borászati gép, technológiai berendezés vonatkozásában benyújtható kifizetési kérelem ele

2021. november 29. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, annak […]

84/2021. (XI. 26.) számú Kincstár Közlemény

2021. november 26. 

a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet alapján a 2022. pénzügyi évre kifizethető támogatási keretösszeg közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az […]

82/2021. (XI. 26.) számú Kincstár Közlemény

2021. november 26. 

a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról szóló 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet szerint a 2022. pénzügyi évben kifizethető támogatási keretösszegről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […]

Ötletpályázat budapesti közterületek fejlesztésére

2021. november 23. 

A Fővárosi Önkormányzat ötletpályázati felhívása Budapesten élő vagy dolgozó, tanuló személyek számára, mindenki számára elérhető, környezettudatos megoldások, valamint a társadalmi különbségek csökkentését, hátrányos helyzetű közösségek életét támogató ötletek, továbbá együttműködések, új, kísérleti megoldások, digitális fejlesztések, rövid távú közösségépítő ötletek beküldésére. A támogatás összege kis projektek esetében legfeljebb 50.000.000 Ft; nagy projektek esetében legfeljebb 133.000.000 Ft.

Európai uniós pályázat nagyléptékű, uniós szintű digitális fejlesztési programok támogatására

2021. november 23. 

Pályázati felhívások nagyléptékű, uniós szintű digitális fejlesztési programok támogatására, az EU ipari ökoszisztémája digitális átalakulásának elősegítése érdekében. A pályázatok célja többek között új, független nemzeti vagy multinacionális Európai Digitális Médiafigyelő központok létrehozása a regionális lefedettség bővítése érdekében; online biztonsági információk, oktatási források, figyelemfelkeltő eszközök, valamint tanácsadási és bejelentési szolgáltatások nyújtása nem kormányzati, kormányzati és magánszektorbeli szerveket/ügynökségeket tömörítő központok számára; az e-CODEX rendszer továbbfejlesztésének és karbantartásának támogatása; valamint a fenntartható termékek és termelés támogatása, a körforgásos gazdaságra történő átállás lehetővé tétele, az anyag- és energiahatékonyság növelése, a termékkörök bővítése, az élettartam meghosszabbítása és a termékhasználat optimalizálása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább kettő taggal kell rendelkezniük. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18-30 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Egyetemi innovációs ökoszisztéma (2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO), második szakasz támogatott projektek

2021. november 17. 

A pályázati felhívás célja az eredményorientált egyetemi innovációs ökoszisztéma kiépítésének, illetve hatékony működtetésének támogatása. A felsőoktatási intézményekben létrejövő kutatás-fejlesztési eredmények üzleti hasznosítása az oktatók, kutatók és hallgatók körében kifejlődő vállalkozói szemlélettel, a technológia-transzfer és az innováció intézményi szintű menedzsmentjével válik lehetővé.

JÖN: Pályázat helyi humán fejlesztések megvalósításának támogatására

2021. november 16. 

Pályázati felhívás települési önkormányzatok és konzorciumaik számára, helyi humán fejlesztések megvalósításának támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. Támogatható tevékenységek: Helyi kulturális közösségfejlesztési folyamat kezdeményezése és megvalósítása, szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz kapcsolódó szemléletformálás, egészségügyi humánerőforrás fejlesztés és szemléletformálás, 10 ezer fő feletti városok esetében részvételi tervezési folyamatok támogatása, megyei és térségi identitás erősítése, térségfejlesztési együttműködések, Megyei Esélyteremtő Paktumok megyei szolgáltatáshiányokra válaszoló intézkedéseinek megvalósítását támogató tevékenységek. A pályázat keretösszege 92.500.000.000 Ft.

Pályázat magyarországi és határon túli magyar nyelvű sajtótermékek támogatására

2021. november 10. 

Sajtótermék-kiadási tevékenységez és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot, nagy hagyománnyal rendelkező irodalmi és irodalomértelmező (kritikai vagy irodalomtörténeti), kulturális és művészeti értékkel bíró országos, vagy fontos regionális szereppel rendelkező magyarországi kiadású és határon túli magyar nyelvű sajtótermékek projektszemléletű kiemelt támogatására. A támogatás összege legfeljebb 20.000.000 Ft/év.

Pályázat art mozik szakmai programjainak és a programok promóciójának támogatására

2021. november 8. 

Pályázati felhívás belföldi,,art mozikat, ,,art mozitermeket működtető mozik üzemeltetői számára, ,,art mozik szakmai programjainak (magyar, ,,art- besorolású filmek, összeállított sorozatok, életműsorozatok, tematikus sorozatok, filmhetek, nemzeti filmnapok) és a programok promóciójának támogatására, az ,,art mozik programjainak és közönségkapcsolatainak javítása érdekében. A támogatás összege legfeljebb 1.600.000 Ft / art moziterem.

Pályázat a polgárok az EU demokratikus és polgári életében való elkötelezettségét és részvételét elősegítő tevékenységek megvalósítására

2021. november 8. 

Pályázati felhívás a polgárok és az érdekképviseleti szervezetek részvételének és az Unió demokratikus és polgári életéhez való hozzájárulásának előmozdítása érdekében. A pályázat célja a polgárokat közvetlenül bevonó transznacionális partnerségek és hálózatok által létrehozott projektek támogatása. Ezek a projektek a különböző háttérrel rendelkező emberek különböző csoportjait fogják össze, lehetőséget biztosítva számukra, hogy aktívan részt vegyenek az uniós politikai döntéshozatali folyamatban a program célkitűzéseihez kapcsolódó területeken. A projektek hozzájárulnak az uniós értékek, a jogállamiság, az alapvető jogok és a demokrácia előmozdításához. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összegének felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat női gazdálkodók részére innovatív oktatási és támogatási programban való részvételre

2021. november 4. 

Pályázati felhívás mezőgazdasággal foglalkozó, újító szemléletű hazai nők számára, innovatív, intenzív, online oktatási és támogatási programban való részvételre. A nyertes projektek egy 6 alkalmas mentoráláson vesznek részt, melynek keretében segítséget kapnak a szakmai kérdésekben és támogatják a projektjük elindulását. Díjazás: 1. hely: Bruttó 1.500.000 Ft; 2. hely: Bruttó 1.000.000 Ft; 3. hely: Bruttó 750.000 Ft

Ötletpályázat párt kampánypénzének állítólag jó célokra való felhasználására

2021. november 2. 

Pályázati felhívás magánszemélyek, baráti társaságok, valóban működő civil szervezetek, intézmények, önkormányzatok, pártok, valamint egyházak számára, párt kampánypénzének állítólag jó célokra való felhasználására. A cél: eltékozolni olyan projektekre, amelyek minél több ember számára hasznosak, viccesek, vagy jobb lesz tőlük a környék, szebb az élet. (Feltettük. Reméljük nem csak vicc. A szerk.)

A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

2021. október 29. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését.

Megszaporodtak az egyetemek és a vállalatok közötti együttműködések

2021. október 27. 

Érdemi szemléletváltást, valamint komoly számszerűsíthető eredményeket hozott a másfél éve indult, és most lezáródott Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma Program (EIÖ) első pályázati ciklusa. A 2 milliárd forint keretösszeggel elindított program révén többszörösére nőtt a felsőoktatási intézmények által beadott iparjogvédelmi bejelentések száma, és jelentősen bővült az egyetemek és a vállalatok közötti partneri szerződések száma egyaránt. A pályázati […]

Pályázat nemzetközi felsőoktatási oktatói díj elnyerésére

2021. október 25. 

A PROFFORMANCE konzorcium pályázati felhívása Nemzetközi Felsőoktatási Oktatói Díj elnyerésére, a hallgatóközpontú kurzusfejlesztésben, innovatív oktatási módszerekben, értékelő rendszerek kidolgozásában, illetve a társadalmi kihívásokra választ adó felsőoktatási tevékenységek megvalósításában példamutató eredmények elismerésére. A legjobbak lehetőséget kapnak nemzetközi webináriumokon való közreműködésre, a díjazottaknak pedig lehetőségük nyílik a PROFFORMANCE nemzetközi szakmai zárókonferencián való bemutatkozásra, valamint oklevelet és emléktárgyat kapnak, amely értékes előnyt jelenthet szakmai pályázatoknál és az életpályán való előrelépés során. A pályázatokat angol nyelven kell benyújtani.

Elkezdődött az agrártámogatások előlegfizetése, már az első héten százmilliárd forint feletti összeget utalt az Államkincstár

2021. október 21. 

2021. október 18-án az uniós és hazai jogszabályi előírásoknak megfelelően elindultak a 2021. évi egységes kérelmekkel kapcsolatos mezőgazdasági kifizetések. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés […]

Pályázat fiatal íróknak, költőknek, író-olvasó találkozók / könyvbemutatók támogatására

2021. október 19. 

Pályázati felhívás 18. életévüket betöltött, legalább egy megjelent kötettel rendelkező magyar írók és költők számára, a középiskolai korosztálynak szóló, színészekkel és zenészekkel létrejövő, író-olvasó találkozó/könyvbemutató tematikájú előadások létrehozásának és megvalósításának támogatására. A támogatás összege bruttó 600.000 Ft csoportos pályázatonként (3 fő), amely résztvevőnként 200 000 Ft/5 alkalom.

Változások a termeléshez kötött és átmeneti nemzeti anyatehéntartás támogatás szabályozásában

2021. október 18. 

A Magyar Államkincstár felhívja a kérelmezők figyelmét, hogy a 9/2015. (III.13) FM rendelet alapján igényelhető termeléshez kötött közvetlen anyatehéntartás és az 5/2015. (II.19.) FM rendelet alapján igényelhető átmeneti nemzeti anyatehéntartás támogatás esetében a termékenyítési, szaporítási események bejelentésére vonatkozó határidő 2021. december 31-re módosult. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […]

76/2021. (X. 14.) számú Kincstár Közlemény

2021. október 14. 

a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról szóló 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet szerint a 2021. pénzügyi évben kifizethető támogatási keretösszegről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […]

Forgatókönyvíró pályázat a zsidó valláshoz, élethez, szokásokhoz kapcsolódóan

2021. október 13. 

A Firgun Magyar Zsidó Kulturális Alapítvány pályázati felhívása a zsidó vallással, életttel, szokásokkal, azok működtetésével, megtartásukkal vagy az emiatt keletkező konfliktusokkal kapcsolatos forgatókönyvek készítésére. Díjazás: 1. helyezett: 1.500.000 Ft, 2. helyezett: 1.000.000 Ft, 3. helyezett: 800.000 Ft.

Pályázat népzenei szólisták és együttesek népszerűsítésének elősegítése, portfóliójuk kialakítása, fejlesztése céljából

2021. október 11. 

Hazai vagy határon túli előadók képviseletével megbízott magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, és egyéni cégek nyújthatnak be pályázatot népzenei szólisták és együttesek népszerűsítésének elősegítésére, portfóliójuk kialakításának és fejlesztésének támogatására. A támogatás összege 1.200.000 Ft.

Húszmilliárd forinttal támogatja a kormány a kistelepülések helyi életminőséget javító intézkedéseit

2021. október 11. 

A Magyar Falu program indulása óta több mint húszezer nyertes pályázatot hirdettek. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […]

Pályázat általános- és középiskoláknak fogyasztói tudatosságra nevelő tevékenységük ösztönzésére és elismerésére

2021. október 8. 

Pályázati felhívás a fenntartható tudatos fogyasztói szemlélet általánossá válásához, a fogyasztóbarát vállalkozói szemlélet terjesztéséhez és a fiatal fogyasztók gyakorlatban használható ismereteinek a bővítéséhez hozzájáruló iskolák elismerésére. A pályázattal az adott iskola fiatal fogyasztókért tett teljesítménye kerül értékelésre és a cím nyertesei az átadástól számított öt évig viselhetik a ,,Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet.

Pályázat nonprofit szervezeteknek telefonos adománygyűjtő rendszerhez csatlakozásra

2021. október 6. 

A NIOK Alapítvány pályázati felhívása tapasztalt, nagy támogatói bázissal, vagy kiemelkedő kommunikációs lehetőségekkel bíró, közhasznú jogállással rendelkező szervezetek számára, telefonos adománygyűjtő rendszerhez való csatlakozásra. Mi a pályázat célja? A 13600 - telefonos adománygyűjtő szolgáltatás azért jött létre, hogy az adománygyűjtő szervezeteknek egy gyors, biztonságos és átlátható adománygyűjtési lehetőséget biztosítson. Ki pályázhat? A14/2020. (XII. 15.) NMHH rendelet alapján a […]

Pályázat civil szervezetek 2022. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására (3-4)

2021. október 4. 

Az élet- és vagyonbiztonság, a közbiztonság, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófaelhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport területén működő civil szervezetek pályázhatnak működésük vagy szakmai programjuk és működési költségeik támogatására. A támogatás összege működési támogatás esetén 200.000 - 3.000.000 Ft, szakmai program és működési költség támogatása esetén 350.000 - 4.000.000 Ft.

Pályázat civil szervezetek 2022. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására (9-10)

2021. október 4. 

A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószer-megelőzés területén működő civil szervezetek pályázhatnak működési költségeik, vagy szakmai programjaik és működési költségeik támogatására. A támogatás összege működési költségek támogatása esetében 200.000 - 3.000.000 Ft, szakmai programok és működési költségek támogatása esetében 350.000 - 3.900.000 Ft.

Pályázat sporteszköz-, sportfelszerelés vásárlására, sporttevékenység támogatására

2021. október 1. 

Egy budapesti kerületi alapítvány (előfizetőinknek a belépés után természetesen látható) pályázati felhívása a kerületben bejegyzett székhellyel, vagy telephellyel rendelkező sportszervezetek, kerületben életvitelszerűen lakó egyéni sportolók, valamint a verseny-, szabadidősport területén munkát végző, kerületi intézményben oktató tanárok és edzők számára, sporteszköz-, sportfelszerelés vásárlására és sporttevékenységek támogatására.

Év Medikusa 2021 – Pályázat orvostanhallgatóknak

2021. október 1. 

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság és a Magyar Orvostanhallgatók Szövetségének pályázati felhívása az Év Medikusa díj 2021 évi elnyerésére, a sikeres egyetemi tanulmányaik mellett kiemelkedő közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatók elismerésére. A díj nyertese 400.000 Ft pénzjutalomban részesül.

Pályázat roma nemzetiségi civil szervezetek 2022. évi költségvetési támogatására

2021. szeptember 29. 

Pályázati felhívás a roma nemzetiséghez kapcsolódó oktatási, kulturális (pl. közművelődési, közgyűjteményi, művészeti, hagyományőrző) tevékenységet folytató, illetve érdekképviseletet ellátó civil szervezetek 2022. évi költségvetési támogatására, a szervezetek működésének elősegítése és tevékenységeik megvalósítása érdekében. A támogatás összege 300.000 - 2.000.000 Ft.

A Kúria döntött a Klubrádió pályázatáról

2021. szeptember 28. 

A Kúria helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi ítéletét, amely szerint a Klubrádió hibás pályázatot adott be a budapesti FM 92,9 MHz-es rádiós frekvenciára - értesült a Média1. ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […]

Egyre népszerűbb a tanyasi élet

2021. szeptember 28. 

Megállt a tanyán élők számának csökkenése, ami az állami támogatásoknak is köszönhető, illetve egyre többen ismerik fel ennek az életmódnak az előnyeit - mondta az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez […]

Pályázat fiatal vállalkozók díjazására

2021. szeptember 27. 

Pályázati felhívás 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek számára, az Év Fiatal Vállalkozója Díj 2021. évi elnyerésére, a gazdasági életben sikeres, valamint társaik számára jó példaként szolgáló vállalkozók elismerésére. 

Komposztünnep 2021 – Pályázat a komposztálás témájához kapcsolódó tevékenységek megvalósítására és díjazására

2021. szeptember 27. 

A Galgamenti Népfőiskola és a Humusz Szövetség pályázati felhívása a komposztálás témájához kapcsolódó tevékenységek megvalósítására és díjazására. Kategóriánként a legjobbakat (ötletesség, komplex megközelítés, több célcsoport megszólítása, adott évi téma kreatív feldolgozása) szemléletformáló ajándékcsomaggal, NÉBIH ajándékokkal díjazzák. 

Pályázat komolyzenei mesterkurzusok megvalósítának támogatására

2021. szeptember 24. 

A zenei oktatás és továbbképzés területén többéves gyakorlattal rendelkező előadó-művészeti együttesek, alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények (nem önálló jogi személy esetén, annak fenntartója), továbbá a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot magyarországi komolyzenei mesterkurzusok megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft.

Anyakecsketartók átmeneti támogatása!!

2021. szeptember 24. 

Az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI.20.) FM rendelet (a továbbiakban: támogatási rendelet) alapján az anyakecskét tartó mezőgazdasági termelő (a továbbiakban: kérelmező) az anyakecske tartásához 2021. évben kizárólag vissza nem térítendő átmeneti támogatást vehetnek igénybe, a kérelmező rendelkezésére álló szabad átmeneti támogatási keretének összegéig. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba […]

Egyre több a közvetlenül lehívható EU-s forrás a zöld projektekre

2023. szeptember 12. 

Hatalmas, több mint 400 milliárd eurónyi forrás áll rendelkezésre a fenntarthatósági célok elérésére az EU 7 éves költségvetési ciklusában, amelynek egy része ráadásul közvetlenül lehívható. Önkormányzatok, felsőoktatási intézmények és cégek, illetve ezek konzorciumai pályázathatnak különböző forrásokra, például a Horizon Europe vagy a LIFE Programme is reális, vonzó alternatíva lehet az innovációk finanszírozására. Dr. Petri Bernadett a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezető igazgatója a Portfolio Sustainable World 2023 konferencián elmondta: nagyon fontos, hogy az érintett szereplők - akár szakértő segítség bevonásával - felkészüljenek a teljesen újfajta szemléletet igénylő pályázati eljárásokra. A szervezet ezért pályázatfigyelő, pályázatíró, és a forrásszerzés egyéb folyamatait segítő szolgáltatást nyújt az ügyfelek számára, hogy eredményesen pályázhassanak a közvetlenül lehívható forrásokra.

Megjelent az ,,Életesemény alapú, teljes felhasználói életutat lefedő állampolgári információs és ügyintézési megoldások kialakítása című (DIMOP Plusz-1.3.9-23 kódszámú) felhívás

2023. szeptember 11. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent az ,,Életesemény alapú, teljes felhasználói életutat lefedő állampolgári információs és ügyintézési megoldások kialakítása című (DIMOP Plusz-1.3.9-23 kódszámú) felhívás.

13th EASN European Aeronautics Science Network International Conference (2023. szeptember 5-8.)

2023. augusztus 31. 

Innováció a repülésben és az űrben az új horizontok megnyitásához címmel kerül sor Salernóban a 13. EASN nemzetközi konferenciára, ahol az európai légiközlekedési és űrkutatási szektor kiemelkedő személyiségei lépnek fel a tudományos élet, az ipar, a kutatói közösség és a szakpolitikai döntéshozók részéről.

A „Magyar Multi Program – A kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása” című (GINOP_PLUSZ-1.1.2-21) felhívás felfüggesztése

2023. augusztus 25. 

Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Magyar Multi Program - A kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása című (GINOP_PLUSZ-1.1.2-21 kódszámú) felhívás keretében eddig benyújtott támogatási kérelmekben igényelt támogatás elérte a rendelkezésre álló keretösszeg 130 %-át, ezért a benyújtási lehetőséget - a ,,2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendelet rendelkezése alapján - felfüggesztettük. Ennek értelmében 2023.08.25. időponttól - a felfüggesztés esetleges feloldásáig - támogatási kérelmek nem lesznek benyújthatóak.

Bréking! Belengette a rezsicsökkentés átalakítását a kormány

2023. július 30. 

Olyan reformot tervez a magyar kormány, amely minden lakossági áramfogyasztónak lehetővé teszi majd, hogy dinamikus árképzés szerint vehesse az áramot évi 2523 kWh, azaz a rezsivédett árú éves fogyasztás felett - szúrta ki a Portfolio az uniós helyreállítási terv új anyagában. Ez azt jelenti, hogy miközben erről idehaza még nem tett említést a kormány, az Európai Bizottság felé kidolgozott, most társadalmi egyeztetésre kitett, dokumentumban felfedte a rezsicsökkentési rendszer átalakításának középtávon tervezett irányát. A dinamikus árképzést lehetővé tevő reformhoz gyorsan hozzátette azt a kiegészítést is, hogy ennek ,,nem a villamosenergia-megtakarítás a fő célja, hanem feltehetően az, hogy a rezsivédett tartomány felett az emberek spórolni tudjanak az áramszámlán, mert akkor vesznek majd áramot, amikor az éppen olcsó a piacon, ez pedig a fogyasztói tudatosságot is emelheti. Van még egy másik, szintén nagy jelentőségű terv is a kormány anyagában: kiderült, hogy 224 milliárd forintos keretösszeggel egy új energiahatékonysági pályázatot is tervez a kormány, amellyel legalább 20 ezer ingatlan újulhat meg alapvetően, és a cél az, hogy ezek segítségével évi 171 GWh-val csökkenjen az ország primer energiafogyasztása.

Tenyésznyúl tenyésztésbe állításának csekély összegű (de minimis) támogatása

2023. július 25. 

2023. július 20-án megjelent az agrárminiszter 39/2023. (VII. 20.) AM rendelete a tenyésznyúl tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 54/2014. (IV. 29.) VM rendelet módosításáról.

Megjelent az aktív mezőgazdasági termelői minőség megállapításáról szóló MÁK közlemény

2023. július 19. 

A közlemény a 18/2023. (IV. 19.) AM rendeletben meghatározott, a közvetlen támogatásra való jogosultság feltételeként meghatározott aktív mezőgazdasági termelői minőség megállapítására vonatkozó eljárás részleteiről nyújt tájékoztatást.

9_2016. (II. 15.) FM rendelet

2023. július 18. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A Nonprofit, a Vállalkozói és a Kombinált pályázatfigyelő hírlevélre előfizetőink a […]

Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott közvetlen támogatások igénybevételéhez kapcsolódó aktív mezőgazdasági termelői minőség követelményeiről szóló 18/2023. (IV. 19.) AM rendelet

2023. július 13. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A Nonprofit, a Vállalkozói és a Kombinált pályázatfigyelő hírlevélre előfizetőink a […]

Felhívás a Társadalmi Innovációs Díj elnyerésére

2023. július 10. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a kultúráért és innovációért felelős miniszter által adományozható elismerésekről szóló 2/2023. (III. 8.) KIM rendelet alapján felhívást tett közzé Társadalmi Innovációs Díj elnyerésére.

Módosult a ,,A víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás című (KEHOP-2.1.7 kódszámú) felhívás

2023. július 7. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent, ,,A víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás című (KEHOP-2.1.7 kódszámú) egyszerűsített felhívás.

Egységes kérelem: 9 nap áll rendelkezésre a szankciómentes javításokra

2023. július 6. 

Elkezdődött a 2023. évi EK-hoz kapcsolódó támogatások kapcsán az egyeztetésre felszólító végzések megküldése. A végzés kézhezvételét követő 9 napon belül van csak lehetőség a szankciómentes javításokra.

MÁSZ: hatályba lépett a módosított 148-as rendelet

2023. június 24. 

Tavaly augusztusban minden előzetes értestés nélkül függesztették fel az állattenyésztők által ,,148-as-ként emlegetett támogatást, amit a 148/2007-es FVM rendelet szabályoz. A minisztérium váratlan intézkedését az állattartók azért is sérelmezték, mert a döntés nemcsak a lehető legrosszabbkor jött, de nagyon rosszul is volt kommunikálva. Jó hír, hogy 2023-ban ismét megnyitották a keretet, a tavalyival megegyező összeggel. Idén kevesebb betegségre, de nagyobb fajlagos támogatást lehet igényelni. Megkérdeztük a tenyésztőket, hogyan érintette őket a tavalyi támogatás megvonás és hogyan terveznek idén. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Civil szervezetek 2023. évi működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás

2023. május 22. 

Pályázati felhívása civil szervezetek számára, működésük vagy szakmai programjuk és működési költségeik támogatására. A pályázat céljai: A civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulás, továbbá az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport területén működő civil szervezetek programjainak támogatása. A támogatás összege a 3. kategória esetében: 200.000 - 3.000.000 Ft; a 4. kategória esetében: 350.000 - 4.500.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a japán kultúra népszerűsítéséhez hozzájáruló programok megvalósításának támogatására

2023. május 22. 

Pályázati felhívás a japán kultúra népszerűsítéséhez hozzájáruló, Magyarországon és Közép-Kelet Európában lebonyolított kulturális és művészeti projektek/programok megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1000 EUR. Kizárólag nem kereskedelmi célú szervezetek illetve intézmények pályázhatnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat szemléletformálás támogatására a hulladékgazdálkodás és a körforgásos gazdaság területén

2023. május 21. 

Pályázati felhívás szemléletformálás támogatására a hulladékgazdálkodás és a körforgásos gazdaság területén a hulladékképződés megelőzése, a körforgásos gazdaság alapelveinek és a fenntarthatóság elérésében betöltött szerepének megismertetése, valamint a tudatos és felelősségteljes hulladékkezelés érdekében indított szemléletformálási projekt megvalósítása céljából. A támogatás összege legfeljebb 1 milliárd Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat nonprofit szervezeteknek, vállalatokkal való együttműködést elősegítő, kapcsolatépítő rendezvényen részvételre

2023. május 21. 

Pályázati felhívás nonprofit szervezetek számára, vállalatoknak szóló konkrét szolgáltatásaik bemutatására, kapcsolatépítő rendezvény keretein belül. Milyen témájú szolgáltatásokkal lehet pályázni? A társadalom ismereteinek, kompetenciáinak fejlesztése (pl. gazdasági, pénzügyi ismeretek, digitális kompetencia, a tanulás tanulása); Befogadó munkahely programok: hátrányos helyzetűek és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő programok; Családbarát munkahely kialakítása, magánélet és a munkahelyi feladatok összehangolása; Egészségmegőrzés, egészségfejlesztés, egészséges életmódra nevelés; Energiahatékonyság; Fogyatékos személyek integrációja; Gyermekeket célzó programok; Hátrányos helyzetűek és romák felzárkóztatása, esélyegyenlősége; Környezetvédelem, zöld munkahely programok; Mélyszegénység, éhezés, energiaszegénység megszüntetése; Munkahelyi esélyegyenlőség megteremtése; Egyéb társadalmi és/vagy környezeti fenntarthatóságot szolgáló programok. A szolgáltatások lehetnek: Önkéntes munka; Képzés, tréning; Családi nap, egyéb vállalati rendezvény; Tanácsadás; Ismeretterjesztés; Egyéb kreatív megoldás. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

68/2020. (XII. 23.) AM rendelet

2023. február 21. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A pályázatfigyelő portálunkon pillanatnyilag 291 vállalkozói, 269 civil szervezeti, 279 intézményi, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

27/2014. (XI. 25.) FM rendelet

2023. február 20. 

a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

57_2020. (XI. 13.) AM rendelet

2023. február 19. 

a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosultak a fenntartási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos egyes rendelkezések

2023. február 17. 

Megjelent a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet és a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet egyes rendelkezéseinek veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 445/2022. (XI. 7.) Korm. rendelet módosításáról szóló 34/2023. (II. 9.) Korm. rendelet, melynek értelmében az irányító hatóság a kedvezményezett kérelmére a fenntartási kötelezettség teljesítését a kérelemben megjelölt időtartamra, de legfeljebb a fűtési időszak utolsó napjáig felfüggeszti. A fűtési időszak az év szeptember 15. napja és a következő év május 15. napja közötti időszak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Horizont Európa Teaming pályázatok hazai előszűrése (2023. március 6.)

2023. február 15. 

Az NKFI Hivatal előszűrést szervez a Horizont Európa Teaming programjában pályázni szándékozó hazai szervezetek számára 2023. március 6-án, 14:00-17:00 között az NKFI Hivatal Kéthly Anna téri épületének, 4. emeleti 451. termében. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

2023. február 14. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését. A pályázati hírek kivonata csak […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent az ,,VOP PLUSZ-3.1.2-22 MŰKÖDÉSI FELTÉTELEK BIZTOSÍTÁSA A MINISZTERELNÖKSÉG KÖZBESZERZÉSI FELÜGYELETÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁGÁNÁL” című felhívás kitöltőprogramja

2023. február 12. 

Elérhető az EPTK felületen az VOP PLUSZ-3.1.2-22 MŰKÖDÉSI FELTÉTELEK BIZTOSÍTÁSA A MINISZTERELNÖKSÉG KÖZBESZERZÉSI FELÜGYELETÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁGÁNÁL kitöltőprogramja. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

8/2023. (I. 30.) számú Kincstár Közlemény

2023. február 12. 

a 29/2019. (VI. 20.) AM rendelet alapján a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez 2023. évben igénybe vehető válságtámogatás igénybevételének feltételeiről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

3/2023. (I. 13.) számú Kincstár Közlemény

2023. február 8. 

a sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 39/2018. (XII.13.) AM rendelet szerinti válságtámogatásnak a 2022. támogatási év IV. negyedévére történő igénybevételéről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

8/2020. (II. 18.) számú Kincstár Közlemény

2023. február 5. 

a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető egyéb támogatások igénybevételének feltételeiről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

7/2023. (I. 24.) számú Kincstár Közlemény

2023. február 4. 

a dohányágazat működéséhez és a COVID-19 világjárvány ágazatra gyakorolt gazdasági negatívumainak az ellentételezéséhez nyújtott támogatásról szóló 11/2022. (III. 25) AM rendelet szerinti átmeneti támogatás igénybevételéhez szükséges kifizetési kérelem benyújtásának feltételeiről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szeleta Park Látogatóközpont épül Miskolcon

2023. február 4. 

Miskolcon, a Bükk keleti kapujában épül meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szeleta Park Látogatóközpontja a Széchenyi 2020 program keretében 2,2 milliárd forint uniós és állami beruházás keretében, a létesítmény alapkövét szerdán helyezték el. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztatás az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatás intézkedésre vonatkozó 2023. január 1-től érvényes változásokról

2023. február 3. 

Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet (a továbbiakban: 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet) alapján a 2023. évben rendelkezésre álló keretösszegek terhére a 2023. január 1. napjától elvégzett szolgáltatásokra benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igények teljesíthetőek, azaz a 2022. évben elvégzett szolgáltatásokra nem igényelhető támogatás. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

20/2019. (V. 27.) AM rendelet

2023. február 2. 

a szárítmány-előállítók által igénybe vehető költségtámogatásról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-15 kódszámú) felhívás

2023. február 1. 

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Új kormányrendelet szabályozza a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve keretéből támogatott projekteket

2023. január 30. 

Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Érintetteket, hogy 2022. szeptember 30-án megjelent és hatályba is lépett a 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről. Az új kormányrendelet egyúttal hatályon kívül helyezte a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 413/2021. (VII. 13.) Korm. rendeletet. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Miközben a nagyhatalmak véres harcokat folytatnak Ukrajnában, egy másik országban szép csendben felsorakoztak egymás mellett

2023. január 26. 

Amerikai és orosz védelmi cégek csütörtökön fegyvereket és repülőgép-modelleket állítottak ki Vietnám első nagyszabású fegyverkiállításán. Mindkét nagyhatalom a befolyásra és a fegyvereladásokra pályázik a Kínával határos, stratégiai fontosságú délkelet-ázsiai országban - írta meg a Reuters. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztatás kisajátított területtel kapcsolatban

2023. január 20. 

A kisajátítást az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet (a továbbiakban: 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet) alapján a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) vis maior eseménynek ismerheti el. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Marad a babaváró kölcsön és a falusi csok is

2023. január 15. 

Az új esztendő első napjától jelentős változások léptek életbe egyes hitelkonstrukciókban és az állami támogatásokat érintő jogszabályokban: egyebek mellett nőtt a teljes hiteldíjmutató plafon, megszűnt a hitelmoratórium, és idén már három kamatstop is érvényes június végéig. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A kormány továbbra sem tud választ adni napelemügyben a több hónapos semmittevésre

2023. január 12. 

Míg Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, a napelemrendszerek drágulása miatt érdemes a pályázaton elnyert pénzek feletti részre hitelt felvenni, egy ellenzéki képviselői kérdésre Koncz Zsófia még ennyit sem tanácsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkárának válasza kimerült a frázispuffogtatásban. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

26/2014. (XI. 20.) FM rendelet

2023. január 10. 

az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

28/2022. (IX. 17.) AM rendelet

2023. január 7. 

a tömegtakarmány szállítási költségei után igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Jelentős kelet-európai társadalmi kérdést feszeget a Csíki Játékszín

2022. december 31. 

,,Ma, ha egy szülő külföldre küldi, vagy engedi gyermekét egy évre dolgozni, sosem lehet biztos abban, hogy a gyermeke valóban hazatér... The post Jelentős kelet-európai társadalmi kérdést feszeget a Csíki Játékszín appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

78/2022. (XII. 12.) számú Kincstár Közlemény

2022. december 29. 

a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról szóló 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet szerint a 2023. pénzügyi évben kifizethető támogatási keretösszegről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a Működési feltételek biztosítása a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárságánál című (VOP Plusz-3.1.2-22 kódszámú) felhívás

2022. december 26. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a Működési feltételek biztosítása a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárságánál című (VOP Plusz-3.1.2-22 kódszámú) felhívás. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Alapvetően változik meg a mezőgazdaság a következő öt évben, de van hova fordulni

2022. december 22. 

Az Európai Unió utóbbi években zajló, a fenntarthatóság köré szervezett szemléletváltása immár az agrártámogatások szintjén is megjelent. A 2023-2027-es időszakra vonatkozó közös agrárpolitika (KAP) kiemelten támogatja mindazon törekvéseket, lépéseket és gazdálkodási formákat, melyek a fenntartható(bb) agrárium, a minél kevesebb vegyszerhasználat és a biodiverzitás megőrzésének irányában hatnak. Új elemként a területalapú támogatások már nemcsak a művelés alá vont hektárok, hanem az ökológiailag fontos vizes élőhelyek, fás sávok és más, a biodiverzitás szempontjából értékes élőhelyekre is adhatóak. Emellett meghatározó elemként fenntartják azt is, hogy a ciklus végére a teljes termőterület 25%-án ökológiai gazdálkodást kell folytatni. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

63/2022. (X. 11.) számú Kincstár Közlemény

2022. december 20. 

a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 11/2019. (IV. 1.) AM rendelet szerinti 2022/2023. támogatási év II. tárgynegyedévre vonatkozó csekély összegű támogatás igénybevételéről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

71/2022. (XI. 2.) számú Kincstár Közlemény

2022. december 17. 

a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet alapján a 2022/2023 borpiaci évre vonatkozó ,,egyéni terv benyújtás feltételeinek közzétételéről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,Az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs program című (RRF-8.4.1-21 kódszámú) felhívás

2022. december 17. 

Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent ,,Az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs program című (RRF - 8.4.1-21 kódszámú) felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tömegtakarmány-szállítás költségeinek támogatása – hétfőig adhatók be a dokumentumok a falugazdászok felé

2022. december 16. 

A Magyar Közlöny 151. számában megjelent ,,A tömegtakarmány szállítási költségei után igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 28/2022. (IX. 17.) AM rendelet, melynek célja az állattartók tömegtakarmány (széna, szalma, szenázs, szilázs) szállítási költségeinek részbeni kompenzálása egyszeri, vissza nem térítendő támogatás keretében. A támogatást a takarmányszállításához szükséges kilométer alapján számolják el, a támogatás mértéke legfeljebb 300 […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

79/2022. (XII. 12.) számú Kincstár Közlemény

2022. december 14. 

a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet alapján a 2023. pénzügyi évre kifizethető támogatási keretösszeg közzétételéről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

14/2022. (I. 31.) számú Kincstár Közlemény

2022. december 13. 

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet szerint a mezőgazdasági jövedelem-kimutatás módszertanáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

69/2022. (X. 15.) számú Kincstár Közlemény

2022. december 11. 

a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról szóló 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet szerint a 2022. pénzügyi évben kifizethető támogatási keretösszegről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ezermilliárd felett a vidékfejlesztési pályázat

2022. december 8. 

Ezermilliárd forintot meghaladó vidékfejlesztési forrás jutott el az elmúlt év végéig a hazai gazdálkodókhoz. A kifizetések üteme idén sem lassul, a kormány által lehetővé tett határidő-módosításoknak köszönhetően további jelentős összeg kerülhet a nyertes pályázókhoz. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

57/2020. (XI. 13.) AM rendelet

2022. december 3. 

a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. A pályázatfigyelő portálunkon pillanatnyilag […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Különleges lépést tesz a kormány az EU-pénzeknél, sokan jól járhatnak ezzel

2022. december 2. 

A forint gyengülése nyomán a 2014-2020-as Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) mintegy 200 milliárd forintnyi pénzügyi mozgástér jött létre, amelynek felét azzal a különleges megoldással tervezzük kitölteni, hogy a 2021-2027-es időszakban a GINOP Pluszban nyertes projektekből mintegy 100 milliárd forintnyit átforgatunk a GINOP terhére - jelentette be a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban egy friss kormánydöntés konkrét hátterét Greinstetter Balázs. A Miniszterelnökség gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a GINOP-ért és a GINOP Pluszért felelős Irányító Hatóság vezetője, hangsúlyozta, hogy ez az átforgatás csupán egy technikai lépés, amely semmilyen hátrányt nem jelent azon cégeknek, akiket a GINOP Plusz 1.2.1-2021-es konstrukcióban érinteni fog, sőt azzal az előnnyel is jár számukra, hogy később majd újabb GINOP Plusz pályázatra adhatnak be támogatási igényt. A területfejlesztési miniszter irányítása alatt dolgozó helyettes államtitkár azt is felvázolta, hogy konkrétan milyen folyamaton mennek át az érintett cégek, és azt is jelezte, hogy az említett 200 milliárd forintos mozgástér másik felét a nyáron már meghirdetett kkv forgóeszköz hitelkeret újra nyitásával töltik majd ki. Greinstetter kérdésünkre azt is elmondta, hogy mi várható a GINOP Plusz brüsszeli elfogadása és az új pályázatok meghirdetése terén. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Több mint 15 milliárd forinttal ösztönzi a kormány az álláskeresők felvételét

2022. november 30. 

Több mint 15 milliárd forinttal ösztönzi a kormány az álláskeresők felvételét. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megújulnak a vidéki települések külterületi útjai

2022. november 28. 

A vidéki térségek fejlődését, az ott élők életszínvonalának javítását a Megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében a gazdaságfejlesztési támogatások mellett a települési infrastrukturális fejlesztések is szolgálják - mondta a Szokolya-Királyrét közötti külterületi útátadón Feldman Zsolt. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

37/2021. (V. 28.) számú Kincstár Közlemény

2022. november 25. 

az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V. 5.) AM rendelet szerinti előzetes jóváhagyási kérelem és szállítási szerződések jóváhagyása iránti kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Március 16-tól nyújtható be támogatási kérelem a tenyészkoca állatjóléti támogatásra

2022. november 24. 

A tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről szóló 7/2015. (III. 11.) FM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a tenyészkoca tartása során az állattartók az előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalás ellentételezésére – az előírtnál nagyobb férőhely; előírtnál jobb mikroklíma paraméter értékek; kártevő- és légyirtás; megnövelt fényerő; továbbá takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítására – vissza nem térítendő állami támogatást […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Anyakecsketartók átmeneti támogatása!

2022. november 20. 

Az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI.20.) FM rendelet (a továbbiakban: támogatási rendelet) alapján az anyakecskét tartó mezőgazdasági termelő (a továbbiakban: kérelmező) az anyakecske tartásához 2022. évben kizárólag vissza nem térítendő átmeneti támogatást vehetnek igénybe, a kérelmező rendelkezésére álló szabad átmeneti támogatási keretének összegéig. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Debreceni Egyetem is csatlakozott a Nyílt Tudományról szóló állásfoglaláshoz

2022. november 18. 

Debrecen, 2022. június 8., szerda (MTI) - A Debreceni Egyetem (DE) is csatlakozott a Nyílt Tudományról szóló állásfoglaláshoz (Open Science), amelyet korábban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tett közzé. Az erről szóló oklevelet szerdán vette át Szabó Istvántól, az NKFIH elnökhelyettesétől Szilvássy Zoltán rektor - közölte az egyetem sajtószolgálata az MTI-vel. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézetekben elhelyezettek önálló életkezdési feltételeinek javítása című (EFOP-1.2.7-16 kódszámú) felhívás

2022. november 15. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézetekben elhelyezettek önálló életkezdési feltételeinek javítása című (EFOP-1.2.7-16 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

53/2020. (X. 27.) AM rendelet

2022. november 14. 

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

12/2022. (III. 25.) AM rendelet

2022. november 13. 

a tenyészkoca tartása után igénybe vehető jövedelempótló támogatás részletes feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult az ,,Infokommunikációs motivációs, szemléletformáló és kompetencia-fejlesztő program KKV-knak című (GINOP-3.2.1-15 kódszámú) felhívás

2022. november 11. 

Értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Infokommunikációs motivációs, szemléletformáló és kompetencia-fejlesztő program KKV-knak című (GINOP-3.2.1-15 kódszámú) kiemelt felhívás. A módosítás egyebek mellett érintette a projekt legkésőbbi fizikai befejezési határidejét, amely 2022. december 31-re változott. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

11/2022. (III. 25.) AM rendelet

2022. november 9. 

a dohányágazat működéséhez és a COVID-19 világjárvány ágazatra gyakorolt gazdasági negatívumainak az ellentételezéséhez nyújtott támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

71/2021. (IX. 22.) számú Kincstár Közlemény

2022. november 7. 

a borászati termékek 2021. évi krízislepárlási támogatásáról szóló 30/2021. (IX. 8.) AM rendelet szerinti részvételi szándék bejelentéséről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

67/2022. (X. 15.) számú Kincstár Közlemény

2022. november 6. 

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet alapján a 2022. pénzügyi évre kifizethető támogatási keretösszeg közzétételéről Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A tenyészbaromfi állatjóléti támogatások a Vidékfejlesztési Programon belül folytatódnak

2022. november 2. 

2022. június 1-jétől már nem nyújtható be támogatási kérelem az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet szerinti állatjóléti támogatására. A támogatási konstrukció a Vidékfejlesztési Program keretében folytatódik, a pályázati felhívás meghirdetése 2022 őszén várható. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ma éjfélig lehet pályázni a baromfi- és kocatartóknak a kivételes alkalmazkodási támogatására!

2022. november 1. 

2022. július 13-án jelent meg az agrárminiszter rendelete a baromfi- és kocaállomány után igénybe vehető kivételes alkalmazkodási támogatás részletes feltételeiről. A támogatási kérelem benyújtásának határideje 2022. július 25-én 23:59:59 óra. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a tenyészbika tenyésztésbe állításának támogatásáról szóló rendelet

2022. október 31. 

A tenyészbika tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló AM rendelet igényének benyújtási határideje: szeptember 20. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

10/2020. (II. 20.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 29. 

a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján igénybe vehető egyes méhészeti támogatásokról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Pest megyében című (VEKOP-6.2.2-15 kódszámú) felhívás

2022. október 28. 

Ezúton értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Pest megyében című (VEKOP-6.2.2-15 kódszámú) felhívás módosulása a következő pontot érinti. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

81/2021. (XI. 22.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 27. 

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet alapján a 2021/2022 borpiaci évi kifizetési kérelem benyújtás feltételeinek közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

26/2022. (III. 26.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 27. 

a tenyészkoca tartása után igénybe vehető jövedelempótló támogatás részletes feltételeiről szóló 12/2022. (III. 25.) AM rendelet szerinti átmeneti támogatás igénybevételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Újabb egyetem a Nyílt Tudományról szóló állásfoglalás támogatói között

2022. október 26. 

2022. október 17-én, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem innovációs hetének nyitónapján Dr. Szabó István elnökhelyettes adta át a csatlakozás alkalmából kiállított oklevelet Dr. Gyuricza Csabának, az egyetem rektorának. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Budapesten című (VEKOP-6.2.1-15 kódszámú) felhívás

2022. október 25. 

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az agrártámogatások 2022. évi mértéke

2022. október 23. 

2022. október 14-én megjelent a Magyar Közlönyben az AM rendelet, amely megállapítja az agrártámogatások 2022. évi mértékeit. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tájékoztatás a VP4-10.1.1-21 Agrár-környezetgazdálkodás agrotechnikai műveletek bejelentéséről

2022. október 21. 

Tájékoztatjuk az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések intézkedés keretében támogatást igénylőket, hogy a VP4-10.1.1-21 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések című pályázati felhívás előírja az agrotechnikai műveletek bejelentését az alábbiak szerint. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

38/2016. (VI. 6.) FM rendelet

2022. október 19. 

az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

4/2014. (I. 27. ) VM rendelet

2022. október 18. 

a méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

64/2022. (X. 14.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 17. 

Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által megrendezett programok költségeire igényelhető támogatások igénybevételének feltételeiről szóló 6/2020. (II. 07.) számú Magyar Államkincstár Közlemény módosításáról Tovább >> palyazatmenedzser.hu

7/2015. (III. 11.) FM rendelet

2022. október 15. 

a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

48/2022. (VI. 28.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 14. 

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet szerinti július hónapban teljesítendő adatszolgáltatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

57/2019. (XII. 14.) AM rendelet

2022. október 11. 

a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Online nemzeti Biodiversa+ infonap

2022. október 11. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), együttműködésben a Biodiversa+ európai partnerséggel tisztelettel meghívja Önt és érdeklődő munkatársait közös információs napjára, amely az októberben tartott nemzeti információs napot követően lehetőséget biztosít a hazai pályázók számára, hogy a pályázati anyaguk benyújtását megelőzően tisztázzák a Supporting the protection of biodiversity and ecosystems across land and sea […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent a rendelet a takarmányszállítási támogatásról

2022. október 11. 

Megjelent az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozott rendelet, amely az aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók takarmány szállítási költségeit segíti. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A foglalkoztatás segítése és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-15 kódszámú) felhívás

2022. október 10. 

Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A foglalkoztatás segítése és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-15 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás című (KEHOP-1.2.1 kódszámú) felhívás

2022. október 9. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamit a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás című (KEHOP-1.2.1 kódszámú) felhívás módosításra került. A változtatással érintett fejezet: Felhívás 1.2 pontja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Éjféltől 5 napig nyújtható be a tenyészkoca tartása után igénybe vehető jövedelempótló támogatásra vonatkozó támogatási kérelem

2022. október 9. 

A tenyészkoca tartása után igénybe vehető jövedelempótló támogatás részletes feltételeiről szóló 12/2022. (III. 25.) AM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. § (1) bekezdése alapján a tenyészkocatartók a 2021. december 31-én nyilvántartott állományuk, illetve a 2021. évben hatósági intézkedés miatt felszámolt állományuk után vissza nem térítendő, átmeneti támogatást vehetnek igénybe. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

43/2022. (VI. 23.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 8. 

a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 11/2019. (IV. 1.) AM rendelet szerinti 2022/2023. támogatási évre vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,TOP-1.4.1-15 A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című felhívás

2022. október 7. 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-15 kódszámú) felhívás dokumentációja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hazánkban egyedülállóan magas a vidékfejlesztési program támogatása

2022. október 7. 

Nem véletlen, hogy Európában sehol máshol nincsen olyan magas támogatása a vidékfejlesztési programnak, mint Magyarországon - jelentette ki az agrárminiszter szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

20/2022. (III. 3.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 6. 

a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet alapján a 2021/2022 borpiaci évben benyújtott egyéni tervek jóváhagyásánál alkalmazandó minimális pontszám közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

28/2022. (III. 29.) számú Kincstár Közlemény

2022. október 5. 

a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti átmeneti támogatás igénybevételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Versenyképesek a hazai nyúlfajták

2022. október 4. 

Közel egy évtizedes kihagyás után öt hazai elismertséggel rendelkező húsnyúlfajta központi teljesítményvizsgálatát végezte el a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, az Agrárminisztérium támogatása és a Nébih szakmai felügyelete mellett. A 11 hétig tartó teszt során a legjelentősebb hazai húsnyúlfajták legfontosabb értékmérő tulajdonságait vizsgálták. Az eredmények bebizonyították, hogy a magyar fajták versenyképesek a világ nyúltenyésztésében. A […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Már lehet készülni a kkv-k energiatámogatási pályázatára

2022. október 2. 

Október 20-tól egészen karácsonyig lehet igényelni az energiaintenzív feldolgozóipari cégek rezsitámogatására. Az állam a gáz- és villamos energia fajlagos többletkiadásainak felét vállalja át. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

12/2022. (I. 31.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 30. 

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet alapján a csatlakozási kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Az agrárágazati civil szervezeteket támogató 2022- évi pályázat eredménye

2022. szeptember 28. 

Az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az agráriumot népszerűsítő kiadványok és rendezvények, valamint a szervezetek nemzetközi képviseletét biztosító kapcsolatépítések száma, amelyek által a mezőgazdaságban és az agrárágazat területén tevékenykedő ágazati civil szervezetek az Agrárminisztérium által is kiemelten fontosnak tartott feladatokat tudnak átvenni. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

17/2022. (III. 2.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 28. 

a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről szóló 7/2015. (III. 11.) FM rendelet szerinti 2022/2023. támogatási évre vonatkozó támogatási kérelem benyújtásáról. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

44/2022. (VI. 23.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 25. 

a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 11/2019. (IV. 1.) AM rendelet szerinti 2022/2023. támogatási év I. tárgynegyedévre vonatkozó csekély összegű támogatás igénybevételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

61/2022. (IX. 20.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 23. 

a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti válságtámogatás igénybevételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

31/2022. (IV. 8.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 22. 

a dohányágazat működéséhez és a COVID-19 világjárvány ágazatra gyakorolt gazdasági negatívumainak az ellentételezéséhez nyújtott támogatásról szóló 11/2022. (III. 25) AM rendelet szerinti átmeneti támogatás igénybevételéhez szükséges támogatási kérelem benyújtásának feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

30/2021. (IX. 8.) AM rendelet

2022. szeptember 21. 

a borászati termékek 2021. évi krízislepárlási támogatásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

20/2020. (VI. 19.) AM rendelet

2022. szeptember 21. 

a koronavírus járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került agrárvállalkozások és élelmiszer-feldolgozást végző vállalkozások részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételének általános feltételeiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Szőlőkabóca elleni védekezés támogatásról!

2022. szeptember 20. 

A szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet alapján a növényegészségügyi megelőzés támogatásához a szőlőtermelő és a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés támogatási kérelem benyújtására, majd a Magyar Államkincstár által befogadott kérelemben foglaltak szerint a védekezési időszakban a szőlőültetvényen kijuttatott növényvédőszer vételárához vissza nem térítendő támogatás igénybevételére jogosult. A pályázati hírek […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

67/2021. (IX. 9.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 20. 

az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet szerinti átmeneti támogatás igénybevételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Meghosszabbított határidővel igényelhető a szárítmány-előállítók költségtámogatása

2022. szeptember 19. 

A szárítmány-előállítók által igénybe vehető költségtámogatásról szóló 20/2019. (V. 27.) AM rendelet 2019. augusztus 11. napján hatályba lépett módosítása alapján, a szárítmány-előállító tevékenységet folytató vállalkozások a támogatási kérelmeket meghosszabbított határidővel, 2019. augusztus 30-ig nyújthatják be a Magyar Államkincstár (Kincstár) e célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületén. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Társadalmi innovációs menedzser képzés a Pannon Egyetemen

2022. szeptember 18. 

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) projekt keretében díjmentes Társadalmi innovációs menedzser képzést indít a Pannon Egyetem 2021 novemberében. A 40 órás (1 óra = 45 perc) gyakorlatorientált képzés során a résztvevők megismerkedhetnek a társadalmi innováció fogalmával, elméleti és gyakorlati alkalmazásával. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,Szemléletformálási programok című (KEHOP-5.4.1 kódszámú) felhívás

2022. szeptember 16. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Szemléletformálási programok című (KEHOP-5.4.1 kódszámú) felhívás módosításra került. A változtatással érintett fejezet: Felhívás 1.2 pontja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Hitel társadalmi vállalkozásoknak pályázati támogatás előfinanszírozására

2022. szeptember 16. 

Hitelkonstrukció társadalmi célú vállalkozások számára, pályázati támogatás előfinanszírozására. Hitel összege minimum 5 millió HUF. Olyan társadalmi célú vállalkozások igényelhetik, amelyek tevékenységének fókuszában a magyarországi hátrányos helyzetű célcsoportok felkarolása, egészségügyi vagy hátrányos helyzetűek oktatása, fenntartható életterek és az ökológiai fenntarthatóság áll

66/2021. (IX. 9.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 15. 

a borászati termékek 2021. évi krízislepárlási támogatásáról szóló 30/2021. (IX. 8.) AM rendelet szerinti részvételi szándék nyomtatvány közzétételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Irányító Hatósági tájékoztató a VP3-17.1.1.-16. A mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás című felhívás, illetve a vonatkozó Irányító Hatósági tájékoztató keretében meghatározott kárhányad vizsgálat alapján megfelelt biztosító társaságokról

2022. szeptember 14. 

A Bizottság - az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak az integrált igazgatási és kontrollrendszer, a vidékfejlesztési intézkedések és a kölcsönös megfeleltetés tekintetében történő megállapításáról szóló - 809/2014/EU végrehajtási rendelete (a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 48. cikke (2) bekezdésének e) pontja alapján az európai uniós támogatások nyújtása esetén az ellenőrzéseknek ki kell terjedniük a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

58/2022. (IX. 5.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 14. 

a sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 39/2018. (XII.13.) AM rendelet szerinti válságtámogatásnak a 2022. támogatási év II. és III. negyedévére történő igénybevételéről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

31/2017. (VI. 9.) FM rendelet

2022. szeptember 13. 

a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések támogatásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult ,,A víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás című (KEHOP-2.1.7 kódszámú) egyszerűsített eljárásrend szerinti felhívás

2022. szeptember 12. 

A módosítás keretében a támogatható tevékenységeknek és az aktív elérés fogalmának az értelmezést segítő kiegészítésére, valamint egy értékelési szempont adminisztratív pontosítására kerül sor, továbbá a felhívás kiegészül az építési költségek saját teljesítésben történő elszámolásának lehetőségével. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A ,,Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztésecímű (VP2-4.1.1.7-20 kódszámú) felhívás felfüggesztése

2022. szeptember 11. 

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott „Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” című (VP2-4.1.1.7-20 kódszámú) felhívás vonatkozásában, a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) és (1a) bekezdése alapján az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2020. július 23. napján 00 órától […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

69/2020. (VII. 8.) számú Kincstár Közlemény

2022. szeptember 10. 

a 32/2020. (VI. 26.) AM rendelet alapján az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2020. évi finanszírozásának szabályairól A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Életfa és magyar címer - a hagyomány és a kultúra szimbóluma az NKA új logójában

2022. szeptember 9. 

Csák János kulturális és innovációs miniszter elnökletével tartotta meg szeptemberi ülését az Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága, amelyen az NKA logójának... The post Életfa és magyar címer - a hagyomány és a kultúra szimbóluma az NKA új logójában appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Tájékoztatás tűzkár bejelentésével kapcsolatosan

2022. szeptember 9. 

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások esetében - amennyiben jogszabály nem zárja ki - a Kincstár vis maiorként ismer el olyan, az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet (továbbiakban: vis maior rendelet) alapján igazoltan bekövetkezett rendkívüli körülményt, cselekményt […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosult a ,,TOP-1.4.1-15 A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című felhívás

2022. szeptember 8. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” című (TOP-1.4.1-15 kódszámú) felhívás dokumentációja az alábbiak szerint változott. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Megjelent az ,,RRF-4.1.2-22 FŐMŰVI VÍZPÓTLÓRENDSZEREK ÉPÍTÉSI MUNKÁI, ÚJ HÁLÓZATOK ÉS RENDSZEREK KIALAKÍTÁSA: KELETI-FŐCSATORNA ÉS ÖVCSATORNÁINAK I. BÖGE (4+678-44+565) MEDERSZELVÉNY REKONSTRUKCIÓS MUNKÁI (II.-III. ÜTEM KOTRÁS)” című felhívás kitölt

2022. szeptember 8. 

Elérhető az EPTK felületen az RRF-4.1.2-22 FŐMŰVI VÍZPÓTLÓRENDSZEREK ÉPÍTÉSI MUNKÁI, ÚJ HÁLÓZATOK ÉS RENDSZEREK KIALAKÍTÁSA: KELETI-FŐCSATORNA ÉS ÖVCSATORNÁINAK I. BÖGE (4+678-44+565) MEDERSZELVÉNY REKONSTRUKCIÓS MUNKÁI (II.-III. ÜTEM KOTRÁS) kitöltőprogramja. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Módosul a ,,Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ERFA) című felhívás

2022. szeptember 7. 

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent ,,Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ERFA) című (EFOP-2.4.1-16 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Tenyészbika tenyésztésbe állításának átmeneti támogatása

2022. szeptember 5. 

A tenyészbika tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 41/2019. (VIII. 30.) AM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján, a 2021. évben kizárólag vissza nem térítendő átmeneti támogatást igényelhet – a húshasznú szarvasmarha- és bivalyágazat termelési hatékonyságának, valamint a szarvasmarha-, és bivalyállomány genetikai színvonalának növelése érdekében – az állattartó (kérelmező) az apaállat támogatási időszakban történő első […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

18/2019. (V. 10.) AM rendelet (Hatályos: 2019.05.19. -)

2022. szeptember 4. 

az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Elhunyt Probstner János keramikusművész

2022. augusztus 31. 

Életének 79. évében hunyt el Probstner János keramikusművész, a Nemzetközi Kerámia Stúdió megálmodója és létrehozója, évekig a Nemzeti Kulturális Alap... The post Elhunyt Probstner János keramikusművész appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Magam mögött hagyom – Kreatív pályázat irodalmi-, képzőművészeti-, fotó- és videó alkotások beküldésére

2022. augusztus 19. 

Az afuzet.hu online kulturális és életmód portál pályázati felhívása 16 éven felüli alkotók számára, a Magam mögött hagyom témára reflektáló versek, prózák, grafikák, festmények, figurális plasztikák (kerámia, fa, műanyag, fém, beton), valamint fotó és videóalkotások beküldésére. Az első helyezett nyereménye minden kategóriában könyvcsomag. A kategóriagyőzteseknek kiállítási-, illetve megjelenési lehetőséget biztosítanak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat nyomtatott és online lapok, blogok, rádió- és tv-adások építészeti témájú, kulturális és köznevelési célú produktumainak támogatására

2022. augusztus 19. 

Jogi személyek nyújthatnak be pályázatot az építészet közéleti szerepe növelésének, széles körű megismertetésének támogatására, kortárs magyar építészeti, alkotásoknak és azok alkotóinak médiában és a köznevelésben történő bemutatásával. A pályázat keretösszege 6.719.532 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Duna Művészeti Mestere 2019 – Alkotói pályázat

2022. augusztus 18. 

A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság, a Global Water Partnership Közép- és Kelet-Európa Régió és a GWP Magyarország Alapítvány pályázati felhívása a Duna Művészeti Mestere alkotói pályázaton való részvételre 6-18 éves diákok számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kertvárosom 2020 – Fotópályázat amatőr fotósoknak a Föld Napja alkalmából

2022. augusztus 18. 

Az Erzsébetligeti Színház és az Öt Falu Egyesület fotópályázati felhívása amatőr fotósok számára a közvetlen lakó környezetükben tapasztalt benyomásaik, ember és természet, ember és épített környezete viszonylatát bemutató, XVI. kerületben készült alkotások beküldésére. A díjazott fotók készítői oklevelet, nyertes pályaművük nyomtatott vászonképét és értékes ajándékokat kapnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat iparművészeti és design kiállítások megrendezésének támogatására

2022. augusztus 17. 

Iparművészeti szakmai szervezetek, valamint kiállítást rendező intézmények, galériák, kiállítótermek, nem önálló jogi személy esetén annak fenntartója/üzemeltetője, továbbá iparművészek, iparművészettel foglalkozó elméleti szakemberek nyújthatnak be pályázatot iparművészeti és design egyéni és csoportos kiállítás előkészítésének, megrendezésének, valamint szakmai szervezetek és egyéni iparművész alkotók kiállításainak támogatására belföldön és külföldön, valamint a kiállításhoz tartozó katalógus megjelentetésére. A pályázat keretösszege 62.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat nemzetközi kézműves díj elnyerésére

2022. augusztus 17. 

Pályázati felhívás nemzetközi kézműves díj 2020. évi odaítélése céljából. A pályázatra 18. életévüket betöltött művészek jelentkezését várják. A pályázat nyertese 50.000 EUR pénzjutalomban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

21 aktuális pályázat a pályázatfigyelő hírlevélben - 2022. augusztus 17.

2022. augusztus 17. 

A mai hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat önkormányzatoknak megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztések megvalósításának támogatásáraPályázati felhívás önkormányzatok és helyi hatóságok számára, megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztéseik megvalósításának támogatására, az éghajlat- és energiaügyi cselekvési terveikben meghatározott intézkedések végrehajtásához kapcsolódó beruházási koncepciók kidolgozása érdekében. A pályázat keretében olyan tevékenységeket finanszíroznak, mint például a beruházási koncepció kidolgozásához szükséges (műszaki) megvalósíthatósági tanulmányok, piacelemzések, érdekelt felek elemzései, jogi, gazdasági és pénzügyi elemzések, kockázatelemzések stb. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázatok digitális csúcstechnológiai fejlesztések támogatására 2022A pályázatok célja többek között, hogy Európa számára autonómiát biztosítsanak a világszínvonalú technológiák kifejlesztésében, amelyek az európai iparágak minden igényét kiszolgálják, a feldolgozóipartól az egészségügyig, a közszféráig, a közművekig, a kiskereskedelemig, a pénzügyekig, a biztosításig, a közlekedésig, a mezőgazdaságig, az energiáig, a távközlésig, a környezetvédelmi felügyeletig, az építőiparig, a médiáig, a kreatív és kulturális iparágakig, a divatig, a turizmusig stb. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3-9 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat a helyi gazdaság élénkítését és a fenntarthatóságot célzó fejlesztési tervek megvalósításáraPályázati felhívás városi és nagyközségi jogállású települések önkormányzatai, illetve az önkormányzat részvételével alakított helyi konzorciumok számára, a helyi gazdaság élénkítését vagy a fenntarthatóságot célzó, a helyi gazdasági szereplők együttműködésével megvalósítandó fejlesztési tervek támogatására, a helyi gazdaságfejlesztés jó gyakorlatainak kialakítása érdekében. Díjazás kategóriánként: 1. helyezés: 8.000.000 Ft; 2. helyezés: 6.000.000 Ft; 3. helyezés: 4.000.000 Ft, 4. helyezés: 3.000.000 Ft; 5. helyezés: 2.000.000 Ft; Különdíj: 2.000.000 Ft.Pályázat a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek megvalósításáraPályázati felhívás a visegrádi országok területén működő civil szervezetek, önkormányzatok, iskolák, felsőoktatási intézmények, kutatási és tudományos szervek, közintézmények és innovatív vállalkozások számára, együttműködési projektjeik megvalósításának támogatására. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: kultúra és közös identitás; oktatás és kapacitásépítés; innováció, kutatás és fejlesztés, vállalkozásfejlesztés; demokratikus értékek és a média; közpolitika és intézményi partnerség; regionális fejlesztés, környezetvédelem és turizmus; valamint társadalmi fejlődés. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18 hónap. A pályázati kiírás nyelve angol.Magyar élet - Drámaíró pályázatA Fiatal Drámaírók Háza, a Tér 12 Kulturális Egyesület, az RS9 Színház és Erzsébetváros önkormányzata pályázati felhívása 35 évnél fiatalabb szerzők számára, a "Magyar", illetve az "Élet" témákra reflektáló dámák beküldésére. A fesztivál győztesének megszavazott szöveget színpadra viszik a 2023/24-as évadban.Pályázat ifjúsági részvételi tevékenységek támogatásáraPályázati felhívás ifjúsági szervezetek és fiatalok informális csoportjainak részvételével, 3-24 hónap alatt megvalósuló, helyi, nemzeti vagy nemzetközi projektek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 60.000 EUR.Pályázat családbarát múzeum cím 2022. évi elnyerésérePályázati felhívás Családbarát Múzeum cím 2022. évi elnyerésére, a különféle családtípusok minőségi időtöltését, valamint a családbarát értékrendet és a családot, mint mikroközösséget erősítő muzeális intézmények elismerésére. A címet elnyerő múzeumok oklevelet kapnak, melyet a múzeumban kihelyezhetnek. A minősítést igazoló logót digitális formában is megkapják az intézmények, melyet három éven keresztül - illetve újraminősítésük esetén folytatólagosan - használhatnak az online csatornáikon és kiadványaikban is.Európai uniós pályázat startupok és KKV-k részére, innovációk fejlesztésének és piacra vitelének támogatására 2022Pályázati felhívás startupok és KKV-k számára, tudományos felfedezésekre vagy technológiai áttörésekre ("deep tech") épülő innovációk fejlesztésének és piacra vitelének támogatására. A pályázat keretében a technológiafejlesztés későbbi szakaszait és a méretnövelést támogatják, ezért az innováció technológiai komponensét laboratóriumi vagy más releváns környezetben tesztelni és validálni kell. Pályázatot KKV-k és magánszemélyek nyújthatnak be. A sikeres pályázók a pénzügyi finanszírozás mellett vállalkozásgyorsító szolgáltatásokban részesülnek. A támogatás összege 0,5 - 17,5 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat múzeum arculatának létrehozásáraPályázati felhívás jogi személyek, egyéni cégek, egyéni vállalkozók, illetve 18 év feletti természetes személyek számára, a múzeum arculatának létrehozására. A nyertes pályamű készítője bruttó 400.000 forint pályadíjat kap.Pályázat civil szervezetek és közösségek részére, egy országos cég önkéntesei segítségének igénybevételérePályázati felhívás civil szerveztek számára, önkéntes szakemberek segítségének igénybevételére a számítástechnika, könyvelés, pénzügy, személyzeti ügyek, HR, marketing, beszerzés, PR, értékesítés, logisztika, vagyonvédelem, takarítás, valamint egyéb, szakképesítést nem igénylő munkák területén.Pályázat ifjúsági csereprogramok támogatásáraPályázati felhívás az ifjúság területén tevékenykedő szervezetek és fiatalok informális csoportjai számára, ifjúsági csereprogramok támogatására. Az ifjúsági csereprogramok legalább két különböző európai uniós és azzal határos programországból származó 13-30 év közötti fiatalok csoportjainak teremtenek lehetőséget a találkozásra és az egymástól való tanulásra egy adott tematika mentén (5-21 napig).Költségtámogatás szárítmány-előállítók részérePályázati felhívás szárítmány-előállító tevékenységet folytató vállalkozások számára, zöldség- és gyümölcsfélékből, gyógynövényekből és fűszernövényekből, forró levegővel mesterségesen szárított, illetve aszalt vagy pörkölt termény előállításához felhasznált fűtési költségek támogatására.Elviszlek - Prózaíró pályázatAz Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely irodalmi pályázati felhívása valós és kitalált történetek próza formájában történő megírására és beküldésére. A kiválasztott alkotások nyomtatott formában jelennek meg.Alkoss szabadon 2022 - Művészeti pályázatA Budapest Park és a Vesta Home pályázati felhívása 14-20 év közötti amatőr és profi művészek számára, a felhőtlen gyerekkor hangulatát megjelenítő alkotások készítésére és beküldésére. A díjazottak értékes nyereményeket kapnak.Pályázat külföldi magyar ügynökségeknek és kiadóknak mintafordítások elkészítésérePályázati felhívás külföldi magyar ügynökségek és kiadók számára, mintafordítások elkészítésének támogatására, a kiadók külföldi tevékenységének katalizálása érdekében. A támogatás összege legfeljebb bruttó 600.000 Ft.Public art pályázat budapesti közterekrePályázati felhívás budapesti kerület közterein történő Public Art művek megvalósítására. A támogatás összege 1.800.000 Ft. Pályázatot nyújthatnak be alkotók, alkotó csoportok, egyéni vállalkozók.Európai uniós pályázatok légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására II.Pályázati felhívások alapvető, alkalmazásorientált, valamint tudásátadással kapcsolatos, légiforgalmi irányítási kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatására az inkluzív, rugalmas és fenntartható környezet megteremtése és a digitális európai égbolt megvalósítása érdekében. A kiíró úgy véli, hogy 1-3.75 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat fesztiváloknak és kluboknak balkáni országok zenészeivel való együttműködési programban való részvételrePályázati felhívás fesztiválok, klubok és koncerthelyszínek számára, balkáni országok zenészeivel való együttműködési programban való részvételre, a balkáni zenei piac fellendítése érdekében. A projekt a következő országokra terjed ki: Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó, Albánia, Macedónia, Románia és Bulgária. A pályázók az alábbi lehetőségekben részesülnek: művészcsere egy másik fesztivállal/klubbal; kölcsönös látogatások és cserék; személyes kapcsolatépítő találkozón való részvétel; szakértői mentorálás a fesztivál/klub pároknak; hálózatépítés az Európából és azon túlról érkező kiemelkedő szakemberekkel; valamint nemzetközi láthatóság a fesztivál/klub számára. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat lovassport versenyeken való részvétel költségeinek támogatásáraPályázati felhívás hazai tenyésztésű, a lovassport elvárásainak megfelelően szelektált lovak költségviselői számára, lovassport versenyeken való részvétel költségeinek támogatására. A pályázat keretösszege 16.000.000 Ft.Fény - árnyék - szín világ - FotópályázatA Prizma Kör fotópályázati felhívása a fényekhez, árnyékokhoz, illetve színekhez kapcsolódó alkotások beküldésére. A pályázaton helyezést elért, illetve a kiállított képek, mind MAFOSZ pontot érnek.Pályázat építőmérnök hallgatóknak tehetséggondozó programban való részvételreA Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft. pályázati felhívása a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának alapszakos és mesterszakos hallgatói számára, tehetséggondozó programban való részvételre. A kooperatív képzésben támogatott hallgatókat a teljes képzési idő alatt az alábbiak illetik meg: havi bruttó 100.000 Ft támogatási összeg; részvétel a Támogató és Támogatott által közösen választott építőipari szakmai rendezvényen -költségtérítés rendezvény típusától függően; szakmai látogatási lehetőség a cégcsoport telephelyein, projektjein; nyáron (július/augusztus) teljes munkaidőben történő gyakorlat lehetősége. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból Pályázat civil szervezetek 2023. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására

Kertészet és egészséges élelem – Pályázat tanulmányok írására

2022. augusztus 16. 

A Bognár József Közgazdaság-kutató Alapítvány pályázati felhívása Kertészet és egészséges élelem témakörben. A pályázaton részt vehet minden 35. életévét be nem töltött magyar, vagy külföldi személy. Fődíj: 300.000 forint, Bognár József-emlékérem, Bognár József-emléklap. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Termékek és szolgáltatások vevőorientált minőség-fejlesztését szolgáló innovációk díjazására

2022. augusztus 16. 

Pályázat Minőség-Innováció díj 2022. évi elnyerésére, a termékek és szolgáltatások vevőorientált minőség-fejlesztését szolgáló innovációs eredmények hazai és nemzetközi elismertetésére. Valamennyi nemzetközi fődíjas pályázat Finnország Államelnöke által szignált oklevelet kap a díjkiosztó ünnepségen, amelynek keretében megtartott rendezvényen és kiállításon bemutatkozási lehetőséghez is jut. További információk a pályázatfigyelőn

Százszorszép – Irodalmi pályázat fogyatékossággal élő amatőr írók és költők részére

2022. augusztus 15. 

Irodalmi pályázati felhívás fogyatékossággal élő amatőr írók és költők részére. Az irodalmi pályázatnak nem túl kötött a témája, annyi a feltétel, hogy az emberi életről - ez lehet önéletrajzi ihletésű, de szólhat másról is - illetve a szeretetről szóljon. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kisközösségi, az életminőséget javító, esélyegyenlőségi, kulturális, fiatalok részvételével megvalósuló és zöld megoldások támogatására

2022. augusztus 15. 

A pályázatban dél-dunántúli (Baranya, Somogy és Tolna megye) civil szerveződések, közösségek pályázhatnak támogatási programban való részvételre két kategóriában. A támogatás összege az 1. kategóriában: max 500.000 Ft, a 2. kategóriában: min. 1.000.000 Ft, max 3.000.000 Ft. Tovább >> palyazatfigyelo.eu

Forster Gyula-díj 2020 – Pályázat a műemlékvédelem területén végzett kimagasló szakmai tevékenység elismerésére

2022. augusztus 15. 

A Miniszterelnökség javaslattételi pályázati felhívása Forster Gyula-díj 2020. éci odaítélése céljából a műemlékvédelem területén végzett kimagasló szakmai tevékenység elismerésére. A díjazott emlékérmet, az adományozást igazoló oklevelet, valamint pénzjutalmat kap. Tovább >> palyazatfigyelo.org

Pályázat művészeti díjakhoz való hozzájárulás támogatására

2022. augusztus 14. 

Legalább évente, és az elmúlt két évben legalább egy alkalommal, vagy a szervezet belső szabályai szerint legalább két éve rendszeresen, kiemelkedő életutat felmutató előadóművészeket anyagi elismerésben részesítő civil szervezetek nyújthatnak be pályázatot művészeti díjakhoz való hozzájárulás támogatására. A pályázat keretösszege 6.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Környezetvédelmi szemléletformáló installációs pályázat

2022. augusztus 13. 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának installációs pályázati felhívása a környezettudatos hulladékkezelés, a természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodást népszerűsítésének témakörében készült alkotások beküldésére. Díjazás: 1. díj: 500.000 Ft; 2. díj: 300.000 Ft; 3. díj: 200.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

ÖregSZEM – Fotópályázat

2022. augusztus 13. 

A Nyugdíjasok Országos Szövetségének fotópályázati felhívása az idős, nyugdíjas emberek életének szépségeit, örömeit, gondjait, magánya és társas kapcsolatai tartalmát és jelentőségét bemutató alkotások beküldésére. A kategóriánként kiemelt, legjobbnak minősített képeket tárgyjutalomban részesítik. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Kigondolt kabát – Irodalmi pályázat

2022. augusztus 12. 

A Litera-Túra Kiadó rodalmi pályázati felhívása antológiába való bekerülésre, a tavasszal kapcsolatos versek és novellák beküldésére. Az első három helyezett pánzjutalmat, valamint az elkészült antológiából tiszteletpéldányt kap. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat hagyományőrző, társadalmi összetartozást erősítő programok szervezése

2022. augusztus 11. 

A Rákóczi Leader Egyesület illetékességi területén működő önkormányzatok, civil szervezetek pályázhatnak 300 eze - 5 millió forintra, a térség közösségi életének megerősítéséhez, a hagyományok és a kulturális örökség megőrzése, átadása érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: rendezvényhez kapcsolódó infrastruktúra; szolgáltatásvásárlás rendezvény megvalósításához; rendezvényhez kapcsolódó eszközbeszerzés; általános költségek (rezsi). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége

2022. augusztus 10. 

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása a ,,Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége cím odaítélése céljából a szellemi és tudományos élet területén kimagasló eredményt elért ifjú tehetségek elismerésére. A címmel oklevél, emlékplakett valamint 12 hónapon keresztül 50.000,- Ft/hó ösztöndíj jár. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Európai uniós high-tech fejlesztési pályázatok konferencia

2022. augusztus 10. 

Témák: ESA Európai Űrügynökség: Űrtechnológia hétköznapi alkalmazása.  Mire kaphatunk támogatást az EU Védelmi-ipar Alapból? Kutatás-fejlesztés, prototípus-fejlesztés, kapacitás-növelés, határon túli együttműködés, védelem-ipari kkv-k versenyképességének javítása, elektronikus hadviselés, dróntechnológia, műholdas kommunikáció, űrvédelem, korai előrejelző rendszerek, tengerfelügyelet, speciális-szoftverek, kibervédelem, mesterséges intelligencia. EU Digitalisesme program a cégek digitalizációjára és a digitalizáló szakértők finanszírozására. EU H2020 és hazai K+F+I pályázatok. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat komolyzenei mesterkurzusok megvalósításának támogatására

2022. augusztus 10. 

A zenei oktatás és továbbképzés területén többéves gyakorlattal rendelkező előadó-művészeti együttesek, alap- és középfokú oktatási intézmények, továbbá a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot magyarországi komolyzenei mesterkurzusok megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat társadalmi felelősségvállalási területen működő civil szervezetek működésének biztosítására és szakmai programok megvalósításának támogatására 2019

2022. augusztus 9. 

Civil szervezetek pályázhatnak 200 ezer - 3 millió forintra működési költségek támogatására, vagy 350 ezer - 5 millió forintra szakmai programok és működési költségek támogatására. Célterületek: nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, család és gyermekjóléti szolgáltatók, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek, természet- és környezetvédelem területén működő civil szervezetek, polgári védelem. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Ne csak tekAIRj, láss is! – Videópályázat a kerékpáros közlekedés népszerűsítésére

2022. augusztus 8. 

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. videópályázati felhívása 14 év feletti fiatalok és felnőttek számára, a kerékpározás során látott természetes vagy épített látványosságokat bemutató alkotások beküldésére. Az egyénileg és csoportosan benyújtott pályázók közül is az első három helyezett kerül díjazásra. A győztesek értékes tárgyjutalomban részesülnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Karmesterpályázat amatőr karmestereknek

2022. augusztus 6. 

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa pályázati felhívása amatőr karmesterek számára. A négy győztes jelentkező 2020. február 2-án a Müpával közös szervezésű Beethoven-maraton zárókoncertjén vezényelheti Beethoven 7. szimfóniájának egy-egy tételét a BFZ élén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat kezdő Youtuberek számára

2022. augusztus 5. 

Videópályázati felhívás nyereményjátékban való részvételre magánszemélyek számára. A Játékban részt vehet minden 14. életévét betöltött, magyar lakcímmel rendelkező természetes személy, aki még nem rendelkezik YouTube csatornával, vagy bár rendelkezik, de a csatorna a Pályázat benyújtás időpontjában még nem rendelkezik 10.000 követővel. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a KKV-k Európai Unión kívüli közbeszerzésekben való részvételét elősegítő program megvalósítására

2022. augusztus 5. 

Pályázati felhívás kis-és középvállalkozások számára az Európai Unión kívüli közbeszerzésekben való részvételük elősegítésére olyan országokban, melyekkel az EU kétoldalú szerződést írt alá. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani melyben képviselve vannak az üzleti támogató szervezetek (kereskedelmi kamarák, szövetségek stb.), klaszter szervezetek, nonprofit szervezetek (magán vagy állami), állami szervezetek (nemzeti, regionális, helyi), egyetemek vagy oktatási intézmények, kutatóközpontok. A konzorcium legalább három olyan tagból kell, hogy álljon, melyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására legfeljebb 36 hónap áll rendelkezésre. A támogatás összege legfeljebb 400.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Sándor István Újpest Gyermekeiért – Pályázat az újpesti ifjúságért végzett kiemelkedő munka elismerésére

2022. augusztus 4. 

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása Sándor István Újpest Gyermekeiért díj odaítélése céljából. A díj annak a személynek adományozható, aki jelentős mértékben hozzájárult az újpesti gyermekek életének gazdagításához, személyiségük harmonikus fejlődéséhez. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Példamutató társadalmi tevékenységek támogatása

2022. augusztus 4. 

A Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület LEADER helyi akciócsoport (HACS) illetékességi területén működő példamutató társadalmi szervezetek pályázhatnak 200 ezer - 2 millió forint támogatás elnyerése céljából, a területen jelentkező társadalmi, egészségügyi kihívások enyhítése, leküzdése érdekében. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: Egészségi állapot javítását célzó, egészséges életmód népszerűsítő, ergonomikus és/vagy egészségmegőrzésre ösztönző munkahelyek kialakítására fókuszáló, szabadidő hasznos eltöltésére irányuló (kiemelten sporttevékenység), társadalmi problémák (elöregedés, munknélküliség) leküzdését segítő, környezetvédelemre, energiatakarékosságra, esélyegyenlőségre fókuszáló eszközbeszerzések. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Irodalmi pályázat Wekerle Sándorral kapcsolatos novellák beküldésére

2022. augusztus 4. 

A Wekerle Sándor Életművét Gondozó Kulturális és Tudományos Alapítvány Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely irodalmi pályázati felhívása Wekerle Sándorral kapcsolatos novellák beküldésére. A kategóriák győztesei díszoklevelet és 100.000 FT-ot kapnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj 2020. évi elnyerésére

2022. augusztus 4. 

Az Országos Főépítészi Kollégium javaslattételi pályázati felhívása a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj 2020. évi odaítélése céljából minimum 20 éves főépítészi gyakorlat, illetve minimum 10 éves főépítészi gyakorlattal rendelkező főépítész elismerésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Dualitás – Fotópályázat pályakezdő fotóművészeknek

2022. augusztus 2. 

A Vescot Mérnökiroda Kft. pályázati felhívása képzőművészeti programban való részvételre pályakezdő fotográfusok számára. A pályázat célja, hogy segítsen megérteni az ellentétpárok működését, amelyek a saját életünkben a problémák forrásai és egyben megoldásai lehetnek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat civil szerveződések, közösségek számára, kisközösségi aktivitás, életminőség javítás, esélyegyenlőség, közösségi kultúra, fiatalok részvétele, zöld megoldások témakörökben megvalósuló projektek támogatására

2022. augusztus 2. 

Pályázati felhívás kisközösségi aktivitás, életminőség javítás, esélyegyenlőség, közösségi kultúra, fiatalok részvétele, zöld megoldások témakörökben megvalósuló projektek támogatására a dél-dunántúli régióban működő (Baranya, Somogy és Tolna megye) civil szerveződések és közösségek számára. A támogatás összege 1.000.000 - 3.000.000 Ft Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat új kísérőzene megírására némafilmhez

2022. augusztus 2. 

Pályázati felhívás 18. életévét betöltött személyek számára, új kísérőzene megírására némafilmhez. 1-3 pályamű kaphat díjazást, művenként bruttó 2.000.000 - 4.500.000 Ft között. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat turisztikai díj elnyerésére a Közép-Kelet-Európai régió történelmét, hagyományait, kultúráját és vonzerejét bemutató turisztikai vállalkozásoknak

2022. augusztus 1. 

Turisztikai üzleti vállalkozások nyújthatnak be pályázatot a KKE régió kínai vendégforgalmának további növelésére és Marco Polo-díj elnyerésére. A három legjobb pályázat benyújtója 2019. október 23-án mutathatja be termékét az együttműködés éves kormányzati szintű értekezletéhez kapcsolódó üzleti fórumon, Rigában, majd egy éven át részesül az együttműködés promóciós támogatásában. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Smart soCIeTY – Fotópályázat a jövő városa és városi jövő témakörben

2022. július 31. 

A székesfehérvári Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft. fotópályázati felhívása A jövő városa - városi jövő témájához kapcsolódó alkotások beküldésére. Minden résztvevő digitális oklevelet kap. Az első három helyezett értékes tárgyjutalomban is részesül. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Népi ételreceptek – Anyanyelvi pályázat 2020

2022. július 31. 

Az Anyanyelvápolók Szövetségének pályázati felhívása a 20. anyanyelvi pályázaton való részvételre, népi, helyi (paraszt-)ételek és italok néprajzi-nyelvjárási leírásának beküldésére. A tartalmi és nyelvi szempontból legjobbnak minősített pályázatok díjazásban részesülnek. A díjak egyaránt lehetnek pénzdíjak és tárgyjutalmak. A szövetség a legjobb pályázatok anyagából válogatáskötetet jelentet meg. A kiadványból a szerzők tiszteletpéldányt kapnak.  Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Akkreditációs pályázat az Erasmus Felsőoktatási Charta 2022. évi megszerzésére

2022. július 30. 

Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények számára, Erasmus Felsőoktatási Charta 2022. évi megszerzésére, az egyéni tanulmányi mobilitást és/vagy az innovációt, valamint a bevált módszerek átvételét célzó együttműködések megvalósítása érdekében. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Büszkeség és balítélet – Kritikapályázat II. forduló

2022. július 30. 

A Litera pályázati felhívása Haklik Norbert, Karl Ove Knausg?rd, Lanczkor Gábor, Mészöly Ágnes és Tóth Krisztina könyveiről készült értő és érvelő kritikák beküldésére. A Litera a legjobb bírálatot díjazza. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Nők Magyarországért – Pályázat életükkel, munkájukkal példát mutató nők elismerésére

2022. július 30. 

A Nők Magyarországért Klub javaslattételi pályázati felhívása a ,,Nők Magyarországért díj odaítélése céljából, a COVID-19 járvány idején bátran, kitartóan és példamutató módon helytálló nők elismerésére. A díjjal járó támogatás összege kategóriánként 1 fő számára bruttó 5 millió forint, valamint a felajánlott díjak függvényében további díjazottak elismerésére is sor kerül. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A Bizottság 2014. június 25-i 702/2014/EU rendelete - Pályázatírás

2022. július 28. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

34/2020. (VI. 29.) AM rendelet

2022. július 27. 

az egyes szőlő-bor ágazati agrártámogatásokkal összefüggő rendeletek módosításáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

13/2022. (I. 31.) számú Kincstár Közlemény

2022. július 25. 

a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet alapján a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben résztvevő mezőgazdasági termékek listájáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a […] Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat egészségügyi, közéleti, szociális, ifjúsági, idősügyi, oktatási programok és tevékenységek támogatására

2022. július 25. 

Budapest Főváros egyik kerületi önkormányzatának (előfizetőknek belépés után látható) pályázati felhívása az önálló jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), gazdasági társaságok, önálló jogi személyiséggel rendelkező egyéb, karitatív célú, érdekvédelmi- és érdekképviseleti szervezetek számára, a kerület lakosaiért végzett tevékenységük, a ferencvárosiaknak nyújtott szolgáltatásaik, rendezvényeik és egyéb programjaik megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 7.000.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

SzuperWMN Díj – Pályázat Magyarország legbátrabb nőinek megtalálására

2022. július 24. 

A WMN Média Kft. javaslattételi pályázati felhívása Civil SzuperWMN-díj és Közéleti SzuperWMN-díj 2019. évi odaítélése céljából  Magyarország legbátrabb nőinek elismerésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Idősbarát Önkormányzati Díj 2019 – Pályázat az idős emberek életét megkönnyítő tevékenységet végző önkormányzatoknak

2022. július 23. 

Pályázati felhívás ,,Idősbarát Önkormányzat Díj 2019. évi odaítélése céljából. A legjobbnak ítélt pályaművek benyújtóinak a 2019. évi Idősbarát Önkormányzat Díjat adományozzák és az Idősek Világnapjához kapcsolódó díjátadó ünnepség keretében, díjazottanként 1 000 000 Ft jutalomban részesítik. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat külföldi művészeti rezidenciaprogramban való részvételre

2022. július 22. 

Művészek, kurátorok és elméleti szakemberek nyújthatnak be pályázatot külföldi művészeti rezidenciaprogramban való részvételre. A rezidenciaprogram kutatás jellege lehetővé teszi, hogy a résztvevők kiszakadjanak a mindennapi produkciós kényszerből, és időt szentelhessek egy konkrét érdeklődési terület kutatására. A támogatás összege 1050 EUR/hó. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat public art művészeti alkotás és/vagy Munkácsy Mihály életét, munkásságát megidéző szobor-művészeti alkotás elkészítésére

2022. július 22. 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának tervpályázati felhívása Békéscsabán, a Bábszínház Beliczey kertjében felállítandó public art művészeti alkotás és/vagy Munkácsy Mihály életét és/vagy munkásságát megidéző szobor-művészeti alkotás elkészítésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat Újpesti Szociális Munkáért Díj elnyerésére

2022. július 22. 

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának pályázati felhívása Újpesti Szociális Munkáért Díj odaítélése céljából. A díj annak a személynek adományozható, aki a szociális területen az újpesti lakosok érdekében végzett magas színvonalú, kiemelkedő vagy több évtizedes tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult Újpest szociális ellátásának, az újpesti szociális szolgáltatások fejlesztéséhez, a hátrányos helyzetű lakosok életminőségének javításához. Indokolt esetben olyan Újpesten működő intézmény vagy egyéb szervezet részére is adományozható, amely a tevékenységét kollektívaként fejti ki. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Junior Master of Light 2020 – Pályázat felsőoktatásban tanuló világítástervező, építész, belsőépítész, tárgytervező, képzőművész, iparművész, elektromos tervező tanulmányokat folytató hallgatóknak

2022. július 21. 

A Lisys-Project Kft. és az ERCO Lighting GmbH magyarországi képviseletének pályázati felhívása Junior Master of Light 2020. évi nívódíj odaítélése céljából világítási terv és/vagy látványterv elkészítésére. A győztes pályaművet benyújtó pályázó vagy alkotóközösség összetett díjazásban részesül. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat új zenemű megírására kis jazzformációra

2022. július 21. 

Pályázati felhívás 18. életévét betöltött személyek számára, új zenemű megírására kis jazzformációra. 7-9 pályamű kaphat díjazást, művenként bruttó 500.000 - 1.200.000 Ft között. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat közép-európai, középiskolásoknak szóló üzleti versenyben való részvételre

2022. július 20. 

Az Európai Vállalkozásfejlesztési Alapítvány pályázati felhívása Közép- és Kelet-Európai középiskolás diákok számára, üzleti versenyben való részvételre. A pénzügyi díjakat már az országos fordulóban odaítélik - a győztes csapat 500 eurót, a második helyezettek 250, a harmadik helyezettek pedig 150 eurót kapnak. Ha azonban a csapat legyőzi más országok versenytársait a nemzetközi döntőn, és megnyeri a HSBC 2021-et, akkor 2400 EUR nyereményt kap! Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat térségi közösségi szolgáltatások kialakításának támogatására

2022. július 20. 

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Leader Helyi Akciócsoport területén működő önkormányzatok, civil szervezetek, nonprofit szervezetek, nonprofit kft-k, egyházi jogi személyek, szociális szövetkezetek pályázhatnak 500 ezer - 5 millió forint támogatásra, a térség vonzerejének, népességmegtartó képességének növelése, a településen élők életminőségének javítása, identitástudatuk erősítése érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: közösségi szolgáltató ház kialakítása, felújítása; szabadtéri rendezvényterek létrehozása, felújítása; harang, orgona, freskók, toronyóra felújítása; tradicionális eszközök beszerzése, felújítása; közösségi célt szolgáló információs és üdvözlő táblák beszerzése és kihelyezése; eszközbeszerzés; térségi hagyományőrző népviseletek, népi eszközök beszerzése. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2019. évi költségvetési támogatására

2022. július 20. 

Nemzetiségekhez kapcsolódó oktatási, kulturális tevékenységet folytató illetve érdekképviseletet ellátó civil szervezetek nyújthatnak nyújthatnak be pályázatot a szervezet működésének és tevékenységének támogatására. A támogatás összege 300.000 - 5.000.000 Ft Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat új táncetűd kísérőzene megírására

2022. július 19. 

Pályázati felhívás 18. életévét betöltött személyek számára, új táncetűd kísérőzene megírására. 1-3 pályamű kaphat díjazást, művenként bruttó 1.500.000 - 2.500.000 Ft között. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Év vállalkozója 2022 - Pályázat vállalkozóknak

2022. július 18. 

Javaslattételi pályázati felhívás az Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója Díjak 2022. évi odaítélése céljából, a példaértékű vállalkozói és üzletemberi tevékenységek elismerésére. Az Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója Díjat kizárólag olyan gazdasági szakember - vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember - kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára. A területi szervezetek Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjat is javasolhatnak az arra érdemeseknek. Év Vállalkozója díj Egyéni pályázó kizárólag a Megyei/Regionális Év Vállalkozója díjra nyújthat be pályázatot, a vállalkozása székhelye szerinti megyei/regionális VOSZ szervezethez. Év Vállalkozója megosztott díjra nincs lehetőség. Az országos Év Vállalkozója Díj elnyerésének feltétele, hogy a díjazott személy vállalkozása a VOSZ tagja legyen (ettől csak az Ügyvezető Elnökség egyedi döntése alapján, különlegesen indokolt esetben lehet eltérni). Pályázat benyújtására maga az érintett vállalkozó (munkáltató; vállalkozás vezetője, tulajdonosa) is jogosult. A pályázati felhívás megjelenik a szövetség honlapján, valamint a VOSZ Hírlevélben is. Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díj, Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj Kiemelkedő vállalkozói, üzleti teljesítményt nyújtó tagjaink (támogatóink) minél nagyobb körű elismerése érdekében, az 5 tagozati területen (ipar, kereskedelem, mezőgazdaság, szolgáltatás, egészségügy) és tetszőlegesen választható ,,alkategóriákban (szakmai területek, tevékenységi körök szerint) hirdetjük meg a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak pályázatait. A Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjjal a VOSZ megyei/regionális szervezete a helyi közélet (társadalmi környezet) kiemelkedő (nem gazdasági) teljesítményeit ismerheti el, így díjazásban részesülhetnek pl. az egyházak, karitatív, jogvédő szervezetek, hivatalok, hatóságok, önkormányzatok, állami/önkormányzati szervek, közüzemek képviselői, továbbá a rendvédelem, közbiztonság területén dolgozók is. További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat keresztény, képzőművészeti alkotótáborban való részvételre határon túli magyar művészek számára

2022. július 17. 

A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány pályázati felhívása keresztény képzőművészeti alkotótáborban való részvételre 18. életévüket betöltött, határon túli magyar művészek számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Budapest Ösztöndíjprogram 2022/2023 – Pályázat amerikai fiataloknak és kutatóknak

2022. július 17. 

Pályázati felhívás fiatal amerikai tudósok és szakemberek számára, 10 hónapos, magyarországi ösztöndíj elnyerésére. A pályázat célja többek között a fiatalok és szakemberek új generációjának kinevelése, akik megfelelő ismeretekkel rendelkeznek Magyarországgal és Közép- és Kelet-Európával kapcsolatban. Az ösztöndíjasok teljes ellátást kapnak a program ideje alatt, illetve havi 2.300 - 3.000 USD pénzügyi támogatásban részesülnek. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat civil szervezetek részére, közösségépítő tevékenységét erősítő beruházások, programok támogatására

2022. július 17. 

A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület térségében működő civil szervezetek pályázhatnak 300 ezer - 1 millió forint támogatás elnyerése céljából, a közösségépítés, a helyi szintű együttműködések, fejlesztések, tudásátadás megvalósítása érdekében. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: tudásátadó programok szervezése, lebonyolítása (a közösséget megerősítő, a helyi térségi összefogást segítő, identitást megerősítő programok támogatása; a helyi közösség értékeit feltáró és bemutató programok támogatása; a helyi közösség egészségi állapotának javítását megcélzó programok támogatása; a helyi közösség tudását szélesítő programok megvalósítása; szomszédolások, vélemény- párbeszéd klubok, helyi partnerségi klubok stb. szervezése, lebonyolítása). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett rendkívüli élethelyzetre reflektáló drámai művek megalkotására

2022. július 16. 

Az Első Magyar Karanténszínház és a Litera pályázati felhívása kortárs drámaírók számára a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett rendkívüli élethelyzetre reflektáló, egyfelvonásos drámai műveket beküldésére. Díjazás: 1. díj: 300.000 Ft; 2. díj: 200.000 Ft; 3. díj: 100.000 Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat nemzetközi vízdíj elnyerésére

2022. július 16. 

Javaslattételi pályázati felhívás nemzetközi vízdíj 2022. évi odaítélése céljából, a bölcs vízgazdálkodáshoz innovatív vezetési tevékenységekkel és gyakorlatokkal hozzájáruló személyek elismerésére. A pályázat célja a tartós előrelépést elért vízügyi innovátorok bemutatása. A győztes trófeát és oklevelet, valamint nemzetközi nyilvánosságot kap, amellyel elismerik hozzájárulását. A pályázati kiírás nyelve angol. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2022 – Pályázat példamutató fiatal személyek és fiatalokból álló közösségek elismerésére

2022. július 16. 

A Polgári Magyarországért Alapítvány javaslattételi pályázati felhívása a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2022. évi odaítélése céljából, 35 év alatti személyek és fiatalokból álló közösségek tudományos, közéleti, művészeti, karitatív és közösségépítő tevékenységének elismerésére. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat közösségi kezdeményezések támogatására

2022. július 14. 

Pályázati felhívás közösségi kezdeményezések támogatására civil szervezetek és helyi csoportok számára. A program célja, hogy a támogatásban részesülő civil szervezetek vagy helyi csoportok képzéseken való részvétel, mentorálás és konzultáció révén képessé váljanak a közösségszervezés eszköztárának elsajátítására és gyakorlati alkalmazására, és ezzel lakóhelyük életének, állapotának javítására, helyi problémák azonosítására és megoldására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás támogatására

2022. július 14. 

Víziközműszolgáltatói működési engedéllyel rendelkező szolgáltatók, a víziközmű-szolgáltatás területén tevékenykedő, víziközmű-szolgáltatói tagszervezetekkel rendelkező érdekképviseleti szervezetek, önkormányzatok, felsőoktatási intézmények és civil szervezetek nyújthatnak be pályázatot a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálási projektek megvalósításának támogatására. A támogatás összege víziközmű-szolgáltató(k) esetén 5 - 150 millió Ft, érdekképviseleti szervezet esetén 5 - 25 millió Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat német nemzetiségű kulturális csoportok támogatására

2022. július 13. 

Pályázat magyarországi német kulturális csoportok (zenekarok, tánccsoportok és énekkarok) hangszerekkel és népviseletekkel való ellátottságának támogatására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a mobilitás és alkalmazkodás területeken működő civil szervezetek működésének biztosítására és szakmai programok megvalósításának támogatására 2020 (Nemzeti Együttműködési Alap)

2022. július 12. 

Magyarországon nyilvántartásba vett civil szervezetek pályázhatnak 200 ezer - 3 millió forintra működési költségek támogatására, vagy 300 ezer - 4 millió forintra szakmai programok és működési költségek támogatására. Célterületek: az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat új kamaraopera megírására

2022. július 12. 

Pályázati felhívás 18. életévét betöltött személyek számára, új kamaraopera megírására. 3-5 pályamű kaphat díjazást, művenként bruttó 2.500.000 - 9.000.000 Ft között. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Rajzold meg a saját mesehősöd! – Rajzpályázat az országos rajzfilmünnephez kapcsolódóan

2022. július 11. 

A KEDD Animációs Stúdió rajzpályázati felhívása 14 év alatti gyerekek számára. A legkülönfélébb módokon válhat valaki hőssé. Mi most arra vagyunk kíváncsiak, hogy néz ki a te mesehősöd. Bízz a képzeletedben, és rajzolj nekünk egy mesefigurát, akinek szívesen néznéd a kalandjait. Lehet állat, lehet ember vagy akár képzeletbeli lény. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat versenyképes vállalkozói attitűd fejlesztése, a lehetőség-orientált vállalkozások arányának növelése céljából

2022. július 11. 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nyújthat be pályázatot a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások hatékonyságának, életképességének és versenyképességének növelését célzó online platform és szolgáltatások kialakítását, működését biztosító kiemelt projekt megvalósítására. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat ö-ző nyelvjárású hanganyagok gyűjtésére, létrehozására

2022. július 10. 

Pályázati felhívás magánszemélyek számára, élő ö-ző nyelvjárású hanganyagok gyűjtésire vagy létrehozására. A rögzítésre kerülő élő beszéd vagy beszélgetés témáját nem kívánják korlátozni, lehet az az élet bármelyik területéről való visszaemlékezés, vagy humoros családi történet, várostörténet, szakmatörténet, katonaságnál megesett események, stb. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Élet korlátok nélkül – Művészeti pályázat

2022. július 8. 

A Nem Adom Fel Alapítvány művészeti pályázati felhívása gyermekek, felnőttek és családok számára a karantén-helyzet megélésével kapcsolatos versek, novellák, rajzok, festmények, kisfilmek és videók beküldésére. A legjobb munkákat alkotói oklevéllel, és értékes ajándékcsomaggal jutalmazzák. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat innovatív katonai célú megoldások támogatására

2022. július 5. 

Pályázati felhívás a polgári használatból származó technológiákat alkalmazó vagy a hibrid hadviselést előmozdító innovatív katonai megoldások támogatására. A KKV-k számára üzleti coaching szolgáltatást ajánlanak fel, hogy az eredmények a következő fázisba való átvitelét lerövidítsék és mihamarabb elkezdődhessen a fejlesztés. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-48 hónap. A támogatás összege legfeljebb 4.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat vállalkozók elismerésére szolgáló címek elnyerésére

2022. július 3. 

Javaslattételi pályázati felhívás az Év Vállalkozója díj, a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak, valamint a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjak odaítélése céljából. A díjat kizárólag olyan gazdasági szakember - vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember - kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

A summások élete, a sötét erdő rejtélye és a fekete király vára is megelevenedik a keszthelyi Balaton Múzeum legújabb kiállításán

2022. július 1. 

A Magyar Géniusz Program keretében a keszthelyi Balaton Múzeumban nyílt kiállítás ,,Igaz vót ám - Egy vállusi summás asszony mesevilága... The post A summások élete, a sötét erdő rejtélye és a fekete király vára is megelevenedik a keszthelyi Balaton Múzeum legújabb kiállításán appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Mutass szamárfület a búnak – Verspályázat Romhányi József születésének 100. évfordulója alkalmából - PalyazatMenedzser.hu

2022. július 1. 

A Móra Könyvkiadó pályázati felhívása általános iskolás 4-7. osztályos tanulók számára, Romhányi József szellemiségét tükröző versek megírására és beküldésére. A díjazott pályázók oklevelet és értékes könyvcsomagot kapnak. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat evangélikus gyülekezeteknek, a járványügyi helyzetben érintett személyek, családok megsegítésére - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Pályázati felhívás evangélikus gyülekezetek számára közösségükhöz tartozó idősek ellátásának, a gyerekek felügyeletének, a karanténban lévők megsegítésének támogatására. A pályázat keretösszege 3 millió Ft. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat erdélyi / romániai ifjúság közéleti tevékenységek támogatására - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázati felhívása az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására civil szervezetek és diákszervezetek számára. A támogatás összege 500 - 2000 lej. Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat térség turisztikai kínálatának bővítése céljából - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

A Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület illetékességi területén működő mikrovállalkozások, magánszemélyek, települési önkormányzatok, civil szervezetek, egyéni vállalkozók, helyi önkormányzatok, adószámmal rendelkező magánszemélyek, egyéb önálló vállalkozók, egyéb alapítványok, adószámmal nem rendelkező magánszemélyek, egyéb egyesületek, egyéni cégek, nonprofit korlátolt felelősségű társaságok pályázhatnak 500 ezer - 15 millió forint támogatásra, turisztikai tevékenységek, szolgáltatások fejlesztése, a helyi gazdaság erősítése, jövedelemtermelő képességének növelése érdekében. Választható önállóan támogatható tevékenységek: induló szálláshely fejlesztése; a turisztikai attrakciók, innovatív turisztikai projektekhez kapcsolódó eszköz-és gépbeszerzés; építési tevékenység; már meglévő, működő szálláshely fejlesztése; települési, térségi turisztikai tanulmányok készítése; turisztikai képzések, rendezvények szervezése, lebonyolítása; a turisztikai szolgáltatás piacra vitelét elősegítő marketing; már meglévő, működő szálláshely szolgáltatás épületének fejlesztése (eszköz- és gépbeszerzés); induló szálláshely fejlesztése (eszköz- és gépbeszerzés). Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása a ,,Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége cím odaítélése céljából a szellemi és tudományos élet területén kimagasló eredményt elért ifjú tehetségek elismerésére. A címmel oklevél, emlékplakett valamint 12 hónapon keresztül 50.000,- Ft/hó ösztöndíj jár. Sikerdíjas a pályázatírás? Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat új vagy már létező táncművészeti alkotások mozgóképes eszközökkel történő feldolgozásának támogatására - PalyazatMenedzser.hu

2022. június 30. 

Pályázati felhívás a hivatásos táncszakmában tevékenykedő, már alkotói tapasztalattal bíró, 40. életévüket még be nem töltött koreográfusok, magyar állampolgárok (magánszemély vagy egyéni vállalkozó), vagy az őket képviselő, a hivatásos táncművészet területén működő jogi személyek számára, új, vagy már létező, 3-5 perc hosszúságú, a táncművészet és a mozgóképkészítés interakciójában létrejövő produktumok megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 800.000 Ft. Sikerdíjas a pályázatírás? Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Legyél Te is 2021 év novellistája! - Irodalmi pályázat

2022. június 30. 

A Marysol Könyvkiadó pályázati felhívása nyomtatott formában még nem publikált novellák beküldésére. Minden korcsoportban az első három helyezett könyvjutalmat,  és oklevelet kap, valamint kiemelt helyet a megjelenő kiadványban. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat környezetvédelemmel, természetvédelemmel összefüggő projektek megvalósítására

2022. június 30. 

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek számára, a kerületben végzett környezetvédelemmel, természetvédelemmel, klímavédelemmel, környezettudatos szemléletformálással, élőhelykezeléssel kapcsolatos programok és projektek megvalósításának támogatására. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Pályázat könnyűzenei képanyagok, képfelvételek készítésének, terjesztésének támogatására

2022. június 29. 

A képfelvételeket készítő, a kiadványokat megjelentető, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, jogi személyek, valamint egyéni vállalkozók, egyéni cégek nyújthatnak be pályázatot legalább három éves szakmai múlttal rendelkező könnyűzenei formációk, előadók által létrehozott könnyűzenei képanyagok, képfelvételek készítésének, terjesztésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500.000 Ft. A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu portált ajánlják... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázatíró: 56/2021. (VII. 16.) számú Kincstár Közlemény >> Napelem pályázatok

2022. június 29. 

A pályázatírási, pályázati tanácsadási tevékenységet végző pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető egyéb támogatások igénybevételének feltételeiről szóló 8/2020. (II. 18.) számú Magyar Államkincstár Közlemény módosításáról […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Változások a termeléshez kötött és átmeneti nemzeti anyatehéntartás támogatás szabályozásában

2022. június 28. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Magyar Államkincstár felhívja a kérelmezők figyelmét, hogy a 9/2015. (III.13) FM rendelet alapján igényelhető termeléshez kötött közvetlen anyatehéntartás és az 5/2015. (II.19.) FM rendelet alapján igényelhető átmeneti nemzeti anyatehéntartás támogatás esetében a termékenyítési, szaporítási események bejelentésére vonatkozó határidő 2021. december 31-re módosult. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 78/2021. (X. 28.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V. 5.) AM rendelet szerinti támogatás kifizetése iránti kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A MAHOP Irányító Hatóság közleménye az EUTAF ellenőrzésekkel kapcsolatos tapasztalatokról

2022. június 27. 

A pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (a továbbiakban: MAHOP) vonatkozásában az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (a továbbiakban: EUTAF) végzi a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 189. §-a alapján a mintavételes ellenőrzéseket, továbbá az éves rendszerellenőrzéseket az 1303/2013/EU rendelet1 127. […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Mi is a PalyazatMenedzser.hu portált ajánljuk. 55/2021. (VII. 16.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 27. 

És a pályázatíró cégek is a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján igénybe vehető egyes méhészeti támogatásokról szóló 10/2020. (II. 20.) számú Magyar Államkincstár Közlemény módosításáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői […] Pályázatírás, napelem pályázat, vállalkozói hitelek... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 2/2018. (VI. 22.) AM rendelet és a pályázatíró...

2022. június 26. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a cukorágazat szabályozásának egyes kérdéseiről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: A Bizottság 2014. június 25-i 702/2014/EU rendelete és a pályázatíró...

2022. június 25. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: 21/2020. (VI. 19.) AM rendelet és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. a borászati termékek krízislepárlására a 2020. évben igényelhető támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati […] Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

PalyazatMenedzser.hu: Élet a vidéken – Állatok és emberek kapcsolata – Fotópályázat és a pályázatíró...

2022. június 24. 

A pályázatíró cégek a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlják. Az Állatorvostudományi Egyetem fotópályázati felhívása a vidék életét, az állatok és emberek kapcsolatát bemutató alkotások beküldésére profi és amatőr fotósok számára. A zsűri által legjobbnak ítélt képek közül az első három készítője könyvutalványban részesül. A szakértők által kiválasztott legjobb 20 fotóból papírnagyítás készül, amelyek 2019. június 22-én, a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében tekinthetők meg az Állatorvostudományi Egyetemen. Pályázatírás, napelem pályázat... Tovább >> palyazatmenedzser.hu

Pályázat a 2022. évi agrárkutatási díj elnyerésére

2022. június 24. 

A Janelly Stiftung pályázati felhívása agrárkutatási díj 2022. évi elnyerésére, fiatal magyar szakemberek támogatása céljából az agrártudományok és élelmiszertudományok terén. A diplomamunkáért (MSc) elnyerhető díj összege 1000 euró. A doktori disszertációért (PhD) elnyerhető összeg 2000 euró. A pénzösszegen kívül a díjazottak díszoklevelet is kapnak. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Kopp-Skrabski-díj 2022 - Pályázat életútján vagy hivatásán keresztül példát mutató személy / házaspár elismerésére

2022. június 24. 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom javaslattételi pályázati felhívása Kopp-Skrabski-díj 2022. évi odaítélése céljából, a másik boldogulásáért, testi-lelki egészségéért, kisebb vagy nagyobb közösségekért dolgozó, életútján vagy hivatásán keresztül példát mutató személy, illetve házaspár elismerésére. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázati felhívás a 2023. évi TED Fellowship Programban való részvételre

2022. június 23. 

Pályázati felhívás a saját területükön felemelkedőben lévő, 18. év feletti innovátorok számára, a 2023. évi TED Fellowship Programban való részvételre. A programban résztvevők globális nyilvánosságot kapnak, továbbá nyilvános beszéd- és médiaképzéssel, szakmai coachinggal, oktatási programokkal és egyéb támogatással látják el. A pályázati kiírás nyelve angol. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: 37/2021. (V. 28.) számú Kincstár Közlemény

2022. június 23. 

az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V. 5.) AM rendelet szerinti előzetes jóváhagyási kérelem és szállítási szerződések jóváhagyása iránti kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: Kassák-díj 2022 – Pályázat Kassák Lajos szellemiségéhez kapcsolódó művek és projektek létrehozásának ösztönzésére

2022. június 22. 

A Kassák Múzeum, Dr. Argay István és az Interart Alapítvány közös pályázati felhívása kortárs művészek számára, Kassák-díj 2022. évi elnyerésére, Kassák Lajos életművéhez, a huszadik századi avantgárd művészet jelenségeihez és tematikus fókuszpontjaihoz, valamint az avantgárd mozgalmak által felvetett kérdések mai értelmezéséhez kapcsolódó alkotói tervek elismerésére. A díj összege bruttó 1,5 millió forint, amit a nyertes pályázó műve létrehozására fordíthat.  Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: Ady és én – Videó, Fotó- és Irodalmi pályázat

2022. június 22. 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pályázati felhívása Ady Endre életével vagy valamely művével kapcsolatos rövidfilm, fotóművészeti alkotás vagy bármilyen műfajú irodalmi mű készítésére. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Pályázatfigyelő: Pályázat nonprofit szervezeteknek telefonos adománygyűjtő rendszerhez csatlakozásra

2022. június 22. 

A NIOK Alapítvány pályázati felhívása tapasztalt, nagy támogatói bázissal, vagy kiemelkedő kommunikációs lehetőségekkel bíró, közhasznú jogállással rendelkező szervezetek számára, telefonos adománygyűjtő rendszerhez való csatlakozásra. Mi a pályázat célja? A 13600 - telefonos adománygyűjtő szolgáltatás azért jött létre, hogy az adománygyűjtő szervezeteknek egy gyors, biztonságos és átlátható adománygyűjtési lehetőséget biztosítson. Ki pályázhat? A14/2020. (XII. 15.) NMHH rendelet alapján a […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Nyári diákmunka pályázat

2022. június 22. 

Pályázati felhívás önkormányzatok, továbbá a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő munkaadók számára, nyári diákmunka támogatására a július 1-je és augusztus 31-e közötti időszakra vonatkozóan. A program - prevenciós jelleggel - már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat-szerzés mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A pályázat keretösszege: 2 milliárd Ft A támogatás összege: szakképzettséget igénylő munkakör esetében 195.000 Ft/fő/hó szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 150.000 Ft/fő/hó Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik: 16-25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok, szolgáltatást kérőként kérték nyilvántartásba vételüket és foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek. A programban a diákok kizárólag a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálya alá tartozó munkaviszonyban foglalkoztathatóak. A mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén is lehetőség nyílik a program keretében diákok idényjellegű foglalkoztatására. A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó személyek munkaviszonyban történő alkalmazása esetén legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható. Bértámogatásként a munkabér összegének 75 %-a kerül megtérítésre legfeljebb 2 hónap időtartamra. A napi 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken. Amennyiben a diákok foglalkoztatása mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásnál történik, úgy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 9-17. o.) (a továbbiakban: 1408/2013/EU bizottsági rendelet) 3. cikke szerinti csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül. A program 2022. június 15. napjától 2022. augusztus 31. napjáig tart. 2022. június 15. napjától lehetőségük nyílik a diákoknak, hogy regisztráltassák magukat az illetékes járási hivatalnál, míg a tényleges foglalkoztatásra 2022. július 1. napjától kerülhet sor. A program keretében kötelezettséget vállalni a 2022. július 1 - 2022. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozóan lehet. Az elszámoló lapot a tárgyhót követő hó 12. napjáig mellékletekkel együtt be kell nyújtania a munkaadónak, amennyiben nem rendelkezik elszámoló lappal a munka.hu oldalról letöltheti, vagy a hivataltól kérheti annak megküldését. További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat szemüveg vásárlásához nyújtott önkormányzati támogatásra - Pályázatfigyelő

2022. június 22. 

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának pályázati felhívása a 65. életévét betöltött kerületi lakosok számára, szemüveg vásárlásához nyújtott önkormányzati támogatás elnyerésére. A támogatás összege bruttó 25.000 Ft. Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Brüsszel laboratóriumi húsra ad pénzt, de az állattartókon nem segít - Pályázatfigyelő

2022. június 21. 

Mintegy kétmillió euró vissza nem térítendő uniós támogatást kap a laboratóriumban előállított marhahús mielőbbi tömeggyártásának beindítására két holland vállalat közös projektje. A Covid–19-válság miatt életre hívott uniós helyreállítási alapból megítélt támogatás az EU álláspontja szerint indokolt, mert segíti az elmozdulást a fenntartható mezőgazdaság felé. Brüsszel tehát nyíltan az alternatív fehérjék piacszerzése mellé állt, miközben a […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

100/2020. (X. 28.) számú Kincstár Közlemény - Pályázatfigyelő

2022. június 21. 

a komlóültetvény létesítéséhez igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló 37/2019. (VII. 26.) AM rendelet szerinti átmeneti támogatás igénybevételéhez szükséges ,,Átmeneti támogatás kifizetése iránti kérelem nyomtatvány rendszeresítéséről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és […] Tízből kilenc pályázatíró a palyazatmenedzser.hu pályázatfigyelő portált ajánlja.

Tiszta hidrogén KFI pályázatok

2022. június 8. 

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások tiszta hidrogén témakörben, a biztonságos és fenntartható tiszta hidrogéntechnológiák európai értéklánca fejlesztésének és kiépítésének felgyorsítása érdekében. A pályázatok célja többek között a versenyképesség erősítése, az innovatív, tiszta megoldások piacra lépésének felgyorsítása, valamint a fenntartható, szén-dioxid-mentes és teljesen integrált uniós energiarendszer kiépítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1-25 millió EUR lehet. Pályázati témák: A nem acélból készült fém gázhálózati anyagok hidrogénnel való kompatibilitását eredményező tevékenységek támogatása Több MW-os elektrolízis integrálása az ipari alkalmazásba Nagyméretű, szállítható, folyékony hidrogén-tárolás fejlesztésének támogatása Innovatív gyártási folyamatok tervezésének és ipari alkalmazásának támogatása a szilárdoxid-üzemanyagcellás rendszerek és üzemanyagcellás alkatrészek számára Nagyméretű hidrogén-völgyek kialakításának támogatása Kisméretű hidrogén-völgyek kialakításának támogatása A megújuló hidrogén tengeri termelését demonstráló tevékenységek támogatása Elektrolízisberendezések fejlett és méretezhető gyártásához való tervezés támogatása Nagy elektrolízisberendezésekhez használható cellák és oszlopok méretnövelésének támogatása Az ammónia megújuló hidrogénné történő átalakítását lehetővé tevő, a hosszútávú szállításhoz használható, hatékony rendszerek kialakításának támogatása A folyékony szerves hidrogénhordozók dehidrogénezésére használható hatékony rendszer kialakításának támogatása a hosszú távú szállításra való alkalmazás céljából A belvízi hajózáshoz és a rövid távú tengeri műveletekhez használható mobil és helyhez kötött sűrített hidrogén üzemanyag-utántöltő megoldások fejlesztésének és demonstrációjának támogatása A hidrogén- és üzemanyagcella-technológiák közvélemény általi megértését előmozdító tevékenységek támogatása A hálózati szintű, biztonságos hidrogénbefecskendezés-menedzsment támogatása Nagy teljesítménytartományú alkalmazásokhoz való, megbízható és sokoldalú protoncserélő membrános üzemanyagcellák fejlesztésének és optimalizálásának támogatása A pályázati kiírások nyelve angol. További információk a pályázatfigyelőn

Pályázat lakóházak felújításának pénzügyi támogatására

2022. június 5. 

Egyéni vállalkozó, KKV, Kft, Bt pályázatok, támogatások a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatók. Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása társasházak és lakásszövetkezetek számára, a kerületi lakóépületek felújításának vagy korszerűsítésének támogatására. A támogatás összege 4-12 lakásig 400.000 Ft; 13- 30 lakásig 600.000 Ft; 31-100 lakásig 1.200.000 Ft; 100 lakás felett 2.000.000 Ft.

Első Kárpát-medencei Zeneipari Találkozó

2022. június 3. 

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kiemelt szerepet játszik a hazai és határon túli könnyűzenei élet megújításában és támogatásában. Jelzi ezt... The post Első Kárpát-medencei Zeneipari Találkozó appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Pályázat nemzetközi díj elnyerésére a városfejlesztés területén

2022. május 28. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás nemzetközi városfejlesztési díj 2022. évi odaítélése céljából, a mindenki számára elérhető városi életminőség javításához, valamint a megfelelő, megfizethető és hozzáférhető lakhatás biztosításához hozzájáruló, kiemelkedő tevékenységek elismerésére. A díjra magánszemélyek, intézmények, kormányzati és nem kormányzati szervek, vállalkozások, kutatóintézetek, nemzetközi szervezetek, stb. egyaránt jelölhetők. A pályázati kiírás nyelve angol.

Családbarát Hely – Pályázat Családbarát Munkahely és Családbarát Szolgáltató Hely védjegy elnyerésére

2022. május 22. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Magyarországi mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok, állami költségvetési szervek, nonprofit szervezetek és egyházi jogi személyek pályázhatnak Családbarát Hely (Családbarát Munkahely és Családbarát Szolgáltató Hely) védjegy elnyerésére. Bármely területen (versenyszféra, közszféra, nonprofit szektor) tevékenykedő szervezet nyújthat be pályázatot. A családbarát szemlélet pozitív társadalmi üzenetet hordozó érték, mely egyre nagyobb jelentőséggel és vonzerővel bír napjainkban. A védjegy elnyerése fontos versenyelőnyt jelent a védjegyjogosultnak a PR és CSR (társadalmi felelősségvállalás) tekintetében, vonzóbbá teszi a minősítést megszerző szervezetet a munkavállalók és ügyfelek körében.

Gárdonyi 100 – A Nagy ,,Nagy Könyv

2022. május 19. 

A Gárdonyi 100 Emlékév keretében Gárdonyi Géza tiszteletére halálának századik évfordulóján valósul meg az egri Dobó István Vármúzeum és a... The post Gárdonyi 100 – A Nagy ,,Nagy Könyv appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Pályázat médiaszolgáltatók számára, televíziós műsorok készítésének vissza nem térítendő támogatására

2022. május 18. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Pályázati felhívás hatósági szerződés vagy nyilvántartásba vétel alapján médiaszolgáltatás végzésére jogosult audiovizuális médiaszolgáltatók számára, televíziós közéleti magazinműsorok, illetve televíziós hírműsorok és kulturális magazinműsorok készítésének támogatására. A támogatás összege közéleti magazin esetén legfeljebb 60.000 Ft; hírműsor esetén legfeljebb 40.000 Ft; kulturális magazin esetén legfeljebb 40.000 Ft.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan 2022

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan az EU alapvető mesterséges intelligencia kapacitásának megerősítése, és a köz- és magánszektor digitális átalakulásának elősegítése érdekében. A pályázatok célja többek között az uniós szabályoknak megfelelő felhőalapú infrastruktúra és szolgáltatások kiépítése, különösen a biztonság, az adatvédelem, a magánélet védelme és a környezetvédelmi szempontok tekintetében; a gördülékeny adatáramlás biztosítása; illetve az élvonalbeli MI tesztelési és kísérleti létesítményének kiépítése a fejlett, alacsony energiafelhasználású számítástechnikai technológiák támogatásával, a zöld átmenet biztosítása érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 8-30 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat társasházak felújításának pénzügyi támogatására

2022. május 17. 

Az összes aktuális pályázat a palyazatmenedzser.hu oldalon található. Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi társasházak számára, a társasházak felújításának általános, illetve az élet- és balesetveszély elhárítását célzó felújításának pénzügyi támogatására. A támogatás összege legfeljebb 8.000.000 Ft.

Makarónival és joghurttal fölözik a hasznot a boltok

2022. május 15. 

Dacára a folyamatos drágulásnak, tíz százalék felett bővült országosan az első negyedévben a kiskereskedelem. Az egyik somogyi élelmiszer-üzletlánc üzleteiben a korábbinál jóval több tejterméket, tésztát adtak el, s az üdítőitalból származó bevétel is megugrott. A pályázati források révén megyénkben többtucatnyi bolt újult meg, s jelenleg is zajlanak az üzletszépítési akciók. A pályázati hírek kivonata csak […]

Pályázat az ifjúság tudatosságának növelését célzó tevékenységek megvalósítására az Európai Unió és intézményeinek működését illetően

2022. május 11. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás az ifjúság tudatosságának növelését célzó tevékenységek megvalósítására az Európai Unió működéséről és az Európai Parlament demokratikus szerepéről. A pályázat célja többek között, hogy a fiatalok aktív állampolgárokká váljanak, és aktív szerepet vállaljanak a demokratikus életben,például az európai választásokon való részvétel révén. A pályázat keretében támogatják a demokratikus részvétel fiatal szószólói új páneurópai hálózatainak létrehozását, valamint a páneurópai hálózatok tagjainak képzésére irányuló kapacitásépítési intézkedéseket. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. A pályázat keretösszege 1.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

16/2015. (IV. 9.) FM rendelet

2022. május 9. 

a mezőgazdasági kistermelői támogatásról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek […]

106/2007. (IX. 24.) FVM rendelet

2022. május 9. 

a történelmi bázis jogosultságról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek […]

5/2015. (II. 19.) FM rendelet

2022. május 9. 

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon […]

A Miniszterelnökség közleménye az orosz-ukrán háború miatt a közbeszerzéseket érintő uniós szankciókról

2022. május 6. 

Az Európai Unió Tanácsa 2022. április 8-án elfogadta az Oroszország elleni szankciók kibővítéséről szóló rendeletét (a továbbiakban: rendelet), amellyel tilalmat vezetnek be az Oroszországhoz köthető személyek közbeszerzésekben és a közbeszerzési szabályok alá nem tartozó egyes állami beszerzésekben való részvétele tekintetében. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. […]

Pályázat vállalkozásoknak, versenyképesség növelő támogatásra

2022. május 6. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került közép- és nagyvállalkozások nyújthatnak be pályázatot beruházások megvalósítása, versenyképességük növelése céljából. A támogatás mértéke a beruházás megvalósításához szükséges forrás arányában: nettó 150.000 euró és nettó 300.000 euró közötti beruházás: a beruházás értékének 30%- a; nettó 300.001 euró és nettó 500.000 euró között beruházás: beruházás értékének 40%-a; nettó 500.000 euró feletti beruházás: a beruházás értékének 50%-a.

Ingyenes pályázati hírlevél 2022. május 4.

2022. május 4. 

Ma az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat a gyártás korszerűsítésére és a fenntartható termelés előmozdítására irányuló autóipari innovációs megoldások támogatásáraPályázati felhívás korai fázisban lévő autóipari startupok számára, a gyártás korszerűsítésére és a fenntartható termelés előmozdítására irányuló innovációs megoldások támogatására. Olyan projekteket támogatnak, amelyek lehetővé teszik az intelligensebb, rugalmasabb és összekapcsolt gyártást. A kiválasztott startupok 500.000 - 2.000.000 USD közötti kockázati tőkefinanszírozást kaphatnak. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat az európai vállalkozások skálázhatósági potenciáljának növelése céljábólPályázati felhívás az európai vállalkozások skálázhatósági potenciáljának növelésére, az innovációs szereplők közötti együttműködés erősítése és bővítése, valamint az innovatív vállalkozások következő generációjának támogatása érdekében. A pályázat célja többek között az innovációs ökoszisztémákon belüli hálózati összekapcsolhatóság javítása a meglévő és feltörekvő innovátorok és vállalatok támogatására irányuló kapacitásuk megerősítésével; az innovációs ökoszisztémák közötti együttműködés megerősítése és kiterjesztése világszerte; valamint az inkluzivitás és a nemek közötti egyenlőség biztosítása az innovációs ökoszisztémákon belül. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 1 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. 2022. május 10.Pályázat európai uniós környezettechnológiai hitelesítési védjegy elnyerésérePályázati felhívás európai uniós környezettechnológiai hitelesítési védjegy elnyerésére, a piacralépés elősegítése érdekében. Pályázatot az alábbi területeken lehet benyújtani: vízkezelés és -ellenőrzés (pl. vízminőség-ellenőrzés, ivóvíz- és szennyvízkezelés); anyagok, hulladékok és erőforrások (pl. szilárd hulladékok szétválogatása és szelektálása, anyagok újrahasznosítása, életciklus végi termékek és vegyi anyagok, biomassza alapú termékek); valamint energia (pl. megújuló energia, hulladékból előállított energia,  energiahatékonyság). A támogatás az eljáráshoz szükséges tevékenységek költségeinek fedezésére szolgál. A támogatás összege 55.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Természetfotó pályázat 2022A DaDalia Galeria Fotókörének pályázati felhívása hivatásos és amatőr fotósok számára, természetes élőhelyeken készült, nyílt témájú természetfotó alkotások és makróképek beküldésére. Határidő: 2022. május 10.Pályázat társadalmi innovációs inkubációs programban való részvételreAz Impact Hub Budapest pályázati felhívása 14-30 év közötti fiatalok számára, innovatív, társadalmi hasznosságú impact és megvalósítható ötletek beküldésére, inkubációs programban való részvétel céljából. A finalisták 2.5 hónapos inkubációban vesznek részt július 1. és szeptember 15. között. Ez alatt az időszak alatt tapasztalt mentorok és szakértők, trénerek segítségével dolgozzák ki az ötletüket.Pályázat 2022. évi cukorbeteg gyermektáborok támogatásáraPályázati felhívás cukorbeteg gyermekek részére szervezett gyermektáborok támogatására, a cukorbeteg gyermekek edukációjának erősítésé érdekében. A pályázat keretösszege 4 millió Ft. Határidő: 2022. május 10.Pályázat képzések, konferenciák, személyzeti cserék és tanulmányok megvalósítására az Európai Unió csalásellenes programja keretébenPályázati felhívások képzések, konferenciák, személyzeti cserék és tanulmányok megvalósítására az Európai Unió csalásellenes programja keretében, az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében. A pályázatok célja a csalás, a korrupció és az EU pénzügyi érdekeit sértő egyéb jogellenes tevékenységek megelőzése és leküzdése. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 40.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.Pályázat innovatív ötletek, projektek támogatására a dezinformáció és az ellenséges információs tevékenységek elleni küzdelem terénPályázati felhívás nem kormányzati szervezetek, egyetemek, agytrösztök, közösségi csoportok és szervezetek, valamint egyéb releváns civil társadalmi szervezetek számára, innovatív ötletek, projektek támogatására a dezinformáció, a propaganda és más ellenséges információs tevékenységek kihívásaival szembeni civil társadalombeli ellenálló képesség kiépítése érdekében. A pályázat célja többek között a polgárok ismereteinek, tudatosságának és megértésének növelése a dezinformáció, a propaganda és más ellenséges információs tevékenységek elleni fellépés módjairól; innovatív és nem hagyományos módszerek kidolgozása a társadalom ellenálló képességének növelésére a fenti területeken; valamint olyan tartós értékű tartalom előállítása, amely széles körben megosztható a civil társadalmi hálózatokon belül és kívül. A támogatás összege legfeljebb 10.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2022. május 10.Pályázat hajléktalan személyek ellátásának megszervezésére a Közép-magyarországi régióban 2022-2023Pályázati felhívás hajléktalan személyek ellátását célzó, a normatív állami támogatás által nem fedezett vagy olyan programok támogatására, amelyet hajléktalan emberek számára kötelezően nyújtandó szolgáltatásként vagy ellátásként jogszabály nem ír elő - a Középmagyarországi régióban. A támogatás összege minimum 200.000 Ft.Dr. Balogh Imre Emlékpályázat 2022 - Pályázat tudományos tűzvédelmi dolgozatok elismeréséreA BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának pályázati felhívása a tűzvédelmi prevenció, vagy kárelhárítás területét érintő, a szakterület fejlődését, fejlesztését elősegítő pályaművek elkészítésére. A nyertes pályázó díja egy bevésés nélküli aranygyűrű. Határidő: 2022. május 10.Pályázat kisebbségvédelmi témájú tanulmányok írásáraA Kisebbségi Jogvédő Intézet pályázati felhívása külhoni és magyarországi egyetemi hallgatók (jogász, politológus, más társadalomtudományi szak), fiatal kutatók és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő fiatalok számára, kisebbségvédelmi témájú tanulmányok írására és beküldésére. Díjazás: 1. helyezés: 110.000 HUF; 2. helyezés: 90.000 HUF; 3. helyezés: 70.000 HUF.Pályázat lakhatás szolgáltatás vagy rehabilitációs intézmény kialakításának és működtetésének támogatásáraPályázati felhívás szenvedélybeteg és/vagy pszichiátriai beteg hajléktalan emberek részére történő támogatott lakhatás szolgáltatás vagy rehabilitációs intézmény kialakításának és működtetésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 250 millió Ft. Pályázhatnak: egyesületek, önálló egyházi intézmények, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok,egyesületi és alapítványi fenntartású intézmények, többcélú kistérségi társulás intézményei, helyi önkormányzati és központi költségvetési szervezetek. Határidő: 2022. május 10.Pályázat technikai segítségnyújtásra az Európai Unió csalásellenes programja keretébenPályázati felhívások technikai segítségnyújtásra az Európai Unió csalásellenes programja keretében, az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében. A pályázatok célja a csalás, a korrupció és az EU pénzügyi érdekeit sértő egyéb jogellenes tevékenységek megelőzése és leküzdése. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12-24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 100.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.Inspiráló showroom enteriőr pályázat 2022A DS-MAX COMFORT Kft. és a Vesta Home Magyarország Zrt. pályázati felhívása kezdő és profi lakberendezők számára, bemutatóterem enteriőr tervezésére. Az első három helyezett értékes nyereményeket és vásárlási utalványt kap. Határidő:  2022. május 10.Pályázat regionális diszpécserszolgálati feladatok ellátására a hajléktalanellátáshoz kapcsolódóan 2022-2023Pályázati felhívás regionális diszpécserszolgálati feladatok ellátására a hajléktalanellátáshoz kapcsolódóan a 2022. július 1. és 2023. június 30. közötti időszakra vonatkozóan. A támogatás összege a konvergencia régiókban működő diszpécserszolgálatok esetén: 16.000.000 Ft/diszpécserszolgálat, amelyet a diszpécserszolgálat és a krízisautó feladataira használhat fel; a Közép-magyarországi régióban működő diszpécserszolgálat esetén: 21.000.000 Ft/diszpécserszolgálat.Európai uniós pályázatok a konferenciatolmácsképzés támogatása céljábólPályázati felhívások felsőoktatási intézmények, egyetemi intézetek, egyesületek, valamint konzorciumaik és társulásaik számára, a tolmácsképzés támogatására. A pályázatok célja a  konferenciatolmácsolás területén magas színvonalú mester- és posztgraduális képzés-szervezés, illetve a konferenciatolmácsképzés kiválóságának előmozdítását, a konferenciatolmácsokat képző egyetemek közötti együttműködést és a konferenciatolmácsolás technikai fejlődésének kutatását célzó projektek fejlesztése. A pályázat keretösszege 500.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol. Határidő:  2022. május 11. Népszerű rovatokKKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok

19/2021. (V. 5.) AM rendelet (Hatályos: 2022.04.02 – 2022.09.14.)

2022. május 3. 

A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már a pályázatfigyelő portálunkon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Előfizetőink számos, magánszemélyeknek szóló pályázati felhívás esetén is elsőbbséget élveznek a nem előfizetőkkel szemben, […]

Innovációs pályázat energetikai eszközök “okosabbá” tételét elősegítő innovációs megoldások fejlesztésének támogatására, meglevő épületek energiahatékonyságának növelése céljából

2022. május 3. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás energetikai eszközök okosabbá tételét elősegítő innovációs megoldások fejlesztésének támogatására, meglevő épületek energiahatékonyságának növelése céljából. A megoldásoknak a költséghatékonyságra és a felhasználóbarátságra kell összpontosítaniuk: egyszerű telepítés és karbantartás, fogyasztói kényelem maximalizálása és a saját fogyasztással kapcsolatos információk, valamint a hozzájárulás a hálózat működéséhez. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A Kiíró szerint 3-4 millió EUR támogatási összeg elegendő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Nemzeti Kiválóság Díj 2022

2022. május 2. 

Pályázati felhívás a Nemzeti Kiválóság Díj 2022. évi elnyerésére, kiemelkedő teljesítményt és eredményt felmutató szervezetek tevékenységének elismerésére. A díjazottak képviselői elismerő oklevelet és névre szóló képzőművészeti kisplasztikát vehetnek át, amelyeket a miniszter ünnepélyes keretek között ad át a Parlamentben. További információ a pályázatfigyelőn

Pályázat nemzetközi élelmezési díj 2022. évi elnyerésére

2022. május 2. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Javaslattételi pályázati felhívás nemzetközi élelmezési díj 2022. évi odaítélése céljából, az élelmezési rendszer bármely pontján az élelmiszerek mennyiségének, minőségének, elérhetőségének vagy hozzáférhetőségének növelését elősegítő kivételesen jelentős egyéni teljesítmény elismerésére. Az elért eredmények többek között, de nem kizárólagosan, a következő területeket foglalják magukban: talaj- és földtudomány, növény- és állattudomány, élelmiszer-tudomány és -technológia, táplálkozás, vidékfejlesztés, marketing, élelmiszer-feldolgozás, csomagolás és tárolás, víz és környezet, természeti erőforrások megőrzése, fizikai infrastruktúra, szállítás és elosztás, különleges vagy rendkívüli táplálkozási programok, társadalmi szervezés és a szegénység felszámolása, gazdaság és pénzügy, politikai elemzés és végrehajtás, valamint nyilvános érdekérvényesítés. Olyan kezdeményezést díjaznak, melyek sok ember életére vannak hatással. A díjat egy főnek ítélik oda. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat építőművészeti témájú nyomtatott és online lapok, blogok, rádió- és TV-adások produktumainak támogatására

2022. május 1. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Jogi személyek nyújthatnak be pályázatot építőművészeti témájú nyomtatott és online lapok, blogok, rádió- és tv-adások azon kulturális és köznevelési célú produktumainak támogatására, melyek rendszeres rovatok, műsorok keretében a kortárs építészetnek, mint kultúránk meghatározó részének közüggyé tételét segítik. A pályázat keretösszege 20.000.000 Ft.

34/2022. (IV. 27.) számú Kincstár Közlemény

2022. április 28. 

az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V. 5.) AM rendelet szerinti előzetes jóváhagyási kérelem és szállítási szerződések jóváhagyása iránti kérelem benyújtásáról A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már […]

Lovas létesítmények fejlesztése

2022. április 28. 

Pályázat a vidéki térségekben működő mikrovállalkozások és magánszemélyek számára, induló vagy már működő lovas tevékenységeik támogatására, kiemelten a lovas létesítményeinek fejlesztése érdekében. A pályázati felhívás kódja: VP6-6.4.1.1-22 A pályázat keretösszege: 100.000.000 Ft A támogatás összege: legfeljebb 100.000.000 Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: A 290/2014. (XI.26.) Korm. rendelet szerint nem besorolható járásban lévő település esetén legfeljebb 50% A 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet szerinti ,,kedvezményezett járásban lévő településen legfeljebb 60% A 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet szerinti ,,fejlesztendő és ,,komplex programmal fejlesztendő járásban lévő településen legfeljebb 70% A támogatott pályázatok várható száma: 80-100 db Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: Fedett lovarda kialakítása-, létrehozása-, felújítása-, bővítése lovas pályával Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: Kiszolgáló egységek kialakítása, felújítása, bővítése pl. raktár, büfé helyiség. Szociális helyiségek pl.: mosdó, öltözők kialakítása, felújítása, bővítése. Vagyonvédelmet célzó beruházások megvalósítása pl. kerítés, kamerarendszer stb. kialakítása, üzembe helyezése. A lovas létesítményhez közvetlenül kapcsolódó, telekhatáron belüli kiegészítő infrastruktúra pl.: út, járda, parkoló kialakítása. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák kialakítása a projekt által érintett épület tekintetében. (Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból; napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, napelemes rendszer kialakítása). Tűzivíztározó kiépítése, korszerűsítése, felújítása. A felhívás 5.5. pontjában felsorolt úgynevezett általános költségekhez kapcsolódó tevékenységek: projekt-előkészítés, terület-előkészítés, műszaki ellenőri szolgáltatás igénybevétele, könyvvizsgálói szolgáltatás igénybevétele, projektmenedzsment. Ingatlan vásárlása További információk a pályázatfigyelő portálon

Baromfi állatjóléti támogatás 2022-2023

2022. április 23. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás az előírásokon túlmutató baromfi állatjóléti kötelezettségvállalás támogatására, a 2022-2023-as évre vonatkozóan, a takarmány nem kívánatos anyagtartalma mentességének biztosítása, a kíméletes állatmozgatás és szállítás biztosítása, a megfelelő épület-mikroklíma biztosítása, valamint a csökkentett nyersfehérje tartalmú takarmány használata érdekében.

A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

2022. április 21. 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás célja, hogy kiszámítható forrást biztosítson a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegye a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését.

Pályázat ingatlanpiaci inkubációs programban való részvételre

2022. április 18. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívása az iroda valamint lakóépületek digitális transzformációját elősegítő vállalkozások számára, ingatlanipari, proptech startup programban való részvételre. A programra bármilyen életszakaszban járó vállalkozással jelentkezhetsz, legyen az ötletfázisban vagy nemzetközi piacra lépés előtt. A legfontosabb kritérium az innováció, a csapat felkészültsége és a skálázhatóság.

Pályázatfigyelő ingyenes hírlevél 2022. április 6.

2022. április 6. 

Válogatás a pályázatfigyelő portálon elérhető aktuális, 2022. évi pályázatok közül: Pályázati felhívás Közművelődési Minőség Díjra 2022Pályázati felhívás érvényes Minősített Közművelődési Intézmény Címmel rendelkező intézmények számára, Közművelődési Minőség Díj 2022. évi elnyerésére, kiemelkedő közművelődési minőségfejlesztések elismerésére. A díjban részesült közművelődési intézmény az elismerést az adományozás évének feltüntetésével folyamatosan használhatja, a díj vissza nem vonható. Határidő: 2022. április 11.Pályázat írói rezidenciaprogramban való részvételrePályázat írói rezidenciaprogramban való részvételre, 8 magyarországi városban. A projekt keretein belül a résztvevő írók és költők elvonulhatnak egy-egy magyar városban rendelkezésre álló szálláshelyre, hogy ott szabadon alkothassanak. Legalább két hetet, de akár három hónapot is eltölthetnek egy rezidencián, miközben napló formájában rendszeresen beszámolnak helyszíni élményeikről. A programot az alábbi településeken lehet megvalósítani: Kapolcs, Vajszló, Vácrátót, Pécs, Nyíregyháza, Pannonhalma, Debrecen, Balatonfüred.Pályázat az éghajlatváltozás következményeivel kapcsolatos ismeretek fiatalok körében történő elterjesztését elősegítő tevékenységek támogatásáraPályázati felhívás nonprofit ifjúsági szervezetek, alulról szerveződő ifjúsági szervezetek és civil szervezetek számára, az éghajlatváltozás következményeivel kapcsolatos ismeretek fiatalok körében történő elterjesztését elősegítő tevékenységek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 5.000 EUR. Határidő: 2022. április 11.Pályázat kiberbiztonsági tevékenységek támogatására az egészségügyi szektorbanPályázati felhívása kiberbiztonsági tevékenységek támogatására az egészségügyi szektorban, az egészségügy és az egészségügyi intézmények kiberbiztonsági ellenálló képességének javítása érdekében. A pályázat célja többek között a hálózat- és információbiztonságról szóló irányelv célkitűzéseinek és követelményeinek végrehajtása az egészségügyi ágazat vonatkozásában; a kiberbiztonsággal kapcsolatos eszközök, módszerek, szervezeti és irányítási gyakorlatok bevezetés; elektronikus azonosító (eID) és adatkezelési megoldások fejlesztése; valamint a kiberbiztonsági oktatás, tudatosság és készségfejlesztés az egészségügyi szektorban. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.Pályázat pénzügyi területen működő startupoknak vállalkozásfejlesztési programban való részvételrePályázati felhívás pénzügyi területen működő, validált termékekkel rendelkező, későbbi fázisban lévő startupok és scaleupok számára, vállalkozásfejlesztési programban való részvételre, célorientált, üzletorientált és kölcsönösen előnyös partnerségek kialakítása érdekében. A program 9 hónapig tart. Pályázatot az alábbi fókuszterületeken lehet benyújtani: ügyfélélmény és ügyfélkiszolgálás; belső hatékonyság; termékinnovációk a lakossági banki szolgáltatásokban; termékinnovációk a kkv-k és a vállalati banki szolgáltatások területén; a banki tevékenységen és a fenntarthatóságon túl; továbbá egyéb, a pénzügyi ágazatot megújító megoldások. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2022. április 11.Pályázat együttműködések támogatására a készségfejlesztés területénPályázati felhívás a készségekkel kapcsolatos ágazati együttműködés tervét végrehajtó ágazati szakképzettség-fejlesztési szövetségek támogatására, Európa innovációs kapacitásának megerősítése céljából. A támogatás összege legfeljebb 4 millió EUR.Adj hangot a némafilmnek! - Zenei pályázat filmzenék komponálására régi némafilmekhezA Művészetek Völgye Fesztivál pályázati felhívása némafilmek 5-5 perces részleteire írt, a cselekményt szorosan követő filmzenék komponálására. Az első helyezettek művének jogdíját (400.000 Ft értékben) megvásárolják, valamint 350.000 Ft pénzdíjazásban részesülnek, illetve fellépési lehetőséget kapnak. A második helyezettek 200.000 Ft pénzdíjazásban részesülnek és fellépési lehetőséget kapnak. Határidő: 2022. április 11.Mi. Nők. Egymásért. Együtt. - FotópályázatA Zalai Falvakért Egyesület fotópályázati felhívása amatőr és profi fotográfusok számára, a nők vidéken, egymásért, együtt, esélyegyenlőség, önazonosság, közösség, illetve segítő hálózatok hívószavakra reflektáló alkotások beküldésére, csoportos kiállításon való megjelenés céljából. A szakmai zsűri által kiválasztott nyertesek ajándékutalványban részesülnek: 1. díj 45.000 Ft, 2. díj: 30.000 Ft, 3. díj: 20.000 Ft értékben.Pályázati felhívás Minősített Közművelődési Intézmény Címre 2022Pályázati felhívás közművelődési intézmények számára, Minősített Közművelődési Intézmény Cím 2022. évi elnyerésére, a közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával kiemelkedő teljesítményt nyújtó intézmények elismerésére. A cím viselésére három évig jogosult az intézmény, a tényt jogosult dokumentumain is feltüntetni. Határidő: 2022. április 11.Pályázat filmszínházban bemutatandó filmalkotások forgatókönyv fejlesztésének támogatásáraPályázati felhívás megfelelő referenciával rendelkező forgatókönyvírók, producerek, illetve filmelőállítók számára, filmszínházban bemutatandó, egész estés (legalább 70 perces) játékfilmek, animációs filmek, dokumentumfilmek forgatókönyv fejlesztésének közvetlen támogatására.Pedagógus Kutatói Pályadíj 2022 - Pályázat gyakorló pedagógusok tudományos munkásságának elismerése céljábólA Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása gyakorló pedagógusok számára, Pedagógus Kutatói Pályadíj elnyerésére, tudományos munkásságuk elismerésére. A pályadíj oklevéllel és pénzjutalommal jár. A díj összege bruttó 400.000 Ft. Határidő: 2022. április 11.Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj 2022 - Pályázat kiemelkedő iskolák, tanárok és diákok elismeréséreJavaslattételi pályázati felhívás a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj 2022. évi odaítélése céljából, a pénzügyi tudatosság fejlesztése során kimagasló tevékenységet végző, kiemelkedő teljesítményt nyújtó, kivételes, egyedi eredményeket elérő diákok, hallgatók, pedagógusok, valamint oktatási intézmények elismerésére. A díjhoz tartozó pénzjutalom összege tanuló vagy hallgató esetén 150.000 forint, pedagógus esetén 500.000 forint, oktatási intézmény esetén 2.000.000 forint.Pályázat globális környezetvédelmi díj elnyeréséreJavaslattételi pályázati felhívás globális környezetvédelmi díj 2022. évi odaítélése céljából, a környezetvédelem területén jelentős hatást elért egyének, csoportok, kormányzati szervek, valamint egyéb állami és magánszervezetek munkájának elismerésére. A felhívás keretében különösen ösztönzik azok jelölését, akik világszerte hozzájárultak az ökoszisztémák pusztulásának megelőzéséhez, megállításához és visszafordításához. Jelölni az alábbi kategóriákban lehet: politikai vezetés; inspiráció és cselekvés; vállalkozói vízió; valamint tudomány és innováció. A pályázati kiírás nyelve angol. Határidő: 2022. április 11.Pályázat rádiós műsorok készítésének támogatásáraPályázati felhívás rádiós médiaszolgáltatók számára, rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazinműsor, valamint tematikus magazinműsor készítésének támogatására. A támogatás összege hírműsor esetén 10.000 Ft/adás; szolgáltató magazin esetén 50.000 Ft/adás; tematikus magazin esetén 50.000 Ft/adás.A tündérpalota híres-neves eseményei - RajzpályázatA Pesti Vigadó rajzpályázati felhívása alsó és felső tagozatos általános iskolás diákok számára, "A tündérpalota híres-neves eseményei" témában készült alkotások beküldésére. Határidő: 2022. április 11.Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan 2022A pályázatok célja többek között az uniós szabályoknak megfelelő felhőalapú infrastruktúra és szolgáltatások kiépítése, különösen a biztonság, az adatvédelem, a magánélet védelme és a környezetvédelmi szempontok tekintetében; a gördülékeny adatáramlás biztosítása; illetve az élvonalbeli MI tesztelési és kísérleti létesítményének kiépítése a fejlett, alacsony energiafelhasználású számítástechnikai technológiák támogatásával, a zöld átmenet biztosítása érdekében. A pályázati kiírások nyelve angol. Népszerű rovatok KKV pályázatok Pályázatok kezdő vállalkozóknak Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázatok fiatal vállalkozóknak Irodalmi pályázatok Rajzpályázatok Fotópályázatok Válogatás a várható / hamarosan megjelenő pályázatokból  Pályázat energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása céljából kkv-k részére Pályázat méh állatjóléti támogatásra

Pályázat korai fázisban levő startupoknak vállalkozásfejlesztési programban való részvételre

2022. április 3. 

Az aktuális pályázatok a palyazatmenedzser.hu oldalon találhatóak. Pályázati felhívás korai fázisban levő, nagy fejlődési potenciállal rendelkező startupok számára inkubációs programban való részvételre. Bármely területről jelentkezhet, olyan - legalább 2 fős - csapat, amelynek van megvizsgált, ellenőrzött, visszaigazoltan (tehát pl. piackutatással, versenytárselemzéssel stb. validált) életképes ötlete.

Carnival of the Bassoons

2022. március 21. 

Oláh Dezső zenei munkásságát, a Carnival of The Bassons című zenemű felvételét és a CD megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap... The post Carnival of the Bassoons appeared first on Nemzeti Kulturális Alap.

Pályázat hulladékgazdálkodási iparfejlesztési egyedi támogatások elnyerésére

2022. március 20.